Pogányság és kereszténység
Bozsóky Pál Gerő: Magyarok útja a pogányságból a kereszténységig.
Agapé Kiadó, Szeged, 2 0 0 0 . 387 old.
Bozsóky Pál Gerő külföldön élő, napja- inkban is alkotó magyar történész. Műveit jó pár éven keresztül nem láthattuk a hazai k ö n y v e s b o l t o k b a n . A r e n d s z e r v á l t á s ó t a azonban hazánkban is egyre több munkája jelenik meg. Leginkább középkori történe- lemmel, valamint vallás- és egyháztörténet- tel foglalkozik. Magyarországon eddig meg- jelent legismertebb műve a keresztes hadjá- ratokról szóló, szintén nemrégiben kiadott munkája (Agapé Kiadó, Szeged, 1995.)
A szerző ebben a munkájában azt a célt tűzi ki maga elé, hogy áttekintést adjon a kereszténység államvallássá tétele előtti ma- gyar „vallások" fejlődéstörténetéről (8-9.).
A kötet a vallási jelenségek változását, fej- lődését kísérli meg bemutatni, ezért a szerző felhívja a figyelmet: a vizsgált korszaknak csak azokat a politikai eseményeit elemzi, amelyek vallási vonatkozásban fontosak le- hetnek. Hangsúlyozza - s a korábbi kutatá- sok eredményei is ezt m u t a t j á k (lásd ehhez G y ö r f f y György: István király és műve.
Budapest, 1983. vagy Kristó Gyula: Ma- gyarország története 8 9 5 - 1 3 0 1 . Osiris Ki- adó, Budapest, 1998.) - , hogy Szent István döntő lépései mellett nem feledkezhetünk meg Géza és Taksony fejedelem törekvései- ről sem.
Rögtön a kötet első fejezetében feltűnő a felhasznált irodalom bősége. A lábjegyze- t e k b e n m e g m u t a t k o z ó t e k i n t é l y e s terje- d e l m ű bibliográfia t ö b b helyen a n n o t á l t formában jelentkezik. A szerző felhasználta az alkalmat, hogy a m u n k a közvetlen vo- nulatán túlmutató, de a témába vágó érve- ket és véleményeket, v a l a m i n t a korábbi, illetőleg a jelenlegi kutatási eredményeket összevesse. Ezáltal igen jól követhetővé te- szi az egyes fejezetekben tárgyalt témák ha- zai és külföldi feldolgozottságát, illetve a ku- tatás fejlődési irányát. Külföldön élő ma-
gyar szerzőről lévén szó, f o n t o s n a k tartom megjegyezni, hogy Bozsóky jól ismeri a kor- szakra vonatkozó régebbi és ú j a b b magyar kutatási eredményeket is.
Már a munka elején, a magyarok szár- mazásáról szóló első f e j e z e t b e n f e l m e r ü l a mai történetírás egyik problémája, mellyel aztán részletesebben foglalkozik a szerző:
„A forrásoktól, de még a legelemibb alapis- meretektől is magukat gondosan távoltartó rajongók őstörténeti művekkel árasztják el a könyvpiacot..." (13.). A Ligeti Lajostól vett idézet valós alapjait bizonyítván Bo- zsóky röviden á t t e k i n t jó n é h á n y kortárs szerzőtől származó művet, és sorra ismer- teti a bennük található őshazával kapcsola- tos véleményeket. Józan kritikai szemléletet alkalmazva, r á m u t a t az a l a p v e t ő tévedé- sekre és hiányosságokra. Bemutatja, hogy némely helytelen következtetés elsősorban abból adódik, hogy alkalmi történészeink többnyire „nyelvészeti alapon" kívánják bi- zonyítani elméleteik helyességét, s mindezt a mai magyar fonetikával való összecsen- gésre kívánják alapozni. Sajnos n e m veszik figyelembe azt sem, hogy a kereszténység nem „a magyar szellem világra szóló alko- tása" (22.), s nem az ősi magyar hitvilágon alapul - ahogyan azt több szerző is elkép- zeli. Bozsóky természetesen elismeri, hogy ma sok esetben még nem t u d u n k biztosat mondani a korai magyar történelemről, de felhívja a figyelmet: a források és a tekinté- lyes szakirodalom megfelelő ismerete nélkül nem szabad elhamarkodott következtetése- ket levonni.
