A munkatermelékenység mutatószámai a mezőgazdaságban

A MUNKATERMELÉKENYSÉG MUTATÓSZÁMAI A MEZÖGAZDASÁGBAN*

SZERKESZTÖSÉGI MEGJEGYZÉS. A Statisztikai Szemle Szerkesztősége az alábbiakban közli B. Bra-' gínszkijnek a Vesztnik Sztattsztikz' 1955. 2. számában megjelent cikkét. A cikkben tárgyalt kérdés fontossá—

gára tekintettel a Szerkesztőség felkéri a mezőgazdasági munkatermelékenység problémáival foglalkozó köz—

gazdászokat, statisztikusokat, szóljanak hozzá B. Bra—

ginszkij cikkéhez.

A szocialista termelésnek a népi fogyasztás növelésének szükséges elő—

feltételét alkotó, a legfejlettebb technika alapján történő szakadatlan növe- kedéséhez és tökéletesedéséhez a legfontosabb feltétel a munkatermelékeny—

ség rendszeres emelése. A munkatermelékenység színvonala és növekedésé—

nek üteme, a megtakarított munkaidő mennyisége a szocialista termelés fej- lődését jellemző fő mutatószámokhoz tartozik. A munkatermelékenység emelkedése a termelés növelésének, a termelési önköltség csökkentésének és a felhalmozások növelésének legfontosabb tényezője. Ez a szocialista gazdaság valamennyi ágára, köztük a mezőgazdaságra is vonatkozik. Az új technikának és az élenjáró agrotechnikának bevezetése a mezőgazdaságba, a kolhozok szervezeti—gazdasági megerősítése, a gép— és traktorállomások és Szovhozok munkájának megjavítása nagy sikerek elérését tette lehetővé a mezőgazdasági munka termelékenységének emelése, a kolhozparasztok, a gép— és traktorállomási és szovhozdolgozók munkájának megkönnyítése, és megtakarítása terén.

A kolhozokban és a szovhozokban a munkatermelékenység ma körül—

belül háromszor olyan magas, mint a forradalom előtti mezőgazdaságban volt. ' '

Az SZKP Központi Bizottságának januári teljes ülése által a gabona—

termelés további fellendítésére, és ennek alapján az állattenyésztési termé—

kek termelésének jelentős növelésére vonatkozóan kitűzött legfontosabb fel- adatok megvalósítása elválaszthatatlanul összefügg a munkatermelékenység további emelésével a kolhozokban, a gép—- és traktorállomásokon és szov—

hozokban. * '

A párt és a kormány azt kívánja a mezőgazdasági dolgozóktól, hogy be—

hatóbban foglalkozzanak a gazdasági problémákkal, még többet törődjenek

' Veszmik Szt'atisztiki. 1955. 2. sz. 17—28. old. —— Vitacikk.

mékekre eső munka— és pénzráfordítások csökkentésével.

A kolhozok, gép- és" traktorállomások és szovhozok legfontosabb fel-.

adata, hogy a 100 hektár mezőgazdaságilag megművelt földterületre esőter—

mékek mennyisége, a termékegységre eső legkisebb munka— és pénzráfordí—

tások mellett, a lehető legnagyobb legyen.

Ezért a munkatermelékenység számbavétele a mezőgazdaságban a mezőgazdasági statisztika egyik alapvető feladata. A mezőgazdasági munka-—

termelékenység számbavételének kérdései nagy figyelmet igényelnek, mint- hogy módszertani szempontból jelentékenyen gyengébben vannak kidol—

gozva, mint például az ipari munkatermelékenység számbavételének kér——

dései.

Mint ismeretes, az ipar területén a munkatermelékenységi mutatószá—

mok meghatározott rendszerét dolgozták ki, amelyet sikerrel alkalmaznak a.

számviteli és a tervezési gyakorlatban. Ezekhez a mutatószámokhoz tartozik mindenekelőtt a meghatározott időszak alatt előállított egy munkásra eső ——-—- 1952. január 1—i vállalati nagybani árakon kifejezett —-—— teljes termelés. A munkatermelékenység általánosító értéki mutatószámain kívül a tervezési és számviteli gyakorlatban az egyes, egy vagy több termékfajtát előállító iparágakban (szénbányászat, tőzegkitermelés, faipar, cementipar, téglagyár—

tás, nyersvasgyártás, acélgyártás, hengereltáru gyártás, villamosenergia ter- melés stb.) széles körben alkalmazzák a munkatermelékenység természetes mértékegységben kifejezett mutatószámait.

Más a helyzet a mezőgazdaság területén, különösen a kolhozokban. Lé—

nyegében mindezideig nincs megoldva a munkatermelékenység kiszámítá—

sának számos alapvető kérdése a növénytermelésben, az állattenyésztésben, az egész mezőgazdaságban. A kolhozok évi beszámolójelentései nem tartal- mazzák a munkaidő egységére vagy az egy kolhozparasztra eső mezőgazda—

sági termelésre vonatkozó adatokat. Nincsenek adatok a munkások munka—

termelékenységéről a szovhozok évi beszámolójelentéseiben sem, a szovho—

zok évi termelési terveiben sem irányozzák elő a munkatermelékenységi feladatokat.

Ugyanakkor a mezőgazdasági munkatermelékenység számbavétele az ipari munkatermelékenység számbavételéhez képest számos lényeges sajá—

tosságot mutat fel. Ezek a sajátosságok azzal kapcsolatosak, hogy a mező- gazdaságban a munkafeltételek eltérnek az ipari munkafeltételektől, vala- mint a kolhozoknak, mint a szocialista gazdaság egyik formájának sajátos—- ságaival függenek össze.

A mezőgazdaság az ipartól eltérően sajátos termelőeszközzel rendelke—

zik, a földdel.

,,A mezőgazdasági munka termelékenysége —— írta Marx — természeti feltételekhez van kötve és azok termékenységétől függően ugyanaz a meny—' nyiségű munka sok vagy kevés termékben, használati értékben jut kifeje- zésre. Hogy mennyi munka testesül meg egy vékában, ez attól függ, hogy adott mennyiségű munka hány vékát termel. Itt a föld termékenységétől

függ az, hogy az érték mennyi termékben jut kifejezésre . . ."1

1 K. Marx, A Tőke, 1951. HI. köt., 830. old., oroszul és n. a. Szikra. Budapest, 1951'_ III. köt..

835. old.

