.76 S Z E M L E
áll, ha a gyakorlati lélektanhoz folyamodunk. így pl. Szászor- szágban annakidején Hartnacke és Wohlfahrt a főiskolai tanulmá- nyokra beiratkozni óhajtó ifjúság körében jólsikerült, megbízható és szakszerű lélektani kiválogató vizsgálatokat végzett. Ezek a vizsgálatok tapasztalatilag és statisztikailag igazolták, hogy a szellemi pályákon a tehetség öröklődik', mégpedig elsősorban a szülők és elődök foglalkozása dönti (el. Szellemi pályára tehát a legtöbb arravalóságot nem a földmivesgyermekek, hanem az in- tellektuális foglalkozást végzők gyermekeinek körében találhatunk.
A rátermetteknek középiskolai tanulmányokra való kiválogatása tehát csak akkor lesz igazán helyes, ha nem szorítkozik egyetlen rétegre, hanem ki fog terjedni a nemzet egész ifjúságára a kér- déses életkorban, tehát valamennyi 10 éves magyar gyermekre,
akármi is a szülő foglalkozása. , ' Noszlopi László.
S Z E M L E .
Tervek, javaslatok, gondolatok.
Magyarságismeret és nemzetnevelés.*
Ma már alig szorul bizonyításra, hbigy a nevelésnek, — mind legyléni, mind társadalmi, sőt egyetemes emberi érdekből is, —•
kiindulásában és céljában, eszközeiben és módjában nemZystinek kell lennie, mert csak így emelkedhetik egy nép nemzetté. Hazánk- ban tehíát a nemzetnevelés, — .akár tetszik ezí a név, akár nem, — laz egyedüli, igazán reálisan megalapozott, a magyarság jellemének és nemzetünk helyzetének megfelelő szociális nevelés, amely az egyesek természetes fejlődési igényeinek, jogos boldogulási óha- jainak és 'természetfeletti szükségleteinek kiépítésével a legembe- ribb 1módon biztosítja az egyéni megelégedést,-a közösségi szellem kialakulását Iés eiáttal a nemzeti köziéleknek, ennek a magyarság lényegét jelentő és fejlődőképességét biztosító »mag«-nak, mint erőközpontnak folytonos gyarapodását.
Ezt az »educatio nationalis«-t már az 1790—91.-i ország- gyűlés nemcsak jelszóvá tette, hanem, — amint azt a nem-' zeti nevelés részletes alapelveiről kidolgozott törvénytervezete 'mutatja1, — törekedett is arra, hogy kultúránk, magyar szellem-
iben újjáalakítva, igazán magyar nemzeti műveltség legyen. Azon- ban bármennyire nyilvánvaló volt már Irinyi Miklós, az ébresztő óta, hogy a nemzetnevelés előfeltétele a nemzeti önismeret, hogy nemzetfejlesztés magyar mivoltunk és nemzeti lényegünk ismerete és alapul vétele nélkül lehetetlen, iegy félszázad elmultával is azt
*Mi a magyar? Szerkesztette Szekjü Gvula. Budapest (Magyar Szemle Társaság), 1939. 8° 556 1.
XV. ö.: Kornis Gyula, A magyar művelődés eszményei 18/7—1848 I.
k. 180. és kk. 11., '
S Z E M L E 77
volt kénytelen gróf Széchenyi István megállapítani2, hogy annak az államfőnek a lapja, aki népi lényegünkből magyar szellemben fej- tené ki nemzetünk erejét, még mindig üresen áll nemzeti törté- netünkben.
Még a következő félszázad is elmúlt anélkül, hogy ezen, most Irnár Széchenyi vetésével dúsan megtermékenyített területen be- következett volna a természetes fejlődés kívánta változás.
A késlekedés okát joggal kereshletjük abban a körülményben,, hogy egy-egy nép életében a nlelmzetiség lassan, szinte észrevétle- nül bontakozik ki, s ezért an;nak halk hangját játszva agyoinhar- sonázfák a népi- nemzeti iránnyal ellentétes divatos szólamok.
Ez az akaratlanul is akart késleltetés azonban ,nem tarthatott volna csaknem napjainkig, — hiszen minden élőlény ösztönösen, törekszik a 'lényegét tevő jellegzetességet fenntartani és fokozni, — ha a nemzetnevelés kívánta nemzetismeret, a mi esetünkben ma- gyarságismeret, nem jelentene szinte megoldhatatlannak látszó fel- adatot.
A pedagógiai világirodalom -első tudományos rendszerű mű- veiben3 Herbart ISOó-ban világosan kifejezésre juttatta ezt a nehézséget: »A nevelő számára a legelső, — ámbár tudását távol- ról sem kimerítő — tudomány egy olyan lélektan lenne, amelyben az életmozzanatoknak, az emberi gerjedelmeknek valamennyi lehe- tősége eleve össze lenne gyűjtve. Azt hiszem, tisztán látom egy ilyen tudomány lehetőségét, valamint elérésének nehézségeit, ami- kor rámutatok árra, hogy sokáig fog tartani, amíg szert teszünk rá, sokkal tovább, semhogy addig ne követeinők meg a nevelők- től annak tudását.« Szerencsére már Herakleitos mélyenlátása előtt nemcsak az lett világossá, hogy »a lélek határait nem találod meg, ha minden útat bejársz is;« hanem immár csaknem harmadfél- ezer esztendeje arra is ráeszméltetett az ephesosi bölcs, hogy »az.
ember sorsa - saját jelleme.« Ebből nyilvánvaló, hogy bármeny-' Inyire terjessze is ki a lélektan kutatási területét vízszintes és függőleges irányban egyaránt és sokfelé oszlása következtében kifinomult ágaival bármennyire megközelítse is akár az emberi, akár a népi, nemzeti jellemet, a közvetlen megfigyelést sohasem pótolhatja, hanem egyre fokozottabb mértékben csak segíthet min- ket ebben. »Az egyéniséget (ugyanis) nem Lehet (Ledukálni, — írta ugyancsak Herbart fent idézett megállapításának folytatásaképen, csaknem egy. évszázaddal előbb elvetvén az alkat (struktúra) lé- lektan lényeg-magvát; — azt csak meglátni, 'felfedezni leh\el.<t Hozzátehetjük: a fajt, a népet is, mert annak szemlélése is csak az egyénen át lehetséges. Ezt is éberen kell ."figyelni, mert a nemzet jelleme és sorsa között is egymást feltételező{ a viszony.
