GERSON ÉS NEJE

Z S O L T B É L A

GERSON ÉS NEJE

G E N I U S K I A D Á S

6 3 0 5 0

I*. N, MÚZEUM KÖNYVTíl* i

1, Mvoi.it, Uövctlánnat!'*

X i b &

1 ^ 0

Kunossy Grafikai Műintézet Részvénytársaság, Budapest

ro33

Kedves Barátom, amikor Born-Himmelsdonner herceg feleségül vette Krepp Gittát, a híres tán- cosszinésznőt, a nemzetközi sajtó naponként oldalakon át szellőztette a mésalliance részleteit.

Emlékszem, hogy asztalunkat is rendkívüli mó­

don foglalkoztatta az ex-herceg és a Deauville- tól Assuanig és Pasadénától Zoppotig közismert nagy kokott szerelmi története, amely nem szű­

kölködött megható részletekben sem. Kétségte­

lenül a legmeghatóbb, hogy amikor az uralkodó­

hercegnek, a házi törvények szerint, le kellett mondania rangjáról és hitbizományi majorátu­

sáról, Krepp Gitta nyilatkozott a lapokban és mintegy magára vállalta, hogy az egzisztenciát- lanná vált Born-Himmelsdonner herceget to­

vábbra is rangjához méltóan fogja eltartani.

Az asszonyi önfeláldozásnak ezt a mértéktelen- ségét bizonyára alaposan kiaknázza majd e nagy szerelem anyagából készülő hangosfilmszcená- rium, amely a demokratikus Nyugat-Európa kö­

zönségét épugy el fogja bűvölni, mint ahogy

— némely, a cenzúra által megkövetelt változ­

tatásokkal — forró estéket szerez a hagyomány­

éi tekintély tiszt elő Kelet-Európa mozirajongói­

nak is.

Mi már akkor megállapítottuk, hogy ezek a szenzációs házasságok, mésalliance-ok és mor- ganatikus nászok leginkább filmszcenáriumnak valók, mert megvan bennük az a varázslatos sablón, amely egyedül tudja újra és újra felger- jeszteni és kielégíteni a napi munka és gond polgári és proletári tömegeinek képzeletét. Mert

ebben az esetben is mi történt? A dúsgazdag herceg — természetesen fiatal, szőke, autó-, póló-, galamblövő-bajnok —, aki a német csá­

szárság bukása után megmentette óriási birto­

kait, menthetetlenül beleszeretett a táncosnőbe.

Ahogy ez Orth Jánossal, Wölfling Lipóttal és Burg Ferdinánddal történt, a fiatal hercegnek fontosabb volt a boldogság, mint a rang és a vagyon. Elhagyta keresztesháborutjárt ősei kastélyát és ha nem is szállt le a kunyhóig, de beköltözött a grunewaldi villába, amit Gitta, kinek apja nyerges és szíjgyártó mesterlegény volt, akárcsak Ebért, az első német köztársasági elnök, húszéves pályájának erőfeszítésével ava­

tott a »Sport in Bild« és a »Das Lebeny cimü magazinok leghatásosabb illusztrációivá. Krepp Gitta hálószobája a »Das Lebeny-ben: felejt­

hetetlen hindu pompa és francia raffinement;

Krepp Gitta tornaterme a »Sport in Bild«-ben nemcsak a legmodernebb felszerelésről és zu­

hany készülékről, de egy, az évtizedes küzdel­

mekkel töretlenül dacoló, hibátlan aktról is tesz tanúságot.

Amikor tehát ez a főúri házasság nyilvános­

ságra került, sőt robbant, Hollywoodtól Buda­

pestig minden színházi újságíró és filmember izgalomra gerjedt. Ragyogó, regényes főúri és müvészszerelem; mésalliance, de nem túlságosan demokratikus; semmi Arme Leute-szag. Kas­

télyfelvételek és kéjlakinterieurök — ezredszer újra a legbiztosabb befektetés. Es mintha csak egyedül Metro-Goldwynnek lenne igaza a kerek világon: az asztalunknál ülő finom és müveit hölgyek, sőt okos és komoly férfiak lélekben már meg is váltották zsöllyéiket az előadásra.

Akkor én valahogy azt találtam mondani, hogy véleményem szerint, a vasárnapi fővárosi lapok bármelyik házassági hire mögött sokkal több váratlan, rejtelmes és izgalmas húzódik meg,

mint akár a mayerlingi tragédiában, amelyről Claude Anet most irta meg a 2747-ik regényt.

A társaság hitetlenkedett, csak te voltál az egye­

düli, aki azzal a fentartással, hogy az átlag­

polgárral általában nem nagyon történhetik kü­

lönös érdekesség, elvben igazat adtál nekem.

Akkor elhatároztam, hogy állításomat igazolni fogom és felkértem a társaság egy tagját, hogy jelöljön meg az újságban tetszés szerint egy házassági hirt és én ki fogom bányászni belőle a szenzációt. A társaság téged bízott meg ezzel a feladattal és te ceruzával köriilkanyaritottad a következő közleményt:

»Gerson Zoltán, a Kelenföldi Kender­

gyár Részvénytársaság cégvezetője és Wlissingen Elly házasságot kötöttek.

(Minden külön értesítés helyett.)«

Hat hónap telt el azóta és én egy történetiró alaposságával, később egyenesen a kutató szen­

vedélyességével vetettem rá magam a Gerson—

Wlissingen-házasság anyagának feltárására. Hi­

hetetlenül izgalmas részleteknek jöttem a nyo­

mára. Hogy milyen módszerrel, mellékes, s hogy sikerül-e felizgatnom vele korunk szenzáció­

éhes közönségét, azt sem tudom biztosan. Min­

denesetre, megállapodásunkhoz híven, itt köz­

löm a Gerson—Wlissingen-ügy pontos adatait, nyersen, minden alakítás, hozzáadás és elhall­

gatás nélkül.

:• hb'tV- O ÍW W i.ni;

i.

1.

Gerson nyitott szemmel feküdt az ágyban.

Izgatottan gondolkozott, sokszor pillanatokra előreszaladtak a gondolatai s ilyenkor nem tu­

dott egyébről, csak a nedves gipszszagról és a friss brunolin és terpentin ózönillatáról. Háború­

utáni új ház az új Lipótvárosban, közel a hajógyárakhoz és a fertőtlenítő-intézethez. Két­

szobás komfortos lakás. Most csak a szagát érezte, mert éjfélutáni éjszaka volt és csupán a tükrös fehérneműszekrény homlokzatdíszére esett sárga folt egy fatelep hamvas izzólámpá­

jának világából.

Még nem ismerte a lakást, mert csak két napja költözött bele. Szemközt azonban bizo­

nyosan ott áll a két ikerszekrény, az összetolt ágyak előtt kétségbevonhatatlanul, négykézláb, a díván, letakarva a méterre vásárolt arab imaszőnyeggel. Hogy asztal van-e a szobában, nem tudja. Felül, hogy megbizonyosodjék, de a szoba öble sötét titok. Visszahanyatlik és ta­

lálgatja, hol vannak a villanykapcsolók. Azt tudja, hogy az ajtó mellett nincs; már amikor először végigjárta a lakást, megállapította, hogy ezek az új házak „impraktikusabbak“ , mint a régiek. A komfortos fürdőszobában már az első napon nem folyt a víz. Az előszobában folyton gázszag: a resót ki kell cseréltetni. Költözködés­

kor az udvariban megrepedt a plafon, amikor a könyvszekrényt a helyére zökentették a munká­

sok. ö a maga részéről szívesebben költözött volna régi házba, legszívesebben a Lágymá­

nyosra, közel a gyárhoz. De a „jósnő“ ragasz­

kodott az új házhoz és a komforthoz. Egyáltalá­

ban a jósnő bele sem engedte őket szólni, hogy hol fognak lakni és hogyan, ő bérelte ki ezt a visegrádiuccai lakást és ő vette a bútorokat is.

Gerson szóhoz se juthatott, pedig lett volna né­

hány óhaja. Nem mintha különleges igényei lennének, de neki is van valamelyes elképzelése az ízlésről és a lakályosságról. De a jósnő meg akarta kímélni őket a berendezéssel járó kelle­

metlenségektől s az esküvő után úgy költöz­

tek be a saját lakásukba, mint egy ismeretlen szállodába, ahol nekik kell alkalmazkodniok a bútorok véletlen karakteréhez, idegen akarattól meghatározott topográfiájához.

Két napig „nászutazlak“ a Lukács-fürdőben s mikor hazatértek, mindketten végzetesen el­

kedvetlenedtek. Elly már a hallban kezdett to- porzékolni, lekapta a falról a kommód fölé ki­

szegezett japán legyezőt.

