У
£
MAQYAR
TUDOMÁNY
A M A Q Y A R T V / D O M Á N Y O S A K A D É M I A ÉRTESÍTŐJE
1 9 6 2 . 1. S Z Á M
1ЩЩЙРИ
A K A D É M I A I K I A D Ó , BUDAPEST
M A Q Y A R T U D O M Á N Y
A M A Q Y A R T U D O M Á N Y O S A K A D É M I A É R T E S Í T Ő J E
L X I X . K Ö T E T . — Ű J F O L Y A M . V I I . K Ö T E T 1. S Z Á M .
1 9 6 2 . J A N U Á R
F Ő S Z E R K E S Z T Ő
Trcncsényi-Waldapfel Imre
S Z E R K E S Z T Ő B I Z O T T S Á G
Csűrös Zoltán, Ernst Jenő, Hevesi Gyula, Jánossy Lajos, Somos András, Sőtér István, Szabó Imre, Zólyomi Bálint
S Z E R K E S Z T Ő K
Rejtő István, Szántó Lajos
A S Z Ä M S Z E R Z Ő I :
E G Y E D I M R E , az M T A A g r á r t u d o m á n y i O s z t á l y á n a k szak-
t i t k á r a ; F O D O R N É C S Á N Y I P I R O S K A t u d . m u n k a t á r s ( E ö t v ö s
L o r á n d T u d o m á n y e g y e t e m ) ; H E G E D Ű S A N D R Á S , a K ö z p o n t i S t a t i s z t i k a i ffivatal e l n ö k h e l y e t t e s e ; K E R E S Z T E S I B É L A , a m e z ő g a z d a s á g i (erdészeti) t u d o m á n y o k d o k t o r a , i g a z g a t ó (Er- dészeti T u d o m á n y o s I n t é z e t ) ; P U N G O R E R N Ő , a k é m i a i t u d o - m á n y o k d o k t o r a , egy. d o c e n s ( E ö t v ö s L o r á n d T u d o m á n y - e g y e t e m ) , P U S Z T A I Z S U Z S A N N A o s z t á l y v e z e t ő ( H u m á n Oltó- a n y a g t e r m e l ő és K u t a t ó I n t é z e t ) ; RADOS KORNÉL, a m ű s z a k i t u d o m á n y o k d o k t o r a , e g y . t a n á r ( É p í t ő i p a r i és K ö z l e k e d é s i Műszaki E g y e t e m ) ; RÉNYT-VÁMOS FERENC, az o r v o s t u d o m á - n y o k d o k t o r a , egy. d o c e n s ( B u d a p e s t i O r v o s t u d o m á n y i E g y e - t e m ) ; S Z Á N T Ó L A J O S szerkesztő ( M a g y a r T u d o m á n y ) ; V A S
GYÖRGY, a z o r v o s t u d o m á n y o k k a n d i d á t u s a , egy. a d j u n k t u s ( B u d a p o s t i O r v o s t u d o m á n y i E g y e t e m ) ; V . W A L D A P F E L E S Z T E R ,
a t ö r t é n e l e m t u d o m á n y k a n d i d á t u s a , az Országos P e d a g ó g i a i K ö n y v t á r i g a z g a t ó j a ; ZÁCH ALFRÉD, a f ö l d r a j z i t u d o m á n y o k k a n d i d á t u s a , i g a z g a t ó h . (Országos Meteorológiai I n t é z e t ) ; M. Z E M P L É N J O L Á N , a f i z i k a i t u d o m á n y o k k a n d i d á t u s a , egy.
d o c e n s ( É p í t ő i p a r i és Közlekedési Műszaki E g y e t e m ) .
MAQY AR
TUDOMÁNY
A M A Q Y A R T U D O M Á N Y O S A K A D É M I A ÉRTESÍTŐJE
LXIX. K Ö T E T - Ú J F O L Y A M VII. K Ö T E T 1962
A K A D É M I A I K I A D Ó , BUDAPEST
Mihail Vasziljevics Lomonoszov, a fizikus
(1711 — 1765)
M . Z E M P L É N J O L Á N
A béke-és tudományszerető emberiség ma az egész világon kegyelettel emlékezik a XVIII. század kiemelkedő orosz tudósára, Mihail Lomonoszovra.
Az Északi Jegestenger vidékéről származó egyszerű halászfiú, aki 250 esztendő- vel ezelőtt született, s kora legnagyobbjai közé emelkedett a kulturális életnek úgyszólván minden területén.
Lomonoszov rendkívüli eredményeinek gazdagságához képest rövid élete nem volt könnyű sem ifjú, sem férfi korában. Teljesítményei leméréséhez két tényezőt kell megvizsgálni: azt az Oroszországot, amelyben élt és azt az európai tudományos környezetet, amelyben alkotott.
Az elmaradott, feudális Oroszországot Nagy Péter i n d í t o t t a el a pol- gárosodás útján. A külkereskedelem és az ipar fejlődésével azonban a jobbágy- sorban élő néptömegek sorsa nem enyhült. Lomonoszov jól ismerte a nép nyomorát és tudatlanságát, hiszen ő is közülük származott. Ebből a tudatlan- ságból akart minden akaraterejével elsősorban ő maga kiemelkedni. Ezért iratkozott be először a moszkvai, m a j d kievi papi iskolába. Természettudo- mányos érdeklődését azonban ezek az iskolák nem elégíthették ki, ez többé- kevésbé csak akkor sikerült, amikor a pétervári akadémia hallgatója lehetett 1736-ban.
A pétervári tudományos akadémia tervezését még Nagy Péter kezdte el Leibniz és Christian Wolf tanácsait is felhasználva. Ez az akadémia a tervek szerint kettős funkciót t ö l t ö t t b e : a tudomány szervezése és irányítása mellett felsőoktatási intézmény is volt, sőt középfokú gimnázium is működött mel- lette, amely előkészített az egyetemi tanulmányokra.
1725-ben azonban az akadémiát már Katalin cárnő nyitotta meg.
Kiváló külföldi tudósok vezetése a l a t t kezdte meg működését. I t t dolgozott és t a n í t o t t G. B. Bilfinger (1693 — 1750), a tübingeni egyetem volt filozófia professzora, több kiváló fizikai m u n k a szerzője, Chr. Goldbach (1690 — 1764), a híres matematikus, az akadémia titkára. A híres svájci matematikus család- ból Daniel (1700—1782) és Nicolaus Bernoulli (1695 — 1726) és a X V I I I . század egyik legkiválóbb matematikusa és elméleti fizikusa, Leonhard Eider (1707 — 1783) is itt folytatta tudományos pályafutását 1727-től kezdve (1766-ban ismét visszatért ide).
1736-ban azonban, amikor Lomonoszov az akadémiára került, a világ- hírű tudósok vezetése alatt virágzó akadémia már hanyatlásnak indult.
Euler és N. Bernoulli helyét másod-, sőt harmadrangú német „tudósok"
vették át és a feudális, reakciós párttal együtt arra törekedtek, hogy Nagy Péter eredeti elgondolása ne érvényesüljön. Ziláltak voltak a pénzügyek és
1 Magyar Tudomány 1902/1. 1
a hallgatóság száma erősen megcsappant. Kénytelenek voltak a papi iskolák- ból toborozni diákokat, így került Lomonoszov is az akadémiára.
Tehetségét i t t is csakhamar felismerték és amikor elsősorban a bányászat és kohászat tanulmányozására kiküldtek néhány f i a t a l t a nyugati országokba, az ifjú, akkor 26 éves Lomonoszov is köztük volt. í g y került el Lomonoszov Marburgba, Freibergbe, b e j á r t a Franciaországot és Hollandiát: öt éven keresztül tanulmányozta a természettudomány és technika legmodernebb eredményeit.
Az 1741-ben hazatérő Lomonoszov, aki húsz éves korában kezdett latin iskolába járni, kész tudós. Nemcsak ismeri kora tudományos ered- ményeit, hanem határozott nézetei vannak a legfontosabb, vitás kérdésekben és ezeknek kifejtése során bontakozik ki a zseniális természettudós, aki képes sok kérdésben száz évvel is megelőzni korát. Az egész életét hazája és az emberiség haladásának szentelő tudós alakjának éppen ez kölcsönöz tragikus színezetet: természettudományos munkássága a maga nagyszerűségében is töredék maradt, hiszen Oroszországban annyi egyéb probléma is megoldásra v á r t és Lomonoszov szinte egyedül vállalta a gigászi feladatot: kiemelni h a z á j á t a kulturális és gazdasági elmaradottságból.