Széchenyi életében ezért bizonyúlt sorsdöntőnek debreceni tar- tózkodása. Addig az volt számára a legmélyebb feladat, —• hiszen ettől függött küldetésének betöltése, — hogy van-e még remény a magyar feltámadásra, vagy nincs. 1820-ban meggyőződött róla,
2 V. ö.: Politikai Programm Töredékek,47 1.
8 Allgemeine Piidagogik aus dem Zweoke der Erziehung abgeleitet . (Univ. Bibi. kiad. 20 1.)'
7S .80 S Z E M L E
hogy: van. Báró Wesselényi Miklós lángoló hazaszeretetében meg- érezte a magyarság magmaszerü őstűzének csodás hevét, utána
századának mulatozó huszárjaiban is megfigyelhette ennek izzó erejét. így egyszeriben célt és ezzel értelmet is nyert élete s ő sürgős tennivalói közé is vette a magyar nemzeti nevelés tervének kidolgozását. Nyilván érezte, ha később írta is le: »Feladatunk magyarságunk kifejtése és ennek szűz szeplőtelenségében való fenntartása ;4« mert »drágább sajátja s értékesebb kincse ugyan lehet-e nemzetnek, mint a nemzetiség fertőtlen volta, s azoknak az erényeknek sokfélesége, melyek a nemzeti hűségből és hazasze- retet kútfejéből fakadnak? Bizonyára nem . . .«5 »Ami ugyanis nem.
láll valódi nemzetiségen, s valóságos, minden előítélettől és szem- fényvesztéstől megtisztult értelmességen, mindaz alap nélkül való, s eiőbb-útóbb, de bizonnyal elbomlik.«c
A magyarság ezt ösztönösen érezte meg életének korábbi századaiban is; hiszen önismeretre irányuló törekvései régi keletűek, tnondhatni, hagyományosak. Időnként szinte nemzetközi vita is
kerekedett a Imagyar jellemre vonatkozólag.7 Kutatásának nem egy 'érdemes .úttörője támadt a magát «tükörművész«-nek is nevező Széchenyi előtt, vele egyidejűleg és utána is, sőt — önkínzássá mélyülve — Ady Endréből robbanásszerűen minduntalan ki is tört.
Érdekes, hogy a Imúlt század utolsó éveiben Paolo Mantegazza a poétáslelkű természettudományi olasz író, már az egész müveit világ tudósaihoz ferdült, hogy vele együtt kutassák ki azokat a forrásokat, amelyekből az egyes nemzetek jellemét meg lehet állapítani. Azonban már ezt megelőzően, 1896-baín, a millenniumi ünnepségekkel kapcsolatban rendezett II. Egyetemes Tanügyi Kong- resszus-unk, — »a magyar jellem tudatos kifejlesztése« végett, — elhatározta, hogy külön bizottság derítse ki, gyűjtse össze és dol- gozza fel a magyar népnek a közéletben és a történelemben meg- nyilatkozó előnyös és hátrányos tulajdonságait: íerényeit és hibáit és az ebből leszűrhető eredmények értékesítésével dolgozzon ki vezérfonalat a nemzeti nevelés számára. Tíz év múlva Imre Sándor,
— az előzetesen kiadott Széchlenyi-könyve után8 — Magyar vonások nevelésünkben című dolgozatában9 összefoglalta az erre vonatkozó tényeket és kívánságokat, majd megírta a magyar nemzeti nevelés
»vezérfonal«-át is10, jóformán legyedül pótolván az 1896 óta ese- dékes »külön bizottság« elmaradt munkáját.
Az 1928-ban tartott III. Egyetemes Tanügyi Kongresszuson s ennek vaskos naplóköteteiblen már több vonatkozásban érvényesült a magyarságismereti — nemzetnevelési szempont. A »vetés« szem-
iL . : Hunnia, 63. 1.
5 L.: Hunnia. 173. I.
6 L.: Világ, 55. 1.
7 V. ö . : Josef Turóczi-Trostler, Zum .welipolitischen Streit um den ungarischen Charakter. Bpest, 1939.
8 Gr. Széchenyi István nézetei a nevelésről. Bpest, 1904.
9 Megjelent 1906-bam a Magyar Pestalozzi című lapban és különlenyo- matban, 1920-ban pedig A magyar nevelés körvonalai című kötetében.
10 Nemzetnevelés. Jegyzetek a magyar művelődési politikához. 1912.
S Z E M L E 79
mel láthatóvá lett, különösen az ének, rajz és női kézimunka-oktatás területén, továbbá az iskolánkívüli népművelésben.
Az iskolánkívüli népművelés pedagógiai és didaktikai kérdéseinek tisztázása során épen e 'sorok Írójának volt alkalma rámutatni arra11
hogy a magyarság nemzeti irányú fejlesztése terén a mult század (eleje óta sok történt. Hogy azonban még nem sikerült teljesen pótolni a mult mulasztásait, azt sebző fájdalommal érezteti velünk mostani lesujtottságunk, kiszipolyozott és széjjelmarcangolt álla- potunk . . . Arról is tervszerűén kell gondoskodnunk, hogy a kül- föld ne nélkülünk alkosson véleményt róluhk. Ott a helyünk min- denütt, ahol népekről véleményt nyilvánítanak és ítéletet alkotnak.
Előterjesztett és ellenvetés nélkül el is fogadott határozati javas- latából ide kívánkozik a 3. »A népmüvelés tudományos és gya- korlati megalapozhatása érdekében kívánatos egy pszichotechnikai laboratóriummal is • kapcsolatos Magyar Néplélektani Intézet fel- állítása.«12
A müveit világ közvéleménye már számon tartotta ezt a kér- dést. Az internationale Zeitschrift für Erziehungswissenschaft 1933- ban megindított iegy cikksorozatot annak a tisztázására, hogy a kü- lönféle népek jellemle mennyiben nyilatkozik meg -nevelés- és oktatásügyük elméletében és gyakorlatában. A hazánkra vonatkozó részt13 Kemény Ferenc dolgozta ki.
