• Nem Talált Eredményt

Valtorta Maria Maria elete 1

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Valtorta Maria Maria elete 1"

Copied!
442
0
0

Teljes szövegt

(1)

Valtorta Mária Mária élete

mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) – a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza – állományában.

Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb hírekért látogassa meg a http://www.ppek.hu internetes címet.

(2)

Impresszum

Valtorta Mária Mária élete

____________________

A könyv elektronikus változata

Ez a publikáció a Vallás és Élet Kiadó gondozásában kéziratként megjelent, az Il Poema dell’ Uomo-Dio c. tízkötetes Jézus életrajzból és Valtorta Mária egyéb feljegyzéseiből készült kivonatos fordítás 15 füzetének elektronikus változata. A fordítás a Centro Editoriale

Valtortiano, 03036 Isola dei Liri (FR) Italy engedélyével készült, amely magának tart fenn minden jogot Valtorta Mária műveire. Az elektronikus változat a Jézus Társasága

magyarországi tartományfőnökének az engedélyével készült. Ezt az elektronikus kiadást

lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. A fordítás minden más szerzői joga a Jézus Társasága Magyarországi Tartományáé.

(3)

Tartalomjegyzék

Impresszum ... 2

Tartalomjegyzék ... 3

Valtorta Mária élete, írásai ... 7

A fordítások listája – rövidítések ... 12

Mária gyermekkora ... 14

Joakim és Anna fogadalma ... 14

Anna imája meghallgatást nyer ... 17

Jézus dicséri nagyszüleit ... 18

Anna anyává lesz ... 19

Mária szeplőtelen fogantatása ... 21

Szűz Mária születése ... 22

Mária lelkének szépsége és érintetlensége ... 23

Isten lilioma ... 26

A tökéletes gyermek ... 28

Honnan tudod ezeket a szent dolgokat? ... 29

A megmentett veréb ... 31

A fiú bölcsessége az anya ajkán... 32

Máriát átadják a templomnak ... 33

Mária egyetlen gondolata ... 36

Joakim és Anna halála ... 37

„Neked kellene Krisztus anyjává lenned!” ... 39

„A Szűz fogan...” ... 43

„Isten ad neked jegyest…” ... 43

A jegyes kijelölése ... 46

Szűz Mária eljegyzése... 49

József bölcsessége ... 52

A jegyesek megérkeznek Názáretbe ... 54

Az anyaság öröme ... 57

Mária Erzsébetnél ... 62

Mária felfedi Jézus nevét Erzsébetnek ... 64

Mária gyermekéről beszél ... 67

Isten ajándékának egyre jobbakká kell tennie minket ... 69

Mária lelki anyaságának vértanúsága ... 70

Zakariás is kinyilatkoztatást kap ... 71

Készüljetek fel lélekben a fény befogadására! ... 72

Józsefem is szenvedett… ... 73

József bocsánatkérése ... 75

József erényei ... 77

Velünk az Isten! ... 78

Mária bizalma ... 78

Betlehem felé ... 81

A pásztorok Jézusnál... 86

Zakariás látogatása ... 90

Szent József, az Istennek szenteltek védnöke ... 93

Jézus bemutatása ... 95

A szűzanya altatódala ... 99

(4)

A három bölcs imádja Jézust ... 100

A Szentcsalád ... 106

Menekülés Egyiptomba ... 106

A Szentcsalád Egyiptomban ... 111

Jézus dolgozni kezd ... 115

Mária iskolája... 118

Jézus nagykorú lesz... 122

József halála ... 128

A rejtett élet vége ... 131

Kánában ... 133

Búcsú Máriától ... 133

Mária Kánában ... 137

Jézus beszámol anyjának ... 143

A tanítványok Máriánál ... 146

Újabb látogatás Názáretben ... 150

Jézus és Mária Alfeusnál ... 153

Mária véleménye az apostolokról ... 156

Názárat haragja ... 157

Mária első levele ... 157

Simon megbékél... 159

A názáretiek haragja (Lk 4,16-30) ... 162

Mária Kúza feleségénél... 164

Mária közbenjárása ... 166

Jónás Máriánál ... 168

Mária második levele ... 170

Jézus beszámol születéséről ... 172

„Fiam, veled megyek!” ... 176

A nők „papi” hivatása ... 178

A nőtanítványok ... 179

A nők apostoli feladata ... 181

A bűnösök menedéke ... 183

Annália, a szűz ... 183

Mária a nőtanítványok oktatója ... 187

Kafarnaumban ... 192

A bűnösök menedéke ... 194

Jézus Máriáról ... 201

Máriával Betániában ... 205

A szomorúak vigasztalója ... 209

Betániában... 209

Betlehemben ... 215

Mária a megbocsátásról ... 222

A szomorúak vigasztalója ... 225

Júdás anyjánál ... 231

Az irgalmasság anyja ... 235

Magdolnával ... 235

Az anya és fia ... 243

Az irgalmasság anyja ... 250

Júdás Máriánál ... 256

A Király titka ... 262

Ki az én anyám? (Mt 12,46-50; Mk 3,31-35; Lk 8,19-21) ... 262

(5)

„Boldog a méh…” (Lk 11,27-28) ... 269

Otthon a fény ünnepén ... 272

Fájdalmas búcsú ... 278

Mária dicsérete ... 282

A Király titka ... 284

Mária titka ... 288

A Szüzek királynője ... 291

Az anyai szív ... 291

Szüzek királynéja ... 295

Mária és a gyöngyvirág ... 299

Mária nagysága ... 300

A tanítónő... 302

Tibériásban ... 309

Aurea áldozata ... 317

A Közbenjáró ... 322

Nagyokosságú szűz ... 322

A közbenjáró ... 326

A kis Alfeus ... 331

Titkos találkozás ... 339

A Társmegváltó éneke ... 344

A Társmegváltó ... 345

Mária Efraimban ... 345

Megbocsátani mindenkinek ... 349

Kék nefelejcs ... 350

Jézus búcsúja Lázártól ... 352

Ne mondjátok meg Máriának…... 353

Annália anyjánál ... 354

A király kertjében ... 357

Jézus elbúcsúzik anyjától ... 360

Jézus megáldoztatja anyját ... 362

Még ő sem jöhet oda… ... 363

Mária imájának ereje... 364

Júdás Mária előtt ... 365

Máriának meg kell semmisítenie Évát ... 367

János Máriával ... 369

Találkozás a keresztúton ... 371

A kereszt alatt ... 373

Jézus levétele a keresztről ... 375

A temetés ... 376

A Fájdalmas Anya... 382

Visszatérés Jeruzsálembe ... 382

Nagypéntek éjjele... 388

Mária siralmai ... 391

Nagyszombaton... 399

Nagyszombat éjjele ... 405

Az Egyház Anyja ... 410

A feltámadás hajnalán ... 410

Mária imájának ereje... 412

Jézus halottaiból föltámadott ... 414

Az Egyház Anyja ... 418

(6)

Jézus mennybemenetele ... 420

A Szentlélek eljövetele ... 422

Mária és János ... 423

Mária búcsúja ... 426

A mennybevitel ... 433

Mária égi megkoronázása ... 440

Miért nyilatkoztatta ki Jézus mindezt? ... 441

(7)

Valtorta Mária élete, írásai

Élete

Valtorta Mária, ez a kivételes, rendkívüli adottságokkal megáldott egyéniség,

megelevenedik előttünk Önéletrajzában, amelyet 1943-ban fejezett be, mielőtt látomásai megkezdődtek volna. A további időszak eseményeit más írásos adatok és személyes tanúbizonyságok segítségével állította össze a szerző.

Mária 1897. március 14-én született Casertában, ahol lombardiai származású szülei akkor éltek. Apja, József (1862–1935) alhadnagy a Cavallereggi Guide 19. regimentjében. A géppuskás osztag vezetője szelíd, szeretetreméltó egyéniség. Anyja, Fioravanzi Izisz (1861–

1943) viszont kemény, szigorú természetű asszony. A francia nyelv tanárnője.

Születésekor Mária életveszélyben volt. Utána pedig egy szenvedélyes, szerencsétlen természetű dajkára bízták. Egyetlen gyermek maradt. Anyja előzőleg elvesztett egy fiúgyermeket, néhány órával születése után, pedig nagyon vágyódott egy fiúra.

Alig volt 18 hónapos, amikor családja a romagnai Faenzába költözött, majd pedig 1901-ben Milánóba.

A lombard fővárosban, négy és féléves korától az Orsolyiták óvodájába járt. Itt találkozott először Istennel, és ébredt fel benne „a vágy, hogy azáltal vigasztalja meg Jézust, hogy

hasonlóvá válik hozzá a szenvedésben, amit önként, szeretetből szenved el.”

Hétéves korában, 1904-ben a Marcella nővérek intézetébe iratták be. Itt kezdte el elemi iskolai tanulmányait. Azonnal kitűnt értelmességével, és osztályelső lett. 1905-ben részesítette őt a bérmálás szentségében Andrea Ferrari bíboros, akit ma már „Isten Szolgája”-ként tisztelnek, mert elkezdték boldoggáavatását.

1907 szeptemberében a Valtorta család Vogherába ment lakni, mert oda helyezték az apa ezredét. Mária itt a városi iskolába került, és hetente egyszer franciát is tanult a Franciaországból elűzött nővérektől. 1908-ben járult első áldozáshoz, amin nagy szomorúságára apja nem vehetett részt, mert anyja fölöslegesnek ítélte jelenlétét.

Az anya zsarnoksága és az apa engedékenysége következtében Mária 1909 márciusában kollégiumba került.

Mária pompásan érezte magát az Irgalmas Nővérek kollégiumában, ahol öt iskolaévet végzett el négy naptári év alatt, 1913 februárjáig.

Nagylelkűség, határozottság, kitartás és hűség jellemezték. Szerette a tanulást, a rendet és az engedelmességet. Ezért mintaképként emlegették.

Az anya azonban ismét beleavatkozott leányának életébe, és Technikumba iratta be, holott neki semmi érzéke se volt a matematikához. Nem is kerülhette el az „ünnepélyes bukást:” A klasszikus tananyagban azonban jónak bizonyult, és leérettségizett.

