• Nem Talált Eredményt

Én és a tükör : phantázia

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Én és a tükör : phantázia"

Copied!
5
0
0

Teljes szövegt

(1)

Én és a tükör.

Phantázia.

Irta : Büky György.

(Folytatás.)

A

harmadik napom nehéz volt. Úgy éreztem, mintha valami borzasztó súllyal ülne a hátamon, sarkantyúját belevájná a szívembe, fülembe ordítana egy nagyot s én arra vadul, zavaros szemek- kel, zúgó aggyal és habos szájjal, mint egy derék paripa, felrohanok az erdőbe, fel a csúcsra, fel a magasra, ahol fáradtan esem egy szép, nagy fa alá az avarba, mint egy elhervadt levél. Melyik fának vagyok én a levele ? Talán ahol az én fám áll, ott is ősz van ? Ott is hullik a levél ? Talán nekem is le kell hullnom? És néztem, egész nap néztem a fákat. Hogy ürülnek. Hogy kopaszod- nak. Hullik róluk az élet. Egy fát néztem külö- nösen. Hét ága úgy meredt az égnek, mintha élétért imádkozna. Néha-néha gondolni akar- tam a lelkemre, de hamar elkaptam a szeme- met róla, mert féltem, hogy tele van lyukkal, amiket a gond egere rágott rajta. Azt hiszem egy pár emberrel találkoztam. Rámnéztek fur- csán és csodálkozva. Az egyik talán férfi volt, fát vitt a hátán. Úgy nézett ki, mint egy igazi ember. Visz, hord valamit a hátán, görnyed, szuszog, erőlködik csak azért, hogy azt a ronda életét egy kicsit felmelegítse. A másik talán lány volt. Kislány. Szép lány és mezítláb.

Azt hiszem gombát szedett. Olyan ügyes volt, olyan kedves, amint a köténykéjét felfogta s kilátszottak formás, barna lábai, hogy meg- szólítottam. Rámnézett, amint meglátta arco- mat, felkiáltott és elengedve kötényét elrohant, gombáját mind elvesztette. Igazi ember volt.

Szed, fárad, hajlong, mezítláb a hideg erdőbe jön, hogy egy kis izes levese legyen, meghall egy hangot, megijed, mindent eldob, elfut és nincs semmije. A harmadik ember asszony volt. Hátulról láttam meg és nem találtam csúnyának. Nagyon ideges voltam. Féltem a naptól, elakartam valahogy tölteni. Utána szól- tam és mutattam neki pénzt. Visszajött Le- hevertünk az avarba. Megöleltük egymást és engedtük hadd hulljon forró, két meleg tes- 269

tünkre a levél, a hervadt levél, mint elhervadt, hulló pillanatok. Így hamarabb mull el a nap.

Azt hiszem az asszony jól érezte magát. Este lelt. Valami siető nyájnak hallottam a kolomp- jait. Lementem a faluba és beléptem a kis szobámba. Csodálatos, megszűnt minden ide- gességem és szorongásom. És bátran, el- szántan mentem a kis tükör elé. S mereven néztem az arcomra. Hamar eltűnt. Hamar húz- ták fel a függönyt...

Szobámnak zavaros és különös volt a leve- gője. Nem éreztem jól magam. Az asztalnál asszony ült, aki vak volt. S aki mégis csen- desen, halaványan maga elé nézett.

A nagy karosszékben öregebb férfi ült, aki- nek kócos volt a haja, rendetlen a ruhája, ápolatlan, piszkos az arca, bajusza és sza- kálla, mint akin látszik, hogy a felesége vak.

A szemei zavarosak, különös, rémült nézé- süek voltak.

Az asszony mindég nagyon szomorúan, vontatottan beszél. A férfi mindég zavartan, értelmetlenül és mindég, fokozatosan zavar- tabban és értelmetlenebbül. A hangja rekedt és idegen.

A v a k n ő : Úram, mond, milyen idő van kinnt és hogy érzed magad?

