Kultúra és Közösség 2019. 4. számának letöltése.

92  Letöltés (0)

Teljes szövegt

(1)

művelődéselméleti folyóirat

(2)

Kultúra és Közösség

művelődéselméleti folyóirat

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap Folyóirat Kiadási Kollégium

Eszmei támogató: Magyar Szociológiai Társaság, Magyar Kulturális Antropológiai Társaság Számunk összeállítása Tibori Timea és A.Gergely András munkája.

Számunk illusztrációihoz a Kriza János Néprajzi Társaság Képtárára hagyatkoztunk, melyet köszönünk is!

Főszerkesztő: Tibori Timea

Főszerkesztő-helyettes: A.Gergely András A szerkesztőbizottság tagjai:

A.Gergely András, Paksi Veronika, Pataki Gyöngyvér, Szász Antónia, T. Kiss Tamás

Tanácsadó Testület: Boga Bálint Dr., Falus András akadémikus, Fülöp Márta DSc, Jászberényi József PhD, Karbach Erika könyvtáros, Koncz Gábor PhD, Kraiciné Szokoly Mária PhD, Melegh Attila PhD,

Murányi István PhD, Neményi Mária DSc, Papp Richárd PhD, Szabó Ildikó DSc, Szilágyi Erzsébet CSc, Tarnóczy Mariann

Szerkesztőség címe:

1096 Budapest, Haller u. 88.

+3630 99 00 988

www.kulturaeskozosseg.hu Kiadja: Belvedere Meridionale www.belvedere.meridionale.hu

Nyomdai kivitelezés: s-Paw Bt., 6794 Üllés, Bem József u. 7.

www.s-paw.hu

Felelős vezető: Szabó Erik ISSN 0133-2597

A lap előfi zethető és megrendelhető a következő e-mail címen: terjesztes@belvedere.meridionale.hu A lap ökotudatos szellemben készül.

(3)

KÖZÉSKÖZÖSSÉG

T. Kiss Tamás: A ’köz’, a közösség és a közművelődés kapcsolatai a 19–21. század Magyarországán

DOI 10.35402/kek.2019.4.1 ...5

Krasztev Péter: Összeforr a fa a vaskarikával? DOI 10.35402/kek.2019.4.2 ...15

Kovács Ágnes – Dóczi Tamás: Élsportolók és a média munkatársainak kapcsolata sportszociológiai megközelítésből DOI 10.35402/kek.2019.4.3 ...29

OKTATÁSKÉPZÉSKÉPZŐDÉS Kembe Irén: Az időskori tanulás szerepe a közösségteremtődésben DOI 10.35402/kek.2019.4.4 ...39

Ildikó Fekete Deák: Th e balance between teaching and education in teaching profession DOI 10.35402/kek.2019.4.5 ...49

Moravetz Orsolya – Tibori Timea: Színpadon a testtudat – Testi tudatosság és életminőség kapcsolata az előadóművészetekben DOI 10.35402/kek.2019.4.6 ...63

Ivony Éva: Szakmai életpálya-interjú Leveleki Magdolna szociológussal DOI 10.35402/kek.2019.4.7 ...69

SZEMLE Tibori Timea: Városok – terek – kapcsolatok – térkalandok DOI 10.35402/kek.2019.4.8 ...79

A.Gergely András: Indián olvasótábor – Adyhoz címezve DOI 10.35402/kek.2019.4.9 ...83

Szerzőink ...89

TIT Stúdió Egyesület „Harmonizációs programok” ...91

Vedd meg, védd meg! Filmvilág ...92

(4)
(5)

A ’

KÖZ

’,

AKÖZÖSSÉGÉS AKÖZMŰVELŐDÉSKAPCSOLATAIA

19–21.

SZÁZAD

M

AGYARORSZÁGÁN DOI 10.35402/kek.2019.4.1

Absztrakt

A szó, majd a fogalom megjelenésének születé- se, formálódása, illetve fejlődése, vagyis „életrajza”

összefügg a ’köz’ előtag meghatározó helyével és szerepével. Idegen nyelvre szinte lefordíthatatlan közművelődés kifejezéssel gyakran találkozhatunk, többnyire a hivatalos, ritkábban a személyes szó- használatban, hol tágabb, hol szűkebb jelentéssel, de voltak/vannak a történelemnek olyan szakaszai is, amikor előtagját, a ’köz’ előtagot éppen száműzni igyekeztek mellőle, rendszerint politikai okokból.

Használata vagy mellőzése tehát nem feltétlenül a használó, vagy használni akaró szubjektív belátástól függött. A tanulmány szerzője nem csak a fejezetcí- mekben rejlő, korszakonkénti ellentmondásos „je- lentésekre”, hanem a kifejezés használatának vagy mellőzésének hátterére is szeretne rávilágítani.

Abstract

Th e dawn, the formation and the development of the words and the ideas, so their “biography”

is attached to the defi ning role and place of the prefi x ‘köz’ (public). We can encounter with the al- most untranslatable phrase ‘közművelődés’ (public cultivation / culturalization) frequently, mostly in offi cial, less often in private usage, sometimes with a broader, sometimes with a narrower meaning.

However, there were times in history when usage of the prefi x ‘köz’ (public) was banished due to mostly political reasons. Its usage or its lack of usage is not necessary depended on the subjective intentions of the speakers. Th e author of this paper does not only aim to discuss the periodically changing contradictory “meanings” hidden in the chapter titles but he also int ends to shed light of the background of the usage or the avoidance of these meanings.

A szó, majd a fogalom megjelenésének születé- se, formálódása, illetve fejlődése, vagyis „életrajza”

összefügg a ’köz’ előtag meghatározó helyével és

szerepével. Idegen nyelvre szinte lefordíthatatlan közművelődés kifejezéssel gyakran találkozhatunk, többnyire a hivatalos, ritkábban a személyes szó- használatban, hol tágabb, hol szűkebb jelentéssel, de voltak/vannak a történelemnek olyan szakaszai is, amikor előtagját, a ’köz’ előtagot éppen száműzni igyekeztek mellőle, rendszerint politikai okokból.

Használata vagy mellőzése tehát nem feltétlenül a használó, vagy használni akaró szubjektív belátástól függött. E tanulmány szerzője nem csak a fejezetcí- mekben rejlő, korszakonkénti ellentmondásos „je- lentésekre”, hanem a kifejezés használatának vagy mellőzésének hátterére is szeretne rávilágítani.1

A ’közművelődés’ kifejezés – a közhivatal, köz- birtok, közteherviselés, közadakozás, közbenjárás, közbecsülés, közboldogság stb. szóhasználathoz képest – később jelenik meg, csak lassan válik is- mertté. A fogalom megszületése, annak folyamatos formálódása a közoktatás megjelenéséhez és mind szélesebb körű, egyre diff erenciáltabb intézménye- süléséhez köthető. Az 1777-ben megjelent első, majd az 1806-os második Ratio Educationis szövege tartalmazta a „köz” művelődését megalapozó nép- oktatás értékét és fontosságát, mikor ezt mondja:

„Az ifj úság tanítása és az egész tudományos körel- rendelése minden erkölcsösebb nemzeteknél oly fontosnak vétetett, hogy ezekben hinnék nyugodni a tartományok közboldogságát”.2 Népoktatási in- tézményeket kizárólag egyes hitközségek tarthattak fenn, amíg azokat Mária Terézia idején a polgári hatóságok ügykörükbe nem vonták.

1 Vö. Dáné T. K. 2017 Hét évtized a közművelődés szolgálatában. Művelődés. Közművelődési havilap, 4. sz. Melléklet, 7. o.; T. Kiss T. 2018 Adalékok a közművelődés „életrajzához” és annak hátteréhez.

Debreceni Szemle, 3:300-310; T. Kiss T. 2019 A közművelődés alakváltozásai. Elméletek és gyakorlatok a 19–21. századi Magyarországon. Zempléni Múzsa, tavasz, 5-16.

2 Benkóczy E. 1928 Pyrker első magyar tanítóképzője.

Az Egri Érseki r. k. Tanítóképző centenáriumára. Adatok a magyar tanítóképzés történetéhez. Egri Érseki Líceumi Könyvnyomda, Eger, 17.

(6)

6

KÖZÉSKÖZÖSSÉG

Kultúra és Közösség

A monarchia: „Boldog békeidők…” –

„…én vagyok az első Ferenc József vitéz katonája…”

A polgári községek iskolafenntartó jogát és kötelességét csak a népoktatásról szóló 1868. évi XXXVIII. tc. szabályozta végérvényesen. Ennek alapján minden község népiskolát volt köteles fel- állítani.Az 1867-es kiegyezést követően megala- kult, Andrássy Gyula vezette szabadelvű kormány kultuszminisztere Eötvös József lett, aki a népokta- tást – az educatio nationalis (nemzeti nevelés, nép- nevelés) kifejezést használva – szélesen értelmezte.