F. Willmm Rappard ez időben Budapesten tartott 'előadásá- ban a népszövetség válságát úgy látta megoldhatónak, hogy el kell jutnunk a nemzetpolitikának és magának a kultúrának olyan mély felfogásához, hogy a nemzeti kultúrák megtagadása nélkül lehessen európai1 és világegységre törekedni. Megfelelőbb helyen ezt nem hangoztathatta volna, mint »Széchenyi városá«-ban; hiszen nemzeti tanítónk innen hirdette: » . . . A nemzetiség (fölemelése végett mindig elménk lelőtt lebegett, hogy Magyarok vagyunk. — S hogy nemzetiségünk mind nemesebbre fejlődjék s ne alapuljon semmi egyében, mint minden homálytól kitisztult igazságokon, azt sem akartuk soha is feledni, hogy egyszersmind Emberek vagyunk.«14 Emb.er, nemzet, emberiség, mindenség annyira ösz- szeiartóznak, hogy féltételezik egyntást, ennélfogva egyik sem hanyagolható el a többinek kára délkiil.
Amint az eddigiekből is kitűnik, a legújabb időkig a nemzet- fogalom volt a legkevésbbé kidolgozott, ezért csak örvendeni lehet annak, hogy ma »alig lehet érdekesebb, hasznosabb, időszerűbb fel- iadat, mint a Inemzet mibenlétének fejtegetése/:13
Íróink, publicistáink, költőink, szlakjuk szerint illetékes tudó- saink, továbbá nem egy, e téren jóakaratú műkedvelő, szinte verse-
1 1V. ö.: A Harmadik Egyetemes Tanügyi Kongresszus! naplója. Négyesy László közreműködésével szerkesztettek Simon Laijos, a kongresszus iőtitkára, vitéz Papp Gyula, a kongresszus helyettes főtitkára.' 1928. II. kötet 236 és kk. 11.
12 L.: i. napló, II. k. 245. 1.
13 Ismertetését lásd 'e sonok írójától a Magyar Paedagogia, 1936. év-
folyamának 96—97. lapján. ;
14 Világ, 64. 1.
15"L.: Somogyi József, A nemzeteszme (Szent István Társulat, Budapest, 1942. 340 1.) előszavát.
.80 SZEMLE
.nyezn'ek egymással a magyarság fogalmi meghatározásában, sajá- tos vonásainak megragadásában, mibenlétének, lelkiségének, szel- lemi lényegének feltárásában, hogy az áthathassa magán- és köz- életünket és főképen iskolaszervezetünket. Most értjük meg igazán, hogy »a magyarnak, hogy valami legyen Európában, legyeidül magyarnak kell lennie; ez dicső és nemes öröksége;16 mert: /Va- lamely nép annál bizonyosabban tartja meg magát, bármilyen jövendő számára, minél tudatosabban viseli és éli a maga inépi- síégiét.«17 Igaza van tehát Kósa Jánosnak, amidőn azt írja » . . . , h a van tárgy, amit csupán a legtökéletesebb tudományosság illet- het, ahol minden lelkiismereti kételkedés kevés és ahol minden problémamegoldásnak az emberi tökéletesség határát kell elérni, ú g y a nemzeti lényegvizsgálat az. Csekélyke tudományos hiba egész elméletet összeroppanthat és iqgyeteimes csalódások a leg- súlyosabb tragédiát jelentik a nemzet lélietében. E'zen a téren tehát a kritika nemcsak kívánatos, hanem szükséges is.«18
A kritika akkor felel meg tulajdon céljának és valójában csak 'akkor jogosult, ha a hibákra, hiányokra, túlzásokra, vágy a meg- bírált dolognak teljességgel helyt nem álló voltára nemcsak rá- ímutat; hanem amazokat ki is jiavítjá, ki is pótolja, le is nyesegeti, emezt megigazítja, s ezzel megingathatatlanná szilárdítja, az esetleg intuitív, következőleg immanens logikájú dolgot pedig észszerűen is igazolja, s így teszi érvényességét vitathatatlanná?
Ilyen biztos magyar nemzeti jellemkép kialakítására vállalkozott a Mi a •magyar? című művében Szekfíí Gyula, tizenkét munkatár- sával együtt, amint azt szerkesztői előszavában mieg is vallja, ami- kor írja: »Valami normafélének szántuk ezt a könyvet, hogy ön- tudatossá tegye az emberekben magyarságukat és megóvja őket a tévelygésektől, az illúzióktól, az ingoványba süllyedéstől/:
Ügy látták, hogy a magyarság mibenlétét kutató vizsgálódá- sokban félelem, elkeseredés vagy könnyelmű reménységek ve- zették az újabb szerzőket, müveik inkább képzeletüket, líráju- kat fejezik ki, »de annál kevésbb'é a megvizsgálandó tárgy, a ma- gyarság tényleges tulajdonságait.::
Mivel ezek a lírai magyarságvíziók, — a szerkesztő megállapí- tása szerint — elrajzolják és méltatlanul színezik a magyarság ké- pét, nemzeti érdek kívánja felisímierésüket, hogy azokat az asztalról lesöpörve, megtaláljuk az objektív tudományos megismerés módjait.::
»Igaz, — írja, — majd minden nemzetnek van jellemrajza leg- nagyobb fiaitól, azoktól, akik őt leghevesebben, legszenvedélye- sebben szerették, de ezek a jellemrajzok az elkerülhetetlen lírai vo- násokon kívül a hic et nunc, az adott időbeli és társadalmi körül- mények színfoltjait is hordozzák. Széchenyi bizonyára érezte ,az örök nemzet szárnycsapását, de amit ki tudott fejezni beszéddel és betűvel, abban kétségtelenül több volt az akkori nemzetből,
16 L.: Széchenyi, Világ, 329. 1.
17 L.: Szabó István, A magyarság életrajza.
18 A magyar nemzeteszme. Kat. Szemle, 1939. évf. 646. 1.
S Z E M L E 81
százada magyarjaiból, mint az ősökből. És hol vannak ma Szé- chenyiek, nálunk és más népeknél ?«
Az idegen népekről készült tudományos igényű jelliemképeik- től is kénytelenek voltak lehangolva elfordulni, s így ezen művek szerzőinek módszerét sem követhették. »Meg kellett tanulnunk, — írja, —_ hogy egyetlen ember, legyen az kitűnő szakember, vagy a modern világ szellemiségének, még oly kiemelkedő alakja, kép- telen a nemzeti jellem összetett jelenségét pontosan, a valóság- hoz ragaszkodva leírni.«
»Ilyen módszertani töprengés során kellett felismernünk a lkutatás korlátait és belenyugodnunk abba, hogy a fantázia és líra elemeit akkor tudjuk a legfoiztosabban távoltartani tudományos munkánktól, ha midegyikünk a saját szakmájára korlátozza magát
|és ott iaz ő speciális tudománya módszereit alkalmazza. Ily mó- don a nemzet képe sok vonásiból fog adódni, bár előre bizonyos volt, hogy. az egyes szaktudományoktól szolgáltatandó vonások egymáshoz hasonlatosak lesznek.«
Lássuk már most: mi az, ami magyar bennünk, ami a magyart magyarrá teszi, ami sajátos magatartásunkat adja, ami nemzeti önérzetünk alapja, ami nevelésünkben megszemélyesül, ami mun- káinkban tárgyiasul, ami harcainkban érvényesül, ami szubstan- ciális életerönk, és ami nemzeti hivatástudatunkban fejeződik ki.
