A statisztikai mérés jellegzetes belső konfliktusai

(1)

MÓDSZERTANI TANULMÁNYOK

A STATISZTIKAI MÉRÉS JELLEGZETES BELSÓ KONFLlKTUSAI

DR. DRECHSLER LÁSZLÓ

Mint minden más tudományág, a statisztika művelői is gyakran kerülnek olyan valaszutak elé, amelyeknél a különböző, önmagukban inclolkoltn—alk látszó köve- telmények bizonyos konfliktusban állnak egymással, s ahol mérlegelni kell, melyi'k követelmény—nek millyen fontosságot tulajdonítsunk, meilyilkne'k vagy melyeknek adjunk elsőbbséget, s mely követelmények tenén tegyünk engedményeket.

A statisztikai mérés lególilalónosa'blb ilyen dilemmája, a pontosság. a gyar- saság és a gazdaságosság hórmasón—ak a Akonfillilktusa általánosan ismert. Tömö—

ren fogalmazva, itt arról van szó, hogy a gazdasági—tórsada'lmi jellevns-élgelkrőll le- hetőleg minél pontosabb információt alkarunx'k nyújtani; ezt gyonsan kívánjuk tenni (mert csak ily módon ad a statisztika hatékony segítséget az o—penafív veze—

téshez), s ugyanakkor arra is törekszünk. hogy a megligyellés és a feldolgozás ne kerüljön túlságosan sokba. Ha minden ivnlonmlóciót a lehető legnagyobb pontos- sággal gés gyorsasággal kívánnának nyújtani, ennek igen nagy volna a költsége. Ha viszont korlátozzuk a ráfordításokat. akkor vagy a pontosság. vagy a gyorsaság;

vagy esetleg mindkettő tekintetében kell engedményeket teznn'i. Anélkül, hogy rész- leteibe mennénk ennek a problémának. megemlitjüik, hogy a gyakorlat valamilyen kompromisszumot alakított ki ezen a téren. Bizonyos infonm-óoi—ó't (nagyon gyorsan.

de csak korlátozott pontossaggal szolgálhatunk, más in—forimwóció'knól viszont a nagyobb pontossag érdeké—iben lemondunk a gyorstasógról; ezek az adatok csak bizonyos idővel a beszámolási időszak eltelte után állnak rendelkezésre.1

Ellég bőven foglalkozott a szakirodalom a sba'cisztikai mérés különböző részlet—

konfliiktuwsafival is, azokkal, amelyek egy-egy konkrét módszer alkalmazása kapcsán merülnek fel. Jól ismert például az indemfonmu'lólkkall kapcsolatos dilemma. Röviden ezt azzal lehetne jellemezni, hogy szeretnénlk, ha a) a lóncixnwdwexek (az évről évre történő össze'hasonlítósok indexei) a lehető legjobbak l'enne'nelk, b) a bózisindexevk (egy kiválasztott bőzisévhez való összehasonlítás indexei) a lehető legjobbak len- néwnek. és c) a lóxnai'ndexek és a bazisindexelk között teljes összhang lenrne (tranzi- tiv'itós). Minthogy azonban (: sú'lyarónyo'k a valóságban változnak, s minden egyes index a súlyaranyolk kiért időszak közötti valtozaftl—ainwsó—giót tételezi fel. a harom em- líiiett követelmény 'közüll mindig csak kettőnek tudunk eleget tenni. lndexeinlk ezért nem lehetnek tökéletesek; akármilyen megoldast választunk is. mindig találunk olyan követelményt, amelynek indexrendszerülnlk nem tesz eleget. Az elmélet fela-

1 Részletesebbeni foglalkozik ezekkel a kérdésekkel Huszár István .,szadatszolgafltatás gyorsasúgénahsl pontosságúnak és ráfordításainak kérdései"— (lúsd: Statisztikai Szemle—v 1972. évi 1. sz. 3—14; Old1)*'c. ta-

nulmánya. .

4 Statisztikai Szemle

(2)

30 A f ' * DR. DRECHSLER LÁSZLÓ

data ezért nem az, hogy valamilyen tökéletes mindexnerndlszert keressen, hanem.

hogy mérlegeljük. mely követelmények-nélk tulajdonítunk nagyobb, melyeknelk 'k'irselblb fontossm'lgot.2

A jelen tanulmányban két olyan általánosabb jellegű *konllilktussall foglalko—

zunk részletesebb—en, amelyekre a szakirodalom eddig viszonylag kevesebb figyel—

met szentelt. Nem ldilléjezetten új problémákról lesz itt szó, hanem inkább bizonyos, eddig is jól ismert konkrét problémáik álltalános vonásait kívánjuk kiemel—ni. Ne azt várja ezért az olvasó, hogy itt most sorra vesszük a statisztikai mérés külömböző konfliktusait, s valamennyire valamilyen megoldást javasolunk. A hangsúly a prob- lémáik általános vonásainak bemutatásán lesz. Ezeket azért érdemes felnagyítanli.

hogy jobban érzékelhetővé válljon, mi az, amit várhatunk a stati'sztitklátóll. 's mi az.

amit nem. A statisztika/tól, a statiszti—k'usolktól a számos jogos és indokolt bírálat mellett sokszor olyasmiket is számon kérnek. ami a dolog természetéből követke—

zően nem valósítható meg.

!. A RÉSZEK ÉS AZ EGÉSZ KONFLIKTUSA

Minden kétséget kizáróan a statisztika az inlte'gná'lódrás iránnyálba halad. Mig 20—30 évvel ezelőtt a gazdasági és társadalmi élet egyes részt-területeire (például az iparra, a kül'kereslkedellemre, az egészségügyre) iranyult elsősorban a figyelem.

a fejlődéssel — (különösen a legutobbi évtizedlben — egyre nagyobb súlyt kap- talk az egész nélpgaZdaságra. az egész társadalomra kiterjedő vizsgalatok. s ma már - aligha túlzás ezt mondani — ez utóbbiak állnak az érdeklődés középpont- já'ban. Egyre nagyobb súlyt kapott a népgazdasági mérleg nemcsalk mint a gazda—

sagi élert egészének elemzés—i módszere, hanem mint a gazdaságstatisztika integ—

rálásának eszköze is. Ahhoz, hogy a termelés, a forgalom, a fogyasztás eredmé- nyeit egymassal összefüggés—ben lehessen elemezni. arra van szükség. hogy ezek—

nek a folyamatoknak a statisztikai mutatói összhangban legyenek egymással. hogy például érvényesüljön az az összefüggés, hogy Tenmelés—l— Import : Fagyasz- tás —l— Fellhalmozás Jr— Export. A legutobbi néhány évben jelentős lendületet kapott a szociális-demográliai statisztikak (oktatási statisztika, munkaerő-statisztika. egész—

ségügyi statisztika stb.) integrálásának a folyamata is.

A statisztikai elemzésben így mind nagyobb szerephez jutnak bizonyos "egé—

szek", például a nemzeti jövedelem egésze, amit különböző lvetületelklben (például

termelése. felhasználása oldalarol) vizsgálunk. Ugyanakkor azonban a részek. ipé'l-

dáufl az ipari termelés, a beruházások. a kiskereskedelmi forgalom statisztikái to- válblb éll'ilk önálló életüket, s ez külömböző kontllilkt-usoldhoz vezet.

Ezeknek a konfliktusoknak két különböző fajtajat kell mieglloütlönlböztetnü'nlk.

Egy részük mondhatni: gyakorlati jellegű. Alblból származik, hogy statisztikai rend- szerünlk nem vagy még nem megfelelően reagál az integrálódás követelményeire.

A különböző nészterületekre (például az ágazatokra) vonatkozó sbatisztilkáknak több évtizedes tradíciói vannak Magyarországon, amelyek még oklkor vertek gyö-

keret, amikor az integrálás, a koordinálás szükséglete valahol a háttérben húzó—

dott csak meg, s ezeken nem könnyű változtatni. Hasonló problémákkal küzdenek más országok statisztikai hivatalai is. Bár a 'koordin—áltság hiánya következtében számos jele—ntős problémával találjuk magunkat szemben, nem ezekkel akartunk e'lsőson'ban foglalkozni ebben a tanulmányban.

