STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 969 önálló statisztikai egység nevében; ez az adatszolgáltatás hát-
rányos lehet, ha a központ nem kapja meg a képviselt statisz- tikai egységektől az áruügyletek bizonyos információit,
– elterjedt formája az intrastat okmányai készítésének, hogy a gyártó (annak üzeme) állítja össze a bizonylatokat, itt is lehet egy gazdasági szervezetnek több különböző je- lentő egysége,
– megbízhatnak szakvállalatokat mint harmadik felet, az okmányok összeállításával, többnyire adó- és vámszakér- tőt, erre szakosodott szolgáltatót, vagy a szállítmányozás szakvállalatát.
Bármelyik adatszolgáltatási formát választják, az instrastat regiszteradatait adatbankban helyezik el, amelyet Németországban összekapcsoltak az adó- igazgatás adatbankjával. A cikk ismerteti a jelentő egység regisztrálása kapcsán megfigyelt adatkörök tartalmát, például a jelentési kötelezettség terjedel- mére, az érintett gazdasági szervezet adóazonosítójá- ra, az áruforgalom viszonylatára és irányára, a szer- vezet és a felelős munkatársak azonosítására vonat- kozóan.
A német adat-kiegészítési gyakorlatban fontos szerepet kap ez a regiszter, például a jelentősebb forgalmat lebonyolító adatszolgáltatókat a határidő lejárta után (2 napon belül) telefaxon felszólítják az észlelt hiányok pótlására. A szerző utal arra, hogy a
„szigorúan felügyelt” szervezeti kör a havi forgalom értékében mintegy 48 százalékos arányú. Fontos szabály, hogy a sürgetés mindenkor a jelentésért fe- lelőshöz (és nem a jelentésben érintett szervezethez) jusson el, kilátásba helyezve a szabálysértés jogkö- vetkezményeit.
(Ism.: Nádudvari Zoltán)
HARTELL, J. G. – SWINNEN, J. F. M.:
A MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK ÉS A KERESKEDELEM- POLITIKA ESZKÖZRENDSZERE
(Trends in agricultural price and trade policy instruments since 1990 in Central European countries.) – The World Economy. 1998. 2. sz. 261–279. p.
Az átmenet első éveiben a közép-európai orszá- gok felszámolták a legtöbb mezőgazdasági termelői és fogyasztói ártámogatást, valamint a nem vámjel- legű kereskedelmi korlátokat. A piac liberalizálása a mezőgazdaság vonatkozásában a ráfordítások és az élelmiszerek árellenőrzésének kiiktatását jelentette.
1990-ben megindult az állami beavatkozással mes- terségesen alacsonyan tartott fogyasztói árak emel- kedése. Mindezzel a piac megtisztulását kívánták el- érni a torzulásoktól.
Ugyanakkor a kormányok fenntartották néhány politikai szempontból érzékeny élelmiszer (például
kenyér, liszt, tej és tejtermék, olaj, cukor, burgonya és néhány húsféleség), illetve más fogyasztási cik- kek feletti árellenőrzést. Ez általában a maximált árak megállapítását jelentette. Az érintett termékek köre két év alatt fokozatosan leszűkült, majd gyakor- latilag megszűnt az árellenőrzés.
A legtöbb közép-európai országban 1990-ben megkezdődött a mezőgazdasági termelőknek nyúj- tott állami támogatások visszafogása; így a közvet- len pénzbeli támogatás, a termékekre adott támoga- tás és a ráfordításoknál adott árkedvezmény. A fo- lyamat 1991-re teljessé vált. Kivétel volt Románia, ahol jórészt megmaradtak a támogatások és a terme- lők hiteltartozásaikat is leírhatták.
