Az egyszerűsítő írásmódról másképpen

(1)

https://doi.org/10.46437/ActaUnivEszterhazyLinguistica.2020.157 TÓTH ETELKA

AZ EGYSZERŰSÍTŐ ÍRÁSMÓDRÓL MÁSKÉPPEN

1. Egyszerűsítés és átjárhatóság

Helyesírásunk hangjelölő alapelvének negyedik normatívája az egyszerűsítő írásmód, amelynek létezéséről a nyelvhasználók gyakran el is feledkeznek, noha az írásgyakorlatban jellegzetesen és leggyakrabban előforduló szabály- szerűségének alkalmazása, a többjegyű mássalhangzókat jelölő betűk kettő- zése (például az öccse, meggy, szusszan, hattyú stb. szavakban) általában nem okoz problémát. Gond inkább akkor van, amikor értelmeznünk kell az egysze- rűsítés jelenségét, illetve akkor, amikor nem érvényesül ez a szabályszerűség, azaz például minden betűjegyét le kell írnunk az összetett szavak tagjainak határán találkozó többjegyű mássalhangzóknak (az AkH.¹²-ben éppen e tekintetben jelentett fontos változtatást a képzőszerű utótagok, köztük a kétjegyű betűt tartalmazó -szerű utótaggá minősítése, aminek a következménye – meg- őrizendő az összetételi tagokat – az sz-re végződő szavak, észszerű, himnusz- szerű, mészszerű, penészszerű, viaszszerű stb. megváltozott írásmódja).

Jelen tanulmány egy olyan jelenségre hívja fel a figyelmet, amely a helyes- írási értelemben vett egyszerűsítés nem megfelelő értelmezésének következ- tében gátja lehet a magyar nyelvű szövegek értelmezhetőségének, a magyar és a más nyelvek, adott esetben a magyar jelnyelv közti átjárhatóságnak. Mielőtt azonban erre rátérnénk, nézzük meg, hogy a helyesírási rendszerünk egysze- rűsítés írásmódjában érintett többjegyű mássalhangzók milyen arányban vannak jelen az írásbeliségben, illetve foglaljuk össze, hogy az 1832-ben kiadott 1. szabályzat óta hogyan alakult az egyszerűsítő írásmódnak és a hozzá szo- rosan kapcsolódó többjegyű betűinknek a sorsa. (A továbbiakban a hang és a fonéma, illetve hangkészleti elem, valamint a betű és graféma terminusokat egyenértékűnek tekintem, ezeket annak megfelelően használom, ahogy az idé- zett munkákban szerepelnek. Értelmezésükhöz elfogadom a Magyar nyelv 29.

fejezetében [Nádasdy 2006] leírt meghatározásokat.)

2. Többjegyű betűk a mai írásbeliségben

A hétkötetes értelmező szótár (ÉrtSz.) 58323 elemből álló címszóállományát dolgozta fel A magyar nyelv szóvégmutató szótára. E szótár alapján kaphat- tunk először pontos adatokat a szó végi fonémák arányáról, valamint a szó végi di-, tri- és tetragrammák előfordulásáról (VégSz.: 541–588). E szótár jellem- zője volt az is, hogy a magánhangzóinkat időtartam szerint megkülönböztető

(2)

rövid-hosszú (o-ó, ö-ő, u-ú, ü-ű, a-á, e-é) oppozíciót kiterjesztette a mássalhang- zókra is. A fonéma jelentésmegkülönböztető szerepéből kiindulva, mivel mást jelent a megy, mint a meggy, az álom és az állom, a fagyal és a faggyal, az akkora és az akkorra stb., a mássalhangzók esetében is figyelembe vette az időtar- tamot, és rendszerszinten tekintette releváns megkülönböztető jegynek ezt a kategóriát. A szótár ezért a szó végi fonémák gyakorisági listájában 60 külön- böző elemet rangsorol, amelyeknek nemzetközi transzkripciója mellett, írá- sunk betűjelölő rendszeréből következően, megadja a betűjelölését is. Ennek értelmében az előfordulási gyakoriság szerint felállított rangsorban különböző helyet foglalnak el az időtartam tekintetében különböző rövid és hosszú más- salhangzóra végződő szavak ugyanúgy, mint ahogy a rövid és hossszú magán- hangzóra végződők is. Például a rövid és a hosszú l-ll megkülönböztetése miatt más-más kategóriába tartoznak a hal (4.) és a hall (29.) szavak. Hasonlóképpen az ú például (árú [melléknév], karcsú, búcsú) a 24. pozíciót foglalja el a gyakori- sági sorban, míg az u (pl. áru [főnév], zsaru, kenguru) a 30. helyen áll. (A j-t és ly-t azonban összevontan kezeli a szótár, abból kiindulva, hogy mindkét betű ugyanazt a [j] hangot jelöli.)

