• Nem Talált Eredményt

tiszatáj 1976. SZEPT. *30. ÉVF

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "tiszatáj 1976. SZEPT. *30. ÉVF"

Copied!
114
0
0

Teljes szövegt

(1)

tiszatáj

1976. SZEPT. *30. ÉVF

Illyés Gyula

új versei;

Vas István írása Tömörkényről;

Száraz György tv-játéka;

Beke György, Csatári Dániel, Pomogáts Béla írásával

"i •• •• i • • • i

koszontjuk a

70 éves Balogh

Edgárt

(2)

R O D A L M I ÉS K U L T U R Á L I S F O L Y Ó I R A T

Megjelenik havonként

Főszerkesztő: VÖRÖS LÁSZLÓ Főszerkesztő-helyettes: ANNUS JÓZSEF

Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László Szerkesztőség: 6740 Szeged, Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Táviratcím: Tiszatáj Szeged, Sajtóház. Telefon: 12-330. Postafiók: 153. Terjeszti a Magyar Posta. Elő- fizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI 1900 Budapest, József nádor tér 1. sz.) köz- vetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Egyes szám ára 6 forint. Előfizetési díj: negyedévre 18, fél évre 36, egy évre 72 forint. Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Indexszám: 25 916.

76-3186 — Szegedi Nyomda — Felelős vezető: Dobó József

(3)

Tartalom

XXX. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM 1976. SZEPTEMBER

,tOl Mm

I L L Y É S GYULA: Hét vers (Itt az évszak, Fémjelző idő, Kényszerű sötét, Tudj rendet, Kontárok közt, Hódo-

lat a szigeti Zrínyinek, Kísértet) 3 SZEPESI ATTILA versei: Félálom, Jelenet, Tükör-gya-

korlatok 7 BISZTRAY ÁDÁM: Episztola, viking hajóval (vers) 9

SZÁRAZ GYÖRGY: Worafka tanácsos úr (televíziójáték) 11 GYŐRI LÁSZLÓ versei: A zápor eláll és újrakezdi,

A versfaragó háza, u. 46 36 PÉNTEK IMRE: Édenkereső (vers) 37 ACZÉL GÉZA: Kallódások (vers) 38 SZALAI CSABA versei: Mit is tehetnék? A kórus 39

VAS ISTVÁN: Ő maga, Tömörkény 40 LÁSZLÓ GYULA: Levelek a régészetről, II. 42

Balogh Edgár köszöntése

PORNÓI KÁROLY: Az életút 48 BALOGH EDGÁR: Az életút egy fejezete — Mó-

ricz Zsigmond Erdély-nézőben 50 Balogh Edgár életrajzához (Dokumentummontázs

— összeállította és közli: CSATÁRI DÁNIEL 59 POMOGÁTS B É L A : Az életmű — A Duna-táji

gondolat szolgálata 66 B E K E GYÖRGY: Őrző a vártán — Balogh Edgár

otthonában 70

KELET-EURÓPAI NÉZŐ

Szovjetunió

BAGI NAGY ISTVÁN: Magyar irodalom orosz nyelven

— az utóbbi öt-tíz évben 74 K I S S DÉNES: Észt költők 77

(4)

MARY TOMING: A magyar irodalom fogadtatása Észt-

országban 80

KRITIKA

FUNK MIKLÖS: Féja Géza: Sűrű, kerek erdő 84.

MÁRKUS BÉLA: „íme, a viszonylagosság!" (Páskándi

Géza ú j a b b színműveiről) 85 JANKOVICS JÓZSEF: Horváth István: Visító csend ... 89

GÖRÖMBEI ANDRÁS: Két csehszlovákiai magyar könyv (Gál Sándor: Tisztább havakra; Rácz Olivér: Álom

Tivadar hadparancsa) 90 BELOHORSZKY P Á L : Rákosy Gergely: Hepiend 94

CZAKÓ GÁBOR: Esterházy Péter: Fancsikó és P i n t a ... 96' BALOGH ERNŐ: „ . . . n e m vagyok elégedett" (Csaplár

Vilmos: Vásárlóink figyelmébe a j á n l j u k a Zaporo-

zsec 968-as típusú gépkocsit) 97 KULCSÁR SZABÖ ERNŐ: Bereczky László: Okulásul

fiamnak 99 KÓSA LÁSZLÓ: Bakos István: Éhe kenyérnek 102-

MAKK FERENC: Kristó Gyula: Az Aranybullák évszá-

zada 103 SERES JÓZSEF: Kiss L a j o s : Az esztétikum keresése ... 106

MŰVÉSZET

Színház

ANNUS JÓZSEF: Gyulai esték (Keresztury Dezső: Ne- héz méltóság; Illyés Gyula: Dániel az övéi között) ÍOO

| Kalmár László | (1905—1976) 112

Szerkesztői asztal 112

ILLUSZTRÁCIÓ

Csikós András rajzai a 6., 35., 47., 83., 101., 108. és a 112. oldalon

Fotó Balogh Edgárról a 48. oldalon

>2

(5)

I L L Y É S G Y U L A

' HÉT VERS Itt az évszak

Az évszak eljött.

Itt van, hogy eldobjuk az utakat.

A gyeplőt oda a lovak nyakába.

A horgászbotot, a siető folyónak;

a szélnek a Szűz cérnaszálait, a fonalat, mely tán még Ariadné kezét dicsérte —

Az évszak eljött,

hogy mégse bontsuk föl a levelet;

a szólni kész, a tartalmas mosolyt;

csönghet a telefon, a kapu-csengő, nem oltjuk el a lámpát,

mert föl se gyújtjuk.

Itt van,

hogy meggondoljuk,

hogy minek meggondolni is, hogy nem is jut eszünkbe fölvenni bármi kantárt,

horgászbotot, telefonkagylót, bármi kötelet a kijutásra, hágcsót, mentőövet, női kezet;

bár itt az emlék a tenyérben, itt a szabadság a tenyérben, itt a boldogság a tenyérben,

a parola-szomj, a győzelem előlege;

de itt az évszak.

Eljött. Az Eljövendő.

Beszélni sincs mit.

Beszéljen ő, ha van mit.

(6)

Fémjelző idő

[ARC ÉS NYOM]

Pénzen császárfőt, midőn már kopottan fintorodik:

láthattam persze én is az idő vad kéznyomait

s kőszobrokon, melyeket fagy s verő nap cizellál, finomít.

S dalokból is: mennyi szépség, erő tűnik elő:

s igazság így! — ha levedlik a költő gúzsba-kötő,

önös nevét.. . szívét! És szállnak! Prédaként? Mint közkincs, napfény s eső!

Küzd erőd s hitlen bár oltár, amíg egy rom kövük ép —

Eltűnt a bölény, de az ősi barlang falán a kép

kiált, idáig tollamig: te is döfd át a halál szívét!

Beszélj, öreg arc tükrömben. Beszélj csak szépre kopott,

fogdosott, mocskolt, tört szív: fölemel még, ki eldobott.

Töröl ámult nép majd (és bán) kiszántott aranyon Arcot (és Nyomot).

Kényszerű sötét

Faltól-falig — hogyha már így lett — féreg, kúszok,

kitapogatva Marsot, Bakot, Ikret,

Fiastyúkot.

(7)

Tudj rendet

Vágtató szekéren viszik és ütlegelik elrabolt gyermekeinket. Loho- lunk utánuk mezétláb az ősz-végi út sarában. Két felől bokrok közül nem úgy nyúlik ki buktató lakkcipő és facipő, hogy csak a láb látszódnék. Lát- szik biz az egész termet, csípőre tett kezekkel. A harmadszori fölhempere- dés után se úgy állj föl a már jegesedő pocsolyából, hogy legalább egyszer csak szembe kellene fordulni a jókedvű buktatókkal. Legalább kíméletüket kérve. Legalább a gúny mérséklését. Legalább ott a csípőnél. Légy türel- mes. Hisz egyrészt szem elől vesztenéd a mind sebesebben távolodó sze- keret és gyermekeket. Másrészt a szekér az útszéliek szerint eleve nem volt utolérhető s így a kinyúló lábaknak és csípőre tett karoknak még iga- zuk is van, az üdő szerint. Érdekedben is cselekedtek! Nem jobb-e előbb, mint utóbb (ha úgy is késő) — teneked is? Épp teneked, teneked!

Kontárok közt

„Rossz az ereszték!"

észlelte, hogy a fára fölszegezték, az ács fia.

De késő volt már mester-apját hívnia.

Hódolat a szigeti Zrínyinek

Elvész ki megadja magát. Tehát

vissza a csűrt-csavart föltételekkel is, hogy

„szabad elvonulás", meg „biztosíték" — A fölvonülás útjába esik a vár.

Meg kell szerezni; tudjuk; selyemzsinóros parancs. Tehát bármily esetben az várhat, ami

Temesvárnál Losonczira — Tehát

tehát, tehát, — nyújtsd még egy töltetért poharadat a szívélyes háziasszony üvege alá, fogadd el a készséges ifjútól ezúttal is cigarettádra a tüzet

s lebegj, mintegy a füst hullámán, ringatódz a tájékozott társaság, » az emelkedett társalgás hab-mormolásain, hogy mi is az új lírai és drámai

jelképiség Beckett (és Maeterlinck) nyomán, —

(8)

csak nem megadni magadat egy másodpercre sem, egy tized-másodpercre sem,

nem egy barázdát sem, egy talpalatnyi hátrálást sem, függetlenül, hogy

jő-e vagy nem a császár fölmentő hada, van-e had egyáltalán, van-e császár, legyen magadé a halálod,

az legalább a lenti locsogások, a fenti árulások közepette.

