AZ ALFÖLD FEJLÖDÉSE ÉS FELZÁRKÓZÁSI ESÉLYEI
ABONYINÉ PALOTÁS JOLÁN DR.
Nemzetközi viszonylatban hazánk igen kis ország, egyes térségeinek társadalmi-gazda- sági fejlettsége, struktúrája, fejlődési üteme, múltja és perspektívája terén azonban igen nagy különbségek mutatkoznak. A fejlődés különböző szakaszaiban az egyes térségek sajátos—
ságai, eltérő vonásai felerősödtek, mások pedig a nivellálódás irányába haladtak. Ezek a különböző irányú folyamatok olykor jellegükben, máskor viszont a Változás ütemében tértek el egymástól. Maga a kibontakozó tendencia sem egységes folyamatként értelmezhető, hanem némi szakaszossággal jellemezhető.
Napjainkban, amikor a hatékonyság növelése egyik központi kérdés, mindinkább elő—
térbe kerül a teljes struktúraracionalizálás és vele együtt a területi szerkezet ésszerűsítése is.
Bár az elmúlt évtizedek dinamikus ipari és infrastrukturális fejlesztése markáns térszerkezeti változásokat eredményezett, mégis ma is óriásiak a különbségek az egyes térségek infrastruk—
turális ellátottságában, az ipar műszaki-technikai színvonalában s a fejlettséget tükröző egyéb mutatók vonatkozásában is.
Hazánkban a területi aránytalanság gyökerei igen messzire nyúlnak vissza. Az ipar terü- leti szerkezetének sajátosságai a kiegyezéstől nyomon követhetők. A trianoni határrendezés után méginkább felerősödtek azok a feszültségek, amelyek a területi aránytalanságbo'l szár—
maznak. Nem valósult meg ekkor egy tudományos alapokon nyugvó, átgondolt, az ágazati és területi struktúra racionalizálását szolgáló gazdaságfejlesztés. Sőt ehelyett európai viszony- latban is igen alacsony dinamikájú iparfejlődés bontakozott ki. így az ipari struktúrával
kapcsolatos káros múltbeli örökségek mintegy ,,megmerevedtek".
Az 1945 utáni évtizedekben iparunk területi szerkezete nagymértékben módosult.
A budapesti központúság csökkent, az elmaradott területek iparosodottsága nőtt, az ország ipari termelőerőinek területi elhelyezkedése arányosabbá vált. Az ország ipari termelésének egészéből jelentős mértékben nőtt az Alföld részesedése. Mikor és hogyan következett be ez a fejlődés? Az újjáépítés időszakában legfőbb feladat a háborús károk helyreállítása és a ter- melés beindítása volt. Ezért érthető, hogy a korábbi területi arányok ekkor még lényegében nem módosultak, bár szórványosan létesültek viszonylag sok munkást foglalkoztató feldol—
gozó egységek.
Az l950-től 1958-ig terjedő időszakban (például ekkor létesült a Szegedi Textilművek stb.) a ,,szocialista iparosítás elve" alapján kibontakozó dinamikus fejlődés a jelentős ágazati és termékstruktúra—változáson kivül a területi szerkezetben is markáns változásokat ered- ményezett. Ez egy rendkívül extenzív iparfejlesztési szakasz volt. Ebben az időszakban ugyan az Alföld városaiban (Szegeden, Szolnokon, Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Kiskun—
félegyházán, Békéscsabán stb.) új gyárak létesítésével számottevő beruházásokra került sor, összességében azonban más térségek dinamikusabb iparfejlődése miatt az előző szakasz
végéhez viszonyítva a foglalkoztatottak aránya még 1 számlákkal sem emelkedett. Tehát e korszakban az Alföld iparosodottságának relativ elmaradottsága alig enyhült.
