• Nem Talált Eredményt

A román kommunista párt a nemzetiségi kérdésről (1921—1945)

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "A román kommunista párt a nemzetiségi kérdésről (1921—1945)"

Copied!
20
0
0

Teljes szövegt

(1)

LIPCSEY ILDIKÓ

A román kommunista párt

a nemzetiségi kérdésről (1921—1945)

BEVEZETŐ SOROK

Jelszavakat, téziseket, eszméket, egész ideológiai rendszereket veszünk át eló'deinktől, vallunk a sajátunknak, építünk be kritikátlanul. Tiszteletből vagy lustaságból, mert így egyszerűbb, semmint fáradságos (kuli)munkával minden- nek személyesen járni a végére. Így örökült ránk a „magyarbarát" Groza mí- tosza, amelyet magam is lelkesen építettem tovább — szerencsére rövid időn belül lehetőségem nyílt önmagam is korrigálni, árnyaltabbá, tehát igazabbá tenni a képet, de még másnak is maradt bizton elég pontosítani való! Vagy vegyünk egy másik példát Kacsó Sándor írói világából: „kisebbségi nép csak humanista politikát vallhat magáénak" — írta a 30-as években, felzárkózva Kós Károly mellé, aki szerint az erdélyiek problémáit a hagyományos erdélyi úton, erdélyiekkel kell rendezni; Makkai Sándorhoz, aki a területi revízióval szemben „Magunk revíziója" röpiratával az új erdélyi magyar önismeret prog- ramját dolgozta ki; Tavaszy Sándorhoz, Dsida Jenőhöz, Reményik Sándorhoz, Szentimrei Jenőhöz és másokhoz. Megteremtve a máig tartó vitákat provo- káló, ma is ható irodalmi irányzatot és kisebbségi ideológiát (illetve, amelyről kevés szó esett: politikai irányzatot), a transzszilvánizmust, az erdélyiséget. Ám ha e tetszetős és igaz gondolatot közelebbről megnézzük, rájövünk, hogy a for- dítottja — többségi nemzet csak humanista politikát vallhat magáénak — még igazabb lenne!

Tehát egyszercsak valakiben feltámad a társadalomtudományok művelőire oly jellemző nyomozói kedv — vagy egyszerűen csak ellenőrizni akar valamit

—, s kiderül: egy rosszul értelmezett tételből — vagy a források nem ismere- téből — kiindulva, az összes belőle levont következtetés téves volt!

Az egyik ilyen bűvös, sokat sejtető és ígérő, (lehet) semmire sem kötelező, félre (rosszul) értelmezett fogalom: a népek, nemzetek, nemzetiségek önrendel- kezésének joga.

Egészen vázlatosan összefoglalva:

„A népek önrendelkezési jogá"-nak érvényesítésére hivatkozott: 1918. ja- nuár 8-án Wilson, az Amerikai Egyesült Államok elnöke a kongresszushoz intézett üzenetében, mely alkalommal megfogalmazta a békére vonatkozó 14 pontot; október 18-án, amikor elutasította I. Károly osztrák császár (IV. Ká- roly magyar király) kiáltványát a Monarchia föderatív átszervezéséről; május 24-én a szlovák szociáldemokraták és polgári politikusok Liptószentmiklóson;

október 18-án Alexandru Vaida-Voevod a magyar parlamentben; november 14-én a Román Nemzeti Tanács Jászi „területmentő" javaslatára az aradi tár- gyalásokon; december 1-én a gyulafehérvári „Nagy Nemzetgyűlés" tagjai,

(2)

amikor 10 000 résztvevő jelenlétében kimondották Magyarország és Erdély ro- mán lakta területeinek egyesülését Romániával; még a béketárgyalások előtt;

december 22-én a kolozsvári „ellen nemzetgyűlés"-en az Erdélyi Magyar Nem- zeti Tanács „Erdély számára önkormányzatot" címet viselő kiáltványa; [1]

— és témánkhoz visszakanyarodva: a nemzeti(ségi) önrendelkezési jogra hi- vatkoztak a csehszlovákiai, jugoszláviai, romániai kommunista pártok, ami- kor megfogalmazták a jelentős kisebbségekkel rendelkező államokban a kér- dés megoldására vonatkozó koncepciójukat Lenin, de még inkább Sztálin nyo- mán, akik természetesen másképp értelmezték a fogalmat, mint az osztrák szo- ciáldemokraták, Ottó Bauer és Kari Renner (Springer), az oroszországi Bund (zsidó munkásszervezet) tagjai vagy Wilson.

Arról lehet vitatkozni, hogy Románia területi növekedését kinek köszön- heti: Maniunak, Brátianunak, a külföldi propagandának, a néptömegek részé- ről jövő igénynek, a kedvező nemzetközi helyzetnek, [2] de arról nem, hogy az új állam nem tiszta nemzeti, hanem soknemzetiségű állam volt, hogy a nemzetiségek, azaz a két világháború közötti terminológiával élve: a kisebb- ségek nemcsak szorosan a kisebbségi, hanem a kül- és belpolitika legfonto- sabb tényezői, meghatározói lettek.

Románia területe és népessége az első világháború előtt és után:

1901 137 903 km2 5 430 000 ebből nemzetiség: 600 000 = 9% [3]

1914 137 903 km2 7 234 919 [4]

1920 304 244 km2 17 011 641 [5]

/ román: 12 981 370 = 73% [6]

1930 304 244 km2 18 057 074 ebből^ n e m z e t i s é g. 5 0 7 5 704 = 27%

Ami — néhány szóval — a hivatalos kisebbségi politikát illeti: sem a „Gyu- lafehérvári határozatok"-at, sem a „nemzetközi kisebbségi szerződés"-t nem foglalták alkotmányba, amely ezzel szemben 1923-ban kimondotta: „A román királyság egységes és oszthatatlan nemzetállam. Románia területe elidegenít- hetetlen". [7] Az új állami keretbe való beilleszkedés nehézségei mellett, a kisebbségeket különösen érzékenyen érintette 1923—26 között a telepítési és az iskolapolitika, a névelemzés, a centralizáció, a rendkívüli állapot; 1929—32 között az átmeneti konszolidáció után a gazdasági válság fokozott nehézséggel hárult rájuk; 1933-tól a magyar revizionizmus, és nyomában a román jobbol- dal, a Vasgárda munkás-, zsidó- és általában kisebbségellenes politikája, a kü- lönböző numerusok további jogfosztottságukat helyezték kilátásba.

Az Országos Magyar Párt (OMP) — a magyar kisebbség hivatalos kép- viselői — a sérelmi politika jegyében a két határozatra hivatkozva emeltek szót a román parlamentben a burkolt vagy nyílt „elnemzetlenítő" politika ellen. Nemcsak román részről érte kifogás, hogy az OMP vezetői a Monarchia egykori közéleti garnitúrájából, mágnásokból kerültek ki, hanem a Kós-féle Néppárt, az OMP reformcsoportja, majd ellenzéke részéről, mivel a magyar társadalom széles néprétegei nem jutottak szóhoz a párton belül. Három té- nyezőre vezethető vissza, hogy ők, valamint az erdélyi magyarság baloldala a román kommunista párt felé tájékozódtak: 1. a kommunisták az Országos Ma- gyar Pártnál a társadalmi változások terén sokkal radikálisabb (forradalmibb), átfogóbb programmal jelentkeztek; 2. a kisebbségi kérdés megoldására meghir- dették a lenini önrendelkezési elvet, amely az ország egyes nemzetiségek lakta

(3)

részeinek leválására is ígéretet tett (természetesen nem mindenki számára volt világos, hogy mely területekről lehetett szó); 3. a jobboldali veszély jelent- kezésével, majd fokozódásával pedig egyértelmű lett: egyre szélesebb körben — hogy balra kell fordulni. (Méliusz József jegyezte fel 1945 januárjában Maj- látfalván [Dél-Erdély], ahol a román rendőrség „fasiszta gyanú" ürügyén min- den magyart letartóztatott és internált, s csak az RKP és a szovjet katonai pa- rancsnokság közbenjárására engedték őket szabadon, hogy az egyik magyar földműves így panaszkodott: „1944. augusztus 23. előtt a román hatóságok min- dig azt mondották, hogy kommunisták vagyunk. Bolsevikinek szidtak. 24. után meg azzal szidalmaztak, hogy hitleristák vagyunk... meg hogy partizánok vagyunk..." [8]

A nemzetiségek, a magyarság baloldali vezetői azonban sem akkor, sem később nem vettek tudomást arról, hogy: 1. az „önrendelkezési jog" igencsak rugalmasan kezelhető fogalom; 2. a nemzetiségi kérdés megoldása a forradalmi átalakulás egyik jelentős, de nem a legfontosabb kérdése; 3. hogy ennek a for- radalomnak olyan szakaszai voltak, amikor ideiglenesen stratégiaként kezel- ték; 4. a lenini önrendelkezési jog, egészen az államtól való elszakadásig ugyan 1924—1932 között központi helyet foglalt el a kommunista párt programjában;

de: 5. csak Besszarábiára és Bukovinára vonatkoztatták, Erdélyre, a Bánátra és Dobrudzsára soha; s 6. ennek a fölfogásnak a helyére a népfront idején, 1933-tól a nemzetiségek kulturális, politikai, gazdasági igényeinek támogatása;

7. a felszabadulás után pedig a „jogegyenlőségen alapuló nemzetiségi politika"

fogalma került.

