Margitsziget történelme : az I-ső századtól a jelenkorig és a Margitszigeten lakott hét tekintélyes szerzetes rendnek eredete, rendeltetése, főbb szabályai, szinezett öltözete s rövid történelme

Teljes szövegt

(1)

(2) J az I-ső századtól a jelenkorig. a Marffitszíffeten lakott lét tekintélyes szerzetes renflnek ereJete, rendeltetése, főbb. szabályai,. színezett öltözete s rövid történelme. jVéf/y. füzetben,. negyven. ábrával.. Irta : pRÍ. p.. pYÖRGY,. tani?. ». II. é* ll.lt&Mt 2 0 Abr«r«r.. Ára egy főzetnek 1(1 Ábrával 50 kr.. áuuijuuiaa it. a jjiditá». é t. !. ká I .1. ,1. i0<ja j>uutaitati£,. P. ". •. k a s s á , i,^ANNONlA"-KÖNYVNYOMDA É!. 1875.. KIADÓ-RÉS2VÉNY-TÁRSASia. I..

(3)

(4) II az I-ső századtól a jelenkorig «8. a Martítszigeten lakott kit tekintélyes szerzetes rendnek eredete, rendeltetése, főbb szabályai,. színezett öltözete s rövid történelme. Héov füzetben,. negyven. ábrával.. ft-ta :. pRI p. pYÖF.GY, tanár.. I. ét IC. füret 20 áhpáral.. Ára egy füzetnek 10 ábrával 50 kr.. I&táuliijoiu.á t it a (otJttAa joja. ÜASSA, •>PANNONIA"-KÖNYVNYOMDA ÉS KIADÓ-RÉSZVÉNY-TÁRSASÁG 1875.. SZTE Egyetemi Könyvtár. J000749944.

(5)

(6) MÉLTÓSÁGOS ÉS FŐTISZTELENDŐ. PRELÁTUS. URNÁK,. A JÁSZÓVÁRI PREMONTREI KANONOKREND APÁT-PRÉPOSTJÁNAK, K E R . SZT. J Á N O S R Ó L CÍMZETT J Á S Z Ó V Á R I , SZT. K E R E S Z T RŐL CÍMZETT L E L E S Z I ÉS SZT. I S T V Á N ELSŐ V É R T A N Ú R Ó L CÍMZETT N A G Y V Á R A D - H E G Y F O K I S Ü V E G E S P R É. P O S T N A K ,. A KASSAI SZT. SZÉK ÜLNÖKÉNEK, A TUDOMÁNYOK, MŰVELTSÉG, NEVELÉS- ÉS TANÜGY BUZGÓ PÁRTFOGÓJÁNAK HÁLA ÉS TISZTELET JELÉÜL AJÁNLJA. "JjstóviitoH, fLtá«oitf>a*>a 23-cuv 4874. A. \. SZERZŐ..

(7)

(8) E l ő s z ó .. Magyarország méltóságteljes főfolyamának, a Dunának szeme, hazánk fővárosának Budapestnek pedig szemefénye mindenesetre Margitsziget. Nagyszerűsége évről-évre, mondhatni napról-napra tündöklőbb, s messzeragyogó fénytüzének sugarai maholnap a világra lövellődnek szét s a világhírt fogják a sziget cégéül kitűzni. Minél varázsabb bájt kinál a jelen, minél biztosabb a még nagyobb jövőnek igérkezése, annál inkább helyén van, hogy a múltba is vissza pillantsunk, megszellőztessük az ódon idők számos adatait, melyek mind nemzeti, mind történelmi tekintetben elég méltók arra, hogy velők közelebbről megismerkedjünk s meggyőződjünk arról, hogy Margitsziget jelenlegi magas tulajdonosának, József cs. kir. főherceg ő fenségének hazafias akaratú és irányú figyelmét, kegyeletét, Margitsziget — már csak múltjára nézve is — nem méltatlanul vonta magára. Ha oly kedvesen bámuljuk a sziget jelenét, — ha oly édesen ódelgünk annak kifogyhatlan élvein, ne sajnáljuk a csekély fáradságot és időt, — lapozzuk át a következőket, kapcsoljuk egybe a jelennek nagyságát a múltak érdekességeivel, és egészítsük ki ekként a sziget máig terjedő történelmének ismetárát. E mű még 1871-ben készült a következő kiítforrások, hiteles történészek műveinek felhasználá-. 1..

(9) II. sával: Mrcheologiai. közi. 1861. II. és 1868. VII. k . — Wlarissarum posoniensium, Kupp Jakab után. — 6 Beel Mátyás. História llrUs Bud. — ßonfirt História Mcta. Hungáriáé. — ßrockhauss, Convers. Lexicon. 1820. Leipzig. — Kzinár-Suchshoffer Monasterologia. — Sánielikj „A Premontreiek." Scclesia Warner. Kupp Jakab után. — Seher Cod. dipl. — Sehér Régi Geogr. — Serraris; De ordine dominicanorum in Huilg. — Kevenessy. K. L Korneck. — Horváth Mihály. — Käufler Budapest. Jstvánfy Hist. Hung. — Jllyria Vetlis. — Jászay. Pál.. Jesuitae. Budenses. —. Katona. István. — Kéza. — Kaprmay,. Hung. dipl. — ifj. KuSétátafalussy Kornél, ,,Nagyvárad-hegyfoki prépostság." &láh Miklós. — (őrdinis Paulinorum Annales. — Palaczky, Ueber Formenbücher. — Podhraczky. ChrOH. Bud. — Kodhraczky Béla kir. névt. jegyző. — Kéterfy, Conc. Hung. — Kray, Sz. Margit linyi. Serenc.. élete. — 7ladványi). Margitsziget. Korner. SlorisMargit-. sziget régiségei. — Kupv Jakab Budapest. — Schmid, Eppi agrienses. — Schönvizner Mon. veteris Budae. — Schönvizner után: Ammianus Marcellinus, Dio Cassius, Antoninus, Ptolomaeus, Panceroli, Peutinger, Vegetius, Codex Natitiarum imperii romani. — Schematismus Cleri Strigon. — Schematismus Ord. S. Franc, prov. Marianae. — Szalay Magy. tört. — Szerelmei Miklós Margitsziget. — 'Jhaly Kálmán Árpád sirja. — fimon. — Iheiner, História Hung. sacrae. — fhurócy. — Wagner SaIntal Scepus. — I. k. Wietz. Mivel pedig a mű csak ez évben került sajtó alá, és időközben, 1872-ben Margitszigetről Törzs Kálmántól is jelent meg egy érdekes kötet, — hogy itt minél kimerítőbben kezelhessem a tárgyat, a most hivatkozott kötetnek is felhasználtam némely még nem birt és jó szolgálatot tett helyeit. Szerző..

(10) III. Margitsziget történelmét azon legrégibb időtől fogva, melyből ide vonatkozólag részint biztos, részint többékevésbé valószínű, de legalább némileges adataink vannak, 4 korra lehet beosztani. 1-ső kor a „Római kor", az első századtól az V-ik század elejéig. 2-ik kor a : „Fejlődés, virágzás és enyészet kora", az Y-ik század elejétől a 18-ik század utolsó tizedéig, 1790-ig. 3-ik k o r : az „Újkor", 1790—1865-ig. . 4 - i k k o r : a „Fénykor", 1865-től a jelen időig s adja isten, hogy a végetlen jövőig terjedjen.. 1*.

(11) -. •. •. . ..

