• Nem Talált Eredményt

Idén több pontot kellett gyűjtenie annak, aki informatikus akar lenni megtekintése

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Idén több pontot kellett gyűjtenie annak, aki informatikus akar lenni megtekintése"

Copied!
2
0
0

Teljes szövegt

(1)

542

Idén több pontot kellett gyűjtenie annak, aki informatikus akar lenni

DERVENKÁR ISTVÁN

Kijöttek a ponthatárok. Sok informatikai szakon emelkedett a bejutási küszöb a múlt évihez képest.

Idén a 118 ezer egyetemre jelentkezőből (alapszak, bármilyen képzési forma) közel 11 ezren választot- tak valamilyen informatikai szakot. Közülük 8400- an jelölték meg első helyen ezt a szakirányt, és közel tízezren államilag finanszírozott képzésben szeretnének részesülni, derül ki a Felvi.hu össze- sítéséből.

A képzési területek rangsorát, ahogy 2020-ban, továbbra is a gazdasági képzések vezetik. Gazda- ságtudományi szakra összesen több mint 29 ezren jelentkeztek (tavaly 20 ezren). Ezt követi népszerű- ségben a bölcsészettudomány (17 600 jelentkező), a műszaki tudományok (14 ezer), a pedagógus sza- kok (13 100), illetve a társadalomtudományi szakok (12 ezer). Csak utánuk jön fej-fej mellett az orvos- és egészségtudomány és az informatika (11 ezer).

Ami az informatikai szakirányon belül az egyes sza- kok rangsorát illeti, abban a mérnökinformatikus szak vezet, melyre közel ötezren adták be a jelent- kezésüket.

Szemmel látható a ponthatár emelkedése Csütörtökön az Oktatási Hivatal közzétette a fel- vételi ponthatárokat is, így ma már minden jelent- kező tudja, megkezdheti-e szeptembertől egye- temi tanulmányait. A Felvi.hu-n közölt ponthatárok szerint minden egyetemen magasabb a bejutási küszöb, mint egy éve. Pár ponttal kevesebb kel- lett ahhoz, hogy valaki a Szegedi Egyetem Termé- szettudományi Karán programtervezőnek tanuljon, illetve jelentősen, 40 ponttal csökkent a ponthatár az Óbudai Egyetem mérnökinformatikus szakán, amelyre tavaly még 320 ponttal lehetett bejutni.

Ugyanakkor ennek a szaknak az angol nyelvű nap- pali, államilag finanszírozott változatára már jóval magasabb volt a küszöb (350 pont).

Így a vizsgált nyolc szakot tekintve (lásd a grafi- kont) átlagosan 7,1 ponttal kellett idén többet gyűj- teniük a jelentkezőknek, mint egy éve. Ha az Óbu- dai Egyetem szélsőséges visszaesését figyelmen kívül hagyjuk, akkor viszont már 13,9 pontra nő az átlagos különbség.

Felvi.hu: Felvételi ponthatárok 2021-ben

A legnépszerűbb informatikai kar címért az ELTE Informatikai Kara és a BME Villamosmérnöki és Informatika Kara versenyez. Az ELTE-n induló prog- ramtervező informatikus szak államilag finanszíro- zott nappali alapképzésére (budapesti kampusz) több mint 1700-an jelentkeztek, és további több mint 700-an adták be a jelentkezésüket költségtérítéses képzésre. A BME VIK mérnökinformatikus államilag finanszírozott alapképzésére több mint 1800-an, a költségtérítésesre közel 530-an jelentkeztek.

(2)

543 Hírek A legtöbb pont idén a Budapesti Corvinus Egyetem

gazdaságinformatikus szakához kellett, tavaly 400, idén viszont már 429 ponttal lehetett csak bejutni finanszírozott képzésre. (Mint Fehér Péter, az egye- tem executive degree programokért és szakirányú továbbképzésekért felelős dékánja mondta lapunk- nak, formailag a Corvinuson a modellváltás miatt nincs államilag finanszírozott képzés, de a felvéte- lizők szempontjából ez nem jelent változást. A kar nappali alapszakára jelentkezők többségének továbbra sem kell fizetni a tanulmányaiért, mert azt az egyetem alapítványa finanszírozza.)

Figyelemre méltó változás még, hogy kezd fel- futni a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen elindított ún. BProf képzés, melyről egy interjúban Charaf Hassan, a BME VIK dékánja beszélt lapunknak. A bootcamp képzéseknek is konkurenciát jelentő, üzemmérnök-informatikus BSc diplomát adó szakra idén összesen (államilag finanszírozott és költségtérítéses) több mint ötszá- zan adták be jelentkezésüket, közülük kb. százan ezt jelölték meg az első helyen.

Forrás: https://bitport.hu/iden-tobb-pontot-kellett- gyujtenie-annak-aki-informatikus-akar-lenni

Válogatta: Fonyó Istvánné

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A Hays Hungary felmérése szerint egyre több munkáltató nyújt kimagasló kompenzációs csomagokat, de az IT-s bérek növekedése az idén sem áll meg, mivel a

E dolgozat célja, hogy tájékoztasson az Országos Közoktatási Intézet adatbankjában hozzáférhető helyi testnevelés tantervek fontosabb tartalmi jellemzőiről.. A

Az Online Connection azt is lehetővé teszi, hogy a felhasználók saját, házi információs bázisokat építsenek fel a Folio Corporation Legal Views szoftverével..

tette a köztársaság nyilvános könyvtárügyével, tehát az önkormányzati, az állami tudományos és a nemzeti könyvtári szférával kapcsolatos fejlesz­..

mindaddig nem csökkenti az eredô sebességet, amig a rendszer el nem éri a steady state-et,mert az elsô reakció több S2 -ôt termel, mint ami a Vm2 - höz szükséges. reakció miatt

Talán tudják már, hogy évek múlva saját elvárásaiknak lesz legnehezebb megfelelni, később fellapozva azonban ez a kötet szerencsére még mindig ugyanaz lesz,

Carus-nak (1823-1903) köszönhető: munkája az eredeti mű meg-megújuló kiadásait követve 1862-től kezdődően többször is megjelent. Harminc év elteltével, 1892-ben pedig

A szakemberek egyetértenek abban, hogy Magyarországon a hátrányos helyzetű, a tanulásban leszakadt gyerekek iskolán belüli problémája, lemaradásuk kompenzálása csak