O maga minden esetben megemlékezik a magyarság történetével foglalkozó külföldi és magyar forrásokról egyaránt. M i n d e n le- hetőséget megragad a források ismerteté- sére, miközben igyekszik a forráskritika módszereit maradéktalanul alkalmazni. Az objektivitásra való törekvés a m ű egészén végigvonul. A szerző a vitás kérdésekben alapvetően a nézetek ütköztetésére helyezi a hangsúlyt.
Az első nagy fejezetben Bozsóky sorra veszi a magyar őshazával foglalkozó tudo- mányos - és kevésbé tudományos - véle- ményeket, majd röviden összefoglalja a ván- dorlásokkal kapcsolatos nézeteket és a hon- foglalás körülményeit főleg Kristó Gyula, H ó m a n Bálint, Szekfű Gyula, Berta Árpád és Fodor István történeti munkái nyomán.
Ezután a honfoglaló magyarság hitvilágával k a p c s o l a t o s a l a p v e t ő kérdéseket veti fel a szerző. I t t is alapos ismertetést k a p u n k a magyarok hitvilágával foglalkozó hazai és külföldi kutatókról és műveikről, a kezde- tektől fogva. A források és a különböző ku- tatói állásfoglalások össztüzéből kilépve Bo- zsóky végül levonja a végső következtetést:
„A pogány magyarok, ú j r a h a n g s ú l y o z n u n k kell, valóban pogányok voltak, de nem hitetlenek, a n n a k ellenére, hogy sem hitvilágukról, sem liturgiái gyakorlataikról - a nyugati példák szerint - logikus és összefüggő, szabatosan megfogalmazott kézikönyvet nem hagytak r á n k . A m i t r ó l u k t u d u n k , s z á m o s t ö r t é - nelmi forrás apró és szétszórt részanyagából kellett egybegyűjtenünk, a ma használatos vallási szóldnccsel b e m u t a t n u n k , és az álta- l u n k ismert t á r s a d a l m i k e r e t e k b e vissza- helyeznünk..." (97.).
A szerző érzékelteti tehát azt a problé- mát, ami egész korai történetünkkel kap- c s o l a t b a n i g a z n a k bizonyul: a f o r r á s o k száma meglehetősen kevés, különösen az írott forrásoké. Gyakran csak a segédtudo- m á n y o k r a a l a p o z h a t u n k . Ebből pedig az következik, hogy bármilyen - kisebb vagy nagyobb - eredményt csak szorgalmas és g o n d o s k u t a t ó m u n k á v a l lehet elérni. Fel- hívja továbbá a figyelmet arra, hogy igen k ö r ü l t e k i n t ő e n kell e l j á r n u n k t ö r t é n é s z i m u n k á n k során, mivel azt a kevés ú j isme- retet, amit nehéz munkával előásunk az év- százados homályból, csak az általunk is- m e r t keretek közé t u d j u k helyezni. Ez ter- mészetesen igen sok negatív következményt von maga után. Hiszen a mai fogyasztói társadalom emberének gondolkodása szük- ségszerűen merőben eltér az ezer évvel ez- előtt élt emberek gondolkodásmódjától és világképétől. P r o b l é m á t j e l e n t h e t az is, hogy a napjainkban használatos szavak és fogalmak, amelyek szintén mai érzésvilá- gunkat és világképünket tükrözik, gyakran
félreértésekre a d h a t n a k okot. Jobb híján azonban ezeket kell alkalmaznunk.
