A=I=JK@I IJ=H )-)5  5-. A=IIJ IA.

Teljes szövegt

(1)

Zeman László 1928. november 7-én született Eperjesen. Szülõvárosában járt isko- lába, a Sárosban akkor egyetlen magyar tanítási nyelvû evangélikus elemibe, s foly- tatta tanulmányait a kollégiumi, majd az ennek utódjaként számon tartott gimnázi- umban, amelyben a háború végén, némi kihagyással, 1948-ban érettségizett.

Ugyanebben az évben, tehát 1948-ban a pozsonyi Comenius Egyetem Természettu- dományi Karán természetrajz–filozófia szakra iratkozott be. A harmadik évfolyamtól lehetõség nyílt a szakosodásra, s ekkor a biológiai stúdiumokra tért át, de 1953- ban az eredeti szakpárosítású tanári oklevelet is megszerezte. Már mint negyed- éves egyetemi hallgató (1952) a pozsonyi magyar tanítási nyelvû pedagógiai gimná- ziumban oktatott, 1953-tól 1958-ig pedig tanársegédként és adjunktusként a po- zsonyi Pedagógiai Fõiskola biológiai tanszékén látta el a magyar tagozaton az okta- tást. Közben 1955-ben a Fõiskolán képesítést nyert magyar nyelvbõl és irodalom- ból, s 1956-ban egyúttal fonetikát adott elõ a magyar tanszéken. Mivel küszöbön állt a fõiskola Nyitrára történõ helyezése, 1958-ban a kassai magyar tanítási nyel- vû gimnáziumban vállalta az oktatást, az 1960/1961-es tanévben igazgatóhelyet- tesként. Visszatérve Pozsonyba, 1961-ben a Duna utcai magyar tanítási nyelvû gim- náziumban mûködött két évig. 1962 végén pályázat útján a Comenius Egyetem Böl- csészettudományi Kara magyar tanszékének adjunktusa lett. A prágai Károly Egye- tem finnugor szakán Vladimír Skalièkánál doktorált 1971-ben. 1989-ben vonult nyu- galomba.

Az egyetemen fõképp nyelv- és irodalomtudományi tárgyakat adott elõ, s vezet- te a megfelelõ szemináriumokat és gyakorlatokat (fonetika, stilisztika, általános nyelvészet, lektori gyakorlat, stilisztikai gyakorlat, fordítói szeminárium, irodalomel- mélet, mindkét szakág didaktikája, szakdolgozók vezetése), valamint a záróvizsga- bizottság és a doktorivizsga-bizottság tagja volt, az utóbbinak vizsgáztatója.

Zeman László köszöntése

F AZEKAS J ÓZSEF Zeman László a tudós és tanár

JÓZSEF FAZEKAS 80-051(437.6=945.11)

LÁSZLÓZEMAN, THE SCIENTIST AND TEACHER 37-051(437.6=945.11)

929 Zeman László László Zeman’s activities in the field of linguistics and literature. The structural linguistics of the 20thC (Saussure, Trubeckoj, Hjelmslev, Bloomfield, Chomsky) and the influence of the Prague School (Muka?ovský) on László Zeman. László Zeman’s conception of language teaching. The ideological her- itage of the Evangelic College in Prešov. Teacher of the Comenius University.

*Elhangzott 2003. november 21-én a Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszé- ke, a Fórum Kisebbségkutató Intézet és a Szlovákiai Magyar Írók Társasága által szervezett Gymnasiologia. 75 éves Zeman László címû szimpóziumon.

(2)

Ezek a tömör életrajzi adatok legfeljebb Zeman László sokoldalúságáról, kettõs

– természettudományi és humán – képzettségérõl tanúskodnak s arról, hogy egye- temi oktatói munkája szinte egy egész tanszék munkáját felölelte. Ezenkívül még az sejlik fel áttételesen belõlük, hogy újabb és újabb stúdiumai egyfajta kihívást jelent- hettek számára az egyetemesség-igénynek megfelelés kényszerével.

