„Magyar filozófia = Magyarországon mûvelt filozófia”

Elõadásomban Hanák Tibor értelmezésébõl kiindulva, ugyanakkor egy látensen lé- tezõ, de a jelenlegi magyar filozófiatörténet-írásban nem tematizált kérdéskört sze- retnék körbejárni. Ez a kérdéskör pedig a „nemzeti filozófia”, „magyar filozófia” fel- tételezése.

Témaválasztásom nem véletlen. Három okot is fel tudok hozni mellette. Az elsõ azzal kapcsolatos, hogy bár a XIX. század elsõ harmadától jelen van a magyarorszá- gi filozófiai és publicisztikai vitákban a „magyar filozófia” fogalma (lásd Almási Ba- logh Pál, Szontagh Gusztáv, Szilasy János stb.), és ez a fogalom a XIX. és XX. szá- zad folyamán gyakori és egymásnak ellentétes értelmezéseket kapott, máig nincs definiálva a jelentése. Intuitíve használjuk ezt a kifejezést, gondolva, hogy tudjuk, mit jelent. De úgy vagyunk vele, mint Szent Ágoston az idõvel: ha nem kérdezik, tud- juk, de ha rákérdeznek, nem ismerjük a választ. A második ok maga Hanák Tibor, aki mind német nyelvû szintézisében, mind pedig a XX. század elsõ felének magyar filozófiai gondolkodását taglaló mûvében a „magyarországi filozófia” kifejezést hasz- nálja. Tegyük hozzá: tudatosan. A harmadik (és nem végsõ) ok pedig személyes.

Egyrészt A filozófia Magyarországon,valamint A felsõ-magyarországi iskolai filozófia lexikona c. könyveimben is bizonyos értelemben állást foglaltam ebben a kérdés- ben, másrészt odahaza néhány szlovák kollégával vitába keveredve, végig kellett gondolnom ezt a problémát. Már csak azért is, mert – furcsamód, de szimptomati- kusan – a „magyar filozófia” elnevezést követõ magyarországi felfogás érvei kísér- tetiesen azonosak a „szlovák filozófia” elnevezést védelmezõ szlovákiai álláspont- tal. Ami azokban az esetekben válik roppantul érdekessé, amikor egy-egy tárgyalt korszak vagy gondolkodó esetleg ide is, oda is besorolódik.

De azért, hogy ne csupán saját meggondolásaimat soroljam fel, engedtessék meg utalnom két nem magyar filozófusra is. Az elsõt mindenki ismeri: Hegelrõl van szó. Filozófiatörténeti mûvében õ azt mondja, hogy: „egy tárgy története szükség- képp a legszorosabban összefügg azzal, milyen képzetet alkotunk magunknak arról a tárgyról” (Hegel 1977/I.:18). Ami persze azt is jelenti, hogy képzetünkbe hallga- tólagos alapelvekként és elõítéletekként beletáplálódnak a múlt felfogásai is. Ha

M A

„Magyar filozófia = Magyarországon mûvelt filozófia”

(Nyílt kérdések Hanák Tibor kapcsán)

* Elhangzott Miskolcon, a 2004. szeptember 9–11. között megrendezett a magyar filozófia történetével foglalkozó kutatók Megidézett reneszánszcímû nemzetközi konferenciáján.

ezeket nem vetjük alá kritikai elemzésnek, akkor hiába a forráskutatás és a kurrens történetírás teljes metodológiai eszköztárának a felhasználása, szemléletünkben visszaeshetünk romantikus elõdeinkhez. Jó lenne tehát szemre vennünk magát a tárgyat, hogy az ne válhasson „a vágy titokzatos tárgyává”.

