BÁCS-BODpH VÁRMEGYE

BÁCS-BODpH VÁRMEGYE

EGYETEMES

HAZÁNK EZREDÉVES FENNÁLLÁSÁNAK ÜNNEPE ALKALMÁBÓL

K I A D T A

BÁCS-BODIjOGH VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGE,

I. KÖTET.

^ o m b o r .

B I T T E R M A N N N Á N D O R ÉS FIA KÖNYV- ÉS K Ő N Y O M D Á j A .

1 8 9 6 .

M O N O G R Á F I Á J A ,

B A C S - B O D R O G H V Á R M E G Y E C Z I M E R E .

ERUNDV. UTÓDA: SuMPSST.

Előszó.

Bács-Bodrogh vármegye közönsége h a z á n k ezredéves fenn- állásának m a g a s z t o s ü n n e p é t m a r a d a n d ó alkotással akarván a m a g a részéről megörökíteni, a multak iránt való kegyelete s az ősök iránti tisztelete jelét csak úgy vélte legméltóbb módon a d h a t n i : h a ezredéves m u l t u n k történeteit megíratván, azt, mint a rég lezajlott évszázadok h ű tükrét, a hon s e vármegye jelenkori nemzedékének szemei elé tárja, hogy abból a jelen és jövő k o r n a k gyermekei tanulságokat merítsenek s hogy egy

ezredév letűnte u t á n visszatekintvén a m ú l t r a , ú j erőt gyűjtsenek egy másik ezredév küzdelmeihez.

E cél lebegett vármegyénk intéző köreinek szeme előtt, midőn m i n d j á r t a millennáris mozgalmak országszerte történt megindulása kezdetén, S c b m a u s z E n d r e akkori alispán, a megyei történelmi társulat elnöke, a vármegye t ö r v é n y h a t ó s á g á n a k egy megírandó Monograíia iránt előterjesztést tett, a mit az elvben

1885. évv ápril 28-án tartott közgyűlésében elfogadván, a Bács- Bodrogh vármegyei Történelmi T á r s u l a t v á l a s z t m á n y á t kérte fel az iránt, hogy a monografia tervezete és költségvetése tekintetében a d j o n véleményes javaslatot. A megyei történelmi t á r s u l a t e t á r g y b a n tett javaslatát a vármegye törvényhatósága több-kevesebb módosítással elfogadta s 1891-ik évi október 6-án Z o m b o r b a n tartott közgyűlésében a monografia megiratását végleg elhatározá s e célra a szükséges költségeket egyértelműleg megadta, egyúttal a monografia ügyeinek intézésére s a j á t kebeléből S c b m a u s z Endre alispán elnöklete alatt Karácson Gyula főjegyző, Mihályi J á n o s árvaszéki elnök, Czirfusz Ferencz kir. tanácsos, tanfelügyelő, Boromisza Tibor dr. kanonok, Szabó Péter ev. ref. esperes és

Molnár István Lajos dr. t a n á r személyében egy hét tagból álló monográfiái bizottságot választott, a szerkesztési teendőket Molnár István L. dr. bizottsági tagra bízván.

E monográfiái bizottság 1892. évi j u n í u s h ó 1-én a m ű egyes részeinek megírására nyilt pályázatot hirdetett, s m i u t á n minden egyes rész elkészítésére jelentkezett kellő szakképzettségű író, ezeknek a megbízást a bizottság kiadta és a m u n k a terve- zetében megállapított fejezetrészek kijelölt szerzői megkezdték munkálkodásaikat.

A szükséges adatgyűjtési munkálatok végzésével az írók közül szintén többen lettek megbízva, s ezek közül Molnár István L. dr.

szerkesztő a budapesti és bécsi levéltárakhoz küldetett ki álta- lános tájékozódás szerzése végett, azután pedig Iványi István a bécsi állami levéltár, e sorok írója a budapesti országos levéltár átbúvárlására, Grosschmid Gábor a budapesti k ö n y v t á r a k b a n való adatszerzésre, T h i m József dr. a karlóczai gör. kel. szerb patriarchai levéltár átbúvárlására, F r a n k i István a kalocsai érseki levéltár s a megyei néprajz adatainak a vármegye egyes közsé- geiben való összegyűjtésére, végül Jankó J á n o s dr. a sokac nép ethnografiai adatainak a helyszínén való t a n u l m á n y o z á s á v a l külön is megbízattak, a minek folytán a szükséges adatok anyaga össze lett gyűjtve.

Időközben a megyei monográfiái bizottság és a szerkesztőség körében személyi változások t ö r t é n t e k ; nevezetesen Molnár dr.

a szerkesztői tisztségről, a pozsonyi f ő g y m n á s i u m h o z történt áthelyeztetése következtében, még 1893. évben lemondván, a szerkesztői teendők vitelét e sorok írója vette á t ; S c h m a u s z Endre alispánnak f. évi a u g u s z t u s h ó b a n Szabadka szab. kir.

város főispánjává történt kineveztetése és távozása u t á n pedig a bizottság elnöke Karácson Gyula ú j o n a n megválasztott megyei alispán lett; m a j d pedig Boromisza Tibor dr. bizottsági tag leköszönvén, az üresedésbe jött bizottsági tagsági helyekre Schmausz Endre szabadkai főispán, H o f f m a n n Károly dr. kúlai plébános és Molnár Károly dr. megyei főügyész választattak be, Czirfusz Ferencz bizottsági tag pedig, mint a ki történet-

t a n á r i képesítésével és szakirodalmi m u n k á s s á g á v a l erre jogosult- ságot szerzett, meg lett bízva, hogy a dolgozatok revisiójában s az adatok kiegészítésében vállalatunkat támog assa.

Az ekként kiegészített bizottság és az írók lelkiismeretes és buzgó m u n k á s s á g á n a k köszönhető, hogy a monografia részei mind elkészültek, az itt-ott mutatkozó hiányok pedig telhetőleg p ó t o l t a t t a k ; egyúttal a m ű illustrátióinak és mellékleteinek megállapítása u t á n a szükséges képeket részint budapesti, részint bécsi cégeknél elkészíttettük.

Az elkészült dolgozatok a szerzők által kellő időben beadatván, azok szabályszerű revisiója után, a m ű I-ső kötetének n y o m a t á s a mult évi a u g u s z t u s h ó b a n m á r megkezdetett, még pedig az eredeti tervezet szerint akként, hogy a m ű első kötete 4 0 nyomatott ívnyi terjedelemben az általános történeti, a második kötete pedig mintegy 4 5 ívnyi terjedelemben a természeti, földrajzi, népismei, egyháztörténeti, culturális és statisztikai részeket ölelje fel.

A mi a feldolgozott anyagot és a p p a r á t u s t illeti, a szíves olvasó tájékozása végett fel kell említenünk, hogy sem a történeti, sem a többi részeknél n e m törekedhettünk a tárgy tökéletes kimerítésére. Oka ennek egy részt a rendelkezésre álló anyagi erő korlátozottsága s az idő rövidsége, m á s részt a források olykor t e l j e s ' h i á n y a vagy legalább tökéletlensége volt. Ennek folytán az egyes tárgyak vagy szakaszok feldolgozásánál nem volt és n e m is lehetett célunk kimerítő kutatásokba és tárgya- lásokba bocsátkozni, mert ezt m á r monográfiánk megszabott szuk terjedelme sem engedte v o l n a ; miért is a r r a törekedtünk, hogy a rendelkezésre álló anyagi viszonyok közt az egyes fejezetekben a d j u n k annyit, a mennyit jelenlegi helyzetünkben, a jelenlegi irodalmi források felhasználásával, a legjobb igye- kezet mellett a d h a t t u n k . Korántsem kecsegtetjük tehát m a g u n k a t azzal, hogy e mű egyes fejezetei az azokban foglalt tárgyat teljesen kimerítik, sőt m a g u n k is érezzük lépten-nyomon a hiányokat s éppen azért, a midőn e dolgozatokat közreadjuk,

inkább számítunk a szíves olvasó elnézésére, mint túlszigorú ítéletére.

A mi a m ű illusztrálását illeti, ilt leginkább a r r a törekedtünk, hogy a vármegye régi emlékeit, a mennyiben azokat az idők vihara megkímélte, részint a helyszínen készült fényképek ú t j á n , részint pedig a budapesti országos levéltárban levő eredeti emlékekről készült h ű h a s o n m á s o k által tegyük szemlélhetővé.

Ezek előrebocsátása u t á n hálával kell megemlékeznünk mindazokról, a kik vállalatunkat egy vagy m á s b a n t á m o g a t n i szívesek voltak; nevezetesen köszönet illeti főkép a bécsi állami és a budapesti országos levéltár igazgatóságát, a m a g y a r nemzeti muzeum könyv- és levéltárának, továbbá ugyanezen intézet régiségtárának és a magyar t u d o m á n y o s akadémia kézirattárának igazgató-őreit, továbbá a délmagyarörszági m u z e u m társulat igazgatóságát, a kalocsai érseki és a karlóczai gör. kel. szerb patriarchai levéltárak kezelőségeit s a vármegyei levéltárunk személyzetét is, a kik a vezetésük alatt álló levéltárak- és könyv- tárakban a kutatást m u n k a t á r s a i n k n a k készséggel megengedték, gyűjteményeikből pedig egyes clichéket, vagy lemásolás és lerajzoltatás végett egyes tárgyakat, átengedtek; köszönet illeti végül Czirfusz Ferencz kir. tanácsos bizottsági tagot is, m e r t hosszú idő óta összegyűjtött adatkészletét rendelkezésünkre bocsátotta.