Lenin az elnyomott nemzetek felszabadító mozgalmára a balkáni háborútól kezdve fordított figyelmet. Minden, ezzel foglalkozó tanulmányában aláhúzta, hogy a problémát meghatározott történelmi keretben kell vizsgálni — azaz:

nincsenek általános, örök érvényű törvények. Ami a kapitalizmus korát illeti

— 1. a Monarchia magyar és cseh nemzeti mozgalmát — Lenin állást fog- lalt amellett, hogy meg kell adni nekik az önálló állami léthez való jogot. Mi- vel — írta 1913-ban „A nemzetek önrendelkezési jogáról című cikkében [9] —,

„ha nem tűzzük ki és nem érvényesítjük az agitációban az elszakadási jog jel- szavát, akkor nemcsák a burzsoáziának, hanem az elnyomó nemzet feudáli- sainak és önkényurainak is a kezére játszunk". Leninnél a nemzetek teljes egyenjogúsága, minden nagyhatalmi nacionalizmus elleni harc, az összes nemzet munkásosztályának egyesülése egészítette ki az önrendelkezési jogot. Megnyug- tatóan hatott az a megállapítása is, hogy a nemzetek a proletárdiktatúra világ- méretű győzelme után is fennmaradnak.

Sztálin 1913-ban hasonló elveket fogalmazott meg: A proletariátus érdeke, hogy mindenhol felszabaduljanak az elnyomott munkások, ezért harcol a nemzeti elnyomás minden formája ellen, ezért támogatja az önrendelkezési jogot, ami azt jelenti — részletezte Sztálin [10] —, hogy „Joga van saját sor- sát meghatározni, [de] senkinek sincs joga a nemzet életébe erőszakosan be- hatolni, iskoláit, egyetemeit szétszórni, erkölcsét és szokásait megsérteni, nyel- - vét elvenni, jogait megnyirbálni... joga van hozzá, hogy saját életét az autonó- mia elve alapján rendezze be. Joga van hozzá, hogy teljesen elszakadjon.

A nemzet szuverén és minden nemzet egyenrangú."

Lenin és Sztálin fogálomrendszere tehát e pontig egybeesik. Sztálin azon- ban, akinek lehetősége nyílt, hogy a marxi—lenini nemzetiségi politikai elve- ket a gyakorlatban is megvalósítsa, két dolgot még hozzátett mindehhez:

1. A forradalomnak különböző szakaszai vannak, feladatai, jellege módosulá-

(4)

sával változik a nemzeti kérdésben elfoglalt álláspont is. Az ugyanis a forra- dalmi átalakulás általános kérdéseinek része, de csak egyik része. [11] Még konkrétabban: a stratégia egyik taktikai megnyilvánulása, amely egy adott sza- kaszban olyan nagy jelentőséggel bírhat, hogy a stratégia rangjára emelkedik.

2. A Marxizmus és nemzetiségi kérdés című tanulmányában, a kulturális auto- nómia — nemzeti autonómia hirdetőivel, Bauerrel és Rennerrel szemben ki- jelentette: említettek nem számolnak az osztályharc kiéleződésével! —, amely Sztálin szerint történelmi szükségszerűség a szocialista forradalom történetében.

I.

A ROMÁN SZOCIALISTA-KOMMUNISTA PÁRT

ALAKULÓ KONGRESSZUSA: 1921. MÁJUS 8—12. BUKAREST [12]

A Szocialista Párt baloldali csoportjainak 1921. május 8-án kezdődő kong- resszusán 27 helyi szervezet 45 089 képviselője nevében 540-en vettek részt:

románok és a nemzetiségek képviselői. A megbeszélésekre az élénk viták elle- nére az a nemzetközi munkásmozgalomban uralkodó nézet nyomta rá a bé- lyegét, hogy az egész világon kedvező helyzet alakult ki, hogy a proletariátus forradalmi úton magához ragadja a politikai hatalmat. A kongresszuson a kö- vetkező napirendi pontok szerepeltek: 1. általános beszámoló; 2. az oroszországi küldöttek beszámolója; 3. csatlakozás és a pártprogram ismertetése; 4. agrár- kérdés; 5. szövetkezeti kérdés; 6. sajtó és propaganda; 7. alapszabály-módo- sítás; 8. nemzetiségi kérdés; 9. ifjúság és nőmozgalom; 10..a bizottságok meg- választása; 11. egyéb.

A Szocialista Párt vezetője, Gheorghe Cristescu, a Végrehajtó Bizottság nevében beszámolt a párt belső helyzetéről. Majd bírálat hangzott el a párt irányvonalát illetően, mert az erdélyi szociáldemokraták a Kormányzótanács két éve alatt, 1918—1920 között együttműködtek a Román Nemzeti Párt veze- tőségével. Köblös Elek a szociáldemokrata és szocialista munkáspártok és a kommunista párt céljai közötti különbséget ismertette. Ezt követően a folya- matban lévő földreform munkálatainak hiányosságait, valamint a szovjet mód- szert figyelembe véve, programot dolgoztak ki a parasztság helyzetének meg- javítására. Az azonnali kollektivizálássál szemben Rozvány Jenő javasolta az 50 holdnál nagyobb állami, földesúri és egyházi birtokok kártérítés nélküli ki- sajátítását és szétosztását, legkevesebb: ötholdas parcellákban; valamint a munkaeszközökkel és igásállatokkal való ellátás biztosítását az állam részéről.

A leghatározottabban fejezte ki, hogy „az évszázados földéhség" és a paraszt- ság „gazdasági tudata" egyelőre nem teszi lehetővé a szövetkezeti gazdálko- dást. Az alakuló kongresszustól kezdve — az agrárkérdéshez hásonlóan — a párt mindennapos gondja lett, hogy kielégítő megoldást találjon a nemzetiségi kérdésre. A kongresszus munkálatait május 12-én a rendőrség közbelépése sza- kította félbe. így nem kerülhetett sor arra, hogy több kérdésről, így a nemzeti- ségi kérdésről is, határozat szülessen. Azt azonban hangsúlyozták: a nemzeti- ségi kérdés végleges megoldást majd a társadalmi-gazdasági rendszer gyökeres megváltozása után nyer, s hogy „Románia valamennyi nemzetiségének egyfor- mán érdeke mind a saját, mind a többi nemzetiség kultúrájának minél magasabb fokra emelése. A többi nemzethez tartozó román proletariátus kötelessége min- den erejével megakadályozni a többi nemzetiség kultúrája elleni támadásokat".

(5)

A kongresszus 200 résztvevőjét „az állam biztonsága elleni összeesküvés"

vádjával letartóztatták. A bírósági eljárás „a Dealul Spiri-i per" (1922) néven vonult be a történelembe. Egy évig gyakorlatilag csak a bukaresti (P. Doreanu, Pátrá§canu, M. Pauker, L. Filipescu) és a kolozsvári csoport működött, ennek 1922 áprilisi vezetőségi ülésén létrehozták az Erdélyi Titkárságot; Rozvány Je- nőt, Köblös Eleket, Dán Istvánt és Ivánu§t bízták meg azzal, hogy Erdélyben létrehozzák a párt szervezeteit. A munkájuk sikerrel járt; a marosvásárhelyi szekciónak 1500, a brassóinak 900 tagja lett.

