. • • " " • • : ' • •
Megköszönjük mindazok szívességét, akik a képek kölcsönzésével lehetővé tették, hogy tiszte
leghessünk a nemrég elhunyt művész emlékének.
Köszönetet mondunk a Somogy Megyei Tanácsnak, Kaposvár Város Tanácsának, a Kilián Városi Művelődési Központnak, a Latinca Művelődési Központnak, hogy anyagi támogatásukkal lehe
tővé tették a katalógus előállíttatását.
A kiállítást rendezte és az előszót írta: dr. Pogány Gábor A katalógust tervezte: Matucza Ferenc Fotó: Gőzsy Gáborné A kiállítást szervezte, a katalógust szerkesztette: Cs. Hegedűs Erika
„Epilógus képekben" Géger Melinda tanulmánya Klimó Károly festőművész megnyitó beszéde
Felelős kiadó: Horváth János SMKtár.: 58.90
emlékkiállítás
somogyi Képtár
Kaposvár
1990 IV. 12- vil. t.
Gerő Kázmér festészetét nem lehet röviden és frappánsan szóban jellemezni. Noha viszonylag egyenletes, nehezen korszakolható életművet alkotott, és festői felfogásától távol állott a minden
áron való újat akarás - ezen a ponton túl azonban már részletekbe kell mennünk.
Első nézésre a Gerő-életmű darabjainak túlnyomó többsége impresszionisztikus, posztnagy
bányai tájkép; ám e felületes ítéletnél maradva zsákutcába is jutnánk. Gerő Kázmér valóban természetelvű látványfestő volt, és művészi törekvése levezethető ugyan a magyar művészetben Nagybánya után történtekből, mivel azonban alkotómódszere éppen lényegében tér el az imp
resszionisztikus felfogástól, meg kell hogy ismerjük, hiszen kielemezhető a képekből. E képek megkívánják és megérdemlik az alapos tanulmányozást. Ha átengedjük magunkat a látványnak, s a képet nézve egyúttal megpróbáljuk fölidézni az eredeti helyszínt, beláthatjuk, hogy a festő nem véletlenszerűen választotta meg a témát, hanem alaposan készült minden képre. „Megkom- ponálta" a tájat, úgy, hogy semmit sem változtatott rajta, ám a legjellemzőbb elemek kiemelésével és a képkivágás megválasztásával kiszűrte az esetlegességeket. A kiemelés, megszerkesztés módszere természetesen a témától és a kép hangulatától is függ. Nézzünk néhány példát egy sokak által jólismert tájélményről, a Csobánc hegyéről festett képekről. Az „Út a Csobáncra'' című változaton a hegy maga csak egy jellegzetes formájú sziluett, amelyet valójában a világító felhők rajzolnak az égre. Itt az ellenfény, a kontraszt a kiemelés eszköze. A karakteres forma a „Csobánc ősszel" с festményen is látható, de ezúttal a meleg-hideg valőrérték differenciája a komponálás eszköze. A „Csobánci táj" című kép majdhogynem ellentmond az eddig leírtaknak, hiszen ez valóban impresszionisztikus színkavalkád. (Talán - a festő általános gyakorlatától eltérően - nem műtermi kép, hanem helyszíni vázlat, akárcsak a „Csobánci tavasz".) Legkiérleltebb, legszebben megoldott változat a lakonikus „Csobánc" című, mintha a többi az ehhez készített előtanulmány lenne. E kép egy kicsit Cézanne korai breton tengerpartjaira emlékeztet. Nem véletlenül, hiszen Gerő Kázmér saját bevallása szerint a legtöbbet és a leglényegesebbeket nem főiskolai tanáraitól, hanem a nagy francia mestertől tanulta.
A „Csobánc" enyhén kubista hatású mű. A kompozíció alapja ezúttal a kép erővonalainak megszerkesztésén alapul. Az előteret a néző felé egy tenyérnyi széles barnás, vízszintes sávval zárja, lehet akár árnyék, akár frissen fölásott föld - mindegy. A szőlőkarók és mezsgyék vonulata geometrikusán tagolja a középteret. Erősíti a geometrikus hatást a középtér jobb harmadában lévő présház megfestésének módja. Az innen induló, mintegy húsz fokos emelkedésű dombhát vonalát a kép balszélén lévő présház hangsúlyozza ki. Maga a hegy ezúttal erőteljes, plasztikus megfogalmazásban mintegy „megkoronázza" a kompozíciót.
Gerő Kázmérnak számos más kedves, sokszor megfestett témája volt: a Badacsony (pl. egy gyönyörű kék-sárga komplementer ellentétre épített kompozíció), a tapolcai medence, a fonyódi kikötő, a visegrádi hegy, Szigliget, a zselici dombvidék. Valamennyien tanulmányozhatjuk a festő képépítési módszerét, alapos, gondos komponálását és azt a lelkiismeretességet, amellyel az adott egyedi látványt konkrét sajátosságaival megragadta, mintegy „portrétizálta" és átemelte általá
nos érvényű, magasabb összefüggésekbe, nemcsak tájélményt nyújtva a nézőnek, hanem az élmény megélésének lehetőségét.
Számomra ezt a felismerést az „Öreg fa árnyékában" című kép világította meg a legélesebben.