Azért kell ezt „czélszerűen rendezni”, mert „a köz- műveltségünk feltétele, egyszersmind feltétele az állam jólétének s kifejeződésének is” – hangoztatta a népiskolai törvényjavaslat tárgyalásakor.3 Eötvös a népoktatást az egész nép (társadalom) és a magyar állam közös, vagyis közoktatási ügyének tartotta. A népoktatás részének tekintette a felnőttekkel való foglalkozást (különös tekintettel az analfabéták ír- ni-olvasni tanítására) és az értelmiségnek a köz ér- dekében kifejtett aktív felelősségvállalását. Eötvös az MTA Kazinczy Ferenc emlékünnepélyén tartott beszédében hangsúlyozta: „de szabad-e elfelejte- nünk, hogy azon férfi ú, ki személyes érdekeit el- hanyagolva, egész életét csak a köznek szentelé…”.

A miniszter számos emlék- és ünnepi beszédében kiemelte a „közjónak”, az „olvasóközönségnek”, a

„nemzet művelődésének” segítését, fontosságát;4 Kornis Gyula szerint „megalapozva ezzel az újabb magyar közművelődés ügyét”.5

Eötvös Józsefet követő kultuszminiszterek sorá- ban elsőként Trefort Ágostonnál jelenik meg a köz- művelődés szó. A közoktatás teendőiről címen tartott beszédében mondja: „A közművelődési czélokra előirányzott összeg nem tér el jelentékenyen attól, a mit a tisztelt ház a múlt évben e czélra megszava- zott. Sértés volna a tisztelt házra nézve, ha e czélok 3 Báró Eötvös József beszédei a népiskolai törvényjavaslatról és az elemi oktatásról. In T. Kiss T. 1993 A magyarországi kulturális minisztériumokról (1867–1993). Eötvös Alapítvány – Villányi úti Konferenciaközpont és Szabadegyetem Alapítvány, Budapest, 155. o.

4 B. Eötvös József: Emlék- és ünnepi beszédei. (1886) Második bőv. kiad. Budapest, Kiad. Ráth Mór, 111, 124, 262, 319, 382. o.

5 Kornis Gy. 1929 A magyar közoktatásügy. Magyarok a kultúráért. (szerk.) Dr. Lukács György nyug. miniszter, orsz. képviselő. Budapest, Magyar–Francia Kultúrliga, 222. o.

fontosságáról itten beszélni akarnék. E téren sok a tenni való: de itt is szemmel kell tartani az ország pénzügyi viszonyait és sokat a jövőre bízni”.6

Csáky Albin kultuszminiszter programbeszédé- ben a közművelődés kifejezés gyűjtőfogalomként szerepel. „Már most összefoglalva egy keretbe köz- művelődésünk egészét, nem tehetem, hogy ezen al- kalommal és ezen helyről hálás kegyelettel ne emlé- kezzem meg hivatali elődömről: Trefort Ágostonról”.7 A századforduló éveiben a közművelődés ér- telmezésében – gyakorta Eötvösre hivatkozva, aki szerint a „kultúra érdekeit társadalmi úton kell első sorban művelni, minden centralistikus áramlatok daczára…”8 – megjelenik az University Extension eszméje. Schneller István akadémikus írja 1890-ben

„az U. E.-t [University Estension] közvetlenül elő- készítő sorozatos előadásokkal is találkozunk, hogy nevezetesen Pozsonyban már a 80-as évek elején és ez évben is egyesek vállalkozása útján tartattak ilyen előadások, hogy Baross Gábor által szerve- zett országos bizottság a gyárimunkásnép számá- ra rendszeresítette a sorozatos előadásokat: utalok arra, hogy az eszmék szolgálatában lelkesen fárado- zó kultúrpolitikusunk, ki social-politikai kérdések iránti érdeklődésemet immár majdnem 30 évvel ezelőtt először keltette fel s jelenleg is hazai viszo- nyainkat illetőleg szívesen támogatott tanácsaival.

György Aladár közművelődési csarnokok létesíté- sével igyekszik Baross Gábor örökét biztosítani s azt nemcsak egyes napokra (ünnep- és vasárnap), hanem a munkások egész életére kihatóan gyümöl- csözővé tenni”.9

Ugyanezen évben – 1890-ben – Közművelő- désünk és a harmadik egyetem címen röpiratot tesz közzé Berzeviczy Albert,későbbi vallás- és közok- tatásügyi miniszter. A szerző a „közművelődésünk hathatósabb föllendítése céljából, mindenekelőtt egy harmadik egyetemnek a felállítását teszi az egész tanügyi reform élére…” – írja a röpiratra re- agálva Török Aurél egyetemi tanár.10 Berzeviczy a 6 Trefort Ágoston beszéde a közoktatásunk teendőiről. In T. Kiss T. 1993 A magyarországi kulturális minisztériumokról (1867–1993) i.m. 193.

7 Gróf Csáky Albin programbeszéde. In T. Kiss T.

1993 i.m. 199.

8 Schneller I. 1890 Pedagógiai dolgozatok. Első kötet.

Budapest, Hornyánszky Viktor Cs. és Kir. Udvari Könyvnyomdája, 273. o.

9 uo. 273-274.

10 Dr. Török A 1890: Közművelődésünk és a harmadik egyetem. Budapest, Országgyűlési Értesítő Kő- és Könyvnyomdája Részv.társ., 5. o.

(7)

röpiratot kibővíti és 1894-ben könyv formátumban megjelenteti.11 Szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy az „egyetem menjen a néphez” Magyarorszá- gon is. Az angol University Extension, mintájára legyen „Népszerű Főiskolai Tanfolyam”.12 Berzevi- czy könyve kapcsán fi gyelemreméltó gondolatokat írt le a kötet méltatója, a kortárs Waldapfel János:

„Valahányszor a paedagógiai theoria embere oly kérdés előtt áll, mely új közművelődési intézmé- nyek alkotására vagy szervezésére vonatkozik, és e kérdést az elvek megvilágítása mellett vizsgálni pró- bálja: mindannyiszor érzi, hogy oly talajon mozog, melyet mindeddig tudományosan alig műveltek, és a melyen az elvszerű, elméletileg szigorú eligazodás helyett még mindig csak a véletlentől vagy localis rugóktól inspirált tapogatódzásokkal elégszik meg az európai tudományosság. Még mindeddig nem létezik az a tudomány, mely a modern közművelő- dés organismusát egészében áttekintené, elveit ki- fejtené, határait megállapítaná, megmondaná, hol kezdődik és hol végződik az, a mit közműveltség- nek nevezünk, melyek szükségletei, mily viszony- ban vannak ezek egymáshoz, melyek az egyik vagy a másik szükséglet prioritásának kritériumai, mi az egyik vagy a másik intézmény osztaléka a közmű- velődés létrehozásában stb. stb. Még mindig nincs meg az, a mit közművelődés tudományának nevez- hetnénk (...) a történeti előmunkálatok, a közmű- velődési és specialiter az iskolai intézményeknek a közműveltségre való hatására vonatkozó történeti tanulmányok még sokkal fejletlenebbek, mintsem hogy a tudomány ily rendszere egyelőre kellően fel- épülhessen (...) az egész kultúrára kiterjedő szem- pontok kell hogy vezessenek (...), azaz kell (...) más európai államok jelenével és múltjával való összeha- sonlítás, a történeti és statisztikai okulás is”.13

Bár a közművelődés fogalmának és tudományos mibenlétének tisztázására nem került sor, a 19. szá- zad végén, a 20. század elején számos társadalmi szervezet, sőt intézmény nevében is szerepelt a kife- jezés: Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület, 1882, Nyitra; Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület, 1885, Kolozsvár; Dunántúli Közművelő- dési Egyesület, 1890, Budapest; Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület, 1903, Szeged;

11 Dr. Berzeviczy A. 1894 Közművelődésünk és a harmadik egyetem. Budapest, Singer és Wolfner kiadása.

12 Felkai L. 1998 Berzeviczy Albert, a művelődéspolitikus. Magyar Pedagógia, 1:32.

13 Waldapfer J. 1894 Közművelődésünk és a harmadik egyetem. Dr. Berzeviczy Albert könyve. Magyar Pedagógia, 508. o.

Alföldi Magyar Közművelődési Egyesület, 1911, Budapest.14 Közművelődési Palota elnevezést kapta Szegeden az 1896-ban épült Városi múzeumnak és Könyvtárnak helyet adó intézmény. A 20. század első éveiben skandináv mintára, ’köz’ művelődési tartalommal népfőiskolai tanfolyamok, majd intéz- ményi formációk szerveződnek Magyarországon.

