Nesperová, A.: Hat szocialista ország hosszú távú gazdasági növekedése

STATISZTlKAl lRODALMl FIGYELÖ

481

gazdaság egyensúlyi modelljei megfelelően meg tudnák ragadni a gazdasági alanyok viselkedését, preferenciáit, piaci magatartá—

sát. Kétségei főleg a Walras-modellel, az áralakulás matematikai modelljeivel, sőt az akcelerátor—multiplikátor típusú modellekkel szemben vannak, Véleménye szerint a folya—

matok időbeli alakulását is figyelembe ve- vő dinamikus modellek sem nyújtanak sok—

kal többet a statikus modelleknél, minthogy ezek sem képesek megfelelően kifejezésre juttatni azt, hogy a gazdasági. illetve a tár—

sadalmi folyamatokba állandóan új, előre nem látható tényezők kapcsolódhatnak be, nem is beszélve az előre nem látott ténye- zőkre bekövetkező reakciókról.

A szerző mindenekelőtt azt a módszert bí- rálja. ahogy a Holub-féle konfliktusmodell a kérdést az egyensúlyi modell vonatkozá- sában meg akarja oldani. Holub szerint az egyensúlyi modellek jellemző hipotézise, hogy amennyiben a gazdasági alanyok el- várásai, tervei teljesülnek, akkor terveik, el- várásaik mellett rendszerint továbbra is ki—

tartanak. ezeket mintegy reprodukálják: ma—

gatartási modelljük tehát változatlan. Ekkor lényegében semmi sem változik. s így egyensúlyi helyzetről lehet beszélni. Ha vi- szont elvárásaik, terveik nem teljesülnek, magatartásukat nem reprodukálják. s ebben az esetben valaminek szükségképpen változ-

nia kell.

A szerző ezzel a megállapítással minde- nekelőtt azt szegezi szembe, hogy a tervek.

várakozások teljesülése eleve dinamikus.

időben lejátszódó folyamat; az elmélet te- hát statikus jelenségek elemzésére nem al—

kalmas. Másodszor pedig: minthogy ,,egyen- súly esetében semmi sem változhat", vagyis ebben az esetben a rendszereken belül endo—

gén okok folytán nem következhet be válto—

zás, az egyensúlyi modell megfogalmazta rendszert csak exogén tényezők mozgathat- ják meg. Ugyanakkor nyilvánvaló. hogy tu- dományos igényű elemzéseknek a változások okaival, mechanizmusával is foglalkoznia kell. Erre szolgál a Holub által alternativa- ként kínált konfliktusmodell. Ez azt állítja.

hogy a versenymodell ,,anoním" gazdasági alanyaival ellentétben a gazdaságon belül működnek olyan hatalmas .,nem anonim"

csoportok, amelyeknek gazdasági magatar- tásai nem vezethetők le a versenymodellek- ben feltételezett magatartásokból. E csopor- toknak egymással, illetve más ,,ütköző cso- portokkal" (Puffergruppen) való kapcsola- tait — amelyek a változások hordozói — ra—

gadja meg a konfliktusmodell. Feltételezi, hogy egy konfliktus megoldása kiindulópont- ja a következő konfliktusnak. Tehát az egyen- súlyi, modell kényszerű nyugalmi helyzetével szemben a konfliktusmodell állandó ,,nyug—

talansága", egyensúlyhiánya áll.

