HIDY PÁLNÉ
AZ ÖREGKORRA VALÓ FELKÉSZÜLÉS NEVELÉSI ÉS ÖNNEVELÉSI FELADATAI
(Részlet egy nagyobb tanulmányból)
A TÉMA SZAKMAI ÉS SZUBJEKTÍV INDÍTTATÁSAI
Életünket szinte eszmélésünkkel egyidőben kezdjük félteni. Legtermé- szetesebb, legősibb ösztönünk velünk egyidős. Megszülettünk, hát élni akarunk. Sokáig. Egészségesen, megelégedetten, tevékenyen.
Arra már kevesebbet gondolunk, hogy a ltosszú életért küzdve az öregségért is küzdünk. Furcsa kettőség: akarjuk a hosszú életet és féljük az öreg- séget. Amíg lehet, igyekszünk nem gondolni rá. Megpróbáljuk kívülről, fe- lülről nézni, mint tőlünk idegen, messzi világot.
Nagy ellentmondás, mert ha azt akarjuk, hogy olyan, vagy megközelítőleg olyan legyen, mint szeretnénk, már jóval korábban szembe kell nézni vele, fürkészni és tanulni kell titkait.
Az öregség sok nehézségét lehet letompítani, ha felkészülünk rá.
Bennünk, körülöttünk élő "nagy" öregjeink, mint az élet annyi más dolgá- ban, ebben is segítenek. Csak figyelni kell rájuk. Felemelő, szép példá- jukkal éppúgy mutatják az utat, mint a megöregedésük kudarcaival. Figyel- jünk hát rájuk, pórbáljuk érteni és érezni őket, mert ezáltal ők is, mi is, és a minket folytatók is többé, gazdagabbá válnak.
Az irántuk és a minket idős emberként is átélő gyermekeink iránt érzett szeretetnek, az előttünk járók és utánunk jövők iránt érzett felelősség- nek erőt, késztetést kell adni ahhoz, hogy kutassuk és megértsük, amit a tudomány és tapasztalás az öregség, öregedés folyamatáról mondani tud.
AZ IDŐSKORI MŰVELŐDÉSSEL KAPCSOLATOS KUTATÁSOK FONTOSSÁGÁNAK INDOKLÁSA
A permanens nevelés, művelődés gondolata ma már szerves részévé vált a pedagógiai, andragógiai gondolkodásnak. A jól hangzó, s kicsit már le is járatott "egész életen át tartó" jelző tartalmai azonban a mindennapi gondolkodásban, művelődési gyakorlatban igen sok és nagy hiányosságokat mutatnak.
Gondolkodásunk, az általa felölelt időkeretek többnyire megragadnak az érett, felnőtt ember nevelési, művelődési feladatainál, lehetőségeinél.
Aránytalanul kevés szó esik, még kevesebb történi az időskori nevelés, önnevelés, művelődés feladatainak, lehetőségeinek megfogalmazásával, meg- valósításával kapcsolatban.
Annak, hogy ez így van, igen sok oka van. A kérdéssel kapcsolatos megme- revedett, helyenként még a szaktudományi gondolkodásban is fellelhető Ítéletek és előítéletek éppúgy közrejátszanak, mint a gerontopszichológi- ai és az erre épülő metodika jelenlegi hiányosságai, fehér foltjai. Rész- ben az utóbbi ténnyel magyarázható, hogy a kérdés sem a pedagógusképzés- ben, sem a felnóttnevelésre is felkészítő közművelődési szakemberképzés- ben - ebből adódóan a mindennapi gyakorlatban sem - kapja meg a neki kijáró helyet.
Ez többek között azért is sajnálatos, mert nem lehet kétséges, hogy a ne- velés, művelődés ebben a korszakban is meghatározó jelentőségű lehet, ha megtaláljuk azokat a tartalmakat, formákat, módszereket, amelyek a kor- szak életkori sajátosságai által meghatározottan ezeket a funkciókat be- tölthetik.