Nem tudom, hol van a kép „eredetije", de gondolom, a valóságban is ilyen. Amikor én e képet megláttam, azonnal megrohant a déjà vu érzése. Nem kérdeztem rá, magam akartam rájönni.
Aztán megjelent a tudatomban egy kép, egy régi erdélyi utazás utolsó állomása, Nagylak román oldalán egy kocsma kerthelyisége. A festő, bevallása szerint sosem járt Nagylakon.
Hogy Gerő Kázmér elsőrendű művészi célja az élmény szinte valós „átéletése" a nézővel, azt a „Pannon táj" című kép is bizonyítja. A címadással sem akarja befolyásolni azt, aki e képpel találkozik. Ráhagyja: egy rövid pillantásra egy jellemző, de általános benyomást kap a dunántúli dombokról egy különös, vihar előtti megvilágításban, ám ha alaposan elmélyed, tanulmányoz, kutat az emlékei között, akkor átélheti újra a festővel a sétát a Szigligetről Raposka felé vezető úton: a furcsa féloldalas domb a Szent György hegy, csak éppen nem a szokásos anzixok nézetében, hanem egy kevésbé ismert oldaláról. Pedig minden „Szentgyörgyhegyi kellék" rajta van a képen: A „kűzsákok", azaz a bazaltorgonák, a nagy suvadás, a Lengyeltóti család présháza és a barokk kápolna. Mégis, hogy birtokba vehessük a kép kínálta látványt, godolatban együtt kell kirándulnunk a festővel.
Az újraátélés közvetítésének a képessége teszi különleges művészi élménnyé Gerő Kázmér úti emlékeiről festett képeit. Pedig a képek mind műteremben és hosszú idő elteltével készültek.
„Érni" kellett a témának. Ezeken a képeken is elkerüli az anzixos beállásokat. Igazán az képes megélni e festmények élményét, aki járt a helyszínen. Hiszen a velencei San Giorgio Maggiore jellegzetes sziluettjét két hajó közé rejti, Dubrovnikből, az ősi Raguzából fontosabb a számára a Gravoza felé vezető úton lévő kis kápolna, mint a mindenki által jólismert, a kikötőt védő bástyafalak, Korcsula szigetére hajózva pedig inkább visszafelé néz, az Orebity-i mólóra. Dub-
rovnik-Raguza megfestése olyan különlegesen hangulatosra, jellegzetesre és élménytelire sike
rült, hogy Jókai Mór leírását juttatja a néző eszébe „A három márvány fej" с regényének a hajdani Raguzárói szóló fejezetéből:
„Raguza ősidőktől fogva menedéke volt mindenkinek, akit a világ hatalmasai üldöztek; s akit egyszer oltalmába fogadott, azt meg is tudta erőhatalommal védeni. Ellenség soha se szárazon, se tengeren be nem tudott törni a bástya falain.
Azok hatalmas bástyák voltak; amint a város népessége szaporodott, új meg új gyűrűvel vették azt körül, párkányos tornyaik uralták a körülfekvő vidéket, s azon a nagy, gömbölyű bástyán, ott, Gravoza felé, mely egészen a tengerbe nyúlik, emelkedett fel az óriási világítótorony, öntött rézoszlopával, legfelül az aranyozott földteke."
„...a városnak két kapuja volt, az egyik a tenger felé nyíló, mely egyúttal a Montenegróba vivő útra is szolgált, a másik a Gravozából vezető út bejárata. Mind a kettő fölött széles, tömör bástyatorony emelkedett, messze kirúgó kő-mellvéddel, melynek gránittartó párnái óriás főkben végződtek, minden fejnek valami emberi indulat rémkifejezése volt adva: irigység, rémület, bosszú, káröröm, csúfolódás, kegyetlenség.
De azért ezen kapukon túl is tartott Raguza. Arra Gravoza felé a meredek sziklákból kivágott területen épültek sorba a raguzai polgárok mulatóvillái, amiknek kertjéhez a termőföldet a távoli szigetekről hordták dereglyével. A narancsfa igazán „aranyalmát", a gránátfa igazán „gránát
almát" termett, annyiba került az elültetőjének.
A tengeri kapun túl pedig az egész montenegrói út mentében egymásra halmozva következtek az idegeneket elfogadó házak, amelyekben a világ minden részéről ide sereglő kalmárok szállást találhattak."
Gerő Kázmér életműve következtésen épített, kacskaringoktól mentes, a nyitott, fogékony néző számára maradandó élmény. Élete utolsó évtizedében készült képei kiforrottt, erőteljes művész
egyéniségről tanúskodnak, akit minden bizonnyal szűkebb hazáján túl is, az egyetemes magyar művészet számára is föl fognak fedezni - sajnos, már csak az életmű végleges lezáródása után.
Pogány Gábor
Öreg fa árnyékában
Csobánci táj
Csobánc
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Barátaink!
Szomorúan kissé, de egyben jóérzésekkel teli, mondanék rövid bevezetőt Gerő Kázmér emlék
kiállításának megnyitóján.
