Kedves Diákok!
A félévre vonatkozó követelményeket összegezném.
Az év végi jegyet sok évközi pont megszerzése következtében kapják. A következő súlyozás szerint:
10 pont: Elméleti ZH félév vége felé: 33%
10 pont: Labor ZH (teszt) a félév vége felé: 33%
10 pont: 8 gyakorlati jegyzőkönyv átlaga: 33%.
Ez összesen 30 pont, ez osztandó 6-tal a végső érdemjegyhez.
A honlapra feltöltöttem egy a táblázatot, amelyből tájékozódhatnak arról, mikor milyen laboruk lesz, és azokat előreláthatólag mely laborvezetők tartják majd. A mérések menete a honlapon
megtalálható (oktatas.ch.bme.hu/oktatas/konyvek/abet/biokemia/Labor leiratok).
Február 10.-én, hétfőn beosztottam önöket. A beosztást szintén megtalálják a fenti honlapon. Kérem, ellenőrizzék le a neveket!
A laborok február 17.-én kezdődnek. A mérésekre felkészülni a fenti címen található labor leiratokból lehet. A mérések előtt (8:15 kor ill. 14:15-kor) önöknek a 2. emeleten, a mikrobiológia üvegajtaja előtt kell gyülekezniük, a laborvezetők innen viszik önöket a laborok helyszínére. A laborvezetők a laborok elején rövid beugrót iratnak önökkel, ezt önállóan(!) oldják meg. A laborvezetők ebből fogjátok látni, hogy a hallgatók felkészültek-e az aznapi mérésre. A beugrót a gyakorlat során kijavítják. Annak a hallgatónak, akinek a beugró nem sikerül legalább elégségesre, vagy túl sokat késik, vagy a laborról előbb megy el, vagy a mérésben aktívan nem vesz részt, annak a gyakorlatát nem fogadják el, és azt pótolnia kell. Minden mérésen részt kell venniük, (teljesített beugróval), különben nem teljesül a félév (nem kapnak aláírást sem). Összesen 2 mérést tudnak pótolni bármilyen okból, alapesetben április 20.-án délelőtt és délután. Ez egy pótmérésre max. 14 hallgatót jelent (7 délelőtt, 7 délután). Nem feltétlenül ugyan annál a gyakorlatvezetőnél kell ezt megtenniük, akinél eredetileg be lettek volna osztva. Akik előbb (akár előre) szeretnének pótolni, arra is van lehetőségük, ha van korábban szabad hely egy adott mérésen (max. 7 fő!), vagy a laborvezetővel történt egyéni egyeztetés alapján, akár másidőpontban is.
A mérésekről önállóan jegyzőkönyvet kell írniuk a laborvezető útmutatásainak megfelelően, a leadási határidő mindig az adott héten vasárnap 23 óra 59 perc. Ettől a laborvezetők saját hatáskörben eltérhetnek (több időt adnak). Egyénre szabva a határidőt a laborvezetőhöz jó előre megírt írásbeli (nekem is cc-zett) kérvényre kitolhatja, nagyon indokolt esetben. A jegyzőkönyvek 0-10 pontig értékelődnek). 1 pont elérése a minimum, aki ezt nem éri el, újra kell írnia a jegyzőkönyvet (1 héten belül). A határidő elmulasztása esetén minden megkezdett hét mínusz 2 pont levonást jelent az értékelésnél, és ilyenkor javítási lehetőség sincs (kivéve 0 a pontos jegyzőkönyv miatti kötelező javítást). Ha az értékelés önöknek nem tetszik, a pontszám megkapása után megpróbálhatnak 1 héten belül javítani. A javítás után az eredeti és a javított jegyzőkönyv pontjainak az átlaga számít. Ha az eredeti jegyzőkönyv legalább 1 pontos lenne, de a késések miatt 0 pontra értékelődik, akkor is elfogadásra kerül, 0 pontos részpontszámmal. Az elmaradt jegyzőkönyvek végső leadási határideje május 17. éjfél, ezután a félév nem fogadható el (elégtelen osztályzat).
A jegyzőkönyvek írása hangsúlyozottan egyéni munka. Másolt jegyzőkönyv nem értékelhető (az illető egyszer újraírhatja, -4 pont levonással), és az eredeti példány tulajdonosától is le kell vonnunk 4 pontot (akár utólag is, akár a 0-ig, de ez értékelhetőnek minősül). Az így lerontott jegyzőkönyv nem javítható. Ha ugyanazon a héten történt mérések jegyzőkönyvei közt van egyértelmű hasonlóság, akkor mindkettő visszadobásra kerül, értékelés nélkül (0 pont), -4 pontot levonunk a javítás után.
Jegyzőkönyv pontszámítás:
0-36 = 0 pont, Ez a bukás, félév-ismétlés 37-40 = 1 pont
41-44 = 2 pont 45-48 = 3 pont
49-52 = 4 pont 53-56 = 5 pont 57-59 = 6 pont 60-62 = 7 pont 63-65 = 8 pont 66-68 = 9 pont 69-80 = 10 pont
Ez a kiszámolt pontszám súlyozódik majd 33%-al a végső jegyben
A gyakorlati anyagból a teszt előreláthatólag május 4.-én lesz. Minden témakörből 5-5 kérdéssel, tehát 40 elérhető ponttal.
Teszt pontszámítás:
14 alatt: PótZH 14-től 1 pont 16-től 2 pont 18-tól 3 pont 20-tól 4 pont 22-től 5 pont 24-től 6 pont 26-tól 7 pont 28-tól 8 pont 30-tól 9 pont 32-től 10 pont.
A teszt a félév során egyszer pótolható időpontja: május 13. 10:00-11:00.
Az elméleti ZH időpontja április 8. A pót ZH jelenlegi időpontja május 13. 11:00 óra.
Üdvözlettel:
Wunderlich Lívius