A másik gondolkodó J. L. Abellán, spanyol filozófus. Rá azért utalok, mert gya- kori az a feltételezés, hogy csupán az ún. kis nemzeteknek van szükségük – saját önérzetük emelése miatt – arra, hogy saját nemzeti filozófiát mutassanak fel. Nos, még a nagy kulturális múltra visszatekintõ spanyolok is vitáznak arról, hogy létezik- e sajátságos spanyol filozófia vagy sem. Nagyon érdekes összefüggés, hogy azok, akik Spanyolországban tagadják a nemzeti filozófia meglétét, nem spanyolok, ha- nem katalánok vagy baszkok. Õk – mint pl. Francesco Arroyo – azt állítják, hogy va- lamiféle spanyol gondolkodásmód szempontjából mûvelni a filozófiát degenerált cselekvést és a nacionalista érvelés elfedését jelenti (Šišmišová 1996:118). Abel- lán viszont úgy véli, hogy a filozófia a mindenkori és konkrét nemzeti kultúra része, és ezért benne kifejezõdnek a kulturális sajátosságok. Elutasítja a monista filozó- fiatörténetet, és a filozófiát filozófiákkal cseréli fel. (Talán nem érdektelen megje- gyezni, hogy 1853-ban Hetényi János A magyar Parthenon elõcsarnokaiban szintén úgy vélte, hogy ún. világfilozófia nem létezik, hanem hogy minden filozófia tisztán nemzeti.) Ezek alapján a „nemzeti” filozófiatörténet az egyedül legitim filozófiatörté- net. Abellán ilyen alapon meg is határozza a spanyol filozófia sajátságos vonásait:

a mítosz szerepét, a katolicizmus hatását és a spanyol filozófiának az irodalommal való összefonódását (vö. Abellán 1995:211–222). Hasonló tipológiával már Alexan- der Bernát is élt. Persze õ nem foglalkozott a spanyolokkal, csupán az angolokkal, franciákkal és németekkel, és a magyar filozófiát valahol a német és a francia szel- lem között képzelte el.

No de térjünk vissza a mi témánkhoz. A következõkben azt szeretném bemutat- ni, milyen problémák adódhatnak Hanák Tibor értelmezésébõl, végezetül pedig bi- zonyos megoldást is javasolok. Esetleges sarkított megfogalmazásaim csupán azt a célt szolgálják, hogy erõsebb fénybe állítsam a problémát.

Az elfelejtett reneszánszban Hanák ismételten felhozza a XIX. század elejétõl közkézen forgó problémát az elhanyagolt és lekezelt magyar filozófiáról, és érvelést elhagyva fogalmazza meg, hogy a magyar filozófia egyenlõ a Magyarországon mûvelt filozófiával (Hanák 1993:16). Talán éppen az alapelvek tisztázatlansága teszi, hogy ennek az állításnak a dacára a könyvben szerepel Szilasi Vilmos, Mannheim Károly és Arnold Hauser is. Mannheim esetében persze ismerteti azt az elfogadott tényt, hogy Mannheim gondolkodására meghatározó erõvel hatott a századelõ magyaror- szági szellemi élete, tehát, hogy külföldi ténykedése is csak ennek fényében érthe- tõ meg teljes egészében. Mégis megmarad a dilemma: ki is a magyar filozófus?

Merthogy magyar filozófia magyar filozófust feltételez. Csak azt nem tudjuk, mit ta- kar a „magyar” jelzõ. Etnikai meghatározottságot? Azaz: anyakönyvi adatokból szár- maztatnánk a magyar filozófiát? Ahogyan ezt – ellenkezõ elõjellel – megtette, te- szem azt, néhány szlovák kollégám a nagyszombati egyetem jezsuita tanáraival kap- csolatban, a szlovák alapokat kimutatandó? És amely alapon például Szentiványi Márton szlovák filozófussá avanzsálódna? És amely alapon nekünk is számtalan gondolkodót kellene exkommunikálnunk a magyar filozófia történetébõl. Esetleg kul- turális beágyazódottságot jelentene? És akkor magyar filozófus lenne mindenki, és

magyar filozófia lenne minden, aki és ami esetében kimutatható a magyar kultúra hatása? (Fel sem merem tenni a kérdést: mit nevezünk magyar kultúrának?) Akkor viszont hol marad a felvázolt egyenlet: magyar filozófia = magyarországi filozófia?

(Csak a példa miatt, nem pedig szerénytelenségbõl: én, szlovákiai magyarként, va- lamint magyarul és szlovákul is publikálóként, mind a magyar, mind pedig a szlovák filozófiai társaság tagjaként hova tartozom?) A kérdések sorát lehetne folytatni.

