• Nem Talált Eredményt

POSUIT HOC MONUMENTUM PRO AETERNA MEMORIA

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "POSUIT HOC MONUMENTUM PRO AETERNA MEMORIA "

Copied!
92
0
0

Teljes szövegt

(1)

Lővei P{l

POSUIT HOC MONUMENTUM PRO AETERNA MEMORIA

BEVEZET8 FEJEZETEK A K5ZÉPKORI MAGYARORSZ[G SÍREMLÉKEINEK KATAL2GUS[HOZ

akadémiai doktori értekezés

II K5TET

BUDAPEST 2009

(2)
(3)

11. UT2SZ2

Egy ilyesfajta összefoglal{s szerves részét jelentené a magyarorsz{gi tudom{nytörténet {ttekintése is Annak hogy itt most mégis hi{nyzik prózai okai vannak a dolgozat m{r most is túls{gosan bő terjedelme valamint lez{r{s{nak és benyújt{s{nak ésszerű hat{rideje

A nélk(lözni kényszer(lt fejezet eleje azonban készen {ll a kezdetektől az Ipolyi Arnold Rómer Flóris és Henszlmann Imre alkotta nagy művészettörténész- régész-műemlékvédő tri{sz ezen a ter(leten való működéséig nagyj{ból az kör(li évekig közlésre is ker(lt m{r a Történelem kép ki{llйt{s katalógus{ban

1

Az utóbbi évtizedek fejleményei olvashatók a Radocsay Dénes emlékére a Magyar Régészeti és Művészettörténeti T{rsulat és a MTA Művészettörténeti Kutatóintézete {ltal -ben rendezett tudom{nyos konferencia megjelentetett tanulm{nyai között

2

A két йr{s tém{ja közötti mintegy évsz{zadnyi hi{tus még betöltendő Nyersanyaga azonban rendelkezésre {ll valój{ban ennek a dolgozatnak az irodalomjegyzékéből is viszonylag könnyen kigyűjthető A képanyag v{logat{s{n{l is szempont volt, hogy az alapvető képi inform{ción túlmenően a tudom{nytörténeti vonatkoz{sok is legal{bb jelzésszerűen bemutat{st nyerjenek a k(lönböző korok rajzi felmérései esetenként archйv fényképfelvételei segйtségével

*

A középkori Magyarorsz{g sйremlékeinek katalógusa Radocsay Dénes {ltal megkezdett munk{latait nem folytathattuk volna Varga Lйvi{val és Engel P{llal Entz Géza Marosi Ernő Mojzer Miklós és Tóth S{ndor kezdeti t{mogat{sa majd Mikó [rp{d illetve a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteménye munkat{rsainak segйtsége nélk(l

A sйrkőkatalógus készйtése sor{n m{r eddig is nagyon sok, mintegy m{sfélsz{znyi szakember йgy művészettörténészek régészek történészek irodalomtudósok muzeológusok könyvt{rosok fotós kollég{k múzeumi segéderők nyújtottak több-kevesebb segйtséget inform{ciót szolg{ltak szakirodalommal fényképekkel Magyarorsz{gon és a hat{rokon túl is A Budapesti Történeti Múzeum kiterjedt kőlelt{ri anyag{ban való kalauzol{som Tóth Attila érdeme Az utóbbi években előker(lt újabb még közöletlen sйrkőleleteknek illetve eddig figyelembe nem vett faragv{nyok beazonosйt{s{nak a dolgozatban is felhaszn{lt inform{cióiért köszönettel tartozom Bartos Györgynek Biczó Pirosk{nak Mentényi Kl{r{nak

1 L VEI 2000b.

2 L VEI 1995b.

(4)

Siklósi Gyul{nak Székesfehérv{r Emődi Tam{snak és Adrian Andrei Rusunak Nagyv{rad Asszonyfalva Havasi Krisztin{nak Eger Abas{r Krcho J{nosnak Torna R{cz Miklósnak és Markó [gnesnek Abaújv{r , Soós Zolt{nnak Görgényszentimre Szende L{szlónak, Bodó Bal{zsnak és Bérczi Bern{tnak (Zirc), V{lyi Katalinnak Pusztaszer A segйtséget nyújtó többiek nevének felsorol{s{ra a katalógus elkész(ltével lesz mód fogadj{k azonban itt is h{l{s köszönetemet sokuk neve egyébként most is fellelhető a fényképek és felmérések képal{йr{sainak copyright megjegyzéseiben Sok t{mogat{st adott tov{bbi sz{mos névtelen nem szakmabeli péld{ul egyh{ziak templomgondnokok harangozók

Konkrétan az itt következő йr{smű kész(lte közben nyújtott sokoldalú segйtségért köszönettel tartozom Bardoly Istv{nnak irodalmi és történeti adatokkal könyvekkel és m{s publik{ciókkal konzult{cióval az {ltalam leйrt valamely probléma fejezetrészlet megbeszélésével segйtette munk{mat Bodó Bal{zs Földi Andr{s Havasi Krisztina Kerny Terézia Majorossy Judit Kristina Marku:ov{ Mikó [rp{d Nagy Levente P{lffy Géza Papp Szil{rd Juraj Šediv Tak{cs Imre V{rady Zolt{n Varga Lйvia és Zsilinszky Zsófia.

Az ausztriai és németorsz{gi emlékanyag alapos feltérképezése és az ehhez sz(kséges szakirodalmi t{jékozód{s nem lett volna lehetséges az Entz Géza jóvolt{ból elnyert Herder-ösztöndйj segйtségével 1983 1984-ben Bécsben töltött egyéves kutatómunka nélk(l

Az időm túlnyomó részét lassan h{rom évtizede kitöltő hivatali munka mellett nem lett volna lehetőségem ilyesfajta tudom{nyos elmély(lésre a Kultur{lis 5rökségvédelmi Hivatal és jogelődjei kézre eső gazdag könyvt{ri b{zisa és a könyvt{r munkat{rsainak rendszeres segйtsége nélk(l A disszert{ció készйtésének utolsó évében gyakran haszn{ltam a Szépművészeti Múzeum könyvt{r{t is.

A sйremlék-katalógus és a dolgozat képanyag{nak össze{llйt{sa sor{n jelentős t{mogat{st kaptam a Kultur{lis 5rökségvédelmi Hivatal Fotót{r{nak és Fotócsoportj{nak kor{bbi és jelenlegi munkat{rsaitól [gh Andr{s Bakó Zsuzsanna Ildikó Barka G{bor Bélav{ri Krisztina Csengelné Plank Ibolya Galacanu Efstatia Hack Róbert L{szlóné La{r Erika Mihalik Tam{s Nagy Krisztina Simon Magdolna, Szikits Péter a MTA Művészettörténeti Kutatóintézetében Makky Györgytől a Budapesti Történeti Múzeumban Kuczogi Zsuzs{tól Tihanyi Bencétől és Z{dor Judittól tov{bb{ a pozsonyi műemléki hivatal Pamiatkov ústav Bratislava és a bécsi Bundesdenkmalamt fotót{r{tól A k(lföldi útjaimon a digit{lis korszak előtt kész(lt nagysz{mú sйremlék-fotó kidolgoz{s{t azóta elhunyt apósom Sur{ny L{szló végezte A sz{mйtógépes képszerkesztés rejtelmeiben l{nyom Lővei Katalin volt segйtségemre

A kézirat egyes részeinek gépelését öcsémnek dr Lővei Györgynek köszönhetően Ficsór K{rolyné segйtette.

A helyszйni gyűjtőmunka a vidéki kisz{ll{sok lebonyolйt{sa nem lett volna

lehetséges munkahelyi főnökeim időrendben Hokkyné Sallay Marianna

Granasztóiné Györffy Katalin Somorjay Selysette Haris Andrea Mezős Tam{s

t{mogat{sa nélk(l ennek sor{n időnként a katalógus munk{latai a Kultur{lis

(5)

5rökségvédelmi Hivatal és jogelődjei tudom{nyos munkatervében is helyet kaptak A disszert{ció befejezésének felgyorsйt{s{t tette lehetővé hogy dr. Mezős Tam{s őszén minden egyéb hivatali munkavégzés alól felmentett

Vég(l pedig elmondhatatlanul h{l{s vagyok csal{domnak hogy a

szabadidőm nem kis részét is igénybe vevő kutatómunk{mat és a dolgozat

össze{llйt{s{nak és megйr{s{nak hosszú folyamat{t angyali t(relemmel elviselték

(6)

IRODALOM / R5VIDÍTÉSJEGYZÉK I

NTÉZMÉNYEK

AMB Archiv mesta Bratislavy (Bratislava)

EBM Balassa B{lint Múzeum Esztergom)

MNM Magyar Nemzeti Múzeum Budapest)

MOL Magyar Orsz{gos Levélt{r Budapest) DF MOL Diplomatikai Fényképgyűjtemény

Dl. MOL, Diplomatikai Gyűjtemény

MTA Magyar Tudom{nyos Akadémia Budapest

OSzK Orsz{gos Széchényi Könyvt{r Budapest)

HHStA AUR Haus-, Hof- und Staatsarchiv (Wien), Allgemeine Urkundenreihe SNA-SABK Slovensk n{rodn archйv Súkromn archйv Bratislavskej kapituly

(Bratislava)

F

OLY2IRATOK

,

ÉVK5NYVEK

ACAR Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae

AÉ Archaeológiai Értesйtő

AH Ars Hungarica

AHA Acta Historiae Artium Academiae Scientiarum Hungaricae

AK Archaeológiai Közlemények

Archiv Archiv des Vereins f(r Siebenb(rgische Landeskunde

BBA Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts - A Szépművészeti Múzeum Közleményei

BpR Budapest Régiségei A Budapesti Történeti Múzeum Évkönyve ComArHung Communicationes Archaeologicae Hungariae

ÉÉT Épйtés- Épйtészettudom{ny

EMÉ Agria Az Egri Múzeum Évkönyve

EmL Egyh{zművészeti Lap

FA Folia Archaeologica

GyTRF Győri Történelmi és Régészeti F(zetek HOMÉ A Hermann Ottó Múzeum Évkönyve Miskolc

HT Hazai Tudosйt{sok

IkMÉ Alba Regia Az Istv{n Kir{ly Múzeum Évkönyve Székesfehérv{r

LK Levélt{ri Közlemények

M Művészet

MFMÉ A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve Szeged

MM Magyar Művészet

MME Magyarorsz{g Műemlékei

MMÉEK A Magyar Mérnök- és Épйtész-Egylet Közlönye

MV Műemlékvédelem

MMV Magyar Műemlékvédelem

MoTu Monumentorum tutela Ochrana pamiatok

MS Magyar Sion

MSz Műemlékvédelmi Szemle

(7)

MZK Mitteilungen der k.k. Central Commission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale

5ZKD 5sterreichische Zeitschrift f(r Kunst und Denkmalpflege

PM Pamiatky a múze{

RF Régészeti F(zetek Ser I

SSz Soproni Szemle

Sz Sz{zadok

SzSz Székesfehérv{ri Szemle

T Turul

TBpM Tanulm{nyok Budapest Múltj{ból

TGy Tudom{nyos Gyűjtemény

Techn Technika

TSz Történelmi Szemle

TT Történelmi T{r

VČ Vlastivedny časopis

VMMK A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei

VSz Vasi Szemle

K

5NYVEK

,

TANULM[NYOK

,

SOROZATOK

Abauj-Torna 1896 Abauj-Torna v{rmegye és Kassa Bp MVV

[BEL [BEL J Egyetemeink a középkorban Bp

[D[M [D[M I A veszprémi székesegyh{z Lenyomat a Veszprémi Hйrlap évi közleményeiből Veszprém

AD[MEK FR5CHLICH AD[MEK J FR5CHLICH J Pйsecké n{hrobnйky z stoletй Pйsek

ADAMIK 1978 ADAMIK T Aelia Sabina vale CE AÉ -188.

Adel in Bayern 2008 Adel in Bayern. Ritter, Grafen, Industriebaronen ki{llйt{si katalógus Hrg. v. JAHN, W., HAMM, M. und BROCKHOFF, E. Stuttgart 2008.

ADHÉMAR1974 ADHÉMAR, J., Les tombeaux de la collection Gaignières, a la Bibliothèque Nationale Dessins d Archaélogie du XVIIe siècle I Gazette des Beaux-Arts 84 (1974) 1-192.

AGGH[ZY AGGH[ZY M A barokk szobr{szat Magyarorsz{gon -3. Bp. 1959.

