K Egy hadifogoly naplója.

Egy hadifogoly naplója 23

Egy hadifogoly naplója.

Irta: Mihók Béla. (2)

K

v volt a vérből,, a varjakból, a Höbbenésböl, a jajjból, az előréből, az esésből, a hőrgésbő). Szeretném ha halál' lenné a féltámadásból, ha nem látnám legyőzött, hűtlen földemet, a meghált magyarok üvegszé- mét, ne látnám, ne hallanám az őrjöngő, vigadó idegeneket.

A lelkem meghalt, testem feltámadt, egy pisze, szakállas orvos ipormogott idegen szavakat felettem, tán lelkemet temette, tán a cirtyum-r dedérumot mondta . . . zsivjat (él) . . . nevetett; ránéztem s a kegyében életioldozó ijedtén ment tovább.

A fekete kaftános cserkészek, mint kopott denevérek csatangoltak körülöttem apró lovaikon, ismerős völgyben ismeretlen emberek tán- coltak, idegen dalt szólf a harmonika.

Utálni kezeltem a világot, gyűlöltem a természetet, megvetettem, átkoztam a földet, bámultam cspdáltám, sajnáltam szívemig, megszeret-r tem a megtépázott, rongyos, piszkos, mocskos embereket.

A győztes szemtelen üti, rúgja, marja, a sáros, véres vitéz nagy- lelkűen tűri és megmarad magyarnak, míg a hencegő büszke óriáshegy, a lepetyegő kétszínű m,ély völgy, a sűrű hazug, erdő egy szóra Behó- doltak, csakhogy nyugqdfan maradjanak s önzésükben, a darab Ajla- gyárországból darab Oroszország lett egy perc ajjatt. De nem úgy az emberek . . . az ember hü maradt magához, küldött, szenvedett éhezett s mivel magyarnak született magyarnak halt is, meg.

Magyart vernek a dombtetőn, magyar seb fáj a völgyben, magyar sír a sűrű erdőben, nem magát siratja, hanem hazáját, faluját, feleségét, kisfiát, családját. A győzők megérdemelt kurjongása sűrűsödik meg a völgyben s rrtint utálatos mérges kocsonya tapad? a. legyőzöttek össze- karmolt lelkére, amitől haldoklanak.

Itt mennek el mellettem élőhalott magyarjaim, lehetnek vagy öt- ezren, lekaparták őket gorombán, véresen a Kárpátok ormairól, össze- se perfék őket, megölni nefn volt szivük s merszük,' viszik, hogy ma- guktói halljának m ég Á drága, becsületes, hü hősök, szegény megtépá- zbtt emberek bélé$$dva a halálos, éléibe, lélek nélkül vánszorogták" el rneílettem, riern tudvá, nem " törődve, hogy hová . . . mentek élni á

háláiba. ' Á győzők mindég átkozottak, kárhozottak, mert visszaélnek Isténtöl

kapott kegyeikkél ; jajj a^ győzőknekmért belőlük lesznek a legyőzöttei£

A foglyok pjsslig (üj|ték.^t $.^n^lkü| szépvedjék. az grcul csapást,.hÁtbá- ütést, verést, káncsuKát,* púskátüsát,' mert csak á testek fáit, lelkük élhafl, szégyenpír nem öntötte el arcukat, düh héih széri- v^t^k/szó.nélkü,! szenvedtek, a martyi,ol$ ha vóíüá' öfcet, 'magukat w f ö a bénnü^ Á Sz^réhps^jW gyáváéig áj a* helyzet biztonság^

á%ttá. Ürtá tétté a & M S $ Í ' k kbzái vicpek, ahöl

24 • Botond

a poin egy-egy emberélet. A lovas hajtók káromkodtak, kancsukával verték, dzsidával szurkálták a fáradtakat s amikor egy-egy rongyos ember- jószág keserűségtől dagadt szivével volt hazája rögére nagyot zuhanva megelégedetten dűlt el őrökre, nagyot röhögtek a győztes kopott lovas denevérek; lehajoltak nyergükből s lelketlenfii az útszéli árokba dobták a döglött emberállatot, az ismeretlen embertestvért, a gyűlölt ellenséget.

A nagyhegyről leereszkedve, mintha tejet ivott volna a halál, előt- tünk fehérlett telhetetlen torka a letepert, lapos Galicia s hátunk mögött a fenyves „volt Magyarország" mint sűrű fogsor zárult be utánunk, talán örökre. A bukott magyar hősök szótlanul cammogtak a halál lucskos tejútján be a bizonytalanságba.