A Geschichte der Philosophie in Ungarn bevezetõjében már megmagyarázza Hanák, miért használja a „filozófia Magyarországon” elnevezést a „magyar filozófia”

helyett (Geschichte… 1990:9). Azért, mert nem akar valamiféle nemzeti filozófiát sugallni. Vagyis a magyarországi filozófia körébe tartoznak más nemzetiségû gon- dolkodók is, akik éppen nemzetiségi hovatartozásuk révén egyéb kultúrtörténetek- be is besorolód(hat)nak. Itt a filozófia magyar nyelven való mûvelését tartja Hanák a meghatározónak. Amely kitétel persze fõként a XIX. század egy részére valamint a XX. század elejére vonatkozik. Hiszen a latin nyelv szupremációja idején a problé- ma is másként jelentkezett. Most ismét hagyjuk figyelmen kívül azt a filozófiatörté- neti tényt, hogy pl. Hetényi János a német spekulatív filozófiát nevezte iskolai filo- zófiának, amivel ellentétben létezhet csak az ún. életfilozófia, vagyis a Szontagh ál- tal életrevalónak, nemzeti jellegûnek és józannak meghatározott egyezményes böl- cselet. Ami felvetheti azt a dilemmát, hogy mennyire korszellem által meghatározott az is, hogy mit tartunk egyáltalán filozófiának egy megadott nemzeti kultúrán belül.

És azt sem elemezzük, hogyan áll a helyzet egy vadul nyelvújító gondolkodóval, aki ugyanakkor más mûveit latinul írja, mint pl. Imre János. Még akkor sem, ha az õ esetében a latin mûvek idõben megelõzik a magyar nyelvûeket, tehát feltételezhe- tünk valamiféle szellemi átalakulást a magyar filozófia irányában.

Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a Hanák-féle értelmezés bizonyos értelemben a XIX. századból örökölt és megoldatlan témát ad acta teszi, és megpróbálkozik egy látszólag semleges megoldással. Azzal, hogy történelmi-geográfiai fogalmat hasz- nál, az etnikai megközelítést háttérbe szorítja, és az ún. nemzeti filozófia kérdését a mûvelõdéstörténethez kapcsolja. Abban az esetben pedig túl kell lépnünk az ún.

tiszta filozófiatörténeten, és iskolatörténettel, egyháztörténettel, irodalomtörténet- tel egybefûzve kell megragadnunk a filozófia hazai megjelenési formáit. Mindeneset- re azonban tisztáznunk kell azt is – még ha túlhajtottnak is tûnik ez a követelmény

–, hogy mit értünk Magyarország fogalma alatt. Gondolok itt arra, hogy egy esetle- ges nemzetközi (magyar–német–osztrák–szlovák–horvát stb.) együttmûködésben megvalósuló filozófiatörténeti szintéziskísérlet biztosan nem kerülné meg az 1918 elõtti és az 1918 utáni Magyarország különbségeit. Mi magyarok evidenciaként használjuk a Magyarország elnevezést, más nemzetek azonban vagy valamilyen semlegesebb (az etnicitástól távolabb esõ) jelölõt használnak (pl. Hungary, Ungarn), vagy pedig a történelmi eltéréseket legalább részben tükrözõ fogalommal operálnak (Uhorsko – Maïarsko). Szükség van erre a tisztázásra azért is, mert egy esetleges konfrontatív vizsgálat könnyen kimutatná a jelen politikai-földrajzi és nyelvi állapota- inak gyakori visszavetítését a múltba. Magyar oldalon ez egy homogén nemzetképet sugall, amelyen belül a politikai túlsúly hasonló kulturális és mûvelõdési egyöntetû- séggel párosul. A másik oldalon, például a szlovákoknál, ez azzal jár, hogy a törté- nelmi Magyarországnak (Uhorsko) a jelenlegi Szlovákiával azonos területét követke- zetesen visszamenõleg is Szlovákiának (Slovensko) nevezik. Ezt a példát csupán

azért említem, mert az 1987-es összefoglaló szándékkal írt szlovák filozófiatörté- net, amely a filozófia esetében azt a szemantikai változtatást, hogy a „szlovák” jel- zõt elhagyva „szlovákiai filozófiával” foglalkozik, hasonlóképpen indokolta meg, mint Hanák (Dejiny… 1987). Vagyis egy azonosnak tûnõ módszertani megoldás je- lentõsen más eredményre vezethet. És itt most hadd ne foglalkozzam filológiai kér- désekkel, amelyek az ilyen jellegû feldolgozások korrektségét vagy inkorrektségét határozzák meg.

