• Nem Talált Eredményt

A rádió vételviszonyai Magyarországon

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "A rádió vételviszonyai Magyarországon"

Copied!
4
0
0

Teljes szövegt

(1)

7. szám —— 62

megegyező mennyiséggel, 28'7'%-kal (19'3'%), a k*"—

lönféle faküldemények következnek,

A jáiróműforgalmat tekintve a géperejű hajók közül a gőzösök száma 1:5'3%-4kal csökkent, míg a motorosoké 81'1%-kal emelkedett; tekintettel azon- baln arra, hogy ez utóbbiak a géperejű közlekedési eszközöknek mindössze 15'5%-át tették, végered- ményben a magyar Tisza-szakaszon megfordult gép- erejű hajók száma az előző évihez viszonyítva 10'4

%o—kal volt kevesebb. Az uszályok számbeli fogyása 29'1%'-nak, míg a szállított áruk összes mennyisé- gének csökkenése 25'7 %-nak felel meg.

'A különböző vizi járóművek forgalmának be—

mutatására szolgáló kimutatással kapcsolatban átt is meg kell még jegyezni, hogy a magyar Dunasza- kaszról be—, illetőleg kilépett járóművek forgalma ugyan a nemzetközi forgalomba van felvéve, azon—

6—— 1935

ban mert a magyar Duna és Tisza egymásközötti kapcsolatát jelenti, tulajdonképen bellforgalomnak tekintendő.

Befejezésül megemlítendőnek tartjuk, hogy a tiszai határállomáson, Szegeden a különféle járó—

művek lobogó szerinti megoszlásánál annyiban vál- tozott a helyzet, hogy a géperejű hajóknál 23'4%—os

(1933—ban 21'5%) arányával a második helyről Magyarország került az élre, sorrendben követve

továbbra is a jugoszláv hajóktól, melyek viszont 22'4%i-ot (14'2x%) kitevő arányukkal a harmadik helyről jutottak Magyarország mell—é. Az uszályok—

nál változatlanul Ausztria lobogója volt a legtöbb egységgel képviselve (30'0%, 1933—ban 34'0%); majd a sorrend továbbra is a következő volt: magyar uszályok 29'4% (31'1%), jugoszláv uszályok 14'8%.

(8'0%). Várszeghy János dr.

A rádió vételviszonyaí Magyarországon.

Rensez'gnements sur les postes réceptews radiophonigues de Hongrie.

Résume'. Ayant déjá exposé ici, en janvier dernier, les premiers résultats du de'pouillement des chiffres recueillis par PAdministmtion hongroise des Postes sur les abonnés de la Radio, nous indi- guons maintenant (es autres données dépouillées, faisant mssortir celles concernant les penturbations observées, les conditions des postes émetteurs, et les abonne's ayant suivi néguliérement les auditions étmngéres.

Il faut faire remarguer gue (es documents nlo/fnent pas de renseiginements complets, (es abonnés nlayant pas été tenus d-e fourm'r des don- nées. Ajoutons gue les déclarations ne furent pas contrólées.

Dans les relevés ci-dessous, renseignements détaíllés.

011 fm uo'e'ra des

s.

A rádióstatisztikában évente kimutatásra ke—

rülő adatok kiegészítéselkrépen az 1934. év április havában végrehajtott soronkívüli adatgyüjtés ered- ményeinek legnagyobb részét már a Szemle ez évi folyamának 1. számában ismertettük. A kibocsá- tott kérdőivek-en a rádió v—ételviszonyaira vonat- kozó adatok összesítése megfelelő anyagiak hiá- nyában meglehetősen elhúzódott, úgy, (hogy ennek a rendkívüli felvételnek ezt az utolsó részét csak most van módunkban bemutatni. Előljárójában megemlitendőnek tartjuk, hogy az összeírás az 1934, évi május l—i állapotot tünteti fel s választ az lakkomi előfizetők 83%'—ától sikerült beszerezni.