Az1908-óta működő Országos Közművelődési Ta- nács (a népi kalendáriumokra emlékeztetően) Va- sárnapi Könyv címen – a „köz számára” – hasznos gyakorlati tudnivalókat tartalmazó, ismeretterjesz- tő képes hetilapot (kiadványokat is) adott ki több évtizeden át, egészen az 1940-es évek közepéig. A közművelődés szó megjelenése ellenére a köznapi életben és szóhasználatban mégis a nép művelésére utaló populárisabb és aufklerikus színezetű nép- művelés, népművelő, népnevelő kifejezés terjedt el. Folyóirat is indul 1906-ban Népmívelés (majd Népművelés) címen a Franklin-Társulat kiadásában.

1912-ben a folyóirat címet és kiadót változtatott.

Néhány évig (1912–1914) Új Élet volt a fő cím, a Népművelés alcímként szerepelt, az évfolyamjelzés viszont folyamatos maradt. Később Népművelés a főcím, és Új Élet alcím került a lapra. A kiadást Ró- zsavölgyi és Társa cég végezte, 1918-ig.

A 19–20. század fordulóján az University Extension megjelenése kapcsán egyre gyakoribb a közművelődés önálló részeként megjelenő sza- badoktatás/szabadtanítás szóhasználat. A kifejezés nyitottságra utal. Apponyi Albert kultuszminiszter támogatta a szabadoktatást, segített Pécsett, 1907- ben megrendezni a szabadtanítási kongresszust, amelynek eredményétől aztán megijedt. Törvény- nyel akarta szabályozni a közművelődést, 1908-ban meg is bízta Jancsó Benedeket, hogy készítse el a tervezetet. A tervezet elkészült, de a törvényhozást már más problémák foglalkoztatták. Tény, hogy az 1920-as évek kultuszminisztere, Klebelsberg Kuno, még 1924-ben is emlegette azt a szélsőséges szabad- elvű szellemiséget, amely a konferencián előadást tartó Pikler Gyula és Jászi Oszkár mondanivalóját jellemezte, és amely szerinte nemcsak a forradal- makhoz, de Trianonhoz is hozzájárult.15

Wlassics Gyula, volt kultuszminiszter 1912-ben a Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetségé- nek közgyűlésén tartott elnöki megnyitó beszédé- ben már részletesebben szól a közművelődésről, 14 Bajza J. 1924 Magyarország tudományos és irodalmi társulatai. Közművelődés, 415. o.

15 Gróf Klebelsberg Kuno beszédei, cikkei és törvényjavaslatai 1916–1926 (1927). Budapest, Athenaeum, 52.

(8)

8

KÖZÉSKÖZÖSSÉG

Kultúra és Közösség

annak jelentőségéről. Beszédében kitér az egyén (személy) és a köz szerves kapcsolatára, de megem- líti a mindenkori kultuszminiszter felelősségét is:

„mert úgy vagyok meggyőződve, hogy a magyar köz- művelődés nemzet- és államfenntartó munkájából mindenkinek rendes hatáskörén túl is ki kell vennie részét, de különösen teljes lelkesedéssel, illő elfogu- latlansággal és bátor meggyőződéssel kell szolgálnia a közművelődés ügyét annak, kit a sors hosszabb időn át a magyar közművelődési ügyek első hivatalos és felelős munkásává rendelt és a kinek erkölcsi felelős- sége is fennáll a nemzet előtt ma is mindazért, a mit a magyar közművelődés hivatalos szolgálatában tett”.16 Wlassics megpróbálja körvonalazni a közművelődés mibenlétét is. „Sehol még közművelődés naggyá nem lett, mely nem egy népösszesség, egy nemzet erejében bírta forrásait. Nagyszabású közművelődés politikát egy ember, legyen a legmagasabb fokon, legyen a jók legjobbika és bírja a hatalom minden eszközeit, vagy bármely lelkes csoport nem valósíthat meg. A nem- zet összereje, összhangzó munkájának gyümölcse lehet ez csak. Azért kell felkarolnunk minden intéz- ményt nemcsak az oktatás és nevelés, hanem az anya- gi közművelődés minden ágában is, melylyel hazánk nagyobb vidéki városaiban a közművelődési elemek erejét fokozhatjuk és szaporítjuk (...) Nálunk nagyon uralkodnak a kizárólagos természetű vélemények és nemcsak a közélet, hanem a közművelődés területén is. Egyszer az egyik jelszó kizárólagosságára eskü- szünk, másszor a másik jelszó zárja ki amazt. Egy- szer az egyik iskolafaj a csodatévő hatalom, másszor a másik. Pedig valamennyi iskolafaj együtt sem elég a nagy feladatok betöltésére, ha ismét kizárólagosan minden eredményt a felnőtt társadalom szenvedőle- ges nyugalommal csak az iskolától vár”. Wlassics a közművelődésről azt tartja, hogy „a szellemi szabad- ság területe. A kultúra a versenyképesség területe. Itt védővámokat nem lehet felállítani. Itt a szellem ereje megy hódító útjára. Hatalommá itt csak a műveltség fajsúlya, ereje, mélysége és terjedelme lehet”.17

A két világháború között: „…hiszek egy hazában..., Hiszek Magyarország feltámadásában…”

A dualizmus kor szabadelvű egyetemein tanult, az 1920-as években magát már újkonzervatívnak nevező Klebelsberg Kuno kultúrpolitikájában sajá- 16 Báró Wlassics Gyula elnöki megnyitó beszéde. In T.

Kiss T. 1993 i.m. 203.

17 i.m. 204-205.

tos népművelés-közművelődés szimbiózis jött létre.

A miniszter elutasítja a nép művelésére irányuló 19.

század végi és 20. század eleji kultuszkormányzati tevékenységet, tudományos (főként társadalmi) is- meretek, különböző ideológiák megismertetésére történő törekvéseket. A plurális szerkezetű szabad- tanítás, szabadoktatás helyett, a homogén szerke- zetű és tartalmú népművelésre helyezi a hangsúlyt.

Centralizált intézményrendszert hoz létre. Meg- szünteti az Országos Szabadoktatási Tanácsot.

1922-ben létrehozza az Iskolánkívüli Népművelés Országos Bizottságot és hálózatát, a törvényhatósá- gi Népművelési Bizottságokat, amelyek folyóirato- kat és kiadványokat jelentetnek meg.

Megmaradhatott az Iskolánkívüli Népműve- lés Országos Bizottsággal párhuzamosan működő Országos Közművelődési Tanács (OKT) és területi (intézményi) hálózata. Az utóbbi szervezet Közmű- velődés címen – kultuszminisztériumi államtitkár [!!!], Czakó Elemér szerkesztésében – folyóiratot is indíthatott 1924-ben. A kiadvány tárgya a nemzeti önismeret, művelődés és tudományos intézmények ismertetése, könyvek és folyóiratok szemlézése, is- kolán kívüli népművelés és a határainkon túl lévő magyarság kultúrájáról való tájékoztatás. A folyó- irat mindössze egy évet élt, tíz száma jelent meg.

Klebelsberg a közművelődés érvényességi körét hol szűk, máskor tág értelemben szabta meg. Szűken értelmezte, amikor megalakította a magyar kormány által, Károlyi Mihály elkobzott birtokaiból létesített Nemzeti Közművelődési Alapítványt, amely első- sorban a népiskolai és egyetemfejlesztési program megvalósítását szolgálta. A Vallás- és Közoktatás- ügyi Minisztérium költségvetésének tárgyalásakor, 1925. november 25-én, a Nemzetgyűlés előtt tar- tott beszédében viszont a kulturális élet valameny- nyi területét és ágazatát a fogalom alá rendelte.18 A kultúrpolitika kettős mércéjét jelzi az is, hogy Kle- belsberg 1924-ben nem a kormányzat által működ- tetett Iskolánkívüli Népművelés Országos Bizottság, hanem a liberális színezetű Országos Közművelődési Tanács előtt jelentette be az iskolán kívüli népműve- lési törvény megalkotásának szükségességét.19 Négy évvel később, 1928-ban a III. Egyetemes Tanügyi Kongresszuson ismét elhangzott a törvényalkotás szükségessége. A kongresszuson folyó parttalanná vált vita okán azonban most sem került a parlament 18 i.m. 537-555. o.

19 Klebelsberg Kuno kultuszminiszter törvény- tervezete az iskolánkívüli népművelésről. Az Országos Közművelődési Tanács közgyűlés. Közművelődés, 1924:144-148.