Ravasz László: A magyarság című szép tanulmányában (13—36 lap) összefoglalja a magyar lélek egyetemes törvényeit, s így valójában magasröptű hangulatos útmutatót írt e nagyszabású hun- garológiai mü elolvasásához. Meggyőző fejtegetéseinek az a végső tanulsága, hogy »a magyarság akkor lesz teljessé, ha minél tisztább öntudattal és minél nemesebb erkölcsiséggel párosul.«
Babits Mihály is összefoglaló tanulmányt írt A magyar jellem- ről (37—86. 1.) A »mi a magyar?« kérdést különösnek érzi, »Ha.
kicsit sarokba szorítanak, magunk sem tudjuk, mit kérdezünk.« - Kétségtelen azonban, hogy a magyarság lényegéről van szó, arról, ami benne sajátos és összetéveszthetetlen, - ami mindentől, ami nem magyar, megkülönbözteti. A phenomenologia poetica mód- szerével kidolgozottt tanulmánya terjedelmes, azonban nem jelent új határkövet a magyar nemzeti önismeret útján. Azt pedig, hogy a patópálos lomhaságot pompás és napjainkban is bölcsnek bizo- nyuló nemzeti tulajdonságunkká általánosítja, — több bírálóval együtt' — mi is túlzásnak tartjuk, sőt károsnak ítéljük. Széchenyi épen az ellenkező tulajdonságra következtet abból, hogy a ma- gyar ember kellemes, állapotát nem szenvedő, hanem cselekvő
alakban fejezi ki, amikor azt mondja: Jól megy a dolgom, jó dol- gom van. Petőfi is azt kérdezi István öccsétől: »És máskülönben hogy van dolgotok?«
' Eckhardt Sándor: A magyarság külföldi arcképe cím alatt (87—136. 1.) külföldi írók összegyűjtött véleményei és jellem- zései alapján azt mutatja be, hogy milyennek látja a külföld a imagyárt a honfoglalás óta, s minek tartanak! a külföldiek bennün- ket napjainkban. Szellemes bemutatójából is kitűnik, hogy ez a nemzetkép minden korban a politikai helyzet függvénye volt, s bi-
Magyar Paeclagogia LI1. 1—2. 6
S 2 .84 S Z E M L E
zony a legtöbb esetben nem volt kedvező. Csak sajnálni lehet, hogy a múltból fennmaradt e kedvezőtlen »klisék« ma is gátol- ják a tárgyilagosabb s reánk nézve, kedvező nemzeti jellemrajz kialakulását. Trócsányi György vonatkozó nagyvonalú tanulmányá- ban19 szintén elismeri, hogy »Eckhardt az átlagemberbe begyöke- rezett kép átvilágításával eléggé nem dicsérhető munkát végzett.:;
Kár, hogy, — a torzulásokra szegezvén figyelmét, — nem mutat rá ugyanolyan határozottan a kedvező megállapításokra. Hinnünk kell, hogy, — ha kellő utánajárással sikerül mindenünnen eltün- tetni azt a //gyalázatot, mit ránk kentek a századok;;, akkor a mostani teljesítményeink alapján rólunk kialakuló külföldi képek is hívebb tükrözői lesznek majd valóságos nemzeti értékünknek.
Keresztury Dezső: A magyar önismeret útja címen (137—
168. 1) végigvezet la magyarság önszemléletének változásain. Kár, hogy a mai magyarság-szemléletekre már nem terjeszkedik ki.
Hálás feladat lett volna a magyarság mibenlétének feltárására irányuló lényegvizsgálatokat áttekinthetővé tenni és értékelő egy- bevetésüket megkönnyíteni.
Annak idejién megszoktuk, s ezért ma sem tudjuk máskép el- képzelni A magyar irodalom kis iúkré-t, mint a volgai lor Vassal a borítólapon. Beöthy Zsolt irodalomszemlélete sze-
rint látszatilag ez az ősmagyar lovas jelképezi leginkább a szabadságot és vitézséget megtestesítő magatartásával,- — -aki, épen ezért, Széchenyi megérzése szerint is," igen boldog
lehetett, — a magyarságnak nemzeti irodalmunkban kibontakozó lelkét. Ez is arra enged következtetni, hogy magyar embertan nélkül szó sem lehet magyarságismeretről; s épen ezért Bartu.cz Lajos: Magyar ember, típus, faj című dolgozata (169—192. 1.) akár a kötet élére is kerülhetett volna antropológiai és pszichofizikai illetőleg behaviorisztikus bevezetőnek. Amint ugyanis a gömbnél laz, ami kivülről domború, belülről szükségképen homorú; úgy pnnak, ami testi tekintetben magyar típusnak tűnik fel, szellemi ol- dalon általában, az elfajzásokat nem számítva, magyar jellem felel ímeg. A kettő együvétartozását kivülről leginkább a szem árulja ei, a nyilt és' bátor magyar tekintet.
Az is nyilvánvaló, - hogy az embertan kutató- területén kívül hasztalan próbálnók a //mi a magyar?;; kérdésének lényegét meg- közelíteni, embertanon értvén azt a vteljességes an.troprológiác-t, .amely a társadalomban élő egész embert tanulmányozza, vagyis az ember összes öröklött (faji) és szerzett (népi), mind testi mind lelki tulajdonságainak zárt egészet alkotó együttesét, az azt be- folyásoló ezerféle külső és belső miliővel együtt. //Ez a kérdés ugyanis, — írja szerzőnk, — a test és lélek, faj és etnikum, az öröklött és szerzett bélyeg problémáit együttesen és -egymással való szoros kapcsolatuk alakjában rejti magában.;:
Végeredményben így felel a kcuyv címében adott kérdésre: »A mai magyarság az euráziai rasszkörbe tartozó különböző eredetű és ősiségű öröklésvonalaknak, rasszelemeknek igen bonyolult össze-
19 Nemzeti önismeretre törekvés, Társadalomtudomány, Bp. 1940., 4.
sz. 413. 1.