1958-tól 1968-ig a térség ipara is az akkori területfejlesztési politikának szellemében fej- lődött. Kétségtelen, hogy ekkor a fejlődés dinamikája meghaladta más országrészeket, de volumenben és színvonalban nagymértékben elmaradt a kívánatostól. Különösen látványo- san emelkedett az iparban foglalkoztatottak száma Szolnok, Tolna és Bács—Kiskun megyé- ben.
1968 és 1978 között számottevő, extenzív fejlődést tükröző eredmények születtek, ami- kor is az Alföldön csaknem 80 000 fővel nőtt a szocialista iparban foglalkoztatottak száma.
Az 1978 utáni időszakban a fejlesztési források szűkössége miatt az intenzív fejlesztés kérdései kerültek előtérbe. Ekkortól már az Alföldön is csökkent a szocialista iparban foglal- koztatottak száma (öt év alatt mintegy 25 000 fővel).
A továbbiakban vegyük szemügyre, hogy az utolsó negyed évszázad alatt összességében miként alakult területegységenként a szocialista iparban foglalkoztatottak száma.
1. tábla
A szocialista iparban foglalkoztatottak száma, megoszlása, növekedési üteme
* A szocialista iparban
: foglalkoztatottak
., ; száma ! _
ima—_— ———i cgi-a aram;
...ÉÉÉÉ__, 333833 1988-ban 53335
évben (ezer) ; (Slázalek)
Baranya ... 52 60 428 1 15
Bács—Kiskun ... 40 61 4,36 152 Békés ... 30 51 3,64 170 Borsod-Abaúj-Zemplén ... 119 128 9,l4 108
Csongrád ... 49 58 4,14 118
Fejér ... 44 70 5,00 159
Győr—Sopron ... 64 65 4,64 102
Haj dú—Bihar ... 32 62 4,43 194
Heves ... 36 47 336 l 31
Komárom ... 63 53 3,79 84
Nógrád _. ... 33 35 2,50 106 Pest ... 74 8 3 5 ,93 l l 2
Somogy ... 20 29 2,07 145
Szabolcs—Szatmár ... 17 5 3 3 ,79 312
Szolnok ... 34 56 4,00 165
Tolna ... 17 32 2,29 188
Vas ... 27 38 2,71 141
Veszprém ... 56 62 4,43 11 1 Zala ... 20 43 3 ,07 21 5 Budapest ... 612 314 22,43 ; 51 Mindösszesen ... 1441 1400 100,00 97 Ebből Alföld összesen ... ; 202 341 24, 36 169
Az 1. tábla adatai jól mutatják az alföldi megyék dinamikus iparosítását. Jóllehet a lét- szám alapján Csongrád megyében látható ebben az időszakban a legkisebb növekedési ütem (mindössze 18 százalék), de az országos tendencia ekkor már csökkenő volt. A vizsgált tér- ségben legtöbb új ipari munkahely Szabolcs—Szatmár, Hajdú-Bihar, Békés és Szolnok me-
964 ABONYINÉ PALOTÁS JOLÁN DR.
gyében jött létre. Ha teljeskörűen vizsgáljuk a húsz területi egységet, akkor pedig azt kell meg—
állapítani, hogy a megyék közül egyedül Komárom megyében volt a 25 év alatt létszámcsök—
kenés,és a többi tizennyolc megye különböző ütemű növekedését a fővárosi radikális (49 szá—
zalékos) létszámcsökkenés ellensúlyozta.
1988-ban az iparban foglalkoztatottak ezer lakosra jutó száma országosan 133 volt.
Valamennyi alföldi megyében országos átlag alatti az iparosodottság mértéke. Az átlagot legjobban Szolnok és Csongrád megye közelíti meg, majd Békés, Hajdú—Bihar, Bács-Kiskun és sereghajtó Szabolcs-Szatmár megye.
Összességében nagyra kell értékelni azokat a változásokat, amelyek az ipar területi szerkezetében bekövetkeztek, de nem lehetünk elégedettek a területi arányok változásának mértékével, az ipari termelés hatékonyságának javulásával, a fejlesztési források koncentrá- lásával, a kialakult műszaki-technikai színvonallal.