(9)

napirendjére. A törvény megalkotásáig még fél év- századig, 1976-ig várni kellett.20

Hóman Bálint kultuszminisztert is foglalkoztat- ta a törvényhozás. Figyelme azonban a közműve- lődés komplexitásának, plurális szerkezetének tör- vényi szabályozására törekvése helyett az egységes nemzetnevelés megteremtésének irányába fordult.

A Képviselőház 1933. május 31-i ülésén tartott be- szédében a következőket mondta: „A nemzetnevelés problémáját taglalva, úgy látom, hogy a XIX. szá- zad specializáló irányával szemben korunk feladata a nemzeti élet szintézisének megteremtése. Minden értéket egységbe kell foglalnunk, de ez a szintézis nem formalisztikával, nem szabályokkal, hanem csak szelekcióval és neveléssel történhetik”.21

Az 1945 utáni egy-két év: „Virágozzék minden virág!” – „…Holnapra megforgatjuk az egész világot!”

Az 1940-es évek első felében a közművelődés szó nem lelhető fel a napilapok és folyóiratok hasábjain.

Megjelentek és szaporodtak azonban a világhábo- rút lezáró évtized második felében meghonosodott,

’szabad’ jelzővel ellátott elnevezések. Kiadásra kerül a Szabad Nép napilap. A Szabad Föld hetilap köré valóságos intézmény-rendszer épült ki: Szabad Föld Téli Esték, az ismeretterjesztő előadásokat segí- tő Szabad Föld Téli Esték füzetek és a Szabad Föld Könyvtárak. Pedagógia a szabad nevelés eszményét hirdeti. A koalíciós kormányba a Nemzeti Paraszt- párt által delegált Keresztury Dezső vallás és közok- tatásügyi miniszter 1945–1947-ben kiemelten tá- mogatta a debreceni egyetemi professzor, Karácsony Sándor törekvését, akinek nevéhez kötődik a sza- badművelődés: vagyis a demokrácia, a központilag diktált „iskolán kívüli népművelés” megszüntetése.22 Megalakult az Országos Szabadművelődési Tanács.

20 T. Kiss T. é.n. A felnőttoktatás törvénybe foglalásának kísérleteiről, a közművelődési törvény megalkotásáig. In Művelődéstörténet. Tanulmányok és kronológia a magyar nép művelődésének, életmódjának és mentalitásának történetéből. II. Szerk. Gelencsér Katalin.

Budapest, Magyar Művelődési Intézet – Mikszáth Kiadó, 703-723.

21 Hóman B. 1938 Művelődéspolitika. Budapest, Magyar Történelmi Társulat, 103. o.

22 Vö. A „Debreceni Iskola” neveléstudomány- történeti vázlata. (2007) Karácsony Sándor és korszaka a debreceni egyetemen. Szerk. Brezsnyánszky László.

Budapest, Gondolat Kiadó, 183-247.

A Tanács szakmai folyóirata Karácsony Sándor fő- szerkesztésében, 1947. január és 1948. október kö- zött Új Szántás címen jelent meg. Helyi szinteken is megszerveződtek a viszonylag autonóm módon mű- ködő Szabadművelődési Tanácsok, amelyek szakmai kiadványokat adtak ki.23

A Kereszturyt váltó, a kommunistákkal erősen szimpatizáló Ortutay Gyula, az „alulról kell épít- kezni” gyakorlat és a „virágozzék minden virág”

szemlélet jegyében, jelentős előnyöket biztosított a szovjet hadsereg által megszállt Magyarországon mindinkább teret nyerő kommunista eszmeáram- latnak.24 Az irányzat orgánuma a ’szabad’ előtaggal illetett, 1945 márciusától megjelenő, kommunista politikai napilap, a Szabad Nép, amely 1956-os for- radalom leverését követően a Népszabadság nevet vette fel. (Az elnevezés túlélte az 1989/90. évben bekövetkezett rendszerváltást. A napilap utolsó szá- mai 2016 októberében jelentek meg.) „Holnapra megforgatjuk az egész világot” – skandálták hittel és lelkesedéssel Magyarország fi atal nemzedékének radikális csoportjai. A fi atalok őszinte tenni akarása azonban becsatornázódott a Magyar Kommunista Párt/Magyar Dolgozók Pártja (MKP/MDP) tejha- talomra törő törekvéseibe. A kormányzásra került MDP uralta Országgyűlés 1949-ben az alkotmány- ban rögzítette a kultúra szocialista jellegét.

Az új világ megteremtéséhez azonban elenged- hetetlenül szükségessé vált a magyar nép (át)nevelé- se. A kultúrpolitikai törekvés nem új: Klebelsberg is úgy vélte, hogy „a politikai demokrácia nem lehet üdvös egy nemzetre akkor, ha a kultúrdemokrácia nem készíti elő. Csak olyan nemzetnek a tömegei dönthetnek öntudatosan sorsukról, amelyeknek megvan ehhez az intelligenciájuk”.25 A kultuszmi- niszter szerint a régi passzív, negatív és destruktív magyar típusok helyett az aktív, pozitív és produk- tív ember kialakítására kell törekedni.26 Vagyis cél- tudatos tevékenységgel lehet (demokráciára, szocia- listává) „érlelni” a népet.

A nép (át)nevelésre vállalkozott a kommunista Révai József is, aki 1949 és 1953 között a kultúra 23 Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez (1945–1949). (1988) (Összeáll. és bev.) Dancs Istvánné.

Budapest, Kossuth Könyvkiadó.

24 Vö. Ortutay Gy. 1949 Művelődés és politika.

Tanulmányok, beszédek, jegyzetek. Budapest, Hungária Könyvkiadó.

25 Gróf Klebelsberg Kuno beszédei, cikkei és törvényjavas- latai 1916–1926. (1927) i. m. 365.

26 Klebelsberg Kuno: Reálpolitika és neonacionaliz- mus. Pesti Napló, 1928. január 8.

(10)

10

KÖZÉSKÖZÖSSÉG

Kultúra és Közösség

teljhatalmú diktátoraként, az MDP KV titkáraként, egyben népművelési miniszterként meghirdette a – „tartalmában szocialista, formájában népies” – populáris kulturális forradalmi programot. A nép átnevelését szolgáló eszközzé lett: a látványos tö- megrendezvények szervezése, szocialista embertípus kialakítását és az új erkölcs megteremtését előmoz- dítani hivatott számos népies alkotás és program (különös tekintettel a fi lmművészetre), az egyénre gyakorolt „intenzív nevelési módszer”, a gunyoros hangvételű, agitáció: a „csasztuska”.27

Az (át)nevelés fontos alapintézményei, helyi bázisai a népművelő/népnevelő által igazgatott, kisebb településeken kocsmákból átalakított – Ko- dály Zoltán tiltakozása ellenére – kultúrotthonok- nak nevezett intézmények lettek.28 A társadalmi szerkezet drasztikus, szovjet típusú át(de)formá- lása, az államosítások, kitelepítések, internálások, vagyonelkobzások, koncepciós perek, a kultúra propagandisztikus szintre süllyesztésének követ- kezménye pedig az 1956 októberében kirobbant forradalom.

A Kádár-korszak: „Aki nincs ellenünk, az velünk van” – „3T”

A forradalmat a szovjet Vörös Hadsereg kímé- letlenül leverte. Hatalomra került Kádár János, és kezdetét vette az 1989-ig nevét viselő korszak. A rezsim első másfél évtizedében megmaradtak, sőt gyarapodnak a ’nép’ előtaggal kezdődő szavak, szer- vezetek: népköztársaság, néphatalom, népakarat, népi demokrácia, népbíróság, néphadsereg, népi ellenőrzés, népünnepély, népuralom, népgazdaság, népi ellenőrzés. Megmaradt a népművelés kife- jezés is, hiszen a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) 1958-ban elfogadott új kultúrpolitikai határozata továbbra is fontosnak tartotta a nép ne- velését, mert annak elhanyagolásában látta a for- radalom kitörésének egyik okát. A kommunista párt ragaszkodott a kulturális forradalom folyta- tásához, de már „tartalmában szocialista, formájá- ban realista” tematikával. Gyakorolták a szubjektív megítélésnek kitett, megengedő liberalizmust és az egyoldalú, így bármikor visszavonható tolerancia 27 Vö. Bolvári-Takács G. 2011 A művészet megszelídítése.