Kísértet

Ma délelőtt a lég üvegszerű.

Üvegfalon s új üvegfalon át ámulva lépdelek,

hogy — este bár szívem majd megrepedt — mily egyszerű

élni tovább.

(9)

S Z E P E S I A T T I L A

Félálom

tengeralatti busz az elsüllyedt falak hússzín torlaszain át

egyre mélyebbé hamvad MCHETA DZSVÁRI fönn elforduló hátad dereng a sziklák késővöröse és falvak közt a jelenlét alámerül.

elalvók lüktető kézfején

bivalycsordák és romkertek után válladon algák üledéke üt az óra URARTU földmély rögei és öleden süllyed emelkedik a szerpentin fekete fák

PIROSZVELI és RUSZTAMANI lenn a hágó hadi úton köldöködön fordul az égbolt oszmán holdkaréj

(Tbiliszi, 1975)

Jelenet

valami mást; mindig ugyanazt."

(Tandori Dezső)

utak merülnek hallani a földet feloldják a fák

a baljós könyvben senkisem lapoz egyre közelebb a hóhatárhoz levetkezel

hallgatod

Palestrina fekete kórusait állsz a tükörben

hátad mögött

porfényben a tárgyak elragadnak és visszalöknek az ünnepek ragacsos áramai egy gyufa lángja delel arcodon de melyik évből

város és égtáj ismeretlen

(10)

Tükör-gyakorlatok

„Zsákodban ne legyen kétféle kősúly"

(Deuteronomium) I.

a falakban sirályok éneke lélek előtted utánad

folyópart iszapágyán elindulni védtelen perceiddé

együtt-merülő arcunk mindig későn mindig korán a tűz folytonos lobogása éjszaka megnyíló tárnák beszéde

II.

elégiák denevérszárnya nélküled

igazítod zeneszó-maszkjaid nemtelenné távolodol holló-határtalanba:

állsz húszévesen

az ázott-kutyaszőr-szagú uszodában

egy korszák fekete gyökerei közt III.

zeneszóban roppanó csigolyák én éntelen

az alkohol beszél

arcomnak szegzett állatarcok a nyakszirt táján duzzanat idegen sugár

a vérhálós szemekben IV. [MADRIGÁL]

az utak Ariadné

a fában alvó hegedű

az arckráterek mélyülő

szavak és szádban mennyi hó

világosság visszfénye honnan

derekad mézarany edénye

évekből összerakható üresség

(11)

B I S Z T R A Y Á D Á M

Episztola, viking hajóval

Konyhánkból —

túl e hosszú dekorit asztalon,

éhes madaraim elébb rebbentek szét, hármas hangjuk árad vissza hozzám, vízcsap rossz fuvolája,

túl a hosszú dekorit asztalon

tiszta időben villog a Virágos-nyereg, lábamnál a régi Pestújhely,

akác lépeget a járdátlan szegélyen, városka,

kicsi doboz a nagyban, tán lebontják 995-ben,

de langyos és hullámzó októberünk úgy tesz,

mintha átcsapott volna e szűk múlandóságon.

Toronymagas álmomból, képzeld, kutyák vernek fel, s egy kiskakas sétálgat a téglakerítésen.

S a konyhánkból féltem a rózsafát, még nem öltöztették zörgő papírba, gyufásskatulya házak előtt

világló vajkörték

esedeznek, csak egyetlen napért, kordon drótjába fogózva.

Nem nyújtanám a színhely leírását, ha nagyságod megtisztel,

s nem csak északi kertjébe hív, ahol éppúgy csíp a szúnyog, szürkületkor eső előtti bogár, kapálás közben tarkón, izzadt háton tapadva meg.

Csak a nyár lehet kurtább ott, sietősebb és buzgóbb a vetemény.

Tudod,

a gleccser kivéste atlanti partot álmomban láttam, ha igaz volt a látás, egy másik

és elhagyott kerti kapuból mélyben acsargó tengert és gyöngyszürke felleget

/

>11

(12)

rajzolt elém, körbe

törékeny ujjával elhalt nagyanyám, ígérte, megtapasztalom

a színes és szabdalt köveket, meg is nyalhatom, sós-é.

Jobb volna csak átköszönni támasztva ásót, közös kerítést, s hosszan dicsérnők a reggelt.

Nem fogom látni

Thálva idegenben ácsolt deszkáin a Tragédiát,

harmincegyedik nyélvén másra bízza a biztatást, de én, se érte, se érted.

semmit nem tehetek, legfeljebb fogadásból

csurgatom lejjebb bajuszomat, mint Csesztvén Mister Madách.

Kapkodok már, a fiúkra vigyázz!

Küzdve-tanúlva

Bábelünk valamennyi nyelvén,

s persze a memoritert Tacitus-szal kezdve, szóval, rajtad áll, hogy a ménfői akcentust ne feledjék közben.

Ne kérdezd, hogy élek, most nem ez a fontos.

Hadd eresszem végül útjára Földünket kerülni,

sosemvolt Vinlandig, fel, a viking hajót.

Vizek omló tornyából mégis épen zuhanva alá, magas orrát veszi

érkező hullámnak, szelíd az ég,

csak az óceán mennydörög, ameddig ér.

Az átázott papíron, címzésen,

széjjelfut a tinta.

(13)

S Z Á R A Z G Y Ö R G Y

Worafka tanácsos úr

Televíziójáték

SZEREPEK:

WORAFKA rendőrtanácsos, 40 éves

PROTTMANN VON OSTENEGG báró, rendőrfőnök, 50 éves ALBRECHT főherceg, tartományi kormányzó, 43 éves BENEDEK táborszernagy, Albrecht utóda, 56 éves EISEL rendőrtanácsos

WAWRA rendőrtanácsos BLUMEK rendőrtanácsos GEROMETTA rendőrtanácsos LIEFERANT rendőr-tisztviselő STRANDALA rendőr-tisztviselő VIDÁCS lapszerkesztő

LUDASSY poéta és beszélyíró BÁJLIGETI színházi titkár

ÉRCKÖVI LEONA, LONCSI kóristalány TÁNCSICS MIHÁLY, 60 éves

MÉSZÁROSMESTER CIGÁNY

GUSZTÁV svéd király ÁLCÁS MERÉNYLŐ

DELNŐ komédiások RENDŐRBIZTOS

SEGÉDTISZT

Főhercegné, színházi statiszták

TÖRTÉNIK PESTEN, 1859. és 1861. között, a Bach-korszak végén.

1. KÉP

(Sivár kihallgatószoba a pesti rendőr- íőnökségen. Rácsos ablak, vastag falak.

Iksz lábú asztalnál Lieferant, mint jegyzőkönyvvezető. A szoba közepén ágrólszakadt cigányzenész, hóna alatt tok nélküli hegedű. Kicsit odébb tag- baszakadt mészárosniester, véres kö- tényben, azonmód, amint a székből

idecipelték.

Worafka rendőrtanácsos — kopaszodó, kicsit püffedt, de nem kövér bürokra-

ta — sétál a szobában.

WORAFKA (megáll a cigány előtt, szú- rós tekintettel nézegeti): Szóval:

tegnap este a Két Pisztolyban?

CIGÁNY: Ott, kérem alássan.

WORAFKA: Írja, Lieferant ú r : tegnap este, a Két Pisztolyban...

LIEFERANT (ír): . . . a Két Pisztoly- ban . . .

>11

(14)

WORAFKA (a cigányhoz): Azt mondta:

húzd el a nótáját?

CIGÁNY: Igenis, kérem alássan.

WORAFKA: Húztad?

CIGÁNY: Húztam. Én, kérem alás- san, ebből tartom a családomat.

WORAFKA: Mi volt az a nóta?

CIGÁNY: Nem tudom én azt, nagy- ságos tanácsos úr. A vendég, ugye, danol, a cigány meg megyen utá- na a hegedűvel. Úgy szokás eztet.

WORAFKA (a mészáros elé áll): Mit húzatott ezzel a cigánnyal?

MÉSZÁROS: Ügyse ismeri a nagysá- gos úr.

WORAFKA: M a j d d elválik. Halljuk a szöveget.

MÉSZÁROS: Muzsika nélkül nem jön eszembe a verse.

WORAFKA (gúnyos): Igazán?

MÉSZÁROS: Ilyen nehéz fejem van.

WORAFKA: No, m a j d segítünk. (Cin- kosán ránevet Lieferantra. A ci- gányhoz:) Gyerünk! Húzd a mes- ternek.

CIGÁNY: Igenis, kérem alássan. (Meg- húzza, pengeti a húrokat, gyantáz.) WORAFKA (a mészároshoz): R a j t a ! MÉSZÁROS: Csakhogy nekem reszelős

ám a hangom.

WORAFKA: Annyi b a j legyen.

MÉSZÁROS (nagyokat köszörül a tor- kán, aztán a cigányhoz): Húzd rá, füstös! Hadd élvezzék az urak!

(Kiereszti a hangját, a cigány húz- za a Kossuth-nóta dallamára:)

Müller Gyula nagy naptára, Szerkesztette Friebeisz István.

Nyomattatott ötvennyolcban Emich Gusztáv betűivel, Pest városában!

(Worafka és Lieferant meghökkenve hallgatják.)

WORAFKA: Elég!

