• Nem Talált Eredményt

iszatáj 78. JÚL. . 32. ÉVF.

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "iszatáj 78. JÚL. . 32. ÉVF."

Copied!
120
0
0

Teljes szövegt

(1)

iszatáj

78. JÚL. . 32. ÉVF.

Lányádi Sándor,

Kiss

Benedek,

Orbán Ottó versei; Sík Csaba s Kis Pintér Imre Füst Milánról;

makói összeállításunkban:

ások a népéletről, a hagymáról, Erdei

Ferencről, műterem-

látogatás J. Balog

Tündénél

(2)

tiszatáj

I R O D A L M I ÉS K U L T U R Á L I S F O L Y Ó I R A T

Megjelenik havonként

Főszerkesztő: VÖRÖS L Á S Z L Ó Főszerkesztő-helyettes: A N N U S JÓZSEF

Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László Szerkesztőség: 6740 Szeged, Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Táviratcím: Tiszatáj Szeged, Sajtóház. Telefon: 12-670. Postafiók: 153. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet- hető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI 1900 Budapest, József nádor tér 1. sz.) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215-96162 pénzforgalmi jelző- számra. Egyes szám ára 6 forint. Előfizetési díj: negyedévre 18, fél évre 36, egy évre 72 forint. Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Indexszám: 25 916.

ISSN 0133 1167

78-2557 — Szegedi Nyomda — Felelős vezető: Dobó József igazgató

(3)

Tartalom

XXXII. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM 1978. JÚLIUS

KÁNYÁDI SÁNDOR: Versek a vers körül (vers) ... 3 KISS BENEDEK versei: Szemem parazsa mellett, Egy

szivárvány ívelése, Nosztalgia 6 ORBÁN OTTÓ versei: A köztársaság, A brazilok bú-

csúestje 9 EÖRSI ISTVÁN: Naplómból (vers) 10

SÁRÁNDI JÓZSEF: Egy kitartott férfi naplójából

(vers) 12 RÓZSA ENDRE: Két töredék a „Feladatlan levelek"-

ből (vers) 14 MAKÖ

TÓTH FERENC: Makó népéletéből 15 SZALAY FERENC: A makói hagyma változatos

karrierje 25 TÓTH BÉLA: A makói redőny 30

HORVÁTH DEZSŐ: Lakat az iskolán 33 ANNUS JÓZSEF: ENSZ-ülések a Lélek-cukrász-

dában 39

*

KULCSÁR KÁLMÁN: Tudomány és politika Er-

dei Ferenc munkásságában 46 FORGÓ ISTVÁN: Erdei Ferenc, a képviselő 53

TAMASI MIHÁLY: Erdei Ferenc és a makói pa-

rasztság 60 GÖRÖMBEI ANDRÁS: „A nagy emberi érdekek-

kel próbáltam azonosítani magamat" (Erdei

Ferenc irodalomszemléletéről) 65

ÖRÖKSÉG 90 éve született Füst Milán

SÍK CSABA: ítélet és ádvent között 73 KIS PINTÉR IMRE: Tárgyszavak Füst Milán verseihez 79

(4)

KRITIKA

VASY GÉZA: Polner Zoltán: Táncoltató 901

KATONA IMRE: A kimondott szó erejébe vetett hit

(Polner Zoltán. Fcld szülte f á j á t . . . ) 91 TÉGLÁSY IMRE: Két kiadvány a Somogyi-könyvtárból 94

T. F.: Halász Péter—Tóthné Loós Gyöngyi: Egy terme-

lőszövetkezet harminc éve 97-' KOSA LÁSZLÓ: A Békési Élet repertóriuma 1966—

1975 98"

PAPP ISTVÁN: Szentirmai László: Egyetemi hallga-

tók Szegeden 99 K. I.: Kis képeskönyv Csongrád-Belváros népművésze-

téről (Palásti Pál: Csongrádi házak oromdíszei) ... 101

MŰVÉSZET

Színház

ABLONCZY LÁSZLÓ: Egy kordé e l ő t t . . . (Színházak találkozója Sepsiszentgyörgyön) 103'- Képzőművészet

HORVÁTH DEZSŐ: Műteremlátogatás Jámborné Balog

Tündénél 109' Szerkesztői asztal 112

ILLUSZTRÁCIÓ

J. Balog Tünde arcképe (Horváth Dezső felvétele) a 109. oldalon

J. Balogh Tünde munkái a 13., 59., 89.. 102., 108 és a 112. oldalon, valamint a műmelléklet VI. oldalán Móser Zoltán fotóösszeállítása a műmelléklet I—V. ol- dalán

(5)

K Á N Y Á D I S Á N D O R

Versek a vers körül

Bori Imrének

SZÉLJEGYZET LÁBJEGYZETTEL

riszálják magukat tetszetős interjúkban riszálják magukat európa boldog költői egymással versenyeznek a beállás

különböző pózaiban alkotási nyavalyáikkal traktálják aki még traktálható beszélnek beszélnek egymásnak beszélnek szárnyas csikaik megannyi kérődző barom

nekem pedig savanyú a szöllő.

EGY ZARÁNDOK NAPLÓJÁBÓL

megcsodáltam a nagyvilág csodálni-valóan szép katedrálisait

de imádkozni csak itthon gyermekkorom öreg templomában tudnék ha tudnék

MÉG MINDIG

vers-szolgabírák sürögnek-jorognák ügyködnek úgy tesznek módját adják • úgy járják

tenyérbe-szegett tarkóval barkóval

3

(6)

unos-untig húzatják nyirettyűvél nyúzatják asztalra-bukő jövel se gesztusuk se gusztusuk hiába tűznek nájlon seörtét a kalapjukba

HAJNAL FELÉ EGY DÉLI VÁROSBAN

jedan smer

egyirányú jedan smer egyirányú soha átal is vissza is oldalra körbe is

ha falhoz lapulva ha falhoz lapítva de szembe is

A KÖLTÉSZET ÍRATLAN SZOLGÁLATI SZABÁLYZATÁBÓL

portyán előőrsön felderítőben igazi

szuronyt tűzünk igazi puskára igazi gránátot akasztunk a derékszíjra és még a nyomjelző lövedékünk is éles

mert az avantgarde lényege mindig a töltés

*

(anarchista közbekiáltás:)

, meg kell szüntetni az egyes szám első személyt vesszenek a közérzet nélküli szavak!

*

hátra a dobbal majd a parádén

szóljon bár ott se erősen

(7)

ELLENVERS AVAGY FOLYTATÁS Petőfi: A farkasok dala

hosszú tél ne dideregtess

ne vacogtass

üvöltene de csak nyüszít sír a farkas

azt se bánná már ha vadász vetne véget

aj mivé lett a nyári szép farkas élet

ki megfagyott ki megfutott hol a horda

ül a farkas magányosan le a hóra

csonttá fagyott a szabadság ehetetlen

társa sincs hogy belemarna tehetetlen

KUPLÉ

már annyi minden költészet e földön házak hidak gépek és röpterek

hogy lassacskán azon kell eltűnődnöm miért is írunk pajtás verseket

s van-e vajon költészet még a versben vagy már régen elinalt megszökött nem ül a rímek bilincsébe verten s a versek kongó cellák börtönök hová csak jámbor múzeumi nézők tekintgetnek be egy-egy ünnepen ójjégatni a sárarany s a mélyzöld rozsdával díszes üres rímeken míg a költészet ezer más alakban éli világát tudósok mérnökök

mívelik már számokban vonalakban jelenti már magát ég és föld között már annyi minden költészet e földön házak hidak gépek és röpterek hovatovább azon kell eltűnődnöm írunk-e még valaha verseket

de hát a múzsák és mi mind a költők! — alkalmazottak valamennyien

a múzsák• tisztes jegyszedőnők

s a költőkre nem figyel senki sem

(8)

A MARADÉKHOZ

rajtad is áll hogy a verseim szirmokká nyílnak-e vagy jól időzítve repeszdarabokká

1974—77

K I S S B E N E D E K

Szemem parazsa mellett

Csobbanj meg, csillag, csillagom —

itt van az este!

Tündökölj, tükrös napkárász te — tömbökbe áll a sötét!

Kopár az őszi ég,

taknyul a lég, ám a nyálkás útkövezetre

a mágnestalpú fagymadár kék rovás-motívumot lép,

s dermed a latyak katonás rendbe, akár a vasreszelék.

Csattanj be hozzám, csillag, az ablak üvegét

ragyogva törd át!

Törheti kő is, otromba tégla,

•csaphatja arcomat sár.

Uszított öntudatlanság, vandál szellemek ősi rabja,

•elliptikus táncot míg pórázon jár —

0

egyenes fohásszal hadd forduljak,

csillag, hozzád!

Szemem parazsa mellett, csillag, kuporgok itt,

hallgatok, köhögök.

