SZOCIOGRÁFIA
T A L L Ó Z Á S A R É G I E R D É L Y I F A L U I R O D A L O M B A N ,
1849-1914
A szociográfia Magyarországon jelentős részben szépirodalmi jellegű. Ez az er- délyi válogaitás — Egyed Ákos munkája — éppen abból a szempontból is figyelemre méltó, hogy az egy Benedek Eleket kivéve a többi szerző gazdasági szakember, il- letve egyikük tanító.
Egyed Ákos megállapítása szerint az erdélyi irodalom eddig vagy ötven szociog- ráfiai írást tart számon 1848 és az első világháború (közti időszakaszból. De a bib- liográfiai féltáró munka még csak a kezdeteknél tart, így újabb hírlapok, kalendá- riumok feldolgozásától sok új anyagot remél.
A tíz írás közül hat az 1900-as évek első két évtizedében íródott. A múlt szá- zadi négyből csak kettő tekinthető szerencsés választásnak. Jakab Elek A falu, című tanulmánya ugyanis annyira általánosító — sőt eléggé hamisan idealizáló is ráadásul
—, hogy nemcsak Erdélyről, hanem az akkori Magyarország bánmely más vidékével kapcsolatban leírhatta volna. Másik műve (Húsvéti határkerülés a Székelyföldön) pe- dig voltaképpen néprajzi leírás, s inkább a folkloristák, mint a szociográfusok, törté- nészek érdeklődésére tarthat számot.
Gal-góczy Károly, a kellően még mindig nem méltatott múlt századi közgazdász helyzetképe Mezőpanitról viszont a műfaj egyik remeke (1871). Az elemzett maros- széki székely község akkor már áttért a kettőről a háromnyomásos gazdálkodásra, de még mindig faekével szántottak a tagosítatlan, apró parcellákon. Igazi nagybirtok nem alakult ki-. Az állatállomány kicsi, ló csak 49. Galgóczy szerint a székelyföld korántsem túlnépesedett, csak a gazdálkodás elavult és ipar nincs. (Sajnos, utóbbi jórészt még ma is igaz, mint az Orbán Balázs nyomdokain című, 1969-ben megjelent szociográfiából is kiderül.)
Petelei István 1884-ben megjelent Mezőségi út című művéből a Mezőbándra vo- natkozó részleteket közölték, melyben lesújtó képet festett a tudatlanságról, a pri- mitív viszonyokról. Az ottaniaknák „... nincs a szobájában egy darab tisztességes bútor. Földháza van, törpe, kevés fával. Betapasztják, hogy ki ne menjen a meleg.
Nehéz, szörnyű a levegő, öregember kevés van. Legtöbbet harminc-negyven éves korában temetnek. A lakásviszony és a pálinka az o k a . . . " A nagygazdák művelet- lenek. A nemesek száma felülmúlja a százat (összlakosság 2700). Petelei vásárleírása néprajzi szempontból is figyelemre méltó.
A XX. század elején íródott valamennyi közölt szociográfia igen színvonalas al- kotás. Csak Benedek Elek Az én szülőfalum című írása kivétel, mely inkább melég hangú lírai idill Baconról, mint szociográfia.
A többi írás szerzője közgazdász, s a falu életének jó ismerője, de nem marad el tőlük színvonalban a nem szakember E. Keménfii Katinka sem, aki viszont mint falusi tanítónő, napról napra lemérhette a nép helyzetét. Első díjat nyert pálya- művében A Kibéd vidéki székely köznép táplálkozásá-t dolgozta fel. Jól látja a ki- vándorlás lényegét: „Hogy az .ember a székelyeik pusztulásának és tömeges kiván- dorlásának okát felfedezze, oda nem szükséges semmiféle politikai és diplomáciai készültség. Egyszerűen, érthetően ki lehet azt bárom szóban fejezni; három szomorú, megdöbbentő szóban: »Nincs mit enni!« Ennyi az egész. És ahol nincs mit enni, ott prédikálhatjuk a hazaszeretetet, a családi, nemzeti összetartozóság fenséges esz- méit, az üres gyomrú ember elméje és szíve az ilyeneket be nem veszi..."
471'
A szegényebb gazdák fuvaroznak, kereskednek, a hat-hét napos utak között alig vannak otthon. A ló mellett marhát alig tartanak, ritka a két disznót vágó család.