Az őshazával és a honfoglalással kap- csolatos részfejezetek u t á n a szerző áttér a kalandozások történetének és forrásainak elemzésére. Bozsóky elismeri ugyan, hogy ezek a hadjáratok sokszor kegyetlenek vol- tak, de úgy véli, a magyar kalandozásokról tudósító, a borzalmakat gyakran személye- sen is átélő, vagy közvetlen szemtanú el- mondásait felhasználó kortárs nyugati szer- zők többször túloznak. De a magyarok tet- teit sem szabad megszépíteni! Hiszen elő- deink s z i n t e évente i n d í t o t t a k kegyetlen rablóhadjáratokat a bőséges zsákmány ér- dekében. A magyarság kalandozó hadjáratai során t ö b b kolostort és falut dúlt fel. Ért- hető t e h á t a források ellenséges s nem fel- tétlenül túlzó hangja.
N e m tartható a szerző azon véleménye sem, m i s z e r i n t a n y u g a t i h a d j á r a t o k k a l szemben a keleti h a d j á r a t o k célja egyértel- műen a zsákmányszerzés és az adó biztosí- tása lett volna. Maga Bozsóky sem tér ki arra a m o m e n t u m r a , hogy a Nyugatra in- duló hadjáratok céljának a zsákmányszerzé- sen kívül mit tekint. D e arra sem k a p u n k választ, hogy miért t e t t volna különbséget a magyarság Bizánc és a német területek k ö z ö t t . T u d j u k , hogy t ö b b k e r e s z t é n y és - akkor még - nem keresztény nép (csehek, ruszok, keleti szlávok stb.) területeire is in- dultak kalandozó hadjáratok. Falvaik, kolos- toraik feldúlásának oka egyszerűen a b b a n k e r e s h e t ő , hogy itt m e g t a l á l t a k m i n d e n t , amire s z ü k s é g ü k volt: egy szóval a zsák- mányt. A zsákmányra pedig a magyarság- nak - akármelyik néptől, akármilyen terü- letről s z e r e z t é k is a z t - rendkívül n a g y szüksége volt, hiszen a luxuscikkek és hadi- foglyok mellett többnyire olyan javakat ra- boltak, amelyeket maguk nem tudtak volna előállítani. A zsákmánnyal ilyen módon bi- zonyos termékek hiányát próbálták pótolni, másrészt pedig jólétet akartak biztosítani m a g u k számára. Ezek a z s á k m á n y s z e r z ő h a d j á r a t o k t ö b b n é p korai t ö r t é n e t é b e n - például a hunok, avarok, normannok - ese- tében is kimutathatók. ( M a k k Ferenc: M a - gyar külpolitika ( 8 9 6 - 1 1 9 6 ) . Szegedi Kö- zépkortörténeti Könyvtár 2. Szeged, 1993.)
Bozsóky e z u t á n t ö b b oldalról próbálja körüljárni az ősi magyar hitvilágot. A forrá- sok ismertetése után a szerző a magyarok hitvilágával kapcsolatos szakirodalmat is- m e r t e t i , majd nagy v o n a l a k b a n elemzi az ősi magyar hitvilág egyes összetevőit: a túl- világi életet, a házasodási és temetkezési szokásokat, az egyes szimbólumokat, a cso- dás származás hiedelmét stb.