Es most átadjuk szerény m ű v ü n k e t a nyilvánosságnak. A nagy római költővel m o n d j u k : „Vade ü b e r " . . . . Légy örök symboluma Bács-Bodrogh vármegye hazafias áldozatkészségének;

légy hirdetője egy ú j ezredévre a tiz százados múlt dicsőségének!

Zombor, 1896. j a n u á r h ó b a n .

A s z e r k e s z t ő .

Tartalom.

Előszó. Dudás Gyula szerkesztőtől . . . . 1 IV.

I-ső rész. A honfoglalás előtti kor és emlékei Irta Dudás Gyula

Il-ik rész. A honfoglalástól a mohácsi vészig

1 — 76.

7 7 — 2 1 0 . Irta Dudás Gyula

III-ik rész. A török hódoltság kora. írták Iványi

István és Dudás G y u l a . . . 2 1 1 — 3 1 8 . „ IV-ik rész. A XVIII. század története. írták

' Iványi István és Dudás Gyula 3 1 9 — 4 8 3 . „ V-ik rész. A vármegye története 1792-től

1848-ig. Irta Grosschmid Gábor 4 8 4 — 5 1 8 . „ Yl-ik rész. Az 1848—49-ik évi események.

Irta T h i m József dr. . . . 5 1 9 — 5 5 2 . „ VII-ik rész. A szerb vajdaság. ( 1 8 4 9 — 1 8 6 0 . )

Irta Grosschmid Gábor . . . 5 5 3 — 6 0 7 . „ VIII-ik rész. Az alkotmányos élet 1861-ben. Irta

Grosschmid Gábor . . . . 6 0 8 - 621. „ IX-ik rész. A magyar provizorium ( 1 8 6 1 — 1 8 6 7 . )

Irta Grosschmid Gábor . . . 6 2 2 — 6 3 0 . „ X-ik rész. Az alkotmányos aera 1867-től

1870-ig. Irta Grosschmid Gábor 6 3 1 — 6 4 0 . „

11 kötetben foglalt ábrák jegyzéke.

Bács-Bodrogh vármegye címere. (Címkép.) Az u. n . római sáncok látképe. (33. 1.)

A vaskúti h a l m o k látképe, térrajza és átmetszete. (80. 1 A bulkeszi Árpád-kori feliratos kő. (80. 1.)

A b á t h m o n o s t o r i d o m b o r m ű . (80. 1.) A bácsi káptalan oklevele. (112. 1.) A titeli káptalan oklevele. (144. 1.)

Bács vármegye hiteles kiadványa. (176. 1.) Bodrogh vármegye hiteles kiadványa. (208. 1.) A bácsi vár alaprajza. (240. 1.)

A bácsi vár főtornya és egykori éléstára. (272. 1.) A zentai csata térrajza. (304. 1.)

Kőbe vésett címer a bácsi várból. (352. 1.) A bácsi szent-ferenciek temploma. (352. 1.) A bácsi vár r o m j a i n a k látképe. (416. 1.) A hegyesi csataemlék. (544. 1.)

Bács és Bodrogh vármegyék a mohácsi vész előtt. (640

I. RÉSZ.

A honfoglalás előtti kor és emlékei.

A honfoglalás előtti kor él emlékei.

i.

Bevezetés. Az őscivilisatio. Első lakosok.

Bács-Bodrogh vármegye messze terjedő síkjain, hol a délibáb ö n m a g á t ringatva űzi szertelen játékát az utassal, a földnek költőileg szép p u s z t a s á g a önkéntelenül a talaj vizsgálására utalja a figyelmes szemlélőt.

S ez a talaj, melyen a mi bölcsőnk is ringott, főleg történeti szempontból nevezetes, mert sok század, sőt ezredévek m u n k á s embereinek hamvait t a k a r j a és számtalan emberöltő m u n k á s s á - gának töredékeit rejti m a g á b a n .

Mint h a z á n k egyéb részei, úgy a Bácskaság is ezredévek óta táplálója az embernek, s annyi nép fordult meg itt, hogy azoknak neveit is alig ismeri a történelem.

Vármegyénk legrégibb története ugyanis az ő s h a j d a n k o r oly távoli időszakaiba nyúlik vissza, melyek nemcsak a történelem látkörébe nem tartoznak, h a n e m a történet előtti időket látnokként fejtegető geologus szeme előtt is homályosak. Lelkünk azonban, ez az isteni szikra, nem elégszik meg a jelennek és a közelebbi m ú l t n a k tudásával, h a n e m vizsgáló szemekkel betűzi a porlepte ő s i r a t o k a t ; k u t a t j a az idők vasfoga által letörölt s bemohosult emlékkövek titkait; lépten n y o m o n fürkészi az ösvényeket, melyeken elszállhasson a legmesszebb múltba, hogy ott tudvágyát kielégítse, megszólaltassa az emlékeket és leolvassa o n n a n a késő kor unokái s z á m á r a a történet m ú z s á j a előtt addig titkos emberi tettek emlékezetét.

i

És e m u n k a gyakran édes gyümölcsöket terem. Megismerjük a földet, melyen é l ü n k ; az emberiség egykori képviselőit, ezek cselekedeteit, a népek szokásait és erkölcseit, ezekből m a g u n k n a k életszabályokat alkotunk, melyek iránytű g y a n á n t szolgálnak az élet gyakorta vészes tengerén.

Ha m á r általában üdvös és fontos a m u l t a k a t fürkészni, kétszeresen fontos a saját m u l t u n k a t kutatni, — a z o n b a n ez a mily fontos, ép oly nehéz is egyszersmind.

Minél inkább távozunk a jelentől; minél tovább eresztjük Ariadné fonalát a multak tömkelegében: a n n á l kétesebbekké válnak utaink, kiapadnak történelmi forrásaink, s l á t h a t á r u n k r a oly s ű r ű homály ereszkedik, mely k u t a t á s a i n k n a k lépten n y o m o n gátat vet.

Ezt tapasztaljuk Bács-Bodrogh vármegye legrégibb törté- netének megírása alkalmával is. Az ő s h a j d a n k o r b a n szerepelt népeket nyelv és nemzetiség szerint a t u d o m á n y nem ismervén, az archaeologok ez ismeretlen ősnépeket az általuk kifejtett civilisatio nyomai és a reánk visszahagyott eszközök s emlékek alapján kő-, bronz- és vaskori népekre osztották, természetesen a nélkül, hogy a kő, bronz és vastárgyak készítői alatt csakis egy helyben lakó avagy egy u g y a n a z o n nemzetiségű népet értenének. Az archaeologia t a n a i szerint a kő, bronz és vastárgyak készítését nemcsak egy bizonyos népnek, h a n e m még csak egy bizonyos kornak sem szabad t u l a j d o n í t a n u n k , mert a kő, b r o n z és vaseszközök nemcsak egy helyen s nemcsak egy bizonyos korban alkottatott, h a n e m azok sok nép által, sokféle helyen, igen különböző időben lettek készítve.

A Bácskaság, m i n t az alföld egy része, nem volt s geologiai eredete és őstörténelmi m ú l t j a a l a p j á n nem is lehetett önálló őscivilisatio székhelye, mert egykor víz borítá s a vizek távozása u t á n messzevidéki népek telepedtek le itt, a kik m a g u k k a l messze vidéki civilisatiot hoztak, sőt egyáltalán kétséges a Bácskaságra, mint a magyar medenczét egykor borító tenger legmélyebben fekvő lapályára nézve, hogy a kőkorszaki civilisatio kifejlődhetett-e itt önállólag, a mennyiben n a g y o n valószínű, hogy itt önálló

kőkorszak s o h a sem létezett. Ezt nemcsak a kőemlékek eddigi teljes hiánya, h a n e m azon k ö r ü l m é n y is támogatni és bizonyítni látszik, mely szerint e terület csak nagyon későn válhatott a vizek miatt lakhatóvá. Lehet, hogy mire területünkről a víztömeg, a geologusok által u. n. édes tenger (dulce maré) egészen elszállott, s mire itt az első emberi coloniák megalakultak, h a z á n k m á s vidékein m á r rég beköszöntött a bronz, vagy ennek előhírnöke a réz cultura, a mely a z u t á n az ú j lakosokkal egyszerre költözött be e vidékre. Nézetünk szerint, b á r . megfelelő s e kérdés eldöntésére okvetlen megkívántató kutatások eredményeire m a még nem t á m a s z k o d h a t u n k , — valószínűnek t a r t j u k , hogy a Bácskaságnak önálló kőkora n e m volt, vagy h a ilyen csakugyan létezett, úgy az minden esetre később kori volt h a z á n k egyéb vidékeinek kőkorszaki civilisatiojánál, sőt talán épen egészen összeesett a r é z ' vagy bronz korszakokkal is.

Bármint álljon is a dolog, lett legyen a Bácskaságnak önálló kőkorszaki k u l t u r á j a vagy sem, annyi tény, hogy vármegyénkben eleddig palaeolith kőeszközök felszínre n e m kerültek, vagy h a találtattak is ilyenek, az a szakköröknek n e m jutott t u d o m á s á r a , a neolith-kori (csiszolt) kőeszközök pedig, milyenek itt-ott elő- fordultak,1) bizonyára jóval későbbi eredetűek a tulajdonképeni kőkorsZaknál.

II.

A bronz-kor és emlékei. A kelták, bőjük, eraviskok.

Jazygok. Dákok.

A bronzból készült tárgyak, melyek vidékünkön m á r tetemes számmal fordultak elő, a történelem előtti időkben nagy szerepet játszottak. Közfelfogás szerint a bronz ismerete megelőzte jóval a vasét, bár v a n n a k tudósok, a kik a vas h a s z n á l a t á t még régibbnek szeretnék t a r t a n i a bronzénál. Tény azonban, hogy a leletekben a vas csak a rómaiak koráig szerepel, míg a bronz tárgyak egészen a Ivr. sz. előtti IX-ik századig felnyúlnak.