Folyamatok és fordulatok a művészetpolitikában, 1948–

1956. Budapest, Gondolat Kiadó.

28 Vö. Halász Cs. 2013 A nép művelése. Agitáció és propaganda a népművelésben a Rákosi-rendszer idején.

Budapest, MNL Pest Megyei Levéltár.

alapján álló, nem pedig a szellemi partnerek au- tonómiájának, szabadságának elismerésén nyugvó

„kontúrtalanságot” biztosító 3T-elvét: támogatás, tűrés, tiltás. A nemzetközi feltételrendszer közegé- ben a tiltás egyszerre volt hivatva a kulturális folya- matok „kézben tartásának” demonstrálására, s ezzel paradox módon, éppen a legnagyobb szabadságfok biztosítása, de egyben a fennmaradt politikai or- todoxiák követelményrendszerének érvényesítése is.29 A kormány az 1956-os forradalomban aktív részt vállaló, „bűnös” Népművészeti Intézet helyett létrehozza a Népművelési Intézetet. Az 1960-as években meghirdeti a népművelés alapintézményé- nek tartott kultúrház-építési programot. A korszak szemléletére jellemzően, néhány központilag meg- rendelt típusterv alapján – továbbra is tömegren- dezvényekben gondolkodó szemlélettel – számos, csupán nagyteremmel rendelkező intézmény épült az országban.30 Az 1960-as években a Népművelési Intézet szaklapot alapított. A Népművelési Értesítő című folyóirat azonban az 1970-es évek közepén megszűnt. Megmaradt viszont az 1954-től havonta megjelenő szakmai folyóirat, a Népművelés, amelyet 1989-ig, a rendszerváltásig adtak ki.

Az 1950-es évek, „fényes szelek” radikális, homogénnek nevezhető baloldali generációját, a diff erenciált irányultságú ’68-as nemzedék radika- lizmusa követte. A politika nyugtalan a nyugatról beszűrődő (kulturális) jelenségek miatt. Új balol- dali, sőt jobboldali (lásd a szegedi CPG együttest) irányzatok jelentkeznek. Az egyetemisták körében, Magyarországon is népszerű lesz a Mao-kultusz.

Gyarapodtak az alulról induló, spontán kezdemé- nyezések, különösen a beat-zenekarok köré szer- veződő rajongók táborai, a táncházak, az ifj úsági klubok, amatőr alternatív művészek és művészeti csoportok tevékenységei. Feszültségeket keltenek a

„másként gondolkodók” csoportjai. Az ország na- gyobb városaiban csövesek és a punkok bukkannak fel. Számos, új és különféle, „falakon túli” közösségi formációk alakulnak, szerveződnek. A valóság arra készteti a hatalom kultúrpolitikáját, hogy – hason- lóan az 1950-es évekhez – ezeket az új jelenségeket 29 T. Kiss T. 2002 Fordulatok–folyamatok. Fejezetek a magyar kormányok kultúrpolitikáiról 1867–2000.

Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 63.; Eörsi L. 2008 Ideológiai pragmatizmus és (Ön)cenzúra. A három „T”

kultúrpolitikája. Világosság, 11–12:73-96.

30 T. Kiss T. 2000 A népnevelőtől a kulturális menedzserig.

Fejezetek a népművelőképzés fejlődéstörténetéből. Német Népfőiskolai Szövetség Nemzetközi Együttműködési Intézete – Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 67.

(11)

és törekvéseket megpróbálja bevonni, integrálni a saját rendszerébe.31

Az MSZMP Központi Bizottsága 1974. márci- us 19-20-i ülésén úgy döntött, hogy bevezeti a szo- cialista közművelődés fogalmát. Az állampárt ide- ológusai, az értelmiség meghatározó személyiségei is egyetértettek a népművelésről közművelődésre váltással. Számos kiadvány és sok jeles (felsorolva is terjedelmes helyet elfoglaló) személyiség által jegy- zett tanulmány jelent meg ebben az időszakban. A szerzők támogatták a kommunista párt kultúrpo- litikájában jelentkező „változást”.32 A népművelést közművelődésre cserélő kultúrpolitika ugyanis azt sejttette, hogy megszűnik a nép „felülről” történő művelése, helyette a köz „alulról” történő kezdemé- nyezése lesz a meghatározó, s a központi irányítás helyett a decentralizáció válik majd döntő ténye- zővé. Hermann István fi lozófus és a közművelődés értelmezésével megbízott munkacsoportja azonban nyíltan megfogalmazta – ezzel szűk ideológiai ke- retek között tartotta/szorította a gondolkodást és a működtetést –, hogy a szocialista „közművelődés [nem más, mint] a különböző irányú társadalmi szükségletek fejlődése folytán, a kulturális forrada- lom kiteljesedése”. Vagyis továbbra is napirenden maradt a nép szocialista (át)nevelése, csak más szer- kezetben és módon.33 A defi níció szerint: „a szocia- lista közművelődés a jelenlegi társadalmi, politikai és kulturális viszonyaink között kialakuló, a meg- lévő művelődési igényszintekre épülő, a szocialista társadalom fejlődésének érdekeit, a kulturális forra- dalom és az egyén önkifejtését egyszerre szolgáló is- kola melletti és iskolán, valamint szakképzésen túli, önkéntességet és tudatosságot feltételező, állandó, nevelő, művelő, személyiségformáló tevékenység, amely a társadalom tagjai részéről a társadalom tárgyiasodott tudásának megszerzésére és saját sze- mélyiségük (képességeik, tulajdonságaik) sokrétű kiteljesítésre irányul”.34

A kormányzat és az uralkodó ideológia által jóváhagyott populista szocialista (átnevelő) közmű- velődés, állami szintű megvalósításához (anyagi fel- 31 i.m. uo.

32 Ld. még: A közművelődés helyzete és fejlesztésének feladatai. Válogatott dokumentumok gyűjteménye.

(1976) Szerk. Herczeg F., Villangó I. Országos Közművelődési Tanács, Budapest; Közművelődési kézikönyv. (1977) Szerk. Füleki J., Herczeg F., Budapest, Kossuth Könyvkiadó.

33 A közművelődés helyzete és fejlesztésének feladatai, i. m. 66.

34 uo. 71.

tételeket is biztosító) törvényre volt szükség. A köz- művelődésről szóló 1976. évi V. törvényt, Pozsgay Imre kulturális miniszter előterjesztésében, 1976 októberében elfogadta az országgyűlés. (Érdekesség, hogy az 1976-ban megjelent Kulturális intézmények és szervezetek Magyarországon című lexikonban a közművelődés szó még csak fejezetcímként, és nem címszóként szerepel).35 A törvény jellegzetessége volt, hogy a szocializmust, a szocialista emberide- ált helyezte a középpontba, ennek megfelelően a közművelődést is ennek az eszmének a szolgálatá- ba állította. Tartalma általános jellegű, nem tért ki több lényeges kérdésre, mint például a kulturális javak védetté nyilvánítására, a könyvtár szerepére, a régészeti védelemre vagy a muzeális intézmények feladatára. Foglalkozott az oktatási, közművelődési intézményekkel és a közművelődés irányításával. A kultúrpolitika irányítójaként egyértelműen és kizá- rólagosan az államot határozta meg.

Az MSZMP KB közművelődési határozata és a törvény megjelenése maga után vonta új szer- vezetek megalakítását, a meglévők elnevezéseinek megváltoztatását. A kultúrházak művelődési ott- honok/házak/központok lettek. 1974-ben létrejön az Országos Közművelődési Alap. A Népművelési Intézet közművelődési folyóirataként megjelenik a Kultúra és Közösség, amely rendszerváltás után, egy- mást váltó kiadók segítségével, napjainkban is él. A törvény szellemében átalakul a Népművelési Intézet léte és elnevezése is. Az Intézetből 1980-ban kivált a Művelődéskutató Osztály, amely önálló Műve- lődéskutató Intézetté alakult, majd 1986-ban a Művelődéskutató Intézet és a Népművelési Intézet összevonásával létrejött az Országos Közművelődési Központ. Megalakul az Országos Közművelődési Tanács, helyi szinteken létrejönnek a Közművelő- dési Bizottságok, a főhatóságnál a Közművelődési Főosztály mellett, Közművelődési Koordinációs Titkárságot is felállítanak, amely háttérintézménye- ként szolgálja az Országos Közművelődési Tanácsot, megalapítják és gondozzák a Belföldi Közművelő- dési Ösztöndíjat. A szakmai munkákat megjelente- tő Népművelési Propaganda Iroda pedig felvette a Múzsák Közművelődési Kiadó elnevezést, amely a rendszerváltozás után Vita Kiadó néven rövid ideig még működött.

A szocialista közművelődés kapcsán az 1980-as évektől a szocialista jelző egyre több kérdést fogal- mazott meg. Például: mit jelent a szocialista élet- 35 Kulturális intézmények és szervezetek Magyarországon.