? Az indexek belső konfliktusaivul :: Statisztlkaí Szemle számos tanulmánya foglalkozott, így például e sorok írójának az 1975. évi 6. számban megjelent cikke, Köves Pálnak az 1975. évi 12. számban megjelent tanulmánya.

(3)

A STATISZTIKAI MÉRES 51

A konfliktusok másik része nem a megoldás tökéletlenségéből. nem a lkoor-

dináltság hiányából származik, hanem abból. hogy a részek és az egész vizsg—á- latának követelményei már eleve bizonyos ellentétben vannak egymással. Vegyünk közelebbről is szemügyre néhány ilyen ellentétet.

Több ilyen konfliktus a népgazdasági mérleg volumen— (változatlan áras) szá-

mításainál kerül felszínre. Az egyik legjellegzeteseb'b közülük a szállítási távolság

kezelésének konfliktusa egyfelől a termelés, másfelől a felhasználás (fogyasztás.

felhalmozás) mérése között. .

A szállítási távolság növekedését a termelés mérésénél egyértelműen a vo—

lumen növekedésének tekintjük. Ha egyebként azonos körülmények között csak annyi változás történt. hogy ugyanolyan mennyiségű terméket nem 200, hanem 300 5kilométer távolságra szállították, ezzel megnőtt a szállítási teljesítményeik volu—

mene. s ezen keresztül a létrehozott társadalmi termék vagy nemzeti jövedelem volumene. A felhasználás mérésénél viszont, ha egyébként azonos körülmények között fogyasztanak el egy terméket, s a különbség csak az. hogy ebben az évben ezt a terméket messzebbről szállították, mint korábban. ezt nem tekintjük volu- menemellldedésnek.

A szállítási távolság növekedésével tehát növekszik a forrás volumene, de nem növekszik a felhasználásé. Ez megbontja a (változatlan áron számított) nép—

gazdasági mérleg egyensúlvát. Akármilyen megoldást is igyekszünk keresni, el- járásunlk nem lesz tökéletes. A termelwésimxérés és a fogyasztásmérés követelmé- nyei más-más bánásmódot igenyelnek ugyanazon jelenség kapcsán.

Hasonló konfliktust okoz az a jelenség. amelyet a külföldi szolkirodolo'm ,,ár- diszkrimináció" néven emleget. Bár ez az elnevezés nem terjedt el haz-áfnlkfban.

maga a probléma jól ismert. Akkor fordul ez elő, ha ugyanannak a terméknek mráSAmás ára van attól függően. hogy ki a vásárló vagy az eladó; más szavakkal.

más-más az árszínvonal a különböző piacokon. Például más áron adjuk el az

almát belföldön és más áron külföldön, mas az ára a fogyasztási célra eladott

villa—mos energiának s más a termelési célra eladott villamos energiának; más az?

olaj ára a belföldi termelés—ben s más, ha importáljwk; ez utóbbi esetben is más—

más lehet az ár attól függően. lmelvilk külföldi piacon vásárolunlk.

Az árdiszkrimináció esetében is (: forrásmléré's és a fellhaszn'ál'ásméres köve—

telményei kerülnek egymással szembe. Ha például két egymást követő évben mind- k'ettőiben 1000 vagon azonos minőségű almát term—eltünik, akkor a termelés mié- rés—éne'k követelményei azt diktálják, hogy a voiluvmenindex száz százalék legyen, függetlenül attól. hogy ezt az almát mely pia-con, mennyiért értékesítették. A fel- használás volumenének mérésénél azonban nem feltétlenül erre az eredményre jutunlk. Ha az következett be, hogy a második évben több almát exportáltunk.

s kevesebbet használtunk fel belföldön, s ugyanakkor az exportár magasabb a belföldi árnál. akkor az export és a belföldi felhasználás együttes volutmenindexe növekedést fog mutatni az együttes olmamennviség változatlansága ellenere. Az—

zal ugyanis. hogy az exportot és a belföldi felhasznál-ást két külön awggrengátként kezeljük, úgy tekintjük, mintha az exportált alma és a belföldi felhasználás—ú alma két különböző termfélk volna (az exportált alma nagyobb volument képviselve). s így együttes volumenindexünikben (amely ebből a szempontból változó állományú

indexnek — főátlagindexnek — fogható fel) (: ..lkét termék" közötti aránvváltozás

hatása is kifejezésre jut.

A rmxérlegegyen'súly így megbomlik, s megint csak nem lehet tölktéletes meg- oldást találni. A vita itt csak arra korlátozódhat, hogy melyik tökéletlen—ség hatását tudjuk a legkönnyebben elviselni: azt. hogy a változatlan áron összeállított társa-

4.

(4)

.52 DR. DRECHSLER uszuo

dalm'itermék- vagy n—emzeti—jlörvedelem-Jmérl'eg két oldala nem lesz egyensúlyban

egymással (lilletye, hogy az egyensúly megteremtéséhez külön kiegyenlítő tételre

van szükség). vagy azt, hogy a termelés mérésének módszerét rende'ljlülk alá a fel- használás mérése módszerének (a termelésnell is úgy tekintve, hogy az exportált alma és a belföldi felhasználású alma két különböző termék, 5 így az együttes mennyiség változatlansága ellenére is (: voluimenindex növekedést mutathat). vagy a felhasználás méré—séne'k módszerét rendeljülk alá a termelés mérése módsze—

rének (s például az exportot nem exportáralkon. hanem belföldi felhasználási ára- kon értékeljük yagy fordítva, a belföldi felhasznál-ást nem belföldi felhasználó—si.

hanem exportáraikon értékeljük, vagy valamilyen egységes átlagos lelhasználási áron értékeljük mind az exportot, mind a belföldi felhasználást). Akármelyik meg- oldást választjuk is, eljárásunlkinalk lesz vala—millyen hátrányos tulajdonsága.

Találunk példát, ahol hasonló konfliktusok nemcsak a változatlan áras. hanem már a folyó áron összeállított mérlegek kapcsán is felmerülnek. Évtizedeken *e- resztü'l folyt vita hazánkban (s talán még ma sem tekinthető teljesen lezártnak)

a saját termelésből származó fogyasztás (,.önifogyaszrtás") értékelése körül. Milyen

áron értékeljük a mezőgazdasági termelő által termelt és elfogyasztott burgo—

nyát? Termelői áron, azaz azon az áron, amit kapott volna, ha eladja ezt a bur—

gonyát vagy fogyasztói áron, azaz, amit akkor fizetett volna. ha boltban vásárolja ezt a terméket. A kettő között nem jelentéktelen a külömbség, mivel az utóbbi a szállítási és a kereskedelmi árrést is tartalmazza, az előbbi pedig nem.

A termelés mérésének logikája (: termelési áron való értékelést kívánja meg (a termelés értélke, volumene attól! függjön. hogy mennyi a megtermelt burgonya.

s ne attól, hogy ennek millyen részét értékesítik s milyen része ke—rüfl önltogyasz—

tásra); a fogyasztás mérése viszont a fogyasztói ár alkalmazását indokolja jobban

(a lakosság fogyasztásának nagysága attól függjön. hogy mennyi az elfogyasztott biurgonya, s ne pedig attól, hogy ennek milyen része származik vásá-rláslbóvl s milyen része saját termelésből). Ha viszont a termelésnél termelői áron. a fo- gyasztásnál fogyasztói áron értékeljük a saját termelésből származó fogyasztást, felborul a mérleg egyensúlya.

Érdekes megligyelni, hogy milyen megoldást választott a gyakorlat e 'ko-nvfliilk- tus következ—ményeinek elviselésére. A kapitalista országok mérlegren—dszere (az SNA) a termelés mérése követelményeinek rendelte alá a fogyasztás mérésének módszerét. Eblben a rendszerben a saját termelésből származó fogyasztást minde—

nütt termelői áron értékelik. A szocialista országok egységesített mérlegxrendszere (az MPS) magában a szűkebb értelemben vett mérlegben szintén a termelői áron való értékelést alkalmazza; az ettől némileg független életszínivo—nal—statisztikálblavn

azonlba—n fogyasztói áron értékeli az önlfogyasztást (itt tehát a mérleg fogyasztási

mutatászáma és az életszínvonal fogyasztási mutatószáma között van 'konlfli'kturs).