A szó végi mássalhangzókat reprezentáló kétjegyű betűk gyakorisága a 60 elemből álló előfordulási listában a következőképpen alakult (1. táblázat). Az s, t, k, l, a, g, r, ó, n, z, ő, i, m, d végűek után a 15. helyen áll az ny (pl. növény, törvény, ültetvény) 1107 címszóval (a teljes címszóállományra vetítve: 1,90%). A 17. helyet foglalja el az sz (pl. rész, kertész, lövész) 711 címszóval (1,20%). A 21–22. helyen állnak az ly (pl. rostély, bagoly, pöröly) és a gy (pl. hegy, özvegy, hölgy) végű szavak, a 26.-on a cs végűek (pl. mancs, puncs, görcs), a 32.-en a zs végűek (pl. grillázs, parázs, ánizs), az 50.-en a ty végűek (pl. pinty, ponty, korty). A dz-re, dzs-re végző- dők száma (pl. edz, pedz, bridzs) elenyésző, csak ezrelékben fejezhető ki. A hosz- szú kétjegyűek közül 39. a hosszú ssz (pl. dzsessz, hossz, rassz), 48. a hosszú ccs és a tty (pl. meccs, giccs, fröccs; petty, pereputty, fütty), 53. a hosszú ggy és nny (pl.

meggy és össztételei: törökmeggy, cigánymeggy; genny, szenny, könny), valamint 56. a hosszú lly (pl. gally és össztételei: oltógally, fenyőgally). (Megjegyezzük, hogy az itt felsorolt főnévi példaszavak -val/-vel ragos alakjai módszertani meg- közelítésben az egyszerűsítő írásmód szemléltetésénél is jól hasznosíthatók, pl.

korttyal, grillázzsal, a hosszú mássalhangzóra végződők pedig a három azonos mássalhangzó találkozására is jó példával szolgálnak, pl. meccsel, könnyel.)

(3)

Sorrend Magyar

betűjelölés Szószám % Példa

15. ny 1107 1,90 növény, törvény, ültetvény

17. sz 711 1,20 rész, kertész, lövész

21. ly 431 0,74 rostély, bagoly, pöröly

22. gy 430 0,74 hegy, özvegy, hölgy

26. cs 280 0,48 mancs, puncs, görcs

32. zs 53 0,09 grillázs, parázs, ánizs

39. ssz 28 0,05 dzsessz, hossz, rassz

48. ccs 14 0,02 meccs, giccs, fröccs

48. tty 14 0,02 petty, pereputty, fütty

50. ty 11 0,02 pinty, ponty, korty

53. ggy 7 0,01 meggy, törökmeggy,

cigánymeggy

53. nny 7 0,01 genny, szenny, könny

55. dz 4 0,00 edz, pedz

56. lly 3 0,00 gally, oltógally, fenyőgally

57. dzs 2 0,00 bridzs

1. táblázat. Többjegyű betűkre végződő szóvégek a VégSz. adatai alapján

A szóvégmutató szótár digitális átdolgozása során számba vettük a cím- szavak (a digitális változatban 58303 elem) teljes betűállományát is (Tóth–Tóth 1997). A betűk előfordulásának eredményét a 2. táblázat és az 1. ábra mutatja be. A teljes betűállomány: 473955. A magánhangzók ennek 40,40%-át teszik ki (191491 adat), közülük az e és az a fordul elő a legnagyobb gyakorisággal.