Milyen volt az a tudományos világkép, amelyet Lomonoszov Európában megismert? A fizika még akkor aránylag fiatal tudomány. Mintegy kétszáz éve jelent meg Kopernikusznak a modern természettudomány megszületését jelző műve, de az a heves ideológiai és szakmai küzdelem, amely a Koper- nikusz-kérdés körül kialakult, betöltötte az egész XVII. századot. Kepler, Galilei m u n k á j á t Newton 1686-ban megjelent Principia Philosophiae Naturalis című műve tetőzi be: az általános gravitáció és a newtoni dinamika tör- vényei végleges választ látszanak adni évezredes kérdésekre.
Problémák azonban maradnak a newtoni elméleten belül is: az erő- hatások, köztük a gravitáció eredete, terjedésük m ó d j a állnak előtérben és Descartes hívei nem fogadják el Newton követőinek a „távolba ható erő"-re vonatkozó elméletét. Newtoniánusok és kartéziánusok vitája tölti még be a X V I I I . század egész első felét.
A newtoni dinamika részletes matematikai kidolgozása mellett, új kutatási területek tárulnak fel: megindul a hőjelenségek, az elektromosság és mágnesség kísérleti kutatása. A f é n y t a n t — amely a fizikának egyik leg- régebben művelt területe — Newton nagy lépésekkel v i t t e előre és ún. emissziós fényelméletét nagy általánosságban elfogadták, de a k a d t a k olyanok — mint például Euler is — akik inkább h a j l o t t a k a már Huyghens által propagált hullámelmélet felé.
A hőtani és elektromos k u t a t á s o k felvetik az anyag szerkezetének, a h ő és elektromosság mibenlétének, valamint az égésnek a problémáját és megnyugtató válasz egyelőre az egymással szembenálló nézetek között sincs.
Az éppen csak kialakulófélben levő kémia fejlődése az égés téves elmélete következtében megakad.
E problémák előidézője a kellő ismeretek hiánya, a természettudomá- nyok még kezdetleges állapota. Ez a körülmény tükröződik a kor ellentétes filozófiai nézeteiben is.
Egyik tipikus képviselője e korszak tudományos életének, a német felvilágosodás előfutárának, a racionalista filozófusnak, Christian Wolf. Ő volt Lomonoszov első tanítómestere Marburgban, és a vele való kapcsolat elhatá- rozó volt Lomonoszov tudományos felfogására. Wolf a filozófiában Descartes
2
és Leibniz követője volt, de Leibniz monasz elméletének szélsőséges idealiz- musát nem fogadta el, csupán az a n y a g atomos szerkezetére vonatkozó nézetét osztotta. Ennek ellenére — különösen ismeretelméletében — erősen hajlott az idealizmus és miszticizmus felé, etikájával pedig az ún. pietizmus megalapítója lett.
Lomonoszov azonban Wolf filozófiájából csak a haladó elemeket, a racionalizmust, az anyag szerkezetének atomos felfogását v e t t e át (Leibniz spirituális monizmusa nélkül) és valószínűleg Wolf is h a t o t t rá abban, hogy a matematika szerepének fontosságát a természettudományokban nemcsak felismerte, hanem előtte még járatlan területén, a kémiában, alkalmazni is próbálta.
Ami viszont a társadalomra, a n n a k fejlődésére vonatkozó európai eszmeáramlatokat illeti, Lomonoszovnak épp olyan korán kialakultak önálló gondolatai és tervei, mint természettudományos nézetei. Jól ismerve a sajátos orosz viszonyokat, az elnyomott parasztság nehéz sorsát, tudatlanságát, a tudás megszerzésének óriási nehézségeit, világosan látta a célt. Arra vállal- kozott, hogy egész népe számára megteremtse a tanulás lehetőségeit, hogy a fellendülő orosz ipar és technika mindenki számára jobb sorsot jelentsen.
Nyilvánvaló, hogy e feladat nagysága szakadatlan harcot és küzdelmet jelentett.
A küzdelem mindjárt hazaérkezésekor megkezdődik. Az akadémián uralkodó németek, akiket a reakciós egyházi és feudális körök is támogatnak, csak nehezen fogadják be és engedik érvényesülni a forradalmi szellemű Lomonoszovot. A fizikai psztály a d j u n k t u s a lesz ugyan (általában az volt a szokás, hogy a külföldről hazatért tudósok azonnal professzorok lettek), de professzori kinevezése késik: az „orosz" és „német" párt között heves viták zajlanak és professzori megbízatását avval akarja az ellenpárt megakadá- lyozni, hogy tudományos műveit az akkor Berlinben működő Eulernek küldik el bírálatra, mint a pétervári német professzoroknál jóval nagyobb tekintélynek, abban a reményben, hogy a nagy tudós el fogja utasítani Lomo- noszovnak a kor legáltalánosabban elfogadott természettudományos fel- fogásával ellentétes nézeteket tükröző dolgozatait.
Euler azonban maga sem értett mindenben egyet kora vezető elméletei- vel (például a fénytan és az elektromosságtan területén) és nagy elismeréssel nyilatkozott Lomonoszov munkáiról. így a professzori kinevezés végre megtörtént. A harc azonban tovább folytatódott a német párttal, de nem eredmény nélkül : Lomonoszov megszervezi az akadémián az első kémiai labora- tóriumot, talán a legelsőt Európában, ahol oktatás is folyik és kezdeményezé- sére megalapítják Moszkvában az első igazi oroszországi egyetemet, amely ma is a nevét viseli.
Lomonoszov, kora egyik legkiválóbb természettudósa azonban tudo- mányalkotó és tudományszervező tevékenysége mellett a technika és a kultúra úgyszólván minden területének fejlesztésével foglalkozott. A bányászat és kohászat módszereinek fellendítése, Oroszország természeti kincseinek geológiai feltárása, földrajzi expedíciók, az első meteorológiai állomáshálózat kiépítése, a hajózás tudományos eszközökkel való fejlesztése, t e h á t úgy- szólván az egész oroszországi technikának és iparnak a múlthoz képest egészen nagyarányú fellendülése az ő nevéhez fűződik.
És ez az elsőrendű gyakorlati szakember ugyanakkor ihletett költő is volt. Verseket és drámákat írt. Továbbfejlesztette, illetőleg megteremtette
3
«
az orosz irodalmi és tudományos nyelvet. Orosz nyelvtant írt és megírta Oroszország történetét, amelyet Holbach, a nagy francia materialista filozófus és enciklopédista franciára is lefordított. Még tehetséges festő is volt. . .
*
Az alkotó életnek ebből a gazdagságából nagyon nehéz kiválasztani egy rövid méltatás keretében a legmaradandóbbat. Mégis, hogy mint eredeti, önálló gondolkodót megismerhessük, vessünk talán egy rövid pillantást Lomonoszovra, a fizikusra. Úgyis ezen a területen érte a kortársak és a köz- vetlen utókor részéről a legkevesebb elismerés. Őt is elérte mindama láng- elmék tragikuma, „akik megelőzték k o r u k a t " . Otthon nem voltak hozzá- mérhetők, akik é r t e t t é k volna, külföldre pedig kevés j u t o t t el Lomonoszov munkáiból, amelyek életében nem is jelentek meg mind nyomtatásban és soknak a kézirata sem maradt fenn. Ma, amikor a Szovjetunió Tudományos Akadémiája már k i a d t a Lomonoszov minden fennmaradt művét, részletesebb képet rajzolhatunk fizikai munkásságáról is.
1Euler ezeket írta bírálatában Lomonoszov három munkájáról,
2amelyeket az akadémia titkársága elküldött: „Lomonoszov úr összes fizikai és kémiai írásai nemcsak jók, hanem kitűnőek, mivel olyan gondosan fejti ki a leg- érdekesebb tárgyakat, amelyek ismeretlenek a legnagyobb szellemek számára is, hogy teljes mértékben meg vagyok győződve magyarázatának helyes- ségéről".
Lomonoszovnak nem ezek voltak az első természettudományos munkái.
Már külföldi tartózkodása alatt több dolgozatban f e j t e t t e ki nézeteit.
3Ezek a korai feljegyzések lényegében már tartalmazzák azokat a leglényegesebb gondolatokat, amelyek későbbi műveiben kiforrottan, kidolgozottan, kísér- letekkel alátámasztva jelennek meg.
Mind korábbi, mind későbbi természettudományi munkáiból azonban
— épp úgy mint egész életművéből — az ú j gondolatoknak olyan gazdag- sága, sokrétűsége tárul elénk, hogy meg kell elégednünk a kép leglényegesebb vonásaival. Lomonoszovnak — sajnos sokszor csak vázlatosan kidolgozott — értekezései, odavetett megjegyzései, tervei, laboratóriumi kísérleteinek leírásai, felölelik az egész X V I I I . századi fizika és kémia minden fontos problémáját a mechanikától az elektromosságig, a meteorológiai és optikai műszerek készítésétől, a flogisztonelméletet megdöntő alapkísérletig, nem is beszélve például csillagászati megfigyeléseiről.