Sajátos megoldást választott hazai gyakorlatunk: a mérleg forrás oldalán a mezőgazdasági termelés sorában még termelői áron szerepel az önlfogyasztás, ugyanezen az oldalon külön sorban (a ,.Vámok. értékkülxönlbözetek" sorában) ott

szerepel azonban a termelői és a fogyasztói ár közötti értékkülönbözet; így a for-

rás oldalon a társadalmi termék vagy nemzeti jövedelem végösszege végeredmény—

ben már fogyasztói áron tartalmazza az önlfogyasztást. A'felhasználáes ovldalona 'la- kosság fogyasztásának sorában már eleryer fogyasztói áron szerepel a saját termelés- ből történő fogyasz'tás. Az MPS-lnéll alkalmazott megoldással rösszehasonllitva haz-ai gyakorlatunkat, kétségtelen előny. hogy összhang van a szűkebb értelemben vett mérleg és az élletszlnivonal-salatri'sztilka (között; viszont hátrány. hogy a termelés

mérésének mód—szerét (legalábbis ami az összesene'ket illeti) bizonyos mértékig

(5)

A STATISZTIKAI MERÉS 53

alárendeltük a fogyaszt-ás mérése követelményeinek. Felnagyítva ezt a problémát, ha például ceteri's parlbus az fordul elő, hogy egyik évről a másikra csökken a mezőgazdasági termékek értékesitése. s ugyanannyival növekszik az önlogyasztás, ez a nemzeti jövedelem emelkedését eredményezi.

Mielőtt folytatnánk a példák felsorolását, érdemes egy kicsit megállnunk, s

megkisérelnü-nk valahogyan általánosítani az ilyen rész és egész közötti konl'l'ilk—

tusolk közös vonásait. A statisztikai megfigyelés jelentős részben nemes—alk egyszerű

számláláslból áll (mint például a lakosság számának megállapításánál), hanem a

megligye'lt különböző jelenségek (ipéldlául különböző termékeik) valamilyen közös nevezőre hozzásá'ból is. Szükségünk van tehát az összesítés céljaira valamilyen mércére is.

Amikor figyelmünket val—amilyen részterü'le'tre irányítjuk, akkor legjobb. ha erről a részterületről vesszük mércé'nket. Ha például a mezőgazdasági termelést

akarjuk összesíteni — kifejezetten a mezőgazdaság eredményeinek elemzése cél-

jából —, akkor legjobb, ha a mezőgazdaság árukapcsolataiinatk árait használjuk fel mércéül. Azt, hogya mezőgazdaságitermékeknek—más árará—nyai vannak (vagy lehetnek) a mezőgazdaságon kivül, például az importban. az exportban, a kiskereskedelmi forgalomban, ilyenlkor jobb Figyelmen kívül hagyni. Ugyanez az elv

vonatkozik azonban minden más részterület vizsgálatára is. Az import összes—i—

tésénél például az importált termékek árai képezik a legalkalmasabb mércét, s ez a mérce az importált mezőgazdasági termékekre vonalikozőan eltérő lehet attől.

amit a mezőgazdasági termelés összesítésénél alkalmazunk. A mezőgazdaság termelői árainál például egy A termék ára 5 B termék árával egyenlő, az import- nál azonban ez az arány lzó lehet, a lakosság fogyasztásánn—ál (a kiskereskedelmi forgalomban) pedig mondjuk 1:4. Addig, amíg figyelmünket csak a részterületekre irányítjuk, nincs is semmi baj, mindenütt az adott területre legalkalmasablb mér- cét alkalmazzuk, s hogy ezek különbözők, szinte észre sem vesszük. Amint azonban a részekből valamilyen egészet kivánunk építeni. például nemzetijiövedelevm-imér'le- get akarunk összeál-litani, az eddig csak lappangó konfliktusok felszínre kerülnek,

a különböző mércék nem férnek meg egymással. A népgazdasági mérleg—nél az

volna a kívánatos, hogy végig ugyan-azt a mércét használjuk, egy A termék :mln—

dig ugyanannyi B termékkel legyen egyenlő. akár az importró'l, akár a mezőgazda-

s-ág'i termelésről van is szó. Ha a különböző aggregátumoykban (a mérleg kül'ön'böző

soraiban) más—más mércét alkalmazunk, az egyensúllyal lesz baj; ha valamely részterület vizsgálatát a'láreindeljwü—k az egész követelményeinek, s itt az összesí- tésnél nem saját, hanem valamilyen idege—n mércét alkalmazunk (például a mezőgazdasági termelés mérésénél is az import árakkal dolgozunk), akkor elblből az illető részterület elemzésénél származnak különböző hátrányos következmények.

Végül azt is megtehetjük, hogy (: részterület elemzésénél meghagyjuk a sajtót mércét: ugyanerre az aggregátuwmra azonban a mérleg keretében valamilyen más, közös mércét alkalmazunk. Akkor viszont azt kell elviselnünk, hogy ugyanarra a kérdésre — például hány százalékkal nőtt a mezőgazdasági termelés volumene —- más választ kapu—nk az ágazati statisztikából s mást a népgazdasági mérlegből.

Nem törekedhetünk teljességre a rész és az egész közötti konlliiktusok lel—

sorolá'sániál. Még egy példára azonban érdemes felhívni a figyelmet, főként annak érzékelt—etése céljából, hogy ilyen konfliktusok nemcsak a volumenimiérés (árará- nyok) kapcsán merülhetnek fel. A probléma enrnél általánosabb jellegű. A példa, amit még ismertetni akarunk, a csoportosítások rész és egész közötti konfliktusa.

Az újratermel—ési folyamat valamennyi fázisában alkalmazunk termékcsoporto- s-í'tásokat. Bár elvben minden esetben ugyanazoknak a termékeknek a csoporta—

(6)

54 DR. DRECHSLER LÁSZLÓ

sításáról van szó. a különböző fázisokban alkalmazott csoportosítások mégis elég-

gé eltérők egymástól. Az egyes fázisokban más-más ismérveket tartunk fonto-snak, damvinálnsnaik. A termelés fázisában alkal—mazott tenmékosoportosításoknál a ter- mékek ágazati jell-egén van a hangsúly. ltt azok a tenmélkek kerülnek rendszerint egy-egy összevo-ntabb csoportba. amelyek azonos technológiával, azonos nyers-

anyagból készültek. A forgalom fázisárnalk tenmé'kcsoportosításainxá'l (például kül—

kereskedelmi, kiskereskedelmi csoportosítások) az együttforgalmazás a domináló ismérv; például a legtöbb kiskereskedelmi csoportosításban együtt szerepelnek a fényképezőgépek a filmekkel (minthogy ezeket ugyanolyan típusú boltokban áru-—

sítják). Ismét másképp néznek ki a fogyasztás termélkcsoportosításai. ahol a termék rendeltetése. használati módja játsza (: domináló ismérv szerepét. A legtöbb fo—

gyasztási csoportosítás például elkülöníti a tartós fogyasztási cikkeket a félta—ntós vagy nem tartós fogyasztási cikkektől.

