343 Irodalomtörténeti Közlemények (ItK), 111(2007). TÜSKÉS GÁBOR–KNAPP ÉVA MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRGYÚ ISKOLADRÁMÁK A NÉMET JEZSUITA SZÍNPADON

ItK

Irodalomtörténeti Közlemények 200 . CX,. évfolyam ±. szám

Irodalomtörténeti Közlemények (ItK), 111(2007).

TÜSKÉS GÁBOR–KNAPP ÉVA

MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRGYÚ ISKOLADRÁMÁK A NÉMET JEZSUITA SZÍNPADON

Varga Imre emlékének

Az elmúlt két évtized történeti, hermeneutikai, irodalomtörténeti és kultúraelméleti kutatásai egybehangzóan megállapították, hogy egy nemzeti, etnikai vagy politikai kö- zösség saját múltjáról és önmagáról alkotott képe szorosan összefügg a vele érintkező közösségekben róla létrehozott elképzelésekkel. Mint Bitskey István megjegyezte:

„A nemzeti identitástudat formálódásában […] jelentékeny szerepet szokott játszani az a mások által megrajzolt kép, amely a saját nézőpontból nem látható vonásokra is rávilá- gít.”¹ Másként fogalmazva: „Valamely önazonosság csakis másokhoz képest írható kö- rül. A magyar nemzet és irodalom önazonosságát elsősorban más nyelvekhez képest lehet meghatározni.”²

A kora újkori nemzeti önértelmezések és a más nemzetekről kialakított képek egyik fontos, ám kevéssé kiaknázott forrása az iskoladráma. Az iskolai színjátszás a 16–18.

században összeurópai jelenség, melynek feltárása csak a nagymennyiségű, rendkívül komplex forrásanyag egészének figyelembevételével, komparatisztikai eszközök és módszerek alkalmazása révén lehet eredményes. Ez a forrásanyag átfogó dráma- és szín- háztörténeti, irodalom- és művelődéstörténeti folyamatok mellett jó lehetőséget kínál retorikatörténeti, tárgytörténeti és imagológiai kérdések vizsgálatára.

Az iskolai színjátszás, azon belül a jezsuita dráma műfaja jelentősen felértékelődött az utóbbi évek magyar irodalomtörténeti kutatásában. Az adattárak, forrásjegyzékek, szö- vegkiadások, esettanulmányok és tematikus bibliográfiák után elkészültek az első mo- nográfiák, melyek egyértelműen tanúsítják a jezsuita színház kiemelkedő szerepét a kor irodalmi életében és művelődésében. A jezsuita színház egyik alapvető jellemzője a nemzetközi tájékozódás, s a hagyományozódási csatornák a rend alapvetően internacio- nális és interkulturális szerveződésének megfelelően átfogják egész Európát. A darabok mintái gyakran származnak az adott nyelvterületen kívülről, s a témák és szövegek a

1 BITSKEY István, A német irodalom magyarságképe. Horst Fassel: Pannonien vermessen. Ungarnbilder in der deutschen Literatur, Hitel, 17(2004), május, 121–123, itt: 122; vö. Péter ÖTVÖS, Klage und Hoffnung: Vom Fremd- und Eigenbild der Ungarischen Nation, Das achtzehnte Jahrhundert und Österreich, 12(1997), 103–

108. – A kutatást a Stifterverband für die Deutsche Wissenschaft támogatása tette lehetővé, melyért köszönetet mondunk.

2 S_ZEGEDY-M_ASZÁK Mihály, Nyelv, nemzet, irodalom, Irodalomismeret, 12(2002), 5–6, 30–39, itt: 30.

ItK

Irodalomtörténeti Közlemények 200 . CX,. évfolyam ±. szám

programok csereforgalma, a latin nyelvűség, a kéziratok kölcsönzése, másolása révén rendszeresen átlépik a nyelvi és az országhatárokat.³

Az iskoladrámáknak jól körülhatárolható csoportját alkotják a nemzeti történelemről szóló darabok, s nem véletlen, hogy az első tématörténeti monográfia a magyar törté- nelmi tárgyú iskolai színjátékokról készült el. Varga Imre és Pintér Márta Zsuzsanna munkájának fontos következtetése, hogy a magyar történelmi tárgyú darabok nem kis mértékben szolgálták a nemzeti azonosság megerősítését és tudatosítását.⁴ A szerzők utalnak arra, hogy a legtöbb magyar tárgyú drámát a jezsuiták iskoláiban mutatták be, s

„a jezsuita iskolai színjátszásban katolikus, Habsburg-párti szellemisége ellenére mind- végig jelen vannak a nemzeti vonások is.”⁵ Feltételezik továbbá, hogy a neves külföldi jezsuiták ilyen tárgyú drámái felértékelték és a többi rendtartományban is ismertté tették a magyar történelem nagy alakjait.⁶ S bár a szerzők kizárták a kutatásból a külföldön bemutatott magyar tárgyú előadásokat, a német nyelvterületen előadott jezsuita darabok repertóriuma alapján kísérletet tettek a német jezsuita színpadokon játszott, magyar tár- gyú darabok időbeli megoszlásának megállapítására, s fölvetették a magyarországi és a német előadásokban leggyakrabban szereplő magyar történeti személyiségek előfordulá- si arányának, az azonosságok és különbségek vizsgálatának lehetőségét.⁷

A német irodalom Magyarország-képére vonatkozó korábbi kutatások eredményeivel együtt mindez arra ösztönzött bennünket, hogy megkíséreljük összegyűjteni és értékelni a német nyelvterületen előadott magyar tárgyú jezsuita darabok forrásanyagát. Abból indultunk ki, hogy a jezsuita dráma nemzetközi összefüggései egyaránt tanulságosak lehetnek a hazai színház- és drámatörténet, a komparatista imagológia, azon belül a nemzetképkutatás és a nemzeti, etnikai sztereotípiák vizsgálata, valamint a retorikatörté- net, azon belül a toposzkutatás számára. A téma lényegében e három kutatási terület metszéspontjában helyezkedik el.

Ezt a forrásanyagot összefüggően eddig egyáltalán nem vizsgálták. A forrásegyüttes jó lehetőséget kínál egyrészt az általa létrehozott, tovább alakított és közvetített történe- lemképek számbavételére és a rekatolizáció nyomán kialakult katolikus identitástudat vizsgálatára. Másrészt alkalmat ad a drámaszövegek és témák, a sajátosan nemzeti jelle- gű motívumok és toposzok nemzetközi áramlásának, átalakulásának és kölcsönhatásának elemzésére, s lehetővé teszi a hazai és a külföldi anyagból kibontakozó Magyarország- képek összevetését és a történeti tárgyú drámák nemzetközi, felekezetközi összehasonlí- tását. A szövegek és programok forrásainak vizsgálata fényt deríthet az érintkező műfa- jokkal és retorikai eszközökkel fennálló kapcsolatokra. Választ kaphatunk a kérdésre, hogy mi magyarázza a magyar történeti tárgyú darabok nagy számát a német nyelvterü-

3 Ruprecht W_IMMER, Neuere Forschungen zum Jesuitentheater des deutschen Sprachbereiches: Ein Bericht (1945–1982), Daphnis, 12(1983), 585–692, itt: 597–598.

4 VARGA Imre, PINTÉR Márta Zsuzsanna, Történelem a színpadon: Magyar történelmi tárgyú iskoladrámák a 17–18. században, Bp., 2000, 213.

5 Uo., 56.

6 Uo., 214.

7 Uo., 6, 216.

ItK

Irodalomtörténeti Közlemények 200 . CX,. évfolyam ±. szám

leten, s ezek a darabok milyen rejtett politikai, történelmi és más utalásokat hordoztak.

Tekintettel arra, hogy a magyarországi forrásanyag nagyobb arányú pusztulása miatt a magyar szakirodalomban meglehetősen sok a darabok puszta címéből levont, feltételes érvényű következtetés, megfigyeléseink kiegészíthetik és pontosíthatják a műfaj hazai történetére vonatkozó korábbi megállapításokat. A forrásanyag egyben adalékokat szol- gáltat a magyar irodalomban feldolgozott történeti tárgyak európai elterjedéséhez.

A szövegek és programok többségének teljes vagy részleges latin nyelvűsége révén a téma közvetlenül kapcsolódik a neolatin irodalom kutatásához is.

Ebben a tanulmányban kísérletet teszünk a téma eddig teljesen kiaknázatlan forrásai- nak első bemutatására. A jezsuita iskoladráma német szakirodalma igen tekintélyes, a történeti témájú darabok módszeres feldolgozása azonban jórészt hiányzik.⁸ Kiindulás- ként a téma két alapvető kézikönyvét, a német jezsuita drámaprogramok Elida Maria Szarota által hasonmás kiadásban közreadott, reprezentatívnak szánt, kommentált válo- gatását⁹ és Jean-Marie Valentinnek a német nyelvterület jezsuita kollégiumaiban bemu- tatott darabok fennmaradt forrásait és szakirodalmi adatait kronologikus rendben közlő repertóriumát használtuk.¹⁰ Ezt kiegészítettük a magyar szakirodalom adataival és saját gyűjtésünkkel. Az anyaggyűjtést nem zártuk le, ami befolyásolta a feldolgozás módsze- rét és a következtetések érvényességét.

