Az érzékileg létrehozott értelem

a kutatásra való felkészítésére is maradt elegendő kapacitás. Pillanatnyilag a felső­

oktatási intézményeknek hozzávetőleg a 40%-ában folyik pedagógus- és neveléstu­

dományi-specialista-képzés.

A neveléstudományi kutatások sok száz központban - egyetemeken, képzési köz­

pontokban, a különböző államok miniszté­

riumi függőségű intézményeiben és a ma­

gánszektorban - folynak. Közülük mind­

össze negyedszáznak van nemzeti (szövet­

ségi) státusza. Ezért a pozíció megszerzé­

séért időről időre programokkal lehet pá­

lyázni, s a nyertesek ötéves, tisztességes mértékű állami támogatást kapnak.

A fentiekből is megállapítható, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a nevelés­

tudományok j o b b á r a a pedagógusképzést szolgálják, viszont fejlettek és számottevő kutatási eredményeket érnek el.

A három nagy neveléskultúra tanulmá­

nyozásából levonható a következtetés: a neveléstudományok állapotán és művelé­

sén erős nyomot hagy a tanárképzésben való érintettség, ám ez esetben az oktatás­

politika, a tanárjelöltek toborzása esetle­

gességének, illetve körülményeinek a b e ­ folyása alá esik. Ezért itt egymást váltják a felfutó és az enervált periódusok. A z t azonban szinte minden, az oktatásügyért felelőt tényező - politikus, közoktatást irá­

nyító szakember, egyetemi vezető, oktató és kutató, iskolaigazgató és tanár - állítja, hogy a neveléstudományok táplálta t u d á s ­ felhalmozás a tanári szakmai kapacitást sokszorosan megnöveli. Tudományos fel­

készültség nélkül a tanár fegyvertelen

„funkcionárius", aki ki van téve az ellenér­

dekeltek, adott esetben a politikusok k é ­ nye-kedvének. Ha tevékenységét a tanár nem képes tudományosan is átgondolni, akkor képtelen a nevelésproblémákat kellő mélységben elemezni, a megoldások é r d e ­ kében hatásosan cselekedni.

Kovács Sándor

Az érzékileg létrehozott értelem

Voltaképpen a címben a jelentésadás - ahogyan Roland Barthes mondaná:

signifiance (1) - fogalmazódik meg. Most ideidézve Platón epigrammáját:

„Csillagokat nézel, s z é p csillagom. Ég h a l e h e t n é k két s z e m e d e t n é z n é m , csillagom ezreivel" (2)

- azt a kérdést kell föltennünk, vajon tudjuk-e, mi van ebben a versben:

bölcselet vagy szerelmi vallomás? De a cím szellemében akár úgy is föltehetjük: mennyibe érzékileg mennyiben értelem.

E

ség elvonatkoztatnunk attól az isme­

retünktől, hogy Platón bölcselő, m é g h o z z á nemcsak az ókor jelentős gondolkodója, hanem az európai filozófia egyik legfonto­

sabb nyomvonalának kijelölője is - máig ható érvénnyel. A költő Platónról mind­

össze annyit tudhatunk, hogy az Antholo- gia Greca harminckét epigrammát j e g y e z nevével. Szerzősége ebből - Diels vélemé­

nye szerint - tizenkét esetben vitathatat­

lan. Érthető, ha bölcseleti életművét - sú­

lyánál fogva - dominánsabbnak véljük;

költészetét a l k a l m a s i n t a n n a k m á s f é l e

megfogalmazásaként is hajlamosak v a ­ gyunk olvasni, annál inkább, mivel filozó­

fiai árbeszédei ugyancsak lenyűgöző írói kvalitásról árulkodnak.

A szerelmes vers témája ebben az eset­

ben az Ég elirigylése amiatt, hogy a ked­

ves figyel rá és gyönyörködik benne. H o ­ lott éppen a kedvesben rejlik annyi gyö­

nyörűség, hogy őt kellene a csillagok ezre­

inek csodálniuk, és nem kétséges: a szerel­

mes önnön csodálatát ilyennek is érzi. A bölcseleti elem ott villan be, amikor az Ég, a csillagok képe megidézik a kozmoszt, és a sajátos fordulat, a föltételes m ó d b a n elő­

adott kívánság mintegy kozmikus értékké,

kozmikus jelenséggé minősíti át a szerel­

met is. Ezzel végeredményben dimenzió­

váltás történik: az egyedi érzelem a szép­

ség ideájának általánosságába emelkedik, a kozmosz pedig - csöpp a tengerben - megjelenik a szubjektum, a lélek legtitko­

sabb bensőjében.