Tudományos munkásságának fõbb területeit, oktatói tevékenységének akciórá- diuszát publikált mûveibõl, tanulmányaiból, illetve egyetemi elõadásaiból rekonstru- álhatjuk. Ennek kapcsán feltétlenül meg kell említenünk azt az oktatás helyzetét ele- ve meghatározó tényt, hogy a két világháború között nem létezett szlovákiai magyar egyetemi oktatás – az 1925-ben létrehozott losonci református teológiát leszámít- va –, s a magyar nyelv és irodalom oktatását a pozsonyi egyetemen 1923–1945 kö- zött csupán igen nagy jóindulattal lehetett egyeteminek nevezni, hiszen azt nem önálló tanszék, hanem csupán szeminárium keretében egy vagy két szlovák (vagy cseh) nemzetiségû vendégoktató biztosította, részben szlovák nyelven. Az 1953-ban Pozsonyban létrehozott Pedagógiai Fõiskola 1959-ben megszûnt (helyét a nyitrai pe- dagógiai kar vette át), s Pozsonyban létrejött a magyar tanszék. Tulajdonképpen er- re az éppen formálódó magyar tanszékre került 1962-ben Zeman László. Az általa oktatott tárgyak száma egyre bõvült, s ez a szükség szülte helyzet erénnyé változott azzal, hogy tulajdonképpen az õ kezében „futottak össze” az irodalom- és nyelvtu- domány oktatásának szálai, õ lett az, aki tudományos igénnyel rendszerezte, korri- gálta és bõvítette a diákok megszerzett ismereteit.

Tudományos munkásságának és ezzel párhuzamosan oktatói tevékenységének korszakos jelentõségét csak akkor érthetjük meg igazán, ha azt a magyar nyelv- és irodalomtudomány akkori fõ irányvonalával vetjük össze. A hagyományos (vagy klasszikus) nyelvészet kapcsolata a modern irányzatokkal az ötvenes évektõl kezdõ- dõen – fõképp az ideológiai hatások gyengülésével – jelentõs változáson ment át, s megkezdõdött a máig tartó „békés egymás mellett élésük”. A modern irányzatok ugyan ösztönzõleg hatottak a hagyományos alapozású fonetikai és fonológiai, sze- mantikai, morfológiai, szintaktikai, szövegnyelvészeti és nyelvtipológiai kutatásokra, ám nyilvánvalóvá vált, hogy az elsõdlegesen diakronikus beállítottságú hagyomá- nyos nyelvészet képtelen a nyelv történetileg adott formáit a múlttól elvonatkoztat- va egyidejû elemek rendszereként a maguk funkcióiban vizsgálni. Ennek következ- tében a belõlük kiinduló hagyományos nyelvtanok nem tudták feltárni a nyelvi meg- formálás, kreativitás szabályait, adósak maradtak a nyelvhasználat és a kommuni- kációs tevékenységformák összefüggéseinek leírásával, s ezért a rájuk épülõ anya- nyelvi és idegen nyelvi oktatás sem volt igazán hatékony.

Ezzel szemben Zeman László munkásságának és ezzel párhuzamosan oktatói tevékenységének magvát és kiindulópontját a Saussure nyomán kibontakozó ún.

strukturális nyelvészet egyes irányzatai, jelesül a prágai iskola, azaz a funkcionális nyelvészet, a Hjelmslev nevéhez fûzõdõ koppenhágai vagy glosszematikus iskola, az amerikai Bloomfield által kidolgozott leíró vagy deszkriptív nyelvészet legfõbb ered- ményei, a Chomsky nevével fémjelzett generatív nyelvelmélet alkalmazása képezi, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Õ az a magyar nyelvész, aki kezdettõl fog- va a modern nyelvészeti irányzatok vonzásában él, s vizsgálódásai során ezen isko- lák eredményeit hasznosítja. Ebben nyilvánvalóan kedvezõ külsõ körülményeket je- lentett számára, hogy a szlovák nyelvtudomány hosszú évtizedeken keresztül a cseh

(3)

nyelvtudománnyal szorosan együttmûködve fejlõdött, s benne a prágai iskola fõbb eredményei a kutatás kiindulási pontjait alkották. (Maga Jan Mukaøovský 1931–1937 között a pozsonyi egyetemen is elõadott, s 1934-ben ugyancsak Po- zsonyban nevezték ki egyetemi tanárrá. Josef Koøínek szintén Pozsonyban oktatott 1935–1945 között.)

Zeman Lászlónál a prágai iskola hatása jól érzékelhetõ a Magyar nyelv leíró nyelvtana c. egyetemi tankönyv általa 1968-ban írt Fonetika címû fejezetében; en- nek középpontját a Trubeckoj által megfogalmazott s Jakobson által tovább finomí- tott elmélet képezi, mely szerint a fonológiai leírás középpontjában Saussure nyo- mán az ún. disztinktív vagy megkülönböztetõ jegyek alapján megállapított fonológiai oppozíció fogalma áll, s ugyancsak Trubeckoj felfogása alapján különíti el egymás- tól a háromféle (privatív, graduális, ekvipolens) oppozíciót, s alkalmazza a magyar anyagra, s nem hagyja ki az utalást a hangzók formánsszerkezetére.