MÉSZÁROS: Van á m még második pakszusa is.

WORAFKA: Azt mondtam: elég! Vé- gigénekelné nekem az egész Kin- cses Kalendáriumot?

MÉSZÁROS: Mondtam, hogy reszelős a hangom.

WORAFKA: Szóval ez a maga nótája?

MÉSZÁROS: Igenis.

WORAFKA (a cigányhoz): Ezzel a szö- veggel énekelte tegnap?

CIGÁNY: A k k u r á t ezzel.

WORAFKA: Csakhogy ennek így sem- mi értelme.

MÉSZÁROS: Azért szeretem.

WORAFKA: Maga nagyon jól tudja, mi az eredeti szöveg.

MÉSZÁROS: Én csak ezt ismerem. De h a az ú r tud másikat, d a n o l j a el, szívesen megtanulom.

W O R A F K A : M a j d elveszem én a k e d - v ü k e t a tréfálkozástól. (Ráordít a cigányra:) Tudod, mi lesz ebből, t e disznó? Sáncfogság! Vasgolyóval a lábadon!!

(Strandala jön be, sietve.) Mi történt, Strandala ú r ?

STRANDALA: P r o t t m a n n r e n d ő r f ő n ö k úr őméltósága h í v a t j a a tanácsos urat.

WORAFKA: Jól van. Vegye á t a k i - hallgatást. (Kifelé indul.)

FŐCÍM 2. K É P

(Prottmann rendőrfőnök irodája. Hatal- mas íróasztal, faragott bútorok, szőnye- gek. Az egyik falon a fiatal Ferenc József egész alakos, egyenruhás képe.

Az asztal fölött a Bach-korszak „szent-

háromsága": Bach belügyminiszter, Kempen birodalmi rendőrfőnök és Alb-

recht főherceg, a magyar helytartó.

Prottmann — vérmes, kövér ember — az íróasztal mögött, vele szemben Wo-

rafka.

PROTTMANN (kezében újság, olvas):

„ . . . Az egységes osztrák birodalom i f j ú i t erővel áll Európa középpont- ján, m e r t Bach miniszter ú r őexcellenciája felfedezé azon k i m e - ríthetetlen forrást, amelyből az örök fiatalság n e d ű j e csurog . . (Felnéz:) Tudja, mi ez?

W O R A F K A : Vidács szerkesztő v a s á r - napi vezércikke.

P R O T T M A N N : Maga sugalmazta?

WORAFKA (nyugtalan): Csak nincs vele valami b a j ?

P R O T T M A N N : Szóval maga. (Csend.) De igen. B a j van vele. Az, hogy csurog. A loyalitástól. Annyira, hogy az emberek kezet mosnak, h a a m a g a Vidácsának a l a p j á - hoz értek.

W O R A F K A : Méltóságos u r a m . . . P R O T T M A N N : H á n y előfizetője v a n

ennek a Vidácsnak?

W O R A F K A : K ö r ü l b e l ü l . . .

P R O T T M A N N : Pontosan 238. És ez is csupa hivatalos előfizetés. Hely- tartósági osztályok, megyei hatósá- gok, (Worafka hallgat.) Bizony. Ez az alak nehéz pénzeket vesz fel tőlünk — semmiért. (Szigorúári:) Az állam nem fejőstehén, W o r a f - k a úr.

>12

(15)

WORAFKA: Igenis, méltóságos uram.

PROTTMANN: H a hasznát a k a r j u k lát- ni, akkor ravaszabban kell csinálni.

; Legyen ellenzéki. Balról dolgozzon.

Ért engem?

WORAFKA: Igenis, méltóságos uram.

(Aggódva:) De nem lesz ebből b a j ?

PROTTMANN: Mióta szolgál mellet- tem, W o r a f k a ú r ?

WORAFKA: Tíz éve.

PROTTMANN: És mióta intézi a sajtó- ügyeket a rendőrségen?

WORAFKA: Hetedik éve.

PROTTMANN: Ennyi idő alatt meg- szerezhette a gyakorlatot. Igen?

WORAFKA: Igenis, méltóságos uram.

PROTTMANN: No, akkor figyeljen. Ü j utasítások Bécsből. A jelszó: szi- .••••.: gorúság, éberség! És nem utolsó-

•• sorban: ravaszság.

WORAFKA: Igenis.

PROTTMANN: Az itáliai háború ered- '"" ménye nem kétséges. Tönkreverjük

í; az olaszokat, a franciákkal együtt.

WORAFKA: Hadseregünk legyőzhetet-

; len, méltóságos uram.

PROTTMANN: Csakhogy itt, a biro- dalom belsejében is össze kell törni az ellenséget. Bach minisz- ter ú r őexcellenciája aggódik. Van- , nak bizonyos jelek . . .

WORAFKA (feszülten): összeesküvés?

PROTTMANN: Egy szennyirat jelent

• ,' meg mostanában a miniszter ú r - ról, Londonban.

WORAFKA: A Blick. .

PROTTMANN: A szerző ismeretlen.

V?ÖRAFKA: Kossuth, vagy valame- ,. lyik cinkostársa. Talán Teleki

László.

PROTTMANN: Aki azt írta, nem le- , het emigráns. Túlságosan ismeri az

itthoni dolgokat. A nyomozás min- denesetre folyik. Kempen rendőr- . -miniszter ú r maga vette kezébe az

ügyet. Széchenyi gróf a leggyanú- i- sabb. A stílus őrá vall.

WORAFKA: Hiszen bolond.

PROTTMANN: Nono. Majd elválik.

.:: És nagyon 1 téved a gróf úr, ha ív:-azt hiszi, hogy a döblingi elme-

: gyógyintézet élete végéig menedé- i' k e lesz. (Felemeli az ujját:) És n • ahogy a bölcs latin, Ovidius mon- : d'otta: egyről ismered meg mind- annyiát." A. főellenség ezúttal: az arisztokrácia; - A konzervatívok.

Megpróbálják kihasználni a hábo- rús zűrzavart. Szeretnék rávenni , . őfelségét, hogy állítsa vissza az

1847-iki alkotmányt és a magyar tartomány önállóságát. A céltáblá- juk nekik is Bach őexcellenciája.

A birodalom egysége ellen törnek.

WORAFKA: Lecsapunk, méltóságos u r a m ?

PROTTMANN: Ezek n e m Kossuth- kutyák, Worafka úr. És nem is negyvennyolcasok. A császárhűség leplébe burkolóznak. Van pénzük, befolyásuk, vannak udvari kapcso- lataik. Ide más eszközök kellenek.

(Csend.) Ezért hívattam, Worafka úr. És ezért emlegettem a sajtót.

Le kell járatni a konzervatívokat.

Hangulatot kell csinálni ellenük.

WORAFKA: Vidács szerkesztő?

PROTTMANN: Pontosan. Mozgósítani kell a sajtót.

WORAFKA: Értem, méltóságos uram.

Még ma intézkedem.

PROTTMANN: Jó munkát, Worafka úr. És ne feledje: éberség, szigorú- ság. Ebben az országban csak egy ellenzéki újságíró lehet: a maga Vidács szerkesztője. (Feláll.) Este, a színházban találkozunk.

3. KÉP

(Worajka szobája. Ridegebb, egysze- rűbb, mint Prottmanne. Az oldalsó fal mentén polc, feketébe kötött nagy nyilvántartókönyvekkel. Worafka az íróasztal mögött ül, vele szemben Lu- dassy: kopott, ravaszkás-bamba figura.

Alázatos és egykedvű. A háttérben Vi- dács várakozik: borotvált arc, barkó,

bécsies elegancia.)

WORAFKA (kezében a Hölgyfutár egy száma, dühödten hajtja á lapokat):

És ez? Ezt is félreértem? Mi? (Ol- vas:) „Tirol bércei közt." (Ráför- med Ludassyra:) Maga írta?

LUDASSY: Szabad beletekinteni?

(Worafka odalöki neki a lapot, ő szemüveget biggyeszt az orrára, nézi:) •„Beszély Ludassy Manótól."

Itt a nevem. Igenis, én írtam.

WORAFKA: Aha. Olvassa csak. A vé- gét, a pirossal húzottat.

LUDASSY (olvas): „Isten veled, te szép tiroli lyány ka! — sugá, köny- nyüivel küzdvén a magyar i f j ú a tűnő bájalak után — Isten veled, idegen bércek vadvirága . . . "

WORAFKA: Elég. Nos? (Ludassy a vállát vonja. Worafka lecsap:) Hol van Tirol? Tessék felelni!

LUDASSY: Hát '... Tirolban. Tirol, az ugye: Tirol.

>13

(16)

WORAFKA (Vidácshoz): Vidács szer- kesztő ú r ! Hol van Tirol?

VIDÁCS (ő sem érti a dolgot): Auszt- riában.

WORAFKA: Az osztrák birodalomban!

(Ráförmed Ludassyra:) És m a g á - nak Tirol bércei: idegen bércek?

Tudja, mi ez? Támadás a biroda- lom egysége ellen! Ismeri a sajtó- törvényt, poéta ú r ?

LUDASSY (darálja, mint a leckét):

„Minden oly iromány, mely alkal- masnak látszik arra, hogy a köz- nyugalomra aggasztó ingerületet idézzen elő, avagy a birodalom egységét veszélyeztetni tűnik . . . "

WORAFKA (közbevág): a sajtó- rend 39. paragrafusa szerint rend- őrbírói úton lesz büntetendő."