Amikor a szív megfagy, amikor a lélek elég, amikor az érzések kifolynak az emberből mint a vér, amikor nem tudod, hogy ki vagy, mi vagy, mikor nincs kincs, nincs divat, amikor csak azt tudod, hogy másé, mindenkié, csak magadé nem vagy, akkor tudd meg, nem vagy már ember, akkor hadifogoly vagy. /

A drága rongyos emberek után vittek, segítettek a szívesek, az ellenség is tisztelte rajtam a sebet, s a pápaszemem szerencsém volt, mert azt hitték rólam, hogy pap vagyok, de csak addig volt szerencsém, míg fel nem ismerték az eldugott rangom, míg meg nem tudták, hogy tiszt, hogy uszító vagyok s jött a gyötrelem. Fáradtság, éhség, nyomor, kín, ütleg, megaláztatás, szidalom, piszok, tetű, marhakocsi, deszkapad, éhség, itt-ott egy kis alamizsna, lemondás, akaratlan bárgyúság, fájda- lom, Lemberg, Kiev, Orenberg, Taskent, éhség, enni akarás, fájó, maró éhség, bágyadtság, erőtlenség, jóleső betegség, amikor az ember olyan éhes, hogy már nem éhes. mikor a kínzó élet szálai egyre szakadnak, mikor már csak kevés tartja a testet fogva, holnap talán már az utolsó is elszakad, a nap süt és nem érzed, hogy meleg van, tested van és ha beleharapsz nem fáj, mikor szidnak, átkoznak s neked mindegy lenne, hogy simogatnának, kellemes zsibbadás, közeleg a megváltás, de n e m . . , végállomás, kiszállás... s az utolsó szállal földhöz tapadt testedet kihúz- zák a kocsiból... a rongyos, tetves, piszkos, éhes csontváz hőst tessék jól bezárni, hogy haza ne szökhessen a másvilágba... — ez a csúnya hosszú mondat az egyhónapos oroszországi leírhatatlanul förtelmes utazásom kifejezője.

És tényleg bezártak. Volt lelkük hozzá, hogy lelketlenek legyenek.

Felgyógyultam, de fel nem támadtam, nem háltam meg, de élni nem tudtam, léteztem, de nem volt semmim, ember voltam, de nem volt senkim, a. napok szétfolytak, az évek összezsugorodtak, eszmék, ideák el- fonnyadtak, ismeretlen sötét virágszálak kezdtek bimbózni szívemben, sötétben láttam, mit mások nem láttak s vak voltam a napfényben.

Börtönöm rácsa lelkemre nyomta negativját, éjszaka lelkesített a fagyos hold, szikrát szórtak rám a csillagok, beterítettek fekete csodatakaróval és egy nap, arra ébredtem, hogy a határtalan turkesztáni nagy sivatag forró napja éget s felkeltem élni.

. Port Alexandrovszk.

Valamikor, az emberi élet előtt egy darab mennyország szakadha- tott "le az égből a turkesztáni homok pokol szélére, mert az utálatos, Sárga hóm okóceán szegletén ott'dühöng s elégedetlenül tajtékzik most

Egy hadifogoly naplója 25

is a mesebeli, káprázatos, pompás Káspi. Ha kegyetlen sorsában meg- nyugodva tesped a bizar szivárványos nagy víz, akkor mint egy vesze- delmes érett habasszony unottan engedi csókolni magát a szerelmes, holdkóros sárga Ázsiával; ha pedig a múlt felejthetetlen gyönyörűségein eltűnődik, elkeseredésében bestiává válik, — jajj akkor a körülötte levők- nek, mert tör, zúz, harap, fojt, tép, mint egy örjöngő, hisztérikus asszony.

Egy ilyen ördöngös, örjöngő viharos éjszakán érkeztünk meg , hárman a három „közveszélyes" a transz-káspi aresztánt vonattal a

¡krasznavodszki kikötőbe.

Fogolytársaim Szamarkandon szálltak fel hozzám. Az egyik leokandi jóismerösőm Achmed Ali Hudzsum a kokandi tatárfőiskola

professzora a másik Dr. Abdul Hadzsi Murannul közismert szamarkandi tatárpublicista, nagy német-barát, ki annakidején a jénai egyetemen szerezte diplomáját. A két tatár vezérférfi szövetkezve a kokandi és -szamarkandi üzbégekkel olyan erős' ellenállást fejtettek ki, hogy az orosz sorozóbizottság működése teljes kudarccal végződött. A szamar- kandi sorozóbízottság elnöke nyomtalanúl, de örökre eltűnt. A hadügy- miniszter, a minisztertanács tanácsára a cári ukázt (félve a turkesztáni forradalomtól) szégyenszemre visszavonta s a tatár és az üzbég férfia- kat felmentette a hadviselés kötelezettsége alól. A félmillió fegyverfog- ható tatár és üzbég férfi életét saját önfeláldozó nemes életük szabad- ságával váltották meg. Ez volt a két bátor nemes tatár fenséges bűne.