Bartke István Az ipar területi hatékonyságának változási irányai c. tanulmányábanl számítást végzett arra vonatkozóan, hogy 1984—ben megyéink szocialista iparában miként alakult a relatív hatékonyság. Az országos átlagot 1,000-nek véve, az az eredmény adódott, hogy az alföldi megyék közül a legkedvezőbb helyzetű Csongrád 0,863 értékkel a 9. helyen áll, majd a sorrendben következő Békés a 14., Hajdú—Bihar a 15., Szabolcs—Szatmár a ló., Bács-Kiskun a 17. helyet foglalta el. Tehát ez a megközelítés az Alföld iparfejlettségének át- lagon aluli sajátosságaira hivja fel a figyelmet.
Az új üzemek építése sem mindig az optimális telephelyen valósult meg, hanem számos esetben ötletszerűen. Nem alakult ki az adott körzetben ésszerű munkamegosztás. (Az alföldi megyékben a ,,cé " érdekében válogatás nélkül minden iparág iránt mutatkozott fogadó- készség.) Különösen kifogásolható — főleg a fővárosból történő kitelepitéseknél -— a műszaki- technikai színvonal, illetve a negatív szelekció, amely megőrizte, esetenként növelte a gépek és berendezések terén meglevő területi ditt'erenciákat.
A fentiek illusztrálására tekintsük át az egy ipari foglalkoztatottra jutó állóeszközök bruttó értékének területi alakulását. (Lásd a 2. táblát.) Megjegyezzük, hogy az egy foglal- koztatottra jutó bruttó állóeszközérték mint mennyiségi mutató a termelési eszközök kor- szerűségére nem közvetlenül, hanem csak áttételeken keresztül utal.
Mivel a vidéki iparosítási program keretében történt alföldi iparosítás jelentős arány- ban a fővárosi központú vállalatok vidékre telepítésével valósult meg, az újonnan létre—
hozott telephelyek berendezései legtöbbször a hazai átlaghoz viszonyítva is korszerűtlenek voltak. Ennek hatása ma is érezhető. Az egy ipari foglalkoztatottra jutó bruttó állóeszköz- érték 1988-ban a hat alföldi megye közül ötben elmaradt az országos átlagtól. Sőt ez a le- maradás olyan mértékű, hogy Szabolcs-Szatmár megyében az országos átlagnak csak 55,9 százalékát teszi ki. Egyedül Csongrád megye kivétel. Igaz, itt is minimális mértékben előzi meg a mutató értéke az országos átlagot, de ez a rendkívül eszközigényes kőolaj- és földgázkitermelés itteni koncentrációjának köszönhető. Zárójelben jegyezzük meg ugyan- akkor, hogy az itt kitermelt szénhidrogének (de különösen a kőolaj) hasznosítása (továbbfel- dolgozása) túlnyomórészt más régióban történik, jóllehet e téren a megyeszékhely óriási kihasználatlan tartalékokkal bir. Kevés város rendelkezik a korszerű vegyipar létesítésé—
hez és működtetéséhez szükséges olyan kutatóbázissal, szellemitőke-koncentrációval, a szakemberképzés és átképzés személyi és tárgyi feltételeivel, mint Szeged. A gyógyszeripar mindenütt a világon a magasan képzett munkaerőt igénylő oktatási-tudományos bázisra települt, csak Szeged esetében nem hasznosul ez a tartalék. Talán a külföldi tőke rövidesen rátalál erre a kihasználatlan lehetőségre.