Stilisztikai munkásságának kiindulópontját ugyancsak a prágai iskola jelenti, amely egyrészt koherens nyelvészeti és irodalomelméleti-esztétikai rendszert alakí- tott ki, központi fogalmával, a funkcionális stílussal, s például az irodalmi mûvet sa- ját belsõ fejlõdése, törvényei és a külsõ, társadalmi impulzusok metszéspontjába helyezi el, másrészt a formális elemzéstõl továbblép a jelentés elemzése felé. Mind- ez kiegészülve a késõbbi nyelv- és irodalomtudomány, köztük a František Miko ne- ve által fémjelzett ún. nyitrai iskola eredményeivel (a struktúra, a hierarchia, a struk- turális oppozíciók, az esztétikai funkció és norma, az aktualizálás, a funkcionális sti- lisztikai kategóriák stb. kutatásával, hogy csak a legfontosabbakat említsem), az irodalmi mû leírásának olyan modelljét nyújtja, amely ösztönzõleg hat a további ku- tatásokra. Ugyanakkor František Miko Az epikától a líráigc. kötetének fordítójaként Zeman Lászlót joggal tarthatjuk a funkcionális stilisztika magyar nyelvû fogalom-, il- letve terminológiai-nevezéktani rendszer egyik megalapozójának. Mindez nála kiegé- szül a szlovák–magyar szak- és mûfordítás elméleti-gyakorlati kérdéseinek vizsgála- tával, valamint a szlovák–magyar összevetõ nyelvvizsgálattal mint a sajátos (kisebb- ségi) helyzetünkbõl adódó feladat kényszerû, mert mások által el nem végezhetõ feladat felvállalásával.

A nyelvoktatással kapcsolatban úgy véli, hogy az idegen nyelvek didaktikájában a generatív-transzformációs nyelvi modell alkalmazásának eredményeként történt némi elõrelépés, de az anyanyelv oktatásának elmélete terén nem. Az egyik tanul- mányában felvázolt nyelvoktatási koncepciójában a tanulók nyelvi-kommunikatív készségének növelését és a beszédmûvelés szükségességét hangsúlyozza mint el- érendõ célt. Ezt a stílustannal szervesen párosuló, jelentéstani megalapozottságú mondattan révén véli megvalósíthatónak, miközben a mondattanból elindulhatunk a szöveg felé is. A mondat- és szövegközpontúság által pedig meg lehet teremteni a nyelvtan és a fogalmazás-szerkesztés (azaz a stílustan, a szövegek befogadása és képzése) közötti szerves kapcsolatot. A mondat szervezõ központjaként az igealak- ra támaszkodik. A mondat nem más, mint az igealaknak és bõvítményeinek együt- tese. Ilyformán a nyelvtan tengelyében az általános (jelentéstani és szintaktikai) ér- telemben vett igevonzatok fejezetének kell állnia.

Mindezeket nyelv- és grammatikateóriává formálva tárgyalja a Tesnie`re által ki- dolgozott ún. valenciaelmélet. Tesnie`re az igét teszi meg a mondat irányító központ- jának (hiszen abban az alany, a tárgy vagy némely határozói bõvítmény már adva

(4)

van, függetlenül mondatbeli kitételüktõl, ill. attól, kényszerûek-e vagy hiányozhat- nak), követi az általa meghatározott függõségi viszonyokat, azt, ahogy az ige kioszt- ja a résztvevõknek (vagyis aktánsoknak, azaz az alanynak, tárgynak, részeshatáro- zónak) a történésben-folyamatban a „szerepeket”. Az ún. függõségi nyelvtanra épü- lõ mondattani tipológia nemcsak a nyelvtudományban, hanem mind az anyanyelv, mind az idegen nyelvek oktatásában bizonyos hagyománnyá fejlõdött. Ez tudniillik olyan osztályozó és mondatképzõ eljárást jelent, amely lehetõvé teszi az egyszerû, elemibb nyelvszerkezetekre és elsajátításukra támaszkodva variálásukat és össze- fûzésüket, összetettebb mondatok képzését. A módszer az 1960-as évektõl alkal- mazott generatív-transzformációs nyelvi modellel kölcsönösen átképezhetõ viszony- ban van. Ezzel kapcsolatban Zeman kiemeli Eugen Paulinynak az ige intenciójáról ki- fejtett nézetét (amelyre egyébként a szlovák akadémiai nyelvtan igei típustana épül), s az ekképpen definiált igejelentésbõl levezethetõ mondatformák-mondatmin- ták koncepcióját, valamint mások (mint pl. H. Molnár Ilona, Havas Ferenc) vonzat- tal kapcsolatos dolgozatainak fontosságát egy modern anyanyelv-oktatási koncep- ció kidolgozásának szempontjából.