ALBRECHT 2003 ALBRECHT, S., Die Inszenierung der Vergangenheit im Mittelalter.

Die Klöster von Glastonbury und Saint-Denis M(nchen Berlin 2003.

ALBU 2002 ALBU, I., Inschriften der Stadt Hermannstadt aus dem Mittelalter und der Fr(hen Neuzeit Hermannstadt Heidelberg 2002.

ALF5LDY ALF5LDY G Történeti kertjeink védelmének aktu{lis kérdései Mv XLVII (2003) 153-169.

ALF5LDY ALF5LDY G A park In ALF5LDY G SISA J Dég Festetics- kastély és park Műemlékek [llami Gondnoks{ga Bp M[G Műemlék-kalauzok) 11-24.

ALF5LDY ALF5LDY G Historical Revivalism in Hungarian Country House Gardens Between 1880 and 1930: an Exploration and Analysis. AHA XLVIII (1907) 115-189.

ALTMANN 1973 ALTMANN J Előzetes jelentés a budav{ri ferences templom kutat{s{ról AÉ -87.

ALTMANN 1994 ALTMANN J Az óbudai és a budav{ri ferences templom és kolostor kutat{sai In Koldulórendi 1994. 137-152.

(8)

ALTMANN L8VEI ALTMANN J. L8VEI P Leletegy(ttesek a budav{ri ferences templomban. BpR XXXVIII (2004) 11-34.

M. ANDA 1985 M. ANDA J., Keszthely Fő téri pléb{niatemplom Bp TKMK 225)

Andechs-Meranier 1998 Die Andechs-Meranier in Franken Europ~isches F(rstentum im Hochmittelalter ki{llйt{si katalógus Bamberg Mainz am Rhein ANĐELIĆ 1973 ANĐELIĆ, P., Bobovac i Kraljeva Sutjeska. Stolna mjesta Bosanskih

vladara u XIV i XV stoljeću Sarajevo

ANĐELIĆ 1979 ANĐELIĆ, P., Dobrothee Gorjanska, reine de Bosnie.

Wissentschaftliche Mitteilungen des Bosnisch-herzegowinischen Landesmuseums Band VI Heft A Arch~ologie Sarajevo - 308.

ANDENNA 2005 ANDENNA G In martelorio ecclesie Obituari e Necrologi delle pievi dell Italia settentrionale aspetti religiosi e sociali In Memoria 2005. 219-233.

ANGENENDT 1984 ANGENENDT, A., Theologie und Liturgie der mittelalterlichen Toten-Memoria. In: Memoria 1984. 79-199.

ANGENENDT 2000 ANGENENDT, A., Das Grab als Haus des Toten.

Religionsgeschichtlich christlich mittelalterlich. In: Grabmäler 2000. 11-29.

ANGENENDT 2008 ANGENENDT A A kora középkor A nyugati kereszténység -tól 900-ig. Bp. 2008.

ANGERSTORFER 2007 ANGERSTORFER A Denn der Stein wird aus der Mauer schreien Hab J(dische Spolien aus Regensburg in antisemitischer Funktion Das M(nster -30.

Anjou Legend{rium 1975 Magyar Anjou Legend{rium hasonm{s kiad{s Sajtó al{ rendezte LEV[RDY F Bp

Anjou-oklt. Anjou-kori oklevélt{r Documenta res Hungaricas tempore regum Andegavensium illustrantia. Bp. Szeged 1990

A.O. Anjoukori okm{nyt{r Codex diplomaticus Hungaricus Andegavensis I VII. Szerk. NAGY I. TASN[DI NAGY Gy Bp 1920.

APPLEFORD 2008 APPLEFORD, A., The Dance of Death in London: John Carpenter, John Lydgate, and the Daunce of Poulys. The Journal of Medieval and Early Modern Studies 38 (2008) 285-314.

ARADI 2001 ARADI L A rejtélyes sz{ntói-szentkő sic T{ltos Ménhйr

újraközlése Magyarok Vas{rnapja California -11-12. (2005.

október-november-december) 6. =

http://www.magyarokvasarnapja.com/2005/4.pdf

ARIÈS ARIÈS P Western Attitudes toward Death From the Middle Ages to the Present. Baltimore 1974.

ARIÈS ARIÈS P Geschichte des Todes M(nchen Wien első francia kiad{sa

ARIÈS ARIÈS P Studien zur Geschichte des Todes im Abendland M(nchen benne ARIÈS fordйt{sa is első francia kiad{sa első német kiad{sa

ARIÈS ARIÈS P Bilder zur Geschichte des Todes M(nchen Wien 1984.

első francia kiad{sa

ARION 1974 ARION, G., Sculptura gotica din Transilvania. Cluj 1974.

Arnolfo 2005 Arnolfo alle origini del Rinascimento fiorentino. A cura di NERI LUSANNA, E. Firenze 2005.

(9)

Árp{d-h{zi1999 [rp{d-h{zi Szent Margit legrégibb legend{ja és szentté avat{si pere Fordйtotta BELLUS I és SZAB2 Zs Bp

Árp{d-kori 1978 [rp{d-kori kőfaragv{nyok Szerk T2TH M MAROSI E ki{llйt{si katalógus Bp-Székesfehérv{r

Árp{d-kori 1983 [rp{d-kori legend{k és intelmek V{logatta stb ÉRSZEGI G Bp 1983.

[RP[S EMSZT G[LOS KERTÉSZ MAREK 1993

[RP[S E EMSZT GY. G[LOS M KERTÉSZ P MAREK I., Az úgynevezett Budakörnyéki m{rga és jelentősége a magyar

épйtészettörténetben In Horler-tanulm{nyok 1993. 239 258.

ASKERCZ 1993 ASKERCZ É Barokk útmenti szobrok Északnyugat-Magyarorsz{gon In A Kisalföld népi épйtészete Szerk CSERI M Szentendre Győr 1993. 385-394.

ASSMANN 2004 ASSMANN J A kultur{lis emlékezet Ír{s emlékezés és politikai identit{s a korai magaskultúr{kban Fordйtotta HIDAS Z Bp

első német kiad{sa első magyar kiad{sa

AUGE 2001 AUGE, O., Kleine Geschichte der Stuttgarter Stiftskirche. Leinfelden- Echterdingen 2001.

AUGUSTINUS 1982 AUGUSTINUS A Vallom{sok Bp

AUGUSZT 1880 AUGUSZT G A porvai sйremlék AÉ XIV -221.

AULL 1931 AULL O Eisenstadt F(hrer durch seine Geschichte und Kunst Eisenstadt 1931.

Authentik 1882 Authentik cйmszó In Beker und Beste s Kirchenlexikon Freiburg im Breisgau 1882 [2.] 1731- has{b

AZZOLA 1970 AZZOLA, F. K., Die Scheibenkreuzplatte in der Stadtkirche zu Witzenhausen Niederdeutsche Beitr~ge zur Kunstgeschichte IX (1970) 99-102.

AZZOLA 1972a AZZOLA F K Die Scheibenkreuzplatte von Gro -Tw(lpstadt ein Interpretationsversuch aus denkmalkundlicher Sicht. Die Kunde Nieders~chsischer Landesverein f(r Urgeschichte N F - 231.

AZZOLA 1972b AZZOLA, J. und F. K., Mittelalterliche Scheibenkreuz-Grabsteine in Hessen. Kassel 1972. (Hessische Forschungen zur geschichtlichen Landes- und Volkskunde 10)

AZZOLA 1982/83 AZZOLA, F. K., Das Scheibenkreuz an der Kirche von

Bischausen Schwalm Zeitschrift des Vereins f(r Hessische Geschichte und Landeskunde 89 (1982/83) 17-20.

AZZOLA 1990 AZZOLA, F. K., Die Scheibenkreuzplatte im Balassa B{lint Museum zu Esztergom Gran Magyar Egyh{ztörténeti V{zlatok Bp 43-49.

Babenberger 1976 Jahre Babenberger in 5sterreich ki{llйt{si katalógus Stift Lilienfeld 1976

BAER 1941 BAER, C. H., Die Kunstdenkm~ler des Kantons Basel-Stadt III. Die Kirchen Klöster und Kapellen St Alban bis Kartause Basel

Die Kunstdenkm~ler der Schweiz

BA HEP BA HEP K C ap e pycc e opo a Moc a

BAJ[K BAJ[K L A Magyar Nemzeti Múzeum cйmeres halotti emlékei Bp 2007. (Bibliotheca Humanitatis Historica A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadv{nya XIX

BAKAY 1989 BAKAY K Felt{rul a múlt A múlt jövője Bp

(10)

BAKAY KALICZ S[GI BAKAY K. KALICZ N. S[GI K Veszprém megye régészeti topogr{fi{ja A Devecseri és S(megi j{r{s Bp MRT BAK2 BAK2 Zs I Gerecze Péter fényképhagyatéka Bp

Forr{skiadv{nyok I

BALASSA 1989 BALASSA I A magyar falvak temetői Bp

BALAŽIC 94 BALAŽIC J Janez Akvila in poslikava v Martjancih. Zbornik Sobo:kega Muzeja 94) 77-92.

BAL[ZSIK a BAL[ZSIK T A cs(törtökhelyi kettősk{polna In Horler-tanulm{nyok 1993. 173-189.

BAL[ZSIK b BAL[ZSIK T A kismartoni Szent Mih{ly-k{polna Karnerek a középkori Magyarorsz{gon Pavilon -11.

BAL[ZSIK c BAL[ZSIK T Kegyúri temetkezés Túristv{ndiban MSz -24.

BAL[ZSIK BAL[ZSIK T A beregdaróci reform{tus templom A Nyйregyh{zi Jósa Andr{s Múzeum Évkönyve XLII -225.

BAL[ZSIK2009 BAL[ZSIK T Besz{moló a nyйrb{tori minorita kolostor évi m{rciusi kutat{s{ról Szabolcs-Szatm{r-Beregi Szemle XLIII (2009) 130-134.

BALOGH 1935 BALOGH J Kolozsv{r műemlékei Bp

BALOGH 1943 BALOGH J Az erdélyi renaissance I Kolozsv{r

BALOGH 1944 BALOGH J., P{kei Lajos rajzai Kolozsv{r épйtészeti emlékeiről Erdélyi Múzeum XLIX 303.

BALOGH 1953b BALOGH J., Tino di Camaino magyarorsz{gi kapcsolatai MÉ II 107-110.

BALOGH 1955 BALOGH J Az esztergomi Bakócz k{polna Bp

BALOGH 1956b BALOGH J La Capella Bakócz di Esztergom AHA III -198.

BALOGH 1956c BALOGH J [rp{d-kori szobrokról A szentkir{lyi lunetta BBA VIII (1956) 97-103.

BALOGH 1962 BALOGH J Renaissance olt{r Sopronban SSz -146.

BALOGH 1966 BALOGH J A művészet M{ty{s kir{ly udvar{ban I-II. Bp. 1966.

BALOGH 1974a BALOGH J Későrenaissance kőfaragó műhelyek I AH II 27-58.

BALOGH 1975b BALOGH J Janus Pannonius képm{sai In Janus Pannonius 1975.

83-92.

BALOGH 1980b BALOGH J Későrenaissance kőfaragó műhelyek VIII AH VIII 217-280.

BALOGH 1982a BALOGH J., Varadinum V{rad v{ra I II. Bp. 1982. (MF 13.) BALOGH 1984 BALOGH J Középkori épйtészet(nk kérdéseiről MÉ XXXIII

46-50.

BALOGH 1985b BALOGH J., Kolozsv{ri kőfaragó műhelyek XVI sz{zad Bp BANDMANN 1969 BANDMANN, G., Bemerkungen zu einer Ikonologie des Materials.

St~del Jahrbuch N F -100

BANNER 1914 BANNER J J{szberényi sйrkeresztek Néprajzi Értesйtő - 108.

BARANYAI 1925 1926 BARANYAI B Zsigmond kir{ly ú n S{rk{ny-rendje I II. Sz LIX LX (1925 1926) 561-591, 681-719.

B[RCZAY b B[RCZAY O A markusfalvi templom czйmeres emlékt{bl{i T (1897) 92-94.

BARISKA 2007a BARISKA I III Frigyes gy{ms{gi korm{nyz{sa és Nyugat- Magyarorsz{g Sz -1191.

BARISKA 2007b BARISKA I A Szent Koron{ért elz{logosйtott Nyugat-Magyarorsz{g 1447 1647. Szombathely 2007. (Archivum Comitatus Castriferrei 2.)

(11)

BARISKA 2008 BARISKA I Jurisics Miklós 1543). VSz LXXII (2008) 703-720.