Úgy is fogalmazhatnék: az érzékfölötti szerelem az érzék izzásában.

Babits szerint „a gondolat világosabb a valóságosnál". (3) A fordulat tehát azáltal, hogy Platón elgondolta, bekövetkezett; az e z e r s z e m ű é g b o l t

szerelmes rajongás­

sal k u t a t j a a z t a s z e m p á r t . És m á r időtlen időkig kutat­

ni is fogja. Valami olyasmi történt, a m i ­ re ugyancsak Babits céloz: a filozófia va­

lóban „a m ű v é s z e t m e g h o s s z a b b í t á s a "

(4). Platón saját esz­

m e r e n d s z e r é t k i ­ emelte, kiszabadítot­

ta a történet fogságá­

ból és időtlenné tette az ideák örökkévaló­

sága által, m i k é p p e n az é r z e l m e t is a z i d ő t l e n s é g b i z t o s k o n k r é t s á g á b a n h e ­

lyezte el. A filozófia a művészetet a mítosz felé hosszabbítja m e g ; Platón idea-tana kozmológiai mítoszként értelmezhető. E b ­ ben az esetben a szerelem sem anyaghoz kötött, egyszeri érzékiségében, nem a sze­

xualitásban ismer önmagára, hanem abban a bölcseleti e r á s b a n , amely - valamilyen mértékben - a legtriviálisabb, a leghétköz­

napibb szerelemben is benne van, mivel az érzékfölötti csakis az érzéki világ képei ál­

tal jelenik meg, miként éppen az epigram­

ma tanúsítja, ugyanakkor azonban a leglé- nyegibb idea felé közvetít, ahogyan az ún.

plátói szerelem. „ H a szeretünk valakit, mondja a platóni szerelemtan, rajta keresz­

tül vágyunk a transzcendensbe fut..." - vélekedik Szerb Antal, aki szerint Platón

„két évezred szerelmi költészetének filo­

zófiai alapjait rakta le". (5) Ú g y tetszik, ezeket az alapokat a modern kor nyíltság­

ra törő érzékisége sem igen tudja megke­

rülni, nemigen képes még csak megrögzött toposzainak kikezdésére sem, jóllehet, az irónia fegyverét, mindinkább leplezetlen cinizmussal mérgezi, elég, ha a z erotika olyan divatos teoretikusára utalunk, mint Alberto Bevilacqua: „Erósz kiváltságos pillanatait éli, amikor azzal szórakozik, hogy számtalan boldog találkozással lep­

j e n meg. Megvan a saját gondviselése.

Szabad és mély hitet

Még akkor is, ha ez a szabadság esetenként

túlhajszolt, a hit pedig méltánytalan. Végül is olyan

korban élünk, amely több ponton is zavarodottságot mutat nemcsak az erotikában

hanem az érzelmi életben általában. És akkor még szánt szándékkal kerülöm

az etikai válság kérdését, amelyet - úgyszólván - mindannyian érzékelünk,

ám lényegében megfogalmazni

óvakodunk.

követel tőlünk." (6) S z a b a d és m é l y hitet.

M é g akkor is, ha ez a szabadság ese­

tenként túlhajszolt, a hit pedig méltányta­

lan. Végül is olyan korban élünk, amely több ponton is zava­

r o d o t t s á g o t m u t a t nemcsak az erotiká­

ban, hanem az érzel­

mi életben általában.

És akkor m é g szánt szándékkal kerülöm az etikai válság kér­

dését, amelyet - úgy¬

szólván - mindany- nyian érzékelünk, ám lényegében megfogalmazni óvakodunk.

A z érzéki költő, az érzéki szerelem dal­

n o k a ebben a helyzetben minden bizony­

nyal arról beszélne a legszívesebben, mi­

lyen j ó volna a kedvessel együtt nézni a csillagokat vagy - kissé elemeitebben - rá­

venni, válasszanak maguknak csillagot, és eszébe s e m j u t n a fontolgatni a toposzok kopottságát, közhelyszerűségét. Azaz: mű­

k ö d é s b e lépne „az öröm obskurantizmusa"

- hogy Barthes fogalmát kölcsönözzük.