Az ipari termelés feltételei között, ahol a munkaidő és a termelési idő a leggyakrabban egybeesik, a munkatermelékenységet rendszerint az elő—

állított termék mennyiségének és a termék előállítására fordított munkaidő mennyiségének hányadosával mérik. Más a helyzet a mezőgazdaságban. A növénytermelésben és jelentős mértékben az állattenyésztésben is, az ipar—

tól eltérően, a munkaidő és a termelési idő rendszerint nem esik egybe. Ter—

méseredmény (a termés betakarítása, a gyapjú lenyirása stb.) itt évente egyszer—kétszer van. Ezért az egyes adott időpontokban (a termés betakarí—

tása előtt, a gyapjú lenyírása előtt) a munkatermelékenységet csak nem tel—

jes mutatószámokkal mérhetjük, amelyek nem a termékegységre, hanem a teljesített munka egységére vagy az egy objektumra eső munkaidőráfordi—

tást fejezik ki. Ilyen mutatószámok azok, amelyek valamely növény egy hektárjának valamely konkrét gépfajta segítségével történő betakarítására, vagy az

egy állat gondozására eső munkaidőráfordítást fejezik ki. Magától értetődik, a munkatermelékenység végső és döntő mutatószáma a mező—

gazdaságban is a munkaidő egysége alatt előállított termékek, illetve a ter—

mékegység

előállítására fordított munkaidő mennyisége. A munkatermelé—

kenységnek ilyen, mint gyakran nevezik, ,,teljes" mutatószáma mellett azon-—

ban nagy gyakorlati jelentőségük van a ,,nem teljes", ,,részleges" mutató-e számoknak is, amelyek csupán az egyes mezőgazdasági munkákon és műve—

leteknél elért teljesítményt jellemzik, de nem jellemzik az egész mezőgazda—

sági termelés végső eredményeit.

Számos módszertani kérdés merül fel a mezőgazdasági munkatermelé—

kenység színvonalának kiszámításakor a tulajdon formájának (kolhoz cso—

porttulajdon) és a kolhozok és a gép— és traktorállomások közötti kölcsönös kapcsolatok sajátosságaival összefüggésben. A kolhozok az állam tulajdoná—

ban lévő földön dolgoznak, az állami tulajdonban lévő alapvető termelő esz—- közök segítségével. A kolhozok termelési tevékenysége elválaszthatatlanul összefügg a gép— és traktorállomások munkájával. A kolhozokban termelt mezőgazdasági termékek előállításával kapcsolatos munkaráforditásokból jelentékeny rész esik a gép- és traktorállomások dolgozóira. Ezért a munka- termelékenység színvonalának meghatározása a kolhozokban megköveteli

—— véleményünk szerint —-—, a traktoristák és a gép— és traktorállomások azon más kategóriájú dolgozói munkaráfordításainak számbavételét, akik közvetlenül részt vettek a termékek előállításában.

A munkatermelékenység mutatószámainak igen nagy gyakorlati jelen- tőségük van a mezőgazdasági termelés tervezésénél, mindenek előtt a 100 hektár mezőgazdasági művelés alatt álló területre eső termelés tervezésénél, a mezőgazdasági növények termelési területének kijelölésénél, a mezőgazda—

sági munkák terjedelmének és határidőinek megalapozásánál, a munka he—

lyes megszervezesénél az egyes gazdaságokban. A mezőgazdaságban a munkatermelékenység mutatószámait nemcsak az egész országra, hanem az egyes területekre, sőt, ami különösen fontos, az egyes gazdaságokra — kol- hozokra, gép— és traktorállomásokra, szovhozokra —— vonatkozóan is ki kell számítani. Ki kell dolgozni a munkatermelékenység mutatószámrendszerét a kolhozokra, a gép— és traktorállomásokra és a szovhozokra, valamint az egész mezőgazdaságra vonatkozóan.

Ebben a cikkben csupán a mezőgazdasági munkatermelékenységi mu—

tatószámok kiszámításának néhány módszertani kérdését vizsgáljuk meg.

A munkatermelékenységi mutatószámok konkrét elemzésének, különösen a

494

a; Hazassag

munkatermelékenység növekedési üteme és az ezt meghatározó tényezők

* vizsgálatának kérdései külön Vizsgálat tárgyát alkotják.

:;

A muíikatermelékenységet, mint ismeretes, a munkaidő egysége (óra, munkanap, hónap, negyedév, év) alatt előállított termelés mennyisége, vagy ami ugyanaz, a termékegység előállítására fordított munkaidő mennyisége jellemzi. A munkatermelékenység emelkedése a termékegységre eső munka—

időráfordítások csökkenését, vagy ami ugyanennek a folyamatnak a fordí- tott kifejezése, a munkaidő egysége alatt előállított termék mennyiségének

növekedését jelenti. '

Annak következtében, hogy a mezőgazdaság bonyolult népgazdasági ág, amely sok különböző használati értéket termel, a munkatermelékenységtel—

jes (általánosító) mutatószámának meghatározásához mindenekelőtt ismerni kell a mezőgazdaság értékben kifejezett össztermelését, a munkatermelé—

kenység dinamikájának jellemzéséhez pedig a mezőgazdasági össztermelést összehasonlító árakon kell kiszámítani.

Továbbá helyesen kell kiszámítani a munkaidőráfordítások együttes mennyiségét is. Az egyes évek ráfordításának is teljesen összehasonlíthatók—

nak kell lenniök.

Vizsgáljuk meg először a mezőgazdasági össztermelés értékelésének né- hány, a munkatermelékenységi mutatószámok helyes kiszámításánál nagy

jelentőségű kérdését. '

Mint tudjuk, a növénytermelés össztermelése magában foglalja az adott évben betakarított termékek értékét, valamint a befejezetlen termelés állo—- mánykülönbözetét. Az állattenyésztés össztermelése a következő alapele—

mekből tevődik össze: az állatok levágásával nem kapcsolatos állati termékek (tej, tojás, gyapjú, méz, viasz stb.) értéke, az állatállomány szaporulatának és élősúlygyarapodásának értéke az adott év folyamán. Az utóbbi a növendék állatok nevelésének a kiselejtezett (vagy, ha tervről van szó kiselejtezendő) állatok takarmányozásának és legelőn való feljavításának, az állatállo—

Hangsúlyoznunk kell, hogy az állatvágási termékek (hús, bőr), éppen, úgy, mint a mezőgazdasági nyersanyagok ipari feldolgozásának termékei