SZEMLE 83
szövődése, amelynek váza, fő anyaga ma is a honfoglaló magya- rok által hozott örökséganyag. A magyar nemzettesten, mint bio- lógiai és szaporodási körön belül élő, egymással állandó keresz- teződésben levő vérrokon egyéniekben generációról generációra1
speciális rasszbeli összetételű testi és lelki öröklésmagnak a tör- ténelem évezredes sodra (és a magyar hazának adott természeti és társadalmi miliője által megszabott manifesztálódása az, ami a magyart a világ minden más népétől megkülönbözteti.
A miagyar lényegnek tehát három alaptényezője van: 1. a speciá- lis testi lés llelki rasszbeli összetétel, 2. a történelem által létre- hozott és irányított biológiai életközösség,. 3. a magyar haza ál- landó miliője.
Az évezredes magyar nemzettest, a magyar történet és a ma- gyar haza a »magyar ember« alakjában oly szorosan összeforrtak,
•hogy egyiket a másik nélkül el sem tudjuk képzíelni. Ha e ténye- zők egyikét elvesszük, nem lesz teljes többé a fogalom, hogy
»miagyar«.
A miagyar emberre biológiai alapon a szó szoros értelmében áll a költő szava: »Áldjon vagy verjen sors keze,
Itt élned s halnod kell.«
Zsiray Miklós: Nyelvünk alkata címen (193—216. 1.) a szak- ember avatottságával ismerteti a magyar nyelv alapvető anyagi és szerkezeti vonásait. Összehasonlító alapon meggyőz arról, hogy
»nemhőgy restelkednünk niem kell, hanem büszkék lehetünk nyel- vünkre, nyelvünknek -viszonyító ragokban és színes szemléletes- séggel telített képzőkben való gazdagságára. Ne elméleteket ol- vassunk bele a fényekbe, hanem a nyelvi tényekből vonjuk le a következtetéseket/: Tökéletesen helyes felfogás, mert a »tény«-bén kifejeződő »elmélet« valamiennyi lehetséges elgondolás között, — épen a tényben gyökerezésénél fogva, — egyedül helytálló. Azon- ban »tény«- a ' nyelvalkat és nemzeti lélekalkat egymástól való kölcsönös függése is, aminek kifejtésével lehet igazán megsze- rettetni, magunkénak, legféltettebb kincsünknek éreztetni nyel- vünket.
Zolnai Béla.: A magyar stílus (217—262. 1.) jellegzetes tu- lajdonságait fejti ki egyfelől nyelvünk természetéből, másfelől a kódexek prózája, Zrínyi hadtudományi értekezése, Gyulai Pál Vörösmarty-életrajza, valamint Szabó Dezső »háborgó prózája«
alapján. É stílusvizsgálatokat azonban, épen magyarságismereti szempontból, ajánlatos lett volna a nyelvbeli kifejezés egész te-
rületére kiterjeszteni. ' A magyarság mibenlétére vonatkozólag, a történelem mellett,
kétségtelenül az irodalom tár fel a legtöbbet, mégpedig, — a mi véleményünk -szerint ís, — az egész irodalom: költészet és széppróza egyaránt. Mondhatjuk, hogy az irodalom egy nép, egy nemzet lelkének önleleplezése, sajátos magánvalóságának kivetí- tödése. Ezért kár, hogy Farkas Gyula már tanulmánya címével is:
A nagy köl\tök tanúságtétele (263—296. 1.) a költőkre korlátozta vizsgálatait, amikor irodalmunk magyar - jellegének kimutatására, vállalkozott. Azt örömmel elismerjük, hogy sikerült megláttatnia,'
.84 S Z E M L E
miféle kiváló tragikai erő rejlik a magyarság jellemében. Készség- gel ismételjük iazt is, hogy »a nagy magyar költő valóban min- dig az volt, almi a népe erényeiben, melyeket szerényein leple- zett, hibáiban, melyeket kíméletlenül ostorozott. Mindenképen esz- mény, melyet ösztönösen élni és tudatosan .akarni kell, hogy testvéreinek nevezhessük magunkat/:
Kerecsétiyi Dezső: Magyar irodalom. (297—340. 1.) című tö- mör és szép tanulmányában nem annyira űj adalékokkal járul hozzá a könyv címében feltett kérdéshez, mint inkább az iroda- löm és a nemzeti jenllem kölcsönös hatását vizsgálja. Azt, hogy irodalmunk mennyiben módosítja nemzeti jellemünket, ennek vi- szont mi :a szerepe áz irodalom alakításában. »A magyar író, — olvassuk szerzőnktől, — egy soha el nem érhető emberi szintézis után vágyik, azoknak az igen reális tapasztalatoknak a segítségé- vel, melyeket egy egész nemzet sorsával való azonosulásból szerzett.«
A magyarság mibenlétének irodalmi vizsgálata mellett, — Kjállay Miklóssál együtt2.0 — mi is szűkreszabottnak érezzük Viski Károly: A magyar jelleg a néprajz tükrében (341—378. 1.) címen nagy gonddal megírt tanulmányát. Ebben összegyűjti mindazokat a népi, tárgyi és szellemi kultúrában jelentkező megnyilatkozásokat, melyek magyarságismeretünknek tartozékai. Németh Lászlónak az egész könyvre vonatkozó kritikai állásfoglalására emlékezve21 meg- állapítjuk: úgy »tölti ki oldalaik, hogy — Trócsúnyi György-gye 1 együtt22 — //szívesen olvastuk volna tovább.«
Kodály Zoltán: Magyarság a zenében (379—418. 1.) című ta- nulmányát Németh László23 kiválónak minősíti,- mert kiderül be- lőle,Jhogy z>,a honfoglalók kigúnyolt ázsiaisága zenében máig élő, leghasználhatóbb hagyományunk...« Meg sem kíséreljük az idé- zést, mert mi sem tudnók abba hagyni: //Egyik megállapítása érde- kesebb, jellemzőbb, tanulságosabb a másiknál/: Abban is teljes- siéggel egyetértünk Trócsányi György-gye\ié, hogy //Kodály tar mulmánya egymagában is értékessé tenné az egész kötetet/: A magyar zenére vonatkozó kutatások eredményeinek mesteri össze- foglalásával lelkesítő tájékoztatót ad a jövőre nézve.