Húst alig esznek: „Egy 6—7 tagból álló családnak megsütnek egy oly kis d a r a b húst, kolbászt vagy szalonnát, milyet más vidéken, pl. az Alföldön, egy -gyermek kezébe adnák. Ehhez a parányi húsféléhez aztán megfőz a háziasszony egy rengeteg nagy puliszkát... s aztán ebből a puüszíkahegyből óriás adagokat szelnek le cér- nával, mint a szappant szokták, a húsféléből pedig egy nevetséges parányi falatot véve, ütögetik, mártogatják hozzá a puliszkáit és eszik." Különösen érdekes táblá- zatos összeállítása ötven gyermek napi táplálkozásáról, mely szinte kizárólag pulisz- kából, hagymából és kenyérből állt. Nyolc pontba foglalta össze a szükséges .tenni- valókat, lelkes segítőkészségében nem látva 'be, hogy a helyi kezdeményezés n e m oldhatja meg a lényeget, az egész állam- és társadalmi rendszernek kell megvál- toznia.
T. Nagy Imre 1902-ben megjelent írásában statisztikai kimutatások a l a p j á n elemezte A széjcely kisgazda helyzeté-t, összevetve az -akkori és negyven évvel az- előtti kiadásokat. A számoknál megmaradva azt a következtetést vonja le, hogy a viszonyok, s ezzel az igények jelentősen megváltoztak (vagy négyszeresére emel- kedtek), viszont a kisbirtok jövedelmét emelni nem lehet, s bekövetkezik a tönlkre- menés.
Bartalis Ágost Csíkmenaság székelyeiről közölt helyzetképet 1901-ben. M u n k á j á - ból kiderül, hogy -a századfordulón a rossz talajon, a meredek, köves hegyoldalakon faekével szántottak, még -mindig kétnyamásos gazdálkodással, s tagosítatlan földe- ken. A statisztikai kimutatások (pl. két gazda -bevételét, kiadását elemzi) -után a segítés módját is megpróbálja meghatározni, sajnos, ő sem a realitások talaján.
S. Bíró Géza Zágoni gazdasági levél-e egy jómódú falu visszaesését m u t a t j a be az erdőségek egyenlőtlen felosztása következtében. Látja a lehetőségeket és a sivár jelent, a falutól távoli vasutat, a gyógyforrásokat, melyekhez csak az állatok járnak fürdeni. Az otthon megélni nem tudók vagy tanulnak és tisztviselői pályára men- nék, vagy munkásnak Romániába. Az írást áthatja a reménytelenség, kiúttalanság érzése.
A kötet sorrendben utolsó írása tulajdonképpen riport (Barabás Endre: Az Ame- rikába irányuló székely kivándorlás). Szenterzsébet falu rövid helyzetképi vázlata után megszólalnak -az Amerikát járt székelyek, elmondják ottani sorsukat. Reálisan ítéli meg helyzetüket Barabás Endre: „Nem a dolog elől menekülnek ezek a széke- lyek, hanem nehéz munkára, hosszú, -kétes útra vállalkoznak, hogy öveiktől örökölt kis vagyonkájukat erős munkával visszaszerezzék."
Mint a fentiekből ás kiderül, az írások szempontjaiban, szerkezetében kevés a hasonlóság. Lehet, hogy ez részben a szerkesztő tudatos válogatásának következ- ménye, tudniillik, hogy minél -több irányt mutasson be a múlt századi, századforduló- körüli • faiuirodalomból. De az is tény, hogy az ilyen jellegű írások között már azért is jelentős lehetett a különbség, mert a műfaj .meghatározói, szabályai' még koránt- sem kristályosodtak ki. A szociográfia még az ösztönösség fokán állt.
A bevezető tanulmány és a rövid, lényegretörő jegyzetek segítenek az eligazo- dásban, s egyben sommás értékelést is adnak. Valószínűleg -terjedelmi megkötöttség az oka, hogy területileg csak Erdély egy v-iszonyiag szűk részére vonatkozó írások kaptak -helyet a kötetben, -elsősorban a székely vonatkozásúak. Legalább egy olyan feldolgozás közlését hiányoljuk, mely a nemzetisé® kérdés vetületével is foglalko- zott volna román, illetve szász viszonylatban. A négy illusztráció is ikevés, ¡inkább csak jelkép, ezekből is kettő — a kovásznai fűrészmalmok és a parajdi sóaksna — nem kapcsolódik a szöveghez. (Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1970.)
CSORBA CSABA
472'