Addig, amíg az egyes újratermelési fázisokat csak külön-külön elemeztük. a csoportosítások különbség-ei nem okoznak zavart. Ha azonban az újratermelé—si folyamat egészének vizsgálatánál nyomon kívánjuk követni egyes tenméikosoportok útját valamennyi fázison keresztül, az importtal és a termeléstől kezdve a bel—

kereskedelmi forgalmon keresztül a végső felhasználásig, akkor a csoportképző ismérvek eltérései már jelentős nehézséget okoznak. A termévkme'rlegelk Összeállí—

tása szempontjából az volna a kívánatos. hogy valamennyi fázisban ugyanazokat a csoportképző ismérveket alkalmazzuk. Vagy legalábbis. hogy a fontosnak tontott tenmékcsoportokra vonatkozóan valamennyi fázisban álljanak rendelkezésre ada—

tok. Az egyes fázisok elemzését azonban az illető f—ázisolk jellegzetes csoportosí- tásai szolgál—ják jobban. Például a kereskedelmi forgalom elemzésére kevésbé volna alkalmas egy olyan csoportosítás, amely az ipar, a mezőgazdaság ágazati

szerkezetét követi (gépipari tenm'vélkek, vegyipari tenmé'kek stb.)3

ll. A CÉLOK ÉS ESZKÖZÖK KONFLIKTUSA

Azt, hogy mit figyel meg a statisztika. politikai gazdaságtani, gazdaságpoli—

tilkafi, szociállpolilikoi meggondolások határozzák meg. llyen meggondolások alap- ján tűzzük 'ki célul például a népesség számának és összetételének. a gazda- sági fejlődésnek, az életszínvonal alakulásának megligye'lését.

A közgazdasági nyelven megfogalmazott célokat a statisztikusnak át kell ültetnie saj-át fogalmaim. mutatószáimaina. Bizonyos esetekben ez egészen egy- szerűen megy. A népesség nagyság—ának ismerete nagyon könnyen "mutatószámo-

sítható" (népszámlálás): itt tehát az adott cél eléréséhez teljes mértékben meg-

vannak az eszközeink.4

Fe'lada'toinlk másik részénél azonban kiderül, eszközeink, statisztikai mód—

szerein—k nem teszik lehetővé" annak megvalósítását. amit tulajdonképpen szeret- nénlk. Szeretnénk mérni például a gazdasági fejlődést. Szeretnénk, ha volna egy

5 Az ellentét itt némileg más jellegű, mint a korában ismertetett konfliktusoknál. Elvben megvalósít- ható volna, hogy a—kereskedelmi forgalomban a jellegzetes termékcsoportosítás mellett egy termelési szem- léletű termékcsoportositást is alkalmaznánk. Elméletileg e két csoportosítás megférne egymással (sokkal könnyebben, mintha ugyanarra a kérdésre. például hogyan változott a mezőgazdasági termelés volumene.

adunk kétféle választ): ez a kettősség azonban tetemesen megnövelné a statisztikai megfigyelés költ—

ségeit. A megoldást ezért ínkább más irányban keresik. Nemzetközi statisztikai szervek olyan tervekkel fog—

lalkoznak. amelyek részben abból állnak. hogy a különböző fáziscsoportosításokat valamivel közelebb hoz—

zák egymáshoz. részben pedig abból. hogy különböző átszámítási kulcsokat dolgoznak ki az egyes csopor- tosítások összekapcsolására.

4Az egyszerűség kedvéért azt most figyelmen kívül hagyjuk, hogy a ,.meg vannak az eszközeink hozzá" a szó mindennapi értelmében azt is magában foglalja. hogy rendelkezünk elég pénzzel. munka—

erővel. gépi kapacitással is a cél megvalósításához. Ebben a fejezetben az egyéb problémák felnagyítása érdekében általában olhanyagolju—k az anyagi erőforrásokkal kapcsolatos problémákat.

(7)

A STATISZTIKAI MERES ) 55

olyan mustatószámunk, amely a gazdasági fejlődés minden tényezőjére megfelelő—

képpen reagáilna, mindent fe'löwlelne. ami közgazdasági fogalmaink szerint a gaz- dasági fejlődéshez vagy fejlett-sréghez hozzá—tartozik. Ilyen miutatószátmot azonban — sajnos - nem tudunk szienkeszmenfi. Nincs meg az az eszközünk, amely a gazdasági fejlődés minden tényezőjét közös nevezőre tudja hozni. Jobbat nem tudunk tenni, mint azt. hogy a gazdasági fejlődés különböző tényezőit értékben hozzuk közös nevezőre (ezzel mintegy azt a feltételezést fogadván el. hogy az egyes tényezők éntékükkel arányosan fontosak a gazdasági fejlődés szempontjá—

ból). Értéke azonban nem minden tényezőnek van, hanem csak azoknak a tenm'é—

keknek és szolgwá'ltatá'so'kna'k. amelyek piaci forgalomba kerülnek.

A problémát az bonyolítja, hogy az eszközt magját világosan látjuk. A cél azonban sok esetben elhomályosu-l, háttérbe szorul. A nemzeti jövedelemről vilá- gosan tudunk fogalmat alkotni magunknak, a gazdasági fejlettségről kevésbé.

Mintegy beleszülettünk abba. hogy nemzeti jövedelmet és nem gazdasági fejlődést mérünk, s ez sokszor azt a látszatot kelti, hogy a nemzeti jövedelem — úgy aho- gyan azt ma meghatározzuk — a tulajdonképpeni célunk.

Ezzel nem bírálni akarjuk gyakorlatunkat, szemileletü'nlket, hanem csak magya—

rázni. Nem is tehetnénk jobbat, mint hogy némileg alvárendeijülk azt, amit mé-

rünk, annak, ami—vel mérünk.

Természetesen eszközeink nem teljesen merevek. s bizonyos mértéildig hozzá—

igazithatólk céljainkhoz. Ez megfigyelhető a gazdasági fejlődés mérése történeté-

nek a nyomon követésével is.

A gazdasági fejlődés mérésének kezdeti szakaszában az eszköznek volt domi- náló jellege, 5 ez erősen háttérbe szorította a célt. Sok országban ebben (: kez—

deti időszakban csak azokat a termékeket és szolgáltatásokat számították a fej—

lődés miutaltószáimvába, amelyek a piaci forgalomban szerepeltek. A cél követel- ményei azonban kezdte-k lassan utat törni maguknak. Kiderült, hogy a piaci árakat nemcsak .,Ö la nature" alkalmazhatjuk, hanem adaptálha'tju'k is, kö- zelebb hozhatjuk a creljalinkhoz. Bele lehet számítani a gazdasági fejlődés muta—

tószófmába olyan termékeket és szolgáltatásokat is, amelyek nem kerültek piaci forgalomba (például önfogyasztás, tenmészetbeni bérek); ezeknek a termékeknek nincs ugyan igazi piaci áruk, de alkalmazni lehet ezekre bizonyos feltételezett ámokot. Kiderült az is, hogy még a piaci forgalomban levő tenmékeknél sem Vla- gyunk kötve az igazi árakhoz. Azokban az esetekben, amikor határozottan úgy érezzük. hogy a piaci ár nem fejezi ki megfelelően az adott termék gazdasági fejlődés szempontjából való viszonylagos fontosságát, valamilyen más árat hasz- nálunk. Ez történik például a lalkiásszolgwáltarbás esetében. amit nem tényleges áron, a lakbérnek megfelelő összegben veszünk száimba (ez ugyanis a szubvenciók miatt túlságosan alacsonyan fejezné ki a lakásnak a gazdasági fejlődés szempontjá—

bóil való fontosságát), hanem valamilyen más (költségek alapján meghatározott)

aron.

Világosan érezni lehet azonban, hogy az eszközök célokhoz való hozzá—

igazításálnak bizonyos korlátai vannak. Példa erre az. ami a burkolt árváltozások mérésével kapcsolatban történik. A volumenfmérés klasszikus szabályai semmiféle burkolt árváltozás (például minős-égyáltozás, régi termék eltűnése s helyette új termék minőségéhez képest aránytalanul magas áron való megjelenése) figyelem—

bevételét nem teszik lehetővé. A legutóbbi évtizedekben azonban a burkolt árr- vóllrtozáso'k gyakoribbá és jelentősebbé válása számos statisztikai hivatalt arra

késztetett, hogy áni'ndexeikben bizonyos ilyen árváltozások hatását is visszatük-

rözzék. E célból megállapították az újonnan forgalomba kerülő (vagy megváltozott

(8)

56 V DR. DRECHSLER LÁSZLÓ

minőségű) termékek minőséggel arányos árát. s a valóságos ár és a minőséggel

arányos ár különbségét tekintették az árváltozás mértékének.