Mondhatnánk azt is, hogy az ajtón kitessékelt probléma az ablakon keresztül is- mét megjelent elõttünk. A „nemzeti filozófia” fogalma, kétségtelen romantikakori jellege ellenére – talán azért is, mert az egyezményesek általi létrehozatala és Er- délyi János általi elparentálása után Alexander Bernát és a szellemtörténészek új- ból felélesztették poraiból – állandóan itt kísért közöttünk. Ha pedig ennyire meg- idézhetõ, akkor alighanem életképes is, és akkor csak azt tehetjük, hogy lehántjuk róla a misztikus leplet, és megpróbáljuk konkretizálni a tartalmát. A következõkben ezzel próbálkozom meg.

A következõ elõfeltételekbõl indulok ki: 1. Van értelme mind a „magyar filozófia”, mind pedig a „magyarországi filozófia” meghatározásoknak, amelyek történelmileg változtak és formálódtak. 2. Mivel magyarországi megjelenésekor a filozófia nem magyar, hanem elsõsorban latin nyelvû, és a magyar nyelvûség egy késõbbi fejle- mény eredménye, bizonyos korszakok tekintetében megengedhetõ – és talán aján- latos is – a „magyar” jelzõ elhagyása. 3. A konkretizálás követelményének akkor te- szünk eleget, ha a filozófiát leszállítjuk arra a szintre, ahol szociológiai (értsd: intéz- ményekhez köthetõ) leírás is alkalmazható.

Kezdjük talán a filozófia funkcionális felosztásával. Kant óta megkülönböztetjük az „in sensu scholastico” és az „in sensu cosmopolitico” filozófiát. Az iskolai filo- zófia tárgya ebben a felfogásban az ismeretek egy adott mennyisége és azok össze- függésrendszere. Vagyis a filozófia „in sensu scholastico” arra szolgál, hogy a tudo- mányok nyújtotta ismereteket rendszerbe foglalja, azaz „a fogalom iskolai tartalma szerint a filozófia pusztán az ügyesség organonja” (Kant 1974:131). Mivel ilyenfor- mán az oktatás egészét szolgálja, és nem önmagára irányul, autonóm filozofálásról ebben az esetben nem beszélhetünk. Magyar filozófiáról tehát az iskolai filozófia vonzatában csupán abban az értelemben beszélhetünk, hogy anyanyelvi formában jelenik meg. Nemzeti jellege csupán formális meghatározottságú. Még akkor is, ha a magyarországi filozófia történetében az anyanyelvûsítés elõször fõként a protes- táns iskolákban jelent meg. Azt, hogy az iskolai filozófia esetében valóban nem be- szélhetünk nemzeti filozófiáról, Szilasy János már 1847-ben megállapította. Az Aka- démia filozófiai osztályának ülésén tartott elõadásában (Magyar… 1847:152–154)¹, arra a kérdésre keresve a választ, hogy létezhet-e magyar filozófia, a filozófia négy típusát különböztette meg: iskolai, individuális, nemzeti és világfilozófia. Szerinte Magyarországon az iskolai filozófia van túlsúlyban, akad néhány egyéni filozófus is, de nemzeti filozófiát csupán Szontagh, Széchenyi és õ maga mûvelnek.

Elsõ megállapításunk tehát az lehet, hogy nemzeti filozófiáról csupán az iskolai filozófián túl beszélhetünk. Vagyis a „Magyarországon mûvelt filozófia” meghatáro- zás minden esetben illik az iskolai filozófiára. „Magyar filozófia” az iskolák falain túl jön létre. Mert bármennyire is elválasztotta Szilasy a nemzeti filozófiát az „in sensu cosmopolitico” filozófiától, az iskolai filozófia csupán az alapokat, a módszert adja

meg a bölcselkedéshez, de a nemzeti filozófia csak akkor válhat valósággá, ha ki- alakul saját filozofikuma, vagyis sajátságos tárgya. Azaz: a nemzeti filozófia jellegé- ben nem különbözik az ún. világfilozófiától.