Itt nincs sem mód, sem idõ arra, hogy részletesebben felvázoljuk Zeman László nyelv- és irodalomtudományi és az ezzel párosuló nyelvoktatási koncepcióját. A mintegy címszavakban felvázolt kutatási bázis azonban egyértelmûen arról tanúsko- dik, hogy személyében egy kitûnõen felkészült, az adott tudományterületeket jól is- merõ és azok eredményeit aktív módon továbbfejlesztve alkalmazó tudósról van szó, aki ha szerencsésebb csillagzat alatt születik, minden bizonnyal iskolateremtõ- vé növi ki magát. Hogy most, születésnapján, Zeman Lászlóról, nem pedig a Zeman- iskola megalapítójáról beszélünk, nyilván sok oka van. Ezek egyike a pozsonyi egye- tem magyar tanszékének sajátos helyzete, az, hogy annak tanáraként az évek so- rán hét-nyolc tárgyat is kénytelen volt oktatni, s ez a vállalása jelentõs energiákat vont el a kutatótól. A tanszék a hatvanas évek végén nem élt a kor adta kedvezõ le- hetõségekbõl fakadó bõvítéssel (mellyel akkoriban az egyetem bölcsészkarán na- gyon sok tanszéken éltek), hogy ún. kabinetet hozzon létre a tanszék mellett, ahol önálló kutatói státusú nyelvészek – akár Zeman László vezetésével – a modern cseh, szlovák és külföldi nyelv- és irodalomtudomány eredményeire támaszkodva egy korszerû, a hagyományos vagy klasszikus nyelvészeten, illetve irodalomtudomá- nyon (egyebek közt stilisztikán) túllépõ koncepciót vázoljanak fel annak minden, az oktatásra is vonatkozó következményével együtt.

Nyelv- és irodalomtudományi szemléletével nem korrespondeált a magyar tanítá- si nyelvû általános és középiskolák tanterve sem, amely leginkább az azonosító-osz- tályozó, a nyelvi anyagot érintõlegesen, informatív jelleggel bemutató oktatást pár- tolta, az oktatási kérdésekben legilletékesebb szervnek, a Pedagógiai Kutatóinté- zetnek pedig – hogy finoman fogalmazzak – nagyon kevés affinitása volt a nagyon is akut nyelv- és irodalomoktatási kérdések iránt. Így Zeman László a szlovákiai ma- gyar közegben szinte egyedül maradt a maga felfogásával, melyet mindenekelõtt ta- nítványainak fejtett ki egyetemi elõadásai, szemináriumai és gyakorlatai során, illet- ve tanulmányaiban publikálta. Hogy ebbõl egykori tanítványai mennyit hasznosítot- tak vagy hasznosíthattak munkájukban a tanári katedrán vagy valamelyik szerkesz- tõségben, azt csak az érintettek tudják megmondani. Én mindenesetre szerkesztõi pályafutásom során leginkább a Zeman tanár úr által megszerzett ismeretekre tá-

(5)

maszkodhattam, hiszen kiadói szerkesztõként a benyújtott kéziratok elbírálása so- rán szinte naponta kellett állást foglalnom azok minõségét illetõen, ami – tudatosít- ván, hogy mögöttük érzõ emberek, szerzõk állnak – nem kis szakmai felelõsséggel járt. A jövõben a szlovákiai magyar tanítási nyelvû általános iskolák és középisko- lák magyar nyelv és irodalom tantervének elkerülhetetlen felülvizsgálatát, megújítá- sát, az új tankönyvek megírásával kapcsolatos módszertani kérdések megvitatását egyenesen elképzelhetetlennek tartom Zeman László és az õ szemléletét leginkább kiaknázó tanítványainak tanácsai, aktív közremûködése nélkül.

„Zeman tanár úr ablakából messzire látni: otthonos a magyar, a szlovák, a cseh tudományosságban és az azokon túliakban is... De a »sugárzó központ«, ahonnan ilyen messzire tekintget, kezdettõl mindvégig szülõvárosa, Eperjes, a »háromnyelvû város«, ahonnan gyökerestül sem lehetne õt kitépni. Igen, Eperjes, és persze tágab- ban az a keleti (vagy északkeleti) szûkebb pátria, amelyben benne foglaltatik Kas- sa és a Tátra, Sáros és Szepes: ezeknek tanúja és tudója, enyészõ szellemüknek borongó krónikása. Pótolhatatlan színe szellemi életünknek, ha úgy tetszik: Kassá- tól Prágáig.” Így jellemezte 1996-ban Zeman Lászlót a barát, a pályatárs, az Eper- jeshez közeli Kassa szülöttje, a tavaly elhunyt Rákos Péter. A „Tarca-parti Athénnak”