BARON 1981 BARON F Sculptures In Les fastes du Gothique Le siècle de Charles V ki{llйt{si katalógus Paris -166.

B[RTFAI SZAB2 B[RTFAI SZAB2 L A Hunt-Pazn{n nemzetségbeli Forg{ch csal{d története Esztergom

B[RTFAI SZAB2 CSEMEGI 1932

B[RTFAI SZAB2 L ifj. CSEMEGI J., A Szent Ferencrendiek gyöngyösi temploma és kolostora Gyöngyös

BARTLOV[ BARTLOV[ M Die Repr~sentationsstrategien der Luxemburger auf dem böhmischen Thron In Schlesien die Perle in der Krone

Böhmens Geschichte Kultur Kunst. Hrsg. v. KAPUSTKA,

M. KLÍPA J KOZIET, A. OSZCZANOWSKI, P. VLNAS, V. Praha 2007. 97-113.

BARTONIEK 1940 Codices latini medii aevi. Recensuit: BARTONIEK, E. Budapestini A Magyar Nemzeti Múzeum Orsz{gos Széchényi

Könyvt{r{nak cйmjegyzéke XII Codices Manuscripti Latini Vol I BARTOS DEKLAVA 2003 BARTOS Gy. FARBAKYNÉ DEKLAVA L Abaújv{r reform{tus

templom. MSz XIII. 2. (2003/2) 7-9.

B{thory 2007 B{thory Miklós v{ci p(spök - emlékezete Szerk HORV[TH A V{c V{cegyh{zmegye Múltj{ból

BAUCH 1976 BAUCH, K., Das mittelalterliche Grabbild. Berlin New York 1976.

BAUER 1999 BAUER, F. A., Die Bau- und Stiftungspolitik der P~pste Hadrian I (772 795) und Leo III. (795 816). In: Paderborn 1999b. 514-528.

BAUERREISS 1938 BAUERREISS R Arbor Vitae Der Lebensbaum und seine Verwendung in Liturgie, Kunst und Brauchtum des Abendlandes.

M(nchen

BAUERREISS 1961 BAUERREISS R Das Lebenszeichen Studien zur Fr(hgeschichte des griechischen Kreuzes und zur Ikonographie des fr(hen

Kirchenportals M(nchen Veröffentlichungen der Bayerischen Benediktinerakademie, Band 1)

Bayern Ungarn 2001 Bayern Ungarn Tausend Jahre Bajororsz{g és Magyarorsz{g éve Hrsg v JAHN W LANKES C PETZ W und BROCKHOFF E Katalog zur Bayerischen Landesausstellung 2001 Oberhausmuseum, Passau Augsburg Veröffentlichungen zur Bayerischen Geschichte und Kultur 43/2001)

BEITEL, Sírfeliratok Johannes Josephus BEITEL pozsonyi k{ptalani titk{r és protokollista kör(l kész(lt feljegyzései a pozsonyi Szent M{rton-templom sйrköveinek egykori helyei és feliratai a pozsonyi k{ptalan

kanonokjainak {ltala össze{llйtott archontológi{ja stb SNA-SABK Capsa K. Fasc. 10. Nr. 28.

BEKE 1980 BEKE L Sodronyzom{ncos ötvösművek Bp

BÉKEFI BÉKEFI R A pilisi ap{ts{g története Pécsett

BÉKEFI BÉKEFI R A Balaton környékének egyh{zai és v{rai a középkorban Bp. 1907.

BÉL BEL, M., Notitia Hvngariae novae historico geographica ... III.

Viennae Austriae 1737.

BÉL BEL, M., Notitia Hungariae novae historico geographica ... IV.

Viennae Austriae 1742.

BÉL Strigon. BEL M Comitatus Strigoniensis Kézirat Főszékesegyh{zi Könyvt{r Esztergom

Béla 1900 III Béla magyar kir{ly emlékezete Szerk FORSTER Gy Bp

(12)

BELTING 2003 BELTING H Wappen und Portr~t Zwei Medien des Körpers In Porträt 2003. 89-100.

BENDA 2005 BENDA J A budai középkori karmelita kolostor temetője In Templom körüli temetők 2005. 239-244.

BENK8 BENK8 E Erdély középkori harangjai és bronz keresztelőmedencéi Bp. Kolozsv{r

BENK8 a BENK8 E A nagycsan{di Szent Gellért-szarkof{g In Emlékkönyv Csetri Elek sz(letésének nyolcvanadik évfordulój{ra Kolozsv{r 05.

35-59.

BENK8 b BENK8 E Der Sarkophag des heiligen Gerhards aus Gro tschanad Nagycsan{d Cenadu Rum~nien AcAr -277.

BENK8 BENK8 E Abenteuerlicher Herrscher oder g(tiger Patron

Anmerkungen zu der Rittergrabplatte aus dem Zisterzienserkloster Pilis. AcAr LIX (2008) 469-483.

BERG 1985 BERG, F., Karner und Gruftkapellen im Burgenland.

Wissenschaftliche Arbeiten aus dem Burgenland, Bd. 71. Eisenstadt 1985. 201-207.

BERÉNYI BERÉNYI L A vezekényi csata T -31.

BERGMANN 1999 BERGMANN, R., Karoling-ottonische Fibeln aus Westfalen. In:

Paderborn 1999b. 438-444.

BERKA, Garsten BERKA A Stifstkirche Garsten Pfarramt Garsten é n

Bernward 1993 Bernward von Hildesheim und das Zeitalter der Ottonen. Katalog der Ausstellung Hildesheim 1993. Hrsg. v. BRANDT, M. und

EGGEBRECHT, A. Hildesheim Mainz am Rhein. 1-2.

BERTALAN V-né BERTALAN V.-né Előzetes jelentés a M{roa Magdolna templom {sat{s{ról BpR XXII -428.

BERTALAN V-né BERTALAN V.-né 2budai klarissza kolostor. BpR XXIV. 1 (1976) 269- {br{k a kötetben

BERTÉNYI BERTÉNYI I Magyar cйmertan Bp

BERZEVICZY 1903 BERZEVICZY A A Berzeviczy csal{d czimere T -106.

BEŠLAGIC BEŠLAGIC Š Stećci u okolim Šibenika. Godi:njak za:tite spomenika kulture Hrvatske 1 (1975) 179-200.

BIAŁOSTOCKI BIAŁOSTOCKI J The Art of the Renaissance in Eastern-Europe:

Hungary, Bohemia, Poland. Oxford 1976.

BIAŁOSTOCKI BIAŁOSTOCKI J Vom heroischen Grabmal zum Bauerngr~bnis.

Todesmotive in der Kunst des 18. und 19. Jahrhunderts. Mainz 1977.

(Akademie der Wissenschaften und der Literatur. Abhandlungen der Geistes- und Sozialwissenschaftlichen Klasse, 1977, Nr. 5)

BIAŁOSTOCKI BIAŁOSTOCKI J Sp~tmittelalter und beginnende Neuzeit. Berlin Propyl~en Kunstgeschichte VII

BIAŁOSTOCKI BIAŁOSTOCKI J Die Jagiellonen-Renaissance. In: Jagiellonen 1386.

103-111.

BICZ2 BICZ2 P A középkori és kora újkori kőfaragv{nyok gyűjteménye In MNM éves 2002. 163-176.

BICZ2 b Baldachinos sйremlék a székesfehérv{ri bazilik{ban BICZ2 P A sйr fölt{r{sa In Magyar kir{lyi 2004. 38-40.

BICZ2 c BICZ2 P A préposts{gi templom déli oldal{n felt{rt gótikus k{polna In: Magyar kir{lyi 2004. 48-57.

BIEDERMANN 1982 BIEDERMANN, G., Katalog. Alte Galerie am Landesmuseum Joanneum. Mittelalterliche Kunst ... Graz 1982.

(13)

Bischofsburg Pécs 1999 Die Bischofsburg zu Pécs Arch~ologie und Bauforschung Pécsi P(spökv{r Régészet és ép(letkutat{sa Red SZIJ[RT2 K G.

S[NDOR M Budapest M(nchen ICOMOS Hefte des Deutschen Nationalkomitees XXII)

BLAIR é n BLAIR, J., Purbeck Marble. In: English Industries é n 41-56.

BLASCHITZ 2000 BLASCHITZ, G., Das sog. Neidhart-Grabmal zu St. Stephan und andere Dichtergr~ber. In: Neidhartrezeption 2000. 171-188.

BOCATIUS 1605 Joannis BOCATII Commentatio Epistolica De Legatione sua ad Stephanum Botskay, 1605. Kiadta: BEL, M., Adparatus ad Historiam Hungariae ... I. Posonii 1735.

BOCK 1997 BOCK, N., Honor et Gratia. Das Grabmal des Ludovico Aldomoresco als Beispiel famili~rer Selbstdarstellung im sp~tmittelalterlichen Neapel In Kunst als ^sthetisches Ereignis Marburger Jahrbuch f(r Kunstwissenschaft 24 (1997) 109-134.

BOCK 2001 BOCK, N., Kunst am Hofe der Anjou-Durazzo. Der Bildhauer Antonio Baboccio (1351 ca M(nchen Berlin 2001.

BOD 1764 66 BOD, P., Hungarus tymbavles ... 1764 66.

BODN[R WOLF 2002 BODN[R T WOLF M Elpusztult középkori telep(lések Szendrő környékén In Szendrő monogr{fi{ja Szerk VERES L VIGA Gy.

Szendrő -124.

BOD2 BOD2 B Baldachinos sйremlék a pécsv{radi bencés ap{ts{gban A baldachinos sйremlék In Magyar kir{lyi 2004.

BODOR 1974 BODOR I Hidegség Győr-Sopron m Soproni j{r{s r k templom{nak épitéstörténete AÉ 263-274.

BODOR 1977 BODOR I Hidegség r k templom{nak épйtéstörténete MMv VIII 1973 74. Bp. 1977. 233-244.

BODOR T2TH BODOR I. T2TH S Hidegség rk templom Tudom{nyos dokument{ció I II K5H Tervt{r ltsz 11943)

BOGYAY 1967 BOGYAY, Th. v., Die Selbstbildnisse des Malers Johannes Aquila aus den Jahren und In Stil und Überlieferung in der Kunst des Abendlandes Akten des Internationalen Kongresses f(r

Kunstgeschichte in Bonn 1964. Bd. B. Berlin 1967. 55-59.

BOGYAY 1986 BOGYAY T A b{ntornyai falképek don{torairól AH XIV - 158.

BOJNIČIC et al BOJNIČIC TAG[NYI K CSERGHE8 CSOMA, Gara-féle sйremlék a z{gr{bi múzeumban AÉ U f VIII -405.

BONFINI 1903 A. DE BONFINIS, Traductio in Architecturam Antonii Verulini Pie Dicta Praefatio feliciter incipit [bel Hegedűs Analecta nova ...Edd.

[BEL E HEGEDŰS S Bp. 1903.

BONFINI 1936 A. DE BONFINIS, Rerum Ungaricarum decades. Edd. F2GEL I. IV[NYI B JUH[SZ L Lipsiae 1936. I IV/I.

BONFINI 1941 A. DE BONFINIS, Rerum Ungaricarum decades. Edd. F2GEL I. IV[NYI B JUH[SZ L Tomus IV. p. 1. Bp. 1941.

BONFINI 1995 BONFINI A A magyar történelem tizedei Ford KULCS[R P Bp 1995.

BONTZ 1896 BONTZ J Keszthely v{ros monor{fi{ja Keszthely

BORGOLTE 2000 BORGOLTE, M., Die Memoria Ottos II. in Rom. In: Europas Mitte 2000a. 2. 754-757.

BORGOLTE 2005 BORGOLTE, M., Zur Lage der deutschen Memoria-Forschung. In:

Memoria 2005. 21-28.

(14)

BORGWARDT 1939 BORGWARDT, E., Die Typen des mittelalterlichen Grabmals in Deutschland. Schramberg (Schwarzwald) 1939.

BORHY 2006 BORHY L Vezető Kom{rom v{ros római kőemlékeihez Kom{rom 2006. (Acta Archaeologica Brigetionensia Ser. I. Vol. 5.)

BORHY SZ[MAD2 BARTUS GELENCSÉR

BORHY L. SZ[MAD2 E BARTUS D. GELENCSÉR [ Újabb késő római kől{dasйr Brigetio Gerh{t-temetőjéből Régészeti kutat{sok Magyarorsz{gon Bp -61.