A kollégiumban buzgón vett részt az utolsó lelkigyakorlaton, „mert tartós gyümölcsöt akart belőle meríteni, hogy programja legyen egész világi életére”. Az Úr tudtára adta Máriának,

„milyennek kell lennie életének Istenben, Istennel való kapcsolatában, hogy megfeleljen Isten akaratának.”

1913 tavaszán a Valtorta család Firenzébe költözött, mert az apa, egészségi okokból, nyugalomba vonult. Mária gyakran fölkereste apjával a város szép helyeit. Odahaza, saját elhatározásából, folytatta az előbbi, kollégiumi életet. Anyja azonban igyekezett gátolni őt ebben, vallásellenes oktatásaival.

(8)

Firenzében Mária megismerkedett egy szép, gazdag és művelt fiatalemberrel: Robertóval.

Szerették is egymást, néma, türelmes, tisztelő szeretettel. A könyörtelen anya azonban már csírájában elfojtotta ezt a gyöngéd érzelmet.

Hasonló sorsra jutott kilenc évvel később egy katonatisztnek készülő ifjúhoz, Márióhoz fűződő kapcsolata is.

1916 tavaszán, „az elkeseredés és sóvárgás szörnyű időszakában”, az Úr egy álommal vonzotta magához. Ez az álom elevenen megmaradt Mária emlékezetében. Álmában, amely világosan előrevetítette írói tevékenységének evangéliumi témáját, Jézus sietett Mária segítségére. Úgy ébred fel, mint akit „valamilyen, nem földi eredetű fény világított meg.”

A világtól való elvonulás ideje azonban még távol volt. 1917-ben Valtorta Mária az

irgalmasszívű ápolónők sorába lépett, és tizennyolc hónapon át működött ápolónőként a firenzei katonai kórházban. Azt kérte, hogy közkatonákat ápolhasson és ne tiszteket, mert azért ment,

„hogy a szenvedőket szolgálja, nem pedig, hogy kacérkodjon vagy férjet találjon.” A felebaráti szeretet gyakorlása közben úgy érezte, hogy mindinkább közeledik Istenhez.

Egy váratlan esemény jelezte fokozatos föláldozásának kezdetét. 1920. március 17-én anyja társaságában ment az utcán, amikor egy hitvány gyerek, egy ágyból kitört vasrúddal teljes erőből hatbavágta. Mária három hónapig nyomta az ágyat. Ez mintegy ízelítő volt későbbi

betegségéből.

Ugyanennek az évnek októberében, szüleivel Reggio Calabriába utazott, vendégségbe, Belfanti nevű unokatestvéreihez, akik hatalmas szállodák tulajdonosai voltak.

Lelke ismét erőre kapott az ottani táj csodálatos természetvilágában. Egészséges tanulási kedve is kielégült unokatestvére, Klotild, „gyönyörű könyvgyűjteményében”. Klotild „igen művelt nő volt”, és ki tudta válogatni a stílus és cselekmény szempontjából legkiválóbb könyveket.

Az Úr, ez alkalommal, egy könyvet használt fel, hogy ismét hatalmas lökést adjon neki.

Fogazzaro Antal: A Szent című könyve kitörölhetetlen jegyet nyomott szívébe; méghozzá jó jegyet.

Itt Mária ismét tapasztalta a már előbb is jelentkezett furcsa érzést, „mintha ujjaiból hosszú, igen hosszú szálak indulnának ki, amelyek kinyúlnak a végtelen térbe, és ott összekapcsolódnak a többi hozzá hasonló szálakkal”, amelyek más személyektől indultak ki, mintegy óhajtva az összefonódást.

Reggióban ezenkívül újból kivirágzott Szent Ferenc iránti rajongása, ami lelkiségének állandó jellemvonása lesz.

De ugyanitt omlott össze Márióval való jegyessége, anyja mesterkedései következtében.

1922. augusztus 2-án visszautazott Firenzébe, és még két évig maradt ott, öszetörten „keserű emlékei” miatt.

A család 1924 szeptemberében végleg Viareggióba költözött, a később megvett kis házba.

Mária Viareggióban is folytatta visszavonult életét. Néha kisétált a tengerhez és a fenyvesbe, vagy a bevásárlások ürügyével ment el hazulról. Ezek a bevásárlások lehetővé tették rövid látogatásait a szentségi Jézusnál anélkül, hogy magára vonta volna miattuk anyja villámait.

A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz példáján felbuzdulva, akinek Egy lélek története című könyvét egyhuzamban olvasta végig, 1925. január 28-án áldozatul kínálta fel magát az irgalmas Szeretetnek, s ezt a felajánlást ezentúl mindennap megújította.

E pillanattól kezdve Jézus iránti szeretete mérhetetlenül megnőtt, úgyannyira, hogy saját szavaiban és tetteiben Jézus jelenlétét érezte. Fűtötte a vágy, hogy Istenének szolgáljon. Ezért szeretett volna belépni Szent Pál Társaságába, de meg kellett elégednie „egy alázatos, elrejtett, egyedül Isten által ismert apostolkodással, amelynek lendítői inkább a szenvedés, mint a cselekvés voltak.”

(9)

Azonban, 1929 decemberétől kezdve, amikor belépett a Katolikus Akcióba, mint a leányok kulturális küldöttje, nyilvánosan is a lelkek javának szentelhette magát. Munkáját odaadóan végezte, és az általa tartott előadások egyre több hallgatót vonzottak a nem-hívők közül is.

Közben az a nagy elhatározás érlelődött meg benne, hogy áldozatul ajánlja fel magát az isteni Igazságosságnak is, és erre „egy még tisztább, még önmegtagadóbb élettel készült fel”.

Már jóval előbb szüzességi, szegénységi és engedelmességi fogadalmat tett. Az új felajánlás 1931. július 1-én történt. E naptól kezdve egyre kevésbé kímélték a testi és a lelki szenvedések.

1933. január 4-e volt az utolsó nap, amelyen Mária, végtelen erőlködéssel, utoljára ki tudott menni a házból. 1934. április 1-től kezdve pedig többé nem kelt föl az ágyból. Ekkor vette kezdetét „erős szeretet-elragadtatásban” hosszú, tevékeny betegsége.

Eszköz lett Isten kezében. Küldetése ez volt: „Szenvedni, engesztelni és szeretni”.

Ebben az időszakban, pontosan 1935. május 24-én lépett a Valtorta ház szolgálatába Diciotti (ejtsd: dicsotti) Márta, aki hűséges társnője lett Máriának, „hallgatója” írásainak, szerető

gondozója és segítője haláláig, halála után pedig emlékei őrzője. (Azóta már ő is meghalt.) A vigasztaló tényt, hogy barátságos személy került melléje, mély fájdalom követte: egy hónap múlva, június 30-án meghalt az apja.

Az apa „mindig türelemmel, szelíden és szeretettel végezte kötelességét, megbocsátotta a sérelmeket, jóval viszonozta a rosszat, leküzdötte irtózatát az iránt, aki őt félreismerte és minden percben megsebesítette.” (Célzás feleségére.)

Mária élet-halál közé került fájdalma miatt, hogy nem lehetett apja mellett, annak utolsó pillanataiban, sőt még halottként sem láthatta őt.

Az anya a „későn ébredt szeretet ostoba megnyilvánulásai” után még kegyetlenebbé és zsarnokibbá lett, mint előbb. „Az, hogy teljesen önmaga urává vált, megzavarta az eszét.” Mária pedig, betegágyán, tovább szenvedett és szeretett. Egyre jobban átadta magát Isten akaratának.

Vigasztalta a bánkódókat, helyes irányba terelte a lelkileg tévelygőket, elfogadta a bekövetkező időkre vonatkozó fájdalmas figyelmeztetéseket, és mindenben kimutatta jellemének férfias erejét, és Istenre irányult elméjének éles felfogását.

1942 táján Valtorta Máriát meglátogatta Romualdo M. Migliorini (ejtsd: miljorini) atya, a Szerviták rendjéből. Lelki-vezetője lett és négy éven át az is maradt.

Migliorini atya kérésére, 1943-ban, Mária beleegyezett önéletrajzának megírásába, azzal a kikötéssel, hogy lelke teljes föltárásával elmondhat minden jót és minden rosszat.

Alighogy befejezte önéletrajzát, megkezdődtek látomásai, és ezzel kapcsolatos írói

tevékenysége. Néhány év leforgása alatt, egyhuzamban tizenötezer füzet-oldalt írt tele, amit csak most kezdenek egyetemesen elismerni, mint tudományos és irodalmi alkotást. Mindezt az események és személyek által okozott kimondhatatlan testi-lelki szenvedések között vetette papírra, minden tekintetben kedvezőtlen körülmények között.

A felajánlások sora még nem ért véget. 1949. április 18-án Mária felajánlotta Istennek azt az áldozatot, hogy nem éri meg műve jóváhagyását, és ezt megtoldotta még értelme értékes

odaajándékozásával is.

Az Úr elfogadta felajánlását. Amikor ugyanis Mária látta a mű elgáncsolását, fokozatosan magába zárkózott, 1956-tól pedig lelkileg elszigetelődött környezetétől.

Amikor teljesen munaképtelenné vált, akkor is megőrizte tiszta, derűs külsejét. Nyugodtan ült ágyában, mint egy nagy gyermek, akinek arra is szüksége van, hogy megetessék, de sohasem kért semmit sem.

A házban Diciotti Mártán kívül más nem lakott, mert 1943-ban Mária anyja is meghalt.

Máriának kevés látogatója akadt, baráti köre is megritkult. Mária csendben hunyt el, 1961.

október 12-én, fél tizenegykor, életének 65., betegségének 28. évében.

1944-ből származó egyik írásában olvassuk, hogy az Úr azt mondta neki: „Milyen boldog leszel, amikor majd észreveszed, hogy az én világomban vagy, és hogy úgy érkeztél ide a szegény világból, hogy észre sem vetted. Egy látomásból kerültél át a valóságba, mint a

(10)

kisgyermek, aki anyjáról álmodik, és arra ébred, hogy anyja szívére szorítja. Így teszek majd én is veled.”