Nyelvünk alföldjén konok pásztor, balladát gyöngyöző fák tövén sóhaj.

:Széle-hossza-egy-víz tömbje reng vala rég

(9)

nyelvem fölött,

só-lidérc villog a rétegekben, csontvázon csigaház,

s hajcsomók nyirkos penész-fészkén nitrát-foszfát halál-ürülék és

hány jaj!

JS hallod a Kentaurt mind-jobban bömbölni, csillag Szénatomrács-karámját mint a máglyát

messze-ropogni ? : tipródik a Test,

tébolyog a benne gyökérző Álom.

Görgettem én 4s bár sziklát föl hegynek, görnyedve raktam

Babilont vagy Déva-várát, és kit a keselyű tépett, az is

fölvérzett bennem gyönyörködvén

az első emberi Lángon : Felhőkből csobbanj ki

csillág, csillagom:

most félek mégis, félek!

Rádium-tükrös napkárász, tündökölj:

•világot nyel ez a sötét!

Betakargatom még létre-szakadt két forgódó csemetémet:

A mágnestalpú kék fagymadár ha meleg mellükre lép, gubancba ne kössön ideget, vért!

Egy szivárvány ívelése

Ha ez a napsütés gabona volna,

pergetném,

.azt mondanám:

arany!

Ha az a gabona malomba menne, kövek közt világ lisztje lenne, vallanám kövek közt is:

,arany.

(10)

Ha ez a délután kaptár volna, mézet pergetnék,

tán émelyegnék,

mégis aranynak kiáltanám — de ha az a kaptár képtárrá válna

s a kép mind szememből szállna falára:

hogy remegnél ott, , édesanyám!

Q

Nosztalgia

Emberek, hová rohantok?

Bukik a Nap, ám e zsivajos ősz udvarán települjünk a kifakult porcfű

pokrócára — még

langyos a föld! préselgessük el szívünk borát,

szánk csurgóján csobogjon habzó ének, csbpegjen bánat, fohász, vagy csak üljünk meg, egymás csendjét hallgatva, akár egy bennünk robajló, narkotizáló

vízesés-morajt.

Emberek, hová rohantok?

(11)

O R B Á N O T T Ö

A köztársaság

a történelem

a Sírkupac nevű kilátóról nézve

családi osztozkodás egy gaz fölverte udvaron

az érméken persze a mit-tudni-kik átszellemült arca de az igazi tét a viseltes kabát a gebe ló

ami megmarad

körötte a széltől vijjogó országok a kendős sógorasszonyok

mindez később

mikor a térkép mennydörögve átrendeződik a kilőtt tankok és a fejbe lőtt túszok napjaiban könnyen tűnik föl szükségszerűségnek

és a tudósok is keményen dolgoznak majd hogy kimutassák melyik templomot ki építette

mármint az új követelmények szerint ebben a se vége se hossza marakodásban van egy pillanat

a helyi időszámítás szerint 1918-ban semmi sem működik

á kormányrúdnál egy idealista

mellesleg gróf de mindenek előtt balek aki a legszentebb eszmények igézetében vér nélkül akarja kimondani azt hogy „véreim"

az idő vak ujjai

ahogy a tanulságot kitapogatják

rohamkés nélkül a látomás nem való semmire, a kortalan lényeg

mindig a kor maszkját viseli

és egy bödön zsírba veti a reményét hogy megéri az új tavaszt

mikor a borzongó győztes megszimatolja

a kiirtott népek üszkös közérzetét

(12)

A brazilok búcsúestje

•emlékszem például Mothobi ovális fekete bazaltkő fején a göndör elektromos hajra

leginkább a brazilok hívtak táncolni minket

MAGUK NÉLKÜL MÁR RÉG MEGDÖGLÖTT VOLNA A PARTY súgta a fülembe a kígyó és jaguár Maria-Elena

SZART ÉR A Ml BARÁTSÁGUNK mondta Mothobi AZ ÉN BARÁTOM AZ AKI FEGYVERT AD EL NEKEM

•és novellájában egy deszkapriccsen véreres szemmel hánykolódott Afrika Anya és én most fölénnyel gondolhatnék rá mint az idősebb mert minden nép átéli a kamaszkor lázas vagy-vagyjait

mielőtt megokosodva és elkényelmesedve a süllyesztőben alámerül

ha nem sütné a szememet az az üszkös fekete rongycsomó amelyet hónapokkal később a tévében láttam

Soweto hullámbádogként izzó ege alatt a vérmocskos betonon feküdni

hogy a torkomban lüktetett a bozótlakók vérverőktől dübörgő dobja

az nem lehet hogy ő volt

nem ő volt nem ő nem ő nem ő nem ő

E Ö R S I I S T V Á N

Naplómból

ELSÖTÉTÍTETT SZOBÁBAN

Elsötétített szobában

zseblámpánál a szabadság rézüstömbe katonásan beletrombitálja taknyát.

Elektromos habverővel a cseléd majd nekilát —

lesz csemegénk — s ő tüdőmmel

törli tikkadt nóziját.

(13)

JÁTSZOTTAM MINDEN IDŐBEN

Játszottam minden időben

mint a szentek s állatok, de mihelyt ide vetődtem a játéknak vége volt.

Én futok még de a labda dermedten áll odafönt.

A tribünön kurjongatva, ütemesen zeng a csönd..

• fj.

VERS O2h-KOR

Fények szögelik medréhez

két szegélyén a Dunát.

Sebét, mely olajat vérez, nem látom az éjen át.

Áll az idő este óta, mert a vízár elnyeli.

Felszögelnek ablakomba várakozás szögei.

VERS O3h-KOR

Aki evett pléhkanállal

csorba csajkából pacalt s érezte már homlokával hogyan gyöngyözik a fal,

aki víz alatt kiáltott s átevickélt csöveken, annak reflektor a rácsok közén át a szerelem.

NÖVEKSZIK A CSAPAT

A heverő köveket már

félek elmozdítani, hátha alattuk halott vár minden zugban valaki:

gangos bérház kútja mélyén, sínén, autó-utákon,

lehányt ágyon, kötélfélén, szívben, celluloidon.

KÉSZ A TRÉFA

Kész a tréfa: a halottak

ajkai közt ibolya.

Egy kicsit még illatozgat,

•mint a mezőn, valaha.

A hullaőr mire gondol, míg egy szép szálat kihúz?

„Ez a vicc virág-szempontból kevésbé poétikus."

HÁROMLÁBÚ EB VONÍTOTT

Háromlábú eb vonított

míg olvastam a kitett

hullák arcára borított

újságból a híreket.

(14)

S Á R Á N D I J Ó Z S E F

Egy kitartott férfi naplójából

(

1

Kitartasz — fecsegik a jól értesültek Valóban mellettem maradtál

ki adott esetben el is tartana Katáiina olyan nőt gyanít benned aki csupán egyszer s egyvalakit képes igazán szeretni Irigyel

mert ő maga érzelmileg beszámíthatatlan Nála talán elzüllenék

mégis csábít örök asszonyisága s a vele élvezhető ritka gyönyör

Hármasban élni volna jó ' Lényemmel teljes lényetekben

csodálhatnám hódító tökéletlenségem Mintha otthonod lenne

2

Élsz a konyhává hallá s hálószobáddá kiképzett helyiségben

N em jó í g y — panaszolod Bizony az elválás pitvara ez mert hasztalan remélsz marasztaló bebocsáttatást

Mitől feslik a családnak keresztelt szövetség?

3

S összetartozásunk helyzeti energiája

mivé alakul? A közös múlt emlékei?

Az üres forma hatalma késlelteti régtől sejtett elágazásunk? Hűlt helyed élményétől élőre fázom

Talán mégis él kéne menned hogy végleg visszatérhess ha hívlak s engedi büszkeséged

Terve van velünk a magunk-szőtte Sorsnak

4

vagy mással boldogulva majd agyat mosunk?

Törölve szépet fejlődést serkentő kölcsönhatást S hogy ne nagyon fájjon ami fáj

nevezzük a múltat lidércnyomásos éjnek?

A lidércnyomás persze igaz

Kikben bíztunk eljúdásodtak

s bátraink mára óvatos duhajok

Féltünk félünk eleget és

(15)

böjtölünk hogy ne kelljen még jobban félnünk

Lehetnének köröttünk gyerekek — eleven szavazatok a biológiai jövőre

Vágyhatunk többre hol az egészért küzdők fölőrlődnek részakaratokon?

Iszol velem s nélkülem 5 mert létünk a nemlétben súlytalansági állapot

S mit ésszel fölérnünk képtelenség a látomást ösztönünkre bízzuk Az alkohol csupán alkalmi társ lehet fantáziánk félrelépéseihez

VÁRUNK 6

Én az asszonyra ki magával vinne Te hogy ezt a krízist is kiheverjük Mintha siralomházban telnének napjaink szeretjük egymásban a még szerethetőt jók vagyunk s már mióta tart a búcsúnk Nincs más hóhér csak az ítélő Idő

Megváltás sincs csak véletlenek

J . B A L O G T Ü N D E M U N K Á J A

(16)

R Ó Z S A E N D R E

Két töredék a „Feladatlan levelek"-

HOL VOLTUNK AKKOR? Lehet: délelőtt.