Kállay Miklós ugyanilyen kiválónak minősítette Gerevich Ti- bor: A magyar művészet szelleme (419—488. 1.) című tanulmá- nyát is, amelyben vizsgálja képzőművészetünk magyar jellegét,
•hogy kimutathassa a magyar lélek művészi alakító erejét. »A
"nagy korstílusoknak, — írja szerzőnk, — egyik országban sem (tudtak ellentiállni, siettek azokat befogadni és áthasonlíljani a saját hagyományaik és ízlésük szerint/: Ennek tulajdonítható, hogy //a nemzetközi kapcsolatok ellenére sem jött létre nemzetfölötfci művészet. Az egymást követő korstílusok mindenütt nemzeti fo-
20 L.: M i a .magyar? Vázlatok a nemzeti önismeret kérdéséhez. Nemzeti Újság 1940. a.ug. 14. sz. 6. 1.
21 L.: Sz. Gyí.: M i a magyar? Magyar Élet, 1940. V. évf. 6. szám, 8. 1.
22 L.: Nemzeti önismeretre törekvés. Társadalomtudomány, 1940. évf.
429. 1.
23 L.: u. o.
21 L.: i. folyóirat 431. 1.
S Z E M L E 85
galmazásban jelentkeztek/: Ebből nyilvánvalóan . következik', hogy
»külföldi hlatások és áramlatok, idegen elemiek vizsgálatánál és azok megítélésében nem annyira az átvétel nyiers ténye, mint inkább átalakulása a fontos, az értéktöbblet, amit az átvevő nemzeti mű- vészet sajátos szelleme hozzáad. Nemzetközi ábrázolási témák és motívumok vándorlásában ezt a többletet, a nemzeti stílusakarat alakító hatását kell kielemezni és kiemielni.« »Az úji áramlatok miagyar földön saját medret ástak maguknak, folyásuk és hullám- verésük a magyar talaj geológiai alkatát követték, felületük a mi egünket tükrözte. A nemzetközi látás nem csökkentette művésze- tünk nemzeti jellegét, annak európai színvonalát emelte, lehető- ségeit tágította, erejét felfokozta/:
Fenti néhány idézetben is a kultúrszociológiai szempontú ide- genhatásvizsgálat mesterének bizonyul szerzőnk, akinek sikerült is a (magyar művészet alkotásaiban a magyarra jellemző vonásokat megláttatnia. Képanyagának kiszemlélésében épp olyan művészi jszakavatottság érvényesült, mint Jeges Ernő festőművésznek a könyv védőborítékát diszítő s a mű tartalmához simulő tervezésében.
Trócsányi György véleményéhez25 csatlakozva, kétségtelennek ' tartjuk, hogy »mindenki, aki a jövőben a magyar nemzeti karakterről írni fog, nem nélkülözheti azokat a meggyőző megállapításokat,
( a m e l y e k e t e z a t a n u l m á n y t a r t a l m a z .
A testes kötet 13. tanulmánya, — A magyar jellem történetünk- ben címen (489—556. 1.), — kialakuásában és hatásaiban mutatja be a (magyarság mibenlétét.
E kötetzáró nagyszabású és összegező vizsgálathoz Szekjű Gyula ismét-, — akárcsak1 a kötet előszavában az egész kérdés meg- oldásához, — teljes történetkutaíói otthonosságot mutató, éber tudományos lelkiismeretességre és finom történetbölcseleti érzékre valló módszertani kétségeskedés és mérlegelés után fogott csak hozzá.
A történeti módszertannak az emberi természet azonosságát hirdető alapelve szerint az emberek mindenütt, minden korban, minder. évszakban és éghajlat alatt ugyanazok, az élet ugyanazon törvényeinek engedelmeskedve sírnak és nevetnek, dolgoznak és henyélnek, csoportokba állanak és gyilkolják egymást.- S épen mert minden ember természete egyforma, nincs emberi történet, mé- lyet lefolyásában és motívumaiban pontosan meg ne ismerhet- nénk. (489. 1.),
A történet alkotó erői és azok hatásai is következőleg mindig és mindenütt ugyanazok, s ha mégis van különbség, akkor ez nem az emberi természet többféleségéből, hanem külső természeti és történeti erőkből szármlazik. Ezek hatása alatt idővel minden nép története más útra ;téi(t s ezzel módosult maga a nép, maga az ember is. A lényeges az, — írja szerzőnk, — hogy van népi jelleg lós hogy iez!t a népi jelleget a természet és történet alakítja, mó-
dosítja, változta!,tja, sőt ezek az ő szülői is. (491. 1.) Ebből követ- kezik, hogy: a magyar népi jelleget csak. mint történeti képződ- ményt, időrendileg elrendezett vizsgálattal ismerhetjük fel. (493. l.)„
25 L . : i. folyóirat 433. 1.
.86 S Z E M L E
Hómon Bálintnak a honfoglaló magyarok lelki tulajdonságaira, vonatkozó mesteri összefoglalása szerzőnk nézete szerint a leg- teljesebb jellemzés. A további kutatás (egyszerűsítése érdekében azonban a jmagyar paraszt lelki ősét jellemző tizenhét vonást csök- kenthetőnek tartja háromra, annál is inkább, mert azokból a többi is könnyen kikövetkeztethető. Ezen alapvonások szerint a magyarok szabadságszeretők, vitézek és körmönfont politizálok.
Szent István volt az, aki az ősi magyar szabadságszeretetet föld- höz kötötte, tájakhoz, folyókhoa, a 'n'égy folyó és a Kárpátok orszá- gához. Ettől fogva irányul a magyar szabadságszeretet Magyar- ország ps a ómagyar állam függetlenségének megvédésére (502. 1.) így lett ez a magyar vitézség főfeladatává. Ebben nem csekély rész jutott a [harmadik ősi tulajdonságnak!, a politizáló hajlamnak is.
