INFORMÁCIÓSZABADSÁG – ADATVÉDELEM – STATISZTIKA (V.)
DR. LAKATOS MIKLÓS
Jelen tanulmánnyal tovább folytatjuk azt a sorozatot,1 amelynek célja, hogy röviden, közérthető formában – különböző szakirodalmi háttéranyagok, a törvények indoklásának segítségével – bemutassuk a statisztikai információs rendszerre ható – az adatvédelem- mel kapcsolatos – legfontosabb jogszabályokat, és rámutassunk azokra az összefüggé- sekre, amelyek alapvetően befolyásolják a statisztikai munkát.
Témánk szempontjából döntő jelentőségű volt, hogy az Alkotmánybíróságnak a sze- mélyi számról és annak használatáról szóló határozata (11/1990. (V.1.) AB hat.; 15/1991.
(IV.13.) AB hat.) hatására az Országgyűlés elfogadta az ún. Adatvédelmi (1992. évi LXIII.) és az ún. Nyilvántartási (1992. évi LXVI.) törvényt. Ez utóbbi törvény szabá- lyozta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásával kapcsolatos teen- dőket, és igyekezett eleget tenni az Alkotmánybíróság által előírt kívánalmaknak. Ennek keretében szabályozta a személyiadat- és lakcímnyilvántartás működésének törvényes feltételeit, így többek között a nyilvántartás adattartalmát, szervezetét és a személyazono- sító jel képzésének módját. Fontos rendelkezése volt, hogy határidő megjelölésével szű- kítette a személyazonosító jel használatára feljogosított közigazgatási, illetőleg közfel- adatot ellátó szervek körét, valamint a célhoz kötöttség figyelembevételével határozta meg a nyilvántartásból történő adatszolgáltatások rendjét, és rögzítette a polgároknak a nyilvántartással kapcsolatos alapvető jogait és kötelességeit. A Nyilvántartási törvény a személyazonosító jel alkalmazását 1995. december 31-ig tette lehetővé, illetőleg kimond- ta, hogy a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módot és annak használatát kü- lön törvénynek kell megállapítania.
A kormányzat – különböző okoknál fogva – időzavarba került, nem tudott eleget ten- ni az alkotmánybírósági határozatoknak, ezért az ún. „Bokros csomagot” tartalmazó tör- vény keretében (1995. évi XLVIII. tv.) a Nyilvántartási törvény egyes rendelkezéseit módosította, többek között a személyazonosító jel használatát 1999. december 31-ig meghosszabbította.
Az Alkotmánybíróság határozata (46/1995. (VI.30.)) – nem meglepő módon – a sze- mélyazonosító jel használatának meghosszabbítására és alkalmazásának kiterjesztésére 1 Lásd: Statisztikai Szemle. 1994. évi 7. sz. 547–559.old., 8–9. sz. 625–636. old., 10. sz. 761–777.old., 1996. évi 4. sz.
294–303. old.
tett kísérletet alkotmányellenesnek nyilvánította. Az Alkotmánybíróság lényegében meg- ismételte a 15/1991. (IV.13.) AB határozatban foglaltakat, és megsemmisítette a törvény vonatkozó rendelkezéseit. Határozatában kifejtette, hogy a személyazonosító jel haszná- latának további időbeli kiterjesztésére kényszerítő ok nem áll fenn, és a jövőben a jogal- kotás számára mintegy követelményként annak az igénynek adott hangot, miszerint „Az Alkotmányból a személyes adatok felhasználását illetően az alapjogi védelem szempont- jait érvényesítve – a célhoz kötöttség elve és az osztott információs rendszernek alkot- mányos követelménye – határozható meg”. Ez a megállapítás azt jelenti, hogy az Alkot- mánybíróság elfogadhatónak tartja a nehezen összekapcsolható „ágazatspecifikus” nyil- vántartásokat és e nyilvántartások azonosító jelrendszereit.
Az alkotmányosság biztosítása érdekében a kormány javaslatára az Országgyűlés a személyazonosító jel használatát 1996. december 31-ig meghosszabbította és egyidejűleg elfogadta a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kó- dok használatáról szóló törvény szabályozási koncepcióját tartalmazó országgyűlési hatá- rozatot is (122/1995. (XII. 22.) OGY határozat).