1 A S z o v j e t u n i ó T u d o m á n y o s A k a d é m i á j a : M. V. L o m o n o s z o v ö s s z e g y ű j t ö t t m ű v e i . M o s z k v a 1950-től. A z I . (1950^ I I . (1961) és I I I . (1952) t a r t a l m a z z a L o m o n o s z o v f i z i k a i és k é m i a i t á r g y ú m ű v e i t , k é t n y e l v ű (latin—orosz) k i a d á s b a n .
2 D e t i n c t u r a m e t a l l o r u m (a f é m e k f é n y é r ő l ) . L o m o n o s z o v professzori disszer- t á c i ó j a . N y o m t . m e g j . C o m m e n t a t i o n e s A c a d . P e t r o p o l i t a n a e X I V . 1751. L . m é g L o m o - n o s z o v Ö s s z e g y ű j t ö t t M ű v e i I . 390. 1. — M e d i t a t i o n e s d e caloris e t frigoris c a u s a ( E l m é l - k e d é s e k a h i d e g és m e l e g okairól). N o v a e C o m m e n t . A c a d . P e t r o p o l i t . I . 1750. é s Ö s s z e g y ű j t ö t t M ű v e i H . 7 1. — T e n t a m e n t h e o r i a e d e v i a e r i s elastica. ( É r t e k e z é s a l e v e g ő r u g a l m a s s á g á n a k e r e j é r ő l ) . N o v . C o m m . I . 1750. és Ö s s z e g y ű j t ö t t M ű v e k I I . 141 1.
3 D i s s e r t a t i o p h y s i c a d e c o r p o r u m m i x t o r u m d i f f e r e n t i a , q u a e in c o h a e s i o n e c o r p u s c u l o r u m c o n s i s t i t . ( F i z i k a i é r t e k e z é s a z ö s s z e t e t t t e s t e k k ö z t i k ü l ö n b s é g r ő l , a m e l y a részecskék k ö z ö t t i ö s s z e t a r t ó e r ő b e n n y i l v á n u l m e g . ) Ö s s z e g y ű j t ö t t M ű v e k 24. — E l e m e n t a C h i m i a e M a t h e m a t i c a 1741. Ö s s z e g y ű j t ö t t M ű v e k 66.
4
A legfontosabb és talán a legmodernebb Lomonoszov felfogása az anyag szerkeztéről.- Az atomizmus már a régi görög filozófiában, majd a reneszánszon át a XVII. század skolasztika-ellenes természetfilozófiájáig haladó, materialista és mechanisztikus világképet tükrözött Aristotelés, illetőleg a skolasztika teleologikus szemléletével szemben. Az atomok létezé- sére még a XVIII. században sem volt kísérleti bizonyíték, viszont Newton mechanikája ragyogó diadala volt a kauzális-mechanisztikus felfogás helyes- ségének. Descartes szemben áll ezzel a felfogással, míg Lcibniznél és részben Wolfnál is — elvész az atomizmus materializmusa: Leibniz monaszai szellemi jellegűek, kölcsönhatásra képtelenek.
Jellemző, hogyan válogat Lomonoszov e szembenálló nézetekből. Első- sorban: az ő anyagfelfogásában nincs helye semmiféle ,,szellemi"-nek. Nem vitás, mondja, hogy léteznek az anyagnak érzékeihetei len, legapróbb részecs- kéi, amelyeknek tulajdonságai az egész t e s t tulajdonságait meghatározzák.
Ezek alakban és elrendeződésben különbözhetnek egymástól.
4Ilyen módon Lomonoszov részben feleleveníti Démokritos eredeti elképzelését, de azt modern tartalommal tölti meg. Már maga az a tény, hogy a részecskéket (amelyek mai értelemben épp úgy lehetnek molekulák, mint atomok) piramis- nak vagy egyéb térbeli képződményeknek gondolja el, amelyek kapcsolódásuk szerint más és más összetett testet (corpora mixta) alkothatnak, a legújabb strukturális kémiára utal. Legfontosabb azonban, hogy a Lomonoszov-féle részecskéknek (corpuscula, massuale) leglényegesebb, tőlük elválaszthatatlan tulajdonsága a mozgás. A részecskék háromféle, forgó, haladó és rezgőmozgást végezhetnek
5és ezek a mozgások a test minden fontos változásánál döntő szerepet játszanak. Ezek hatnak a hő, fény és elektromos jelenségeknél, sőt szerepük van a gravitációban is.
A részecskék kétségtelen mozgása alapján Lomonoszovnak már 1738- ban olyan elképzelései vannak a testek oldódásáról és olvadásáról, amelyek egyrészt csak a Braun-féle mozgás felfedezésével nyernek kísérleti igazolást 1827-ben, és amelyeknek egzakt értelmezése csak a X I X . század második felében sikerült a kinetikus gázelmélet megteremtőinek, Clausiusnak, Boltz- m a n n a k stb. Tudjuk a hidrosztatikából — írja Lomonoszov — hogy a folyadék- nál nagyobb fajsúlyú testek a folyadékban lesüllyednek, „ t e h á t a só részecs- kéi, bármilyen kicsinyek is, eredeti súlyuknál fogva sohasem tudnának a vízben felemelkedni és abban teljesen eloszlani, lia nem lenne belső mozgás.. . Nyilvánvaló tehát, hogy a víz állandó mozgásban v a n " .
6A fémeket oldó oldószereknél is fenn kell állnia ennek a mozgásnak, mert ezek maguk is sók vizes oldatai.
A mozgás fontosságának felismerése az anyag felépítésében nyilván- valóan azt jelentette, hogy Lomonoszovnak állást kellett foglalnia kora mechanikájának legdöntőbb kérdéseiben. Lomonoszov nem csatlakozik sem Descartes, sem Newton felfogásához egészen: elfogadja a newtoni dinamika törvényeit, főképpen az akció és reakció elvét, de ragaszkodik — ideológiailag
1 M e d i t a t i o n e s d e s o l i d o et f l u i d o . 2(i 1.
6 T e n t a m o n t h e o r i u e d e p a r t i c u l i s i n s e n s i b i l i b u s c o r p o r u m d e q u e causis q u a l i - t a t u m p a r t i c u l a r i u m in g e n e r e ( É r t e k e z é s a t e s t e k é r z é k e l h e t e t l e n r é s z e c s k é i n e k e l m é - l e t é r ő l és különleges t u l a j d o n s á g a i k n a k o k a i r ó l á l t a l á b a n . ) Összegy. M í í v . 220 1.
0 T e n t a m e n P h y s i c u m d e t r a n s m u t â t i o n e c o r p o r i s solidi in f l u i d u m a m o t u f l u i d i p r a e e x i s t e n t e d e p e n d e n t e . (Fizikai é r t e k e z é s a szilárd t e s t c s e p p f o l y ó s s á v á l t o z á s á r ó l , a m e l y a f o l y a d é k előzetes m o z g á s á n a k l é t e z é s é t ő l f ü g g . ) Összegy. M ü v e k I. 20. 1.
kétségtelenül helyesen — Descartes azon tételéhez, hogy valamely test (és ez vonatkozik az atomokra is !) mozgását csak valamely más testtel való közvetlen érintkezés hozhatja létre. Ebből az következik, hogy valamilyen formában fenn kell tartania Descartes éterelméletét. Lomonoszov „étere"
azonban közelebbi rokonságban van a X I X . századi Maxwell- és Lorentz-féle éterrel, az elektromágneses jelenségek hordozójával, valamint a mai leg- modernebb térelméletekkel, mint a kartéziánus éterörvényekkel. Lomonoszov, amikor az anyagi világ egymástól különbözőnek látszó jelenségei egységét keresi, ismét mintegy száz évvel előzi meg saját k o r á t : ez a gondolat hozza m a j d létre a X I X . század nagy felfedezéseit (elektromágnesség, indukció, az áram kémiai hatása, az energia megmaradás elve stb.)
Lomonoszov éter-elmélete ilyen módon egységes magyarázatot ad a gravitáció, a hő, a fény és elektromos jelenségekre. A gravitációt, a szabadon eső testek mozgását az egyre növekedő rendkívül finom szerkezetű „gravi- tációs é t e r " (materia gravifica) okozza.
7Ez a materia gravifica azonban nem azonos a hő és fényjelenségek hordozójával. E kérdésben Lomonoszov visszafelé is látszik egyet lépni, de lényegében nem tesz egyebet — mivel a newtoni dinamika matematikailag megfogalmazott tételeit, beleértve az általános tömegvonzás törvényét, lényegében elfogadja — mint hogy nevet ad annak a valaminek, aminek megfogalmazásától a hipotézisektől idegen- kedő Newton tartózkodott. Az pedig, hogy ezt a valamit Lomonoszov a newtonisták „távolbaható ereje" helyett anyagszerűen fogja fel, nála nem az akkor már lényegében elavult kartéziánizmushoz való ragaszkodást jelenti, hanem azt, hogy egységes, materialista világképében megfelelő értelmezést adhasson a gravitáció jelenségének is.