(vaj, tejtermékek, sajt, tartósított zöldségfélék stb.) lényegében nem a mező—

gazdaság termékei. Ezt a kérdést azonban másként kell eldönteni, ha nem a speciálisan mezőgazdasági munka termelékenységéről, hanem általában a kolhozokban és szovhozokban, amelyek a mezőgazdaság ágain kívül a gazda- sági tevékenység egyéb ágait is magukban foglalják, foglalkoztatott munka—

erő termelékenységének számbavételéről van szó. Ebben az esetben a munkatermelékenység számbavételének teljessége céljából, különösen a kol—w hozokban, ahol a mezőgazdasági termékek ipari feldolgozása eléggé jelentős helyet foglal el, a kolhoz össztermelésében számba kell venni a nem mező—

gazdasági ágak termelését is. A szovhozok és kolhozok évi beszámolójelenté—

seinek tartalmazniok kell azokat az adatokat, amelyek lehetővé teszik, hogy meghatározzuk minden adott üzem mezőgazdasági össztermelését.

A mezőgazdasági össztermelés említett elemeinek értékelése igen bo—

nyolult. A lényeg azoknak az áraknak a helyes megválasztása, amelyeken ezt az értékelést végre kell hajtani. A mezőgazdasági munkatermelékenység

számbavételénél és tervezésénél igen nagy jelentőségű az össztermelés össze- hasonlítható árakon való értékelése. A feladat olyan összehasonlítható árak kiválasztása, amelyek az adott szakaszban a lehető legnagyobb mértékben visszatükrözik a termékek előállításához társadalmileg szükséges tényleges munkaráfordításokat, azaz a termék tényleges értékét. Ezért például az

1926/27. évi Változatlan árakat, amelyek már régen elavultak, nem lehet

összehasonlító árként használni; véleményünk szerint nem szolgálhatnak összehasonlító árként (ha az egész mezőgazdaságról beszélünk) a mai állami begyűjtési árak sem, mert a különböző mezőgazdasági termékek begyűjtési árai közötti arányok nem mindig tükrözik az e termékek előállításával kap- csolatos munka— és pénzráfordítások arányait.

Az egész termelésnek állami begyűjtési árakon való értékelése, a mező—

gazdasági termelés struktúrájának megváltozása esetén, a mezőgazdasági termelés fizikai terjedelmének és a mezőgazdasági munka termelékenysége- nek növekedését torzítva mutatja. Az állami begyűjtési árak, véleményünk szerint, csak az egyes kolhozok össztermelése változásainak értékeléséhez használhatók fel és csak akkor, ha e gazdaságok struktúrájában nem történt lényeges eltolódás. Ezek az árak azonban nem alkalmazhatók a kolhozok össztermelésének értékelésére az egész köztársaság, határterület, terület, gazdasági övezet tekintetében.

A mezőgazdasági termékek árainak sokféleségére tekintettel leghelye—

sebb lenne a mezőgazdasági össztermelés megállapításánál az árutermelés átlagos értékesítési árait használni.

Ezeken az árakon kell a kolhoztermelés termelési szükségleteire felhasz- nált (vagy felhasználásra előirányzott) nem árutermelési részét is értékelni.

A kolhoztermelésnek munkaegységek szerint elosztott nem árutermelési ré—

szét (valamint a háztáji gazdaság termelését) az egyes termékeknek a kolhoz—

paraszt—gazdaságokban történt értékesítésének és felhasználásának átlagos árain kell értékelni. Ebben az esetben a személyi fogyasztásra készült ter-—

melést állami kiskereskedelmi árakon kell értékelni. A szovhozok termelésé- nek nem árutermelési részét önköltségen kell értékelni.

A mezőgazdasági termelés nem árutermelési részének mérlegelt átlagos értékesítési árakon történő értékelése, még ha nem is fejezi ki teljesen a mezőgazdaságban létrehozott érték tényleges nagyságát, de kétségtelenül jobban megközelíti azt, mint a többi értékelési módszer, jobban kifejezi a mezőgazdaságban realizált érték nagyságát, mert a mezőgazdaság áruterme—

lése éppen ezeken az árakon kerül be a gazdasági forgalomba.

A kolhozok össztermelésének összehasonlító árakon való értékelése el—

méletileg más elvek alapján is lehetséges. Ha figyelembe vesszük, hogy , a termelés gépesítésének színvonala a kolhozokban, éppen úgy, mint az agro—

technika színvonala is, egyre jobban megközelíti a szovhozok gépesítési és agrotechnikai színvonalát, akkor teljesen lehetséges a kolhozok össztermelé—

sének például azokon a beadási árakon való értékelése, amelyeket 1954—ben a szovhozok termelésére állapítottak meg e termelés önköltsége alapján.

A mezőgazdasági össztermelés értékelésének azonban leghelyesebb módszere, mely kifejezi a reális gazdasági arányokat, jelenleg a termelésnek az árutermelés mérlegelt átlagos árain történő értékelése. Állandó árként az ötödik ötéves terv végéig, azaz 1956—ig, az 1951. évi árutermelés mérlegelt átlagos árai alkalmazhatók. A továbbiakban pedig, véleményünk szerint, át kell térni az 1954. vagy 1955. évi árutermelés mérlegelt átlagos árainak al—

kalmazására. Erre azért van szükség, mert 1953. második félévében számos;

igen fontos mezőgazdasági termék begyűjtési és felvásárlási ára emelkedett és igen jelentősen megváltozott a termelés árutermelési részének struktú—l rája: a kötelező beszolgáltatások során és a piaci eladások során realizált) termelés aránylagos súlya csökkent, az állami felvásárlásoké pedig növeke- dett. Ezért az 1954. évi vagy 1955. évi árutermelés mérlegelt átlagos árai pontosabban tükrözik vissza a mezőgazdasági termékek termelésének felté-w teleit a jelenlegi szakaszban.