(12) l l ó m a i. k o r .. Ezen korból biztos adatunk, még nagyon kevés is, csak alig hogy van. — Amit o korból elmondhatunk, majdnem csupán vélelmezésekből áll, s bogy e vélelmezések is mintegy megállhassák helyöket, O-Budára kell átmennünk, mert csak onnan birunk időkori lehozásokat vonni Margitszigetre, melynek ez időbeli múltja is oly érdekesnek mutatkozik, hogy azt jelen munkában mellőzni, hibás mulasztásul rovathatnék fel. Virágzási állapotában a római birodalom határai legnagyobb részben a Fekete- és Közép tenger külszélei, — Spanyol- ós Franciaországnak az Atlanti tengerre eső partjai, — Nagy Brittannia,— északról Franciaországnak Germániával volt határos szólei és a Duna folyam voltak. Különösen a Duna nemcsak az alsó, más néven Valeriana Pannoniát, de a felsőt is, tehát Magyarországból az egész dunántúli kerületet, mint szinte a római birodalomhoz tartozott részt, határolta el északról azon tartományoktól, melyek már nem Rómát uralták. E szerint Ó-Buda mint dunántúli város, a rómaiak által birlaltatott és Aquincumnak, Acincumnak neveztetett állalok. A Duna jobb partja a rómaikhoz tartozott Pannónia körül, de a bal parton, felülről kezdve: Vandalok, Markomannok, Quadok, Jazygok, Sárináták, üóthok és Dákok uralkodtak, s addig, mig a római roppant hatalom vódereje ezen barbár szomszédoktél távolabb, inkább a birodalom belseje felé pontosítatott, átkelvén e szomszédok a Dunán, minduntalan háborgatták a rómaiakat..

(13) £ Ezen örökös berontások ellen, a római császárok mindjárt kezdetben, mint Tiberius és Oiaudius, leginkább s később Vespasian, Traján, Marck Aurél, Septimius Severus, a Dunának jobb partján, s a hol csak tehették, bal partján is több helyütt erősített városokat építettek s azokat elegendő fegyveres őrséggel rakták meg. így keletkeztek: Salva-Esztergom, — Cirpimansio, Vácz körül, — Bregetium, Ü-Szőny helyén, — legfókép pedig Aquincum, O-Buda helyén, — melyhez átellenben a balparton, a pesti oldalon is építettek a rómaiak egy erősséget, kiilvárat, mely a többi külvárhoz hasonlóan praetenturának neveztetett. Pest körül 1848-ban nagyobb sáncolások tétetvén, ezek ásatásakor e praetenturának alapfalai s egyéb romjai megtaláltattak, az ördög-árka torkolatánál, de szétromboltattak. Aquincum a római birodalom északi határainak legfontosabb, legnevezetesebb fővárosa volt. Mindjárt az első században a római 11-ik segódhadtest főtáborozási, tulajdonkép telephelyévé tétetett. E hadtestet a rómaiak „Legio H-a adjutrix, pia, fidelis" cimen nevezték. Felhozzák itt némelyek azt, hogy ezen Legio II-a adj. Augustus alatt (742. K. e. — 14. K. u.) Dalraathouban feküdt ós Augustus után el is töröltetett több légióval együtt, — ez Pancerolinál (Dign. Imp. orient.) olvasható ugyan, ós Dio Cassiusnak azon állítása, miszerint Augustus alatt 23 sőt 25 legio volt, később pedig csak 19 állott fenn, egy részben még igazolja is, — de szinte Panceroü mondja azt is, hogy a íl-a Legia adj. Vespasian által újra felállítatott, ós egyenesen Pannoniában, Aquincumban helyeztetett el. Az által, hogy e tő hadtest Aquincumban helyeztetett el, a város mindjárt az első században nagyon ki lett tüntetve és fölemelve, — mert a rómaiak minden fő hadtestnek, légiónak szókhelyén, tehát Aquincumban is tartottak különféle kézműves századokat, (Vegetius L. II. de re militari) — ácsokat, építészeket, szekerészeket, kovácsokat, festőket, gépészeket stb. Mueianus és Fabiánus római consulok, (201. körül) Cajus Julius Severust nevezvén ki az aquincumi katonai kéz-.

(14) II művesek mesterévé, — Magister Fabrum — a most nevezett coDsulok tiszteletére C. Julius egy nagyszerű ugró kutat készttetett hálából saját költségén. Schönvizner. 167. 191. Szoktak a rómaiak az ily fő hadtesti állomásokon nagyszerű fürdőket is építeni, melyeknek egy része s c h o l a e nevet viselvén, a katonai osztály fürdő helye volt. Az egész római birodalomban ritkaság gyanánt tekintettek az aquincumi lürdők, melyeknek raaig is nagyszerű nyomai láttatnak mind O-Budán a város alatt, mind az O-budai hajógyárban a föld alatt. A il-ik században Aquincum már municipiummá tétetett, — ami ismét nagy kitüntetés ós emeltetés volt; — mert municipium alatt a rómaiaknál oly város értetett, mely római hatalom alatt állott ugyan, de saját alkotmányát megtartotta, s bár lakói nem római eredetűek, hanem idegenek, — peregrinusok — voltak, mégis a rómaiak társaivá — sociusok — lettek, azaz római polgárjogot nyertek, még pedig különösen ezen pannóniai municipiumok, tehát Aquincum is szavazati joggal, mit azon tény is világosan tanusit, hogy Septimius Severust császárrá leginkább a pannóniai légiók túlnyomó szavazattöbbsége választotta meg a il-ik században 193-ban. A „Notitia dignitatum"-ban említtetik, hogy Aquincum nagyon népes, igen beépített és látogatott város volt, — többször említtetnek az Aquincumi katonák, milites acincenses, — említetik a vért, vagyis pajzs-gyár, Scutaria acincensis, itt gyártattak több legio számára a vértek. Aquincumot a rómaiak Acincumnak is nevezték, — mi az ugyanazonosságra nézve legkisebb kételyt sem idézhet elő, mert Ptolomaeus földrajza és a Tabula Pentingeriana Aquincumnak, Ammianus Marcellinus és a Notitia lmperii pedig Acincumnak nevezi, — az O-Budán kiásott emlékkövek a Legio H-a Adjutrixet Aquincumba helyezik, — a Notitia lmperii pedig ugyanezen legiot Acincumba a Duna partjára teszi, ami ugyanazon egy helyiség, — de Antoninus Itinerariuma is hol Aquincumnak, hol Acincumnak mondja. Némelyek szerint az Aquincum nevet azért adták volna e városnak a rómaiak, mivel 5 meleg forrást — aquae quin-.