Szomorúan azért, mert már testi mivoltában többé nem lehet közöttünk, jóérzésekkel azért, mert ez a kiállítás is bizonyítéka annak, hogy bármennyire is áthatják életünket a materiái mindmegannyi gondok, az embernek igénye van valamire, ami túlmutat a mindennapok tapo
sómalmán, szükségünk és igényünk van arra, hogy emlékezzünk, szükségünk van arra, hogy fejet hajtsunk azok előtt, akik életükben valami olyat akartak létrehozni, ami bizonyítja, hogy az ember több, mint két lábra állt majom, és világát az ember éppen a kultúra és a művészet által emeli az animális lét fölé.
Gerő Kázmér életét, mint tudjuk, itt Kaposváron élte le, ebben a városban ahol most emlékére műveiből kiállítás nyílt. Azt hiszem, nem mondok semmi sértőt azzal, hogy ha azt állítom, a kisvárosi élet lényegében színpadon folyó élet, az emberek ismerik egymást, nehéz bármit is eltitkolni - az emberi jellemek ismertek egymás előtt, egyszóval egy-egy ember élete nyitott könyv a másik előtt. Kaziról - engedjék meg, hogy így, barátian és szeretettel szólítsam meg, lehetetlen, hogy ne jusson eszembe a mindenki által ismert, kedves La Fontaine-i mese a hangyáról meg a tücsökről. Gerő Kázmér igazi tücsök volt, csak hegedült, de nem gyűjtögetett. Volt benne, személyiségének alapvonásaként valami olyanszerű tulajdonság, mint egy Kosztolányi-novella:
örömmel és dacosan vállalta a bohém művész szerepét a már említett színpadi szereposztás dramaturgiája szerint. Pedig életének alapélménye nem volt derűsnek mondható, éppenséggel nagyon is tragikus. Az iparművészeti főiskola után fiatalon került az ukrán frontra. Amit ott tapasztalt, soha ki nem heverhető élmény maradt számára. A gépesített öldöklés, az emberi nem lealacsonyodása be nem gyógyuló seb maradt számára. S bár más említett attitűdjéhez hűen soha nem beszélt drámaian ezekről az élményeiről, éppen az tette nyilvánvalóvá - a szörnyűségek megf ogalmazhatatlansága -, hogy képtelen feledni az ifjúsága legszebb éveiben átélt tragédiákat.
így két dolog lett férfikorának-aktivitásának két legfőbb területe, egyben alkotó életének programja. A festészet és a művészetpedagógia. Az ötvenes évek közepén maga köré gyűjtötte azokat az évenként jelentkező fiatalokat, akik elhivatottságot éreztek a művészetek iránt. Először mostoha, majd javuló körülmények között - önmagát és barátságát is a tanítványok rendelkezé
sére bocsájtva - foglalkozott fiatal tanítványaival, akik közül megszámlálhatatlanul sokan lettek hivatásos és kiváló művészek, megőrizve magukban Kazi barátjuknak önzetlen szeretetét és lelkes buzdításait.
Az előzőekben egy élet tragikus alapmotívumáról beszéltem, egy generáció szomorú indulá
sáról, akik magukat szomorú öniróniával „meszesgödör nemzedéknek" nevezték. Gerő Kázmér művészetével talán önmagának, de a művészetre fogékony embereknek elsősorban és mindig szépet és talán derűset akart alkotni. Számára a somogyi táj egy szép csendélet volt, az élmény, amin keresztül megkísérelte és legszebb műveiben feltétlen sikerrel megvalósította a felejtés csodáját, a borzalmak helyett az életöröm, a létezés szépségének csodáját és élményét tudja tolmácsolni. A színek és formák harmóniáján: a táj embertől független örök létezésének megren
dítő élményén keresztül kivezet bennünket napi létünk kisszerűségéből, s akiknek szeme és fogékonysága van hozzá, ajándékba kaphatja az esztétikum élvezetének szép örömét. A szelid szépség művésze volt hát Gerő Kázmér, talán éppen ártatlan és sebezhető lényével és életével tette fontossá magát köztünk; anélkül, hogy ezt igazán észrevettük volna. Munkái, melyek most itt függnek avatott rendezésben, erre emlékeztessenek bennünket. Kedves Kazi! Te, aki most, ahogy mondani szoktuk, az égi vadász mezőkön sétálsz valahol és nem a kaposvári Fő utcán bolyongsz, mikor a város békés polgárai már álomra hajtották fejüket, remélem, találtál egy kedves zugot, ahol imáron az ottani bárányfelhőket festegeted, és őszintén remélem, a világ odaát sem olyan rideg, hogy egy jó pohár bort ne ihatnál meg, mi is ezt fogjuk tenni idelent a Te emlékedre.
Klimó Károly megnyitóbeszéde
Pince a Szentgyőrgyhegyen
Csobánci táj
Epilógus képekben
Gerő Kázmér kiállítása a Somogyi Képtárban
Kaposvár város régi kötelezettségének tesz eleget, amikor gyűjteményes kiállítás keretében bemutatja Gerő Kázmér életművét. A sors iróniája, hogy erre az eseményre 1990-ben a művész halála után egy évvel kerül sor. Hosszú, mintegy 40 évi pályafutása alatt mindössze két kisebb kiállítás „adatott" meg 1984-ben, 64 éves korában. Ezért a művészettörténeti indíttatású megis
merésnek és az általa létrehozott értékek előtti tisztelgésnek egy fontos mozzanata a Somogyi Képtár-beli életműkiállítás.