Halálos ágyához a Szervita harmadrend társigazgatóját hívták. Mária ugyanis tagja volt mind a Szervita, mind a ferences harmadrendnek. Abban a pillanatban, amikor a pap kimondta a lelket buzdító szavakat: „Távozz el, keresztény lélek, ebből a világból”, Mária lehajtotta fejét, és meghalt. Valóban az engedelmesség testtartása volt ez, engedelmes életében a legutolsó.

Holttestét ugyanabban a szobában, ugyanazon az ágyon ravatalozták fel, amely tanúja volt szenvedéseinek, munkásságának, felajánlásainak és halálának. Már évekkel előbb elkészítette halotti ruháját, a keresztelési kendőt, amely fejét fogja takarni, leírta a mondatot, amit majd a kis gyászlapra kell nyomtatni: „A szenvedést befejeztem, de szeretni nem szűnöm meg”.

A gyérszámú, de megilletődött látogatók megcsodálhatták jobb kezének fehérségét – annak fáradhatatlan kezét, aki magát „az Úr írótollának” nevezte – míg bal keze lassan elkékült. Térdei pedig, amelyek íróasztalul szolgáltak, kissé hajlottnak látszottak még most is, hogy igazi

pihenőre tért.

Október 14-én temették el, korán reggel, egyszerűen, amint már régen meghagyta.

A Szent Paulinusz plébániatemplomban végzett beszentelési szertartás után, rövid autósor kísérte a holttestet a Misericordia temetőbe.

Tíz évvel később, 1971. október 12-én exhumálták a maradványokat. Ezeket különleges kezelésnek vetették alá, hogy megmaradásukat biztosítsák, majd ugyancsak a viareggiói temetőben, családi sírban helyezték el. Azonban 1973. július 2-án átvitték a firenzei Santissima Annunziata templomba, és a Szervita atyák káptalani kápolnájában temették el.

Írásai

Valtorta Mária írásainak legnagyobb részét mindenféle nehézségek között adták ki. Nem kísérte hírverés, mégis, csodálatos módon, csöndben terjed Olaszországban és szerte a világon, és beérnek a teljes áldozat lelki gyümölcsei.

Írásai kb. tizenötezer füzetoldalnyit tesznek ki kézírásban. Ezeket főleg 1943. április 23-a és 1947. április 27-e között vetette papírra, kis részüket pedig 1948 és 1951 között.

A tizenötezer oldalt kedvezőtlen időkben és körülmények között (háború, kitelepítés, nélkülözések, betegség és mindenfajta megpróbáltatás közepette) írta. Nem készített előzetes vázlatokat vagy piszkozatot, hanem közvetlenül, azonnal írta tele a 122 füzetet, minden átnézés, újra fogalmazás vagy javítgatás nélkül. Nem álltak rendelkezésére tudós személyek vagy megfelelő könyvek, a Szentírás és X. Pius Katekizmusa kivételével.

Valtorta Mária néha még a fejezetek sorrendjét is csak később jelezte.

Műveinek majdnem kétharmad részét alkotja az a hatalmas elbeszélő és tudományos mű, amely a Boldogságos Szűz Mária születésével kezdődik, majd kibontakozik Jézus elrejtett életén, nyilvános működésén, szenvedésén, halálán és feltámadásán keresztül, és a Szűzanya mennybe való felvételével fejeződik be.

A mű olasz címe: Il Poema dell’Uomo-Dio, és jelenleg tíz kötetre osztva kapható.

Lefordították már a teljes művet franciára, spanyolra, folyamatban van (1989 elején) a német és az angol fordítás kiadása, terbevették a magyar kiadást is. Részletei megjelentek már a

magyaron kívül sok más nyelven is.

A nagy Jézus életrajzon kívül kiadták Valtorta Mária Önéletrajzát, Szent Pálnak a rómaiakhoz írt levelének magyarázatát, a korabeli mise leckéinek magyarázatát, és egyéb írásainak gyűjteményét, három vaskos kötetben. Tervezik leveleinek kiadását is.

Valtorta Mária mindig kifejezetten isteni eredetűnek tartotta látomásait és a diktálásokat.

Sohasem fáradt bele annak hangoztatásába, hogy ő csak „eszköz”, „szerszám”, „toll” Isten kezében.

(11)

A tanúk, de főleg Diciotti Márta kijelentik, hogy Mária bármely pillanatban hozzáfogott az íráshoz, ágyban ülve, térdén a füzettel, kegyetlen szenvedések között is, mégis a legnagyobb természetességgel és minden feltűnő jel nélkül. Félbe lehetett őt szakítani minden semmiségért, és utána könnyedén folytatta munkáját.

„Állíthatom – olvassuk Valtorta Mária egyik nyilatkozatában – hogy semmiféle emberi forrásmunka nem állt rendelkezésemre ahhoz, hogy megtudhassam, mit is írok, és gyakran azt sem értem, amit leírok.”

Bár adódtak ellenvélemények és harcos hangok is, Valtorta Mária írásait magasrangú hittudósok és világi személyek szóban és írásban egyaránt elismerték. Különösen műveinek eredetiségét es páratlan mivoltát hangsúlyozták, és azt, hogy tökéletes összhangban állnak a katolikus Egyház tanításaival. Azt is kiemelték, hogy műve nem arányos emberi tudásához, bár elismerik az írónő értelmi képességeit, emlékező tehetségét, műveltségét, kitartását, minden lelki és szellemi adottságát. Nem tartják azonban lehetségesnek, hogy annyi pontos ismeret és oly mély tudás lett volna benne fölhalmozódva.

XII. Pius pápa, 1948-ban, amikor átnézte a kéziratot, kijelentette az azt bemutató teológia- tanárnak, Corrado Berti atyának: „Adják ki ezt a művet úgy, amint van, anélkül, hogy

nyilatkoznának rendkívüli vagy kevésbé rendkívüli eredetéről. Aki elolvassa, majd megérti.”

Híres szentírástudósok és hittudósok is elismerőleg nyilatkoztak róla: Bea bíboros, Gabriele A. Allegra, Felice Cappello S. J., Alfonso Carinci és Msgr. Gabriele Roschini.

Jézus, 1943. augusztus 23-án ezt mondta Máriának: „Józanságra van szükség ajándékom használatában. Nem nyílt és zajos, hanem lassú és fokozatosan terjedő, névtelen terjesztésre.

Amikor kezed békében megnyugszik a dicsőséges feltámadásra várva, akkor, és csak akkor fogják említeni nevedet.”

(12)

A fordítások listája – rövidítések

A látomások alapján készült, II Poema dell’Uomo-Dio című, tízkötetes Jézus életrajzból és Valtorta Mária egyéb feljegyzéseiből, 1991 január 1-ig a következő részletek jelentek meg a

VALLÁS ÉS ÉLET kiadásában (zárójelben az idézésnél használt rövidítés):

Tizenöt titok (TT) – Rózsafüzér titkok 60 oldal

Mária élete (M) és Üdvözlégy Mária (Ü) – 16 füzetben, 710 oldal A Keresztelő (K) 72 oldal

Péter (Pt) – 7 füzet, 342 oldal

Tíz apostol: Júdás és Jakab (JJ), János (J), András (A), Simon (S), Tamás (Ta), Máté (Mt), Jakab, Zebedeus fia; Fülöp és Bertalan, 6 füzet, 312 o.

Kerióti Júdás (Jd) – 13 füzet, 594 oldal A nőtanítványok (N) – 92 oldal

Tízparancs (T) 49 oldal A hegyi-beszéd (H) 60 oldal

Példabeszédek (P) – 12 füzet, 488 oldal

Vasárnapi és ünnepnapi evangéliumok (E) amelyek más füzetekben nem szerepelnek, – 7 füzet, 319 o.

Jézus csodái (Jcs) 4 füzet, 210 oldal

Jézus és a gyermekek (Gy) 6 füzet, 307 oldal A betlehemi pásztorok (Bp) 72 oldal

Jézus, a szegények barátja (Jszb) 4 füzet, 222 old.

Lázár (L) 100 oldal

Jézus gazdag barátai (Jgb) 2 füzet, 146 oldal Gamáliel (G) 49 oldal

Mária Magdolna (MM) (Jb 1) 100 oldal Jézus és a bűnbánók (Jb) 3 füzet 210 oldal Jézus és a pogányok (Jp) 5 füzet, 274 oldal Jézus ellenségszeretete (Je) 7 füzet, 352 oldal Jézus és a Sátán (JS) 3 füzet, 232 oldal Jézus és a gyászolók (Jgy) 60 oldal

Az Utolsó Vacsora (UV) és Jézus szenvedése (Jsz) 2 füzet, 140 oldal Feltámadt! (F) és Az Apostolok keresztútja (Ak) 84 oldal.

Utolsó oktatások (Uo) és Az Ősegyház (Ő) 88 oldal A Szeretet vértanúi (Sz) 88 oldal

Valtorta Mária (V) 4 füzet, 188 oldal Rövidítések

A Tíz apostol: András Ak Az Apostolok keresztútja Bp A betlehemi pásztorok

E Vasárnapi és ünnepnapi evangéliumok, amelyek más füzetekben nem szerepelnek

F Feltámadt!

G Gamáliel

Gy Jézus és a gyermekek

(13)

H A hegyi-beszéd J Tíz apostol: János (J) Jb Jézus és a bűnbánók Jcs Jézus csodái

Jd Kerióti Júdás

Je Jézus ellenségszeretete Jgb Jézus gazdag barátai Jgy Jézus és a gyászolók JJ Tíz apostol: Júdás és Jakab Jp Jézus és a pogányok JS Jézus és a Sátán Jsz Jézus szenvedése

Jszb Jézus, a szegények barátja K A Keresztelő

L Lázár

M Mária élete MM Mária Magdolna

Mt Tíz apostol: Máté (Jakab, Zebedeus fia; Fülöp és Bertalan) N A nőtanítványok

Ő Az Ősegyház

P Példabeszédek

Pt Péter

S Tíz apostol: Simon Sz A Szeretet vértanúi

T Tízparancs

Ta Tíz apostol: Tamás

TT Tizenöt titok – Rózsafüzér titkok Ü Üdvözlégy Mária

Uo Utolsó oktatások UV Az Utolsó Vacsora V Valtorta Mária

A fejezetek végén található zárójeles számok közül az elsõ az olasz kiadás kötetszáma, a második annak oldalszáma. Az egyéb hivatkozások a füzetek oldalszámára vonatkoznak. Az elektronikus kiadásban természetesen nem érvényesek ezek az oldalszámok, ellenben egy jellemzõ szó segítségével könnyen megtalálhatók. A hivatkozott olasz kiadás:

IL POEMA DELL’UOMO-DIO, In 10 volumi, Scritti di

Maria Valtorta, Edizoini Pisani, Edizione dell’anno santo 1975, Emilio Pisani, Stampa della Tipografia Editrce M. Pisani, Isola del Liri

(14)

Mária gyermekkora

Joakim és Anna fogadalma

Látom egy ház belsejét. A szövőszék mellett egy idős asszony ül. Haja valamikor fekete lehetett, most már őszülőben van. Arca nem ráncos, de már teljes azzal a komolysággal, amit az évek hoznak magukkal.