(Csend. Worafka, kéjjel): No. Két hét talán nem lesz sok ezért a bér- ci vadvirágért. És minden második nap kenyéren és vízen, hogy job- ban megjegyezze ezt a kis földrajz- leckét. Viszontlátásra, Ludassy úr.

LUDASSY (meghajlik): Alássan köszö- nöm. Magamat ajánlom, tanácsos úr. (Kimegy.)

VIDÁCS (utána néz, nevet): A mártír.

Ez most engem is utál.

WORAFKA (jégcsap): Jó kedve van, Vidács szerkesztő úr.

VIDÁCS: Pardon.

WORAFKA: Nohát. T é r j ü n k a tárgyra.

Hány előfizetője van a l a p j á n a k ? VIDÁCS (feszeng): Hát, ú g y . . . hozzá-

vetőlegesen . . . (Kivágja:) ötszáz.

WORAFKA: Volt. Az olasz háború előtt. Most 238. Nem hozzávetőle- gesen. Pontosan.

VIDÁCS (keserű): Aki b á t r a n kiáll az elveiért, annak vállalnia kell a népszerűtlenséget. Az élet már ilyen, tanácsos úr.

WORAFKA (rá se hederít a kifakadás- ra): Tavaly 1647 forint 38 k r a j c á r deficitje volt. Kifizettük.

VIDÁCS: Hálásan köszönöm.

WORAFKA: És mennyi lesz az idén?

(Csend.) No, l á t j a ! Az állam nem fejőstehén, barátom.

VIDÁCS: Fellendítem a lapot. Nagy- szerű ötleteim vannak.

WORAFKA: Egyet mondjon.

VIDÁCS: Fel méltóztatott m á r figyelni arra, hogy az én tisztelt laptársaim tudomást se vesznek a zsandárság

•intézményéről? Minden falusi bí- róválasztásról tudósítanak, de so- hase közlik az érdemes zsandárok kitüntetéseit.

WORAFKA (feljegyzi): Ez érdekes.

M a j d utánanézünk. De ettől m a - gának n e m lesz több előfizetője.

VIDÁCS: Folytatásokban közölném a császári és királyi zsandárezredek történetét. Az egyes hős z s a n d á r o k tetteit versbe szedve. Ezeket a költeményeket esetleg a t a n k ö n y - vek is átvehetnék, az i f j ú s á g épü- lésére.

WORAFKA (szórakozik): Ravasz e m b e r maga, Vidács.

VIDÁCS: Ravasz?

W O R A F K A : Talán még K o s s u t h n á l is ravaszabb. A legravaszabb m a g y a r forradalmár.

VIDÁCS (hebeg): É n ?

W O R A F K A : Azért fizetjük, hogy a l a p j á b a n hangulatot csináljon a kormány mellett. Hát m a g a aztán csinálja is. Hős zsandárok . . . Hisz maga csöpög, Vidács!

VIDÁCS: É n ?

WORAFKA: A maga lojalitása m á r gúny. Maga röhögteti az olvasóit!

VIDÁCS: É n ?

W O R A F K A : Ki fizet ezért, h á ? A k o n - zervatívok? A negyvennyolcasok?

Vagy — Kossuth?

VIDÁCS: Ez f á j , tanácsos ú r . Én csak azt írom, ami a meggyőződésem.

(Tűzzel:) Vajon — k é r d e m é n ! — őfelsége szándékai a n n y i r a károsak, Bach miniszter ú r elvei a n n y i r a tarthatatlanok, intézkedései oly ki- vihetetlenek, hogy ne á l l h a t n é k ki mellettük a k á r az egész világ el- lenében is? Nem, tanácsos ú r ! Én nem alkuszom! Nekem m á r 46-ban volt bátorságom megírni Petőfiről, hogy — nulla! (Büszkén:) É n az elvek embere vagyok!

WORAFKA (élvezi a dolgot): No igen.

Hogy is írta 48 m á r c i u s á b a n ? „Ra- gyogva kél E u r ó p a keletén a sza- badság n a p j a . . . " Mi?

VIDÁCS: Akkor úgy hittem. De az e m - b e r változik.

WORAFKA: Változik. (Odamegy a polchoz, fellapozza az egyik fekete könyvet:) 1848. július 12. Kossuth megajánlási beszéde u t á n . . . (Ot- vas:) „Nagy n a p ez, éltem legszebb n a p j a : a hon mentve van, éljen Kossuth Lajos!" (Rámosolyog Vi- dácsra, tovább lapoz:) 1849. j a n u á r . A lázadó kormány debreceni f u t á - sa u t á n . . . (Olvas:) „Kossuth, e torz kalandor végre elhagyá a meg- gyötört fővárost. A hon m e n t v e van, éljen a király!" (Mosolyog:) Persze, akkor m á r Windischgratz

>14

(17)

herceg támogatta. Mennyivel is?

(A könyvből:) Havi ezer forinttal.

Szép summa.

VIDÁCS: Nem vártam volna, hogy épp a tanácsos ú r . . .

WORAFKA (becsapja a könyvet, hely- reteszi; visszaül a helyére:) Csak hogy ne ugráljon, Vidács. Most pedig beszéljünk komolyan. Maga ezután ellenzéki lesz.

VIDÁCS: Én?

WORAFKA: Természetesen elvei f e n n - tartásával. És nem nagyon. Csak egy kicsit. Amennyire kell. A lo- jalitásából semmi hasznunk. Azt akarom, hogy figyeljenek magára.

Hogy népszerű legyen. Néha meg- ereszt egy-egy csípős megjegyzést a kormányról. A közigazgatásról.

Az adókról.

VIDÁCS (aggódva): Nem lesz ebből b a j ?

WORAFKA: Dehogynem. Néha elko- bozzuk a lapot. És minden elkob- zás legalább kétszáz ú j előfizetőt hoz m a j d magának. (Nézegeti Vi- dácsot:) Növesszen szakállt. És ves- se le ezt a német gúnyát. Atilla, csizma — ez kell egy ellenzéki szerkesztőnek. A szivarról is le- szokhatna. Pipázzék. Az egészsége- sebb. (Vidács savanyú képét látva elmosolyodik:) Ahogy nő az előfi- zetői száma, úgy emeljük a járan- dóságát.

VIDÁCS (már sugárzik) Ha őfelségét így szolgálhatom legjobban: válla- l o m !

WORAFKA: Az első feladat: támadni a konzervatívokat. De balról és nem a kormány oldaláról. Világos?

VIDÁCS: Legyek negyvennyolcas?

WORAFKA: Ügy van.

VIDÁCS (már fogalmaz): Amit a kon- zervatív főurak a k a r n a k : Ázsia!

Visszahoznák a derest, az úrdolgát, a nemesi kiváltságokat! Nem ké- r ü n k belőle! Nekünk a 48-iki al- k o t m á n y kell!

WORAFKA: Ez az.

VIDÁCS: Erről írom a vasárnapi ve- zércikket.

WORAFKA: Délelőtt utcára küldi a lapot, én délután elkoboztatom. Es- tére verekedni fognak a megma- radt példányokért.

4. KÉP

(Színházbelső, színpad. Egy oldalpá- holyban Prottmann és Worafka, nézik az előadást. Finálé. Udvari maszkabál az 1790-es években. Táncoló párok. Az

előtérben fehéráominós férfi: Gusztáv- svéd király.)

ÁLARCOS (kiválik a bálozok közül, pisztolyt ránt, Gusztávra süti):

Pusztulj, véres király!

(Gusztáv összeesik, vergődik, kiszenved

— a 19. század patétikus játékmodorá- ban. A bálozok összefutnak, félkaréj- ban a holttest körül, arccal a közönség

felé.)

DELNŐ (kiválik a csoportból, babér- koszorút illeszt az Álarcos homlo- kára): Vedd e babért, nemes gróf, hálajelül a megtiprott svéd h a z á - tól!

ÁLARCOS (féltérden fogadja a koszo-

=>~rút): Azt tevém csak, mit e h o n - fiszív sugallt!

SZÍNÉSZEK (együtt, ének):

Meghala Gusztáv, a zsarnok, Teste vérben fekszik itt!

Hordja szélvész, nyomja átok Síron túl is csontjait!

Bérces Svéciának pengjük ormain:

ú j r a él az ős szabadság e hon virányain . . .

(Taps, tetszészaj. A zsarnok is feltá- pászkodik, hajlong a többiekkel.) PROTTMANN (az oldalpáholyban dü-

hösen mereszti szemét a sápadozó- Worafkára, sziszeg): Ez tüntetés a konzervatívok mellett. Botrány!-:

Mit szólnak m a j d a helytartósá- gon? Ezért maga felel, Worafka r (Hátrarúgja székét, kimegy.) (Worafka tüstént követné, csaknem orron vágja a visszacsapódó páholy-

ajtó. Taps, tetszészaj.) 5. KÉP

(Prottmann hivatali szobája. Prott- mann előtt felsorakozva, feszes tartás- ban a rendőrségi ügyosztályok vezetői,

köztük Worafka.) PROTTMANN (katonás, kemény): El-

rendelem a készenléti állapotot. A helytartóság m á r riasztotta a zsan- dárezredeket is. (Feszült, kérdő te- kintetek. Prottmann hangja meg- törik:) Magentánál csatát vesztet- tünk, uraim. Most jött a hír Bécs- ből.

