Az interperszonális kapcsolatok szerepe az etnográfiai szervezeti kutatásokban

(1)

A szervezeti kutatásokban jelentős múltja van a köz- vetlen megfigyelésen és a kutató aktív részvételén ala- puló etnográfiai módszerek alkalmazásának (Jarzab- kowski et al., 2014; Rouleau et al., 2014), amelyek az 1980-as évektől kezdődően széleskörűen alkalmazott módszertani eszközzé váltak a nagyvállalatok tudása- lapú munkafolyamatainak és a vezetés folyamatainak a megfigyelésében is (Islam, 2015). Az etnográfiai mód- szerek megújulását a szervezeti kutatásokban jelen- tősen ösztönözte az etnográfiai módszerek iránt való érdeklődés megnövekedése. A módszertani megújulás részeként önálló módszertani ágak alakultak ki, mint például az autoetnográfia, többszínterű etnográfia, webnográfia, amelyek a szervezeti etnográfia által is használt módszerek lettek (Islam, 2015).

A népszerűség megnövekedése mellett legalább annyira jelentős a módszertan kritikai újraértelmezése, amelyet az a tudományos hozzáállás vezérelt, hogy egy közösség megfigyelése nem lehetséges a maga termé- szetes, a kutató által érintetlen állapotában. Ezért sem a

kutatás kivitelezésénél, sem az eredmények értelmezé- sénél nem hagyható figyelmen kívül az interszubjektív folyamatok jelentősége (Angrosino – Rosenberg, 2011;

Davids, 2014). Ennek az újraértelmezésnek az ered- ményeként megkérdőjeleződik az eddig alkalmazott módszerek használhatósága a mai szervezeti kultúra megfigyelésére, illetve az is, hogy a kutató tud-e a kül- ső megfigyelő pozíciójából megfelelően kapcsolódni a megfigyelt munkahelyi szervezethez (Angrosino – Ro- senberg, 2011; Rouleau et al., 2014; Gilmore – Kenny, 2015).

A cikkben bemutatott kutatás témája a nagyválla- latoknál dolgozó középvezető nők karrierrel kapcsolatos tapasztalatai és a karrierjüket alakító szervezeti folyamatok. Így az is a vizsgálat tárgya, hogy a szervezet formális és informális elvárásai, normái, értékei hogyan alakítják a középvezető nők karrierfejlődését és terveit. Az individuális és szervezeti perspektívák együttes megragadásához egy nagyvállalatról szóló esettanulmány elkészítése adta a legjobb lehetőséget.

OBORNI Katalin

– EGY RÉSZTVEVŐI SZERVEZETI KUTATÁS TAPASZTALA TAI

A cikk arról ad áttekintést, hogy egy etnográfiai szervezeti kutatásban milyen módszertani megfontolá- sok és helyzetek alakítják egy kutatás kivitelezését a XXI. századi nagyvállalatok szervezeti kultúrájának keretei között. A posztmodern etnográfia hatására a szervezeti kutatások során is megjelenik az a hozzá- állás a módszertanban, hogy a kutató – túllépve a klasszikus módszertani kereteken – nem pusztán külső megfigyelőként van jelen, aki aztán objektív leírást adna az általa megfigyelt jelenségekről. Ehelyett mind- inkább előtérbe kerül a kutató pozíciójának és különböző identitásainak tematizálása, a kutatásban részt vevő személyek bevonása a kutatás kivitelezésébe. A kutatási folyamat alakulásában meghatározó tényező lett a kutató és a megfigyelt személyek között létrejövő kapcsolatok alakulása is. Mindezek a módszertani változások arra ösztönzik a kutatót, hogy reflexív és az adott szituációban koherens tudás kialakítására törekedjen, melynek részeként elemzés tárgya lehet, hogy milyen interperszonális folyamatok alakítják az adatgyűjtés folyamatát és a kutatási eredmények értelmezését is. A szerző egy nemzetközi pénzügyi nagyvállalat magyarországi leányvállalatánál végzett etnográfiai kutatást 2016 folyamán. A cikk bemutat- ja, hogy a posztmodern etnográfia módszertani megfontolásai hogyan jelentek meg a kutatás kivitelezése során, és azok miként alakították a kutatást a gyakorlatban.

Kulcsszavak: szervezeti etnográfia, résztvevői kutatás, interszubjektív folyamatok, reflexió

(2)

Az adatgyűjtéshez etnográfiai módszereket alkalmaz- tam. A vizsgált vállalat egy nemzetközi pénzügyi in- tézet magyarországi leányvállalata, közel 4000 mun- kavállalóval. Az adatfelvétel 2016 folyamán közel 10 hónapon át zajlott, kisebb megszakításokkal, de a vizs- gált vállalattal folyamatosan kapcsolatban voltam ez idő alatt. A cikk a kutatás megvalósulását elemzi, így nem a kutatás eredményei, hanem a módszertan alkal- mazásának az elemzése a cikk tárgya. Először áttekin- tem, hogy egy munkahelyi szervezet etnográfiai vizs- gálatánál milyen módszertani kérdések és helyzetek alakítják a kutatás kivitelezését a gyakorlatban, majd bemutatom, hogy a saját kutatás esetében az interper- szonális kapcsolatok hogyan határozták meg a kutatás kivitelezését, ebből is kiemelten az adatgyűjtés során használt módszerek realizálódását, a kutatás kivitele- zése során kialakult kapcsolatok milyenségét, valamint azok jelentőségét az adatgyűjtésben.

Elméleti háttér

Az etnográfiai módszerek megújulása a szervezeti kutatásokban

A szervezeti kutatásokban alkalmazott etnográfia első- sorban a munkavállalók mindennapi életét, a munkafolyamatok és a szervezet működését igyekszik feltárni (Eberle – Maeder, 2011; Jarzabkowski et al., 2014). Az etnográfiai kutatások 20–30 évvel ezelőtt jellemzően úgy zajlottak, hogy a kutatók viszonylag hosszú időt töltöttek el egy szervezetben, ami lehetett akár 1-2 év is, és arra törekedtek, hogy maguk is a közösség tag- jaivá váljanak valamilyen munkavállalói pozícióban (Rouleau et al., 2014). Ezeket az etnográfiai kutatáso- kat – a mai napig – megkülönbözteti a többi kvalitatív módszereket használó kutatásoktól, hogy a kutató mindig belép abba a munkahelyi szervezetbe, közösségbe, amely a kutatás tárgya, ha virtuális, akkor a virtuális térben lévő közösségbe. Az adatgyűjtés így mindig a kutató jelenlétével együtt történik (Eberle – Maeder, 2011).

Adná magát, hogy a nagyvállalatoknál alkalmazott etnográfiai módszerek megújulását elsősorban a techno- lógiai újításoknak tudjuk be. Kétségtelen, hogy a tech- nológia új eszközöket adott a kutatók kezébe is, ami a virtuális etnográfia égisze alatt újfajta módját teremtette meg a munkavégzéssel, kommunikációval kapcsolatos kutatások kivitelezésének, azzal együtt, hogy új kutatási témákat is felvetett. A szervezeti etnográfia megújulását azonban nagyban elősegítette, hogy egy térben és idő- ben folyton változó, a globális vérkeringésbe beágyazott és részben virtuális munkahelyi közösség lett a megfi- gyelés tárgya, amelyhez a kutatóknak is alkalmazkodni- uk kellett (Czarniawska, 2014; Kalou – Sadler – Smith, 2015; Rouleau et al., 2014).