1) Pl. Zentán és Szabadkán. L. alább!

1*

A bronz, mely rézből és ónból készül, n e m európai találmány, s m a m á r körülbelül bizonyos, hogy a phoinikiai nép kereskedelme ú t j á n jutott földrészünk keleti, déli és n y u g a t i részeire.¹) Az ázsiai eredetű bronz a z o n b a n , mely földrészünkön, vagy legalább a n n a k egy jó részén, a rézből készült eszközök használatát szorította ki,2) itt c s a k h a n a r a n n y i r a m e g h o n o s u l t , hogy a legkülönbözőbb jellegű eszközök anyagává vált. Főleg a görög és az etrusk (itália) bronz tárgyak technikai kivitele emelkedett tökélyre, s ezek közül az etrusk m ű i p a r t y p u s a i azért is nevezetesek, mert azok a nyugat-európai bronz k u l t u r a fejlődésére és terjedésére nagy befolyást gyakoroltak. De míg egyrészt a leletek azt m u t a t j á k , hogy bizonyos időben bizonyos helyek lakói csakis importált eszközökkel éltek, addig m á s r é s z t az is tagadhatlan, hogy u t ó b b az egyes vidékek helyi b r o n z i p a r a is kifejlődött, sőt önálló typusokat is hozott létre. E t y p u s o k o n azonban a külső befolyás nyomai m e g m a r a d t a k elannyira, hogy a közép- és nyugat-európai országok leletein vagy az itáliai (etrusk), vagy az ázsiai befolyást konstatálhatni. Egyébiránt a bronz kultúrát általában a technika fejlettsége és a t y p u s o k minősége szerint két önálló korszakra szokták osztani, t. i. a hallstatti és a laténe-i periódusra, a melyek közül az első körülbelül a Kr. sz. előtti IX. századig nyúlik vissza,³) az utóbbi pedig m á r a vaskorszakkal egészen egybeesik. A m a g y a r o r s z á g i bronzleletek rendszerint a hallstatti leletek t y p u s a i r a h a s o n l ó k s így azzal körülbelül egyidősek. A hallstatti tárgyakon az itáliai befolyás félreismerhetlen, de v a n n a k idomok, melyek mint a tekercs-fibulák (Spiral-fibel), — egészen önálló inventióra vallanak, s melyek e periódus speciális typusait képezik.

A h a z á n k és így vármegyénk területén előforduló b r o n z tárgyak készítői az archaeologiai közhit szerint azon kelta népek valának, a melyek e vidéket Kr. sz. előtti III. századtól fogva

Rougemont-Kerl.: Die Bronzezeit. 153. lap.

2) PulszJcy F.: A rézkor Magyarországban. 1—5. 1.

3) Pulszky Fer. előadása az orsz. régészeti társulat 1888. febr. w28. ülésén. Arch.

Ert. VIII. k. 179. 1.

egészen a római u r a l o m n a k P a n n o n i á b a n való megerősödéséig lakták. A kelta nép meglehetősen fejlett műiparral birt, s visszamaradt emlékei e népet e terület archaeologiai szempontból legjelentőségesebb lakói sorába emelik. Ezért tulajdonítanak némelyek a bronzkori leleteknek oly kiváló fontosságot, s ezért tekintik a keltákat az őscivilisatio egyik legnevezetesebb ténye- zőjének.¹)

S a j n o s azonban, hogy míg a bronz leletek h a z á n k m á s vidékein meglehetősen nagy számmal kerültek m á r eddig is felszínre, addig vármegyénk területén aránylag n a g y o n is csekély a d a t r a t á m a s z k o d h a t u n k . A leletek csekély s z á m á n a k oka pedig n e m a bronzkori tárgyak h i á n y á b a n , h a n e m egyenesen a b b a n keresendő, hogy rendszeres kutatások n á l u n k még eddig nagyon ritkán történtek, , s hogy h a némely lelet véletlenül került napfényre, az többnyire avatatlan kezekbe jutott s a t u d o m á n y számára n e m lőn megmentve. Ez az oka, hogy a vármegyei történelmi társulat zombori, s a megyei középiskolák helyi m u z e u m a i n a k legnagyobb részében csak kevés bronz tárgyat t a l á l u n k ; s ez az oka, hogy általában felette kevés azon bronz leletek száma, a melyekről a t u d o m á n y o s körök értesülést nyertek. S h a b á r vármegyénk széles területén a régebbi és közelebbi m ú l t b a n több helyütt történtek szakszerű ásatások, h a n g s ú l y o z n u n k kell, hogy az itt b e m u t a t a n d ó leletek mind m á s alkalmakkal és egészen véletlenül kerültek felszínre.

A vármegyénk területén eddig előfordult bronz leletek között legnevezetesebb a szabadkai}) E város részben egy h o s s z a s löszből való d o m b h á t o n terül el, a mely m á r régebben oly színben t ű n t fel, mint az ember egykori ősi tanyája. A lakosok a város e részén többször találtak ősi sírokra, s ezen sírokból n é h á n y cserépedény az ottani g y m n a s i u m kisded m u z e u m á b a is eljutott. A d o m b h á t külső részén, az u. n. zentai temető közelében, a Macskovics-féle téglaégető telepen, 1882-ben érdekes leletre b u k k a n t a k a m u n k á s o k , a mennyiben ott egy csomóban

!) Pulszky F.: A kelta uralom emlékei. 44. 1.

2) Dr. Hampel J.: A bronzkor emlékei Magyarhonban. II. k. 136. 1.

bronz eszközök és tárgyak voltak felhalmozva. E lelet a bronzkori kisebbszerű kincsekhez tartozik, s m i n d e n jel oda m u t a t , hogy itt n e m sírlelettel, h a n e m egy óvatosan elrejtett kincscsel v a n dolgunk. A leletben török eszközök és fegyverek, továbbá b r o n z vagy réz rögök találtattak, a mi a r r a m u t a t , hogy e tárgyak valamely őskori fegyverkovács t u l a j d o n á t képezték, a kinek e helyen öntőműhelye is lehetett, s a ki e tárgyakat, m i n t vagyonát, ismeretlen körülmények között elrejté. A lelet tárgyait, melyek nagyobb része a városi f ő g y m n a s i u m m u z e u m á b a került, sarlók, kardok, fűrészek, gombok, tokos vésők, füles vésők, nyíl- vagy lándzsa-hegyek és kéz- vagy láb-perecek képezik, a melyekhez, mint említők, n é h á n y olvasztott nyers réz vagy bronz rög járul.¹) E tárgyak archaeologiai jellegére nézve el lehet m o n d a n i , hogy azok semmi újat és semmi különlegest n e m t a r t a l m a z n a k , a mennyiben legnagyobb részt analóg jellegűek a h a z á n k területén lelt h a s o n k o r ú tárgyakkal, a sarlók itt is meglehetősen lapos és keskeny félkör idomú alakot m u t a t n a k , egyszerűen simított gerinccel és a gerinc végében a fogás könnyítésére rendelt dudorral. Ily sarlók a szomszédos szeged-öthalmi, továbbá a pilini, borjasi stb. ásatásoknál és számos m á s helyütt is kerültek m á r elő.2) A kardnak t y p u s a szintén ismeretes; a penge, m i n t a töredék m u t a t j a , két éllel és a közepén gerinccel b i r t ; alakja a nád levelére emlékeztet. A fogantyú a pengével egy egészet képez, de n e m tömött ércből készült, h a n e m mint a r a j t a levő lyukak mutatják, kívülről fa- vagy csontbéléssel birt. llv idomú és szerkezetű kardokat, a korábbi számos lelettől eltekintve, legutóbb Csókán (Torontál m.) is találtak.³) A vésők (füles és tokos), kar- vagy láb-perecek, valamint a nyíl- vagy lándzsa- hegyek szintén megegyeznek a hazai m á s leletek tárgyainak typusaival, csupán egy fűrész darab v o n h a t n á m a g á r a b e h a t ó b b a n figyelmünket, mely a ritkább tárgyak közé tartozik. A töredék azonban oly kicsiny, hogy abból n e m lehet tisztán kivenni,

!) Ivámji I.: Szabadka tört. I. k. á3. 1. dr. Dudás Gij.: Bronzkori emlékek a Bácskaságon. Bács-Bodrogh vm. Tört. Társ. Évkönyve. 1888. évi'. 123. 1.

2) Dr. Hampel J. i. m. I. k. 88. tábla.

3) Arch. Ért. VIII. k. 157. 1.

vájjon e tárgy valóban fűrész darabját képviseli-e, vagy valamely m á s eszköz része volt.

Szabadkán kívül Bácsban is került elő bronz tárgy. A bácsi leletet egy bronzból készült kard képviseli, mely ismeretlen körülmények között m á r régebben, véletlenül találtatott s a Nemzeti Muzeum gyűjteményébe került. E kard stylus és technika tekintetében többé-kevésbbé szintén megegyez a szeged-öthalmi leletekkel.') Említendő továbbá, hogy Zentán a csárdai m ű ú t készítése alkalmával, az u. n. csésztói k a n y a r u l a t táján, alig egy méternyi mélységben a m u n k á s o k őskori sírra b u k k a n t a k , a melyekben a z o n b a n emberi csontokon és a szokásos cserép- edényeken kívül egyéb tárgy n e m igen találtatott. Csupán egy s í r b a n fordult elő állítólag egy bronz karperec és egy tekercs fibula, a mely tárgyak a z o n b a n a m u n k á s o k kezeiből m á r csak töredékekben kerültek ki. A tömör idomú karperec hasonló volt a fentebb tárgyalt szabadkai leletek karperecéhez, a fibula töredékei pedig a hallstatti periódust jellemző s h a z á n k b a n s ű r ű n előforduló tekercs-fibulák közé tartozott.2)

E leleteken kívül a szabadkai h a t á r b a n állítólag egy bordás buzogányt, Gsantavéren pedig egy nagyfejű szöget vagy t ű t találtak bronzból.³) Ezekhez csatlakoznak végül a m a bronztárgyak, melyek a vármegyei történelmi társulat gyűjteményében őriztetnek.