Ezidöszerint nagy jelentőségű a mezőgazdasági össztermelés terjedel—

mének egyes területek, kerületek, gazdasági övezetek, sőt egyes kolhozok és, szovhozok szerinti meghatározása, olyan egységes összehasonlító árakon, amelyek lehetővé teszik a mezőgazdasági termelés alakulásának megállapí-—

tását. A fent mondottakkal kapcsolatban, a mezőgazdasági mutatószámok, nevezetesen a munkatermelékenységi mutatószámok összehasonlitása céljá—

ból ki kell dolgozni az 1954. vagy 1955. évi összehasonlító árak egységes ár—

jegyzékét.,

-. A mezőgazdasági össztermelés terjedelmének 1954. vagy 1955. évi össze- hasonlító árakon történő meghatározása lehetővé tenné, hogy behatóbban ta—

nulmányozzuk a kolhozok gazdaságát, hogy összehasonlíthatóbb adatokkal rendelkezzünk a 100 hektár szántóra, rétre és legelőre, egy munkásra, egy munkanapra vagy egy munkaegységre eső össztermelésről és árutermelés—' ről, hogy helyesebben jellemezzük a kerületen belül az egyes gazdaságok kö- zött és a kerületek között a munkatermelékenység színvonalában mutatkozó—

különbségeket, hogy megfelelően csoportosítsuk a kolhozokat és szovhozokat a földterület kihasználásának foka és a munkatermelékenység szinvonala-, szerint, hogy teljesebben feltárjuk a termelési tartalékokat. Természetesen, ezek az árak sem fogják teljes mértékben visszatükrözni a termelés tényleges.

értékét, de mégis sokkal közelebb állanak hozzá, azaz a termelés társadalmi költségeihez, amint a begyűjtési árak vagy az 1951. évi mérlegelt átlagos értékesítési árak.

Befejezésül a szovhozok tekintetében egy lényeges megjegyzést kell tennünk. A kormány 1954-ben a szovhozok legfontosabb mezőgazdasági ter-—

mékeire övezeti beadási árakat állapított meg. Ezeket az árakat a progressziv önköltség színvonala alapján határozták meg és a jövedelmezőség bizonyos százalékát biztosítják. Véleményünk szerint a szovhozokban célszerűbbxa lenne az össztermelést nem az önköltség szerint számbavenni, mint ahogy ezt eddig tették, hanem az adott övezet átlagos beadási árain. A szovhozok össztermelésének az adott övezet beadási árain történő értékelése lehetővé tenné, hogy az adott övezeten belül összehasonlithassuk az egész termelés-;—

nek a földterület egységére, az egy munkásra stb. eső fizikai. terjedelmét.

Természetesen, az egész mezőgazdaság össztermelésének az egyes terü——

letek, köztársaságok és az egész népgazdaság szerinti meghatározásakor a mezőgazdaság valamennyi szektorának össztermelését ugyanazokon az ára- kon, azaz 1954. vagy 1955. évi mérlegelt átlagos értékesítési árakon kell ér—

tékelni. Erre azért van szükség, hogy megállapíthassuk a mezőgazdaság össz-, áru— és tisztatermelésének előállításában az egyes szektorok arányla—

gos súlyát, hogy összehasonlíthassuk a munkatermelékenység színvonalát a szovhozokban és a kolhozokban stb.2

" Ebben az esetben, ahhoz, hogy a kolhozok munkatemmlékenységének színvonalát összehasonlithas—

suk a parasvteazdasáeok mnnkatermelékenységéwl, a kolbczok termeléséhez hozzá kell adni a kölkök parasztok háztáji gazdaságának termelését.

Vizsgáljunk meg a mezőgazdasági termelés előállításához szükséges munkaidőráfordítások terjedelmének meghatározásával kapcsolatos néhány kérdést.

A kolhozok beszámolójelentése nem tartalmaz adatokat a munkaidőrá—

fordításokról. Az évi és a folyamatos beszámolójelentésekben csak a kolhoz—

parasztoknak elszámolt munkaegységek mennyiségét mutatják ki. Egyes közgazdászok azt tartják, hogy a termék termelésére elszámolt munkaegysé—

gek mennyisége kifejezi a termék előállításával kapcsolatos munkaráfordítá—

sokat és így a munkatermelékenység meghatározásához alapul szolgálhat.

A termékegység előállítására eső munkaegység—ráfordítások azonban csak a munkatermelékenység változásának közvetett mutatószámául szolgálhatnak, de annak sem mindig.

Ha például a kolhozban megjavult a munka szervezése, a teljesítmény—- normákat túlteljesítették, a termelés technikája azonban Változatlan maradt, ez maga után vonja a termékegység előállítására fordított munkanapok szá—

mának csökkenését. A termékegységre'eső elszámolt munkaegységek száma azonban nem csökken. Más a helyzet akkor, amikor a termelés technikája is megváltozik. Tegyük fel, hogy a szénabetakarítást a kolhozban korábban főként iga- és kézierővel végezték, ma Viszont gépek segítségével: a betaka—

rítás traktoros szénakaszálógéppel, a széna összegereblyézése traktor vonta—

tású gereblyékkel történik, kanalazó gépeket is alkalmaznak stb. Ebben az esetben erősen csökken a munkaidőráfordítás: csökken az egy mázsa beta—

karított szénára eső munkanapok átlagos száma, és bár nem ugyanolyan arányban, de csökken az egy mázsa betakarított szénára eső munkaegységek száma is.

A következő példa megmutatja, hogy a komplex gépesítés hogyan be—

folyásolja a munkanap— és munkaegység—ráfordítások csökkenését. A Moszkva terület Lihovicki kerületének ,,Sztálin"—ról elnevezett kolhozában 1951—1953-ban az összes szénakaszálási munkáknak iga— és kézierővel tör—

tént elvégzésénél a termelés egy mázsájára 1,21 munkaegységet és körülbelül O,9 munkanapot fordítottak. 1954-ben a szénabetakarítást az összes széna—- kaszáló területnek körülbelül 500/o—án gépekkel (komplex gépesítés mellett) szándékozták elvégezni és (belértve az iga— és kézierővel végzendő mun—

kákra eső ráfordításokat is) métermázsánként O,44 munkaegység — és 0.2 munkanap-ráfordítást irányoztak elő. A munkanapráforditásoknak tehát 4,5—szeresen, a munkaegységráforditásoknak pedig körülbelül 2,8—szeresen kellett csökkenteniük. Ebből a példából látható, hogy az egy felszámított munkaegységre átlagosan eső termékmennyiség alapján számított munka—

termelékenységi mutatószámok a tényleges helyzethez képest csökkentik a munkatermelékenység dinamikáját.

Tehát a munkatermelékenységet egyedül csak a ráfordított munkaidő egységére átlagosan eső termék mennyisége alapján határozhatjuk meg helyesen.