(Riadt kis fészkelődés.) WORAFKA (félve): Remélem, méltó-

ságos uram, csak kis csetepaté . . . PROTTMANN: Csetepaté? (Kis szünet

után, halkabban:) Egymás között vagyunk, barátaim. Önöknek is- merniük kell a valóságot. Gyulay altábornagyot leváltották. Őfelsége maga vette át az itáliai sereg ve-

>15

(18)

zérletét. (Csend.) A legfrissebb je- lentések szerint a francia flotta Fiume előtt cirkál. Gyulafehérvár- ról érkezett hírek szerint pedig Kossuth ügynökei Moldván át fegy- vereket csempésznek Erdélybe.

(Csend.) Tudják, mit jelent ez?

Nyakunkon a magyar forradalom.

(Csend.)

B L U M E K : Szörnyű ez, méltóságos uram.

GEROMETTA: Én őfelsége helyében sürgősen békét kötnék. Bármi áron.

PROTTMANN (maró gúny): Igazán, Gerometta ú r ? És tudja-e, mivel járna egy ilyen békekötés? őfelsé- ge egyezségre kényszerülne a kon- zervatívokkal, Bach miniszter úr buknék, és mi is mehetnénk a só- hivatalba. A béke van olyan veszé- lyes a birodalomra, m i n t egy m a - gyar felkelés.

'GEROMETTA: Én c s a k . . .

P R O T T M A N N : Ha egy rendőr buta, akkor ne a k a r j o n őfelsége helyett gondolkodni.

•GEROMETTA: Igenis, méltóságos u r a m . . .

PROTTMANN: Magának most arra le- gyen gondja, hogy senki el ne hagyja az országot. A már kiadott útleveleket bevonni, az idegeneket szoros ellenőrzés alá venni.

GEROMETTA: Igenis. » P R O T T M A N N : Minden dunai h a j ó t át-

kutatni. A pesti i f j a k csapatostul szöknek dél felé. És a szerbek se- gítik őket, hogy eljussanak az itá- liai magyar légióba. Ezt meg kell akadályozni.

•GEROMETTA: Ügy lesz, méltóságos uram.

PROTTMANN: W a w r a ú r !

WAWRA: Parancs, méltóságos u r a m ! PROTTMANN: Megszervezni a promi-

nens hatósági személyek és a köz- épületek fokozott biztosítását. Ve- gye fel a kapcsolatot a katonai szervekkel.

WAWRA: Igenis, méltóságos u r a m ! PROTTMANN: Blumek ú r ! Mozgósítsa

valamennyi ügynökét. Folyamatos szolgálat a kávéházakban és kocs- . mákban. Minden csoportosulást,

hangoskodást megakadályozni. Na- ponta hangulat jelentést kérek.

BLUMEK: Igenis,. méltóságos u r a m ! PROTTMANN: Eisel úr! Szoros megfi-

gyelés alá valamennyi gyanús sze- mélyt. Néhány letartóztatást is fo- ganatosíthat. De nem kell túlzásba

vinni. Ne izgassuk túlságosan a kedélyeket.

EISEL: Megértettem, méltóságos u r a m . PROTTMANN (kis szünet után): A

döntő csatát még n e m v í v t u k m e g Itáliában. Csak semmi pánik. (A képekre, sorban:) Őfelsége: a he- lyén. Bach miniszter ú r : a helyén.

K e m p e n rendőrminiszter ú r : a h e - lyén. És mi is a h e l y ü n k ö n v a - gyunk. És mindenki t u d j a a köte- lességét. Igaz, u r a i m ?

A TÖBBIEK (együtt): Igenis, méltósá- gos u r a m !

PROTTMANN: Elmehetnek, u r a i m . W o r a f k a úr, ön még m a r a d j o n . (Miután a többi osztályvezető ki- vonult:) Azt hiszem, m a g a is t u d - ja a dolgát.

WORAFKA: Természetesen, méltóságos uram.

PROTTMANN: Azt a mocskot pedig levéteti a színház műsoráról.

W O R A F K A : Már berendeltem a szín- házi titkárt.

PROTTMANN: Ki írta azt a f ö r m e d - vényt? Valami magyar, m i ? W O R A F K A : Seribe. A muzsika A u b e r -

től való.

PROTTMANN: Franciák?

W O R A F K A : Igenis.

PROTTMANN: Tessék! Francia d a r a b . Amikor a birodalom hős katonái f r a n c i a hordákkal tusakodnak az olasz vérmezőkön!

WORAFKA (bátortalanul): Seribe úr, a szerző, tudomásom szerint n e m h í v é III. Napóleonnak.

PROTTMANN: Akkor rebublikánus.

Királygyilkos.

W O R A F K A : Bátorkodom megjegyezni:

Seribe úr ezt a d a r a b o t . a törté- nelem nyomán írta. Gusztáv svéd királyt csakugyan meggyilkolták.

PROTTMANN: Jegyezze meg, W o r a f - ka ú r : a történelmet m i csináljuk, és n e m az a . . . (Elakad.)

WORAFKA (segít): Seribe.

P R O T T M A N N : Űgy van. T e h á t : betil- tani. (Worafka feszeng, Prottmann ráförmed:) Na, mi az?

W O R A F K A : Kellemetlen história, mél- tóságos uram. Ő császári felsége, Albrecht főherceg és f e n n k ö l t hit- vese, Izabella főhercegné meg kí- v á n j a tekinteni az előadást. I m á d - ják Seribe ú r darabjait. M á r le- foglaltatták az udvari páholyt.

(Csend.) P R O T T M A N N : Hm.

WORAFKA (kétségbeesett): Mit tegyek, méltóságos u r a m ?

>16

(19)

PROTTMANN: Nyugalom, Worafka.

Hol legnagyobb a szükség, ott leg- közelebb a segítség, ahogy a nagy Plátó mondja. (Csend, töprengés.) Az előadást n e m tiltjuk be. De a király életben marad. A részlete- ket magára bízom.

6. K É P

(Worafka irodája. Bájligeti — /cicsit zilált külsejű bohém — és Loncsi. Wo-

rafka az íróasztalnál.) BÁJLIGETI (a lányhoz): Bemutatkoz-

tál a tanácsos úrnak, kisfiam?

LONCSI: Oppardon. (Pukkedli Woraf- ka felé:) Bérckövi Leóna. Színmű- vésznő.

WORAFKA (Bájligetihez): Kórus?

BÁJLIGETI: Tánckar.

LONCSI: De mindenki Loncsinak be- céz. Szabad itt leülni? (Leül Wo- rafkával szemben, úgy, hogy a bá- jai kellően kidomborodjanak.) BÁJLIGETI (a lányra, Woraf kához):

Kicsit közvetlen. De borzasztó te- hetséges. (Miközben Worafka a lányt nézi, könyörgésre vált:) Mél- tóságos u r a m . . .

WORAFKA (a lányt nézi): Csak nagy- ságos, Rendőrtanácsos vagyok.

BÁJLIGETI: ö n , aki a múzsák barát- ja, ezt n e m teheti velünk . . . WORAFKA: Mit?

BÁJLIGETI (esengve): Hogy betiltsa a mi szegény kis darabunkat.

LONCSI (ugyanúgy): Drága, szép ta- nácsos ú r . . . Olyan aranyos kis szerepem van benne. És én is éneklem a fináléban, hogy:

Meghala Gusztáv, a zsarnok, Teste vérben fekszik i t t . . . WORAFKA: Ezt maga többé nem fog-

ja énekelni, kisasszony.

BÁJLIGETI (bús pátosz): Egy megtört szívű színházi titkár áll ön előtt, tanácsos úr . . .

LONCSI (csaknem sír): Istenem, pedig olyan szép volt. A t á n c . . . A masz- kabál . . . (Feláll, táncmozdulatok;

közben mutatja:) Ilyen mély de- koltázsom van.

BÁJLIGETI: Kisfiam, moderáld m a - gad. Justícia szentélyében vagy.

(Worafkához:) Gyerek még. Nem tud viselkedni.

LONCSI: Ne tiltson be minket, édes jó tanácsos úr . . .

WORAFKA: Ki mondta, hogy betiltom?

BÁJLIGETI (nem hisz a fülének):

Ho . . . Hogyan?

WORAFKA: A darab előadását to- vábbra is engedélyezem.

LONCSI (Worafka nyakába omlik, csó- kot cuppant a képére): A legara- nyosabb rendőrtanácsos a világon!

Tied vagyok, óh, dicső lovag!

BÁJLIGETI: Loncsika! Mész rögtön a tanácsos úr nyakáról!

WORAFKA: De a király életben ma- rad.

BÁJLIGETI: D e h á t . . . Gusztáv svéd királyt, ugye . . .

WORAFKA (Prottmann pózában): Je- gyezze meg, Bájligeti: a történel- met mi csináljuk és n e m az a Seribe! (Kis szünet után:) Át kell írni a végét. Van itt példánya?

BÁJLIGETI (szövegkönyvet vesz elő):

Igenis.

WORAFKA: Helyes. Hagyja itt. Tüs- tént munkához látok. (Habozva:) A kisasszony . . .

BÁJLIGETI (érti; gyorsan): Loncsika, te itt maradsz, és ha a tanácsos úr elkészül, visszahozod nekem a pél- dányt. (Mély meghajlás Worafka felé:) Jó munkát, nagyságos uram.

Magamat ajánlom. (Kimegy.) (Néma jelenet. Worafka zavart, feszeng.

A lány bátorítóan mosolyog.)