Ezek között első hely illeti a topolya-zobnaticai leletet. A Kis-féle zobnatica-pusztai t a n y á n 1887-ben részint építkezés, részint faültetés közben több régiséget találtak. A talált tárgyak a következők: egy köralakú őrlőkő, közepén lyukkal, mely a földben egy p a r t oldalban, mintegy 3 dem. mélyen, égettnek látszó vöröses földben vízszintesen f e k ü d t ; mellette pedig egy fordított t á n y é r alakú kődarab találtatott, mely a gabna m a g n a k a lapos kövön való szétzúzására vagyis őrlésére szolgálhatott. Találtak még több emberi csontvázat, s ezek mindegyike mellett kisebb nagyobb csuprot, melyekből szintén sikerült két darabot ép

1) I)r. Lenhossék: A szeged-öthalmi ásatások. 22.1. Dr. Hampel J.: i. m. II. k. 6.1.

2) Arch. Értesítő 1885. évf. 394. 1. Dr. Hampel J. i. m. II. k. 172.

3) IvAniji I. i. m. I. k. 24. 1.

állapotban kivenni. Egyik csontváz n y a k a t á j é k á n b r o n z h o z hasonló csatfélét találtak, mellette két lapos, hosszúkás, csiszolt kék színű gyöngy feküdt, de ezeket valaki elvitte, a két gyöngy között pedig egy dió nagyságú, fehér, gömbölyű tárgy, mely a kézben szétmállott s valószínűleg csontból volt. Ugyané csontváz dereka t á j á n találtak egy forgó karikafélét bronzból, mellette egy késhez hasonló vastárgy, mely a n n y i r a elrozsdásodott, hogy a kivétel alkalmával számos a p r ó d a r a b r a hullott szét. E csontváz lábánál végül egy kis csinos alakú csupor találtatott, mely k ö r ü l volt szórva mintegy 100 darab babszem nagyságú, gömbölyded gyöngygyei. E leletből a vármegyei m u z e u m b a egy bronz tű, egy bronz kapocs (íibula), egy bronz karika és egy b r o n z fibularész, továbbá közel 2 0 0 drb f ú r o t t gyöngyszem és több cserépedény került.¹) E tárgyakhoz csatlakozik még vármegyei gyűjteményünkben egy bronz nyakék kettős sodronyból fonva, két massiv karperec, két gyűrű és egy csengő fülönfüggő.

Ugyancsak a kelta-kori emlékek sorába sorolandók azon cserépedények is, a melyek vármegyénk területén itt-ott felszínre kerültek. Ilyen edények, u. n. u r n á k , melyek az e l h u n y t a k hamvait rejtették m a g u k b a n , eddig a zenta-tornyosi p u s z t á n , továbbá a zombor-bukováci szállások közt találtattak. Előbbiek a nemzeti m u z e u m b a , utóbbiak a vármegyei történelmi társulat gyűjteményében őriztetnek.

Mindezen emlékek a keltákat, mint e terület legrégibb lakóit teszik jellemzetessé e l ő t t ü n k ; a kik úgylátszik, a Kr. sz. előtti 111. században telepedtek le vidékünkön. E nép egyébként m á r régibb idő óta lakta földrészünk nyugati tájait s a h a r m a d i k században kezdett költözködni kelet felé'. Ekkor, a Kr. e. 2 8 0 — 2 1 8 . évek között a R a j n á n át a D u n a felé, részint Itália északi részeibe, részint pedig a Balkán félszigetre költöztek, sőt egy részök Ázsiába is átment. E várdorlásuk által nemcsak a r ó m a i birodalmat remegtették meg, h a n e m főleg a D u n a vidékén idéztek elő nagy változást.2) H a z á n k területén ez időben lakott

!) Bács-Bodrogh vm. Tört. Társ. Évkönyve. 1889. évf. 78. 1.

2) T. Mommscn: Hüm. Gesch. 1.330. Hunfalnj: Magyarország ethnograph. (53. 1.

néptöredékeket a történelem alig ismeri. Annyit t u d u n k csupán, liogy a kelták költözködése előtt e vidéken a géták és a mai erdélyi részeken a m á r Herodotos által emlegetett agathyrsok laktak. A kelták a III. században h a z á n k területén Pozsonytól Belgrádig mindent elfoglaltak, minek következtében a géták északra kerülve az agathyrsokat szorítják ki Erdélyből. E nép t h r á k eredetű népesség volt s most Erdélyben megtelepedve, a később híressé lett dák nemzetté alakult.

Az eddigi történeti kutatások u t á n kétségtelen, hogy vidékünk a III. századtól fogva P a n n o n i á v a l együtt kelta uralom alá került, a kiknek egyes törzsei: a bajok és eraviscusok telepedtek le itten. Ugy látszik, őket a Tisza választotta el keleti szom- szédaiktól, a dákoktól s így részben t a l á n az eraviscusokkal ők voltak lakói vármegyénknek is egészen az I-ső század közepéig.

A bojokat t. i. Bóerebistes dák fejedelem ( 9 0 — 5 7 . Kr. e.) törte össze, kikkel hosszas h á b o r ú k a t viselt s győzelmei folytán végre is a r r a kényszeríti őket, hogy e vidékről kiköltözzenek, mely időtől fogva e t á j a t a görög és római írók bojok p u s z t á j á n a k (deserta Boiorum) nevezték el.¹)

Valószínű a z o n b a n , hogy vidékünket a boj törzsön kívül részben az eraviscok s a scordiscok is lakták, a kiket mint p a n n ó n i a i gall törzseket említ Ptolemaeus.2) E gall törzsek tartózkodási helyeit nagyon nehéz tüzetesen meghatározni, s az idézett classicus író is csak annyit állít, hogy P a n n ó n i a keleti részét lakják az eraviscusok és scordiscok, de hogy e keleti rész alatt tulajdonkép mit kell érteni, s a mi a fő, lehet-e a b b a a Duna b a l p a r t j á n elterülő vidéket is beleszámítani, azt n e m t u d h a t j u k . Minden jel oda m u t a t azonban, hogy e b a r b á r népek a Tisza-Duna közére is kiterjeszkedtek, mert Plinius a Kr. utáni első század közepe t á j á n a D u n á n túl lakó b a r b á r népek közt ismeri az eraviscusokat is.³) Salamon Ferencz szerint e nép a budai hegyektől egész a Dráva folyóig lakott, s így szintén

Hunfalviul M. Ethnograpliia. 04. 1.

2) Ptolemaeus Geographia. II. k. 15. lej.

3) Hist. Nat. III. 25.

csak az a nézet nyer valószínűségben, hogy az eraviscusok a Bácska területét is érintették.1) L e g ú j a b b a n egyik jeles t u d ó s u n k foglalkozott e nép történetével, s b á r a n n a k t u d o m á n y o s szem- pontból valóban becses m a g á n r a j z á t adta, t a n u l m á n y á b a n a kérdés e részére n e m terjeszkedik ki.")

A bojok elűzetése u t á n n e m sok ideig m a r a d h a t o t t gazdát- lanul a Tisza-Dunaköz vidéke, mert távozásuk u t á n Boerebistes dák hadai uralták, a dákok e h a t a l m a s fejedelmének e l h u n y t a u t á n pedig egy egészen ú j néptöredék költözött ide körülbelül az actiumi csata t á j á n (Kr. e. 31.). Ez ú j néptöredék a római írók által jazyg néven nevezett nép volt, mely ez ideig, m i n t a nagy sarmata nép tagja, a Eekete tenger mellékén lakott s ismeretlen okok folytán most ősi lakhelyét elhagyva, a K á r p á t o k szorosain át hazánk területén s főleg a D u n a és Tisza között termékeny síkságra települt át. Yolt-e részök a jazyg-oknak, kiket az írók „ m e t a n a s t a e " (kivándorolt) néven neveznek, a b b a n , hogy a dák birodalom Boerebistes fejedelem h a l á l a u t á n oly gyors h a n y a t l á s n a k indult, mint azt némely író véli,³) bizonyosan n e m lehet tudni. Tény azonban, hogy a jazygok egyike v a l á n a k a legharciasabb n o m á d népeknek, a kik ez időtől fogva n e m c s a k állandó lakói maradtak n é h á n y évszázadon át vidékünknek, h a n e m a kik az épen ez idétt szomszédossá vált római birodalomnak is h a t a l m a s ellenfelei gyanánt szerepeltek. A sarmata-jazyg n é p belső életéről keveset t u d u n k , mert mindössze is c s u p á n a rómaiakkal való hadakozásaikból ismerjük őket. Annyi bizonyos csupán, hogy törzsszerkezetben, kisebb-nagyobb telepeken lakták a Tisza-Dunaköz és így vármegyénk vidékét is, s h a r c i a s természetük és vidékük m o c s a r a s volta következtében az általuk lakott D u n a és Tisza közötti földnyelv átléphetlen h a t á r t képezett Dácia és P a n n ó n i a között.4)

Abban az időben, midőn a jazygok a Kr. e. I-ső század

Salamon: Budapest tört. I. k. 116. 1.

2) Hampcl J. dr.: Az eraviscus nép és emlékei. Budapest Régiség. 1892. évi'.