A mássalhangzók (59,60%) között legnagyobb gyakorisággal az l, t, r, k fordul elő. A többjegyű mássalhangzók közül valamennyi, így a szó eleji, szó belseji és szó végi pozíciókat is figyelembe véve, leggyakoribb az sz, amely megelőzi a szó végi helyzetben egyébként leggyakoribbnak minősített ny-et. Az ly pozíciója jelentősen változott a szó végi előforduláshoz képest, a cs és a gy egyaránt meg- előzi. A dz és a dzs változatlanul a ritkán használatos betűink közé tartoznak.

Összességében, a mássalhangzókra vetítve, a többjegyű mássalhangzók 10%-os arányban vannak jelen a szótárban, azaz – elvonatkoztatva – nagy átlag- ban minden 10. betűnk, amely mássalhangzót jelöl, kétjegyű. Ha csak a hosszú változatuk előfordulásának arányát nézzük, ez a mutató mindössze 0,6%, ami ugyan csekélynek tűnő szám, de a szövegben előforduló toldalékos szóalakok könnyen megnövelhetik ezt az előfordulási arányt. Ezért voltak fontosak azok a 19. századi törekvések is, amelyek írásreformot szorgalmaztak a takarékos- ság jegyében (vö. Szemere 1974: 47–73).

(4)

Betű Előfordulás Betű Előfordulás Betű Előfordulás Betű Előfordulás

e 41310 é 15206 h 7147 ú 2363

a 33778 g 14323 ö 7076 ly + lly 1798 + 31

l 32750 m 14043 u 6744 ű 1756

t 32325 d 12532 ő 5340 zs +

zzs 918 + 0

r 26679 sz +

ssz 11161 +

1252 ny +

nny 4672 + 158 ty +

tty 491 + 117

k 24387 z 10703 í 4662 x 148

o 21795 v 10300 j 4630 dz 121

á 20821 p 8964 cs +

ccs 3849 + 40 dzs 32

i 20366 b 8532 gy +

ggy 3571 + 40 y 7

s 20168 f 7516 ü 2967 w 5

n 16140 ó 7307 c 2913 q 1

2. táblázat. Betűk a VégSz. címszóállományában

1. ábra. Magánhangzók és mássalhangzók a VégSz. címszóállományában

(5)

3. Rövid helyesírás-történet

A többjegyű betűk kérdésére már az első szabályzat is kitér (AkH. 1832), mégpedig abból a szempontból, hogy szükség van-e egyáltalán az úgynevezett „összetett betűkre”. A Magyar Tudós Társaság „különös használatára” készült mű, a Magyar helyesírás’ és szóragasztás’ főbb szabályai, az első (I.) pontjában rögzíti a magyar betűket, és ugyanitt közli „a’ nyelvtudomány’ osztályának” álláspontját, misze- rint „az összetett cs , cz , gy , ly , ny , ty , sz, zs betűk helyett újakat ’s egyszerűket kellene felvenni”. Ennek oka – indokolja –, hogy „irásunk […] ma már meglehetős egyszerüségre szállítatott , annyira , hogy hangjai’ sokfélesége mellett is kevés van , a’ mit egy betűvel ki ne fejezhetnénk. […] Összetett betűk helyett egyes jelek’ kigondolására ’s felvétetésére , az egyszerűségen fölűl […] még az is sürgető ok lehet , hogy ez által igen sok irásbeli különözések egyszerre el lesznek hárítva”.

A különbözőségekre olyan példákat említ, minthogy „némellyek as-szonyt , ves- szent , fag-gyút stb. irnak ’ s amazok , mikor szótagot visznek át , vagy ves-szent irnak , a’ mi gyökrontás , vagy vesz-szent , a’ mi némi következetlenség”. Jól érzé- kelhető a törekvés az egység megteremtésére, ami azonban grammatikai okok- ból mégsem valósul meg. A szótő egységének megőrzése érdekében a szabály- zat ugyanis továbbra is kettős megoldást kodifikál. A III.5. pontban fogalmazódik meg: „Ha az összetett betűk kettőztetést kivánnak: csak az első kettőztetik , p. o.

asszony : kivévén , a’ hol a gyökér miatt a’ teljes kettőztetés elkerülhetetlen , mint p. o. vesz-, enyész-ből vesz-szen, enyész-szen”.