Az inaktivitás, a megfelelő testi-szellemi tevékenykedés hiánya az időskor egyik legnagyobb veszélye, ami nemcsak tétlenséghez, unalomhoz és az ebből adódó lelki problémákhoz vezet, hanein a testi-lelki hanyatlás folyamatát is meggyorsítja.
A gerontológia tudománya, amikor "nemcsak éveket", hanem "élettel", tar- talmakkal teli éveket akar adni az embernek, tulajdonképpen az emberi ak- tivitás megtartásának lehetőségeit keresi, kutatja.
A művelődési tevékenységek gazdag formarendszere olyan "sokfunkciós"
aktivitási lehetőségeket jelent, amelyek messzemenően betölthetik a fenti feladatokat. A művelődés különböző formái, az unalomtól mentve és meg- mentve, nemcsak tartalmas, szép órákat adhatnak az idős embernek, hanem a világgal, környezetükkel való élő kapcsolat lehetőségeit is jelenthetik.
Sikerélményt, önbizalmat éppúgy kaphatnak általa, mint a "kihagyott", el- mulasztott dolgok pótlásának jó érzéseit. Az emberi tudás, a művészete katharhikus ereje, segíthet úrrá lennei az élet nehézségein, segíthet a belső béke, harmónia meg-megbillenő egyensúlyának visszaszerzésében.
Nem lehet kétséges, hogy a művelődés, közművelődés gerontológiai jellegű feladatai tehát egyre sürgetőbb, egyre több embert érintő feladatként je- lentkeznek.
AZ ÖREGSÉG INDIVIDUAALIZMU5A
Megöregedni, ahogyan élni is, sokféleképpen lehet. Környezetünk pél- dái, jó és rossz tapasztalataink bizonyítják ezt. Az, hogy életünk, sze- mélyiségünk idős korunkra hogyan, milyen irányba fejlődik, mennyire lesz harmonikus vagy konfliktusoktól terhes, a tőlünk független, objektív erő- kön túl, rajtunk is múlik.
"Gyümölcsnek az leszünk, mi virágnak voltuk" - mondja Illyés Gyula, a költő. "Az öregedés kialakulásának mechanizmusa, a szervezet teljes múlt- jának, létrejöttének és átalakulásának függvénye"1 - vallja ugyanazt az igazságot Frolkisz, a gerontológus, az öregkorral foglalkozó tudós. Jö- vendő öregségünk tehát mindenkori jelenünkben formálódik. Időskori énünk- ben, személyiségünkben benne van egész múltunk, életünk. Ezért is nehéz az öregséggel, megöregedéssel kapcsolatban általános érvényű, kivétel nélküli szabályokat feállítani. Szélsőségesen különböző példák bizonyít- ják, hogy megöregedésünk mind biológiai, mind pedig lelki, szellemi vo- natkozásban, egyéni menetrend szerint zajlik. Howel amerikai gerontológus szerint: "...az öregedési folyamat nem lejtő, amelyen mindenki egyforma sebességgel megy lefelés, hanem szabálytalan lépcsőfokok egymásutánja, amelyen egyesek gyorsabban gurulnak le, mint mások." 2
Ezeknek a gondolatoknak az igazsága ösztönözhet bennünket arra, hogy
szembenézzünk jövőnket készítő jelenkori feladatainkkal, azokkal a lehe- tőségekkel, tényekkel és változásokkal, amelyek éveink szaporodtával egy- re közelebb kerülnek hozzánk.
A megöregedés döntően biológiai determináltságú folyamat, ugyanakkor meg- bocsáthatatlanul leegyszerűsítenénk, meghamisítanánk ennek a kérdésnek lényegét, ha nem látnánk, hogy ennél sokkal több.és összetettebb dologról van szól.