Úgy ötven-ötvenöt éves lehet, nem több.

Napfény árad a szobába, és az ablakon keresztül ki lehet látni egy nagy kertre,

mondhatnám gyümölcsösre. Az asszony szép, határozott zsidó arcvonásokkal. Mély, fekete szeme tüzes, mint egy királynőé, ugyanakkor kedves. Kissé szomorkás, mint azé, aki gondolkodik, és visszaemlékezik egy elveszett dologra. Arcszíne barna, de nem túlságosan.

Ajka szép alakú, zárt, szigorú, de nem keménységre vall. Orra hosszú és vékony, kissé hajlott az alján. Sasorr, amely jól áll ezekhez a szemekhez. Erőteljes, de nem kövér a termete,

arányos és magas, ami ülő helyzetében is látszik.

Valami függönyt vagy kis szőnyeget sző. A különböző színű orsók gyorsan haladnak a szövőszékben. Az asszony nagyon egyszerű, sötétszínű ruhát visel. Vöröses-lilának látszik.

Feláll, amikor hallja, hogy kopogtatnak az ajtón. Kinyitja. Egy asszony kérdi tőle:

– Anna, ide akarod adni a vizeskorsódat? Megtöltöm neked.

Az asszony mellett ott van ötéves fiacskája, aki azonnal Annához fut. Ő simogatja, miközben elmegy egy másik szobába, ahonnan egy szép korsóval tér vissza. Átnyújtja az asszonynak:

– Te mindig jó vagy az öreg Annához! Isten jutalmazzon meg érte ebben a gyermekedben és a többiekben, akik a tieid, és a tieid lesznek, te áldott! – Anna felsóhajt.

Az asszony ránéz, és nem tudja, mit mondjon erre a sóhajtásra, hogy elterelje a figyelmét fájdalmáról, amelyről tud. Azt mondja:

– Itthagyom nálad Alfeust, ha nincs terhedre, így gyorsabban járok, és megtöltök neked sok korsót és víztartályt.

Alfeus nagyon szívesen marad, és világos, hogy miért. Amint anyja elmegy, Anna elviszi a gyermeket a gyümölcsösbe, ott felemeli egy érett szőlőfürthöz, és azt mondja neki:

– Egyél, egyél, nagyon jó! – és megcsókolja a szőlő levével tele arcát. A gyermek mohón eszi a szőlőt. Anna jóízűen nevet, úgy, hogy kilátszanak a szép fogai, így még fiatalabbnak látszik.

– És most mit adsz nekem? – kérdi nevetve, majd tréfálkozva letérdel és mondja: – Mit adsz nekem, ha adok neked… ha adok neked… találd ki, mit?

– Csókot adok neked, szép Anna, jó Anna, Anna mama…!

Amikor Anna hallja, hogy „Anna mama”, örömmel felkiált és magához öleli a kicsit:

– Ó, örömöm! Te drága! Drága! Drága! – minden „drágánál” egy csókot nyom a rózsás arcocskára. Utána egy polchoz mennek, ahonnan kis mézes pogácsákat tesz Anna egy tálba.

– Ezeket neked csináltam, szegény Anna szépe, neked, aki jót akarsz „Anna mamának”.

De mondd meg, mekkora jót akarsz nekem?

A kisgyerek gondolkodik. Mi nyűgözte le őt legjobban? Azt mondja:

– Akkorát, mint amekkora az Úr temploma.

Anna megcsókolja a szemecskéi fölött, a gyermek pedig hozzá dörgölődzik, mint egy kismacska.

Az anya már vissza is tér a tele korsóval, és nevet anélkül, hogy mondana valamit.

Hagyja, hogy kinyilvánítsák egymásnak az érzelmeiket.

(15)

Belép a kertbe egy idős férfi, aki valamivel alacsonyabb Annánál. Sűrű haja már egészen ősz.

Szakálla szögletesre vágva, szeme égszínkék, szemöldöke szőke.

Anna nem látja őt, mert háttal áll a kijárat felé. A férfi mögéje megy, és megkérdezi:

– És nekem semmi sem marad?

Anna megfordul és örömmel felkiált:

– Ó, Joakim! Befejezted a munkád?

A kis Alfeus odafut hozzá és mondja:

– Te is kapsz, te is kapsz!

Amikor az öreg lehajol és megcsókolja, a kisgyerek a nyakába csimpaszkodik és összekuszálja a szakállát kezecskéjével és csókjaival.

Joakim is ajándékot ad neki, a jobb kezében eddig a háta mögé rejtett gyönyörű almát, és nevetve mondja a gyermeknek, aki sóvárogva nyújtja kezét az almáért:

– Várj, amíg darabokra vágom, így nem tudod megenni. Nagyobb, mint te vagy! – és az övében tartott késsel kis részekre vágja az almát.

Mintha egy fészekben levő kismadarat etetne, úgy teszi a gyermek nyitott szájába, aki csak falja, falja.

– Nézd, Joakim, micsoda szemek! Nem a Galileai-tenger színére emlékeztetnek?

Anna férjének vállára téve a kezét beszél, gyengéden reá támaszkodva. Ez a mozdulat elárulja mélységes szeretetét a férje iránt, amely szeretet nem változott házasságuk hosszú évei alatt. Joakim szeretettel néz rá és bólint:

– Nagyon szépek. És ez a haj? Nem olyan a színe, mint a naptól kiszárított gabonának?

Nézd, olyan, mint a réz és az arany keveréke…

– Ó, ha gyermekünk lenne, ilyennek szeretném, ilyen szemekkel, ilyen hajjal…

Anna lehajol, sőt, letérdel, és sóhajtva megcsókolja a két kis kékesszürke szemet. Joakim is felsóhajt. Meg akarja vigasztalni a feleségét. Kezét annak őszülő hajára teszi és azt mondja:

– Még remélni kell. Isten mindent megtehet. Amíg élünk, megtörténhet a csoda, főleg, amikor szeretjük őt és szeretjük egymást.

Joakim különösen kihangsúlyozza az utolsó szavakat. Anna azonban hallgat, és lehajtja fejét, hogy férje ne lássa a két könnycseppet, ami kicsordul a szeméből. Csak a kis Alfeus látja, csodálkozva és elszomorodva, hogy nagy barátnője úgy sír, amint ő teszi néha. Felemeli a kis kezét, és letörli a könnyeket.

– Ne sírj. Anna! Azért mi boldogok vagyunk, legalábbis én, mert az enyém vagy – vigasztalja Joakim.

– Én is boldog vagyok, mert te vagy. De nem adtam neked gyermeket… Azt gondolom, nem vagyok kedves az Úr előtt, és ezért szárította ki a bensőmet…

– Ó, drága jó feleségem! Te, aki szent vagy, ugyan miben tetszhettél vissza neki?

Idehallgass! Menjünk el még egyszer a templomba. Ezért. Nemcsak a sátoros ünnepért.

Imádkozzunk hosszasan… Talán az történik veled, ami Sárával… Ami Elkána feleségével, Annával. Sokat gúnyolták, és azt hitték, hogy Isten elvetette, mert meddő volt. Pedig Isten egében egy szent gyermek érlelődött számukra. Mosolyogj, jó feleségem! A te sírásod nagyobb fájdalmat okoz nekem, mint az, hogy nincs gyermekem… Elvisszük magunkkal Alfeust is. Őt is imádkoztatjuk, őt, aki ártatlan… és Isten együtt fogadja az ő imáját és a miénket, és meghallgat minket.

– Igen, tegyünk fogadalmat az Úrnak. Övé lesz, aki születik. Feltéve, hogy megadja nekünk… Ó, hallani, hogy „mamának” szólít engem!

(16)

És Alfeus, aki csodálkozva és ártatlanul néz rá, felkiált:

– Én annak szólítalak!

– Igen, kedves örömöm…, de neked van mamád, és nekem… nekem nincs gyermekem…

(1-5)

(17)

Anna imája meghallgatást nyer

A zarándokok Jeruzsálem falain kívül táboroznak sátraikban. Köztük van Anna is Joakimmal és a kis Alfeussal, akinek a szülei is ott vannak. Késő este van már. Alfeus apja hívja fiát, de ő így válaszol:

– Annával maradok. Segítem őt.

Mindnyájan nevetnek.

– Hagyd őt! Nem zavar. Még nem kötelezi a Törvény. Itt vagy ott, csak egy kis madár, aki eszik – mondja Anna, és leül, ölében a gyermekkel. Ad neki egy pogácsát és sült halat, amelyből előbb gondosan eltávolítja a szálkákat. Előzőleg már kiszolgálta a férjét. Ő maga utoljára eszik.

Mind sötétebb lesz, végül kigyulladnak a csillagok az égen. Az emberek lassacskán eloltják lámpásaikat és nyugovóra térnek. A beszéd zaja is mindinkább elhalkul. A gyermekek hangját már nem lehet hallani. Alfeus is aludni kezd Anna karjaiban.

– Éjjel azt álmodtam, hogy a következő évben kétszer jövök a Szent Városba, két ünnepre egy helyett. Egyik az én gyermekem felajánlása lesz a templomban… Ó, Joakim!

– Remélj, remélj, Anna! Mást nem hallottál? Az Úr semmit sem suttogott a szívedben?