— Hányszor mondtam a mamának, hogy nem kell ez a vacak! s a földhözvágta és rá­

taposott.

A ,,vacak“ trienti emlék volt, a jósnő egy ezredünnepélyen nyerte a tombolán. Elly apja akkor kapitány volt és a jósnő fiatal és sovány.

A legyezőnél kezdődött és folytatódott a kínai zsirkő-nippeknél és betetőződött az úriszobában, amikor észrevették az íróasztal fölé kiszegezett szarvasagancsot. A szarvasagancsot a Wesse­

lényi uccában vásárolta a jósnő, szintén rész­

letre, mint az ágyakat és a fürdőszoba gazdag higiénikus berendezését. Elly nyomban le akarta szakítani a falról, de Gerson megakadályozta.

Azzal az ürüggyel, hogy a szegek helye meg­

marad a falon, — valójában azonban titokban tetszett neki a szarvasagancs, férfiasnak és vi­

dékiesen úrinak érezte. Elly valahogyan ösztön- szerűen ráeszmélt a stílszerűtlenségére, — de csakugyan, mit csináljanak a sebekkel a frissen

festett falon? Három képük volt mindössze: egy nyír fasor alkonyaiban; egy csendélet görög­

dinnyével és két banánnal és a Kelenföldi Ken­

dergyár túristaklubjának csoportképe, felvéve a Dobogókőn. A három kép már a falon függött és hasonló okból nem lehetett őket elmozdítani a helyükről. A szarvasagancs tehát egyelőre az íróasztal fölött maradt.

2^.

Gersont azért meglepte Elly indulatossága. Az irodában, ahol hét évig együtt dolgoztak, de még a kéthetes menyasszonyság és a nászút alatt, a Lukács-fürdőben sem sejtette egy pillanatig sem, hogy ilyen harsány hangok és elszabadult gesztusok lappanganak benne. Valósággal meg­

rémült, amikor a hangos szóáradat rekedt riká­

csolásba szaladt s a papucsos lábak pattogva fel-alá tappogtak, amiben a tegnapi albérlő bérkaszárnyafolyosói patáliák szokott kísérő­

zenéjére ismert.

Elly az irodában a dolgozni kényszerült úri- lány, katonalány kivételes szerepét töltötte be.

Ornstein vezérigazgató kissé mindig büszke volt, hogy a „bulankai hős“ leányának diktálhatja a leveleit. A bulankai hősről ugyan nem tudtak a hadikrónikák, mert Elly apja, Wlissingen ez­

redes, főhadbiztos volt a szkutarii hadseregnél és Bulankánál nem az ellenséges golyó, hanem a gyomormérgezés végzett vele. Romlott kaviárt evett az ezredes és négy nap múlva már el is te­

mették. A katonák, akik a zenés temetéshez a dísz-szalvét szolgáltatták, azt sem tudták, mi a kaviár, sőt már-már azt sem tudták, mi a kenyér.

Ám azért Wlissingen ezredes hősi halottnak szá­

mított és a családi legendát, amely szerint al­

bán parasztok megmérgezték, átvette a Kelen­

földi Kenderfonó is. Elly a legenda presztízsé­

vel ült az írógéphez és mindenkor a megkülön­

böztetett kegyelet és az eredetének kijáró, kissé idegenkedő tisztelet tapintatával bántak vele felettesei épúev, mint kollégái. Gersonban ez a tisztelet kezdettől tökéletes közönnyé szürkült.

Túlságos fehérsége, mozdulatlan szőke haja, amiből, mintha rézből lett volna öntve, egy tincs sem lazult ki sohasem, egykedvű, vízszínkék szemei, amelyekből sem intelligenciájára, sem temperamentumára nem lehetett következtetni, egyszerűen nem foglalkoztatták. Sohasem fir­

tatta tovább: mellek, csípők, combok — nem is látta őket. Hogy vele valaha kapcsolatba kerül­

het, erre sohasem gondolt.

3.

Öt év előtt kánikulában napokon keresztül kettesben dolgoztak a szűk udvari irodában. Ger- son bocsánatot kért és levetette a kabátját, mert csurgott róla a víz. Elly biccentett s szokott merev tartása nem módosult, lélekteleniil ko­

pogtatta a betűket, miközben le sem vette tekin­

tetét a gyárudvaron emelkedő salakdombról.

Gerson egyszer félbeszakította a diktálást.

— Mondja csak, Elly kisasszony, magának nincs melege?

— Nincs, — felelte a lány gépiesen.

Csakugyan, a bőre száraz volt, az arcán ép­

éi gy, mint a szűk dekoltázsból kilátszó mellén.

Gersonról szakadt a víz, a homlokáról, a füle mögött. A zefír-ing alatt külön érzékelte az egyenként leszaladó izzadsággyöngyöket. Az iz­

zadt tenyerét folytonosan a nadrágjába törül- gette. Ekkor bizonyos kényelmetlen csodálat tá­

madt benne a lány testi magasabbrendűségével szemben, ez a csodálat azonban még inkább el­

választotta tőle. Gerson ifjúkora kezdetétől küz­

dött eredendő maszatossága ellen. Valójában nem is a maszatosság, hanem a tisztátalanság bűntudata ellen. A fatelepi raktárnok családja öt

gyermekkel egyszobakonyhában húzódott meg.

Gerson tizennyolcéves korában látott először polgári fürdőszobát. A kereskedelmi iskolában egyszer nyilvánosan megszégyenítették, mert nem volt tiszta a füle. Egy Gallai nevű osztálytársa jelentette fel; törvényszéki elnök fia volt és hasonlóan túlfehér és barátságtalanul tiszta, mint Wlissingen Elly. A grafitporos iskolapado­

kon együtt pancsoltak és Gallai keze fehér ma­

radt, mint a kisasszonyé, mialatt az övére éve­

ken keresztül lemoshatatlanul rátapadt a tinta­

ceruza indigókék nyoma és a körme alja kiirt- hatatlanul feketéllett. Gallai ruháján soha egy folt, egy gyűrődés, holott egész éven át ugyan­

abban a szürke öltönyben járt iskolába. Az övére ismeretlen anyagok nyoma tapadt, sok olyasmié, amivel sohasem került érintkezésbe.

Az iilepén nagy olajfolt éktelenkedett; kifür­

készhetetlen, hogy került oda.

Amikor Gallai mosatlan füle miatt bejelen­

tette az osztályfőnöknek, sírva védekezett:

— Tanár úr, kérem, én mosakodtam.

Ez a Gallai verseket írt, szinte túlságosan tiszta rímekkel —, ő meg sem próbálta, mert érezte, hogy sohasem tudna egy rímpárt összehozni. De vezetett a kereskedelmi levelezésben, amelynek nehézkes, rozsdás fordulataiban sok komolysá­

got és realitást talált. Gallai volt az osztályban a legtrágárabb, a fiúk nagyrészét ő fertőzte meg a kamaszkori kéjjel, ám míg a többiek egyre fonnyadtabbakká és lesujtottabbakká váltak, ő változatlanul vidám és üde maradt.

Mikor Gallai följelentette Gersont a füle miatt, Kondor tanár úr szigorúan összevonta a szem­

öldökét. Kondor tanár úr sötétszürke ruhát hor­

dott, magas, majdnem papos mellényt és hat­

szögletű fehér pikényakkendőt, mindig ugyan­

azzal a rózsaszín kamea-tűvel. A manzsettáját nem gombolta fel az ingére, ezért állandóan széles, patétikus gesztusokkal kísérte az elő­

adását, miközben folyton gépiesen kapkodott a már-már kicsúszott kézelője után. Nyári meleg­

ben a manzsettáját maga elé rakta a katedra­

asztalra. Gersont, noha a legjobb tanulók egyike volt, nem szerette. Palástolhatatlanul örök pro- letárságát tanári puritánsággá nemesítette az idő.

De ez a puritánság szinte feltűnően vonzódott a tiszta, szőke, lányosképű fiúkhoz. Ezeket nem szidta össze, ha valami csibészséget követ­

tek el, holott általában, ha kijött a sodrából, szinte családiasán durva volt —, ezeknek a lel­

kűkre beszélt s végül megsímogatta őket.

Kondor a fiú göndör hajában, fényes képé­

ben, félszeg, alázatos modorában saját gyerek­

korára bukkant s ezért, ha csak tehette, el­

kerülte. Még felelni sem hívta fel szívesen. Titok­

ban talán elnézőbb volt iránta, mint a többiek iránt, de inkább becsületességből, mint ellágyu- lásból. Most azonban mégis feltámadt benne va­

lami automatikus szolidaritás és keményen le­

intette Gallait:

— Ez nem tartozik magára. Nem vagyunk óvodában. Nem tűröm ezeket a hecceket.

