A BÉKÉBE VALÓ NEVELÉS.
A rögtönítélő közvélemény — az alkalmi poétától a drágító spekulánsig — kimondotta az ítéletet: a háború anyagi, vallási, er-
kölcsi stb. haszon az emberiségre. Már-már az egyiptomi tizedik csapásnak látszott a béke, mikor a tárgyilagos megfontolás hozzákez- dett ahhoz, hogy kiszellőztesse a gondolkodásból a statáriális megálla- pítást. Ez előtt a feladat előtt áll a pedagógia is. Meg kell vizsgálnia bizonyos jelszavakat, melyek könnyen születtek és nehezen akarnak megboldogulni. Ezek közé tartozik a háborús pedagógia jelszava.
Értékes alapgondolata ez volt: a nemzeti élet ily nagy kilengése mennyiben érinti a pedagógiát, mennyiben kell megváltoznia, mennyi- ben kell megmaradnia a háború alatt ? A gondolat azonban fejlődött, még pedig átalakulással. Már a háborús tanítás második hónapjában olvastuk a nevelők észleleteit: az ifjúság magaviselete komolyabb, szorgalma fokozottabb ; a nagy idő felemelő hatása a tanítón és tanít- ványon megérzik. Az iskolának tehát keresnie kell a kapcsolatot a háborúval; a háborút kell tanítani. Hamleti töprengés helyett csele- kedtek a reformátorok. Történelemórán a Mazuri ütközetről beszéltek ; olvasásórán a távirati irodák jelentéseit olvasták; rajzórán terepfelvé- teleket készíttettek. Katonákat hívtak az iskolába, kiszedték a bornyú tartamát, szótszedték a puskát, rohamállásba állították a vitézeket.
Mindez annyira jónak és szükségesnek találtatott, hogy a háborús pedagógia már halhatatlanná akart lenni. Harmadik alakjában az ifjúság katonai előkészítését kíváfija. Ez alakjában a legtetszetősebb.
Mégis vagy éppen ezért meg kell vizsgálni, hogy mennyit ér e gondolat a mai körülmények nélkül, mert hiszen arra az időre irányul, uhuikor ezek megszűnnek. Yolt-e a háborúnak olyan hatása, ami a nevelés megváltozását kívánná?
A pedagógusok kevés kivétellel elismerik, hogy a háború hatása csak a 15—18. éven túl nyilvánul. Ez már körülnyírja a háború nevelő hatásának mithoszát. Legértékesebb hatásának a harckészség fokozódását látják. Ez circulus vitiosus. Harckészségre csak a háború- ban van szükség. Ha a háborúnak az a nevelő értéke van, hogy a maga számára szükséges harckészséget erősíti, akkor ez az értéke a pedagógia számára semmi. Hatása volna még a hazaszeretet és az önzetlenség. erősödése. Ezekkel azonban később, foglalkozunk ; innen bátran kikapcsolhatjuk.
Ezzel a tartalmilag és területileg korlátolt értékkel szemben áll a káros hatás. Bizonyos évekre nem korlátozható. Tartalmilag jelen- tősebb, mint a hasznos hatás. Megnyilvánult az ellenséges nemzetek
gyűlöletében, melyet még az ellenség nyelvének tanulására is át- vittek. Jelentkezett az ellenfél megvetésében, mellyel az ellenfél értékeinek becsmérlése járt együtt. Erősítette az önzést; továbbá a bosszúvágyát, kárörvendezést, az árulkodást (gondoljunk csak a fel- nőttek leveleire, a liazafiatlanság vádjára). Erre vonatkozó adato- kat nem gyűjtöttünk, mert fatalista módon elintéztük ezzel a szó- l a m m a l : «a magyar ember jószívű, a magyar gyermekben ilyen hibák nem fordulhatnak elő». A németek közül azonban a legkitűnőbb peda- gógusok Natorp, Barth stb. hívták fel a szülőket és tanítókat, hogy a háború e megfigyelt káros hatásaitól óvják az ifjúságot. Továbbá, szintén a háború hatása alatt, állandóan nyugtalan, ideges, komoly munkára képtelen volt az ifjúság lelke. Az apák bevonulásával a fel- ügyelet meglazult, a nevelők is elnézőbbek voltak, sőt néhol hamis órzelgősségből mindent eltűrtek. Az eredmény nem kétes. Mások is tapasztalták, magam is megfigyeltem, hogy a harctéren levő apa, test- Aér, az ifjúság sorozása, a rendkívüli idő a kötelesség tudatos ós szá- mító elmulasztásának, késő esti sótálásoknak, kocsmázásoknak, kártyá- zásoknak lett lcöpenyegóvé- és dajkájává. Még a besorozottak is több kötekedő hajlamot, hányi-vetiséget mutattak, mint komolyodást.
Mind határozottabbá válik az a felfogás, hogy a háború «felemelő hatása® előlegezett vélekedés volt. A tapasztalat inkább ellenfelet mint jobarátot lát benne. Végleges véleményt csak a háború után mondhatunk.