Lexikon. (1976). Főszerk. Bíró V. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 176.

(12)

12

KÖZÉSKÖZÖSSÉG

Kultúra és Közösség

mód? Mit tartalmaz a szocialista szórakoztatás és szocialista módon való szórakozás? Mit tartalmaz a szocialista életmód? Mitől szocialista egy közösség, brigád? A kérdésekre nem érkeztek elfogadható ma- gyarázatok.

Az 1960-as évektől bontakozott ki a közmű- velődési szakemberképzés új struktúrája is, amely az andragógiára, a felnőttképzésre épült. A Durkó Mátyás által elindított szakemberképzés Magyaror- szágon a debreceni Kossuth Lajos Tudományegye- temen, 1956 végén kezdődött, majd az 1960-as évektől valamennyi tanítóképzőben és tanárképző főiskolán, valamint Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem is létjogosultságot nyert. Durkó nemcsak megalapította és bevezette a felnőttkori tanulással és közművelődéssel foglalkozó szakem- berek képzését, hanem az 1968-ban megjelent Felnőttnevelés és népművelés című könyvével lerak- ta az andragógia diszciplína alapjait is.36 A képzés kultúrpolitikai elvárások/kényszerek, mennyiségi szemlélet miatt a valóságos innováció hiányában a túlélésre törekedett. A szakképzés „megújulásai”

jelzik az oklevélben beírt, végzettséget igazoló elne- vezések: népművelő, közművelődési és népműve- lési előadó, majd a rendszerváltás (1989/90) után művelődésszervező, művelődési (kulturális) me- nedzser.37 A felsőoktatásban 2006 után bevezetett bolognai szerkezetben győzedelmeskedett Durkó álma. Létjogosultságot nyert az andragógus szak. A képzést – BA szinten –, amelynek egyik szakiránya volt a művelődésszervező azonban rövid időn belül megszüntette a minisztérium. A szak helyét a tudo- mányosan kimunkálatlan közösségszervező képzés vette át.

Rendszerváltás: „Valami ismeretlen felé, elébe – sodródunk vagy törekszünk?”38

Az 1989/90-es rendszerváltozást követő évtize- dekben jelentős társadalmi mozgásokra, átalakulá- sokra került sor, melyek hatással voltak a közműve- lődésre is. Magyar Bálint művelődési és közoktatási 36 Vö. T. Kiss T. – Tibori T. 2015 Az önépítés útjai.

Durkó Mátyás munkássága. Szeged, Belvedere Kiadó.

https://doi.org/10.14232/belvbook.2015.58515 37 T. Kiss T. 2009 Túlélés, alkalmazkodás és/

vagy innováció. Egy felsőoktatási szakemberképzés kimunkáltságának kényszereiről, ellentmondásairól és lehetőségeiről. Kultúra és Közösség, 2:7-19.

38 Petri György: Valami ismeretlen című versének kezdő sorai.

miniszteri időszakában elfogadásra került a muzeá- lis intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény volt, amely hatályon kívülre helyezte az 1976. évi V.

törvényt. Az országgyűlés tisztázta az állam és a köz- művelődés viszonyát, meghatározta az állam és az önkormányzatok felelősség-vállalásának mértékét és a közművelődési intézmények tulajdonát, tulaj- donosait. Konkrét célokat írt elő, kitért a civil szfé- ra fontosságára, szerepvállalására. Megfogalmazta az egyének és közösségek művelődéshez való jogát, fontos célja volt továbbá a pénzforrások arányos el- osztásának meghatározása.

Mindeközben észrevehetően csökkent a ’köz- művelődés’ kifejezés gyakorisága a folyóiratokban és napilapokban, egyre ritkábban, vagy igencsak ellentmondásosan fordult elő a kultúrpolitikai nar- ratívákban és a mindennapi gyakorlatban. Az 1990 es évektől a ’köz’ előtag helyett, előtérbe kerülnek a ’magyar’ és a ’nemzeti’ jelzők. (Magyar Művésze- ti Akadémia, Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Filmalap, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Nemzeti Dohánybolt stb.) Az Országos Közművelődési Köz- pont nevéből 1992-ben kikerült a közművelődés szó, átalakul Magyar Művelődési Intézetté, amely 2008-ban Magyar Művelődési Intézet és Képzőmű- vészeti Lektorátus, 2013-ban pedig Nemzeti Mű- velődési Intézet lett. A közművelődési központok helyett létrejöttek az úgynevezett kulturális közpon- tok, amelyek tevékenységei és feladatai települési, kerületi szintű biztosítása mellett több egymással határos járásra, egy vagy több megyére terjednek ki.

A budapesti székhelyű Nemzeti Művelődési Intézet 2016-ban jogutód nélkül megszűnt, pontosabban átkerült az NMI Művelődési Intézet Nonprofi t Kft., azaz a Lakitelken működő népfőiskolai ala- pítvány tulajdonába, ahol 2018-ban ünnepélyesen lerakták a Művelődési Intézet alapkövét. Az intézet létesítésének alapvető feladata – hangzott el az ün- nepségen – a közösségi művelődés jelen folyamatai- nak kutatása és szakmai utánpótlásának biztosítása, a dúrkói örökség ápolása.39 A kultúrpolitika a köz- művelődés komplexitásának és a plurális szerkezeté- nek fejlesztése helyett, a „centrális erőtér” jegyében, a keresztény értékekre hivatkozó, egységes (közpon- tosított) nemzetnevelésre helyezte a hangsúlyt.

A közművelődés kutatására utoljára 1996-ban, mintegy 20 millió forint nagyságrendben, az MTA 39 Letették az NMI Művelődési Intézet épületének alapkövét Lakiteleken: https://www.sonline.hu/.../

letettek-az-nmi... [Letöltve: 2018.10.16.]

(13)

Szociológiai Kutatóintézet Magyarország kulturális állapota című, országos kiterjedésű projekt kereté- ben került sor. A rendszerváltás utáni években még fontos célként megfogalmazott és szorgalmazott élethosszig tartó tanulás (lifelong learning) a 2010- es évtizedben már alig-alig kerül említésre. A kuta- tások leszűkültek a Lakitelek Népfőiskola koordi- nálásával szerveződő Kárpát-medencei – már nem

„határon túlinak nevezett” –, magyar/nemzeti érté- keket feltáró kollégiumok munkálkodásaira, a Kár- pátalján, Erdélyben, a csángók között, a Délvidé- ken, a Felvidéken, az Őrvidéken és a Muravidéken folyó adatgyűjtésekre. Szakmai kiadó hiányában a csekély számú publikációk megjelenéséhez csupán néhány folyóirat, az NMI Művelődési Intézet inter- diszciplináris online kiadványa, a Kulturális Szemle, a negyedévenként megjelenő Kultúra és Közösség pe- riodika, valamint egy-két vidéki orgánum (Debrece- ni Szemle, Zempléni Múzsa, Művelődés Népfőiskola Társadalom) nyújt felületet.

A hazai közművelődés „új világát”, a „panem et circenses”-re emlékeztető populáris, „tömegem- berre” irányuló, pálinkákat, borokat, söröket nép- szerűsítő, a különféle ételek készítését propagáló gasztronómiai fesztiválok, események: falunapok, sátoros ünnepek, hagyományőrző játékok, köny- nyűzenei koncertek, futóversenyek növekvő száma kezdi kitölteni. Jelentős támogatása van a tömeg-

szórakoztató programoknak, a gondtalan kikapcso- lódást segítő „wellness” hétvégéknek. A „közösségi művelődést látványelemként színesítik” a különbö- ző fantázianéven rendezett, ilyen-olyan „kutatók”,

„könyvtárak”, „fürdők”, „múzeumok”, „templo- mok”, „színházak”, „kávéházak”, „modern gyárak”

stb. éjszakái néven hirdetett programok. Háttérbe szorulni látszanak a művelődés lényeges építőkövei, a ’köz’ előtaggal kezdődő szavak, tevékenységek és intézmények. Gyakorta szimpla létükért küzdenek az autonóm civil szervezetek, a művészeti alkotó csoportok, és az országot behálózó, alulról szervező- dő népfőiskolák közösségei.

A ’köz’ előtaggal kezdődő szavaink és tevékeny- ségeink nemcsak a magyar nyelvben, de a társadal- mukban is jelentős helyet, sőt meghatározó szere- peket töltöttek be. „Az enyim, a tied mennyi lármát szűle, Miolta a miénk nevezet elűle” – írta Csokonai Vitéz Mihály az 1790-es években „Az estve” című versében. Talán nem járunk messze az igazságtól, amikor azt mondjuk, hogy történelmünk során, hazánk állapotának, társadalmunk fejlődésének és jövőbeli létezésének mindig „lakmuszpapírjai” vol- tak/lesznek a ’köz’ előtaggal kezdődő kifejezések, tettek és közösségek. Problémák mindig akkor tá- madtak, amikor tartalmukat veszítették, mellőzésre kerültek, vagy a politikai propaganda eszközeivé váltak.