is nevezett Eperjes mindenkor Magyarország egyik leghíresebb iskolavárosa volt. Az 1667-ben alapított Kollégiuma a késõbbiekben fõgimnáziumot, jogakadémiát, evan- gélikus teológiai akadémiát és tanítóképzõt foglalt magában. Külön ki kell emelnünk az egykor háromnyelvû (magyar, német, szlovák) város Kollégiuma eszmei tengelyé- ben álló tudományosságigényt és humanista örökséget, melynek jegyében minden- kor a nemzeti-nemzetiségi és vallási tolerancia letéteményesének bizonyult. (A több- nyelvûség elsõsorban a szabad királyi városokra és a bányavárosokra volt a jellem- zõ.) 1711-ig a német lakosság volt többségben Eperjesen, a 18. század második felétõl azonban már a szlovák. A szlovákság számának emelkedéséhez jelentõsen hozzájárult a Habsburg-ellenes felkelés leverése, amelyet elsõsorban a protestáns magyar és a német lakosság sínylett meg, de az 1696. és 1710. évi pestis is je- lentõs emberáldozatot követelt. 1781-ben a városban jurátuskodó Kazinczy Ferenc így jellemzi a várost: „Eperjest az is nevezetessé teszi, hogy a tanulók mindig deá- kul beszélnek, az uraságok magyarul, a polgárság németül, és tótul mindenki.” Az Eperjesen jogot tanuló, ám késõbb földrajztudóssá lett Hunfalvy János az 1850-es években így ír: „Eperjes lakossága nagyon kevert, a köznép tótajkú, a felsõbb osz- tálybeliek is tótul, németül és magyarul beszélnek; tisztán magyarul vagy németül beszélõ ember aránylag kevés van.” Az 1891-es népszámlálás Eperjesen 5573 szlovák, 2670 magyar és 1786 német nemzetiségû lakost mutatott ki, az 1910-es pedig 7969 magyart, 6494 szlovákot és 1404 németet. Az 1918-as államfordula- tot követõen a város fokozatosan elszlovákosodott.

Zeman László most megjelent könyve, a Gymnasiologia,amely alcíme szerintAz eperjesi Kollégium és áthagyományozódásai,egyrészt az egykori alma maternek kí- ván emléket állítani. Annak a Kollégiumnak, melynek tanárai között olyan jelentõs személyiségek voltak, mint Ludmann Ottó, Wallentínyi Samu, Schöpflin Géza, Vand- rák András, Hazslinszky Frigyes, Greguss Mihály, Szlávik Mátyás, Maléter István, Flórián Károly, valamint Berzeviczy Albert, aki késõbb, 1905–1936 között az MTA el- nöke volt. Az 1816/17, 1817/18 és 1818/19-es tanévben a fõiskolai jellegûvé fej- lõdõ kollégium diákja volt Kossuth Lajos is. Eperjesen született és lakott 1849-ig

(6)

Kerényi Frigyes, 1837–1838-ban itt volt ülnök Eötvös József, aki itt kezdte írni A karthausi c. regényét. 1845 áprilisában Petõfi meglátogatta Eperjesen Kerényit és az ott nevelõsködõ Tompa Mihályt (e látogatás nevezetes emléke az ún. költõi ver- seny). Dessewffy Arisztid, a késõbbi aradi vértanúk egyike is a kollégiumi diákok, majd tisztségviselõk közé tartozott. A város szülötte volt többek közt Korabinszky János Mátyás földrajzi író, térképész, Bercsényi László francia marsall, a Rákóczi- szabadságharc résztvevõje, Pulszky Ferenc régész, publicista és Maléter Pál, az 1956-os második Nagy Imre-kormány kivégzett minisztere.

Eperjes városa és Kollégiuma a második világháború után kikerült a magyaror- szági kutatók látókörébõl. Gömöry Jánosnak az 1933-ban írt rövid monográfiája s annak késõbbi változata a Szlovenszkói városképekben, valamint Fabiny Tibor egy- háztörténeti, Frenyó Lajos hely- és egyháztörténeti, illetve Sziklay László szlovák vo- natkozású dolgozatai tartották fenn csupán a folytonosságot. Ezzel szemben a szlo- vák kutatók már évtizedek óta „felfedezték” a város és a Kollégium jelentõségét, amelyet természetszerûleg elsõsorban a szlovák mûvelõdéstörténet vonatkozásá- ban követnek. A tárgykör ma már Grant-programként iktatott, és európai viszonyla- túvá vált. A régió múltjának feltárásában, a történelemkutatásban, a Kollégium té- makörét sem mellõzve, számottevõek Kónya Péter ez irányú monográfiái. Zeman László most megjelent kötete e tekintetben akár felhívásként is értelmezhetõ, hogy ez ügyben nekünk is lépnünk kell: újra a figyelem középpontjába kell állítani a ma- gyarság számára Eperjest, az eperjesi Kollégium örökségét.