Szemmel látható, hogy ezek a minőségi korrekciók is az eszköz módosítását

jelentik. Azért igyekszünk a burkolt árváltozások hatását is visszatükrözn'i az ár- indexben, hogy ezzel kvözelebib kerüljünk céljaiinkhoz, például ahhoz, hogy a

reáljövedelem indexe minél jobban jellemezze az életszínvonal alakulását (az

életszinvonal szempontjából a burkolt árváltozás hatása alig különbözik a nyílt árváltozás hatásától). Érezhető azonban, hogy ilyen minőségi korrekciókat csak bizonyos határokon belül lehet végezni. Azt, hogy hol van ez a határ, nem köny- nyű megmondani. Bizonyos azonban, hogy vannak mérhető és nem mérhető bur—

kolt árváltozások. Mérhető, ha az új termék csak egy, könnyen sizáim'szerűusrímhető minőségi ismérv tekintetében különbözik a régitől (például az új villa—nyegőnek hosszabb az égési időtartama). Kevésbé mérhető azonban a burkolt árváltozás.

ha az új termék több minőségi tulajdonság tekintetében különbözik a régitől (például az új szövetnek más a szakítówszllárdwsága. lko'pólseillen'á'llása, színtiartós's—ága, más a külső kepe stb.). Egyáltalán nincs lehetőség a minőséggel arányos ár meg- határozására. ha az új termék valamilyen újfajta szükségletet elégít ki (például ilyen volt valamikor a televízió megjelenése).

A statisztikus tehát a következő kérdés elé kerül: meddig tekinthetők az ilyen módosításaik meg eléggé megbízhatóknak, objektíveknek, s mely ponton túl mond—

juk azt, hogy az elméleti alapon megfogalmazott célhoz való közelebb kerülés már nem éri meg azokat a bizonytalanságokat, amelyek az eszközök módosí- tásával kapcsolatos feltételez—ésekkel járnak. Abban, hogy hol vonju'k meg ezt a határt, nem egységesek az álláspontok; s ez számos vitát von maga után.

Két kérdéscsoportot érdemes e szempontból közelebbről megvizsgálnunk.

Az első a háztartásban végzett munka problémája. A háztartásban folyó tevékeny—

ségek. például a főzés. a mosás, a takarítás eredményei nem kerülnek bele sem a termelés. sem a fogyasztás mutatóvszámawizba. A célok szempontjából vizsgál—va ezt a kérdést, ez kétségtelenül nem kívánatos tulajdonsága mér-ésrirmódszene'inllcnelk.

Az életszínvonal oldaláról nézve, a háztartásban folytatott említett tevékenységek ugyanúgy járulnak hozzá a szükségletek kielégítéséhez, mint a társadalmilag sze-rvezett keretek között (például ven—daéglőkben) végzett hasonló tevékenységek.

Az eszközök szempontjából nézve azonban nincsenek meg a megfelelő feltételek arra, hogy a háztartásban végzett tevékenységek ért—ékét meghatározzuk.

'Már jónéhány évtizeddel ezelőtt Pigon ismert angol közgazdász rámutat—ott ezzel kapcsolatban a kapitalista országokban alkalmazott nemzetijövedelem-szá- mítiás jellegzetes paradoxonára: ha egy agglegény feleségül veszi házvezetőnő- jéft. akkor ezzel cete'ri's pari'bus. csökken az ország nemzeti jövedelme. Ha csak az ilyen agglegény—házvezetőnő házasságok zavarnák a nemzeti jövedelem számítási módszereit, az egész kérdés felett szemet hunyrhatnánk. A probléma azonban en- nél lényegesen nagyobb jelentőségű. A társadalmi munkamegosztás fejlődésével számos karáibíban háztartás keretében végzett tevékenység kerül át a társadalmi- lag szervezett tevékenységek szlérájába (például mosodák, takarító vállalatok.

vendéglátóipar fejlődése). így azok a módszerek, amelyek csak a társadalmilag szervezett tevékenységek eredmenyeit vesz—ik számba. túlértékelik a gazdasági lej- lődés valóságos mértékét. Minden évtizednek megvannak a háztartásban folyó munka eredményeinek számbavétel—ét sürgető szószólói, a legutolsó néhány évben ez a nyomás -- különösen az Egyesült Államok közgazd—ászköreiiben —— még mintha jelentősen erősödött volna. Mind ez ideig azonban a hivatalos statisztikák ellen-

álltak az ilyen törekvéseknek, nagyobb veszélynek lbélvén a háztartásban folyó

(9)

A STATISZTiKAl MERES

57

tevékenységelkre vonatkozó becslések és feltételezés—elk bizonytalansága—it. mint a termelés és a fogyasztás fogalmának k'it—er—jesztéséből származó előnyöket. lgy az a helyzet alakult ki, hogy olyan mutat'őszőmoloat. amelyekben a háztartásban végzett tevékenységek eredményei is figyelembe voninalk véve, a statisztikai hiva- talok nem pulblikwálndk. Viszont szerepelnek ilyen számítások számos nem hivatalos tanulmányban vagy kutató—intézeti kiadványban.

A másik. az utóbbi években még nagyobb vihart keverő problémakör a kör—

nyezeti jelenségek kezelésének problémája. Ha mun'kát fordítunk a környezeti ele—

mek alkalmasabbá tételére, például talajjavításra, folyók. tavak tisztítására. ennelk eredményeit termelésnek tekintjük. s beszáimítjulk a gazdasági fejlődés mutató- számiá'ba. Ha azonban ártalmat kelltünlk a környezetben. piéllid'ávuil szennyezzük a levegőt, vizet. talajt, vagy zajt okozunlk, ennek hatása nem jelentkezik a nemzeti jövedelemben. bruttó hazai termékben vagy más hasonló mutatóiszrámxb'a'n. lgy az a különös helyzet alaikul ki, hogy kedvezőbb erediményelkert mutatnak a gazdasági fejlődés összevont mutatószám—ai, ha előbb ártalmat olkozuvnnk, s azután a káro—

sodwóst valafho—gyan helyrehozzuk, mint ha mege'lőznénk az ártalom keletke- zését. Valójában majdnem mindig az utóbbi volna a kedvezőbb, mert az ártalom (például a légszennyeződés) hatását rendszerint nem tudjuk teljesen jóvátenni.

s azonkívül a megelőzés legtöbbször jóval kevesebbe kerül, mint a már bekövet- kezett ártalom helyrehozáisa.

Érthető, hogy az 1970 körüli években, a "környezet felé fordulás" idején ezek a problémák az érdeklődés előterébe kerültek. Az ökoló—gusok. a környezetvédelem szakember-einek egész sora ind-ított hadjáratot a nermzetijövedelem-számlításolk ha- gyományos módszerei ellen. Különösen nagy volt ez a nyomás az Egyesült Államok—

ban, ami érthető is, hiszen ebben az országban érték el a környezeti ártalmak a leg nagyobb mértéket.

A nemzetijövede'lem—szá'mí'táusdk módos—ítását követelő mozgalomhoz számos közgazdász is csatlakozott.A revíziót lkí'vánók — ha nem is léptek fel teljesen egy- ségesen — lényegében azt követelték, hogy a környezetnek okozott ártalmak érté- kével csölldkentsélk a nemzeti jövedelem (a bruttó hazai termék) összegét. Ennek a kampánynak az első hulláma 1971-ben érte el csúcspontját, amikor a szóban forgó kérdésekről széles !körű nemzeti vitát szervezett az Egyesült Államok Keres- kedelem'ügyi Minisztériuma (Department of Commerce).

Ezt az első hullámot a hivatalos statisztika (Office of Bus'isness Economics) kép- viselői, élülkön G. Jászival visszaszorítottáik. Általában senki sem vitatta. hogy jó volna, ha lenne egy olyan mutatósz'áimu-nlk, amely a termékek és a szolgáltatások term-elése mellett a környezetnek okozott ártalmak hatását is visszatülkröz'i. Az el- lentátbor azonban azzal érvelt. hogy nincs reális alap az ártalimalk értélklben tör- ténő mérésére.