A területi körülhatárolásban Valentin a drámaprogramok nyelvét vette alapul. Ez ma- gyarázza, hogy a szorosabb értelemben vett német nyelvterületen kívülről is közöl ada- tokat. Fő céljának a kéziratok és programok autopsziára épülő, lehetőleg teljes feltárását tekintette, s ezt egészítette ki a szakirodalomban említett, de nem verifikált címadatok- kal. A repertórium közel nyolcezer adatsort tartalmaz az 1555–1773 közti időből, s ezek között összesen mintegy hatvan magyar tárgyú és magyar vonatkozású szöveg, program és darabcím található. S bár a kéziratos és nyomtatott forrásanyag német nyelvterületen nagyobb arányban őrződött meg, mint Magyarországon, Valentin nyomatékkal utal a fennmaradt adatok esetlegességére. A lelőhelyek és a jelzetek közlése a repertóriumban jelentős mértékben megkönnyítette a források beszerzését.

A régebbi magyar szakirodalomban csupán elszórt utalások találhatók a külföldön bemutatott magyar tárgyú darabokra. Elsőként Lázár Béla, Alszeghy Zsolt és Timár Kálmán foglalkozott a témával.¹¹ 1930-ban megjelent egy dillingeni Szent Imre-darab

08 WIMMER (3. jegyzet); Mission und Theater: Japan und China auf den Bühnen der Gesellschaft Jesu, Hrsg. Adrian HSIA, Ruprecht WIMMER, Regensburg, 2005. Németalföldön a közelmúlt és a korabeli nemzeti történelem eseményeit feldolgozó tragédia a fiatal köztársaság legitimációjának irodalmi eszköze lett már a 16–17. század fordulóján. Ruprecht WIMMER, Le théâtre néo-latin en Europe = Spectaculum Europaeum:

Theatre and Spectacle in Europe – Histoire du spectacle en Europe (1580–1750), ed. Pierre BÉHAR, Helen W_ATANABE-O’K_ELLY, Wiesbaden, 1999, 5–75, itt: 32.

09 Elida Maria SZAROTA, Das Jesuitendrama im deutschen Sprachgebiet. Eine Periochenedition: Texte und Kommentare, I–III, München, 1979–1983.

10 Jean-Marie V_ALENTIN, Le théâtre des Jésuites dans les Pays de Langue Allemande: Répertoire chrono- logique des pièces représentées et des documents conservés (1555–1773), I–II, Stuttgart, 1983–1984.

11 LÁZÁR Béla, Tanulmányok a jezsuita drámák köréből, I, Hazai tárgyú német jezsuita drámák, EPhK, 15(1891), 731–736; A_LSZEGHY Zsolt, A magyar Bebecus-dráma, EPhK, 34(1910), 233–235; U_Ő, Magyar

ItK

Irodalomtörténeti Közlemények 200 . CX,. évfolyam ±. szám

programjának hasonmás kiadása.¹² A Gragger Róbert-féle Ungarische Jahrbücher hasáb- jain 1940-ben napvilágot látott az 1627-es kölni Szent István-dráma latin szövegének német fordítása, melynek részlete napjainkban antológiadarabbá lépett elő.¹³ Az újabb szövegkiadások rendszeresen utalnak a magyar drámaszövegek külföldi, köztük német jezsuita forrásaira.¹⁴ 1988-ban megjelent tanulmányában Staud Géza együtt vizsgálta a magyar és a német török tárgyú darabokat, s felhívta a figyelmet több fontos különbség- re.¹⁵ A magyarországi Szent István-darabokról 2000-ben tartott előadásában Pintér Márta Zsuzsanna felvetette a hazai és a német darabok közti koncepcionális és funkcionális különbségek vizsgálatának lehetőségét, s Valentin repertóriuma alapján összesen 63 magyar tárgyú színjátékot vett számba az osztrák és német jezsuita kollégiumokból.¹⁶

A magyar történelmi tárgyú jezsuita drámákat vizsgáló, elméleti szempontokat is föl- vető, 2002-ben megjelent tanulmányában Nagy Júlia Valentin repertóriuma nyomán összevetette egymással a magyar és a német darabok témarendjét, s magyarázatot kere- sett az azonos témájú darabok eltérő időbeli elterjedésére.¹⁷ Mérlegelte a magyar és a német darabok közti esetleges szövegátvételek, szemléletbeli és értékrendbeli különbsé- gek vizsgálatának lehetőségét, s összevetette egymással egy 1702-es kolozsvári és egy ugyanebben az évben előadott müncheni Mátyás-darab szövegét. Megállapítása szerint a két darab eltérő módon, az aktuális politikai, társadalmi helyzetnek megfelelően dolgoz- za fel Mátyás királlyá választásának történetét, végső soron azonban mindkettő az isteni előrelátást bizonyítja. A tanulmány néhány példa alapján levont, általánosító következte- tése szerint egy adott történeti téma ugyanazt a jelentés hordozza Magyarországon és külföldön, a történeti események csupán előkép-szerepet töltenek be. A magyar vonatko- zásoknak nincs jelentőségük a jezsuita drámák egyetemessége, üdvtörténeti perspektívá- ja és allegorizálása mellett; a történelem elveszíteni látszik funkcióját.

tárgyú latin jezsuitadrámák, EPhK, 35(1911), 99–114; TIMÁR Kálmán, Magyar vonatkozású salzburgi iskola- dráma, ItK, 39(1929), 228–229.

12„Emericus”: Egy dillingeni iskoladráma 1626-ból. A Fővárosi Könyvtárban őrzött egyetlen hazai pél- dány hasonmás kiadása Szent Imre emlékezetére, Bp., 1930.

13 Joseph K_UCKOFF, Das Spiel vom heiligen Stephan: Ein Schuldrama aus dem Jahre 1627, Ungarische Jahrbücher, 20(1940), 267–330; Pannonien vermessen: Ungarnbilder in der deutschen Literatur von Ekkehard IV. bis Siegfried Lenz, Hrsg. Horst FASSEL, Stuttgart, 2004, 16–20.

14 Régi Magyar Drámai Emlékek: XVIII. század c. sorozat kötetei.

15 Géza STAUD, Die Türkenkriege auf der Schulbühne der Jesuiten (1683–1700) = Laurus Austriaco-Hun- garica, Hrsg. Béla KÖPECZI, Andor TARNAI, Bp.–Wien, 1988, 181–192.

16 P_INTÉR Márta Zsuzsanna, Szent István alakja a régi magyar drámairodalomban = „Hol vagy, István ki- rály?” A Szent István-hagyomány évszázadai, szerk. BENE Sándor, Bp., 2006, 189–200; vö. KERÉNYI Ferenc, Szent István alakja a régi magyar drámákban, Somogy, 27(1999)/6, 606–613; Georg SCHREIBER, König Ste- phan der Heilige in der deutschen Hagiographie und im Schuldrama, Zeitschrift für katholische Theologie, 62(1938), 502–536.

17 NAGY Júlia, Keresztény Herkulesek = School and Theatre in the Past and Nowadays – Az iskolai színját- szás múltja és jelene, CD-ROM, Miskolc, Gradatio, 2002 (ISBN 963 204 0147).

ItK

Irodalomtörténeti Közlemények 200 . CX,. évfolyam ±. szám

A forrásanyag

A kutatás során összesen harminckilenc magyar történeti tárgyú nyomtatott dráma- programot és teljes drámaszöveget vettünk számba a német nyelvterületről.¹⁸ A teljes szövegek közül három kézirat, egy nyomtatásban jelent meg. Ezek a számok jelzik, hogy a kéziratos drámaszövegek jóval kisebb arányban maradtak fenn, mint a nyomtatott programok, s feltártságuk is esetleges. A török tárgyú darabok közül csak azokat vontuk be, melyek címükben közvetlenül utalnak Magyarországra. Bevontunk továbbá a vizsgá- latba kilenc ún. magyar vonatkozású darabot, melyek szerepei között magyarok is fel- bukkannak ugyan, de a cselekmény középpontjában nem a magyar történelem alakjai és eseményei állnak.¹⁹ Ezek feltártsága természetesen esetleges: egész témaköröket képvi- selnek, melyeknek számos további színpadi feldolgozása született. Az autopszia alapján feldolgozott forrásokat harmincegy, csak a szakirodalomból ismert magyar tárgyú, ill.

magyar vonatkozású cím- és előadásadat egészíti ki.²⁰ Az így kapott adatsorok száma megközelíti a nyolcvanat. Ez a szám kb. az egyötödét teszi ki a magyarországi jezsuiták- nál jelenleg ismert mintegy négyszáz magyar történeti tárgyú előadásnak, és tizennégy- gyel több, mint a német nyelvterület jezsuita kollégiumaiban eddig számon tartott hat- vanhárom magyar tárgyú színjáték.²¹ Feltételezhető, hogy Magyarországot kivéve sehol másutt Európában nem mutattak be ilyen nagyszámú magyar történeti tárgyú színdarabot a vizsgált időszakban. A magyar történeti tárgyú darabok sorozatos előadását a két nép földrajzi közelsége és Magyarország részben német nyelvű területként való felfogása mellett a történelmi egymásrautaltság, a német hatalmi, politikai, gazdasági és katonai érdekek, a 18. században megerősödő családi kapcsolatok és a jezsuita oktatás igényei együttesen magyarázzák.