Zeman László 75 éves. Munkásságáért 2000-ben a Magyar Köztársaság elnö- ke, Göncz Árpád elnöki aranyéremmel tüntette ki, 2001-ben a már említett Miko- kötet fordításáért a Szlovák Irodalmi Alap Madách-díját nyerte el, az idén pedig kö- zelgõ születésnapja alkalmából a megmaradásáért küzdõ Márai Sándor Alapítvány Hunèík Péter magánadományából finanszírozott Nyitott Európáért-díját kapta meg. A Fórum Társadalomtudományi Szemle szerkesztõbizottságának tagjaként három éven keresztül segítette a lapot hasznos tanácsaival.

Ha tömören összegezzük életmûvét, akkor annak jellemzésére két szó a legal- kalmasabb: az érték és a szolgálat. Munkásságának tengelyében a tudományos vagy irodalmi-esztétikai érték felmutatása állt, s erre az értékek iránt egyre érzéket- lenebb korunkban már ma jóval nagyobb szükségünk van, mint a múltban volt, és ez a jövõben csak fokozódni fog. Zeman László évtizedeken át a nyelv- és irodalom- tudomány és a szlovákiai magyar oktatásügy szolgálatában állt, tanárnemzedékek egész sorát nevelve fel. Szerényen, háttérben maradva, a széles nyilvánosság elõtt ritkán megszólalva, de amikor megszólalt – szóban vagy írásban –, annak minden- kor súlya volt, a szakmabeliek körében legalábbis.

Éppen ezért születésnapja alkalmából azt kívánom, hogy még sokszor „megszó- laljon”, hogy még sok könyvet és tanulmányt írjon mindnyájunk szellemi épülésére.

Ehhez kívánok neki további jó egészséget.

(7)

Zeman László mûvei

Könyvek

Jakab István–Kazimírné Pesthy Mária–Zeman László: A magyar nyelv leíró nyelvtana[Hang- tan. 5–47. p.; egyetemi jegyzet]. Bratislava, Slovenské pedagogické nakladate¾stvo, 1964.

Jakab István–Kazimírné Pesthy Mária–Zeman László: A magyar nyelv leíró nyelvtana [Leíró hangtan. 4–58. p.; egyetemi tankönyv]. Bratislava, Univerzita Komenského, 1968.

Stílus és fordítás.Pozsony/Bratislava, Madách, 1993.

Gymnasiologia. Az eperjesi Kollégium és áthagyományozódásai. Somorja–Dunaszerdahely, Fórum Kisebbségkutató Intézet–Lilium Aurum Könyvkiadó, 2003.

Fõbb tanulmányok, cikkek

Radnóti Miklós. Irodalmi Szemle,5. évf. (1964) 9. sz. 831–833. p.

Tantárgyelméleti kérdések a középiskolai irodalomtanításban. Szocialista Nevelés,12. évf.

(1967) 9. sz. 369–274. p. II. 11–12. sz. 338–346. p.

Nyelvi tallózás a Természet és Társadalom lapjain. Irodalmi Szemle,12. évf. (1969) 6. sz.

551–554. p. (Kötetben: Jakab István [szerk.]: Hogy is mondjuk? Bratislava, Madách, 1976, 113–121. p.)

Egy fordításkötetrõl. Irodalmi Szemle,12. évf. (1969) 3. sz. 228–234. p.

Adalék a mû- és szövegközpontúsághoz. Szocialista Nevelés, 14. évf. (1969) 8. sz.

140–146. p.

Modern költészet az oktatásban. Irodalmi Szemle,13. évf. (1970) 7. sz. 609–618. p.

A természettudományi szókincs az elbeszélõ és az alakok síkjának viszonylatában „A befeje- zetlen mondat”-ban. Magyar Nyelv, 69. évf. (1973) 3. sz. 325–340. p.

Adalék „A befejezetlen mondat” stílusvizsgálatához. In: Imre Samu–Szathmári István–Szûts László (szerk.): Jelentéstan és stilisztika.Budapest, Akadémiai Kiadó, 1974, 674–679.

p. /Nyelvtudományi Értekezések, 83./

Versfordítás, versértelmezés. Irodalmi Szemle,19. évf. (1976) 1. sz. 49–53. p.

Príspevok ku konfrontaènému skúmaniu slovenskej a maïarskej odbornej terminológie. In:

Sima, František–Buzássyová, Klára (red.): Z konfrontácie maïarèiny a slovenèiny – Ta- nulmányok az összevetõ szlovák–magyar nyelvtudomány körébõl.Bratislava, Slovenské pedagogické nakladate¾stvo, 1977, 167–199. p.

A tudományos nyelvhasználat. Magyar Nyelv, 74. évf. (1978) 3. sz. 316–333. p.

Miko, František – Zeman, Ladislav: Zmysel básne a jeho realizácia v origináli a v preklade (Tri preklady Adyho básne). Slavica Slovaca,14. évf. (1979) 175–191. p.