A kereskedelmi korlátok felszámolása különbö- ző ütemben haladt az egyes országokban. A legto- vább Csehország és Lengyelország ment el. Ezekben az országokban 1991 végére gyakorlatilag automati- kusan megadták az export- és importengedélyeket és pusztán nyilvántartást vezettek róluk. A mennyiségi korlátokat megszűntették, kivéve olyan esetekben, ahol kétoldalú megállapodások vagy önkéntes ex- portkorlátozás volt érvényben. Más országok a fon- tosabb mezőgazdasági termékeiknél fenntartották a nem vámjellegű kereskedelmi korlátokat. Ilyen volt Magyarország is, valamint Románia és Bulgária.
Az árak és a kereskedelem liberalizálása a cse- rearányok lényeges romlását eredményezte. A fo- gyasztói árak felszabadítása a belföldi kereslet visz- szaeséséhez vezetett az élelmiszerek és általában a mezőgazdasági termékek területén. A termelői tá- mogatások mérséklése vagy felszámolása megingatta a mezőgazdasági termelők jövedelmi helyzetét. A hazai termékek gyakran nem bírták a versenyt az importárúval szemben árban, minőségben és a cso- magolást tekintve. A hazai termelés visszaesésével egyidőben erősödött a termelők részéről a nyomás az állami beavatkozás felújítására.
Mindezek hatására a legtöbb közép-európai or- szág kormánya számos nem vámjellegű kereskedel- mi korlát visszaállítására kényszerült: importengedé- lyezés, importilleték kiszabása, kvótarendszer beve- zetése, az importárak alsó határának előírása, vala- mint árlefölözés. Az intézkedések által érintett ter- mékek köre általában a legfontosabb mezőgazdasági nyerstermékekre terjedt ki. Emellett emelték a vá- mokat. Az import korlátozásának időtartama és mér- téke gyakran változott a hazai termelés alakulásától és a belföldi piaci hiánytól függően. Utóbbi a mező- gazdasági termékek (búza, kukorica) exportjának időleges korlátozását vagy tilalmát is maga után von- ta. Ez alól Magyarország sem volt kivétel.
Az országonként változó intézkedések ellenére néhány közös agrárpolitikai eszköz is megfigyelhető
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 970
a közép-európai országokban. Megindult a piacsza- bályozás intézményeinek kialakítása. A termelők támogatását célzó programok általánosan a minimá- lis vagy a garantált árak rendszerét alkalmazták, ami rendszerint a fontosabb termékeknél érvényesült (búza, tej, marhahús). Az exporttámogatás lényeges részét alkotta az érintett országok belső piacszabá- lyozásának és a piaci egyensúly fenntartásának. A pénzpiacok liberalizálása, a bankrendszer reformja, a magas infláció, a bizonytalan tulajdonviszonyok mi- nimálisra csökkentették a mezőgazdasági termelők hitelhez jutási lehetőségét (magas kamatláb, biztosí- tékok hiánya). Ugyanakkor kezdett kialakulni az ál- lami hitelgarancia vállalásrendszere. Ezen a téren a magyar gyakorlat közepesen elterjedtnek mondható és a mezőgazdasági GDP 1–2 százaléka körül moz- gott. Ez az érték 1995-ben Csehországban 4, Len- gyelországban 7 százalék volt.
A közép-európai országok agrárpolitikáját befo- lyásolta a regionális, két- és többoldalú kereskedelmi megállapodásokhoz való csatlakozás. Ilyen a Közép- Európai Szabadkereskedelmi Társulás (Central European Free Trade Agreement – CEFTA), amely- nek immár hét ország a tagja, valamint a GATT/WTO (General Agreement on Tariffs and Trade/World Trade Organization), amelynek jelen- leg négy közép-európai tagja van, köztük Magyaror- szág. Az Uruguayi Fordulón elfogadott megállapo- dások jelentős mértékben szűkítik az egyes országok kormányainak mozgásterét, többek között az agrár- politika eszközeinek megválasztásánál. A WTO kö- vetkező fordulója várhatóan tovább csökkenti az ad- ható exporttámogatás mértékét és így a kormányok lehetőségét a mezőgazdaság támogatására. Az EU- csatlakozás előkészületeinek hatása még nem szá- mottevő, de a jövőben ezzel is számolni kell.