Tárt-e fel a háború olyan hibát, mely a nevelés megváltoztatását követelné?
A testi nevelésben hibát nem tárt fel. Azaz erről a háborúval kapcsolatban szólni akkor nem lehet, amikor a testi ai ravalóság mér- téke állandó lefokozás alatt áll. Mikor a kiválasztott erősek elhulltak)
a sokkal rövidebb idő alatt kiképzett gyöngébbek álltak helyükre, akik a harcnak talán nehezebb részét végezték és el nem képzelt szenvedé- seket állottak ki. Magyarázatot nem a testi előkészítésben, hanem a kényszerítő körülményekben találunk. Ezek mellett számításba kell vonnunk a kötelességérzést, az értelmességet, áz otthonvalók szeretetét.
Ezek a polgári erények diadalmaskodtak a harctereken. Ezek az iskola pontos munkáját dicsérik.
A katonai előkészítésnek előzménye nincs. Nézzük a következ- ményét. A katonai előkészítésnek objektív és szubjektív része van.
Az objektív előkészítésnek új tantárgyat kellene teremtenie, amely a háborút tanítja. De éppen a mostani háború alatt megváltozott a háború elmélete és technikája. A régi tapasztalatokból levezetett következtetéseket a megvalósítás alkalmával el kellett vetni vagy friss indukciókkal' megjavítani. Bebizonyosodott,. hogy á háborút a
háború alatt lehet megtanulni és kitanulni. Tehát az ifjúságnak ilyen előkészítése céltalan. A régi tantárgyak közöl előkészíthetne a földrajz és a rajz. . De hogy mennyiben, ezt máig még nem körvonalozták.
Araellett kétségtelen, hogy. az új szempontok a földrajz és rajz tanítását lényegesen eltérítik eredeti feladatától. Szóba kerülhetnek a nyelvek is, amelyeket aszerint kell megválogatni, amint majd a diplomácia szövet- ségeket köt vagy old. Ez azonban lényegtelen az előkészítésben.
Legnagyobb feladat a tornára várna, még pedig a katonai rendgyakor- latok tanításában. Rendreszoktatás, fegyelmezés, a test edzése ós iigye- sítése minden tornatanítás programmjában ott van. A katonai kiképzés, a drill nincs ott. De nem is kívánatos. A diktált cselekedet, a paran- csolt akarat és érzés annyira összetöri a felnőtteket is, hogy egyéniség nélkül való gépnek érzi magát, gondolat nélkiil való lénynek, aki ingerekre reflex mozgásokkal reagál: Az ifjúságban még inkább meg- bénítaná a cselekvő akaratot, az elevenséget, a lélek és test rugékony- ségát. Gondoljunk vissza a mi tornaóráinkra, vagy figyeljük meg tanít- ványainkat : a lélek nélkül végzett, unt fordulások, sorakozások, visszakozások után mennyire várják a szertornázást és a játékot, amely számukra cselekvés, szabadság, vidámság, élvezet.
A tornatanítással begyakorolt, edzett, ügyes, erős és mozgékony test magasabb, rendű és minden viszontagság elviselésére alkalmasabb, mint a katonai kiképzéssel meggyötört test. Ezt elsősorban a harctéren levő pedagógusok bizonyíthatnák ; tőlük azonban most hiába várjuk.
De álljon itt W. Neuehdorff mühlheimi főreáliskolai igazgató harctéri leveléből a következő intés: «A drill, a merev katonai fegyelem le- rontaná a szabad, friss, vidám, ifjúsághoz annyira illő életet. Ez a foglalkozás az ifjúságra nézve értelem és lélek nélkiil való lenne, mert- örökké csak az alakot és eszközt tekintené. Ismétlem, ez rettenetes lenne.® (0. K. T. K. 1916 febr., 28. 1.) Másodsorban a katonák ille- tékesek hozzászólni. De ezek csak erős edzett ifjakat kérnek. Nemcsak Moltke gondolta ezt így, hanem így látják a katonák ma is. Spitzel őrnagy «Die Hilfe» c. folyóiratban ezeket írja: «Minden további kato- nai ténykedésnek alapja első és második helyen a torna lesz . . . Torna ós testi fejlesztés tehát az ifjúság katonai kiképzésében nem egyik főtényezö, hanem a fölényeső és ezért ezzel kell behatóan foglalkozni. ® (0. K. T.. K. 1915 nov., 86. 1.) Egy bajor ezredparancsnok pedig a Frankfurter-Zeitungban erősíti meg állításunkat: «Az Isten szerelmére, ne engedjük, hogy különleges katonai elem beférkőzhessék az ifjúság . nevelésébe® (u. o. 87. 1.). Mindezekhez hozzáadhatjuk Svájc argumen- . t-umát: megpróbálta a katonai előkészítést és visszatér az ifjúság testi -.nevelésére.