Valóban, milyen (negatív előjelű) termelési éreté'knelk telki—ntsiülk azt. hogy pél—

d—ául több most a szénmonoxid a levegőben, mint azelőtt? Vagy azt, hogy (: repü-

lőgép-forgalom növekedésével nagyobb lett a zaj? M-egivainvnatk-e vajon e tekintet- ben is a reális feltételeik ahhoz. hogy eszk—özünrket hozzáigazítsák céljainkhoz?

Érdemes röviden áttekinteni a nemzeti'jövedelem-számítások revízióját a'jwánlók ja—

vaslatait. _

Vannak, akik egyének leilkérdezése alaipjáln próbálják megbecsülni az ártalom értélklösszegét. Egy amerikai tanulmány egy repülőtér közelében lvalkők kilkiérdezése és egyéni értékítélete alapján igyekezett megbecsülni a zajártalom mértélkét.5

5 Kérdések egész sorát intézték (: családokhoz. például azt. hogy mennyit volnának hajlandók áldozni azért, hogy a repülőteret áttolepítsék, s a környék csendessé váljon.

(10)

58 DR. DRECH SLER LÁSZLÓ

Ez a megoldás a gyakorlati sraabisziilkusok számára első hallásra is eléggé bizarr—

nak látszik. Még inkább kertes ennek a módszernek a h'aszlnosíthatjásága. ha más- fajta árta'llmakra gondolunk. Még ha a legjobb szándékot és magas műveltséget is tételezünk fel a kikérdezettekíben, akkor sem várhatunk ha—sznoslrhható válaszokat olyan kérdésekre, mint például arra, hogy milyen értéket tulajdonít a légszennye—

ződésnek, milyen összegű kárral tart egyenértékűnek egy légzőszervi megbetege- dést, egy tüdőrákot?

Mások azzal az összeggel akarják azonosítani az ártalom értékét, atme'n—nylibe ennek az ártalomnak a megelőzése került volna. Ennek a megoldásnak az a gyengéje, hogy az ártalom és az általam megelőzésének költségei nincsenek szo—

ros kapasolallban egymással. Például a városi szennyvíz tisztítása viszonylag nem kerül sokba; de ha ezt elmulasztaniánk, az ártalom Cfertőző megbetegedések) óriási lenine. Ugyanakkor blizonyos iparágak vagy a mezőgazdaság okozta nitrát- szenwnyeződés megelőzése sokkal költségesebb; a nitrát azonban csak mérsékel- tebb ártalmat okoz.

Hason—ló gyengéje van annak .a többek által javasolt megoldásnak is, amely az ártalom helyrehozá-sának költségei alapján próbálja a negatív benmelésl értéket meghatározni. Ezzel kapcsolatban még az is felmerül, hogy bizonyos ártalmakat nem lehet a szó igazi értelmében helyrehozni. Mennyibe kerül a zaj helyrelhozáasa?

Vagy a légszennyeződés okozta gyógyíthatatlan tüdőrák helyrehoz'ása?

Hueting holland *közgazdászö azt javasolja, hogy a bruttó nemzeti termék ér- tékéíből vonjuk le mindazokat a beruházásokat és egyéb költségeket, amelyek a környezeti ártalmak hatásának megszüntetése és kompenzálása során merültek fel.

Azt javasolja, hogy ha a folyók, tavak annyira szen—nyezettekk—é válnak, hogy stran- dolásra, fürdésre alkalmatlanná lesznek, akkor az ezt kompenzáló uszod'ó'k épi—

tését ne számítsuk a nemzeti termékbe. Eltekintve attól, hogy nehéz megállapitani,

vajon egy létesítmény csak kompenzál-e, vagy egyéb célokat is szolgál (például egy uszodában olyan úszóversenyeket is lehet rendezni, amire a folyóban, 'tólba—n nem volt lehetőség), Hueming javaslatának ott van a legnagyobb gyengéje, hogy nem magára az ázrbalwomra alkalmazza a negatív tét-elt, hanem az ártalom helyre- hozására vagy kompenzálására. lgy eljárása szerint ugyanolyan ntemzelbimenmélk—

eredményhez jutunk akkor is, ha szennyezzük a folyót, és azt nem kompenzáljuk semmivel (ebben az esetben ugyanis Huehing módszere szerint nincs mit levonni), s akkor is, ha ugyanúgy szennyezünk, de megpróbáljuk kompenzálni ezt uszodák stb. építésével.

A javasolt eljárások gyengéi és az 1971—es kudarc ellenére is a reformot aka—

rók olienzívája tovább folytatódik. Az Egyesült Államokban a környezeti ártalmak olyan hatalmas méreteket öltenek (a környezetvédelmi kiadások például tölb'bet tesznek ki, mint hazánk nemzeti jövedelme). hogy ez nem hagyja nyugodni a köz- véleményt. A ,,ninosenek meg az eszközeink" ellenérvet egyre többen vitatják, s mindenképpen arra törekednek, hogy legyen olyan, a gazdasági reljesíhmény—eket jelző összefoglaló mutatószálmuk is, amely *a környezeti jelenségek hatál—sát ls visz- szat—ük—rözl. Az utóbbi évek e téren zajló eseményeinek két új vonása van. Az egyik az, hogy nem annyira a hagyományos mutatók (például bruttó hazai termék) helyetti, hanem ezek mellett javasolják az új mutatókat. A másik pedig az. hogy hivatalos állami szervek — például a Nami'onal Bureau of Economic Research — is bekapcsolódtak ebbe (] mozgalomba, s olyan neves közgazdászok is a reformokat akarók sorába léptek. mint például a Ruggles házaspár. ]. Kendrick és mások.

8 R. Huetíng: Environmental deteriorotion, economic growth and national income. Az lARlW 1975. év!

(14.) konferenciáján: benyújtott tanulmány.

(11)

A STATISZTIKAI MERES 59

ldőiközben az ENSZ Statisztikai Hivatala is napirendre tűzte ennek a kérdésnek a megvitatását. Az .,első forduló", ami az 1973—1974. évekre tehető. a konzervatí- vak győzelmével végződött. A "konzervatív" jelző talán nem igazságos. M'lndenlki elismerte ugyanis, hogy az eddiginél sokkal több információra van szükség a környezeti jelenségekre vonatkozóan, azt, hogy ki kell alakítani a környezeti statisz- tilka rendszerét. Azt ellenezte csak a többség, hogy olyan környezeti jelenségeket, mint szennyeződés, zaj, közös nevezőre hozzuk a termékek és szolgáltatások terme- lésével, s egyetlen mutatószámban fejezzük ki.

Lehet. hogy az olvasó úgy fogja érezni: a jelen cikk mondanivalója szempont—

jából túlságosan sok részletb—e mentünk bele a környezeti jelen—ségek problémá- jával kapcsolatban. Azért tettük ezt, mert úgy éreztük, itt mutatkozik meg a leg- olaszti—kusalbban (: célok és az eszközök konfliktusa. ltt figyelhető meg legjobban két szemlél—ert ütközése, s itt merül fel talán a legélesebben a statisztikai mérés objektív vagy kevésbé objektív jellegének problémája.

Az objektív jelleg vagy legalábbis az, amit most mi értünlk ezen a fogalmon, a célok és az eszközök konfliktu'sán'ak egy másik vetülete. Kissé kényes téma ez.

a statisztikusok többsége mintha kerülné ennek a problémá—nick (: felvet—ését. Való- szinűleg azért. mert az objektivitás. az objektív jelleg töibi'brféleképápen értelmez—

hető. s könnyen adhat okot félreértésre. Nem azzal akarunk foglalkozni itt, hogy a statisztikus törekvése a valóság megismerésére teljesen objektív-e vagy sem. hanem azzal, hogy még a legob—jektíva—bb száin'dékolk mellett is a statisztikus gyakran kerül olyan kérdés elé, hogy a módszerek, amelyeket alllkalmtaz, men'nwire legye- nelk objektívek. Legyenek-ie teljesen Függetlenetk a statisztikus felfogásától, elké-p—

zelésétől, vagy megengedhetők-e -— s milyen mértékben — bizonyos feltételezések, becslések. konvenciók.