Hetényi, Szontagh és Szilasy szemléletét alapul véve a nemzeti filozófiának a kö- vetkezõ meghatározását adhatjuk: a nemzeti filozófia a nemzet szellemét elemezi és fejezi ki, valamint a szerzett elvek és a világfilozófia állásának alapján megfogalmaz- za az adott nemzeti kultúra kultiválásának irányait és módozatait.Teljesen természe- tes, hogy az ily módon meghatározott nemzeti filozófia „társasági filozófia”

(Szontagh), visszatérõ probléma azonban a „nemzet szellemének” a beazonosítása.² A XX. században ez a probléma a különbözõ nemzetkarakterológiákban csapódik le.

Beleütközünk azonban itt egy más problémába is. Amennyiben ez a filozófia a nemzet szellemét fejezi ki, akkor ez nemzeti jellegû filozófia. Ha viszont az adott nemzeti kultúra kultivációjára törekszik, akkor ez nemzeti küldetésû filozófia.³A ket- tõ közül az utóbbi a kevésbé problematikus, mert a társadalomtudományok mód- szertani alapjaként és önálló szociálfilozófiaként megállhat. Még akkor is, ha – amint az az Uj Magyar Muzeumban 1850/51-ben Szontagh, Toldy Ferenc és Nendtvich Károly között lefolyt vitában – megfogalmazódott egy megfontolandó vé- lemény: „Ameddig valamely tudomány gyökeret nem vert a népben, addig nem te- kintheti azt a nemzet sajátjának, hanem csak idegen növénynek” (Nendtvich 1851/52:50). A nemzeti jellegû filozófiát pedig homályossá teszi saját alapfogalma, a nemzeti jelleg. Még akkor is, ha – mint ez a magyarországi filozófia történetébõl ismeretes – ennek a jellegnek a megtalálása és megformálása az anyanyelvûsítés- sel kezdõdött. A nemzeti jellegû filozófia ugyanis megköveteli saját, a világfilozófia csúcsteljesítményeibõl elvont (lefordított) fogalmait, terminológiai rendszerét.

Tudjuk, hogy ez a folyamat – amennyiben nem számolunk Apáczai Csere János túl korainak nyilvánult kezdeményezésével – a XVIII. század végén indul el, párhuza- mosan a nemzeti irodalom modernizációjával és a nyelvújítással. Vagyis magyar nyelvû filozófiával ettõl a kortól kezdve kell számolnunk. Ha megelégszünk a formá- lis-nyelvi meghatározással, akkor azt is mondhatjuk, hogy a XVIII. század végétõl lé- tezik a magyarországi filozófián belül magyar filozófia is. Merthogy mennyiségét te- kintve továbbra is az iskolai filozófiának van érezhetõ társadalmi súlya, és ennek a filozófiának a nyelve továbbra is (hivatalosan az 1840-es évekig) a latin. A nemzeti jellegnek a nyelven túlra terjedõ tulajdonságait illetõen csupán egyetlen kijelentést tennék. Ez pedig Erdélyi János programján alapul. Õ úgy vélte, hogy értelmetlen a nemzet szellemérõl meditálni. Abból viszont kiindulhatunk, hogy az iskolai filozófia mindenkor befogadó jellegû volt. Erdélyi megfordítja Szontagh követelményét, misze- rint a filozófia kifejezi a nemzet szellemét, és azt állítja, hogy a nemzet gondolkodás- módját az jellemzi, ahogyan a nyugati egyetemekrõl beszüremlõ eszméket és elmé- leteket befogadta. Szerinte ennek a befogadásmechanizmusnak belsõ gyökerei vol- tak. Erre a feltételezésre és ennek a bizonyítására alapította saját filozófiatörténeti kutatásait. Jó harminc évvel késõbb aztán Alexander Bernát már felsorolhatta azokat a filozófiai irányzatokat, amelyek sosem honosodtak meg Magyarországon.

Továbblépve: magyar filozófiáról akkor beszélhetünk, ha a magyar nyelvû termi- nológia mellett ez a filozófia rendelkezik saját intézményi rendszerrel is. Szociológi- ailag ugyanis csak akkor nevezhetõ valami autonóm társadalmi ténynek, ha intéz- ményesül. Ez az a szubsztancia, amelynek révén beazonosíthatóvá válik. Egyébként

továbbra is csak a potenciák és a misztikába forduló meghatározások révén tehet- jük diskurzus tárgyává.