Nincs, csak a ragyogása.

Kiválik köréd, mélyről többszöröz múlt-időnk kristályrácsa.

Valaki néz. A végenincs-fasorban becsukódó arccal eltávozott;

de bennem sápadtabban fosztogat, mint az a másik, legdrágább halott, mert él ő! És én nem kiáltom:

az ételem voltál! Az életem!

Megritkul álmom róla — mégsem értem, hogyan történt velem:

Postaládám kiönt, a névtelen

levelek dőlnek csak — az őszi fákról!

Kapum dörrenő ölelésre a jöttment huzatnak is kitárul!

Kit nem szeretnem nem lehet, nem akarom többé, hogy visszatérj.

Asszonyom voltál, az maradsz, míg én a régi férj.

HOL VOLTUNK AKKOR? Talán: délután.

Nincs, csak a tündöklése;

tüzébe foglal, jövőmig vakít múlt-időnk kristály-mélye.

Nem az önvád, de olyasvalami.

Árulásunkat csikorgóbbra zárja:

árvaságod tőlem való, általad lettem árva,

mostohád még az új szerelem is, ha a legmaradandóbb benne

az, ami visszahozhatatlan, mielőtt elérhető lenne!

1976

(17)

MAKÓ

TÓTH FERENC

Makó népéletéből

Juhász Gyulát Makói idill című versében a város falusias hangulata ragadta meg:

Falusi csönd zenél nekem Esős napon, mély éjeken.

Nem látogat láz, szenvedély, De a csönd csak zenél.

Hát igazán város ez? — tette fel a kérdést 1967-ben a rádióriporter Erdei Ferencnek.

— Város bizony, a javából. Hát persze, olyan város, amilyen, de kétségtelenül az, és nekem nem volt nehéz viszonylag haladó gondolkodásúvá nőni föl, mert én itt csak ehhez kaptam ösztönzést. Először abban a paraszti környezetben, a hagy- mások gazdaságilag és politikailag, de általános kultúrában is haladó emberek, tehát az volt az első városi hatás, amit én kaptam. De a város szellemi életében talán még nem is annyira maga az iskola, mint az iskola körül és a városban az az értelmiségi gárda, amelyik mindig tartotta magát az akkori reakciós időkkel szem- ben a haladás mellett, és ez elég szélesre terjeszkedett ki, és mindig összekapcsoló- dott a parasztok baloldali politikai mozgalmával és a munkásmozgalommal régen is.

A 16. században kezd Makó városi rangra emelkedni. A falva végződés a mo- hácsi vész előtti évtizedben kopott le, 1606-tól már hivatalosan is mezővárosként említik. 1730-tól a tanácsok megalakulásáig Csanád megye székhelye.

Kilencven évvel ezelőtt lélekszámban nagyobb volt mint Székesfehérvár, Mis- kolc, Pécs, Kassa, Kolozsvár, Brassó.

Jogállapotát tekintve a török megjelenésétől kezdve bizonyos önállóságot élvez.

Hosszú időn át az okos és körültekintő férfiak testületét, a magisztrátust nem föl- desúri parancsra választják, hanem demokratikus elvek alapján. Később ugyan a püspök-földesúr meg-megnyírbálja a jogokat, de a „nagy pör" idején is kiharcolnak bizonyos önkormányzatot. Makó évszázadokon át rebellis város, ősi ellenzéki fészek.

Bálint Sándor szerint a legjellegzetesebb és legöntudatosabb alföldi parasztváros.

„A FOLYÓ CSÖNDES, NAGY NYUGALMAT GÖRGET

Makó életében a Marosnak fontos szerep jut. Létét, sőt várossá fejlődését is nagyban a folyónak köszönheti. Bőségesen ellátta az itt lakókat hallal, fával, ho- mokkal- és ivóvízzel. A halászat aranykorát a folyamszabályozás előtti időszak ké- pezte. Erdélyből sok épület- és tűzifát szállítottak. A hatalmas szálfákból összerótt tutajok mindennaposak voltak a Maroson. A makói fapiacon jelentős forgalom bonyolódott le. A termények szállítása is zömmel vízi úton történt. A hajókat föl- felé, víz ellen lovakkal vontatták a részükre biztosított úton, a ficsorjáráson.

15-

(18)

Az ártézi kutak megjelenéséig a makaiak a Maros vizét itták. A város első történetírója, Szirbik Miklós szerint az országban ennél csak a Fekete-Körös vize jobb ivásra. A vizet cserépkantákban, talicskával hordták. Otthon ülepítették, a jómódúak szűrőkövön tisztították.

A Maroson vízimalmok is kelepeltek. Számuk 1791-ben 11, 1854-ben 21. A vízi- malom ház- és tárhajóból állt. A kettő között forgott a vitorla. Az őrlést a házhajó- ban végezték. Legtöbb malom két pár köves volt: búzás és darás. A régi öregek szerint nincs párja a vízimalomban őrölt lisztnek, mert ez a lassú forgás következ- tében hideg kövön zúzta össze a szemet és nem szitálták ki a búza lelkét. Amikor már csökkent a vízimalmok forgalma, csúvárokat is alkalmaztak, akik csengettyűvel a ló nyakán járták az utcákat; összeszedték az őrletni valót, majd hazahordták a lisztet és a darát. A vízimalom a marosi molnárok nótájába is beleszövődött:

Nem forog a malom, nincsen vitorlája, Kérdezi a babám, mi lesz vacsorára, Halpaprikás, mi gondja van rája, Estére várom a babám vacsorára.

Már István király idejében a Maros az ország legjelentősebb sószállító útja.

Fürge kis hajók Makón is gyakran kikötöttek, így a város a környék sóelosztó köz- pontjává vált. A sóház 1752-ig a Liget utcában, majd a mai József Attila Gimná- zium helyén állt.

A marosi homok a 19. század elejétől keresett építőanyag. Újabban a marosi gyógyiszap is kezd világmárkává lenni.

A Maroson az átkelés eredetileg gázlón történt, az 1770-es évektől viszont már hajóval bonyolítják le a forgalmat. A rév bérlője hosszú időn át a Turi család volt.

Az 1794. évben kötött szerződés szerint „a Maros vizén eddig is szokásban volt révetskét, mellyen a gyalog emberek csónakon által vitetni és hozatni szoktak, városunk lakosának, Turi Istvánnak újra kiadjuk árendába, mátul fogva egy esz- tendeig tizenöt forint fizetésért..."

A negyvennyolcas forradalom előtt a kiszombori Rónay családnak kiváltságos királyi révjogot sikerül kieszközölnie. Az erős szelek ellen a biztonságosabb közle- kedés érdekében köteles révszabadalmat vásárolnak. Gyalogos személytől egy, nagy lábas jószágért négy krajcárt szedtek. A komp éjjel, jégzajlások és áradások idején nem közlekedik, a vele való közlekedés lassú, ezért már az önkényuralom idején felmerül a hídépítés gondolata. „Ha a marosi állandó híd építését elmulasztjuk — írja 1876-ban Molnár Albert algimnáziumi tanár — ezzel Makó felett gyönyörűen elénekelhetjük a requiemet."

A Howe-rendszerű fahidat 1878 márciusában adták át a forgalomnak, e napon lépett ki a város az elszigeteltségből — állapítja meg a korabeli lap. 1883-ban már

•az első vonat is begördül rajta Makóra. A húszas években két acélhíd készül: a közúti és a vasúti híd. A 43-as útvonal növekvő forgalma miatt 1975-ben átadják az ü j , korszerű, modern vonalú közúti hidat.

A marosi árvizek gyakran létbizonytalanságot eredményeztek. A partvédelmi munkák, a töltésépítés, a folyamszabályozás állandó gondot és terhet jelentett az itt lakóknak. A pusztító árvizek ellenére a város egyre fejlődött, nemcsak kiterje- désben, de szellemiekben is, nem hiába nevezte Makót József Attila „Maros-parti Konstantinápolyinak.