A r e n d e t l e n e m b e r : Azt hiszem fele- ség, az idő jól érzi magát és én szép vagyok feleség.

A v a k n ő : Talán fordítva akartad mondani, űram ?

A r e n d e t l e n e m b e r : Fordítva. Mi az fordítva, feleség?

A v a k n ő : Istenem, hát már azt se tudod, mi az fordítva?

A r e n d e t l e n e m b e r : De tudom fele- ség. Persze hogy tudom.

A v a k n ő : Na 1 Csakhogy tudod. Kezdessz úram sok mindent elfelejteni és összezavarni.

Hogy van az ?

A r e n d e t l e n e m b e r : Nem tudom fele- ség. Megesik az emberrel néha.

A v a k n ő : Gyakran úram. Gyakran.

A r e n d e t l e n e m b e r : Gyakran. Milyen különös szó ez. Gyakran. Mit is akar jelenteni ?

A v a k n ő : Már megint mit nem tudsz?

A r e n d e t l e n e m b e r : Tudok mindent feleség.

270

(2)

A v a k n ő : Hálistennek. Látsz ú r a m ? A r e n d e t l e n e m b e r : Látok feleség.

A v a k n ő : Mit látsz?

A r e n d e t l e n e m b e r : Sok mindent. Az asztalt, a széket, a s i f o n t . . . a f a l a k a t . . . em- bereket . . . Sok embert, akik rámnéznek, rám- bámulnak. És rám akarnak rohanni? Meg- akarnak ölni.

A v a k n ő : Mi az ú r a m ? Lázas vagy?

A r e n d e t l e n e m b e r : Nem feleség. Csak eszembe jutott valami és különösnek találtam.

Látom a széket, az asztalt, az a s z t a l t . . . a s z é k e t . . . a s z é k e t . . . Igen a széket.

A v a k n ő : Csak a széket. És még mit ? A r e n d e t l e n e m b e r : Sok mindent. Nem tudom.

A v a k n ő : Hát e n g e m ?

A r e n d e t l e n e m b e r : T é g e d ? Persze, téged is látlak! Ott vagy. Ott ülsz az asztal mellett. Ülsz. Igen. Ülsz.

A v a k n ő : Egyéb semmit? Azelőtt, mondtat mindég, hogy szép vagyok, hogy halvány az arcom, hogy piros a szám és olyan vagyok, mintha nem lennék vak. Azelőtt dicsértél, vigasztaltál, mindég úgy beszéltél, hogy már- már én is láttam. Mostanában nem teszed úram.

Miért? Mi történt veled? Milyen rossz, hogy nem láthatok, biztosan beteg vagy.

A r e n d e t l e n e m b e r : Nem. Nem vagyok beteg, feleség. Csak szórakozott. Csak szóra- kozott vagyok. Én látlak. Csak elfelejtem a szavakat. Csak küzdenem kell a szavakkal, hogy kimondhassam őket s amikor kitudom mondani valamelyiket, elfelejtem, hogy mit jelent. Nem tudom az értelmét.

A v a k n ő : Mégis beteg vagy úram.

A r e n d e t l e n e m b e r : Nem vagyok fele- ség. Látlak. Szép vagy. Olyan halvány az arcod, mint a halálé és olyan sápadt a szád, mintha nem volna benne vér. A szemeid feleség olya- nok, mint egy halott emberé. Merevek, néznek és nem látnak. Feleség, most rám vigyorogsz, rám nevetnek a fehér fogaid és összecsattog- tatod a fogaidat. Feleség, te haragszol rám.

Te bántani akarsz!

A v a k n ő : Úram, te lázas vagy. Feküdj le. Majd betakarlak és elkészítek neked vala- hogy egy kis teát. Feküdj le.

A r e n d e t l e n e m b e r : Nem fekszem 271

le feleség. Nem vagyok beteg. Maradj csak nyugodt. Egy kicsit fáradt vagyok.

A v a k n ő : Istenem. Milyen rossz, hogy nem látok. Csak most érzem. Eddig mindég te láttál nekem és helyettem s most már te is fáradt vagy. Te s e látsz jól. Mert beteg vagy.