(15) II que — találtak itt, és a „cum quinque aquis" kifejezést rövidítve, Aquincumnak mondták. Az Acincum nevet szinte saját latin nyelvükből vehették ; — acinus, bogyót, szemet, szőlőszemet jelent Pinalis szótár 13. I. — itt pedig nemcsak jelenleg, de már akkor is nevezetes szőlő- és bortermő hegyek voltak, tehát Aeincumnak nevezhették; van még egy harmadik vélemény is, t. i. találván itt a rómaiak nevezetes gyógyvizeket — aquas calidas, — és jeles bort — vinmn — a cum kötszócskával — aquae cum vino — Aquincummá rövidítették az elnevezést. A szőlő mivelést Domitian császár (81—96) betiltotta, beszüntette ugyan, de Probus (276—282) ismét megengedte Magyar-, Francia- ós Spanyolországoknak. (Miliőt, 3. köt. 311. 1.) A Ill-ik században valóságos colouiává tétetett Aquincum, s c volt a legmagasabb polc, melyre a rómaiak alatt emelkedhetett. Colonia a rómaiaknál oly várost, gyarmatosított helyet jelentett, melybe magából a fő vagyis anyavárosból Kómából s ennek közei-vidékéből, eredetileg római nemzetiségű, hírneves, órdemült, részben előkelő családok küldettek ós költöztek állandó lakosokul, vagyis' az ily módon népességében szaporodott város, többé nem mint meghódított tartomány, hanem mint a római birodalomnak kiegészítő része, bekeblozött s minden polgári joggal egyenlően felruházott birodalom-résznek tekintetett, — és ilyen volt Aquincum. Aquincum a római birodalomnak legnevezetesebb északi coloniája volt — Schönvizner 231. 1. — Az itt talált emlékkövekből (Dio Cassius) kitűnik, hogy Hadrianus (117—134) — Antonius Pius (138—161) — Aurelius (161—180) — Septimius Severus (193—211) — Alexander Severus (222—235) — Ill-ik Gordianus (238—244) Philippus Junior (244—249) — de a Codex Notitiarum Imperii romani szerint még Honorius és Arkadius is (395—400—421) itt állomásoztak volna, — az utóbbi kettő valószínűleg csak ideigleneson, a megnyert csaták után a bekövetkezett kiszorítatásig. Schönvizner ugy vélekedik, hogy Aquincumban még pénzverde is lett volna a rómaiak alatt, mert állítása szerint azon római pénzeken, melyek Diocletian császár utódai által verettek ós Pannoniában ásattak ki, legtöbbnyire ezen betűk.

(16) II olvashatók: SMAQ — vagy ezek : PMAQ — és o betűk ily jelentéssel birnának: Signata Monota AQuinci, Percussa Moneta AQuinci, magyarosítva : Ezen pénz Aquincumban veretett. Némelyek azt állitják ugyan, hogy ezen pénzek nem Aquincumban, hanem Aquilejában verettek, — ezen vélemény azonban semmi hitelt sem érdemel; — mert hamár nem Romában, a kormány íő ós anyavárosában, hanem egy — provinciális vidéki városban Aquilejában verettek volna, akkor csakis az a való, hogy Aquincumban készültek, — mivel Pannoniában voltak forgalomban, Pannoniában találtattak ós ásattak ki ezen pénzek. — Aquileja a rómaiak Italiájában, az Adriai tenger mellett feküdt, hol később Aglár nevü halász falucska, utóbb ismét Aquileja nevü város emelkedett. Schönvizner a „Notitia Dignitatum Imperii occidentis, edita ab erudito Panceroli" cimű műből a 232. lapon igy szól: „Siquidem lego praefectum legionis Il-ae adjutricis in superiore Acinci parte, cohorti tertiae praefuisse, ibidemque auxilia vigilum, atque equites dalmatas excubasse," — magyarosítva: — „Olvasom ugyanis, hogy a H-ik segéd-hadtest parancsnoka, a harmadik hadosztálya vezére volt Aeincum felső részében, hol az őrök segédcsapatai és a dalmát lovasság is feküdtek" — termószotosen a most érintett harmadik osztályon kivül. Azaz : Aquincum lel volt osztva alsóra és felsőre, és egyik-egyik rész hogy mily nagy lehetett s hogy ezen felosztás mily nagy jelentékenységü volt, kitűnik az iménti idézetből eléggé. Ezen csak röviden ós futólag felhozott néhány adatból is világosan kiderül, hogy Aquincum a római birodalomnak egyik legfőbb s legnagyobb horderejű pontja, mondhatjuk: támpontja volt északon. — Az alsó ós felső részre lett nagy niérvii felosztása tanusitja nagy kiterjedését, s mint már említetett is, nagy népességét, — ide mint ily fő tekintélyű coloniába, a római nemzetnek nevesebb, órdemteljesebb, művelt, gazdag családjai nagy számmal küldettek ós költöztek, — az itt állomásozott Il-ik segéd-hadtestnek számos főbb tisztjei itt laktak s mind vagyonosabb férfiak lőhettek, — a város tekintélyes két részének bei-kormányzatában alkalmazott hivatalnokok szinto csak tehetősebb férfiak voltak, — az itt volt kézműveseknek, gyárosoknak, művészeknek fényes colle-.

(17) II giuma számtalan jeles tagot számlálhatott,— a hajó-hadnak itt állomásozott lényeges főrészében is sok kitűnő egyéniség tartózkodott e helyen, — do láttuk íennebb, hogy mintegy 9 uralkodó is, összesen igen számos éveken át, álloraásozottAquincumban. Már most számba véve azt, hogy a római nép a műveltségnek mily magas fokán állt, — mennyi regónyesóggel, költői szellemmel birt, — a szépnek, nagynak, kellemesnek, művészeteknek mily lelkes barátja volt, — mennyire keresték a regényes ligeteket, — kertjeiket ligetekké varázsolták, azokban szebbnél szebb villákat, szobrokat állítottak, sőt holtuk után is kertjeikben kívánván pihenni, azok árnyaiban emeltek mausoleumokat, temetkezési helyeket, sírboltokat ós síremlékeket, — ezeket ugyanis tekintetbe véve, lehetlen föltennünk Aquincum lakosairól, hogy vagyonosbjainak szemei meg ne akadtak volna, a szüntelen előttük díszelgett, lombos ligetes tenyészdús ós elszigetelt magányával kínálkozott Margitszigeten. Okvetlenül felhasználták ezt kényelmükre minden tekintetben azok, kiknek birtokába akár egészben, akár egy-egy részletben juthatott. De nem csupán az édelgós, gyönyörködés, egyéb ok is vonzotta ós szegzette ide a rómaiakat. — Itteni szórakozásuk csak vélemezhető, a másik ok azonban tagadhatlanul foglalkodtatta e szigeten a rómaiakat. — Es ez azon adat, melyből indulva, biztosan állithatjuk, hogy Margitsziget a rómaiak idejében is, még pedig jelentékenyen szerepelt. Ugyanis: minden ide vonatkozó történész egyetértve állítja azt, hogy Margitsziget északi csúcsán, egy római praetentura állott, melynek igenis erős alapfalaiból még most js lehetne némi maradványokat találni. — Ezen praetentura, kiil- ved-vár, az aquincumi nagy és fő erősségnek egyik kiegészítő része volt és leginkább a balpartról átáttörő barbárok ellen volt felállítva. Vannak oly véleményen is, hogy a Dunákét partján itt Aquincuminál állott várakat egy állandó kőhid, vagy legalább kőlábakon nyugodott fahid kötötte volna össze, s ezen hidnak egyik oszlopa a margitszigeti imént emiitett praetentura lett volna. Hogy ezen állandó Ilid létezhetett, nagyon látszik igazolni a következő két körülmény: egyik, hogy a már emiitett.