A kamaszkorhoz hasonlíthatóan, a biológiai, társadalmi és személyi- ségbeli változások, átstrukturálódások egész sora, egymásba fonódó lánco- lata jellemzi, kíséri életünknek ezt a szakaszát. Ezek a változások egy- mástól el nem választhatók, egymástól nem függetleníthetők, ebből adódóan önmagukban, a többi jellemzőtől elszigetelten nem is érthetők, nem is elemezhetők. Éppen a geriátria, az öreggyógyászat nagy orvostudósai hangsúlyozták legerőteljesebben, hogy még a kifejezetten biológiai, pato- lógiai történések sem érthetők, gyógyíthatók a társadalmi, pszichológiai tényezők ismerete nélkül. A társadalmi helyzetünkben, emberi kapcsolata- inkban, lelkiéletünkben bekövetkező történések kétségtelenül kiválthat- nak, gyorsíthatnak bizonyos biológiai fiziológiai folyamatokat. Ugyanak- kor az is nyilvánvaló, hogy szervezetünk biológiai történései messzemenő- en befolyásolhatják, meghatározhattják társadalmi életünk, illetve lelki életünk történéseinek irányát és kimenetelét.
Simonde de Beauvoir öregségről írt, ma már klasszikusnak mondható könyvében a következőképpen fogalmazza meg ezt az alapigazságot:
"Ma már mindenki tudja, mennyire nem lehet elválasztani az élettani je- lenségeket a lelkiektől. Kölcsönösen befolyásolják egymást, és kapcsola- tuk az öregkorban különösen szembetűnő... Azt azonban, amit lelki életnek nevezünk, csak az egyén léthelyzetének világánál érthetjük meg.
Nem elégséges tehát elemző módon leírnunk az öregedés különféle külső megjelenési formáit, mert mindegyik visszahat a többire, és mindegyikre hat a többi. Az öregséget ebben a végtelen körmozgásban kell megragad- nunk.."3
Az öregség kezdetét nem lehet időponthoz, történéshez kötni. Ennek ellenére a nyugállományba vonulás a legtöbb ember életében olyan határkő, olyan sok és nagy változást elindító történés, amelynek hatása egész to-
vábbi életünkre meghatározó lehet. Ezért kell ezzel a kérdéssel bővebben, részletesebben foglalkozni.
MUNKA, TEVÉKENYSÉG, AKTIVITÁS KÉRDÉSE AZ IOÖS KORBAN
A munkavégzés képessége az ember legjellemzőbb, legmagasabbrendű tu- lajdonsága. Az alkotó munka legtökéletesebb formáiban sűrítve jelennek meg a személyiség értelmi, érzelmi, akarati erői. Megélhetésének biztosí- tásán túl az ember munkája által érezheti saját hasznosságának, önmaga megbecsülésének, elismerésének jó érzéseit.
A fentiekkel is magyarázható, hogy a munkával, hivatással kapcsolatos történések az ember életének jelentős eseményei közé tartoznak. Az első munkahely élményeit, a pályaváltás, munkahelyváltás döntést megelőző fe- szültségeit, és végül az utolsó munkahelytől való búcsúvétel vegyes ér- zelmeit az ember maradandó emlékként őrzi.
Amennyire eltérőek az emberek munkájukhoz való viszonyukat tekitve, annyira eltérőek, különbözőek abban is, ahogyan nyugdíjazásuk tényét, él- ményét fogadják és átélik. Annak, hogy ki milyen gyorsan tud, és milyen mértékben az új életformájával azonosulni, nagyon sokféle oka van, lehet.
Az egyén egészségi állapota éppúgy meghatározó szerepet játszik, mint a hivatáshoz, adott munkahelyhez, illetve a munkatársakhoz fűződő értelmi és érzelmi viszonyulások összessége. A nyugállományba vonulással együtt- járó sokféle élmény átélésének módját, milyenségét döntő módon határozza meg, hogy a munkahelytől, hivatástól való elszakadás utáni időszak az egyén számára milyen lehetőségeket igér, hogy családjában, vagy azon kí- vül milyen célok, feladatok várják.
A nyugdíjazás jogosságának, fontosságának tényét, az általa kapott lehetőségek humán tartalmait sem kétségbevonni, sem megkérdőjelenzi nem lehet. Ugyanakkor látni, kell azt is, hogy az így kialakult helyzet sokak életében komoly nehézségekkel, újonnak kialakuló veszélyhelyzetekkel jár.
Ezekkel szembe kell nézni, ezekre fel kell készülni.