(7) Aligha csoda, hogy mindezeket kivált Platón gondolatához képest érezzük fölöt­

tébb banálisnak, üresnek. Ugyanis Platón kifejezetten a viszonylatokat változtatta m e g : a szerelmet vetítette - szabadjon így m o n d a n o m - a k o z m o s z boltozatára. Pon­

tosan oda, ahonnét eddig a reflexiókat volt

szokás kölcsönözni. A gondolat valóságos­

sága, ha már erről is esett szó - úgy tetszik - annak tágasságában, kiterjedésében rej­

lik. Abban, ahogyan képes magába foglal­

ni a valóságosat. Hölderlin képibb fogal­

mazása szerint:

„ W e r das Tiefste gedacht, lieb das Lebendigste." (8)

(„Legjobb bölcs szíve csügg legjava életen" - Bernáth István fordítása) - amit a pontosság kedvéért kevésbé köl­

tői, vagyis nyersfordításban így adnánk vissza: „A legmélyebbet gondoló a legele­

venebbet szereti." Mert a gondolkodás a létezőre irányul akkor is, amikor a létező nem-létét óhajtaná földeríteni. Heidegger csinos esszével — Was ist Methaphysik? - adózott a kérdés körbejárásának. A költői nyelvben viszont - Barthes is ezt vallja - minden jelentés az érzékeken át válik érte­

lemmé. A nem-létező n e m lehet az érzé­

kekben, tehát n e m válhatik értelemmé; ez azonban nem jelenti, nem is jelentheti a fantázia kizárását, amely a nem-létezőt esetleg a létező különös variánsaiból a logosz segítségével gondolja el. Platón

„szerelmes E g e " - képileg - nem elképzel­

hetetlen számunkra, könnyedén értelemmé is válhat. Alighanem így nyúl a legmé­

l y e b b g o n d o l a t a l e g e l e v e n e b b u t á n . Gottfried Benn-nzk v a n egy látszólag kiábrándító megjegyzése: „Vers általában igen ritkán keletkezik - a verset csinál­

j á k . " (9) Ha j á t s z a n i akarnék a szavakkal, azt m o n d a n á m , Platón epigrammája - m i n d e n b i z o n n y a l - r i t k a s á g s z á m b a megy. N a g y o n j ó l tudom azonban, hogy Benn a tudatosságra céloz, és m a g a m is é p p e n a b ö l c s e l e t költői termékeként aposztrofálom a fönti két sort. Heidegger szerint „minden költött a z emlékezés áhí­

tatából származik". (10) A z emlékezés áhítata esetünkben - természetszerűleg - a j ö v ő b e utalt. Fölteszem, itt keletkezik az a z időrés, a h o v á a filozófiai gondolat beférkőzhet, és a h o v á - és miért ne lenne így - be is férkőzik. Hiszen helye van ott.

O n n é t tágítja kozmikus gondolattá az áhí­

tatát is. A gondolatban megjelenik az ér­

zelem, észleli azt. Heidegger eljátszik az észlelés görög megfelelőjével: vov olyas­

mit jelent, mint valami j e l e n l é v ő t é s z r e ­ venni, észrevéve maga elé venni és m i n t j e l e n l é v ő t elfogadni. Platón látja, m e g -

énekli a csillagokra függesztett s z e m ű kedvest; így, ebben az állapotban veszi tudomásul, erre a helyzetre emlékezik, é s hevületében a maga helyzetén kíván v á l ­ toztatni: csillagmagasból visszarévedni a kutató tekintetre. Számára ugyanis pilla­

natig sem kétséges, hogy az a szempár e l ­ bűvölne egy egész eget. (Mindenestől, azzal a tartalommal, ami csak belefér e b ­ be a metaforába.) Olyan ekvivalencia e z , amely a szerelmes számára magától érte­

tődik, amely semmiféle kétséget n e m t ű r m e g a közelében.

De vajon ugyanígy magától értetődik-e a világot másként néző filozófus számára is?

Ortega szerint a szerelem „az a vágy, hogy magunkon kívül kerüljünk". (11) Mintha Platón kis költeménye éppen en­

nek a meghatározásnak volna az illusztrá­

ciója. Természetesen Platón bölcselőként is nyilatkozik erről az érzelemről. M é g ­ hozzá Szókratész szájába adva gondolatait (Lakoma). Elmesélteti vele, miként taní­

totta m e g őt Diotima arra, hogy Erósz „ha­

talmas Daimón". (Más kérdés, hogy - mint Plutarkhosztól tudhatjuk - m é g s e m ez lett Szókratész daimonja, hanem a tüsz- szentés.) Szókratész-Platón a maga szoká­

sos vita-technikájával fejti ki aztán véle­

ményét erről a kérdésről is.