•Vegyünk figyelembe egy ellenvetést: a gépiességet elkerülhetjük
az ifjúsági' egyesületekkel, ezek becsvágyat' keltenek az ifjakban és tevékenységüknek teret engednek. A katonák azonban, akik hivatásukat véresen komoly munkának tartják, akik a katonaságnak nemcsak a külsejét, de a pszichológiáját is ismerik, kevés katonai értékű ered- ményt várnak attól, ha az ifjakkal katonásdit játszatunk. Az ifjúsági zászlóaljak szervezésekor ezt a véleményt vallották a katonai hozzá- értők s maga az ügy legalaposabb ismerője, az immár elesett Sárói Szabó Lajos is; Az egyesülétek csekély katonai értékkel szemben nagy kárt okoznak. Elvonják' az ifjak figyelmét a komoly, munkától, rászoktatják a testi erő és ügyesség túlértékelésére, a szellemi érték lekicsinylésére. Oly gondolatkört teremtenek, amelyben a szellemiek- nek csekély szerepe van, amelyben a közönségesség lesz vezetővé s ez a nemes törekvést letöri. Félébresztik a rangvágyat; felkeltik azt a hitet, hogy a mindennapi élet munkájánál sokkal magasabb rendű feladatot szolgálnák; ez azntán alaptalan komolykodássá, az önérték túlbecsülésévé, a testi edzettséggel való teljes megelégedéssé fejlődik ; kérkedésben és nyegleségben, a beszéd kaszárnya-stflusában nyilatkozik.
Szóval az arra könnyen hajló ifjakat olyanná formálja, amilyenné az egyenruha szokta formálni a könnyű lelkeket. Akik megfigyeltek ifjú- sági katonai csoportokat, • észrevették, hogy beszédükről, magatartásuk- ról lerítt e képzelődés: mi az. erő és a hatalom vagyunk,' nekünk minden szabad. Még azt is tagadnunk kell, amit sokan állítanak, hogy ez egyesületek növelik a bajtársiasságot és a barátságot. Figye- lembe kell venni, hogy baj nélkül a bajtársiasság kasztszellemként jelentkezik. Másodszor azt, hogy az iskolai osztályok körében is meg- van a társadalmi, felekezeti, érdek stb. elkülönülés, akárcsak egy kis városban. Ezen nem segít a címek, rangok, fölé- és alárendelések orvossága. Inkább a sok szétágazó ' törekvéshez egyet vagy többet ad.
Az objektív előkészítés tehát kevés katonai haszonnal, sok testi, szellemi, morális kárral járna. Nem marad belőle egyéb, mint az egész-
• ség megóvása és a test ápolása tornázás által. Ehhez azonban nem kell háború, katonai nevelés, mert a pedagógia már régen hirdeti : ép testben ép lélek. A háború csupán figyelmeztet arra, hogy nagyobb gondot fordítsunk a nem is mellék-, hanem mellékes tantárgyként kezelt egészségtanra, az iskolaorvosi intézményre és a tornatanításra, amelynek kivált a felekezeti almá materek mostoha anyjai voltak.
A. szubjektív előkészítéstől azt várják, hogy háborúra alkalmas lelket teremtsenek. Megokolják ezt azzal, hogy most sem voltunk a háborúra ránevelve, ezért megdöbbent a közszellem, fejetlenség, kap- kodás bénította- meg 'a mozgósított ország életműködését. A'dolgot szót kéli'. választani: a kapkodás .és fejetlenség' nem a ráneveltsóg, 'hanem a / szervezettség kérdése. Nem az iskolára, nem a nevelésre,
hanem a háborút intéző hatalomra tartozik. A megdöbbenés pedig a legtermészetesebb következmény. Különös volna, ha a vérzsilip fel- húzásakor még csak nem is döbbennénk meg, hanem valami számító és érzéketlen közönnyel néznők a test és lélek kimondhatatlan szenve- déseit. Lehet-e valakit ránevelni az élet nagy tragédiáira? Hova lesz- nek az elvek, gondolatok, megszokások, amikor a felindulások, szenve- délyek vihara feltámad? Lehet-e egy egész nemzetet ránevelni arra, hogy egy-egy emberöltő szörnyű megrázkódását úgy fogadja, mint annak bejelentését, hogy esik az eső? Ha lehet, akkor a nevelés nagyon tartózkodjék tőle, mert a <meroi dilettantizmus »-nál emberibb és hasznosabb Perikies, aki nyilt csatában nem áldozza fel a polgárok életét, mert a fák hamarosan megnőnek, de az emberek nem.
Kívánják továbbá a katonai erényekre való előkészítést Mik ezek a sajátos katonai erények, amelyek annyira különböznek a polgáriaktól? A minisztérium által kiadott, az ifjúság katonai elő- készítésére vonatkozó utasítás a következőket sorolja fel: rend, figye- lem, engedelmesség, bajtársiasság, vállalkozó kedv, meggondoltság, lélekjelenlét, elszántság, bátorság, önmegtagadás. Ezeket ugyanazzal a joggal, sőt még többel polgári erényeknek nevezhetjük, mert polgári együttélésről ezek nélkül szó sem lehet. A rend, figyelem, engedelmes- ség a pedagógia elemi követelményei. A bajtársiasság, amint említet- tük, jó helyett rosszat eredményez. Az ellenkező esetben is kevesebbet mond, mint a felebaráti szeretet. Erre a magasabb erényre nevelünk.