Hangsúlyozni kell azonkívül még azt is, hogy a statisztikai felvétel sürgősségére való tekintettel az anyagnál a statisztikai munkáknál rendszerint alkalmazott revíziót és azzal kapcsolatos adat-

helyesbít—ése—ket, valamint pótlxásokat mellőzni kel- lett. Az adatok tehát éppen ezért teljes hitelességre

nem tarthatnak számot.

A rádióengedélyesek válaszaiból elsősorban megállapíthatjuk, .hogy a vételnél országos átlag—

ban az előfizetők negyedrésze használ fejhallga- tót, míg a többiek javarészt hangszóróval veszik a műsort. Ettől az aránytól aztán természetesen meg—

lehetősen nagy eltérések vannak. Legfexltünőbb ezek között az, (hogy Pest és Fejér vmi-ben fejhall- gatóval felszerelt berendezések száma 40, irl-letőleg (%%—ig emelkedik Magyarázatul az a körülmény szolgálhat, hogy a detektoros készülékek a neve- zett vármegyékben vannak a legjobban elterjedve, melyeknél a vétel köztudomás szerint csaknem ki—

vétel nélkül fejhallgató útján történhetik.

A vételzavarokat tekintve a vármegyékben az ábhallás (26'3%), a városokban pedig a különféle villamos motorok zúgása (34'7%) okozza a legtöbb kellemetlenséget. A magyar leadóállomások vétele szempontjából Budapest I. szerepe természetesen a legkiemelkedőbb, melynek műsorát a hallgatók—

nak 93'7%—a rendszeresen veszi; Budapest II. leadá- sait pedig az egész országot nézve az előfizetőknek 13'7%—a hallgatta. A közvetítő állomásoknak a hí—

vei viszont azoknak a területrészekne—k az előfize—

tőiből kerülnek ki, akiket az illető közvetítő állo- más közelsége jó vételhez segít. Budapest I. adá- sait —— az országos átlagot tekintve ———- az engedé- lyeseknek 63'4%-a élvezte kifogástalanul; közepes vételt 25*4%, gyenge vételt 5.1 % észlelt. A legutóbbi

csoportban a f—elvidéknek közismerten rossz vételi viszonyokat felmutató részénél, nevezetesen Aba-uj- Torna, Borsod, Gömör és Kishont, Szabolcs és Ung, vall-amint Zemplén vm.—ben, a gyenge

(2)

7. szám.

627 — 1935

2. A vehető hullámhosszak és a külföldi leadóállomásokat hallgató előfizetők.

Longueur des ondes pouvant étre capte'es en Hongrie et abonnés ayant suivi les auditions de postes átm-nyers.

A közép1200— :;_ U, .. .. . . , .. ..

600)hullámhosz- 2433 A kulfoldi allomasok kozul

szonlkíVüI—Pro— _a § 'S Almnnés ayant réguliérement suim' les auditíons de portion desappa- s__ 9— postes extérieurs, gui on! déclaré avoir

% nils récepíem's ?: §§ __

N pam/ani capter ; a— . . .

.. mm: a ?. ..2.5795212453535.233... . b

5 ; des ondcs de aki § les Émissions des 05_ le plus souvent smm les

§ : longueur moym— §; §§ tes de ? audítions des postas de

.. . w % ne (de 200 a 600 ggg: ,,

? Torvényhatósag % § m.), mais aussi gaz: 5 i l l

"3 v ' screw-cb: ;...13 Ime? %c:;

% .Lomztats ÉÉ §§z§§ § %; % * Ég * m g; 3 %% 2 .ez

. — . : _ * —— '" * :

'a et vzlles autonomes :: m 33:% 'Gg ggg %? %% o§l7s§ g§ gs iíü alga—§ Eü

§ %% geg/e 30-39 %% _A_—§ as gs %% ggg g; 5.3 ;: § g os—Ég

.: nevu—, s: a) a! g_-: ** mNNt_; N

a; a min; 1.293 fucsa ee 3—3 És: És Én? se!-se eg es. És Beee

] rög o%§—a§§%s asse; * - '''''