Az Alföldet negativan érintő számos hatás nem a központi irányítás hibájának tulajdo- nítható, hanem számos esetben különböző szubjektiv tényezőknek, illetve annak, hogy a
' Közgazdasági Szemle. 1987. évi 4. sz. 424. old.
különböző alsó szintű döntéshozók nem engedtek teret a magasabb szintű (nemzetgazdasági) érdekeknek. A Vállalati vezetőket nem motiválták gazdasági érdekek abban, hogy az opti- mális megoldást válasszák, a feladatokat nem hajtották végre következetesen. Még kevésbé voltak érdekeltek abban, hogy a gyáregységek, telepek önállóvá váljanak. Az Önállósulásnak igen sok akadálya volt, és tulajdonképpen van ma is. Előfordultak olyan esetek, amikor a vidéki gyárak, gyáregységek önállósulásának objektív és szubjektív feltételei hiányoztak, s így az önállósulási lehetőséggel nem tudtak élni. Előfordultak azonban —- nem is kis szám- ban — olyan esetek is, amikor a vállalati központok és egyéb irányító szervek ellenállásába ütköztek a helyi önállósulási törekvések. A tapasztalat azt mutatja, hogy az önállósulási törekvés ott a legerősebb, ahol eredményes a gazdálkodás, ahol a helyi vezetők és a kollektíva úgy véli, hogy a vállalati központ nyereségelvonása és újraelosztása kedvezőtlenül érinti fej- lődésüket. Az iparirányítás túlzott központosítása növelte egyes ,,periférikus" térségek gaz—
dasági függését a központtól. A vállalati szervezet igen erős területi centralizációja fékezte az alföldi ipar hatékonyságát is.
2. tábla Az ipari állóeszköz-ellátottság területi alakulása, 1988
káítgfgtg);133116 Az áilagtó'
Terület állótetiszkéííil; emg
(ge! forint) (százalék)
Baranya ... 757 —— 13,9 Bács-Kiskun ... 537 — 39,0 Békés ... 547 — 37,7 Borsod—Abaúj-Zemplén ... 1 144 —i— 30,1 Csongrád ... 945 —i— 7,5 Fejér ... 1299 %— 47,8 Győr-Sopron ... 821 — 6,6 Hajdú-Bihar ... 658 —25,2 Heves ... 1029 -l—17,0 Komárom ... 1101 -l-25,3 Nógrád ... 561 -- 26,2 Pest ... 955 -l— 8,6 Somogy ... 597 —— 32,l Szabolcs-Szatmár ... 492 —- 44,1 Szolnok ... 709 —— 19,4 Tolna ... 2393 -l- 172,2 Vas ... 506 — 42,5 Veszprém ... 1027 —I— 16,8 Zala ... 842 —— 4,3 Budapest ... 799 — 9,l Mindösszesen ...
879 0,0
Az évtizedek alatt kialakult vállalati szervezetek napjainkban kibontakozó átalakulása természetesen máról holnapra nem érezteti a térség gazdaságát alapjaiban befolyásoló jóté- kony hatását, különösen akkor, amikor újonnan felmerülő gazdasági problémákat is meg kell oldani.
Mivel az Alföld iparának műszaki—technikai szinvonala lényegesen elmarad az országos átlagától, de különösen a fővárosétól, és mivel az alföldi ipartelepek jelentős része a főváros- ban levő vállalati központ egységeként működik, nem biztos, hogy számottevően segít az, ha e gyárak vagy gyáregységek önálló vállalatokká válnak.
Ahogy nemzetgazdasági szinten erősödnek a piaci viszonyok, úgy lesznek egyre rosz- szabbak a vidéki ipar fejlődési lehetőségei. (Az ipar fejlődésén a versenyképessé válást és a
966 ABONYINÉ PALOTÁS JOLÁN DR.
hatékonyság fokozását értem.) Ha a jövőben valóban a hatékonyság lesz a szigorú mérce, akkor milyen eséllyel indulnak azok az alföldi megyék, amelyekben az egy ipari foglalkoz- tatottra jutó állóeszközök bruttó értéke jóval az országos átlag alatt van, ahol a nullára leirt állóeszközök hányada magasabb az országosnál, ahol az erőgép-kapacitás, a fajlagos villa- mosenergia-felhasználás stb. terén igen lényeges relatív lemaradást tapasztalunk. (Ezek a le- maradások nem csak a vizsgált térség eltérő ágazati struktúrájával magyarázhatók, mert saj- nos legtöbbször azonos szakágazaton belül is ez a helyzet.) A hatékonyabb termelés objektív és szubjektív feltételei e térségben kedvezőtlenebbek az országosnál.