Ebben megtaláljuk az önzetlenség jézusi, tehát polgári erényét is.
A meggondoltságot sem kell külön katonai előkészítéssel iktatni be a nevelésbe. A vállalkozó kedv fejlesztésére teljesen alkalmas: a torna, a játék, a kirándulások, cserkészet, munkára nevelés. Bátorságon csak a célt tisztán látó, öntudatos elhatározást és kitartást értjük. Tehát nem tiszta vakmerőség, hanem inkább értelmi tény. Mint ilyen, a művelt ember erénye. A kultúra kitermelte, megkívánja és megteremti ma is ezt a kényszerítés nélkül való erkölcsi bátorságot. A személyes bátorság már nem kultúr-erény. Megvan az ügyeit késsel elintéző szicíliaiban, a bikaviadalok torreádorjaiban, sőt még a gurkákban is.
Ez hirtelen fellobbanó, kitartás nélkül való indulat. Erre a tömegekkel dolgozó hadseregben kevés alkalom adódik. Nincs is szüksége erre a ro- manticizmusra a háborúnak, amely kitartáson, szervezettségen, értelmi, mondhatjuk tudományos tevékenységen alapul. A művelt ember bátor- ságára van szüksége a hadseregnek is. Ezt pedig nyugodt lélekkel a polgári erények sorába számíthatjuk. Az elszántság az egyetlen, ki- válóan katonai erény, amely nincs meg a nevelő iskola munkatervében.
De éppen osak ezért kisérletezni a katonai előkészítéssel megokolatlan.
Azt vethetné valaki ellenünk, hogy célzatosan csoportosítjuk a
tényeket, mikor azt mutatjuk ki, hogy a katonai előkészítésnek nem lesz eredménye. Elismerem, hogy lesz; még pedig a katonai szellem.
Mondjuk ki őszintén, hogy az az iskola, amely a katonaságra készít elő, a militárizmus melegágya lesz. A harciasság éppen nem tartozik a dédelgetni való tulajdonságok közé. Enélkül is több van bennünk, mint kellene. Megvan a kis gyermekben : megveri az asztalt, amelybe megütötte magát. Ez az oktalan gyermek felnőtt testben karddal oldja meg a gordiusi csomót, ütéssel véd, torol, cáfol és értekezik. Lehet, hogy magam vagyok e véleménnyel, de a harcvágyat látom a gyer- mekek kötekedő hajlamában, iskolai és utcai verekedésében, bicskázá- sokban, párbajokban és a törvényszéki hírek között található bűnök- ben. Kevesebb fontosságot tulajdonítunk ennek, mint kellene. Mind- ennek tömörített bizonyságát látom annak a lelkésznek elbeszélésében, aki a mozgósítás idején kedélyeskedve- mondotta el, hogy faluja legé- nyei sok kitüntetést fognak nyerni, mert' annyira lelkesek és harciasak, hogy az állomás vendéglősót is leszúrták. A szülőknek, az iskolának és a rend fenntartóinak végre együttesen' gyökeres munkához kellene fogniok, hogy a féktelenkedő harcias kedvet lenyessék. Igaz, hógy van- nak egyesek, akik a háború hatásában éppen a harciasságot becsülik legtöbbre. Nem tarthatunk velők, mert a harciasság a magánéletben vagy így jelentkezik, vagy — finomított alakban —" mint krakélerség és hősködés. Ezt' a szellemet az iskolának ápolnia nem szabad.
De tekintsünk messzebb: a nemzeti életre. A katonai szellem a békében nem lesz helyzeti energiává. Sőt azt sem mondhatjuk, hogy olyan vággyá alakul át, amelynek célja nincs, amely valami ' x-re irányul. Ezt az ismeretlent mindig helyettesíteni fogja valamivel,
mert a felgyülemlett energiának el kell vezetődnie, akár-a nemzeti életben, akár a földrajzi határokon túl. A katonásan nevelt nemzet a nemzeti élet kérdéseit is katonás rövidséggel ós eréllyel fogja elintézni.
Harcias világnézetének éppen nem lesz korlátja az, hogy a maga fajtájával áll szemben. Ez a világtörténelemben milliószór megsértett, összetört szempont; nem fogja a katonai felfogást meggátolni abban, hogy ne tartsa inkább ellenségének azt, akiről tudja, hogy ellensége, mint azt, akiről nem tudja.
Sokkal jobban fenyegeti azonban e szellem a nemzetek között való viszonyt. Utat tör azoknak az alacsony lelki tulajdonságoknak, amelyeket az emberek között való érintkezésünkben írtunk és bünte- ' tünk. Béklyót ver á megfontolásra és nagylelkűségre, mert a militarista
szellem dicsőbbnek tartja a kaiddal való tanácskozást, mint a nyárs- polgári megértést, elpuhult engedékenységet, gyáva békés hajlandóságot.