Az állami vállalatoknál a munkaidőráfordítás általánosan elfogadott mértékegysége a ledolgozott (teljesített) munkanap vagy munkaóra. A kol—

hozokban azonban nem veszik számba az egyes gazdasági ágakban ráfordí—

tott munkanapokat, mégkevésbé a munkaórákat. Maga a ,,munkanap" foga—

lom a kolhozokra és különösen a növénytermelésre alkalmazva nem olyan

pontos, mint az iparban, mivel a mezei munkáknál a munkanap tartama az évszaktól. az időjárási viszonyoktól stb. függően'ingadozik. Nem alkalmaz—

ható munkanapként a munkán való megjelenés sem, mert nem ismeretes,

498 * B. amen—iszap— f

%

hogy akolhozparaszt egész napon át vagy csak a nap egy részében dolgo—

zott—e. Ezenkívül, a számbavétel jelenlegi szervezete mellett gyakorlatilag nagyon nehéz a munkán való megjelenést az egyes növényfajták szerint számbavenni. Ezt a számbavételt meg kell javítani.

A kolhozokban a termékegység előállítására történő munkaidőráfordí—

tások alapján pénzértékben és természetes mértékegységben kiszámított munkatermelékenységi mutatószámnak igen nagy jelentősége van az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának március 9—i ,,A mezőgazdasági tervezés gyakorlatának megváltoztatásáról" című hatá- rozata szempontjából. Ahhoz, hogy pontosabban vegyük számba és tervez—

zük a termékegységre eső munkaráforditásokat, célszerű lenne -—— Vélemé—

nyünk szerint —, a kolhozok (kolhozparasztok) munkarát'ordításainak munkanapokban való számbavételi módszereit felkutatni. Az ilyen számba- vétel lehetővé tenné a kolhozok számára, hogy megalapozottabban tervezzék meg a munkaerőtartalékok felhasználását és a mezőgazdasági munkákat Ismeretes, hogy a kolhozok a termelési tervek elkészítésekor már most ki—

számítják a jövő évi tervszerinti munkaegység—ráfordításokat egyes növény—

fajták, állattenyésztő telepek stb. szerint. Ezzel együtt -—— a kisegítő számí- tások során —— meg kell állapítaniuk a feltételezett munkanap—ráfordításo- kat is. Következésképpen a kolhoztermelés tervezésének gyakorlati szük—

ségletei a munkaegység-ráfordítások mellett a munkanapráfordítások meg—

határozásának szükségességét is felvetik. Ez lehetővé teszi, hogy a kolhozok—

ban és az egyes brigádoknál a munkatermelékenységet az egy munkanapra eső termékmennyiség mutatószámának segítségével tervezzék.

A kolhozokban a munkatermelékenység legáltalánositóbb mutatószáma a kolhozok munkájában részvevő egy munkásra (beleértve a gép- és trak—

torállomások dolgozóit is) eső, összehasonlító árakon számított össztermelés nagysága. Ennek a mutatószámnak az a jelentősége, hogy kifejezi az évi munkatermelékenységre ható tényezők egész sokaságát, beleértve a munka—

erő—felhasználását is a folyó évben, ami a mezőgazdaságnál különösen fontos.

A kolhozparasztok milyen kategóriáit kell számításba venni a mutató—

szám kiszámításakor?

Ismeretes, hogy az iparban és a szovhozokban a munkatermelékenysé—

get nem az összes dolgozókra, hanem csak a munkásokra számítják. Ebből a feltétlenül helyes elvből kell kiindulni a munkatermelékenység kiszámítá—

sakor a kolhozokban is. A kolhozokban a munkatermelékenységet csak azokra a kolhozparasztokra kell kiszámítani, akik közvetlenül részt vesznek a mezőgazdasági termelés előállításában. A jelenlévő, munkaképes kolhoz—

parasztok összes számából ki kell vonni nemcsak azoknak a kolhozparasztok—

nak számát, akik nem dolgoznak ténylegesen a kolhozokban, hanem azokét is, akik a kolhozokban adminisztratív munkakörökben, építőbrigádokban, segédüzemekben, óvodákban, klubokban stb. dolgoznak. A munkaegység- ráfordításokra és az ezeknél a munkáknál foglalkoztatott kolhozparasztok létszámára vonatkozó adatokat a kolhozok évi beszámolójelentései tartal—

mazzák.

A kolhozok munkájában a munkaképes kolhozparasztokon kívül részt vesznek öreg kolhozparasztok (60 évesnél idősebb férfiak, 55 évesnél idősebb nők), munkaképes korban lévő nem munképes kolhozparasztok, valamint 12—15 éves korú serdülők is. Az e kategóriákhoz tartozó kolhozparasztok

munkaráforditásait, véleményünk szerint, a munkatermelékenység kiszámí—

tásakor számitásba kell venni. Az öregek és a serdülők azonban, mint tud—- juk nem egész éven át dolgoznak és jelentősen kevesebb munkaegységet tel- jesítenek, mint a munkaképes korban lévő kolhozparasztok. Ezért az emli—

tett kategóriákba tartozó dolgozók létszámát át kell számítani munkaképes korú dolgozókra a megfelelő átszámítási együttható segítségével, amelyet megkapunk, ha az öregek és serdülők által teljesített munkaegységek átla—

gos számát osztjuk a munkaképes korú kolhozparasztok átlagos teljesítmé—

nyével.

Az egy munkásra eső termelés kiszámításakor számitásba veendő kol—

hozparasztok létszámának megállapítására egy másik módszer is alkalmaz—

ható.

Az iparban és a szovhozokban az évi munkatermelékenység színvonalá—

nak meghatározásakor a munkások évi átlagos létszámát alkalmazzák. Ez az elv alkalmazható lenne a kolhozokra is. Ebben az esetben a dolgozó kolhoz-—

parasztok (beleértve a serdülőket is) évi átlagos létszámát a kolhozok évi beszámolójelentésének IV. táblázata alapján kellene kiszámítani, a dolgozó kolhozparasztok évi átlagos létszámából ki kell vonni a nem mezőgazdasági ágakban foglalkoztatott kolhozparasztok számát, és hozzá kell adni a gép— és traktorállomások azon munkásainak számát, akik nem tagjai a kolhoznak. A dolgozók létszámának ez a meghatározási módszere inkább megközelíti az iparban és a szovhozokban alkalmazott módszert; ebben az esetben nincs szükség a serdülők és öregek számának munkaképes kolhozparasztokra való külön átszámítására.