A ROMÁNIAI SZOCIALISTA-KOMMUNISTA PÁRT II. KONGRESSZUSA,

^ ^ _ 1922. OKTÖBER 3—4. PLOIE$TI [13]

Á reális és az ország helyzetének figyelembe nem vételéből adódó téves értékelések együttesen jellemezték e kongresszust. Politikai bizottsági beszá- molójában Marcel Pauker, aki kezdettől fogva a balos vonal képviselőjének bizonyult, nemcsak a liberális Brátianu-kormány diktatórikus voltát húzta alá, hanem azt is, hogy a világforradalom a küszöbön áll: kitörése és győzelme után Románia csatlakozik a Balkáni és Dunai Államok Tanácsköztársaságai- nak Szocialista Föderációjához. Elhangzott — anélkül, hogy a párt konkrét lépéseket tett volna ez irányban —: a városi és a falusi dolgozók tömörüljenek egységfrontszervezetekbe. Az 1921-es földreformmal kapcsolatban világosan rámutattak: azzal, hogy nem adott elég földet, szerszámot, igásállatot, takar- mányt, nem számolták fel a részesrendszert, a földreform évtizedekre visszave- tette az ország fejlődését. A kongresszus több felszólalója szólt arról is, hogy a földreform a román gazdagparaszti rétegek erősítésére irányult, természetesen a kisebbségi parasztság rovására. A nemzetiségi kérdésről Rozvány Jenő referá- tumában hangsúlyozta: a kommunista párt az internacionalizmus alapján áll, de nem hagyhatja figyelmen kívül a nemzetiségek elnyomását. Ezt tanulmá- nyozandó, bizottság felállítására tett javaslatot. (Mégis, Rozványt az 1929. feb- ruári plénumon azért zárták ki a párt legfelsőbb vezetéséből, mert nem támo- gatta az elszakadás elvét, s hogy azt a Munkás-Paraszt Blokk felvegye jelsza- vai közé.) Rozvány felvetette: a párt tagjai is lépjenek be az 1921-ben alakult, első erdélyi magyar pártalakulatba, a Magyar Szövetségbe (az Országos Ma- gyar Párt előzményébe), s így belülről ellensúlyozzák a revizionista propagan- dát. Javaslatával a jelenlévők többsége nem értett egyet. A. nemzetiségi kérdés- ben hozott határozat szövegéből nemcsak az derül ki, a román uralkodó osz- tály a nemzetiségek iskolái és kulturális intézményei elnemzetlenitésére törek- szik, hanem az is, hogy a kommunisták az elnyomott nemzetiségek egyenjogú- ságát „az oligarchia megdöntése", tehát a proletariátus osztályharca győzelme függvényeként kezelték. Ebben Marcel Pauker álláspontja jutott kifejezésre, aki a problémát egyszerűen balkáni kérdésként kezelte, amely végső megoldást a balkáni föderációban nyer. A határozatot 18 szavazattal egy ellenében — a Rozvány szavazata ellenében — fogadta el a kongresszus. Ismét Gheorghe Cris- tescut bízták meg a főtitkári teendőkkel. A párt felvette a Kommunisták Ro- mániai Pártja nevet. A szervezeti szabályzat kimondotta: a KRP a Komintern egyik szekciója, annak határozatai kötelezőek a párttagok számára. A megvá- lasztott központi és végrehajtó bizottsági tagok között, tekintettel a mozgalom sajátosságaira, több magyar kommunista foglalt helyet — így Köblös Elek, Tur- zó Gábor, Huszár István, Kovács Miklós.

100

(6)

II.

A Balkáni Kommunista Föderáció (BKF) 1923 decemberében, Berlinben tartott VI. konferenciája Románia általános helyzetével foglalkozott. Itt mon- dották ki, hogy Románia a nemzetiségi kérdésben a lenini „önrendelkezési jog"

alapján kell álljon, beleértve: ,,egészen egyes területeknek a fennálló államtól váló elszakadásáig". A tézis otthon, a román kommunista sajtóban nagy publi- citást kapott: a Socialismul (Szocializmus) 1924. február 29-i száma közölte.

A KRP-nek az ország egyik alapvető bel- és külpolitikai jelentőségűvé nőtt kérdésében, a kisebbségi kérdésben megváltozott (és egészen a népfrontmoz- galomig érvényes) politikáját a következő pontokban lehet összefoglalni: 1. Az első világháború, a területgyarapítás következtében létrejött Románia nemzeti államból soknemzetiségű állammá lett. 2. A nemzetiségek uralkodó osztálya és a román burzsoá-földesúri rendszer képviselői, nemzetiségi különbségre való tekintet nélkül, zsákmányolják ki az ország munkásságát és parasztságát. 3.

Ezen túl a nemzetiségek ellen elnyomó, asszimilációs politika folyik. 4. Velük kapcsolatban érvényesíteni kell az önrendelkezési jogot, egészen az államtól, Romániától váló elszakadásig. 5. Bár a Komintern VI. kongresszusán kitértek arra, hogy a Csehszlovákiában és Romániában élő magyarok esetében is érvé- nyes ez az elv, a KRP kongresszusi határozataiból félreérthetetlenül kiderül, hogy ezt kizárólag Bukovinára és Besszarábiára értelmezték, de semmiképpen sem Erdélyre, a Bánátra vagy Dobrudzsára!

Gheorghe Cristescu, a KRP főtitkára a BKF decemberi határozata után a Socialismulban tette közzé a párt új programját. A cél: 1. a politikai hatalom megszerzése; 2. munkás-paraszt kormány alakítása; 3. az önrendelkezési jog biztosítása volt. A proletárdiktatúra kikiáltása utánra vonatkozott a következő munkaterv: 1. a nagybirtokrendszer teljes felosztása; 2. a munkás-paraszt kor- mány ellenőrzési jogának kiterjesztése az egész ipari termelésre; 3. a külföldi tőke távol tartása; 4. az állam politikai függetlenségének garantálása a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségével való szövetkezés révén; 5. az önrendel- kezési jog biztosítása a nemzetiségeknek, „akik maguk fognak határozni álla- miságukról (elválás, autonómia, föderáció, központosított állam stb.), végül ar- ról, hogy saját nemzeti államukban akarnak élni, vagy a Balkáni Föderatív Köztársaságban." [14]

A Komintern V. kongresszusa (1924. június 17.—július 8.) és a BKF VII.

konferenciája megismételte a VI. konferencia határozatát a nemzeti kérdésben.

A Komintern kongresszusán több romániai pártvezető is felszólalt. Alexandru Cri§an (Körösi-Krizsán Sándor néven a Brassói Lapok munkatársa volt a har- mincas években) — ahhoz a megállapításhoz csatlakozott, hogy Románia sok- nemzetiségű állammá lett a világháborút lezáró békeszerződések következtében.

Boris §tefanov hozzászólása a parasztság helyzetével volt kapcsolatban: ő is azok közé tartozott, akik szerint a román földműves épp olyan elmaradott, fél- feudális viszonyok között él, mint a 20. század elején, Constantin Dobrogeanu- Gherea korában.

1924 nyarán a KRP hozzákezdett a III. kongresszus előkészítéséhez. Er- dély, Nagyvárad, Brassó, Kolozsvár, Marosvásárhely és környéke volt a szín- tere a pártvezetőség illegális találkozóinak, amelyeken a munkásegységfront, a polgári pártokkal szembeni álláspont, a nemzeti kérdés, a párt stratégiájának és taktikájának meghatározása volt napirenden.

A liberális román kormány elnézte, hogy a kommunista párt, akárcsak a

(7)

parlamenti ellenzék, számos gazdasági, politikai-kultúrpolitikai lépését bírálta, azt azonban már nem, hogy az egységes román nemzetállam koncepcióit meg- kérdőjelezze, s hogy ezen túlmenően nyíltan az állam egyes területi leválását, majd a Balkáni Föderációhoz, illetve a Szovjetunióhoz való csatlakozást hir- desse meg. 1924 júniusában ezért törvényen kívül helyezték a KRP-t.

Ilyen előzmények után, 1924. augusztus elején Bécsben került sor a KRP III. kongresszusának megtartására. A kongresszuson Gheorghe Dimitrov, mint a Komintern BKF képviselője, Franz Koritschonne, az Ausztriai Kommunista Párt, illetve a KRP részéről az utazási nehézségek miatt meglehetősen kis létszámú vezetőség (összesen. 26 személy) — Köblös Elek, Alexandru Dobrogea- nu-Gherea, Gh. M; Vasilescu, D. Fabian (Finkenstein), J. Clo^an, Pavel Antip- Tcacenco, Körösi-Krizsán Sándor, Ioan Elena, Willi Roth, State Ciuhurezu, Bo- ris $tefanov, Nicolae Popescu-Doreanu, Marcel és Ana Pauker, Gerbert Mos- kovici vett részt. A nemzetközi munkásmozgalom gyakorlatából indultak ki, azaz csak egy ideológiailag erős tömegpárt biztosítja a proletárforradalom győzelmét. A párt újraszervezését a) gyárakban és üzemekben; b) a parasztság és a nemzetiségi szervezetekben, beleértve a falusi szövetkezeteket, kulturális egyleteket; c) a szakszervezetekben a betiltás is motiválta. Az agrárkérdéssel kapcsolatban nemcsak arról volt szó. hogy a reformot ki kell terjeszteni az erdőkre és legelőkre is, majd azt követően hozzá kell kezdeni a kollektív gaz- dasági rendszer kiépítéséhez, de azt is látták a párt vezetői, hogy ez a problé- ma a nemzetiségi kérdéssel is összefügg. Amennyiben: „a háború után szerzett területeken elfojtották, megcsúfolják és teljesen kizárják a földhöz jutásból és a politikai életből a nemzetiségeket". Már itt megfogalmazódott a munkás-pa- raszt szövetség; sőt 1924-ben a III. kongresszus előtt és után tárgyalások foly- tak a Parasztpárttal a Munkás-Paraszt Blokk létrehozása érdekében. Az ille- galitásba kényszerített párt számára elengedhetetlen volt egy legális szervezet, azon keresztül legális működési lehetőség megteremtése. (Ilyenek voltak: Mun- kás-Paraszt Blokk 1925-től, Egységes Szakszervezet, Segély bizottság, Amnesz- tiabizottság.) A nemzeti kérdéssel kapcsolatban — igaz, nem egybehangzóan

— határozatba foglalták, hogy az önrendelkezési jog érvényesítése egészen az államtól való elszakadásig terjed, a párt feladata: leleplezni az imperialista békeszerződések lényegét, a román burzsoázia, a magyar mágnás, a német gyá- rosok népellenes magatartását. A határozat a romániai nemzetiségi kérdésről, mely elhangzott a KRP III. kongresszusán, így szól: „A kapitalista Románia, az imperialista világháború eredményeként, »az összes románok egyesítése«

révén politikailag, gazdaságilag és kulturálisan fejlett nemzetek jelentős részeit igázta le, és ily módon nemzeti államból nemzetiségi állam lett [...]