Törvény a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról 2
A törvény az említett országgyűlési határozatnak megfelelően a következő alapelvek- re épül:
– csak az ágazatspecifikus (osztott) nyilvántartási rendszerek tekinthetők alkotmányosnak;
– több személyazonosító kód együttes és kötelező használata ugyanarra a célra alkotmányellenes;
– a személyes adatoknak az azonosító kódok segítségével történő felhasználása az érintettek számára (adat- alanyoknak) legyen átlátható.
Az ágazatspecifikus (osztott) nyilvántartási rendszerek elvének megfelelően a törvény három szakazonosító jel bevezetéséről rendelkezik oly módon, hogy szabályozza az azo- nosító kódok képzését, kezelését, továbbítását, rögzíti az adatkezelőknek és az azonosító kódokkal érintett polgároknak az azonosító kódok használatával kapcsolatos jogait és kötelezettségeit.
A három azonosító jel (kód) a következő.
1. Adóazonosító jel: az adózással kapcsolatos nyilvántartások azonosító jele, amely- nek használata az állami adóhatóság nyilvántartásában kötelező, de a használatára jogo- sultak (kötelezettek) között találhatók a más adóhatóságok (az önkormányzat jegyzője, a vámhatóság, az illetékhivatal), valamint az állami adóhatóság számára adatszolgáltatást teljesítő szervek és polgárok is.
2. Társadalombiztosítási azonosító jel (TAJ): a jóléti és szociális igazgatással kapcso- latos azonosító jel, melyet főleg a nyugdíj- és egészségbiztosítás, az egészségügyi, a munkaügyi és a szociális igazgatás használ (ez az azonosító jel már e törvény megalkotá- sa előtt is létezett).
3. Személyi azonosító: ezt az azonosítást alkalmazzák a személyiadat- és lakcímnyil- vántartás, a honvédelmi és ingatlan-nyilvántartás, a bíróságok, a nemzetbiztonsági szol- 2 Az 1996. évi XX. törvényt a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról az Országgyűlés az 1996.március 26-i ülés napján fogadta el (Megjelent: Magyar Közlöny. 1996. évi 26. sz. 1426–1436.old.)
gálatok, a választási, népszavazási, népi kezdeményezési, népiülnök-választási eljárásban érintett polgárok és szervek, valamint a nyomozóhatóságok.
1997. január 1-jétől a személyi azonosítón a korábban kiadott személyazonosító jelet (ún. személyi számot) is érteni kell.3 Ez azt is jelenti, hogy a személyazonosító jellel (ún.
személyi számmal) rendelkező polgárok nem kapnak új személyi azonosítót. E megoldás költségkímélő, és így elkerülhetővé vált, hogy minden érintett polgár számára új azonosí- tó kód kerüljön képzésre és kiadásra. (Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy bár az Alkotmánybíróság korábban kifogásolta a személyi számnak az egyén nemére és korára utaló ún. „beszélő” jellegét, de belátva a változtatással járó anyagi terheket e törvény kapcsán nem emelt kifogást a személyi azonosító eddig használt képzésével szemben.
Ugyanakkor 1997. január 1. után az ún. ellenőrző számjegy algoritmusát már másképpen képezik, mint 1997. január 1. előtt.)
Kapcsolati kód
A kapcsolati kód alkalmazása lehetővé teszi, hogy – az érintett polgárnak természetes személyazonosító adatokkal történt azonosítása után – az adatkezelők közötti kapcsolat egymás azonosító kódjának megismerése, illetve a természetes személyazonosító adatok rendszeres átadása nélkül valósuljon meg. A kapcsolati kódot mindig az az adatkezelő képezi, akinek a rendszeréből az adatigénylés történik, azt rajta és az adatigénylőn kívül más nem ismerheti meg. A kapcsolati kód a különböző nyilvántartások összekapcsolását és ezzel új tartalmi adatállomány létrehozását nem teszi lehetővé, csupán a törvény által engedélyezett adatátadások lebonyolítását egyszerűsíti.
A kapcsolati kód használatának lényege tehát, hogy az adatok átadása–átvétele úgy történjen meg, hogy az egyes rendszerekben meglevő adatállományok – a törvényben engedélyezett mértéken túl – ne kapcsolódjanak össze és ne sérüljön a személyes adatok kezelésének célhoz kötöttséggel kapcsolatos alapelve. A törvény külön megemlíti, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a törvényes adatátadások megkönnyítésére kap- csolati kódot képezhet. (26. §) A kapcsolati kódnak ugyanazon polgárra vonatkozóan adatkérőnként eltérőnek kell lennie és csak addig az időtartamig kezelhető, amíg az adat- kezelés törvényi feltételei adottak. Az adatkezelési cél teljesítése után a kapcsolati kódot mind az adatkérő, mint az adatátadó nyilvántartásából törölni kell.