Istenem. Talán rendetlen is vagy úram, talán piszkos is vagy, elhanyagolt. Én nem látok.

A r e n d e t l e n e m b e r : Dehogy vagyok piszkos, feleség. Tiszta vagyok és rendes. J ó ruha van rajtam. A hajam, szakállam meg van fésülve. Nincs baj. Légy nyugodt.

A v a k n ő : Mégis szeretnék látni. Napok óta olyan különös vagy, olyan lázas. Érzem, valami nincs rendjén. A hangod is más. Biz- tosan beteg vagy és én nem látom, mi bajod, nem tudok rajtad segíteni, úram. Eredj úram orvosért. Én mennék, de nem látok.

A r e n d e t l e n e m b e r : Nem megyek feleség. Nincsen baj. Holnap már minden jó lesz. Csak ne látnék. Csak vak volnék. Milyen jó neked feleség: te nem látsz, téged nem bántanak. Nem üldöznek. Te rád nem akarnak fogukat csattogtatva r o h a n n i . . . Te nem látsz feleség. Neked jó.

A v a k n ő : Szegény úram. Feküdj le.

A r e n d e t l e n e m b e r : Olyan nehéz az agyam. Nem tudok neki parancsolni feleség.

Egy-egy rész egészen kisiklik a kezemből.

És olyankor elfogy a sötétség, a csend.

A v a k n ő : Beteg vagy úram nagyon. Mi- lyen jó volna ha látnék, meggyógyítanálak.

Kérlek úram, az Istenre, menj orvosért. Olyan furcsán, olyan különösen érzem magam. Eredj orvosért. Menj. Szaladj orvosért, mert rosszul vagyok.

A r e n d e t l e n e m b e r : Te vagy rosszul feleség? T e ? Menjek orvosért? Hahaha! Nem megyek feleség! Nem vagy beteg feleség. Nincs semmi bajod! Rá akarsz szedni feleség, hogy menjek orvosért. A kezeik közé akarsz dobni!

A terhedre vagyok! Meg akarsz ölni feleség!

Hahaha! Nem megyek orvosért! Te egészsé- ges vagy! Nincs semmi bajod! Itt maradok.

Nem megyek sehova! Nem kergethetsz el sehova!

A v a k n ő : Űram! Csendesülj!

A r e n d e t l e n e m b e r : Nem csendesü- lök! Nem hagyom m a g a m ! Hallgass! Én va- 272

(3)

gyök az úr! Hiába akartok elfenni láb alól!

Hiába esküdtetek össze ellenem! Nem lehet!

Nem hagyom magam! Biztosan te is látsz!

Hazudtad, hogy vak vagy! Titokban megfigyel- tél és most megakartok ölni! Azért nézel olyan mereven azokkal az undok szemekkel. Azért bámulsz rám úgy, mint egy halott. Azért vigyo- rogsz rám. Azért csattogtatod össze a fogai- dat! De nem jártok túl az én eszemen! Engem még nem lehet megölni! Gazemberek!

A v a k n ő : Úraml Úram! J é z u s irgalmazz 1 Te megőrültél! Te őrült vagy!

A r e n d e t l e n e m b e r : É n . . . é n . . . örült... Persze. Én megőrültem. Őrült vagyok.

Mindjobban sötétedik, zavarodik minden. Iga- zad van feleség.

A v a k n ő : Óh istenem, vak voltam és nem láthattam. Nem tudhattam, hogy mi a baja.

Nem tudtam, mi a baja. Megőrült az én uram!

Megőrült! Mi lesz most velem? Úram, szegény úram! Hol vagy? Mit csinálsz? Ne hagyj el?

A r e n d e t l e n e m b e r : Hagyj engem feleség. Rajtam már nem segít senki. Persze, te nem láthattál. Eltitkoltam. Megerőltettem magam. Fékeztem magam. Baj volt. Hát miért vagy vak? Miért nem látsz? Neked kellett volna ezt látnod! Észre kellett volna venned és meggyógyítanod engem. Nem tetted! Bűnös vagy! Összeesküdtél ellenem! Gazember vagy!