A nemzetiségek kíméletlen gazdasági és politikai elnyomása elégséges ma- gyarázatul szolgálnak arra, hogy ezek széles tömegei miért harcolnak oly ádá- zul a román imperializmus igája alól való felszabadulásukért. [Így] Besszarábia munkássága és parasztsága... az erdélyi és bánáti magyar, szász és sváb mun- kás- és paraszttömegek, a bukovinai német és ukrán dolgozó népesség és a dobrudzsai bolgár törökök ...

Az országban élő nemzetiségek mozgalmaival kapcsolatban a Romániai Kommunista Pártnak a következők a feladatai: ... Az összes elnyomott és ki- zsákmányolt nevében foglaljon állást minden nemzeti elnyomás és az uralkodó nemzet és nyelv elve ellen.

Lépjen fel a nemzetiségek teljes jogegyenlősége érdekében, és minden ere- jével támadja a gazdasági, politikai és kulturális megszorításokat (erőszakos

(8)

románosítás, telepítéssel, iskola, egyház stb. révén), amelyeket a nemzetiségek kárára foganatosítanak.

Védelmezze a nemzetiségek minden kérelmét, amelyek az állami és helyi igazgatásban váló szabad részvételükre, nemzeti nyelvüknek az iskolákban és az állami élet minden területén váló háboríthatatlan használatára vonatkoznak, éppúgy, mint a sajtó, a kultúra és a vallás szabadságára vonatkozókat...." [15]

A KRP új főtitkárává Köblös Eleket választották; a Központi Bizottság tagjai: P. Antip-Tcacenco, Willi Roth, Körösi Sándor, Al. Gherea, Gh. Cristes- cu — utóbbiak hárman egyben a KB Végrehajtó Bizottságáé is —, Nicolae Marian, Izo Itzcovici lettek. A párt újraszervezése érdekében nyolc regionális titkárságot állítottak fel. 1925. július 21—24-én a KRP KB és Ellenőrző Bizott- sága Marosvásárhelyen illegális találkozót tartott a regionális titkárságok ve- zetői — B. §efanov, Antip-Tcacenco, M. Pauker, Kahána Mózes, Dávid Fabian, Tordai Viktor, Roth Willi, Constantin Palade, Fóris István, Szabó Gyula, H.

Sternberg, Izo Itzcovici — jelenlétében. A találkozó tárgya a polgári és pa- rasztpártokkal való taktika volt a Munkás-Paraszt Blokk létrehozása érdeké- ben. Bírálatban részesült Christescu, mert a betiltás után, a párt feloszlatása mellett foglalt állást; valamint több központi bizottsági tag, mondván: nem értették meg, hogy az imperializmus válságba jutott, s e válságot a proletár- forradalom győzelme követi. A következő hónapok az előkészületek jegyében teltek. 1925 decemberében a KRP KB plenáris ülést tartott. [16] Kimondották:

1. a szociáldemokrata párttal egységfronttaktikát kell alkalmazni; 2. harcolni kell a szakszervezeti mozgalom egységének helyreállításáért is; 3. fel kell ven- ni a kapcsolatot a Mihalache-féle Parasztpárttal; 4. az egységfrontbizottságok azonban rá kell mutassanak arra, hogy az ellenzéki, ún. demokrata pártok ve- zetői, osztályérdekeik révén, a burzsoázia oldalán állnak. A KB decemberi ülé- sén elhangzottakból az derül ki, hogy bár a II. kongresszuson Marcel Pauker azt emelte ki, hogy a munkásmozgalom a világforradalom közeli kitörésére kell felkészüljön, ez itt háttérbe szorult, sőt megfogalmazódott a kapitalizmus viszonylagos stabilizálódása és a forradalmi hullám apálya is. A párt különbö- ző fórumain, így sajtójában is már korábban többen rámutattak: a párt túlsá- gosan messze ment akkor, amikor kiállt a nemzetiségek önrendelkezése mellett.

E probléma itt is felmerült. A plenáris ülés után azonban mégis egy olyan nyilatkozatot tettek közzé, miszerint: „nem az önrendelkezési jognak — egészen az elszakadásig — jelszava volt az ok, amiért a pártunkat törvényen kívül he- lyezték, ez csak ürügy volt, hogy a romániai kommunista mozgalom ellen elő- készített tervet végrehajtották, és különösen, hogy a kommunista pártot azon- nal elszigeteljék a lakosság széles tömegeitől, mihelyt az tömegpárt jellegét kezdi felölteni; b) másrészt azonban ennek a jelszónak a kiadása nagy elvi jelentőséggel bírt az irányban, hogy pártunk a munkás, földműves és nemze- tiségi tömegek vezetője legyen a forradalmi harcban. Ami pedig azt a nézetet illeti, hogy a jelszó »túl messzemenő« volt, tény az, hogy a dobrudzsai és besszarábiai nemzeti harcok kitörésekor a lakosság nagy tömegeinek jel- szava volt."

Mégis, amikor a Munkás-Paraszt Blokk elhatározta, hogy 1926—27-ben ön- állóan indul az országos választásokon, az „önrendelkezési jog" mindössze — ahogy Fóris István írta 1927 nyarán Kisebbségi Blokk című cikkében — eny- nyire zsugorodott: „A kisebbségi kérdést nem a liberális vagy a parasztpárti kormány fogja megoldani, sem nem a kisebbségek polgári pártjai — az Or- szágos Magyar Párt és a Szász Párt választási paktumot kötött —, hanem a

(9)

Munkás-Paraszt Blokk kormánya, amely harcol az erőszakos elnemzetlenítési politika ellen", és harcol „Románia minden kisebbsége politikai, gazdasági, kulturális és közigazgatási autonómiáért, az állam által fenntartott és a nem- zetiségek által vezetett kisebbségi iskolákért; a kisebbségek nyelvének hiva- talos nyelvként való elismeréséért"; és más, a kisebbségek létből adódó köve- teléséért. [17]

1926 augusztusában letartóztatták a KB két tagját, $tefanovot és Antip- Tcacencót; októberben, a letartóztatást elkerülendő, Köblös, a KRP főtitkára is emigrációba vonult. A kommunista pártra évek óta nehezedő nyomás követ- keztében a III. kongresszuson megválasztott KB-tagok közül ekkor már csak N. Marian maradt az országban. A román kommunista párt három részre szakadt: Hazai Titkárság: Salamon Schein vezetésével Imbre Petre, Fóris Ist- ván; Moszkvai emigráció: M. Pauker, Al. Gherea, I. Clopn, G. Ganev, Dori Goldstein, Francisc Bucova (Bukova Ferenc); Külföldi Politikai Bizottság, Bécs:

Köblös, Fabian, Berger Aladár, Jász Dezső, Tordai Viktor, Leon Lichtblau.

A három irányzat között állandó volt a súrlódás. A külföldi PB azért koop- tálta Pátrá$canut és Al. Buicant, hogy a Bécsből hazaküldött Tordai Viktorral és Francisc Bucovával előkészítsék a párt következő kongresszusát, nem utolsó sorban a frakcióharcok megszüntetésére. 1927 augusztusában azonban Cseh- szlovákiában letartóztatták Köblös Eleket, a Külföldi PB vezetőjét, aki októberi szabadulása után a Szovjetunióba emigrált. Hasonló sors érte utol Tordai Vik- tort Romániában, akit másokkal együtt 1928 nyarán egy újabb letártóztatási hullám során börtönbe zártak.