IV. k. 34—44. 1.

3) Borovszly S.: A dákok. 37—38. 1.

4) Mommsen: Röm. Gesch. V. k. 197. 1.

második felében vidékünkön megtelepedtek, a dunántúli részeket, mely P a n n ó n i a nevet viselt, a kelta eredetű u. n. p a n n o n népek (eravisci, scordisci etc.) lakták,¹) a tiszántúli részeket pedig Erdélylyel (a tulajdonképi Dáciával) a h a n y a t l á s n a k indult dákok tartották megszállva. A mai dalmát-horvát partvidéken Illyria, a D u n a és Száva j o b b p a r t j a i n , a mai Szerbia és Bosznia helyén:

Moesia t a r t o m á n y terült, melynek lakói illyr és thrák népek valának.

A római birodalom e t á j b a n Illyriát és Moesiát m á r elfoglalva t a r t á s hogy a római sasok c s a k h a m a r mind közelebb és közelebb jutottak a mi vidékünkhöz, azt az e században elhatalmasodott dákoknak lehet tulajdonítani, a kik Boerebistes életében feldúlták Illyriát, sőt betörtek Macedóniába és a szomszédos területekre is és így a római birodalom intézőinek figyelmét m a g u k r a vonták.

Maga Julius Caesar, Gallia meghódítója, volt az, ki legelőször foglalkozott a dák nép leigázásának eszméjével. P o m p e j u s n a k a p h a r s a l u s i csatában való megveretése után, P u b l i u s Yatinius küldetett erős sereggel Illyriába, úgy látszik, épen Caesar halálának évében és csakis mint előőrse egy főseregnek, melylyel m a g a a dictátor a h a t a l m a s a n terjeszkedő dákokat a római birodalomnak alávetni és az egész Dunavidék viszonyait rendezni szándékozott.

B r u t u s és Cassius tőre a z o n b a n meghiúsította ezen terv kivitelét.2) Az actiumi csatával egyidejűleg (Kr. e. 31.) dőlt r o m b a Boerebistes dák fejedelem szép és h a t a l m a s birodalma, mit részben talán a jazygok bevándorlása s a dákoknak azokkal folytatott eredménytelen h a r c a is okozhatott. Boerebistest, kinek uralkodása alatt a dákok h a t a l m u k tetőpontját érték el, Kr. e.

4 0 körül fellázadt alattvalói letaszították trónjáról, és u t á n a a dák birodalom külön királyok alatt négy részre szakadt, minek következtében a dákok ereje n a g y o n megfogyott.3)

Eközben Caesar unokaöcscse, Octavianus, ismét felvette a dákok legyőzetésének tervét, nagy sereggel fogván hozzá az

3) Ptolemaeus: Geogr. II. k. 15. 1.

1) Mommsen: Röm. Gesch. V. k. 8. 1.

-) Borovszky S. i. in. 37—38. 1.

alsó dunai tartományok leigázásához. Kr. e. 35-ben rövid idő alatt, de nagy fáradsággal győzött le egy néptörzset a másik után, meghódoltatta a japudokat, Segesticát (a k é s ő b b i : Siscia, Sziszek) pedig ostrommal vette be. A p a n n o n népeknek e volt fő erőssége lett most f ő t á m p o n t u l kiszemelve a dákok ellen készülő h á b o r ú r a , melyet Octavianus m á r a legközelebbi időben megkezdeni határozott. Kr. e. 34- és 33-ban m e g h ó d o l á s r a kényszerítették a rómaiak a dalmátokat is, és erre m á r következnie kellett volna a dák h á b o r ú n a k , de a R ó m á b a n kitört polgár- háború ismét közbelépett.¹)

Az actiumi csata u t á n (Kr. e. 31.) Octavianus az egyed- uralmat R ó m á b a n elnyervén, a harcok az alsó D u n a vidékén ismét m e g ú j u l t a k ; mert ő M. L. Grassust, a h a s o n n e v ű triumvir unokáját, 30-ban Kr. e. Moesiába (a mai Szerbiába) küldte, hol röviddel azelőtt Diconus, a dákok egyik királya, szövetkezve a bastarnokkal, m a g á n a k a triballok és d a r d a n o k törzseit is alávetette volt. A dákok és b a s t a r n o k legyőzetése után, épen midőn a tél beállott, igázták le a rómaiak egész Moesiát, n e m különben a többi dunai t a r t o m á n y o k a t is úgyszólva m i n d e n nagyobb küzdelem nélkül.

A következő (Kr. e. 29.) évben, midőn Crassus Moesia elfoglalását befejezte, az akkor egymással viszálykodásban levő dák királyok egyikétől, Rolestől, segítségül hivatott a másik dák fejedelem ellen, kinek neve Dapyx volt. Crassus n e m is kérette magát sokáig, h a n e m a lehető leggyorsabban átkelt a D u n á n , és épen jókor érkezett meg arra, hogy a két ellenfél közötti csatát eldöntse. Dapyx erre egy megerősített helyre húzódott, de Crassus által ostromoltatva, á r u l á s következtében legyőzetett.

E hadjáratokkal csaknem egyidejűleg tervezte Octavianus a középső Duna vidékének behódoltatását is, melynek lakói, a p a n n o n népek, a Száván át mind s ű r ű b b becsapásokat intéztek a dalmáciai és noricuini (Ausztria) t a r t o m á n y o k b a . E p a n n o n o k Kr. e. 16-ban valóságos rabló h a d j á r a t o t indítottak Histriába.

(Itália), két év múlva pedig nyilt lázadásba törtek ki, és csak

Roesler: Das vorröm. Dacien. Sitzungsb. XLV. B. 322—323. 1.

a félelmes Agrippa római hadvezér megjelenése csillapítá le mozgalmaikat (Kr. e. 13.). Holta u t á n a z o n b a n megújultak azok, és Tiberius h á r o m h a d j á r a t b a n (Kr. e. 1 2 — 1 0 . ) küzd ellenök.

Nem tartozik ide P a n n ó n i a meghódításának részletes története s azért elég t a l á n e helyütt röviden érintenünk, hogy e harcok eredménye a dunai h a t á r megállapítása volt. P a n n ó n i a még Octavianus A u g u s z t u s u r a l m a alatt (Kr. u. 14-ig) végleg meg- hódíttatott s így a jazygok szomszédosaivá m á r a Kr. utáni első század elején lettek a rómaiak. E t a r t o m á n y gyarmatosítása és rendezése a z o n b a n nagyon lassan haladt s úgyszólva í r a j a n u s császár koráig a helyőrség is igen csekély volt.1)

P a n n ó n i a elfoglalása u t á n a caesarok figyelmét a felső dunavidéki germánok, svevék, m a r k o m a n o k , kvadok stb. elleni h a d j á r a t o k foglalták el, s talán ennek lehet tulajdonítani, hogy ez időben a tisza-dunaközi vidéken lakó jazygokról, sem a tiszántúli dákokról semmit sem h a l l u n k mindaddig, mígnem Kr.

u. 80 körül a dákok Domitianus császár idejében ismét nagyobb h a t a l o m r a és tekintélyre vergődtek. Az uralkodói hatalmat, mely Boerebistes óta több törzsfőnök kezében szét volt forgácsolva, m o s t a híres Decebalus egyesítette, kit utóbb T r a j á n császár a Kr.

u. 1 0 1 — 1 0 6 - i g tartó h á b o r ú k b a n legyőzvén, Dácia (vagyis a mai Erdély és a temesi részek) a római birodalomhoz csatoltatott.

III.

A római kor és emlékei.

Miután a dák h á b o r ú be lett fejezve s Dácia a birodalomhoz csat oltatott, T r a j a n u s legott a r r a fordítá figyelmét, hogy a Tisza- Dunaközön lakó jazygok ellenében biztosítsa az ú j t a r t o m á n y t . E végből úgy ő, mint utódai hosszas h á b o r ú k a t viseltek a vidékünkön lakó jazygokkal, mely népet az egykorú írók többnyire s a r m a t á k n a k nevezik. A harcok főleg Marcus Aurelius császár

!) Mommsen: i. m.

(Kr. u. 1 6 1 — 1 8 0 . ) k o r á b a n ismétlődtek, a ki nemcsak a felső dunavidéki m a r k o m a n n és q u a d törzseket, h a n e m a jazvgokat is legyőzte és a r r a kényszeríti (175. körül Kr. u.) őket, hogy a Duna folyó balpartjától 76 stadiumnyi ( 1 4 ' 0 5 km.) távolra visszavonuljanak.1) Marcus császár utódai alatt a jazygok ú j r a sok bajt okoztak a római t a r t o m á n y o k n a k s még a 111-ik század elején Commodus és Caracalla császárok ( 1 9 2 — 2 1 8 . ) is h a s z t a l a n küzdöttek vidékünk e harcias lakói ellen.2)

Eközben Dácia keleti h a t á r á n az eddig a rómaiak előtt isme- retlen gótliok tünedeztek fel s e t a r t o m á n y t Kr. u. 238. óta kezdték szorongatni. Tíz év múlva (Kr. u. 248.) m á r betörtek e provinciába, mely betörés kezdetét képezte a góth hódító hadjáratok ezután következő sorozatának. A gyenge Gallien us császár uralma alatt (Kr. u. 2 5 3 — 2 6 0 . ) Dácia egészen s o r s á r a hagyatott. Hogy a birodalom miképen vesztette el a t a r t o m á n y t , erről egykorú adatok n e m m a r a d t a k fenn. Kr. u. 255-ben e vidék és a Maros s Tisza vidéke még úgy látszik R ó m á n a k hódolt, mert ez évből Dáciában veretett érmekkel b i r u n k . A rómaiak eleinte n e m hagyták el e t a r t o m á n y t egészen, sőt a temesi b á n s á g területén két légió is tanyázott, melynek emléke f e n n m a r a d t ; a Duna, Tisza és T e m e s folyók között pedig n é h á n y erőd állandóan római kézben m a r a d t , de a tulajdonképeni dáciai (erdélyi) területről gyorsan távoztak a római csapatok, m e r t a Kr. u. 360-as évek elején m á r Moesiában állomásoztak,³) Dáciának csak némely d u n a p a r t i p o n t j a i t tartották m é g megszállva, de azt is rövid ideig, m e r t a mi Gallienus alatt m á r tényleg megtörtént, Aurelianus császár alatt formailag is megerősíttetett, ugyanis Kr. u. 271-ben ő végkép lemondott Dáciáról, visszavonván az ott még fennálló előőrsöket, az elűzött vagy k i v á n d o r l á s r a hajlandó lakóknak pedig ú j lakhelyeket adatott Moesiában, mely most ,, Aurelian i Dacia" nevet nyert, a régi T r a j á n i Dácia pedig a népvándorlás zúgó árjainak z s á k m á n y a lett.⁴)

Dio Cassius, 19—20. fej.