E népi-nemzeti fő jellemvonások épségben maradását és ez- által a régi hagyományok érvényesülését az biztosította, hogy a középkori magyar politikát egészben. véve született magyarok, mégpedig régi családok tagjai intézték (511. 1.). Urak és »parasz- ,tok« ugyanazon népi nyelvet beszélték. Emberfeletti nehézségek- ikel megszületettt a középkor második felében a magyar nyelv- nek európai keresztény kultúrát kifejező készsége, s így a vezető réteg ugyanazon magyaros légkörben élt, mint az alsóbb néposz- tályok (512. 1.). A jobbágy még nem volt kizárva a nemzeti (műveltségből, tehát a népet és vezető osztályát szoros anyagi és szellemi kapcsok és közös kultúra tartották össze. Ennek nemzeti jelentőségét, — írja.szerzőnk, — igazában csak mi tudjuk méltá- nyolni, akik magunk előtt látjuk »magaskultúra« és népi kultúra, politizáló vezető osztály és nemzetileg közönyös szegény nép borzasztó kettészakadását (514. 1.). A végzet az 1514-i jobbágy- törvényekben teljesedett be, melyeket Verbőczi István felvévén Hár- Imaskönyvébe, ezzel érvényüket 1848-ig biztosította. (514. lg). Az ország lakosságának 95°/o-a ezzel tehetetlenné, mellőzhetővé, sem- imivé vált. Az uralomra jutott egy,huszadrész magyar közt már csak kevés szabadságszerető, vitéz és belátó akadt; ezek mind ot,t voltak Mohácsnál; elvesztették életüket, de megmentették a ma- gyar becsületet (517. 1..).
A politikai történet Mohács utáni katasztrófád és a társadalmi helyzet, a jobbágyság állami elnyomottsága s ebből folyólag leg- lalább is közönye a nemzeti célok iránt, alakította ki a X I X . század helyzetét, mely, minden optimista szemlélet csúfjára, még mára is kihat. (547. E]),
Az egész világ demokratizálódott, —' állapítja meg szerzőnk,
— nem utolsó sorban azon népek, melyek' a demokrácia ellensé- geinek nevezik magukat. Minden nép összefogja erőit és szenti- mentálizmust megvetve, az II Príncipét felülmúló realizmussal várja a krízis megoldását, vagy kitörését, jól tudva, hogy minden embe- rére szüksége lesz mindkét esetben. M i ezalatt dolgainkat érzel- gősen, gyűlölet, hála, szeretet politíkátlanságával nézzük, vezető rétegünk pedig la még mindig tizenkilenc huszadnyi öntudatlan magyarnak nemzeti munkásságát oly módon akarja megindítani, hogy saját gondolkodására akarja nevelni. Az ősi jellem letéte-
S Z E M L E 87
iményese, a nép igazi valósága iránt époly kevés érzék él, mint történeti és régi népi kultúránk egyesítése iránt, ami pedig a ma- gyar jövőnek egyetlen szellemi alapja (555. L).
A magyarság ősi jelleme erőteljes és finom vonások egybe- fiiződéséből állt elő: vitézségtől szolgált szabadságszeretetből és az egyedülálló, senkire nem számítható magányos ember körülte- kintő, hideg józan érzékéből. Jövőnk ezeknek a tulajdonoknak, mondhatjuk: erényeinknek érvényesítésétől függ, tehát épenség- gel nem reménytelen. De, — erre különösen figyeljünk! — amíg az psi erők egyetlen mai letéteményesei, a szegény nép és mindazok, akik nem felelősek az utolsó emberöltő hibáiért, ki nem alakítják a z ' ú j vezető osztályt, mely ismét történeti multunk és jellemünk szerint fog cselekedni, addig nekünk, a szellem embereinek kell kötelességünket megtenni, még akkor is, ha végül bele is hullunk nyitott szemmel Kölcsey, Vörösmiarty, Arany sötét kétségbe- esésébe (556. l.j.
Reméljük, sőt hinnünk kell, hogy magyar nemzetpolitikai tu- datosságtól vezérelt szociálpolitikával és neveléssel ennek elejét lehet venni, általánossá lehet tenni azt, a vité,zség lényegét jelentő elszántságot, amellyel népiségünk lényegének szabad kibontako- zása elől minden .belső és külső akadályt elhárítunk és a.szabadság örömérzésében biztosítjuk Isten adta életterünkben az igazság érvé- nyesülését.
Szerzőnk maga miutat rá arra, hogy a nemzeti hibákat már legelső felfedezőik, így Zrínyi, és Rákóczi, nemzetneveléssel akar- tjaik a magyar lélekből kiküszöbölni. Mivel, — írja ugyancsak szer- zőnk, — ezek a ihibják nem szervezetbeli, születés óta élő jelensé- gek, hanem csak idővél fejlődtek ki, bizonyos, hogy nemzetnevelés tárgya lehet megjavításuk. Ezt a nevelési munkát azonban nem pedagógusaink vállalták magukra, hanem költők, írók, a nem- zeti létben mélyen gyökerező államférfiak (548. 1.). Jóllehet nyil- vánvaló, hogy az akkori viszonyok között ezt a »pedagógusok«
nem vállalhatták, kivették a részüket mind a kezdeményezésből, mind magából a munkából. Egy-egy példát említve: Gróf Zrínyi
•Miklósnak kortársa jés a nemzeti művelődéspolitika tekintetében szellemtestvére .volt Apácai Csere János. A dúsgazdag mágnásnak született gróf Széchenyi István pedig huszonhétéves korában meg- vallotta: »— Irigylem az iskolamestert, aki gyermekieket tanít s j ó polgárokat in-evei "az országnak —« Irigyelte,, a gazdagok és ha- talmások kivételével, mindazok sorsát, akik használnak és segíte- nek. Első helyre és megnevezve mégis az »iskolamester«-t tette.
»Mert ha kicsiben tés szerény körülmények közt is, de1 ugyanazt végzi a nevelésnek minden munkása, amit ő maga nagyszabású elgondolás szerint később teljesített s amire egész életét áldozta:
a jövendő Magyarország fejlésén munkálkodik/:25 Ennek él ma, s élt, — ha kevésbbé világos nemzetnevelői hivatástudattal is, —
25 L.: Prohászka Lajos elnöki megnyitó beszéde a Magyar Paedagogiai Társaság 1941. évi szeptember 20-i emlékülésén. Magy. Paed. L. évf. 3—4.
sz , 282 1.; Széchenyi című díszmű (szerk. Bagoly Béla), Athenaeum, Buda- pest,. 1942. 220. 1.
.88 S Z E M L E
£ X V I I I . század végén s a X I X . század elején, annak előtte és azóta is, sőt még a magyarságellenes kormányintézkedések elle- nére is.
Azt is be kell látnunk, — Herbzrtnak e tanulmány elején idézett ' megállapításával épen ezt kívántuk biztosítani, — amit Imre Sándor egy évszázaddal Herbart után magyarságismereti vonatkozásban ismét átélt, hogy a nemzeti jellem képének végleges meghatározása beláthatatlan messzeségben tűnik fel, még abban a korlátolt körben is, mely csupán egyes főbb adatokat foglal magában.27
Széchenyi fenti tanúságtétele s Apácai nevének puszta említése 'magában is — tudatosítva — fokozza1 a hiányérzés!, amelyeit a ma- gyar munkáról 'és a magyar nevelésről szóló tanulmány elmaradása keltett bennünk. A magyarság isme retben 'mind a kettő igen lényeges.