A törvény az 1–3. §-okban összefoglalja a szabályozás célját és hatályát, és meghatá- rozza az alapvető fogalmakat. Kimondja, hogy csak a jelzett azonosítási módokról ren- delkezik, és nem kívánja tiltani a hatálya alá tartozó adatkezelők számára más azonosító kódok vagy belső azonosításra szolgáló technikai kódok alkalmazását. (Például továbbra is használható a nyugdíjfolyósítási törzsszám, de – egyéni vállalkozók esetén – ide sorol- hatjuk a statisztikai számjelet is.)
A jogalkotó a 4–10. §-okban az azonosító módokkal kapcsolatos általános szabályo- kat foglalta össze. Lényeges megállapítás, hogy a főszabály szerint a polgárt a természe- tes személyazonosító adataival (például családi és utónév, nem, anyja neve, születési idő, hely) kell azonosítani. (Lényegében azokkal az adatokkal, amelyek a személyi igazol- 3 A törvény – egy kissé erőltetett módon – úgy próbál különbséget tenni a régi és az új azonosító között, hogy a régit
„személyazonosító jelnek” az újat pedig „személyi azonosító”-nak nevezi.
ványban megtalálhatók.) A törvény rendezi az azonosító kód kiadásával kapcsolatos sza- bályokat. Kimondja, hogy az azonosító kódok mindegyikéről külön hatósági igazolványt kell kiadni, és szabályozza a kiadással kapcsolatos egyéb részleteket. Az azonosító kód olyan személyes adat, amely nem utalhat különleges (például nemzetiségi) adatra. Kezel- ni csak akkor szabad, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy alkalmazását törvény rendeli el.
A továbbiakban a jogalkotó részletezi az egyes azonosító módokkal kapcsolatos alap- vető szabályokat.
A törvény 11–20. §-a az adóazonosító jelről rendelkezik. Az adóazonosító jelet az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) képezi, használata e hivatal nyilvántartá- saiban kötelező, de az adózással kapcsolatos tevékenységük ellátásához más adóhatósá- gok (vámhatóság, az önkormányzat jegyzője, illetőleg az illetékhivatal) is használhatják.
Az adóazonosító jelet tartalmazó adóigazolványt a személyiadat- és lakcímnyilvántartás adatai alapján állították ki. (Ez bizonyos összhangot feltételez a személyiadat- és lakcím- nyilvántartással.)
A 15. § arra kötelezi a polgárt, hogy az adóigazolvány adatait – különösen az adó- azonosító jelet – a törvény által felhatalmazott szerveknek mutassa be. (Fel kell hívni a figyelmet, hogy annak a polgárnak, akinek valamilyen vállalkozása van vagy forgalmi adó fizetésére kötelezett, az ún. adószámát is meg kell tartania, ugyanis ez az azonosító az egyént nem mint magánszemélyt, hanem mint vállalkozót azonosítja. Ez a kettősség a statisztikai rendszer működését is befolyásolja, melyre a későbbiekben visszatérek.)
A jogalkotó lényegében az adatkezelés célhoz kötöttséggel kapcsolatos elvének tesz eleget, amikor felsorolja, hogy az adóazonosító jelet mely szervek, mely feladataikkal összhangban kezelhetik. (Például ide tartoznak a bíróságok, a nyomozóhatóságok, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a munkaügyi központok, de nem tartozik ebbe a körbe a Központi Statisztikai Hivatal.)
A törvény – óvatosságból, az egyértelműség biztosítása érdekében – kimondja, hogy amikor az adóhatóság részére az adatszolgáltatásra kötelezett szerv (például a munkabért kifizető munkáltató) az adóazonosító jelet kezeli, akkor azt csak e feladat teljesítésével összefüggésben használhatja.
A törvény 21–27. §-a a társadalombiztosítási jellel (továbbiakban: TAJ-szám) kap- csolatos szabályokat tartalmazza. A TAJ-szám az egészségbiztosítási, szociális, egész- ségügyi és munkaügyi nyilvántartásokban szereplő személyek egyedi azonosítására szol- gáló azonosító kód, melyet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) képez.