A KRP IV. KONGRESSZUSA. 1928. JÚNIUS, HARKOV [18]

Az 1928-ban a Komintern VI. kongresszusán (július 17.—szeptember 1.) hangzott el: a Komintern az osztályharc alapján áll, de figyelembe veszi a cso- port- és nemzeti érdekeket. A határozat szerint a kapitalizmus fejlettségének középfokán álló országok, így Spanyolország, Portugália, Lengyelország, Ma- gyarország és a balkáni államok (tehát Románia is) — ahol a mezőgazdaságban még jelentős feudális maradványok vannak, de már fellelhetők a szocialista tár- sadalom minimális anyagi feltételei — a polgári demokratikus forradalom be- fejezése előtt állnak. A nemzeti és a gyarmati kérdésben a következő ponto- kat fektették le: „az összes nemzetek önrendelkezési jogának elismerése, egé- szen az államtól való elszakadásig; harc a mindennemű korlátozás és megszo- rítás ellen, amely valamennyi nemzetiség, nép vagy faj ellen irányul; harc a sovinizmus, a nemzeti gyűlölködés, faji előítélet ellen". A KRP következő két pártkongresszusa ennek a szellemében határozta meg a párt stratégiai- taktikai feladatait. Bár sem a Külföldi PB-vel, sem a Hazai Titkársággal nem történt meg az előzetes megállapodás, 1928. június l-jén a Komintern levelet intézett a KRP KB-hoz — a levelet tulajdonképpen csak a Moszkvában tar- tózkodó Al. Dobrogeanu-Gherea és Gerbert Moscovici ismerte —, amelyben június 28-ra, a Harkov melletti Ciuguevóba összehívták a párt IV. kongresz- szusát. Előkészítésében a Komintern román felelőse, Mihailov és az Ukrán KP három vezetője vett részt. (Holoscenco, Donenco és Iosif Isaacovici Suslic).

A kongresszuson, amelyen a KRP részéről mindössze 16 vezetőségi tag volt jelen szavazati joggal, 12 személy konzultációs joggal, [19] Köblös mindenek- előtt azt hangsúlyozta: az összejövetel nem volt megfelelően előkészítve. Ezt

(10)

támogatta Fóris, Al. Nicholsci, Imre Aladár is, utóbbi még hozzátette, a vi- tákba be kell vonni a Hazai KB-t és a Külföldi PB-t. A szovjet példát kö- vetve határozatokat hoztak egyes pártvezetők ellen: Dobrogeanu-Gherea „Üj- jobbágyság" elméletének hívei ellen, akik Romániát alapvetően feudális állam- nak tartották, ahol a polgári demokratikus forradalom vezetőjének a polgár- ságot ismerték el. (Az agrárkérdésben a másik irányzat is hangot kapott, sze- rintük a hiba az ország „tőkés jellegének lebecsülésében" jelentkezett.) Oppor- tunistának minősítették a Köblös Elek által képviselt politikai irányvonalat, amelynek egyik sajátossága a népfronttaktikára való áttérés volt, azaz a szo- ciáldemokratákkal és a többi polgári ellenzéki pártokkal való szövetségi poli- tika kiépítése. Ugyanakkor, abból a tényből kiindulva, hogy Románia lakos- ságának többsége földműveléssel foglalkozik, a proletariátus győzelme felté- teléinek ismerték el a parasztság megnyerését. Ezért határozatba foglalták, a

„teljes földtulajdon proletár módra történő államosítását, kártérítés nélküli szétosztását, a kevés vagy föld nélküli parasztok között, ezenkívül a minden- nemű tartozások és a falusi csendőrség eltörlését, olcsó hitel biztosítását, közös legelők kialakítását".

A nemzeti(ségi) kérdésben is hoztak határozatot, ebben megismételték: [20]

„a jelenlegi Románia az 1914—1919-es imperialista mészárlásnak köszönhetően, a versailles-i, a trianoni és neuvilly-i szerződések következtében növelte meg lakosságának számát". A határozatból nemcsak az derült ki, hogy az ország új határai nem felelnek meg az „etnikai és gazdasági elveknek", hanem az is, hogy a Szovjetunió ellen irányuló háborús készülődés egész Európára kiter- jedt, és „egy esetleges Románia és a szomszédos országok, Magyarország, Bul- gária, Jugoszlávia közötti háborúba a sovinizmus felszításával akarják a töme- geket bevinni". Ezért a Kommunisták Romániai Pártja a következő jelszót tette közzé: „minden nemzet önrendelkezése egészen az elszakadásig!".

A határozat szövege jelezte: „az elfoglalt területek más-más körülményei- nek megfelelően ehhez az alapjelszóhoz sajátos helyi kérdéseket kell csatolni [...] Pártunk kötelessége, hogy minden módon támogassa a besszarábiai. dol- gozó tömegek harcát a Szovjet-Moldáviáért való egyesülés végett [...] A bu- kovinai dolgozó tömegeknek a Szovjet-Ukrajnával való egyesülési törekvését támogatni kell minden intézkedéssel az agitációban és a mindennapi munká- ban. Dobrudzsában a párt feladata az, hogy megmagyarázza a bolgár dolgozó tömegeknek, hogy a dobrudzsai bolgár burzsoáziának a bulgáriai bolgár bur- zsoáziával egyetemben folytatott agitációja annak érdekében, hogy Dobrudzsát Bulgáriához csatolják, arra a vágyra alapszik, hogy megszerezze ezen területen is a dolgozó tömegek feletti elnyomás okát [...] Az erdélyi magyar burzsoázia, a román burzsoáziával együtt a nemzeti harc lobogója alatt válójában azt sze- retné, hogy megkapja a román kormány részéről azt a jogot, hogy egyedül zsákmányolja ki az erdélyi magyar munkásokat és parasztokat. Ebben az ügy- letben cselekvő segítője a magyar szociáldemokrácia, amely azt az illúziót kelti, hogy a nemzeti felszabadulás útja az, amelyet az angol imperializmus bé- rence, Rothermere lord kampánya ecsetel [...] A Romániai Kommunista Párt- nak minden erejével le kell lepleznie a magyar dolgozó tömegek előtt ezt a csalást, rámutatva, hogy a burzsoázia mindezeket a dolgozó tömegek forradal- mi mozgalmától való félelmében teszi.

Ami az erdélyi és bánáti magyar dolgozók széles tömegeit és az összes nemzetiségeket illeti (l. szászok, németek, szlovákok stb.), meg kell magyaráz- nia a kommunista pártnak, és rá kell mutatnia, hogy nemzeti felszabadulásuk

(11)

kat csak a munkás-paraszt kormányért folyó feayveres harc útján vívhat- ják ki..

A kongresszuson leváltott Köblös Elek helyére új főtitkár került: az Ukrán KP tagja, Vitalij Holoscenco.

1928 novemberében a KRP KB-ja határozatot fogadott el, amelyben a IV.

kongresszus határozatainak megfelelően értékelte az MPB választási eredmé- nyeit. [21] Mint mondották: a Blokk helytelen magatartást tanúsított: 1. a nemzeti kérdésben, mert nem alkalmazta az önrendelkezési jogot, s ezzel tá- vol tartotta magától a nemzetiségi tömegeket. A helyes álláspont: „minden nemzet önrendelkezési elvének biztosítása egészen az államtól való elszakadásig és a Balkáni Munkás-Paraszt Köztársaságokért"; 2. a parasztkérdésben, mert az összes földek kártérítés nélküli felosztásáról csak a föld nélküli és kevés földdel rendelkező parasztok között lehet szó; 3. a „béke a Szovjetunióval"

jelmondat helyett: az imperializmus elleni harc, illetve 4. „a liberális kormá- nyok megdöntéséért" helyett: a „szovjet rendszerű munkás-paraszt kormá- nyért" kell kerüljön. Abból a programból, amelyet az MPB sajtójában 1930 januárjában, az Európai Parasztpártok kongresszusára való készülődés idején tettek közzé, az derült ki, hogy ellentétben a kommunista párt kongresszusi határozataival, nem tettek különbséget az egyes nemzetiségek között: „az el- nyomott (magyar, német, bolgár, orosz, ukrán, moldvai stb.) kisebbségek ön- rendelkezése egészen az államtól való elszakadásig" terjed. [22]

A ROMÁN KOMMUNISTA PÁRT V. KONGRESSZUSA, 1931. DECEMBER 3—24. MOSZKVA [23]

A Komintern Végrehajtó Bizottsága XI. plénuma megállapítása szerint a kongresszus olyan időben ült össze, amikor a kapitalista rendszer a válságból kivezető utat a Szovjetunió elleni intervencióban vélte feltalálni; s abból a célból, hogy új programjával felvértezze a pártot az előtte álló ideológiai, po- litikai és gazdasági harcokra. Ennek az új programnak a profilját külső té- nyezőként a gazdasági világválság és a Komintern új irányvonala, belső ténye- zőként pedig az ország sajátos helyzete alakította ki, amelyet a pártprogram bevezetője határozott meg röviden: a fejletlen iparral rendelkező mezőgazda- sági jellegű Románia a „kapitalizmus gyenge láncszemeinek egyike".

A Moszkva mellett összegyűlt 38 delegátus — a bukaresti pártszervezet (5 taggal), a moldvai, a dobrudzsai, a besszarábiai, a bukovinai (2—2 taggal), az erdélyi (3 taggal), a KISZ, valamint a jelen lévő magyar, lengyel, bolgár, ukrán, lett, észt, litván, német párt és a Komintern képviselői: összesen 57 fő

— megállapította, hogy az ország a polgári-demokratikus forradalom befeje- zése előtt áll — amely megelőzi a munkás-paraszt diktatúrát. Vezetője a mun- kásosztály lesz, szövetségesei: a falusi proletár, félproletár, szegény- és közép- parasztság, a városi kispolgárság és a nemzetiségek lesznek. (!)