Vagy csöda útján éppen ezek lesznek ott erősebbek, ahol harcra nevel- ték -az embereket ? A harcias Karthagóban Hanno okos, előrelátó
beszédére azt mondották, hogy ellenségesebb a római követénél. Inkább követték vaksággal és lelkesedéssel a a katonai erényekkel és nagy hibákkal ékes® Hannibalt, aki annyi vér árán hazája pusztulását vívta ki. Az olasz népnek tapsai voltak az olcsó dicsőséget kereső d'Annun- zio számára és kövei Giolitti'számára. A háború alatt többször tapasz- taltuk,. hogy a harc lázától, katonai szellemtől átitatott nemzetek áhítoztak a háborúra, holott békében élhettek volna. Ez természetes;
a katonai nevelés kiirtja azt a gondolatot, hogy a háború bűn és csak az önvédelem méntheti. Beülteti azt a hitet, hogy a nemzeti élet legdicsőségesebb ténykedése.
Túlzott félelem, vagy rémítgetés — mondhatná valaki. Nem foglalkozunk azzal, hogy némelyik újság az ellenséges nemzetek kicsinyjeit és nagyjait ízléstelen szellemeskedése szabad zsákmányának tekinti. Inkább arra mutatunk rá, hogy a dolgoknak katonai szem- pontból való vizsgálata mennyire megtévesztette még az emberiség legnagyobb szellemeit is, akik a tömeg közönségessége fölött állottak eddig. A finom megfigyelők, a történet kicsinyességeit felsőbbsóges mosollyal elemzők háborús ponyvát írnak. A béke rajongói gyűlöletet prédikálnak. A bölcsek oktalanságokat cselekednek. Wundt sebtében új bölcsészettörtónetet ír s abban az angol ós francia gondolkodás torzképét adja. Henri Bergson vezércikkeket szónokol. Ha ilyen hatást látunk az átlagon magasan felül álló elméken, szabad-e a ható okokat a fejletlen agyvelőkbe belenevelni?
Gyűlöletet, elfogultságot, erőszakot várhatunk a katonai, vagy némelyek szerint «hazafias® (?) neveléstől. Hadd igazoljam ezt az állításomat. Képeskönyv van előttem; tehát gyermekszobának való : a Légy nyugodt édes, drága hon. A Himnuszon kívül hadi verseket közöl. A versek nem költői szépségeik kedvéért vannak helyükön, hanem azért, hogy befolyásolják a gyermekszoba lelki világát. A vitéz
«nem küzködik apró életbajjal®, «nem húzza meg a dolog®. «Nem kenyere a szerelmi hűség® sem. Csak «a táborba kívánkozik, ott a férfipróba®, nem gyáva, amert a halállal szembenéz®, ott «a vérszagtól és füsttől megrészegül®. A képek pedig népies kifejezésekkel megírt versek kisóretóben mutatják be a világháborút. Sorba vászonra vetem őket. 1. kép. Német Michel és magyar Miska kertjót megirigyli akis Koszovicsn és nagy Nikoláj. 2. Koszovics «szemtelent ,-mert háta mögött áll bunkós bátyja. De a bátor Miska ütésre emeli kezét, hogy képen .üsse a a rongy os gyerekein. 3. «Kupán is kapja a ripőköt.® Nikoláj a bottal csapkod. Michel Miska segítségére siet. 4. Ásóval, bottal verik egymást. A verekedőkre nyelvét öltögeti Jacques és a még egy csibészt.
5. Míg Michel csizmájával gyomrozza ezeket, siet a vízen át John, kinek vállán ül aJapsz, a majma®. 6.• Michel tovább veri Jacquest;
Johnnak, az lalávaló kötöknek* odakiáltja, hogy fütyül rá. 7. Johnt a földhöz vágja, vizet önt a nyakába. 8. Michel és Miska ketrecbe zárja mind az ötöt. A könyv címe: Légy nyugodt édes, drága hon.
Ahol azonban a gyermekszobában így nevelik a gyermekeket, ott nem lehet nyugodt a hon. Erre a könyvre ráolvashatjuk Wolfgang Heine német képviselő szavait: aBűnt követünk el az ifjúsággal, bűnt a néppel szemben, ha a háborúból és katonaságból játékot űzünk és ezt a veszedelmes játékosdit még hozzá az iskolával ápoltatjuk.®
A szubjektív előkészítés tehát a militárizmust ápolja ; eredménye káros mind az egyénre, mind a közösségre. Ennek sincs helye az iskolában. Annyival inkább nincs helye, mert a háború múló jelenség ; csapás, amelyet korlátozni kell ós kiküszöbölni. Az iskolának pedig maradandó eredményekre kell törekednie.
Itt jutunk az iskolának ahhoz a feladatához, amelyet új és megoldandó feladatának tekintünk, a békére való neveléshez. Az iskola feladata-e ez ? Sokkal inkább, mint a katonai előkészítés. Száműzni innen a kultúrát, a megértést, az igazságkeresést, innen, ahol eddig legalább kevéssé meghúzódhatott, nem lehet. De a békés szellemet be kell venni. A művelődés feltétele a béke ; kell, hogy a művelődós műhelyében ezen dolgozzanak. Szép, emberi feladata : gyűlöletet oltani, haragot oldani, nyugalmat teremteni, az emberiség alkotó munkájában résztvenni. Politika ez ? Sokkal kevésbé, mint a katonai előkészítés.