Mindenesetre Lomonoszov nem dolgozott ki részletes mechanikát. A fenti gondolat elszórtan jelenik meg egyes feljegyzéseiben.
8Sokkal nagyobb figyelmet szentel a hő és a fény problémájának és ezek kapcsolatának az anyag szerkezetével.
Lomonoszov hőelmélete a hőtan fejlődését egy rendkívül érdekes stádi- umban m u t a t j a be és nem Lomonoszovon múlott, hogy már a XVIII. század folyamán nem j u t o t t a k el a k u t a t ó k a hő X I X . századi kinetikus elméletéhez a hő-anyaggal kapcsolatos hosszú kerülőút nélkül. Igaz, Lomonoszov is feltételez egy igen finom anyagot, amely a testek hézagaiba hatolva a test részecskéit mozgásra készteti. Ennek azonban csak mintegy gerjesztő szerepe van, ez az anyag maga nem is meleg, tehát nem azonos a hővel !
9A hő maguk- nak a test részecskéinek a mozgása: „Semmiféle változás nem mehet végbe a testben mozgás nélkül. De ha a testek felmelegszenek, megváltoznak, szükséges tehát, hogy a hő a testek mozgásából álljon, mivel ez (a mozgás) gyakran nem érzékelhető és az egész test mozgása nem mindig hoz létre hőt, t e h á t a hő a testek láthatatlan részecskéinek a mozgásából, azaz a testek belső mozgásából áll."
1 0Egész világos tehát, hogy a mozgás nem a hőanyag,
7 F e l j e g y z é s e k a g r a v i t á c i ó p r o b l é m á j á v a l k a p c s o l a t b a n . Összegv. Míív. I. 237. 1.' ill. 242. 1.
8 P l . D e r a t i o n e q u a n t i t a t i s m a t é r i á é et p o n d e r i s . (A t ö m e g és súly v i s z o n y á r ó l . ) Összegy. Míív. I I I . 349. 1.
9 L o m o n o s z o v h ő t a n i f e l f o g á s á t e l s ő s o r b a n a 2. és 5. j e g y z e t b e n e m l í t e t t m ű v e k e n k í v ü l a k ö v . m u n k á i b a n t á r g y a l j a r é s z l e t e s e n : M e d i t a t i o n e s d e solido et. f l u i d o . ( E l m é l - k e d é s e k a szilárd és c s e p p f o l y ó s á l l a p o t r ó l . ) Összegy. M ü v e k I I I . 377. 1. D i s s e r t a t i o d e l i q u i d o et solido. ( É r t e k e z é s a f o l y é k o n y és s z i l á r d á l l a p o t r ó l . ) Összegy. M ű v . I I I . 411. 1.
10 T e n t a m e n t h e o r i a e . 288. 1.
6
hanem a részecskék mozgása és ez itt ismét egy egészen modern gondolat:
,,A belső mozgás, mivel mennyiség, növekedhet, vagy csökkenhet, amiért is a test saját anyagának sebessége határozza meg a hőmérséklet különböző fokait".
1 1T u d j u k , hogy a XVIII. század folyamán a hő és mozgás kapcsolatának gondolata Rihman, Black, Wilke és Lavoisier kalorimetriájában teljesen feledésbe megy. Davynek és R u m f o r d n a k a X I X . század fordulóján ú j r a
„fel kell fedeznie" a súrlódásnál fellépő hőt, amely Lomonoszov egész fenti elméletének kiindulópontját alkotta: „Közismert, hogy hőt mozgással kelt- hetünk: kezünk kölcsönös dörzsöléssel felmelegszik" stb.
1 2Nem tanúsítanak a kortársak nagyobb megértést Lomonoszov fény- elméletével szemben sem. Mellette úgyszólván Euler az egyetlen, aki szembe mer szállni Newton emissziós elméletével és r á m u t a t fénynek és rezgésnek kapcsolatára.
Lomonoszovot már L 741-ben foglalkoztatta fény és hő kapcsolata, amikor 276 később megoldandó problémát jegyzett fel magának a fizika, a kémia és a „korpuszkuláris filozófia" köréből.
13Már i t t olvashatjuk: „Van olyan folyékony anyag, amely által a hő és a fény a napból és más világító testekből terjed. Senki sem tagadja, hogy a szél test, mivel csak f ú j és nem látható. Senki sem tagadná, ha éjszaka bottal megütnék, hogy test ü t ö t t e meg, bár a bot nem l á t h a t ó . . . " E n n e k a „folyadéknak" a következő tulaj- donságai vannak: különbözik a levegőtől, különbözik a „matéria gravifica"- tól, mindkettő terjedése mozgás ú t j á n történik. A hő forgó, a fény rezgő- mozgással terjed. A hő ugyanolyan a r á n y b a n növekedik vagy csökken, mint a fény.
14Tehát a hő és fény hordozója ugyanaz a finom folyadék, amelynek forgó mozgása hőt, rezgő mozgása f é n y t eredményez. A rezgésben levő éter segítségével sikerül azután Lomonoszovnak a fénytani jelenségeket, a testek átlátszóságát stb. helyesen értelmeznie későbbi fénytani dolgozataiban.
15Addig azonban — mint már r á m u t a t t u n k — hogy elméletének jelentőségét megértsék és kísérletileg igazolják, ismét több mint félszázadnak kellett eltelnie.
Ugyanez a helyzet Lomonoszovnak az elektromossággal kapcsolatos véleményéről. Természetes, hogy a kornak egyik legizgalmasabb kutatási területe nem kerülte el az ő érdeklődését sem. Az elektromosság terén azonban egyelőre csak a tapasztalati tények k u t a t á s a volt soron, empirikus adatok gyűjtése. Maga Lomonoszov is végzett ezen a téren kísérleti munkát, főképpen a légköri elektromossággal kapcsolatban, részben R i h m a n professzorral, aki egy ilyen kísérlet alkalmával villámcsapás áldozata lett. így fedezte fel például Lomonoszov, hogy a levegőben nemcsak zivatar idején van elektro- mosság.
10ő t azonban nem elégítette ki a puszta empiria. Egységes világképbe
11 U o . 230. 1.
12 ALoditationes d e caloris . . . 8. 1.
13 Os.47.egy. M ű v . I . 103. 1.
14 U o . 102. 1.
15 D e origine lucis. (A f é n y e r e d e t é r ő l . ) G ö t t i n g e r G e l e h z t e n Anzeiger 1757. — N o v a m o t h o d u s o b s e r v a n t i r e f r a c t i o n e s r a d i o r u m in o m n i g o n e r e p e l l u c i d o r u m cor- p o r u m . ( U j m ó d s z e r a s u g a r a k t ö r é s é n e k megfigyelésére m i n d e n f é l e á t l á t s z ó t e s t b e n . ) Osszegy. M ű v . I I I . 441. 1.
13 O r a t i o do m e t e o r i s vi electrica o r t i s . (Beszéd az e l e k t r o m o s erő á l t a l k e l e t k e z e t t m e t e o r o k r ó l . ) P é t e r v á r 1754. és Osszegy. M ű v . I I I . 11. I.
7
a k a r t a beleilleszteni az elektromos jelenségeket, nem t u d t a elfogadni a kor kezdetleges, egy vagy kétféle „elektromos folyadék"-ról szóló elméleteit.
17Mint ahogy fény és hő között az éter elválaszthatatlan kapcsolatot létesít, úgy a fény és elektromos jelenségeknek is szoros kapcsolatban kell lenniük.
Ismét egy olyan gondolat, amelyet 100 év múlva ú j r a fel kell fedezni.
Lomonoszovot azonban az anyag nemcsak mint fizikust, hanem m i n t kémikust is érdekelte. Ó más színvonalon akarta művelni és műveltetni a kémiát is, mint ahogy elődei és kortársai tették. Szerinte a kémia, mivel az anyaggal foglalkozik, az anyagnak pedig legalapvetőbb sajátsága a mozgás, csak a mechanika és így csak a matematika segítségével válhat igazi t u d o - mánnyá.
1 3Kétségtelen tehát, hogy Lomonoszov hangsúlyozta elsőnek a kvantitatív mérésnek a fontosságát a kémiában. így vált lehetővé számára, hogy Boyle híres kísérletének k v a n t i t a t í v megismétlésével 50 évvel Lavoisier előtt megdöntse az égés helytelen elméletét és így v á l t Lomonoszov egy egészen új tudomány, a fizikai-kémia (a név is tőle származik
19) megalapító- jává.