Gyilkos vagy! Hitvány áruló vagy! Gyere hadd fojtsalak meg. Hadd lássam, igazán vak vagy-e, vagy kinyitja a halál a szemedet! Gyere! Hol vagy! Hadd öljelek meg!

A vaknő, rémülten, tapogatódzva az asztal alá bújik, összekuporodik s szegény vak szemé- vel meredten, halálsápadtan bámul a sötét- ségbe. A rendetlen ember rohan, tör, zúz, keresi.

Zavarodott szemei nem találják. Ordít, kiabál, mint egy vadállat. S mindég gyorsabban rohan az asztal körül.

A r e n d e t l e n e m b e r : Megfognak! Ker- getnek! Megölnek! Segítség! Gyilkosok! Gaz- emberek!

Megbotlik egy székbe s végig zuhan a pad- lón. Csend.

A v a k n ő : Jézus irgalmazz! Mi történt?

Biztosan meghalt! Biztosan meghalt. Embe- rek! Segítség! Megőrült! Meghalt az úram!

J a j ! Mi a z ? Megint! Megint keres.

A földről felemelkedik a rendetlen ember.

Csendesen, bambán zavarodottan körülnéz és üresen, tompán a semmibe röhög.

A v a k n ő : Istenem! Semmit se látok. Olyan vagyok, mintha meghaltam volna. Ö is. Az úram is. Megőrült. Olyan mintegy halott. Jézus irgal- mazz! Két élőhalott! Milyen jó volna meg- halni . . .

*

Borzasztó. Fáj a fejem kis tükör. S az arcom vonaglik az izgatottságtól. Tele van a lelkem fájdalommal és szomorúsággal. És borzadozik a szívem a csapásoktól és szerencsétlenségek- től. Olyan vagyok, mint akit nagyon, halálosan megvertek volna. Nagy bánat ez kis tükör.

Szomorú bánat. Az igazi halottak az élőholtak.

Nincsen halál, nincsen élet, hazugság az élet és olyan jó meghalni. Szomorú dolog az kis tükör, nagyon szomorú, hogy az igazi halottak, az élőholtak. Fáj a fejem kis tükör és szen- vedő az arcom. Nagyon szenved az arcom.

Milyen különös csend van most ebben a szobában. Ügy-e kis tükör? Borzasztó csend van m o s t . . . Látok. Megint látok . . .

Szobámban a kis tükör előtt egy szép asszony ül. Nagy haja feketén, kibontva sza- kad le vállára. Olyan, mintha a csend zuha- tagja volna. Puha, fehér ingben van csak. S térdig látszanak ki alóla gyönyörű, apró, karcsú lábacskái, melyeket lágyan összefon egymásba s álmosan kinyújt maga elé. Beleásít lustán, kedvesen a tükörbe és megnyálazza csöpp piros száját. Olyan mint a vér. Szemei nagyok, mámort igérők. Pillái hosszúak s hosszan feküsznek le szeme alatt az ólomkarikákra.

Bőra olyan puha, mint ezüst tükör felett a levegő. Karjai gömbölyűek, mint a fiatal fa frissen hántott ágai s karcsú, forró ívben emel- kednek feje fölé. A haját hozza rendbe. A vállai remegők, mint egy szerelmes lehelet, a mellei kerekek és csodafehérek, mint egy kiszakadt nyári felhő. Ott izzik rajtuk az összes földi kertek legszebb bimbója, pirosan, csókra szom- jasan, igérve vágyak legszebb iilatat, igérve boldogság halhatatlan pillanatait.

Furcsán, csodálatosan remeg előtte a kis tükör, mintha szerelmes volna ebbe a leg- szebb asszonyba a világon.