*

Az egész kolhoz és szovhoz munkatermelékenységének szinvonalát és növekedési ütemét jellemző általánosító mutatószámok mellett nagy jelentő—

ségűek, különösen az egyes kolhozok gyakorlati vezetésénél, az egyes nő—

vénytermelési és állattenyésztési ágakban a legfontosabb növények és állat—

tenyésztési termékfajták termelésére vonatkozó munkatermelékenységi mutatószámok. Ezeket a mutatószámokat úgy számítjuk ki, hogy az adott mezőgazdasági ágban előállított termelés terjedelmét elosztjuk az ebben a mezőgazdasági ágban dolgozó kolhozparasztok számával. Például a gyapot- termelő kolhozoknál a munkatermelékenységet úgy állapítják meg, hogy a termelt nyersgyapot—mennyiséget elosztják a gyapottermelő brigádokban dolgozó kolhozparasztok számával. Bár a gyapottermelő brigádok a gyapot vetésén kívül lucernavetéssel, valamint kismértékben zöldségfélék és dinnye vetésével is foglalkoznak, a gyapot termelésével és betakarításával kapcsola—- tos munkaráfordítások azonban ezekben a brigádokban, mint tudjuk, az összes munkaráfordításoknak túlnyomó részét teszik ki, és ezért a munkater-—

melékenységnek a fent ismertetett módon való kiszámításakor elkövetett pontatlanság nem lényeges. Hasonlóképpen határozzák meg az állattenyész- tésben dolgozó kolhozparasztok munkatermelékenységét is.

Az állattenyésztésben a munkatermelékenységet tehát a megfelelő állattenyésztő telepeken az állattenyésztésben foglalkoztatott egy dolgozóra egy év alatt eső tej, hús, gyapjú és egyéb termékek mennyiségével mér—

hetjük.

Ami a kolhozok egyes mezőgazdasági ágaiban foglalkoztatott kolhoz—

parasztoklétszámánakmeghatározását illeti, erreacélra felhasználhatók a

⁵⁰⁰

fkolhozok évi beszámolójelentéseinek a specializált brigádokban és állat—"

tenyésztő telepeken dolgozó kolhozparasztok létszámára vonatkozó adatai.

A kolhozokban a munkatermelékenység kiszámításakor a munkaráfc'r—

dítások között nemcsak a kolhozparasztok munkaráfordításait kell számba-—

venni, hanem a gép— és traktorállomások dolgozóinak munkaráfordításaitia.

A kolhozok évi beszámolójelentése adatokat közöl a traktorísták, a munka- gépkezelők által a kolhozok számára végzett munkákon teljesített munka——

egységek számáról. A gép— és traktorállomások dolgozói által teljesített- munkaegységekre vonatkozó adatok felhasználhatók annak meghatározás—éw nál, hogy mekkora a gép— és traktorállomások dolgozói munkaráfordításainak részaránya a kolhozok együttes munkaráfordításaiban. Ezek az, adatok azon- ban nem adnak választ arraa kérdésre, mekkora az adott konkrét mező-—

gazdasági termékfajtára eső munkaráfordítás. Ezeket az adatokat megkap—

hatjuk például az egyes kolhozok részére Végzett traktormunkák terjedel—

delmére vonatkozó és a gép— és traktorállomásokon munka— és növényfajták szerint nyilvántartott adatoknak, valamint a kolhozokban vezetett munka-—

egység nyilvántartási könyv adatainak speciális reprezentatív feldolgozása A útján.

A szovhozokban az elsődleges számvitel lehetővé teszi, hogy külön munka nélkül meghatározzuk a megfelelő mezőgazdasági ágban foglalkozta—

' tott egy dolgozóra átlagosan eső, természetes mértékegységben kifejezett termékmennyiséget. Igy a gabonatermelő szovhozokban a gabona termelését a szántóföldi növénytermelésben foglalkoztatott egy állandó és idénymun—

kásra számítják ki. A gyapottermelő szovhozokban a gyapottermelésben fog-—

lalkoztatott egy munkásra eső gyapottermés a munkatermelékenység rend—

kívül fontos mutatószáma. A városok közelében lévő zöldségtermelő és tej—- termelő-állattenyésztő szovhozokban célszerű a főbb gazdasági ágakban a munkatermelékenységet természetes mértékegységben számbavenni. A tel—

jesítmény meghatározásakor nemcsak az állandó, hanem az idényrnunkáso—

kat is figyelembe kell venni. Az idénymunkások létszámát átszámíthatjuk az állandó munkások létszámára, az állandó és az idénymunkások évi munkanapjai számának arányából kiindulva.

Mint fent megjegyeztük, a gyakorlati munkában nagy jelentőségűek a munka, a terület, az állatállomány stb. egységére eső munkaráfordítások mutatószámai. Ezeket alkalmazhatjuk például a különböző mezőgazdasági termelési ágakban —— a gép- és traktorállomásokon, kolhozokban és Szovho—

zokban —-— valamely munkához szükséges munkaerő létszámának kiszámítá—

sára. Az e fajta munkatermelékenységi mutatószámok egyike a szovhoz—, a gép— és traktorállomási dolgozók, a kolhozparasztok teljesítménynormája és e normák teljesítésének mutatószámai.

Az egyes növényfajták 1 hektár vetésterületére eső munkanapokban ki—

fejezett, valamint az állatállomány egységére eső munkaráfordítások mu—f tatószámai: összevont normatív munkaráfordítási mutatószámok. Ezek a mutatószámok rendkívül fontosak a kolhozok munkaerőszükségletének meg——

határozásánál és a szovhozok munkáslétszámának tervezésénél. A meg—- művelt mezőgazdasági terület egységére vagy az állatállomány egységére eső munkaráfordítások csökkenése a szocialista mezőgazdaságban vissza- tükrözi a technikai haladás hatékonyságát, amit a terméshozam emelkedése és az állatállomány produktivitásának növekedése kísér.