Az aktív időszak lezárulásával alapvetően megváltozik az egyén társa- dalmi helyzete, társadalmi státusza. Évtizedek munkájával kivívott pozí- cióit, a beosztásával járó jogait, lehetőségeit elveszíti. Életével kiví- vott tekintélye ha meg is marad, az emberek szemében átértékelődik. Min- dez nagyon sokszor egyik napról a másikra, minden átmenet és fokozatosság nélkül. A fentiekből adódik, hogy nagyon sok embe.rnek kell megküzdeni az- zal a nem könnyű érzéssel, amit önmaga fontosságtudatának csökkenése je- lent vagy jelenthet. A nyugállományba vonulással olyan célok, hajtóerők szűnnek meg, vagy alakulnak át, amelyek tartalmat és egyben erőt adnak az egymást követő napok küzdelmeihez, és amelyek az ember énjének, személyi- ségének lényeges kifejezői voltak. Az újonnan kialakuló helyzethez hozzá- tartozik, hogy felborul, megváltozik az egyén megszokott, vérébe ivódott napirendje, életritmusa. Az idő, ami eddig munkára sürgette és hajtotta, most új és más tartalmakra várva szokatlan bőséggel szakad rá.
A munkahellyel, hivatással való napi kapcsolat megszűnése alapvető válto- zást hoz az egyén társadalmi kapcsolatainak szerkezetében, minőségében is. Az idő múlásával egyre kevesebb a változatlan tartalommal, változat- lan intenzitással megmaradó emberi kapcsolat. Ezeken a változásokon, ér- zéseken úrrá lenni nem könnyű feladat, sok dologtól függ, hogy kinek mennyire sikerül.
A megváltozott életforma lelki, fizikai traumái között az inaktivi- tást, illetve annak következményeit az első helyre kell tenni. Sorsdöntő, az ember egész nyudíjas létét meghatározó kérdés, hogy az egyén a rendel- kezésére álló időt hogyan, milyen tartalmakkal tudja kitölteni, meg tud- ja-e őrizni tenniakarását, és hogy ebben az aktivitásban talál-e értel- mes, őt kielégítő célokat.
A gerontológia egyik legalapvetőbb és legmegcáfolhatatlanabb tétele sze- rint a pihenés, a fizikai és szellemi tétlenség csak időlegesen kedvez szerveinknek. A tartós inaktivitás, illetve alulterheltség olyan erőket szabadít fel, amelyek nem a pihenést, nem a regenerálódást, hanem éppen az ellenkezőjét, a hanyatlást, a leépülést, vagyis az involúciót siette- tik. Míg fiatalabb korban a munka, tevékenység legfőbb funkciója a sze- mélyiség pozitív irányú fejlesztésében, kibontakoztatásában van, addig
idős korban a munka a hasznos tevékenység elsődleges funkciója a szemé- lyiség, a karakter megőrzésében van.
"Munka nélkül, önkéntesen vállalt célszerű tevékenység nélkül életünk nemcsak tartalmatlanná válik, hanem le is rövidül" - mondja Balázs András orvos gerontológus.
Illyés Gyula saját életének tapasztalatait is összegezve; Kháron ladikján című művében ugyanerről így ír: "Az öregség testi-lelki kényelmetlenségei ellen nem utolsó hatású védekezés tehát a tennivalók bizonyos ütemszerű beosztása és ismétlése. Vagyis, hogy az időt mi fogjuk kordába, mert kü- lönben ő táncoltat meg bennünket a maga bolond, embertelen módján."4
Mindez megcáfolhatatlanul igaz, de a mindennapok megvalósulásában megkö- zelítően sem ilyen természetes és egyszerű dolgok ezek.
A nők sorsa, helyzete ilyen vonatkozásban valamivel könnyebb. A család, a háztartás, az unokák számukra könnyebbben, természetesebben adják a hasz- nos munka örömteli érzéseit. Nehezebb a férfiaknak. Különösen azoknak, akiknek életében a munka, a hivatás mindent meghatározó jelentőségű volt.
Legnehezebb dolga azoknak van, akiknek hivatása az átlagosnál is behatá- roltabb, speciálisabb, akik egész aktív korukat egy adott munkahelyi, munkatársi környezetben élték le.