Gerő Kázmér lénye ma még elevenen él a köztudatban, hiszen alakja a hosszú évtizedek alatt összefort a várossal. Barátok, művésztársak és nem utolsósorban tanítványok egész sora emlék
szik rá szívesen, mert festőművészi életműve mellett komoly érdemeket szerzett pedagógusi tevékenységével is.
Szülőfaluja egy kis somogyi község, Büssü (1920), de a gyermekévek helyszíne már Somogy- szil, ahová röviddel ezután átköltözött a család. A dunántuH lankás táj iránti szeretet a gyermek
kori élmények hatására fogant meg benne és ez a vidék a későbbi évtizedek során is a művészi inspiráció kimeríthetetlen tárházává. A veszprémi piarista gimnáziumban érettségizik 1937-ben, majd a család kívánságának engedve kadétiskolára adja be jelentkezését. Ébredező vonzalmát a művészi pálya iránt odahaza nem támogatják: a család nem érti, miért cserélné fel a polgári értelemben vett „biztonságot" a sokkal kevésbé megbecsült, küzdelmes művészpályával. A
„vita" végül kompromisszummal zárul; apja kívánságára a katonapálya helyett a gyakorlatia- sabbnak tűnő Iparművészeti Főiskola grafikai szakára megy.
Mesterei a főiskolán Diósy Antal, Domanovszky Endre és Haranghy Jenő, lényegében mind
egyik - különösen Diósy és Domanovszky - a magyar posztimpresszionizmus és a posztnagy
bányaiak szellemében dolgozó mester. (Diósy kellemes tájkép egyszerű hétköznapok meghitt hangulatának festője volt könnyed akvarellekben, míg Haranghy a szabadban asszociáló histo
rizmus szellemében oktatta tanítványait). A főiskolai évek alatt Gerő Kázmér elsősorban tőlük kapott szakmai útmutatást, és a fény-árnyékkal átszőtt kolorizmus festői gyakorlatát is általuk szerezte meg.
Időközben családja a megyeszékhelyre, Kaposvárra költözött, ezért a háború nehéz évei és fél éves szovjetunió-beli hadifogsága után ide tér haza, 1945 után a nehéz sorsú években, előröl kell szinte mindent kezdenie: úgy tűnik az ország kezdeti bénultságában a művészi képzettségre és tevékenységre sehol nem tartanak igényt. Apja meghalt, édesanyjáról gondoskodni keß, így kénytelen hivatalnoki munkát keresni. Eleinte a Talajlaboratóriumi Intézetben tevékenykedik két éven át, majd az 50-es évek folyamán a Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézetben lesz vezető technikus. Ahogy a somogyi művészi élet újra szerveződni kezd, ismét visszatér a festészethez, rendszeres kiállítója a helyi rendezvényeknek és képeket is ad el.
1947-ben a meginduló kulturális élet jele, hogy a somogyi képzőművészek - megelégelve a megye művészeti életének teljes ellanyhulását, a dilettantizmus terjedését és a gyenge érdekkép
viseletet - a maguk kezébe vették a helyi művészet szervezését Z. Soós István festőművész harcos szellemű felhívásának köszönhetően a „Somogyi Szépművészek" elnevezésű egyesületbe tömö
rültek; így próbálták megszervezni a hivatásos művészek körét, kiállítási programjait és a mecénásokat. Az újraszerveződő művészcsoport szívesen fogadja Gerő Kázmért is, így már az egyesület létrejöttétől együtt állít ki az akkor még élő Kunffy Lajossal, az egyesület nagy tiszteletnek örvendő elnökével, továbbá Z. Soós Istvánnal, Ruisz Györggyel és Lovrits Kálmánnal.
Egy 1948-as pécsi kiállítási katalógusból kitűnik, hogy Somogyban ekkor már egy rokon szellem
iségű csapat állt össze: az irányadó egyéniség Kunffy, és valamennyien a természet utáni plain air festésmód kissé naturális változatát művelték.
Gerő Kázmér két kis képe ismeretes ebből az időszakból: a Téli táj és a Csalogány utca. Mindkét pasztell a kiegyensúlyozott, harmonikus komponálás, a finoman differenciált színkezelés példá
ja. Figyelemreméltó, hogy Gerő a pasztellel olyasféle „firkálgató", mozaikszerű részletekben gazdag színfelrakást valósít meg, ami a későbbi, 70-80-as évek festői gyakorlatának egyfajta előzménye is lehet.