A személyi számmal kapcsolatos alkotmánybírósági határozat szellemében és az egészségügyi szolgáltatási rendszer átalakításának, illetve jobb működésének biztosítása érdekében már e törvény hatálybalépése előtt kiosztásra került a TAJ-számot is tartalma- zó hatósági bizonyítvány, illetve a külön törvény szerint kiállított, az egészségügyi szol- gáltatás igénybevételére is jogosító okmány. A törvény úgy rendelkezik, hogy ezek az okiratok is hatósági igazolványnak minősülnek.
A törvény ebben az esetben is rendelkezik a TAJ-szám kezeléséről és továbbításáról, melyre az egészségbiztosítási szervet, a kifizetőhellyel rendelkező munkáltatót, a társada- lombiztosítási törvényben adatszolgáltatásra kötelezett szerveket, valamint az egyes fel- adatokat nevesítve – célhoz kötötten – az egészségügyi ellátó hálózat szerveit, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot, a szociális és munkaügyi igazgatás szerve-
it, továbbá az egészségügyi ellátással összefüggésben a büntetés-végrehajtási (fogvatartó) szerveket jogosítja fel. (A felsorolásból kitűnik, hogy a KSH nem tartozik ebbe a körbe.) A jogalkotó a célhoz kötöttség elvének tisztább érvényesülése érdekében a TAJ-szám kezelésével, illetve továbbításával kapcsolatos rendelkezéseket külön-külön paragrafusban szabályozza. Szintén a pontosabb szabályozást szolgálja, hogy a törvény rendelkezik arról, hogy az OEP a törvényes adatátadások érdekében hogyan és milyen feltételekkel képezhet kapcsolati kódot.
A törvény jelentős mértékben újraszabályozta a volt személyazonosító jellel (szemé- lyi számmal) kapcsolatos jogviszonyokat. (A törvény-előkészítés stádiumában még az is felmerült, hogy e törvény rendelkezéseit az ún. Nyilvántartási törvény (1992. évi LXVI.
tv.) keretében szabályozzák.) Végül a megoldás az lett, hogy a személyi azonosítóval kapcsolatos legfontosabb szabályokat e törvény tartalmazza, és e mellett az ún. Nyilván- tartási törvény is hatályban marad, igaz jelentős módosításokkal.
A törvény 28–37. §-ai foglalják össze a személyi azonosítóval kapcsolatos szabályo- kat. A személyiadat- és lakcímnyilvántartásban a személyazonosító jel helyébe lépő sze- mélyi azonosító kód képzését e törvény a továbbiakban is a nyilvántartás központi szer- vének a hatáskörébe utalja. Ez a szerv lényegében a volt Állami Népességnyilvántartó Hivatal (ÁNH) illetve az Országos Személyiadat- és Lakcímnyilvántartó Hivatal (OSZH) örökébe lépett „Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal” (a bürokráciában használa- tos, némiképpen találó rövidítés szerint KÖNYV).
Az Adatvédelmi törvénnyel összhangban a szabályozás abból indul ki, hogy a szemé- lyi azonosító személyes adat, ezért azt a személyiadat- és lakcímnyilvántartás szervei csak a törvény felhatalmazása vagy a polgár írásbeli hozzájárulása alapján kezelhetik.
A jelen törvény a személyi azonosító kezelésére jelentős számú felhatalmazást tartal- maz. A célhoz kötöttség elvének érvényesítése érdekében a 32. § alatt felsorolja mind- azokat a szerveket, amelyek – e törvényben meghatározott feladataik ellátásához – jogo- sultak a polgárok személyi azonosítóját kezelni. (A teljesség igénye nélkül például adat- kezelésre jogosult az anyakönyvvezető, a külképviseleti hatóság, a hadkiegészítő pa- rancsnokság, a választási szerv, a polgármester meghatározott feladatok vonatkozásá- ban.)
A személyi szám miatti alkotmányos aggályok is hozzájárultak ahhoz, hogy a törvény nemcsak a személyi azonosító kezelésére jogosultakról rendelkezik, hanem külön para- grafusban (36. §) szabályozza a személyi azonosító továbbítására jogosultak körét, sőt külön rendelkezik arról (37. §), hogy rendszeresen kik kaphatnak adatot a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból.
A személyi azonosítóval kapcsolatos jogszabályi rendelkezések tehát nemcsak e tör- vény keretein belül találhatók, hanem az ún. Nyilvántartási törvény is tartalmaz szabá- lyokat a személyi azonosító használatról. A jogszabályok összehangolása érdekében e törvény egyfelől átmeneti rendelkezéseket tartalmaz a korábbi személyazonosító jel használatával kapcsolatban, másfelől pedig az ún. Nyilvántartási törvény azon rendelke- zéseit módosítja, amelyek e törvény elfogadása miatt szükségessé váltak.