A HAGYMA GAZDASÁGI FORRADALMAT TEREMT

A kertészkedésnek nagy múltja van Makón. A hagymakultúra előiskolája a szőlőtermelés volt, amely már a török időkben is jelentős. Zeiler osztrák földrajzi szakíró 1664-ben említi, hogy Makó elsősorban szőlőtermeléséről híres. Az utolsó

„futást" követően Makó térsége tizennégy évig lakatlan pusztaság, de az újjátelepü- léskor az elvadult szőlőket újra művelés alá veszik és virágzó kertkultúrává fejlesz- 16

(19)

tik. Szirbik Miklós szerint is „hajdan itt a szőlőtartás nagyon hasznos volt, mellyért sokan szántóföldjeiket is eladták és szőlőt szereztek, abból kevesebb bajjal több jövedelmek lévén; minthogy a szomszéd falusiak is ide jártak bort venni". 1772-ben a szőlővel beültetett terület 1403 fossor (1 fossor 94 négyszögöl). A régi térképek pontosan feltüntetik a szőlőskerteket: Szentlőrincet, Prücsköst, Ingót, Üjhegyet, Ardicsot, Kálváriát, Kákást, Verebest, Kenyérvárót, Innenső és Túlsó Jángort.

Vöröshagymát — az önellátás kereteit meghaladóan — kétszáz-kétszázötven éve termelnek Makón. A speciális termelési eljárás lényege, hogy szárított dughagymá- ról történik a termelés. Erdei Ferenc egy régebbi minősítése szerint a makói hagyma nem a legkorábbi, nem a legelállóbb, nem a legbőtermőbb, de a legszilárdabb, a legszebb és legízletesebb. Az 1821. évi árvíz után a szőlőskerteket veteményes ker- tekké alakítják át. Nem sokkal ez után állapítja meg Szirbik Miklós, hogy az Alföldet és Bánátot „elönti Makó gyökerével, hagymájával és paprikájával". Üjabb lendületet ad a hagymatermelés kiszélesítésének a jobbágyfelszabadítás, a belső legelő kiosztása, a vasútépítés. A hagymatermelés gépesítésekor sokan úgy vélték, hogy lealkonyult a makói hagymakultúra. Nem így történt. Erdei Ferenccel együtt ma is mondhatjuk: „Magyarország hagymatermesztése Makón nyugszik."

A gazdasági válság idején írta H. Szabó Imre újságíró, hogy ebben a városban minden a hagymára épül. Az ipar, a kereskedelem, a művészet és az irodalom. Ha a hagyma nem sikerül, üresek az üzletek, a mozidirektor sopánkodik, a színigazgató levelet ír, hogy most nem jön Makóra. Nemcsak a hagymakertészek, de az egész város sorsa a hagymától függ.

ÁLLATTARTÁS A PUSZTÁN

Közvetlen a város alatt terült el a belső legelő. Ide naponként hajtották ki a fejősteheneket, juhokat, hámos lovakat. Nagysága 1774-ben 8334 jugerum. A város alatt terült el a csürhejárás és a ménesjárás. A palotai úttól a királyhegyesi ugar széléig terjedt a birkajárás, a királyhegyesi úttól a vásárhelyi és .földeáki határig a szarvasmarhajárás. A vásárhelyi úttól a Kereszttöltésig húzódó terület nádas és kaszáló volt. A belső legelők kiosztására 1861-ben került sor, minden beltelki ház után adtak egy járandót (2200 négyszögöl). Járandót házas zsellérek is kaptak.

A külső legelőn, a Pusztán rideg állattartás folyt. Szirbik Miklós szerint: „a makai határ a legszebb szarvasmarhák hazája; tsakhogy a számra nézve abban az erányban, amint a nép szaporodik és a föld szűkül, kevesednek. Régen több gazdák találtattak, kiknek szarvas marháiknak száma felülmúlta a százat; még a zsellér- nek s béresnek is volt 6—10 darab: most a földesgazdák közül is soknak alig van egy-két tehene házi szükségre; a szántást s egyéb munkákat lovon teszik. Van mindazonáltal Makónak még most is 3 ökör, 5 tehén tsordája, és 4 gujája, s bennek mintegy hatezer darab."

1852-ben legeltetési szabályrendeletet ad ki a város, amelyben a vagyon nagy- sága alapján határozza meg a legelőhasználatot. Az egy fertályos (8 kat, holdas) földesgazda öt darab nagyobb jószágot és három sertést, a két fertályos tíz nagy jószágot és hat sertést tarthat. A szántóföld nélküli, házatlan, numerus nélküli putriban lakó tanyás, béres, kocsis sem sertést, sem lovat, sem marhát, még ludat sem bocsáthat a legelőre. A cseléd gazdája azonban a maga illetőségébe befogad- hatja a cselédje, marháját. A szabályrendelet értelmében arra lehetőség nyílik, hogy egy sertés helyett egy birkát vagy egy nagyobb jószág helyett hat birkát tartson.

A Pusztát is fölparcellázták, minden tanyaföld után tizenkét kishold (1100 négy- szögöl) volt a járandóság.

Makón a tehenet járomba sohasem fogták, ritkaságszámba ment a jármos ökör is.

1906-ig Makón kizárólag a magyar marhát tartották. Ebben az évben Bonyhád

2 Tiszatá) 17

(20)

vidékéről bőtejű teheneket szállítottak. 1907-ben a Gazdasági Egyesület tizenhárom vagon svájci tehenet hozat. 1912-ben a csordára járó tehenek között már csak tíz százalék volt tiszta magyar f a j t a

A TALICSKA JOGAIÉRT

Makó a talicskák városa volt. Amint az egyik újságcikk megjegyzi: „A kishagy- másnak a talicska a kocsija, az a szekere, minden szállítási alkalmatossága. Talics- kán bonyolódik le a hagymatermeléssel kapcsolatos helyi forgalom legnagyobb része, úgy, hogy bátran meg lehet állapítani, hogy Makó közgazdasági élete és a nehéz viszonyok közt a köz ellátása is valósággal össze van kapcsolva a talicskával."

Még néhány évtizeddel ezelőtt is annyi volt a talicska, mint ma a kerékpár.

Tudunk egy olyan tizenkét tagú hagymás családról, amelynek házában tizenkét talicska sorakozott, egyszerre képesek voltak egy kocsirakomány hagymát elfuva- rozni. Léte annyira összeforrt a hagymáéval, hogy Erdei Ferenc a „belterjes gaz- dálkodás első fecskéje"-ként jellemezte. A régi talicskás időkre az egyik törzsökös, hagymakertész, Koczkás Ferenc így emlékezik vissza: „Akkoriban mindönki talics- kával járt szöllőbe, hagymába. Akkor aztán az egyik gazdaembör kérdöszte az egyik hagymást:

— Hová méssz?

— Hát — aszongya — mögyök a szöllőbe.

— Talicskával méssz?

— Avval mék.

— Hozol valamit?

— Nem hozok én.

— Hát viszöl valamit?

— Nem viszök én sömmit.

— Hát akkor mér viszöd a talicskát?

— Viszöm, mer mögszoktam."

Déry Tibor Felelet című regényében úgy emlegeti városunkat, „hogy ott eleven ember úgy nem lép ki a házból, hogy magával ne vinné talicskáját, mert Makón a talicska az, ami Pesten a férfinak az aktatáska, nőnek a retikül."

A makói talicska arányos felépítésű. Ládája hosszúkás „mönyétderekú"; oldalai és végei kissé kifelé dőlnek. A piacba járót még zöld olajfestékkel is bemázolták, a vasalását pedig feketére festették.

A talicskának köszönheti Makó az első aszfaltjárdát. Erről Déry Tibor nagyon szemléletes leírásban számol be: „Tudod-e Kedvesem, hogy Szeged után Makó volt az első vidéki város, ahol aszfaltoztunk. Ami elkél Szegednek, az Makónak sem árthat meg, gondolta a városi tanács s rögtön át is küldött egy bizottságot, hogy nézzék meg, mi fán terem az az aszfalt. A bizottság alaposan szemügyre vette az új találmányt, megtekingette, jobbról balról megtapogatta, megszagolta, tán nyalt is rajta-egyet, hogy milyen íze van, aztán három nap múlva beadta a jelentést, ha- ha-ha, hogy jól gurul rajta a talicska." Így indult meg az aszfaltozás, de az utcák- nak mindig csak az egyik oldalát szurkozták, azt, amelyik munkába menet, hajnal- ban napon, délután munkából jövet árnyékban fekszik.

A néptől elszakadt korabeli hatóság és törvénykezés azonban mit sem tud a járda és a talicska összeforrottságáról, és az országútra parancsolja. Egy névtelen cikkíró szerint: „ha már az autókat, kerékpárokat, kocsikat annyira megrendsza- bályozzák, amelyek pedig semmi kárt nem tesznek az úttestben, nem volna-e idő- szerű e túlterhelt vaskerekű járdapusztítók ellen is eljárni. Meg. vagyunk győződve, hogy a rendőrség megtalálja ennek a legjobb módját." Egy lojálisabb vélemény szerint: „Mint a boldog béke idei múltban megfértünk csendben a nyikorgó kézi vicinális mellett, megférhetünk és megférünk a jövőben is. Ha látjuk, hogy balról jön — jobbra előzünk és viszont. Óh csak ez volna nekünk a legnagyobb bajunk, a 18

(21)

talicskakérdés, akkor talán még bankettet is rendeznénk a jóképű makói talicskák tiszteletére."