Vizsgáljuk meg a továbbiakban, hogy napjaink intézkedései milyen változásokat indu—
kálnak a vizsgált térségben.
A rubelaktívum leépítésére hozott központi intézkedések érzékenyen érintették az egész magyar gazdaságot, köztük az alföldi megyéket is.
3. tábla
Az 1989. évi tiszta megyei exportárbevétel megoszlása
§ A rubel- § A nem rubel-
Terület § elszámolású árbevétel megoszlása (százalék)
Baranya ... 42,3 57,7 Bács-Kiskun ... 44,8 § 55,2 Békés ... 30,0 § 70,0 Borsod-Abaúj-Zemplén ... 15,7 § 84,3 Csongrád ... 34,3 " 65,7 Fejér ... 45,8 j 54,2 Győr—Sopron ... 50,l * 49,9 Hajdú-Bihar ... 33,6 j— 66.4 Heves ... 29,2 § 70,8 Szolnok ... 23,7 § 76,3 Komárom ... 65,7 [ 34,3 Nógrád ... 23,5 § 76,5
Pest ... 16,8 ! s3,2
Somogy ... 25,2 § 74*,8 Szabolcs-Szatmár ... 37,9 § 62,l Tolna ... 35,7 ; 64,3 Vas ... 49,2 § 50,8 Veszprém ... 37 ,l § 62,9 Zala ... 14,2 ! 85,8 Budapest ... 54,1 45,9 Osszesen ... 44,7 55,3
A 3. tábla adatai azt mutatják, hogy az Alföld szóban forgó hat megyéjében 1989-ben a rubelelszámolású export aránya ugyan elég nagy szóródást mutatott (az alsó szélső- értéket Szolnok megye adta 23,7 százalékkal, a felsőt pedig Bács-Kiskun megye 44,8 száza- lékkal), mégis összességében kedvezőbben alakult az országos aránynál. Ebben szerepet ját- szik többek között az is, hogy az Alföld számos olyan élelmiszeripari termék exportjával tűnik ki, amelyért a szovjet piac is dollárral fizet. Kedvezőtlenül érinti Viszont ezt a térséget is a Szovjetunióba irányuló gépipari export ,,ellehetetlenülése".
Tehát a feldolgozóipar korábban megszokott piacának beszűkülése miatt az Alföldön is a munkahelyek tömege válik feleslegessé, ipari kapacitása pedig kihasználatlanná, relative azonban a rubelelszámolású export korlátozása egymagában az országos átlagnál kisebb ,,Veszteséget" idéz elő.
Az alföldi megyék ipari és infrastrukturális fejlődésének lépéshátránya minden bizony- nyal kedvezőtlenül fogja befolyásolni a munkanélküliség alakulását is (ami tovább rontja az országos átlag alatti bérszínvonal miatt előálló helyzetet). Ennek jeleit a most kibontakozó tendencia is tükrözi. A Figyelő 1990. évi január 11-i számában közölt adatok szerint ugyanis míg 1988 harmadik negyedévében az egy munkanélkülire jutó álláshelyek száma O—l,9 értékű legrosszabb kategóriába Borsod—Abaúj-Zemplén, Vas és Somogy megyén kívül csak két alföldi megye került (Szolnok és Szabolcs-Szatmár), addig 1989 harmadik negyedévében e két alföldi megyéhez ,,felzárkózott" Békés és Hajdú-Bihar megye is. Sőt, csak kevés választja el Bács-Kiskun megyét is az e kategóriába tartozástól, és a relatíve legjobb helyzetű alföldi térség — Csongrád megye — is 1988—ban a második, 1989—ben pedig a harmadik legrosszabb kategóriába esik. A fentiek szerint tehát Borsod-Abaúj-Zemplén, Szolnok, Békés, Hajdú- Bíhar, Szabolcs-Szatmár megye összefüggő térsége országosan is relatíve a legrosszabb hely—
zetben van. Ez a több megyére érvényes rossz mutatóérték azért is kedvezőtlen az itt lakók számára, mert a munkavállalás rövid távú ingázással történő megoldását is alig valószínűsíti.