2) Mommsen i. m. V. 215.

3) K. Guoss: Studien 73—74.

4) Mommsen i. m. V. k. 223. 1.

Mialatt Dáciával ezek történtek, a Tisza-Dunaköz vidékéről nincsenek tudósítások és így úgy látszik, hogy a jazygok ezen idő alatt békében m a r a d t a k . A rómaiak a z o n b a n e terület u r a l m á r ó l nem m o n d t a k le oly k ö n n y e n , m i n t Dáciáról, mert a III. század végéről oly adatok is m a r a d t a k fenn, a melyek a Duna-Tiszaköz védelmének erősítését és biztosítását árulják el. A tudósok nézete ugyanis h o s s z a b b ideig elágazó volt az iránt, vájjon a P a n n o n i á b a n , S i r m i u m b a n (Szerémség) és Dáciában megfészkelt rómaiak a Dunát és a dáciai h a t á r u l szolgáló Temest átlépték-e olykor-olykor s alkottak-e állandó telepeket e folyók közein is.¹) A régészeti vizsgálatok m a m á r többé-kevésbbé megdöntötték azok állítását, kik azt szerették hangoztatni, hogy a rómaiak, — minthogy tartományaik számára m i n d e n ü t t a természetes h a t á r o k a t iparkodtak megtartani, a D u n á n túl állandó telepeket n e m alkottak. De ezen princípium csak részben lőn megcáfolva, m e r t á m b á t o r a búvárlatok kiderítették, hogy a Duna b a l p a r t j á n itt-ott római telepek és castrumok léteztek, m á s r é s z t mind máig sem bizonyos, váljon e folyótól távolabb eső részeket birták-e állandóan vagy hosszabb ideig a rómaiak.

Mint annyi m á s kérdésnek megoldására, úgy látszik, itt is a közép út követése vezet. Ugyanis minden jel oda m u t a t , hogy a rómaiak a Dunát és Temest több helyütt átlépték, e folyók túlsó p a r t j a i n is uralkodtak, de e folyóktól messze — legalább a Tisza-Dunaköz vidékén, — n e m távoztak. A Kr. u. VI.

századbeli görög író említé, bogy a római császárok, a dunamelléki b a r b á r o k a t föltartóztatandó, a folyónak egész v o n a l á n erődöket emeltek és pedig nemcsak a jobb-, de a b a l p a r t o n is, hogy a közlekedést biztosítsák.²) H a z á n k b a n a D u n a b a l p a r t j á n eddig számos római erődnek jöttek n y o m á r a , s ki v a n m u t a t v a , hogy itt a folyó b a l p á r t j á n is pl. A q u i n c u m (O-Buda), B a n o n i a (Bánostor) és Margummal szemben erős castrumok léteztek;

sőt mi több, a Vág, Garam és Ipoly folyók közötti vidék egy

Némelyek a Szeged-öthalomban talált római jellegű sírok nyomán azt következ- tetik, hogy a Tisza-Dunaközön ideiglenes római telepek létezhettek (1. Lenliossék: Szeged- öthalmi ásatások. Ii). 1.)

-) Procopius: De dediflcatione Just. imp. LIV. k. 5 fej.

része, továbbá a Tisza és D u n a alsó szögletében, a mai Újvidéket és Tisza-Földvárt összekötő sáncon alul Titelig terjedő földterület szintén római birtokként szerepelt. A Peutinger-féle r ó m a i földabroszon a z o n b a n a közép D u n a b a l p a r t j á n római telep sehol sincs jelezve, de tudvalevő, hogy e térkép e kérdésre nézve m á r csak koránál fogva sem vehető irányadóul.1)

Vármegyénk h a j d a n á n a k földerítésére n e m kevésbbé f o n t o s azon t u d o m á n y o s harc, mely még m a sincs eldöntve, s mely Dáciának nyugati h a t á r a iránt folyt. E t a r t o m á n y nyugati h a t á r a i r a nézve az ó-kori írók n e m n y ú j t a n a k biztos adatokat, s legtöbb súlyt egyedül Ptolemaios nézete érdemel, ki e h a t á r v o n a l u l a

„Tibiscus" folyót jelöli. A Tibiscust hosszú időn át némelyek Tiszának, mások a Temesnek tartották, m a m á r a z o n b a n Ortvay és mások kimutatták, hogy e folyó n e m lehet más, m i n t a Temes.2) Az európai hírű tudós, Mommsen, m a g a is a T e m e s t tekinti Dácia nyugati h a t á r v o n a l á n a k , b á r a római u r a l o m n a k a Tiszáig való terjedését másrészt m a g a is elismeri, mert az általa szer- kesztett idevonatkozó térképen Szegedtől Erdély felé a Maros mentén egy római utat h a t á r o z o t t a n megjelöl.3) A régebbi és újabbi térképészek közül Dácia nyugati h a t á r á n á l König, Menke, Spruner stb. a Dunát, Del Isle, Coronelli stb. a Tiszát tüntetik fel; végre mások e határt egy oly ideális vonal által a k a r n á k jelezni, mely Eszéktől a Dunáig, o n n a n a bácskai u. n . római sáncokon át a Tiszáig, i n n e n a Begán fölfelé a Marosig s ezen át északnak a Tiszával p á r h u z a m o s a n T. Polgárig, h o n n a n keletnek fordul Erdély északi részei felé.

Az eddigi vizsgálatok azt deríték ki, hogy Dácia nyugati határvonalát az alsó Tisza állandóan és különösen n e m képezte.

Csak valószínű, hogy a Tisza környékén T.-Földvártól fölfelé a Marosig olykor-olykor megfordultak s hogy e folyó hajózási vonalul szolgált. R ó m a i építmények vagy erődök r o m j a i r a eleddig a Tiszának sem bal, sem j o b b p a r t j á n n e m akadtak, s n e m is

1) E. Desjardins: La table de Peutinger etc. Segment. IV.

2) Dr. Ortvay T.: Magyarorsz. régi vízrajza. II. k. 343. 1.

3) Corpus Inscript. Latinorum. III. k. 2. tábla.

valószínű a legkevésbbé, hogy e folyó, valamint a Maros, A r a n k a és Bega által öntözött s állandóan mocsárokkal borított vidéken a rómaiak megtelepedtek volna.

Hogy a vármegyénk területét a z o n b a n legalább részben uralták a rómaiak, t a n ú s í t j a első s o r b a n azon régészeti fölfedezés, mely szerint a r ó m a i castellum O n a g r i n u m bácskai területen a mai Begecs mellett feküdt. A Kr. utáni III-ik század vége felé az egykorú Idatius-féle Fasti szerint 294-ben a sarmata-jazygok által lakott területen A q u i n c u m (Ó-Buda) és Bononiával (Bánostor) szemben castrumok épültek. Bononia (a régebbi Malata) ősi római h a t á r h e l y volt s a mai B á n o s t o r n a k helyén állott. O n a g r i n u m erősséget m á r Schönwisner is e t á j o n a D u n a b a l p a r t j á n kereste Futak táján, Mommsen is ezen a vidéken, de a j o b b p a r t o n Petrovácz körül.1) L e g ú j a b b a n Fröhlich B ó b e r t régészünk fog- lalkozott e kérdéssel, s kutatásait siker koronázta, amennyiben sikerült e római erőd romjait Begecs falunál fölfedezni. Ezen erődöt állítólag Diocletianus császár k o r á b a n a n n a k egyik caesarja, a P a n n ó n i a secunda igazgatásával megbízott Maximianus épít- tethette a Contra A q u i n c u m nevű másik erőddel együtt, még pedig azon okból, mert ez időben a sarmata-jazygok ellen folytak némi harcok s az ú j castrumok mintegy t á m p o n t j a i lehettek e h a d j á r a t o k n a k . írott feljegyzésből Onagrinumról mindössze csak annyit t u d u n k , hogy itt a III-ik század végén az Augustusról nevezett segédcsapat, továbbá a Jovia és Herculia nevű légiók egy-egy százada tanyázott, mely utóbbinak bélyeges tégláiból is került elő a begecsi kutatásoknál.²) Magának a castellumnak romjairól a z o n b a n semmit sem t u d u n k , mert Fröhlich ott ásatásokat nem végzett s csupán csak annyi való, hogy Begecs mellett, a nép által ,.Kuva v á r a " név alatt ismert terület sáncok és r o m m a r a d v á n y o k nyomait mutatja.3) E castellum kiásatása és végérvényes megállapítása tehát még a jövő régészeire vár, s ennek a n n á l nagyobb érdeklődéssel nézhetünk eléje, mert

ij Dr. Fröhlich B.: Castellum Onagrinum. Arch. Ért. IX. k. 98. 1.