Az előzőekben vázolt helyzet nem egyszerű és nem könnyű, éppen ezért kell sokkal korábban, jóval a nyugállományba vonulás előtt gondolni ezekre a dolgokra. Tervezzük hát jó előre a nagy bőséggel ránk szakadó időt!
Számoljunk azzal, hogy azok a tevékenységek, amelyek aktív korunkban csak másod- és harmadrendűek voltak számunkra, amelyek érdeklődésünknek, energiánknak csak kis hányadát köthették le, életünk új időszakában fő- szerephez juthatnak, elsődleges funkciót kaphatnak.
Társadalmi tevékenységeink, hasznos hobbyjaink, szabadidős szokásaink ki- egyensúlyozott életünk alapfeltételeivé válnak, illetve válhatnak. Min- derre azonban tudatosan készülni kell. Sturccpolitikát folytat, tévhitek- ben ringatja magát az, aki a "majd lesz valahogy" álláspontjára helyezke- dik, vagy abban bízik, hogy felszabaduló idejét, energiáit olyan dolgokba fekteti, amelyekkel azt megelőzően egyáltalán nem foglalkozott.
Az utóbbi gondolat igazságát támasztják alá a gerontológiának, pszicholó- giának azok a tapasztalatai, amelyeket az emberi, érdeklődés., szokásrend-
szer időskori alakulásával kapcsolatban gyűjtött össze, amely megállapí- tásokat saját vizsgálataim eredményeivel nagyrészt magam is igazolhatok.
AZ ÉRDEKLŐDÉS, ÉRDEKVÁLTOZÁS SZOKÁSRENDSZER ALAKULÁSÁNAK JELLEMZŐ TENDENCIÁI AZ IDŐSKORBAN
Cselekvésre, tevékenységre ösztönző motívumaink között érdeklődésünk fontos szerepet tölt be. Tartalmának, terjedelmének, szilárdságának és mélységeinek jellemzői nagyon sokat elárulnak a világhoz való kapcsola- tunk milyenségéről. Érdeklődésünk, a benne kifejezésre jutó értelmi és érzelmi összetevőkkel személyiségünk jellemző mutatói közé tartozik. Éle- tünket irányító, hatalmas erő. Közismert tény, hogy az érdeklődéssel vég- zett munka nemcsak vonzóbb, hanem könnyebb és eredményesebb is. Hiánya, kielégületlensége az életet szürkévé, unalmassá, ebből következően nehéz- zé teszi. A sokszínű,1 kellő mélységgel párosuló érdeklődés tehát a tar- talmas emberi élet egyik alapfeltétele. Igaz ez életünk minden időszaká- ra, a semmittevés és az ebből következő involúció azokat fenyegti legke- vésbé, akik sokszálú,! aktív érdeklődéssel kötődnek szűkebb és tágabb környezetük eseményeihez, történéseihez.
A fentiekből adődóan a gerontopszichológia exponált kérdései közé tarto- zik az időskori érdeklődés jellemző tendenciáinak megismerése. Alapkér- désként vetődik fel egyrészt a múltbeli érdeklődés megőrzésének problémá- ja, másrészt az áj érdeklődési területek kialakíthatóságának kérdése, le- hetősége.
A pszichológusok, szociológusok, gerontológusok véleménye a legjellem- zőbb, leggyakoribb tendenciák felismerésében és magyarázatában megegye- zik. A kérdés árnyalt gazdagságának feltárásáig, az egyéni különbségek felismeréséig és rendszerezéséig azonban még nem jutottak el. Ehhez na- gyon sok empirikus vizsgálatra, interjúra, életútvizsgálatra lenne szük- ség.