Természetesen fokozott jelentőséget kap a m ű b e n - talán újdonsága miatt is - a po- gány hitvilág elemzésekor a tisztelet és az i m á d a t fogalma k ö z ö t t i k ü l ö n b s é g t é t e l . A magyarok, mint a nomád népek általában, nem imádták a természeti jelenségeket vagy őseik szellemeit. Egyszerűen tisztelték őket, hiszen a természet és az ősök jelentették számukra az életet. Hasonlóan fontos a ma- gyar hitvilág helyes értelmezéséhez keresz- tény forrásokban leírt eskük és szerződések értelmezése körüli kérdések helyes megvála- szolása. A szerző hangsúlyozza: korábban félreértették a pogány eskük és szerződések leírásakor a forrásokban megemlített áldo- zat szerepét. A pogányok szokásaiknak meg- felelően eskütétel és szerződéskötés alkal- mával kutyát, farkast vagy egyéb állatot öl- tek le. A korábbi értelmezés szerint ez azt jelképezte, hogy a pogányok a „kettévágott"
állatra esküdtek. Bozsóky egy 13. századi francia szerző, Joinville leírása alapján a kö- vetkezőket állapította meg. A szertartásban részt vevő felek nem a megölt állatra, mint valamiféle isteneknek szánt áldozatra esküd- tek, hanem mintegy példaként alkalmazták:
„így pusztuljanak el azok, akik a szerződést megszegik." (114.) Bozsóky e szokás ma- gyar változatát Anonymus feljegyzéseiben fedezte fel, aki a vérszerződés eseményével kapcsolatosan a következőket írja: „... Ha valaki utódaink közül hűtlen lenne a vezér személyéhez, és viszályt szítana a vezér és rokonai közt, a n n a k a vére ontassék, mint ahogy azok vére ontatott, akik hűségesküt t e t t e k Almos vezérnek." (1 15.)
A forráselemzés mellet a magyar hitvi- lágra vonatkozó kérdéseket a szerző a nyel- vészet segítségével is megkísérelte elemezni.
A z ő szavaival élve: a „régi szavak, fogal- m a k , kifejezések ú j a b b fényt v e t h e t n e k őseink hitvilágára." (1 17.) U g y a n i t t meg- jegyzi, hogy b i z o n y o s , a hitvilágra u t a l ó
szavaink a vándorlások korában is ismertek és használatosak voltak. A következő pél- dákat említi: isten, asszony, bocsánat, szán, harag, táltos, bűvöl, bájol stb. Hozzáteszi azt is, hogy „Csak félig meglepő, hogy a val- lási kifejezések k ö z t görög e r e d e t ű e korból nincs. S z á z a d o k k a l k é s ő b b ilyen is a k a d majd. De a mózesi vallásra vagy a muzulmán hitre utaló vallási kifejezésekről sem t u d u n k e korból. Ez viszont már tudatos elszigete- lődésre vall. Más, többször ellenséges érzü- letű népek vallásai voltak, tehát eleve tar- tózkodással fogadták őket." ( 1 1 7 - 1 1 8 . )
E helyen a szerző véleménye némileg pontosításra szorul. Kétségtelen, s ezt a szer- ző is említi, hogy a magyarok már a 7 - 9 . századtól kezdve megismerkedtek külön- böző tételes vallásokkal, többek között a ke- reszténységgel is, s ezekkel a vallásokkal szemben türelemmel viseltettek. Feltételez- hetjük, hogy elődeink a keresztény vallással szemben sem nyilvánítottak nagyobb tü- relmet, mint egyéb idegen vallással szem- ben, hiszen valamennyi idegen nép idegen vallása egyformán távolinak t ű n h e t e t t szá- mukra. A magyarázatot a szerző maga adja meg, amikor kifejti a szlávokra irányuló té- rítőmunka nehézségeinek egyik okát A ma- gyarok első találkozásai a kereszténységgel című
fejezetben: „A fő probléma számukra ... is az volt, hogy a kereszténység hirdetéséhez keresztény papok kellettek, más szóval és főképpen a kezdetben idegen papok, akik mögött mindig ott volt egy idegen püspök ... az idegen püspök mögött pedig egy ide- gen uralkodó feltételezhetőn idegen befo- lyása." A magyarok esetében talán további indokként felhozható az is, hogy az úgyne- v e z e t t „könyves" vallások b á r m e l y i k é n e k változatlan formában történő, tömeges fel- vétele jelentős életmódbeli változást köve-
telt volna meg a nomád magyaroktól.