Egy másik közlekedési eszköznek is köze van Makóhoz, ez az országosan ismert paraszthintó, a nagyatádi kocsi. Móra Ferenc szerint: „Makón jött divatba. Rugóra járt, de megtartotta a régi parasztkocsi formáját, ki volt vágva az oldalán, mint a szolgabíró kocsija, de ha a kivágást egy betolható deszkalappal elzárták, akkor lehe- tett rajta szállítani tapasztó földet is — a kocsigyártók elmélete szerint. Mert a gyakorlatban hamar kiderült, hogy a rugós kocsin vagy násznépet nem lehet hor- dani, vagy tapasztó földet, holott az élet mind a kettőt megkívánja." Erdei Ferenc véleménye szerint is: „Nem úri, nem paraszt kocsi, nem jó sem teher, sem személy szállításra, nem is szép, de azért jelent valamit, egy lépés eltávolodást a paraszti formáktól."

VISELET

A 18. század végén — az inventáriumok tanúsága szerint — a női viselet pön- dölből, virágos ingből, szoknyából, selyem vagy gyolcs kötőből, pruszlikból, köd- mönből, csizmából, selyem vagy pamukos kendőből, rojtos nagykendőből; a férfiaké ingből, gatyából, lajbiból, nadrágból állt, olykor hordtak subát, szűrt, dolmányt, kankót.

Gilitze István parasztköltő az 1821. évi árvíz idején, elítélve az új divatot, kissé kárörvendve állapította meg:

Bodorgatott hajú kevély leányokat Mezítláb, sárosan láthattunk sokakat, Mivel nem húzhattak piros papucsokat, Mert a nagy víz mind ellepte az utcákat.

Szirbik Miklós hű leírását adja 1835-ből a makói viseletnek: „A Férjfiak öltö- zete — a köz rendűeket értve — szűr, kankó, tsávált és tört suba, ködmön, de igen közönséges a kék posztó ujjas is, mejjre valóval és nadrággal; hordanak rend sze- rént nyakravalót is fekete fátyolból, vagy selyemből. Főrevalójok közép nagyságú kalap, fehér, és fekete szüts sapka, lábbelijek tsizma; botskort tsak takaráskor látni imitt amott. A fejérnép öltözete külömbkülömbféle tarkájú gyolcs, és pamut matériából való rékli, és rokolya, pántlikával vagy arany tsipkével ékesített puszii.

Posztó réklit, vagy ködmönt tsak az öregek - viselnek; a ponyokául viselni szokott mente is, mint régiség maradványa, már tsak ezeken látható. Nyakokban hordanak pamut, vagy selyem keszkenőt, a fiatalabbak ollyan nagyot, hogy hátul a derekokon kötik meg. Az asszonyok főrevalójok, az öregebbeké fátyol főkötő, azon felyül ken- dermagos kék keszkenő, az ifjabbaké fodros selyem főkötő, és külömbkülömbféle tar- kájú pamut vagy selyem, s állok alatt nagy tsomóra göngyölt s hátul kötött kesz- kenő. Lábbelijek fekete, és piros tsizma, s paputs: de nagyon kezd közönségessé lenni a tzipő, és harisnya is. Átaljában azt lehet mondani a fiatal fejér nép öltöze- téről: hogy az jóízléssel való, tsinos és magyaros."

Kassai Vidor komikus színész a szabadságharc idején a rácok ellen vonuló ma- kaiak viseletéről is tesz említést Emlékezéseiben: „Nagy embertömeget láttunk jönni Makóról, sokféleképpen voltak öltözködve. Láttuk még Balogi Bálint kék- ruhás földesgazda uramat a széles fringiával lóháton. Legtöbb azonban pór öltözet- ben, ingben, gatyában, póznavégre erősített, fölfelé irányított kaszával. Azt mond- ták, hogy nemzetőrök." Kassai Vidor szerint a „nevetős Ferkó" koldus „Ingben, gatyában járt (talán még télen is). Vállain színehagyott kopott szűr, elöl-hátul ta- risznya lógott le nyakáról, kezében görcsös bot a kutyák ellen, lábain bocskor."

Hős József parasztköltő a Bach-rendszer bukását követő nemzeti felbuzdulás idején a Szép magyar öltöny címmel írt verset:

2* 19

(22)

Sirattam a magyart, de most nem siratom, Mert már ősi magyar öltönyében látom;

íme magát újra magyarnak képezi, A viselt idegen plundrát levetkezi.

Az 1870-es évek vége felé Makón diákoskodó Tömörkény István az akkori vise- letről is tesz említést:

— A makói fórum volt nagyon érdekes. Azt láttam hosszabb ideig, mert még az árvíz előtt az odavaló református algimnáziumba kerültem diáknak, s lakásunk ablakai a főtérre nyíltak. A makói nép abban az időben tiszta fekete ünneplő ruhát viselt. Télen-nyáron ugyanazt a posztóból valót, a nyári „liszter" csak később került divatba, öregebb gazdák subában mentek föl a fórumra, s itt-ott idősebb embereken már föltünedezett a fekete télikabát, azzal az asztrakánnak nevezett birkaprémmel a nyaka körül, amiből később európai úri divat vált. De a legénynép meg a fiatal gazdanép a subát viselni öregesnek tartotta, a télikabátot, mint a gyengülés jelét viselni restellte: ugyanazon egyszálí rend ruhában állt a fórumon meleg nyáron mint a hideg télen is. Pedig az akkori népies divat szerint a makói ruha kabátjának a szárnya csak derékig ért.

TÚRÓSLEPÉNY

A reformkori Makó népi táplálkozásáról is Szirbik Miklós ad leghitelesebb le- írást: „Élések módja egyszerű, de nem sovány. Eledelek hús, hüvelykes vetemény, jobbára pedig tészta; kivált a mezőn majd tsupán tarhonya; száraz eleségek kenyér, a mellé sajt, túró, leginkább szalonna. Készítenek annak idejében kivált a mulat- ságokban, igen jó ízű, s egészséges magyar ételeket, azok között azoknak tzimerét, a szármát. De főképen tészta süteményjeivel külömbözteti meg magát Makó, u. m.

kalátsával, pogátsájával, külömbkülömbféle töltelékű rétesseivel, bélesseivel, mely- lyeknek készítésében a katholikus részen való gazdaszszonyoké az elsőség. A süte- mények között legközönségessebb a túrós lepény, mellynek, a hol tsak mód vagyon benne, egy szombat estve se lehet elmaradni. Italok víz, reggelenként egy kevés pálinka, borban keveseknek van módjok, s azt tsak a mulatságokra hagyják."

Olyan finom túróslepényt sehol sem sütöttek, mint Makón. Az itt megforduló földrajzi szakíró, Palugyay Imre is megízlelhette, ugyanis részletesen kitér ismerte- tésére: „A nép-szokások felemlítésénél nem lehet érintetlenül hagynunk a Makón sütni szokott túrós lepényeket. Rendesen minden szombaton délután valamennyi kofa megrakja tálait és kosarait meleg túrós lepénnyel, talicskára teszi és viszi a piaczra. Szombaton délután tehát minden háznál, jobbára az előkelőknél is lepényt sütnek, s ahhoz képest vendéget is hívnak, vagy ha illyenkor véletlenül jön, lepény- nyel kínálják. A lepény vékony tésztára rákent vajas túróból, oltásból készül, melly megsülvén olvadékonysága s kellemes íze miatt igen kedves eledel; lepényhez aztán ritkán hiányzik más eledel és ital is."