WORAFKA (némi torokköszörülés után): Gondolja, kisasszony, hogy megbirkózom a feladattal ?

LONCSI: Bizonyos vagyok benne.

(Néma játék, mint az imént. Biztató mosoly:)

Majd segítek. Azt mondják, van érzékem.

(Néma játék.)

WORAFKA (felsóhajt): Hát a k k o r . . . (Leveti a kabátját:) Lássunk hoz- zá. (Néma játék. Worafka az ajtó- hoz megy, kulcsra zárja:) Hogy senki se zavarjon.

LONCSI (érzéki): Bizony. Még félre- értenék. Rosszak az emberek, ta- nácsos úr.

WORAFKA (nagyokat nyel az izgalom- tól): Biztosan menni fog. (Elszánt vallomás:) Tudja, n e m ez az első próbálkozásom.

LONCSI (csábosán): Mindjárt gondol- tam.

WORAFKA (a polchoz lép, vaskos fü- zetet szed elő a fekete regiszter- könyvek mögül): Nemrég fejeztem be egy drámai művet. Felolvas- n á m magának, mielőtt munkához látunk.

LONCSI: Ö . . . Hallgatom, tanácsos úr.

» WORAFKA (elhelyezkedik): „Hódító Szulejmán. Érzékeny szomorújáték 64 képben . . . "

2 Tiszatáj 17

(20)

7. KÉP

(Worafka irodája. Worafka az íróasztal mögött, kezében a Hölgyfutár; igen dü- hösnek látszik. Szemben Ludassy áll,

egykedvűen.)

WORAFKA (vészt jósló): Ekeverseny?

LUDASSY: Hogyan méltóztatik? Mi?

WORAFKA (odatartja a lapot): Maga írta?

LUDASSY (okulárét biggyeszt az or- rára, nézi): Igenis. L. M. Ludassy Manó. Az én vagyok.

WORAFKA: Ekeversenyről tudósítunk, mi? Épp csak leülte a büntetését, és m á r megint nem fér a bőrébe?

LUDASSY: Ekeversenyről n e m szabad írni? Én ezt, u g y e . . .

WORAFKA: T u d j a maga nagyon jól, hogy miről van szó. (Olvas:)

„Örömpirkadat köszönte hazánkra június hónap huszonnegyedik nap- ján . . . " Örömpirkadat és június 24.

(mutatja) ekkora betűkkel! (Olvas:)

„Nagyszabású esemény, mely bi- zonnyal kihatandni fog honunk jö- vendő állapotjára . . . " Aztán (mu- tatja) ilyen apró betűvel: „A Gi- zella-gőzös e napon ötszáz földmí- velőt hozott a Mezőgazdasági Egye- sület ekeversenyére . . . " (Dühösen odavágja a lapot:) Ekeverseny!

(Ráordít Ludassyra:) Mi volt még azon a június 24-én?

LUDASSY (ijedten): Kéne tudnom?

Csak n e m őfelsége születésnapja?

WORAFKA: Csibész! Az augusztus 18-ika!

LUDASSY (feladja): Akkor nem tu- dom.

WORAFKA (ordít): Nem? A solferinói csata! Az volt június 24-én!

LUDASSY (sopánkodva): Ó, istenkém!

Ahol őfelségét olyan szörnyűsége- sen megverték?

WORAFKA: És ez magának örömpir- kadat?

LUDASSY: Én azt az ekeversenyre írtam.

WORAFKA: Igen? Egy hónap szigorí- tott, kéz- és lábbilincsben! Volt szerencsém!

8. KÉP

(Színházbelső, színpad. Díszpáholyban Albrecht főherceg és felesége, kísére- tükkel. A szomszéd páholyban Prott- mann és Worafka. Finálé a színpadon.

A báli forgatagból előront az álarcos, pisztolyt ránt. Füttyszó, lövés.) RENDŐRBIZTOS (dörögve): Pusztulj,

királygyilkos!

(Az álarcos összerogy, vergődik. A szín- padi járatokban rendőrök jelennek meg, fegyvereiket a bálozókra szegezik.

Prottmann a páholyban finom kis taps- mozdulattal gratulál a szerényen mo- solygó Worafkának. A színpadi rend- őrbiztos a fehérdominós Gusztáv elé

lép, féltérdre ereszkedik:) Felséged h ű rendőrsége teljesíté kötelességét. Az orgyilkos m á g n á s (széles mozdulat a vergődő álarcos felé) ím, vérében fetreng!

(Kuncogás a nézőtér felől.) ÁLARCOS (tusázva a halállal): Ö jaj,

én átkozott! Királyomra emelém kezem . . . I m m á r pokloknak örök k í n j a v á r ! (A közönséghez:) O k u l - jatok példámból! (Elhanyatlik, meghal.)

(Fojtott, erősödő nevetés a nézőiéren.) SZÍNÉSZEK (bálozok és rendőrök, fél-

karéjban az álarcos fölött, szem- ben a láthatatlan közönséggel:)

Meghala a gyilkos mágnás, Teste vérben fekszik itt!

H o r d j a szélvész, n y o m j a átok Síron túl is csontjait!

Bérces Svéciának zengjük o r m a i n :

éljen, éljen jó királyunk e hon virányain!

(A dal vége viharos kacagásba fúl.

Taps nincs. Albrecht és kísérete me- neícülésszerűen távozik a díszpáholy-

ból.)

PROTTMANN (feláll a másik páholy- ban; sziszegve, Worafkához): Sze- rencsétlen! Mit csinált megint?

W O R A F K A (hebeg): D e h á t . . . Én c s a k . . .

(A távozó Prottmann rácsapja a pá- holyajtót.)

9. K É P

(Prottmann irodája. Lieferarit és Stran- dala a képekkel vesződik. Prottmann

és Worafka nézi.)

PROTTMANN (dirigál, Bach és Kem- pen képét mutatja): Ezeket vegyék le. (Az egyik új arcképre:) Ezt Bach helyére. (A másikra:) Ezt meg amoda.

(Csak Albrecht főherceg képe marad érintetlenül a falon.)

W O R A F K A (távolabbról irányít): K i - csit ferde. Balra, Lieferant úr. Ügy.

Most jó.

(A munka kész. A két rendőr-tisztvi- selő is hátrál, főnökeik mellől nézik az

új képeket.)

>18

(21)

PROTTMANN (az egyik új képre, ok- tatóan): Goluchowsky gróf, az ú j belügyminiszter. Félelmetes kopo- nya. És igazi kékvérű arisztokrata.

LIEFERANT: Látszik. Szép férfi.

WORAFKA: Negyvenhétben szolgál- t a m alatta a galíciai helytartóság- nál. Szigorú, de igazságos.

PROTTMANN (a másik képre): H ü b - ner báró úr. Szintén előkelő csa- lád. Ő azelőtt a külügyi szolgá- latban tevékenykedett.

LIEFERANT: Diplomata, mint rendőr- miniszter? Ilyet se hallottam.

PROTTMANN (szigorú): Lieferant úr!

Ez őfelsége intézkedése.

LIEFERANT: Bocsánat, méltóságos uram.

PROTTMANN (a leszedett képekre):

Ezeket a d j á k le a raktárban. Lel- tárban vannak. Elmehetnek.

(Lieferant és Strandala kimegy a ké- pekkel.)

WORAFKA (sóhajt): Szegény Bach ú r . . . Szegény Kempen altábor- nagy . . . Ki hitte volna, méltósá- gos u r a m ?

PROTTMANN (szigorú): Ne érzeleg- jünk. Ezek az u r a k veszélybe so- dorták a birodalmat. Ez a Bach különben is gyanús egzisztencia.

WORAFKA: Gyanús?

PROTTMANN: 1848-ban még barrikád- hős volt Bécsben. És Kossuth ba- rátja. Csak később tért meg. Az is lehet, hogy színleg. Ki t u d j a ? WORAFKA (sóhajt): Az ember senki-

ben sem bízhat.

PROTTMANN: Ügy van, Worafka úr.

Ez: m u n k á n k alapelve.

WORAFKA: De Kempen altábor- nagy . . .

PROTTMANN (megvetően): Katona.

Vagy ami még rosszabb: zsandár.

WORAFKA: Igaz. Elnyomott minket.

PROTTMANN: És főként nem értette, hogy a kormányzáshoz rendőri ta- pintat kell, nem zsandárbrutalitás.

(Kis csend után:) Különösen most, barátocskám. Ezt nem árt magá- nak is megjegyezni.

WORAFKA (nagyon alázatosan): Igen- is, méltóságos uram.

PROTTMANN: A maga Vidács szer- kesztője miatt akkorát kaptam a f e j e m r e Bécsből, hogy most is cseng tőle a fülem.

WORAFKA: Ki gondolhatta, méltósá- gos u r a m ? Bach miniszter utasí- tására cselekedtünk, és nem tud- hattuk, hogy bukni fog.

PROTTMANN (mérges): Nem tudhat- tuk ! . . . Elég régen szolgál, tud- hatná, hogy felfelé ez n e m magya- rázat. Álmodtuk volna meg! (Dü- hösen legyint:) E h ! . . . Á m b á r meg kell hagyni: szép kis baklövés. A fizetett emberünk sorozatban tá- m a d j a a főnemességet, épp akkor, amikor őfelsége erre a főnemes- ségre támaszkodva készül megmen- teni a birodalmat.

WORAFKA: őszintén sajnálom.

PROTTMANN: Azért túlzás volt ka- szával, cséphadaróval fenyegetni a történelmi osztályt.