Az ország történetében cezuarként számontartott 48-as fordulat a somogyi képzőművészek számára is az erősen centralizált művészeti forma kialakulását hozta magával. A „Somogyi
Szépművészek" csoportja beolvadt 1949-ben az országos jogkörű Szabad Művészek Szakszerve
zetébe. Ettől kezdve az immár államilag szervezett kiállításokon a Képzőművészek Somogy Megyei Munkacsoportja elnevezés szerepel. Az akkori múzeumépületben tervszerűen rendezett éves kiállításokon Gerő Kázmér is rendszeres résztvevő. A korszak (50-es évek) kiállítási rend
szerének tematikus követelményei behatárolják a művészek mozgásterét: Gerő képei között is több a korábbi évekhez viszonyítva a figurális mű, mint a táj vagy a csendélet. Egy 1950-ben kiírt forradalmi témájú pályázat első díját nyeri meg egy kis impresszionisztikus felfogású vázlattal (egy nagy méretű pannó tervezete), melyben a kaposvári munkászászlóalj harcba indulását festette meg. A díjkiosztásra azonban már nem mehetett el: mint származásra nézve „osztály- idegen^, nem vehette át nyilvánosan a díjat. Időközben a pasztellről fokozatosan áttért az olajfestékkel történő festéshez, és ezzel a technikai változtatással párhuzamosan lényeges átala
kuláson megy át képvilága is. Különösen szívesen festi meg az általa vezetett képzőművészeti szakkör világát. Jellemző, hogy a témát nem zsanérként kezeli, inkább hangulatszerűségében ragadja meg a korszakra jellemző sötét, pasztózusan festett vásznakon. A szakköri tagok között gyakran tűnik fel középponti alakként egy szép arcú fiatal lány (Kiss Ildikó, ma textiltervező iparművész), akit mindig szívesen választott modelljének. Hasonló atmoszférikus hangulatte
remtő törekvés figyelhető meg az 1952-es Augusztus délután című képén is. Egy 1955-ös Somogyi Néplap-beli cikk már sikeres festőként említi: „... munkái híven tükrözik alapos felkészültségét, tudását, szubjektív nézőpontját. Ecsetkezelése, harmonikus színei, meleghangú megoldásai mél
tán alátámasztják hírnevét/71956 júniusában újabb újságcikk foglalkozik a festővel. A Nádasdi erdőszélen című képe kapcsán azonban az újságíró inkább a „forradalmi mondanivalóra", mint a festői erényekre fordít figyelmet. Mégis úgy tűnik, a művészi kvalitás a hivatalosan gerjesztett előítéletek ellenére is fokozatosan kivívja az elismertséget.
A 60-as évek elejére Gerő palettája ismét kivilágosodik és visszatér kedvelt témájához, a tájképekhez is. Képvilágának alakulását a hozzá korban és szellemben is közelálló két művész
társa, Ruisz György és Völgyi Dezső viszonylatában tudjuk jól megragadni. Valamennyien a somogyi táj lelkes megörökítői, de más-más szellemben dolgozzák fel a látottakat. Hármuk közül Ruisz György a leginkább lírai alkat. Aprólékos ecsetvonásokban gazdag képeit a tünékeny hangulatok, impresszionisztikus árnyalatok felé fejlesztette. Hozzá képest Völgyi Dezső nagy szerkezeti egységekben építi kompozícióit, és a természethű ábrázolás keretein belül is egyfajta kiszámított rend uralja gondosan összefogott felületeit. Gerő Kázmér e két különböző megköze
lítés között foglal állást. Általában ragaszkodik a naturaszerű részletekhez - olyannyira, hogy gyakran készített fotókat is az általa megörökítendőnek tartott tájról, amit ezután hűségesen élményszerű részletességgel festett meg. Festői módszere tehát a plein air. Ecsetvonásai legjobb képein e részletgazdagság mellett is energikusak maradnak, és f estékf elrakási módja keményebb, feszítettebb, mint Ruisz György puhább atmoszférájú vásznai. (Bányamező, 1962)
A 60-as évek elején több tehetséges, fiatal pályakezdő művész települt Kaposvárra. Megújító törekvéseikkel felpezsdítették a kisváros kissé álmatag, megszokott mederben csordogáló művé
szi életét. Nagy hatású egyéniségként működött köztük Lóránt János, aki a pannon szellemiségű művészektől eltérően a drámai fojtottságú alföldi táj élményét közvetítette. Lóránt erjesztő hatása vitathatatlanul kimutatható a somogyi alkotók művein, így Gerő Kázmérnál is. Festőkéssel újabb, határozottabb fakturális kísérletekbe kezd, fehérrel tört okkereket, Van Dyck barnákat használ.
(Kaposhíd, 1966.) A 70-es évek elején festett Domboldal című kép festői értelme sem a színek energikus mozgása, vibrálása, ehelyett inkább a táj szerkezetét, a dombok vonulatait hangsúlyoz
za okkerek sötétvilágos kontrasztjára építve.
Gerő rendkívül nyitottan viszonyult minden új festői módszerre: előítéletek nélkül tudott szembesülni az olyan megoldásokkal, melyek tőle idegenek voltak, és szívesen kipróbálta például egy- egy tanítványának vagy művésztársának adott pillanatban újszerűnek tűnő festékfelrakásait is. A későbbiek során csak azt tartotta meg, amit képvilágába illeszkedően tudott felhasználni.