A harc is a bókéért folyik és akkor a béke az iskolának nebántsvirág volna ? A fejlődés útja is a béke országa felé kanyarodik. Ha a neve- lésnek és eszközének, az iskolának valaminek szolgálatába kell állania, csak a fejlődést szolgálhatja. Meg is kell azt tennie az iskolának, mert éz anarchiába melyben mindenki békét akar és nincs béke, senki sem akar háborút és állandóan háború van, változást és ezzel rendet csak a másképpen nevelt emberiség hozhat.
A békére való nevelés nem jár új anyaggal vagy felforgatással.
Csak a nevelés szellemének, az anyag kiválogatásának kell megváltoz- nia. Kezdődik a változás a családi nevelésben; kiküszöbölendők a harcias versek, képeskönyvek, a játékszerek közül a kard, puska, csákó, ágyú, ólomkatona — és az uniformis, ami nemcsak a kicsinyek nagyzási hajlamát kelti fel és erősíti, hanem ízléstelen is. Folytatódik az iskolában. El kell hagyni a puskapor-szagú dalokat, a tisztán politikai történet kiszemelt harci jeleneteit, amelyekből az a tévedés keletkezhetik, hogy az emberiség egyéb és értékesebb munkát alig végzett, mint háborúskodást s más nagyokat nem szült, mint olyanokat, akik sokat győztek vagy sokat vesztettek. Mérsékelni kell az ünne- pélyek még békében is kardcsörtető hangját (csinos szemelvényeket mutathatnánk be). Azt mutassa fel a tanítás, hogy a művelt emberiség
Magyar Paedagogia. XXVI. 1—2. 2
keresi az igazságot, küzd a természettel. Ez az egyetlen értékes és alkotó munka. Ünnepelje azt, hogy a nemzet is résztvett, eredménnyel . ebben a közös munkában. A vallástanításra is nagy feladat vár. Hir- , dette Jézus kategorikus imperatívuszát: ne ölj! Ehhez a hegyi beszéd
nem tett engedményt, sőt még az eddigi értelmezést is korlátozta.
Mégis az erkölcstanok a «ne ölj !» után rögtön alkudtak : de ekkor és ekkor nemcsak szabad, hanem kötelesség, sőt legszebb dicsőség ölni. Továbbá a felekezetek egyháztörténelmükben úgy számoltak be jézusi munkájuk végzéséről, hogy elmondták, hogy fegyverrel intézték el a hitvédelem és a cáfolás kérdéseit. Ezzel megszentelték az emberi gyarlóságot, holott kedvező alkalmuk volt volna rámutatni arra, hogy a kufárok bemennek a jeruzsálemi templomba. A vallástanításnak nagyon komolyan kell vennie alapelveit, komolyan kell hirdetnie, hogy az Istenben mindannyian testvérek vagyunk, hogy az Isten nem emberi szempontok szerint személyválogató, hogy a felebaráti szeretet fogalmát nem szűkíthetjük és bővíthetjük idő és hely szerint.
A békenap (máj. IS), mely eddig csak az elemi iskolákban volt, terjedjen ki minden más iskolára és legyen béketanévvé. Az iskola Janus-arcú: béke-munkája legyen _ őszintébbé és intenzivebbé. Eddig csak olyan volt, mint az a békeünnepély, amelynek végén elénekeltette a tanító a «Eel-fel vitézek a csatára» kezdetű dalt.
Vegyük most sorra a vethető ellenvetéseket.
«A hazafiság károsodik a békére való nevelésben.» Említettük, hogy sokan a hazafiság erősödését vették észre a háború alatt. Mikor azt hallom, hogy harc és hazafiság szimbiotikus fogalmak, akkor mindig a jó pinguinre gondolok, aki csak azért jó pinguin, mert gyűlöli a marsuineket. Megbotránkozva kérdezi: «Hát te nem tudod, mi az a hazafiság? Az én mellemből csak két kiáltás tör fel: Éljenek a pinguinek ! Halál a marsuinekre !» (Anatole Francé.) Ez retorikai hazaszeretet; és ha elcsenevészedik, jó lesz. Nem áll legalább útjába a magasabbrendű hazafiságnak. Ez nem azonosítja a haza és a harc fogalmát. Nem Moloehnak fogalmazza a hazát, akit ember-áldozatok- kal lehet tisztelni, hanem édes anyának, aki nemcsak eltakar, hanem elsősorban ápol. Ez az édes anya megérti a másik édes anyát, n e m kívánja meg fiától, hogy gyűlölje a másik anya fiát. Nem kívánja, hogy attól elzárkózzék, kárán örüljön, boldogulásán kétségbe essék.