Mai írásgyakorlatunk szerint a nagy írásreform nem következett be.

Az „összetett betűk” kiállták az idők próbáját, a cz-t felváltó c helyett nem szü- lettek újak, bár hosszú időn keresztül képezték viták tárgyát. A takarékosságra törekvés miatt az egyszerűsítés szándéka folyamatosan jelen volt a 19. század- ban. Az 1900 és 1946 között megjelenő akadémiai kiadványok az egyszerűsí- tést alapelvként nevezték meg (Szemere 1974: 40). Akadémiai szinten azonban a csonkított kettőzés problémájának megoldásában a valódi áttörést Simonyi Zsigmond iskolák számára kidolgozott helyesírása indította el. Ez a munka vállalta fel ugyanis az egyszerűsítés kiterjesztését a toldalékos szóalakokra is.

„Második indítványom – írja Simonyi – a kétjegyű mássalhangzó kettőztetését kivánja következetesebbé tenni. Akadémiánk szabályai szerint ugyanis a ket- tős szsz, nyny stb. betűket némely szókban csonkítani kell, így : ssz, nny ; más szókban ellenben teljesen ki kell írni, azokban t. i., amelyekben a kettőztetés ragozás által keletkezik. Például: hosszú, annyi, másfél sz és ny betűvel, ellenben oszszuk el, aranynyal, két egész sz és ny betüvel! […] A mai szabályok szőrszálha- sogatása […] valóságos gyötrelem az iskolai tanításban, az életben pedig vajmi kevesen törődnek ezzel az agyafúrt szabállyal. […] Hogy nyelvtani szempont- ból e mesterkélt különbségtevésnek semmi jelentősége nincs, arra bizonyíté- kul elég lesz egy tényre hivatkoznom. Az Akadémia állandó Nyelvtudományi bizottsága már tíz évvel ezelőtt egyhangúlag elhatározta, hogy mihelyt ismét revizió alá kerül a helyesírás, el fogja ejteni ama céltalan megkülönböztetést és helyébe az úgynevezett csonkítást teszi általános szabállyá. Remélem, hogy

(6)

e határozatot a teljes Akadémia is magáévá fogja tenni s ezzel ismét előreviszi egy lépéssel írásunknak egyszerűsítését. — A M. Nyelvőr már eddig is e határo- zat értelmében járt el” (a Magyar Nyelvőr szerkesztője, Szarvas Gábor, ugyanis már 1888-ban olyan helyesírást vezetett be a folyóiratban, amely több ponton eltért az akadémiai elvektől) (Simonyi 1903a: 11–12; Szemere 1974: 17).

Simonyi indítványa kodifikáltan csak 1922-ben épült be az akadémiai sza- bályzatba, de addigra az iskolai oktatásban kötelezően érvényesülő elvek alap- ján mindenki a tankönyvként használt és kevésbé „szőrszálhasogató” Iskolai helyesírás (1903b) szerint sajátította el a szabályokat. E rövid helyesírás-tör- téneti áttekintésünket azzal zárhatjuk, hogy igazi, minden meghatározó fél – Akadémia, oktatás, sajtó – által elfogadott egységről csak 1954-től, A magyar helyesírás szabályai 10. kiadásának a megjelenésétől kezdődően beszélhetünk.

Ez a kiadvány azonban az egyszerűsítő írásmódot nem nevezi meg az alapelvek között. Benkő Loránd szerint ez az elv ugyanis csak a hosszú mássalhangzókat jelölő többjegyű betűk írását érinti, ezek a problémák pedig levezethetők a kiej- tés szerinti (fonetikus) vagy a szóelemző (etimologikus) írásmódból következő szabályokkal (MNy. 1954). Az egyszerűsítő írásmódnak polgárjogot A magyar helyesírás szabályainak 11. kiadása adott, amelyben a leírás középpontjában változatlanul a hosszú, főként többjegyű betűket jelölő mássalhangzók állnak.