A kommunista párt tehát nyitott: több társadalmi réteg és magától érte- tődően: az azokat tömörítő pártok felé. A következő években: 1. támogatta az Országos Magyar Párt ellenzékét, egy báloldali magyar párt létrehozása irá- nyában; 2. az erdélyi Nemzeti Parasztpárttal szemben: az Ekés front megalakí- tását; 3. nem elhanyagolható az a szándék sem, hogy az Erdélyben erőteljesebb munkásmozgalom után a román munkásközpontok, így a vasutasok körében is megerősödjön a kommunista párt. A kérdés összetettségére, különböző poli- tikai árnyalatok jelenlétére utal, hogy a kongresszus „a szociálfasizmus" veszé-

(12)

Ivének eltúlzásával továbbra is differenciálatlanul ítélte meg a szociáldemokra- ta és parasztpártokat, őket a Vasgárda vezetőjével, Codreanuval emlegették együtt. S mert az illegalitás körülményei lehetetlenné tették a nyílt vitát, a vádaskodások, a frakcióharcok hosszú távú károsodást okoztak. Az SZKP-hoz hasonlóan a KRP-ban is nagyarányú személycserére került sor. Kritikát gya- koroltak — amelyet önkritika követett — több csoport felett. így: 1. a „jobb- oldali opportunisták" ellen, akik az új jobbágyság elmélet hívei; akik szerint a polgári forradalom vezetője a haladó Nemzeti Parasztpárt lesz, s akik jel- szava: előbb szervezkedjünk, utána harcoljunk! 2. „baloldali szektások" fölött.

(A proletariátus szövetségeseinek lebecsülése; a polgári demokratikus forrada- lom átugrása; a meglévő tömegszervezetek jelentőségének, s a szociálfasizmus- nak lekicsinylése; a pártszervezeteknek a kibővítésétől való elzárkózása, s a ve- zetők mozgalmon belüli túlbecsülése miatt.) Az agrárkérdéssel kapcsolatban a párt tanult a III. és IV. kongresszusból, és levette az azonnali kollektivizálás programját, de továbbra sem tekintette véglegesnek az 1921-es földreformot, mivel az 7 millió hektáron meghagyta a nagybirtokot, és a „kulákságot" erő- sítette. Kimondották: nagyobb figyelmet kell fordítani a parasztság falusi kulturális, hitel- és gazdasági szervezetei, valamint iskolái támogatására, s a pártszervezetek kialakítására a nemzetiségi parasztság körében. (1934-ben a gyimesi parasztfelkelést a kommunista párt készítette elő.)

A nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban megállapítást nyert, [24] hogy a

„nemzeti forradalmi mozgalom az eljövendő polgári-demokratikus forradalom egyik alapvető hajtóereje" lesz, amely közvetve megelőzi és serkenti a proletár- forradalomba való áttérést. A KRP V. kongresszusa dolgozta ki a legrészlete- sebben a párt álláspontját és részfeladatait — a kongresszusról kiadott köny- vecske 15 oldalon foglalja ezeket össze. A határozat szerint: 1. Románia „ti- pikusan soknemzetiségű állam, amely 6 millió moldvait, magyart, oroszt, uk- ránt, bolgárt, törököt példátlan nemzeti elnyomásnak vet alá"; 2. a gazdasági válság a nemzeti mozgalmakat is felszította; 3. a román uralkodó osztály poli- tikája — tekintet nélkül arra, hogy liberális párt vagy parasztpárt kormányoz

— a „megszállt területeken kifejezetten imperialista gyarmati jellegű". Ez a következőkben nyilvánul meg: az „ipari üzemek tervszerű áthelyezése román vidékekre, külön hitel-, díjszabás- és adópolitika, amelynek célja a román fi- nánctőke állásának megerősítése; [...] hiteleknek egyenlőtlen elosztása óromá- nia javára; magasabb adóterhek kivetése a megszállott területeken; a helyi lakosság vagy nemzeti, kultúr- és gazdasági szervezetek birtokában lévő földek és erdőségek elrablása", a nemzetiségek elbocsátása az üzemekből, nyugdíjki- fizetések elmaradása; 4. az Iorga-kormány eltörölte a régi közigazgatási rendszert, és a saját embereivel cserélte ki a régi hivatalnoki kart, mindenhová román csendőrséget helyezett, akiket a helybeliekkel tartat el; „széjjelrombol- ták" a kultúrszervezeteiket; a „nemzetiségek nyelvét az iskolákból, a bírósá- gokból, a hivatalokból és a templomokból száműzték"; 5. telepítéssel segítik elő a románosítást. Ebben a helyzetben a kommunista párt feladata nemcsak arra szorítkozik, hogy kimondja a lenini önrendelkezés elvét, hanem konkrét lépé- seket kell tegyen a nemzetiségek helyzetének javítására. (A III. kongresszus fő hibájának azt tartották, hogy nem adta ki az elszakadásig jelszót, nem vi- lágosította fel az óromániai munkásságot, hogy az elnyomott nemzetiségek harca azonos az övékével; s az erdélyi pártszervezetek nem tudták megkülön- böztetni a lenini elveket és a horthysta revizionista propagandát.) így: szót kell emelni az anyanyelvű iskolák bezárása ellen, a kétnyelvűségért, a tandíj men-

(13)

tességért, a nyelvhasználat jogáért a bíróságokon és a községi intézményeknél, az új közigazgatási törvény ellen, amely szétrombolta a helyi közigazgatást, a kulturális intézmények, a nem román egyházak üldözése miatt, a nemzetisé- gek elbocsátása, a megszállt területek ostromállapota ellen, a forradalmi szer- vezeteik legális működéséért, azért, hogy az újoncokat ne helyezzék a nemzeti- ségi területen kívülre. Különösen hangsúlyozták a nemzetiségi forradalmi moz- galom megteremtésének sürgősségét, amely az önrendelkezést és az elszakadást van hivatva kivívni Besszarábiában és Bukovinában. Erdély vonatkozásában az arisztokrata és polgári vezetésű Országos Magyar Párt ellenzéke létrehozását tűzték ki célul.

A kongresszus befejező aktusaként, miután elhangzottak a különböző bírálatok és önbírálatok, megválasztották az új vezetőséget. A párt titkárául a lengyel kommunista párt. tag ját, a Komintern munkatársát, Jan Al. Danie- lukot nevezték ki. A Központi Bizottság vezetőségi tagjai: Breiner Béla, Elena Filipovici, Nicolae Godberger, Emil Halicki, Eugen Iacobici, Vanda Nicholski, Lucretiu Pàtrâçcanu, Constantin Pîrvulescu, Gheorghe Popescu lettek.

III.

A NÉPFRONT KORA

Adolf Hitlernek, a Német Nemzeti Szocialista Párt vezetőjének kineve- zése birodalmi kancellárrá, majd kormányalakítási megbízatása 1933. január 29-én, szociális és gazdaságjavító ígéretei ellenére kétségtelenné tette, hogy vele Németország politikája kommunista- és szovjetellenes, valamint revansis- ta és egy új háborút előkészítő irányt vett. Ez nemcsak az érintett országok

— Franciaország, Anglia, Szovjetunió stb. — politikusait és haladó erőit be- folyásolta abban az irányban, hogy Európa biztonsága érdekében hatékony védelmi rendszert építsenek ki (lásd Briand, Lavale, Benes, Maniu, Bajcsy- Zsilinszky együttműködései és föderációs stb. terveit), hanem a kommunista mozgalom vezetőit is arra késztette, hogy a párt számára új stratégiát dolgoz- zanak ki. A népfrontmozgalom létrehozása, megerősítése érdekében új prog- ramot fogadott el a JKP, a CSKP és a KRP. Ennek jegyében az eddigieknél is nagyobb fontosságot tulajdonítottak 1. a munkásegységfront létrehozásának (szociáldemokraták, kommunisták, szakszervezetek); 2. a paraszti; 3. a nem- zetiségi tömegek megnyerésének. A helyzet azonban rendkívül bonyolult volt, e politikai célkitűzések realizálását több tényező akadályozta. 1. Csehszlovákia kivételével a kommunista párt illegalitásban tevékenykedett. 2. 1928—33 kö- zött a frakcióharcok, 1934—38 között a trockista perek, s nyomában a „tiszto- gatás" során a nagy tapasztalatokkal rendelkező pártvezetés megtizedelése, sú- lyos károkat okoztak a mozgalomban. 3. Nem szűnt meg a vádaskodás a szociáldemokrata párt iránt. 4. Megmaradt a gyanakvás a polgári és paraszt- pártokkal szemben. 5. Az országhatárok, a területi integritás megvédése a revansista, revizionista célokkal szemben, s egy valóságos nemzeti egység- front egyre sürgetőbb lett. 6. Bár kifejezetten nagy súlyt helyeztek arra, hogy a nemzetiségek körében növekedjen a párt befolyása, éppen a status quo, a határok sérthetetlensége miatt, módosult a nemzeti kérdésben elfoglalt álláspont, és e szerint háttérbe szorult az elszakadás, az önrendelkezés jogának követelése! A korra jellemző másik jelenség: a magyarországi revizionista politika hatására Romániában felerősödött a kisebbségellenes irányzat. Ahogy nőtt a jobboldal részéről a magyarok, zsidók stb. veszélyeztetettsége (lásd nu-

(14)

merus clausus, nemzetvédelmi törvény, „Román Front", Vasgárda), úgy toló- dott balra az említettek egy része, úgy tekintett a korábbinál nagyobb biza- lommal a kommunista pártra, mint a társadalmi haladás, a nemzeti egyenjo- gúság egyedüli letéteményesére.