A drámaprogramok jelentőségét növeli, hogy Magyarországról jelenleg összesen kb.

harminc magyar történeti tárgyú dráma nyomtatott programja ismert, a legtöbb a jezsuita iskolákból.²² Mivel a programok közlik a darab címét, az előadás helyét és idejét, a me- cénás nevét, összefoglalják a cselekményt, s rendszerint tartalmazzák a jelenetek áttekin- tését, a szövegek retorikai eszközeinek egy részét, a szerepek jegyzékét és a szereplők névsorát, lehetőséget adnak a darabok fő vonásainak meghatározására és az összehason- lításra. A programok különböző módon részletezik a cselekményt, és eltérő mértékben tüntetik fel a darabok retorikai sajátosságait.

A források időbeli megoszlása azt mutatja, hogy 1575 és 1773 között folyamatos volt a magyar történeti tárgyú darabok előadása a német nyelvterületen. A kezdő dátum azért is jelentős, mert Magyarországról az első magyar történeti tárgyú jezsuita dráma tizenkét évvel későbbről, 1587-ből ismert.²³ Az utolsó előadás időpontja egybeesik a jezsuita

18 Lásd Forrásjegyzék A.

19 Lásd Forrásjegyzék B.

20 Lásd Forrásjegyzék C.

21 VARGA–PINTÉR (4. jegyzet), 6; PINTÉR (16. jegyzet), 189.

22 VARGA–PINTÉR (4. jegyzet), 212.

23 Uo., 47.

ItK

Irodalomtörténeti Közlemények 200 . CX,. évfolyam ±. szám

rend feloszlatásának évével. A legtöbb magyar történeti tárgyú darabot az 1610-es és 20- as években, 1680 és 1720 között, valamint az 1750-es és 60-as években játszották a német jezsuiták. Egyetértünk a megállapítással, mely szerint az első időbeli csúcspontot az erdélyi események és a harmincéves háború miatt Magyarország iránt megnövekedett érdeklődés magyarázza, s a második csúcspont Magyarország török alóli felszabadításá- nak folyamatával függ össze.²⁴ Az 1750-es, 60-as évek nagyszámú magyar történeti tárgyú előadásának oka feltehetően abban keresendő, hogy ekkor általában is megnőtt a színjátékok száma a német jezsuitáknál. Így volt ez Magyarországon is, ahol az 1740 és 1773 között ismert, kb. százötven magyar történeti tárgyú darab közül több mint százat 1740 és 1760 között mutattak be.²⁵

A források térbeli megoszlásának tanúsága szerint összesen harminchét helyen adtak elő magyar történeti tárgyú darabokat a német jezsuiták. Ez a Valentin által számba vett hetvenhét játszóhelynek közel a felét teszi ki. Magyarországon a negyvennégy jezsuita középiskola közül negyvenkettőben tudunk magyar történeti tárgyú darab bemutatásá- ról.²⁶ Ez jelzi, hogy nincs számottevő különbség a magyar történeti tárgyú darabot elő- adó magyar és német játszóhelyek száma között. A játszóhelyek nagyjából a Bécs–

Prága–Hildesheim–Köln–Luzern által kijelölt földrajzi körben helyezkednek el, többsé- gük a dél-német területen, azon belül Bajorországban található. A legtöbb magyar tárgyú darabot Münchenben, Eichstättben és Dillingenben mutatták be, mindhárom helyen ötöt.

Ezt követi Konstanz és Regensburg négy-négy, Augsburg, Bamberg és Luzern három- három előadással. Feldkirchből, Freiburgból, Hildesheimből, Ingolstadtból, Koblenzből és Landshutból két-két, a többi játszóhelyről egy-egy magyar történeti tárgyú darab ismert. Eszerint a Magyarországhoz közel fekvő, dél-német terület kollégiumaiban mu- tatták be a legtöbb darabot, de a viszonylag távolabbi kollégiumokban is, mint pl. Hil- desheim, Freiburg/Br., Fulda, Paderborn és Prága, volt egy vagy két magyar tárgyú elő- adás. A közelebbi osztrák jezsuita kollégiumok feltűnően alulreprezentáltak. Egy-egy helyen rendszerint több év vagy évtized múlva követik egymást a darabok. A különböző helyen bemutatott drámák időrendjét együttesen vizsgálva megállapítható az is, hogy 1685–1689, 1697–1699, 1705–1707, 1717–1719 és 1764–1769 között minden évben volt legalább egy, két vagy három előadás.

A magyar történeti tárgyú drámaszövegek és programok nyelvi megoszlása azt mutat- ja, hogy a fennmaradt szövegek kivétel nélkül latin nyelvűek. A programok túlnyomó többsége, összesen huszonöt vegyes, latin és német nyelvű. A teljes egészében latin, illetőleg német nyelvű programok száma egyaránt négy. Az 1627-es Szent István- darabnak a latin szövege mellett fennmaradt a német–latin nyelvű programja is. A két- nyelvű programok többségében eltér egymástól a latin és a német nyelvű szövegrészek tartalma, s a német szöveg többnyire részletezőbb, mint a latin. Mindez jelzi, hogy a programok nyelvéből nem következtethetünk az előadások nyelvére. Ezt számos tényező befolyásolhatta, így például az adott település lakosságának felekezeti összetétele. Tud-

24 Uo., 214.

25 Uo., 213.

26 Uo., 213; V_ALENTIN (10. jegyzet), I, XLIV–XLV.

ItK

Irodalomtörténeti Közlemények 200 . CX,. évfolyam ±. szám

juk azt is, hogy német nyelvterületen jóval korábban kezdődtek a nemzeti nyelvű előadá- sok, mint Magyarországon. Míg például az innsbrucki jezsuiták 1644–1646 között And- reas Brunnernek összesen huszonnégy német nyelvű darabját mutatták be, Magyarorszá- gon csak az 1740-es évektől nő meg jelentősen a magyar nyelvű darabok száma, s 1749 előttről egyetlen magyar nyelvű drámaszöveg sem ismert.²⁷ Magyar tárgyú darabról az első német nyelvű program 1626-ból, az első latin–német nyelvű 1627-ből maradt fenn.

Szembetűnő a négy latin nyelvű program viszonylag késői, 1745–1766 közti megjelenése.

Témarend

A forrásanyag tematikus arányai nagy vonalakban megegyeznek a magyarországi anyagéval, a részletekben azonban számos különbség található. Ugyanúgy, mint Ma- gyarországon, a német nyelvterületen bemutatott magyar történeti tárgyú drámák nagy része is a középkori és a török kori magyar történelemről szól, míg a közelmúlt és a jelen eseményei alig kerülnek színpadra.²⁸ Az államalapítás előtti időhöz kapcsolódó öt ma- gyar vonatkozású darab közül háromnak a hőse „Trebellus magyar és bolgár király”, azaz a keresztény hitre tért és a pogányságba visszaeső fiát megbüntető Trebellius (Terbelis) bolgár uralkodó. Egynek a Boszporusz-vidéki hunok királya, az 527/28-ban Bizáncban keresztény hitre tért, majd népe által megölt Gordes (Gordas, Gurdios)²⁹ áll a középpontjában, egy pedig I. Ottó császár 955-ben Augsburg mellett a magyarokon aratott győzelmét tárgyalja. A magyarországi anyagban néhány Attilával, Géza fejede- lemmel és a honfoglalással kapcsolatos előadás képviseli ezt a kort.

A legtöbb, összesen harmincnégy darab az Árpád-házi királyok korát idézi fel a német anyagban. Számát tekintve messze kiemelkedik a Szent István királyról szóló tizenöt és az Imre hercegről szóló hét előadás. A Szent István-drámák száma csaknem a felét teszi ki a Magyarországról jelenleg ismert harminchét, azonos tárgyú előadásnak. A német Szent István-darabokról tíz program és két teljes szöveg maradt fenn, ami összességében öttel meghaladja a Magyarországról ismert, összevethető szövegek és programok szá- mát. A Szent Imre-darabok közül négynek ismert a programja, ami azért is jelentős, mert

27 Andreas B_RUNNER, „Drammata sacra”. Salzburg 1684: Sammelband der vierundzwanzig von 1644 bis 1646 in der Innsbrucker Jesuitenkirche in deutscher Sprache aufgeführten religiösen Dramen, Nachdruck, mit einem kritischen Nachwort von Jean-Marie VALENTIN, Amsterdam–Maarssen, 1986; VARGA–PINTÉR (4. jegy- zet), 212, 214.