(18) II ördög-árki praetenturát többen csakugyan ezen kérdéses állandó híd balparti fejének, szóval hídfőnek nevezik, — a a másik sokkal erősebb érv az, hogy ez előtt 2 ével, az 1873-ki nyáron, midőn a Duna medrét a Margitsziget és Újpest között, a gőzgépü merőhajókkal tisztogatták, szabályozták, — a Margitsziget északi csúcsától, hol a praetentura állott, a Dunán át egyenes irányban Újpestnek, több helyen szaggattak föl a Duna fenekén még jelenleg is fekvő kő alap-épületekből darabokat, faragott köveket, melyek feliratokkal is el voltak látva. — A feliratok olvashatlanok voltak már, de hogy római műből valók voltak, elvitázhatlan ; — mert bár miként kutassunk is az ódon idők történelmében, — e helyen más nemzet nem épített a Duna áramában, kivált közepén a folyamnak soha, tán képes sem lett volna erre. — Hogy pedig a rómaiak értették a viz alatti építést, ép Aquincumban is bemutatták, s ily műveiknek maradványai, máig is fennálló tanukként bizonyítanak mellettök. — Sorban szemlélhetjük az Ó-Budáról — Aquincumból — Békás-Megyerre vezető fő út mellett a régi aquincumi vízvezetéknek — aquaeductusnak — majdnem szétzuzhatlan kőlábait, melyek déli és északi oldalaikon most is mutatják, a rajtok nyugodott ívezetek töveit, — ós a melyekről bizonyos, hogy vizben, az Aquincumtól Békás-Megyerig terjedt nagy tónak hosszában s közepén állottak végig. — Hogy e helyen Békás-Megyerig tó volt, Megyernek ezen ,Békás' előneve is nyíltan mutatja, — de tüzetesen bizonyítja Marsiglius, midőn az aquincumi erősségekről (oper. Danub. T. II. Tab. II.) igy i r : — „A Duna túlpartján nem messze Uj-Budától, Ó-Buda két római erősségről, egy vízvezetékről nevezetes. — Az erősségek egyike az északi, kisebb és a t ó m e l l e t t f e k s z i k . — A v í z v e z e t é k p e d i g a hegyek lábától kezdve ós a t ó n á t m e n v e , nem messze az ároktól végződik," Az állandó híd ellen többen hozzák föl, szerintük egészen döntőleg azt, hogy Ammianus Marcellinus szerint, Valentinianus 375-ben a Quadok ellen harcolván, Aquincumnál gyorsan hidat ütött át a Dunán hadi hajóiból és úgy vezette át seregót a Quadok ellen; miért lett volna ekkor szükség a hajóhidra, ha állandó híd kötötte volna össze a két parti erősségeket?.

(19) II E kérdés mint okozat, nagyon természetes, do az ok nem egészen cáfolja meg az állandó volt hidnak lótozósót; mert az állandó hidat a Duna zajlásai, jégtorlaszai, s egyéb elemi viszontagságok, vagy egyik oszlopának küzbenjöhetett sülyedóse, vagy éppen a Quadoknak támadásai, rombolásai is használhatlanná tehették ós a hajóhid kerülhetlenül szükségessé válhatott, annyival is inkább, mivel a római birodalomnak o részeni határai, 375. körül már többrendü ostromok által ziláltatván, tépetvén, a rómaiaknak egyátalán nem maradhatott sem idejük, sem kedvök arra, hogy e romladozott állandó hidat igenis nagy ós hosszadalmas munkával járó javitások által ismét s mihamarább haszonvehetővó tehették volna. Egyébiránt az, hogy volt-e itt állandó Ilid, vagy nem V Margitszigetnek ez időbeli múltját csak annyiból érdekelhetné, hogy ha csakugyan létezett az állandó hid, ugy Margitsziget mind a két parttal s azok lakosaival folytonos összeköttetésben, közlekedésben lévén, annyival is fontosabb állást foglalt el, annyival is tekintélyesebb és hadászatilag is nyomatékosabb erősség volt. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy északi csúcsán jelentékeny római kiilvára volt, melyet erős őrség védett és a mely magát Aquincumot is védte. Hogy az Aquincumban állomásozott hadi hajó-osztály is legnagyobb részben itt a szigeti vár körül volt elhelyezve, nagyon valószínű. És igy kétségen kivüi áll, hogy Margitszigetnek a római korban is számos és nevezetes lakossága volt. Ezen lakosság halandó lóvén, halottjai időről - időre voltak. A hullákat, még ha létezett is az állandó hid, inkább csak e szigeten temették el, mint innen távolra az óbudai, aquincumi temetőbe szállították volna. A Duna e közép részének bal partja mellékén lakott quádok ós jázygok, miként már mondatott, többször, különösen a Duna befagyásakor áttörtek a római határokon, s mivel az c sziget északi csúcsán állott praetontura, vódvár volt űllonök, e k ö r ü l bizonyosan történhettek kisebb-nagyobb csatározások, melyek alkalmával mindkét rósz hagyhatott a csatatéren holtakat, és az ily elesetteket is miért hordták.

(20) II volna tovább, miután a sziget száraza kéznél volt s könyebben eltemethették itt azokat. A Margitsziget ha nem is egészben, de a praetonturához esett felső, északi része okvetlenül állami közbirtok volt, melyre az itt állomásozott őrségnek sok tekintetben volt szüksége; a hadi hajó-osztálynak is egy része valószínűleg a sziget partjai s a praetentura körül lévén elhelyezve, római szokás szerint ennek is kellett egy száraz terület — fundus elassieus. — Az aquincumi classicus földön az aquincumi nagy temető volt, ehhez hasonlólag a szigeten is itt lehetett a temető. Az ily ligetes, berkes köztelkeket — lucus — isteneiknek szokták a rómaiak szentelni, ós fő, kisebb vagy félisteneik, m i n t : Venus, Neptun, Latona, az erdei istenek: Pán, Silvanus, Silenus, — ugy Ferania, Flóra, Pomona tiszteletére, de hőseik dicsőítésére is szobrokat, templomokat s ezek közelében nagy férliaik emlékére mausoleumokat, sir-emlékeket szoktak épiteni,— az ilyos helyeken szokták az istenek ünnepein vallásos vagy egyéb szertartásos játékaikat tartani s e célra is szükségeltettek némi építkezések. Effélékre látszanak világosan mutatni ós utalni azon római sírkövek, melyeket 1838-ban, az ismert nagy árviz után találtak e szigeten, midőn az árviz által eltorzított, sziget szabályozása alkalmával Mária templomának falaira akadtak. Az „Archeológiai közlemények" IT-ik kötetében ifjú Kubinyi Ferenc az egyik sírkőről mondja, hogy valószínűleg Mária templomának építésekor szándékosan töretett ketté, és feliratát befelé, lefelé fordítva, mint építési anyag rakatott Mária egyházának falaiba. Midőn rátaláltak, a ketté tört sírkőnek darabjai összeállítattak s ezen középen hiányos felíratott tüntették :.

(21) II. D TVTOR . EL-LJAN DAM LEGIIA . AEGE . TRJEJV . SEREN . TORJA . FJLHERE ERöF^AN.. . .. . . M . GEM . . VON . O.FABR . ETTORJ . NEVMA . AURÉL . ONJET MELLJNA . VJUJFEC. Nagysága e kőnek: 4 láb magas, 3 láb széles. A másik kő kisebb és ily felirata van :. OITI MBEXPED SURIAT. REV RSUS. V.S.L.A. Radványi „Margitsziget" cimii munkájában a 93. lapon egy harmadik még kisebb sirkövet hoz fe! következő felirattal :. I. 0. M. ABEXPED: ASSV RIAE REVER SVS F I L : V. S. L. E feliratot Paur Iván ekkóp fejtette meg : „Jovi Optimo Maximo. Ab expeditione Assyriae Reversus fllius Votum Solvit Lubens." Kubinyi Ferenc s mások szerént is szokásuk volt az ó keresztényeknek oda építeni templomaikat, hol a pogányok szokták előbbi időkben tartani vallásos szertartásaikat, és az azon helyeken talált bárminemű tárgyakat, mint a sírköveket, emlékköveket, ha épitósi anyagul használtathattak, egyházaik.