E módosítások érintik a statisztikai információrendszerrel kapcsolatos rendelkezése- ket is.
E törvény rendelkezéseinek ismertetéséből látható, hogy a személyi azonosító kezelé- sét, továbbítását és rendszeres adatátadását szabályozó részekből hiányzik a statisztikai
információrendszerre, illetve a KSH-ra mint intézményre történő utalás. Ugyanakkor az ún. Nyilvántartási törvény néhány rendelkezése tartalmazott ezzel kapcsolatos szabályo- kat, és a szabályok némelyikét módosítja e törvény. (Témánk szempontjából kiemelt fon- tosságú, hogy ismertessük a statisztikai információ-rendszerrel kapcsolatos módosított szabályokat, ezért e paragrafusokat szó szerint idézzük.)
E törvény 43. §-a tartalmazza a módosított rendelkezéseket.
a) A Nytv 2. §-ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(5) A nyilvántartás szervei sta- tisztikai célra – a népszámlálással kapcsolatos feladatok és a Központi Statisztikai Hivatal statisztikai célú adat- kezelése kivételével – csak olyan módon szolgáltathatnak adatot, amellyel a polgár és az adat kapcsolata nem állítható helyre”.
g) A Nytv 21. §-a az alábbi h) ponttal egészül ki: „...adatokat jogosultak igényelni: h) a Központi Statiszti- kai Hivatal a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvényben meghatározott feladatai ellátásához”.
i) A Nytv 23. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „23. § E törvény felhatalmazása alapján a 17. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti adatok igénylésére jogosultak:
a) a választási szerv és a választási munkacsoport az országgyűlési, a helyi önkormányzati képviselők, a ki- sebbségi önkormányzati képviselők a polgármesterek, a társadalombiztosítási képviselők választásáról, a nép- szavazásról és a népi kezdeményezésről szóló törvényekben és önkormányzati rendeletekben, továbbá a nép- számlálásról szóló törvényben előírt feladatok ellátásához.
E módosítások alapvetően nem változtatták meg a polgárok személyi adatainak és lakcímének statisztikai célú adatkezeléséről szóló szabályozást. Az a) pontban jelezett módosítás, „a Központi Statisztikai Hivatal statisztikai célú adatkezelése” című kitétel csak pontosította, illetve kiterjesztette azt, hogy e nyilvántartás szervei mikor szolgáltat- hatnak azonosításra alkalmas módon adatokat.
A g) pontban jelzett új bekezdés pedig kimondja, hogy a KSH a nyilvántartás szervei- től – a természetes azonosítók alkalmazásával – mikor igényelhet adatot. (Ez azt jelenti, hogy csak olyan adatokról lehet szó, amelyek a személyi azonosítót nem tartalmazzák.)
Az i) pont pedig jelzi, hogy a népszámlálásról szóló törvényben lehetőség van a nyil- vántartás szerveitől olyan adatokat is igényelni, melyek a személyi azonosítót is tartal- mazzák. (Ez a szabály viszont azt jelenti, hogy ebben az esetben mód van a személyi azonosító kezelésére is.)
Összességében ezek a szabályok azt jelentik, hogy a statisztikai célú adatkezelések főleg olyanok lehetnek, amelyekből a polgár és az adat kapcsolata nem állítható helyre, ha viszont a jogszabály engedi, akkor főleg az ún. természetes azonosítás használata le- hetséges, és csak kivételes esetben lehet a személyi azonosítót statisztikai célból alkal- mazni.
A törvény még számos ponton módosítja az ún. Nyilvántartási törvényt, azonban ezek a módosítások főleg jogtechnikai szempontból igazítják egymáshoz a két törvény rendelkezéseit. (A módosítások új elemként tartalmazzák többek között a kapcsolati kód személyiadat- és lakcímnyilvántartásban történő használatának részletes szabályait. Erre azért van szükség, mert az azonosító kódot kezelő szervezetek főleg a kapcsolati kód ré- vén igényelhetnek adatot a nyilvántartási szervezetektől.)
Már az azonosítási módokkal foglalkozó országgyűlési határozat is kötelezte a kor- mányt, hogy terjessze elő az ágazati törvényeknek, az ágazatok adatkezelésének, adatto- vábbításának részletes szabályozásáról szóló törvényjavaslatot. (Mintegy folytatásaként az ismertetett törvénynek.)