Az idősödő Kassai Vidor is nosztalgikusán idézi a gyermekkori finom ízek emlékét: „Makó város egyik fő specialitása a híres makói túróslepény. Ez a túrós- lepény olyan túróslepény, amelyet szombaton délután szoktak sütni. Amikor úgy uzsonnatájon kisül, akkor a mönyecske gyorsan négyszögletes darabokra vágja, hevenyén belerakja a nagy tálba, meleg keszkenőkkel betakargatja, azután feje tetejére teszi, a saját utcájában sietve megindul vele, s házról-házra járva az abla- kon beszól: vesznek-e túróslepényt? Ritka ház, ahol elutasítják. Ahol kell, ott azután az egész ház népe minden dolgát félbehagyva összefut, körülállja a lepényes tálat. A mönyecske megmondja, mi az ára darabjának — alkura idő nincs. Ezzel kipakolja. A jelenlevők közül mindenik gyorsan kezébe kap egy vagy két darabot s amint Isten tudni engedte, mondhatni, fanatikus mohósággal elkezdi falni. Ezalatt a mönyecske bepakol, átveszi a lepény árát, s tova siet. Mindez nem azért történik 20

(23)

ilyen gyorsan, mintha a lepény eladására rövid volna az idő — elkel az nagyon hamar — hanem azért, hogy ki ne hűljön, mert a hírős makói túróslepény csak addig kapós, csak addig kívánatos, amíg meleg; amint kihűlt, az értéke ötven per- centtel esik és akkor csak azok veszik meg, akik nem bírják a száz percentet. Ha mármost belépünk egy ilyen lepényfaló társaságba, először is ne sokat kérdezősköd- jünk, mert vagy semmit, vagy nagyon rövid feleletet kapunk s csak azt látjuk, hogy ki-ki vagy tenyerén kiterítve tartja és ebben az esetben szimplán, vagy pedig bölcső alakra összegörbítve, és ebben az esetben hol szimplán, hol duplán harap-

dálja annak széleit. Miért? Hát azért, hogy le ne csorogjon róla a vajas tejfölös túró, amelynek fölületén csak egy könnyen szakadozó, finom, barnapirosra sült hártya van, ezalatt pedig csak úgy szotyog-lotyog az Isten áldás, hogy a szája körül kinek-kinek csaknem fülig tejfölös az ábrázata. Miután a lepény tésztája kissé szijjas (mint a lángosé), hát erősebbecskén kell harapni, ezen erőművi nyomás pedig nagyon kedvez a tejfölös túró szétszottyanásának. Eddig van. Ki-ki visszatér mun- kájához. Lepény pedig: volt — nincs."

Justh Gyulát, a „kevély szabad magyar"-t (Ady) makói látogatásai során min- den alkalommal szertartásos körülmények között lepénnyel kínálták.

Amikor Ferenc József és Erzsébet királynő Gyulára látogatott, tíz makói asszonyt hívtak, hogy süssenek túróslepényt. Az uralkodó házaspárnak ez annyira ízlett, hogy mind a tíz makói asszony egy kosárkában kapott ajándékba egy-egy százkoronás aranyat.

Erdei Ferenc — ki Néprajzi ínyesmesterség címen közvetlenül halála előtt könyvet is írt — makói látogatásai során „képviselői" halászlé és túróslepény ké- szítését ígérte. Az előbbire sor is került, de váratlan halála miatt konyhai művé- szetét a lepénysütés terén már nem tudta bemutatni. Egy rádióriportban azonban szóba került ez a makói specialitás is.

— Ez ott kezdődik, hogy a tejet kifejt, teljes állapotában be kell oltani, nem azt várni, még megalszik, akkor ebből olyan túró lesz, amely keverhető, nem olyan, mint a gumidarabok és ebből csinálnak Makón túróslepényt, aminek az az érde- kessége, hogy nem cukros, kelt tészta alja van, erre ráteszik azt a teljes túrót, ami a melegben megolvad, még tejfölt is tesznek rá és ebbe csak só, illetve egy kis tojás meg liszt megy bele, hogy egy kicsit kötöttebb legyen az anyaga. Ez valami olyan csodálatos, hogy egy példát mondok rá. A régi időkben nagyon jó barátom volt Sárközi György író, aki többször kijött hozzánk és apám sütött ilyenkor túrós- lepényt. Sárközi György barátom szegény elpusztult a háborúban, gyomorbajos volt, tehát ő soha egy kortyot nem ivott, de ezt a lepényt tudta enni, és amikor meg- ettük azt a paprikáscsirkét, amit apám főzött, majd utána ezt a makói túróslepényt, akkor mintha részeg lett volna, fölállt és szónokolt.

A makói túróslepény lelke az oltástúró. Ezt a piacon vagy hentesnél vásárolt gyomoroltóval készítették. A lepényt kemencében sütötték; az új kemencét lepény- nyel (mások pitével) avatták fel. Ügy tartották, akkor jó a kemence, ha ez szépen megsül benne. A lepényt evés közben fecskefarkosra harapták.

SZÁLLÓIGÉK SZÁRNYÁN

Alig van még egy magyar város, amely szólásokban, közmondásokban annyit szerepelne, mint Makó. A hagyma mellett éppen a szólásokkal magyarázható köz- ismertsége.

A magyar nyelvterületen széles körben ismert közmondást, Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől, is városunkhoz kötik, pedig a legismertebb magyarázat szerint Makó nevű személyhez kötődik, aki az 1217. évi kereszteshadjárat idején Dalmá- ciába érve megrészegül az ottani jó boroktól, és Spaláto város tornyait meglátva azt hiszi, hogy már Jeruzsálembe érkezett. Harcostársai megnyugtatják, messze van még Makó (vitéz) Jeruzsálemtől. Az 1821. évi nagy marosi árvíz idején keletkezett:

21

(24)

Helyin van, mint Makó, mikor elvitte a víz. Ironikus értelemben használják, ami- kor éppen nincs valami a helyén.

Makó a 16—19. században rendkívül dinamikusan fejlődött. A török hódoltság idején a szomszédos helységeket szpáhik kapták, akik évente többször is megsarcol- ták az adófizető lakosokat. Makó kincstári, khász birtok lett, itt évente csak egyszer adóztak. A tizenhét felperzselt szomszédos falu lakossága Makóra költözik, így válik helységünk mezővárossá. A török kiűzése után az elnéptelenedett Alföldre telepesek és bevándorlók költöznek. Az urbárium idején az országban a legnagyobb jobbágy- telkek Makón voltak (57 hold), és méghozzá micsoda jó minőségű földek! A belter- jes kertkultúra a 19. században is jó megélhetést biztosított az ittlakóknak. Ezzel a gazdasági jóléttel magyarázható néhány szólás eredete.

A Makóra, ha rossz vagy! — szólást először Szirbik Miklós említi: „Ügy látszik, ezzel azt akarják a tsufolók jelenteni, hogy Makó minden roszszat bévesz. Az igaz, hogy ide sok gyülevész nép tódult eleitől fogva, és még ma is, a ki egyszer ide jön, nem igen megy ki innét; és éppen ez az oka a Város olly szaporán való nevekedé- sének, de a mi Makónak ditsőségére válik, s azt mutatja, hogy itt az élés módja könnyebb, a teher kevesebb mint másutt. Egyébaránt a roszszakat itt is megbün- tetik; sőt azoknak sokszor a közemberek is magokat bíráikká, és boszszúállóikká teszik. Az említett közmondásra hát mi Makaiak, a mondott értelemben a tsufoló- dás, és irigység bélyegét ütjük, s annak ezt az ellenkező értelmet adjuk: ha roszsz vagy, eredj Makóra, majd megtanítanak ott."

Makóra gondol szólást arra a személyre mondják, akinek nem a végzett mun- kán jár az esze (például vasalás közben megpörköli a ruhát). Hasonló jelentésben használják Makó felé tekintett szólást is (például ha valaki elsózza az ételt). Ezek a megállapítások eredetileg olyan lányokra vonatkoztak, akiknek kedvese szerencsét próbálni Makóra jött, az otthon hagyott menyasszony pedig munka közben is csak szerelmesére gondol, lesi, mikor jön már érte. A jobb megélhetést fürkésző személyt megtestesítő Haska is Makóra költözött, és mikor váratlanul betoppan kedvesei kö- rébe, így kiáltottak fel: Möggyütt Haska Makórul. Aki hirtelen meghalt, arra mond- ták: Makóra ment, aki pedig a végét járja: Makóra készül. Az előbbi arra vonat- kozik, aki hosszú készülődés után jutott el Makóra, de itt már nem a jólét, csak a halál várt reá; az utóbbi még tovább halogatta az elköltözést, amire a leselkedő halál miatt már nem is kerülhetett sor. Aki nehezen ér célba, nagy kerülőket tesz, vargabetűket ír le, arra mondják: Közel útját találta, mint Istenös Jancsi Makó- nak, aki ugyanis nem az országúton, hanem a kanyargós Maros partján indult Makóra.

Pejoratív értelmű, csúfolódó tartalmú szólások is vannak. A szomszédos köz- ségekben mondják: Makón még az esti maradékot is röggel öszik (a rög átvitt ér- telmű jelentése földközelben, munka közben). Az estebéd, a vacsora elfogyasztása után még oly sokáig dolgoztak, hogy újra megéheztek, elfogyasztották az esti mara- dékot. A környékbeliek szinte mór kapzsiságnak ítélték ezt a szorgalmatoskodást, amely egyébként az intenzív kultúra velejárója. Erdei Ferenc említette, Makónak nem volt földesura, itt az emberek saját magukat zsákmányolták ki.

Sokan meg így élcelődnek: Makón olyan hagymaszag van, hogy még a vonat is farral gyün be. A szegedi híd 1944. őszén történt felrobbantása után a vonat csak Üjszegedig jár, de ott nincs vonatfordító, így a mozdony tolatva kénytelen Makóra jönni.