10 Statisztikai Szemle

Brunner szerint a Holub—féle konfliktus- modellben megfogalmazott összefüggések nehezen tekinthetők át. További kifogása, hogy a konfliktusmodell nem kísérelte meg az állítások empírikus igazolását konkrét adatok alapján, 5 így nem tudni, milyen gazdasági jelenségek jobb, teljesebb ma- gyarázatához segit hozzá. A szerző legfőbb kifogása az. hogy a konfliktusmodell mind az egyensúly. mind az egyensúlyhiány (illetve mind az elvárások teljesülése, mind nem tel,

"jesülése) esetén szabályszerűen bekövetkező változásokkal magyarázza a gazdasági fo- lyamatokat. Egyik esetben a terv, illetve el- várások teljesülése teremti meg a magatar—

tás szükségszerű stabilitását, a másik eset- ben ismét szabályszerűen a konfliktushely—

zet megoldása szükségszerűen magában rej- ti újabb konfliktusok csíráját. Ez túlságosan mechanikus szemlélet. Ezzel szemben a kü- lönböző fejlődési magatartási formáknak lé—

nyegesen nagyobb változatossága állhat elő (például különböző periodikus mozgások, esetleg véletlenszerű. szabálytalan ingadozá- sok stb.). Bármilyen kedvező kiindulópontot kínál a problémakör áttekintésére a konflik- tusmodell, a szerző szerint ebben a formá—

ban még nem tekinthető az egyensúlyi mo- dell teljes értékű alternatívájának.

(Ism.: Nyáry Zsigmond)

NESPEROVÁ. A.:

HAT SZOCIALISTA ORSZÁG

HOSSZÚ TÁVÚ GAZDASÁGI NÖVEKEDÉSE (Komparace dlouhodobe'ho ekonomického vustu ses- ti socialistickych zemi.) —- Politická Ekonomie. 1984.

10. sz. 1033—1047. p.

Az 1970-es évek második fele fordulatot je—

lentett a szocialista országok háború utáni fejlődésében. Az eddigi gyors gazdasági nö—

vekedés a termelési erőforrások (a munkaerő kivételével) viszonylag magas növekményei mellett lelassult, és a növekedés alacsony di- namikája az 1980-as években is tart. Mivel a gazdasági növekedés ütemének a szocialista gazdaságban politikai jelentősége van, ezért fokozott figyelmet fordítanak a lassulás

elemzésére.

A gazdasági növekedés mérséklődését kü—

lönbözőképpen magyarázzák. Egyes nézetek a külső gazdasági körülmények 1973 után bekövetkezett változásában keresik a gazda- sági növekedés csökkenésének okait. Más nézetek olyan hosszú távú tényezőkkel ma- gyarázzák a növekedés lelassulását. amelyek—

nek oka a belső gazdasági fejlődésben és a gazdasági mechanizmus működésében kere- sendő a szocialista országokban. és amelyek hatását a kedvezőtlen külső feltételek csak fokozták. Az utóbbi nézetek a hosszú távú

4.82

tényezők közé sorolják az újratermelési folya- mat alacsony és csökkenő hatékonyságát.

A cikk hat szocialista ország — Bulgária.

Csehszlovákia, Lengyelország. Magyarország.

a Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió — hosszú távú gazdasági fejlődé- sét elemzi és hasonlítja össze a nemzeti sta—

tisztikákból vett. illetve számított adatok alapján. Vizsgálja az említett országok hosz- szú távú gazdasági fejlődését meghatározó tényezőket, az egyes termelési tényezők és hatékonyságuk alakulását, a termelési ténye- zők közötti összefüggéseket és ezek hatásáta gazdasági növekedésre.

A szerző rámutat arra. hogy a vizsgált idő- szakban (1960 és 1980 között) valamennyi szocialista országban befejeződött az iparo- sítás első fázisa. a szocialista országok kö- zötti kapcsolatok a kölcsönös együttműködés új elvei alapján fejlődnek, és bizonyos mér- tékig már megvalósult a KGST—tagországok gazdasági önellátása. Ez az időszak a szo—

cialista országokban a fejlődés szempontjá—

ból egészen az 1970—es évek második feléig viszonylag homogén.

A cikk három részből áll. Az első rész a vizsgált országok gazdasági fejlődésének sa—

játosságait mutatja be. A második rész a ter—

melés (és ezen belül az ipar) dinamikájának gazdaságstatisztikai elemzését tartalmazza.