A módszertani eszközök alkalmazásának az új- ragondolása – a posztmodern és feminista kritikák mentén – egy sokkal rugalmasabb, interaktívabb és reflexívebb kutatói hozzáállást vár el a kutatótól, mint korábban (Angrosino – Rosenberg, 2011; Cunliffe – Karunanayake, 2013; Rouleau et al., 2014). A kutató rugalmas hozzáállását megkívánja maga a szervezeti kultúra is. Egyrészt értelmét vesztette, hogy a kutató folyamatosan jelen legyen egy szervezetben a hatékony adatgyűjtéshez. Másrészt olyan eszközöket kell talál- nia, amelyekkel egyszerre képes egy komplex, gyorsan változó, területileg is fragmentált, részben virtuálisan működő közösségben az egymás mellett létező és akár egymásnak ellentmondó közös és egyéni narratívákat bemutatni (Czarniawska, 2008; McDonald – Simpson, 2014; Rouleau et al., 2014).

A kutatás során kialakult interszubjektív folyamatok jelentősége

Az etnográfiai módszerek használata számos módon alakítja a kutató és a kutatásban részt vevő szereplők kapcsolatát. Még mielőtt megnéznénk, hogy ez hogyan lehetséges, érdemes tisztázni, hogy a szervezeti etnográfia – a feminista háttérrel rendelkezők különö- sen élen járnak ebben – a kutatás megvalósítását alap- vetően interszubjektív folyamatok eredményeként látja megvalósíthatónak. Ennek mentén egyébként egyre több módszertani törekvés van a kutatásban részt vevő személyek kutatásba való bevonására (Cunliffe – Ka- runanayake, 2013; Islam, 2015). Egy ilyen kollabora- tív folyamatban tehát a kutató és a kutatásban részt vevő személyek folyamatosan és kölcsönösen konst- ruálják egymáshoz való viszonyaikat (Cunliffe, 2003;

Gill, 2011) és identitásukat (Cunliffe – Karunanayake, 2013). A kutató ebben a felállásban már nem független kívülálló, hanem a saját kutatásához több szálon is ak- tívan kapcsolódó megfigyelő. Ugyanígy a kutatásban résztvevők sem pusztán adatközlők vagy informáto- rok, hanem olyan szereplők, akik adott esetben aktívan alakítják a kutatás megvalósítását, folyamatát (Cunliffe – Karunanayake, 2013; Davids, 2014; Islam, 2015).

Nagy szerepük van a feminista hátterű etnográfiai kutatásoknak a kutató és a kutatásban részt vevő sze- replők közötti kapcsolat áttematizálásában, amelynek központi eleme, hogy a kutató és a megfigyelt szerep- lők közötti hatalmi alapú viszonyokat is újragondolták (Davids, 2014; Hansen – Trank, 2016; Manning, 2016).

Alapvetően megkérdőjelezik például, hogy a kutató és a kutatásban részt vevő szereplők között egy bináris kapcsolat létezne a szubjektum-objektum viszonyra épülve (Limerick – O’Leary, 2006; Bourne, 2007). Ki- fejezetten pártolják például, hogy a kutató és a kuta- tásban részt vevő személyek között minél egyenlőbb és empatikusabb viszony alakuljon ki a kutatás során.

(3)

Ha ez nem valósulhat meg, akkor a kutató legalább tö- rekedjen a kutatásban résztvevők számára egy bizton- ságos helyzet létrehozására, ami – az etikai és aktivista vonatkozások jelentőségének hangsúlyozása mellett – kifejezetten hozzájárul az adatok gazdagodásához, inkább minőségi, mint mennyiségi értelemben, azáltal hogy a kutatás alanyainak nagyobb lehetőséget bizto- sít a kutatási témához való hozzászólásban és identi- tásuk biztonságos reprezentálásához (Davids, 2014;

Manning, 2016). Azt is nagyrészt a feminista kutatá- sok ösztönözték, hogy a kutatók reflektáljanak arra a hatásra, amit a megfigyelt közösségben potenciálisan okoznak azzal, hogy belépnek oda (Gilmore – Kenny, 2015).

Számos módon határozhatja meg tehát egy etnográfiai kutatás kivitelezését a kutató és a résztve- vők közötti kapcsolatok milyensége és annak inten- zitása, a megfigyelendő szervezetbe való belépéstől kezdve az adatgyűjtés módjáig. Egy közvetlenebb kapcsolat kialakulása például segítheti egy interjú során egy érzékeny téma felvetését vagy a kutatásban részt vevő személyek erősebb bevonását a kutatás kivitele- zésével kapcsolatos döntéshozatalba (Cunliffe – Karu- nanayake, 2013). A kollaboratív viszony kialakítását szolgálhatja például, ha az interjúalanyok részt vehet- nek az interjúkérdések kialakításában, vagy ha a kuta- tó lehetőséget ad arra is, hogy a kutatásban részt vett személyek véleményezzék az eredményeket (Davids, 2014). Ugyanígy a megfigyelésnek integrált része lehet a kutatási folyamat során a folyamatos visszajelzés adása a kutató részéről a résztvevők felé, arról, hogy mi az, amit megfigyelt (Bruni et al., 2014).

A kutatásban részt vevő személyek bevonását a kutatási folyamatok alakításába lehet persze a kutató szabadságának és döntési jogköreinek relatívvá válá- saként is értelmezni, de itt inkább arról van szó, hogy a kutatás során hogyan határozza meg a kutatás kiala- kítását és az adatgyűjtést a kutató és a kutatásban részt vevő személyek kapcsolata. Mindazonáltal a kutató és a kutatásban részt vevő személyek között kialakult kapcsolat kölcsönös egymásra hatásként való értelme- zése egyben annak elismerését is jelenti, hogy nem a kutató az egyedüli autentikus személy, aki meghatá- rozza a kutatás menetét (Cunliffe – Karunanayake, 2013). Így az adatgyűjtés sokkal inkább értelmezhető a kutató és a kutatásban részt vevő személyek közötti kollaboratív jellegű interakció eredményének (Angro- sino – Rosenberg, 2011).

A reflexív tudás létrehozása

Nemcsak a kutatási módszertant, hanem a kutatási eredmények értelmezését is jelentősen átalakították a tudás létrehozásával kapcsolatos posztmodern kritikák (Angrosino – Rosenberg, 2011; Rouleau et al., 2014).

Szakítva a klasszikus kutatói szereppel, amiben a ku- tató külső megfigyelőként készített leírást a megfigyelt adatokról, az etnográfiai tudás számos, a kutató sze- mélyéhez köthető tényező eredményeként is értelmez- hető (Angrosino – Rosenberg, 2011; Gilmore – Keny- ny, 2015). A vonatkozó szakirodalom egyértelműen amellett érvel, hogy a közvetlen megfigyelésen és részvételen alapuló etnográfiai kutatások eredményei a kutatók és a kutatásban részt vevő személyek közötti kapcsolatok és interszubjektív folyamatok elemzésével válik teljessé (Cunliffe, 2003; Gilmore – Kenny, 2015;

Davids, 2014). De ugyanennyire meghatározó lehet a kutatási eredmények értelmezésében a kutató előzetes tudása, előfeltevései (amelyek akár reflektálatlanok is maradhattak a kutatás eredményének értelmezésében), de még a kutató tudományos hátterét biztosító inté- zet követelményrendszere és szabályai is (Gilmore – Kenny, 2015).

Az objektív tudás létrehozásával kapcsolatos posztmodern kritikák következtében felvetődik az a kérdés is, hogy ha nincs lehetőség egy objektív tudás kiala- kítására, akkor hogyan lehet a létrehozott tudás érvé- nyességét biztosítani (DeVault, 1996). Ráadásul azzal, hogy az általánosan érvényes objektív tudás megraga- dása értelmét vesztette a kutatási eredmények értel- mezésére vonatkozóan, felerősödtek a szubjektivitás körüli kérdések, például hogy mit lehet kezdeni a ku- tató személyének, előzetes tudásának, előfeltevéseinek vagy esetlegesen az előítéleteinek hatásával a kutatás kivitelezésében és az eredmények értelmezésében (De- Vault, 1996; Gill, 2011).