Természetesen az sem zárható ki, hogy bizonyos kifejezésekkel már ebben az idő- ben m e g i s m e r k e d t ü n k , a z t a z o n b a n n e m állíthatjuk, hogy a fent említett kifejezések mindegyike egyértelműen vallási - főként keresztény - tartalommal bírt volna már ekkor. T u d j u k , hogy t ö b b generáció és ren- geteg erőszak kellett a h h o z , hogy n é p ü n k áttérjen a keresztény hitre. Ennek h a t á s a a magyarság anyagi és szellemi műveltségé-
ben, lelkivilágában lassan jelentkezett. Csak a 10. század végétől m e n t végbe olyan át- alakulás, amelynek következtében már a szó- kincs is v á l t o z o t t . Az ú j fogalmak kifeje- zésére felhasználtak új szavak átvétele mel- lett már meglévő szavakat is, amelyeknek hagyományos jelentéstartalma és a kifeje- zendő új fogalom között rokonságot érez- tek. Ez azt jelenti, hogy sokáig párhuzamo- san élt együtt a szavak régi jelentése az új- jal. S bár a keresztény vallás gyanakvóan fordult m i n d e n pogány szó felé, egy lassú folyamat eredményeképpen mégis több szavunk beleilleszkedett megváltozott jelen- téssel vagy jelentésárnyalattal az új világ- s z e m l é l e t b e . Ú j j e l e n t é s t a r t a l m a t k a p o t t például a f e n t említett kifejezések közül az isten, a b o c s á n a t , az i m á d n i , az úr vagy a szánni szavunk is, sok egyéb terminus mel- lett. (Bárczi Géza: A magyar nyelv életrajza;
Custos Kiadó, 1996. 1 0 1 - 1 0 3 , , lásd még Pais Dezső: A magyar ősvallás nyelvi emlé- keiből. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975.)
Mivel a fenti kifejezések jelentős tar- talmi v á l t o z á s o k o n m e n t e k keresztül, ér- demesebb lett volna a későbbiekben emlí- teni ezt a tényt, kitérve a szemantikai vál- tozásokra is. Néhány oldallal később (1 7 0 - 171.) a honfoglalás utáni magyarságra ható b i z á n c i - r ó m a i á r a m l a t o k a t elemezve ez a kérdés az előbbiekhez képest újabb megvi- lágításban kerül elő. B o z s ó k y itt András- falvy Bertalantól idéz: „A kereszténységnek megfelelő, szinte teljes erkölcsi és hitbéli fo- galomrendszer és szótár a honfoglalás előtti időből való. Nem a térítőpapok közvetítet- ték, m e r t akkor ezek az addig ismeretlen fogalmak megjelölésére szolgáló idegen sza- vakkal j ö t t e k volna n y e l v ü n k b e . A követ- kező szavak nyelvünkben finnugor, bolgár- török vagy más eddig ismeretlen eredetűek, de mindenképpen a honfoglalás előttiek:
lélek, john (lélek), áld, áldoz, áldás, átkoz, imád, m e n n y , másvilág, id (id-nap, ünnep), ül (megül, megszentel), boldog... stb. Az vi- s z o n t m á r a h i t t é r í t ő k é r d e m e , hogy új, vagyis keresztény jelentést kaptak." Meg kell jegyeznünk azonban, hogy továbbra sem h a n g s ú l y o z z a a s z e r z ő megfelelően a kérdés lényegét. Az o l v a s ó b a n ugyanis könnyen felmerülhet, hogy a szerző elkép- zelése szerint a magyarság vándorlása idején
már keresztény értékrenddel és keresztény gondolkodásmóddal rendelkezett volna.