S a szép asszony felkel, meglebben rajta 274

(4)

az ing, riaszíó szépségeket mutat maga alatt, hátra dobja a haját, az ágyhoz megy. Az meg van vetve s a mellette álló éjjeli szekrényen lévő pénzhez nyúl, mohón, csúnyán, falánkan olvassa.

S z é p a s s z o n y : öt—hét—kilenc—tizen- egy—tizenöt—husz—huszonöt—huszonhét—

harminc. Harminc korona. Kevés. Több kell!

Több kell! Ez nekem semmi. Gyalázatos fér- fiak. Nem tudják megfizetni a szépségemet.

Nekik nem kell szépség. Nem kell csodálatos- ság. Nekik gyalázatosság kell. Pedig szép vagyok. Gyönyörű vagyok. És többet, sokkal többet kellene kapnom a szépségemért! Ezer- szer annyit megérdemelnék. Harminc korona.

Fuj. Nem pénz. Ez nem hozzám illő pénz este.

Én többet akarok szerezni egy este. Sokkal többet. Ez semmi! Gyalázatosak! Hitványak!

A tükör elé megy megint. Nézegeti magát benne. Meg-megbontja az ingét, lecsúsztatja, megint felhúzza, mintha saját magát akarná magába bolondítani. Néha felkacag, kedvesen csiklandosan s összeborzong a teste, mintha hozzáért volna valaki.

Bejön a férfi, nagy hatalmas ember, az arca olyan, mint a vadembereké. Szép és gonosz.

Nem látja az asszony szépségét.

A v a d e m b e r : J ó estét.

S z é p a s s z o n y : J ó estét.

A v a d e m b e r : Talán más foglalkozást is találhatnál, mint magadat illegetni tükör előtt.

S z é p a s s z o n y : Nem vagyok s z é p ? A v a d e m b e r : Nem bánom. Sokszor látta- lak már. Idegennek mutogasd magad s azt is pénzért!

S z é p a s s z o n y : Ez mind az én dolgom.

Neked semmi közöd hozzá.

A v a d e m b e r : Hallgass!

S z é p a s s z o n y : Igenis! Semmi közöd hozzá. S ha megengedem, hogy ide jöjj, leg- alább udvarias légy és dicsérd a szépségemet.

A v a d e m b e r : Nincs rá kedvem.

S z é p a s s z o n y : De nekem kedvem van dicséreteket hallgatni. Nekem dicsérned kell engem. Könnyen dicsérhetsz, nem is kell hazud- nod. Amit rajtam látsz, az mind igaz, mind szép, mind gyönyörű. Szebbet hazudni se tudsz!

A v a d e m b e r : Én elszoktam az igaz beszédtől.

275

S z é p a s s z o n y : Akkor hazudj.

A v a d e m b e r : Akkor azt kell mondanom, hogy gyalázatos vagy.

S z é p a s s z o n y : Furcsa vagy galambom.

Mi b a j o d ?

A v a d e m b e r : Semmi.

S z é p a s s z o n y : Mégis.

A v a d e m b e r : Nincs egy krajcárom se.

S z é p a s s z o n y : Nekem sincs.

A v a d e m b e r : Neked van. Sok pénzed van és sok ékszered van.

S z é p a s s z o n y : Hát van. De egyik se olyan nagy kincs, mint én magam. Egyik se olyan szép mint én. Nem látod ? Nem veszed észre ?

A v a d e m b e r : De igen. Látom.

S z é p a s s z o n y : Ügy-e hogy látod? Úgy-e szép vagyok? Úgy-e kivánatos vagyok? Úgy-e kívánsz? Úgy-e s z e r e t s z ? Nézd! Milyen szép vagyok. így. Egészen meztelenül. Ruha nélkül, így vagyok a legszebb! Úgy-e? Úgy-e gyönyörű vagyok ?

Lerántotta az inget magáról s úgy áll ott, mint a rettenetes átok minden szépségében, minden nagyszerűségében.

A v a d e m b e r : Szép vagy. Igazán szép vagy. Igazán rettenetes vagy. Borzasztó vagy, mint egy halál, mint egy gyilkosság! Hátha ilyen szép vagy és ilyen irtózatosan mutatod magad, akkor asszony is légy, akkor olyankor is szép légy és jó légy, amikor felébred a férfi!