(22) II falaiba rakták s ha felirattal vagy bármi más jelvénynyel voltak ellátva, ezen feliratok s jelvények befelé és lefelé fordítattak, joléül annak, hogy a pogány valláson győzelmeskedett a keresztény hit. E három sirkő nyomán az e szigetről irt történészeink nagyobb része megegyezik abban, hogy itt római temetőnek kellett létezni. Mások pedig ennek cáfolására felhozzák, hogy e szigetre minden építkezési anyagot másunnan kellett hordaui, s legközelébb találták fel azt az ó-budai Dunapartokon, hol a római nagyszerű épületek maradványaiból nagy halmokban hevertek a római kövek, s azok közé ezen három sirkő is bekeveredve, átszállhatott, és Mária templomának falaiba rakatott, — római temető azonban Margitszigeten nem létezhetett, mert az aquincumi temető az ó-budai elassicus földön volt. Ezen cáfolatnak ellenében felhozhatók a következők: Aquincum, miként már említetett, oly nagy kiterjedéssel birt, hogy jelentékeny két nagy részre, alsó ós felső Aquincumra osztatott, — tehát nemcsak az ó-budai classicus földön lehetett temetője, hol valószinüleg csak íelső Aquincum temetkezett, de kellett alsó Aquincum számára is nagyobb temetkezési hely. — Azok, kik állitják, hogy Margitszigetnek e kérdéses helyén római temető létezett, maguk sem ugy értik, mintha egész Aquincum itt temetkezett volna, hanem csak ugy vélik értelmezendőnek, hogy csupán az e szigeti praetenturának őrsége, tán egy vagy több itt birt elülkelő római család és környezete, szóval a sziget lakossága temetkezett itt. Es, ha e sirkövek az aquincumi nagy temetőből valók, mikép keveredtek a Duna partjára ? — de ha a Duna partjára keveredhettek is, mikép heverhettek ott felhasználatlanul, több század múlva is, 1245. s 1250-ig, midőn t. i. Mária egyháza épült e szigeten ? Tudjuk jól, hogy szent István király Ó-Budán szent Péter és Pál apostolok tiszteletére nagyszerű templomot építetett, — épült itt egy tekintélyes káptalan, melynek laka egész egy jól megerősített vár leve, — de épült itt egy más vár is, — épült Ó-Budán több rendű szerzetes ós apáca kolostor, mindannyi fényes egyházzal ellátva, — épültek.

(23) II alsó ós felső hóv-vizi fürdők, parochialis templomok, — a zárdákban több helyütt hiteles helyek, — Árpád sírjánál a Fehér egyház s e mellett szerzetesek lakásai, — tudjuk, hogy Uj-Buda, a mostani Buda is legnagyobb részben Aquincum maradványaiból épült, — s tudjuk, hogy IV-ik Béla visszajővén futásából, 1242. után rögtön a budai vár építéséhez s megerősítéséhez fogott, a hegyet vódfalakkal körül vetto s a vár alatt, de fenn is a János vitézeknek kolostort és kórodát épitett, — Margitszigeten is a premontreiek nagy monostora ós egyháza még Il-ik Béla alatt épült, — ugyan Margitszigeten IV-ik Bélának ós az esztergomi érseknek vára több évvel épült előbb, mint ugyanitt Mária temploma. E tömérdek építkezés mind egészen O-Buda körül ós mellett, részben O-Budán ós mind 1245. előtt történvén, az aquincumi romok maradványait, a mennyi csak volt, igénybe vette. Kérdés tehát, pedig nagy, hogy ennyi s ily nagy építkezések után is, a három sirkő mi kép heverhetett volna nagy római kőhalmok között felhasználatlanul a Duna partján annyi századon keresztül ? — ós kérdés, hogy a római romok adhattak volna-e annyi ujabb épületre elég anyagot, holott tudjuk, hogy azoknak tetemes részo máig is a föld alatt fekszik, mint például az ó-budai utcák alatt és az ó-budai hajógyár alatt is a római fürdők maradványai ? Ha megnézzük az 1131—1141 körül, tehát a Mária templománál mintegy 100 évvel előbb épült premontrei monostor ogyházának fennálló romjait a Margitszigeten, — falaiban római sirkövet, vagy egyéb római emlékkövet nem találunk, — anyaga mind egyszerűen a kővágókból szállított közönséges épület kőből, itt-ott téglából, vagy egyenesen ezen egyház stylje szerint faragott saját kövekből áll, — pedig, ha a Duna partján hevertek volna halmokban a római kövek, bizonyosan előbb hordták volna azokat ezen egyház falaiba, mint 100 évvel később a mária templomáéba. Legvalószínűbb tehát, hogy a három sirkő itt a Margitszigeten ós azon helyen találtatott, hol Mária egyháza épült, ós hogy e helyen nem ugyan egész Aquincum, hanem a sziget lakosainak számára római temető létezett, hol temetkezni kívántak azon vagyonosabb családok is, melyek e.

(24) II szigeten nyaralgattak villáikban, — s itt temettettek el mind azon római vezérek, főbb hadi tisztek is, kik részint az e szigeti külvárban állomásoztak, részint Aquincumból siettek segitségre s az ezen vár körüli csatákban eleshettek, s emlékökre e temetkezési helyükön sírkövek is emeltettek. Ugyan ezt látszik igazolni az is, hogy az „Archeológiai közi." II. köt. 20. lapja szerint, midőn a Mária templom körül 1838-ban a szabályozási ásatások történtek, a templom kövezete alatt l'/ 2 lábnyira több százra menő csontvázat találtak; ezek nem külön sirokban, hanem koporsó nélkül szorosan egymás mellé valának fektetve s több csontváznak tagjai megcsonkítva, koponyája pedig összevagdalva volt. A leirás folytán tagadhatlanná válik az, hogy e csontvázak a csatákban elesettek hulláiból maradtak. E csontvázak Mária templomának építése után nem kerülhettek ide, mert miután a templom alapzatánál lábbal mélyebben találtattak, ha az építés után kerültek volna ide, annyi száz hullának egymás melletti elhelyezhetése miatt, az egész egyházat föl kellett volna alapjában forgatni. — 1250-után semmiféle oly eseményt sem mutat történelmünk, mely szerint valamely csatában itt Margitszigeten több száz harcos vérzett volna el, és a hullák e templom alá temettettek volna, máshonnan pedig csak nem hordták ide a királyok ós urak szigetére — Insula Dominorum — a hullákat. De 1250-től vagyis Mária templomának építésétől egész a rómaiakig mehetünk vissza, és nem találunk a történelemben biztos adatot, mely megjelölhetné a kort, a csatát, melyből ezen több száz elesett csatár akár itt, a helyszínén, akár a partokon vérzett volna el és hozatott volna ide eltakarítatás végett. Csupán a rómaiaknak azon már emiitett csatározásai, melyeket az áttörő Quadokkal és Jazygokkal voltak kénytelenek a margitszigeti praetentura körül akár hajókon, akár a Duna jegén, többszörösen megvívni, szolgáltathatták ezen csontvázaknak leporhadt hulláit ide, hol, midőn Mária temploma épült, tán rájok sem akadtak, mivel a csontvázak 1838-ban a templom alapzatánál még 1"., lábnyival mélyeb-. 2.

(25) II ben találtattak, vagy elég találólag, pogányok csontjainak tartották azokat, és diadalul a keresztény templomot fölibök épitették. Az, hogy 1838-ban az érintett ásatások alkalmával e helyen keresztény sirok és csontvázak is találtattak, a fennebbi vélelmezést nem cáfolja, mert tudjuk és a sziget virágzási korában látni fogjuk, hogy Mária temploma alatt nemcsak apáca sírbolt, de a királynéknak is volt temetkezési helyök, és volt a templom körül is temető, — de mindezek más részen, mint a hol a több 100 csontváz megtaláltatott. Elmondhatjuk ezek után bátran, hogy Margitsziget a rómaiak alatt sem volt néma magány, elhagyatott berek, hanem volt római kül erőditéke, praetenturája, voltak hadigyakorlat-térei, volt római temetője, tán kisebbszerü mausoleumja, tán pogány templomai s fényesnél fényesebb villái is. Elmondhatjuk, hogy megvolt Margitszigetnek planetarius élete a rómaiak alatt is a szerint, hogy a római birodalom rendszerében Róma volt a nap, Aquincum a Neptun s ezen Neptunnak első mellék-bolygója, holdja a Margitsziget vala. Letűnvén a rómaiak napfénye, Margitsziget is mint járulmány, egy időre elhomályosodott. Ezzel bezárhatjuk a római kort..