28 VARGA–PINTÉR (4. jegyzet), 213. – A továbbiakhoz vö. a Forrásjegyzék megfelelő tételeit és VARGA– PINTÉR (4. jegyzet), 58–210.

29 M_ORAVCSIK Gyula, Muagerisz király, Magyar Nyelv, 23(1927), 258–271, itt: 263; Michael Syrus króni- kájából = KMOSKÓ Mihály, Szír írók a steppe népeiről, szerk. FELFÖLDI Szabolcs, Bp., 2004, 171–172. Ma- gyarországon 1635–1690 között négy Trebellus-előadásról tudunk, közülük az 1674-esnek fennmaradt a nyomtatott programja. Gordesről egy magyarországi előadás ismert, 1752-ből. S_TAUD Géza, A magyarországi jezsuita színjátékok forrásai 1561–1773, I–IV, Bp., 1984–1994, itt: III, 217; I, 376–377 (RMK III, 2654); II, 146; II, 148; III, 30. Egy hollandiai Trebellus-darab programjának adatait Kovács Zsuzsa bocsátotta rendelke- zésünkre: Trebellius rex Bulgarorum, é. n. (1680 k.). A példány jelzete: SB Kortrijk GV Cod. 400/5:8.

ItK

Irodalomtörténeti Közlemények 200 . CX,. évfolyam ±. szám

Imréről egyetlen magyarországi darab szövege vagy programja sem maradt fenn. Három program ismert a III. Béla fiai, Imre és András trónviszályát bemutató német előadások- ról, míg az Imre királyt középpontba állító darabnak csupán a címét ismerjük. Ezt a té- mát a magyar jezsuiták is többször feldolgozták. Árpád-házi Szent Erzsébetről négy előadást ismerünk a mindössze két, csupán cím szerint ismert magyarországival szem- ben. A német darabok közül egynek fennmaradt a teljes szövege is.

I. András és öccse, Béla, együtt két, I. Béla egyedül egy darabnak volt a hőse, s mind- háromnak ránk maradt a programja. Ez azért fontos, mert a programok összevethetők az azonos témájú magyarországi előadások programjaival. Az ebbe az időszakba tartozó két, magyar vonatkozású program közül az egyiknek hőse II. Henrik császár, s Gizelláról és Szent Istvánról történik benne említés. A másiknak II. Boleszláv lengyel király áll a középpontjában, de feltűnik benne I. (Szent) László király alakja is. Ez utóbbi azért ér- demel említést, mert Szent Lászlóról nem ismerünk egyetlen jezsuita darabot sem a német nyelvterületről, ugyanakkor számos magyarországi László-előadásról tudunk.

A csupán rövid cím szerint ismert, Ladislaus megjelölésű német darabról nem eldönthe- tő, hogy melyik magyar Lászlóról szólt a sok közül.

Ezek az adatok mutatják, hogy a kora-középkori magyar történelem nemzetközi szempontból kisebb jelentőségű figurái és eseményei erősen szelektív módon váltak drámatémává a német jezsuitáknál. A magyarországi anyaghoz viszonyítva feltűnően hiányzik Szent László és Salamon király alakja. Lászlóhoz hasonlóan Salamon is csupán mellékszereplőként tűnik fel egy-két darabban. Ez azért is szembetűnő, mert a kutatás megállapítása szerint a történeti tárgyú jezsuita drámák legnagyobb része Magyarorszá- gon „Salamonhoz, a közte és nagybátyja közt folyó küzdelmekhez, Gézához és László- hoz kapcsolódik”.³⁰ Nem keltette fel a német jezsuiták érdeklődését Kálmán király és bátyja, Álmos viszálykodása sem, melyről Magyarországon több előadást rendeztek.

A magyarországi anyaghoz viszonyítva ugyancsak hiányoznak német nyelvterületen a II.

(Vak) Béla, III. István és IV. (Kun) László életével kapcsolatos darabok.

A vegyes házi királyok 1526-ig terjedő koráról összesen tizenkét program, egy szöveg és hat további címadat vagy témamegjelölés áll rendelkezésre. A legtöbb darab a 15.

század második feléhez, a Hunyadiak korához kapcsolódik, ami megfelel a magyaror- szági helyzetnek: Hunyadi Jánosról, Lászlóról és Mátyásról összesen több mint hetven magyarországi előadásról tudunk. Az ezt megelőző időszakból Nagy Lajos és V. (Utó- szülött) László egy-egy, Luxemburgi Zsigmond összesen négy német darabnak volt a főhőse. A Nagy Lajos- és az V. László-darabnak, valamint két Luxemburgi Zsigmond- darabnak ismerjük a programját is.

Hunyadi László és Mátyás együtt vagy külön összesen tizenegy német darabban áll- nak a középpontban, közülük hatnak ismert a programja és egynek a szövege. Ide kap- csolódik két, Cillei Ulrikot főhősként feltüntető további program is. A Hunyadi László- és Mátyás-darabokról fennmaradt programok és a szöveg jelentőségét növeli, hogy a magyarországi Hunyadi László-darabok közül csupán egynek a szövege, a Mátyás-

30 V_ARGA–P_INTÉR (4. jegyzet), 77.

ItK

Irodalomtörténeti Közlemények 200 . CX,. évfolyam ±. szám

darabok közül mindössze háromnak a programja ismert. Nemcsak Bebek Imre és Jagelló Ulászló, hanem Károly Róbert sem fordul elő önálló drámatémaként a német jezsuita anyagban, a legfeltűnőbb azonban a Hunyadi János-darabok teljes hiánya. Míg az előb- biekről csupán néhány magyarországi előadás ismert, Hunyadi János élete számos hazai drámának szolgált témául, s Szent István és Salamon mellett róla volt a legtöbb előadás.

A német jezsuita drámákban Hunyadi János csupán felidézett alakként vagy melléksze- replőként jelenik meg néhány alkalommal. Míg Magyarországon több darab témája volt Báthori István, Kinizsi Pál és a kenyérmezei győzelem, II. Lajos és a mohácsi vereség, a német jezsuiták egyetlen ilyen tárgyú darabot sem adtak elő.

A török hódoltság az utolsó időszak Magyarország történelméből, melynek alakjai és eseményei megjelentek a német jezsuita színpadon. Ebből az 1526-tól 1718-ig terjedő időszakból összesen három programot és kilenc címadatot ismerünk a magyar tárgyú darabokról. Nádasdy Tamás nádor és Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem három- három, Lodovico Gritti, a Magyarországra jött olasz diplomata kettő, Esterházy Miklós nádor és I. József egy-egy darabnak volt a főhőse. A nevek egyben jelzik, hogy míg a középkorból kizárólag uralkodók, országos tisztségviselők és szentek váltak a darabok hőseivé, a kora újkorból a magyar arisztokrácia egyik jeles tagja és egy magas rangú külföldi diplomata is megjelent a drámahősök között. A török elleni küzdelem és az ország felszabadításának eseményeit mindössze két, csupán cím szerint ismert darab mutatta be. Ezek a történeti személyiségek és események néhány további témával kiegé- szítve megjelentek a magyar jezsuita színpadon is.

Szembetűnő, hogy a török elleni harcok magyar szemmel nézve fontos, szimbolikus jelentéssel felruházott katonai eseményei – mint például a mohácsi csata, Buda, Eger és Szigetvár eleste – és hősei, köztük Dobó István, a két Zrínyi Miklós és Jurisics Miklós, továbbá Thököly Imre és a Rákócziak teljesen hiányoznak a német jezsuita darabok témái közül.³¹ Míg Magyarországon több darab témája volt Buda visszafoglalása, a né- met drámák nem reflektáltak közvetlenül az eseményre, s a török elleni harcok kapcsán többnyire Ausztriát és a Habsburg uralkodókat dicsőítik. Különösen szembetűnő, hogy a német származású Andreas Friz latin nyelvű drámája a szigeti Zrínyi Miklósról, amely 1738-as pozsonyi bemutatását és nyomtatásban való megjelenését követően a Zrínyi- drámák sorát indította el Magyarországon és 1762-ben németül is kinyomtatták, nem talált követőkre a német jezsuiták körében. Friz Salamon-drámája, mely a Zrínyi- darabbal együtt 1752-ben Bécsben jelent meg a szerző drámakötetében, ugyancsak hatás és előadás nélkül maradt német nyelvterületen. Teljes egészében hiányoznak a német jezsuita darabok témái közül a magyarországi reformáció, a rekatolizáció és a vallásül- dözés eseményei, köztük a nevezetes áttérések, melyek több hazai jezsuita darab tárgyát alkották. Egyáltalán nem reflektálta a német jezsuita színház a nemzeti függetlenségi törekvések eseményeit sem. Ezek bemutatása a magyar törökverő hősök és a felekezeti kérdés ábrázolásával együtt nyilvánvalóan nem volt kívánatos a Habsburg-érdekeknek.