A harmadik rész a főbb makrogazdasági té- nyezők közötti összefüggések elemzésével foglalkozik termelési függvények segítségé-

vel.

A szerző véleménye szerint a gazdasági fejlődés sajátosságainak vizsgálata azt mu- tatja, hogy az 1960-as évek elején megszűn- tek az alapvető különbségek a hat szocialis- ta ország gazdaságának jellegében. Az ipa- rosítási folyamat jelentősen megváltoztatta termelési szerkezetüket és a munkaerő szak- mai összetételét: 1960-ban az ipar már több mint 50 százalékkal részesült a megtermelt nemzeti jövedelemből. Fokozódott a KGST- tagországok termelési együttműködése, ésa kereskedelem új polarizálódása állandósult a KGST-n belül: a Szovjetunió a nyersanyagok és üzemanyagok legfőbb szállítója a szocia- lista táboron belül, mig az öt ország export—

jának egyre nagyobb hányadát képezik a gépipari és feldolgozó ipari termékek.

A gazdasági fejlődés az 1960-as években és az 1970-es évek elején a gazdasági növe—

kedés addigi szabad erőforrásainak fokozó- dó kimerülésével járt. Ezért a gazdaságpoli- tika egyre nagyobb hangsúlyt helyezett a rendelkezésre álló erőforrások intenzívebb ki- használására, az arányosabb gazdasági szer- kezet kialakítására és a hatékonyság fokozá- sára. Változott a népgazdaságok energetikai bázisa is. Gyorsan növekedett a kőolaj- és földgázimport a Szovjetunióból, ami hozzájá- rult a termelés energiaigényének fedezésé-

STATlSZTlKAl lRODALMl FIGYELÖ

hez és a vegyipar gyors fejlődéséhez. Ez a folyamat egyes szocialista országokban a népgazdaság irányitási és tervezési rendsze- rének reformkísérletével jár együtt.

Az 1970-es évek elejétől a KGST keretében érvényesülő fejlesztési stratégia és gazdaság- politika részévé vált a termelési bázis korsze- rűsítése, ami többek között korszerű gépek növekvő behozatalát jelentette a fejlett tő- kés országokból. Ennek ellentételét egyes or- szágokban az export fokozása. más orszá—

gokban a növekvő eladósodás képezte.

Az 1970-es évek közepén a szocialista or- szágokban a gazdasági fejlődés belső ténye—

zőit jelentősen befolyásolták a megváltozott külső körülmények. Ezek a változások már korábban érlelődtek. de közvetlen indítéka!

az 1973. évi nyersanyag- és energiaár-robba- nás szolgált, ami 1975—ig csak a tőkés orszá—

gokkal való kereskedelemben jelentkezett. A tőkés piacról származó nyersanyagok és energiahordozók árainak növekedését a szo- cialista országok hitelekkel és a felhalmozott tartalékokból fedezték.

A megváltozott viszonyokhoz való lassú al—

kalmazkodás a szocialisa országok külföldi eladósodásához vezetett, és felmerült annak a veszélye is, hogy a szocialista országok bi- zonyos mértékben műszaki és gazdasági füg- gőségbe kerülnek a fejlett tőkés államoktói.

A világpiaci árak változásának hatására 1975-ben az árképzés módosítására került sor a KGST keretében is. Ezzel megkezdődött a világpiac ármozgásának begyűrűzése a

KGST-piacra.

1975 után valamennyi KGST-tagország öt- éves tervében célul tűzték ki a termelési hatékonyság fokozását. valamint a gazda- A ság külső és belső egyensúlyának helyreál—

lítását. Az utóbbi vonatkozásban előírá- nyozták a nemzetgazdaságok nagyobb mér- tékű bekapcsolását mind a szocialista in—

tegrációba, mind pedig a fejlett és fejlődő országokkal való együttműködésbe.