Az AkH.¹¹ folytonosságát megőrző 12. kiadás egyszerűsítő írásmód alfejezete sem tér ki e tekintetben a magánhangzókra, noha ennek 173. és 215. pontja az i-re végződő egyelemű földrajzi nevek -i képzős származékában (Zamárdi → zamárdi, Helsinki → helsinki) a szabály alapjának az egyszerűsítés tényét tekinti.

4. Iskolai gyakorlat, betűtanulás, ujjábécé

Arra, hogy a magyar anyanyelvűek számára miért nem okoz problémát a hosz- szú többjegyű mássalhangzók írása, részben a fentiek adnak magyarázatot.

Lényegében pedig azért, mert anélkül, hogy megemlítenénk az egyszerűsítő írásmód tényét, az iskolában ezt a betűtanulás során már az első osztályban elsajátítjuk. Írásunk hangjelölő és betűíró mivoltából indul ki az olvasás- és írástanítás gyakorlata, amelynek jelenleg legáltalánosabban elfogadott alapja az olvasás és írás elsajátítását kiegyensúlyozottan segítő hangoztató-elem- ző-összetevő módszer (Adamikné 2001, 2006; Bosányi Éva et al. 2014: 46–60).

A módszer fontos elemei között szerepel: a hang felismerése, elkülönítése, majd vizuális megjelenítése, betűvé formálása.

Az ép fejlődésű kisgyermek számára nem okoz problémát ez a folyamat.

Gond akkor van, amikor a gyermek éppen hallásában akadályozott a hang fel- ismerésében. Számára a hangoztatásra épülő módszer nem vagy csak nagy nehézségeket leküzdve kínál járható utat. Mivel a jelnyelv nem hangokkal köz- vetíti az információt, a hangok kifejezésére más módszer lehet igazán alkalmas.

A siket közösségek ezért sajátos jelrendszert, az úgynevezett ujjbetűzést (más néven daktilt) alakították ki az írásrendszerek betűinek kézkonfigurációkkal való

(7)

megjelenítésére. Az ujjbetűzés (amikor tehát az ujjak a betűk formáját jelenítik meg) amellett, hogy pragmatikai jelentést is közvetíthet, a vokális-akusztikus nyelv oldaláról is fontos szerephez jut a fonológiai tudatosság kiépítésében, az olvasás- és az írás elsajátításának támogatásában (Szabó–Csernyák 2012;

Bartha–Holecz–Romanek 2018). Segíti a kommunikációt, az információátadást főként olyan esetekben, amikor jelnyelven önálló jellel nem kifejezhető új fogal- mat, tulajdonnevet, rövidítést kell megnevezni.

Az ujjábécé nem azonos a gesztusjelekkel, amelyek elsősorban az értelmi- leg akadályozott személyekkel folytatott kommunikációt segítik (Erdélyi 2005), és nem azonos a fonomimikai ábécével sem. A hangot és a hozzá társított mozgást összekapcsoló fonomimikát (1. kép) olvasástörténetünk a tömegokta- tásban is a legelterjedtebb módszerek között tartja számon (Adamikné 2006:

81–82). A módszer a kolozsvári származású tanítónő, Tomcsányiné Czukrász Róza nevéhez fűződik, aki a francia Augustin Grosselin művét megismerve alkalmazta a hazai oktatásban (W1). Augustin Grosselin személyét a siket közösségek szempontjából azért fontos külön is megemlíteni, mert ő volt az, aki módszerének köszönhetően bizonyította a siket, illetve siketnéma gyermekek integrációban való taníthatóságát (W2).

1. kép. Tomcsányiné Czukrász Róza fonomimikai olvasókönyvéből az s és az sz betű A manapság mind szélesebb körökben alkalmazott, ún. komplex elvű fonomimika alapvető célja változatlanul a biztonságos hang-betű kapcsolat kiala- kítása és rögzítése, valamint az összeolvasás támogatása. A szoros asszociá- ció megteremtése érdekében a tanulást olyan mozdulatok, mozgások kísérik, amelyekhez „egyszerre társítható auditív, vizuális és motorikus asszociáció”

(Fazekasné 2019: 49). Megfelelően adaptált formájában minden bizonnyal

(8)

az integrációban tanuló siket kisgyermekeket is hatékonyan segítheti ez a meg- újult fonomimikai módszer az írás és olvasás elsajátításában.