%" 2973..3__£_ Ego-gs a 1 1 o m á s 1

E bg § hullámhossz vé- M " . —--

s ga telre berendezett stzám V e s ' h a l 1 g a t .1 a

3 § készülékek SZP, — ,.,, HW— —

0 N c száma o/n-ban rint 'I. a külföldet rendszeresen hallgatók U/o-a

(D 4 a 0/0 nombre M"

1 Abaúj-Torna. .. .. 908 3-6 35-6 434 47-8 100-0 35-5 491 27-6 396 13-4 19-4 Zil-4.346 13'8l10-6 2-1 2 Bács-Bodrog 1.302 122 207 417 320 68'8 506 66-9 554 15-3 9-8 14-6 23-5 362 18-9 4-1 2-2 3 Baranya 3.761 1-5 40] 1.520 404 73-6 67'5 74-1 599 203 12'3 15-5 33-9 518 27-4 7-1 2-0 4 Békés .. . . .. .. . 8.239 1-6 247 2.259 27-4 662 55-6 61-4 54-4 24-8 174 20-1 31-9 40-1 206 [()-4 2-7 5 Bihar .. .. .. .. .. .. .. .. .. 2.015 1-1 24-7 505 25-1 68-3 57-6 776 54-1 34-7 26-1 107 32-7 467 23-8 15-4 24 6 Borsod, Gömör és Kishont 3.868 1-8 361 1.472 38'1 91-8 52'8 61-9 50'8 34'8 ITJ 31-9 Zrí-(i 38-i 210 (3-6 2-4

? Csanád, Amd és Torontál .. . 3.288 1-6 253 1.022 31-1 608 485 62'6 5119 171 160 11-17 293 42-9 23-9 6-9 2-3 8 Csongrád .. .. .. .. .. .. .. .. .. 2.599 1-8 17-9 604 23-2 589 63'6 61'4 58'6 21-7 18-2 12'7 38'1 36-8 25-3 91 1-7 9 Fejér .. .. .. .. .. . .. .. .. 4.668 1-9 17-0 570 122 67-4 70-4 72-3 605 207 13-9 154 35-8 430 21-4 51 1-9 10 Győr, Moson és Pozsony .. .. 2.593 22 275 1.640 03-2 721 351 1000 28-4 91 1-8 11-1 154 73-2 10-1 1-4 0-1 11 Hajdú . .. . .. .. .. .. .. 1.846 1-5 27-2 424 23-0 75-9 55-4 70-4 509 33-5 24'8 26'9 36-3 47-4 23-1 144 5-4 12 Heves .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. 5.909 1'6 25-5 1.938 260 62-3 63-0 620 55-6 28-3 187 12-5 36-3 41-4 24-0 121 2-2 18 Jász-Nagykun—Szolnok 10.150 30 248 1.840 18-1 66-0 61-2 1507 56-4 276 18-721-7 37-8 379 24-2 11-7 3-6 14 Komárom és Esztergom .. .. 5.521 1-6 195 1.811 32'8 84-7 68-1 75-2 57-6 21-6 8-6 14-6 31 53-i 23-2 8-8 1-7 15 Nógrád és Hont .. .. . .. .. 3-867 0-8 25-1 1.114 28'8 81-7 68-1 78-0 60-9 28-1 17-.? 18-6 37-3 48-9 22-4 106 1-6 16 Pest—Pilís-Solt—Kiskun . . .. . 55.491 26 21-9 8.344 15-0 729 75-4 516 72-3 24-8 172 109 411 36-7 31-9 9-0 2-9 17 Somogy .. .. . . .. . 5.894 1-8 301 2.157 36-6 (?!)-4 85-13 1000 509 19'8 11-6 9-9 41-4 670 17-6 6'3 1-4 18 Sopron .. .. . .. .. .. 1.401 1-5 305 1.042 744 57-1 34-4 1000 204 5-5 3-2 14'0 15-2 62-8 7-4 1-7 01 19 Szabolcs és Ung .. . .. .. 4.588 2-2 27-0 1.011 22-1 84-1 579 79-6 499 700 27-2 18'3 30-5 504 19-6 323 3-3 20 Szatmár, Ugocsa és Bereg 1.209 2-2 39-4 504 41-7 68-1 46'6 64'3 45-0 575 20-815-9 23-4 36-5 17-1 28-4 2-8 21 Tolna .. .. .. .. .. .. 5.050 1-8 25-1 1.288 25-5 71-9 709 77-3 639 20-8 125 12-8 37-5 49-5 25-8 50 1-7 22 Vas .. .. 4.774 2-1 360 8.935 82-4 44-3 44-7 100-0 310 8-8 5-2 72 20-4 724 10-0 3-0 0-5 23 Veszprém .. 5.580 1-4 323 2.259 40-5 614 05-8 98-1 45-9 140 8-5 17-4 32-3 67-8 183 5-8 1-9 24 Zala . . .. .. 4.859 16 35-51 2.775 57-1 55-7 57-6 100-0 35-4 124 5-7 8-4 30-8 68-7 11-2 64 1-1 25 Zemplén . .. . .. .. . 2.278 1-9 52-8 1.009 44-3 894 570 70-8 56-3 00-6 20-2 224 33-6 49-9 205 27-9 3-6