A kitűzött tervfeladatok teljesítése a szo—

cialista országokban azonban számos bel- ső és külső akadályba ütközött. A külső té—

nyezők közül a tőkés országokban tapasz—

talható recesszió mellett elsősorban a vi- lágpiacon tovább éleződő konkurrencia—

harc jelentett gondot. A helyzetet tovább bonyolították a szélsőséges időjárási viszo—

nyok, aminek következtében egyes szocialis- ta országokban a mezőgazdaság termelése nem nőtt megfelelően, és szükség volt a mezőgazdasági termékek tőkés! piacról való behozatalának fokozására.

A belső tényezők közül megemlíthető a tudomány és a technika eredményeinek nem kielégítő hasznosítása a termelésben, to- vábbá a népgazdaság tervezésében és irá—

nyításában mutatkozó problémák. az építő- ipari beruházások irányításának növekvő hi—

STATISZTIKAI IRODALMI FlGYELÓ

483

ányosságai, valamint a hazai energia- és

nyersanyag-források kiaknázási feltételeinek rosszabbodása (behozataluk lelassulása mellett) s ezáltal e források növekményei—

nek fokozódó csökkenése.

Mindezek a hatások a gazdasági növeke- désben az extenzív tendenciák fennmaradá- sának irányába hatottak, a termelés és a nemzeti jövedelem dinamikájának lassulása mellett.

A szerző szerint a vizsgált időszak két

részre (196'0—1975 és 1976—1980) osztható.

A 20 éves időszak második felében a növe- kedési ütem mind a hat szocialista ország- ban jelentősen lassult. Az időszak első fe- lében a helyzet nem ilyen egyértelmű.

A nemzeti jövedelem dinamikája a vizs- gált hat ország közül négyben, a Szovjet—

unióban, Bulgáriában, Csehszlovákiában és Magyarországon növekedett az 1960—es

években, és gyorsan csökkent a további év-

tizedekben. Magyarországon és Bulgáriában az 1960—es évek második felében és az 1970—es évek első öt évében a gazdasági növekedés üteme csak lassan csökkent, és az emlitett fejlődés Bulgáriában az 1970-es évek végéig folytatódott. A Szovjetunió és Csehszlovákia esetében a csökkenés vi- szonylag jelentös. Ezzel szemben a Német Demokratikus Köztársaságban egészen 1975- ig a nemzeti jövedelem növekedésének gyor- sulása figyelhető meg (hasonlóképpen Len- gyelországban is, átmeneti mérsékelt csök—

kenéssel az 1960-as évek második felében).

1975 után a növekedési ütem csökkenése a legmérsékeltebb a Német Demokratikus Köztársaságban volt, a legerőteljesebb Len—

gyelországban.

A szerző kiemeli, hogy ha magyar vonatko- zásban a vizsgált időszakot meghosszabbí-

tanánk az 1950-es évek második telével (6.0 százalékos évi növekedés az 1956. és 1960.

évek közti időszakban), akkor a nemzeti jö- vedelem növekedése változatlan lenne az az 1956. és 1975. évek között. Lengyelország fejlődési trendjének meghosszabítása is (6,6 százalékos évi növekedés az 1956. és 1960.

évek közötti időszakban) a nemzeti jövede- lem gyorsulásának folytatósát mutatná az 1956—1975. években

Hasonló kép bontakozik ki az ipar dina- mikáiának összehasonlitásából is.

1975—ia az ipari termelés növekedése csu- pán a Szovjetunióban és Bulgáriában las- sult. Magyarország esetében mérsékelt fej—

lődés mellett e mutató ingadozásokat mu- tat. A Német Demokratikus Köztársaságban, Csehszlovákiában és Lengyelországban a bruttó ipari termelés dinamikája a vizsgált időszakban gyorsult. A Német Demokratikus Köztársaság és Csehszlovákia esetében a fejlődés az 1966 és 1975 közötti évtizedben nagyjából állandó, ezzel szemben Lengyel-

10'

országban az ipari termelés megélénkült. A bruttó ipari termelés növekedési üteme csak 1975 után csökkent valamennyi országban.