Pedagógiai erényeinek egyik legjobban értékelhető vonása a természetes kíváncsiságon alapuló, jóindulatú tolerancia volt. Kaposváron a 60-70-es évek művészközössége rendkívül szoros kap
csolatban állt egymással, gyakran állítanak ki együtt, jó ismerői és ugyanakkor állandó kontrol
lálói is egymás munkáinak. E kölcsönhatás egyfajta műhelymunka benyomását keltheti a külső szemlélőben, hiszen Somogy művészete két-három, sőt többoldalú oda-visszahatások együttese
ként alakul ebben az időben. Ilyen megtermékenyítő együttmunkálkodás volt Gerő Kázmér életében az az időszak, amikor Völgyi Dezsővel együtt dolgozott a Balázs János szakkör műtér-
mében a 70-es évek elején. Duna-kanyar (1974) című festményén is jól érzékelhető, hogy a korábbi időszakok jobbára naturális ihletettségú komponálást - eleinte Lóránt, majd később színességét tekintve a hozzá közelebb álló Völgyi Dezső hatására az összefogottabb, kiérleltebb szerkesztés felé viszi.
Gerő Kázmér életművében a 70-es évek végét, és a 80-as éveket nagyjából egyenletes ívű fejlődés, gazdagodó művészi kifejezőeszközök jellemzik, miközben festészete lényegét illetően alig változik. A korai évek pasztell finomságú modellállástól fokozatosan kompozíció tömörebb, szerkesztettebb felfogáshoz jutott el; a kék-zöld (csaknem monokróm) szinkoloritok expresszivi
tást sem nélkülöző sűrítéseihez és egy durvább felületmegmunkálási módszerhez, amivel erőtel
jes hatást gyakorol a szemlélőre. A szenvedély, ami az alkotás manuális szakasza alatt a festőt tüzeli, hajtja, a sűrű vastag csomókkal, széles pasztákban felkent testies festékszeletekben kapott formát, ott forr a vastagon felrakott rétegek alatt és izgalomban tart. Indulatiság, sűrű, tömörítő fogalmazásmód, eruptív kedélyvilág: ez Gerő Kázmér utolsó, érett korszakának lényege. Festő
ként számára a rajzzal szemben a szín, a tömegekkel szerkesztett perspektívával és térélménnyel szemben a látványélmény volt a fontosabb. Kedves festője, Cezanne életművében is leginkább a modellálás hallatlan finomságai nyűgözhették le. Kékes-zöldes izzású tájain ugyan pillanatnyi benyomásait veti „vászonra" hiszen a látvány inspiratív ereje mindig fontos marad számára, de a hangulatteremtés mögött az erőteljes kifejezés igénye munkál. Legjobb képein a konkrétumot a látomás erejéig tudta felemelni. (Csobánc, 1980; Szőlőhegy, 80-as évek; Zselic, 80-as évek). Az égbolt kobalt és ultramarinkékjeit, a dombok zöldjeit szeletelő „sikok" egymásnak feszülnek, energikusan ütköznek, amiközben a távolban fel-felizzik egy-egy házfal okkersárgája, a víztü
körrel vetülő fénycsóva törtfehér sávja vagy egy pipacs vöröses színfoltja. Gerő különösen kedvelt világa a Balaton, vagy a somogyi zselici dombság szelid, enyhe lankái. Legutolsó korszakában is ez a táj a főszereplő - egy-egy kedélyes zsanérra utaló képcím ellenére is. (Szabadszombat, Csacsifogat). Legjobb képei művészeti karakterének két lényeges sajátosságára utalnak: az intim, meditativ lírára és feszültségteli, drámai vonásokra, gazdag koloritbeli erényekre.
Ha a kortárs magyar művészet irányzatai között kívánnánk elhelyezni Gerő Kázmér életművét, mindenképpen a Bernáth Aurél fémjelezte pannon tájlíra, a posztnagybányai iskola szigorúan természetelvű festésmódja az, ami behatárolja helyét.
Alkotásai az elmúlt évtizedekben a Képcsarnokon keresztül szinte az ország minden részére eljutottak. Közöttük sok az értékes mű, bár - különösen a korai időszakból - néhány egyenetle
nebb színvonalú kép is kikerült műterméből. Halála előtt röviddel ismét pasztellel kezdett festeni:
kis méretű tájtöredékekben villantja fel utoljára azt a ragyogó színkultúrát, aminek üde levegős- sége, puha tónusokban szikrázó foltjai Gerő Kázmér feledhetetlen emlékét őrzik az utókor számára.
Géger Melinda
Szakirodalom: D.J.: A somogyi festőművészek jelentős fejlődéséről tanúskodik a képzőművészeti kiállítás
Somogyi Néplap, 1955. október 4.
- Somogyi Pál: Gerő Kázmér festőművész Latinca-képe Somogyi Néplap, 1956. június 3.
- Somogyi Pál: Gerő Kázmér két festmény. Somogyi írás, 1960 62.1.
- VI. Dunántúli Társlat katalógus 1987.
- Horváth János: „Képzőművészek Somogyban - Somogy képzőművészei 1830-1945"
Iskola és levéltár - Dokumentumok a szülőföldről - 32. szám 1990; Kiadó: Somogy Megyei Levéltár és Somogy Megyei Pedagógiai Intézet 1990. Kaposvár
- Somogy Megyei Múzeum Képző és Iparművészeti Osztályának fotó és dokumentumtára
- Gerő Kázmér 1920-1988; Somogyi Néplap, 1988. december 7.
