1168
HK 125. (2012) 4.
Szemle
SZABÓ SAROLTA (SZERK.)
ÖRÖKÖS HÁBORÚ KÉT VILÁG HATÁRÁN
Katonák, fegyverek és hadviselés a törökök elleni küzdelemben.
Tanulmánykötet
(Báthori István Múzeum, Nyírbátor, 2011. 108 o.)
A kötet a szó szoros értelemben véve érdekes és izgalmas munka, amely érdeklődésre számot tartó, ugyanakkor sokszor „körüljárt” témáról, az 1479-es kenyérmezei ütközetről szól. A tanul- mányok láthatóan a minél szélesebb közönség megszólításának igényével, így világos szerkezettel, érdekes és bő szemléltető képanyaggal (ezek többnyire térképek, képek, táblázatok) készültek. Ezen kiadvány a csata 530. évfordulóján (2009-ben) Nyírbátorban tartott konferencia anyagát vagy an- nak egy részét tartalmazza (az elhangzott előadások és a kötet „viszonya” nem teljesen tisztázott).
Az vélhetőleg a nyomda ördögének a műve, hogy – bár a történészek gyakran „lazán” értelmezik az időpontokat, tekintve például a „százévesnek nevezett” háború általános datálását (1337–1453) – a kötet belső címlapján az 510. évforduló szerepel.
A tanulmánykötet formai szempontból számos olyan újítást használ, amely a javára válik.
Már a tartalomjegyzékben fekete kiemeléssel jelzi a címeket, illetve a szerzők neve után kettős- pontot tesz. Így tipográfiailag is jól elkülönülnek a lista egyes elemei. A tanulmányok hivatkozó (láb)jegyzetelése sem szokványos, tekintve, hogy a főszövegben, zárójelben szerepelnek a hivatko- zások, „szerző neve, a kötet évszáma” formátumban, amelyeket a cikkek végén található irodalom- jegyzékekben oldanak fel. Kivétel ez alól Horváth Richárd lap alji jegyzetekkel ellátott előszava,
„mini tanulmánya” és Töll László írása (A csata vasökle – a középkori nehézlovasság), amely nem tartalmaz hivatkozó (forrásjelölő) lábjegyzeteket, mivel az első jegyzetben közli, hogy azokat PhD disszertációja jelöli. (A disszertáció teljes terjedelmében elérhető az interneten: http://www.
doktori.hu/index.php?menuid=193&vid=4538) Ez azért kevéssé jó megoldás, mivel ez a tanulmány olyan érdekfeszítő témával foglalkozik – főként a nehézlovasság páncéljainak „nehézségével”, azaz azzal, hogy valóban mozdulatlan „konzervdoboz létre” voltak-e kárhoztatva a középkori páncélos katonák –, hogy az érdeklődőkben felmerülhet az igény, hogy a legfontosabb szakirodalmat (kü- lönösen az idegen nyelven megjelenteket) „itt helyben” lássa. Annál is inkább érdekes ez, mivel több angolszász ismeretterjesztő televíziós csatornán rekonstruálták a mozgáslehetőségeket egy- egy korabeli páncélban; igen meglepő volt látni, ahogy a kísérleti alany szaltózott és cigánykereket vetett benne.
A formai újítások mellett egy jól és tradicionálisan szerkesztett tanulmánygyűjteménnyel ál- lunk szemben, amelyben a klasszikus hadtörténeti írások (például Négyesi Lajosé) mellett helyet kapnak más megközelítésű tanulmányok is. Maga a cím (Örökös háború két világ határán) is arra a
„határhelyzetre” utal, hogy milyen valaminek a tér- és időbeli peremén lenni, ami a legmodernebb angolszász frontier kutatásokra emlékeztet. Ugyanakkor ezt nem a ma divatos, angolszász eredetű kulturális keveredés, csere pozitív fogalmaként értelmezi a késő középkor és kora újkor határán, hanem a magyar történeti hagyományoknak megfelelően a török elleni őrlő háború kontextusában.