Mindazonáltal kétségtelenül igaza van a szerzőnek abban a tekintetben - és ezt igen alaposan körül is járja - , hogy a magyarságra inkább hatott a nyugati kereszténység, mint a keleti. A honfoglalás utáni időszakban római és bizánci hatás egyaránt érvényesült M a g y a r o r s z á g o n . E z t jól m u t a t j á k egyes régészeti leletek, a l a p í t á s o k és egyéb for- rások is. N e m szabad megfeledkeznünk ar- ról sem, hogy a honfoglalás körüli időszak- ban több görög hatásra utaló terminológia is bekerült a magyar keresztény szókincsbe (pap, kereszt stb.) (Korai magyar történeti lexikon. Dunai bolgár-magyar kapcsolatok.
Főszerkesztő: Kristó Gyula. Akadémiai Ki- adó, Budapest, 1994. 176-177.) Közismert, hogy később a magyarság a nyugati keresz- ténységet választotta, aminek kézenfekvő oka a Bizánctól való politikai függetlenség megőrzése volt. A z t is tudjuk, hogy a nyu- gati egyház mellett csak István t e t t e le vég- legesen a voksot, n o h a már Géza is igyeke- zett a kereszténység római rítusát gyakorló területekkel felvenni a kapcsolatot. Ez a lé- pés azonban i n k á b b politikai, mint vallási álláspontot tükröz. Géza ugyanis látva, hogy a magyarság két nagy birodalom (Német- Római Császárság és Bizánci Birodalom) közé ékelődött, erős szövetségest keresett a magyarság számára. Bizánc fenyegető ma- gatartása miatt ezért a német területek, il- letve a német birodalmi egyház felé nyitott, melynek szerepe ebben az időben a császári akarat és hatalom biztosítása volt. A végső elhatározást azonban csak István hozta meg, amikor felvette a kapcsolatot a Szentszék- kel. Lépése már egyértelműen a Nyugat felé fordulást jelentette, noha az ő döntése sem volt politikai indokoktól mentes. ( M a k k Fe- renc: A bizánci fenyegetés árnyékában. Géza fejedelem politikai-vallási választása. Had- történeti közlemények, 2001, 1. szám, 130—
138.)
Bozsóky a korábbi véleményekkel egy- behangzóan értékeli Taksony fejedelem kül- politikáját. Észrevételeit f ő k é n t a kortárs Liutprand c r e m o n a i p ü s p ö k feljegyzéseire alapozza. Úgy gondolja, hogy T a k s o n y nem akart elszigetelődni a Nyugattól, éppen el- lenkezőleg, nagy gonddal kiválasztott köve-
tet küldött a pápához Saleccus személyében azzal a kéréssel, hogy a magyarok számára küldjön püspököt. Taksony a politikai füg- getlenséget akarta biztosítani országa szá- mára. Nemcsak azért, mert a nyugati hatá- ron küszöbön állt a Német-Római Császár- ság létrehozása, hanem azért is, mert a ma- gyarok seregei ebben az időben hadban áll- tak Bizánccal. így a magyarokat két oldalról két nagyhatalom inváziója fenyegette. Min- denesetre a pápa részben kényszerűségből eleget t e t t a kérésnek. A korabeli jogszokás- nak megfelelően püspök-követet nevezett ki Zakeus személyében. A követség azonban nem j u t h a t o t t el M a g y a r o r s z á g r a , m e r t I. Ottó katonái elfogták a pápa küldötteit.
Az első próbálkozás tehát 9 6 3 körül sikerte- len maradt (172-177.). Nagyjából tíz évvel később sikerül Géza fejedelemnek elérni, hogy Magyarországra nyugati térítők jöjje- nek, méghozzá úgy, hogy az ország és feje- delme m e g ő r i z z e függetlenségét. Géza jó politikai érzékkel oldotta meg a kényes kér- dést. 973-ban a birodalmi találkozóra köve- t e k e t k ü l d ö t t , hogy t é r í t ő p a p o k a t k é r j e n Ottótól. O maga azonban nem jelent meg egy olyan találkozón, ahol a császár hűbére- seit fogadta. Alkalmas volt az idő a kérésre azért is, mert a császárság erre az időszakra megerősödött, s bebizonyosodott az immár hajlott korú O t t ó számára is: a magyaroktól nem kell t ö b b e t félnie.