A siket gyermekek a magyar nyelvet éppen úgy – írás, olvasás, szavak, sza- bályok, kommunikációs helyzetek szerint – sajátítják el, mint a magyart idegen nyelvként tanulók. A nyelvelsajátítás folyamán azonban alapvetően nem támasz- kodhatnak auditív ingerekre, amikor a hangzó nyelvet tanulják. Így amikor a betűkkel ismerkednek, számukra semmit nem jelent a hangjelölés elve. Hallás után nem tudják leválasztani az adott hangot sem a szó elején, sem a közepén, sem a végén. A hosszú mássalhangzókat jelölő betűkapcsolatok (pl. ggy, ssz stb.) éppen ezért komoly problémát okozhatnak, mint ahogy az ki is derült számunkra annak a gyermekeknek készülő multimodális magyar jelnyelv – magyar nyelv jel-szó tár kapcsán, amelynek digitális fejlesztése az MTA NYTI Többnyelvűségi Kutatóközpont NyelvEsély Szakmódszertani Projekt (SZ-007/2016) keretében jelenleg is zajlik. A menyasszony szó daktilképén a hosszú ssz helyett s + sz betű- kapcsolatot tartottak természetesnek a jelnyelvi szerkesztők (2. kép). Ez a jelsor azonban magyar nyelven téves szóképzethez vezetett volna, hiszen az asszony szóban nem az s + sz betűkapcsolat van jelen, ellentétben az összetett vasszeg szóval, amelyben az összetételi tagok határán valóban s + sz betűkapcsolat jelöli az [ʃ] és [s] hangok találkozását.

2. kép. [as-szony] és [asszony] daktilozva

Ezek után derült ki, hogy a hosszú mássalhangzókat jelölő magyar betűkap- csolatokat nem az egyszerűsítés írásmódjának megfelelően „fordítják” le az ujj- ábécé jeleire, hanem az olyan szóalakokban, mint például a faggyal vagy a csipsz- szel, a g + gy, illetve az s + sz mássalhangzók kapcsolatai jelennek meg a daktilozás során. Amikor a jelnyelvi szerkesztők megértették, hogy a hosszú két-, illetve háromjegyű mássalhangzók – a ccs, ddz, ddzs, ggy, lly, nny, ssz, tty, zzs – téves dak- tilozásának milyen szövegértési és szövegalkotási következményei lehetnek, kon- szenzus született, és e mássalhangzók hosszúságának a jelölésére új elemeket vezettünk be, amelyek a kivitelezésben is érvényesülnek (3. kép).

(9)

cs-ccs dz-ddz dzs-ddzs

gy-ggy ly-lly ny-nny

sz-ssz ty-tty zs-zzs

3. kép. A többjegyű rövid és hosszú mássalhangzók ujj-jelei

5. Összegzés

Természetesen ezek az új jelek, amelyek mintegy fél évszázad távlatából visz- szaköszönve igazolják a szóvégmutató szótár elveinek helyességét is, egyelőre ajánlásnak tekintendők. A gyakorlat majd eldönti, hogy meg lehet-e reformálni az ujjábécét. Annyi azonban bizonyos, hogy ezek az új elemek erősítik a magyar jelnyelv és a hangzó magyar nyelv közti átjárhatóságot, támogatják a kétnyel- vűvé válást, és ilyen módon a siket emberek társadalmi beilleszkedését is segítik.

Irodalom

Adamikné Jászó Anna (szerk.) 2001. A magyar olvasástanítás története. Osiris Kiadó. Budapest.

Adamikné Jászó Anna 2006. Az olvasás múltja és jelene. Trezor Kiadó. Budapest.

AkH. 1832/2013. = Magyar helyesírás’ és szóragasztás’ főbb szabályai. Magyar Tudós Társaság. Pest. / MTA – Akadémiai Kiadó. Budapest.