Mert Gerson ellen állandóan konspiráltak.

Igaz, hogy megtorlásképpen, mert hiányzott be­

lőle mindenféle kollegialitás. Sohase tudta meg­

érteni, milyen erkölcsi parancsra kell közösséget vállalnia a fiúk többnyire logikátlan, haszonta­

lan és veszélyes kalandjaival. Gerson tanulni akart, le akarta tenni az érettségit, mert apja és bátyja sorsán megismerte a szörnyű proletársá- got. A fiúk heccei, érzése szerint, zavarták abban, hogy a kitűzött célját símán elérje, hogy úri­

ember, hogy polgár legyen. És aztán: irtózott a szemérmetlen nyíltságtól is, amelynek a fiúk nemi érésük tüneteiről beszámoltak egymásnak, sőt nem ritkán falkába verődve, a tornaterem öl­

tözőjében, vagy a ligetben közösen kísérleteztek, ő is megtántorodott néha, de titokban és pokoli, hosszantartó lelkiismeretfurdalások árán.

Semmi érzéke nem volt az „összetartás'* iránt.

Ö bizony kiadta az első tanári kérdésre a tettest, aki a kilincset bekrétázta, vagy a táblára csúfo­

lódó, esetleg palánkra való ábrát rajzolt. Árul­

kodott és úgy érezte, neki van igaza, mert tiszteli a törvényt. Született tekintélytisztelő volt, a ta­

náraival szemben legyűrt magában minden kriti­

kát. Különösen Kondorért rajongott és annál inkább, minél elérhetetlenebbé vált, hogy a leg­

kitűnőbb tanulmányi eredményekkel és minden mozdulatára leső mohó udvariassággal kicsikar­

jon belőle a maga számára egy kis közvetlensé­

get. Otthon a családban valóságos Kondor­

legenda támadt előadásai nyomán. Ezekbe néha kitalált intimitásokat csempészett, atyai beszél­

getéseket és gyengédségeket, amelyeket elkép­

zelni is boldogság volt Kondorral kapcsolatban.

Fenséges megközelíthetetlenségében Kondor há­

rom éven át középponti istensége volt iskolai mitológiájának.

Gallait éveken keresztül gyűlölte, de egyúttal gyáván elismerte, hogy különb nála, másféle, másfajta. Ugyanúgy, ahogy ezt Wlissingen Ellyvel kapcsolatban már az első pillanatban megállapí­

totta. Nem mintha azóta nem végezné el szinte túlzóan, sőt ceremóniásan mindazt, amit a hi­

giéné s a mindennapi kozmetika egy jól szoanyí- rozott úriember számára előír, de sohasem tudta többé leküzdeni az aggodalmat, hogy vala­

mely legyőzhetetlen, ősi, örökölt tisztátalanságot hordoz magával, mint a néger a feketeségét.

Sötétbarna bőre volt és göndör, drótszerű haja.

A fehérekben és szőkékben antipódusait gyű­

lölte. Minthogy semmi kedve nem volt a meg- szégyenüléshez és a fiaskóhoz, ahova, rögesz­

méjévé vált hite szerint, a hozzájuk való közele­

dés feltétlenül elvezetett volna, még férfiismerő­

sökben is kerülte ezt az ellenséges típust. A fehér terror idején, ha szembejött vele egy ma­

gas, szőke, kékszemű fiatalember, meggyorsult

a szívverése és a lába. Föllélegzett, amikor el­

haladt mellette anélkül, hogy öklével az arcába vágott volna. A nőkről nem is beszélve . . . Még prostituáltban is a kissé molett, fekete, olaj­

fényes bőrűt kereste.

4.

Lenyűgöző, nagy belső bizonytalanságérzetét nem utolsósorban ilyen külsőségek táplálták.

De Wlissingen Ellyvel szemben nem csupán ez a motívum kényszerítette tartózkodásra, ami tulaj­

donképpen nem is volt tartózkodónak nevezhető, mert hiszen soha egy reflexmozdulatot sem telt utána.

Gerson a nőket két kategóriára osztotta: aki­

ket meg lehet kapni, nem is egy éjszakára — mert ehhez sem volt elég képzelete és mohó­

sága —, csak egy órára és akiket feleségül le­

hetne venni a pénzükért. Wlissingen Elly egyik kategóriába se tartozott. Gerson megszokta, hogy ott van az irodában, női segéderő, úrilány, ezredes árvája, aki előtt nem lehet malackodni és testi ordináréságát, amelynek fegyelmezését a nyolcórai irodai idő nagy próbára tette, szabad­

jára ereszteni. Lassanként azonban elkényelme- sedett vele szemben ebben a viszonylatban is.

Végül is, a felettese. Először még engedélyt kért tőle, hogy levethesse a kabátját, később már engedélyt sem kért, sőt a nagy melegben a gallér­

ját is levetette.

Egy kulcs lógott vaskarikán az ajtófélfába vert szegen. Eleinte még nagy mesterkedésébe került, hogy észrevétlenül leemelje, szinte lelopja és közönyös képpel kiosonjon. Idővel nyílt, bá­

tor gesztussal nyúlt érte és szinte játékosan csörgette a karikát. A lány meg se rebbent. Egy­

általában a lány sem látszott az ő létezését a le­

diktált levelektől elkülönítve tudomásul venni.

Iroda után rendszerint együtt mentek a ka­

puig. Wlissingen Ellyt egy magas, szőke, pakon- partos fiatalember várta minden este a kapuban.

A fiatalember kopott tiszti uniformist viselt, pa­

roliján két levágott csillag helyével. Leszerelt tiszt. Gerson másfél éven át naponként találko­

zott vele, de a villamosmegállóig mindennap el is felejtette.

— Visz lát! — mondták egymásnak a kapu­

ban Gerson és Elly. Gerson megbillentette a ka­

lapját, Elly biccentett és megváltozott arckifeje­

zéssel, élénk beszélgetésbe kezdett a tiszti­

ruhással.

— Csakugyan, hova lett a tisztiruhás? — kér­

dezte most Gerson a sötétben, mert ráeszmélt, hogy az utóbbi hetek mozgalmában elfelej­

tette a tisztiruhás létezését. Most hirtelen gyanakodni kezdett, de nem izgatottan, félté­

kenyen, hanem inkább bizonyos kajánsággal önmaga iránt. Mint aki ismét talált valamit, ami miatt még rászedettebbnek, még gyámoltalanabb hülyének érezheti magát. Mert az alaphangulata az esküvő óta inkább az öngúny volt, mint a két­

ségbeesés.

— Na tessék, ezt jól megcsináltad, alaposan bevásároltál magadnak — motyogta maga elé önkínzó kárörömmel.

5.

Gerson Zoltán nyitott szemmel feküdt az ágy­

ban. A szomszéd ágyban hangtalanul aludt Wlissingen Elly. Üt napja, hogy megesküdtek.

Csak az anyakönyvvezető előtt, a felekezeti kü­

lönbség miatt. Gerson nem akart hitet változ­

tatni, tekintettel az öregekre. A raktárnok és a felesége ugyan olyan messze éltek Pesttől, hogy kérdéses — „tekintettel a súlyos gazdasági vi- szonyokra“ —, hogy valaha is viszontlátják-e Zoltánt s az is igaz, hogy Gerson valósággal

száműzte őket Pestről, amint kezdett valaki lenni a Kelenföldi Kender-nél. Kétségtelen, hogy azért konvencionálisán gyengéd volt a szülőkkel szem­

ben és sohasem árulta el, milyen halálosan ne­

heztel rájuk. Az anyjára drótszerű hajzatáért, az apjára nemcsak a szakasztott mása miatt, de fő­

ként, mert ifjúsága gusztustalan, civilizálatlan szegénységét neki tulajdonította. S amellett az öreg Gerson akkoriban olyan büszke volt a maga étel- és testszagú otthonára, hogy szigorúan meg­

sértődött, ha észrevette, hogy elvágyódik belőle.

Valójában Zoltán elvágyódása nem is volt igazi meghasonlottság: egészen őszintén ő is otthonosabban érezte magát az ismerős szagok között s a lompos családi fesztelenségben, mint bárhol másutt.