2 0És végül, ez az egységes materialista kép, amelyben Lomonoszov a t u d o m á n y t és a világot látta, tette számára lehetővé, hogy 1760-ban meg- lássa anyag és mozgás, vagy — ha úgy tetszik — anyag és energia elválaszt- h a t a t l a n kapcsolatát. Azt a tételt, amelynek első részét Lavoisier (anyag megmaradásának elve), második részét Robert Meyer (energia megmaradás elve) fedezte fel ötven, illetve nyolcvan év múlva, és csak korunk fizikája igazolta, Lomonoszov így fejti ki:
„A természetben végbemenő minden változás úgy történik, hogy amennyi hozzátevődik az egyik testhez, ugyanannyit veszít a másik. í g y amennyi anyagot nyer az egyik, annyit ad le a másik. Ahány órát szánok az alvásra, annyit veszek el az ébrenlétből. Ez a természeti törvény olyan egyetemes, hogy a mozgás szabályaira is kiterjed: az a test ugyanis, amely mozgásra késztet egy másikat, annyit ad le saját mozgásából, amennyit a másikkal a saját mozgásából közöl."
21Talán ez a rövid pillantás egy rendkívül nagy tudós szinte felmérhetet- lenül gazdag munkásságának egy részére, közelebb hozza hozzánk két és fél évszázad távlatából annak a tudósnak az alakját, aki mint fizikus úgyis közelebb áll hozzánk, mint állt kortársaihoz.
17 Orationis d e m e t e o r i s vi electrica o r t i s e x p l a n a t i o n e s . ( M a g y a r á z a t o k az előző- h ö z . ) Összegy. M ű v . I I I . 15. 1 .—T h e o r i a e l e c t r i c i t a t i s m e t h o d o m a t e m a t i c a c o n c i n n a t a 1756. (Az e l e k t r o m o s s á g m a t e m a t i k a i m ó d s z e r r e l k i d o l g o z o t t e l m é l e t e . ) Összegy. M ű v . 2 6 5 . 1.
18 E l e m e n t a C h i m i a e M a t h e m a t i c a e . (A m a t e m a t i k a i k é m i a elemei.) Összegy.
M ű v . I . 74. 1.
is P r o d r o m u s a d v e r a m c h y m i a m p h y s i e a m . (Bevezetés a z i g a z i f i z i k a i - k é m i á h o z . ) Ö s s z e g y . M ű v . I I . 481. 1 .—T e n t a m i n i s c h y m i a e p h y s i e a e p a r s p r i m a , e m p i r i c a . (A f i z i k a i - k é m i a i értekezés első, e m p i r i k u s része). Összegy. M ű v . 579. 1.
20 Vö. M. Z e n \ p l é n J o l á n : A m o d e r n f i z i k a i k é m i a ú t t ö r ő j e : M i h a i l L o m o n o s z o v . É l e t és T u d o m á n y 1961. 6. 163. 1.
2 1 M e d i t a t i o n e s d e solido et f l u i d o . (I. 9. j e g y z e t ) , ö s s z e g y . M ű v . 111. 382. 1.
8
A marxista közgazdaságtudomány áj hajtása a munkagazdaságtan
H E G E D Ű S A N D R Á S
A Szovjetunió Kommunista P á r t j a történelmi jelentőségű X X I I . Kongresszusának fő mottója a kommunista humanizmus örökérvényű jel- szava volt: „Mindent az ember nevében, az ember j a v á é r t . "
Ennek a jelszónak a val óra váltásában nagy szerepet vállalnak és játszanak azok a tudományok, amelyek közvetlenül a munka „emberi oldalá- val" foglalkoznak, s különböző aspektusból — gazdasági, szociológiai, élettani, lélektani, jogi stb. — a dolgozók munka során kialakult viszonyait, illetve munkakörülményeit tanulmányozzák.
Aligha lehet véletlen, hogy éppen a X X . Kongresszus u t á n a Szovjet- unióban és a szocialista t á b o r országaiban örvendetes gyorsasággal fejlődtek ezek a tudományágak — s különösen a munkafiziológia, a munkalélektan, a munkagazdaságtan, a munkaszociológia — és nagy számmal indultak meg mindezeken a tudományterületeken komoly eredményekkel kecsegtető konk- rét kutatások. Ebben a fellendülésben kétségtelenül szerepet játszik a X X . Kongresszusnak a tudományos gondolkodást megtermékenyítő hatása.
A munkával közvetlenül foglalkozó tudományágak közül különösen nagy a jelentősége a munkagazdaságtannak, a marxista közgazdaságtudomány ezen ú j hajtásának. Ezen tudományág fejlődésében fontos eseménynek ígér- kezik a szocialista tábor munkagazdaságtani szakembereinek 1962 júliusában, Varsóban megrendezésre kerülő tudományos értekezlete, amelyre már eddig is több mint félszáz előadást jelentettek be. Már egymagában ez a tény is időszerűvé teszi, hogy a Magyar Tudományban a marxista közgazdaság- tudomány ezen ú j ágával foglalkozzunk és bizonyos számvetést tegyünk arról, hogy hol t a r t u n k Magyarországon kifejlesztésében, illetve művelésében, s hogy ezen a tudományterületen az előrehaladás milyen problémákat vet fel.
A munkagazdaságtan kifejlődésének sajátosságai
A munkagazdaságtan elvileg minden társadalmi-gazdasági formációban
— azaz nemcsak a szocializmusban — a m u n k a társadalmi szervezetét vizs- gálja. Már Marxnál találunk utalást ennek a tudományágnak a kapitalizmus- beli létjogosultságára. „A munkabér maga megint igen sokfajta fórmát ölt
— írja Marx a Tőkében —. Mindezeknek a formáknak a leírása azonban a bérmunka különleges t a n á b a tartozik, t e h á t nem ebbe az írásműbe". (Marx:
Tőke. I. köt. Szikra. 1948. 585. 1.)
9
A polgári közgazdaságtudományban a bérmunka különleges t a n a ért- hető okokból nem alakulhatott ki, az ami a X X . században különböző elneve- zések alatt mégis kifejlődött, teljes egészében a tőkés érdekeket szolgálta és az üzemszervezés erősen alárendelt segédtudománya lett. A burzsoá köz- gazdaságtudomány a „bérmunka különleges t a n á t " az első világháború utáni évtizedekben főleg az ún. ,,munkatudomány"-ban a kapitalista bérmunka- viszony leplezése érdekében, torz formában fejlesztette ki.
A marxista közgazdaságtudományon belül viszont a munkagazdaságtan már a szocialista államokban alakult ki. s ezért a figyelmet természetszerűleg elsősorban a munka szocialista társadalmi formáira kellett irányítania.
Éppen emiatt általános marxista munkagazdaságtan helyett inkább esak a szocializmus munkagazdaságtanáról beszélhetünk.
A Szovjetunióban a szocializmus munkagazdaságtana (Ekonomia truda)
— mint a marxista közgazdaságtudomány ú j ága, az utóbbi években gyors fejlődésnek indult. Öt évvel ezelőtt „Szocialiszticseszkij T r u d " címmel munka- gazdaságtani folyóirat jelent meg, amelyben Manyevies szovjet közgazdász megállapítása szerint a munkáról már néhány év alatt is több cikk l á t o t t nap- világot, mint annakelőtte sok esztendő leforgása alatt. Négy évvel ezelőtt a Szovjetunió Minisztertanácsa irányítása alatt Munkagazdaságtani Intézet létesült (Insztitut Truda), amely önálló tanulmányok készítésén kívül rend- szeresen megjelenő kiadványsorozatot (Voproszü Truda) bocsát ki. Nemrégen jelent meg az egyik legismertebb szovjet közgazdásznak, Sztrumilin akadé-
mikusnak gyűjteményes m u n k á j a a munkagazdaságtanról (Problemi Ekono- milci Truda). Ezzel egy időben ugyanebből a tárgykörből K u d r j a v c e v szer- kesztésében egyetemi tankönyv is kiadásra került.
A munkagazdaságtan művelésében hasonló felélénkülés tapasztalható a Német Demokratikus Köztársaságban is. Az N D K - b a n 10 éve képeznek ki munkagazdaságtani szakembereket, a lipcsei Marx Károly egyetemen már 1951-ben létesítettek munkagazdaságtani szakot, ahol rendes- és levelező oktatásban mintegy 700 diák tanul. Az egyetem mellett működő Munka- gazdaságtani Intézet (Institut f ü r Arbeitsökonomik) rendszeresen ad ki a munkagazdaságtan különös kérdéseiről önálló tanulmányokat („Fragen der Arbeitsökonomik. " ).