POÉTÁSKODÁS

Szirbik Miklós leírásából tudjuk: „Nagyon módiban van itt a poétáskodás is, melly szerént sokan találkoznak a kevésbé tanult emberek között is olyanok, a kik minden nevezetes, víg, vagy szomorú, vagy nevetséges történetet a magok módjok szerént, versekbe szeretnek foglalni."

22

(25)

Gilitze István parasztköltő 1821-ben Makó várossának víz által való pusztulását írja le. Szerényen jegyzi meg munkájáról:

Koránt sem poéta, hanem paraszt írás, Engedelmet kérek errül, hogyha hibás;

Hogy édes hazámat érte ezen romlás, Én együgyű paraszt írtam ezt, és nem más.

A história még az 1950-es években élt Tápén. 1879-ben a dorozsmai Balázs Barna Mihály Szeged és Kiskundorozsma városának veszedelme című versezetjében több sort átvesz Szegedre vonatkoztatva Gilitze munkájából.

1898-ban egy makói eseményről ponyva is keletkezett: A kettős szerelmi halál ú j története Labdás József és Szabó Mariska szerelmesekkel Makón:

Június hó negyedikén megtörtént, Rémhír fogá el Makónak a népét, Labdás József, Szabó Maris meghaltak, Szerelemből golyó által kimúltak

Kortesversek nélkül nehezen múlt el régen egy választás. A kiegyezés után keletkezett:

Balpárti elvek őre,

Legyen népünk hű vezére;

Olyat óhajt e kerület, Dobsa Lajos lesz a követ.

Éljen a balpárt'.

1925-ben énekelték:

A piacon talicska, kisangyalom,

Kiss Menyhértke taszítja, kisangyalom.

A talicska megrepedt,

A mandátum elveszett, kisangyalom.

A makói nép Rákóczi Ferencet különösen tisztelte. „Ennek a Rákóczinak — írja Szirbik Miklós — egy, a Makai Bíróval esett nevezetes történetét emlegetik, mind e mai napig, a Makaiak. t. i. Mikor már Rákóczi szorulni kezdett, egy levelet kül- dött helységenként a Zomboron tanyázott Török Basához, mellyben attól segítséget kért. A Levél Makóra jutván, azt a Bíró, Kotsis nevű, a Város Hadnagyja kezébe adta, a kézhez szolgáltatás végett: ki is azt süvege mellé tette; minthogy pedig akkor közönségesen az úgynevezett Turi süveget hordozták. Midőn a Maroshoz ért a Hadnagy, inni lehajolván, a süvegét fejéből levetette s a Levél mellőle kiesett.

Ivását végezvén, süvegét felkapta s a nélkül, hogy a Levél kiesését észrevette volna, folytatja útját. Már jó darabig elhaladt, mikor észrevette, hogy nints a Levél. Ekkor visszajött a Levél keresésére: de már az alatt bizonyos Szegedi emberek, hazafelé való útjokban, a Levelet meglátván, felvették, s azt Szegeden, mint újságot, muto- gatták: így az, az ott tartózkodott Német Katonák kezébe került. Kik is ebből meg- tudván Rákóczinak szorult állapot ját: a felől, a Rákóczival, felső Magyar Országon szembeálló Császári sereget tudósították, melly ezen hírre Rákóczi népére ütvén, azt úgy megverte, hogy abból következett Rákóczinak végső romlása. Ekkor azt a fenyegetést tette Rákóczi: hogy ha még valaha előmenetele lesz: ezért, mint árulá- sért, Makónak, főképpen a Kotsis Famíliának, az ivadékát is kardra hányatja. Mivel azomban a nép szájján forgott az a beszéd, hogy a Rákóczi maradéka máig is megvan Frantzia Országban, a mint hogy az ő fija, György ott is maradt, bár maga onnét Török Országba ment, s ott holt meg: innen lett az, hogy a mult Fran-

23

(26)

tzia háború kiütésekor, az a hír támadván, hogy jön Rákóczi: a Kotsis famíliából sokan egész éjtszakákat sírással töltöttek el."

Diós Sándor hagymakertész 1975-ben a két tüzes szömről egy „istoriát" mon- dott el:

— Amikor gyerökök vótunk, az átalsó szomszédban lakott Binecz Sándor. Ki- szolgált huszárembör vót. Jó vállas, erős fiatal embör. És hát este átgyüttek beszél- getni hozzánk. Hát ez az embör ősszel gyökeret ásni vót a Sammarkó fődbe. Ez Bánátba vót Ez gyütt onnat, mönt a Nákó fődbe, a régi nagyszentmiklósi úton és aszonta:

— Hátranézök, hát gyün két tüzes szöm. Hát beszéltük — aszongya — a bo- szorkányokat, hát ez biztosan az. Az annya erre mög arra, hát ez biztos boszorkány.

Az ötkilós gyökérásó a vállán. Hozzáfogtam lípni jobban — mer gyalog vót, bicikli szó se löhetött, esetleg taicska — hozzáfogtam lípni jobban, de hátra nézők, de közelödik ám a két tüzes szöm. Ez csak boszorkány, hát hiába lípök, csak közelödik hozzám. Hozzáfogtam szaladni.

Vállán a gyökérásó és hozzáfogott kocogni. Eccő hátranéz, hát ott van közel.

— Az annya erre mög arra ennek a boszorkánynak, hát mán mögfog. Vesd el magad a jó mély árokba. Hasra feküdtem, aszonygya, mellém a gyökérásó. Na mos- mán gyühet a boszorkány, engöm nem lácc mög. Hát aszonygya, amint ott fekszöm, elszalad mellettem az autó.

— Na nézd, aszonygya, Sándor, ilyen bolond vótál, hát hallottál mán rulla, hogy autó is van a világon, de eddig nem látott. És ez a gróf Nákó, ez fiumei kormányzó vót. És gyütt Fiumébul ide a birtokra, és ennek vót először autója.

TEKNŐKAPARÓ

„A szokások között említést érdemelnek — írja Szirbik Miklós — a névnapi, keresztelői, sertésöléskori barátságos vendégeskedések, a halotti torok, mellyek ki- vált az Oroszoknál vágynák nagy divatban, a házassági lakódalmazások, mellyek ha szinte már ma nem ollyan. nagy pazérlással is, mint hajdan, de tsakugyan sok szükségtelen költséggel ejtetnek meg."

Még ma is elevenen él Makón a teknőkaparó emléke. Mint nagy jövendőmondó megjósolta, hogy kűkémények és lőcsetlen kocsik lesznek, két keréken fognak sza- ladni, vasmadarak járnak majd az égen, amikor Makón egy utcában három templom lesz, akkor egy nagy világháború tör ki (1913-ban építették a Vásárhelyi utcában a harmadik templomot). Lösz olyan idő, amikor annyi lösz az embör a fődön, mint égőn a csillag. Lösz olyan világ, hogy nem lösz se tél, se nyár, csak egyfajta. Arrul tuggyák mög, hogy itt az ősz, hogy lehullnak a fák levelei.

A teknőkaparóról szóló alábbi történetet Diós Sándor hetvenöt éves hagyma- kertész mondta el 1975-ben:

— Öregapám evvel a teknyőkaparóval részös vót. És aszonta:

— Learattunk, befejeztük az aratást. A vontatók le vótak kötve. Szombaton délbe elvégeztek, hát délután a gazda majd aggya a fogatot, viszi a részösöket két kocsin. És mikor mán ott vót, hogy befognak, gyütt egy nagyon csúnya fölleg, asztán borzasztó nagy vihar. A vontatókat széthánta a szél. Hát káromkodtak a részösök. Ilyet is mondtak, olyat is mondtak. Aszongya a teknőkaparó:

— Mönnyetök haza. Majd én elintézöm. Mikorra köll, én összerakom üket, összehordom.

Hát elgyüttek, otthagyták, ögye mög a fene, majd gyüvünk a jövő hétön, oszt majd összerakjuk. Addig hát vagy szárad vagy ázik az a vontató széjjel. A teknő- kaparó kinmaratt.

Amikor gyüttek a kocsival, hát fele uttyán vótak, mer az Igási úton vót ennek a gazdának a tanyája, a Csárdán házul, ott belül. Amikor fele uttyán Ugar körül 24

(27)

gyünnek, aszonygya, egy forgószél elkerül bennünket, benne egy csikónyerítés. Hát aszonygya, hát ki vót.

Amikor gyünnek haza — Honvéd szélin lakott — a teknyőkaparó ül a kapuba.

Hogy gyüvünk el, hozott a gazda kocsija. Hát erre való embörök vótak, nagy része honvédi. Ült a kapuba. Hát te mán itthon vagy?

— Hát nem vöttetök észre, amikor elkerültelek bennetöket — aszonygya — a forgó- széllel. Aszonygya, de möhettök mán a gyüvő hétön, össze van téve mind a vontató.

Hát aszongya öregapám, nem hittük. De mikor kimöntünk, tényleg úgy vót.