Adóazonosító – Társadalombiztosítási azonosító – Személyi azonosító
Az adóazonosító jel, a társadalombiztosítási azonosító jel és a személyi azonosító használatával kapcsolatos törvények módosításáról szóló törvény4 elsősorban azokat a törvényeket kívánja összhangba hozni a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról szóló 1996. évi XX. törvény (továbbiakban SZÁZ tv.) rendelkezéseivel, ame- lyek eddig a személyazonosító jel használatára adtak felhatalmazást. Ennek a törvénynek megfelelően:
– a SZÁZ törvény alapján a személyi azonosító használatára jogosult adatkezelők tekintetében meghatároz- za, hogy e jelet milyen célból és mely adatok kezeléséhez használhatják, továbbá e jel segítségével milyen más adatkezelésekkel tarthatnak kapcsolatot (igényelhetnek adatot);
– a vonatkozó törvények módosításával rendelkezik a személyazonosító jelnek adóazonosító jellel történő ki- váltásáról azokra az adatkezelőkre kiterjedően, akiket a SZÁZ törvény e jel használatára feljogosít, valamint más adatkezelőkkel – elsősorban a személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerveivel – való kapcsolattartás módjáról;
– a törvény tartalmazza azon adatkezelőkre vonatkozó részletes szabályokat, amelyek eddig a személyi azo- nosító jelet használhatták, azonban a hivatkozott törvény szerint TAJ-szám kezelésére kapnak felhatalmazást.
A törvény továbbá néhány kiegészítő rendelkezést tartalmaz abból a célból, hogy az azonosító jelek alkalmazásának jogalapját törvényi szintre emelje.
Jelen dolgozatnak nem célja, hogy az összes ágazati törvény módosításával kapcsola- tos rendelkezést bemutassa. Ezért csak felsorolásszerűen jelezzük, hogy milyen sokrétű életviszonyokat érint a különböző azonosító jelek használata:
– adó- és vámigazgatás, – nyugdíj- és egészségbiztosítás, – egészségügyi és szociális igazgatás, – ingatlan-nyilvántartás,
– anyakönyvi igazgatás, – választási eljárás, – honvédelmi igazgatás, – rendészeti igazgatás, – büntetés-végrehajtás, – nemzetbiztonság, – statisztika.
Néhány területet érintő rendelkezésekhez bővebb magyarázatot fűzünk.
Az adó- és vámigazgatás területén a vonatkozó törvény gyűjtő fogalomként használja az „adóazonosító szám”-ot, amelyen az ún. adószámot (amelyet a vállalkozók is használ- nak) és az adóazonosító jelet (ami minden adózó polgárnak van) is érteni kell.
Fontos rendelkezés, hogy a törvény igyekszik olyan jogi környezetet teremteni, melynek eredményeképpen a személyiadat- és lakcímnyilvántartás, valamint az adózással kapcsolatos nyilvántartás összhangja – az azonosíthatóság tekintetében – biztosítva le- gyen. (Például a lakcímváltozást elég legyen csak a személyiadat- és lakcímnyilvántartás szervének bejelenteni.)
4 Az 1996. évi LXVI. törvényt az adóazonosító jel, a társadalombiztosítási azonosító jel és a személyi azonosító használa- tával kapcsolatos törvények módosításáról az Országgyűlés az 1996. július 3-i ülésnapján fogadta el. (Megjelent: Magyar Közlöny. 1996. évi 61. sz. 3920–3930. old.)
Az Egészségügyi törvény egészségügyi és szociális igazgatás területét érintő, statisz- tikai célú adatkezelésekkel kapcsolatos kitételeiről a következőképpen rendelkezik.
12. § Az Eütv. a következő 90/B. §-sal egészül ki:
„90/B. § (1) A 90/A. § (1) bekezdése szerinti adatok – a TAJ-szám kivételével – személyazonosításra al- kalmatlan módon statisztikai célra felhasználhatók és átadhatók.
(2) A 90/A. § (1) bekezdése szerinti adatok statisztikai célú felhasználásra személyazonosításra alkalmas módon
a) az érintett személy hozzájárulásával,
b) az élveszületésekről és halálozásokról a születés, illetve halálozás helye szerint illetékes anyakönyv- vezető útján a Központi Statisztikai Hivatalnak átadhatók.”