Vál-megyék összesen

' Total pour les comitats 151358 20 25-9 41.494 -7'4 68—5 61-5 754 52-4 231 13-4 153 32-6 512 21-2 9-0 2 0 26 Budapest 96.064 20 223 22.902 23-8 66-1 79-6 396 72-4 32-6 II)—1 15-5 49-4 38-3 398 13-7 3-8 27 Baja . ,. .. .. .. .. .. .. 1.368 1-4 10-4 452 330 66-6 76-3 72-8 58'6 28-5 16-6 246 46-5 48-9 301 12-8 27 28 Debrecen .. .. .. .. .. .. .. .. 2.979 1-7 350 1.076 36-1 487 53-5 51-4 520 39-6 20-2 74 37-3 51-2 24-9 20-3 19 29 Győr .. .. .. .. .. .. 3.654 3-7 3333 2.144 58'7 72-7 537 100-0 317 11-4 50 167 26-7 751 13-3 3-9 0-7 30 Hódmezővásárhely.- .. .. .. .. .. 1.862 1'9 20-1 485 26'0 49-3 54'8 (íI'Z 472 171 190 8'5 33'2 47'4 22'7 4'9 ——

31 Kecskemét . .. .. .. .. .. 2.396 19 218 518 21-6 542 70-8 589 03-1 257 10'2 5-6 30-7 39-6 431 12-2 1-0 32 Miskolc . .. .. .. .. 3.712 2-4 36-5 1.823 35-6 89-15 62-1 52-6 58-2 39-2 156 20-5 37-2 41-0 24-1 185 2-4

33 Pécs 4.665 20 40-3 1.986 42-6 62-5 79-1 087 (fő-2 23'8 14513] 410 55-3 27-8 9-9 2-0

34 Sopron 2.190 14 406 2.133 974 50'9 31'1100'0 26'1 7'3 2'3 6'3 14'8 64-9 9-5 3-4 0-2 35 Szeged .. .. . ., .. 5.713 1-8 32'5 2.309 40'4 550 643 62'1 601? " 9 15'3 104 41'8 46'5 25-1 9.1 1-9 36 Székesfehérvár 2.718 2-0 21-9 ;56841 25-2 66-7 870 67-1 02-4221'5 15381 10-7 48-5 50-7 35-4 9-9 2-3

Tj. városok összesen

§

Totalpour les villes autonomes 127316 21 24-5 36.012 283 04-7 724 52-2 64-1 28-6 14-714-0 43'7 44-5 27-7312-11 29

Magyarország mindössze _ l

Total pour la Hongrie miiére 278969 20 26-3 77.506 27-8 (Jő-7660?! 646 57-8 25"! 14-0 150 37-7148-1 212 105 2-4

1 1 l 3

1) Viszonyítva a lámpás készülékek számához. -— Par rapport au nombre des apparcíls [( lan-mc.

vényllnalóságoklmn alakul! az átlagosnál kedvezőt- lenebbül.