BOROS 1985 BOROS L A pécsi székesegyh{z a sz{zadban Bp MF l BOROS 2000 BOROS L Adatgyűjtemény Janus Pannonius sйrhelyének kérdéséhez

In Humanista műveltség Pannóni{ban Szerk BART2K I. JANKOVITS L. KECSKEMÉTI G Pécs -95.

BOROS 2006 BOROS L Hol temették el Péter kir{lyt Pécsi Szemle IX ősz -29.

Borovszky S. 1897 Csan{d v{rmegye története -ig. II. Bp. 1897.

Borsa-tanulm{nyok 1998 Tanulm{nyok Borsa Iv{n tiszteletére Szerk CSUKOVITS E Bp BORSELLINO 1974 BORSELLINO E L abazia di S Pietro in Valle presso Ferentillo

Spoleto Arte e storia nell antico ducato

BORZ[SI EM8DI BORZ[SI Gy EM8DI T A szal{rdi reform{tus templom Kolozsv{r Erdélyi műemlékek

BOULTON 2000 BOULTON, D'A. J. D., The Knights of the Crown. The Monarchical Orders of Knighthood in Later Medieval Europe 1325-1520.

Woodbridge 20002.

BOZ2KY BOZ2KY E Hrabanus Maurus cйmszó In Vil{girodalmi Lexikon Főszerk KIR[LY I Bp -633.

BOZ2KI BOZ2KI L Néh{ny szó Ellésmonostor napvil{gra ker(lt kőfaragv{nyainak katalógusa és kőzettani vizsg{lata elé MSz 39-52.

BOZ2KI BOZ2KI L Ellésmonostor faragott kőtöredékeinek stйluskapcsolatai In: Dél-Alföld 2000. 233-240.

BOZS2KY BOZS2KY P G Magyarok útja a pog{nys{gból a kereszténységig Szeged 2000.

B5CHER B5CHER O Der Alte Judenfriedhof zu Worms Köln-Neuss 19794.

Rheinische Kunstst~tten

B5NISCH 07a B5NISCH E Zwischen Spydeberg und Stradow Schachbrettsteine von Skandinavien bis zur Niederlausitz. In: Kirchen des Mittelalters in Brandenburg und Berlin Arch~olgie und Bauforschung Petersberg 2007. 116-128.

B5NISCH b B5NISCH E Ein Limosiner Kruzifix aus der Holzkirche des 13.

Jahrhunderts in Homo/Niederlausitz. In: Kirchen des Mittelalters in Brandenburg und Berlin Arch~olgie und Bauforschung Petersberg 2007. 156-183.

BRACHMANN 2006 BRACHMANN, Ch., Memoria Fama Historia.

Schlachtengedenken und Identit~tsstiftung am lothringischen Hof (1477 nach dem Sieg (ber Karl den K(hnen Berlin

BRACHMANN 2008 BRACHMANN Ch Tod und Bestattung Karls des K(hnen In Karl der Kühne 2008. 340-341.

BR TULESCU 1938 BR TULESCU, V., Pietrele morm}ntale de la Museul din Folticeni Buletinul Comisiunii Monumentelor Istorice XXXI (1938) 38-44.

(15)

BROWN 1961 BROWN A M The humanist portrait of Cosimo de Medici Pater Patriae. Journal of the Warburg and Courtauld Institutes XXIV (1961) 186-221.

BRUNŠMID 1912 BRUNŠMID J., Kameni spomenici hrvatskoga narodnoga muzeja u Zagrebu dio II. Spomenici srednjega i novoga vijeka. Vjesnik hrvatskoga arheolo:koga dru:tva N S XII k(lönlenyomat 1-69.

BSzVM Budapest Székesfőv{ros V{rostörténeti Monogr{fi{i

BUBERL 1927 BUBERL, P., Die Denkmale des politischen Bezirkes Hallein.

Wien Augsburg Köln 5KT XX

BUBRY[K BUBRY[K O E meditullio basilicae erutum Megjegyzések a Szent Istv{n-szarkof{g provenienci{j{hoz AH 35 (2007) 5-28.

BUDAI 1804 1805. I III BUDAI F Magyar orsz{g polg{ri históri{j{ra való lexicon a XVI sz{zad végéig I III. Nagy-V{radonn 1805.

Budai jogkönyv 1959 Das Ofner Stadtrecht. Eine deutschsprachige Rechtssammlung des 15.

Jahrhunderts aus Ungarn. Hrgb. v. MOLLAY, K. Bp. 1959.

Budai jogkönyv 2001 Buda v{ros jogkönyve I II Közreadja BLAZOVICH L SCHMIDT J.

Szeged 2001.

BUDAK 2000 BUDAK, N., Liturgical Memory in Croatia and Dalmatia around the Year 1000. Hortus Artium Medievalium 6 (2000) 135-142.

Budapest 1973. I II Budapest története I II Főszerk GEREVICH L Bp 2]

BUGANOV[ BUGANOV[ K N{lez kamenného kri a v Ko:iciach PM

BULOG 2007 BULOG J Prilog poznavanju kamik} Vrgorske krajine Starohrvatska prosvjeta III. serija svezak 34/2007. Split 2007. 389-420.

BUNJES 1938 BUNJES H et al Die kirchliche Denkm~ler der Stadt Trier mit Ausnahme des Domes D(sseldorf 1938 Die Kunstdenkm~ler der Rheiprovinz 13/III.)

BUNYITAY 1884. III. BUNYITAY V A v{radi p(spökség története III Nagyv{rad BUNYITAY 1887 BUNYITAY V Szil{gymegye középkori műemlékei Bp

Értekezések a Történelmi Tudom{nyok Köréből XIII VI

BUNYITAY 1893 BUNYITAY V A gyulafehérv{ri székesegyh{z későbbi részei s egy magyar humanista. Bp. 1893.

Burgenland 1963 Allgemeine Landestopographie des Burgenlandes II/1-2. Eisenstadt 1963.

Zs. BURGER 1959 Zs BURGER A Collegiumi kőfaragóműhelyek Aquincumban BpR XIX (1959) 9-26.

BURGY[N BURGY[N M Magyarorsz{gi szйvalakú sйrjelek Ethnographia LXXXIII (1972) 330-344.

BUSCHHAUSEN 1978 BUSCHHAUSEN H Die s(ditalienische Bauplastik im Königreich Jerusalem von König Wilhelm II bis Kaiser Friedrich II Wien BUTTLAR 1999 BUTTLAR A von Az angolkert Bp eredeti kiad{sa

BUZ[S c BUZ[S G Rekonstruktion des Grabdenkmals Bischof Wilhelms von Bergzabern aus der Marienkapelle Bergzaberni Vilmos p(spök sйremlékének rekonstrukciója az Aranyos M{ria k{poln{ból In Bischofsburg Pécs 1999. 92-98.

BUZ[S b BUZ[S G Magyar épйtészet Gótika és kora renesz{nsz Bp BUZ[S a BUZ[S G Visegr{d Szent Andr{s-monostor. MSz XIII. 2. (2003/2)

196-197.

BUZ[S b BUZ[S G A visegr{di kir{lyi palota ter(letén felt{rt Anjou-kori kőfaragóműhely In BUZ[S G DE[K Z BOD2 B A visegr{di

(16)

kir{lyi palota Anjou-kori kőt{ra Visegr{d Visegr{d Régészeti Monogr{fi{i -35.

BUZ[S a Baldachinos sйremlék a székesfehérv{ri bazilik{ban BUZ[S G XIV sz{zadi baldachinos sйremlék az északi mellékhajóban In Magyar kir{lyi 2004. 41-45.

BUZ[S c P(spöki sйremlék a pécsi Aranyos M{ria-k{poln{ban BUZ[S G Bergzaberni Vilmos p(spök sйremléke In Magyar kir{lyi 2004. 109- 117.

BUZ[S d BUZ[S G Az esztergomi v{r rom{nkori és gótikus ép(letei In Esztergomi kőt{r 2004. 7-44.

BUZ[S 2004e Anjou-sйremlékek a székesfehérv{ri bazilika déli oldalk{poln{j{ban BUZ[S G A déli oldalk{polna rekonstrukciója In Magyar kir{lyi 2004. 86-90.

BUZ[S BUZ[S G Visegr{d egyik középkori templom{nak felt{r{sa Mv LI (2007) 43-54.

BUZ[S BUZ[S G A visegr{di kir{lyi palota M{ty{s kor{ban. In: M{ty{s kir{ly2008a. 324-326.

BUZ[S L8VEI BUZ[S G L8VEI P A visegr{di kir{lyi palota északnyugati ép(lete és az utcai homlokzat z{rt erkélye Visegr{d Visegr{d Régészeti Monogr{fi{i

BUZ[S RÉTI SZ8NYI BUZ[S G RÉTI M SZ8NYI E Giovanni Dalmata Herkules-kútja a visegr{di kir{lyi palot{ban Szerk ÉRI I Budapest Visegr{d

BÜCHSEL BÜCHSEL M Nur der Tyrann hat sein eigenes Gesicht Königsbilder im 12. und 13. Jahrhundert in Frankreich und Deutschland. In: Porträt 2003. 123-140.

BÜNZ BÜNZ E Der Kultdes hl. Bernward von Hildesheim im Mittelalter und in der fr(hen Neuzeit In Bernward 1993. 1. 419-438.

Byzantium 1997 The Glory of Byzantium. Art and Culture of the Middle Byzantine Era A. D. 843 ki{llйt{si katalógus Ed By EVANS H C and

WIXOM, W. D. New York 1997.

CABELLO 1984 CABELLO J Oroszl{ny Majkpuszta, premontrei kolostor. RF 37 (1984) 121.

CABELLO 1987 CABELLO J A A tari Szent Mih{ly-templom épйtéstörténete In Zsigmond 1987. I. 283-296.

CABELLO 1993 CABELLO, J., A tari Szent Mih{ly-templom kutat{sa In CABELLO J et al A tari Szent Mih{ly-templom és udvarh{z Bp -72. (MF 22.)

CABELLO L[SZL2 SIMON 2003

CABELLO, J. L[SZL2 Cs SIMON Z Martonyi h{romhegyi p{los templom- és kolostorrom MSz XIII -87.

ČAJKA 2003 ČAJKA M Počiatky stredovekej sakr{rnej architektúry na Liptove Súčasn stav v skuku Ars -188.

Canossa 2006 Canossa Ersch(tterung der Welt Geschichte Kunst und Kultur am Anfang der Romanik. Hrsg. v. STIEGEMANN, C. und

WEMHOFF M Paderborn M(nchen Band I Essays Band II Katalog

Canossa 2008 Matilde e il tesoro dei Canossa tra castelli monasteri e citt| A cura di CALZONA A ki{llйt{si katalógus Reggio Emilia Canossa, 2008 2009) Milano 2008.

CANTERA MILL\S 956 CANTERA, F. MILL\S J M Las inscriptiones hebraicas de España Madrid 1956.

(17)

C[P GOMBOŠ C[P Ľ GOMBOŠ P Survey of medieval wall paintings int he church of Turňa nad Bodvou PM Special issue in English 61-65.

CAPATINA 1976 CAPATINA, D., Cercetari arheologice la Halmagiu si Virfurile (jud.

Arad). Revista muzeleor si monumentelor. Monumente istorice si de arta XLV (1976) Nr. 2. 78-80.

ČAPLOVIČ HANULIAK 1979 ČAPLOVIČ D HANULIAK M Hroby pod n{hrobnymi kamenmi vo Svinici. Historica Carpatica X Ko:ice -207.

CARROLL 2006 CARROLL, M., Spirits of the Dead. Roman Funerary Commemoration in Western Europe. Oxford 2006. (Oxford Studies in Ancient

Documents)

CARTIANU 1970 CARTIANU V Crucea înscrisă în cerc în ornamentica celtică <i Rom}nească Studii <i Cercetări de Istoria Artei Seria Artă Plastică (1970) 289-296.

Cataluña 1999 Cataluña en la época carolingia Arte y cultura antes del rom{nico siglos IX y X ki{llйt{si katalógus Barcelona

ČERN[-STUDNIČKOV[1984 ČERN[-STUDNIČKOV[ M A művészeti élet és kapcsolatai Pozsonyban Zsigmond kir{ly uralkod{s{nak idején AH XII 29-49.

CHAMONIKOLASOV[ CHAMONIKOLASOV[ K Recepcia diela Nicolausa Gerhaerta van Leyden na Slovensku v poslednej tretine 15. storočia In Gotika 2003.

373-382.

CHEETHAM 1984 CHEETHAM, F., English Medieval Alabasters. Oxford 1984.