Reggel hatkor a két fiú nagy pöfögéssel, locso­

lással készül a gyárba. Az öreg már öt óra óta sétál a volt barakk-kórház körül. Az anyja regge­

lit oszt, az egész kép olyan, mint kis átszállóállo­

máson hajnali vegyesvonat-érkezéskor a III. osz­

tályú váróteremben. Ő tulajdonképpen félig- meddig végig ébren van, de nem nyitja ki a sze­

mét. Neki csak hét órakor kell ébrednie, ő a csa­

ládban az egyedüli intellektuel. A bátyja és az öccse ipari munkások, az egyik cipőfelsőrész­

készítő, a másik vasesztergályos. Nekik hétkor sípol a gyár, neki nyolckor szalutál a portás:

— Jó reggelt, Gerson úr . . .

Negyednyolckor bejön az anyja és megrázza.

Ügy tesz, mintha a legmélyebb álomból, álmél- kodva ébredne. Reggelire kávét kap és kiflit, a többiek csak tejet és kenyeret. A cipőjét, ruháját kitisztítva teszik az ágya elé. Aztán gyors öltö- zés, felületes homlokcsók a mamának, el a villa­

mosmegálló felé. A sarkon újságot vesz, a villa­

moson olvas egészen a gyárig. Délben a Kender­

fonó tisztviselő-menzáján étkezik. Este nem biz­

tos, hogy időben hazamegy, de a vacsoráját félreteszik. Megtalálja a konyhában a rezsón,

akármilyen későn is érkezik a kávéházból.

Egyetlen szenvedélye a biliárd, néha órákig el­

játszik Brosch úrral, a pénztárossal, vagy akár vadidegenekkel. Néha éjfél van, amikor hazatér, sötétben vacsorázik, sötétben eltalál az ágyába, anélkül, hogy beleütköznék valamibe. Ő egyedül alszik, a többiek párosával.

A lakás szörnyű, ha napközben elképzeli: 6.

nyomortanya, éjjeli menedékhely. A kályhán, pohárban olaj úszik a víz tetején, az olaj színén kerek fadarabon átfúrt kanóc. Ez a mécs derengi be Gerson éjszakáit és orrfacsaró világosságával könyörtelenebbiil leplezi le a szobát, mint a nap­

fény, amely különben is csak délelőtt kilenc óra tájban deríti fel az egyik falat néhány pillanatra.

Ennek a falnak alapszíne vörhenyes, befröcs­

kölve barna pettyekkel. A szalmazsákokkal foly­

ton a padlóra zökkenő ágyak, kék és piros cihákkal. Összecsukható cselédágy, amit reggel a fiúk kivisznek a folyosóra. Barna puhafa szek­

rények. Stokedli lavórral. A sarokban kávéházi álló vasfogas. Foncsoravesztett tükör, melyben csak leguggolva, ferdéntartott nyakkal látja ma­

gát az ember, ha önborotválkozik.

Az ágyak felett nagypapa és nagymama kréta­

rajza: az öreg olyan, mint a vénségére sem meg­

javult zsebtolvaj, az asszony, mint a méreg­

keverőnő a bíróság előtt. A mécs fölött tus­

sal és arannyal cirkalmazott rajz zsidó betűkből és számokból: nagymama és nagypapa halálo­

zási évfordulóinak rituális naptára. Es kifür­

készhetetlenül — senki sem emlékszik, kitől kap­

ták, hogyan került oda — a szemközti falon me8gypiros, aranyszegélyű rámában régi olaj- ny?m at: Faust és Grétchen.

. éjszaka egymás hegyén-hátán, a székeken, az támlákon és az ablakkilincsekre aggatva, a c \ ctett ruhák. Lerúgott cipők a földön és lapuló

harisnyák, mint az alvó vakondokok. És nappal is — örök reménytelenség, hogy a sok emberhez tartozó tárgy végleges helyet találhasson. Néha napokig hever a széken egy foltozásra váró fehérnemű-darab. Lyukas harisnyák gomolyaga az ablakdeszkán. Asszimetrikusan, szétjárt papu­

csok orra szimatol ki az ágyak alól. A mama már nem is harcol a tárgyak fatális önrendelke­

zése ellen. Örül, hogy úgy-ahogy helyre tudja állítani a rend látszatát. Reggeltől estig motoz és közben főz a konyhán, kevés pénzen sokat, sok embernek. Ide oda topog és hallgat a hosszú délelőttön, amikor nincs otthon senki. Lehetőleg nem gondol semmire. De ha hazajönnek, akkor az első alkalommal kicsattan. Senki sem hall­

gatja már a mama félig mártíri, félig gonosz kia­

bálását, de az öregasszony az egész délelőtti némaság után mohón zsörtölődik. Mire azonban Zoltán hazaérkezik az irodából, már kifáradt, már közönyös, sőt Zoltánhoz sokszor egyenesen gyengéd, ő volt testileg a leggyengébb a fiúk kö­

zül, inkább ezért taníttatták, mint feltűnően je­

lentkező eszességeért. De Zoltán szorgalmával és szívósságával, kezdettől a legjobb tanulók közé emelkedett. Ez meglepte, később elragadta a szülőket. Simonhoz, az idősebbhez, vagy Kornél­

hoz, a fiatalabbhoz, a legkisebb konfliktusra odavágódott az ószövetségien sötét átok: „Bár meghaltatok volna, amikor szültelek bennete- ket!“ „Hogy miért nem pusztul el az ilyen, aki így halálra tudja kínozni az anyját.'* Zoltánra csak gyerekkora elején zúdultak az ordináré lamentációk, de mióta az intellektuel szemük­

ben misztikus útját járta, soha többé.

A papa kemény ember, bár csak ritkán fortyant fel, de akkor fékezhetetlenül. Ilyenkor az arca vérvörös lett és hatalmas tenyerei nem mérlegelték, hova sújtanak. Egyébként, szemben a mamával, szerette az életet és istenfélő opti­

mista volt. „A mindenható majd csak megsegít",

mondta a háborúban, amikor ötvenéves korában sáncot ásott, a komműn alatt, amikor öreg szak- szervezeti ember létére éhezett családostól, az ellenforradalomban, amikor négy napig benn­

tartották a rendőrségen, mert rá akarták bizo­

nyítani, hogy kommunista volt. Holott ő men­

tette meg a cég vagyonát. Tizennégyéves kora óta dolgozott a cégnél. Előbb nehéz testi mun­

kát, később a testi és a primitív szellemi munka keverékét. Kölyökkorában kidolgozatlan parkett­

kockák toronybarakásával kezdte. Majd meg­

bízhatósága és értelmessége munkafelügyelővé léptette elő. Megnősült, elvette egy kisfuvaros leányát. Három fia született. Otthont alapított és büszke volt az otthonára, szépnek és nagynak látta.

Most raktárnok, aki pepitafüzetbe jegyzi a köbméterek számát, de néha még ma is ledobja a kabátját és segít megrakni a vagonokat, ha sürgős a szállítmány. Fizetése kétszáz pengő és tüzelőfa. A munkásokkal való érintkezésben megkérgesedett, ám ez a durvaság a családi kör­

ben többnyire érdes jovialitásban oldódik fel. Ő is Zoltánt szereti legjobban a fiai közül. Dédel­

getett álma volt, hogy a fiú idővel a vállalatnál legyen könyvelő. De Zoltán az érettségi után nem ment el bemutatkozni az igazgatóhoz, ho­

lott a szerződtetése már el volt intézve. Nem akart az apja tehertételével indulni pályájának

—, úgy érezte, apja proletársága egyszer és min­

denkorra lehúzná magához.

Céltudatosan el akart szakadni miliőjétől, lázi tani a kapcsolatot a családdal és elfeledtetni ön­

magával is a házat, amelyben született és föl­

serdült. Sárga ház, pesti ház, a régi váci vám körül. Aki építette, még a misztikus malter­

sárkányok és a mafla gipszangyalok költészetét is irigyelte azoktól, akik homlokzata mögött fognak élni. A földszinten egy tejcsarnok kék­

betűs cégtáblája. Szomszédjában péküzlet,

Z»olt Béla: Geraon és neje 2

a kenyér állandóan étvágygerjesztő szagával.

Egy bezárt bolt, valaha temetkezési válla­

lat volt benne, de mióta községesítették a halált, nem költözött helyébe semmi. Pedig Zol­

tán gyerekségének hétéves koráig egyetlen csillogása: a sárgaréz splitterrel kivert kék gyerekkoporsó.

Bent, a rozsdás vasrácsok mentén, a barna ajtók mögött mindenféle ember. A napszámosé­

tól az állásnélküli középiskola tanáráéig minden­

fajta szegénység, szenny és cikornya. A ház arisztokratája a cigányprímás, aki körúti hotel­

étteremben muzsikál és minden délben tanítja a bandát az újabb slágerekre. Zoltán így ismeri meg a zenét. De soha sincs otthon, amikor a banda már folyékonyan játszik, így a zenéről egész életére az marad az érzése, hogy nem egyéb a hangszerek hamis zür-zavaránál. A ház­

mester rendőr és úgy bánik a lakókkal, mint a foglyokkal. A ház néha napokig szinte melan- kólikusan csöndes, mint a járványkórház. Néha megvadul s olyan, mint a tébolyda.