(1975 után ugyancsak a Német Demokrati- kus Köztársaság mutatja a legstabilabb nö- vekedést.) A szerző véleménye szerint vég- eredményben az ipar fejlődése 1975-ig arról tanúskodik. hogy nem bizonyítható a gazda- sági növekedés hosszú távú csökkenésének tézise.

A hat szocialista ország gazdasági növe- kedésének összehasonlítása alapján a szer- ző arra a következtetésre jut. hogy a szoci—

alísta iparosítás szakaszának és a termelési kapcsolatok megváltozásának befejeződése (1960) után az országok népgazdaságában nem állapítható meg sem a gazdasági nö- vekedési ütem lelassulásának egyértelmű tendenciája, sem az, hogy a növekedés be—

következett lassulása az ország gazdasági fejlettségének szinvonalától függne.

A hatékonyság alakulását a szerző három termelési tényező —- a termelő állóalapok, a munkaerő és a villamos energia termelő felhasználása — vonatkozásában elemzi.

Az állóeszközök hatékonyságának alaku—

lása alapján a gazdasági növekedés a vizs- gált hat szocialista országban hosszú tá- von eszközigényesnek mondható, de az or- szágok többségében az 1960-as években az állóeszközök hatékonysága a kedvező belső és külső gazdasági feltételek hatására ha- tározottan javult.

Az 1970-es évek elején kedvezőtlen for—

dulat állt be az állóeszközök hatékonysá—

gában. Az eszközhatékonyság csökkenését elsősorban a kapacitáskihasználás romlása okozta, a munkaerőhiány és a szocialista országok exportja iránti csökkenő kereslet hatására.

Az 1970-es évek második felében az esz—

közhatékonyság jelentős csökkenése figyel- hető meg mind a hat szocialista országban.

Ugyanakkor növekszik az állóeszközök volu- mene, mivel befejeződtek az 1970-es évek.

elején elkezdett jelentős beruházások. Ágé—

pek kihasználását azonban gátolja a foko- zatosan mérséklődő nyersanyag- és ener- gianövekmény, ami termeléskiesésekhez és a tervezett erőforrásoknak viszonylag hozzá—

férhetőbbekkel való kényszerű, többletkiadá—

sokkal és veszteségekkel járó helyettesíté- séhez vezetett.

Az eszközhatékonyság és a gazdasági nö- vekedés alakulásának összefüggéseit ele- mezve a szerző rámutat arra, hogy közöt- tük viszonylag szoros a kapcsolat. Az álló- eszközök kapacitásalkotó hatásukkal egé- szen 1975-ig a gazdasági növekedés ténye—

zői voltak, a gazdaság elsősorban az álló- eszköz-állomány és —kanacitások növekedé- sének hatására fejlődött még akkor is, ha az állóeszközök termelési hatásfoka nem

484 STATISZTIKAI IRODALMl FlGYELÖ

volt egyenértékű a ráfordított kiadásokkal.

Az 1975 utáni fejlődés viszont kivétel nél- kül a szocialista gazdaságok túlzott beruhá- zási tevékenységét tükrözi. A gyorsuló esz- közgyarapodás nem a termelés növekedé- séhez, hanem az eszközhatékonyság csök—

kenéséhez vezetett.

A munkatermelékenység növekedése 1975—

ig különböző volt az egyes országokban. A Német Demokratikus Köztársaság. Magyar- ország és Lengyelország esetében a növe—

kedés gyorsulása észlelhető 1975-ig. Bulgá—

riában és Csehszlovákiában 1970 után a nö- vekedési ütem mérséklődött. és ez az irány- zat Bulgáriában a következő öt évben sem változik. Ezzel szemben a Szovjetunióban a munkatermelékenység dinamikája az 1970- es években lassult.