WORAFKA: Teljességgel átérzem, higgye el, méltóságos uram.

PROTTMANN: És maga ráadásul elő- adat egy olyan színdarabot, amely uszít az arisztokrácia ellen. Al- brecht főherceg dührohamot k a - pott. A maga fejét követelte. Alig tudtam megmenteni.

WORAFKA: Nem is tudom, hogyan köszönjem.

PROTTMANN: Jó munkával, Worafka úr. A birodalomnak most nagy szüksége van ránk.

WORAFKA: Már intézkedtem, hogy azt az átkozott darabot levegyék a műsorról.

PROTTMANN: Hm.

WORAFKA: Parancsol, méltóságos u r a m ?

PROTTMANN: Betiltás? Az most nem lenne helyes. Rossz vért szülne.

Engedékenynek kell lenni, ez az utasítás Bécsből. Eisel u r a t m á r utasítottam, hogy bocsássa szaba- don a letartóztatottakat. Az útle- vélzárlatot is feloldattam. (Gondol- , kodik.) Nem, nem, betiltani n e m

jó. Hadd menjen a darab. De a végét meg kell változtatni.

WORAFKA: Még m a munkához látok.

PROTTMANN: Nem bízom magára még egyszer. Magam akarom meg- csinálni. Küldessen ide egy pél- dányt.

WORAFKA (huncutkás mosollyal):

Volna egy javaslatom, méltóságos uram. (Közelebb hajlik Prottmann- hoz, suttog.)

PROTTMANN (elmosolyodik): Á! És csinos a pici?

WORAFKA: Módfelett, méltóságos uram.

PROTTMANN: No, jó. Akkor a laká- somra küldesse a . . . (kujonkodva) a példányt. (Hivatalosabban:) De n e m kell megmondani, hogy enge-

délyezzük a darabot. Előbb r á j u k

(22)

ijesztek egy kicsit. (Egészen hiva- talos:) Végeztem. Elmehet, Woraf- ka úr.

WORAFKA (habozva): Méltóságos u r a m . . .

PROTTMANN: Mi b a j ?

WORAFKA: Ez a l i b e r a l i z m u s . . . Ez az e n g e d é k e n y s é g . . . Nem lesz eb- ből b a j ?

PROTTMANN: Semmi pánik. A hábo- rút elvesztettük. Lemondtunk Lom- bardiáról. De már béke v a n és a birodalom áll.

WORAFKA: Csak ez a magyar tarto- mány . . .

PROTTMANN: A magyar tartomány csendes.

WORAFKA: Kossuthot várják.

PROTTMANN: Nem mindenki.

WORAFKA: A söpredék csak a jelt lesi.

PROTTMANN: Leshetik. Reformok természetesen várhatók. Lehet, hogy a magyar tartomány vissza- k a p valamit a 47-iki rendi alkot- mányból. És ha a konzervatívok megegyeznek őfelségével, nyugodt lehet, ők nem engedik ide a maga Kossuthját. És ebben mi is segí- t ü n k nekik. (Megnyugtatóan:) No.

Eszerint igazítsa el azt a Vidácsot is. Nehogy ú j a b b baklövést csi- náljanak.

10. KÉP

(Prottmann lakása. Biedermeier. Egy olyan ember otthona, aki „szereti a szépet", módja is van bármit megsze- reznie, de válogatás nélkül zsúfol ösz- sze értékeket és kacatot. Prottmann háziköntösben pompázik. Előtte Bájli-

geti és Loncsi.)

PROTTMANN (leereszkedően Bájlige- tihez, a szeme sarkából a lányt vizsgálja): Elhozták?

BÁJLIGETI (átnyújtja a kéziratot):

Igenis, méltóságos uram. (Prott- mann a végére lapoz, beleolvas, a fejét csóválja. Bájligeti, ijedten:) Mi ezt Worafka tanácsos úr kí- vánsága s z e r i n t . . .

PROTTMANN (nézegeti a szövegköny- vet) : Tudom, t u d o m . . .

LONCSI (itt másképpen viselkedik, mint Worafkánál: affektált szép- lélek): Ó, milyen szép itt.

PROTTMANN (mosolyog): Örülök, hogy tetszik, kisasszony.

LONCSI: És mennyi könyv! ö n na- gyon művelt lehet. (Prottmann mosolyog.) Biztosan szereti a köl- tészetet.

PROTTMANN: Természetesen.

LONCSI: A románcokat. Az elégiákat.

BÁJLIGETI: Leona kisasszony, ké- rem . . . Nem illő faggatni a méltó- ságos urat.

PROTTMANN: Hagyja csak, b a r á t o m . (A lányhoz:) Hogyne. Különösen az elégiákat.

LONCSI: Ki a kedves költője? Nem, nem, ne m o n d j a ! Kitalálom. Goe- the! (Prottmann mosolyogva rázza a fejét.) Schiller. Ugye, Schiller?

(Prottmann a fejét rázza.) K l o p - stock? Herder?

PROTTMANN: Ügy sem t a l á l j a ki.

Uhland.

LONCSI: Ó! Uhland?

PROTTMANN: Ismeri?

LONCSI (rajongva): I m á d o m ! (Fejét hátraszegve, tragikus pátosszal sza- val:)

„Mi ver fel súlyos álmaimból?

Ó, nézd meg, jó a n y á m ! Ki zeng oly édes hangokat A késő éjszakán? . . . "

(Piheg:) Istenem, U h l a n d . . . Mi- csoda költő!

PROTTMANN (meghatottan): ö n ér- zékeny lélek, kisasszony. És igazi nagy művész.

LONCSI: ö n pedig valódi műértő. Az első pillanatban láttam. Ily daliás testben csak fennkölt lélek lakoz- hat.

P R O T T M A N N : Z a v a r b a ejt, kisasszony.

LONCSI (elbűvölő): Ugye, n e m t i l t j a be a mi szegény kis d a r a b u n k a t ? B Á J L I G E T I : Méltóságos u r a m ' . . . T a -

lán, ha csak egy szál rendőr f ü l e l - né le a gyilkos mágnást. M o n d j u k : lövöldözés n é l k ü l . . .

PROTTMANN: Gyilkos mágnásról szó sem lehet. És rendőrről sem. Ahogy a nagy Caesar mondotta v a l a m i - kor: a múzsák a barátaim, d e Ci- cero még i n k á b b a b a r á t o m . (A lány esdeklő tekintetére elmosolyo- dik:) De" azért ne féljen, kis m ű - vésznő. M a j d úgy csináljuk, hogy a kecske is megmaradjon, és a m ú - zsa is jóllakjék. (Bájligetihez:) Hagyja itt a szövegkönyvet. M a - gam találom ki a végét. (A lány- hoz:) Feltéve, ha a kisasszony is h a j l a n d ó segíteni.

LONCSI: Boldogan.

B Á J L I G E T I : Hálásan köszönöm, mél- tóságos u r a m . (Szertartásos kéz- csókkal búcsúzik a lánytól, mély meghajlás után kihátrál az ajtón.) PROTTMANN (rámosolyog a lányra):

Végre kettesben.

>20

(23)

LONCSI (szívére szorítja a kezét): Is- tenem, úgy félek.

PROTTMANN: Csacsiság. (Kézen fog- ja a lányt, a díványhoz vezeti:) Üljön le. Ide. Itt jó puha.

LONCSI (piheg): Hogy ver a s z í v e m . . . (Megfogja Prottmann kezét, a keb- lére vonja:) Érzi?

PROTTMANN: Mint r a b m a d á r k a a kalitkában.

LONCSI: Istenem, milyen szépen mondta.

PROTTMANN (elvonja a kezét): Vár- jon. Megkínálom valamivel. (A po- hárszékből üveget, gyűszűnyi po- hárkákat vesz elő, tölt.)

LONCSI: Mi ez? Én nem szoktam . . . PROTTMANN (biztatóan): Tojáslikőr.

Finom, édes. Ezt hölgyek is ihat- LONCSI: J a ?

PROTTMANN (koccint): Két rokon lé- lek találkozására!

(Isznak.)

És most vallomást kell tennem kegyednek.

LONCSI: Ah!

PROTTMANN: Én is Árkádia lígetin születtem egykor.

LONCSI: Tessék?

PROTTMANN: Ahogy a nagy Goethe mondotta.

LONCSI: Ja igen, persze!

PROTTMANN: Én is költő vagyok.

Titokban, persze, hisz az ilyesmi nem használ a hivatali tekintély- nek. De ön előtt, egy rokoniélek előtt nem szégyellek kitárulkozni.

LONCSI: Csak egész nyugodtan. Ne zavartassa magát.

PROTTMANN (vaskos füzetet szed elő): Felolvasok magának a ver- seimből.

LONCSI (kis sóhajjal): Jó. De előbb töltsön még abból a tojásos izéből.

11. KÉP

(Worafka irodája. Az íróasztalnál Wo- rafka, szemben Vidács. A szerkesztő megváltozott: körszakállt növesztett, egyszerű, zsinóros magyar ruhát visel, keményszárú csizmával. Kezében kis

selmeci pipa.)

WORAFKA: Nos? Hogy megy a lap?

VIDÁCS (büszke): Nyolcszáz előfize- tőm van. És a számuk egyre nő.

WORAFKA: Remek.

VIDÁCS: A kávéházban odajönnek hozzám, hogy kezet szorítsanak. A múltkor megéljeneztek az utcán.

WORAFKA: És illatos levélkéket kap a honleányoktól, mi?