– Semmit. Csak álom volt…

– Holnap van az utolsó nap az imára. Már minden áldozatot bemutattunk. De holnap még egyszer megújítjuk, ünnepélyesen. Legyőzzük Istent hűséges szeretetünkkel. Mindig arra gondolok, hogy az történik majd veled, ami Elkána feleségével, Annával történt:

– Bárcsak Isten úgy akarná, és azonnal azt mondaná nekem: Menj békében! Izrael Istene megadta neked a kegyelmet, amit kértél!

– Ha eljön a kegyelem, gyermeked azt megmondja majd neked, először megfordulva a méhedben. És ártatlan hangja lesz, amely az Isten hangja.

Erre ők is aludni térnek.

(1-10)

(18)

Jézus dicséri nagyszüleit

– Az igazak mindig bölcsek, mert Isten barátaiként az ő társaságában élnek, és ő oktatja őket, ő, a végtelen Bölcsesség. Nagyszüleim igazak voltak, és azért birtokolták a

bölcsességet. Igazán elmondhatták, amit a Könyv mond, a Bölcsességet dicsérve, annak könyvében: „Őt szerettem és kerestem ifjúkorom óta. Azon voltam, hogy jegyesemmé tegyem…” (Bölcs.8,2)

Anna, Áron leánya volt az erős asszony, akiről ősünk beszél. (Vö. Péld 31,10-31) És Joakim, Dávid törzséből, nem annyira a szépséget és a gazdagságot kereste, hanem inkább az erényességet. Annában megvolt e nagyszerű tulajdonság. Benne, mint egy virágcsokorban minden jó tulajdonság egyesült egy csodálatos dologgá válva, amely az Erény. Egy igazi erény, amely méltó volt arra, hogy Isten trónja előtt álljon.

Joakim tehát kétszer jegyezte el a bölcsességet, „jobban szeretve azt minden asszonynál”.

Isten bölcsessége be volt zárva az igaz asszony szívébe. Anna, Áron leánya nem törekedett másra, csak arra, hogy egyesítse életét egy igaz emberével. Biztos volt abban, hogy az igaz élet a család öröme.

Anna már kezdett öregedni, mindinkább dicsőségére válva Joakimnak, megmaradva mindig „ifjúkori feleségének, örömének, kedves őzikéjének”. (Vö. Péld 17,6) Kedveskedései mindig felelevenítették házasságuk első idejét. Kedvesen elbájolta szeretetével. Frissen tartotta, mint a harmat a virágot. Égett, mint a jól táplált tűz. Azért szomorúságukban, hogy nem volt gyermekük, vigasztalták egymást. És amikor eljött az órája, az örök Bölcsesség, miután kioktatta őket az életben, megvilágosította őket álmukban arról a dicsőségről, amelynek tőlük kell származnia, és aki a legszentebb Mária, az én Anyám volt.

Ha alázatosságukban nem is gondoltak erre, szívük azonban megremegett a reménytől Isten ígéretének első megcsendülésére. Már a bizonyosság érződik Joakim szavaiból:

„Remélj, remélj… Legyőzzük Istent hűséges szeretetünkkel.”

Egy gyermekről álmodoztak, és megkapták az Isten Anyjában. Úgy tetszik, hogy a Bölcsesség könyvének szavai róluk beszélnek: „Miatta halhatatlanságban lesz részem, és örök emlékezetet hagyok az utókorra.” (Bölcs 8,13) De ahhoz, hogy mindezt elérjék, olyan igazi erényre volt szükségük, amit semmi nem csorbít meg. A hit erényére. A szeretet erényére. A remény erényére. A tisztaság erényére.

A házastársak tisztasága! Birtokolták ezt, mert nem kell szüzeknek lenniük ahhoz, hogy tiszták legyenek. Az angyalok őrködnek a tiszta nászágyak felett, és abból származnak a jó gyermekek, akik szüleik erényeit teszik meg életük zsinórmértékévé.

De hol vannak most ezek? Manapság nem akarnak gyermekeket, és nem akarnak tiszták sem maradni. Azért mondom neked, hogy megszentségtelenítik a szeretetet és a nászágyat.

(1-14)

(19)

Anna anyává lesz

Joakim és Anna házában sok virágzó ág van a virágvázákban. A gyümölcsöskertben pompás színekben virágoznak a fák. Anna egy kisebb szövőszéknél ül, és szép vásznat sző, énekelve, az ének ritmusára mozgatva a lábát. Énekel és mosolyog… Kire? Önmagában, valamit lát bensőleg. Az ének lassú és mégis vidám, ismétlődik, mind erősebben és biztosabban, boldoggá téve Annát. Nagyon egyszerű, kedves a szövege:

– Dicsőség a mindenható Úrnak, aki szerette Dávid gyermekeit! Dicsőség az Úrnak!

Az ő legnagyobb kegyelme meglátogatott engem az égből.

A régi fa új ágat hajtott, és én boldog vagyok.

A Fény Ünnepén vetette el magvát a reménység, és Niszan havában kicsírázik illatozva.

Mint tavasszal a mandulafa, kivirágzik a testem.

Estére meghozza gyümölcsét.

Ezen az ágon van egy rózsa, egy nagyon édes alma, egy ismét felragyogó csillag, egy áratlan gyermek.

A ház öröme, a férj és a feleség öröme.

Dicséret Istennek, Uramnak, aki megkönyörült rajtam.

Azt mondta nekem a fénye: „Egy csillag jön hozzád.”

Dicsőség, dicsőség! Tiéd lesz a fának ez a gyümölcse, az első és az utolsó, szent és tiszta, mint az Úr ajándéka.

Tiéd lesz, és általa jön az öröm és a béke a földre.

Repülj, orsó! A fonál gyolcsot köt a kisded számára.

Ő megszületik! Szívem éneke hozsannázva száll Istenhez.

Joakim belép, amikor Anna már negyedszer ismétli énekét.

– Boldog vagy, Anna? Olyannak tűnsz, mint egy madár, amely meghozza a tavaszt.

Miféle ének ez? Sose hallottam senkitől sem. Honnan jön?

– A szívemből, Joakim.

Anna feláll, és nevetve megy a férjéhez. Sokkal fiatalabbnak és szebbnek látszik, mint eddig.

– Nem tudtam, hogy költő vagy – mondja a férj, és csodálkozva nézi őt.

Nem látszanak idős házaspárnak. A fiatal jegyesek gyengéd tekintetével néznek egymásra.

– A kert végéből jöttem, amikor meghallottam az énekedet. Évek óta nem hallottam a szerelmes galamb hangodat. Elismételnéd nekem ezt az éneket?

– Elismételtem volna akkor is, ha nem kérted volna. Izrael gyermekei mindig énekkel fejezték ki reményüket, örömüket és fájdalmukat. Én is az énekre bíztam nagy örömöm kifejezését magamnak és neked. Igen, magamnak is, mert olyan nagy dolog, hogy jóllehet biztos vagyok benne, mégis, még mindig nem tűnik igaznak előttem… – és elkezdi az éneket, de amikor elérkezik ehhez a ponthoz: „Ezen az ágon van egy rózsa, egy nagyon édes alma, egy csillag…”, előbb remegni kezd a hangja, utána megtörik, és örvendezve felsóhajtva néz Joakimra. Feláll, átöleli őt, és felkiált:

– Anya vagyok, kedvesem! – és férje kitárt karja közé veti magát, aki átöleli boldog feleségét, szívén tartva őt.

A legtisztább és legboldogabb ölelés, amit eddig a világon láttak. Tiszta és lángoló a tisztaságában. Joakim kedvesen megrója Annát, akinek hajába már fehér szálak vegyülnek:

– És nem árultad el nekem…

(20)

– Biztos akartam lenni benne… Ilyen öreg korban… anyának tudni magamat… Nem tudtam elhinni, hogy igaz… és nem akartam, hogy aztán annál keserűbb legyen a csalódásod.

December vége óta érzem, hogy méhem mélyén megújul, és amint mondom, új ágat hoz. De most ezen az ágon biztos a gyümölcs… Látod? Ez a gyolcs már annak készül, aki jön.

– Nem ez az a len, amit októberben Jeruzsálemben vettél?

– De igen. Utána megszőttem, amíg várakoztam… és reméltem. Reméltem, mert az utolsó napon, miközben imádkoztam a templomban, közel menve, amilyen közel csak mehet egy asszony az Isten Házához, és már este volt… emlékszel, mit mondtam? „Még, még egy kicsit…!” Nem tudtam elmenni onnan anélkül, hogy ne részesedtem volna a kegyelemben!

Nos, a leszálló szürkületben, a szent hely belsejéből, amelyre néztem, lelki vágyakozással, hogy elérjem a jelenlevő Isten beleegyezését, láttam kijönni egy fényt, egy nagyon gyönyörű szikrát. Fehér volt, mint a hold, jóllehet magába foglalta a föld minden fényét, ami csak található a gyöngyökben és a drágakövekben. Úgy tűnt, mintha a Függöny egyik értékes csillaga, amely a kerubimok lába alatt volt, elszakadt volna onnan, és természetfeletti fényben ragyogott volna… Úgy tűnt, a szent Függöny mögül maga a Dicsőség jött elő tűzként, és gyorsan hozzám jött. És ahogy a levegőt hasította, égi hangon énekelte: „Amit kértél, eljön hozzád.” Ezért éneklem: „Egy csillag jön hozzád.” Milyen gyermek lesz a miénk, ha úgy nyilvánul meg, mint a templom csillagának a fénye? Igazad volt, amikor új Elkána feleségének, Annának láttál engem. Hogyan hívjuk majd gyermekünket, akit oly édesen hallok énekelni méhemben, amint picinyke szíve úgy ver, mint egy kis galambé, amit a kezünkben tartunk?

– Ha fiú lesz, Sámuelnek foguk hívni. Ha leány, Csillagnak. Ez az a szó, amelyik

megállított téged éneklésedben, hogy megadd nekem ezt az örömöt, hogy atyának tudhassam magam. Ennek alakja nyilvánult meg a templom szent árnyékában.