Az intézményesülés egyik formája az utánpótlás-nevelés. Vagyis amikor a létezõ filozófiaoktatás nem a teológiára való felkészülést, hanem önmaga fejlesztését je- lenti. Ez valamikor a XIX. század végén valósult meg Magyarországon és legfõbb szó- szólója Alexander Bernát volt a szakmaiság követelményével. Nem is véletlen, hogy éppen õ és Bánóczi József a kezdeményezõi a Filozófiai Írók Tárának.

Van azonban egy kézzelfoghatóbb intézményesülés is, amelyik korábbi eredetû.

Ez pedig az Akadémia megalakulása. A Magyar Tudós Társaságnak külön filozófiai osztálya volt, amely ugyan kevés professzionális taggal rendelkezett, és a XIX. szá- zad közepén jószerével csak egyetlen irányzatot, az egyezményesek kezdeményezé- sét karolta fel, de ugyanakkor pályakérdéseivel, a Philosophiai Mûszótár megjelen- tetésével és az osztály által szervezett vitákkal sokat tett azért, hogy a filozófia az iskolák falain túl is lábra kapjon. A kezdetekben jelentõs számú filozófiai értekezés jelent meg az Akadémia két folyóiratában, a Tudománytárban és a Tudományos Gyûjteményben is. Ezek az értekezések, még ha gyakran csak ismertetõ jellegûek is, már a tudományosság felé viszik el az addig csupán iskolákban mûvelt filozófi- át. Az akadémia szerepe a késõbbiekben is nagy, hiszen anyagilag támogatja a filo- zófiai folyóiratok kiadását. Itt nincs hely és mód arra, hogy a filozófiai folyóiratok (Magyar Philosophiai Szemle, Bölcseleti Folyóirat, Athenaeum) történetérõl beszél- jünk, annyit azonban leszögezhetünk, hogy a magyar filozófia intézményesülésében óriási szerepet játszottak.

A magyar filozófia önállósulását – még ha néha paradox módon is – nagyban elõ- segítették a XVIII. század végén és a XIX. század elején beinduló filozófiai viták: a Kant-vita, a Hegel-vita stb. Ezek ugyanis egyrészt kivitték a filozófiát az iskolákból és nyilvánossá tették azt, másrészt a befogadás mikéntjeirõl szóltak, vagyis ha ko- molyan vesszük Erdélyi megjegyzését, akkor arról is, hogy milyenek a magyar filozó- fia elõfeltételei. Ha ezeket az ideológiailag és korszellem által meghatározott vitá- kat egybevetjük a protestáns iskolai filozófia lépésváltásával, akkor világossá válik a XIX. századi magyarországi filozófia fõ irányvonala is. A saját trajektória ekkor ala- kult ki, és ettõl az idõszaktól kezdve beszélhetünk nem túl gazdag, de mégis saját- ságos magyar filozófiai életrõl.

A XX. század ötvenes–hatvanas éveiben a marxista filozófusok is beleütköztek abba a problémába, hogy létezett-e magyar filozófia. A viták elõterében ugyan az ún.

haladó hagyományok kérdése állt, de mivel gyorsan kiderült – amit már korábban Alexander Bernát is állított –, hogy Magyarországon nem tudott meggyökerezni a ma- terializmus, Mátrai László a hazai filozófia történetének kutatásában módszertani kulcsként és kompromisszumként a klasszikus filozófia meghatározásából való ki- indulást ajánlotta. Mivel a klasszikus filozófia önálló rendszert feltételez, megálla- píthatta, hogy ilyen a XIX. század végéig Magyarországon nem létezett, tehát saját- szerû nemzeti filozófiáról sem beszélhetünk (lásd Mátrai 1954:286). (Zárójelben jegyzem meg, hogy már Szontagh is úgy vélte, hogy a nemzeti filozófia egyik elõfel- tétele az önállóság, és ezért is törekedett az egyezményes rendszer kidolgozására.) Ezt az álláspontot Horkay László is elfogadta, és Böhm Károly rendszerét helyezte az önálló magyar filozófia élére (lásd A magyar… 1977). Itt csak utalok arra, hogy maga Böhm is tudatosan készült erre a szerepre, és valóban õ az, aki elindítja a magyar filozófiai rendszerek sorát a XX. század elsõ felében.

