• Nem Talált Eredményt

Népesedési folyamatok a XX. század második felében, a XXI. század elején. Ötvenéves a Demográfia folyóirat

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Népesedési folyamatok a XX. század második felében, a XXI. század elején. Ötvenéves a Demográfia folyóirat"

Copied!
6
0
0

Teljes szövegt

(1)

Népesedési folyamatok

a XX. század második felében, a XXI. század elején.

Ötvenéves a Demográfia folyóirat

Az MTA Demográfiai Bizottsága és a KSH Népességtudományi Kutatóintézet tudo- mányos folyóirata, a Demográfia 2007-ben öt- venedik évfolyamába ért. A folyóirat 1958 óta a hazai népességtudomány egyetlen szakfolyó- irata, amely a magyarországi és a globális szintű demográfiai folyamatok bemutatását, elemzését tartja legfontosabb céljának, emel- lett a demográfiai tudomány módszertani új- donságait és a tudományág hazai és nemzetkö- zi eredményeit, híreit juttatja el az olvasóhoz.

Az ötvenedik születésnap tiszteletére a KSH Népességtudományi Kutatóintézet ünnepi kon- ferenciát rendezett 2007. június 5-én, a Köz- ponti Statisztikai Hivatalban. A konferencia nem a folyóirat ötven évének bemutatására, hanem az elmúlt évtizedek legfontosabb népe- sedési folyamatainak elemzésére, értékelésére törekedett. Az előadások öt szekció keretében hangzottak el, egy szekció kivételével mind- egyikben két előadást (egy külső szakértő és egy KSH NKI munkatárs révén) hallgathatott a szépszámú közönség.

A konferenciát Bagó Eszter, a KSH elnök- helyettese nyitotta meg. Beszédének vezér- gondolata az volt, hogy a népesedési kérdések kulcsfontosságúak, ma az európai országokban és így Magyarországon is az elöregedés jelenti az egyik legnagyobb kihívást. A népességtu- dománynak fel kell tárnia a mai társadalmak demográfiai jellemzőit, hogy a jövőnek alakí- tói lehessünk, hogy a demográfiai problémákat

megoldhassuk a következő évtizedekben.

Mindez jelentős szellemi és anyagi ráfordítást igényel, ugyanakkor a kérdés kezelését össze kell egyeztetni más, szintén sürgető igények kielégítésével, a gazdasági versenyképesség megőrzésével, növelésével, a kisebb, olcsóbb állam megteremtésének problémájával.

A megnyitó után a konferencia első szek- ciója az együttélés, a család változó formáival és a házasodási szokások alakulásával foglal- kozott. Tóth Olga, az MTA Szociológiai Kuta- tóintézet kutatója Dupcsik Csabával, az MTA Szociológiai Kutatóintézet kutatójával közösen folytatott kutatásaik eredményeit ismertette

„Családok és formák. Ami változott és ami változatlan az elmúlt ötven év során” című előadásában. Az előadás a szociológus jelleg- zetes megközelítését tükrözte, nem a család- formák vagy a házasodási szokások statisztikai elemzését vagy a magyar lakosság családdal kapcsolatos attitűdjeit bemutató kutatások ösz- szefoglalását nyújtotta, hanem a családformák változását kísérő „morális pánik” jelenségét elemezte, a változásokat jellemző nyelvi és fo- galmi definiálatlanságról és a magyar társada- lomban jelenlevő familizmus jelenségéről szólt. A változások azért járhatnak morális pá- nikkal, mert a család a magyar társadalomban még mindig alapvető társadalmi intézménynek számít, erős, bár megrendülő normativitás jel- lemzi. A változások, az együttélési formák pluralizálódása ezért az elfogadott értékekkel

(2)

szembeni változásnak tűnik, amelyet nagy publicitás, ellenséges érzület és a vélt veszé- lyek túldimenzionálása kísér. A családformák változása ugyanakkor nyelvi zavart is eredmé- nyez, nincsenek megfelelő fogalmaink a kiala- kuló változatosság leírására. A nyelvi zavar fogalmi zavar is egyben, miközben a családdal kapcsolatos normativitás erős maradt. A ket- tősség leírására az előadó a nemzetközi szak- irodalomban is használatos familizmus kifeje- zést használja. A familizmus kettős értelmű szakkifejezés: részint ideológia, részint társa- dalmi állapot, mindkét értelemben használható a magyar társadalom családdal kapcsolatos at- titűdjeinek elemzésénél. A familizmus mint ideológia szerint a család ideális társadalmi in- tézmény, ezt a magyar társadalomra alkalmaz- va úgy tűnik, annak családcentrikussága nem tud kibontakozni a kedvezőtlen külső körül- mények folytán, és így anómia alakul ki.