Az 1970-es évek második felét valameny- nyi szocialista országban a munkatermelé- kenység alacsony növekedési üteme jellem- zi, amiből arra lehet következtetni, hogy a

munkaerőkorlátok, amelyek a gazdaság

gyorsabb növekedését akadályozták. 1_975 után külső tényezők hatására gyengültek.

A hat közül a munkatermelékenység az egész időszakban a leggyorsabban Bulgáriá—

ban, a leglassabban pedig a Szovjetunióban

növekedett. '

Az 1960—es évek első felében valameny- nyi szocialista országban csökkent a villa- mosenergia-felhasznólás hatékonysága a—

minek oka a szerző szerint egyrészt az iparosítás befejezése volt. másrészt a még mindig jelentős energiakészletek, végül pe- dig a gazdasági növekedés lassúbb üteme.

Az 1965—től a KGST-tagországokban (Lengyelország kivételével) az energiafo- gyasztás terén takarékossági intézkedéseket léptettek életbe. amelyek a növekedési üte- mek mérséklődéséhez, a Német Demokra- tikus Köztársaságban és Csehszlovákiában pedig a nemzeti jövedelem villamosenergia- igényességének abszolút csökkenéséhez ve—

zettek. Figyelembe véve több ágazat (pél- dául a közlekedés) fokozódó villamosítását és a villamosenergia-arány növekedését az energiamérlegben, az össz—energiaigényes—

ség csökkenése még szembetűnőbb. A vizs- gált időszakban jelentős változások történ- tek a népgazdaság szerkezetében; a rendkí- vül energiaigényes ágazatok (kohászat) stag- náltak vagy viszonylag visszafejlődtek, ezzel szemben nőtt az ugyancsak energiaigényes vegyipar aránya.

Az 1970—es években mérséklődött az energiahordozók termelésének növekedése.

Fokozatosan kimerültek az energiaigényes- ség további csökkenésének tartalékai, és az adott termelési hatékonyság mellett — kü—

lönösen 1975 után — az energiafogyasztás egyre nagyobb hatást gyakorolt a gazdasá- gi növekedésre.

Az ipar 1960—1980. évi eszközhatékonysá- gi dinamikájánok a termelő szféra hasonló mutatójával való összehasonlitásából kitű- nik, hogy az állóeszközök hatékonyságának növekedési üteme Csehszlovákiában és a Német Demokratikus Köztársaságban a leg- gyorsabb, ami a szerző szerint részben a magasabb műszaki színvonallal magyaráz- ható. Jellemző továbbá. hogy míg Csehszlo—

vákiában és a Német Demokratikus Köztár- saságban az ipari állóeszközök hatékonysá—

ga dinamikájában magasabb (illetve a Német Demokratikus Köztársaság esetében azonos). mint az egész termelési szféráé.

addig a többi szocialista ország iparában az eszközhatékonyság növekedése általában a többi termelési ág átlagánál alacso- nyabb. Ez a tény annak tudható be, hogy a Német Demokratikus Köztársasághoz és Csehszlovákiához képest a többi szocialista országban még mindig alacsony az ipar összhatékonysága és gazdasági fejlettségi

szintje. _

A munkatermelékenység az iparban —— a teljes termelési szférához viszonyitva -— leg- gyorsabban Bulgáriában, leglassabban a Szovjetunióban, Magyarországon és Cseh- szlovákiában nőtt. 1970—ig lényegében ugyanolyan arányok állapíthatók meg e mu—

tatók között az iparban és az anyagi terme- lési ágazatokban, mint az eszközhate'kony- ságnál. Változásra csak az 1970—es évek e—

lején került sor, amikor egyéb tényezőkön kívül az ipar termelési bázisának általános korszerűsítésére irányuló intézkedések hatá- sa volt érezhető. 1975 után Magyarországot kivéve ismét mindenhol lassult a munkater-

melékenység növekedési üteme.