Vigyázz, asszony! Mert szép vagy! Mert gyö- nyörű vagy, mint a menyország és pokol együtt.

Egy este. Egy pillanatban. Nosza! Ide hozzám!

Magához rántotta a szép asszonyt. Bele- kapott a szájába és úgy szorította, mint az életet a haldokló. Az meg, mint a kígyó kinyúlt szo- rítása alatt csak azért, hogy jobban hozzá- simulhasson, hogy jobban felkorbácsolja vérét.

Rekedten nyögött egyet a férfi és odadobta a szép asszonyt az ágyra, mint egy alélt, gyönyörű férget s oda feküdt melléje. Milyen kép. Milyen borzasztó kép. Vágyban ugráló tagok, önkívületben kiszakadt sóhajok, nyögé- sek, egymást-marások, harapások, erős, vad lihegés és halk, gerincet borzongató sikoly . . . Emberpár mámorban, k é j b e n . . .

Aztán csend. Olyan tompa és süket, mintha elájultak volna mindaketten. Az asszony tele

(5)

hálával és pillanatnyi boldogsággal néz a férfire.

Az bambán, öntudatlanul néz maga elé.

S z é p a s s z o n y : Édesl

A v a d e m b e r : Asszony vagy. Hiába, mégis asszony vagy.

S z é p a s s z o n y : De szép vagyok ? De jó vagyok ?

A v a d e m b e r : Szép vagy. Jó vagy. Még- sem ezért jöttem. Mégsem ezt akartam.

S z é p a s s z o n y : Mit akartál?

A v a d e m b e r : Pénzt!

S z é p a s s z o n y : Pénzt akartál? Nem e n g e m ? Hát többet kaptál! Nem pénzt, de engem, magamat.

A v a d e m b e r : Nekem te nem kellettél.

Te erőszakoltad rám magadat. Nekem pénz kelll S z é p a s s z o n y : És a szépségem, a gyönyörűségem?

A v a d e m b e r : Minden utcai lány szép.

Utcai lánynak nem megy csúnya asszony! A szépség olcsó! Nekem az nem kell. Pénz kell!

S z é p a s s z o n y : Igen? A szépség olcsó?

Mégis megfizetik! Akármilyen hitványul, mégis megfizetik. Szépséget adtam, fizesd meg. Ne- kem is pénz kell. Nekem se kell a te erőd.

a te férfiasságod! Nekem is pénz kell! Ide vele! Fizess!

A v a d e m b e r : Nálam nincs pénz. Nem kérnék. Tehát ne kérj tőlem, hanem adj nekem pénzt. Nekem nem kellett a te szépséged, az nem ér semmit. A pénzedért jöttem! Add ide!

S z é p a s s z o n y : Nem adok! Takarodj!

Gazember! Ki innen!

A v a d e m b e r : Most nézd meg magad a tükörbe! Most gyönyörködj magadban. Be nagyon szép is vagy!

S z é p a s s z o n y : Hitvány!

A v a d e m b e r : Adj pénzt. Megérdemlem!

S z é p a s s z o n y : Nem azért keresem ilyen keservesen a pénzt, hogy disznót hizlaljak!

A v a d e m b e r : Hallgass!

S z é p a s s z o n y : Nem azért adom el az éjszakáimat (milyen szép, tiszta éjszakáim lehettek volna), hogy útonállót fizessek ki.

A v a d e m b e r : Ringyó!

S z é p a s s z o n y : Igen! Az vagyok! Pénzért vagyok az, mert nekem pénz kell. Sok pénz.

Szeretem a pénzt! Szeretem ha azok a sárga virágok a lábamhoz hullnak. Nekem is az kell.

277

A v a d e m b e r : Nekem is az kell s ha nem adsz, megbánod!

S z é p a s s z o n y : Nem adok!

A v a d e m b e r : Akkor veszek!