(26) II.. A fejlődés, virágzás és enyészet kora. Midőn a hunnok, őseink Kr. u. 373-ban első izben jöttek Pannoniába s K. u. 401-ben Pannoniát már békével bírhatták. Attilát királynak választották. Attila királyi székét Sicambriába — mostani O-Buda — tette, s innen ment további világgyőző hadjárataira, melyekből Kr. u. 439-ben visszajővén. Sieambriában öt évig pihent s innen ment utolsó hadjáratára is, melyből ismét visszajővén, ismét csak Sicambriába tért. Királyi székhelye teliát itt Margitsziget mellett volt. (Bontin 1744. 40. és 577—578. 1. Oláh Miklós esztg. érsek de Attila Bécs 1763. 106. lap. Haugen János Chroniconában I-ső könyv 1—3-ik fejezet.) Midőn a magyarok harmadízben is bejöttek Almos vezérlete alatt 888-ban Pannon iába és Árpád fővezér alatt 899-ben, Jászay szerint 903-ban október elején Csepel szigetéből kijöttek s Bókás-Megyer körül a Dunán átkeltek, O-Budán, Etele városában mulattak 20 napon át, — nagyon megtetszett nekik a hely, s midőn a felsőbb részekeni hóditáfcaikat is vegeztók, ismét Etele városába tértek vissza, hol a jezérnó több hölgygyei — azon időközben — mulatott. Áriád 907-ben meghalálozván, Etele városa mellett temettetett 1; valószínűleg itt is halt meg s itt is lakott. (Szalay magy. f >rt. 1. könyv. 17. lap. Jászay m. nemz. napjai 211. 213. 15. 217. 1. Podráczky József, Béla kir. névt. jegyz. értellezése 329 ós 332. 1. Katona József I. köt. 53. 1. Horváth tihály 1860 I. köt. 44. lap). Szt. Tstvan kir. 1022-ben, midőn az országot szemlélni dult, nejével Gizelával és Imre fiával, egész családjával •Budára, Etele városába jött egy időre lakni, midőn t. i. a 2*.

(27) II legyőzött Keán bolgár vezér javaiból Ó-Budán a sz. Péter ós Pálról cimzett egyházat ós monostort építetni kezdte, itt tartotta királyi székhelyét, mely utóbb is egy ideig székhelyül szolgált régibb királyainknak, de csak ideiglenesen oly alkalmakkor, midőn valami nagy aggságaik voltak elintézendők. (Jászai 269. lap. Kat. Istv. III. köt. 284 és következő lapok. Podhrátzky Józs. Chronicon budense 1838. 68. I.) Könnyű ezekből lehozni, hogy miután Sicambriában, másként a rómaiak után Aquincumban, nagyszerű paloták, nagyobb s erősebb vár, több, némelyek szerint öt, de Schönvizner szerint bizonyosan két váracs, fürdők és számos nagy köz- és magán épületek voltak, s miután mindezek tekintetéből Attila, Árpád s ezek példáját kegyeletből követve sz. István is családostul laktak itt, — szinte kegyeletből, de a hely kedvező fekvésénél fogva is, utódjaik, régiobb királyaink is többszörösen időzhettek itt. Es részint udvaraiknak gyorsabb, néha rögtönzött elláthatására, de némelykor kisebb vadászataikra is a tőszomszédságban fekvő — mai nevezettel Margitszigetet vadaskertjüknek használták. — Ezen célnak nagyon is megfelelő helyiség volt; mert körüliévén a Duna általj fogva, belőle a tenyésztett vadak nem tévelyeghettek szét, kivéve, ha befagyott a D u n a ; de ilyenkor is, bövelkedvénj akkori időkben a sziget ligetekkel, s mivel gondosan és bőven eláltattak benne a vadak élelmezéssel s valószínűleg téli födött helyekre is húzhatták magukat benne, örömest megmaradtak a sziget területén. Mint Podhráczky József Chronicon budonse (203. I. 2. mondja: „Antiquioribus temporibus a reguin v ivari is (vadas kert) Insula leporum apellabatur", magyarosítva: „Haj dani időkben a királyoknak — (tehát nem egy, — hanei több királynak ezen szigetben tartott) vadaskertjéről neve: tetett. Nyulak Szigetének. Mikor kezdetett Nyulak Szigetének neveztetni, alig 1 hetne bármely régiebb adatból is meghatározni. Nyon sehol sem mutatkozik. — Annyi bizonyos, hogy — bár ott a hivatalos okmányokban Insula Budensis — Budai Sí getnek is neveztetik, valóságos neve 1254-ig — meghatóra hatlan időtől fogva mindig Nyulak Szigete volt..

(28) / II Árpád, midőn Etelvárából seregével 899. év körül elindulva, a sóskúti és pannonhalmi táborozásai, a Rába és Rábeza körüli foglalásai, egész a Karantán — morva határszélekig tett győzelmes száguldozásai után visszatért a Duna mellett egy erdőhöz, ott — az akkor még sokkal messzebb terjedő Vértes erdőnek egy részében, — a seregeket haza bocsátván, — nemeseivel együtt tiz napig vadászott, — a vadászat végeztével Etele városába jött vissza, hol a vezérné mulatott több hölgyekkel. (Jászay m. nemz. napjai 215. lap.) Ekkor Árpád nagy munkából, megtörő útból, csatákból, — tehát mindenesetre kifáradva tért vissza, — még pedig övéihez, — szeretett nejéhez, ki iránt — mint tetteiből kitűnik, nagy figyelemmel viseltetett és ki e tájban fiat sziilt — Zoltánt, — tehát várandó volt. Es még is, mindezen hazasiettető nyomós körülményeknek is dacára, ahelyett, hogy egyenesen haza ügyekvett volna, haza bocsátván sergeit, útközben is az emiitett erdőkben tiz napig vadászott nemeseinek társaságában. Ebből — ismerve Árpádnak igenis szilárd jellemét, férfias lovagias szellemét, nagy s nemes lelkét, koránsem sem szabad következtetnünk azt, mintha ő tán könnyebben vette volna magas családját, hanem csak azt, h o g y s z e n v e d é l y e s v a d á s z v o l t , s ez ellenállhatlan szenvedélyének kedves gyümölcsével, az elejtett vadakkal törekedett az aggodalmakban hagyott s hosszasabb ideig nom látott nőt, családja iránti nagyonis gyöngéd vonzalmaiból meglepni. 0 az emiitett év október havában hagyta el Csepel szigetét s ugyanazon hóban vonult be győzelmesen Etele városába, (Katona István 1. köt. 53. 1. és Jászay Pál magy. nemz. napj. 211. 1.) — honnan csak a következett tavaszszal indult ki a pannonhalmi hadjáratra (Kat. Istv. ugyanott). Tehát áz egész telet Etele városában töltötte. S ebben történészeink egyet látszanak érteni. Bár rögtönözött is Árpád, Csepel szigetében erődöt s palotát, de azon* néhány hó alatt alig hihető, hogy a szigetet kellőleg megerősíthette volna. S miután Ktele várában már a rómaiaktól roppant erődítési épületek maradlak s azokat Attila kijavítatta, erősbítelte, Jászay Pál igen találólag látszik állítani a 215-ik lapon azt, hogy visszajővén.