K problematike prekladu lyrizovanej prózy. In: Zborník Filozofickej fakulty Univerzity Komen- ského, Philologica,XXXI. évf. 1980. Bratislava, Slovenské pedagogické nakladate¾stvo, 1981, 163–182. p.

Egy fordításelméleti kötet magyar fordításban. Irodalmi Szemle, 24. évf. (1981) 10. sz.

958–959. p.

Jegyzetek a szaknyelvi fordításról. In: A szlovák–magyar szak- és mûfordítás kérdései – Prob- lémy odborného a umeleckého prekladu zo slovenèiny do maïarèiny. Bratislava, Sloven- ské pedagogické nakladate¾stvo, 1981, 76–125. p.

Bevezetés František Miko tanulmányához és fordítása – Érték és kommunikáció. Irodalmi Szemle,27. évf. (1984) 1. sz. 69–76. p.

Megfeleltetések és korrespondenciák (Babits lírájának cseh és szlovák fordításairól). Irodal- mi Szemle,27. évf. (1984) 3. sz. 273–287. p.

Jegyzet a szaknyelvi nominalizáltságról. Irodalmi Szemle,28. évf. (1985) 1. sz. 37–47. p.

(8)

Zeman László–Ján Sabol: Adalék Ady lírája szlovák fordításai kérdésköréhez. In: Béládi Mik- lós et al. (szerk.): A magyar vers. Budapest, Nemzetközi Filológiai Társaság, 1985, 480–485. p.

Hang és jelentés. Magyar Nyelv, 81. évf. (1985) 1. sz. 42–63. p.

Sabol, Ján–Zeman László: Adalék Ady lírája szlovák fordításainak kérdésköréhez. Irodalmi Szemle,29. évf. (1986) 7. sz. 654–662. p.

Sabol, Ján – Zeman, Ladislav: K otázke porovnávacej metriky a prekladu. In: Vilikovský, Ján (red.): Preklad vèera a dnes. Bratislava, Slovenký spisovate¾, 1986, 282–289. p.

Jegyzetek a szaknyelvi nominalizáltságról. In: Kiss Jenõ–Szûts László (szerk.): A magyar nyelv rétegzõdése. A magyar nyelvészek 4. Nemzetközi kongresszusának elõadásai.I–II. köt.

Budapest, Akadémiai Kiadó, 1988, 1040–1053. p.

Nyelvtudomány és nyelvoktatás. Jegyzetek az anyanyelv oktatásához. Szocialista Nevelés, 34. évf. (1989) 8. sz. 234–250. p.

Újból az igevonzatról. Nevelés,35. évf. (1990) 8. sz. 246–249. p.

A lírafordítás kérdésköréhez irodalmunkban. Irodalmi Szemle, 33. évf. (1990) 3. sz.

308–321. p.

A líra vonzatai (František Miko 70 éves). Irodalmi Szemle,33. évf. (1990) 4. sz. 437–443. p.

Szempontok Márai Sándor prózájának stílusvizsgálatához. Irodalmi Szemle,34. évf. (1991) 4. sz. 381–390. p.

Hagyomány és kontextus. In: Békési Imre et al. (szerk.): Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon. A III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson – Szeged, 1991. augusztus 12–16. – elhangzott elõadások. III. köt. Budapest–Szeged, Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság–Scriptum Kft., 1993, 1484–1494. p.

Március Idusára. Prágai Magyar Tükör,4. évf. (1996) 1–2. sz. 6–8. p.

Gymnasiologia. Kalligram, 5. évf. (1996) 2. sz. 2–15. p.

Az eperjesi Kollégium 330. évfordulója. Irodalmi Szemle,40. évf. (1997) 10. sz. 67–74. p.

A szlovák toposzhoz a magyar irodalomban. In: Mészáros András (szerk): Eszmetörténeti és irodalomtörténeti hagyományok – Ideové a literárnohistorické tradície.

Pozsony/Bratislava, Kalligram–A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, 1997, 43–46.

p. /Dialógus Könyvek – Edícia Dialógy./

K Schöpflinovmu prekladu Hájnikovej ženy. In: Peter Kónya – Ján Matloviè (red.): Prešovské evanjelické kolégium, jeho miesto a význam a kultúrnych dejinách strednej Európy.

Prešov, Biskupský úrad Východného dištriktu ECAV Prešov, 1997, 161–169. p. /Acta Collegii Evangelici Prešoviensis, I./

Ludmann Ottó. Fórum Társadalomtudományi Szemle,1. évf. (1999) 2. sz. 85–94. p.

Adalékok egy cserkészcsapat történetéhez. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2. évf.

(2000) 3. sz. 91–104. p.