CHIARELLI 1991 Pietre e marmi veronesi nell architettura e nell arte In I marmi a Verona. A cura di ROSSINI, F. 1991. 10-27.

CIOFFARI 1997 CIOFFARI, G., The Basilica of Saint Nicholas. A short historical artistic Guide. Bari 1997.

CIULISOV[ CIULISOV[ I Dreaming about the Past The Story of Count P{lffy and Others. In: The Nineteenth-Century Process of "Musealization" in Hungary and Europe. Ed. by MAROSI, E. and KLANICZAY, G. in collaboration with GECSER, O. 2006. (Collegium Budapest Workshop Series No. 17) 181-195.

Civitas Dei 1987 Civitas Dei Von der Kaiserkirche bis zu den Abla thesen Hrsg v BERNDLER, G. FLÜGEL K WENDELBORN, G. Berlin 1987.

CONANT 1978 CONANT, K. J., Carolingian and Romanesque Architecture 800 to Harmondsworth stb javйtott kiad{s

CS[KY CS[KY K Felsőszemeréd a rov{sйr{sos emlékhely Kom{rom Kom{rno Honismereti Kiskönyvt{r

CS[KY CS[KY K Szakr{lis emlékeink nyom{ban I H n

CS[NKI CS[NKI D Magyarorsz{g történelmi földrajza a Hunyadiak kor{ban I. Bp. 1890.

CS[NKI CS[NKI D Magyarorsz{g történelmi földrajza a Hunyadiak kor{ban II. Bp. 1894.

CS[NKI CS[NKI D Magyarorsz{g történelmi földrajza a Hunyadiak kor{ban III. Bp. 1897.

CS[NYI LUX 1939 CS[NYI K LUX G Épйtészhallgatóink középkori épйtészeti felvételei R{ckeve Görög kel szerb templom Techn XX - 204, 232-235.

CS[NYI LUX 1940 CS[NYI K-LUX G A pelsőci reform{tus templom Techn XXI 44-47.

CS[NYI LUX 1941 CS[NYI K. LUX G N{na v{r romjai Techn XXII -85.

(18)

CS[NYI LUX 1941b CS[NYI K LUX G A Székesfehérv{ri Szent Anna K{polna Techn XXII (1941) 252-255.

CSATKAI 1956 CSATKAI E et al Sopron és környéke műemlékei Bp 2. (MMT II.)

CSATKAI FREY 1932 CSATKAI, A. FREY, D., Die Denkmale des politischen Bezirkes Eisenstadt und der freien St~dte Eisenstadt und Rust Baden bei Wien

5KT XXIV

CSELENK2 CSELENK2 B Szerzetesrendek az [rp{d-kori Zala megyében Zalaegerszeg Zalai Kismonogr{fi{k

CSEMEGI 1934 ifj CSEMEGI J Egy nyolcsz{zéves sйr vagy Itt nyugszik Rachel

T(kör -27.

CSEMEGI 1941a CSEMEGI J Keszthely egykori ferences templom{nak épйtéstörténete Dun{ntúli Szemle -32.

CSEMEGI 1941b CSEMEGI J., Középkori kől{mp{sok Sopron ter(letén SSz V 185-195.

CSEMEGI 1955 CSEMEGI J A budav{ri főtemplom középkori épйtéstörténete Bp 1955.

CSEMEGI 1958 CSEMEGI J Az aracsi kő AÉ -189.

CSENGEL 1991 CSENGEL P A majki premontrei préposts{g felt{r{sa MSz 44-46.

CSERGHE8 CSERGHE8 G Magyar sйrkövek Telegdy Istv{n sйrköve T 34-36.

CSERGHE8 CSOMA 1887 CSERGHE8 CSOMA Négy felsővidéki sйrkő a XVI sz{zadból AÉ Ú F VII -335.

CSERGHE8 CSOMA 1890a CSERGHE8 G. v. CSOMA J v Alte Grabdenkm~ler aus Ungarn Bp. 1890.

CSIPKÉS Katalógus A CSIPKÉS K A múzeumkertben elhelyezett sйremlékek katalógusa Kézirat Soproni Múzeum -as évek

CSIPKÉS Katalógus B CSIPKÉS K A múzeum pincéjében elhelyezett sйremlékek katalógusa Kézirat Soproni Múzeum -as évek CSIPPÉK CSIPPÉK S A nyitrai székesegyh{z MS II -426.

CSOMA 1887a CSOMA J Magyar sйrkövek Gagyi L{szló sйrköve T -120.

CSOMA 1887b CSOMA J Magyar sйrkövek I Tornay J{nos sйrköve II Jurisics [d{m és Anna sйrköve III Dobó Istv{n sйrja IV Mari{ssy Kristina sйrköve T 5 (1887) 181-187.

CSOMA 1888a CSOMA J Magyar sйrkövek I Zsegrai sйrkő II Lardus T{dé sйrköve III A Palóczyak sйrköve T -126.

CSOMA 1888b CSOMA J Magyar sйrkövek I Bebek György sйrköve II Bebek L{szló sйrköve T -164.

CSOMA 1904 CSOMA J Magyar nemzetségi czйmerek In KAR[CSONYI 1900 1901. III/2. Bp. 1904.

CSOMA 1915 CSOMA J Lovagrendkeresztek a magyar heraldik{ban T 17-21.

CSOMA 1995 CSOMA reprintje In KAR[CSONYI -1314.

CSOMA CSERGHE8 a CSOMA CSERGHE8 Sz(rthei sйremlék AÉ Ú F VII -251.

CSOMA CSERGHE8 b CSOMA CSERGHE8 M{ri{ssy Istv{n sйrköve AÉ Ú F VII 425-427.

CSOMA CSERGHE8 CSOMA CSERGHE8 A Perényiek középkori sйremlékei AÉ Ú F VIII (1888) 295-303.

CSOMA CSERGHE8 1890a CSOMA J. CSERGHE8 G Szapolyay Imre sйrköve AÉ Ú F X 342-345.

(19)

CSOMA CSERGHE8 b CSOMA J. CSERGHE8 G Csetneky Istv{n sйrköve AÉ Ú F X (1890) 136-140.

CSOMA CSERGHE8 CZOBOR 1888

CSOMA CSERGHE8 CZOBOR B Sirokay L{szló sйrköve AÉ Ú F VIII (1888) 405-409.

Csongr{d 2000 Csongr{d megye épйtészeti emlékei Szerk T2TH F Szeged

CSUKOVITS 1998 CSUKOVITS E Egy nagy utaz{s résztvevői Zsigmond kir{ly római kйsérete In Borsa-tanulm{nyok 1998. 11-35.

CSUKOVITS 2002 CSUKOVITS E Ez földi haz{t örök mennyei palot{val elcserélni Rubicon XIII. 3. (2002) 23-24.

CSUKOVITS 2003 CSUKOVITS E Középkori magyar zar{ndokok Bp

CSUKOVITS 2008 CSUKOVITS E Közjegyzők a középkori Magyarorsz{gon In éves a közjegyzőség Magyarorsz{gon Szerk ROKOLYA G Bp 54-73.

CZEGLÉDY CZEGLÉDY I Homokterenye r k templom [sat{si dokument{ció K5H Tervt{r ltsz 069)

CZEGLÉDY 1987 CZEGLÉDY I A kurity{ni p{los kolostor HOMÉ XXV XXVI (1986 1987) 211-228.

CZEGLÉDY [GOSTH[ZY

SZ CZEGLÉDY I [GOSTH[ZY L Berhida középkori temploma VMMK 6 (1967) 217-237.

CZEGLÉDY KOPP[NY CZEGLÉDY I KOPP[NY T A m{traverebélyi r k templom MMv IV (1963 1966). Bp. 1969. 31-53.

CZERNY 1982 CZERNY, W., Hans Valkenauer und die sp~tgotische Grabmalplastik in der Diözese Salzburg Kéziratos disszert{ció Wien

CZOBOR 1883b CZOBOR B A nagyv{radi {sat{sról EmL IV -334.

CZOBOR 1883d CZOBOR B Miklós mester sйrköve -ból EmL IV -38.

CZOBOR 1901b CZOBOR B Egyh{zi emlékeink a XIV sz{zadból In CZOBOR SZALAY 1901a. I. 153-170.

CZOBOR SZALAY 1901a Magyarorsz{g történeti emlékei az évi ezredéves orsz

ki{llйt{son I II. Szerk. CZOBOR B., SZALAY I. Bp. Bécs 1901]

DAHM 1996 DAHM, F., Das Grabmal Friedrichs des Streitbaren im Zisterzienserstift Heiligenkreuz. Wien 1996.

DAHM 2000a DAHM F Überlegungen zum ersten Kenotaph Rudolphs IV im Wiener Stephansdom. 5ZKD LIV (2000) 331-346.123-155.

DAHM 2000b DAHM F Das Neidhart-Grabmal im Wiener Stephansdom Untersuchungen zur Bau- und Restaurierungsgeschichte. In:

Neidhartrezeption 2000.

DAHM KOLLER 1991 DAHM, F. KOLLER, M., Die Wiener Spinnerin am Kreuz. Wien 1991.

Forschungen und Beitr~ge zur Wiener Stadtgeschichte

DANK2 DANK2 J Rómer G{sp{r pozsonyi kanonok sйremléke AÉ Ú F XI (1891) 340-345.

DAP 1975 Documenta Artis Paulinorum A magyar rendtartom{ny kolostorai A M Bp l A Magyar Tudom{nyos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportj{nak For{skiadv{nyai X

DAP 1976 Documenta Artis Paulinorum A magyar rendtartom{ny kolostorai N Sz Bp l A Magyar Tudom{nyos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportj{nak For{skiadv{nyai XIII

DAP 1978 Documenta Artis Paulinorum A magyar rendtartom{ny kolostorai T Zs Bp l A Magyar Tudom{nyos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportj{nak For{skiadv{nyai XIV

(20)

D^UBLER-HAUSCHKE 2003 D^UBLER-HAUSCHKE, C., Geburt und Memoria. Zum italienischen Bildtyp der deschi da parto M(nchen Berlin 2003.

D[VID D[VID K Az [rp{d-kori Csan{d v{rmegye művészeti topogr{fi{ja Bp. 1974. (MF 7.)

D[VID D[VID L A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei Bukarest 1981.

D[VID L8VEI D[VID F L8VEI P Győr P(spökv{r In I. Lajos 1982. 218-219.

DAX ÉRI et al. 1972 DAX M. ÉRI I MITHAY S. PAL[GYI SZ TORMA I Veszprém megye régészeti topogr{fi{ja A p{pai és zirci j{r{s Bp 2. (MRT 4.) DE[K 1838 5rök emlék(l Kehida Cs{ny Bar{tsziget 5rvényes Kust{nyi

k{polna s remete-lak multj{t illető irom{ny Kehidai néhai Pléb{nos DE[K József kézirataiból szedegette TIBORCZ Istv{n cs{nyi pléb{nos (az 1837 évekre vonatkozó kézirat Zalaegerszeg Zala Megyei Levélt{r -es megyei monogr{fia adatgyűjtése fénym{solata Vik{r Tibor helytörténész jóvolt{ból a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban

DE[K DE[K F Magyar feliratu sйrkövek a XVI sz{zadból AÉ XIII 358-359.

DEANOVIĆ ČORAK DEANOVIĆ A ČORAK Ž Zagrebačka katedrale Zagreb DEDEK 1924 Monumenta Ecclesiae Strigoniensis III. Ed. DEDEK, L. C. Strigonii

1924.

DEÉR DEÉR J The Dynasty Porphyry Tombs of the Norman Period in Sicily. Cambridge (Mass.) 1959.

DEHIO 1977 HAINISCH E neuarbeitet v WOISETSCHL^GER K

Oberösterreich Wien 6 Die Kunstdenkm~ler 5sterreichs Dehio-Handbuch)

DEHIO 1982 WOISETSCHL^GER K KRENN, P., Steiermark. Wien 1982. (Die Kunstdenkm~ler 5sterreichs Dehio-Handbuch)

DEHIO 1984 CASPARY, H. et al., Rheinland-Pfalz / Saarland. 19842. (Georg DEHIO Handbuch der Deutschen Kunstdenkm~ler

Dějiny 1984 Dějiny českého v tvarného uměnй od poč{tku do konce středověku I/1-2. Szerk. CHADRABA, R. Praha 1984.