(29) \. 22 Árpád a pannonhalmi hadjáratból: Etele városába tért, hol a vezórné, vagy is neje — több hölgygyei mulatott. Etele városa oly közel van Csepel Szigetéhez, hogy Árpád, nejét egy egész télen át alig hagyta volna magától Csepelben távol. Bevonulván Árpád valamennyi katonáival, tehát összes hadseregével Etele városába, ott a nagy örömből, hogy az ős hunn királynak Attilának várát, palotáját, vagyis székhelyét visszafoglalhatta, 20 napon át nagyszerű örömünnepet ült „Etele" Attila palotájában. „Szívélyes énekek, citera és síp tette mulatságossá a vendégséget s a trufások negédeskedései. Minden ételek és italok aranyedényekben hordattak a vezér s nemesei eleibe, a felszolgáló parasztoknak pedig ezüstben, mort isten az ő kezökbe adta mások vagyonát, — fényesen ós dúsan éltek a hozzájuk jövő vendégekkel együtt. — Árpád Etele városában 20 napig m a r a d t ; vitézei lóháton, vérttel, paizszsal ellátva, nagy fegyverjátékot tartottak; az ifjak pedig pogányosan nyillövésben gyakorolták magukat; miért Árpád igen felvidult, s különböző ajándékokat osztott részint aranyban, részint ezüstben, részint fekvő jószágokban." Jászay 213—214. Ha bár, — mint némely történészünk állítja, — Csepelben hagyták is nejeiket ekkor eleink, de — hogy egy ily nagyszerű nemzeti ünnepélyre, legalább a vezérnó s a főbb hölgyek meg ne hivattak s utánuk ne jöttek volna, szinte hihetetlen; — annyival is inkább, mivel a távolság Buda ós Csepel közt nagyon csekély, s mivel — mint Horváth Mihály 1-ső köt. 44. lapon m o n d j a : „Számos nemes jövevények is jelentek meg Árpád előtt, kiket győzelmeinek s vendégszeretetének hire hozott a dicső fejedelemhez. Ezek mindnyájan szintén nagy birtokokkal ajándékoztattak meg s tagjaivá esküdtek fel a magyar nemzetnek. Nagyon valószínű tehát, hogy a vezérnó s vele a Jászainál emiitett több hölgy, ha nem is együtt a hadsereggel, de megjöttek utánuk az ünnepélyre s abban, annak örömeiben részt vettek. , A húsz napig tartott örömünnep utáni napon kiindulván Árpád összes seregével Ó-Budáról, először is Százhalomnál a Duna mellett állapodott meg s ütött tábort, hol az.

(30) II egész sereg három részre osztatott. Egyik rész Ede és Vojta vezérlete alatt Baranyavár felé, a másik pedig Öcsök, Szabolcs atyja és Őse alatt Veszprém felé küldetett. (Horváth M. í. k. 44. lap). Ez még mind az emiitett október hóban törtónt. Az elküldetett két rész, időközbeni hódításaik tüntetésére sok kincset, ajándékot és kezeseket küldött Árpádnak Budára, (O-Budára) hol ő az egész telet békében töltötte. (Kat. Istv. II. köt. 44. lap). Tavaszszal pedig maga is Árpád, a körülte tartott harmadik seregrészszel megindult Ó-Budáról a pannonhalmi s egyéb foglalásaira a Vértesek mentében ós első táborát Sóskutnál ütötte fel. (Kat. Istv. II. k'. 44. 1.) Ezek szerint Csepelből az összes fegyveres hadsereg eltávozott, s annak egyharmad részével Árpád október hótól a következett tavaszig Sicambriában, Ó-Budán, békében, biztosítva fegyveres hadtesté által töltötte a telet, neje pedig, a vezérné a többi főbb hölgygyei s legfölebb gyenge udvari személyzetével Csepelben maradt volna, hol a tél folyama alatt a Duna is befagyandhatván, a meghódított ugyan, de könnyen fellázandhatott boszús nép dühének, megtámadásainak és boszújának lett volna kitéve, nemcsak, de még a dunai áradalmak veszélyei is fenyegethették volna, ha csakugyan Csepelben hagyattak volna a nők. Ez Árpádtól a nemzet hölgyei és ifjabb sarjadéka iránt nemcsak könnyelmű hidegség, de föl sem tehető figyelmetlenség lett volna. Annyival is inkább, mivel Sicambria, Etele városa oly nagyszerű volt, hogy midőn Árpád bevonult, bámulva szemlélgették a nagy kőópületeket, az akkor még épségben megmaradt királyi palotáknak csodás alkotását, minden napon vendégeskedtek (t. i. a 20 napi örömünnepen) Etele palotájában (királyi palotájában) egymás mellett ülvén. (B. kir. névt. jegyz. 46. fej. — Jászay Pál m. nemz. napj. 213. lap. - Horváth M. I. k. 44. 1.) Mikép történhetett volna meg, hogy Árpád az ő világhírű ősének Attilának királyi palotájában töltötte volna a telet kényelmes békében; nejét pedig a várandót, Csepelben s az ott hevenyészett épületekben hagyta volna — magától egy mértföldnyi távolságban egész télen át védtelenül ?!.

(31) II Legvalószínűbb tehát, hogy a vezérnóvel együtt telelt vagyis lakott féléven túl Etele városában, s innen tavaszkor Pannónia felé indulván, bizonyosabb, hogy nejét Attilának roppant hirii s fényű, erődökkel védett biztosított királyi várában hagyta Árpád, semhogy Csepelbe küldte volna vissza; és legbiztosabban fogadhatjuk el Jászay Pálnak már hivatkozott azon tételét, mely szerint visszajővén Árpád a pannonhalmi hadjáratból, „Etele" városába tért nejéhez, ki a többi hölgygyei ott mulatott. (M. nemz napj. 215. 1.) Vagyis: Árpád ós családja, miután Etele városát, hol világhírű őse Attila királyi székhelyét tartotta, — visszafoglalhatta, — Csepelszigetét, mely már csak azon okból sem lehetett előtte nagyfontosságú és felettébb kedves, mivel Sepel lovászmesteréről engedte azt elneveztetni, — könnyedén odahagyta, s miután Etele városa mellett temettetett el, nagyon hihető, hogy ott is halt meg, ós ott is tartotta fejedelmi székhelyét. Ha nem ő maga engedte is meg, s nem is életében neveztetett a sziget „Csepel"-nek, hanem annak nevezte azt az egyidojii — vagy utókor, — mégis, miután történészeink átalánosan állítják, hogy „Csepolsziget" Árpád lovászmesteréről Sepelről neveztetett Csepelnek, s miután biztosan tudjuk, hogy mind régibb, mind későbbi elődeink, különösen a helységeket, földeket, vidékeket a bennök lakó vagy lakozott főbb egyéniségekről szokták elnevezni, több a valószínűségnél, hogy Csepelszigetét Árpád odahagyta és fejedelmi székhelyét Etele városába tette á t ; Csepel szigetében pedig a kun főlovászmester Sepel maradt lakni, mint a fejedelem ott legeltetett lovainak főgondnoka, „kinek ott mulatásától, vagyis ottani lakásától a sziget Csepelszigetének neveztetett." (Jászay Pál m. nemz. napj. 211.) S ekként Árpád — a mondottak szerint szenvedélyes vadász, igen könnyen jöhetett ama gondolatra, hogy az Etele városának keze-igéjében fekvő — mai néven Margitszigetben, mint 'fejedelmi székhelyének tőszomszédságában vadaskertet állítasson, s igy könnyen megtörténhetett, hogy a „Nyulak szigete" nevezet, ha nem az ugyanitt székelt Attila idejéből, vagy még élőbbről, úgy Árpád korából származhatott..

