SIMÁI MIHÁLY
Mint aki...
mint aki falból lép ki s immár szabad
mint aki mindenen túl van s most kezdi csak
mint aki elfelejt félni hosszan mereng s mikronjaival kiméri
a végtelent
Hó-tükrű tájban
hó-tükrű tájban nézem arcomat üveglő kőben nézem arcomat hályog-tócsákban nézem arcomat jég-indás szemekben nézem arcomat
— és arcom mindig láthatatlanabb megvakult télben vakító havak csillaghideg csönd jégtű-szemfogak befagyott tengerek a poharak
— ne moccanj — szól
s koccint velem a Fagy arcában látom végső arcomat
22
Hatalmas, félelemmel teli hold..
Hatalmas, félelemmel teli hold;
lehetnél harmónia, ezüst fazekaskorong, mit dalolva
kerinbógáztat az emberfia, de te,
kérlelhetetlen, sanda- haragú tányérakna, te csak meredsz az éjben, a fölénk-aknázott égen, kegyetlenül, mint a soha,
s nézed, hogy vergÖlődik körülötted, kit generálisok erre a frontra löktek,
— a Tejút munkaszolgálatosa.
Kivesző
Kivesző bölény szeretet mezőid mérgezett mezők
gyér fűben nyüzsgő vegyszerek fehér harag szürkészöld rettenet maró közöny
— én mégis tebenned gyönyörködöm téged dicsérlek
kivesző bölény szeretet te kiselejtezett jönnek jönnek a méregkeverők repülők helikopterek
gyilkos port sárga kénesőt
szórnak le s várják hogy megmérgeződj üres a préri dermesztő a csönd
különbek közt te legkülönb
nézlek oly egyedül mint rég kiveszett törzs konok varázslója a tört totemet ó te szegény veszendő szeretet!
mi lesz veled?
— s mivé lesznek a szeretetlenek?!