Dél-Alföld 2000 A középkori Dél-Alföld és Szer Szerk KOLL[R T Szeged DELM[R DELM[R E Középkori magyar emlékek Sv{jcban Bp

DELONGA 1996 DELONGA, V., The Latin Epigraphic Monuments of Early Mediaeval Croatia. Split 1996.

DELONGA 2001 DELONGA, V., Pismenost karolin:kog doba i njeni hrvatski odjeci latinska epigrafička ba:tina u hrvatskim krajevima In

DELONGA JAKŠIĆ JURKOVIĆ -87.

DELONGA JAKŠIĆ JURKOVIĆ

DELONGA, V. JAKŠIĆ N JURKOVIĆ M Arhitektura skulptura i epigrafika karolin:kog doba u Hrvatskoj Split

DEMÉNY DEMÉNY A Stabilizotóp-geokémia Magyar Kémiai Folyóirat 109 110 (2004) 192 198.

DEMUS 1970 DEMUS, O., Romanesque Mural Painting. New York 1970.

Denkmale 2006 Denkmale J(dische Friedhöfe in Wien Niederösterreich und Burgenland. [H. n.] 2006.

D ERCOLE D ERCOLE M C Il materiale lapideo del Castello di Barletta Citt| di Barletta 1997.

DERCSÉNYI DERCSÉNYI D Nagy Lajos kora Bp reprint Bp

(21)

DERCSÉNYI DERCSÉNYI D A székesfehérv{ri kir{lyi bazilika Bp MMűE II.1.)

DERCSÉNYI Pest megye műemlékei I II Szerk DERCSÉNYI D Bp MMT

V.)

DERCSÉNYI DERCSÉNYI D A régi magyar művészet periodiz{ciós problém{i MÉ XIV -200.

DERCSÉNYI a DERCSÉNYI D Rom{nkori épйtészet Magyarorsz{gon Bp (angol német kiad{sban is

DERCSÉNYI VOIT 1969 Heves megye műemlékei I Szerk DERCSÉNYI D VOIT P Bp (MMT VII.)

DERCSÉNYI VOIT 1972 Heves megye műemlékei II Szerk DERCSÉNYI D VOIT P Bp (MMT VIII.)

DERCSÉNYI VOIT 1978 Heves megye műemlékei III Szerk DERCSÉNYI D VOIT P Bp 1978. (MMT IX.)

DERNSCHWAM 1984 DERNSCHWAM H Erdély Beszterceb{nya Törökorsz{gi útinapló Közreadja TARDY L Bp

DERWEIN 1931 DERWEIN, H., Geschichte des Christlichen Friedhofs in Deutschland.

Frankfurt am Main 1931.

DESCHMANN 1990 DESCHMANN A K{rp{talja műemlékei Bp

DÉTSHY a DÉTSHY M Munk{sok és mesterek az egri v{r épйtkezésein és között M{sodik közlemény EMÉ II -180.

DÉTSHY b DÉTSHY M Az egri v{rszékesegyh{z épйtéstörténetének okleveles adatai MÉ XIII -19.

DÉTSHY DÉTSHY M Az utolsó P{lóci végrendelete In Borsa-tanulm{nyok 1998. 37-44.

Deutsche Kunst 1989 Geschichte der deutschen Kunst 1200 Hrsg v M5BIUS F. SCIURIE, H. Leipzig 1989.

Deutscher Orden 1990 800 Jahre Deutscher Orden. Ausstellung des Germanischen Nationalmuseums N(rnberg ki{llйt{si katalógus M(nchen DI Die Deutschen Inschriften, hrsg. von den Akademien der

Wissenschaften in Berlin D(sseldorf Göttingen, Heidelberg, Leipzig Mainz M(nchen und der 5sterreichischen Akademie der Wissenschaften in Wien. 1942-től

Die Brabender 2005 Die Brabender Skulptur am Übergang vom Sp~tmittelalter zur Renaissance Hrsg v ARNHOLD H ki{llйt{si katalógus M(nster 2005.

Die Parler 1978 Die Parler und der schöne Stil Europ~ische Kunst unter den Luxemburgern Hrsg v LEGNER A ki{llйt{si katalógus 1-3.

Die Ritter 1990 Die Ritter Burgenl~ndische Landesausstellung Burg G(ssing ki{llйt{si katalógus

Digesta Digesta. Recognovit Theodorus MOMMSEN, retractavit Paulus KRUEGER Corpus Iuris Civilis I Berlin a temetkezésekkel foglalkozó része http://www.thelatinlibrary.com/justinian/

digest11.shtml

DINNYÉS et al. 1993 DINNYÉS I K8V[RI K KVASSAY J. MIKL2S

Zs. TETTAMANTI S. TORMA I Pest megye régészeti topogr{fi{ja A szobi és a v{ci j{r{s Bp l MRT

DINNYÉS DINNYÉS I T{piógyörgye Ilike-part Pest m Egy h{z a temetőben In A tat{rj{r{s ki{llйt{si katalógus Szerk RITO2K [

GARAM É Bp -52.

(22)

DI2S DI2S I Durandus cйmszó In Magyar Katolikus Lexikon II.

Főszerk DI2S I Bp

DI2S DI2S I halottak napja cйmszó In Magyar Katolikus Lexikon IV.

Főszerk DI2S I Bp. 1998. 549-551.

DI2S DI2S I memoria cйmszó In Magyar Katolikus Lexikon VIII Főszerk DI2S I Bp

DIVALD 1903 DIVALD K Budapest művészete a török hódolts{g előtt Bp Művészeti Könyvt{r

DIVALD 1905 DIVALD K Szepesv{rmegye művészeti emlékei I Bp DIVALD 1906 DIVALD K Szepesv{rmegye művészeti emlékei II Bp

DIVALD 1913 DIVALD K A héth{rsi szent M{rton-templom MMÉEK XLVII 565-576, 581-594.

DIVALD 1927 DIVALD K Magyarorsz{g művészeti emlékei Bp 1927.

DIVALD 1999b DIVALD K Felső-Magyarorsz{g ingatlan és ingó műemlékeinek lajstroma. In: Szentek fuvarosa 1999. 127-464.

DIVÉKY DIVÉKY A Magyarorsz{g szerepe a lengyel renaissance-ban AÉ XXX (1910) 1-9.

DJURIĆ DJURIĆ B V Saksanovem svetu In Saxanus Welt Römische Gewinnung des wei en Pohorje-Marmors. In: Rimljani: steklo, glina, kamen Die Römer Glas Ton Stein Szerk LAZAR I ki{llйt{si katalógus Celje Maribor Ptuj 2004. 147 203.

DOBRUNA-SALIHU 2006 DOBRUNA-SALIHU, E., Prikaz enskog pribora i oruгa na

nadgrobnim spomenicima rimskog doba u Dardaniji. Histria Antiqua 14/2006. Pula 2006. 49-63.

DORNYAY 1928 DORNYAY B A Nógr{d megyei Kisgerge renaissance pasztofóriuma AÉ XLIII -241.

DORNYAY VIGY[Z2 DORNYAY B. VIGY[Z2 J Balaton és környéke részletes kalauza Bp Részletes Magyar Utikalauzok

DRAGONITS 1971 DRAGONITS T Gótikus téglatemplom Egerv{ron Mv XV - 13.

DRĂGUŢ DRĂGUŢ V Arta gotică în Rom}nia Bucure<ti DRAHOŠOV[ HLAVATÝ MINĎ[Š

DRAHOŠOV[ V HLAVATÝ J MINĎ[Š M V skum vo franti:k{nskom kostole v Skalici Z{horie II -6. sz., 26-28.

DRESCHER 1978 DRESCHER, K., Die Grabdenkmale in und um die Badener Kirchen.

Baden 1978.

DR5S DR5S H Die Inschriften des Landkreises Göppingen Wiesbaden 1996. (DI 41)

DR5S DR5S H Die Inschriften des ehemaligen Landkreises Mergentheim Wiesbaden 2002. (DI 54)

DR5S FRITZ 1994 DR5S H FRITZ, G., Die Inschriften des Rems-Murr-kreises.

Wiesbaden 1994. (DI 37)

DRY é n DRY, M., The Royal Ancient & Monastic Parish Church of St. Paul.

Jarrow é n

DÜMMERLING a DÜMMERLING 5 A Ferencesrend középkori csúcsйves stilű épйtészetének emlékei Magyarorsz{gon I-II rész Techn XXII 372-376, 386-393.

DVOŘ[KOV[ DVOŘ[KOV[ D A lovag és kir{lya Stiborici Stibor és Luxemburgi Zsigmond. Pozsony 2009.

(23)

DVOŘ[KOV[ KR[SA STEJSKAL 1978

DVOŘ[KOV[ V KR[SA J STEJSKAL K Stredovek{ n{stenn{

maľba na Slovensku Praha-Bratislava 1978.

ÉBER a ÉBER L Hazai szobr{szatunk emlékei In A Magyar Nemzeti Múzeum múltja és jelene Bp -147.

ÉBER b ÉBER L Apaffi György sйremléke AÉ U F XXII -113.

ÉBER a É L ÉBER L A domonkosrendiek budav{ri templom{nak maradv{nyai BpR IX -208.

ÉBER 1906b ÉBER L A budai felhévizi Szenth{roms{g templom maradv{nyai BpR IX (1906) 209-211.

ÉBER ÉBER L Schomberg György sйremléke MME III Bp -116.

ÉBER ÉBER L Egerv{ry Bereczk sйremléke AÉ XXXV -292.

ECKARDT 1921 ECKARDT, A., Niederbayern V Bezirksamt Vilsbiburg M(nchen EDVI ILLÉS EDVI ILLÉS Gy Az esztergomi főszékesegyh{z Bp

EGGERER 1663 EGGERER, A., Fragmen panis corvi procoeremitici seu reliquiae annalium eremi-coenobiticorum Ordinis Fratrum Eremitarum sancti Pauli Primi eremitae. Viennae. Austriae 1663.

EHLERS 1997 EHLERS, J., Magdeburg Rom Aachen Bamberg. Grablege des Königs und Herrschaftsverst~ndis in ottonischer Zeit In Otto III Heinrich II Eine Wende Hrsg v SCHNEIDMÜLLER

B. WEINFURTER, S. Sigmaringen 1997. 47-76.

EHLERS 2001 EHLERS, J., Sachsen und Angelsachsen im 10. Jahrhundert. In: Otto der Grosse 2001. 489-502.

EHL PAŘÍK FIEDLER 1991 EHL, P. PAŘÍK A FIEDLER J Alte Judenfriedhöfe Böhmens und M~hrens Prag

EHRENBERG 1893 EHRENBERG H Firenzei J{nos magyar- és lengyelorsz{gi művei AÉ Ú F XIII -255.

ELBERN 1961 ELBERN, V. H., Das Relief der Gekreuzigten in der Mellebaudis- Memorie zu Poitiers Über eine vorkarolingische Nachbildung des Heiligen Grabes zu Jerusalem. Jahrbuch der Berliner Museen 3 (1961) 148- reprintje in ELBERN V H Fructus operis III Ausgew~hlte kunsthistorische Schriften aus den Jahren 1961 2007. Hrsg. v.

BRANDT, M. Regensburg 2008. 15-56.]

ELBERN 2005 Liudger Verehrter Heiliger. In: Liudger 2005. 149-155.

ELIAN 1965 ELIAN, A. (red.) B LAN, C. CHIRC , H. DIACONESCU, O., Inscriptile medievale ale Romaniei I Orasul Bucure<ti

Emléklapok 1876 Emléklapok melyeket a pannonhalmi Sz Benedekrend a főmonostori székes egyh{znak főmagass{gú Simor J{nos bйbornok esztergomi érsek Magyarorsz{g herczegprйm{sa s a t {ltal -dik évi augusztus hó -én történt negyedik fölszentelésének alkalm{ból a jelen és az utókornak nyujt Pannonhalma

EM8DI b EM8DI T A szil{gycsehi reform{tus templom Kolozsv{r Erdélyi műemlékek

EM8DI c EM8DI T A Kusalyi Jakcsok sz{rmaz{sa és cйmeres emlékei T (1996) 57-66.

EM8DI EM8DI T A Telegdi csal{d és a renesz{nsz művészet néh{ny emléke a sz{zadi Bihar és Bereg v{rmegyében MÉ XLVII -198.

EM8DI L[NGI EM8DI T L[NGI J Vad{sz Vinători Rom{nia reform{tus

templom Az ép(let és falképeinek kutat{sa MSz XIII - 177.

(24)

EM8DI VARGA 1999 EM8DI J VARGA [ Telegdi sйrkövek emlékt{bl{k A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1998. Debrecen 1999. 245-272.