Azonban annak ellenére, hogy az objektív igazság lé- tezésének megkérdőjelezése gyökeresen megváltoztatta az etnográfiai módszertant, a kutatási eredményeknek a tudományos kritériumoknak megfelelő és tudományo- san érvényes bemutatása továbbra is cél (Bruni et al., 2004; Cunliffe, 2003; Kostera, 2007). A tiszta objektivi- tás elérésének lehetetlensége nem jelentheti azt, hogy a kutató átléphetné szubjektivitásának azt a határát, amely a kutatás tudományos kritériumoknak való megfelelését veszélyeztetné (Angrosino – Rosenberg, 2011). A ku- tatóknak tehát továbbra is törekedniük kell, hogy egy hihető és autentikus történetet mutassanak be a kutatás eredményeként, amelyről az olvasó elhiggye, hogy való- ban arra az eredményre lehet jutni a rendelkezésre álló adatok elemzéséből, amire jutott (Rouleau et al., 2014).

Mindehhez a kutatónak a létrehozott tudás kontextustól való függését és a tudás létrehozásában való saját szere- pét is értelmeznie kell, mert ezek teszik lehetővé, hogy egy önmagában értelmezhető és koherens, ezáltal tudo- mányosan is érvényes tudást tudjon létrehozni (Cunliffe, 2003; Rouleau et al., 2014).

A létrehozott tudás érvényességének megbízhatósá- gát szolgálja a jól megtervezett módszertani választás

(4)

és a kutatási eredményekhez elvezető folyamatok be- mutatása, a begyűjtött adatok reflektív értelmezése. A kvalitatív kutatások eredményének érvényességét nem feltétlenül növeli az adatok mennyiségének növelése, az azonban igen, ha többféle módszer használatával gyűjti a kutató az adatokat, amely az adatok változa- tosságát és pontosságát is növeli (Angrosino – Rosen- berg, 2011; Rouleau et al., 2014). Ez a triangulációnak nevezett módszertani eszköz nemcsak az adatok gyűj- tésében, hanem azok elemzésben is bevethető a kutatás validitásának növelése érdekében (Kostera, 2007).

Azonban a kutatás kivitelezésének minden részére vonatkozóan kétségtelenül a reflexió eszköze az, ami számos ponton megújította az etnográfia módszerta- nát. Reflexió alatt azt a kritikai eljárást lehet érteni, amely során a kutató reflektál a kutatás megvalósítá- sának és körülményeinek minden fázisára (Gilmore – Kenny, 2015; Islam, 2015; DeVault, 1990). Ehhez a kutatónak fel kell vállalnia azt is, hogy személye is láthatóvá válik a kutatás folyamán (Bruni et al., 2004;

DeVault, 1990). A reflexió gyakorlásának elfogadott eszköze, hogy a kutató leírja tapasztalatait a kutatás kivitelezéséről, érintve saját identitásának alakulását, a kutatás során felmerült dilemmákat, nehézségeket, de még akár az érzelmeit is (Cunliffe – Karunanayake, 2013; Gilmore – Kenny, 2015; Manning, 2016). A re- flexió mellett, az adatelemzésnek az is központi eleme lett, hogy a kutató a kutatásban részt vevő személyek történeteit az ő szemükön keresztül mutatja be, majd elemzi azok kontextualitását a különféle narratívákat, diskurzusokat elemző eszközök vagy dekonstrukciós eszközök segítségével (Rouleau et al., 2014; DeVault, 1990).

A kutatás megvalósítására való reflexió általános igényén belül a kutató önreflexiója is központi ele- mévé vált a közvetlen megfigyelésen és részvételen alapuló kutatásoknak (Gilmore – Kenny, 2015; Islam, 2015; DeVault, 1996). Az önreflexió nagyfokú kritikai tudatosságot követel meg a kutatótól a saját kuta- tói gyakorlatára vonatkozóan (DeVault, 1996). Már az adatgyűjtés során végig fontos eszköze a kutatónak a saját szerepéhez, a különböző identitásainak a megje- lenéséhez való reflexív hozzáállás (Bruni et al., 2004;

Cunliffe, 2003; DeVault, 1996 ).

A reflexív kutatói hozzáállás megértéséhez fontos látni, hogy a reflexivitás bevonásával a kutató eleve elismeri, hogy mivel ő is egyik szereplője a kutatás során kialakult interszubjektív folyamatoknak, ezért a saját pozíciója, személye, előzetes tudása alakítja a ku- tatás minden részét, beleértve a kutatási eredmények interpretációját is. Az tehát nem kérdés, hogy például a kutató neme, életkora, akadémiai háttere egyáltalán befolyásolja-e az adatgyűjtést, az igazi kérdés az, hogy mindezek hogyan határozzák meg a kutatást (DeVault,

1996). A kutató nemének például lehet meghatározó szerepe a kutatásban részt vevő személyekkel való bizalom kialakításában vagy az interjúkérdések alakí- tásában (Cunliffe – Karunanayake, 2013). A feminista etnográfiai kutatások hangsúlyozzák a kutató felelős- ségét abban is, hogy kinek a véleményét mutatja be, ad-e lehetőséget a marginalizált csoportok képviselő- inek, vagy reflektálatlanul hagy-e sztereotípiákat, elő- ítéleteket (Cunliffe – Karunanayake, 2013; Manning, 2016; DeVault,1996).

A szervezeti kutatások során használt etnográfiai módszerek számbavétele

A vonatkozó szakirodalom szerint a munkahelyi szer- vezetek XXI. századra bekövetkezett változásaival egyre jobban középpontba került az individuum is.

Ezt a változást az etnográfia módszertana is követte azzal, hogy az adatgyűjtésben azok a módszerek vál- tak egyre népszerűbbé, amelyek az egyéni tapaszta- latok, perspektívák megragadására törekedtek (Eber- le – Maeder, 2011). Ennek megfelelően az etnográfiai kutatások alapját nagyrészt mára már a narratív jellegű nyitott interjúk adják, kiegészítve a különböző doku- mentumok elemzésével (e-mailek, statisztikák stb.) és a résztvevői/aktív megfigyelési módszerek különböző változataival, amelynek eredményeként készülhetnek a kutatási naplók, a megfigyelt személyek önéletrajzi jel- legű beszámolói, a különböző eseményekről készített leírások stb. (Eberle – Maeder, 2011; Jännäri – Kovala- inen, 2015). Az alkalmazott módszerekben megfigyel- hető az eltolódás abba az irányba, ami az interszubjek- tív kapcsolatokat erősíti a kutató és a kutatásban részt vevő személyek között, akár a kutató közösségen belüli szerepének kialakításával, akár a kutatásban részt vevő személyeknek a kutatás megvalósításában való egyre nagyobb bevonásával (Davids, 2014; Kostera, 2007).

A posztmodern etnográfia még nem annyira ki- használt, de a szervezeti kutatásokban egyre népsze- rűbbé váló eszköze az ún. „shadowing”. A módszer azt a megfigyelői gyakorlatot jelöli, amikor a kutató egy kiválasztott személyhez csapódik egy adott időre, ami lehet egy nap vagy akár egy hét is, és a kiválasztott személy követésén keresztül figyeli meg a szervezetben zajló eseményeket, interakciókat, munkafolyamatokat (Czarniawska, 2008, 2014; Gill, 2011). Egyes vál- tozataiban a kutató egy kisebb csoporthoz vagy akár egy projekthez is kapcsolódhat megfigyelőként (Bruni et al., 2004; Czarniawska, 2014; McDonald – Simpson, 2014).