2) „Leg. VI. H." felirattal. U. o. 103. 1.

3) U. o. IX. k. 101. 1.

némelyek állítása szerint e helyen a k ö z é p k o r b a n a híres kői káptalan állott.1)

De bárhol állott is a castellum O n a g r i n u m a bácskai területen, annyi bizonyos, m á r ezen erődök emelése is m u t a t j a , hogy a Kr. u. 111. század végétől fogva m i n d i n k á b b n a g y o b b gond fordíttatott a dunai h a t á r v o n a l r a s hogy az a nagy népmozgalom, mely a következő században teljes erejével kitört, m á r ekkor is jelentkezett kisebb jelenségekben. É p p e n ez volt oka, hogy a római császárok Diocletian korától (284.) fogva többször szemé- lyesen megfordultak a középső D u n a tájain és S i r m i u m b a n , mint egyik főhelyükön, velők mind g y a k r a b b a n találkozunk.

Sőt, bár a történetírók erről mit se szólnak, mégis a felirati emlékekből bizonyos, hogy a császárok a III-ik század végén a sarmaták-nak nevezett jazygok-kal többször h a r c b a n állottak, s ezen hadjáratok, melynek kiindulási p o n t j a mindig Sirmium (Mitrovic) és vidéke volt, nagyobb részt vármegyénk területén folytak. Diocletiantól fogva P r o b u s császárig m a j d m i n d e n imperátor megfordult a Szerémségben, sőt ez utóbbiról t u d j u k , hogy katonáit itt állandóan foglalkoztatta, sőt a b a r b á r o k k a l h a t á r o s részeken telepeket és erősségeket építtetett.²)

A következő században még inkább concentrálódott a császárok figyelme a középső Duna-vidék tájaira, mert az itteni népmozgalmak mind nagyobb arányokat öltöttek. S ettől eltekintve a római birodalom keleti és nyugati részei közt épen ez a vidék (Sirmium és P a n n ó n i a ) képezte az összekötő kapcsot, ennek biztosítása tehát nemcsak állami érdek, h a n e m az uralkodók személyes érdeke is volt, mert A n t o n i u s P i u s kora óta sokszor épen e vidéken intéztetett a birodalom sorsa. M u t a t j a ezt m á r az a körülmény is, hogy midőn J u l i a n u s G e r m á n i á b a n császárrá kiáltatott, első dolga volt a D u n á n lefelé S i r m i u m b a sietni, hol a pannóniai légiókat egyesítve, k ö n n y e n a r a t h a t o t t győzelmet Constantiuson. A 111. század óta a császárok legtöbb gondot a D u n a vidékére fordítottak, ők m a g u k is legnagyobb részt itt

í) Steltzer F.: Geschichte der Bácska. 17. 1.

2) Hampel J.: Aquincum története. 36. 1.

tartózkodván, mert a birodalom sorsát a dunamelléki t a r t o m á n y o k sorsával látták elválaszthatlanul összekapcsolva.¹)

A IV. században, mely egyúttal a római u r a l o m utolsó korszakát jelzi, a vidékünkön lakó jazygokkal s ű r ű harcai folytak a császároknak. E r r e nézve bizonyára befolyással volt az is, hogy a nagy népvándorlás e században vette kezdetét, és az ázsiai néptörzsek n y u g a t r a való költözködése mintegy a római birodalom dunai h a t á r a i r a szorította a tiszavidéki sarmata-jazygokat.

Ez a helyzet különösen akkor állott be, midőn a góthok Dáciát elfoglalták s o n n a n lassankint a Tisza felé terjeszkedtek. Bizonyos a z o n b a n , hogy a góthok a IV. század közepéig n e m foglalták el a Tisza vidékét, mert e k o r b a n még t e r ü l e t ü n k ö n egész a h u n o k megjelenéséig a jazygokat találjuk. Mielőtt a z o n b a n l e t ű n n é n e k a történet színpadáról, még két ízben a d n a k életjelt magukról.

II. Constantius császár Kr. u. 3 5 8 - b a n a telet S i r m i u m b a n tölti s itt értesült arról, hogy a quadok és jazygok egyesült erővel pusztítják P a n n o n i á t és Moesiát. () tehát e miatt 359. évi kora tavaszszal hidat veret a D u n á n és a b a r b á r o k a t saját földeiken t á m a d t a meg. Miután Sirmiumból kiindulva m e n t a D u n a felé, itt csak vármegyénk alsó részébe j u t h a t o t t seregeivel, s hogy ez valóban így volt, m u t a t j á k a h a d j á r a t o t leíró egykorú A m m i a n u s n a k idevonatkozó a m a szavai, mely szerint a császár

„e h á b o r ú t Sarmatia azon részében viselte, mely alsó P a n n o n i á v a l h a t á r o s . "2) Már pedig tudva van, hogy P a n n ó n i a Secundával szemben a mai Bácska területe feküdt, mely azon időben a sarmata-jazygok földje volt, tehát n e m római terület.

E századból még egy ízben, s mindössze csak annyit h a l l u n k a jazygokról, hogy T h e o d o r i u s császár a góthok leveretése u t á n a birodalmát egyaránt h á b o r g a t ó jazygok ellen készült, midőn 375. körül a h u n o k betörése e vállalatot megakadályozá. E nép tehát a h u n o k betörése u t á n valószínűleg a hódító elemmel egyesült s ettől fogva nevével n e m találkozunk többé a törté- nelemben. A h u n o k betörése egyúttal vidékünk történetének

!) Hampel J.: Adalék Pannónia történetéhez. 6. 1.

2) Ammianus Marcellinus: Rerum Gestarum. XVII. könyv. 12. fej.

ó-korát is befejezi, s ezzel vette kezdetét a nagy n é p v á n d o r l á s , a mely nemcsak h a z á n k n a k , h a n e m egész f ö l d r é s z ü n k n e k geográfiái és néprajzi átalakulását idézte elő.

Mielőtt a z o n b a n a h a z á n k és vármegyénk területén végbe- ment események vázolását folytatnók, egy rövid pillantást kell szentelnünk vidékünk római és jazygkorabeli emlékeinek méltatá- sára. A jazyg népről, a föntebb közölt általános vonatkozásokon kívül, semmi írott tudósítással n e m bírva, e helyütt e n é p n e k specialiter ismert emlékeivel sem foglalkozhatunk. Mivel a z o n b a n a Kr. utáni I-ső századtól a IV. század második feléig e n é p a rómaiakkal közösen osztozott vidékünk birtoka felett, m i n d a z t érintenünk kell, a mit a traditio és korábbi vagy későbbi írók a jazygok és rómaiak itteni u r a l m a emlékei g y a n á n t tekintettek, vagy azok gyanánt t a r t a n a k a mai n a p is.

Előre kell b o c s á t a n u n k , hogy vármegyénk területén, m i n d a jazygok, mind pedig a rómaiak uralmával tisztán csak egyes városok vagy helységek, továbbá bizonyos földművek h o z a t t a k eddig kapcsolatba.

A mi a helységeket illeti, némelyek a jazygokat v á r o s o k b a n és községekben lakó népnek akarták feltüntetni s azt állíták, hogy a Tisza-Dunaköz területén ily helységeik léteztek. A történeti térképeken Z o r u b a r a , Ziridava stb. helységek neveivel találkozunk mint jazyg helynevekkel,¹) de hogy ezek valójában léteztek-e és hol feküdtek, m a m á r nem lehet eldönteni. Hasonlókép v a g y u n k a római telepekkel is. Ugyanis jólehet bizonyos, hogy a rómaiak vidékünk egyes részeit megszállva tartották, t a l á n f e n t e b b ismertetett Onagrinum nevű castellumon kívül egyetlen r ó m a i helységet sem lehet kimutatni az ó-kori feljegyzésekből. Magának Onagrinumnak fekvése sem bizonyos,2) mert b á r az egykorú följegyzés szerint Bononiával (Bánostor, Szerém m.) szemben feküdt, az egyik régészünk által nagyjából megvizsgált romokról Begecs község mellett, egyáltalában nincs még beigazolva, hogy azok római maradványok, mert szakszerű ásatások n e m tétettek

x) Spruner és Kiepert: Atlas antiquus.-ai.

2) Fröhlich H.: Castellum Onagrinum. Arch. Ért. IX. k. 98. stb. 1.

s így a hypothezis, hogy a castéllum csakugyan ott volt-e, nincs kellőkép beigazolva. Valószínű azonban, hogy a r ó m a i a k n a k több kisebb-nagyobb telepe volt vármegyénk területén, első s o r b a n talán azon helyeken, a hol római téglák, feliratos kövek, érmek és egyéb emlékek találtattak, mint Bácsban, Titelben és B á t h m o n o s t o r o n .

Ezen szórványosan előforduló emlékek ismertetését alább fogván röviden adni, e helyütt a vármegyénk területén létező földművekkel ó h a j t u n k b e h a t ó b b a n foglalkozni, melyek „római sáncok" nevezete alatt ismeretesek s h a talán nem is egészen római eredetűek, de minden esetre a Bácskaság római-jazygkorával függnek össze.