1990-ben a Foglalkoztatási Alapnak a munkahelyteremtésre szánt hányadából az Alföld megyéiből csak Szabolcs-Szatmár megye részesül.
Az ipar hatékonyságának fokozását elősegíti a fejlett infrastruktúra is. Hazánk infra- struktúrájának egésze, de különösen a termelő infrastruktúrája elmaradott abszolút és relatív vonatkozásban. Az abszolút elmaradottságon az ellátottság tényleges színvonalát (például naturális mutatókban kifejezett értékét) értjük, a relatíven pedig egyrészt saját termelőága- zatainak fejlettségi szintjéhez viszonyított lemaradását, másrészt pedig más, Magyarország- hoz közel azonos gazdasági fejlettségű országoktól való negatív eltérést. Az alföldi térség infrastruktúrája még ennél a hazai átlagszintnél is fejletlenebb. Jóllehet ezek a megyék infra- strukturális téren az utóbbi évtizedekben némileg az országos átlagnál gyorsabban fejlődtek, de ha ez a folyamat nem erősödik fel, akkor az a nivellálódási tendencia, amit eddig pozití- vumként könyveltünk el, ellenkező irányúvá válik. Mivel ez a diff'erenciálódási folyamat országrésznyi területeket érinthet hátrányosan, e tendencia nagy figyelmet követel.
Ismeretes, hogy az Alföld megyéinek infrastrukturális ellátottsága a közepesen fejlett és a fejletlen kategóriába tartozik. Ez azt jelenti, hogy e térségben a termelés hatékonyságá- nak növelését elősegítő infrastruktúra fejlesztése a továbblépés kulcskérdése. Igaz, hogy gazdaságunk fejlettségének jelenlegi szakaszában mindenütt megkülönböztetett figyelem irá- nyul az infrastrukturális lemaradások enyhítésére, az ellátottság terén jelentkező problémák- ra, de az Alföld esetében ez hatványozottan jelentkezik. Ha ez a térség nem kap időben segít- séget infrastrukturális téren a felzárkózáshoz, akkor az itteni szegényes, fejlődést gátló, gyenge ellátottság teljesen elszigeteli a fejlett világtól, de még Magyarország fejlettebb régiói- tól is. Ha nem fejlesztjük dinamikusan az Alföld infrastruktúráját, rövid időn belül azok az eredmények is semmivé válnak, amelyek a nagyobb térségek közötti külöanégek enyhítése terén az elmúlt évtizedekben születtek.
Az elmaradott infrastruktúra miatt a szerkezetváltás sem biztosít e régiónak esélyegyen- lőséget. Ugyanis, ahogy a fejlett infrastruktúra a gazdaság húzóerejévé képes válni, úgy a fejletlen fékez minden hatékony gazdálkodást biztositó előrelépést. A szakirodalom hajla- mos az infrastruktúra fejlődést befolyásoló elemei közül csupán a közlekedést és a hírközlést kiemelni, de a felsoroltakon túl hasonló fontosságú a raktárhálózat, a hűtőkapacitás, az energiaellátás, a víz- és csatornaellátottság, valamint a szakképzett munkaerő is. Sőt a fel—
sorolt termelő infrastrukturális rendszereken túl a szociális infrastrukturális rendszerek hasonló fejlettségére is szükség van. Tehát az infrastruktúra adott térségben egységes egész- ként ,,jelenik meg", fontos, hogy különböző ágazatai és elemei közel azonos fejlettségi szin—
tűek legyenek. Ha ugyanis egy-két ágazata nagyon lemarad, a többi növekedést serkentő hatását is képes ,,közömböslteni", de legalábbis csökkenteni.