Csobánci táj
Fonyódi kikötőben
Dunapart
Tapolcai medence
Dalmát villa a tengerparton
Dubrovniki tájkép
Dubrovnik
Úti emlék
Parti szirtek
Műtárgylista
Gerő Kázmér emlékkiálKtásáról
1. Ady Endre utcai ház olaj, farost, 40x55 cm 1964. j.b.1. Gerő K.
2. Alkonyat
olaj, farost, 68x88 cm 1987. j.b.l. Gerő K.
3. Anya gyermekével olaj, karton, 70x70 cm 1952. j.k.1. Gerő K.
4. Anyám keresztanyámmal karton, pasztell, 60x46 cm j.n.
5. Augusztusi délután olaj, karton, 60x80 cm 1953. j.j.1. Gerő Kázmér
6. A volt téglavető (Hunyadi u. vége) pasztell, karton, 32x40 cm
1943. j.j.1. Gerő K.
7. Balatonfelvidéki táj karton, pasztell, 30x48 cm j.n.
8. Balatoni látkép farost, pasztell, 60x45 cm 1949. j.j.1. Gerő Kázmér 9. Balatonpart
olaj, farost, 70x105 cm j.b.l. Gerő Kázmér 10. Balatoni táj olaj, farost, 26x50 cm j.b.l. Gerő K.
11. Balatoni táj olaj, farost, 55x78 cm j.b.l. Gerő K.
12. Balaton vidék olaj, farost, 40x50 cm j.j.1. Gerő
13. Bányai mező olaj, karton, 50x70 cm 1962. j.j.1. Gerő K.
14. Baranyai dombok olaj, farost, 60x90 cm j.b.l. Gerő Kázmér 15. Barackvirágzás farost, pasztell, 25x40 cm j.b.1. Gerő K.
16. Barackvirágzás Badacsonyban farost, pasztell, 20x35 cm
j.b.1. Gerő 17. Befejezetlen olaj, farost, 21x22 cm j.n.
19. Csacsi fogat olaj, farost, 32x22 cm j.b.1. Gerő K.
20. Csalihalász olaj, farost 85x80 cm j.j.1. Gerő 21. Csali halász olaj, farost, 50x72 cm j.b.l. Gerő Kázmér 22. Csobánc
olaj, farost, 70x100 cm j.b.1. Gerő K.
23. Csobánci pince olaj, farost, 20x16 cm j.b.l. Gerő
24. Csobánc ősszel olaj, farost, 35x52 cm j.b.l. Gerő K.
25. Csobánci táj olaj, farost, 35x42 cm j.b.l. Gerő
26. Csobánci tavasz olaj, farost, 19x30 cm j.b.l. Gerő
27. Csónakkikötő olaj, farost, 26x30 cm j.b.1. Gerő K.
28. Dalmácia (Villa a tengerparton) olaj, farost, 910x50 cm
j.j.1. Gerő K.
29. Desedai horgász pasztell, 43x28 cm 1987. j.b.1. Gerő K.
30. Dubrovnik olaj, farost, 67x96 cm j.b.1. Gerő K.
31. Dubrovniki tájkép olaj, farost, 80x60 cm j.j.1. Gerő Kázmér 32. Dunakanyar olaj, farost, 34x23 cm 33. Dunakanyar olaj, farost, 75x105 cm j.b.l. Gerő
34. Dunakanyar olaj, farost, 43x58 cm j.b.l. Gerő K.
35. Dunakanyar olaj, farost, 85x60 cm j.j.1. Gerő K.
36. Dunapart olaj, farost, 65x80 cm j.b.1. Gerő K.
37. Esti akt a képzőművész körben olaj, vászon, 70x50 cm
j.b.1. Gerő K.
38. Esti szellő olaj, farost, 36x54 cm j.b.l. Gerő
39. Falusi udvar olaj, vászon 66x46 cm 1934. j.b.1. Gerő K.
40. Faluvége
olaj, farost, 70x95 cm j.b.1. Gerő K.
41. Fonyódi belső tó olaj, farost, 60x100 cm j.b.l. Gerő K.
42. Fonyódi domboldal olaj, farost, 50x80 cm j.j.1. Gerő K.
43. Fonyódi jégen olaj, farost, 50x75 cm j.b.1. Gerő K.
44. Fonyódi kikötő olaj, farost, 90x100 cm j.j.1. Gerő K.
45. Fonyódi kikötőben olaj, farost, 70x100 cm j.b.1. Gerő K.
46. Fonyódi részlet olaj, farost, 55x65 cm j.b.1. Gerő K.
47. Fonyódi várhegy virágzáskor olaj, farost, 50x75 cm
j.b.l. Gerő K.
48. Fonyódsziget olaj, farost, 70x95 cm j.b.1. GerőK.
49. Hangyásmál olaj, farost, 38x50 cm j.b.1. Gerő K.
50. Hercegnovi
papir, pasztell, 29x39 cm j.j.1. Gerő
51. Hockyzók a Desedán olaj, farost, 60x80 cm j.b.l. Gerő Kázmér 52. Horgászsuli olaj, farost, 80x60 cm 1988. j.b.1. Gerő Kázmér 18. Befejezetlen kép
olaj, farost, 50x40 cm
53. Ivánfa télen olaj, farost, 35x52 cm j.j.l. Gerő K.
54. Jegenye
olaj, farost, 70x80 cm j.j.1. Gerő K.