ENDERLEIN 1997 ENDERLEIN, L., Die Grablege des Hauses Anjou in Unteritalien.

Totenkult und Monumente 1266 1343. Worms am Rhein 1997.

Römische Studien der Bibliotheca Hertziana Band 2)

ENDR8DI ENDR8DI G Fejezetek a Galgóci Betlehem történetéből MÉ XLVII (1998) 1-37.

ENDR8DI ENDR8DI G Niektoré aspekty soch{rstva v Banskej Bystrici a okolй na prlome a storočia In Gotika 2003. 462-474.

ENGEL 1981 ENGEL P., A honor A magyarorsz{gi feud{lis birtokform{k kérdéséhez TSz -19. [ENGEL 2003. 73-100.]

ENGEL 1982 ENGEL P Honor v{r isp{ns{g Tanulm{nyok az Anjou-kir{lys{g korm{nyzati rendszeréről Sz -922. [ENGEL 2003. 101- 161.]

ENGEL 1987a ENGEL P Temetkezések a középkori székesfehérv{ri bazilik{ban Sz 121 (1987) 613-637.

ENGEL 1987b ENGEL P Zsigmond b{rói rövid életrajzok In Zsigmond 1987. I.

405-458.

ENGEL 1987c ENGEL P Zsigmond b{rói In Zsigmond 1987. I. 114-129. [ENGEL 2003. 225-246.]

ENGEL 1992 ENGEL P Salgai Miklós LK -26. [ENGEL 2003. 409-425.]

ENGEL 1996 ENGEL P Magyarorsz{g vil{gi archontológi{ja 1457. I II. Bp.

História Könyvt{r Kronológi{k adatt{rak

ENGEL 1998 ENGEL P A török-magyar h{borúk első évei -1392.

Hadtörténelmi Közlemények -577.

ENGEL 2003 ENGEL P Honor v{r isp{ms{g V{logatott tanulm{nyok Bp . ENGEL L8VEI ENGEL P. L8VEI P A gerecsei vörösm{rv{ny haszn{lata

Z{gr{bban és környékén a középkorban Annales de la Galerie Nationale Hongroise A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 47-51.

ENGEL L8VEI ENGEL P. L8VEI P Két töredékes sйrkő a Margitszigetről BpR XXIX (1992) 49-56.

ENGEL L8VEI ENGEL P. L8VEI P Sokpecsétes oklevelek -ból és -ból In Kopp{ny-tanulm{nyok 1998. 133-148.

ENGEL L8VEI ENGEL P. L8VEI P Ellyevölgyi J{nos n{dori йtélőmester sйrköve BpR XXXVII (2003) 185-188.

ENGEL L8VEI VARGA 1981a

ENGEL P. L8VEI P VARGA L Gótikus sйrkövek M{riavölgyről és Segesdről MÉ XXX -144.

ENGEL L8VEI VARGA 1981b

ENGEL P. L8VEI P VARGA L A tornagörgői egy bazini és egy ismeretlen helyről sz{rmazó sйrkőről MÉ XXX -259.

ENGEL L8VEI VARGA 1983 ENGEL P. L8VEI P VARGA L., Zsigmond-kori b{rói sйremlékeinkről AH XI -48.

ENGEL L8VEI VARGA 1984 ENGEL, P. L8VEI P VARGA, L., Grabplatten von ungarischen Magnaten aus dem Zeitalter der Anjou-Könige und Sigismunds von Luxemburg. AHA XXX (1984) 33-63.

ENGEL L8VEI VARGA 1986 ENGEL P. L8VEI P VARGA L Főnemesi sйrkövek a Zsigmond kori Magyarorsz{gon In Művelődéstörténeti1986. 203-233.

English Industries é n English Medieval Industries. Craftsmen, Techniques, Products. Ed. by BLAIR J and RAMSAY N London and Rio Grande é n

(25)

ENTZ 1954 ENTZ G Harina Herina rom{nkori temploma MÉ III -33.

ENTZ 1958 ENTZ G A gyulafehérv{ri székesegyh{z Bp

ENTZ 1963a ENTZ G., A kerci cirtai cisztercita épйtőműhely MÉ XII 121-147.

ENTZ 1972 ENTZ G Neuere Beitr~ge zur sp~tgotischen Holzplastik im mittelalterlichen Ungarn. AHA XVIII (1972) 251-256.

ENTZ 1974 ENTZ G Gótikus épйtészet Magyarorsz{gon Bp

ENTZ 1975 ENTZ G Die Wandmalereien der Westempore in J{k In Beitr~ge zur Kunstgeschichte und Denkmalpflege. Walter Frodl zum 65.

Geburtstag gewidmet. Wien Stuttgart [1975] 172-181.

ENTZ 1976b ENTZ G Magyarorsz{gi művészet és között Operatйv tanulm{ny a magyarorsz{gi művészettörténeti kézikönyv III kötete sz{m{ra MÉ XXV -272.

ENTZ 1976c ENTZ G A gótikus épйtészet kutat{s{nak problém{i a forr{sok alapj{n AH IV -26.

ENTZ 1980 ENTZ G Még egyszer a nyugati karzatokról ÉÉT XII 0) 133-141.

ENTZ 1987 Szabolcs-Szatm{r megye műemlékei II MMT XI Szerk ENTZ G Bp 1987.

ENTZ 1990 ENTZ G A marosv{s{rhelyi reform{tus templom In

Marosv{s{rhely és v{rtemploma Szerk MEDVIGY E Bp -47.

ENTZ 1994 ENTZ G Erdély épйtészete a 11 sz{zadban Bp

ENTZ 1996 ENTZ G Erdély épйtészete a sz{zadban Bp

ENTZ, Lapidarium ENTZ G Kéziratos cédula-katalógus a kolozsv{ri kőt{r gyűjteményéről K5H Kéziratt{r

ENTZ SZAK[L ENTZ, G. SZAK[L E La reconstitution de sarcophage du roi Étienne AHA X -228.

E5TV5S E5TV5S K Utaz{s a Balaton kör(l Bp 5. I II.

ERDEI T2TH ERDEI F. T2TH S Felsőörs Préposts{gi templom helyre{llйt{sa Bp Helyre{llйtott Műemlékeink

ERDÉLYI ERDÉLYI GY Veszprém v{ros története a török idők alatt Veszprém 1913.

ERDÉLYI ERDÉLYI G A római kőfarag{s és kőszobr{szat Magyarorsz{gon Bp Apollo Könyvt{r

ERDÉLYI ERDÉLYI L Régi zsidó temetők művészete Bukarest ÉRDÚJHELYI 1899 ÉRDÚJHELYI M A közjegyzőség és hiteles helyek története

Magyarorsz{gon Bp reprint

ÉRDY ÉRDY J Hazai műrégiség a tizenötödik sz{zadból Csal{di Lapok I félév -284.

ÉRDY ÉRDY J III Béla kir{ly és nejének Székes-Fehérv{rott tal{lt sйremléke In: Kubinyi F. Vahot I szerk Magyarorsz{g és Erdély képekben I Pest 1853. 42-48.

ÉRI ÉRI I Besz{moló a nagyv{zsonyi p{los-kolostor helyre{llйt{s{ról Mv V (1961) 1-15.

ÉRI GER8NÉ et al. 1964 ÉRI I GER8NÉ KR[MER M SZENTLÉLEKY T A dörgicsei középkori templomok MMv II 1960). Bp. 1964. 95-116.

ÉRI KELEMEN et al. 1969 ÉRI I KELEMEN M. NÉMETH P TORMA I Veszprém megye régészeti topogr{fi{ja Veszprémi j{r{s Bp MRT

ÉRI KOPP[NY ÉRI I KOPP[NY T Dörgicse L{tnivalók Bp TKMK ÉRI SEDLMAYR 2004 ÉRI I SEDLMAYR J Kinizsi P{l és Horv{th M{rk nagyv{zsonyi

sйremlékeinek története és rajzi rekonstrukciója Magyar Múzeumok 10 (2004) 3. sz. 11- h{tsó belső cйmlap

(26)

ERLANDE-BRANDENBURG1975

ERLANDE-BRANDENBURG,A., Le roi est mort. Etude sur les funérailles le sépultures et les tombeaux des rois de France jusqu | la fin du XIIIe siècle Genève Paris 1975.

ÉRSZEGI 1971 ÉRSZEGI G Fejér megyére vonatkozó oklevelek a székesfehérv{ri keresztes konvent mag{nlevélt{r{ban Fejér megyei Történeti Évkönyv -264.

ÉRY ÉRY K A tali{ndörögdi Szent Andr{s templom középkori temetkezéseinek embertani vizsg{lata VMMK -244.

ÉRY A székesfehérv{ri kir{lyi bazilika embertani leletei 2002. Szerk.

ÉRY K Bp Ecclesia Beatae Mariae Virginis Albaeregalis I ÉRY KRALOV[NSZKY K ÉRY K KRALOV[NSZKY A Tali{ndörögd Szt Andr{s

templom. RF 29 (1976) 87-88.

ER8SS ER8SS G Adatok a geleji kopjaköves temető történetéhez Kézirat K5H műemléki védési dokument{ció

ÉRSZEGI ÉRSZEGI G A Tihanyi alapйtólevél diplomatikai szempontból In Tihanyi alapítólevél 2007. 45-60.

Esztergom 1900 Esztergom v{rmegye Bp MVV

Esztergomi kőt{r 2004 Az Esztergomi V{rmúzeum kőt{r{nak katalógusa Szerk BUZ[S G- TOLNAI G Esztergom Az Esztergomi V{rmúzeum F(zetei ETHEY CSEMEGI 1943 ETHEY Gy. Ifj CSEMEGI J A Stibor csal{d épйtkezései Adatok a

felvidéki gótikus épйtészet történetéhez MMÉEK

Értekezések Besz{molók a Műszaki és Gazdas{gtudom{nyok Köréből melléklet I f(zet -10.

Etimológia 1970 A magyar nyelv történeti-etimológiai szót{ra Főszerk BENK8 L II Bp. 1970.

ETZOLD KIRCHNER KNOBLOCH 1980

ETZOLD, A. KIRCHNER, P. KNOBLOCH H J(dische Friedhöfe in Berlin. Berlin [1980] (Denkmalpflege in der Deutschen

Demokratischen Republik Historische Friedhöfe in der Deutschen Demokratischen Republik, Heft 1)

Europas Mitte 2000a Europas Mitte um Beitr~ge zur Geschichte Kunst und Arch~ologie Hrsg von WIECZOREK A und HINZ H-M.

Handbuch zur Ausstellung 1 2. Stuttgart 2000.

Europas Mitte 2000b Europas Mitte um 1000. Hrsg. von WIECZOREK, A. und HINZ, H.-M.

Katalog. Stuttgart 2000.

F[BI[N1864 F[BI[N J Visk és Alsó-Szemeréd MS II -511.

F[BI[N F[BI[N J A f szemerédi templom felirata MS III -152.

FABINI 1996a [FABINI, H.,] Die Kirchenburg in Heltau-Cisnadie. Hermannstadt Baudenkm~ler in Siebenb(rgen Heft 7.)

FABINI 1999 FABINI H Atlas der siebenb(rgisch-s~chsisschen Kirchenburgen und Dorfkirchen II. Hermannstadt Heidelberg 1999.

FABINI 2002 FABINI H Atlas der siebenb(rgisch-s~chsischen Kirchenburgen und Dorfkirchen I. Hermannstadt Heidelberg kiad{s

FABINI FABINI 1985 FABINI, H. FABINI A Kirchenburgen in Siebenb(rgen Leipzig 1985.

FABRI 2005 FABRI L La morte di Arnolfo di Cambio e l obituario di Santa

Reparata una questione sempre più aperta In Arnolfo 2005. 313-317. + 328-329. (2.26 kat. sz.)

FAGGYAS 1988 FAGGYAS I Fejf{s temetők a magyarorsz{gi Gömörben Debrecen Gömör Néprajza XII.)

(27)

FAJT 2007 FAJT J Was ist höfisch an der Zipser Malerei der Corvinus-Zeit? In:

Artifex Doctus. Studia ofiarowane profesorowi Jerzemu

Gadomskiemu w siedemdziesiątą rocznicę urodzin Kraków II 159-172.

FARBAKY 2002 FARBAKY P Szatm{ri György a mecén{s Bp MF FARBAKY 2008 FARBAKY P Bevezetés In M{ty{s kir{ly2008a. 17-19.

FARKA SAUER 1996 FARKA, C. SAUER, F. Die Arch~ologischen Grabungen in der Zisterzienserkirche von Marienberg. In: Zisterzienser 1996. 160-167.