*

A makói nép anyagi és szellemi kultúrája szervesen beletartozik Dél-Alföld népéletébe. Ez igen konkrétan kifejeződik a közös ö-ző nyelvjárásban. A kölcsön- hatások és egyezések ellenére még ma is sok egyéni vonást mutat Makó hagyo- mány- és szokásvilága. Hajdan rendkívül színes és zsibongó volt a makói népélet, nem hiába jelentett ez annyi élményt az ifjú Tömörkénynek

— Makón szerettem lenni mint gyermek. A nagyvendéglő udvarának változatos- sága az ő különféle népeivel, medvetáncoltatókkal, torontáli sváb parasztokkal, akik franciául beszéltek, savoyard majmosokkal, a gülbabás törökökkel, a megyegyűlé- sekre érkező, vidéki, előkelő urakkal, mind mind lekötötte a gyermeklélek figyelmét.

Makón a kapitalista fejlődés nem lassú, porosz utas formában ment végbe, hanem robbanásszerűen. Ez eredményezte, hogy népélete a szomszédos helységeknél hamarabb polgáriasul! A hagymakertész már nem törekszik önellátásra, piacon, sőt üzletben vásárolja meg a szükséges áruféleségeket. E gyors átalakulás miatt égetően sürgős feladat lenne Makó néprajzi monográfiájának elkészítése.

SZALAY FERENC

A makói 'hagyma változatos karrierje

VILÁGHELYZET, ITTHONI LEHETŐSÉGEK

0

Mindenekelőtt a száraz tény: a mennyiséget tekintve hazánk hagymatermelése világviszonylatban elenyésző. 15—17 ezer vagon áruhagymánk a nemzetközi össz- termelésnek mindössze 1—2%-át jelenti és így nem meglepő, hogy a világ hagyma- termelő államainak versenyében a huszadik hellyel kell beérnünk. Súlyosbítja hely- zetünket az európai nagy hagymatermesztő államok közelsége és konkurrenciája.

Közülük a spanyolok 78 ezer, az olaszok 48 ezer, a hollandok 35 ezer, a románok 28 ezer, a lengyelek 25 ezer, a jugoszlávok 23 ezér vagont, a többi európai államok pedig együttesen 9 ezer vagon hagymát termelnek évenként saját és a külföldi szükségletek kielégítésére. Ha mindezekhez még Egyiptom 62 ezres termelését is hozzászámítjuk, különösen jól érzékelhetjük alárendelt szerepünket az európai hagy- makereskedelemben.

Áruelhelyezési nehézségeink ellenére, az elmúlt évtizedekben számunkra elő- nyös és figyelemreméltó változások következtek be a nemzetközi hagymapiacokon, igy Európában is: a felhasználás — és ennek megfelelően a kereslet — súlypontja

25'

(28)

a nyersáru-értékesítés területéről fokozatosan áttolódott a konzervszárítmányokra és

•ez a tendencia exportszállításaink területén is érvényesült.

Jellemző a változásra az a körülmény, hogy 'amíg a második világháborút megelőzően, számottevő hazai konzervipari felhasználás nem történt, és a megter- melt áru csaknem kizárólagosan nyersen került eladásra, addig 1960-ban konzerv- iparunk már 10 ezer tonna vöröshagymát dolgoz fel és exportál. A szárítmányipari

•nyersanyag-felhasználás 1968-ban meghaladja a 40 ezer tonnát, és ma már ott tar- tunk, hogy exportált vöröshagyma-tételeink nagyobbik része szárítmányként feldol- gozva kerül kivitelre.

Ezek a változások arra is figyelmeztetnek, hogy hagymatermesztésünk jövőjét nem alapozhatjuk a nagytestű, kis szárazanyagtartalmú, úgynevezett magról vetett fajtákra. Ezek ugyanis tartósan nem tárolhatók, alkalmatlanok az ipari feldolgozásra és külföldi értékesítésük szinte megoldhatatlan a környező államok hasonló típusú Ifajtáinak árudömpingjével szemben. Szerény nemzetközi helyzetünk ellenére, hagy-

matermesztésünk népgazdasági jelentősége mégis kiemelkedő. A megtermelt meny- nyiségnek mintegy fele a lakosság fogyasztói igényeinek kielégítését szolgálja, másik felét pedig szárítmányként feldolgozva, illetve nyersen exportáljuk. Hazai néző- pontból vizsgálva a kérdést, így már nem meglepő, hogy államunk a vöröshagymát .kiemelt zöldségnövényként kezeli, és jelentős erőket fordít a termesztés, feldolgozás -és forgalmazás korszerűsítésére, valamint ezek további fejlesztését szolgáló kutató-

munkára.

A MAKÓI HAGYMATERMESZTŐ TÁJ

A vöröshagyma legősibb kultúrnövényeink egyike. Fogyasztásáról, termesztésé- ről közel ötezer éves egyiptomi sírfeliratok adnak hírt, görög és római kori feljegy- zések tanúskodnak, az ókori orvostudomány pedig széles körben, gyógyszerként alkalmazza. Termesztésének első hazai, szakszerű leírása Lippay Jánostól maradt ránk (1644. Pozsonyi kert).

A makói termesztő táj kialakulásának kezdete pedig, nem sokkal ezt követően, az 1700-as évek elejére tehető. A vöröshagyma ebben az időben csupán egyike azok- nak a zöldségféléknek, amelyek az árvízsújtotta területekről kipusztult szőlők he- lyére kerülnek. Termesztése kibontakozásának azonban minden lehetősége fennáll:

— Az első hagymatermelők, a jobbágyság alól felszabadult zsellérek, kivételes adottságú emberek. Töretlen szorgalmuk, kitűnő megfigyelőképességük, talá- lékonyságuk nem kis szerepet játszik ebben a fejlődési folyamatban.

— A környezeti feltételek is előnyösek. A Maros menti öntéstalajok tápanyag- tartalma szinte kimeríthetetlen. A tenyészidő vége csapadékszegény, a nap- sütéses órák száma átlagon felüli. Mindez biztosíték a zavartalan tápanyag- beépülés és a tökéletes hagymabeérés szempontjából.

A vöröshagyma a konyhakerti parcellákról fokozatosan kikerül a szántóföldre.

Egyre növekvő jelentőségére utal, hogy 1783-ban a „Pozsonyi Helytartótanács" — számon tartva a makóiak hagymatermesztését — ostrom idején 20 mérő hagyma

"beadására kötelezi a várost. Feljegyzések szólnak arról is, hogy Makó 1788-ban a

„hadra kelt seregek" részére 60 000 fej vöröshagymát és ugyanennyi fokhagymát ténylegesen be is szolgáltatott. Időközben kialakulnak a hagymaművelés különleges kéziszerszámai és a vöröshagyma-termesztés sajátos szakmává formálódik. Erre utal egy 1779-ből származó vagyonösszeírás, amelyben először olvasható a hagymakapa kifejezés, és erről tanúskodik az az 1818-ban készült számbavétel, ahol a termelők csoportosításánál már 188 makói hagymatermesztő külön szerepel. Korabeli statisz- tikai adatok alapján tudunk arról is, hogy Makó városban és környékén 1856-ban 6000, 1859-ben pedig mintegy 7000 „osztrák mérő" vöröshagymát állítanak elő.

:26

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

zőelvvé műveikben, legalább is geopolitikai és nemzeti értelemben, és így az irodalomban megvalósulhat a titói utópia, amely ha nem is hamvába, de derekába holt

Szöveg és cím viszonya itt egészen másrendű, mint a Perzsiában vagy a Jézus meny- asszonyában, s legjobban talán még Az unokaöcshöz hasonlít, csakhogy A szakács „refe-

A halak mesterséges szaporításának módszerei sokrétűek, a kezdeti próbálkozások több, mint száz évre nyúlnak vissza, de a leginkább elterjedt módszer a

lakultak, mint például a német ajkú Frantzfelden.20 Sajnos az is előfordult, hogy nem sikerült a gyülekezet megszervezése: 1819-ben Szintáron lemondtak az önálló

Egy másik háromnevû, aki a Bölcsésztudományi Kar dékánja volt, Borzsák István megõrzött dokumentuma szerint 1958 januárjában így szónokolt: „Ha egy marxi felisme-

Már csak azért sem lehet ilyen egyszerű a válasz, hisz az is kérdéses, elég muníciót adott-e a népi mozgalom ahhoz, hogy Sinka ne csak mint természetes

De térjünk vissza a magyar berontás történetéhez, melyet a svédektőli elválás vál ságos pontjában szakasztánk félbe, midőn ezek Mazóvia és Nyugot-Galiczia

A kaland mindig is az ifjúsági irodalom immanens alkotóeleme volt, aho- gyan Komáromi Gabriella mondja: „Az ifjúsági próza egyenesen kalandtár.” 4 A kortárs