A használatban volt rádió—készülékek vételi lo- hetőséwgére —— közelebbről megjelölve a hullámhossz berendezését(ill—előleg —— megállapílhatjnk,hogy a rö.

vidrhullámok felfogására a készülékeknek csak el-

enyésző hányada, mindössze 2'0%—a volt alkal-mas.

míg hosszú hullámok vételére 25'3% volt használ- vélel mindenütt 10%—on felül mozgolt. Budapest

I.—xe nézve a leadásban észlelhető elllnlkulásokra és torzításokra vonatkozólag is kérdés volt feltéve.

A beérkezett feleletekből megállapítható, hogy az öszes előfizetőket tekintve, clhalkulások a beje- lentéseknek 42'2%1—át, a torzítások pedig 28'0%-z'11 tetté-k. Megjezgyez—hetjük, ezzel kapcsolatban, hogy az arány általánosságban az előbb emlílelt lőr-

(3)

7, szám.

—628——

1935___

1. Rádióvételí zavarok és a magyar Perturbations ayant empéche' d mtendre les auditions radio-

w Vombre proportiomwl das A vételnél általában

§§ concessimmaz'z es ayant employé anlwepmp. des abonnés ayant

zm com-talá

N l : 'n . . '

. __ 1 . ; .S a N l B

;; § ; IE ;é—l § 's 33§§ eg Éz:

. , ,_ es § , EÉl § ; §§§ es ᧠_.g

lorvenyhatosag

es

g 3

28

§— S

§;

;

's

3

(es;

337 :