Ha a hazaszeretet szent, nem lehet' köze a gonosszal. így a haza- szeretet. azon az átalakuláson megy át, amelyen átment az istenfélelem, . midőn az emberiség a haragos bálványoktól a szerető atyához tért.
Csökkent ezzel az istenfélelem? Csökkenni fog a hazaszeretet? Nem ; az iskolának ápolnia kell a fensőbb hazaszeretetet.
• Az önzés elhatalmasodását szüli a békére való nevelés. (Erre
s utaltunk fent.) Az emberiség, amely magának él, nagy eszmékért vagyont és vért áldozni nem tud, kalmár szellem rabja lesz, önző lesz.» Nos, a háborúnál nagyobb önzést nem ismerünk. Bár mindegyik fél önzetlennek tartja a maga háborúját, senki sem tagadja, hogy a másik fél önző. Mindkettő előrelátó számítással éveken át készül, hogy a maga érdekeiért feláldozza a másik embereit. De még nagyobb- nak kell tartanunk az önzést, ha belátjuk, hogy a háborúban minden nemzet két részre oszlik: az egyik otthon marad és feláldozza a másikat a maga érdekeiért. Az otthonmaradók egyik fele meghozza áldozatait, ezek azonban már előbb is önzetlenek voltak; a másik fele pedig a békében korlátozott önzése szabad prédájának tartja a közel és távollevőket. Uti figura docet. A békére való nevelés ezzel szemben éppen az önzetlenségre nevel. Tanítja, hogy a 10. parancsolat a nem- zetekre is áll; a más boldogulásának irigylése nem honfiúi kötelesség.
A birtoklás alapja nem az erő. Az erő nem oldhatja meg az ésszel eldönthető kérdéseket. A vitás kérdések az igazság elfogulatlan szem- pontjai és nem a mi, sokszor homályos érzéseink szerint oldandók meg. Ebben sokkal több az önzetlenség, mint az «aki bírja, marja®
elvben.
Elpuhultságtól féljünk"? Az elpnhultságtól nem a militarizmus óvott meg, hanem a testgyakorlás. Utaljunk arra, hogy nem vádol- hatjuk elpuhultsággal a sportoló angolt, holott a katonai szellemtől .végtelenül távol állt. Tisztán sportolásával annyi testi-lelki készséget szerzett, hogy azt még a katonásan nevelt németek is elismerik.
(Vigyázz az egészségedre !» ez a nevelés első szabálya. Az élet a test- gyakorlásnak, edzésnek, játéknak lesz oly hatalmas mozgatója, mint a halál. Sőt az közelebb van mindenkihez, sokkal nagyobb erővel fogja ösztönözni az ifjúságot.
Ha az állam szempontjából vizsgáljuk a kérdést,' úgy találjuk, hogy számára értékesebb lesz az így nevelt állampolgár. Az állam elsősorban nem hadakozó szervezet, hanem kultúrközösség. Polgárai pedig nem katonának, hanem embernek születnek. Tehát az államnak is érdeke, hogy emberi feladatukra nevelje őket. A békére nevelt, azaz fegyelmezett gondolkodású, mélyen érző, belátást kereső, m u n k á t becsülő közösségből hiányozni fog a tömeget jellemző sajátosság: a jó vagy rossz szuggerálhatósága jelszavak útján. Don Quijotte-i álmok és kísérletezések helyett a valóság felé fordul. Nem kifelé tekintget félelemmel és irigységgel, mint az üres ember, hanem erejét, figyel- mét magára irányítja. Úgy jár, mint aki mesék olvasása közben fel- ismeri ós megismeri a maga lelkét. A közösség is látni fogja otthon a sok hiányt, mulasztást, tennivalót. Meglátja a legnagyobb ellenségét, a magunktól származó bajokat. Intenzív életet élve ugyanis nem fogja
2*
magát kiválósága és előkelősége illúzióival áltatni, átlag, charlatan, irreális emberek lelkiismeretlen frazeológiájából nem fog hímet varrni hibáira. (Prohászka: Budapesti Szemle. 1916. 33. L) Komolyan fogja fel a kultúrát; nem tartja harangnak, amelyet megcsendítünk igazság és gonoszság felett, ha magunk felekezetéhez tartozik. Kultúrát akar és nem a kultúra mását. Őszintén hisz a humanizmusban, ennek áldásaiban nem a hatalmán kívül állókat akarja részesíteni, hanem azokat, akiket részesíthet is. Meglátja, hogy a közel élőkön mennyit lehet és kell segíteni; nemcsak szép halált, hanem szép életet is teremt számukra. így fejlődik ki a nemes nemzeti élet, így magasz- tosul fel a haza fogalma. Tagjai közel állanak egymáshoz, érzésük és gondolkodásuk sokkal egységesebb, mint a katona-nemzeteké, vagy a háború által teremtett, újságában lobogó, később csak a közhitben
meglevő egység. __
Ellenünk vethetik a nemzeti védelem kérdését. Azt feleljük, hogy a békére való nevelés — hogy Foerster szavaival éljünk — a szellemi véderőt szervezi. Az ország támasza és talpköve a szellemi véderő és nem mozsárágyúk. Mennyire fontos ez az állam belső ere- jére, láttuk. Hogy a külső erejére sem mellékes, állíthatjuk. A nem- zetek összeütközésének egyik oka a kardcsörtető nacionálizmus volt, amelynek romboló hatása alá kerültek a francia és szerb iskolák.