A shadowing módszerének előnye, hogy a kutató a valós időben tudja megfigyelni a szervezet mindennapi életét (Czarniawska, 2014; McDonald – Simpson, 2014), és – az interjúkkal ellentétben, amelyek révén a kutató mindig valakinek a narratívját tudja meg –

(5)

közvetlen hozzáférése lesz ahhoz, hogy az emberek hogyan szervezik meg az életüket a munkahelyükön (McDonald – Simpson, 2014). De lehetővé teszi azt is, hogy a munkafolyamatok megszervezésének mikrofo- lyamataiba és ezek egyéni megélésébe kapjon nagyobb betekintést (Czarniawska, 2008; Gill, 2011). A megfi- gyelés során kialakuló interakciók egy sokkal gazdagabb és sokoldalúbb adatgyűjtést tesznek lehetővé a kutató számára (McDonald – Simpson, 2014).

Czarniawska (2014) szerint a shadowing módsze- re különösen alkalmas a vezetők és az általuk végzett munka megfigyelésére, mivel munkavégzésük sem helyhez, sem időhöz nem kötött, mindig úton vannak, ha nem is két helyszín, akkor két megbeszélés között.

Ezért nincs is értelme annak, hogy a kutató a szervezetben a nélkül legyen jelen, hogy ne tudná követni a vezetőket. Egy vezető megfigyelésére alkalmazott shadowing által a kutató viszonylag rövid idő alatt egyszerre kap gyors betekintést egy ember perspektíváján keresztül a szervezeti folyamatokba.

A shadowing kifejezés azonban nem fedi le teljesen a kutató szerepét és pozícióját a megfigyelés alatt, a kutató ugyanis nem pusztán észrevétlenül és csendben követi a megfigyelt személyt, mint egy árnyék (Gill, 2011). A shadowing módszerét használó kutatók éppen ennek ellenkezőjéről számolnak be, azaz arról, hogy sok interakció történik a kutató és a megfigyelt sze- mély között. Egyrészt a kutatónak számtalan lehető- sége van egy nap során, hogy kérdéseket tegyen fel a munkafolyamatokra, eseményekre vonatkozóan, más- részt a megfigyelt személyeknek is igényük, hogy a ku- tatóval együtt értelmezzék az eseményeket. A kutató és a megfigyelt személy között ugyan van egy egyér- telmű határvonal, abban az értelemben, hogy a kutató nem lép be az éppen zajló folyamatokba, de ez sosem egy éles határvonal, mert a kutató személye eleve ha- tással van a munkafolyamatokra, az interakciókra, illetve adott esetben át is lépheti ezt a határvonalat az in- terakció létrejöttével. A kutató személye a shadowing során sosem lesz láthatatlan, ezért is fontos a reflexív hozzáállás az adatok elemzésében (Gill, 2011; McDo- nald – Simpson, 2014).

Egy etnográfiai szervezeti kutatás kivitelezésének tapasztalatai

A feminista hátterű szakirodalom kifejezetten hangsú- lyozza, hogy a kutatási eredmények elemzésének része a kutatás kivitelezésének az értelmezése is. Ez az elem- zés nem korlátozódik a módszertani eszközök haszná- latának értékelésére, sőt inkább arra koncentrál, hogy a kutatásban részt vevő szereplők helyzetének, kap- csolataiknak és a kutatás során megjelenő különböző identitásaiknak milyen szerepe van a kutatás megter-

vezésében és az adatgyűjtésben. A kutató személyének értelmezése nem azért központi eleme egy etnográfiai kutatás értelmezésének, mert az etnográfiai módszerek eleve a kutató személyes jelenlétét feltételezik, és azzal egy közösség életét befolyásolhatja, hanem azért, mert a kutató a kutatás alanyainak az interpretációját az elő- zetes tudásán, előfeltevésein és a saját értelmezésein keresztül reprezentálja. Mindezekből kifolyólag nagy jelentősége van az önreflexiónak a kutatás eredménye- inek elemzése során. Írásomban ezt az episztemológiai hozzáállást követve elemzem a kutatás megvalósulásá- nak körülményeit és a kutatói szerep alakulását.

A szervezet szerepe a kutatási módszertan kialakításában

A női vezetők helyzetével és karrieresélyeivel foglal- kozó szakirodalom szerint az individuális folyamatoknak a szélesebb körű társadalmi-gazdasági és kul- turális környezetbe való beágyazottságát is érdemes vizsgálni, melyhez kutatási módszerként leginkább a közvetlen megfigyelésen alapuló etnográfiai módsze- reket ajánlják (Acker, 2006; Bruni et al., 2004; Calas et al., 2014). Saját kutatásomban a karrier alakulásának megértéséhez elsősorban az individuális folyamatokat vizsgálom. Kvalitatív kutatás révén adja magát a mély- interjúk módszerének alkalmazása, mivel azok alkal- masak leginkább a szubjektív értelmezések, személyes narratívák feltárására (Jännäri – Kovalainen, 2015).

De mivel ezeknek a folyamatoknak a szervezeti szintű beágyazódását is vizsgáltam, ezért az interjún alapuló kvalitatív módszertant mindenképpen szerettem volna kiegészíteni olyan eszközökkel, amelyek lehetővé teszik a szervezet kultúrájának mélyebb vizsgálatát is, hiszen legalább annyira fontos volt kideríteni, hogy mi az, ami alakítja a szervezetben a középvezető nők kar- rierútját és annak megélését.

A szakirodalom kiemeli, hogy egy etnográfiai ku- tatás során a kutató nem tud egy teljesen neutrális, közömbös szerepet felvállalni (Gill, 2011). Követke- zésképpen ajánlott a kutatónak elemezi előzetes elvá- rásait, pozícióját, reflektálni a kutatás során kialakult kapcsolatokra és érzelmekre (Islam, 2015). A kutató szerepe és helyzete alakítja a kutatás során kialakult kapcsolatait is, így ez is az elemzés, leginkább az ön- reflexió tárgya. A kutatás során kialakult kapcsolatokra azért is fontos reflektálni, mivel azok számos más módon meghatározhatják a kutatás megtervezését, az adatgyűjtés kivitelezhetőségét és az alkalmazott mód- szerek kiválasztását, de még a szervezetbe való beju- tást is (Cunliffe – Karunanayake, 2013).

A szervezet érdekelt volt a női vezetőkkel folytatott karriervizsgálatban, amit mutatott az is, hogy ők maguk is foglalkoztak a szervezeten belül ezzel a témával (a munkahelyre visszatérő kisgyerekes nőket integráló

(6)

programjuk volt, tréninget szerveztek női középveze- tőknek). Talán ezért is sikerülhetett eljutni addig, hogy a szervezet nevében egy HR-vezető beszéljen velem egy lehetséges karrierkutatásról, miután már számos e-mailt váltottunk egymással, és többször is lemond- ta a velem való első találkozót az időhiányra, túl sok munkára hivatkozva. Nem lehet figyelmen kívül hagy- ni azt sem, hogy a HR-vezető személyében egy olyan embert szólítottam meg a kutatás témájával, aki kisgyerekes szülőként és felső-középvezető nőként maga is érintett volt saját tapasztalatai, karriertörténete által a kutatási témában, így ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a szervezet beleegyezett a kutatásba.