A műveletek számának növekedésekor, az adott növényfajta egy hektár—

jára eső együttes munkaráfordítások az agrotechnika javulásával kapcsolat- ban csökkennek, mert az új, a legfejlettebb technika alkalmazása a mező—- gazdaságban a munkaráfordítások erős csökkenését biztosítja minden egyes műveletnél. így a négyzetes fészkes vetésmódnál és a sorközi megművelés—

nél a kapásnövények, például a burgonya, kukorica és különösen a gyapot munkaigényessége erősen csökken, a terméshozam pedig növekszik. Az Uzbég SZSZK gyapottermelő gazdaságaiban a kolhozépítés első éveiben, amikor a gyapot megművelésével és betakarításával kapcsolatos munkák túlnyomó részét kézzel végezték, egy hektár gyapot legalább: 250—300 munkanapot igényelt, és O,8——0,9 hektárt tett ki az egy munkaképes mun—

kásra eső maximális megterhelés. Ez azt jelenti, hogy egy 1000 munkaképes kolhozparaszttal rendelkező speciális gyapottermelő kolhoz körülbelül 600—

700 hektár gyapotot tudott megművelni, számításba véve a gazdaság egyéb ágainak munkaerőszükségleteit is. Ebben az időben a gyapot terméshozama 12—18 ci/ha volt. Az összes gyapottermelési munkák teljes gépesítése esetén, az egész munkakomplexum tekintetében az agrotechnika mai színvonala mellett egy hektár gyapot 46 munkanapot igényel, és jelentékenyen maga—

sabb terméshozamot érnek el. Ez azt jelenti, hogy a gyapottermelésben fog- lalkoztatott egy munkás körülbelül 4 hektár gyapotot tud teljes egészében megművelni.3

Hangsúlyoznunk kell, hogy az egy hektárra vagy az egy állatra számí—

tott munkaráfordítások csökkenése csak akkor pozitív mutatószám, ha ugyanakkor növekszik a terméshozam, emelkedik az állatállomány produk—

tivitása stb. Egyedül csak a vetésterület egy hektárjára eső munkaráfordítá- sok csökkenése a terméshozam alakulásának figyelembevétele nélkül egyál- talán nem elegendő a munkatermelékenység színvonalának jellemzésére.

Sőt, ez lehet tisztán negatív jelentésű is, ha a munkaráfordítások csökke—

nése mellett csökken a terméshozam is vagy az egy munkanapra eső termék-—

mennyiség. Az élenjáró kolhozokban a gépesítés azonos színvonala mellett az egy hektárra eső munkaráfordítás, mint tudjuk, valamivel nagyobb, mint az elmaradt kolhozkban, éppen azért, mert az élenjáró kolhozok kiegészítő agrotechnikai intézkedéseket (fejtrágyázás stb.) is foganatosítanak és sok-—

kal magasabb termést érnek el. A terméshozam növekedése az élenjáró kol—

hozokban rendszerint sokszorosan túlszárnyalja az egy hektár vetésterületre eső munkaráfordítások növekedését és a termékegységre eső munkaráfordí—

tások jelentékenyen alacsonyabbak. a:

Külön kell foglalkoznunk a gép— és traktorállomások dolgozóinak munkatermelékenységi mutatószámaival. A gép- és traktorállomás külön—

leges fajtájú vállalat. A gép- és traktorállomás munkásai részt vesznek a termék előállításában a kolhozparasztokkal együtt, számos mezőgazdasági ágban (gabonatermelésben, az ipari növények többségének termelésében) az összes mezőgazdasági munkák legnagyobb részét elvégzik. Véleményünk szerint azonban elméleti és gyakorlati szempontból hibás lenne a gép- és traktorállomásoknál a munkatermelékenységet oly módon meghatározni, hogy az általuk kiszolgált kolhozok össztermelését osztjuk a gép- és traktor—

állomások dolgozóinak létszámával, vagy a gép— és traktorállomások dolgo—- zói által a kiszolgált kolhozokban ledolgozott munkanapok számával, ugyan—

úgy, mint ahogy hibás lenne a kolhozparasztok munkatermelékenységét a

' Lásd a ,,Hlopkovodsztvo" c_ (dlyóirat 1951'. 11. sz.—ban A. J. Ivancsenko cikkét.

502 B. Ba

mint; _ __

gép— és traktorállomási dolgozók munkaráfordításainák számításba vétele nélkül meghatározni. A munkatermelékenységet helyesen csupán a gép— és traktorállomások által kiszolgált kolhozokban előállított terméknek a gép- és traktorállomási dolgozók és a kolhozparasztok munkaráfordításainak összegéhez való viszonyítása útján lehet kiszámítani. A gép— és traktor—állo—

mások tevékenységét azok a nem teljes munkatermelékenységi mutatószá—

mok jellemezhetik, amelyek közül a legfontosabb az egy gép- és traktor- állomási dolgozóra (beleértve a javítómunkásokat is) eső traktormunkák*

hektárban kifejezett (normálszántásra átszámított) mennyisége, vagy pedig a normálszántásra átszámított munkák egy hektárjára eső munkanapokban kifejezett munkaráfordítás. Alkalmazható azonban egy másik, eredménye—

sebb mutatószám is. Ismeretes, hogy a kolhozokban teljesített munkák után a gép— és traktorállomás meghatározott természetbeni bért kap, sok munka—

fajtánál pedig a fizetés pénzben történik. A gép— és traktorállomások által teljesített munkákért járó természetbeni és pénzbeni fizetés meghatározza a gép— és traktorállomásnak a kolhozok termelésében elfoglalt arányát. Ezért a gép- és traktorállomások dolgozóinak munkatermelékenységét úgy szá-—

mithatjuk ki, hogy a gép és traktorállomásra a természetbeni és pénzbeni fizetés során a kolhozokból beérkezett termékek értékét osztjuk a gép— és traktorállomás dolgozóinak (beleértve a javítómunkásokat is) létszámával.

Ha például a gép- és traktorállomás az általa kiszolgált kolhozoktól 2 136 000 rubel összegű természetbeni bért kapott állami begyűjtési árakon számítva, a gép— és traktorállomás által teljesített munkáért járó pénzbeni elszámolá—

sok pedig 728 000 rubelt tettek ki, akkor a gép— és traktorállomáshoz a kol—

hozokból beérkezett egész termelés értéke 2 864 000 rubelt tett ki. Ha az összes dolgozók (a javítómunkásokat is beleszámítva) évi átlagos állományi létszáma 365 fő volt, a gép— és traktorállomás munkásainak munkatermelé—

kenysége 8500 rubelt tesz ki. Helyesebb lenne, mint már fent mondottuk, a természetbeni fizetést nem állami begyűjtési árakon értékelni, hanem az árutermelés (1954. vagy 1955. évi) egységes mérlegelt átlagos árain, ahogyan a kolhozok egész termelését is értékeljük.