Nekem egészen más bűnöm volt. Meguntam a léiekörlő hadifogoly -életet, nem akartam már élőhalott lenni, fullasztott a fogolytábor pos-

hadt levegője, csak a szabadságra vágytam. Egy kirgiz hajtsár segítsé- gével bennszülöttnek öltözve az éj leple alatt sikerült elhagyni tever háton a várost. Napokig haladt a karaván a sivatagon minden akadály nélkül, a hajtsárok szívesek s alázatosak voltak. Egy éjjel karaván ikolompoiása vert fel álmomból. Eleinte azt hittem, hogy egy másik karaván érkezett meg éjjeli szállására. Fel akarok ü l n i . . . de nem tudok.

Mi az ? Megvoltam kötözve . . . Elaltattak, kiraboltak, még a ruhámat is leszedték rólam a jámbor hajcsárok s minden lelkiismeretfurdalás nélkül tovább álltak . . . Hogy mennyi ideig fetrenghettem ott magam sem tudom, mert önkívületien, a forró naptól pecsenyére sülve szedtek fel a sivatagi csendőrök, kik bevittek a kokandi kórházba s onnan néhány nap múlva Port-Alexandrovszkba küldtek felejteni.

Ahogy megérkeztünk Krasznavodszkba, hiába menydörgött, villám- lott, homokesőt szórt ránk a sivatag s mint dühös ezerfejű sárkány

•okádta forróvizét a tenger, mégis hajóra kergettek bennünket.

Borzalmas egy éjszaka volt. Amint a bűn, fekete volt minden.

Fekete a hajó, fekete a víz, fekete az ég, feketék az emberek s e bor- zalmas fekete világban mint tüzes istenharagja, pirosan visongott min- den percben a villám. Itt beleharapott a vízbe, s a tenger mint egy sebesült óriási szörny jajgatva hördült fel. Ott két megvadúlt villám a sötétben egymásnak rohant s őrült gyorsaságukban recsegve, ropogva felfalták egymást, a lehűlt villám-pozdorjákat mohón itta fel a víz.

Majd a tenger és a szárazföld versengtek egymással, ki tud rettenete- sebb, csodásabb, pokolibb lenni a másiknál. A felkorbácsolt, ágas- kodó özönvízre homokszem milliárdok rohantak, a fekete tornyos

26 • Botond

v.íz egy pillanatra megtorpant a homok roham alatt, de a másik pilla- natban már elnyelve» a balga hősöket, még magasabbra csapta fel féleí- metes, tarajos győzhetetlen karjait.

A fekete hajó mint a vágóhidra induló, marha elbődült, a hor- gonyt felszedik s elindulunk ?. feledés felé.

Talán bennünket, büntejen bűnösöket akar kiszabadítani a kalóz- hóhérok karmaiból, mert az áldozathordó rozoga bűntákojmány oldalát,, mint a kiszabadult fenevad rágja, tépi, harapja jászpisz hábfogójáyaj a tenger s a feltörekedő milliárd vízcseppek mint a várfalról leszorított ostromlók hörögve, csapongva, bőgve hullnak alá, mire az ostromot

újra kezdik. A cári bűnök aljas perpétuuma recsegett, ropogott, védeke- zett a haragos víz ellen, de hiába, mert mint a fergetegbe kidobott rongy esztelenül csatangolt segítséget hörögve a vízen. A piszkos kajüt- ablákon keresztül látom a tarajos, dühöngő, fenséges tengert. Mérges, izmos hullámkarjai a megúnt játékszert felemeli majd messzire magától a mélységbe leveti s a piszkos gőzskatulya mint szeretője előtt az apacs- lány talpra áll s mielőtt még az iszonyú víz rárohanna, hogy az életet beletömje, felugrik előle a magasba. Az ugrás két martalóc matróz életébe került, lemosta őket a fedélzetről. A két pribék belefúlt ieike meghozta a békét, a szél elállt, a vihar kezdett alább hagyni, hajnalodott s a habos tajtékzó fehér vizén a fekete gaz hajó, mint zümmögő döglégy a pilléstejen szállt tovább a cél felé. Ismét fogoly voltam, szabadság;

után vágyakoztam s azért mert szabad mertem lenni, visznek a börtönbe, á Káspi kellős közepébe egy kis szigetre, ami nincs is a térképen, visznek az élet feledésére... víz, víz, mindenütt v í z . . . itt csak meg- halni lehet, ha II. Miklós is úgy akarjad Folyt. köy_

Mit a k a r o k ?

(H. M. E-nek szól a. versem.)

Hogy lángom téged, is égjen, nem csak engem emésszen, Hogy a Te éteted bennem , is éljen,

Hogy. való valótlanságod a létbe lépjen.

Térüljön ki eléd a legszebb, pillanatom, Légyén / ajtad simuló száj a haagulqtpm, Fe hér vágyvirágot égjen Rád a vérem,

\ Ezt akarom f

HORVÁTH JÓZSEF.