– Csillag. A mi Csillagunk, mert, nem tudom, gondolom, gondolom, hogy leány lesz. Úgy tűnik nekem, hogy oly kedvesen simogat, ahogy csak egy nagyon kedves leány képes. Mert semmi fájdalmat nem okoz nekem. Ő hordoz engem egy kék, virágzó ösvényen, mintha szent angyalok vennének körül, és a föld már távol volna… Mindig azt hallottam az asszonyoktól, hogy a foganás és a gyermek hordozása fájdalmas, de én nem érzek fájdalmat. Erősnek, fiatalnak érzem magam, frissebbnek, mint messzi ifjúkoromban. Isten leánya, mert inkább Istené, mint a miénk az, aki kiszáradt törzsből születik, és nem okoz fájdalmat anyjának. Csak békét és áldást hoz neki, Isten gyümölcseit.

– Akkor Máriának fogjuk nevezni. A mi tengerünk Csillaga, gyöngye, boldogsága lesz.

Izrael első nagy asszonyának a neve ez. De ő sose fog véteni az Úr ellen, és csak neki énekel, mert neki ajánlottuk fel, áldozatul, mielőtt még megszületett volna.

– Igen, neki ajánlottuk fel. Legyen fiú vagy leány, miután megünnepeltük a harmadik évét, átadjuk gyermekünket az Úrnak. Mi is áldozatokká leszünk vele együtt Isten

dicsőségére.

(1-16)

(21)

Mária szeplőtelen fogantatása

Jézus szavai:

– A Bölcsesség „Isten erejének lehelete és a Mindenható dicsőségének tiszta kicsordulása” Igévé lett a magtalan által.

És ez az Ige véghezvitte a csodát, hogy termékennyé tegye azt, aki terméketlen volt. És azért, hogy egy Anyát adjon nekem, aki nemcsak természete szerint a legjobb, mivel két szenttől született, és nemcsak állandóan növekszik ebben a jóságban, nemcsak szeplőtelen teste volt, hanem – egyedül a teremtmények között – lelkében is szeplőtelen.

Mily szépnek kellett lennie ennek a léleknek, akire az Atya vágyakozott az idők kezdete óta, ennek a léleknek, aki a Szentháromság gyönyörűsége volt, akit a Szentháromság fel akart díszíteni ajándékaival, hogy önmagát megajándékozza vele. Ó, te Teljesen Szent, akit Isten önmagának teremtett, és utána az emberek üdvössége számára! Az Üdvözítő Hordozója, te voltál az első megváltott. Élő Mennyország, te mosolyoddal elkezdted a föld megszentelését!

Teremtett lélek, hogy az Isten Anyjának lelke legyél! Amikor ez az élő szikra kipattant a Hármas Szeretet eleven szívdobbanásából, örvendeztek neki az angyalok, mert sose láttak ennél ragyogóbb fényt a mennyországban. Mint mennyei rózsaszirom, szellemi és értékes szirom, amely drágakő és láng volt, amely Isten lehelete volt, amely leszállt, hogy éltessen egy testet, ugyancsak másféleképpen, mint a többit, amely oly tüzes erővel szállt le, hogy az eredeti bűn nem volt képes beszennyezni, áthatolt a világűrön és bezárkózott egy szent méhbe.

A föld még nem tudta, hogy már birtokolja Virágát. Az igazi, egyetlen Virágot, amely örökké virágzik: liliom és rózsa, ibolya és jázmin, napraforgó és ciklámen egyszerre, és ezekkel a föld minden virága egyetlen Virágban, Máriában, akiben egyesül minden erény és kegyelem. Áprilisban Palesztina földje hatalmas kerthez hasonlított, az illatok és színek gyönyörködtették az embereket. De még nem ismerték a legszebb Rózsát. Ő már virágzott Istennek az anyaméh rejtekében, mert Anyám szeretett fogantatásától kezdve.

Azt mondtam: „Mária szeretett fogantatásától kezdve”. Mi ad fényt és ismeretet a léleknek? A kegyelem. Mi távolítja el a kegyelmet? Az eredeti bűn és a halálos bűn.

Mária, a Szeplőtelen, sose volt megfosztva Istentől, az ő közelségétől, szeretetétől, fényétől, bölcsességétől. Azért ő képes volt felfogni és szeretni akkor, amikor csak egy szeplőtelen lelket körülvevő test volt, amely lélek folytatta Isten szeretését.

Mi lett volna, ha az ősszülőktől, akik ártatlanok voltak, ártatlan gyermekek születtek volna, amint Isten akarta! Értettek volna ahhoz, hogy mentek maradjanak a sátán fertőzésétől, állandóan tökéletesedtek volna, győzedelmeskedtek volna évezredekkel azelőtt, a sátán felett, aki végül le lesz győzve, s vele minden rossz is.

(1-19)

(22)

Szűz Mária születése

Anna egy fullasztó, meleg napon kimegy a kertbe, ahol Joakim dolgozik. Látszik, hogy már közel áll a szüléshez. Jónak látja visszatérni a házba.

– Fáj? – kérdezi Joakim.

– Nem. De érzem azt a nagy békét, amelyet éreztem a templomban, amikor megkaptam a kegyelmet, és amit akkor is éreztem, amikor megtudtam, hogy anya vagyok. Olyan, mint egy elragadtatás. Édes álom a test számára, miközben a lélek örvendezik, és olyan béke tölti el, aminek nincs emberi hasonlata. Szerettelek téged, Joakim, és amikor beléptem a házadba és azt mondtam magamban: „Egy igaz embert jegyeztem el”, békét éreztem, és ugyanígy minden alkalommal, amikor szeretettel gondoskodtál Annádról. De ez a béke másféle.

Gondolom, olyan, mint ami Jákob lelkét árasztotta el, amikor angyalokkal álmodott, vagy még inkább hasonló Tóbiás örvendetes békéjéhez, miután Rafael felfedte neki kilétét. Minél inkább megízlelem, annál inkább növekszik. És mintha felszállnék a kék égbe… és nem tudom miért, mióta érzem ezt a békés örömöt, énekelek a szívemben, mint az öreg Tóbiás.

(Vö. Tób 12, 13,1-23) Úgy tűnik nekem, hogy ezt erre az órára írták… erre az örömre…

Izrael földje számára, amely megkapja őt… Jeruzsálem számára, amelynek bűne most bocsánatot nyer… de…, ne nevessétek ki egy anya ábrándozását…, de amikor azt mondom:

„Adj hálát az Úrnak a jókért, és áldd az örökkévaló Istent azért, hogy felépítse benned Tabernákulumát”, azt gondolom, hogy az fogja felépíteni Jeruzsálemben az igaz Isten Tabernákulumát, aki most születik… és még arra is gondolok, hogy többé nem a Szent Városról, hanem az én gyermekemről jövendölt, amikor énekében azt mondta: „Ragyogó fényben fogsz úszni, a föld minden népe leborul előtted, jönnek a nemzetek ajándékot hozva neked, imádják benned az Urat és szentnek tekintik földedet, mert benned hívják segítségül a Nagy Nevet. Boldog leszel fiaidban, mert mindnyájan áldottak lesznek, és egyesülnek az Úr közelében. Boldogok, akik szeretnek téged és örvendenek békédnek…” És én leszek az első az örvendezők közül, én, az ő boldog anyja.

A hosszú ideig tartó szárazság heves viharral végződik, amint Anna, Joakim és két munkása elérik a házat. Estefelé annyira erősödik a vihar és a villámlás, hogy az egyik munkás megjegyzi:

– Úgy látszik, mintha a sátán kijött volna ördögeivel a pokolból. Nézzétek azokat a fekete felhőket! Kén szaga van a levegőnek, és a szél süvöltése mintha átkokat szórna…

Közben Anna közel áll a szüléshez. Minden gyorsan és jól halad. A vihar hirtelen

megszűnik az utolsó villámcsapással, amely éppen a házuk előtt csap le. Utána hallják a kis Mária sírását. Hatalmas szivárvány tűnik fel az égen, olyan szép, amilyet még nem láttak.

Csodálkozva nézik mindnyájan. Noha még nem ment le a nap, máris feltűnik egy ragyogó csillag, amely hatalmas gyémántként tündököl az égen. A telihold is fényesen ragyog.

De nem kevésbé szép látványt nyújt a kis Mária, rózsásan szőke hajával, kedves arcával, apró kis kezével és lábával. Amikor visszaadják a kis Máriát Annának, ő mosolyogva mondja:

– Ő a Csillag. Az ő jele van az égen. Mária a béke szivárványa! Mária, csillagom! Mária, tisztaságos hold! Mária a mi gyöngyünk!

– Máriának nevezed őt?

– Igen, Mária, csillag és gyöngy és fény és béke…

– De ez keserűséget is jelent… Nem félsz, hogy szerencsétlenséget hoz rá?

– Isten vele van. Az övé, még mielőtt létezett volna. Ő vezeti majd útjain és minden keserűséget mennyei mézzé változtat. Most légy a te mamádé… még egy kissé, mielőtt egészen Istené lennél…

(1-22)

(23)

Mária lelkének szépsége és érintetlensége

Jézus Máriára alkalmazza a Példabeszédekben található következő idézetet, amelyet általában az isteni Bölcsességre vonatkoztatnak:

„Alkotó munkája elején teremtett az Úr, ősidőktől fogva, mint legelső művét. Az idők előtt alkotott, a kezdet kezdetén, a föld születése előtt. Amikor létrehozott, még ősvizek sem voltak, és a forrásokból még nem tört elő víz. Mielőtt a hegyek keletkeztek volna, korábban hívott létre, mint a halmokat, amikor a földet és a mezőket még nem alkotta meg, és a föld első rögét sem. Ott voltam, amikor az eget teremtette, s az ősvíz színére a kört megvonta, amikor a felhőket fölerősítette, s az ősforrások erejét megszabta, amikor kijelölte a tenger határát – és a vizek nem csaptak ki – amikor megrajzolta a föld szilárd részét. Ott voltam mellette, mint a kedvence, napról napra csak bennem gyönyörködött, mindig ott játszottam a színe előtt.” (Péld 8,22-30)

Ez őrá vonatkozik, a szép Anyára, a szent Anyára, a Bölcsesség Szűz Anyjára, Én vagyok a Bölcsesség. Isten vigasztalását és örömét találta benne, az a Hármas Egy Isten, aki titeket kormányoz és szeret, és akinek az emberek annyi szomorúságot okoznak. Miatta folytatta az emberi nemet akkor, amikor az első próbáratételnél az megérdemelte, hogy megsemmisítse.