VIDÁCS (meghatottan): És ezt mind a tanácsos úrnak köszönhetem.

WORAFKA (savanyú): Nem kell eltú- lozni.

VIDÁCS: Ez nem túlzás.

WORAFKA: Az sem, hogy véreskezű h a r a m i á k gyülekezetének titulálta a magyar arisztokráciát? És hogy a főpapi k a r t Báthory Erzsébethez hasonlította, ki paraszti szüzek vé- rében fürdött, hogy megőrizze a fiatalságát?

VIDÁCS (már sejti, hogy valami nincs rendben, és semmi kedve a bűn- bak-szerephez): Bocsánat. Én min- denben a tanácsos úr utasításait követtem.

WORAFKA: Jó, jó. Csakhogy a hely- zet megváltozott.

VIDÁCS: Arról én nem tehetek.

WORAFKA: Ü j feladatot kap. Támo- gatnia kell a konzervatívokat.

VIDÁCS (savanyú): Akkor fuccs a népszerűségnek. És az előfizetők száma megint csökkenni fog. A mágnásokat nem szereti a közvé- lemény.

WORAFKA: Egy kicsit félreértett, Vi- dács. Maga továbbra is negyven- nyolcas marad.

VIDÁCS: Akkor hogyan támogassam a konzervatívokat?

WORAFKA: Változatlanul emlegeti a 48-iki alkotmányt. De elismeri a konzervatívok jószándékát. Támo- gatni kell őket, mert csak ők ké- pesek egyet-mást visszaszerezni a régi szabadságból.

VIDÁCS (már érti, már fogalmaz): A . kor parancsa: beérni azzal, mit a

pillanat megadhat. Herceg és póri s a r j : egy hon gyermekei va- gyunk . . .

WORAFKA: No, látja. És szidja Bach- hot, meg az egész bukott rendsze- rét, ahogyan jólesik. (Elmosolyo- dik:) Az ú j belügymiiniszter úr bizonyára nem veszi rossz néven Bécsben.

12. KÉP

(Színházbelső, színpad. Oldalpáholyban Prottmann és Worafka. Báljelenet a színpadon. Jő az álarcos, a pisztolyt Gusztávra emeli. Lebocsátja, majd új- ra céloz. Eljátssza a szörnyű lelki tu- sát. A fehérdominós Gusztáv lassan megfordul. Farkasszemet néz a me- rénylővel, mellét a fegyvercső elé fe-

szíti.)

GUSZTÁV (méltósággal): Lőj hát, ki- rályodra, s legyen bírád az ég!

>21

(24)

ÁLARCOS (szörnyű vívódás után el- dobja a pisztolyt): O egek! Nem bírom! (Letépi álarcát.)

GUSZTÁV: Gróf! ö n lenne az? Svéd- hon legdicsőbb nevének hordozó- ja? Nem hiszek szememnek!

ÁLARCOS: Én, felség, én! — kit leg- hívebbnek hittél! Ó jaj, én átko- zott! Bemocskolám atyáim szent emlékét! Most látom csak: te nagy vagy és dicső! S én úgy hívém: el- lensége a honnak! Élj hát, király!

S én átkozott — h a l j a k szörnyű halált! (Tőrt ránt, belé akar dől- ni.)

GUSZTÁV: Nem úgy, u r a m ! Élj csak, én megbocsátok. Légy te ezentúl trónom gyámola. M u n k á l j u n k együtt a honnak üdvén!

(A páholyban Prottmann diadalmas mosollyal pillant Worafkára, aki elis-

merően bólogat.)

SZÍNÉSZEK (a színpadon félkörbe fogják a királyt és az álarcost;

ének:)

Királyi trón lépcsejére Megtére a főnemes.

Elcsitultak vad viszályok, Mosoly vált fel könnyeket.

Bérces Svéciának zengjük o r m a i n :

éljen király és nemesség e hon virányain!

(Füttyök, már az ének közben; a vége füttykoncertbe fül. Paradicsom, hagy- makoszorú repül a láthatatlan nézőtér- ről. Prottmann pánikszerűen menekül a páholyból. Worafka ülve marad, gú- nyos mosollyal néz a becsapódó pá-

holyajtóra.) 13. K É P

(Prottmann szobája. Lieferant leakaszt- ja a falról Hübner rendőrminiszter ké- pét. Prottmann — díszruhában — a2 íróasztalnál készülődik: iratokat rakos- gat a táskájába; oda se pillant Lie-

ferant ügyködésére.)

LIEFERANT (félig magának): Hübner báró úr se volt sokáig rendőrmi- niszter . . .

PROTTMANN (nem néz oda): Na, ja!

Diplomata, mint rendőr! Mondtam én rögtön.

LIEFERANT (lapos pillantás, nyel:

hisz ezt ő mondta annak idején.

De nem szól. Felakasztja az új arcképet, hátrál, nézi a művét): Jó lesz így, méltóságos u r a m ?

PROTTMANN (oda se pillant): Jó.

LIEFERANT (nézi a képet): Thierry ú r őexcellenciája is arisztokrata?

P R O T T M A N N : Nem. Ö szakember.

LIEFERANT (sóhajt): M a n a p s á g a szakembernek a legnehezebb, tes- sék elhinni.

PROTTMANN (felnéz): De okos lett mostanában, Lieferant úr.

LIEFERANT (ijedten): Okos? Isten őrizz! Csak hát nehéz eligazodni, méltóságos u r a m .

P R O T T M A N N : Maga csinálja a dol- gát és ne a k a r j o n eligazodni.

LIEFERANT: De h a a követelmények folyton változnak.

P R O T T M A N N : Ostobaság, L i e f e r a n t úr. Vannak fölöttes hatóságok?

Vannak. Vannak írásbeli utasítá- sok? Vannak. Maga pedig m e g k a p - ja az utasítást, pecséttel," aláírás- sal, iktatószámmal. És a m í g a vi- lág világ, mindig lesz, aki aláír, iktat, pecsétel. Minek kell m a g á - nak eligazodnia ? H i v a t a l n o k n a k lenni nemcsak magasztos, h a n e m egyszerű is.

LIEFERANT: Igen. Csak h á t . . . Itt, a magyar t a r t o m á n y b a n . . .

P R O T T M A N N : Mi v a n a m a g y a r t a r - t o m á n y b a n ?

LIEFERANT: Rendetlenség. Kossuth- szakállak. Mindenféle öltözékek.

Énekelnek, nyilvános helyen. M á r a Rákóczi-indulót is h ú z a t j á k . Mi meg csak nézzük.

PROTTMANN: Nézzük. Mert e r r e k a p - t u n k utasítást. Ha m á s utasítást kapunk, m a j d nem nézzük.

14. K É P

(Albrecht főherceg fogadóterme a ma- gyar helytartóságon. Albrecht magas, szikár férfi, osztrák tábornoki egyen- ruhában, mellette a segédtisztje. Szem- ben, felsorakozva: Prottmann és a rendőri ügyosztályok vezetői: Worafka, Eisel, Wawra, Gerometta, Blumek. Va-

lamennyi díszben.) ALBRECHT: Az egész m a g y a r t a r t o -

m á n y bűzlik, u r a i m ! Meggyőződé- sem, hogy szerteágazó összeeskü- véssel állunk szemben. Sajnos, az elmúlt hónapokban bécsi k o r m á - n y u n k sem állt hivatása magasla- tán. H ü b n e r rendőrminiszter n e m átallott engedményeket javasolni a magyarok számára. (Hatásszünet.

Végignéz a rendőrtisztviselők so- rán.) H ü b n e r megbukott. És T h i e r - ry úr, az utóda, tegnapelőtt bebi- zonyította. hogy hivatásának m a - gaslatán áll. Házkutatás volt Döb- lingben, Széchenyi grófnál. Lázító iratokat találtak, összeesküvés, fel-

>22

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A hórihorgas, aki elöl lépdelt, papírcsákóval a fején, már az udvaron fütyörészni kezdett, mögötte a zömök cigánylegény szép tenorját próbálgatta, amelyet a sivár

Abba a korba, amely az ész győzelmét jelenti a testi erő felett (képekben kifejezve: a lefegyverzett férfi győzelmét az üvöltő oroszlán felett). A felvázolt fejlődési

Van-e nekem egyáltalán valami szerepem abban, hogy azt gondolom, amit, vagy csak én vagyok a magam semmi létéből fölbukkanó Echo, aki Nárcisszosz, azaz Nádas Péter

Tehát: személyes, közösségi, nemzeti, szocialista, egyén és kollektivizmus - ennyi minden kódolódik bele a Ballada... poétikai megoldásaiba, prozódiai rendjébe, alakzataiba

A pest-budai német nyelvű lap például Széchenyi mérsékelt, meg- fontolt reformpolitikáját állította szembe a Wesselényiével, akit a heves és destruktív párt

Térdcsapdosó nevetés, vidám összetege- ződés következik erre; a tizenhárom éves trakli fejezés emlékét Ecet tanár úr ko- morsága teszi elviselhetővé, mert dokumentálja,

részese keresztes hadjáratoknak, volt reformációja, vannak jakobinusai.. dés tehát: közben, e két évszázad alatt mi is történt? A részletek gazdagsága elle- nére, amit

meg-azát elfogadva és megkérdőjelezve alakulna az az atlétizálás, az is így még, a több-ügyű foglalkozás, amit a Merényiék utálnak, bár lett volna tehetségük hozzá,