A h a z á n k téréin itt-ott elnyúló, tekervényes és szabálytalan alakú sáncokat a nép sok helyütt közönségesen ördög-árkok-nak nevezi, és m a m á r a hazai régiségtudomány némely művelője e néven nevezi mindazon földműveket, melyeknek eredete ismeretlen s melyek a szoros értelemben vett római védművekkel analog jelleggel n e m látszanak birni. T u d ó s régészünk, Rómer, e nevezetet alkalmazta azon bácskai földműre is, mely Apatintól körülbelül O-Becséig húzódik s eladdig a t u d o m á n y o s és laikus közvélemény által egyaránt „kis római sánc" névvel jelöltetett, ezen elnevezés által megkülönböztetni a k a r v á n a vármegyénk területén levő a m a másik sáncot, mely Újvidék és Tisza-Földvár között fekszik s a „nagy" római sáncok nevet viseli.¹)

E bácskai ördög-árok, vagyis R ó m e r nézete szerint, hely- telenül úgynevezett „ kis római sánca D u n a mellől Apatintól indul kelet-délkeletnek szabálytalan, mintegy 25 mértföldnyi (175 km.) v o n a l b a n a Ferencz-csatornával m a j d n e m p á r h u z a m o s a n Goszpodincze község határáig, h o n n a n északnak fordul és O-Becse körül vész el.*) R ó m e r az általa szerkesztett régészeti térképen e sáncot O-Becsétől egyenes északi i r á n y b a n egészen Ó-Kanizsáig,

!) F. Fl. Homer: Mouvement Archéologique en Hongrie. 74—76. 1.

2) A tudós régésznek „Carte prehist. (le Hongrie" c. jeles térképén e sánc elég pontosan van rajzolva; e szerint Apatint északról, Pr.-Szt.-Ivánt délről, Doroszlót délről, Bogojevát északról, Hódsághot délről, Parabutyot északról, Pivnicát délről, D.-Szt.-Ivánt délről, Kulpint északról, Alpárt délről és Járeket északról érinti.

illetőleg a Kőrös-érnek a Tiszával való egyesüléséig folytatólag rajzolja, s így az itt elhúzódó u. n. o r o m p a r t o k a t szintén e sánc folytatásának tekinti. Mennyiben helyes e felfogás s hogy az orompartokon sáncok nyomait m a lehetne-e fölfedezni, n e m tudjuk, de a m a körülmény, hogy a XVII. századbeli tudós, Marsigli, a Kőrös-ér torkolatánál egy még meglehetősen ép dispositióban levő földerődítményt talált és írt le,1) minden esetre a r r a mutat, hogy a rómaiak vagy a b a r b á r o k e vidéken is szükségét látták az erődítéseknek.

A sánc — Apatin-Ó-Becse közötti egész v o n a l á n — leg- nagyobb magassága 2, s legnagyobb szélessége a 6 métert sehol sem haladja meg. R ó m e r k ü l ö n b e n 1866-ban Apatin vidékén vévén méreteket, a következő adatokat jegyezte f ö l : az általa Akovicznak ( t u l a j d o n k é p e n : Junakovics) nevezett erdő felé vivő út mentén levő keresztnél az árok szélessége 3, mélysége 0 6 5 m., a töltés szélessége 20. m a g a s s á g a 6 m. I n n e n 4 1 6 méter távolságra az árok egészen szűk, a töltés alapszélessége 16, felső szélessége 4 m. O n n a n ismét 172 m. távolságra a töltés alapszélessége 16, felső szélessége 4, m a g a s s á g a 3 m. O n n a n 344 m. távolra m á r árok n e m volt látható, a töltés alapszélessége 16, felső szélessége 4, m a g a s s á g a 3 m. 160 méterrel távolabb a töltés alapja 16, felső része 8 m. széles, 3 m. m a g a s . 160 méterrel még távolabb az árok I m . mély, a töltés alapszélessége 20, magassága pedig 10 méter.²)

R ó m e r e méretek alapján inkább h a j l a n d ó e sáncot a D u n a á r j a elleni, semmint hadászati védműnek tartani. A t u d ó s régésznek ezen véleményét azonban mindenekelőtt az a k ö r ü l m é n y cáfolja meg, hogy e sánc folytatása, miként épen ő m a g a rajzolta, O-Becsétől a Tisza v o n a l á n észak felé a mai u. n. o r o m p a r t o k o n (Telecska) húzódott a Kőrös-érig. A s á n c n a k ezen része, egy- általán n e m lehetett víz ellen való védmű, m e r t az o r o m p a r t elannyira m a g a s a n fekszik, hogy azt a Tisza á r j a s o h a el n e m

!) E földművet, melyről alább még lesz szó, Marsigli „FeudvarMiak nevezi. (Danub Pann. Mys. 11. 57.)

2) Rómer i. m. 75. 1.

boríthatta. Itt tehát egyáltalában nem kellett víz elleni gát, m é g akkor sem, midőn esetleg vármegyénk déli része ki volt téve a D u n a és Tisza á r j á n a k . Azt pedig csak fel n e m tehetjük, hogy e sánc egyik része mint víz elleni, másika pedig hadászati erődítmény lett volna. De hogy nem vízi, h a n e m valóban hadászati védmű volt e sánc, még egy más, szintén figyelemre méltó ténválladék bizonyítja. B a j a h a t á r á b a n van ugyanis egy egészen hasonló jellegű földsánc, s ezt R ó m e r szintén lerajzolta, mely o n n a n Jankováczon keresztül Pest vármegyébe csap át s észak- keleti i r á n y b a n h a l a d Halas mellett Csongrád felé, hol a Tiszán átkel és Kőrös-Ladány körül vész el. Ez ördögárok k o r á n t s e m víz elleni védmű, h a n e m hasonló a m a többi sáncokhoz, melyek h a z á n k egyéb vidékein is találhatók s melyek kétségkívül mind hadászati célokra készültek. Nem valószínűtlen tehát, hogy a bácskai kis r ó m a i n a k nevezett sánc e sánccal eredetre vagy rendeltetésre nézve összefüggött, bár ennek eldöntését a jövőben eszközlendő behatóbb k u t a t á s o k r a kell egyelőre bíznunk.

A bácskai kis római sánc v o n a l á n kő vagy egyéb épület anyagra eleddig egész h o s s z á b a n t u d t u n k k a l egy helyütt sem akadtak, és csak az itt-ott feltünedező római vagy b a r b á r érmek m u t a t j á k ez építmény régiségét. E földmű m á r a m ú l t század második felében fölkelté a tudósok figyelmét úgy, hogy Marsig]i gróf után, — Katona István, ki e vidék történetét a század végén írta volt meg, könyvében a vélemények egész sorozatát a d h a t t a elő e tárgyra nézve.¹) 0 volt egyszersmind az első, a ki e s á n c római eredetét tagadta, b á r határozott véleményt e földmű eredetét illetőleg n e m m o n d . De lássuk a Katona előtti véleményeket. A híres Marsigli,2) valamint Schön- wisner h a t á r o z o t t a n római védműveknek tartották a bácskai sáncokat, sőt ez utóbbi azok építését, Dio Cassiusnak ismert adata alapján, épen Marcus Aurelius császár korába helyezé.

W a g n e r az u. 11. kis római sáncot nem védműnek. h a n e m egy, P a n n o n i á b ó l Dáciába vezető katonai ú t n a k (via militaris) decla-

!) Katona: História eccl. Coloc. I. k. 7—42 1.

2) Marsigli: Danubius Pann. Mys. II. k. 7. 1.

rálta.¹) Katona pedig mindezen vélemények ellenében csak azt hozta fel, hogy m i u t á n a régi írók a Tisza és D u n a közötti védművekről egy szóval sem emlékeznek, tehát lehetetlen, hogy az itteni sáncok római eredetűek volnának.2)

Ú j a b b a n tudósaink közül főleg dr. R ó m e r tette a bácskai sáncokat behatóbb t a n u l m á n y tárgyává s k u t a t á s a i n k eredménye

— jólehet egészen m á s alapon — az u. n. kis r ó m a i s á n c r a vonatkozólag Katonának adott igazat. Ä németországi természet- búvárok- és orvosoknak 1876. évi gráci gyűlésén R ó m e r ugyanis e sáncokról a többi közt így nyilatkozott: „Azon földművek, melyek Apatin vidékéről a Tisza és D u n a partjaival c s a k n e m p á r h u z a m o s a n délfelé h ú z ó d n a k és kis római sáncoknak neveztetnek, a védműveknek semmiféle jellegével nem bírnak, és így én inkább a kitörő vizek elleni töltéseknek, m i n t s e m védműveknek tartom ; hogy h a a z o n b a n azok mégis hadi célokra szolgáló sáncok lennének, úgy bizonyára nem a r ó m a i a k által emeltettek."3)

R ó m e r tekintélye mellett azok állításai, kik még folyton e sánc rómaisága mellett kardoskodnak, alig vehető számba. Azok kedvéért azonban, kik előtt vélemény szempontjából t a l á n nincsen tekintély, legyen szabad itt még egyet-mást megjegyeznünk. A rómaiak tudvalevőleg több helyütt hagytak r á n k általuk emelt védműveket, mint Angliában a „vallum Hadriani"-t, Német- országban a „limes R o r n a n u s " - t és D o b r u d z s á b a n a „vallum T r a j a n i " - t . Ezek t a n u l m á n y o z á s a alapján J a h n berlini t a n á r egyik ú j a b b m ű v é b e n közli a római védművek rajzait, melyekben a jellei nzo motívumot az egyenes irányú töltés s a bizonyos meghatározott közönkint épített négyszögű erőd képezik.⁴) Ez az, a mire R ó m e r fentebb idézett szavaiban hivatkozik. Ez a z o n jelleg, mely m i u t á n az u. n. nagy római s á n c n á l (Újvidék és T.-Földvár között) szerinte meg van, ennélfogva azt r ó m a i

Wagner: Hist. Leopoldi Magni. II. k. 341. 1.

2) Katona i. m. 41—42. 1.

3) Tageblatt der 48-ten Versammlung deutscher Naturforscher und Aerzte in Graz.

1875. Nr. VII. S. 279.

4) M. Jahn: Atlas zur Geschichte des Kriegswesens. Taf. 21.