31 Vö. KILIÁN István, Törökverő magyarok az iskoladrámákban, Az Egri Múzeum Évkönyve, 11–12(1974), 171–192; S_TAUD (15. jegyzet).

ItK

Irodalomtörténeti Közlemények 200 . CX,. évfolyam ±. szám

A 18. század közelmúlt és kortárs eseményei ugyancsak teljes egészében hiányoznak a drámatémák közül.

A drámatémák időbeli alakulása azt mutatja, hogy Szent Istvánról kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan adtak elő darabokat az 1618–1768 közti időszakban, ugyanúgy, mint Magyarországon. A Szent Erzsébet-darabokat 1575–1617 között mutat- ták be. Közel száz éven át, 1664-ig három szent, István, Imre és Erzsébet képviselte Magyarországot a német jezsuita repertoárban. Viszonylag rövid időszakra, az 1751–

1773 közötti évekre korlátozódott az I. Béla és I. András, illetve a III. Béla fiainak trón- viszályát bemutató darabok előadása. Magyarországon valamivel korábban, 1725-től illetőleg 1716-tól játszottak ilyen témájú darabokat. A Hunyadiakat középpontba állító darabokat és a két Cillei-darabot az 1687–1732 közötti években mutatták be, a török események 1664–1718 között jelentek meg.

Az első török tárgyú darabot Nagy Lajos király törökön aratott 1364-es győzelméről az esemény 300. évfordulóján, az 1664-es győztes szentgotthárdi csata után egy hónap- pal mutatták be Augsburgban. Buda felszabadítását követően, 1686-ból és 1688-ból két előadás címe ismert, melyek Magyarország Ausztria, illetőleg I. Lipót által történt fel- szabadítására utalnak. Az 1691-es szalánkeméni győzelmet és az 1718-as pozsareváci békekötést követően Eichstättben egy-egy előadást tartottak: az egyiket 1692-ben, a másodikat 1718-ban. Az egymástól csupán kismértékben különböző programok szerint mindkét alkalommal a Heracleios bizánci császár Chosrau (Chosrev, Chosru) Abharvez perzsa királyon aratott győzelméről szóló darabot mutatták be, s csupán a programok címe, argumentuma és a tematikus párhuzam utal a törökön aratott aktuális győzelemre, illetőleg a békekötésre. Az első török–magyar tárgyú darabok Magyarországon jóval korábban, nem sokkal a jezsuiták letelepedése után keletkeztek, míg a német jezsuita színpadon csak Bécs 1683-as török megszállását követően nőtt meg a számuk. Török tárgyú, a török veszélyre és a török elleni harcra figyelmeztető drámákat már a 16. szá- zadban bemutattak a német jezsuiták, ezeknek azonban nincs vagy nem ismert a magyar vonatkozása. A török tematikát a jezsuita drámaszerzők többnyire propagandisztikus céllal vagy allegorikus elemként használták. A két Gritti-drámát 1687-ben és 1693-ban mutatták be, ami jelzi, hogy a német Gritti-darabok Buda felszabadítását követően váltak aktuálissá, s mintegy fél évszázaddal megelőzték a téma csupán cím szerint ismert ma- gyarországi feldolgozásait. A három Nádasdy-darabot 1755–1768, a három Báthory Zsigmond-darabot 1764–1769 között vitték színre német nyelvterületen. Az utóbbiak a fejedelem sikeres havasalföldi hadjáratának (1595) nagy nemzetközi irodalmi visszhang- jával állhatnak kapcsolatban. Ezek az adatok jelzik, hogy a témák többsége csupán meg- határozott időszakban volt jelen a német jezsuita színpadon, s néhány esetben szignifi- káns különbség van a magyarországi helyzethez viszonyítva.

Ezzel szemben a drámatémák földrajzi megoszlása nagy szóródást mutat. Csupán né- hány esetben tartottak ugyanazon a helyen ugyanarról a témáról két vagy több előadást.

Így például Bambergben Szent Istvánról három, Münchenben két darabot mutattak be.

Szent Imréről Dillingenben két előadás volt. Az ugyanazon a helyen tartott, azonos té- májú előadások között rendszerint több évtized telt el. A legváltozatosabb volt az eich-

ItK

Irodalomtörténeti Közlemények 200 . CX,. évfolyam ±. szám

stätti, a dillingeni, a müncheni, a konstanzi és az augsburgi magyar témarend. München- ben például Szent István mellett Szent Imréről, Hunyadi Lászlóról és Mátyásról, Eich- stättben Szent Istvánról, Luxemburgi Zsigmondról, Cillei Ulrikról és a török események kapcsán mutattak be darabokat. Az első Mátyás-drámát Augsburgban játszották 1687- ben, ugyanott, ahol 1664-ben az első török tárgyú darabot adták elő Nagy Lajosról.

A magyar történelemmel kapcsolatos, illetőleg török vonatkozású darabok nagy száma Eichstättben a 17. század végén és a 18. század első felében föltehetően azzal magyaráz- ható, hogy 1669-től Marquard Schenk von Castell eichstätti püspök volt I. Lipót főmeg- bízottja a regensburgi birodalmi gyűlésen, s az 1683-as török elleni szövetség részben az ő tevékenységének eredményeként jött létre.³²

Münchenben és Ingolstadtban Szent Imréről azonos évben, egyaránt 1765-ben ren- deztek előadást, s Hunyadi Lászlóról és Mátyásról Hildesheimben és Luzernben ugyan- csak azonos évben, 1689-ben mutattak be darabot. Az adatok alapján feltételezhető a müncheni kollégium kisugárzó szerepe a bajorországi kollégiumok felé, s hogy az egy- máshoz közel fekvő dél-német rendházak esetenként ugyancsak szerepet játszottak a témák közvetítésében. Ezt látszik igazolni az a néhány kéziratos megjegyzés a progra- mokon, melyek tanúsítják a program egy példányának megküldését egy másik rendház- ba. Az ingolstadti és dillingeni kollégium között kimutatott hagyományozódási kapcsola- tok³³ következményei lehetnek az időben egymáshoz közeli, azonos tárgyú előadások:

Szent Imréről Ingolstadtban 1765-ben, Dillingenben 1766-ban, Hunyadi Lászlóról és Mátyásról Ingolstadtban 1728-ban, Dillingenben 1732-ben mutattak be egy-egy darabot.

Staud Géza feltételezése szerint az 1687-es augsburgi Mátyás-darabot adták elő ugyan- ebben az évben Konstanzban és a következő évben Pruntrutban.³⁴

Az áttekintés tanulsága, hogy a témák túlnyomó többsége ismétlődik, s csak kevés olyan téma van, melyet csupán egyetlen alkalommal dolgoztak fel. A magyar történeti tudatot formáló, kiemelkedő események és személyiségek közül több egyáltalán nem jelent meg a német jezsuita darabokban. Az események és személyek egy másik csoport- ja nem ugyanabban, illetőleg jóval kisebb arányban vált drámatémává, mint Magyaror- szágon. Az azonos vagy közel azonos arányban reprezentált személyek és események köre meglehetősen korlátozott. A jelenség nem magyarázható egyetlen okkal: a témavá- lasztást egyaránt befolyásolták a rendi ideálok, a magyarországi önlegitimáció fontos eleméül szolgáló virtus militaris eltérő értékelése, az adott rendházban rendelkezésre álló történeti források, a helyi érdekek, történeti hagyományok és magyarországi kapcsola-

32 Ernst REITER,Schenk von Castell, Marquard Reichsfreiherr = Die Bischöfe des Heiligen Römischen Reiches 1648 bis 1803: Ein biographisches Lexikon, Hrsg. Erwin G_ATZ, unter Mitw. v. Stephan M. J_ANKER, Berlin, 1990, 419–421; vö. Anton SCHINDLING, Die Anfänge des immerwährenden Reichstags zu Regensburg:

Ständevertretung und Staatskunst nach dem Westfälischen Frieden, Mainz, 1991. A fenti összefüggésre Prof.

Dr. Ruprecht Wimmer és PD Dr. Dietmar Grypa (Eichstätt) hívta fel figyelmünket, melyért ez úton is köszöne- tet mondunk.

33 WIMMER (3. jegyzet), 603.

34 S_TAUD (15. jegyzet), 186.

ItK

Irodalomtörténeti Közlemények 200 . CX,. évfolyam ±. szám

tok, a diplomáciai és politikai szempontok, az aktualitás igénye, a retorikatanárok szemé- lyes érdeklődése, a mecénás kiléte és a jezsuita drámafelfogás változása.

