• Nem Talált Eredményt

A szakma változatossága megtekintése

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "A szakma változatossága megtekintése"

Copied!
1
0
0

Teljes szövegt

(1)

Ajánló

A szakma változatossága

Nehéz lenne azt állítani, hogy a TMT jelen számának közleményei valamiféle tartalmi vezérfonalra lenné- nek fűzhetők: az egyik egy nagy mű, az információtudomány történeti-elméleti alapozását megcélzó soro- zat része, a másik egy teljesen gyakorlati, információtechnológiai feladat megoldásairól számol be, a har- madik pedig egy év hazai CD-ROM-termését tekinti át. Egyetlen közös vonásuk, hogy mindhárom írás az információtudomány egy-egy aktuális elméleti vagy gyakorlati kérdésével foglalkozik. Önmagukban megálló tárgyat dolgoznak fel, de ezek jelentőségét éppen az nyomatékosítja, hogy alapot és koordináta-rendszert az információtudomány nyújt számukra. Ebben a szélesebb összefüggésben nyeri el valós értelmét a szer- zők mondanivalója, s ez érzékelteti velünk, hogy milyen tematikai gazdagsága van ennek a szakmának, melyet a lap szolgálni kíván.

Pedig ez a három cikk csak szerény mintavétel azokból az elméleti és gyakorlati témákból, amelyekkel a ma könyvtárosának, információs szakemberének szembe kell néznie. A ma legjobb képzése is csak kicö- vekelheti a látóhatárt a leendő szakember számára, közvetítheti a szakmai értékrendet, felvázolhatja az alapvető folyamatokat és eljárásokat, s igyekszik kifejleszteni a megőrző-megújító attitűdöt a jelöltekben. A specializálódás a szakma gazdagsága következtében elengedhetetlenné vált. Minden haszna és értéke mellett persze veszélyeket is rejt magában ezt a folyamat. Gondoljunk csak a szakbarbárokra, akik azt hiszik, hogy a csőlátásukban felmerülő probléma megoldása megoldást jelent az egész nehézségeire is, de gondoljunk a generalistákra is, akik felületességükben nem veszik észre a megoldatlan szakkérdések az egészet fenyegető voltát.

E kettős veszély elhárítását tekinthetjük a TMT egyik küldetésének. Teret ad az egy-egy szakkérdést fel- dolgozó írásoknak, s kommunikációs fóruma kíván lenni a kérdés specialistáinak, ugyanakkor azonban beilleszti a teljes szakmai tájképbe a részproblémákat, s ezzel megadja a tájékozódás lehetőségét azoknak is, akiket csak határterületként vagy a szakmai összefüggésrendszer egészében érintenek az éppen feldol- gozott kérdések.

A most közölt három cikk önmagáért beszél. Horváth Péter eddigi fejtegetései az információtudomány történeti hátteréről logikusan vezettek el az agykutatáshoz és a mesterséges intelligenciához, Soós Péter reális lehetőségként tárja elénk az egyházi gyűjtemények hallatlan gazdagságában való dúskálás techno- lógiai feltételeit, Árkos Iván pedig a gyűjteményépítésben már régen polgárjogot nyert CD-ROM-ok 2000.

évi termésének hazai szektoráról számol be. Három terület specialistái kapnak most csemegét, de érde- mes másoknak is megkóstolniuk.

Papp István

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Szókratész tudatában van, hogy Melétosz halálbüntetést kért a fejére, s hogy magának is büntetési javaslatot kell tennie; minthogy azonban ártatlansága mellett érvelt,

Feltételezésünk szerint ezen szül ő k nagy részének csak elképzelése van arra vonatkozóan, hogy mi zajlik egy alapfokú m ű vészetoktatási

A számos fuvolára írt m ű mellett találunk azért néhány 13 eredetileg furulyára írt m ű vet, de ezek száma elenyész ő , így amikor francia barokk m ű

kerületi Állami Zeneiskola híres volt kiváló tanári karáról: operisták, zenekari m ű vé- szek, zeneszerz ő k, szólisták, orgonam ű vész stb.. Egyszerre 4 magánének

Napjainkban a metaadatok és a teljes szöveggel elérhet ő dokumentumok számának ugrásszer ű növekedése miatt a tartalmi feltárás megkönnyíté- se érdekében el

A dolog úgy t ű nt, hogy hatott, és ennek hatására a könyvtáros szakma több megfontolt képvisel ő je, felel ő s vezet ő je helyet adott olyan rendezvények- nek, ahol

Ő k nem m ű ködhetnek már sokáig a régimódi formában, mert az interneten, arra specializált weboldalakon nem csak hogy bárki köthet megkerülésükkel

Az akciókutatás korai időszakában megindult társadalmi tanuláshoz képest a szervezeti tanulás lényege, hogy a szervezet tagjainak olyan társas tanulása zajlik, ami nem