Ugyanakkor sok helyen – így a posztszocialista országokban is – fennáll egy olyan társadalmi állapot, ahol az egyén és az állam között hiányoznak a közbülső, védelmet, biztonságot adó intézmények (civil társada- lom, szakmai egyesületek, szomszédsági kap- csolathálók), ezt a szerepet a család tölti be. A familizmus minkét értelemben alkalmazható a magyar társadalomra, a családformák változá- sát kísérő morális pánik és fogalmi zűrzavar jobban érthető e két megközelítési mód segít- ségével.

Pongrácz Tiborné, a KSH Népességtudo- mányi Kutatóintézet tudományos főmunkatár- sa „Párkapcsolati formák változó népszerűsé- ge” c. előadásában a demográfus látószögével ismertette meg a hallgatóságot. Előadásának újszerűségét elsősorban a Népességtudományi Kutatóintézet mintavételes „Életünk forduló- pontjai” c. panelvizsgálata eredményeinek fel- használása biztosította. Bemutatta a házasság- kötések és különösen az újraházasodások gya- koriságának drámai csökkenését, az együttélés

jelentős előretörését a kilencvenes évek fo- lyamán. Ma a fiatal korcsoportokban jelentős a házasságon kívül együtt élők aránya, bár ez még mindig többnyire ún. próbaházasságot je- lent, az egyéni életciklus egy szakaszát jellem- zi, amit jellemzően házasságkötés követ. A közvélemény-kutatások szerint a házasság ma sem számít idejétmúlt intézménynek, bár ez a vélemény valamelyest népszerűbb lett, mint korábban. Ugyanakkor az együttélők több mint 40 százaléka ezt a véleményt vallja. A társada- lom egyre toleránsabb az együttéléssel kapcso- latban (1991-ben 25 százalékos, 2000-ben már 70 százalékos volt az elfogadottsága), noha erős az a vélekedés, hogy ha gyermek születik, akkor törvényessé kell tenni a kapcsolatot. Az elsöprő többség (2004-ben 80 százalék) a há- zasság előtti együttélést, majd házasságkötést tartotta az ideális megoldásnak. A házasság és az élettársi kapcsolat megítélése, népszerűsége tehát egyértelműen változott az elmúlt két év- tizedben, kérdés a jövő, a változó együttélési formák és a termékenység kapcsolata, amely az előadás szerint kevés optimizmusra ad okot.

A termékenységgel foglalkozó második szekció keretei között Gál Róbert Iván, a TÁRKI kutatója a Gábos Andrással és Kézdi Gáborral, a TÁRKI kutatóival együtt végzett

„Az intergenerációs transzferek termékenységi hatásai” kutatás eredményeiről számolt be. Az előadó a családtámogatások és a nyugdíjak termékenységi hatásait elemezve leszögezte, hogy a hagyományos társadalmakkal ellentét- ben a modern társadalmakban az intergenerá- ciós transzferek láncolata szétszakadt, nincs összefüggés a nyugdíjak és a családtámogatá- sok között. Az előadás tanulsága szerint a csa- ládtámogatások növekedése növeli a termé- kenységet, míg a nyugdíjráfordítások növelése a termékenységet visszafogó hatással jár. Az elmúlt évtizedekben pontosan ennek lehettünk tanúi, miközben a nyugdíjkiadások GDP- arányos növekedése igen erős volt, ezt messze

(3)

nem követte a családtámogatások növekedése, a termékenység pedig jelentékenyen csökkent.

A nyugdíjrendszer ma sem veszi figyelembe a gyermekvállalást, és ennek termékenység- csökkentő hatása van. A kutatás során felállí- tott modellek azt próbálják megvilágítani, hogy az intergenerációs transzferek összekap- csolása milyen hatásokkal járna, hogy mennyit kell ma befektetni az egyik támogatástípusba (a családtámogatásokba), hogy a másik (a nyugdíjrendszer) hosszú távon finanszírozha- tóvá váljon.