Előadási alkalmak, szerzők és choragusok, idézett források

Az előadási alkalmak vizsgálatára a programmal vagy szöveggel rendelkező darabok- nál van lehetőség. Eszerint az előadások több mint fele a szeptember első napjaiban megtartott tanévkezdő játék, ún. ludus autumnalis volt. Néhány darabot a Mária- kongregáció tagjai adtak elő a nagyböjtben, a kongregáció elöljáróságának kihirdetése- kor a helyi püspök jelenlétében vagy más előkelő személy tiszteletére. Az 1626-os bécsi Szent István-előadás ún. ludus caesareus szerepét töltötte be, melyet II. és III. Ferdinánd tiszteletére mutattak be, két napra elosztva. Az egyik legkorábbi Szent Imre-darabot a császári ház tagjai, Lipót osztrák főherceg és felesége tiszteletére vitték színre 1627-ben Konstanzban. A két előadás jelzi a jezsuita iskolai színjátszás és az udvari érdekek ösz- szefonódását, s hogy a nagyobb kollégiumokban az iskolai színház esetenként udvari színházként működött. Az illetékes püspök többször praemiumot osztott a tanulóifjúság- nak, ami rendszerint az őszi játékhoz kapcsolódott. Három esetben a praemiumot osztó püspök volt egyben a program mecénása. Az elmúlt tanév teljesítményét elismerő pré- miumosztás az év elején tartott színjátékkal egybekötve az 1580-as évektől vált általá- nossá a jezsuitáknál, Bajorországban 1590-ben hercegi rendelet írta elő.³⁵ Az iskolai rituálé bevonása a drámai cselekménybe bevett gyakorlatnak számított, s előfordult a darabok fő témájaként is.

Az 1627-es kölni Szent István-drámát a jezsuita gimnázium mellett hét éve épülő, használatba még nem vett, Mária tiszteletére szentelendő templomépület falai között mutatták be. Az előadásnak egyaránt szerepe lehetett a városi iskolák közti rivalizálás- ban és az építkezés befejezéséhez szükséges adományok ösztönzésében. A Nagy Lajos királyról szóló darabot a király törökön aratott győzelmének 300. évfordulója alkalmából vitték színre 1664-ben Augsburgban, ugyancsak őszi előadásként.

Külön kérdéskört alkot a darabok szerzőinek és rendezőinek, ún. choragusainak a meghatározása. A darabok írása és betanítása rendszerint a retorikatanár feladata volt, ezért a szakirodalom többnyire az ő személyükkel azonosítja a szerzőket és rendezőket.

A darabokat azonban nem mindig a retorikaprofesszor szerezte, s a szerző és a choragus sem mindig volt ugyanaz a személy.³⁶ A meghatározást segíti, hogy a fennmaradt prog- rampéldányok címlapjára néhány esetben kézzel utólag feljegyezték a szerző vagy a choragus nevét. A harminchét magyar tárgyú szöveg és program közül mintegy tíz eset- ben van valamiféle utalás a programok címlapján vagy a szakirodalomban a szerző vagy

35 Peter SPRENGEL, Der Spieler-Zuschauer im Jesuitentheater: Beobachtungen an frühen oberdeutschen Ordensdramen, Daphnis, 16(1987), 47–106, itt: 83–91. A ludus caesareusokban a 17. század első felétől a bibliai és a történeti hősöket rendszeresen párhuzamba állították az aktuális uralkodóval. WIMMER, Le théâtre… (8. jegyzet), 40.

36 V_ALENTIN (10. jegyzet), I, XXII–XXIII.

ItK

Irodalomtörténeti Közlemények 200 . CX,. évfolyam ±. szám

rendező személyére. Franciscus Neumayr, a müncheni kollégium filozófiaprofesszora Szent István-darabjának szövege saját, 1758-ban Ingolstadtban és Augsburgban kiadott drámakötetében jelent meg, ennek szerzősége tehát nem kétséges. A darab müncheni előadását a kötet címlapján olvasható megjegyzés alapján 1740 körülre tettük. Az 1710- ben Eichstättben bemutatott Cillei Ulrik-darab programját Alszeghy Zsolt a cseh Carolus Kolczawa 1703-ban Prágában kiadott drámakötetében megjelent Cillei-darabbal hozta összefüggésbe.³⁷

Az 1627-es kölni Szent István-darab szerzője Peter Hauzeur, a kölni kollégium retori- katanára.³⁸ Hauzeur 1624-től volt a kölni kollégium humaniora-, majd retorikaprofesszo- ra. 1629-ben, huszonnyolc éves korában már elhunyt, s csak ez az egy drámaszöveg ismert tőle. Az 1697-ben Münchenben bemutatott Hunyadi László-dráma szerzője Mi- chael Mischon (Michon), aki 1694–1699 között volt retorikatanár Münchenben, s szá- mos további darabot írt. Valentin repertóriuma összesen nyolc darabját sorolja fel az 1695–1725 közti időszakból, köztük néhány történeti tárgyút. A darabok egy részét többször is előadták. Az 1728-ban Ingolstadtban Hunyadi Lászlóról és Mátyásról előa- dott darab szerzője Christoph Steinhausen, aki 1727–1730 között volt retorikatanár In- golstadtban, s 1729-ből és 1730-ból két másik, ugyanott bemutatott darabjáról tudunk.

A choragusok közül Joannes Baptista Frey nevét az 1664-es halli Szent István-előadás programjának fennmaradt példányára írt megjegyzés őrizte meg. Frey jórészt Bécsben volt hitszónok, prédikációi németül jelentek meg, halli működésének idejét nem ismer- jük. Öt további choragus személyét a programok kéziratos megjegyzései és Valentin repertóriuma segítségével határoztuk meg. Az 1699-es regensburgi V. (Utószülött) Lász- ló-darab choragusa Josephus Halbmayr, aki 1699–1700 között tanított retorikát Regens- burgban. Az 1702-ben Münchenben előadott Hunyadi Mátyás-darab choragusa Fran- ciscus Seidner, aki 1700–1702 között oktatott retorikát Münchenben. 1690-ben bemutat- ták egy Lusus providentiae in Hildegunde Virgine Novesiania c. darabját Eichstättben, melynek programja nyomtatásban is megjelent. Az 1707-es burghauseni Szent Imre- előadás choragusa Ferdinand Silbermann, aki 1706–1709 között oktatta a humaniorákat és a retorikát a burghauseni kollégiumban. Az 1715-ös ambergi Szent István-darab choragusa Maximilian Thor, aki 1714–1718 között oktatott retorikát Ambergben. Thor- nak 1716–1718 között három nyomtatott műve látott napvilágot, köztük egy bibliai tár- gyú iskoladráma. Végül az 1687-es augsburgi Hunyadi Mátyás-előadás programjának címlapján Georg Ungmuth neve olvasható, aki 1681–1687 között tanított retorikát Augs- burgban.

A szerzők és choragusok számbavétele nyomán a szerzők köre kibővült több új, a magyar szakirodalomban eddig ismeretlen névvel. A két neves drámaszerző, Neumayr és Kolczawa, továbbá a Magyarországon dolgozó Andreas Friz mellett néhány olyan német jezsuita is írt vagy rendezett magyar történelmi tárgyú színjátékot, aki több darabot szer-

37 Carolus K_OLCZAWA, Vindex livor sui ultor seu Ulricus Cilli = U_Ő, Exercitationes dramaticae, I, Pragae, 1703, 211–399; ALSZEGHY, Magyar tárgyú… (11. jegyzet), 100, 113.

38 A szerzők és choragusok azonosításában VALENTIN repertóriumának életrajzi részét és SOMMERVOGEL

biobibliográfiáját használtuk.

ItK

Irodalomtörténeti Közlemények 200 . CX,. évfolyam ±. szám

zett, illetőleg további irodalmi munkásságot fejtett ki. Közülük Michael Mischon (Mi- chon) emelkedik ki. A több darabot vagy más műveket is szerző choragusokról nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy nemcsak rendezői, hanem egyben szerzői voltak a magyar tárgyú drámáknak. A choragusoknak ez a névsora kiegészíthető lesz a kollégiu- mok történetének feldolgozásaiból és a helyi kéziratos forrásanyagból. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a magyar történeti tárgyú darabokat neves jezsuita dráma- szerzők (pl. Avancini, Bidermann, Bernardt) műveinek kontextusában mutatták be.

A drámaszövegek és programok többségében különféle forráshivatkozások találhatók, ami lehetővé teszi a darabokhoz felhasznált források körének meghatározását. Néhány szöveg és program egyetlen forrásmegjelölést sem tartalmaz, többségük egy, két vagy három forrást idéz. A háromnál több forrásra utaló szöveg és program kivételesnek szá- mít. A szerzők azonban nem csupán a hivatkozott forrásokat használták, mivel a megne- vezett források után gyakran olvasható az „etc.”, „alii”, „und andere”, „et alii apud ipsum” megjelölés. A rövidített forrásutalások túlnyomó többségét azonosítottuk, s be- vontunk az áttekintésbe néhány nem hivatkozott, de a szakirodalom által azonosított forrást is. A továbbiakban együtt vizsgáljuk a magyar tárgyú és a magyar vonatkozású darabok forrásait.