A Lengyel Népköztársaságban is erőteljes fellendülést figyelhetünk meg ezen a tudományterületen, ahol a munkagazdaságtani kutatások központja a Minisztertanács mellett működő Ipargazdaságtani és Munkagazdaságtani Intézet, amely az 1962 j úliusában sorra kerülő említett nemzetközi tudo-
mányos értekezlet kezdeményezője és szervezője.
Munkagazdaságtanról t e h á t már nem úgy kell beszélnünk, mint vala- mely tudományról, amelyet kifejleszteni kívánatosnak látszik, hanem mint a marxista közgazdaságtudomány ténylegesen meglevő ú j ágáról, még a k k o r is, ha ennek a művelésében rendkívül sok is a tennivaló.
Hazánk tudományos életében — beleértve a közgazdaságtudományi egyetem o k t a t á s á t is — a munkagazdaságtan még nem vívott ki megfelelő helyet, sőt még az a felismerés sem eléggé általános, hogy a közgazdaság- tudományokon belül szükség v a n ilyen szaktudományágra, bár az u t ó b b i időben ezen szükségszerűség felismerése kezd elterjedni. Mindez természetesen közelről sem jelenti azt, hogy nálunk nem végeztek a munkagazdaságtan körébe vágó kutatásokat. Különösen jelentős és semmiképpen sem szabad lebecsülni • azt az elméleti értékkel is bíró tevékenységet, amelyet a munkaügyi
10
folyóiratok hasábjain a gyakorlati élettel szoros kapcsolatban álló munkaügyi szakemberek fejtettek ki. H a semmi más, de ezeknek a tanulmányoknak a figyelemmel kísérése is meggyőzhet bennünket arról, hogy nemcsak a szük-
sége, hanem a lehetősége is megvan hazánkban a szocializmus munkagazda- ságtana kifejlődésének.
Az utóbbi egy-két évben emellett már nagyobb távlatú munkagazda- ságtan i kutatások is elkezdődtek. Ezek között meg kell említenem azt a m u n k á t , amelyet az Országos Tervhivatal a munkaerőgazdálkodás meg- alapozása érdekében a foglalkoztatottsági problémák tényleges helyzetének a tisztázása érdekében végez. Ez a munka is a kidolgozásra váró munka- gazdaságtani problémák egész sorát vetette fel, amelyek viszont szükségessé tennék, hogy a m unkagazdaságtan i kutatás szervezettebb kereteket kapjon.
Az elmúlt egy-két évben több kandidátusi disszertáció is készült, amelyek munkagazdaságtani kérdéseket dolgoztak fel. Ilyen Falusné Szikra Katalin munkája a technikai fejlődésnek az ipari munkára és a munka- megosztásra gyakorolt hatásáról, amelyet a Kossuth Kiadó nemrég könyv formájában is megjelentetett, részben ide tartozik Harsányi István kandidátusi értekezése is, amely a műszaki értelmiségi munka különböző problémáival fog- lalkozott. Bizonyos mértékig ide sorolható az a munka is, amely a cikk szerző- jétől a Közgazdaságtudományi Intézet keretében végzett kutatásai eredmé- nyeként jelent meg (A munkásbérezés rendszere iparunkban. Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1959).
Nem m o n d h a t j u k tehát azt, hogy ebben a tudományban nálunk nincs semmiféle előrehaladás. Ezen új tudományág körvonalai kezdenek kibon- takozni és kifejlődőben van sajátos tárgyköre és módszertana. Mégis ezekben a kutatásokban sole a véletlen elem és kevés az átgondolt céltudatosság, nem utolsósorban azért, mert magának a munkagazdaságtannak, mint a közgazdaságtudomány ú j , önálló ágának az elismerése még nem történt meg.
s mert a konkrét munkagazdaságtani kutatások számára nem épült ki meg- felelő kutatási bázis és hiányzik a sokszor csak egyéni elgondolásoktól vezérelt kutatások átgondolt, tervszerű irányítása és koordinálása. E kérdések jobb megalapozása érdekében igyekeznünk kell mennél szélesebb körben tisztázni a munkagazdaságtan tárgyát és szerepét a marxista közgazdaságtudomány fejlesztésében.
A munkagazdaságtan tárgyáról
A munkagazdaságtan tárgya, a munka társadalmi szervezete, vagyis az embereknek a munkafolyamatban kialakuló, egymáshoz, a termelési eszkö- zökhöz és a termékhez fűződő társadalmi-gazdasági viszonyainak az összes- sége, tehát azoknak a társadalmi-gazdasági viszonyoknak a tanulmányozása, amelyek ember és ember, ember és termelési eszköz, ember és termék között a munkafolyamat során kialakulnak.
A munkagazdaságtan tehát nem a munkaszervezettel egészében fog- lalkozik, mert az magában foglalja a termelés technikai-anyagi oldalát is.
A munkát ilyen értelemben, vagyis a maga komplexitásában az üzemszervezés- tan, vagy más aspektusban az üzemtan vizsgálja, amely éppen ezért a t á r - sadalom- és természettudomány között elhelyezkedő marginális tudományág.
11
A munkagazdaságtan központi t é m á j a a legfőbb társadalmi termelőerő
— a munkaerő — termelő elfogyasztása és újratermelése folyamatának a tanulmányozása. A munkagazdaságtani kutatások középpontjában ebből következően egyik legfontosabb gazdasági kérdésünk áll, az, hogy a munka termelékenységének növekedése mily mértékben, hogyan f ü g g a munka- erőtől.
A munka termelékenysége növelésének a kérdésével a maga teljes komplexitásában az egyes népgazdasági területeken az ágazati gazdaság- tudományok, illetve az általánosítás magasabb fokán, a politikai gazdaságtan foglalkozik. A munkagazdaságtan a m u n k a termelékenysége emelésének csakis a z o k a t a kérdéseit vizsgálja, amelyek a munka „emberi oldalaival", a munka- erővel vannak összefüggésben.
A munka termelékenységének növelése, ami marxi értelemben a ter- melőmunka hatásfoka, vagy más szóval a „munka termelőereje", az egyes k o n k r é t termelőfolyamatokban természetesen nemcsak, sőt sokszor nem is elsősorban a munkaerőtől függ. A m u n k a termelőerejét közvetlenül mindenek- előtt a munkaeszközök és a m u n k a t á r g y és a termék műszaki korszerűsége határozza meg. A munkaeszközök és a munkatárgyak korszerűsítése és optimális kihasználása is viszont m á r a munkaerőtől, illetve magától a dolgozótól függ, ezért joggal m o n d h a t j u k , hogy a legfőbb termelőerő a munkaerő.
H a történelmileg nézzük a kérdést, akkor azt kell mondanunk, hogy a m u n k a termelékenységének a növelésében az elsődleges szerepet a munka- erő játssza, amelynek fejlődése a technikával a legszorosabb kapcsolatban t ö r t é n i k . A munkagazdaságtan a m u n k a termelékenységének ezzel az „emberi"
oldalával foglalkozik, tehát azzal a kérdéssel, hogy az adott technikát, a munkaeszközök és munkatárgyak n y ú j t o t t a lehetőségeket emberi munka révén milyen mértékben használjuk ki, illetve azt, hogy milyen, a termelési viszonyokban rejlő tényezők segítik és akadályozzák a termelés műszaki- anyagi oldalának az állandó tökéletesítését.
A felvetett kérdésnek nemcsak elméletileg, hanem gyakorlatilag is n a g y jelentősége van, az egyes vállalatokban sokszor nagyobb gondot okoz a társadalmi-gazdasági tényezők optimális kialakítása, mint a termelés műszaki-anyagi oldala, mert hiszen az utóbbi tényezők megváltoztatása nagyobbrészt kívül esik az egyes vállalatok hatáskörén.
H a logikai-tapasztalati alapon rendszerezzük azokat a gazdasági ténye- zőket, amelyek a munka oldaláról h a t n a k a munka termelékenységére, akkor m e g k a p j u k a munkagazdaságtan legfontosabb kérdésköreit is.
A munka termelékenységének a növelése — ha a kérdést a munkaerő oldaláról vizsgáljuk — mindenekelőtt a munkaerő újratermelésétől függ, attól, hogy rendelkezésre áll-e elégséges számú olyan dolgozó, akinek fizikai és szellemi képessége, szakismerete, készsége, gyakorlati tapasztalata meg- felel azoknak a követelményeknek, amelyeket a munkaerővel szemben a társadalmi termelés adott színvonala felállít.
A különféle termelési eszközök, a technológia eltérő módjai más és más képességeket, ismereteket és készségeket követelnek meg a munkaerőtől.
A termelési eszközök: a munka eszközei, tárgya és ennek következtében a megkívánt technológia is állandóan változik, s ebből szükségszerűen követ- kezik, hogy a munkaerővel szemben a m u n k a során felállított követelmények is állandóan módosulnak.