A főszabály az, hogy a statisztikai célra felhasználható adatok (például foglalkozás, lakóhely) – azonosításra alkalmatlan módon – átadhatók. Kivéve, ha az adott személy hozzájárul, illetve népmozgalmi adatfeldolgozás a cél. (Ez a rendelkezés megteremti az Egészségügyi törvény és a Statisztikai törvény összhangját.) Azonban a TAJ-szám átvé- tele ebben az esetben is tilos, az adatátadás természetes azonosítók révén történik.
37. § (1) A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Stt.) 6. §-a szövegének számozása (1) bekezdésre módosul, és f) pontja helyébe a következő rendel- kezés lép:
(A KSH feladata:)
„f) az Országos Statisztikai Tanács bevonásával a statisztikai módszerek, fogalmak, osztályozások kialakí- tása, a számjelek meghatározása, készítése, nyilvánosságra hozatala, valamint használatuk kötelezővé tétele, statisztikai regiszter működtetése és ennek alapján névjegyzék készítése,”
(2) Az Stt. 6. §-a a következő (2) és (3) bekezdéssel egészül ki:
„(2) A statisztikai regiszter az adatszolgáltatók nyilvántartása érdekében a jogi személyiségű gazdasági szervezet, a gazdasági tevékenységet (vállalkozást) folytató természetes személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nevét, statisztikai azonosítóját, statisztikai csoportképző ismérveinek kódját, valamint az annak meghatározásához szükséges alapadatokat, székhelyét és levelezési címét, telefon-, telex- és telefax- számát tartalmazza.
(3) A statisztikai regiszter (2) bekezdés szerinti tartalma – a csoportképzés alapjául szolgáló alapadatok ki- vételével – nyilvános.”
A statisztikai adatgyűjtési rendszerek nélkülözhetetlen kelléke a gazdasági szerveze- tek (vállalkozások) regisztere (névjegyzéke). A gazdaságstatisztika nem képes hiteles, a gazdasági élet szereplőit azonosítani tudó regiszter nélkül működni. Ez a kérdés a koráb- bi évtizedekben azért nem vetődött fel ilyen élesen, mert a gazdasági szervezetek száma nagyságrendekkel kisebb volt, mint jelenleg, és a statisztikai adatgyűjtések jelentős rész- ben teljes körűek voltak. Jelenleg viszont terjedőben vannak a reprezentatív adatfelvéte- lek és a reprezentativitás elve jelentős sérülést szenved, ha a minta kialakítása pontatlan, hibás regiszterek alapján történik.
A nemzetközi szervezetekhez történő csatlakozás is szükségessé teszi azt, hogy a nemzetközi statisztikai adatszolgáltatás hiteles és pontos statisztikai regiszterek alapján működjön. Ennek érdekében a törvény úgy módosította a statisztikai törvényt, hogy még inkább világossá váljon, hogy a KSH feladatai közé tartozik a statisztikai regiszter(ek) működtetése és ennek alapján névjegyzék készítése.
A törvénymódosítás – a nyilvánosságra hozás kötelezettsége miatt – a regiszter tar- talmát pontosan meghatározza, ezzel elhatárolja a vállalkozó azonosítóját annak szemé-
lyi azonosítójától. (Ez azt jelenti, hogy a statisztikai regiszter a természetes személyt ki- zárólag vállalkozói minőségében tartja nyilván.) Fontos része még a törvénymódosítás- nak, hogy a nyilvánosságra hozás a csoportképzés alapjául szolgáló alapadatokra nem terjed ki. (Például nem lehet a névjegyzéket – a konkrét dolgozói létszám szerint – nyil- vánosságra hozni, csak azt, hogy a gazdasági szervezetek között milyen nagyságkategó- riába tartoznak.)
A népmozgalmi statisztikai rendszer működése szempontjából a törvénymódosítás pontosította a személyes adatok körét, és felvette a személyes adatok közé az állampol- gárság ismérvét.
(3) Az Stt. 10. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A népmozgalmi események statisztikai felmérése céljából a KSH a következő személyes adatokat gyűjti: név, lakcím, állampolgárság, születési hely és idő, nem, családi állapot, iskolai végzettség, gazdasági aktivitás, foglalkozás, munkahely, gyermekek száma, a népmozgalmi eseménnyel összefüggő egészségi állapot, az anyakönyvezés helye, az anyakönyvi bejegyzés folyószáma, a népmozgalmi esemény és a kapcsolódó nép- mozgalmi események helye és ideje.”