Miatta részesültetek bocsánatában.

Akarta Máriát, hogy szeresse őt. Ó, nagyon megérte, hogy megteremtse az embert és hagyja élni, és hogy elhatározza: megbocsát neki, csak azért, hogy övé legyen a Szép Szűz, a Szent Szűz, a Szeplőtelen Szűz, a Szeretett Szűz, a Kedvelt Leány, a Legtisztább Anya, a Szeretett Jegyes! Oly sokat adott nektek, és még többet is adott volna, csakhogy Isten

birtokolja kedves Teremtményét, napjának Napját, kertjének Virágát. És továbbra is oly sokat ad őáltala, az ő kérésére, hogy neki örömöt szerezzen, mert Mária öröme megörvendezteti Istent és növeli fényének ragyogását, a mennyország nagy fényét. Minden felragyogása egy kegyelem a világegyetemnek, az emberi nemnek, maguknak az üdvözülteknek, akik pompás allelujával válaszolnak minden isteni csodára, amelyet a Szentháromság azért művel, hogy lássa a Szűz örvendetes mosolyának ragyogását.

Isten egy királyt akart adnia világegyetemnek, amelyet a semmiből teremtett. Egy királyt, aki anyagi természeténél fogva az első minden anyagból létrehozott teremtmény között. Egy királyt, aki a szellemi természete révén kissé marad csak alul az isteninek, aki egyesül a Kegyelemmel, mint első, ártatlan napjaiban. A Legfelsőbb Értelem ismeri a legtávolabbi idők eseményeit is. Szüntelenül szeme előtt van minden, ami volt, van és lesz. Míg a múltat

szemléli, és a jelenlevőt figyeli, íme, mélyen belelát tekintete a jövőbe. Tudja, miként fog meghalni az utolsó ember. Mindig tudta, hogy az általa teremtett király, akinek rendeltetése volt, hogy félisten legyen mellette az égben, az Atya örököse legyen, elköveti majd maga ellen a bűntényt, amellyel megöli a Kegyelmet, és ezáltal megfosztja magától az eget.

De akkor miért teremtette? Bizonyára ezt kérdezik sokan. Jobbnak tartanátok, ha nem lett volna? Nemde érdemes volt megérnie a földnek azt a napot, amelyben megismeri és csodálja a végtelenül szépet, akit Isten keze helyezett el a világegyetemben?

Ki számára hozta volna létre ezeket a csillagokat és bolygókat, amelyek nyilakként száguldanak az égbolton?

Ki számára teremtette a tengert? Értetek teremtette az eget éppúgy, mint a tengert, a folyókat, a tavakat, a patakokat, a tiszta forrásokat. Mindezek arra szolgálnak, hogy titeket hordozzanak, tápláljanak, szomjúságtokat oltsák, megtisztítsanak. És szolgálják a Teremtőt is, és nem lépik túl medrüket, hogy elborítsanak titeket, amint megérdemlitek.

Ki számára teremtette volna az állatok megszámlálhatatlan családját, amelyek éneklő virágokként repülnek, amelyek titeket szolgálnak, nektek dolgoznak, táplálnak,

szórakoztatnak, mint királyukat?

(24)

Ki számára teremtette volna a növények számtalan fajtáját, a pillangóknak látszó virágokat, a drágakövekként csillogókat, amelyek mozdulatlan madaraknak látszanak?

Kinek teremtette volna az ásványokat a föld méhében, ha nem valakinek, aki nem Isten, hanem Isten gyermeke, az ember?

Istennek semmire sincs szüksége ahhoz, hogy boldog legyen. Ő elégséges önmagának.

Nem kell gyönyörködnie másban, csak önmagában. Mindaz, amit teremtett, egy

porszemnyivel sem növelte végtelen boldogságát, szépségét, életét, hatalmát. Mindent az ember számára teremtett, akit meg akart tenni műve királyának.

Érdemes élni azért, hogy lássátok Istennek annyi művét, és elismerjétek hatalmát, amit nektek ajándékozott. Hálásaknak kell lennetek azért, hogy éltek. Akkor is hálásaknak kellene lennetek, ha csak földi célja lett volna életeteknek.

Isten, aki mindent tud, már az ember megteremtése előtt tudta, hogy az rabló és gyilkos lesz. Mivel Isten végtelenül jó, már a bűn elkövetése előtt gondolt annak megsemmisítésére.

Ennek eszköze én vagyok, az Ige. Annak eszköze pedig, hogy én működni tudjak: Mária. És Isten megteremtette a Szüzet fenséges gondolatában. Mindent értem, az Atya kedves Fiáért teremtett.

Ahhoz, hogy testté váljak, anyára volt szükségem. Ahhoz, hogy Isten legyek, Istennek kellett atyámnak lennie. Íme, akkor Isten megteremtette magának a Jegyest és azt mondta neki:

– Jöjj velem! Oldalamnál lásd, mennyit teszek Fiunkért. Figyeld és örvendezz, örök Szűz, örök Leány, töltse be mosolyod ezt a mennyet, és adja meg az angyaloknak a kezdőhangot, és tanítsa meg a mennyet az égi összhangra. Én nézlek téged, és olyannak látlak, amilyen leszel, ó, Szeplőtelen Asszony, aki most csak lélek vagy, lélek, aki boldoggá tesz engem. Nézlek téged, és a te szemed kékségét adom a tengernek és az égboltnak, hajad színét a szent

búzának, fehérségedet a liliomnak, selymes bőröd rózsaszínűségét a rózsának. A gyöngyöket a te parányi fogaidról mintázom, a te ajkadat nézve alkotom meg az édes epret. A fülemüle torkába helyezem el a te hangodat, és a gerléébe a sírásodat. Olvasom jövendő gondolataidat, hallom szíved verését, és az indít a teremtésben. Jöjj, Örömöm, legyen játékszered a világ, mert te vagy az én gondolatom táncoló fénye. Tieid a csillagok koronái, helyezd a holdat gyengéd lábad alá, övezd fel magadat a tejút csillagövével. Érted vannak a csillagok és a bolygók. Jöjj, és örvendj, látva a virágokat, amelyekkel Gyermeked játszani fog. Jöjj és lásd, amint megteremtem a juhokat és bárányokat, a sasokat és a galambokat. Légy mellettem, miközben kialakítom a tengerek és folyók medrét, felemelem a hegyeket, és befestem azokat hóval és erdőkkel, amíg elvetem a füvet, a fákat és a szőlőket, megalkotom számodra az olajfát, számodra, aki a békét hordozod, és aki az eucharisztikus Szőlőt szőlőtőként megtermed. Fuss, repülj, örvendezz, Szépem, és az egész világ, amelyet óráról órára megteremtek, tanulja meg tőled, Szerelmemtől, hogy engem szeressen, és hogy szebbé legyen a te mosolyod által, Fiamnak Anyja, Mennyországomnak Királynője, Istened Szerelme.

És amikor látom a Tévedést, és csodálom a Tévedés Nélkülit, azt mondom:

– Jöjj hozzám, te, aki megszünteted az emberi engedetlenség által okozott keserűséget, a sátánnal való emberi paráználkodást, az emberi hálátlanságot. Veled aratok győzelmet a sátánon.

Isten, a Teremtő Atya megteremtette a férfit és a nőt a szeretet oly tökéletes törvényével, hogy annak tökéletességét ti nem vagytok képesek felfogni. Nem vagytok képesek felfogni, mivé vált volna az emberi nem, ha nem fogadta volna el a sátán tanítását!

Süvölts, sátán, haragodban, miközben ő megszületik. Ez a Gyermek legyőzött téged!

Mielőtt te lázadóvá, álnokká, megrontóvá váltál volna, ő már legyőzött téged. Ennek a most született kisdednek a lehelete megtisztítja a világot a te bűzödtől. Le vagy győzve! Az ő neve, tekintete, tisztasága lándzsaként, villámként, kőként hatol át rajtad, ver le téged, bebörtönöz

(25)

téged pokoli barlangodba, te átkozott, aki elvetted Istentől annak örömét, hogy minden teremtett ember Atyja legyen.

Most vereséget szenvedtél egy Asszonyban és egy Asszony által. Ő ellenáll minden kísértésednek és megvédi szeplőtelen tisztaságát. Mostantól fogva, aki szereti őt, visszatér Istenhez, hogy Istené legyen. Megvigasztalja az anyákat, akik nem tudják fájdalom nélkül megszülni gyermekeiket. Mostantól fogva Mária a jegyesek vezetője, a haldoklók anyja, aki megédesíti számukra a halált és megvédi őket tőled, átkozott, és melléjük áll, amikor Isten megítéli őket.

A Szűz szüzessége! Jöjjetek, elmélkedjetek ezen a mélységes szüzességen, ezen a szédületes mélységen! Még a kolostorba vonultak szüzessége sem tökéletes Anyám szüzességéhez hasonlítva. Az emberekben mindig megmarad az eredeti bűn által okozott gyengeség, a Szűzben azonban nincs ennek nyoma. Az ő lelke szép és érintetlen, olyan, amilyennek az Atya elgondolta őt eltöltve minden kegyelemmel.

Ő a Szűz. Ő az Egyetlen. Ő a Tökéletes. Ő a Teljes. Ilyennek gondolta ki őt Isten, ilyennek teremtette, ilyen maradt, ilyenként koronázta meg. Örökké ilyen.

Ő a Szűz. Az érinthetetlenségnek, a tisztaságnak, a kegyelemnek a mélysége, amely elvész az Istenben, akitől eredt. Érinthetetlen. A Tisztaság. A legtökéletesebb Kegyelem.

Ez Isten visszavágása a sátánnak. Minden megszentségtelenített teremtmény ellenében felemeli ezt a tökéletes Csillagot. Minden helytelen kíváncsiság ellen őt, akit egyedül Isten szeretete érdekel. Minden gonosz tudás ellen őt, a fenséges Tudatlant. Ő nemcsak a

lealacsonyított szeretetet nem ismeri, hanem az Isten által a jegyeseknek adott szeretetet sem.