Az éjjeli szekrényhez ugrik, belemarkol a pénzbe és zsebre vágja. A szép asszony, mint egy fúria ráugrik és tépi, karmolja, arcba köpi, rúgja, harapja.

S z é p a s s z o n y : Add vissza a pénzemet!

Add vissza! Gazember! Tolvaj! Add vissza a pénzemet!Ellopta! Segítség! Tolvaj! Segítség!

A vadember a melléből hosszú, éles kést vesz elő és megcsillogtatja. A zép asszony egyszerre elhallgat, mintha a kés ketté vágta volna a hangját. És dermedten néz a férfira.

A férfi erős, durva csapással a szép asszony szívébe szúrja a kést és benne hagyja. A szép asszony végig esik a padlón.

A v a d e m b e r : Nesze! Most kérd a pén- zedet!

A fiókokat kikutatja, elveszi az ékszereket Az asszonyhoz megy. Kiveszi a füléből a fülbevalókat, az újjairól lehúzza a gyűrűket s a sok kincset a kezébe veszi, a pénzzel együtt s gyönyörködve nézi.

A v a d e m b e r : Pénz! Milyen sok pénz!

Bátran, vakmerően lép ki az ajtón. A szép asszonyvér. Csupa vér. Olyan mint a lenyugvó nap, halálos őszi alkonyatban, véresen, ki- fosztottan . . .

Nem birom kis tükör. Eressz kis tükör. Rette- netes mi mindent nem csinál az ember a pén- zért. Milyen borzasztó is az, hogy olyan nagy úr a pénz. Minden pénz. Pénz. Pénz. Pénz.

Milyen furcsán hangzik, mintha aranyat ütöget- nének az asztalhoz. Borzasztó, hogy azok a kis sárga darabok olyan hatalmasak. Kis tükör, milyen csúnya az élet. Csupa ocsmányság, csupa pénz. Milyen szép a halál. Csend és boldogság. Pénz. Pénz. Minden királyok királya.

Egy új isten. Be fáj a szívem kis tükör. Ejnye kis tükör be nagyon fáj. Miért fáj olyan nagyon ? Milyen szép volt az az asszony és milyen csúnya a pénz. Milyen férfi volt az a férfi és milyen csúnya a pénz. Kis tükör, milyen csúnya a pénz. Borzasztó, hogy milyen hatalmas a pénz. Kis tükör, sápadt tükör . . . elalszom . . .

(Folytatás következik.)

278

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Egy pillanatra egészen fel- derült az arca, nem is tudom, hogyan mondjam, ilyennek már régen nem láttam, felkavaró érzelem tükröződött rajta, nem az a

Az első kötet gyakorlatai a nyelv, benne a költői nyelv ellenében tett erőfeszítések, a költői nyelv je‐.. lentéslétesítési automatizmusainak a kisiklatásával:

– Többször tapasztaltam, hogy egy művész csinál valamit – nagyszerűen, megold egy kényes problémát – elegánsan, izgalmasan, s utána, ha beszélni akarsz vele mind-

Egy személyes történelem kijelölése történik ezzel, olyan amely egyértelműen tárgyias, reális, de ez a realitás kizárólag a szelf konstrukciós, performatív aktusán

József Attila e töredékben az írást (amit itt a hasonlat nyelvi megoldáskényszere példáz) jellemző lezárást és deskriptív kételyt (hogy mennyiben szólalhat meg e szavakon

Még inkább árulkodó az alább idézendő néhány megjegyzés, amely azonban (lehet, hogy akaratlanul?) Faludy jelenség-voltára utal, amely talán több mint iro- dalom,

gondoljátok meg, ti mind, kik szerettetek, s ti is, kik nem, kiket engem szeretni vagy nem szeretni teremtett az isten,.. s ti is gondoljátok

Az élet különböző szférái ugyanis e magyarázatok metszeteiben ugyanúgy együtt vannak, mint költészetében, csak illeszkedési módjuk más, hiszen rendeltetésük — a költő