A kérdéssel kapcsolatos általánosan elfogadott véleményt Cseh-Szombathy László a következőkben fogalmazta meg:
"A nyugdíjasok nagy többségénél csak a már aktív korban is meglévő érdek- lődések felerősítéséről és kielégítéséről lehet szó. Bármennyire is lé-
nyeges a nyugdíjazással bekövetkező változás az emberek életében, olyan következik be, amikor már nemigen számíthatunk az addig kialakult érdek- lődési kör kitágulására."5
Tanulságként és alapigazságként el kell tehát fogadnunk a tényt, misze- rint időskori érdeklődésünk összetétele a korábbi időszakban kialakult érdeklődés által meghatározott. Minél gazdagabb és intenzívebb volt az egyén korábbi érdeklődése, annál többet menthet át magának ebből öregko- rára. Törvényszerű tényként kell számolnunk azzal, hogy a világgal való kapcsolat lazulása, bizonyos tevékenységi formák megszűnése magával hozza az ezekkel kapcsolatos érdeklődés elhalványulását, kialvását.
A megszűnő, vagy soha ki nem alakult érdeklődési területek helyét újakkal pótolni idős korban tehát rendkívül nehéz.
Nehéz, de nagyon sok példa bizonyítja, hogy nem lehetetlen. Jelentős ér- deklődési területté változhatnak új, vagy részben új dolgok.
a./ Ha az egyén életútjának valamilyen periódusában már szerepet kaptak, de az életkörülmények alakulása miatt gyakorlásukra mód nem volt.
b./ Ha vágyként, kívánságként, nosztalgiaként élt az emberben, de életé- nek sajátos alakulása elképzeléseinek realizását megakadályozta.
c./ Ha meglévő, stabil érdeklődéséhez valamilyen ponton kapcsolódik, hasonlóság és különbözőség egyaránt fennáll.
d./ Ha az egyén körülményeiben, emberi kapcsolataiban olyan döntő válto- zás áll be, amely képes új igényeket, új szükségleteket támasztani.
A fentiekkel is indokolható, hogy a megnövekedett szabadidő jelentőségét, a benne rejlő lehetőségeket tagadni, vagy lebecsülni nem lehet, de túlér- tékelni, abszolutizálni még kevésbé. Számtalan példa igazolja, hogy a megnövekedett időkeret elsődleges pozitív hatása a már addig is funkcio- náló tevékenységi formák előfordulási idejének megnövekedésében van.
AZ ALKALMAZKODÁSI KÉPESSÉG ALAKULÁSA AZ IDŐSKORBAN
Az időskori érdeklődés alakulásával kapcsolatos jellemző tapasztala- tok és ebből levont általános következtetések bizonyos mértékig összefüg- gésbe hozhatók a gerontológia legegyértelműbben elfogadott tételével, me- gállapításával. A Korányi Sándor által megfogalmazott elmélet szerint az öregkor egyik legfőbb jellemzője, hogy az évek múlásával az idős ember alkalmazkodási képességei minden irányban csökken. Ez a megállapítás mind a szomatikus, mind a pszichés és szociális hatásokkal kapcsolaltos meg- nyilvánulásokat tekintve igaz.
A jellemző szomatikus reakciók közé tartozik, hogy az idős ember nehezeb- ben alkalmazkodik a hőmérséklet ingadozásaihoz, a klíma, az időjárás, a magaslati szintkülönbség változásaihoz. Ezek a változások könnyen okoznak zavart anyagcseréjében, légzésében, szívműködésében. Minél hirtelenebbek, váratlanabbak ezek a változások, annál jobban megviselik szervezetét. Az idős ember szervezete gyakran készül védekezésre, de ezek a védekezési reakciók korántsem olyan tökéletesek, mint fiatalabb korban. Az alkalmaz- kodási képesség romlását jelzik a regenerálódási folyamatok lassuló, gyengülő tendenciái is.
Az öregkor legjellemzőbb tulajdonságai között szokták emlegetni az új, váratlan helyzetekhez, feladatokhoz történő alkalmazkodási képesség csök- kenését.
Az idős ember nehezebben alkalmazkodik a számára új helyzetekez, nehezeb- ben, nagyobb fáradsággal tanul meg, sajátít el számára újszerű viselke- désformákat. A legtöbbjüknek egy-egy jelentős változás elviselése keser- ves lelki gyötrelmeket okoz, s ha sikerül is ezeket megoldani, feldol- gozni, az aránytalanul nagy pszichés megterhelést jelent.