Spéder Zsolt, a Népességtudományi Kuta- tóintézet igazgatója „Gyermekvállalás – ten- denciák és magyarázatok” címmel tartott elő- adást, amely a Kapitány Balázzsal, az KSH NKI kutatójával közösen végzett kutatásainak eredményeit mutatta be. Az előadás első ré- szében makroszinten vizsgálták a gyermekvál- lalás alakulását, majd az „Életünk fordulópont- jai” panelvizsgálat adatai alapján próbáltak vá- laszt adni arra a kérdésre, hogy individuális szinten milyen tényezők határozzák meg azt, hogy valakinek születik-e egy (vagy egy újabb) gyermeke. A makroelemzés nyilvánva- lóvá tette, hogy az alacsony termékenység és a gyermekvállalás halasztása európai jelenség, de ebben erős helyi különbségek mutatkoznak.

Magyarországon a termékenységi arányszám csökkenése nagyjából megállt az elmúlt évek- ben, de a gyermekvállalás halasztásának jelen- sége továbbra is tapasztalható, azaz nincs sta- bilitás a termékenység terén. Az első és a má- sodik gyermek megszületésének esélye is csökken (például 32 éves korban az 1973-as születési kohorszban 25 százalék a gyermekte- lenek aránya, erősen kérdéses, hogy lesz-e ide- jük szülni, lesz-e idejük egynél több gyerme- ket világra hozni). Nőni fog tehát a gyermekte- lenek és az egygyerekesek aránya, a halasztás továbbra is tapasztalható, és mindez már egy új reprodukciós startégiaként értelmezhető. A panelvizsgálat alapján 5 631 kérdezett (18–45

éves 2001–2002-ben) és 709 születés adatait elemezték többváltozós matematikai- statisztikai módszerrel (logisztikus regresszió).

Az első gyermek vállalását a nőknél elsősor- ban a párkapcsolati helyzet, az iskolai végzett- ség, az anyagi helyzet, illetve a párkapcsolati és életkori ideál befolyásolta, míg a férfiaknál a párkapcsolati helyzet, a korcsoport, a szü- lőkkel való együttélés, az életkori ideál és a jövőhöz fűzött optimizmus bizonyult döntő- nek. A további gyerekek vállalásával a nőknél az utolsó gyermekvállalástól eltelt idő, a gyermekszámideál, a párkapcsolattal való elé- gedettség, a nemi szerepekről vallott felfogás, a vallásosság, míg a férfiaknál az utolsó gyer- mekvállalástól eltelt idő, a jövedelmi helyzet, a nemi szerepekről vallott felfogás, a párkapcso- lati ideál, a női szerepről vallott felfogás és a jövőhöz fűzött optimizmus mutatott szignifi- káns összefüggést. A gyermekvállalást tehát nemenként eltérő tényezők befolyásolják, álta- lában fontos a gyermekszámmal, a párkapcso- lattal összefüggő tényezők, a vallásosság sze- repe. A nőknél igen erős a párkapcsolati hely- zet, a stabilitás és a családdal, a gyermekválla- lás életkorával kapcsolatban vallott normák szerepe, az anyagi helyzet és jövő kilátásai inkább a férfiak tűnik fontosabbnak. Az ered- mények (részben) támogatják az „individuali- zációs tézist” (párkapcsolati ideál, vallásosság szerepe a gyermekvállalásban).

A halandóság témakörében Daróczi Etel- ka, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet munkatársa tartotta az egyetlen előadást, amely az időskori halandóság kérdéseivel fog- lalkozott. Az előadó először összehasonlította a magyarországi időskori halandóságot néhány európai országéval, majd Magyarországon be- lül vizsgálta az idősek halandóságának területi és társadalmi különbségeit. Több elméleti és módszertani probléma tisztázása mellett az előadó arra kereste a választ, hogy időskorban megmaradnak-e vagy eltűnnek a középkorúak

(4)

halandóságára jellemző erős területi, nemek és társadalmi helyzet szerinti különbségek. Vajon a középkorúak halandóságának erős szelekciós hatása hogyan hat az időskori halandóságra? A rossz középkorú halandóságú, elmaradott me- gyékben vajon jobb-e az időskori halandóság, mint máshol? Az elemzés forrása a 2001-es népszámlálás és az 1999 és 2002 közötti nép- mozgalmi adatok voltak. Az elemzés rövidített (ötéves korcsoportok szerinti) halandósági táb- lák alapján számolta a 30 és 60 év közötti és a 60 éven felül várható élettartamot nemenként, megyénként és iskolai végzettség szerint. Az eredmények ellentétesek a várakozásokkal: 60 év felett a társadalmi különbségek szerinti ha- landósági differenciák nem csökkennek, sőt a különbségek általában nagyobbak, mint a 30 és 60 közötti korcsoport esetében. Ez a megál- lapítás igaz nemek, megyék és társadalmi helyzet szerint is. A férfiaknál mind a megyék szerinti, mind az iskolai végzettség szerinti differenciák erősebbek, mint a nők körében.