Géza fejedelem - írja a szerző - a kez- deti nyugati sikerek ellenére nem szakított Bizánccal sem. Mi sem bizonyítja ezt job- ban annál, hogy keleti rítus szerint keresz- telt feleséget választott magának. „Sarolt szerepét Géza oldalán sokáig nem méltatta eléggé a történetírás" - állítja Bozsóky. Iga- zolni p r ó b á l j a azt a n é z e t e t , m i s z e r i n t Sarolt hasonlóan jelentős tevékenységet vég- zett a térítés szempontjából Magyarorszá- gon, m i n t Géza, s e tevékenység egyik sar- kalatos p o n t j á n a k a veszprémvölgyi apáca- k o l o s t o r t t e k i n t i . Kísérletet tesz a n n a k bizonyítására, hogy az említett kolostor ala- pításának gondolata és kivitelezése Sarolt kí- vánsága szerint történt ( 2 0 3 - 2 1 2 . ) .
Ezután sorra veszi a szerző az István ko- rabeli vallási és politikai problémákat. Rá-
mutat, hogy első királyunk halálát követően milyen nehézségek merültek fel az öröklés- sel kapcsolatosan, majd Orseolo Péter ha- talomra kerülése után a politikában. Meg- e m l é k e z i k a V a t a - f é l e p o g á n y l á z a d á s r ó l , mint a pogányság végső életjeleiről és első szentjeinkről is, akik a kereszténység végső győzelmét jelentik a pogányság felett.
Az utolsó fejezet a kötet egyik legérté- kesebb szakasza. Ebben Szent István kül- földön alapított egyházi létesítményeit tár- gyalja a szerző. Úgy látja: István ezekkel le- hetővé tette, hogy „alattvalói b e t e k i n t é s t nyerjenek a keleti és nyugati kereszténység központjainak szellemi és lelki kincsestá- rába". Figyelemmel kísérhetjük Róma, Jeru- zsálem, Ravenna és Konstantinápoly ma- gyar zarándokházainak történetét. Egyrészt az alapítványok vitás kérdéseiben foglal ál- lást Bozsóky a legújabb kutatásai alapján, másrészt az alapítványok továbbélését kö- vethetjük n y o m o n napjainldg, illetve mind- addig, ameddig a történetükre v o n a t k o z ó a n adat található. Jelentős információértékkel bírnak a későbbi, hasonló célú alapításokra vonatkozóan közölt források is. A szerző ebben a fejezetben további jelentős forráso- kat közöl a Szent István által t e t t külföldi alapításokkal és az István által létrehozott jeruzsálemi zarándokúttal kapcsolatban.
Bozsóky m u n k á j a t ö b b t e k i n t e t b e n is érdeklődésre t a r t h a t számot. Egyrészt aktu- alitása, másrészt újdonsága miatt. M ű v e ak- tuális, mert éppen a 2 0 0 0 - 2 0 0 1 . évben ün- nepeltük a magyar állam fennállásának ez- redik évfordulóját. Újdonsága pedig abban áll, hogy ma is hiányzik egy olyan komoly, modern önálló monográfia, amely áttekin- tené a magyar hitvilág jellemzőit a kezde- tektől fogva egészen a kereszténység felvé- teléig, illetve a n n a k meggyökeresedéséig.
Bozsóky e kötet megírásával megtette az első lépést afelé, hogy ez a monográfia meg- születhessen. Közvetítésével a nyugati tör- ténetírás új kutatási eredményei is bekerül- nek a magyar történetírás vérkeringésébe.