Gerson, mióta a gimnáziumba beiratkozott, alighogy érintkezett a házbeliekkel, de senkivel se barátkozott. Már ebben az időben csupa fel- nőttes megfontoltság és rendszeretet. Zsebkése van patentgombos tokban, töltőtolla és az iskolai és otthoni fiókja kulcsát karikára fűzi. ö revi­

deálja a hónap végén a fűszereskönyvet. A rit­

kán érkező leveleket vele olvastatják fel. A ház gyerekei egyébként is sokkal erősebbek és vál­

lalkozóbb szelleműek voltak, semhogy követni tudta volna kalandjaikat. A öccse és a bátyja viszont minden „zríben“ benne voltak. Egy­

szer be is vitték őket a rendőrségre, mert késpengével kifosztottak egy automatát. Ami­

kor felnőttek és inasnak adták őket, a szak- szervezetekben „lopták az időt“ és lányok után jártak. Mikor a bátyja tizenhatéves volt, teherbe­

ejtett egy tizenötéves nyomdászlányt, aki a har­

madik emeleten lakott. A lány anyja, aki szintén a nyomdába járt, berontott hozzájuk és pénzt követelt, hogy a magzatot elcsinálják. Pénz nem volt, a gyerek megszületett, de szerencsére meg­

halt. Az apja ekkor minden másnap félholtra pofozta Simont, mire a fiú három hónapra el­

költözött hazulról, de visszatért, mert nagyon anyás volt. ő mindettől végig idegen és érintet­

len maradt, de most, hogy új életének keretei még üresek voltak, mindez mégis izgatóan hiányzott.

7.

Mikor cégvezetői kinevezése után végre egye­

dül maradt a saját szobájában, kényelmetlen, zavaró ünnepélyesség tölti el: mintha sajátmaga inkább feszélyezné magát, mint a család. Za­

varja a külső zaj: a józsefkörúti járáskelés robaja, villamos, autó — és sokáig hiányzik neki a belső zaj a békés elalváshoz. A szuszogás és horkolás és nyöszörgés orkesztere, mely huszon­

hét évig álomba zenélte.

Eleinte nem mer korán hazamenni. Közeli kávéházban tölti éjfélig az időt Biliárdozik s közben a kenyereslánnyal kezd barátkozni. Egy este felviszi magához. A kenyereslány Újpesten lakik és szívesen marad vele, hogy ne kelljen órákig villamosozni az éjszakában. így valahogy lassankint barátságosabb a szoba, idegensége megtörik, a tárgyak egyre inkább beavatódnak az intimitásaiba. Aztán, amikor már éppen meg­

találná a helyét, csúnya hetek következnek:

megbetegszik a lánytól, ebédidőben ambulan­

ciára jár és éppen abban az időben, amikor OJirnstein vezérigazgató először hívja meg va­

csorára.

Ez közvetlenül a sztrájkmozgalom után tör­

ténik. Gerson nagy szerepet játszik a sztrájk meghiúsítása körül, ö az, aki egy héttel előbb

2*

értesíti az igazgatóságot, hogy a munkások ké­

szülődnek s a tisztviselők, ha nyiltan nem is szolidárisak velük, de a kezükre járnak. Gerson szívből nem szereti, ha a szegény emberek hep- ciáskodnak.

— Láttuk a közelmúltban, hova vezet, amikor a prolik kezébe kerül a hatalom —, vágott vissza égő meggyőződéssel Broschnak, a pénztárosnak, aki, bár nem volt szocialista, morális és kollé- giális szempontból kifogást emelt a „besúgás"

ellen. Végeredményében Gersonnak volt igaza, mert cégvezetővé léptették elő. A vezérigazgató meghívta vacsorára és félévenkint emelték a fizetését.

8^.

Gersonnak a szociális mozgalmak iránt való ellenszenve gyerekkori élményekben gyökered­

zik. A sárga házat valamikor szinte félévenként megrendítette a sztrájk. Egy délután, váratlan időben hazatoppannak a férfiak, a képük vörös, a szemük dülledt és fényes, ököllel gesztikulál­

nak és dong a léptük. Egész magatartásuk fenyegetődző és erőszakoltan elbizakodott, mintha a hangosságukkal és durvaságukkal ön­

magukat bátorítanák. Az asszonyok előbb szóf­

ián ijedelemmel merednek rájuk, csöndesen le­

teszik, ami éppen a kezükben van, aztán ki­

mennek a szobából. A konyhában leülnek a vizespadra és az ölükbe ejtik a kezeiket. Aztán előbb szipogva, később hevesebben, majd végül görcsösen sírnak. A gyerekek csodálkozva köré­

jük sereglenek és átragad rájuk a sírás. A férfiak ekkor kivágják az ajtót és handa- bandázva a síró csoport elé dobbannak. Előbb iivöltve magyarázkodnak, majd, amikor a sírás nem csitul, közéjük csapnak. Ekkor a sírás ordítássá fokozódik. A férfiak fejükbe vágják a kalapjukat és hajnalban kerülnek vissza, része-

gcn vagy egészen csöndesen, kifosztva minden önbizalmukból.

Reggelre azonban az asszonyok visszanyerik cselekvőképességüket és elindulnak a környékre hitelért. A férfiak hepciásan vagy behúzott nyakkal elvonulnak a sztrájktanyára. Otthon az asszonyok elkeseredése lázadó haraggá fokozódik a férjek ellen, akiket mindúntalan megbolondí- tanak a bujtogatók. Az egész ház rikácsol, min­

den nyitott konyhaajtón ugyanaz a delíriumos szöveg árad ki, mint jó időkben az ételszag.

Aztán, néhány nap múlva, a férfiak is többet ülnek otthon, mert a sztrájkalap kezd kimerülni.

Ettől kezdve félóránként más és más egyszoba- konyha robban, mint a tempírozott akna. Dön­

getik egymást, edények és ablakok csörömpöl­

nek. Aztán, néhány nap múlva, bekövetkezik a melankolikus depresszió. Egy csecsemő meg­

hal. Egy kamaszlány megúnja az üvöltést és a koplalást és eltűnik. Csönd van, mintha min­

den ajtóra kiszögezték volna a fertőzőbetegség vörös céduláját. A férfiak ágyban maradnak naphosszat. Az asszonyok kiapadt szemmel és szájjal baktatnak föl a lépcsőkön, kezükben a lottyadt cekkerekkel. Egy este detektívek jön­

nek, kérlelhetetlenül faggatódznak, magukkal visznek egy-két embert.

Aztán egy este megérkezik a hír, hogy más­

nap reggel munkába állnak. A gyár majdnem mindig győz. Gerson a törvényszerűen ismétlődő fegyverletételekből messzemenő tanulságokat von le. A gazdagok az erősebbek, a gazdagokkal nem lehet kikezdeni — állapítja meg. — A gazdagokat tisztelni kell, sőt lehet is őket tisz­

telni. Egyszer vizsga után az apja bevitte a gyárirodába, a főnökhöz. Soha senki nem bánt vele barátságosabban, mint az a gazdag ember.

Egy újonnan vert koronát ajándékozott neki.

Az apja is, akárhogy verték a mellüket a sztráj-

kólók, naponkint ellopódzott a gyárba és trafi­

kált a főnökökkel.

9.