Az iskolázottság emelkedésével ugyanakkor a területi különbségek csökkennek.

A belső vándorlás elmúlt évtizedekbeli alakulását Dövényi Zoltán, az MTA Földrajz- tudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese foglalta össze. A belső vándorlásban az 1980- as évek második felében döntő változás állt be:

intenzitása erőteljesen csökkent már a rend- szerváltozás előtt. Az ideiglenes vándorlás is erősen csökkent, a korábbi nemi különbségek itt kiegyenlítődtek. A rendszerváltozás után re- latíve újra erősödött a belső migráció, de ez nem hasonlítható a korábbi nagyságrendekhez.

A vándorlás területi mintája is átrendeződött:

1960-ig a szocialista iparfejlesztés és az alföldi népességfelesleg voltak a döntő tényezők, a vándorlók faluról városba tartottak, és az Al- föld volt a fő kibocsátó terület. 1960 után is ez a tendencia folytatódott, bár csökkenő volu- mennel. 1970 után viszont növekedett a mig- rációs célterületek száma. 1990 után a város és

városkörnyék közötti vándorlás válik jelentős- sé, a városok vándorlási vesztesége, a falvak migrációs nyeresége 2000 körül kulminál, ez- után a különbség csökken. Fő migrációs cél- pont a Budapest körüli gyűrű lesz, amely egy Pest megyénél tágabb kört jelent, valamint idesorolható a nyugati határszél is, a legfonto- sabb kibocsátó területek az észak-keleti régiók és a belső perifériák (Somogy, Tolna, Baranya, Dráva mente). A belső migráció változásai le- írhatók az urbanizációs ciklus szakaszai szerint is. 1980-ig tartott az urbanizációs szakasz, a nagyarányú faluról városba vándorlással. Ma a szuburbanizációs szakaszt éljük, a városból az elővárosokba áramlás időszakát. 2000 után érezhető a dezurbanizáció jelensége is, sajátos magyar formában. A vándorlási nyereség nemcsak a szuburbánus övezetekben érezhető, hanem tágabban is, a középrétegek mellett a szegények is elhagyják a várost az alacso- nyabb megélhetési költségek reményében, és kialakulnak társadalmilag erősen leszakadó, gettósodó körzetek. Ugyanakkor a reurbanizá- ció, a városokba való visszaköltözés is elin- dult, de csak nyomokban érzékelhető, a közel- jövőben jelentős beruházások, a városi lakásál- lomány, infrastruktúra felújítása nélkül nem lehet jelentős. Főleg Budapest, de a többi vá- ros esetében is érezhető, hogy csak népesedési szuburbanizáció következett be, a kiköltözők továbbra is a városokban dolgoznak, és a szol- gáltatások többségét is ott veszik igénybe. Az előadó megállapítása szerint ma országosan az ezer és 25 ezer fő közötti településkategóriá- ban tapasztalható népességnövekedés, de ezt kizárólag a vándorlás hozza létre, egyébként minden településtípusra a természetes fogyás jellemző.

Tóth Pál Péter, a Népességtudományi Ku- tatóintézet munkatársa a Magyarországot érin- tő nemzetközi vándorlás kapcsán arra kereste a választ „A nemzetközi vándorlás 1990 előtt és után” c. előadásában, hogy az 1990-es rend-

(5)

szerváltozás felfogható-e cezúrának ezen a té- ren. Nézete szerint a nemzetközi vándorlásban nincs ilyen töréspont 1990-ben, inkább a fo- lyamatosság szembetűnő a XX. század na- gyobb részében. Az igazi választóvonalat Tri- anon jelentette, lényegében 1918 óta a beván- dorlók zömét a környező országok magyarjai teszik ki, akik egyrészt viszonylag könnyen il- leszkednek a be a magyarországi társadalom- ba, másrészt viszont hozzájárulnak az ország etnikai homogenizálódásához és a határon túli magyar közösségek létszámvesztéséhez.