Az ismertetett két jogszabály kapcsán feltételezhetjük, hogy a személyi számmal kap- csolatos, az Alkotmánybíróság által kifogásolt jogi diszharmónia megszűnt, olyan – igaz kissé bonyolultra sikerült – jogi környezet alakult ki, amely megfelel az alkotmányosság követelményeinek.
A kialakult ún. osztott információs rendszerek szisztémája ugyan megfelel az alkot- mányosság követelményeinek, azonban ez a rendszer felvet néhány olyan problémát, amely már a személyi szám bevezetése előtt is jellemezte a magyar közigazgatást.5
A személyi szám bevezetése előtti évtizedekben ugyanis – amikor szintén voltak
„osztott információs rendszerek” – az egyes igazgatási apparátusok monopolizálták az adatokat, nem voltak igazán érdekeltek az egységesítésben és a különböző állami hivata- lokban „bolyongó” polgároktól külön-külön kérték ugyanazokat az információkat.
Remélhető, hogy ez a helyzet nem fog újratermelődni, és az alkotmányosság keretein belül olyan józan – a személyiség jogait maximálisan figyelembe vevő, a célhoz kötött- ség elvét alkalmazó – rendszer alakul ki, amely biztosítja az osztott információs rendsze- rek minimális összhangját. E kívánalom teljesülését elősegítheti az, hogy az egyes azo- nosító módokat kezelő információs rendszereknek módjuk lesz – legalább önmagukon belül – biztosítani az egységességet, és az információszabadsággal, valamint az adatvé- delemmel kapcsolatos jogszabályok megalkotása és alkalmazása révén, a gyakorlati ta- pasztalatok figyelembevételével megoldhatóvá válik az információrendszereknek egymás közötti – az állam és a polgár érdekeit figyelembe vevő – hatékony kommunikációja.
E kereteken belül külön téma a statisztikai információrendszer működése, kapcsoló- dása az osztott információs rendszerekhez. Mint a jogszabályok elemzéséből kitűnik, a statisztikai szolgálat általában nem kapott felhatalmazást az adóazonosító és a társada- lombiztosítási azonosító jel használatára, és a személyi azonosítót is csak meghatározott feltételek mellett használhatja. Mint már jeleztük, a statisztikai szolgálattal kapcsolatos legfontosabb szabályokat a statisztikai törvény tartalmazza. A törvény 21. § (4) bekezdé- se kimondja, hogy – a statisztikai szolgálat iránti bizalom jeleként – a KSH statisztikai
5 Lásd dr. Lakatos Miklós: A személyiség joga, az állam működőképességének joga. (Valóság. 1993.évi 3. sz. 1–9. old.)
célú feldolgozásra egyedi azonosításra alkalmas módon is átvehet adatokat. Az adatátvé- tel azonban főleg a természetes azonosítók alkalmazásával valósulhat meg, és – a szemé- lyes adatok vonatkozásában, adatfajtánként – az ún. ágazati törvények felhatalmazására is szükség van.
A statisztikai munka természetéből adódik, hogy főleg olyan adathalmazokkal dolgo- zik, amelyeknél az információk egyediségének nincs jelentősége, ezért csak kivételesen lehet szükség az egyedi azonosításra. (Ez a megállapítás nem vonatkozik a statisztikai regiszterekre, amelyeknek lényege az egyedi azonosíthatóság, azonban ezt a kérdést – mint jeleztük – törvényi szintű szabályozás rendezte.)
*
Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a jelen tanulmányban elemzett két törvény megalkotásával újabb lépés történt az információszabadsággal és adatvédelemmel kap- csolatos életviszonyok szabályozására. Ez azt jelenti, hogy lassan végéhez közeledik az e témakört szabályozó törvények megalkotása, és a jövőben főleg a meglévő jogszabályok – a felgyülemlett tapasztalatok alapján történő – módosítása, a jogharmonizáció biztosí- tása, az alacsonyabb szintű végrehajtási típusú jogszabályok megalkotása lesz a fő fel- adat, melynek alakulásáról megfelelő időközönként szintén beszámolunk.
TÁRGYSZÓ: Információ. Adatvédelem.
SUMMARY
The study is the fifth part of the series of articles made for that purpose to present the most important statu- tory provisions concerning data protection which exert influence on the statistical information system.
For this reason the author drew on various materials of special literature as well as on the preambles to bills. The correlations influencing fundamentally statistical activity are also shown in the article.