55. Jegenyesor olaj, farost, 70x100 cm j.j.1. Gerő K.
56. Kaposi dombok olaj, farost, 60x88 cm j.b.1. Gerő K.
57. Kapospart olaj, farost, 30x70 cm j.j.l. Gerő Kázmér
58. Kaposvári munkás zászlóalj har
ca indul
olaj, farost, 44,5x54,5 cm j.b.í. Gerő Kázmér
59. Képzőművész szakkörön olaj, vászon, 70x50 cm 1954. j.j.1. Gerő K.
60. Kimmel József karton, pasztell, 50x40 cm j.j.l. Gerő
61. Kossuth tér télen olaj, farost, 70x100 cm 1963. j.b.1. Gerő Kázmér 62. Laguna
olaj, farost, 70x40 cm j.j.l. Gerő K.
63. Nyári fények
farost, pasztell, 41x26,5 cm 1965. j.b.1. Gerő
64. Nyári szünet olaj, farost, 70x105 cm j.j.l. Gerő K.
65. Önarckép anyámmal olaj, farost, 58x77 cm 1949. j.j.1. Gerő Kázmér 66. Öregfa árnyékában olaj, farost, 90x80 cm j.b.1. Gerő K.
67. Pannon táj olaj, farost, 70x105 cm 1985. j.b.1. Gerő K.
68. Parkrészlet olaj, farost, 36x50 cm 1958. j.b.1. Gerő K.
69. Parti szirtek olaj, farost, 60x80 cm 1974. j.bl. Gerő K.
70. Pecázó
olaj, farost, 25x40 cm j.j.l. Gerő
71. Pecázó
olaj, farost, 45x40 cm j.j.1. Gerő K.
72. Pince Szentgyörgy hegyen farost, pasztell, 30x45 cm j.b.1. Gerő Kázmér 73. Portré
olaj, karton, 56x35 cm j . b l Gerő K.
74. Rókarántó olaj, farost, 80x115 cm j.j.l. Gerő K.
75. Róka vár (színvázlat) olaj, farost, 28,5x38 cm j.j.1. Gerő K.
76. Rómahegy télen olaj, farost, 70x85 cm 1965. j.j.1. Gerő K.
77. Salamontornya olaj, farost, 50x35 cm j.b.1. Gerő K.
78. Sas bácsi
olaj, farost, 35x45 cm 79. Szabadszombat olaj, farost, 70x93 cm j.j.l. Gerő K.
80. Száz esztendő olaj, farost, 70x100 cm 1970. j.b.1. Gerő Kázmér 81. Szigligeti öböl olaj, farost, 17x50 cm j.b.1. Gerő K.
82. Sziklazátony olaj, farost, 55x80 cm 1971. j . b l Gerő K.
83. Szőlőhegy olaj, farost, 60x80 cm j . b l Gerő K.
84. Szunyogsziget olaj, farost, 70x90 cm j.j.1. Gerő K.
85. Szunyogsziget olaj, farost, 45-70 cm j . b l Gerő K.
85. Tapolcai medence olaj, farost, 50x80 cm j.j.1. Gerő K.
87. Tapolcai vizimalom olaj, farost, 64x88 cm j . b l Gerő K.
88. Tavasz
olaj, farost, 70x95 cm j.j.l. Gerő K.
89. Tavasz
olaj, karton, 50x60 cm
90. Téli Kapospart olaj, farost, 80x85 cm j.b.1. Gerő K.
91. Téli táj
olaj, farost, 60x84 cm j.b.í. Gerő Kázmér 92. Téli táj
olaj, farost, 50x60 cm j.j.1. Gerő Kázmér 93. Téli tájkép olaj, farost, 60x90 cm j . b l Gerő K.
94. Téli Zselic
olaj, farost, 70x107 cm j.b.í. Gerő Kázmér 95. Út a Csobáncra olaj, farost, 55x80 cm j.j.1. Gerő K.
96. Ultiparti Fonyódon olaj, farost, 60x80 cm j.b.í. Gerő K.
97. Útiemlék olaj, farost, 60x80 cm j . b l Gerő K.
98. Úti emlék olaj, farost, 60x82 cm j.b.í. Gerő Kázmér 99. Útiemlék olaj, farost, 60x82 cm j.b.í. Gerő Kázmér
100. Úti emlék olaj, farost, 70x100 cm 1965. j . b l Gerő K.
101. Város széle olaj, karton, 23x32 cm 1950. j.j.f. Gerő K.
102. Városvége olaj, farost, 70x100 cm j.b.1. Gerő K.
103. Vihar után olaj, farost, 70x105 cm 1986. j.b.1. Gerő Kázmér 104. Vitorlás
farost, pasztell, 40x60 cm 1987. j.j.1. Gerő Kázmér 105. Zebegényi jegenyék olaj, farost, 60x80 cm j.j.1. Gerő K.
106. Zselic
olaj, farost, 70x90 cm j.j.l. Gerő K.
107. Zselici táj olaj, farost, 80x50 cm j . b l Gerő K.