Egy minden részletében átgondolt kutatási tervvel és részletes interjúkérdésekkel érkeztem a vizsgált vál- lalathoz. Ennek ellenére a kutatás – értve ezalatt azt, hogy engedélyt kaptam a felkeresett vállalatnál, hogy ott végezhessem el a kutatást és a kutatás módszerta- nának véglegesülését is – végül több megbeszélés és bizonytalan kimenetelű folyamatok eredményeként va- lósult meg. A szervezetet képviselő HR-vezetővel való kapcsolat nagy jelentőségű volt a kutatás módszerta- nának véglegesítésében. Először is, ő volt az a személy, aki eldönthette, hogy végül „beenged-e” a szervezetbe vagy sem. Másodszor, a kutatás során alkalmazott módszerek kialakítása is a vele való egyeztetés során véglegesült, alkalmazásuk az ő jóváhagyása nélkül nem is történhetett volna meg. Harmadszor, nemcsak jóváhagyta, hogy milyen módszereket alkalmazhatok a kutatás során, hanem aktívan alakította is azokat.

Először például elzárkózott attól, hogy férfi vezetőkkel is készítsek interjúkat, mivel véleménye szerint az ő karrierjükkel minden rendben van. Az interjúkérdése- ket is módosítottam az ő kérése alapján. Kérte, hogy vegyem ki belőle az „érzékeny” kérdéseket, amelyek a munkavállalók családi életére és kapcsolataira vonat- koztak. Az általa érzékenynek minősített kérdések ki- vétele az interjúkérdések során végül nem okozott gon- dot, mivel azok felmerültek maguktól is. Negyedszer, a HR-vezető kapuőrként szolgált az interjúalanyok listájának kialakításában is, mivel egy előre elkészített listát felhasználva vehettem fel a kapcsolatot a poten- ciális interjúalanyokkal. Azoknak a vezetőknek a nagy része, akikkel végül sikerült interjút csinálnom, már a szervezet szempontjai szerinti előzetes válogatáson esett át. Ezt később némileg kompenzálta, hogy ahogy egyre több időt töltöttem a szervezeten belül, egyre több lehetőségem nyílt arra, hogy az interjúban részt- vevők számát növeljem a listán kívüli körből.

Végül három főbb módszert használtam: (1) félig strukturált interjúk középvezető nőkkel, férfiakkal és HR-szakemberekkel, (2) shadowing (középvezetők kö- vetése) és (3) részvétel a HR-osztály egyik projektmun- kájában, amelynek témája a szervezetnél megvalósuló

munka-magánélet egyensúly feltárása és elősegítése volt. A trianguláció alkalmazásának koncepcióját kö- vetve a különböző módszerek együttes alkalmazásáról (Kostera, 2007), a nyitott interjúkat tekintem a fő mód- szertani eszköznek, a shadowing eszközét és a projekt- ben való részvételt a kiegészítő eszközöknek. A kuta- tás kezdetekor mindössze tíz interjúra volt ígéretem. A kutatás végére összesen 29 interjút vettem fel, amiből 17-et középvezető nőkkel, 9-et középvezető férfiakkal és 3-at HR-vezetőkkel készítettem. A shadowing kere- tében összesen 6 napot töltöttem el középvezetőkkel, egy-egy napot töltöttem 4 női középvezetővel és egy- egy napot két férfi középvezetővel. A projektmunka 3 hónapon keresztül zajlott, megvalósítását végig követ- tem, saját dedikált feladataim voltak, és a projekthez kapcsolódó összes munkamegbeszélésen részt vettem.

A projektmunkában való részvétel során számos doku- mentum (például kérdőív felvétele, interjúk felvétele, prezentációk anyaga, e-mailek) és feljegyzés született.

Ezen kívül részt vettem egy karriernapon, amelyet a vállalat szervezett saját munkavállalói számára a szervezeten belüli rotáció elősegítésére, és egy egynapos vezetői tréningen, amit frissen kinevezett vezetőknek tartottak. A projektmunkában való részvételnek és a shadowing napoknak köszönhetően számos alkalmam nyílt, hogy informális beszélgetésekbe bonyolódjak a szervezetben dolgozó munkavállalókkal.

A módszertani szakirodalom kiemeli, hogy az etnográfiai kutatások során létrejövő kollaboratív vi- szonyok kialakulásával a kutatónak el kell fogadnia, hogy nem egyedül ő kontrollálja, alakítja a kutatás kivitelezését (Cunliffe – Karunanayake, 2013; Islam, 2015). A kutatás során alkalmazott módszerek kiala- kítása és az adatgyűjtés során szerzett tapasztalata- im teljes mértékben megegyeznek ezzel a megállapí- tással. A kutatás kivitelezéséről alapvető élményem volt, hogy a kutatási módszerek kiválasztása inkább függött a vizsgált szervezet igényeitől és lehetőségei- től, mintsem hogy azok a kutatási tervben előzetesen kialakított módszertant pontosan követték volna. Ez azonban nem vált hátrányára a kutatásnak, még az adatgyűjtésre nézve sem. Azonban az adatok validitá- sa szempontjából így kiemelt jelentőségű lett annak be- mutatása, hogy mi alapján alakult ki az interjúalanyok és a shadowing-ban részt vevő vezetők összetétele. A szakirodalom is amellett érvel, hogy a kutatásban részt vevő személyek rekruitálására való reflektálás is min- denképpen az elemzés részét kell, hogy képezze (Gill, 2011; DeVault, 1996).

Visszatekintve a kutatási folyamat egészére, a kuta- tás folyamatos egyeztetések sorozataként valósult meg, és mint ilyen, végig tele volt kérdésekkel és bizony- talanságokkal. Ebből a szempontból a kutatás megva- lósítása igen kockázatos volt, amit mutat az is, hogy

(7)

az alkalmazott módszerek jellegéből adódóan csak a kutatás vége felé lehetett látni, hogy megfelelő és hite- les adatot fogok tudni összegyűjteni. A kutatás egészé- nek szempontjából az tűnt a megfelelő hozzáállásnak, hogy a szervezet hatását a kutatás kivitelezésének ala- kulásában nem akadályozó, hanem elemezhető ténye- zőnek tekintem, amivel a szervezeti kultúrába kapok mélyebb és többrétegűbb betekintést. Így a levelezést a HR-vezetővel az első találkozásunk megszervezésére, a HR-vezető szempontjait a kutatásban alkalmazható módszerekben, és annak kialakítását is, hogy végül kik kerültek be az interjúalanyok közé, empirikus adatként kezelem, és mint ilyet, elemezhetem. Szerencsére az adatgyűjtés során megélt bizonytalanság is reflektálha- tó, így a kutatás során szerzett tapasztalatait, előzetes elvárásait, de még akár az érzelmeit is a kutató utó- lagosan értelmezheti, amelyek mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy még világosabb képet kapjunk a kutatás megvalósulásának egészéről (Gill, 2011).

A kutatás során kialakult kapcsolatok szerepe az adatgyűjtésben

A kutató és a kutatásban részt vevő személyek között számtalan kapcsolat alakulhat ki a kutatás során, ame- lyeknek mind jelentőségük van a kutatás kivitelezésé- ben. Ezeknek a kapcsolatoknak a milyenségét önma- gában nem lehet pozitívan vagy negatívan értékelni, hanem mindig az adott helyzetben való jelentőségüket kell megvizsgálni. A hasonló élethelyzet, társadalmi nem vagy státus és a különbözőségek is ugyanannyi- ra segíthetik vagy gátolhatják az adatgyűjtés folyama- tát (Cunliffe – Karunanayake, 2013; Gilmore – Kenny, 2015).