96 8 nome PALOTÁS DR.: AZ ALFÖLD FEJLÖDÉSE
Összefoglalásként megállapítható, hogy a területi struktúrában elért fejlődés nem ered- ményezte minden időszakban a területi aránytalanságok csökkenését. Valamely nagyobb térség belső anomáliái (diszharmóniái) pedig a továbbfejlődés fékezőjévé válhatnak. Ezért nem lehet közömbös számunkra a termelő— és a nem termelő ágazatok fejlettSégi szintjének
összhangja, az, hogy a lemaradó ágazatok mikor és milyen mé rtékben zárkóznak fel az élen-
járókhoz, hogy a kiemelkedő fejlettségű ágazatok milyen intenzitású általános vagy speciális húzóhatást fejtenek ki egy országrésznyi térségben. Ezért gazdaságfejlődésünk e kritikus időszakában az Alföld térsége méltán érdemelné ki a területfejlesztők figyelmét.IRODALOM
Abonyíné Palotás Jolán: Egybeesések és eltérések azipartelepek irányításának területi rendszere és a gazdasági körzet- szisztéma között. Földrajzi Értesítő. 1986. évi 3-4. sz. 297-312. old.
Bartke István: Az ipar területi hatékonyságánakváltozási irányai. Közgazdasági Szemle. 1987. évi4. sz. 420—431. old.
Munkanélküliség. Tovább, tovább. . . Figyelő. 1990. január 11. 4. old.
Nijkamp Péter: Az infrastruktúra és a regionálisfejlődés többdimenziós gazdaságpolitikai elemzése. Tér és társadalom.
1988. évi 3. sz. 105—124. old.
A munkahelyteremtők támogatásra számíthatnak — de nem mindegyik. Figyelő. 1990. március 1. 10. old.
TÁRGYSZÓ: Területi elemzes. Területi politika.
PEBIOME
Cymecrnylonmii B Hamu mm uoasimennmi nnrepec ic oőmec'raenno—exonomwiecxnm nepe- menaM Hcoöocnosanno or'recnner Ha Bropoü mian anama npoőneM reppnropnanenoro paann'mn.
B cBoeii era-n.o —- napsuty c Konu'recrnennbnvm anemenramn —— aB'rop npouanozm'r nonmrxy Ha ocnonarmn cnexmtbn'iecxoro nemem rauecrnennmx unanxa'ropoa nai-b xapax'repncmxy panama Bemepcxoü nmmennoc'm. I/chonn ns cmyamm, cnonamrneücx B peaynma're nponcmemmix B nponmom uponeccon, nsnarae-r nepcnetcrnnsi Kan u namexaer BLIBOII, cornacno Koropomy 'Ipc- Baroe aHOMaJIHHMPI, npomposemnoe nonoxcenne arroro npocrpaimoro xpax c npaBOM aacnynmnaer ocoőoro Batmanus; co CTODOHBI opranon no Teppnropnanbnomy pasa-mio.
SUMMARY
The great interest in socio—economic changes which have accelerated nowadays pushes into the background, without reason, the analysis of the problems of regional development. The authoress tries to characterize, besides guantifjable constituents, also with the peculiar development of gualitative criteria the development of the Hungarian Great Plain. Starting from the conditions arising from past processes she outlines the perspectives of this region, then comes to the conclusion that the conditions of this region, coming to a considerable part of the country, which is loaded with anomalies and contradictions may well deserve the marked attention of those involved in regional development.