FARLATI 1775 FARLATI, D., Illyrici sacri tomus quintus. Ecclesia Jadertina cum suffraganeis, et ecclesia Zagrabiensis. Venetiis 1775.

FAVREAU 1997 FAVREAU R Épigraphie médiévale Brepols Turnhout L atelier du médiéviste

FEDELES 2008 FEDELES T., Az Anjou kir{lyok kora In Pécsi Egyh{zmegye 2008. 41- 47.

FEIL 1857 FEIL, J., Zur Baugeschichte der Kirche Maria am Gestade in Wien.

MZK 2 (1857) 10-17, 29-35, 68-79.

FEJÉR Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis. Cura et studio Georgii FEJÉR Tom I XI. Budae 1829 1844.

Fejér megye 2008 Magyarorsz{g műemlékjegyzéke Fejér megye 5ssze{ll D MEZEY A. Szerk. BARDOLY I. HARIS A Kultur{lis 5rökségvédelmi Hivatal, Bp. 2008.

FEJÉRPATAKY FEJÉRPATAKY L A Chapy-czйmer és a s{rk{ny-rend. T 1 (1883) 116- 119.

FEKETEKUTY 1994 FEKETEKUTY L P{lffy P{l n{dor ősf{ja T -117.

FEKEŽA GAVRILOVIĆ L8VEI

FEKEŽA L GAVRILOVIĆ M L8VEI P Gótikus kőfaragv{nyok és sйremléktöredékek Bobvacról a boszniai kir{lyok székhelyéről 5.12-15. kat sz. In: Sigismundus 2006. 448-451.

FELD 1999 FELD I Felsőregmec Reform{tus templom Bp TKMK

FELD CABELLO 1980 FELD I. CABELLO J A f(zéri v{r Miskolc Borsodi Kismonogr{fi{k

FELLNER 1909 T FELLNER S A Magyar Kir{lyi Pénz(gyminisztérium Palot{ja Bp 1909.

FENYVESI 1986 FENYVESI L A budai szandzs{k görögkeleti központjainak görög diszpór{ja a sz{zadban Sz -162.

FEUERNÉ FEUERNÉ T2TH R V Istv{n kir{ly sйrja a margitszigeti domonkos ap{cakolostor templom{ban BpR XXI -131.

FEUERNÉ FEUERNÉ T2TH R A margitszigeti domonkos kolostor BpR XXII (1971) 245-269.

FEUERNÉ FEUERNÉ T2TH R A magyar renesz{nsz épйtészet európai helyzete Ars Hungarica V (1977) 7-29.

FIALA 1999 FIALA, A., Kamenné architektonické čl{nky a n{hrobnйky In Gotické umenie z bratislavsk ch zbierok Szerk GLATZ A

C. JANOVÍČKOV[ M ki{llйt{si katalógus Bratislava -68.

FIEDLER 1991 FIEDLER, J., Jewish Sights of Bohemia and Moravia. Prague 1991.

FIETZ 1943 FIETZ H Die Kunstdenkm~ler des Kantons Z(rich II Basel Die Kunstdenkm~ler der Schweiz

FIN[LY FIN[LY H A latin nyelv szót{ra Bp

FIN[LY FIN[LY G Római és pseudo-római nyomokról Kolozs v{rmegyében AÉ Ú f XXIV 3-246.

(28)

FIREA 2002 2003 FIREA C Artă <i patronaj artistic în Transilvania medievală

polipticul din Sibiu. Ars Transsilvaniae XII XIII (2002 2003) 123-138.

FIREA 2004 2005 FIREA, C., Altar sau retablu? O reconsiderare a problematicii polipticelor medievale din Transilvania (I). Ars Transsilvaniae XIV XV (2004 2005) 121-142.

FISCHINGER 1986 FISCHINGER A Grabdenkm~ler der Könige aus der Dynastie der Jagiellonen im Dom auf dem Wawel in Krakau. In: Jagiellonen 1986.

137-146.

FISKOVIĆ FISKOVIĆ C Engleski Spomenicii umjetuine u Dalmaciji. Peristil XXII (1979) 73-88.

FISKOVIĆ FISKOVIĆ I Damnatio Memoriae in the Medieval Sculpture of Southern Croatia. In: Memory & Oblivion 1999. 753 757.

FITZ 1957 FITZ J Székesfehérv{r Bp

FODOR 1986 FODOR L Rövid összefoglal{s az alm{rvölgyi p{los kolostor felt{r{s{ról In Régészeti kutat{sok Északkelet-Magyarorsz{gon

HOMÉ -40.

FODOR 1993 FODOR P A török hódйtók és a kir{lysйrok História sz 11-12.

FODOR 1994 FODOR L A Felnémet-Alm{rvölgyi M{ria Magdolna kolostor felt{r{s{nak eredményei In Varia Paulina I P{los rendtörténeti tanulm{nyok Szerk SARBAK G Csorna -170.

FODOR 2001 FODOR L Jelentés az egri v{r ter(letén felt{rt rom{n kori székesegyh{z déli k{poln{j{ban lévő korai keresztelőegyh{z

rotunda leletmentő régészeti kutat{s{ról MSz -210.

FODOR SELMECZI 1985 Középkori régészet(nk újabb eredményei és időszerű feladatai Szerk FODOR I., SELMECZI L. Bp. 1985.

Fogalomt{r 1989 Magyar történelmi fogalomt{r I II Szerk B[N P Bp

FONSECA 2005 FONSECA C D Memoria e oblivio orizzonte concetuale e riflessione storiografica. In: Memoria 2005. 11-20.

FORSTER 1900b FORSTER Gy [rp{dh{zi sйremlékek In Béla ... 1900. 328-342.

FORSTER 1905a FORSTER Gy A budav{ri Hal{szb{stya és a domokos-szerzetesek templom{nak romjai MME I -156.

FORSTER 1905c FORSTER Gy A Hunyadiak sйremlékei MME I -67.

FORSTER 1927 FORSTER GY Koros és a Berényiek Bp

F5LDI HAMZA 1996 F5LDI A HAMZA G A római jog története és institúciói Bp {tdolgozott és bővйtett kiad{s

Főpapi pecsétek 1984 A középkori Magyarorsz{g főpapi pecsétjei a Magyar Tudom{nyos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportj{nak pecsétm{solat- gyűjteménye alapj{n Szerk. BODOR I. Bp. 1984.

FRAKN2I FRAKN2I V A szeksz{rdi ap{ts{g története Bp

FRAKN2I FRAKN2I V A Hunyadiak és a Jagellók kora 1526). (= A magyar nemzet története Szerk SZIL[GYI S Bp

FRAKN2I FRAKN2I V M{ria n{polyi kir{lyné magyar kir{lyle{ny sйremléke N{polyban AÉ XXV -393.

France Bayern 2006 France Bayern. Bayern und Frankreich: Wege und Begegnungen 1000 Jahre bayerisch-französische Beziehungen ki{llйt{si katalógus

Paris M(nchen

France romane 2005 La France romane au temps des premiers Capétiens 1152).

ki{llйt{si katalógus Musée du Louvre Paris

(29)

FRANZIUS 1955 FRANZIUS, W., Das mittelalterliche Grabmal in Frankreich. Die Grabmalstypen im 12. und 13. Jahrhundert. Ihre Entstehung und Bedeutung Diss T(bingen

FRANZONI 2008 FRANZONI, C., Arcæ marmoreæ Le antichit| nel tempo di Matilde In Canossa 2008. 84-95.

Frauenkirche 1986 Die Epithapien an der Frauenkirche zu M(nchen Hrsg v der Messerschmitt Stiftung M(nchen

Frauenklöster2005 Krone und Schleier Kunst aus mittelalterlichen Frauenklöstern ki{llйt{si katalógus Bonn Essen 2005.

FREY 1927 FREY D Die Denkmale des politischen Bezirkes Sch~rding Wien 5KT XXI

FREY 1988 FREY M Das Steinmetzhandwerk in Nadasch Mecsekn{dasd In Ungarndeutsches Handwerk. Hrsg. v. MANHERZ, K. Bp. 1988. 7-59.

Friedrich II. 2008 Kaiser Friedrich II. (1194 1250). Welt und Kultur des

Mittelmeerraums ki{llйt{si katalógus Hrsg v FANSA M und ERMETE, K. Mainz am Rhein 2008.

FR8DE FR8DE V Felső-Magyarorsz{g középkori ép(leteinek kőfaragó jelei MMÉEK XXXIV -443.

FUNK JUNG 1974 FUNK, B. JUNG, W., Das Mainzer Rathaus. Mainz 1974.

FUXHOFFER 1803 FUXHOFFER, D., Monasteriologia regni Hungariae I II. Wesprimii 1803.

FUXHOFFER CZIN[R FUXHOFFER, D. CZIN[R M Monasteriologiae regni Hungariae I Pestini 1858.

FÜGEDI1974 FÜGEDI E A XV sz{zadi magyar arisztokr{cia mobilit{sa Történeti Statisztikai Közlemények Bp reprint jellegű új kiad{sa Bp 2004]

FÜGEDI FÜGEDI E Kapisztranói J{nos csod{i Sz -898.

FÜGEDI FÜGEDI E Sepelierunt corpus eius in proprio monasterio a nemzetségi monostor Sz -67.

FÜGEDI FÜGEDI E Az Elef{nthyak A középkori nemes és kl{nja Bp FÜL5P FÜL5P J Az {sv{nyi anyagok története Magyarorsz{gon Bp

FÜL5P KOPP[NY FÜL5P A. KOPP[NY A A veszprémvölgyi ap{cakolostor régészeti kutat{sa 2002). MSz XII. 2. (2002) 5-40.

FÜL5PP FÜL5PP R A huszti reform{tus templom helyre{llйt{sa Mv LII (2008) 42-45.

GABORIT-CHOPIN 1984 GABORIT-CHOPIN, D., Die Kleinkunst. In: BARRAL I ASTET, X.

AVRIL, F. GABORIT-CHOPIN, D., Romanische Kunst 2. Nord und Westeuropa 1060- M(nchen Universum der Kunst 261-337.

G[DOR G[DOR J Az abaújv{ri v{r kutat{sa Bölcsészdoktori disszert{ció kézirat

GALAVICS 1986 GALAVICS G Köss(nk kardot az pog{ny ellen Török h{borúk és képzőművészet Bp

GALAVICS 1999 GALAVICS G Magyarorsz{gi angolkertek Bp

GALAVICS 2008 GALAVICS G Festők és metszetelőképek a késő renesz{nsz Magyarorsz{gon In M{ty{s öröksége2008. II. 55-85.

GALAVICS MAROSI MIK2 WEHLI 2001

GALAVICS G. MAROSI E. MIK2 [ WEHLI T Magyar művészet a kezdetektől -ig. [Bp.] 2001.

Galeria 2006 Ročenka Slovenskej narodnej galérie v Bratislave Galéria 2004 2005. Bratislava 2006.

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

248 A Krems és Stein között fek(dt zsidó temetőt is még a sz{zadban hozhatt{k létre b{r sírkövei csak a sz{zad m{sodik feléből ismertek úgy tűnik hogy a sírkövek egy

Medgyesi Lajos (szerk.) 1906: A Zalaegerszegi Magyar Királyi Állam Főgimnázium tizen- egyedik értesítője az 1905–1906-ik iskolai

még akkor is, ha kijelenti: ,,Kétségtelen, hogy nincs pontos adatunk arra, hogy milyen alapon említette meg az összeírás éppen azokat a földesúri kézre jutott vetés—,

hogy a nyolc megye (Baranya, Békés, Fejér, Hajdú—Bihar, Komárom, Szabolcs—Szatmár, Szolnok. Vas) és Budapest esetében az összes lakosság tartós betegségeinek'. illetve

2000 és 2005 között a turisztikai GDP bruttó hazai termékből való részesedése alapján fel- állított megyei rangsorban Zala, Somogy, Veszprém és Vas megye az első négy, míg

− A vizsgálatok során egyértelművé vált, hogy a történelmi Vas megye területén a települések között igen, míg azokon belül nem beszélhetünk etnikai

In: Fülep Lajos (főszerk.) és Dercsényi Dezső – Zádor Anna (szerk.): A magyarországi művészet története.. Genthon István 1961: Magyarország művészeti

In: Az egri remete – tanulmányok Gárdonyi Gézáról halálának tíz éves évfordulója alkalmából (szerk.: Si- mon Lajos). Budapest, Dante Könyvkiadó, 1932.