(32) II Árpád példáját követték a vezérfejedelmek s az egyideig ugyanitt székelt szt. István példáját a hozzá közelebb ólt királyok, kik sürgősebb ós fontosabb dolgaik elintézéseire ideiglenes lakásukat — sedem diversoriam — itt szokták tartani. — Katona Istv. III. k. 284. és következő lapok. S igy a sziget folytonosan királyi vadaskert maradván, mint Podhráczky Chron. bud. 203. lapon mondja: „A hajdani időkben a királyoknak vadaskertje lóvén, „Nyulak szigeté"-nek neveztetett. — Beél Mátyás „Notitia Hung. novae III. 12—15. 1. mondja: „Nyulak szigete" nevét a vadaskerttől vette, melyet itt az őskirályok állítottak a nyulak tenyésztésére." Minthogy ezen sziget vadaskert volt, benne természetesen vadak tenyésztettek ós tartattak. Ez okból kerülhetlenül szükséges volt, hogy a vadakra felügyelők és számukra gondviselők is legyenek a szigeten folytonosan. Ezen gondviselők számára lakások kellettek s igy kezdett a sziget ujolag épülni. •Mivel királyaink ide mint vadas kertjükbe — ha csak idojök engedé — tán gyakrabban is átrándultak vadászgatni s a hely kedvessége, elzárt magánya miatt mulatgatni, nyaralgatni is, természetes, hogy saját kényelmökre is emeltek a szigetben vadászlakokat, nyaralókat fs; és itt töltvén néhanéha tán huzamosb időket, mivel — mint történelmünkből tudjuk — rógiebb királyaink a püspökök ós érsekek társaságában s ezeknek tanácsával szoktak élni, különösen az esztergomi érsekek szoktak oldalaik mellett hivataloskodni, mintegy önkényt folyt azon következet, hogy a szigeti királyi vadászlak vagy nyaraló környékén, magában a szigetben az esztergomi érsekek is építettek maguknak nyári palotát, mely királyi és érseki nyaralók biztosítás végett váracsokká alakítattak utóbb át. Ezen királyi és érseki nyaralók és váracsok történelmünknek alább felhozandó kétségtelen okmányaiból tűnnek ki, és későbbi időkben fényes, nagyszerű palotákká nőtték ki magukat. Lássuk Qlsőbben a királyi lakot, váracsot..

(33) II. A) IV. Béla király 1252-ben leányát Margitot a veszprémi domonkos-apácák zárdájából a Nyulak-szigetére hozta azon uj ós nagyszerű hírneves zárdába, melyet ezen király saját költségén ritka ós meglepő alakban állítatott. (Ferraris 228—230 1.) E zárdáról IV. Béla királynak 1255-ben kiadott oklevele igy szól: „insedit non sine instinctu, ut credimus, divino regio cordi nostro, u t p r o p e C a s t r u m i p s u m in Insula Danubii (Insula Leporum) religioni satis congrua, M o n a s t e r i u m ad h o n o r e m g l o r i o s a e G e n i t r i c i s D e i e t V i r g i n i s M a r i a e , inquo deo devotae Virgines Regi Regum Virginis filio famularentur, construi fecerimus — filiam nostram Dominam Margaretam — iu ipso coenobio posuimus, Deo quoad vivet et gloriosae Virgini servituram." ( M o n . v e t . B u d . 15 cs. 1 sz. és P o s. 38. cs. 2. sz. 1411. é v i h i t . á t i r a t o k n y o m á n R u p p J a k a b , B u d a p e s t t ö r t . 63. lap.) # Magyarosítva: „Szivünkön feküdt — ugy hisszük isteni sugalatból, — hogy maga — vagyis éppen a vár (t. i. királyi vár) mellett a Duna szigetjében (Nyulak szigetjében) — a szerzetes életre igen alkalmas helyen, a dicsőséges Szűz, isten anyjának tiszteletére zárdát építettünk, melyben az áhítatos szüzek a királyok királyának, a Szűz fiának szolgálnának s a melybe leányunkat Margit asszonyt is elhelyeztük, hogy ott mig ól, istennek ós a dicsőséges Szűznek szolgáljon." Itt azon kifejezésben, hogy : „maga a vár mellett zárdát építettünk" világosan kiderül, hogy nem a vár épült a zárda mellé,, hanem a zárda a vár mellé, azaz, hogy előbb épült és állott a Nyulak szigetében a királyi vár, mint a domonkos apácák zárdája. Ugyszinte kiderül az is, hogy a királyi épület a Nyulak szigetén ekkor már nem vadászlak, vagy csupán nyaraló, nem is váracs, hanem, habár talán nem is valami iszonyú erősség, de rendes vár volt. A most emiitett apáca-zárdának máig is meglevő maradványai, a sziget közepe körül állanak, s mivel a zárda a vár mellett épült föl, a királyi vár is a sziget közepe táján.

(34) II feküdt. A vadászlakokat is a vadaskertek közepére szokták építeni, mi a fennebbi vélelmezést teszi csak valószínűbbé. Megépülvén 1252—1254-ig ezen apácai*zárda, valóban királyi fényben ós díszben, a mellette, értve a közelében állott királyi várat is fényesebbé s tiindöklőbbó ékesítette, palotává alakította át IV. Béla, már csak azon okból is, hogy ő maga és királyi családja is ez időn túl még gyakrabban ós huzamosabban idézgetett benne. „Habebat autem Insula "Leporum non modo Religiosorum oenodia, verum etiam palatia, in quibus reges diversari solebant." Cod. dipl. Tom. vol. II. pag. 436—438. Magyarosítva: „Voltak pedig a Nyulak szigetén nemcsak szerzetesek zárdái, hanem paloták is, melyekben a királyok szoktak szállásolni." Azonkiviil, hogy e helyen IV. Béla több királyi okmányt bocsátott ki, számos ós országos rendelkezéseket, intézkedéseket tett, ezen szigeti királyi várnak történelmi nevezetességei közé számitandók a következő érdekes adatok : Sokat hadakozván IV. Béla II. Ottokár (Premisl) cseh király- és osztrák főherceggel, elvégre 1261-ben kibékültek a viszálykodott fejedelmek, sőt IV. Béla királynak fia Béla herceg, Brandenburgi Ottónak leányát eljegyezvén, sógorságba is keveredtek. Ekkor II. Ottokár a cseh király, nagy ajándékokkal jött IV. Béla látogatására, s annak leányát a kegyes életéről elhirhedett Margitot is látni akarván, a margitszigeti királyi várba jött, hol Kunigundot, IV Bélának Anna leányától ós Ratiszlav hercegtől született unokáját eljegyezte magának s vele a nászt még ugyanazon év őszén meg is ülte s Prágában mind magát, mind nejét meg is koronáztatta. Ezen Kunigundnak íia volt II. Vencel cseh király, ki 1301-ben a magyar trónra ünnepélyesen meghivatott. Ill-ik Endre ugyanis 1301-ben január 14. a budai várban meghalálozván, benne Árpád fivére kihalt s az Árpádok fivérének utolsó fiivadóka felett a budai sirbolt becsukatott. A főhatalom kireszállásának kórdósében kétfelé ágaztak a nézetek. Az egyik a szabadon választó nemzettől várta kijelölését annak, ki mint fejedelem a közügyek élére álljon. A másik ugy vélekedett, hogy miután I. István a római széktől kérte és nyerte királyi cimét, jelenleg — meghalálozván a.

Ábra

Updating...

Hivatkozások

Updating...

Kapcsolódó témák :