(14)
(15)

Ö

SSZEFORRA FAA VASKARIKÁVAL

?

1

Okkultizmus államszocializmus idején

DOI 10.35402/kek.2019.4.2

Absztrakt1

A 19-20. század fordulóján Oroszország szelle- mi, tudományos és művészi életében az ezoterikus/

okkult eszmék és mozgalmak meghatározó szerepet játszottak. Az okkultizmus szinte minden 19. századi ideológiával képes volt valamiféle szimbiózisba kerül- ni, s ezt a különös tulajdonságát a hivatalosan ellen- séges államszocialista ideológiai közegbe is képes volt bizonyos mértékig átörökíteni. A „dialektikus mate- rializmus” alapjain álló hatalom viszonya az okkult eszmék továbbélési formáihoz ugyanakkor nem min- dig volt egyértelmű: ez korszakonként és az eszmék társadalmi-közösségi hatásától függően is változott. A tanulmány értelmezési kereteket próbál javasolni az ezotéria és szovjethatalom sajátosan bizarr dinami- kájú viszonyára, s arra a következtetésre jut, hogy az ezoterikus eszmék különböző megnyilvánulási formái – a (kvázi)tudományos, a közösségépítő és az indivi- duális-önmegvalósító – által kiváltott hatalmi reakció más-más interpretációs megközelítést igényel.

Abstract

At the turn of the 19th and 20th centuries es- oteric/occult ideas and movements played an im- portant part in the intellectual, scientifi c and ar- tistic life of Russia. Occultism lived in symbiosis for some time with virtually every 19th-century ideology, and, to a certain degree, it managed to convert this strange ability into the ideological en- vironment of state socialism as well – a system that was offi cially hostile towards occultism. However, the relationship between state power, based on ‘dia- lectic materialism,’ and the various forms of occult ideas that survived in that era was not always clear:

it always changed with time, and depended on the infl uence of those ideas on society. In this paper, I will propose some frameworks for the interpreta- tion of the bizarre dynamics between esotericism and Soviet state power, and argue that the reactions of state power to the various manifestations of es- 1 Ennek a tanulmánynak egy, rövid, esszé formájú előzetese megjelent Szockultizmus címen az Ex Symposion folyóirat 2017/97. számában (pp. 62-88).

oteric ideas – from (quasi-) scientifi c to communi- ty-building and individualistic manifestations – re- quire diff erent interpretative approaches.

1987 decemberében különös per zajlott le Moszkvában. Nyinyel Kulagina, a Nagy Honvédő háborúban megrokkant háromgyermekes anya és sokszoros nagymama, nem mellesleg két évtizede országosan ismert parafenomén, becsületsértési el- járást indított az igazságügyi minisztérium hivatalos sajtóorgánuma ellen. Januárban a bíróság rágalom- nak nyilvánította a „sarlatán” minősítést, és helyre- igazításra kötelezte a kiadványt. A felperes kereseté- nek főként a mellette tanúskodó, a képességeit húsz éven keresztül kutató akadémikusok, orvosok és fi - zikusok vallomásai alapján adtak helyt. A szakértők egybehangzóan állították, hogy szó sincs mágiáról és misztikumról, csupán néhány szokatlan termé- szeti jelenség, a telekinézis (tárgyak távmozgatása) és a bioenergia tudományos vizsgálatát végezték el (Perevozcsikov 1989).2 A progresszív közvélemény a peresztrojka, a glasznoszty és a demokrácia dialát ünnepelte: egy egyszerű állampolgár pert nyerhetett az egykor mindenható intézménnyel szemben, más szempontok nem merültek fel. Arra például senki sem kapta fel a fejét, hogy – amint a bizonyítási eljá- rásból egyértelműen kiderült – a dialektikus materia-

2 1988-ban a Tyehnyika Mologyozsi című, nagy példányszámú szovjet ifj úsági tudományos-ismeretterjesztő folyóirat három egymást követő számban közölte le a Kulagina-tárgyalás teljes jegyzőkönyvét. Ez az egyedülálló kordokumentum önmagában is megérne egy alapos elemzést, mert a felszínen a személyiségi jogokról folyó per ürügyén a jogászok és a tanúként meghallgatott tudósok – narratíváik egy mélyebb szintjén – abba a kérdésbe ütköznek, létezik-e a leáldozóban lévő „szovjet valósággal”

párhuzamos másik, nem hivatalos valóság. A felperes, azaz Kulagina jogi képviselője következetesen azzal érvel, hogy a peresztrojka nem csupán emberjogi vonatkozásban haladta meg a szovjet ideológiai kereteket, de a régi tudományos művek is, melyekre hivatkozva megbízóját sarlatánnak minősítették, ideológiai termékek voltak, s mint ilyenek elvesztették érvényüket. A vitából a parapszichológia jött ki győztesen: abban a történelmi helyzetben az államszocialista valóságnál/igazságnál valószínűleg bármilyen alternatíva erősebbnek bizonyult volna.

(16)

16

KÖZÉSKÖZÖSSÉG

Kultúra és Közösség

lizmus és a tudományos szocializmus hazájában még jóval a diktatúra felpuhulása előtt komoly erőforrá- sokat mozgósítottak a fi zika ismert törvényein túli tartományok kutatására, és ezeknek a vizsgálatoknak az eredményeiről a közvélemény hivatalosan sem- miféle tájékoztatást nem kapott. A Kulagina-ügyre adott reakció egyfelől azt mutatja, hogy az államszo- cializmus „második nyilvánossága” triviális tényként kezelte a hatalom materiális tartományokon túli te- rületekre kiterjedő érdeklődését, másfelől pedig azt sejteti, hogy ez az eset csupán egy jéghegy csúcsát teszi láthatóvá, vagy egy mélyebb rétegekben régóta halmozódó feszültség felszíni kisülése.

Az állam(szocializmus) és ezotéria viszonya a különböző történelmi korszakokban legalább any- nyira változó és dinamikus képet mutat, mint e letűnt történelmi formáció viszonya a többi társa- dalmi jelenséghez – valláshoz, etnikai identitáshoz, hagyományhoz, szexualitáshoz stb. –, a különbség talán abban érhető tetten, hogy a nem sztenderd fi zikai jelenségekről, hiedelmekről és ehhez kapcso- lódó magatartásformákról folytatott, párton belüli vitát lezáró határozatok alig kerültek nyilvánosság- ra, és ezért utólag ezek a folyamatok csak közvetet- ten és meglehetősen spekulatív módon ragadhatók meg. A témáról megjelent irodalom túlnyomó része voltaképp a korabeli „második nyilvánosságból” is- mert tényeket reciklálja, és kimondva, vagy kimon- datlanul arra a kognitív disszonanciára építi fel a mondandóját, hogy az elviekben szilárd dialektikus materialista (jelentsen ez bármit is) elveken nyug- vó szovjet állam, illetve későbbi csatlósai, mennyire élénk érdeklődést tanúsítottak az paranormális je- lenségek iránt. Nyilván, mozgathatta őket egyféle egészséges kíváncsiság, hogyan lehetne a természet eddig ismeretlen erőit a mindenkori külső (imperi- alista), illetve belső (ilyen-olyan értelemben deviáns) ellenség felmorzsolására felhasználni, és erre áldozni is készek voltak a népgazdaság anyagi erőforrásaiból.