„A szerelem: szülés a szépségben, test és lélek szerint." (12)

A m i azt jelenti, érzékeli mindkét a s ­ pektusát. Másutt m e g így ír: Erósz „a szépségben való n e m z é s és szülés v á ­ gya"; „a n e m z é s örökéletű és halhatatlan a h a l a n d ó b a n " . (13) Bárhonnét közelít is azonban, folyvást a bölcseletbe tart; in­

k á b b izgatja a szerelem filozófiája, m i n t m a g a a szerelem. E r ó s z b a n a halhatatlan­

ság vágya nyilatkozik meg - testben és lé­

lekben, általa szeretnénk halandókként is részt kapni a halhatatlanságból. Átlépni egy olyan h a t á r o n , amely m i n d e n f é l e szemszögből átléphetetlennek tetszik, és m i n d e n bizonnyal az is.

A versben a kozmikus dimenzió belép­

tetése mutatja ezt az igényt; a vers képes

az igény megjelenítésére, mert - tartja Szókratész, és ez pedig az esztétikum on­

tológiája szempontjából is lényeges meg­

jegyzés - „minden, ami a nem létezőnek a létezőbe való átmenetét eredményezi, al­

kotás". (14) A z alkotás szót - gyanítom - akár ki is cserélhetnénk a teremtésre. Eb­

ben az értelemben - úgy látom - Barthes is platonista, Heidegger áhítata pedig finom asszonáncként rímel Szókratészra (illető­

leg: Platónra).

Max Scheler m e g s z í v l e l e n d ő figyel­

meztetése szerint „a világ-, ön- és istentu­

dat szétszakíthatatlan strukturális egysé­

get alkot". (15) E z a strukturális egység szemléletesen valósul m e g Platón epig­

rammájában, ugyanis a k o z m i k u s dimen- zionálás vágyát j o g g a l tekinthetjük isten­

tudatnak a beleágyazódó öntudattal, vi- lágtudattai egyetemben. A z érzéki beleke­

rült „a tudat és a szellem feszültségszférá­

j á b a " - miként B e n n m o n d a n á , (16) ott fogalmazódik k ö l t e m é n n y é , általa megy át létezőbe azon az általános szinten is, ahol ideaként jelentkezik. Eben a vonat­

kozásban „a tudat és szellem feszültség­

szféráját" nevezhetjük az ideák tárházá­

nak, ahol minden dolgok, m i n d e n j e l e n s é ­ gek ősképei eleve adottak, és lehetővé te­

szik, hogy fölismerjük a dolgokat, j e l e n ­ ségeket. A szerelemnek ez a pre-egzisz- tenciája is isteni eredetére utal; Erósz dai- monikussága innét származik. A vissza- v á g y a k o z á s b ó l . A m e l y - m i k é n t m á r idéztük is - valóban ö n m a g u n k o n kívülre, az istenibe tart.

Roland B a r t h e s azt állítja, hogy „a szöveg érvényteleníti a n y e l v t a n i attitű­

döket" ( m e g l e p ő p é l d a k é n t Angelus Sile- sius kétsorosát h o z z a föl). (17) P é l d á n a k citálhatná az é p p e n vizsgált P l a t ó n - e p i g - rammát, a m e l y b e n a s z e r z ő n e k a legcse­

kélyebb gondot s e m o k o z z a , h o g y tár­

gyat és alanyt i d e - o d a vibráltasson, m i t ö b b , p o n t o s a n ezt a céltalannak tetsző önkényeskedést teszi m e g a vers s z e r v e ­ ző erejévé. A n n a k e l l e n é r e , h o g y a költői egyéniséget e s z ü n k á g á b a n sincs vitatni, m e g vagyunk g y ő z ő d v e róla, h o g y a k ö l ­ tészet rendre h a s o n l ó t o p o s z o k a t h a s z ­ nál, szinte stabil t o p o s z r e n d s z e r e k e t ala­

kít ki, amelyek állandóságát c s u p á n egy­

felől garantálja az, h o g y újra m e g újra - szinte alakítás nélkül - a l k a l m a z á s b a ve­

szik, másfelől kifejezetten a t ő l ü k való tudatos és s z e m b e ö t l ő eltérés a konzer­

váló erő, h i s z e n v i s z o n y u l ó és v i s z o n y í ­ tott dialektikus egységet k é p e z . Vagyis - m i k é p p e n c é l o z t a m már rá - v á r a k o z á s a ­ ink a csillag-jel b e i d é z é s é v e l m o n d h a t n i m e g h a t á r o z o t t a k k á válnak, a k ö l t ő pedig föladja a klisét, fordít a nyelvi alaphely­

zeten: attitűdöt vált.