Sőt, mi több, nem ismeri a bűn örökségét, melegágyát sem. Benne csak a fagyos bölcsesség van meg és a lángoló isteni szeretet. Tűz, amely felvértez a test hidegsége ellen, mert átlátszó tükör az oltáron, ahol egy Isten eljegyzi magát egy Szűzzel, és nem alacsonyodik le, mert tökéletessége átöleli azt, aki, amint az a jegyeshez illik, aláveti magát neki, mert Asszony, de szeplőtelen, mint ő.

(1-29)

(26)

Isten lilioma

Joakim és Anna Zakariás és Erzsébet társaságában megy a templomba, hogy elvégezzék az előírt szertartást. Máriát meleg, puha pólyába takarva viszik, mert az idő hideg. Joakim két kövér bárányt vezet kötélen. Joakim új ruhája sötétvörös, Annáé elefántcsontsárga. Szép benne, mint egy királynő. Erzsébet meg is jegyzi:

– Olyannak tűntök nekem, mint házasságkötéstek napján. Akkor még kislány voltam, de emlékszem, milyen szép és boldog voltál.

– De most még boldogabb vagyok… és ezen a szertartáson ugyanazt a ruhát akarom viselni. Megőriztem erre az alkalomra… és nem reméltem, hogy ismét felveszem.

– Az Úr nagyon szeretett téged… – mondja felsóhajtva Erzsébet.

– És ezért neki adom azt, akit legjobban szeretek. Ezt az én virágomat.

– Hogyan tudsz majd elszakadni tőle, amikor eljön az ideje?

– Visszaemlékezve arra, hogy nem volt gyermekem, és az Isten adta nekem. Akkor még boldogabb leszek, mint most. Amikor tudom, hogy a templomban van, azt mondom majd: „A Tabernákulum közelében imádkozik, édesanyjáért is imádkozik Izrael Istenéhez.” És ez békével tölt majd el. És még nagyobb békét érzek, amikor mondom: „Ő egészen az övé.

Amikor ez a két boldog öreg, aki őt az égből kapta, nem lesz többé, Ő, az Örökkévaló lesz még mindig az Atyja.” Hidd el, erősen meg vagyok győződve arról, hogy ez a kicsi nem a mienk. Én már nem tudtam többé semmit sem tenni… Ő küldte őt méhembe, isteni

ajándékként, hogy felszárítsa könnyeimet, és megerősítse reményünket és imáinkat. Azért az övé. Mi az ő boldog őrzői vagyunk… és áldott legyen érte!

Közben elérkeznek a templom falához.

– Míg ti a Nikánor kapuhoz mentek, én megyek és értesítem a papot. Utána én is jövök – mondja Zakariás. És eltűnik egy boltív mögött.

Amikor megérkeznek az egymásután emelkedő udvarokon keresztül a díszes Nikánor kapuhoz, amely súlyos bronzból készült és ezüstlemezek fedik, Zakariás már ott van egy pap oldalán, aki pompás ruhába van öltözve. Anna részesül a szenteltvízzel való meghintésben, utána a pap felszólítja, hogy menjen az áldozati oltárhoz. A kis Mária már nincs a kezében, őt Erzsébet tartja, aki a kapunál marad. Joakim azonban felesége mögött megy, vezetve a bégető bárányt. A pap feláldozza a bárányt, és ezzel Anna megtisztult.

Zakariás csendesen mond valamit paptársának, aki mosolyogva bólint. Utána a

csoporthoz megy, és kifejezi jókívánságait az anyának és az apának örömükért és ígéretükhöz való hűségükért. Átveszi a második bárányt, a lisztet és a pogácsákat.

– Tehát ez a leány az Úrnak lesz szentelve? Az áldása legyen rajta és rajtatok.

Ekkor csatlakozik hozzájuk Anna, Fánuel leánya, Aser törzséből, aki a kis Mária egyik tanítónője lesz.

– Jöjj, asszony! – mondja neki a pap. – Ezt a kicsit felajánlották a templomnak dicsérő áldozatul. Te leszel a tanítója, és szentül felnő majd a kezed alatt.

A már fehérhajú Anna, Fánuel leánya, megsimogatja a kisleányt, aki ártatlan és csodálkozó szemmel nézi mindezt a fehérséget és aranyat, amelyet a nap beragyog.

– Szeretnék adományt adni a templomnak, és oda menni, ahol az elmúlt évben a fényt láttam – mondja az édesanya.

Anna, Fánuel leánya kíséretében mennek. A kitárt kapun keresztül kihallatszik a gyermekek kedves éneke.

– Három éven belül te is ott leszel, Liliomom – ígéri Anna Máriának, aki elbűvölve néz a templom belseje felé, és mosolyog az énekre.

(27)

– Úgy látszik, mintha megértené – mondja Fánuel leánya. – Szép kisleány! Olyan lesz számomra, mintha az enyém lenne. Ígérem neked, anya! Ha korom megengedi, hogy ott legyek.

– Ott leszel, asszony – mondja Zakariás.

– Te fogod bevezetni őt a szent gyermekek közé. Én is ott leszek. Ott akarok lenni azon a napon, hogy megmondjam neki, imádkozzék értünk az első pillanattól kezdve… – és

feleségére néz, aki megérti, és felsóhajt.

A szertartás véget ért, és Fánuel leánya visszavonul, miközben a többiek egymással beszélgetve kimennek a templomból.

Hallom, amint Joakim mondja:

– Nemcsak két legjobb bárányomat, hanem mindegyiket odaadnám ezért az örömért és Isten dicséretére!

(1-38)

(28)

A tökéletes gyermek

Jézus mondja a következőket Valtorta Máriának:

– A Bölcsesség ezt mondatta Salamonnal: „Aki gyermek, jöjjön hozzám!” (Péld 9,4) Valóban, városának faláról az Örök Bölcsesség azt mondta az Örök Leánynak: „Jöjj

hozzám!” Vágyakozott arra, hogy az övé legyen. Később a Legtisztább Leány Fia azt mondja majd: „Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, mert övék az Isten Országa, és aki nem válik hasonlóvá hozzájuk, annak nem lesz része Országomban.” (Vö. Mk 10,14-15)

Példaképül adom nektek Anyámat.

Íme, a tökéletes leány, egyszerű, tiszta galambszívével. Íme az, akit az évek és a világgal való érintkezés nem vadítottak el, nem rontottak meg, nem torzítottak el, nem tettek hazuggá.

Mert ő nem akarta. Jöjjetek hozzám, nézzétek Máriát!

Te, aki láttad őt, mondd meg nekem: nagyon különbözött-e a kisgyermek tekintete attól, amit láttál a kereszt lábánál, vagy a pünkösd ujjongásában, vagy amikor lehunyta szemét az utolsó álomra? Nem. Itt a kisgyermek bizonytalan és csodálkozó tekintete, utána az angyali üdvözletkor a csodálkozó és szemérmes tekintet, a boldog anyáé Betlehemben, majd az engem imádóé, mint első és legfenségesebb tanítványom, majd a Golgotán a megkínzott, meggyötört tekintete, utána a feltámadáskor és pünkösdkor sugárzó arca, majd az utolsó látomásban az elragadtatott álom által elfátyolozott tekintete. De szeme, akár először nyitja ki, akár fáradtan utoljára hunyja be, miután oly sok örömöt és borzalmat látott, a szeme nyugodt, tiszta, békés, egy kis mennyország, amely egyformán ragyog Mária arcán. Harag, hazugság, kevélység, bujaság, gyűlölet, kíváncsiság sose szennyezik be füstös felhőikkel.

Ez a szem szeretettel néz Istenre, akár sír, akár nevet, és Isten szeretetéért simogat, megbocsát, mindent elvisel. Istenszeretete miatt a gonosz képtelen megtámadni őt, pedig az sokszor felhasználja a szemet, hogy behatoljon a szívbe. Tiszta, nyugodt, áldó szemek ezek, amelyekkel a tiszták, a szentek, Isten szerettei rendelkeznek.

Azt mondtam: „A test világa a szem. Ha a szemed ép, egész tested világos. De ha a szemed rossz, egész testedre sötétség borul.” (Mt 6,22-23) Ilyen szemei voltak a szenteknek, amelyek fénybe borították a lelket, megmentették a testet, mert, mint Mária, egész életükben Istenre néztek. Sőt, mi több, Istenre emlékeztek.

(1-42)

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Édesanyám és Mária, Alfeus felesége, velem jön majd, amikor eltávozom innen, hogy olyan emberek közé menjek, akik még nem szeretnek engem, vagy nem is fognak szeretni

Édesanyám és Mária, Alfeus felesége, velem jön majd, amikor eltávozom innen, hogy olyan emberek közé menjek, akik még nem szeretnek engem, vagy nem is fognak szeretni

szemérmetlen szavakkal? Meg tudták-e zavarni? Nem.. amelyet egy húsos gyümölcsre dobnak, lecsúszik arról anélkül, hogy bele hatolna, vagy ha belehatol is, nem sérti meg

Ó, ti, akik többé-kevésbé enyhén, többé-kevésbé súlyosan vétkeztek az aranyért, és minél inkább vétkeztek, annál jobban gúnyolódtok azon, amire anyátok és

És még előbb, a Könyv beszél rólad attól kezdve, hogy Ádámnak el kell hagynia a Paradicsomot, és utána Jákobnál, és Ábrámnál és Mózesnél… Ó!… Apám azt mondta

Megtaláltam őt Jézusomban, és neki, mint szeretett atyámnak, akit még siratok, mindent el fogok mondani, hogy irányítson, megáldjon, vagy kedvesen megfeddjen.” Adja meg

Megtaláltam őt Jézusomban, és neki, mint szeretett atyámnak, akit még siratok, mindent el fogok mondani, hogy irányítson, megáldjon, vagy kedvesen megfeddjen.” Adja meg

Anna egy fullasztó, meleg napon kimegy a kertbe, ahol Joakim dolgozik. Látszik, hogy már közel áll a szüléshez. De érzem azt a nagy békét, amelyet éreztem a templomban,