Kitekintés az összehasonlító irodalomtudományra. Fórum Társadalomtudományi Szemle,3.

évf. (2001) 3. sz. 167–170. p.

Hagyomány és kontextus. Kalligram, 10. évf. (2001) 10–11. sz. 41–46. p.

Hagyomány és kontextus – Tradícia a kontext. In: A pozsonyi magyar tanszék múltja és jele- ne. A Comenius Egyetem magyar tanszékének 40 éve – Minulos a prítomnos Katedry maïarského jazyka a literatúry. Štyridsa rokov Katedry mïarského jazyka a literatúry Uni- verzity Komenského v Bratislave. Pozsony/Bratislava, Kalligram–A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, 2002, 41–50., 104–110. p. /Dialógus Könyvek – Edícia Dialógy./

Ismertetések

Egy tankönyv margójára. Szocialista Nevelés,10. évf. (1964) 4. sz. 119–121. p.

P Sgall et al.: Cesty moderní jazykovìdy [A modern nyelvtudomány útjai]. Praha, Orbis, 1964, 193 p. Nyelvtudományi Közlemények,70. köt. 2. sz. 1968, 480–485. p.

(9)

Halliday, M. A. K.–Mc Intosh, A.–Strevens, P.: The Linguistic Sciences and Languague Teach- ing. London, Longmans, 1964, 19652, 322 p. Szocialista Nevelés, 14. évf. (1969) 3.

sz. 83–90. p.

Zsilka Tibor: A stílus hírértéke. Bratislava, Madách, 1973, 177. p. Irodalmi Szemle,17. évf.

(1974) 4. sz. 368–373. p.

Z konfrontácie maïarèiny a slovenèiny. – Tanulmányok a magyar–szlovák összevetõ nyelvvizs- gálat körébõl. Sima Ferenc–Buzássyová, Klára (szerk.). Bratislava, Slovenské pedago- gické nakladate¾stvo, 1977, 271 p. Hungarológiai Értesítõ, 3. évf. (1981) 3–4. sz.

169–170. p.

Gyalui Torda Zsigmond élete és munkássága. Magyar Könyvszemle,99. évf. (1983) 1. sz.

102–110. p.

Egy fejezet a hazai humanizmus filológiai vizsgálatából. Okál, M.: La vie et l’oeuvre de Sigis- mond Gélous Torda. In: Zborník Filozofickej fakulty Univerzity Komenského, Graecolati- na et Orientalia. Roèník VI. (1974) 105–155. p. Irodalmi Szemle, 26. évf. (1983) 3. sz.

222–231. p.

Kosztolányi Dezsõ: Blažená smutná píseò. [Boldog, szomorú dal.] Válogatta Rákos Péter. A fordítás Václav Danìk munkája, Evžen Gál utószavával. Praha, Odeon, 1985, 202 p.

Hungarológiai Értesítõ,9. évf. (1987) 3–4. sz. 82. p.

Könyvekrõl. Irodalmi Szemle,35. évf. (1992) 5. sz. 544–550. p.

Könyvekrõl. Kalligram, 5. évf. (1996) 10. sz. 110–119. p.

Szlovenszkói városképek. Miskolc, Felsõmagyarországi Kiadó, 1999, 176 p. Fórum Társada- lomtudományi Szemle,3. évf. (2001) 1. sz. 177–181. p.

„Este nyolckor születtem…” Hommage a`Márai Sándor. Szombathely, Bár, 2000, 342 p. Fó- rum Társadalomtudományi Szemle,5. évf. (2003) 2. sz. 185–187. p.

Fordításkötet

Miko, František: Az epikától a líráig. Az irodalmi mû stilisztikai vizsgálata. Dunaszerdahely, Nap, 2000, 297 p. (Az Utószót írta: Zeman László.)

JÓZSEFFAZEKAS

LÁSZLÓZEMAN, THE SCIENTIST AND TEACHER

In his paper the author introduces László Zeman’s, the 75-year-old retired uni- versity teacher’s, scientific activities. The author states that the core and the starting point of László Zeman’s activities, including his teaching, lies in the use of the main results of some of the branches of the so-called structural lin- guistics developed by Saussure, the Prague School, i.e. the functional linguis- tics, the glossematics by the Copenhagen Hjelmslev, the descriptive linguistics by the American Bloomfield, and the transformational generative grammar by Chomsky. László Zeman’s activities in literature are primarily determined by the Czech Jan Mukaøovský, and the Slovak F. Miko who creatively developed Mukaøovský’s theory. Zeman’s studies on technical and literary translation are also very significant.

(10)

G YMNASIOLOGIA

Fórum Kisebbségkutató Intézet Lilium Aurum Könyvkiadó

Ábra

Updating...

Hivatkozások

Updating...

Kapcsolódó témák :