Cunliffe – Karunanayake (2013) a kutató és a kutatás- ban részt vevő személyek közötti kapcsolatoknak négy típusát ajánlja elemzésre, amelyek meghatározhatják a kutatás alakulásának fázisait. Ezek a következők lehetnek: (1) a kutató és a kutatásban részt vevő személyek közötti kapcsolat kialakulását meghatározhatja, hogy a kutató mennyire válik a közösség tagjává, vagy inkább kívülállóként van jelen, (2) mennyire találják meg vagy nem a közös hangot a hasonlóságaik és a különböző- ségeik révén, aminek lehet alapja a nem, az életkor, az etnikum, a nyelv, a kulturális értékek stb. Továbbá, (3) milyen szintű érzelmi kötöttsége alakul ki a kutatónak a kutatásban részt vevő személyekkel és az ő problémáik- kal, ügyeikkel, és (4) a kutató aktív-e a kutatásban részt vevő személyeket érintő helyzetek kezelésében, ügyek megoldásában. A kapcsolatok elemzésének fontos része, hogy nemcsak a kapcsolatok milyenségét nézik meg, hanem azt is, hogy a kutatónak milyen identitásai jelennek meg, amelyek a kutatás folyamatát is meghatározzák.

A saját kutatásra vonatkozóan a kutatás jellege és a ku- tatási téma miatt is az első két szempont alkalmazható

leginkább a kutatás során kialakult kapcsolatok elem- zésében.

A kutató szerepével kapcsolatban többen is arról számolnak be, hogy az folyamatosan változik a kutatás során, ami részben annak a következménye, hogy ha egy kutató viszonylag hosszabb időt tölt el egy közös- ségben, akkor sok mindenkivel kapcsolatba léphet ez alatt az idő alatt, és mindenkivel máshogy (Cunliffe – Karunanayake, 2013; Manning, 2016). Ez egyben azt is jelenti, hogy egyszerre lehet jelen a kutató kívülállóként és a közösség integrált tagjaként is (Czarniawska, 2008;

Gill, 2011). A kutató kívülálló szerepe azonban mindig megmarad, még akkor is, ha idővel egyre jobban beépül egy munkahelyi közösség életébe, mivel mindvégig egy másik szervezet (esetemben ez az egyetem) képviselő- jeként jelenik meg. Mindezek miatt a kutató helyzete és szerepe a vizsgált szervezetben sosem egyértelmű, és számos, sokszor nehezen értelmezhető tapasztalatszer- zéssel jár együtt (Gilmore – Kenny, 2015).

Kutatásom során én is azt tapasztaltam, hogy egyszerre voltam kívülálló tagja, de bizonyos helyzetekben a szervezet belsővé vált tagja is egy-egy aktívabb szerep felvállalásával. A különböző módszerek alkalmazá- sa különböző helyzeteket, a szervezetbe való bevonást tettek lehetővé. A szervezetben való kívülállóságom mindig is egyértelmű volt, azonban fokozatosan abba az irányba változott, hogy egy ismert kívülálló lettem.

Ennek jele volt például, hogy a recepción egy idő után már felismertek, nem kellett megmondanom, hogy ki- hez jövök, az épületben is szabadon közlekedhettem, és kaptam wifi hozzáférhetőséget is.

Az interjúztatás során jelent meg a legtisztábban a kívülálló szerepem. A legkevésbé egyértelmű szerepem a projektmunkában való részvételnél volt, de kétségkí- vül ez a módszer tette lehetővé, hogy a lehető legbelsőbb szerepet kialakíthassam a szervezet egyik csoportjában.

Ez egy olyan aktív résztvevői megfigyelés volt, amely- ben szakmai résztvevőként számítottak rám, de végig megtarthattam a külső megfigyelőként való szerepet is.

Ez a kettős szerep, azaz a munkában részt vevő személy és a megfigyelő kutató folyamatosan változott egy-egy megbeszélés vagy munkafolyamat alatt is. Tartottam például egy prezentációt egy adott témában a projekt- csoportnak, utána pedig „visszaváltoztam” megfigyelő- vé, mert sokkal hasznosabb volt a kutatás szempontjából megfigyelni, hogy a kapott információt hogyan alkal- mazza a csoport a saját szervezetére vonatkozóan.

Az etnográfiát használó szervezeti kutatások egyet- értenek abban, hogy nem tud a kutató teljesen láthatatlan maradni (Bruni et al., 2004; Gill, 2011; Cunliffe – Ka- runanayake, 2013). A jelenlétem mindig is érzékelhető volt, akkor is, amikor egy projekt megbeszélésen „csak”

megfigyelőként voltam jelen. A láthatatlan jelenlétet elősegítette, hogy egy idő után megszokták a csoportta-

(8)

gok, hogy jelen vagyok és jegyzetelek, egyre kevesebb kiszólásuk volt a jelenlétemben arról, hogy vajon mi az, amit éppen feljegyzek. A csoporthoz való tartozást az is erősítette, hogy egyre több informális beszélgetést foly- tattam a csoport tagjaival. Az egyik projektmegbeszélés alkalmával hangzott el, hogy „már lassan olyan mintha én is itt (a vizsgált szervezetben) dolgoznék”. Ez két dolgot is mutat, egyrészt azt, hogy a csoport tagjai is próbálták meghatározni az én szerepemet, másrészt azt is, hogy a projektcsapat tagja lettem, de azért nem teljes jogú tagja.

A shadowing alatt számos interakció történt köztem és a megfigyelt személyek között, amikor lehetőségem volt, kérdéseket tettem fel, de a megfigyelt személyek is folyamatosan reflektáltak arra, amit csinálnak, magya- rázták, hogy mit, miért csinálnak. De jelenlétem akkor is meghatározó volt, amikor csendben figyeltem őket, például egy megbeszélés alatt. Sosem hagytak ki az eseményekből, mintha nem lettem volna ott, mindig be- mutattak a többi munkatársnak, illetve az is előfordult, hogy egyes eseményeken nem vehettem részt, amikor számított, hogy harmadik személyként ne halljak sze- mélyes ügyeket érintő megbeszélést, jelezve ezzel is azt, hogy nem lehetséges a kutatónak teljesen semleges, az eseményeket, embereket nem befolyásoló személyként jelen lennie. Egyes esetekben különösen az volt az élmé- nyem a nap végére, hogy nemcsak úgy megengedték a megfigyelt vezetők, hogy együtt töltsek velük egy napot, hanem vendégül is láttak.

Összehasonlítva a shadowing-ot a projektmunkában való részvétellel, a shadowing több kapcsolódási lehe- tőséget biztosított a szervezettel, több megbeszélésre jutottam be, több emberrel találkoztam és beszéltem egy-egy nap során. A projektmunka ezzel szemben egy adott munkafolyamat és közösség koncentráltabb megfigyelését tette lehetővé. Így, annak ellenére, hogy a shadowing-napok alatt sokkal egyértelműbb volt a kí- vülálló szerepem, a szervezet mindennapi életébe egy gazdagabb betekintést nyújtott ez a módszer, mint a pro- jektmunkában való részvétel. Mivel a shadowing alatt azt is láttam, hogy mit csinál akkor egy vezető, amikor dolgozik, és azt is, amikor két megbeszélés között nem dolgozik, illetve sokkal több lehetőségem nyílt informá- lis beszélgetésekre a megfigyelt személlyel és rajta ke- resztül másokkal is. A shadowing arra adott lehetőséget, hogy a munkafolyamatokat, a döntéshelyzeteket közö- sen értelmezzük a megfigyelt személlyel, ez természe- tesen helyzetről helyzetre változott, de sok interakcióra adott lehetőséget, amiben az eseményeket a megtörtén- tükkel egy időben lehetett értelmezni. A projektmunka viszont abból a szempontból adott másfajta betekintést a szervezet mindennapjaiba, hogy saját tapasztalatot szerezhettem a munkavégzésre vonatkozó elvárásokról:

szoros határidő alatt sok munkát elvégezni, a munka el-

sőbbséget élvez az egyéb, családi életből adódó kötele- zettségek felett. Ennek a tapasztalatnak az eredménye- ként nem valaki más munkavégzését az ő narratíváján keresztül, hanem a sajátomét tudom elemezni.