Ugyanakkor a kivándorlók számáról a rend- szerváltozás után legfeljebb csak becslésekkel rendelkezünk, a nemzetközi vándorlás mérle- gét sem lehet egyértelműen megvonni.

Kiss Tamás, az RMDSZ demográfus szak- értője az erdélyi magyarság demográfiai jövő- jét vázolta föl a közelmúltban végzett népes- ség-előreszámítás eredményeinek bemutatásá- val „Népesedési perspektívák. A magyar né- pesség előreszámítása Erdélyben” c. előadásá- ban. Az erdélyi előreszámítás a 2002-es román népszámlálás községsoros adataiból indult ki, amelyek így tetszés szerint csoportosíthatók. A probléma megoldása itt nehezebb volt, mint egyébként, amikor egy nemzetállam demográ- fiai jövőjéről adnak előrejelzést. Egy etnikai csoport határait jóval nehezebb meghúzni, mint egy nemzetállamét, az utóbbi szilárd ha- tárokkal rendelkezik, a termékenység, halan- dóság és a nemzetközi vándorlás előrebecslé- sével pontos népességszámot lehet jósolni va- lamely jövőbeli időpontra. Az etnikai csoport határai sokkal képlékenyebbek, létszámát a demográfiai tényezők mellett az oda való be- lépés és még inkább az onnan való kilépés, a többségi etnikumhoz való asszimiláció befo- lyásolja. Ezért az előreszámítás során egy ún.

intergenerációs asszimilációs tényezőt is figye- lembe kellett venni, amely számol a vegyes házasságok gyakoriságával és a vegyes házas- ságokból született gyermekek identitásváltásá-

val (körülbelül egyharmadukat regisztrálták korábban magyarként). Az asszimilációs té- nyező a Székelyföldön nem jelentős, a népes- ség alakulását döntően a demográfiai tényezők határozzák meg, itt elsősorban az elvándorlás okozhat a jövőben népességfogyást, amelynek előrebecslése viszont a legnehezebb. Máshol viszont erős az asszimilációs hatás, ez a de- mográfiai tényezők hatása mellett jelentős né- pességveszteséget valószínűsít minden demog- ráfiai forgatókönyv érvényesülése mellett.

A Magyarországra vonatkozó népesség- előreszámítások eredményeit Hablicsek Lász- ló, a Népességtudományi Kutatóintézet igaz- gatóhelyettese ismertette. Az előadó a Népes- ségtudományi Kutatóintézetben öt szinten vé- gez előreszámításokat: 1. országosan, 2. isko- lázottság és 3. aktivitás szerint, 4. a roma és a bevándorló népességre vonatkozóan, valamint 5. a kárpát-medencei magyarság vonatkozásá- ban. Mind a termékenység és átlagos szülési kor, mind a születéskor várható átlagos élettar- tam, mind a nemzetközi vándorlás egyenlege tekintetében három változattal élt az előreszá- mítás során (alapváltozat, fiatal és idős válto- zat). Az alapváltozat alacsony és magas be- vándorlási többlettel is elkészült. A különböző változatoknak megfelelően a teljes termékeny- ségi arányszám 1,3 és 1,8, a szülési kor 29–33 éves kor, a férfi születéskor várható átlagos élettartam 75–85, a női 83–91 éves kor, a ván- dorlási többlet évi 5 és 25 ezer fő között lenne a következő évtizedekben. Az ország népes- ségszáma ennek megfelelően az alapváltozat- ban 2050-ben 9 millió lenne, de a becslés 8,5 millió és 9,7 millió között mozog. A 65 éven felüliek aránya 30 százalék körül alakulhat, de a becslés szélső határai 25 százalék, illetve akár 35 százalék körül vannak. Egyszóval a népességfogyást a munkaképes korúak fogyása és növekvő öregedés kíséri, melynek negatív hatásait csak a család-, egészség- és migrációs politika terén kifejtett összehangolt erőfeszíté-

(6)

sekkel, valódi népességpolitika kialakításával lehet ellensúlyozni. Az átlagos szülési kor emelkedni fog, a népességen belül további is- kolázottsági expanzió lesz tapasztalható, a fia- talkor megnyúlik az egyéni életcikluson belül.