A régihez, a megszokotthoz való ragaszkodás tehát az idős ember egyik legjellemzőbb pszichikus megnyilvánulása.
Magatartásuk egészére jellemző, hogy a megszokás, a begyakorlottság kap elsődleges szerepet. Csökken az élet történéseinek elviselésével kapcso- latos rugalmasságuk, és ezzel együtt a változékonyság, a bármilyen jelle- gű változtatás lehetősége is. Nyirő Gyula szerint: "Az öregember dinami- kus sztereotípiái egyre sztereotipebbekké és egyre kevésbé dinamikusakká
válnak, ami egyrészt a személyiség markáns kirajzolódását okozza, más- részt bizonyos merevséget."6
Annak ellenére, hogy a fenti viszonyulási formákat jellemzőnek tekinthet- jük, a legnagyobb hiba lenne ennek végletes általánosítása. Millió és egy példa bizonyítja, magas kort elérő emberek is teljes sikerrel tudnak meg- oldani igen komoly alkalmazkodási feladatokat, ha arra elég késztetést, belső indítékot éreznek, ha életösztönük, élniakarásuk épen működik.
Az ismerthez, a begyakorlotthoz való ragaszkodás tényéből következik, hogy az idős ember életében, személyiségében meghatározó jelentőségűvé válnak jól begyakorolt szokásai. Ahogy öregszünk, úgy ragaszkodunk egyre jobban szokásainkhoz.
Időskorban a szokások olyan pszichés tartalmakkal is telítődnek, amelyek- ről egyetlen más életkorban sem beszélhetünk.
Beauvoir a következőket írja erről: "Az aggastyán mindenki másnál jobban értékeli a szokás költészetét. A szokásban összekeveredik egymással a múlt, a jelen és a jövő, a szokás kiszakítja ellensége, az idő rabságából az azzal az örökkévalósággal ajándékozza meg, amelyet a jelen pillanat- ban nem talál rneg többé... így tehát a szokás valamilyen ontológiai biz- tonságérzetet nyújt azzal, hogy megnyugtatja a holnap is olyan lesz, mint a ma."^
Az újtól való félelem, a megszokotthoz való makacs ragaszkodás igen gyakran a "mániákusságig" fokozódhat, és mélyülhet. Ebben az esetben az időskori személyiségváltozás egyik legnegatívabb jellemzőjével kell szem- benéznünk, mert ez törvényszerűen vezet az érdeklődés, a személyiség be- szűküléséhez, a környezettől való elszakadáshoz, izolációhoz.
Az időskori alkalmazkodóképesség romlásának élettani alapjai is van- nak. Összefügg ez az idegrendszer öregedésének negatív tüneteivel. A ma- gasabb idegműködés időskori hanyatlására már Pavlov is felhívta a figyel- met. Bizonyította, hogy öregkorban új feltételes reflexek nehezebben épülnek ki, nehezebben szilárdulnak meg. Megszilárdulásukhoz legalább há- romszor-négyszer annyi társításra van szükség, mint fiatalabb korban.
A fentiekben elemzett kérdések csak töredékét jelentik az időskorral együttjáró változások, külső-belső történések rendszerének.
A környezethez való kapcsolat alakulása, az érzelmi élet változásainak jellemző tendenciái, vagy a korszak szociálpszichológiai megközelítése mind-mind olyan problémát jelentenek, melyeknek feltárása közelebb visz az időskorral járó egyéni és társadalmi szintű jelenségek és feladatok megértéséhez és megoldásához.
Idézetek jegyzéke:
1./ Frolkisz: Az öregedés és az életkor Gondolat, 1976. 85. o.
2./ Beauvoir: Az öregség Európa 1972. 46. o.
3./ Beauvoir: Az öregség Európa 1972. 15. o.
4./ Illyés Gyula: Kháron ladikján Szépirodalmi K. 1976. 107. o.
5./ A szabadidő szociológiája Gondolat, 1976. 398. o.
6./ Nyirő Gyula: Pszichiátria Medicina 1962. 431. o.
7./ Beauvoir: Az öregség 747. o.