12
Alihoz, hogy a munkaerő a termelési eszközök fejlődése következtében előálló ú j követelményeknek mind minőségileg, mind mennyiségileg meg t u d j o n felelni, a munkaerőt társadalmi méretben bővítetten ú j r a kell termelni.
A munkaerő bővített újratermelése része a társadalmi termelés bővített újratermelési folyamatának. Ahhoz, hogy a társadalmi termelés méretei évről-évre bővülhessenek, nemcsak a termelési eszközök volumenét kell növelni, a technikai színvonalat kel) javítani, hanem a társadalmi termelés rendelkezésére álló munkaerőt is sokoldalúan tovább kell fejleszteni.
A munkaerő bővített újratermelésének a kérdéseit munkagazdaságtani szempontból csak a termelőfolyamat oldaláról lehet megközelíteni. Azt kell vizsgálni, hogy harmonikusan megy-e végbe a termelőfolyamat, a termelési eszközöknek és a munkaerőnek az egyesülése.
A munkaerő bővített újratermelésének kérdései a szocializmusban össz- népi üggyé lettek, amelyekkel a gazdasági irányító szervek össztársadalmi méretben foglalkoznak. Ez mérhetetlenül megnövelte a tudományos kuta- tásnak nemcsak a szükségességét, hanem a felelősségét is.
Különösen a szóban forgó kérdéscsoportban n ő t t meg a tudományos előrelátás szerepe. A munkaerő bővített újratermelésének és elosztásának munkagazdaságtani kérdéseit vizsgálva ugyanis sohasem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a különbséget, ami a munkaerő és a termelőerők két másik csoportja — a munka eszközei és tárgyai — között fennáll. Az előbbi mögött ott áll az ember, az egyes dolgozó a maga teljes személyiségével, nemcsak mint a munkaerő jogos tulajdonosa, de mint a szocialista társadalom teljes jogú tagja (tehát egyebek közt a termelési eszközöknek is tulajdonosa), s ezzel a munkaerő bővített újratermelés kérdéseinél a lehető legmesszebbmenőbben számolni kell.
A munka tárgyában és eszközében viszont már csak holt munka, meghatározott mennyiségű társadalmi érték testesül meg.
A munkagazdaságtani kutatásoknál tehát nem egyszerűen arról van szó, hogy a munkaerő is érték és ezzel gazdaságilag számolnunk kell, hanem a munkaerő mögött mindig meg kell látni az élő embert, a maga vágyaival, törekvésével, a szocialista társadalomban biztosított jogaival.
A munkaerő bővített újratermelése a legszorosabb kapcsolatban van a munka szerinti elosztással, amely a szocializmusban a javak elosztásának fő formája — s rendkívül fontos szerepet játszik a termelőerők fejlesztésében, a munkaerő társadalmi elosztásában, a társadalmi t u d a t fejlesztésében stb.
A munka szerinti elosztás formái alatt természetesen nem szabad csupán a bérformákat érteni, hanem mindazokat a mozzanatokat, amelyek meghatá- rozzák a munkabért; így a munkahely értékelésének, a munkások besorolásá- nak, a normázásnak stb. a r e n d j é t .
A munkagazdaságtan e tekintetben mindenekelőtt azt vizsgálja, hogy a dolgozók, mint akiknek a szocializmusban elidegenítetlen tulajdonuk a munkaerejük, érdekeltek-e abban, hogy a társadalmi érdeknek megfelelő m u n k á t végezzenek. Ez gazdaságilag mindenekelőtt a következőktől f ü g g :
a ) a népjólét emelkedésének ütemétől, b) a bérformák jó megválasztásától, c) a munkák kategoriázálásától,
d ) a tarifaosztályok helyes kialakításától, e) a normázástól,
f ) az alapbérek megállapításának a rendjétől, g) a premizálás módszerétől.
13
A munkagazdaságtan az ösztönzési formákat abból az alapvető szempont- ból vizsgálja, hogy ezek mennyire segítik elő az összhangot a gyári, a kollektív (munkacsoport, vállalat stb.) és a népgazdasági érdekek között, s milyen irányú és intenzitású h a t á s t gyakorolnak a munkavégzésre.
A munkagazdaságtan helye a közgazdaságtudományban
Az eddigiekkel korántsem a k a r t a m valamiféle rendszerezését adni a szocializmus munkagazdaságtana tematikájának, mindössze néhány vázlatos gondolattal érzékeltetni kívántam, hogy milyen tudományág is az, amelyet ezzel az elnevezéssel illetünk. Erre mindenekelőtt azért volt szükség, hogy a munkagazdaságtant a közgazdaságtudomány egyéb ágaitól elhatárolhassam.
Mielőtt ennek a kérdésnek a tárgyalására rátérnék, meg kell kísérelni a szocializmus kérdéseivel foglalkozó marxista közgazdaságtudománynak, m i n t tudománycsoportnak a belső tagozódását felvázolni. (E tekintetben is többféle rendszerezés képzelhető el, véleményem szerint az alábbi látszik a legcélszerűbbnek, mert a ténylegesen kialakult helyzetet talán ez közelíti meg a leginkább.)
1. A szocializmus politikai gazdaságtana, mint a közgazdaságtudomány általános tudományága.
2. Alkalmazott gazdaságtudományok : a) gazdaságtörténet,
b) statisztika,
c) gazdasági földrajz, d) gazdasági jog.
3. A szocialista népgazdaság ágazatainak gazdaságtana : a) ipargazdaságtan,
b) agrárgazdaságtan, c) közlekedésgazdaságtan, d ) kereskedelemgazdaságtan.
4. Szakonkénti gazdaságtanok : a ) tervgazdaságtan,
b) pénzügytan,
c. ) munkagazdaságtan.
A rendszerezésben arra törekedtem, hogy a munkagazdaságtantól elte- k i n t v e csak olyan gazdasági tudományi ágakat említsek, amelyek kialakult- n a k tekinthetők vagy legalábbis amelyeknek a szükségessége általánosan elismert.
A felvázolt rendszerben a munkagazdaságtan helyének megállapításánál a legfontosabb mozzanat a szocializmus politikai gazdaságtana és a munka- gazdaságtan közötti viszony meghatározása. E kérdés megközelítésénél bizo- nyos nehézséget okoz az, hogy magának a szocializmus politikai gazdaság- t a n á n a k a tárgyáról is ellentétes nézetek alakultak ki. Vannak olyanok, akik a politikai gazdaságtant el a k a r j á k szakítani a konkrét valóság tanulmányozásá- tól és be kívánják szorítani a „tiszta elmélet" zsákutcájába, mások viszont a politikai gazdaságtant azonosítják a marxista közgazdaságtudománnyal és még a feltétlenül szükséges mértékben sem határolják el más közgazdaság- t u d o m á n y i ágaktól.
A társadalomtudományokban a tudományos gondolkodás csak konkrét tények vizsgálatából indulhat ki és ezért nem nagyon lehet kétséges, hogy a
14
szocializmus politikai gazdaságtana terméketlenné válna, ha nem tekintené tárgyának a konkrét társadalmi-gazdasági valóság tanulmányozását és ha tudományos általánosításainál nem ebből indulna ki. A politikai gazdaságtan fejlődése éppen ezért szorosan kapcsolódik más közgazdaságtudományi ágak- ban végzett kutatásokhoz. A konkrét gazdasági vizsgálatok megfelelő szintű elvégzéséhez viszont szükség van a politikai gazdaságtan általánosítására, rendszerezésére, metodológiájára.
Mindebből az következik, hogy a szocializmus politikai gazdaságtaná- nak és a munkagazdaságtannak a tárgya között bizonyos értelemben azonos- ság áll fenn és a két tudományág között rendkívül szoros a kapcsolat.
A tudományos k u t a t á s n á l legtöbbször nem is lehet mereven elhatárolni az egyes tudományágakat — ennek inkább csak az egyetemi oktatásban van jelentősége. A konkrét k u t a t á s legtöbbször komplex feladat, amely több tudományág szemléletmódjának, módszertanának, kutatási technikájának a figyelembevételét követeli meg.
Mégis bizonyos elhatárolás a politikai gazdaságtan és a munkagazdaság- t a n között mind az alapvető aspektus, mind sajátos tárgyuk tekintetében lehetséges.
A munkagazdaságtan, amikor a munka társadalmi szervezetét vizsgálja, a társadalmi viszonyok meghatározott részterületét, s a termelési viszonyok konkrét megjelenési formáit tanulmányozza, a politikai gazdaságtan célja viszont ennél szélesebb általánosítás és mélyebb absztrakció.
A politikai gazdaságtan a munkagazdaságtanban éppen úgy determináns szerepet játszik, mint a közgazdaságtudomány egyéb ágaiban.