Valahogy talán abban lehetne megfogalmazni a probléma lényegét, hogy a statisztilkusnalk nemcsak arra kell törekednie, hogy objektív (becsületes) legyen.

hanem arra is. hogy annak is látssze'lk a statisztika Felhasználói szemében. Ezt pedig nem olyan egyszerű elérni, ha feltételezéseket. becsléseket, konvenciőloat is alkalmaz. Ha viszont szigorúan ragaszkodik a módszerek objektív jellegéhez. alk—

kor könnyein kerülhet abba a helyzetbe, hogy nem azt méri, amit tulajdonképpen m-érni szeretne, s aminek a mérésére leginkább volna szükség.

Azokban az esetekben, amelyeknél a célok és az eszközök teljes összhang—

ban vannak, az objektivitás problémája fel sem merül. A lakosság szálmiálnakimeg- állarpi'ta'sárnwál például (: statisztikusnak nem kell semmiféle konvenciót, feltételezést alkalmaznia. Ahol azonban a célok és az eszközök között konrfl'ilktus van, a statisztikus ellkerülhet—etlenü'l szembe kerül azzal a problémával, hogy maradjon—e meg teljesen az objektiv mérőe—szlköznél, vagy alkalmazhat—e, alkalmazzon-e billio- nyos feltételezése'keit, konvenciókat. Meddig menjen el például a burkolt árválto- zósolk figyelembevételénél? (Minél több burkolt árváltozást alkar megfogni s visz- szatülkröznl az árindewében, annál merészebb feltételezésekhez kell folvamodinlia.) Vagy vállalkozzon—e a környezeti jelenségek értékének a megbecsülésére (amilvel közelebb kerülhet valamilyen kívánt célhoz. de magára vonhatja a szubjektivitás vádját), Azt is látnunk kell, hogy feltételezés és feltételezés között igen nagy kü—

lönbségek vannalk. illetve lehetnek. Vannak szinte önmaguktól kílnálkozó feltétele—

zések, mint például a saját termelésből származó fogyasztás értékelése. amivel kapcsolatban aligha merül fel a közvéleményben a szubjektivitás gondolata, vannak azonban olyan feltételezések is, melyeknél (: szulbjelktumsnak a szerepe sokkal nagyobb. s ahol a számítás eredménye valóban számottevően függ attól, hogy 'in végzi. s milyen elgon—dolósokra építi azokat. Ha pedig ez így van. ezt nem szívesen

(12)

60 DR. DRECHSLER LÁSZLÓ

fogadja a közvélemény még akkor sem, ha egyébként egyáltalán nem kételkedik a számítást végző legjobb szándékaiban. Általánosságban valahogy úgy lehetne megfogalmazni a probléma lényegét, hogy azt az optimális pontot keressük, amely- nél a számítás még eléggé objektív, de ahol már eléggé közel kerültünk célja—

inkhoz. Albiban. hogy hol van ez a pont. térnek el a vélemények. s erről folyik a legtöbb esetben (mindig valamilyen konkrét probléma köré ágyazva) a vlta.

llyen ..orbjek'tív jelleg o'ptlmális fdka" problémák nemcsak a statisztika új területein merülnek fel. hanem számos hagyományos módszertani kérdéssel karp—

csolatban is. Tanulságosnak látszik egy kicsit közelebbről is szemügyre vennl ezek közül egyet, az ipari termelési indexekkel kapcsolatban felmerülő dilemmát.

Általános-an elismert, hogy bizonyos célokra — például a munka tenmelélkie'ny—

srégwéneik elemzésére -- elméleti szempontból az ipari nettó termelési indexekire volna szükség. A gyakorlatban azonban igazi nettó termelési indexeket csak el—

vétve alkalmaznak erre a célra. Egyrészt azért, mert a nettó termelés vo'lu'meni'n- dexe meghatározásának számos gyakorlati nehézsége van (bizonyos szükséges adatok megszerzése túlságosan sokba kerülne, csak későn, jóval a beszámolási időszak eltelte után állnának rendelkezésre), másrészt pedig azért. mert a nettó termelés (a bruttó termelés és a termelő felhasználás különbsége) igen érzékeny

az árrendszer arányta—lanságaisra és a nagyarányú árarányváltozásolkro (a bruttó

termelés lndexe is érzékeny ezelkre, de jóval kisebb mértékben), s ez blizonyos esetekben paradox erediményekre vezethet; például megtörténhet, hogy a válto zatlan áron számított nettó termelés negatív értélket vesz fel.

A munka termelékenység'é't azonban folyamatosan mérni akarjuk. s (: statisztikus ily módon dilemma elé kerül.

Az egyik lehetőség, amit választhat, hogy nem a nettó, hanem a bruttó ter- melés alapján határozza meg a munka termelékenységénefk indexét. A bruttó termelést könnyen. gyorsan, viszonylag pontosan lehet meghatározni. Az ily módon történő számításnak szigorúan megfogalmazható szabályai vannak. a módszer orb—

jelktíiv jellegén/el kapcsolatban semmliléle kétség nem merülhet fel. A probléma csak az, hogy nem azt kapjuk erediméanyül, amit tulajdonképpen istmerni szerel—

nénlk. Az egy foglollkaztatottra jutó bruttó termelés alakulását nemcsak olyan té- nyezők beloly—ásolják, amelyeket mi valójában a munkatenmelékenység összetevői—

nelk tekintünk. hanem olyanok is. mint az anyogigényes és a munkaigényes tenmé- kek közötti arány változása, a kooperációs változások, a vállalatok összevonása vagy szétválása. Bár ez utóbbi tényezőknek sok esetben elhanyagolható a (tenme- lékenys—ég fogalma szempontjából nézve) torzító hatása, számos iparágban ez a hatás jelentős, és súlyos gondot okoz. Más szavakkal. számos iparágban a bruttó termelés indexe nem közelíti megfelelően a nettó termelés indexét.

A másik lehetőség egy rugalmasabb, de ugyanakkor kevésbé objektiv jellegű megoldás. A termelés mérése szempontjából az egyes iparrága'knak elég sok sa- játos vonása van, ezért az egyes ágazatokban más—más megoldással lehet vi—

szonylag legjobban közelíteni a nettó termelés indexét. Van, ahol az egyes ter- mékek mennyiségi indexe'inek átlagolásával (munkaidővel vagy bérekkel súlyozva) számított index adja a legjobb közelítést; más ágazatokban valóban a bruttó termelés volumen'indexe tekinthető a nettó termelés volurmenlndexe legjobb közeli—

tő-jeként: ismét más ágazatokban a felhasznált anyagok indexe a legjobb közeli—

tés; egyes ágazatokban viszonylag kedvezők (: lehetőségek a tulajdonképpeni net- tó termelés vagy anyagmentes termelés voluameni-ndexe meghatározó—sának.

llyen meggondolásokból kiindulva az egész ipar nettó tenmelés'i indexét úgy

is meg lehet határozni, hogy első lépésként az egyes iparágak nettó termelési in-

(13)

A STATISZTIKAI MERES 61

dexeit határozzuk meg (mindegyiket a maga legjobbnak tartott közelítésli módszeré-

vel). majd az így kapott iparági nettó indexeket aggregáljuk (átlagoljuk) az egyes

iparágakban létrehozott új értékkel súlyozva. Ha szakszerűen végezzük ezt az el- járá—st, olyan eredményt 'kaipuwnk. amely minden bizonnyal jobban fogja közelíteni a tulajdonképpeni nettó tenmelés indexet, mint az első megoldásként említett bruttó termelési index.