§ sg

sa. 'a 335

Ess 13-33

§§ § §

§ §

§

33 503 85 Élvüslzé fás,. es; isi—Efgágue

313 %: m§§§§cl e: és én: sar une vit

r.,—— 53; es :.ggxl mi a.,, 533 1593 39, 33

E 32 :3 es meg §.§ %% §§§ ese se %

3 H * I * - — — e * § _ .. *

§ : § használó rádióengedelyesek é S Z 1 e 1 6

m

fc " számaO/o-han—U/D

hallgatók szá-

1 Abauj—Torna , 908 121 74-1 ! 78 60 350 27-2 49-2l _— 2-2

2 Bács-Bedrog . 1.302 2629 605 ! 75 5-1 164 1165 299 —— 09

3 Baranya . , 3.761 81 836 41 4'1 20"? 26'53 38'6 2'4 3'4

4 Békés . 8.239 2732 636 39 53 1832 197 331 10 l'?

5 Bihar . 2.015 28'8 627 5'!) 26 23"? 16'5 42'0 _. () 2

6 Borsod Gömörés Klshont 3.868 146 73'4 6'7 5'2 201 243 400 20 1 4

7 Csanad Arad és lorontál 3288 250 641 60 50 207 : 173 358 05 04

8 Csongrád 2.599 3532 56'8 414 36 18'5 209 34'6 —— 03

9 Fejér . 4.668 607 290 ["1 5"? 85 131 144 l'? 1'9 ;

10 Györ, Moson és Pozsony 2.598 1514 768 6'4 14 138 209 231 — 0'4

11 Hajdu . . . . 1.846 18'4 7119 53 4'4 14'7 22'4 43'8 1'5 1'()

12 Heves . ' 5.909 235 673 37 55 1624 268 298 05 0"!

13 Jász-Nagykun- Szolnok. 10.150 360 544 3'? 67 130 193 — 28'4 06 097

14 Komárom és Esztergom . 5.521 232 724 39 05 1211 276 237 —— 04

15 Nógrád és Hont . . 3.867 2929 607 42 52? 139 214) 304 15 21)

16 PestPills- Solt Kiskun 55.491 400 523 41) 37 7'0' 26'3 * 14'] 10 1-1

17 Somogy . 5.894 168 727 64 41 183 243 3529 l'] 23

18 Sopron . . . 1'401 14'5 706 95 54 203 223 355 1"? "4

19 Szabolcs és Ung . . 4'583 100 859 34 x G'? 144 223 387) —— 04

20 Szatmár, Ugocsa és Bereg . 1.209 64 850 6'2 ?'4 27'0 256 607) 03 04

21 Tolna . . . 5.050 338 59'1 4'5 ;3'6' 126 208 311 09 13

22 Vas . . . 4.774 44 8429 54 53 27'0 369 379 ()2 03

23 Veszprém 5.580 167)" 753 322 49 15'4 § 2611 279 05 06 "

24 Zala . . . 4859 10!) ?9'0 93 08 24'6 301 404 022

25 Zemplén . . . 2'278 7'2 83'5 5'2 4'1 ,?2'7 33'0 58'5 21 5'()

Vármegyék összesen. . [51.653 293 621 l 46 4-0 13?" 24'4l 2631í 082 172

26 Budapest 96064 235 665 33 6'7 94 357 _ 126! 1'5 2—1

27 Baja. . 1.368 83 854 38 25 15'6' ?? 285 ?'5 28

28 Debrecen 2.979 25 902 35 38 205 3524 ' 41'2 % 01

29 Győr . . . . 3.654 33 93'5 ?? 05 153 309 2932 03 03

30 Hódmezővásárhely 1.862 19-9 72? 3-7 4"? 164 234 3419 05 0-2

31 Kecskemét. 2.396 327 5932 530 5"! 136 278 298 15 25

82 Miskolc 3.712 88%% 858 31 23 196 . 326 375 051 01

38 Pécs 45665 6"? 834 37 6'7 21'4 37'0 28'6 I'] 15

34 Sopron . . . , . . . . 2.190 70 899 30 G'! 1519 440 356 04 15 35 Szeged . . . 5.713 106 829 41 24 21!) , 281 354 I'!) 41 36 Székesfehérvár . . 2.713 31'0 663 24 03 260" 27'3 20'0l 0'2 0'4

Tj. városok összesen. . 127'316 206! 703! 3—3 l 5—8 ! nel 34?! 17-53 1-3 2-0 Magyarország mindössze. . 278-969 253! 659! 4-0 § 4'8 128l 29-13 22-35 11 l 1-5

haló. Az arányszám kiszámílására nézve meg kell pek vannak felszerelve, míg az állomány zömét jegyeznünk, hogy a rövidhullámvélel természete—

sen csak a lámpás készülékek számához van Vi- szonyítva, (mert detektoros berendezéssel rövidhul-

lámon dolgozó állomások nem vehetők. A rövid—

hullámok vétel—ére berendezett készülékek aránya- azonban még így is meglehetősen alacsony, ami ab- ban leli magyarázatát hongy evvel a berendezéssel csak az utóbbi években gyártott újabb típusú gé-

alkotó régebbi szerkesztésű gepek legnagyobbrészt csak a középhullámok felfogására használhatók.

Ez utóbbi körülmény egyben megokoljn azt is, hogy a 600—2000 méter közötti 11. n. hosszú—hullá- mokat is az összes üzemben volt készülékeknek csak mintegy negyedrésze vette.

Az előfizetőkhöz kibocsátott kérdőív utolsó ré- sze a külföldi állomások vételével foglalkozik. A

a

(4)

7. szám

—629— 1935

leadóállomásokat hallgató előfizetők.

phonigues et abonne's ayant suivi les auditions des postes hongrois.

megadott válaszokból az a feltűnő jelenség álla- pítható meg, hogy külföldi állomásokat országos átlagban az előfizetőknek alig valamivel több mint a negyede, számszerint 27'8%-a hallgat rendszere- sen. Az arány azokon a helyeken emelkedik ennél jóval magasabbra, ahol a külföldi állomás közel—

sége egyszerübb készülékkel is vételt eredmé- nyez. Leginkább megfigyelhető ez egyébként Sop—

ron tjv.-—nál, melynél a külföldet hallgató viszony—

A magyar leadóállomások közül Bpest I. leadását Budemsf I' Nombre ;mfop. des abomzés ayant régulí— Nombre prop, des abonnés leadasaban érement suíví les auditíons des postzs ——————:————————————_ [Hmmm Um"

hongrois suivants: l ? _ ; § comme, de

: ) § :: ': R : !emps en temps

! ; ; ! § (s, § l o o _ ,

l , l ! * SG§§FS§§§M§

Ál:— ; lel 2'§.§*52§*á—3§§

"lvíil fil ;L— s§:§_

% * § ! ;; ! % § ;; l 7 i §§ gpg g'g o 3 §§§§l§§§ Comitats et villes autonomes w: ": 59! i 15: l 53 lilii ÉÉ mggNges€3§§