A KRP már az V. kongresszusa után felülvizsgálta szövetségi politikáját.

1932 nyarán 7-ről 11-re emelték a területi szervezetek számát. Kohn Hillel, Nicolae Goldberger és Wanda Nicholski Kolozsváron megbeszélést tartottak több magyar baloldali szimpatizánssal egy magyar nyelvű legális kiadvány megjelenése érdekében. [25] Az 1932, szeptember 30-án napvilágot látó Fal- vak Népe 10-12 000 példánya Csík, Udvarhely, Nagybánya, Máramarossziget, Nagyvárad környékére is eljutott. A lap megjelenésének néhány röpke hó- napja alatt nemcsak a „falvak népében", hanem a diákok, értelmiségiek kö- zött is szerzett olvasókat és támogatókat. 1933. februárban történt betiltása után a KRP erdélyi bizottságai úgy határoztak: nem hátrálnak meg. A párttal szimpatizálók bevonásával széles körű akciót indítottak Csík, Udvarhely, Há- romszék s Bihar megyékben az .Országos Magyar Párt demokratikus elemei- nek megnyerése és a pártból való kiválásuk érdekében. Az ellenzék elsődleges kifogása az volt, hogy az OMP nem. képviseli a romániai magyarság széles népi rétegeinek érdekeit. A Falvak Népe olvasótáborából alakult ki — egye- temi hallgatókból, fiatal értelmiségiekből, munkásokból — a Falubarátok Szövetsége, akik egyetértésüket fejezték ki, nyílt levél formájában, amikor 1933. április 2-án az OMP Kolozs, Szamos és Torda megyei összejövetelén többen bejelentették kiválásukat. Az Ellenzéki Közlöny kiadójaként már a Magyarpárti Ellenzék Központi Irodája volt feltüntetve. Nem véletlenül álla- pította meg a KRP az év nyarán: egyedül a magyar nemzetiség körében si- került elvetni egy demokratikus népmozgalom csíráit! [26]

1933. június 19-én a mozgalom hivatalosan is bejelentette létezését Ko- lozsváron. Az Országos Magyarpárti Ellenzék szeptemberben új lapot indított Népakarat címmel — világra segítésében a KRP Erdélyi és Bánáti Titkársága bábáskodott. Ebben tette közzé programját is, amely lényegét tekintve, meg- egyezett a CSKP 1935. szeptember 22-i pozsonyi kiáltványával! [27]

„Az erdélyi magyar a nemzeti és gazdasági elnyomás olyan fokán áll, m.ely egész létének alapját veszélyezteti. Másfél évtizede a kormányok egy- mást váltogatják az elnyomás különböző módszereiben. Liberális, avareszká- nus vagy nemzeti parasztpárti kormányok, egyek voltak az elnyomó rend- szerben, amelynek útjelzői: a magyar nyelv használatának megkötése, a ma- gyar közigazgatási és bíráskodási nyelv elgáncsolása, a magyar iskolák egész sorának bezárása és megszüntetése, a magyar tisztviselők tömeges elbocsátása, az állami, városi és községi hivatalokból, üzemekből, vállalatokból, CFR-től, a magyar nyugdíjasok ügyének rendezetlenül hagyása stb. stb. [...]

Az OMPE harcot indít

olyan rendszerért, am,ely a nemzetek egymás közti viszályait és támadá- sait megszünteti,

mindenfajta fasizmus ellen, mely a mai Románia különböző politikai klikkjeinek elnyomó eszköze,

a szabadságjogok általános korlátozása ellen,

a magyar közigazgatásért és jogszolgáltatásért, magyar hivatalnokokkal a magyar megyékben és városokban,

azért, hogy a magyar tisztviselők, munkás és szakemberek minden kor- látozás nélkül felvetessenek. az állami, városi és községi hivatalokba, üzemek-

(15)

be, munkálatokhoz, vasúthoz, postához az agrárreformnak a magyar lakosság- ra sérelmes intézkedései ellen,

annyi és olyan magyar nyelvű iskola állami fenntartásáért, ingyenes ok- tatás elve alapján, magyar tanerőkkel, amennyit a magyarság szüksége meg- kíván, magyar vezetéssel,

magyar tanító- és tanítónökképezdékért, a kolozsvári egyetem magyar szekciójáért,

a magyar nyelvhasználat általános szabadságáért, minden erőszakos ro- mánosítás ellen,

a magyar kulturális, gazdasági, egészségügyi, sport- és egyéb szervezetei- nek és egyesületeinek elnyomása ellen, ezek támogatásáért.

Kelt Kolozsvárt, 1933. június 19-én

Az Országos Magyarpárti Ellenzék központi vezetősége" [28]

(Megjegyzendő, hogy bár a KRP V. kongresszusán felszámolták a ,,Luxi- min-frakciót", vezetője: Marcel Pauker, aki jelen volt 1933 nyarán az OMP Ellenzéke kialakulásánál, még mindig ultrabalos javaslatokkal látta el az El- lenzék készülő programját. Ennek tudható be, hogy a Népakarat 1933. ok- tóber 14-i számában fasisztának minősítették Groza Ekésfront ját.)

1933 szeptemberében jelent meg az RMP KB brosúrája az „Űj háború veszélye" címmel, [29] ebben nyomatékosan mutattak rá: a Szovjetuniót új támadás fenyegeti. A világ népei elismerik a Szovjetunió jogát a honvédelem- re. A kommunista párt Románia elnyomott nemzetiségei felszabadításáért harcolva támogatja önrendelkezési jogukat, egészen az államtól való elszaka- dásig. De — húzták alá nyomatékosan: „A Román Kommunista Párt a romá- niai elnyomott nemzetiségek önrendelkezéséért folytatott harca során soha- sem harcolt Erdélynek Magyarországhoz és Dobrudzsának Bulgáriához való csatolásáért, és sohasem segítette a magyar és a bolgár kapitalisták revizio- nista háborús terveit." (Kiemelés tőlem — L. I.) Jogosnak egyedül a bessz- arábiai és bukovinai nép Romániától való leválását és a Szovjetunióhoz való csatlakozását tekinti.

1933 decemberében a Komintern 13. plenáris ülésén kimondották, hogy a KRP-nak fokozni kell a harcot az antifasiszta népfrontmozgalom megszer- vezése érdekében. 1934 és 38 között így lett ez a fő feladata a Hazai Politikai Bizottság tagjainak: Gábriel Birtâçnak, Breiner Béláinak, Fóris Istvánnak, Szenkovics Sándornak (Alexandru Sencovici), Constantin Pîrvulescunak.

1934 augusztusában Marosvásárhelyen egyesültek az országszerte meg- szaporodott ellenzéki csoportok, Magyar Dolgozók Országos Szövetsége néven.

Programja világos volt: küzdelem 1. önálló politikai, gazdasági, kulturális szervezetekért — tehát a sajátos nemzetiségi jogokért; 2. a román—magyar nép testvériségéért; 3. a Duna-medence békéjéért. Ebben a harcban azonban

•=— húzta alá a MADOSZ nevében Bányai László — a román népre kívánnak támaszkodni, és nem értenek egyet a hivatalos magyarországi revizionista politikával — azaz elismerték a román nép történelmi jogát egész Erdélyre. 1935 februárjában a KRP KB-ja kidolgozta a népfront megalakítására vonatkozó taktikát, és 1935 szeptemberében a MADOSZ és az Ekésfront szövetségkötése révén hivatalosan is megalakult Romániában az antifasiszta népfront. Társa- dalmi haladás, nemzetiségi egyenjogúság és háborúellenesség vonatkozásában nézetazonosságról tanúskodott a román és a magyar baloldali szervezet. En-

(16)

nek ellenére 1935. február 8-án a Komintern román szekciójának Noi vrern pámint címen megjelent lapjában, a Munkás-paraszt kormány című cikkben nem szerepelt a nemzetiségi kérdés. A február végi központi bizottsági hatá- rozat azonban ismét elismerte: „az elnyomott kisebbségek harca, akik Romá- nia lakosságának kétötödét alkotják, és akiket különösen érint a román fa- sizmus megsemmisítő szándéka, az antifasiszta népfront egyik meghatározó tényezői kell legyenek." Az 1936. júliusi, Prágában megtartott KB-ülésen a német és a magyar fasiszta, revansista és revizionista veszélyről volt szó. Még szélesebb demokratikus programot hirdettek meg, szigorúan ügyelve a nem- zeti érdekekre, a területi egység fenntartására — erre az időre esik az SZKP-n belül is a nemzeti vonal felerősödése —, nem feledkezve meg a nemzetiségek egyenjogúságának hangoztatásáról sem, beleértve az egyenjogúság feltételei- nek tény- és tételszerű felsorolását.