Másfelől pedig a Sztálin utáni időszak pártvezetőinek közmondásos babonásságát dolgozza fel, miközben a szerzők azon méltatlankodnak, hogy a kiváltásgosok suttyomban kihasználták az okkult jelenségekből kiaknázható előnyöket, míg az alattvalóik a megbé- lyegzés és megtorlás veszélyét vállalva adatott meg:

bionergetikusokat alkalmaztak a Kreml kórházában, főként Brezsnyev gyógyítására (egyikükkel, Ruszlan Magomedovval személyesen készítettem interjút 1996-ban a Tranzit c. Közép-európai Magazin szá- mára az MTV 1-es csatornáján), jósokkal konzul- táltak, mint Todor Zsivkov bolgár pártfőtitkár, aki politikai döntések előtt rendszeresen kikérte Vanga,

a vak látnokasszony véleményét, vagy a csehszlovák Gustav Husák, akinek a kormánya „pszichotronikus generátorok” kidolgozását fi nanszírozta.3

Az itt következő írással elsősorban a későbbi kutatási irányokat próbálom meg kijelölni, illetve refl ektálok benne a témát feldolgozó néhány tanul- mányra, melyek módszertana és felfogása irányadó lehet ennek az elméletileg és történetileg szerteága- zó, ugyanakkor rengeteg egyéni sorsot érintő té- mának az árnyaltabb megragadásához. A mai kor távlatából vizsgálva az államszocializmus és a (mo- dern kori) ezotéria viszonyát nem kétséges, hogy ugyan mindkét hiedelemrendszer gyökere a Felvi- lágosodásba nyúlik vissza, de ez a korabeli állami ideológusokban nem tudatosult, vagyis semmiképp nem ideológiák trükkös összjátékának értelmezhet- jük utólag a hatalom ciklikusan változó viszonyát a tudományosan megmagyarázhatatlan jelenségek- hez, hanem esetleges, személyiség- (ahogy akkor mondták: káder-)függő, sokszor pragmatikus szem- pontok vezérelték ezeket a reakciókat. Az állam- szocializmus alatti ezotéria egymással összefonódó társadalmi, pszichológiai, történeti, természettu- dományos és politikai dimenziói annyira nehezen áttekinthetővé teszik a kérdést, hogy aligha lehetne olyan egységesen érvényes interpretációs keretet ta- lálni, mely minden szempontot egységesen lefedne.

A továbbiakban három olyan megközelítést javaso- lok (nagyrészt Szovjet-Oroszországra vonatkozóan), mely csak részben követi a kronologikus sorrendet, 3 A parapszichológiáról lefolytattak ugyan néhány tudományos vitát, így például 1973-ban a vezető szovjet pszichológus, Alekszej Leontyev kezdeményezett egy hasonló disputát a sajtóban (Leontyev és szerzőtársai), 1973), azonban a „pszi-jelenséggel” szembeni fenntartásaik inkább pragmatikusak, mint ideologikusak, esetleg konceptuálisak voltak (v. ö. Menzel 2016). Ettől eltekintve az ilyen témájú kvázi-szakirodalom gyakorlatilag áttekinthetetlen, néhányat itt felsorolok, de főleg abból a megfontolásból, hogy érzékeltessem a rendelkezésre álló források jellegét és megbízhatóságát. Az egyik kategória a párt- és államfunkcionáriusok visszaemlékezése, mint pl. N. K.

Bajbakov (2011), illetve Jevgenyij Csazov (2014). A másik kategória a minden hivatkozás nélküli, főképp városi folklórt feldolgozó véleményzsurnalizmus, pl. Vlagyimir Antonov (2015); Olga Mojszeeva (2018), Olga Grejg (2016). Végül valamivel megbízhatóbb forr ások a mára feloldott titkosítású korabeli titkosszolgálati beszámolók, mint pl. Louis F. Maire III és Msc, Major J.D. Lamothe (2014), illetve az ezekre hivatkozó testületi szakirodalom, mint pl. Lieutenant Colonel John B. (1980). Az egyik legfrissebb, viszonylag ügyes misztifi káció ebben a témakörben: PSZI-vojny: Zapad i Vosztok. Istorija voennogo primenenija ekstrasensoriki (2013);

angolul: Edwin C. May and Victor Rubel (2014).

(17)

s inkább az ezotéria e változatának sajátos funkcio- nális megtestesüléseit, illetve ezek társadalmi-politi- kai hatásait veszi alapul. Ez a megfogalmazás kissé körvonalazatlannak tűnhet, de ez nem annyira a módszertani bizonytalanság számlájára írható, mint inkább annak, hogy egy jellegénél fogva az irraci- onálishoz közelítő, s ezért nehezen verbalizálható téma néha túl sok körülírást igényel.

1. A kontrollált ezotéria: a természettudo- mányok és titkosszolgálatok alá rendelt parapszichológia, azaz a hivatalosan ma- terialista állami tudomány ambivalens, de semmiképp sem kizáró hozzáállása a nem- konvencionális kutatásokhoz;

2. a hatalom elhárítja a társadalmi veszélyt:

a 19-20. század fordulóján létrejött moz- galmak, páholyok, körök felszámolása, az érintettek fi zikai megsemmisítése;

3. hatalmi korrekciós kontroll az ún. felen- gedés, majd a stagnálás időszakában: a hatalom az ezotériához mint egyéni, vagy életmód-közösségi ideológiai devianciához viszonyul, megfi gyelés alatt tartja, és végső esetben mentálhigiénés ürügyekkel elkülö- níti az érintetteket.

A Szovjetunió a sajátosan különutas tudomá- nyosságával és ideológiai doktrinerségével a legradi- kálisabb példákkal szolgál ennek a három megköze- lítésnek az illusztrálására, de ez a felosztás, bizonyos módosításokkal, a szovjet fennhatóság alá került társadalmak többségére is alkalmazható.

A ’babiloni parázna’ és a századfordulós ideológiák

Praktikus okokból itt eltekintek a gyakran szi- nonimaként is használt okkult, misztikus és ezo- terikus fogalmának eszmetörténeti szálazásától:

a leghétköznapibb értelemben használom ezeket olyan jelenségekre, melyek rejtettek, vagy csak a beavatottak számára érthetők, és beleértem ebbe a „parajelenségeket” is.4 Ennél sokkal fontosabb felvázolni, hogyan viszonyul a szélesebb társadal- 4 A misztikus, ezoterikus, spirituális, okkult, paranormális fogalmak, valamint ezek egymáshoz való viszonya mindig is nehezen volt defi niálható. Az ellentmondásokra, illetve a nyugati és az orosz tudományos narratívákban megfi gyelhető különbségekre Birgit Menzel tér ki részletesen a The New Age of Russia Occult and Esoteric Dimensions című kötethez írt előszavában (Menzel 2012:18-23).

mi közeg a megmagyarázhatatlan, titkos, rejtélyes, természettudományos paradigmán kívüli jelensé- gekhez.

A mai értelemben vett okkultizmus – és az ókori és reneszánsz vonatkozások inkább az önma- gyarázó legenda részei – a felvilágosodást követő modern kor termékének tekinthető, egyfajta ki- útnak azok számára, akik az egyházak által képvi- selt „isteni világrend” összeomlása után, a darwini eszmék uralta világban is a spiritualitást hiányol- ták az e világi üdvözülést ígérő modern projek- tekből (Yates 2001). Az okkult doktrína minden egyes 19. századi elágazása – a Blavatsky-féle te- ozófi a, a rózsakereszteség, újkori templomosság, illuminátusság, szabadkőművesség, a különböző jóga-tanítások, a spiritizmus, a későbbi steineri antropozófi a és ezek számtalan alváltozata – egy konkrét, Isten nélküli isteni lényegre hivatkozott, melyet minden embernek önmagában kell felfe- deznie, fokozatos beavatások révén eljutnia hozzá, vagyis mindenki helyben biztosíthatja a magának a megváltást (lelki halhatatlanságot). Az individu- ális üdvprojekt, az okkult doktrína minden túlzás nélkül nevezhető a modern kori ideológiák ’babi- loni paráznájának’: képes volt gátlástalanul össze- adni magát a 19. század kollektív üdvprojektjeivel – a szocialistával és a nemzetivel –, és ez akko- riban teljesen rendjénvalónak számított. Helena P. Blavatsky, a Teozófi ai Társaság megalapítója például nem csupán rokonszenvezett számos ko- rabeli szocialistával (Stube 2017:573), de egyik programadó írásában kijelentette, hogy Krisztus és Buddha is a szocializmust hirdette (Blavatsky 1889:79). Az utópista-szocialisták elképzelései számos ponton érintkeztek az okkultizmussal: az eredetileg fábiánus szocialista Annie Bessant, aki később Blavatskyt váltotta a Teozófi ai Társaság élén a teozófi át egyfajta szocializmus-pótléknak tekintette, hiszen mindkettő az emberek közötti testvériséget (Brotherhood of Man) akarják elérni (Beaumont 2012:177). A korszak határokat nem ismerő szinkretizmusát jól példázza, hogy Marx Kommunista kiáltványát az Amerikai Spiritisz- ta Társaság akkori elnöke, egykori clairvoyant, jósnő és médium Victoria Woodhull fordította le és adta ki a saját, amúgy radikális feminista, antiklerikális, szabad szerelmet hirdető lapjában (Gutierrez 2009:98; IAPSOP website). Másfe- lől viszont, mai szemmel olvasva Blavatsky faj- központú történelemkoncepcióját, kimagyaráz- hatatlanul súlyos rasszista elemeket is találunk benne. A teozófi a, éppen végletesen szinkretikus

Ábra

Updating...

Hivatkozások

Kapcsolódó témák :