Tehát a gép— és traktorállomásokon a munkatermelékenyse'g két mu- tatószámmal jellemezhető: az egy dolgozóra eső normálszántásra átszámított traktormunkák hektárban kifejezett mennyiségével, és az egy dolgozóra eső pénzértékben kifejezett természetbeni bérek és pénzbevételek összegé- velpEzenkívül a gép- és traktorállomásokon alkalmazzák a munkatermelé—

kenység olyan részmutatószámát is, mint az egy traktoristára eső átlagos műszakteljesítmény, valamint az egy hektár normálszántásra eső munkara-—

fordítások nagysága.

Eddig a gép— és traktorállomásokon csak a traktormunkák egv hektár nörmálszántásra eső önköltségét tervezték és vették számba. Az SZKP Köz—

ponti Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának 1955. március 9—i határozata értelmében a Szovjetunió Mezőgazdasági Minisztériuma megha—

tározta a szövetségi köztársaságokra vonatkozóan a gép— és traktorállomások munkájáért a természetbeni fizetés során kapott mezőgazdasági termelés egv mázsáíára (fontosabb fajták szerint) eső állami ráfordítások mértékének előirányzatát. Ez a gép-- és traktorállomásoknak a legfontosabb termékfaj—

ták termelésével kapcsolatos munka— és dologi ráfordításai számba—

vételének gyökeres megiavítását és tökéletesítését igényli. ami szilárd alapot teremtene a gép— és traktorállomásokon a munkatermelékenység tervezésé—

hez. Meg kell jegyeznünk, hogy a gép- és traktorállomások egy mázsa ter- mékre eső ráfordításának a természetbeni fizetés során a gép— és traktor-—

állomáshoz beérkezett egy mázsa termék árával való összehasonlítása bizo- nyos képet ad a gép— és traktorállomás jövedelmezőségéről.

Milyen következtetéseket vonhatunk le a mezőgazdasági munkatermelé- kenységi mutatószámok vizsgálatából?

El kell ismernünk, hogy jelenleg a kolhozokban, gép- és traktorállo- másokon és szovhozokban a munkatermelékenység számbavétele nincs ren- dezve. A munkatermelékenységre vonatkozó feladatokat a termelési tervek- ben nem állapítják meg. A munkatermelékenység kiszámításának módszer- tana nincs kidolgozva. A mezőgazdasági munkatermelékenységi mutatószá—

mok rendszere nincs megállapítva.

A munkatermelékenység tervezése és rendszeres számbavétele a mező—

gazdaságban -—- a kolhozokban, gép— és traktort—állomásokon és szovhozok- ban —, mint iparunk, építőiparunk és közlekedésünk többéves tapasztalatai mutatják, óriási jelentőségű lenne, a munkaerő racionális, teljesebb felhasz—- nálása, a munka megszervezésének megjavítása és a gazdaság minden módon való fejlesztésének szempontjából, s végeredményben elősegítené a termelés gyorsabb növekedését.

Úgy véljük, hogy az állami vállalatoknál a munkatermelékenységi mu—

tatószámokat központosított módon kell meghatározni. Ez esetben a szovho—

zokban a munkatermelékenységre vonatkozó tervfeladatokat beadási áron kell megállapítani és egy állandó és idénymunkásra és egy munkanapra kell kiszámítani. A gép— és traktorállomásokon a munkatermelékenységi mutató—

számokat a gép- és traktorállomások egy dolgozójára eső traktormunka ter—

jedelme és a kolhozoktól a természetbeni fizetés során kapott termék egy mázsájára eső a gép— és traktorállomás dolgozói által kifejtett munkaráfor- dítások alapján kellene megállapítani. Ami a kolhozokat illeti, a kolhoz ter—

melési tervében, valamint a kolhoz évi beszámolójelentésében elő kellene írni a mezőgazdasági termelésben foglalkoztatott egy évi átlagos dolgozóra eső, állami begyűjtési áron kifejezett termelés mutatószámát. A specializált gazdaságokban célszerű lenne megállapítani egy—két, maximum három főbb termékfajta termelése tekintetében, az adott termelést végző brigádokban vagy állattenyésztőtelepeken foglalkoztatott egy dolgozóra eső, természetes mértékegységben kifejezett termelési tervfeladatot és megfelelően számba—

venni e tervfeladatok teljesítését. A kolhozokban számba kell venni a munkaráfordításokat, ami lehetővé tenné a kolhozok és a gép— és traktorál- lomások számára, hogy tervezzék és számbavegyék a kolhozparasztok és a gép— és traktorállomási dolgozók egy mázsa mezőgazdasági termelésre eső munkaráfordításait. A mezőgazdasági szerveknek és az állami statisztikai szerveknek a kolhozok mezőgazdasági össztermelését és a kolhozok munka- termelékenységét az árutermelés változatlan mérlegelt átlagos árain kellene számbavenniök, amihez ki kell dolgozni az 1954. évi vagy 1955. évi áruter—

melés tényleges átlagos árai alapján az árjegyzékeket.

504 ; _ BRAGINSZKIJ: A MUNKA'rr—mmemxemi'sas A MÉ 1

Az egész Szovjetunióra vonatkozóan az egész mezőgazdaság össZtermasé lését és a munkatermelékenységet (a mezőgazdaság összes szektorai tekinte-fa

tében) az 1954. vagy 1955. évi árutermelés állandó mérlegelt átlagos árain * "

kell számbavenni. Ezeken az árakon kell végezni a mezőgazdasági munka——

termelékenység növekedésének kiszámítását az éves és ötéves népgazdasági tervekben.

*

A kolhozokban a munkatermelékenység kérdéseinek és különösen a munkatermelékenység növekedése tényezőinek beható és sokoldalú Vizsgá—

latát azonban nem lehet teljes mértékben biztosítani a kolhozok, gép— és traktorállomások és szovhozok folyamatos beszámolójelentései alapján.

Nevezetesen, szükségessé vált a munkatermelékenység és a termelési ráfor—

dítások reprezentatív adatfelvételének megszervezése a kolhozokban és a gép- és traktorállomásokon olyan adatfelvétel formájában, amilyent a Szov-ó jetunió Központi Statisztikai Hivatala 1937—ben hajtott végre.

A mezőgazdasági munkatermelékenység számbavétele azon fő kérdések közé tartozik, amelyeknek a statisztika tudományos és gyakorlati dolgozói ' figyelmének középpontjában kell állniok. Ezt a számbavételt a lehető leg-—

gyorsabban végre kell hajtani a párt és a kormány által a mezőgazdaság további hatalmas fejlesztése céljából kitűzött feladatoknak megfelelően.