(Ism.: Szász Kálmán)
BOSKIN, M. J. – DULBERGER, E. R. – GORDON, R. J.:
FOGYASZTÓI ÁRAK, FOGYASZTÓI ÁRINDEX ÉS A MEGÉLHETÉSI KÖLTSÉG
(Consumer Prices, the Consumer Price Index, and the Cost of Living.) – Journal of Economic Perspectives. 1998.
1. sz. 3–26. p.
A gazdaság szinte minden területén központi kérdés az árak és azok változásának, az inflációnak pontos mérése. Szinte semmilyen más mutató nincs, amelyet ennyi területen felhasználnának, mint
– a termelői árak és a termelékenység, – a központi adók és a kiadási programok, – a költségvetési deficit és az adósságok,
– a monetáris politika,
– a reálbérek, az átlagjövedelmek, a megtakarítások, a létminimum,
– a gazdaság összehasonlító teljesítményének mérése.
1995 közepén az Egyesült Államokban a Szená- tus Pénzügyi Bizottsága kijelölt egy szakértői bizott- ságot, melynek jelen tanulmány szerzői is tagjai (a továbbiakban Boskin-bizottság) a fogyasztói árindex tanulmányozására. A bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a fogyasztói árindex változása évente átlagosan 1,1 százalékkal haladja meg a megélhetési- költség-indexet (0,8 és 1,6 százalékos intervallumon belül). Tehát ha az infláció, amelyet a fogyasztói ár- index változásával mérünk 3 százalék, a megélhetési költség valós változása 2 százalék körüli. Ez az elté- rés csekélynek tűnhet, ám 12 év alatt az összesített nemzeti adósság 1 trillió dollárral nőhet a költségve- tés helytelen indexálása miatt. Az elmúlt negyed év- század során többek között az átlagos reálkeresetek nőttek, nem csökkentek, az átlagos reáljövedelmek szintén emelkedtek és nem stagnáltak. Mivel a fo- gyasztói árindex felhasználásra került a nemzeti számlák összeállításánál, a túlértékelt indexek a GDP növekedésének alulértékelését okozták.
A Boskin-bizottság volt az első, amely csaknem négy évre visszamenően végezte vizsgálatait. Az előző bizottság munkája ezen a területen 1961-ben (Stigler) számos eltérést mutat. Míg az magába fog- lalta a termelői és mezőgazdasági árindexeket és adott költségvetéssel rendelkeztek, addig a Boskin- bizottság csak a fogyasztói árindex területén végezte vizsgálatait és semmiféle költségvetése nem volt. A Stigler-riport nem tartalmazott számszerű becslést az eltérésre, holott a szakértők egyetértettek abban, hogy az index felülértékelt. Munkája során a bizott- ság sokat merített az elmúlt 35 év alatt készült ilyen jellegű munkákból, leginkább abból, hogy a Stigler- bizottság javaslatának köszönhetően a fogyasztói ár- indexszel foglalkozó hivatal (Bureau of Labour Statistics – BLS) felállított egy osztályt, amely a vizsgált terület kutatásával foglalkozik. A bizottság munkájának lezárása után számos szakértői értekez- leten, kongresszusi meghallgatáson és egyéb fóru- mon megvitatták és bírálták a bizottság munkáját és javaslatait. A cikk célja, hogy áttekinthető összefog- lalót nyújtson e vizsgálatról.
A modern piacgazdaságban a különböző termé- kek és szolgáltatások árai gyakran változnak techno- lógiai és egyéb tényezők hatására, amelyek befolyá- solják a költségek és a minőség alakulását és ezen keresztül a fogyasztók vásárlási szokásait. Éppen ezért a Boskin-bizottság első megállapítása, hogy az inflációt természeténél fogva nehéz mérni egy dina-