A mondottakat összefoglalva: A XVIII. század végéig Magyarországon jószerivel csak iskolai filozófia létezett, amelynek a befogadási mechanizmusai fõként feleke- zeti meghatározottságúak voltak, és amelyben a nemzeti elem nem vagy alig jelent meg. A XVIII. század végén elindul a filozófia terminológiájának magyarítása és meg- jelennek az elsõ filozófiai viták, amelyek már a befogadás mikéntjeirõl szólnak. A XIX. század folyamán kialakulnak a magyar kultúra által meghatározott filozófiai in- tézmények, és a század végén megfogalmazódik az elsõ önálló magyar filozófiai rendszer. De még a XIX. században is jelen van a latin nyelvû filozófia az iskolákban (a világi iskolákban az 1840-es évekig, a katolikus papneveldékben még a XIX. szá- zad végén is), valamint megjelenik a nem magyar, de magyarországi nyilvános filo- zófia is pl. a szlovákoknál (az õ esetükben persze intézmények nélkül, ezért ezt nem szlováknak, hanem csak szlovák nyelvûnek nevezném).

Megoldásjavaslatom tehát a következõ: a magyarországi filozófia elnevezés olyan leíró fogalom, amelyet korszakoktól függetlenül alkalmazhatunk mindenfajta magyarországi filozófiára, a magyar filozófiaelnevezés pedig korrekt módon a XIX.

század végétõl alkalmazható, amikor már ez a magyar nyelvû és a magyar kulturá- lis életbe integrálódott bölcselet lezárta saját elõtörténetét és teljesen önállóvá vált. És ha komolyan vesszük olyan elõdeinket mint Erdélyi János, Böhm Károly, Ale- xander Bernát, Joó Tibor vagy maga Mátrai László is, akik kisebb-nagyobb hangsúly- lyal mindig a teljes magyarországi filozófiatörténettel foglalkoztak, akkor a „magyar filozófia” fogalmát kizárólag leíró fogalomként, nem pedig preskriptív fogalomként használjuk

Jegyzetek

1. Ezt az osztályülést Perecz László dolgozta fel A nemzeti filozófia születése (Egy 1847-es akadémiai vitáról)címû írásában (Perecz 1992:29–35).

2. Szontagh esetében a „nemzeti szellem” felfogásának a hátterében J. F. Fries Gemeingeist, Nationalgeistés Nationalverstandfogalmai és a velük kapcsolatos történet- filozófia állt (Fries 1818).

3. Hasonló megkülönböztetéssel élt Vajda György Mihály az egyezményesekrõl írt monográ- fiájában (lásd Vajda 1937:65–67).

Felhasznált irodalom

Abellán, J. L.: O filozofickom hispanizme. In.: Filozofia, 4. sz., 1995, 211–222. p.

A magyar nyelvû filozófia története a XVII. század közepétõl a XIX. század végéig. Theologiai Tanulmányok. Új folyam,7. kötet, Budapest, 1977.

Dejiny filozofického myslenia na Slovensku. Bratislava, 1987.

Fries: Handbuch der praktischen Philosophie oder der philosophischen Zwecklehre.

Heidelberg, 1818.

Geschichte der Philosophie in Ungarn. München, Trofenik Verlag, 1990.

Hanák Tibor: Az elfelejtett reneszánsz.II. kiadás, Budapest, Göncöl Kiadó, 1993.

Hegel: Elõadások a filozófia történetérõl I.Budapest, Akadémiai Kiadó, 1977.

Kant, I.: Pölitz-féle metafizikai elõadások (1788–1789). In.: uõ: A vallás a puszta ész határa- in belül és más írások.Budapest, Gondolat, 1974, 130–131. p.

Magyar Akadémiai Értesitõ, VII. évf., 1847, 152–154. p.

Mátrai László: A magyar filozófia haladó hagyományainak kérdései a felvilágosodás korába.

Budapest, 1954.

Nendtvich Károly: Még egyszer: tudomány és magyar tudós. In.: Uj Magyar Muzeum, 1851/52, 1. füzet, 50. p.

Perecz László: A nemzeti filozófia születése (Egy 1847-es akadémiai vitáról). In.: Gond, 2. sz., 1992, 29–35. p.

Šišmišová, P.: Inšpirácie z polemiky o existencii èi neexistencii „národnej“ filozofie (na prík- lade španielskej a latinsko-americkej filozofie). In.: Súèasné podoby filozofie a filozofova- nia na Slovensku. Bratislava, 1996.

Vajda György Mihály: Az egyezményesek.Budapest, 1937, 65–67. p.