Összességében, a shadowing és a projektmunkákban való részvétel is aktív jelenlétet kíván meg a kutatótól.

Mindkettő máshogy, de mindkét módszer esetében a ku- tatónak fel kell készülnie arra, hogy a szervezetben ki- alakuló szerepe és a kutatásban részt vevő személyekkel való kapcsolata folyamatosan változik (Cunliffe – Karu- nanayake, 2013; McDonald – Simpson, 2014), és szerepe mindig a közösség külső/belső tagjává válásának a ket- tősségén keresztül lesz meghatározott (Cunliffe – Karu- nanayake, 2013).

Továbbá, egyértelmű jelei voltak annak, hogy a ku- tatás során nemcsak a kutató szerepében voltam jelen a szervezetben. A kutatás elején először el kellett fogad- tatnom magamat kompetens kutatóként. Amikor először találkoztam a szervezetet képviselő HR-vezetővel, a be- szélgetésünk inkább hasonlított vizsgáztatásra arról, hogy mit is tudok a kutatási témáról. A családi háttéren kívül a társadalmi nem is egy meghatározó tényező a kapcsolatok milyenségének alakulásában (Gill, 2011;

Cunliffe – Karunanayake, 2013). A shadowing alatt ke- veredett a leginkább a szakmai jelenlét és az, hogy nő- ként/szülőként is jelen voltam.

Nem minden esetben számított, hogy nőként is jelen voltam, de amikor igen, akkor ez segített az adat- gyűjtésben, azáltal, hogy közös témát találtunk; ez a női vezetőkkel jellemzően a munka és a gyerekneve- lés összeegyeztetésének nehézségei voltak, igazolva a szakirodalmat is, mely szerint a női vezetők karrie- ralakulásának egyik legmeghatározóbb tényezője a csa- ládi állapot, a gyerekvállalás (Eagly – Carli, 2007). A szakirodalomnak megfelelően ez a téma rendre elő is jött az interjúk, és még inkább a shadowing napok so- rán, azoknál az interjúalanyoknál is, akiknek nem volt gyermekük. Ezek voltak azok a helyeztek, amelyek a leginkább lehetővé tették, hogy nem „csak” mint kutató legyek jelen. Nehezebb volt ugyanis távolságot tartani az interjúalanyokkal, amikor egyes témák mély vagy heves érzelmeket váltottak ki belőlük. A középvezető nők közül például többen is beszéltek arról, hogy a há- zasságuk hogyan ért véget párhuzamosan azzal, hogy a karrierjük felfutott. A 30 év körüli középvezető nők- nél visszatérő téma volt a gyerekvállalás időzítése. Ezek az érzelmileg intenzív helyzetek sokszor kívánták meg, hogy kilépjek a közömbös kutató szerepéből, és kisgyerekes nőként is megjelenjek az adott helyzetben, mert furcsa lett volna, ha mindenféle reagálás nélkül rátérek a következő kérdésre. De sokszor nem is kellett hozzá semmilyen érzékeny területeket érintő kérdés, elég volt az is, hogy az interjúalanyok visszakérdezzenek, hogy nekem van-e gyerekem. Jellemző különbség volt a férfi

(9)

és a női interjúalanyaim között, hogy amikor kiderült, hogy vannak gyerekeim, a férfi interjúalanyok a fele- ségük gyerekekkel kapcsolatos helyzetét osztották meg velem. A férfi vezetőkkel való kapcsolatot, ami különö- sen a két shadowing-nap alatt volt jellemző, inkább a szakmai viszony határozta meg. A kapcsolódási pontot velük leginkább a vezetői fejlődésükről való beszéd adta meg. A női interjúalanyok pedig saját magukat képvisel- ték a gyereknevelést érintő témában egy sokkal kollabo- ratív módon: tapasztalatot és véleményt cseréltek velem.

Érdemes azonban tisztában lenni azzal, hogy a ha- sonló élethelyzet a kutató és az interjúalany között nem feltétlenül vezet egy gazdagabb adatgyűjtéshez, sőt lehet, hogy inkább a gátja, mert az interjúalany azt felté- telezve, hogy úgy is tudja a kutató, hogy miről beszél, kevesebbet mond el (Cunliffe – Karunanayake, 2013).

A kutatásomra vonatkozóan azonban igazolódni lát- szik, hogy a kutató helyzete ténylegesen meghatározza az adatgyűjtés folyamatát, esetemben ez azt jelentet- te, hogy a kutatói szerepem mellett a társadalmi nem és a családi állapot is meghatározta a kutatásban részt vevő személyekkel való interakció milyenségét és annak tartalmát, legkevésbé az interjúztatás és a projektmun- kában való részvétel során, és leginkább a shadowing napok alkalmával. A shadowing során, attól függően, hogy a kutatói szerepem, a társadalmi nem, tehát hogy nőként is jelen voltam, vagy a családi hátterem volt-e meghatározó, illetve ezek kombinációja hogyan jelent meg, különböző típusú kapcsolatok kialakítását eredmé- nyezte a shadowing alatt a vezetőkkel, amelyek a tisztán szakmai kapcsolat és a baráti jellegű kapcsolat skáláján mozogtak. De jellemzően a női vezetőkkel a gyerekne- velés/család témáján, a férfi vezetőkkel pedig a vezető- fejlesztés témáján keresztül sikerült olyan kapcsolatot kialakítani, amely gazdagabb adatgyűjtéshez vezetett.

Ezért az adatok értelmezése során érdemes reflektálni arra is, hogy a megfigyelt vezetőkkel való kapcsolatot hogyan alakították a társadalmi nemekre irányuló tár- sadalmi elvárások, normák.

Záró gondolatok

Cikkemben arra tettem kísérletet, hogy egy nagyvál- lalatnál végzett etnográfiai kutatás tapasztalatainak elemzésén keresztül bemutassam, hogy az alkalmazott módszertan elemzése hozzájárul a kutatási eredmények értelmezéséhez. Ehhez a szakirodalomnak azt a hoz- záállását követtem, amely szerint az etnográfia elmoz- dult a kutatási eredmények objektív leírásától az adatok reflexív, kritikai interpretálásának irányába (Cunliffe, 2003; Kalou – Sadler-Smith, 2015). A szakirodalom szerint a kutatási eredmények értelmezésében kiemelt jelentősége van a kutató és a kutatásban részt vevő sze- mélyek között kialakult kapcsolatoknak, a kapcsolatok

során megjelenő identitásoknak. Ezért azt javasolja, hogy a kutató reflektáljon saját szerepére, kapcsolataira, a kapcsolatok kialakulásának kontextusára, és egyálta- lán a kutatás kivitelezése során szerzett tapasztalatai- ra, kihívásokra és a hozzájuk fűződő érzelmi munkára (Cunliffe – Karunanayake, 2013; Islam, 2015; Hansen – Trank, 2016; Manning, 2016).