A kommunizmus alatt a középső kereskedel­

mit végezte. Az osztályban alig akadt valaki, aki ennek a riasztó változásnak igazi értelmét fel tudta volna fogni. Számukra ez a forradalom csupán a fiúk lázadása volt az apák, a tanárok, a felnőttek ellen. Ebben a lázadásban a leg­

szélsőségesebben éppen a gazdagok és a tekin­

télyesek fiai vettek részt. Minél több gonddal és részletességgel foglalkoztak otthon a nevelésük­

kel, annál elnyomottabbaknak érezték magukat s most végre elérkezettnek látták az időt, hogy

„megszabaduljanak láncaiktól**. Az osztály két- három proletárja, akiket születésük óta kényte­

lenül szabadjukra hagytak, nem érezték olyan mértékben a friss szabadságot, mint a nevelő­

nőktől, nyelvtanároktól, zongoratanároktól, illemszabályoktól agyonterrorizált úrifiúk. A legforradalmibb Gallai volt, a törvényszéki elnök fia. Az öreg Gallai a legfélelmesebb tanácselnök volt a törvényszéken. Nemcsak a büntetés mértékét szabta meg könyörtelen szigorral, de a vádlottal való bánásmódban is megsemmi­

sítőén érdes és kéjelgően kaján volt. Egyike volt az ország legnépszerűtlenebb embereinek. Ott­

hon, a családban, szintén „elnökölt**. A fiúk, akik egyszer megfordultak Gallaiéknál, nem merték többé betenni lábukat a tisztviselőtelepi villába. Az ötszobás lakásban mindenki lábujj­

hegyen járt és suttogott. Az elnököt sohasem lehetett látni. A kertrenyíló úriszobában lappan­

gott, de a házban mégis az volt az érzése min­

denkinek, hogy mindent lát és mindent hall. Ha a fia elkövetett valami csirkefogóságot, elzárásra ítélte. Az eset súlya szerint, elsőfokon az élés­

kamrába, másodfokon a WC-be, harmadfokon

a pincébe. A fiúk egyízben, amikor Gallai négy napig nem jött az iskolába, azt beszélték, hogy Gallai mamája öngyilkossági kísérletet követett el. Az újságok azt írták, hogy álmatlanságban szenvedett és sokat vett be az altatóporból.

A kommunizmus alatt Gallai lett az osz­

tály főbizalmija. A tanárok rettegtek tőle, mert az igazgatót mingyárt az első héten elmozdította a diáktanács segítségével. Igazi forradalmisága azonban mégis a család felé fordult. Május elején egy reggel az öreg Gallait bevitték a gyüjtőfogházba. A kis Gallai diadalmasan jelen­

tette be az osztálynak, hogy „elintézte az öreget".

Gerson szorongva, zavartan figyelte ezt a fej­

tetőre állított világot. Egy pillanatra sem szaba­

dult a biztos tudattól, hogy az egész átmeneti képtelenség és a felnőttek és a gazdagok végül diadalmaskodni fognak. Ugyanolyan lehetetlen­

ségnek tartotta, hogy a szegények végkép be­

üljenek a grófi és bankári palotákba, mint azt, hogy a Nap helyére a Föld kerülhet fényforrás­

nak. Az apja mérséklete megnyugtatta, az öreg sem mozdult az egyszobakonyhából, pedig a Nagy János uccában jelölt ki neki három­

szobás lakást a lakáshivatal. Az iskolai mozgal­

makban passzív volt, bár eljárt a gyűlésekre.

Május elsején azonban, amikor az iskola fel­

vonult a Milleniumi emlékhez, otthon maradt.

Betegséggel mentette ki magát, de a fiúk ellen­

forradalmárrá bélyegezték és üldözőbe vették.

10.

Ekkor, egyízben, közel kerülhetett az imádott Kondorhoz. A puritánságba és ünnepiességbe belemerevedett Kondor, aki évtizedek szorgal­

mával úgy nevelte magát neuraszténiás, izga­

tott filozopterből kiegyensúlyozott konzervatívvá, mint ahogy a talmi patinát edzik az új bronzra, sehogy sem találta meg az új helyzethez illő

hangot és gesztusokat. Az egzisztenciájáért való reszketés alkalmazkodásra ösztönözte, ám ugyanekkor föltámadt benne a félelem: hátha vége lesz és akkor jön a számonkérés. Külön­

ben, ha akart is alkalmazkodni, a fiúk nem engedték. A nehézkes, dogmatikus pedagógus képviselte legmerevebben a fenség elvét a kated­

rán. Akárhogy próbálkozott, az új korszak dialektikája is atyai pátosszal hangzott az ajká­

ról és gesztusai majesztózusak maradtak. A fiúkat ez a magatartás ösztönszerűleg ingerelte, különösen, mert az elasztikusabb jellegű taná­

rok az első perctől opportúnusan cimboráim kezdtek velük. Végül határozatot hoztak, hogy Kondor nem taníthat tovább, már csak azért sem, mert a kereskedelmi levelezésre nincs szükség a munkástársadalomban. Az öreg tanár húsz évet öregedve hagyta el a katedrát, az egyetlen fix pontot, amely az élethez rögzítette.

Gerson egy hét múlva véletlenül találkozott vele a nyugati pályaudvarnál. Megemelte a kalapját és tovább akart menni. Kondor meg­

állította. Aztán sokáig járkáltak a Podmaniczky uccán. Kondor szinte vénasszonyos kétségbe­

eséssel lamentált és Gerson most is olyan tisz­

teletteljesen felelgetett, mintha még mindig tőle függött volna a tandíjmentessége.

— Meglátja, édes fiam, rossz vége lesz. Az én álláspontom: csak semmiben sem benne lenni, édes fiam!

Rémülten körülnézett és, bár nem volt a közelben senki, sietve elbúcsúzott és szinte a földhöz lapulva eltűnt egy mellékuccán.

v. Az egyik pánik elviharzott és jött a másik. A sárga ház fele börtönben ült. A szomszédházból egy embert fölakasztottak. Zoltán rettegett, de nem csodálkozott, ö kezdettől tudta, hogy nem lehet ujjathúzni a gazdagokkal és a hatalmasok­

kal. Az apját is hecitálták a rendőrségre, neki is meg kellett inni a mások őrültségének levét.

— Csak semmiben sem benne lenni — ismé­

telte meg Gerson az apja előtt Kondor axiómá­

ját. Azóta sem ábrándult k' ebből a bölcsesség­

ből. Józan ember csak a saját maga dolgával törődik, csak saját magán igyekszik segíteni.

Mikor a hullámzó nyugtalanságra rátelepedett az ájult megadás békanyála, megtelt bizakodás­

sal. A fehér terrortól inkább irgalmatlanul félt, mint felháborodott. Az öccse és a bátyja csikor­

gatták a fogukat, az apjuk kispolgári ösztönnel szubordinálódott az új rendnek, az új és eddig elképzelhetetlen nyomorúságnak.

De Gerson, mióta a Kelenföldi Kenderhez került, tudatosan leszögezte magát a hatalom mellé. Csak a gazdagok és a hatalmasok révén lehet elérni valamit, csak semmi rumli! — állapította meg. Szorgalmas és szívós volt az irodában, mint az iskolában és alázatos és szol­

gálatkész mindenkivel szemben, akitől függött.

De valójában csak akkor szilárdította meg a helyzetét, amikor rendkívüli szolgálatot tett a cégnek, ő t is beavatták az akcióba, melynek az volt a célja, hogy a munkások, akár sztrájk árán is, kierőszakolják a túlóradíjak kommuniz­

muselőtti színvonalát. A csendőrség éppen nagy­

arányú megrendelést adott a gyárnak s a sztráj­

kot ennek a munkának megkezdése előtt akar­

ták kimondani, hogy a vállalatot kényszerhely­

zet elé állítsák. A hivatalnokok, akik újévkor nem kaptak remunerációt, rokonszenveztek a mozgalommal. Gerson felismerte a veszedelmet.

Ha valaki, ő tudta, mi volt a sztrájk a sárga házban és egy éve sincs, hogy látta, mi történik, ha az igazi hatalom, a pénz és az állam hatalma megrendül. Legalább annyi őszinte meggyőző­

dés, mint stréberség ösztönözte tehát, amikor bement Ohrnsteinhez és leleplezte „a készülő merénylet“ -et.

Ekkor történt, hogy Ohrnstein meghívta va­

csorára.

1.

Ez a vezérigazgatói vacsora most minden mozzanatában fölelevenedik Gerson előtt. Ohrn- stein délelőtt behivatta és azt mondta neki:

— A feleségem szívesen látja vacsorára.

Gerson alól kiszaladt a lába. Hebegő boldog­

sággal mondott valami köszönésfélét és ki­

hátrált a szobából, mintha attól tartott volna, hogy a vezérigazgató közben meggondolja ma­

gát. De ahogy visszatántorgott az íróasztalához, a boldogság helyét nyomban elfoglalta a riadt bizonytalanságérzet. Még sohasem volt úriház­

nál vendég. Otthon — otthon mindenki úgy viselkedett az asztalnál, úgy evett, ahogy jól esett.