.: ! § ! § §. [ 2 l 3: :1 l Aslan—__; Sá;

leadóállomást rendszeresen üdülííi'; %ieí?;ssmus 552911; §

" émissionsde ;:

v e v 0 Budapest I 0)

m a "h,-b a n %

§

74'4 11'2É 0'9' 72'4 8'8 1*0 41'3 36'5 14'8 7'4 5613 3619 Abaúj-Torna 1 95'3 9'4É 1'2 1'1 1'5 2'9 61'3 27'8 3'6 7'3 37'7 23'0 Bács-Bodrog 2

!)1'7 15'95 2'4 19 28 50'5 64'4 25'0 5'6' 5'0 43'0 32'1 Baranya 3

96'() 8'8 1'4 1'4 3'9 II 620 27'8 4'0 6'2 43'1 29'7 Békés 4

98'6 10'1 132 l'? 65 1'4 623 29'7 4'3 3'7 50'1 33'3 Bihar 5

8()'()' 15'3 24 51'9 10'7 1'7 48'6 33'9 11'6 5'9 50 2 35'4 Borsod, Gömör ef Kishont 6 98'0 7'3 1'3 172 3'4 1'3 6278 276 4'1 5'5 44'7 31'9 Csanád, Arad el Torontál 7

9.932 88 Z'ó' 1'6 314 1'2 58'0 32'7 5'2 4'1 44'6 25'2 Csongrád 8

99'1 103? D'? 05 O'? 0'5 62'5 26'5 4'2 6'8 38'5 19'1 Fejér 9

87'0 122 485 1'6 1'2 1'0 60'1 26'9 60 70 33'5 22'3 Győr, Moson et Pozsony 10

94'3 11'8 1'6' 3'8 24'5 1'3 57'9 31'1 5'2 5'8 49'3 35'7 Hajdú 11

95'7 11'1 1'3 3'5 43 O'!) 66'3 24'4 3'6 5'7 42'1 28'4 Heves 12

94'6 1024 1'3 1'6 4'7 I'] 6132 26'3 4'2 8'3 41'1 23'5 Jász-A'agykun—Sznlnok 13 99'5 H'? 10 06 09 014 890 7'5 1'2 2'3 36'4 24'0 Komárom et Esztergom 14 979 108 1'3 1'6 I'!) 09 66'3 26'1 4'1 3'5 38'1 23'9 Nógrád et Hont 15 9555 12'5 08 08 1'1 0'8 61'7 26'4 4'6 7'3 39'4 23'6 Pest-Pilis-Solt-Kískmo 16

96'2 9'7 1'7 1.1 2'0 4'7 66'8 25'4 2'9 4'9 43'6 29'8 Somogy 17

84'0 12'2 49'6 0'9 1'7 1'4 50'0 35'2 9'3 55 463 32'5 Sopron 18

73'9 140 119 2'6 69'3 1'9 49'0 28'3 11'3 11'4 40'5 26'7 Szabolcs et Ung 19 87'5 13'3 2'2 2'8 60'4 1'4 51'4 34'3 89 5'4 71'0 54'8 Szatmár, Ugocsa, et Bereg 20

971 9'7 1'1 1'1 l'? 38 66'3 25'0 3'9 4'8 38'1 23'2 Tolna 21

96'2 9'2 12'4 1'8 3'4 2'2 55'2 34'3 58 4'7 61'0 48'6' Vas 22

97'1 11'3 2'5 1'1 2'0 1'5 69'4 23'0 3'0 46 393 27'5 Veszprém 23

97'1 9'2 2'2 Z'O 2'1 1'6 64'8 27'3 3'7 4'2 45'0 32'8 Zala 24

75'5 12'5 2'3 33'8 49'3 1'7 41'6 37'7 15'9 4'8 63'0 44'6 Zamplén 25 94'3 11'5 2'9 3'5 5'9 2'5 62'2 26'6 4'9 63 422 2739 Total pour les comitats