A források legnagyobb csoportját a különféle történeti művek alkotják. A hivatko- zások számát tekintve messze kiemelkedik Antonio Bonfini Rerum Ungaricarum deca- dese, melynek 1568-as első teljes kiadása mellett 1581-től német fordítása is rendelke- zésre állt a drámaszerzőknek. A műre 1626-tól kezdve utalnak folyamatosan. Bonfinitől egy másik munka is megtalálható az idézett források között: a De origine et rebus gestis Polonorum (Basel, 1568) c. összeállítás. A magyar történeti feldolgozások körül forrás- ként használták még Melchior Inchofer Annales ecclesiastici Regni Hungariae (Róma, 1644) c. egyháztörténetét. Szembetűnő, hogy Bonfini és Inchofer munkájával nagyjából ki is merült a magyar történelemre vonatkozó speciális szakirodalom, s hiába keressük a hivatkozott források között további humanista történetírók (pl. Ransano, Istvánffy, Thuróczy, Tubero), a 16–17. századi latin és német nyelvű történeti munkák szerzői (pl.

Nadányi, Révai, Hulsius, Reusner, Dillich, Ortelius) és a magyar jezsuita történészek (pl.

Szentiványi, Timon, Péterfy, Kazy) nevét.

A regionális történeti művek között van a Johann Adlzreiter von Tettenweis neve alatt, az általa gyűjtött forrásanyag alapján Johann Vervaux jezsuita által kiadott, Anna- les Boicae gentis (München, 1662–63) c. összeállítás. Ugyanide tartozik Martin Cromer De origine et rebus gestis Polonorum libri XXX (Basel, 1558), Joannes Dubravius Historia Boiemica (Basel, 1575) és Aeneas Sylvius Piccolomini De Bohemorum et ex his imperatorum aliquot origine ac gestis historia (Basel, 1575) c. munkája.

Az európai történelem feldolgozásai közül kiemelkedik a jeles humanista, Flavius Blondus (Biondo) Historiarum ab inclinatione Romanorum decades (Velence, 1483) c.

műve, az európai történelem első módszeres áttekintése a római birodalom bukásától a 15. századig. A hivatkozott világtörténetek közül legkorábbi Ióannész Zónarasz neveze- tes krónikája, az Epitome historion (Basel, 1557), mely a világ teremtésétől 1118-ig terjedő eseményeket tárgyalja. A humanista világtörténetek közül Johannes Nauclerus

ItK

Irodalomtörténeti Közlemények 200 . CX,. évfolyam ±. szám

Memorabilium omnis aetatis et omnium gentium chronici commentarii (1506, megjelent Tübingen, 1516) és Marcus Antonius (Coccius) Sabellicus Enneades (Velence, 1498) c.

műve azonosítható forrásként. A 16–17. századi világtörténetek közül a hivatkozott források között található Laurentius Surius Commentarius brevis rerum in orbe gesta- rum, ab anno salutis 1500 usque ad annum 1566 (Köln, 1566) c. műve, valamint két jezsuita, Orazio Torsellino (Horatius Tursellinus) Historiarum ab origine mundi usque ad annum 1598 epitomae libri X (Róma, 1591) és Philippe Briet (Philippus Brietius) Annales mundi sive chronicon universale (Paris, 1662) c., számos kiadást megért munká- ja. A történeti enciklopédiák típusát Louis Moreri (Morerus) Le grand dictionaire histo- rique (Lyon, 1674) c., számos kiadást megért, németre is lefordított (Leipzig, 1709) műve képviseli.

Az egyetemes egyháztörténeti áttekintések csoportját Caesar Baronius Annales eccle- siastici c., 1588–1607 között tizenkét kötetben megjelent műve képviseli a forrásanyag- ban. Az egyháztörténeti művek csoportjába tartozik Raphael Fulgosius Repertoria (Lyon, 1544) és a 11. századi bencés apát, Sigebertus de Gembloux Gesta abbatum Gemblacensium (Paris, 1513) c. munkája. Az enciklopédiák közül Laurentius Beyerlinck Magnum theatrum vitae humanae (Köln, 1631) c. munkájára történik hivatkozás. Mind- két mű alapvető kézikönyvnek számított a 17–18. században. A történeti-földrajzi művek felhasználását a jezsuita Antonio Foresti Mappa mondo istorico (Parma, 1690) c., több kiadást megért, németre is lefordított munkája tanúsítja. Johann Jakob Fugger 1555-ben készült, Spiegel der Ehren des hoechstloeblichen Kayser- und Koeniglichen Erzhauses Oesterreich (Nürnberg, 1668) című, Sigmund von Birken által kibővített munkája a Habsburg-ház történetét dolgozza fel.

Külön csoportot alkotnak a forrásanyagban a hagiográfiai művek. Bonfini után a leg- többet hivatkozott forrás Laurentius Surius De probatis sanctorum historiis (Köln, 1570/75) c., hat kötetben megjelent, számos kiadást és fordítást megért összeállítása.

A jezsuiták nagyszabású hagiográfiai kiadványsorozata, az Acta Sanctorum (Antwerpen, 1643–1794) és Pedro de Ribadeneira Flos sanctorum (Madrid, 1599–1601) c., több kiadást és fordítást megért, kétkötetes szentéletrajz-gyűjteménye ugyancsak megtalálható a hivatkozott források között. A mariológiai irodalmat öt jezsuita munka képviseli: Piet- ro Antonio Spinelli Maria Deipara Thronus Dei (Nápoly, 1613), Laurentius Chryso- gonus Mundus Marianus (Bécs, 1646), Wilhelm Gumppenberg Atlas Marianus (Trient, 1655), Juan Eusebio Nieremberg Trophaea Mariana (Antwerpen, 1658) és Michael Pexenfelder Hortus Marianus (Dillingen, 1682) c., egyaránt több kiadásban megjelent műve. Egy-egy Mária-zarándokhely áll a középpontjában Louis Richeome Le pelerin de Lorete (Bordeaux, 1604) c., több nyelvre, köztük latinra is (Köln, 1612) lefordított mű- vének és Thomas Weiss Diva Virgo Cellensis (Bécs, 1637) c. máriacelli mirákulumos könyvének.

A jezsuita morálteológiai irodalmat Georg Stengel Opus de Iudiciis Divinis (Ingol- stadt, 1651), az aszketikát Nádasi János Annua eremus divini amoris (Bécs, 1678) c.

munkája képviseli. Csupán egyetlen mű tartozik a szoros értelemben vett szépirodalom

ItK

Irodalomtörténeti Közlemények 200 . CX,. évfolyam ±. szám

körébe, Paolo Giovio híres életrajzgyűjteménye a hadi erényekben jeles férfiakról:

Elogia virorum bellica virtute illustrium veris imaginibus supposita (Firenze, 1551).

A drámaszövegekben és programokban idézett és azonosított, összesen mintegy har- mincöt forrás változatos képet mutat, s jelzi a jezsuita dráma szoros kapcsolatát más műfajokkal. Ez a forrásbázis tükrözi a jezsuita képzés sajátosságait, s jóval szélesebb a magyarországi történeti tárgyú drámák eddig azonosított forrásanyagánál, bár néhány átfedés is megfigyelhető. A szélesebb forrásbázist részben a magyar tárgyú és a magyar vonatkozású darabok forrásainak együttes vizsgálata magyarázza. A historiográfiai iro- dalomból figyelemre méltó a humanista történetírás és a kora újkori, azon belül jezsuita történeti munkák nagyarányú idézése, továbbá több alapvető kézikönyv felhasználása.

A szorosabb értelemben vett történeti irodalom mellett nem elhanyagolható a hagio- gráfiai, mariológiai, teológiai és aszketikus művek jelenléte sem. Ugyanakkor feltűnően kevés a speciálisan magyar történeti tárgyú irodalom, ami jelzi, hogy a német jezsuiták jelentős részben kézikönyvekből, az európai és a világtörténelem feldolgozásaiból, le- gendagyűjteményekből és más, kompilatív módon készült munkákból, valamint a szom- szédos Cseh- és Lengyelország történetére vonatkozó művekből szerezték ismereteiket a magyar történelemről.

A forrásoknak ez az áttekintése mutatja azt is, hogy a darabok jelentős mennyiségű ismeretanyagot közvetítettek a magyar történelemről. Ezeket az ismereteket tágabb, európai összefüggésekbe helyezték és egységben kezelték a legkülönfélébb legendai elemekkel, teológiai elképzelésekkel és vallási hagyományokkal. Az természetesen nem vehető biztosra, hogy a szerzők olvasták is a feltüntetett forrásokat, az azonban megálla- pítható, hogy nagy szabadsággal használták fel azokat. Többször figyelmen kívül hagy- ták a források eredeti értelmezését, átfunkcionálták az eseményeket, más adatokat közöl- tek, kontamináltak, s előfordulnak történeti tévedések és szándékos csúsztatások is.