Ennek a javításinak azonban bizonyos ára is van. A kapott eredmény veszíteni-i fog objektiv jellegéből. Itt már nem előre meghatározott merev szabályok sze—

rint történik a számítás. hanem a statisztikusnak már választási lehetőségei vannak. Ö dönti el, hogy melyik ágazatban melyik közelítést választja. Továbbra is tételezzük fel, hogy a statisztikust (: valóság megismerésének legjobb szándékai vezetik, s azt is, hogy nagy szakértelemmel rendelkezik. Megis. személyének. el—

gondolása'iinak hatása lehet a végső eredményekre. Ha egyes ágazatokban eléggé egyértelműen is kínálkozik a legjobb közelítés, más ágazatokban ez eléggé vitat- ható. Számos esetben még az ágazat kiváló ismerőjéne'rk is nehéz megítélni, hogy az adott esetben, például az egyéni mennyiségi indexek átlagoláisa vagy pedig a bruttó termelés indexe bizonyul—e a nettó index jobb közelitőjévnek. A kiém'léle le- hetőség eredimwényei pedig jelentős mértékben eltérhetnek egymástól. Azt is fi—

gyelembe kell venni, hogy megtörténhet: ugyanabban az ágazatban az egyik érv- ben az egyik. a másik évben egy másik közelítési eljárás bizony—ul jobbnak (pél- dául azért, mert az fordult elő. hogy az első évről a másodikra jelentős termék—

összetét—el—változások történtek, ugyanazon termékek minősége azonban vál- tozatlan maradt. a második évről a harmadikra viszont strukturális változások alig voltak. viszont jelentősen változott a minőség). Mindez eléggé érzékelteti azt, hogy az ilyen rugalmasabb meugoldáisoknál nem elhanyagolható a szubjektum sze—

repe.

Végiigtek'lntve a nemzetközi gyakorlatot e konfliktus szempontjából. az alkalmazott megolldáso'k skálája elég változatos. Vannak országok — bár egyre osölk- k—enő számban —, amelyek szigorúan és mereven a bruttó termelés alapján mérik (: termelékenységet. Néhiány más országban valamivel rugalmas-abb bruttó tenme—

lés alapján számítják a termelékenységi indexeket. A ..ruga'lma'salb'b" itt azt jelenti.

hogy egyes ágazatokban korrigálják a bruttó termelés fogalmát (például azzal, hogy bizonyos továbbfelhaszniált lé'lkiésztenmiékek h—ozzászáxmításával egyenlete—

sebbe teszik a hal—mozódást, vagy azzal, hogy kiszűrik az ipar'ágon belüli halmo- zódást); ezzel alkalmasabbá válik az illető iparágak termelési indexe a termelé—

kenység mérésére. ugyanakkor azonban veszít valamit a mérés teljesen objektiv jellegéből. (Mri döinti azt el, hogy mely iparágakban alkalmaznak korrekciót, s mi—

lyet?) Vannak végül országok. amelyek rugalmasabb. de ugyanakkor sokkal több szubjektív elemet tartalmazó megoldást részesítettek előnyben. ahol 5—6 külömböző közelítést eljárást alkalmazva építik lel az egész ipar indexét, s valóban ágaza- toni ént döntik el, melyik eljárást alkalmazzák. Ezen a csoporton belül is változó a rugalmasság. illetve a szubjektivitás méntéke. Van, ahol elég gyakran változ- tatják meg még azonos ágazaton belül is az alkalmazott közelítés-t, más orszá- gokban az ágazatonként egyszer rögzített közeli—tési eljárást viszonylag hosszabb ideig nem módosítják.

*

Mint már a bevezetőben is utaltunk erre, célunk nem annyira az egyes konk—

rét konfliktusokban való állásfoglalás volt, mint inkább a problémáik általános vonásainak 'kidomb—orítás-a. Az egyes konkrét kérdések eldöntése a részletek teljes

(14)

62 DR. DRECHSLER: A STATISZTIKAI MÉRES

áttekintés-ét, a kölcsönös előnyök. hátrányok oltaipwosvarbab mérlegelését igényli. Erre e tanulmányban természetesen nem volt lehetőség. Úgy éreztük azonban. hogy a konkrét kérdésekben való megfelelő állásfoglalást jelentősen meglklönnyfiti, h-a job—

ban látjuk a problémák általános hátterét, a konfliktusok gyökereit. Ehh-ez igye—

keztünk hozzájárulni a fenti gondolatok vitára bocsátásával. '

PE3iOME

Aarop cocpenorouuaaer caoö BHHMBHHe Ha Aayx xapaKTeprlx prAHocmx cramcru—

uecxoro nsmepenus, Ha Kompnukre uac-m " u.enoro n npomaopeum memny u.ennMn "

cpepmaamn.

Ecnu Mb! caoé aHnMam—re cocpenorouum Ha onpenenéunoü' uacm akonommecxoü (um oőmecraenuoü muanu, oőbmuo Hauőonee u.enecooőpasnhlm nsnnecm épen, Mepy (Höan- mep Berl :; cnyuae ucuncnenun MHAeKcos) na nannoü oőnac'm. Tax HaanMep, s cnyuae onpeneneuun HHAeKCB cenbcxoxoanücmeuuoro npouaaonc-raa Hanőonee u.enecooőpasnbw nsnnecm npOHSBOAHTb assemuaanue u.euaMi—n Ha censexoxosnücreeunym npenyxumo. Oa—

Haxo, mepbr OTAeanth uacreü mory'r OTJ'IHLIőTbCSI .apyr or npyra, HaanMep MHbIMH zanz—

IOTC! coomowenm censexoxoanücmenuux omoabix ne" 14 onSITb—TBKM HHblMH coomomer—mn censCxoxosnücraei—mmx BKCnopTHblx nen. Floaromy Mbl " crannnsaemcn c rpyAHocmMM, ecnu HaM npuonHTcn OGPBSOBblBaTb us nec-reá Kaxoe-Hnőyab u.enoe, cxamer—r Bupamennsrü B

HeH3MeHHle u.eHax őanch. Hauőonee HSBeCTHblMH I'IPOHBneHHBMH 3TOI'O BHYTpEHHel'O npo-

ruaopeuun ssnmorcsr Tax HaSblBaeMble npOÖneMbl AHCKpHMMHauHH ami (a nnaexcubrx pac—

uéTax) mm me Bonpoc TpaKTOBKM rpchnopmoü " Toprosoü HauEHKH Ha gayx CTOPOHSX Sancha.

Kompnum memay uennmu u cpencrsamu s nocnepuee speMn Hauőonee XapaKTepriM oőpaaoM nponsnsefcn : cansu c npoőnemoü TpaKTOBKH sanennü oprmal—omeü CpeAbl (Ha- npumep aarpnnenne,myM). HaM xorenocs öm owpaaurs a HaunonaanOM .noxoae femme "

anuaune amx annex-mü; onnaxo nx prAHO BblpaSHTb a nenemuoü cpopme. HaM cnenyer noüm Ha nomnpomncc, TO ecn, s TBKHX cnyuanx cnenyet MBHCKaTb Taxyro Ol'lTHMaJ'lbI-IYIO rouxy, Ha Koropoü Mbl yme Accrarouu-ro őnuaxu K HaLLIHM u.emrM (HaanMep x nemepenmo axouomuuecmro pocva), uuaum HaMepMTent-Hble CpeACTBa sc'é eme nsnmofcn AOCTaTol-IHO CTaőHanblMH.

SUMMARY

The author focuses his attention on two general conflicts of statistics, on the one between the recluirements of the measuring constituents and the total, and on the one which can be regarded as a conflict between our aims and means.

When we are concentrating our attention on a particular part of the economy (or society) the best thing to do is, in general, to take our scale of measurement (e. g. the weights in index number computation) from the given field. E. 9. for compiling agricultural output indexes it is the best to use agricultural producer prices as weights, However, the scales of measurement in the various parts are not exactly the same; e. 9. the relative agricultural producer prices are not auite identical with the relative export prices of agri—

cultural commodities. This is why we encounter some difficulties. when compiling some total from the various constituents, e. 9. When we compile a source and use table in constant prices. The best known monifestations of this internal conflict are the so-called price discrimination problem (in compiling indexes) and the problem of the treatment of the transport and trade margin on the two sides of the accounts.

The conflict between our aims and means manifests itself inter alia in the treatment of environmental phenomena (like pollution, noise) in the context of the main national accounting aggregotes. We would like to include the effect of these phenomena in our national income; however it is very difficult to attribute monetary values to pollution and similar flows. There are many similar conflicts in a number of other fields of national accounting. What we are looking for is a compromise solution, an optimal point. where we are sufficiently close to our aims. and still, our means are sufficiently stable ones.