AkH.¹⁰ = Magyar Tudományos Akadémia 1954. A magyar helyesírás szabályai. 10.

kiadás. Akadémiai Kiadó. Budapest.

AkH.¹¹ = Magyar Tudományos Akadémia 1984. A magyar helyesírás szabályai. 11.

AkH.¹² = Magyar Tudományos Akadémia 2015. A magyar helyesírás szabályai. 12.

(10)

Bartha Csilla – Holecz Margit – Romanek Péter Zalán 2018. Bimodális kétnyelvűség, nyelvi-szociokulturális változatosság és hozzáférés. In: Bartha Csilla (szerk.): Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXVIII. [Digitális kiadás.]

Akadémiai Kiadó. Budapest. https://mersz.hu/hivatkozas/m393anyt28_207_

p1#m393anyt28_207_p1 (2020. 05. 26.)

Bosányi Éva et al. 2017. Tanítói kézikönyv. Magyar nyelv és irodalom kezdő szakasz (1. évfolyam). Az olvasás tanítása. 2. kiadás. EKE–OFI. Eger. https://www.

tankonyvkatalogus.hu/pdf/FI-501020101_1__kezikonyv.pdf (2020. 04. 02.) Erdélyi Andrea 2005. Nézd a kezem! – Egyszerű gesztusjelek gyűjteménye nem

beszélő emberekkel való kommunikációhoz. Nemzedékek Tudása Tankönyv- kiadó. Budapest.

ÉrtSz. = Bárczi Géza – Országh László (főszerk.) 1959–62. A magyar nyelv értelmező szótára. I–VII. Akadémiai Kiadó. Budapest.

Fazekasné Fenyvesi Margit 2019. Olvasástanítás fonomimikával. Komplex elvű fonomimika. JGYF Kiadó. Szeged.

MNy. 1954. = A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Bizottságának vitája a leíró nyelvtan tárgyáról és felosztásáról. Magyar Nyelv 50: 1–17.

Nádasdy Ádám 2006. Nyelv és írás. In: Kiefer Ferenc (főszerk.): Magyar nyelv.

Digitális kiadás. Akadémiai Kiadó. Budapest. https://mersz.hu/dokumentum/

magyarnyelv__526/ (2020. 04. 08.)

Simonyi Zsigmond 1903a. Az új helyesírás: a VKM 1903. március 14-én 862.

szám alatt kelt rendeletével kiadott magyar iskolai helyesírás szövege és magyarázata bővített szójegyzékkel. Nyelvészeti Füzetek 5. http://real-eod.

mtak.hu/6644/ (2020. 04. 08.)

Simonyi Zsigmond 1903b. Iskolai helyesírás. Budapest.

Szabó Mária Helga – Csernyák Hajnalka 2012. Miért tátognak a jelelők? Nyelv és Tudomány. https://m.nyest.hu/hirek/miert-tatognak-a-jelelok (2020. 04. 02.) Szemere Gyula 1974. Az akadémiai helyesírás története (1832–1954). Akadémiai

Kiadó. Budapest.

Tomcsányiné Czukrász Róza 1933. A magyar gyermekek első könyve. 17. kiadás.

Átdolg.: T. Moravcsik Erika. Lampel R. (Wodianer F. és fiai) Könyvkiadóvállalata.

Budapest. https://core.ac.uk/download/pdf/51306984.pdf (2020. 06. 08.) Tóth Etelka – Tóth Tibor 1997. VÉGSZÓ. OKTA. Budapest.

VégSz.1969 = Papp Ferenc (szerk.) 1969. A magyar nyelv szóvégmutató szótára.

Akadémiai Kiadó. Budapest.

Internetes hivatkozások

W1 – Tomcsányiné Czukrász Róza pedagógus (1863–19??). A magyar fonomimika megteremtője. Nőkért.hu. https://nokert.hu/sze-20170412-0031/1878/8/

tomcsanyine-czukrasz-roza-pedagogus-1863-19 (2020. 06. 08.)

W2 – Augustin Grosselin. https://fr.wikipedia.org/wiki/Augustin_Grosselin (2020.

05. 18.)