A villamosenergia-felhasznólás hatékony- sága a vizsgált országok iparóban kedve- zőbben alakult, mint az egész népgazdaság- ban, ami arról tanúskodik, hogy az iparban egyrészt energiakímélő technológiákat vezet- tek be, másrészt szerkezeti változásokra ke- rült sor az energiakímélő ágazatok és mun—

kahelyek javára, illetve fejlesztették a ma—

gasabb feldolgozottságú termékek termelé- sét. Az 1961—1965—ös időszak kivételével va—

lamennyi országnál (Bulgáriában még a to- vábbi öt évben is) rendszeresen csökkent az energiaigényesség, majd az 1970-es évek el- ső felében stabilizálódott, ami többek kö- zött az ipar anyagi—műszaki bázisának kor—

szerűsítésével és a fokozatos szerkezetváltás- sal hozható összefüggésbe.

1975 után a villamosenergia—felhasználás hatékonyságának javulása megállt, illetve mérsékelten csökkent. ami egyrészt a korsze- rűsítési tendenciák bizonyos megtorpanásá- val, másrészt olyan további hatásokkal ma- gyarázható. amelyek a nyersanyag-, alap- anyag- és energiaforrások mérsékelt növeke- désével, bizonyos termékfajták csökkentke-

STATISZTI KAI lRODALMl FIGYELÖ

485

resletével és ugyanakkor a gyakran energia- igényesebb exportáruk termelésének gyorsu- lásával függnek össze.

A villamosenergia-felhasználás hatékony- sága az iparban az egész vizsgált időszak—

ban a legnagyobb mértékben a Német De—

mokratikus Köztársaságban és Lengyelor- szágban növekedett, ezzel szemben Bulgáriá- ban az 1970-es évek pozitív tendenciái elle- nére az energetikai hatékonyság hosszú távú átlagos növekedési üteme negatív maradt.

Ha tehát a hat szocialista ország gazda- sági fejlődését a ráfordított termelési erőfor- rások hatékonysága szempontjából vizsgál- juk, megállapítható -— mutat rá a szerző —, hogy népgazdaságuk fejlesztése (a Német Demokratikus Köztársaság és Csehszlovákia kivételével) többnyire eszköz— és energiaigé—

nyes úton történt. Az extenzív növekedés ten—

denciái legerősebben az újonnan iparosított országokban (elsősorban Bulgáriában), illet- ve a sajátos termelési szerkezet folytán a Szovjetunióban voltak észlelhetők. A ráfordí- tott munka alapján munkatakarékosnak jel- lemezhető (: szocialista országok gazdasági fejiődése. 1975 után a vizsgált országokban jelentősen csökkent mind a három termelési erőforrás. mind pedig az általános hatékony- ság növekedése.

A cikk harmadik része a hat szocialista or—

szág gazdasági növekedését három tényezős termelési függvénnyel elemzi. Az így elvégzett vizsgálat két fő összefüggésre mutatott rá:

—— minél fejlettebb a gazdaság és minél korláta- zottabb erőforrás—növekedéssel rendelkezik, annál jobban csökken a helyettesítési rugalmasság a ter- melési tényezők között; amennyiben a műszaki ha- ladás hatására nem kerül sor a termelési folyamat hatékonyságának lényeges növekedésére, bármely termelési tényező korlátozása a gazdasági növeke—

dés akadályát jelentheti;

—- a másik következtetés összefügg a termelési erőforrások hatékonyságával. amely a vizsgált szo- cialista országokban húszéves átlagban viszonylag iassan nőtt, és üteme az utóbbi években lassult: e tekintetben fordulatot csak a rendelkezésre álló for—

rások intenzívebb felhasználásával lehet elérni, a gazdasági mechanizmus módosításai mellett.

(Ism.: Csahók István)

WHITENER, L. A.:

A MEZÖGAZDASÁGl UZEMEK DOLGOZÓI (A statistical partrait of hired farmerworkers.) — Monthly Labor Review. 1984. június 49—53. p.