Az apjának volt egy régi zsebkése, feketenyelű, a nikkel fénye rég lekopott a fokáról, azzal nyeste, vágta az ételt vagy húsz év óta. Ebéd után meg­

törölte a terítőben, ott, ahol az asztallap szélén szegletesen megfeszült. A kést nem tette zsebre, étkezés előtt oda kellett készíteni a tányérja mellé. Ha az öreg raktárnok vidékre ment át­

vételre, a mama evett a késsel. Afféle családfői jelvény volt a zsebkés, mint régen, a harcos időkben, az apa fegyvere. Gersonnak gyerekkori kevés vágya között szerepelt, hogy egyszer ehessék az apja késével. Egyéb emléke az ott­

honi kosztolásokkal kapcsolatban alig volt. Csak vendéglői étkezései kezdetén tudta meg, hogy a húst általában nem eszik a leveses tányérból s az evőeszközt nem kell megtörölni az asztal­

kendővel a következő fogáshoz, mert minden ételhez újra adnak kést és villát. A késsel és

villával való szabályos bánásmódot vendéglői szomszédaitól leste el. Bár nem volt általános szokás, megfigyelte, hogy a vendéglői étkezők nagyrésze, mielőtt hozzáfogott volna az evéshez, kitörölte az üres tányért a szalvétával és végig­

simította vele a késeket és a villákat is.

Gerson évek múlva is belepirult és nyugtala­

nul fészkelődni kezdett, amikor eszébe jutott a baklövés, amit a vezérigazgatói asztalnál el­

követett. Különben is zavarban volt az első pillanattól. Egész délután tanácstalanul gyötrő­

dött: hogy lesz, mit mond, amikor belép, hogy fog viselkedni a hölgyekkel szemben, általában mi történik? Csengetett, fehér bóbitás szoba­

lány nyitotta ki a vasrácsos, aranydárdás kaput, ő talán kissé túlmelegen köszöntötte, mint aki nyomban a küszöbön meg akarja nyerni magá­

nak a jóindulatokat. A szobalány közönyös szol­

gálatkészséggel vette el a kabátját és beakasz­

totta egy faliszekrénybe.

Gerson átszédült a nagy, hideg halion, felment a lépcsőn és szinte eszméletlen bekopogott a két- szárnyú fehér ajtón és benyitott.

Nagy szoba, félhomály, amelyből csak nehe­

zen bontakoznak ki a a mennyezetekig érő könyvszekrények. Az állólámpa fényudvarában, két fotőjben két cigarettázó hölgy, egy idősebb és egy fiatalabb, ő még mindig az ajtó közelé­

ben áll, földig hajol és nem tudja, elinduljon-e vagy várjon, hogy történjék valami. De már elő­

lép a vezérigazgató és a vállára csap:

— Örülök, hogy eljött! — kiáltja joviálisán és a hölgyek felé: — Ez itt Gerson, aki leleplezte a csirkefogókat! Engedjétek meg, hogy be­

mutassam Gerson urat! A legjobb emberem! — Aztán: „A feleségem és kis sógornőm."

Gerson szédült gépiességgel lép elébük. Kezet csókol a két nőnek és annyira öntudatlan, hogy a vezérigazgató kezére is ráhajol. Hajszálon

múlik, hogy meg nem csókolja. Ohrnstein ne­

vetve hőköl:

— Nana, kérem, én nem vagyok püspök!

Nem, Ohrnstein nem püspök, de ahogy Gerson ellágyult pillanataiban mondani szokta: szent ember. Ez az ember, aki az irodában szinte meg­

közelíthetetlen s az arcán állandóan a felelősség- teljes munka komolysága, itthon úgy viselkedik, mint egy kamasz. Pajtáskodóan átkarolja a vállát és lenyomja a fotőjbe. A fotőj váratlanul mély, Gerson nyakig zökken bele, két karjával megkapaszkodik a támláján. Most úgy érzi, hogy nagyon komikusán hathat s a kevés lélek­

jelenlét, amit az egész délután erőfeszítésével összegyűjtött, szétszalad. Csak másodpercekre lopakodik a tekintetével a két asszonyra — gyönyörűek! — s rémülten menekül a tekinteté­

vel a háromszögű fehérségekről, a dekoltázsok­

ról. A hölgyek finom elnézéssel bánnak vele, úgy tesznek, mintha nem vennék észre a zavarát.

— Whiskyt vagy édeset? — kérdi a vezér- igazgatóné.

— Ó, kérem . .. ahogy méltóztatik.

A kis sógornő, akit Zelmácskának hívnak, fontoskodva megszólal:

— Magának mindegy, hogy édes vagy erős?

Szerintem az ember karakterére jellemző, hogy milyen italt szeret.

Erről aztán hosszas vita kerekedik. Ohrnsteinné szerint egyáltalán nem biztos, hogy a „férfias férfi“ az erős italokat kedveli. Ö már találkozott nagyon is „férfias férfiakkal", akik szerették a holdfényt és a hárfát és nem ittak egyebet limo­

nádénál. Ohrnstein szerint mindkét félnek van valami igaza.

— S önnek, Gerson úr, mi a véleménye? — kérdi a vezérigazgatóné.

Gerson még soha nem ivott whiskyt és sej­

telme sincs, mit értenek a hölgyek „férfias férfi"

alatt. Egyáltalában, amennyire zavarától telik,

csodálkozik, hogy e kevéssé jelentékeny kérdés­

ről ilyen hosszan vitatkoznak, ö úgy képzelte, hogy ma este elsősorban a sztrájkról lesz szó.

A vezérigazgató méltatni fogja érdemeit és a hölgyek ki fogják fejezni köszönetüket. Általá­

ban azt hitte, hogy a gyárról, a hivatalnokokról, a vezérigazgató legközelebbi terveiről és más fontos dolgokról fognak beszélni. Nem ismerte azt az elvet, hogy az ember otthon „magán­

ember". Nem ismerte a társalgás technikáját, mely tanácstalanságból apró-cseprő torz ötlet­

foszlányokat témává, problémává szélesít, pszi­

chológiai és szociális mélységeket tudálékosko­

dik beléjük, miközben fölcifrázza a viccek szalmavirágjával. Végkép megzavarodott és a legnagyobb erőfeszítéssel tudta kinyögni a kö­

vetkező mondatot:

-— Bizony én nem tudom, nagyságos asszony!

Ohrnstein segítségére sietett.

— Ügy-e maga nem szokott inni?

— Nemigen, vezérigazgató úr, egyszer-kétszer

— felelte.

—- Na, majd a hölgyek leszoktatják erről a józanságról — mondta Ohrnstein kedélyesen.

— Táncolni tud? — kérdezte a kis sógornő.

— Eddig nem próbáltam — felelte Gerson.

— Meg kell tanulnia — mondta a vezér- igazgatóné.

— Na, majd én veszem a kezembe a maga csiszolását — mondta Ohrnstein.

—- Végtelenül hálás leszek, vezérigazgató úr.

Szóval, neki döntenie kell, hogy az erős italt szereti-e vagy az édeset és meg kell tanulnia táncolni. Ösztönszerűen lenézett a földre és meglátta a lábait az ujdonat lakkcipőben. Ami­

kor leült, a nadrágját felhúzta vagy ötujjnyira, hogy ne térdesedjék. Kilátszott a lilanyilas, fekete selyem fuszekli. Ezt a nyilat idegenszerűen elegánsnak érezte és azt akarta, hogy érvénye­

süljön. De most egyszerre végigfut rajta a hideg.

Valahogy eszébe jut, hogy a nadrág esetleg túl­

ságosan felcsúszott. Talán olyan magasra is, hogy kilátszik a meztelen lába. Valami hűvössé­

get, huzatfélét is érez, mintha a levegő közvet­

lenül érné a bőrét. Most nem mer mozdulni.

Legkevésbé arra gondol, hogy nyílt gesztussal lejjebb húzza a nadrágját. Fészkelődik, de ré­

mülten konstatálja, hogy minden mozdulattal több látszik ki a harisnyából. Közben bizonyosra veszi, hogy valamennyien fölfedezték a meztelen lábát és azért beszélnek olyan heves izgalommal mindenfajta érdektelen, fölösleges témákról, mert úgy tesznek, mintha nem akarnák észre­

venni. Most a vezérigazgatóné kedvenc sportjá­

ról, a lovaglásról, majd a táncról, majd később a szerencsejátékról folyik olyasféle diskurzus, mint az imént az italokról. Ohrnstein megkérdi mindig őt is, ha megoszlanak a vélemények, ö bódultán makog valamit, de közben ilyeneket gondol magában: „Hosszú harisnyát kell hor­

dani, akkor ilyesmi nem fordulhat elő.“

Aztán irgalmatlanul hosszú kínlódás után végre bejön a fehérbóbítás szobalány és jelenti, hogy tálalva van. A nadrágtartót kellett volna leereszteni —, állapítja meg útközben, amikor át­

vonulnak az ebédlőbe. Az ajtónál még egy kis epizód, Ohrnstein mindenáron maga előtt akarja betuszkolni az ajtón, de ő huzakodik, majdnem testileg ellenkezik, míg végül Ohrnstein moso­

lyogva, vállvonogatva megadja magát. A kerek asztal a kék meisseni szervísszel, a fölvirágozott, gúlába rakott szalvétákkal elkápráztatja. Meg­

bámulja a szarkofágszerű tálalóasztalt, amelyen gyümölcsök, piros és sárga saláták, edénytor­

nyok és borosüvegek sorakoznak. Végre leülhet s eldughatja a lábát az asztal alá.