A kutatás kivitelezésének elemzéséhez megnéztem, hogy (1) a szervezet igényei, (2) a kutatás során meg- valósuló különböző pozícióm és (3) a kutatásban részt vevő személyekkel kialakult kapcsolataim hogyan ala- kították a kutatás kivitelezését. Az elemzésben, ahol lehetett, kitekintettem arra is, hogy a kutatás megva- lósulásának kontextusa hogyan jelenik meg a kutatá- si eredmények értelmezésében. Az elemzés rávilágít arra, hogy a kutató és a kutatásban részt vevő többi szereplő között komplex és többrétegű kapcsolatok alakulhatnak ki a kutatás kivitelezése során, amelyek meghatározó erejűek lehetnek a kutatásban használt módszerek alkalmazására és az adatgyűjtés folyama- tára. A nagyvállalatokba való bejutás kétségkívül az egyik sarokpontja egy kutatás megvalósulásának, de nem az egyedüli nehézség az adatokhoz való hozzáfé- résben. A kutatás kivitelezése során szerzett tapasztalat azt mutatja, hogy a kutatás lebonyolítása a folyamatosan alakuló interperszonális folyamatok következtében a kutatótól aktív jelenlétet és készenlétet kíván meg.

Egy etnográfiai kutatás során így érdemes felkészül- ni olyan szubjektív vonatkozású tényezőkre is, mint például hogy a kutató nem tud valamiféle arc nélküli személyként megjelenni a kutatásban részt vevő sze- replők előtt, de arra is, hogy nemcsak a kutató lesz az, aki érdemben döntéseket hoz a kutatás kivitelezésére vonatkozóan.

Így például, az etnográfiai kutatások elemzéséhez számos más szempont alapján is lehetne közelíteni arra vonatkozóan, hogy a kutató hogyan tud minél hitele- sebb és meggyőzőbb eredményt bemutatni. A kutatás- ban jelenlevő interszubjektív folyamatok és kollaboratív kapcsolatok miatt kiemelt jelentősége van még a kuta- tást érintő etikai vonatkozásoknak (Manning, 2016) és a kutatási eredmények prezentálásnak is (Jarzabkowski et al., 2014).

Felhasznált irodalom

Acker, J. (2006): Inequality Regimes: Gender, Class, and Race. Organizations, Gender and Society, vol.

20, no. 4, p. 441-464.

Angrosino, M. – Rosenberg J. (2011): Observations on Observation. Continuities and Challenges. in: Nor- man K. D. – Lincoln Y. S. (eds.): The SAGE Hand- book of Qualitative Research. Chapter 28. Thousand Oaks: Sage, p. 467-478.

(10)

Boje, D. M. (1995): Stories of the storytelling organi- zation: A postmodern analysis of Disney as „Tama- ra-land”. Academy of Management Journal, vol. 38, no. 4, p. 997-1035.

Bourne, K. A. (2007): Encountering One Another:

Feminist Relationships in Organizational Research.

Organization Management Journal, vol. 4, no. 2, p.

120-133.

Bruni, A. – Gherardi, S. – Poggio, B. (2004): Doing Gender, Doing Entrepreneurship: An Ethnographic Account of Intertwined Practices. Gender, Work and Organization, vol. 11, no. 4, p. 406-429.

Calas, M. B. – Smircich, L. – Holvino, E. (2014):

Theorizing Gender-and- Organization: Changing Times, Changing Theories. in: Kumra, S. – Simp- son, R. – Burke, R. J. (eds.): The Oxford Handbook of Gender in Organizations. Oxford: Oxford Uni- versity Press

Cunliffe, A. L. (2003): Reflexive Inquiry in Organiza- tional Research: Questions and Possibilities. Human Relations, vol. 56, no. 8, p. 983-1003.

Cunliffe, A. L. – Karunanayake, G. (2013): Working Within Hyphen-Spaces in Ethnographic Research:

Implications for Research Identities and Practice.

Organizational Research Methods, vol. 16, no. 3, p. 364-392.

Czarniawska, B. (2008): Organizing: how to study it and how to write about it. Qualitative Research in Orga- nizations and Management: An International Jour- nal, vol.3, no.1, p. 4-20.

Czarniawska, B. (2014): Why I think shadowing is the best field technique in management and organization studies. Qualitative Research in Organizations and Management: An International Journal, vol. 9, no. 1, p. 90–93.

Davids, T. (2014): Trying to be a vulnerable observer:

Matters of agency, solidarity and hospitality in feminist ethnography. Women’s Studies International Fo- rum, vol. 43, p. 50–58.

DeVault, M. L. (1996): Talking Back to Sociology:

Distinctive Contributions of Feminist Methodology.

Annual Review of Sociology, vol. 22, p. 29-50.

Eagly, A. H. – Carli, L. L. (2007): Through the labyrinth:

The truth about how women become leaders. Bos- ton: Harvard Business School Press

Eberle, T. S. – Maeder, S. (2011): Organizational Ethnog- raphy. in: Silverman, D. (ed.): Qualitative Research, Issues of Theory, Methods and Practice. Third Editi- on. Thousand Oaks: Sage, p. 53-73.

Gill, R. (2011): The shadow in organizational ethnog- raphy: moving beyond shadowing to spect-acting.

Qualitative Research in Organizations and Manage- ment: An International Journal, vol. 6, no. 2, p. 115- 133.

Gilmore, S. – Kenny, K. (2015): Work-worlds colliding:

Self-reflexivity, power and emotion in organizational ethnography. Human Relations, vol. 68, no. 1, p.

55–78.

Hansen, H. – Trank, C. Q. (2016): This Is Going to Hurt:

Compassionate Research Methods. Organizational Research Methods, vol. 19, no. 3, p. 352-375.

Islam, G. (2015): Practitioners as Theorists: Para-et- hnography and the Collaborative Study of Contem- porary Organizations. Organizational Research Met- hods, vol. 18, no. 2, p. 231-251.

Jännäri, J. – Kovalainen, A. (2015): The research met- hods used in “doing gender” literature. International Journal of Gender and Entrepreneurship, vol. 7, no.

2, p. 214 – 231.

Jarzabkowski P. – Bednarek, R. – Lê, K. J. (2014): Pro- ducing persuasive findings: Demystifying ethnographic textwork in strategy and organization research.

Strategic Organization, vol. 12, no. 4, p. 274–287.

Jonsen, K. – Jehn, A. K. (2009): Using triangulation to validate themes in qualitative studies. Qualitative Research in Organizations and Management: An In- ternational Journal, vol. 4, no. 2, p. 123-150.

Kalou, Z. – Sadler-Smith, E. (2015): Using Ethnography of Communication in Organizational Research. Or- ganizational Research Methods, vol. 18, no. 4, p.

629-655.

Kostera, M. (2007): Organizational Ethnography: Met- hods and Inspiration. Lund: Studentlitteratur, p. 113- Kumra, S. (2010): Exploring career “choices” of 183.

work-centered women in a professional service firm.

Gender in Management: An International Journal, vol.25, no. 3, p. 227–243.

Limerick, B. – O’Leary, J. (2006): Re-inventing or recy- cling? Examples of feminist qualitative research in- forming the management field. Qualitative Research in Organizations and Management: An International Journal, vol. 1, no. 2, p. 98–112.

Manning, J. (2016): Constructing a postcolonial femi- nist ethnography. Journal of Organizational Ethnog- raphy, vol. 5, no. 2, p. 90–105.

McDonald, S. – Simpson, B. (2014): Shadowing research in organizations: the methodological debates. Quali- tative Research in Organizations and Management:

An International Journal, vol. 9, no. 1, p. 3-20.

Rouleau, L. – de Rond, M. – Musca, G. (2014): From the ethnographic turn to new forms of organizational ethnography. Journal of Organizational Ethnography, vol. 3, no. 1, p. 2–9.

Zickar, M. J. – Carter, N. T. (2010): Reconnecting With the Spirit of Workplace Ethnography: A Historical Review. Organizational Research Methods, vol. 13, no. 2, p. 304-319