92'5 16'5 00 08 1'0 0'7 65'5 23'3 5'1 6'1 41'5 27'6' Budapest , 26

98'2 11'6 1'4 1'2 2'6 4'2 70'8 22'1 2'7 4'4 39'5 26'4 Baja 27

98'7 12'3 1'8 2'7 14'3 1'5 67'9 26'5 33 23 57'8 50'5 Debrecen 28

907 11'3 5'1 09 15 07 750 18'9 2'2 3'9 34'3 25'1 Győr 29

97'0 6'9 1'7 1'7 3'5 1 6 59'8 31'8 4'6 3'8 44'6 31'3 Hódmezővásárhely 30

978 107 1'0 0'8 1'6' 0 7 62'0 26'2 5'0 6'8 44'9 25'4 KeCSkemét 3l

75'1 14'3 2'0 47'1 9'2 ,1'5 52'9 28'9 15'7 2'5 49'2 33'6 Miskolc 32

97'3 40'4 0'5 0'3 08 77 7 53'5 26'0 11'5 9'0 41'6 30'7 Pécs 33

95'3 14'6 28'0 1'4 1'8 1'5 52'4 36'1 9'2 2'3 53'0 46'8 Sopron 34

96'9 9'8 1'2 1'3 29 1"; 66'1 24'8 30 61 44'7 35'3 Szeged 35

94'8 10'7 I'll 0'8 1'3 0'3 69'3 2135! 34 58 37'5t 21'3 Székesfehérvár 36

930; 16-31 1-5l 2-2 ml 3'7l64'8123'9i 5-4! 5-9 42-3i 28'9 Total pour les villcs autonomes 93-7i 137; 2-3l 2'9i 4-05 3—1 63'4l 25-41 511 61 ! 42—2! 28-0! Total pour la Hongrie entiére

száma 97'4%-1'a szökik fel. Végül a feldolgozás eredményei még azt is mutatják, hogy körülbelül egyformán jó hangerővel a cseh-szlovák, olasz és osztrák állomások vehetők; viszont a legtöbb elő- Hzető tetszését az osztrák leadóállomások nyerték meg, melyeket a külföldet rendszeresen hallgató előfizetők 48'1%-a hallgatott a külföldi állo—mások közül a legszívesebben. V. J.

dr. ;

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Ennek során avval szembesül, hogy ugyan a valós és fiktív elemek keverednek (a La Conque folyóirat adott számaiban nincs ott az említett szo- nett Ménard-tól, Ruy López de

25 A rasszisták természetesen jellemzően nem vallják magukat a bíróság előtt rasszistának. Ennek következtében, ha sértettek, akkor azzal érvelnek, hogy nem

A vándorlás sebességét befolyásoló legalapvetőbb fizikai összefüggések ismerete rendkívül fontos annak megértéséhez, hogy az egyes konkrét elektroforézis

(Véleményem szerint egy hosszú testű, kosfejű lovat nem ábrázolnak rövid testűnek és homorú orrúnak pusztán egy uralkodói stílusváltás miatt, vagyis valóban

Az akciókutatás korai időszakában megindult társadalmi tanuláshoz képest a szervezeti tanulás lényege, hogy a szervezet tagjainak olyan társas tanulása zajlik, ami nem

Az olyan tartalmak, amelyek ugyan számos vita tárgyát képezik, de a multikulturális pedagógia alapvető alkotóelemei, mint például a kölcsönösség, az interakció, a

A CLIL programban résztvevő pedagógusok szerepe és felelőssége azért is kiemelkedő, mert az egész oktatási-nevelési folyamatra kell koncentrálniuk, nem csupán az idegen

A pszichológusokat megosztja a kérdés, hogy a személyiség örökölt vagy tanult elemei mennyire dominán- sak, és hogy ez utóbbi elemek szülői, nevelői, vagy inkább