Azaz: a céltalannak tetsző önkényeske­

dés fölöttébb kiszámított, igencsak céltu­

datos. És ezúttal korántsem valamiféle el­

méleti poétikába ágyazottságáról beszélek.

Éppenséggel a költői invencióról, az ihlet minőségéről, ha tetszik.

„A megérthető lét - nyelv" - szögezi le Gadamer, (18) ami lényegét tekintve alig- alig különbözik Heidegger véleményétől, sőt, egyenest annak áthallása, miszerint a nyelv a lét háza. Arról van szó mindkét esetben, hogy a létből mindössze annyi érthető meg, amennyi a nyelvben van, a nyelvben mutatkozik. A z azonban valóban megérthető; m é g h a olyannyira divatos is manapság a nyelv megbízhatatlanságáról locsogni, a hibaforrásokat, a félreértések csíráit benne keresni. A nyelv - persze - a szavak, a grammatikai, szintaktikai vi­

szonylatok látens egzisztenciája, a vers semmiképpen sem nyelv (noha az is), ha­

nem szöveg, kizárólag ebben a szöveg-mi- voltában érthető, közelítésünk pedig „szö­

veghez viszonyuló lét" (Sein zum Texte) - ismét csak G a d a m e r szerint. (19) Ebből akár az a konzekvencia is levonható, hogy amennyiben a verset „csinálják", úgy ebbe az általános alanyba a befogadót is kalku­

lálnunk illik; benne van, benne kell, hogy legyen a csinálásban.

A n n y i b a n föltétlenül, h o g y m i d e n b e ­ fogadás, m i n d e n s z ö v e g k ö z e l í t é s interp­

retáció. A z i n t e r p r e t á c i ó p e d i g egyetlen lehetséges i r á n y b a viszi a szöveget, tehát e g y e d i s a j á t o s s á g o k k a l r u h á z z a föl.

M é g s e m j e l e n t i s z ü k s é g k é p p e n azt, hogy - t e s z e m föl - P l a t ó n idézett e p i g r a m m á - j á n a k lényegét m i n d e n olvasat m á s k é n t

a d n á vissza. P l a t ó n u g y a n i s m e g í r t a ver-

seit, így írta m e g és n e m másként. E b b e n az /'gy-ben b e n n e van az, ami m i n d e n ol­

v a s a t b a n ( m i n d e n interpretációban) k ö ­ zös (lehet): a m i r e figyelmünket irányí­

totta. ( E z e n a p o n t o n föl kell h í v n o m a figyelmet a n y e l v k o n z e r v á l ó szerepére, amit n e m lehet eléggé becsülnünk, és ami lehetővé teszi, h o g y egy szöveg - hogy ú g y m o n d j a m - „túléljen" b á r m i n e ­ mű interpretációt. M e s s z i r e v e z e t n e ki­

terjeszteni ezt a tételt a z átiratokra, s z ö ­ v e g v a r i á n s o k r a is, u g y a n a k k o r érdekes e r e d m é n y e k k e l j á r h a t . ) Platón m e g e l ő l e ­ gezett egy helyzetet, b e v o n t b e n n ü n k e t egy k o m m u n i k á c i ó b a , a m e l y n e k keretét - ez m a g a a v e r s - ki is j e l ö l t e . M é g h o z ­ zá h a g y o m á n y o s a n , az e p i g r a m m a t i k u s költészet szabályai szerint: két ellentétes (vagy l á t s z ó l a g e l l e n t é t e s ) g o n d o l a t o t foglalva t ö m ö r e g y s é g b e , egyetlen gon­

dolatba. Erre a g o n d o l a t r a v a g y u n k - h a tetszik m e g h í v a , e n n e k valós létét b o n t ­ hatjuk ki a s z ö v e g b ő l . U g y a n a k k o r ter­

m é s z e t e s e n igaza v a n G a d a m e r n a k : „A logoszok, a m i k a m e g é r t é s - s z i t u á c i ó b ó l kioldva j e l e n n e k m e g , félreértésnek és visszaélésnek v a n n a k kitéve (s ezt ter­

m é s z e t e s e n az írottra e g y e t e m l e g e s e n ér­

v é n y e s ) , m i v e l n é l k ü l ö z i k a z eleven b e ­ szélgetés m a g á t ó l é r t e t ő d ő k o r r e k c i ó ­ j á t . " (20) ( N e m áll m ó d u n k b a n - t e s z e m

azt - P l a t ó n t fölkérni arra, hogy áruljon el többet az eget firtató s z e m e k tulajdo­

n o s á r ó l , ami e s e t l e g p i k á n s információt e r e d m é n y e z h e t n e , n e m beszélhetjük m e g vele, vajon k o n k r é t s z e m é l y r ő l v a n - e egyáltalán szó stb.)