Az előbbi fontosságának kifejtését illetékes szakértőktől remél- jük; az utóbbira vonatkozólag azonban itt kell hangsúlyoznunk, hogy — ha már egész kötetben a műveltség gondolata az ural- kodó, — a magyar nevelés gondolatának alakulását, korról-korra való érvényesülésének módját és mértékét is be kellett volna ma- tatni. Hiszen épen a [nevelés gondolatának lényege az értékes' tulaj- donságok óvása, ápolása és fejlesztése, vagyis az, amit az egész mű főfeladatának kell tekintenünk.
Csak mint érdekes adatot említjük meg, hagy a némietség mi- voltát kutató munkák közül egyik legújabb28 csak tíz tanulmányt tartalmaz; de a nevelés, katonáskodás és munka köztük van, még- pedig ebben az összeállításban: A német nyelvről, A német köl- tészetről, A ném;et építészetről, A német zenéről, A német neve- lésről, A német katonaságról, A német technikáról, A német gazda- sagról, A német városról és A német tájról.
A mű kiegészítésére vonatkozó észrevételünkkel távolról sem kívánjuk annak jelentőségét kisebbíteni, vagy értékét csökkenteni.
Hiszen maga a mű tartalomjegyzéke is meggyőzhet bárkit arról, hogy a népi-nemzeti mibenlétünkre vonatkozó kutatások eredmé- nyeinek eleddig nemcsak legterjedelmesebb, hanem legátfogóbb összefoglalása. Kár, hogy az igazi elmélyítő »összefoglalás«, a tulajdonságok tudományos rendszerezése elmaradt. A terjedelmes
•műben való eligazodást és az olvasóra bízott rendszerezést, a ré- szek együttlátását, a jellemvonások egy képbe való foglalását meg lehetett volna egy gondosan összeállított tárgymutatóval, vala- mint a könyvészeti adatoknak egyöntetű és arányos feltüntetésével könnyíteni.
Ha nem ismerjük azt, mi bennünk a magyar, akkor nem is ápolhatjuk, fejleszthetjük, művelhetjük magunkban és másokban azt, ami magyar és sohasem képezhetjük ki magunkat a Széchenyi kívánta iniemzeti erőre. Ezért igyekszünk minden iskolafajnak tan- tervi utasításában, útmutatásában a nemzetnevelést magyarságis- meretre alapítani, a hazafias nevelést népi-nemzeti tulajdonságaink feltüntetésével reálissá tenni, s a nemzeti és idegen művelődési
27 V. ö.: Magyar vonások nevelésünkben, 14, 1.
28 Von deutscher Art. Kiadta a müncheni Deutsche Akademie, elnökének, Siebert Ludwignak tiszteletére.
I R O D A L O M 91
elemeknek iskoláinkban folyó küzdelmében a nemzeti műveltség túlsúlyát, a magyarság jellemvonásainak érvényesülését biztosítani.
Feladatunk ma sem lehet más, mint //magyarságunk kifejtése és annak szűz szeplőtlenségében való fenntartása.:;
Szekfü Gyula és munkatársai nyilvánvalóan ezt a feladatot akarják mindannyiunk számára megkönnyíteni. Szándékuk nemes- sége nyilvánvaló s . a könyvükben történt- kivitele is elismerésre méltó. Azonban alighanem igaza van Hantvas Bélának, — s itt ismét gondoljunk Herbart és Imre Sándor megállapítására, — amidőn azt írja:29
»Azt, hogy 'mi a magyar, sohasem fogjuk megmondhatni; mert
•egy néphez való tartozás nem a tudás kérdése, hanem alapvető kollektív, irracionális és tudattalan gyökereké, — Széchenyi is ezekben sejtette! — amelyeket épen olyan kevéssé lehet tudatosí- tani, mint az ember élményeit az anyaméhben.;:
Elég, Fa hiúságból, vagy elbizakodottságból, illetőleg kis- hitüségből nem tévesztjük meg önmagunkat, hanem //a való szö- vétnekével:; kezünkben kenessük magunkban is az igazságot.
»A mi multunk olyan ' époszián gazdag, a mi népünk' olyan csodákat termő nép,, a mi nyelvünk, irodalmunk, zenénk, művésze- tünk olyan páratlanul szép és eredeti, hogy nem kell mást tennünk, csak tárgyilagosan, becsületesen megismerni magunkat térben és időben,;;30 és — ;e nemzeti önismeretünknek megfelelően élve és alkotva, — gyarapítani magyarságismeretünk kedvező oldalát tevő
•jótulajdonságainkat, népi-nemzeti erényeinket, mert ezek felelnek meg azoknak a legmagasabb értékeknek, amelyek nemzetnevelésünk és minden nevelés legfőbb céljai.
Váradi József.
I R O D A L O M .
Komis G y u l a : A tudományos gondolkodás. (A tudós lelki rlkata.) 1.—II. kötet. Budapest, 1943. Franklin. 8-r., 312, 372 1.
A kultúra fogalma magában foglal maradék nélkül mindent, ami -e világion számunkra értékes. Az ember a világ- .és így a kultúra birtoklásáért fáradozva legkönnyebben a tudomány már feltárt titkait sajátíthatja el, hiszen ezek a kultúra szövedékének racionálisan megragadható részei. A mű- vészet, az er.köl.cs és a vallás a kultúránaik már sokkal nehezebben hozzá- férhető és meghódítható területei, hiszen -kisebb mértékben tartalmaznak racionális, ésszel felmérhető vonásdkat. Azt h-ihetnők, hogy a tudío-mányhoz hasonlóan a tudós elmemozgása is racionális kategóriákkal könnyen meg- 'Iközelíthető, hisz a görög //hasonlót hasonlóval;; elv alapján ez lenne a
legkézenfekvőbb. A tudományos irodalomban ennék megfelelően találkoz- tunk eddig is több olyan próbálkozással, amely/ a tudós munkáját, a te- remtő gondolat megszületését -és kibontakozását főképen a természettudósok
29 V. ö.: Katolikus Szemle 1939. évf. 612. 1.
30 L.: pálóczi Horváth Lajos, A magvar alsóbbrendiiségi érzésről. Ma- gyar Élet, 1942. é vf. 10. sz. 13. és kk. 11".