Ugyanakkor az átlagos élettartam növekedése szintén az egyes életszakaszok hosszának vál- tozásával jár majd: az egészségesen eltöltött és az aktív életszakasz hosszabbodni fog. Elke- rülhetetlenül növekedni fog viszont a népessé- gen belül a bevándoroltak aránya. Mivel az is- kolázottsági expanzió folytatódik, nőni fog a munkába állás, családalapítás életkora, az idő- sek iskolai végzettsége lényegesen magasabb lesz, és ezzel növekedni fognak igényeik is az időskori ellátásban. Ahhoz, hogy a jóléti rend- szer továbbra is fenntartható legyen a foglal- koztatottság terén a későbbi munkába állást el- lensúlyoznia kell a nyugdíjkorhatár emelésé- nek, a nők és férfiak közötti foglalkoztatottsági különbségek, valamint az iskolázottság szerinti aktivitási különbségek mérséklésének. A roma népesség előrebecslése 2021-ig készült el, itt nem a népszámlálás önbevalláson alapuló ka- tegóriájáról van szó, hanem az ún. teljes, beso-

rolás szerinti etnikai csoportról. Létszámuk az országos átlaghoz képest továbbra is jóval ma- gasabb, de csökkenő termékenység és rosz- szabb, de javuló halandóság mellett a mai kö- rülbelül 550 ezerről 730–810 ezerre fog nőni, ami az ország lakosságának 7,5–8,5 százalékát fogja jelenteni 2021-ben. A húsz év alatti- ak aránya körükben akár a 20 százalékot is meghaladhatja, az országos átlagnál jóval fia- talabb népességről van szó. 2050-re, ha a de- mográfiai folyamatokat megfelelő népesedés- politikai eszközökkel kedvező módon sikerül- ne is befolyásolni, akkor is jelentős integrációs feladatokat kell majd megoldani: a 9 millióból körülbelül 1 millió roma származású és 1 mil- lió bevándorlóktól származó népesség fog élni az ország területén, miközben a kárpát- medencei magyarság létszáma csökkenni fog, az 1990-es 12,9 millióról 2021-re mintegy 11,6 millióra.

Őri Péter

a KSH Népességtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa

E-mail: ori@demografia.hu

Területi egyenlôtlenségek. Beszámoló az MST Terü- leti Statisztikai Szakosztályának konferenciájáról

Az MST Területi Statisztikai Szakosztálya

„Területi egyenlőtlenségek” címmel szakmai konferenciát és tisztújító közgyűlést tartott 2007. június 6-án a Központis Statisztikai Hi- vatalban. Sándor István, a KSH Debreceni Igazgatóság igazgatója a szakosztály elnöke megnyitójában elmondta, hogy a konferencia témájának ötletét a „Területi egyenlőtlenségek a …… régióban” című készülő kiadvány adta.

A rendezvény lehetőséget nyújt külső kutatók bevonására is a munkába. Ezt követően Sze- mes Mária alelnökasszony, a KSH Veszprémi Igazgatóság igazgatója köszöntötte a résztve- vőket.

Elsőként Sára János, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium főosztályveze- tője tartotta meg előadását „A területi különb- ségek mérséklését szolgáló állami intézkedé-

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A valóság ugyan- akkor az, hogy hazánkban már a 19. század második, illetve a 20. század első felében is megfigyelhetők a kábítószer-használat társadalmi

Amennyi- ben nő a feldolgozott ipari termékek aránya az exportban, akkor csökken az import, és amennyiben nő a GDP százalékában mért államadósság, úgy csökken az

Mindent egybevetve az Encsi kistérség 54 településének megoszlásáról elmondható, hogy csak 12 olyan település van, ahol a cigányok aránya és térbeni elhelyezkedése

Jól segítik a történészek munkáját is a g yörFFy g yörgy történeti földrajzát ki- egészítő Helynévtörténeti adatok a korai ómagyar korból című sorozat (HA.)

Az akciókutatás korai időszakában megindult társadalmi tanuláshoz képest a szervezeti tanulás lényege, hogy a szervezet tagjainak olyan társas tanulása zajlik, ami nem

Nagy József, Józsa Krisztián, Vidákovich Tibor és Fazekasné Fenyvesi Margit (2004): Az elemi alapkész- ségek fejlődése 4–8 éves életkorban. Mozaik

század elején gyakori a tegező és a magázó formák keveredése a nagyságod, kegyelmed megszólítás mellett (Pusztai 1967:297), a század második felében egyre

A Missziótársulat tartott fenn Szikszón egy szeretetházat, Reformatóriumot (javító-nevelő intézetet), egy katolikus elemi iskolát is. A Társulat kizárólag