A munkaügyi statisztikai kutatások kiter—

jedt bázisa az Egyesült Államokban a nép- számlálások anyaga. Amikor azonban fel—

használják ezeket az adatokat — figyelmez—

tet a szerző —. bizonyos pontatlanságokra, korlátokra tekintettel kell lenni. A népszám—

lálások foglalkoztatottsági adatai ugyanis egyetlen hétre vonatkoznak, általában márci- us utolsó hetére. A mezőgazdaság idénysze—

rűsége és nagy munkaorőmozgása miatt azonban a farmok sok dolgozója hiányzik a cenzusok mezőgazdasági létszámadataibo'l, amennyiben az illetők márciusban nem dol- goztak a farmokon. Ez a hiány arra int, hogy a kérdéses adatokat óvatosan kell kezelni, hiszen a mezőgazdasági üzemekben foglal—

koztatottak számát a népszámlálás leszűkíti.

A Mezőgazdasági Minisztérium — kétéven- ként esedékes decemberi adatfelvételével -—

szintén tudakolja az agrárdolgozók létszá- mát. Ebből kitűnik, hogy 1981 márciusában csak az egyharmada tevékenykedett a farmo—

kon azoknak, akiket a teljes év folyamán bi- zonyos ideig a mezőgazdaságban alkalmaz—

tak. jóval gyakoribb volt az olyan eset. ami- kor a megkérdezetteket csupán júniusban.

júliusban és augusztusban foglalkoztatták a mezőgazdasági üzemek. Ez azt mutatja, hogy a népszámlálás megfelelő adataiból a foglalkoztatottak kétharmada hiányzik. A szerző megkísérli megbecsülni az összeírás—

ból kimaradtak létszámát, majd egybeveti a kimaradtak személyi és egyéb jellemzőit a hiánytalanul számbavettekével.

A már említett külön adatfelvétel szerint 1981 folyamán pénzért hozzávetőleg 2.5 mil- liá személy dolgozott a mezőgazdaságban legalább évi 1 napot. Az adott körbe a mező- gazdasági termeléssel, betakaritással és áru—

szállítással, valamint a farmok vezetésével— _, igazgatásával foglalkozó, bérért, illetve tize- tésért dolgozó 14 éves és idősebb személyek tartoznak. beleértve a halászattal és a vadá- szattal foglalkozókat is.

Ha a népszámlálással azonos módon ki—

vánnak eljárni, akkor a közel 2.5 milliós lét- számból 11 százalékot levonnak, mivel eny—

nyit képviselnek a 14, illetve a 15 évesek. A fennmaradó mintegy 2.2 millió főből márci- usban 818000, más hónapokban (lényegé—

ben időszaki dolgozókként és viszonylag gyenge mezőgazdasági kötődéssel) kereken 1.3 millióan dolgoztak. A márciusi létszám a már ismertetett két adatforrásban nem tért el

lényegesen egymástól.

A márciusban foglalkoztatottak háromne—

gyede a minisztériumi felvétel szerint 1981 fo—

lyamán legalább 9 hónapig állt mezőgazda—

sági alkalmazásban, és több mint felük e—

gész éven át ott dolgozott. Háromnegyed részt tett ki azoknak az aránya, akik legaa lább 150 munkanapot teljesítettek, miközben a ledolgozott munkanapok egy főre jutó át- laga 218 volt. A megkérdezettek 79 százalé—

ka nyilatkozott úgy, hogy mezőgazdaságbeli alkalmazását tekinti fő állásának.

A ,,márciusiak" 1981-ben körülbelül 7000 dollárt kerestek, amiből 6000-et tett ki a far—, mokon kapott összeg. Kilenctizedük esetében a mezőgazdasági keresetrész legalább a fele volt teljes (pénzbeni) keresetüknek. A meg- kérdezettek negyede töltött be az év folya—