Ilyen nevelés mellé kell a kard. De kard nélkül is a nemzetek vé- delmét szolgálja az ellenkező nevelés. Vihar ellen legjobb szelet nem ' vetni. A másik ok a folytonos félelem volt. Félelem egyelőre a hallu-
cinált, azután az illúzióval kiegészített rémtől, amely végül mint a falra festett ördög megjelent. Egyik nemzet fél a másiktól, a lelkek izgatódnak, a tanult ós hallott ideák a fantáziára hatnak, az egyéni idegesség kitermeli a közös lelki feszültséget, a cselekvő akarat, mely az alkotó munka villámhárítóját nem találta meg, a nagy feszültségtől kisül, gyújt ós rombol. A nevelésnek ettől kell megvédenie. A boszor- kányok ellen, melyek elég sokáig uralkodtak a világon, legjobb véde- kezés volt a boszorkányokban való hitet kiirtani. Háború ellen erős védelem a cselekvő akaratot alkotó munkával lekötni, a félelmet el- vezetni. Nyugodt, békét szerető és akaró, megértést kereső, férfias gondolkodású, munkának élő, nemes hazaszeretettől áthatott társada- lom, amely a közvélemény szavánál is fontosabbnak tartja a lelki- ismeretet (Deák Ferenc), sokkal biztosabb védelem, mint ama minden nemzetnél megtalálható dicsekvés : őseink kardján villogott a dicsőség ; hozzájuk mink is méltók leszünk, csak tudjuk meg, hogy kik ellen kell harcolni.
A háború elején megszületett háborús pedagógiának éppen a háború hatása alatt békés pedagógiává kell átalakulnia. A háború
megszűntével megszűnik, a nevelés és háború kapcsolata. Kezdődnie kell a békére való nevelésnek. Ez visszautasítja a katonai előkészítést, mert céljával ellenkezik. Tanít hazaszeretetre, mely nem mondhatja Catulusszal: Odi et amo. Nevel: megértésre, amely nem kínai falakat épít, hanem a nemzetek értékes kincseinek kicserélését segíti elő.
Együttműködésre, amely inkább szövetkezik alkotásra művelt fajokkal, mint rombolásra a gurkákkal. Világos látásra, amely nemcsak másban látja meg a magunk hibáit. Hirdeti, hogy a nemzetnek nemcsak harcosai, hanem vallásos, tudományos, művész, politikus nagyságai is voltak. Edzi, erősíti, ügyesíti a testet, de nem azért, hogy erős test pusztuljon el, hanem hogy az erős test fennmaradjon, erős lélek alapja legyen, erős nemzetét teremtsen. Akkor a nemzet arra az esetre is készen lesz, ha a mai borzalom sem hozza meg az idők teljességét,, amelyben megszületik az új megváltó, az emberiség belátása.
(Debrecen.) NÁNAY B É L A .
A MAGYAR MŰVELŐDÉS VÁLSÁGA.
1A világháború már észlelhető hatásának távolabbi következmé- nyeit nagyon komolyan számba kell venni. Különösen fontos az a kérdés : mit jelent a közre nézve a vagyoni viszonyokban tapasztalt hatalmas eltolódás, amelynél a társadalom .belső alakulására is lénye- ges következései lesznek.
A háború, ha kezdetben bénító hatással volt is, csakhamar hihetetlen gazdasági konjunktúrát indított meg és a nagybirtokosok, középbirfcokosok, gyárosok, iparvállalatok, nagybankok, hadseregszállí-
1 E cikk a társadalmi osztályok helyzetében a háború miatt beálló- változásokra, az elszegényedés és vagyouosodás következményeire mutat, rá. Tehát nem tartozik szorosan a M. P. körébe ; nem is e lap számára készült, hanem egyik részlete lett volna a M. Paed. Társ. megbízásából szerkesztett s a Franklin-Társulat kiadásában legközelebb megjelenő A háború és a közélet c. kötetben «A háború és a gazdasági élet» e. feje-' zetnek. A szerző engedélyével mégis itt közlöm. A magyar köznevelés1
legnagyobb feladatai ilyen természetű szemlélődésekből világosodhatnak meg a művelődési politikusok szemében ; a nevelők gyakorlati munkájához • szükséges tudatosság sem lehetséges eféle tájékozódás nélkül. Ami ebből a cikkből s hasonló állapotrajzokból a- művelt középosztály és ebben a;
tanító rend szervezkedésének szükséges voltára nézve következik : azt azzal a meggyőződéssel hagyjuk itt részletezés nélkül, hogy ezek a rendi kérdések alapvető jelentőségűek művelődésünk ügyében, de e folyóirat munkakörén kívül esnek. A szerk.