A politikai gazdaságtan determináns szerepét a munkagazdaságtanban is kell hangsúlyozni, illetve érvényesíteni a tudományos munkában, mert enélkül a vulgáris empirizmus nyomná reá a bélyegét az e tárgykörben végzett konkrét kutatásokra.
I t t érdemes szólni arról a törekvésről, hogy kapitalista országokbeli hatásra nálunk is fel kívánják eleveníteni az ún. „ m u n k a t u d o m á n y t " , mint a munkával foglalkozó, egymástól sok tekintetben különböző tudomány- ágak — munkalélektan, munkajog, munkaélettan, munkaszociológia, munka- gazdaságtan — egységes tudományát. E z a szemlélet a felsorolt egyes tudo- mányágakat önkéntelenül is elszakítja az alaptudományoktól — munka- lélektant az általános lélektantól, munkagazdaságtant a politikai gazdaság- tantól stb. — s ezzel nemcsak az empirizmus, a szűk prakticizmus, hanem a dilettantizmus veszélyét is megnöveli.
A munkagazdaságtan .és az alkalmazott gazdaságtudományok kapcsolata alig vet fel tisztázásra váró kérdést. A munkagazdaságtan k u t a t á s á b a n fel kell használni mindazokat a lehetőségeket, amelyeket ezek a tudományágak
— s közöttük elsősorban a statisztika — nyújtani képesek.
Kissé részletesebben szükséges foglalkozni a munkagazdaságtan és a népgazdasági ágazatok gazdaságtanai közötti kapcsolattal. A munkagazda- ságtani kutatásoknál különösen szoros együttműködést kell megvalósítani az ipargazdaságtan területén dolgozókkal. Ez a szoros összefüggés fejeződik ki többek között abban is, hogy a munkagazdaságtani oktatás egyetemeinken még leginkább az ipargazdaságtani tanszékek keretében folyik.
A népgazdasági ágazatok gazdaságtanai a maguk területén — ipar, mezőgazdaság stb. — szükségszerűen foglalkoznak munkagazdaságtanba tar- tozó kérdésekkel. A kutatási témát illetően tehát e tekintetben is van bizo-
15
nyos értelmű átfedés, csakhogy ez más természetű, mint amilyenről a politikai gazdaságtannal kapcsolatosan m á r említést t e t t e m .
Az ágazati gazdaságtanok a maguk népgazdasági ágában nemcsak a m u n k a társadalmi szervezetét vizsgálják, hanem a gazdasági jelenségeket a pénzügyi, tervgazdasági stb. összefüggéseikben, t e h á t a maguk teljes komplexi- tásában tanulmányozzák.
Az ágazati gazdaságtanok t e h á t a maguk konkrét népgazdasági ágaiban egyaránt foglalkoznak a munkagazdaságtanba, a pénzügytanba, a tervgazda- ságtanba vágó kérdésekkel. Ez azonban egyáltalában nem teszi e felsorolt tudományágak létét feleslegessé, m e r t ezek tárgykörükben általánosítják a népgazdaság különböző ágaiban szerzett tapasztalatokat és ezzel jelentős segítséget n y ú j t h a t n a k az illető szakterület kimunkálásához az egyes konkrét népgazdasági ágak területén.
Talán jobban szemléletessé lehet tenni ezt az összefüggést, ha azt mond- j u k , hogy a népgazdasági ágazatok gazdaságtanai horizontális tudományágak, a szakonkénti tudományágak — s közöttük a munkagazdaságtan is — viszont vertikálisak.
Mindebből természetesen nem következik az, hogy a munkagazdaság- t a n b a vágó k u t a t á s o k a t nem valamelyik konkrét népgazdasági ág területén kell elvégezni, s hogy a vizsgálat során mellőzhetjük azon iparág sajátosságait, amelyet vizsgálunk. A munkagazdaságtan — éppen úgy, mint a gazdasági tudományok minden más ága — a maga következtetéseit is csak a konkrét valóság tanulmányozására építheti fel. Különbség nem a vizsgálat konkrét- ságának fokában v a n , hanem a sajátos tárgyválasztásában, a k u t a t á s célkitűzé- seiben és szemléletmódjában.
A szocializmus gazdasági tudományágainak elhatárolásánál nem szabad megfeledkezni arról, hogy ezek a tudományágak tárgyuk és kutatási céljaik bizonyos fokú különbözősége mellett is egységes egészet alkotnak: a szocializ- musnak a marxizmus alapján kifejlődött közgazdaságtudományát, és csak egymással szoros kapcsolatban álló kölcsönhatásban fejlődhetnek.
*
A munkagazdaságtan hazánkban is kifejlődőben van, bár e tekintetben nem kicsiny a lemaradásunk. Ahhoz, hogy a közgazdaságtudománynak ezen a területén gyorsabban haladhassunk előre, megfelelő kutatóbázist kellene teremteni — mindenekelőtt a meglevő szervezeti kereteken belül — és gondos- kodni kellene a különböző intézményekben (tudományos intézetek, egyete- mek stb.) folyó munkagazdaságtani k u t a t á s összehangolásáról. Aligha lehet kétséges, hogy az erre a célra f o r d í t o t t energia busásan megtérülne a szerve- zettebb és tervszerűbb munkagazdaságtani kutatásoktól várható elméleti és gyakorlati eredményekből.
16
Kutatások az Eötvös Loránd Tudományegyetem Elméleti Fizikai Intézetében*
/ 1 budapesti tudományegyetemen az elméleti fizika oktatása évszáza- dos múltra tekinthet vissza.
Fizikát az egyetemen alapításától fogva, tehát a XVII. század közepe óta t a n í t o t t a k , előbb jezsuita, m a j d világi tanárok. A X I X . században azonban Európa-szerte — hazánkban is — oly magas szintre j u t o t t a természettudomá- nyos műveltség, oly nagymértékben differenciálódott a fizika tananyaga, hogy elkerülhetetlenül szükségessé vált az elméleti fizikai oktatás bevezetése.
Csak így lehetett áttekinteni azt a területet, ahol az emberi tudás először valósíthatta meg a világ történéseinek önmagukban való, mélyebb megértését.
Az elméleti fizika átfogó szintézise egyrészt az élettelen természet jelenségkörét felölelő természettudományos világkép kialakítását teszi lehetővé, másrészt a nyert áttekintés birtokában k u t a t j a , feltárja a természettudományos ismeretek gyakorlati alkalmazásainak lehetőségeit a technika számára, az emberi élet verejtékmentesebbé és gazdagabbá tétele céljából.
Egyetemünkön az elméleti fizika oktatását eleinte a természettan professzorai látták el. Jedlik Anyósnak az abszolutizmus idején tartott elméleti fizikai kollégiumai azon ritka előadások közé tartoztak, amelyek a hivatalos német nyelv ellenére magyarul hangzottak el. Nem veszélytelen politikai állásfoglalás volt ez a korábban a szabadságharcot t á m o g a t ó Jedlik részéről.
A kiegyezés u t á n fordult a Bölcsészettudományi K a r a kultuszminiszter- hez egy önálló elméleti fizikai tanszék létesítése végett. Hosszú huzavona u t á n írták ki a pályázatot 1870-ben. A kar ekkor Szily Kálmánnak, a hazai természettudományos míívelődés lelkes és sokoldalú harcosának pályázatát terjesztette tovább pártolólag, de kinevezésére nem került sor. (Szily a Műegye- temen fejtett ki érdemes tudományos munkásságot, egy ideig az Akadémia főtitkári tisztét is ellátta.) 1871-ben a külföldi tanulmányokról hazatért fiatal,
23 éves Eötvös Lorándot nevezték ki helyettes t a n á r n a k . Ezáltal önállósult véglegesen kilencven évvel ezelőtt az elméleti fizika.
Egy évre rá a tehetséges Eötvöst az elméleti fizika professzorává nevezik ki. 1874-ben Eötvös javaslatára a Bölcsészettudományi K a r elméleti fizikai intézet felállítását kéri Pauler Tivadar kultuszminisztertől. 1875. január 8-án született meg a kedvező döntés. E naptól kezdve van hazánkban önálló o t t h o n a nemcsak az elméleti fizika oktatásának, hanem tudományos művelésének is.
Nagyszerű, ú j eszmékkel terhes korszaka volt a fizikának a XIX. század második fele. Mint annyiszor, most is a kísérleti fizikusok laboratóriumaiból
* K é s z í t e t t e az M T A E l m é l e t i F i z i k a i A l a p k u t a t ó C s o p o r t j á n a k m u n k a k ö z ö s s é g é , a C s o p o r t m e g a l a k í t á s á n a k első ő v f o n l u l ó j á r a .
2 Magyar Tudomány 1902/1.