N e m tudjuk, m i b e n és m e n n y i b e n t e ­ kintett előre P l a t ó n a c í m z e t t e k h e z , akik­

től m ü v e m e g é r t é s é t r e m é l t e . Arra n e m föltétlenül számíthatott, hogy két é v e z ­ redre é r v é n y e s s z e r e l e m t a n t állít föl, sőt, egyenesen g y a n a k o d n i a kellett, hogy a szkepszis idővel k i k e z d i ezt a t ö k é l e t e s harmóniát. E s e t l e g úgy, a h o g y a n a szel­

lemes Chamfortnál látjuk: „ A b o l d o g s á g n e m k ö n n y ű d o l o g : n e h é z azt m e g t a l á l n i ö n m a g u n k b a n , m á s u t t pedig lehetetlen", (21) esetleg úgy, a h o g y a n S c h o p e n h a u e r fricskáz: „ a z e g y é n a k a r a t a . . . m a g a s a b b h a t v á n y b a n a faj akarataként lép föl - e z

az, a m i n a szerelmi ü g y e k pátosza és fensége, elragadtatásának és fájdalmá­

n a k t r a n s z c e n d e n s v o l t a n y u g s z i k . . . "

(22) Talán. B e v a l l o m , i n k á b b g y a n a k ­ s z o m „a tudat és a szellem feszültség­

szférájára". Chamfort vagy S c h o p e n h a u ­ er v é l e m é n y e i - úgy v é l e m - m o d a l i t á ­ sok. A k á r Borgesé, aki „ r i d e g n e k " é r e z t e a p l a t o n i z m u s t .

Igaz, ez a vers nem platonizmus. Ez v a ­ lóságos költészet - egyetlen képből és fo­

nákjából kicsiholva. N e m akármilyen gon­

dolati teljesítmény. De hát n e m is akármi­

lyen gondolkodó, hanem Platón hozta lét­

re.

Érzékileg, noha értelemként.

Fábián László

J e g y z e t

(1) B A R T H E S , R O L A N D : A szöveg öröme. O s i r i s , B p . 1996, 112. old.

(2) Szabó Lőrinc fordítása

(3) B A B I T S MIHÁLY: Az európai irodalom történe­

te. N y u g a t , é. n., 6 3 - 6 4 . old.

(4) U o , 68. old.

(5) S Z E R B A N T A L : A világirodalom története. M a g ­ v e t ő , B p . 1962, 50. old.

(6) B E V Í L A C Q U A , A L B E R T O : L'eros. M o n d a n ­ d ó n , 1994, 10. old.

(7) B A R T H E S , R O L A N D : A szöveg öröme, i. m., 103. old.

(8) Idézi: Heidegger. = Szöveg és interpretáció. C s e ­ répfalvi, B p . é. n., 16. old.

(9) B E N N , G O T T F R I E D : Probleme der Lyrik. Li­

m e s , 1959, 6. old.

(10) Szöveges interpretáció, i. m., 12. old.

(11) O R T E G A Y G A S S E T , J Ó S É : A szerelemről.

A k a d é m i a i , B p . 1 9 9 1 , 6 2 . old.

(12) P L A T Ó N : Összes művei I. Európa, Bp. 1984, 9 9 3 . old.

f 7 3 J U o . , 9 9 4 . old.

(14) U o .

(15) S C H L E R E , M A X : Az ember helye a kozmosz­

ban. Osiris, B p . 1995, 106. old.

(16) B E N N , G O T T F R I E D : Probleme der Lyrik, i. m., 4 1 . old.

(17) B A R T H E S , R O L A N D : A szöveg öröme, i. m., 8 3 . old.

(18) Szöveges interpretáció, i. m., 20. old.

(19) U o . , 2 5 . old.

(20) U o . , 2 7 . old.

(21) S C H O P E N H A U E R , A R T H U R : Szerelem, élet, halál. G o n d o l , B p . é. n., 270. old.

(22) U o . , 9 7 . old.