A MADOSZ jelen volt a haladó erdélyi magyar erők 1937-es Marosvásár- helyi Találkozóján. 1938-ban tiltakozott a királyi diktatúra életbelépése miatt, és ott volt minden haladó, háború-, fasizmus- és németellenes tiltakozásnál.

Azt is el kell azonban mondani róla, hogy míg kezdetekor az erdélyi ma- gyar társadalom minden rétege képviselve volt benne, radikális programja, a kommunista párt melléfogásai egyes jelenség és kérdés megítélésében, a szektás és balos elemek jelenléte meggátolta a szervezetet, hogy valódi tö- megmozgalommá alakulhasson át.

A MADOSZ így 1938-tól tulajdonképpen a Román Kommunista Párt legális (fedő) szervezete lett.

Ebben a minőségében nyújtotta be emlékiratát 1938. november 14-én az első bécsi döntést követően a kormánynak, melyben már megfogalmazódott a MADOSZ későbbi (1945 utáni) magatartása a fennálló határviszonyok meg- változtatásával kapcsolatban: „A Duna völgyében mind jobban tért foglaló imperialista törekvések az itt lakó kis népek függetlenségét egymás után sem- misítik meg, belső nyugalmukat feldúlva s a világbékét veszélyeztetve. Egye- netlenkedést szítanak a népek között, hogy könnyebben taszítsák vissza őket abba a szolgaságba, amelyből évszázados küzdelmek árán szabadultak fel.

Bennünket, erdélyi magyarokat, ezeréves múlt köt e földhöz és annak más nyelvű lakóihoz, elsősorban a román néphez. A századok folyamán min- dig egymás megbecsüléséből és kölcsönös támogatásából sarjadt a két nép társadalmi felvirágzása, míg a viszálykodás, a fajgyűlölet, az egymás rovására törő nemzeti kizárólagosság mindig a közös elnyomatásnak egyengette az útját. [...]

A testvériség szellemének intézményes kiépítése az egyedüli kötelék, amely az ország népeit elválaszthatatlanul összefogja, amely ellenáll minden külső ékverésnek. Az egyenjogúsítás az egyedüli eszköz, amellyel az itt élő népek összefogásának hívei meggátolhatnak minden olyan törekvést, amely a sokat szenvedett erdélyi magyar nép békés érzelmeinek megzavarását cé- lozza." [30]

A második bécsi döntés után pedig, november 7-én ötezer röpcédula adta tudtul a MADOSZ (azaz a párt) tiltakozását.

A MADOSZ, az összes párt és szervezet betiltása után 1938 márciusától, a diktatúrák Romániájában, a kettéosztott Erdélyben különböző akadályok ellenére is létezett, az Erdélyi Magyar Szó (1939. január—1940) című hetilap az 1941 februárjában alapított március 15-i Állandó Bizottság; a Népszabad- ság (Temesvár, 1942), a Bánsági Magyar Szó (1944), az Erdélyi Enciklopédia, 100

(17)

a Munkás Atheneum stb. keretei között. Dél-Erdélyben négy központban (Temesvár, Brassó, Arad, Bukarest) folyt szervezett munka, Észak-Erdélyben a Szociáldemokrata Párt, a Békepárt, a Független Kisgazdapárt és a magyar- országi demokratikus lapok nyújtottak legális lehetőséget az erdélyi magyar kommunistáknak. 1938-ban a kolozsvári, 1939-ben a brassói „Népi Találko- zó"-n — a vásárhelyi találkozó öröksége — mindannyian jelen voltak.

Egy párton, egy mozgalmon belül többféle vélemény férhet meg egymás mellett, többféle álláspont, szándék — így érvényes ez a kommunista pártra is, még akkor is, ha a pártfegyelemnek minden párttag alá kellett hogy ves- se magát. A második bécsi döntéssel a Kommunisták Romániai Pártja ketté- vált. 1940. szeptember 10-én Álláspontunk címmel a párt a következőket hoz- ta nyilvánosságra: „Biztató szavunkat küldjük annak az egymillió román munkásnak és parasztnak, akiket a román imperializmus kiszolgáltatott a magyar grófok igájának és felhívjuk őket, hogy közösen harcoljanak a ma- gyar munkásokkal és parasztokkal a Kommunisták Magyarországi Pártjának vezetésével az ottani kapitalista földesúri kizsákmányolás, reakciós is imperia- lista rendszer ellen. Csak a magyar proletariátussal vívott közös forradalmi harc vezetheti győzelemre a magyarországi román munkások és parasztok nemzeti felszabadulását. Míg a romániai proletárok és parasztok foarradálmi felszabadító harca a Kommunisták Romániai Pártja vezetésével, a győzelmes népi forradalom útján lehetővé teszi majd, hogy a magyar imperializmusnak átadott, több mint egymillió román munkás és paraszt egyesüljön Románia dolgozó népével, a szabad Romániában." [30J

A KRP KB 1942 januári A román nép pusztulása és megmentése címen közreadott határozatában, melyet Erdély kettéosztása ellenére, mind az észak- erdélyi, mind a dél-erdélyi párttagság figyelmébe ajánlottak, fontos helyet kapott a nemzetiségek megnyerése: „Meg kell mutatni mind a román, mind pedig az erdélyi és bánáti magyar népnek, hogy Romániában Antonescu, Ma- gyarországon Horthy [...] egyaránt Hitler terveit szolgálja." [31]

Az eltérő helyzet — Magyarországon a nemzeti gondolat egyfelől, az er- délyiek önálló Erdély-koncepciója másfelől; Romániában a magyarság kisebb- ségi helyzete, majd törvényen kívül helyezése — a magyar baloldal útját is meghatározta. Mégis, függetlenül attól, hogy Magyarországon tevékenyen részt vállaltak az erdélyi háborúellenes frontban, Romániában az Anti- hitlerista Hazafias Arcvonal soraiban, valamint attól is, hogy a jövőt hogyan képzelték el — voltak, akik 1. elfogadták a románok úgynevezett „történelmi jogát" egész Erdélyre; 2. mások bíztak az etnikai határok megvonásában; 3.

megint mások pedig egy közép-európai föderáció keretei közötti autonóm Er- délyt akartak (Észak-Erdély autonóm közigazgatását — 1944. november 14. és 1945. március 6. között — Dél-Erdélyre is szerették volna kiterjeszteni) — a román kommunista pártnak a két világháború között a nemzetiségi kérdésben elfoglalt állásfoglalása s a közös román—magyar társadalmi és nemzeti harc alapján minden reményük megvolt arra, hogy a felszabadulás után Romániá- ban a nemzetiségi kérdés egyszer és mindenkorra a teljes és valós egyenjogú- ság alapján megoldást nyer.

UTÖSZÖ

Tudjuk, a román kommunisták több ízben hoztak határozatot arról a két világháború között, hogy a munkásmozgalom aránytalan elosztását — az ipar

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Ugyanakkor a román politikai elemzők többsége úgy véli, a két párt érdekcsoportjai közötti jelentős érdekkülönbség miatt kétséges, hogy a PNL–PSD- szövetség a

Párizsi Kommün (Julien Papp); Marx a Párizsi Kommünről; A Francia Kommunista Párt születése (Garadnai Zoltán); A Tunéziai Kommunista Párt első évei (J. Nagy László);

Egyrészt például arra, hogy a német felvilágosodás, de talán az általánosabb értelemben vett felvilágosodás hazai recepciójának kérdései még a legkevésbé

833 PSZL 274. Vármegyei bizottságok és pártszervezetek. Komárom-Esztergom vármegye, 55. Az MKP Komárom-Esztergom Vármegyei Bizottsága választmányi

83 Gimes Miklós (1917–1958) újságíró, kommunista politikus, 1945-ben előbb egy ifj úsági lapnál dol- gozott, aztán a kommunista párt napilapja, a Szabad Nép

A nemzeti-nemzetiségi autonómiák létrehozásának, az ország belső „kantoni- zálásának” gondolata, mint a belső megoldás lehetősége, az aradi román tárgya- lások

34 Vázolta a magyarorszá- gi politikai és társadalmi viszonyokat 1918 novemberétől 1919 februárjáig, s azzal fejezte be, hogy „a kommunista párt ilyetén való

34 Vázolta a magyarorszá- gi politikai és társadalmi viszonyokat 1918 novemberétől 1919 februárjáig, s azzal fejezte be, hogy „a kommunista párt ilyetén való