Nemzeti sztereotípiák, jelképek és a nemzetsors toposzai

A továbbiakban a történeti események időrendjében haladva tekintjük át a darabok azon tartalmi és retorikai sajátosságait, melyek felvilágosítással szolgálnak a Magyaror- szágról és a magyar történelemről alkotott képre. Mint említettük, az államalapítás előtti időszakra vonatkozóan csupán néhány, magyar vonatkozást is tartalmazó német darabot találtunk. Többször is feldolgozták Trebellus történetét, melyben a keresztény hitre tért bolgár uralkodó keményen megbünteti a kereszténységet megtagadó és a pogányságra visszatért fiát.³⁹ Az 1698-as neuburgi előadás aktualitását a törökök visszaszorításának tizenöt éve tartó folyamata adta. Trebellust (705–719) a hun–magyar eredetmítosz nyo- mán nevezhették „magyar és bolgár király”-nak: a Bonfini által is megörökített történeti

39 Vö. S_ZAROTA (9. jegyzet), III/2, 2257–2259.

ItK

Irodalomtörténeti Közlemények 200 . CX,. évfolyam ±. szám

hagyomány szerint a bolgárok először a hunok szomszédságában laktak, s Trebellus legyőzte a magyarok mellett a hunok másik törzsének tartott avarokat.⁴⁰

A program szerint Magyarország a főszereplő a darab három részét követő allegorikus kórusjelenetekben, míg magában a cselekményben két magyar szereplő lép fel. Ezek a keresztény Rackinus, „Dux Hungarici”, Trebellus bebörtönzött keresztény fiának segítő- je, tanácsadója, barátja és egyik kiszabadítója, valamint Solymus, „Dux Hungarici Et- nici”, aki föltehetően Rackinus hamis barátjának szerepét játszotta. Az első kórusban a szomorú Hungária a remeteségbe vonult Trebellushoz menekül. Pogány hősök és iste- nek, Hercules, Mars, Apollo és Diana üldözik, akiket a magyarok eddig tiszteltek. Hun- gáriát angyal menti meg előlük, aki átveszi az ország kormányzását. A második kórus- ban az igaz barát hiába keresi társát a zavaros állapotban lévő Magyarországon. A har- madik kórusban a görög egyház, melyből először jutott az igaz hit Magyarországra, vigasztalja a magyar egyházat, és megmutatja neki Julianus Apostata bukásának példá- ján, hogyan bünteti meg Isten az igaz hittől elszakadt királyt. Az epilógus következtetése szerint Trebellus pogányokon aratott győzelme eredményezte Magyarországon a keresz- tény hit felvételét. Magában a cselekményben a magyarok kisebb szerepet játszanak a németeknél, akiket Trebellus kereszténynek megmaradt fia hív segítségül pogány testvé- re ellen. A kórusok allegorizálása azonban teljes egészében Hungária alakjára épül. Kü- lön figyelmet érdemel a harmadik kórus megjegyzése, mely szerint a kereszténység a görög egyház révén vált ismertté a pogány magyarok között.

A Szent István-darabokra térve, az összevetés tanúsága szerint számos rokon vonás mutatható ki az azonos tárgyú magyar és német darabok között, s a király alakját itt és ott is változatos célok szolgálatába állították. A német darabok fő cselekményelemei lényegében megegyeznek a magyarországiakéval:⁴¹ Kupa, Konrád császár, Gyula és a bolgárok legyőzése; István királlyá választása és megkoronázása; házasságkötése Gizel- lával; Imre elvesztése és a trónutódlás kérdése; sikertelen gyilkossági kísérlet István ellen; a korona (az ország) felajánlása Máriának. Egyedül Vazul megvakíttatása és el- űzése nem található meg a német darabokban, előfordul viszont az Imre herceg előtt Szűz Máriát szidalmazó, László nevű nemes nyelve kivágásának a motívuma. Ezek a cselekményelemek mutatják a magyarországi Szent István-hagyomány fő vonulatának német recepcióját. Nincs különbség abban sem, hogy István többszörösen összetett alak- ja különféle szimbolikus jelentéseket fejez ki: ő az uralkodói erények egyetemes tárháza, a keresztény erények hordozója és a katolikus hit védője; az elsőség, szentség és kivá- lasztottság képviselője; koronázása minden további jövőbeli koronázásnak az előképe;

személye az igazi Mária-tisztelet megtestesítője.

A darabok további közös vonása a mitológiai példázatok használata és a legitimációs szándék jelenléte. Ezek az ún. legitimációs drámák párhuzamot állítanak fel István és a jelenlegi uralkodók között, s ezzel kifejezik a Habsburgok legitimációs törekvéseit. Már

40 Antonio B_ONFINI, Rerum Ungaricarum Decades, 1,1,330.

41 Vö. PINTÉR (16. jegyzet), 192–193. A nyelvkivágás motívumához, mely büntetésként megtalálható I. Ist- ván király ún. második törvénykönyvében, vö. HELLER Bernát, A Csanádmonda fő eleme, Ethnographia, 27(1916), 161–168.

ItK

Irodalomtörténeti Közlemények 200 . CX,. évfolyam ±. szám

utaltunk rá, hogy István többször volt ünnepi, reprezentációs előadások tárgya Magyar- országon és a német nyelvterületen. Az 1626-os bécsi ludus caesareus negyedik részé- nek elején például Fortitudo és Achilles dicsőítik az osztrák uralkodóházat, s köszöntik a frissen megkoronázott III. Ferdinánd magyar királyt. A német és a magyar jezsuiták egyaránt többször figyelmen kívül hagyták a történeti kronológiát az életrajzi események egybekomponálásában. Gyakori a történeti események és a legendamotívumok kevere- dése, s párhuzamok figyelhetők meg az aktuális történeti, politikai helyzet és a cselek- mény meghatározó elemei között. A cselekmény idővel leszűkül, a szerkezet egyszerű- södik. Neumayr Szent István-darabja 1750-es évektől érvényesülő magyarországi recep- ciójának német nyelvterületen megfelel a Regnum Marianum motívum felerősödése, központi témává válása. Neumayr darabjában megjelenik a magyarok németgyűlöleté- nek motívuma: a magyarok inkább készek áttérni a keresztény hitre, mintsem a német császár uralkodjon fölöttük.⁴²

A különbségek felé fordítva a figyelmet, megállapítható, hogy míg a magyarországi Szent István-darabokban „a szent uralkodó alakja nem visel el semmiféle profanizálást vagy könnyedséget”,⁴³ a német daraboknak kedvelt eleme a király alamizsnálkodása és az ezt követő szakálltépés legendai eredetű motívuma. Ez a motívum bekerült a Szent Imre-darabok egy részébe is. Az 1627-es kölni előadás közjátékaiban többek között

„leleményes tolvajok” alkotnak élőképet, a negyedik részben pedig tolvaj magyarok ellopják a trák hercegek Istvánnak szánt ajándékait. Az ilyen és ehhez hasonló, plautusi jellegű komikus jelenetek és alakok beillesztése a bajor és osztrák jezsuita dráma egyik sajátosságának tekinthető.⁴⁴

Míg Gizella királyné a magyarországi Vazul-drámákban többször intrikus, negatív fi- gura, akire átruházódnak az István terhére rótt bűnök,⁴⁵ a német Szent István-darabokban Gizella nem hangsúlyos alak, a Szent Imre-darabokban pedig egyértelműen pozitív sze- repet játszik. Az 1746-os eichstätti Szent István-drámának, melyet a program elején álló tartalmi összefoglaló szerint a város alapításának és a keresztény hit felvételének ezer- éves évfordulója tiszteletére adtak elő, fontos eleme a helyi történeti hagyomány bevoná- sa a cselekménybe. A darabot a plébániatemplomban, Szent Vilibáld, az egyházmegye patrónusának ereklyéi közelében mutatták be, aki megtalálta az Attila hunjai által elpusz- tított korábbi templom maradványait. Az összefoglalás párhuzamot von Szűz Mária ősrégi városbeli tisztelete és Magyarország királynőjévé történt koronázása között.

A nemzetsors toposzai közül az 1627-es kölni Szent István-darab első részében meg- jelenik a fertilitas Pannoniae, amit Szűz Mária küld el Magyarországra. Az 1664-es halli

42 ALSZEGHY, Magyar tárgyú… (11. jegyzet), 104.

43 P_INTÉR (16. jegyzet), 195.

44 Fidel RÄDLE, Italienische Jesuitendramen auf bayerischen Bühnen des 16. Jahrhunderts = Acta Con- ventus Neo-Latini Bononiensis, ed. R. J. SCHOECK, Binghamton NY, 1985, 303–312, itt: 308; Jean-Marie V_ALENTIN, Die Lustige Person im dramatischen Werk des J. B. Adolph S. J. und des Maurus Lindemayr O. S.

B., Austriaca, 14(1982) (Sonderheft Aspekte des Komischen im österreichischen [Volks-]Theater, 18./20.

Jahrhundert. Actes du colloque de Nancy 20–21 novembre 1981), 29–47.

45 P_INTÉR (16. jegyzet), 193.