38
Jósolnak a számok
A statisztika és értelem
Miért foglalkozom statisztikával?
A válasz erre nem az alkalom felidézése, amely erre a pályára lökött, hanem az ok feltárása, amely rajta tartott.
A statisztikai igazságok, trendek érvényessége egyenes arányban áll az emberi ostoba- sággal és tehetetlenséggel. Köztük a láncszem a dolgok menetének szükségszerű volta;
vagyis az emberi értelem (nem az ész!) képes-e változtatni magán a vele büszkélkedő emberen.
Megvilágításképpen: 1995-ben 249-en, 2000-ben 222-en, 2005-ben 185-en, 2010-ben 191-en fulladtak vízbe Magyarországon. Ha az értelmüket használták volna (és megtuda- kolják ezt a statisztikai tényt), óvatosabbak lettek volna. (Persze menti tudatlanságukat, hogy először esett meg velük, még nem volt tapasztalatuk e téren…) De mit szóljunk azokra, akik reggel kitekintve az ablakon látják, potyog az ónos eső. Velük megtörtént már életükben, mint mindenkivel, hogy elestek. Mégis nekivágnak az útnak, mégsem sze- relkeznek föl megfelelő cipővel, bottal, óvatossággal. És megtelik velük a baleseti sebé- szet váróterme.
Úgy tűnik, hiába a statisztika intése: a belefúltak, a csonttörések száma évről évre – persze némi ingadozással és persze arányaiban – ugyanannyi.
Konklúzió: Minél kevésbé figyelünk értelemmel, minél kevésbé értjük világunkat, an- nál biztosabbak a statisztika valószínűségi igazságai.
És fordítva: az értelem a statisztikai tendenciákat érvényteleníti. Sőt, mondhatni: a statisztika célja az értelemre való felhívás. És minél sikeresebb ez a felhívás, annál kevésbé van szükség a statisztikára.
Ez az értelem, amelyet fölmagasztalok, csakis egyéni, belső értelem. A tömegjelensé- gekhez – és ugyan mi nem az a mi korunkban – külső (kívülálló) értelemmel közelíthetünk.
(Saját magunkat sohasem tartjuk a tömeg részének.)
Csak számok
Ki gondolta volna, hogy – mint én tettem most – dicsérni is lehet a statisztikát? De hogy ne rugaszkodjam el nagyon a valóságtól: el kell ismernem, sajnos, csak a számok
NAPLÓ
39 esetében működik a jövendőmondás, vagy inkább: jövendősaccolás. Csak mennyiségeket jósolhatnak meg az adatok, a világ kvalitásaiból semmit sem tudnak megragadni.
Fölvethetné valaki azt a senki által nem bizonyított gondolatot, amely a mennyiség minőségbe átcsapásáról szól. (Már az átcsapás szó is gyanús, megfoghatatlan fogalom.)
Közismert, hogy a csoport (tömeg) (köz)véleménye, viselkedése eltér az egyes tago- kétól, és nem is átlaga azoknak; Le Bon szerint primitívebb, mások szerint – főleg kis csoportok esetében – intelligensebb. Akár így, akár úgy: maga a csoport jelent más minő- séget, és nem külön-külön a tagjai. Persze a tagoknak is van minősége külön-külön, ami összeadódhat a csoportműködés során; ám csak a minőségek adódhatnak össze. Pusztán, mert sokan vannak, még nem lesz okosabb (sem butább) az általuk alkotott tömeg. A sta- tisztika a szérialétet (szociális tér nélküli egyedek egymás mellett, például a buszon utazók) méri, egyedi adatokat gyűjt.
Az is köztudomású, hogy még a zenészek sem tudják megmagyarázni a zene varázsát, a nyelv erre nem alkalmas. A zene csupa mennyiség (Bach: „a megfelelő időben a megfelelő bil- lentyűt kell lenyomni”), csupa rezgésszám és hullámhossz. Hogyan lesz belőle minőség? Egy zenemű statisztikájához sok százezer adatot rögzíthetünk, a minőséget mégsem fogjuk megragadni.
Csak mennyiségeket jósolhatnak meg az adatok, a világ jövőbeli kvalitásait nem. Ah- hoz gondolkodni kell.
Somogyi József