Ohrnstein szent ember. Ohrnstein csupa jóság és tapintatosság. Érzi, hogy Gerson a zavar örvé­

nyében vergődik s egy-egy bátorító, közvetlen szóval mindig odadobja neki a mentőövet.

Mennyi tapintatosság volt abban, ahogy ez a nagyvilági ember vacsora után félrehívta és úgy, hogy a hölgyek ne hallják, ezt mondta neki:

— Ne haragudjék, kedves barátom, ezt csak azért mondom meg szemtől szembe, mert azt akarom, hogy minden körülmények között fel­

találja magát: priváthelyen nem szokás meg­

törölni a tányért a szalvétával, nem beszélve a késekről és a villákról.

Mert valóban elkövette ezt a marhaságot.

De a baj csak ezután kezdődött. A tányérok mellett egész sereg evőeszköz sorakozott függő­

legesen és vízszintesen. Olyan volt az asztal, mint az ambulancia orvosi asztala: tele ismeret­

len rendeltetésű lanzettákkal és csipeszekkel.

Amikor hozzákezdett az étkezéshez, zavarában valóságos xilophon-koncertet rendezett. Végül mégis lebonyolította a vacsorát, bár még vélet­

lenül sem találta el, hogy melyik késnek melyik villa a párja. A gyümölcshöz már nem maradt egyéb szerszáma egy óriási villánál, ezért aztán nem is evett a narancsból és a banánból.

2^.

Vacsora után ismét „könnyed csevegés'* követ­

kezett, amelyben Gerson csak igen-nemmel vett részt, de a zavara már mólóban volt. Legtöbbet Ohrnstein beszélt, végrevalahára róla és a hiva­

talról is. A hölgyek leültek a kártyaasztalhoz.

— Azért szeretem magát, fiam — magyarázta neki —, mert magában nincs semmi nyugtala­

nító, semmi prepotencia! Nekem nem kellenek a fantaszták, akik mindennap új ötlettel molesz­

tálják az embert. A Kelenföldi Kender az állam­

nak szállít, konzervatív üzem. A mai világban a legnagyobb erény a végletekig való alkalmaz­

kodás.

Gerson mohón szívta magába ezt a bölcsessé­

get. A vezérigazgató minden mondata egy-egy

aforizma. Gerson még most is emlékszik min­

den szóra, amit ezen az estélyen beszéltek. A vezér egyre intímebbé vált, magánügyei, majd családi körülményei iránt érdeklődött.

— Édesapja él? — kérdezte.

Ekkor történt valami, amit Gerson sohasem tud megmagyarázni magának. Máig sem tudja, miért felelte erre a kérdésre a kegyetlen, vér- lázító hazugságot:

— Meghalt.

— Mikor?

— Hétéves koromban.

— Mi volt a foglalkozása?

Gerson nagyot lélekzett.

— Nagykereskedő.

— S az édesanyja?

Gerson hápogva fuldoklóit a hazugságban, s most utolsó lélekjelenlétével a felszínre verte magát s mintha legalább valamivel enyhíteni akarná az „apagyilkosságot“ , túláradó meleg­

séggel válaszolt:

— Hála Istennek, él, az Isten tartsa meg.

A vezérigazgatót láthatóan meghatotta a buzgó fiúi szeretet.

— Szeretném egyszer látni.

Gerson megrémült. Imádja szegény öreg mamát, de lehetetlen, teljesen lehetetlen össze­

hozni a vezérigazgatóval. A mama egyszerű asszony volt mindig. Jóságos, de élesnyelvű, szó­

kimondó, külvárosi veszekedésekben, keresetlen családi harcokban eldurvult és hozzá most a vénség —, a ráncos kezei szegénykének, mond­

juk meg nyiltan, olyanok, mint egy mindeneséi és nem tud semmiről a világon, csak a maga kis életének nagy bajairól. Hát ez lehetetlen, telje­

sen lehetetlen!

— A mama Erdélyben él — nyögi ki nagy- nehezen.

Mikor Gerson elmegy a vezérigazgatóéktól, nem is azért tartja magát elvetemedett gazember-

\

nek, mert megölte a papát és a mamát szám­

űzte Erdélybe. Inkább azért öli a lelkiisme­

ret, mert ezt a szent embert, aki kitárta előtte otthona kapuját és szívét, rútul becsapta.

— Rútul visszaélek a bizalmával. — Még em­

lékszik a szóra. Soha máskor nem használta a

„rútul" kifejezést, amellyel akkor megbélyegezte magát. Szeretett volna visszarohanni és min­

dent megvallani őszintén, de mindent amúgy sem vallhat meg. Nem, ő csakugyan az utolsók legutolsója. Beengedik egy úri, selyemtapétás, perzsaszőnyeges villába, leültetik az asztaluk­

hoz: a drága Ohrnstein, a gyönyörű" vezér igaz - gatóné, az „aranyos" kis sógornő —, ez a két állandó jelző, amivel a vezérigazgatóné lesová- nyított, petyhüdt szikárságát és a kis sógornő mozgékony, kreol gömböcségét egyszer és min­

denkorra ünnepelte —, igen, befogadják maguk közé... és ő délben még ott állt a Poliklinika váró­

szobájában türelmetlenül, amíg szólítják és ami­

kor végre bejut a rendelőbe, a fiatal, vörösbajszú, sündisznószemű segédorvos otromba heccet csi­

nál ebből a megszégyenítő, mocskos állapotból és kezelés közben mindennap ugyanazzal a fölé­

nyes, vicces mondattal bátorítja:

— Na ne féljen, ebbe még senki se halt bele.

Ha a vezérigazgatóék tudták volna, milyen méltatlan volt akkor a bizalomra!

3.

Gerson Zoltán nyitott szemmel fekszik az ágy­

ban. Három napja, hogy Wlissingen Elly a fele­

sége, illetve . . . három napja, hogy itt fekszik mellette, de még mindig nem a felesége. Elly beteg. Ez is a fatális pechek közé tartozik, amelyek Gersont szinte törvényszerűen utolérik.

De most megpróbált férfiasán, szinte atyaiasan gyengéd lenni. Fel is ült, hogy ezt a hangulatot élménnyel táplálja, hogy megnezze az alvó lány

Zsolt B éla: Gerson és .leje 3

bájosan meghatónak elképzelt arcát —, de meg­

lepően öreges és rosszindulatúan bamba, az eddiginél is idegenebb nő feküdt arasznyira a párnájától. A szája széle felszaladt az ínye fölé és csipkés volt, kis bőrszálak lefegtek rajta és csak most fedezte fel, hogy az állán egy szemölcs van, amelyben három vöröses szőrszál ágasko­

dik. A szeme alja szürkésfekete, az orra fényes, két mély barázda vezet a szája szögletéhez. A kisimult homlokán két hosszú és egy rövid ránc letörölhetetlen nyoma.

Csak most vette észre, mennyire hasonlít a jósnőhöz.

Mikor visszafeküdt, először kérdezte meg magától, előbb tragikusan, később kétségbeesett humorral:

— Miért vettem el tulajdonképpen Wlissingen Ellyt?

Mert mindeddig nem ért rá föltenni a kérdést és sokkal jóhiszeműbb volt, semhogy föltette volna.

Ha most visszaidézi a döntő délutánt, alig tud megkonstruálni valamelyes logikus előz­

ményt. Kétségtelenül aznap reggel óta rossz- kedve volt. Elsősorban is, a takarítónőjét már előző délután bevitték a kórházba, vesebajjal.

Aztán esett az eső és ő a hivatalban felejtette az esernyőjét. Aztán délelőtt, talán életében először, átférje volt Ohrnsteinnel. A brünni levelek nem készültek el idejében és Ohrnstein, aki hihető­

leg más okból volt a szokottnál idegesebb, rá­

förmedt:

— Gerson, mi van a Tachauer-féle levelekkel?

Maga is csak olyan, mint a többi!

Gerson elsápadt, nem tudott válaszolni. Meg­

hajtotta magát és kiment. Majdnem elsírta ma­

gát. Hogy ő is olyan, mint a többi? Ezt még a legvadabb idegesség állapotában sincs joga ki­

mondani a vezérigazgatónak, ő szereti ezt az embert, igen, szereti és megérti, ha ideges, mert