A kötet tartalmilag szabadon értelmezi a kenyérmezei csatát, azaz minden hozzá kapcsolódó szálon elindul, a középkori fegyverek elemzésétől Báthory István erdélyi fejedelem (1571–1586) és lengyel király (1575–1586) hadseregének leírásáig.
Veszprémy László A kenyérmezei csata. Az idő és a tér szerepe a határvédelmi harcokban című nyitó tanulmánya izgalmas módon kombinálja a filológiai munkát és a perjési „hadi mate- matikát”: azaz a fennmaradt forrásokat összeveti például a korabeli távolságok és haladási sebes- ségek adataival. Emellett a csatát behelyezi a törökellenes harcok 1526-ig tartó kontextusába, azaz a történész legfontosabb munkáját, az értelmezést sem mellőzi. Ennek során, úgy tűnik, hogy a visszatekintő-determinista Mohács-értelmezők nézeteivel szimpatizál, akik az utólagos, már meg- történt események ismeretében úgy látják, hogy nem is alakulhatott másképpen a török–magyar
HK 12 4 haus jav.indd 1168
HK 12 4 haus jav.indd 1168 12/6/12 10:34:16 AM12/6/12 10:34:16 AM
1169 Szemle
HK 125. (2012) 4.
küzdelem e végkifejlete. Ehhez általában alátámasztásképpen azon objektív tényeket választják, amelyek szerint a katonai és gazdasági erő tekintetében valóban Dávid és Góliát harca bontakozott ki. Ugyanakkor belehelyezkedve egy olyan kor viszonyaiba, ahol egy szúnyog (moszkító) csípésben is meg lehetett halni, egy lováról lebukó vezér látványa csaták eredményét változtatta meg stb., nem biztos, hogy a kortársak számára is egyértelmű volt volt a török győzelem, mint végeredmény, illetve az sem bizonyos, hogy csak és kizárólag így végződhetett (volna). Azaz a korabeli nézőpont nem feltétlenül egyezik az utólagos történészi visszatekintő értékeléssel.
Négyesi Lajos A kenyérmezei csata című tanulmánya a csata elemzésére és legvitathatóbb pont- jainak értelmezésére szorítkozva, szemléletes térképeket használva mintegy szűkíti és egyben ki is egészíti a nyitó tanulmányt. Mint írja, „Amíg erre sor nem kerül [új források feltárása és bevoná- sa], meg kell elégednünk a források adatainak átértékelésével létrehozott elméleti rekonstrukciók- kal.” (27. o.) Így főként a kútfőkre (elsősorban Bonfini leírása) és a szakirodalomra támaszkodva két problémára koncentrál: a magyar csatarendre, illetve Kinizsi Pál csapatainak megérkezésére.
A tanulmányban a csata számos olyan eleme domborodik ki, amely éppen az „eleve elrendelt”
végeredmény utólagosan kialakult képe ellen hat: Báthori alulbecsülte a török haderő számbeli fö- lényét, lova egy kritikus pillanatban megbotlott, valamint Kinizsi Pál csapatai éppen jókor érkeztek a csatába.
Az első két írás által meghatározott témát tágítják „koncentrikus körökben” a következők, me- lyek egy része főként a középkori fegyverek leírására összpontosít (Kovács S. Tibor: Keleti és nyu- gati fegyverek a kenyérmezei csatában, Töll László: A csata vasökle – a középkori nehézlovasság, Bán Attila: A bronzágyúk öntéstechnikája a középkor és az újkor fordulóján), míg másik csoportja a fegyverek forgatóira irányítja a figyelmet (B. Szabó János: A középkori magyar csatarendről, Szabó Béla: Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király magyar katonái).
Kovács S. Tibor tanulmánya következtetésében is illeszkedik a kötet témájához. A török és ma- gyar könnyűlovasság és fegyverzetének vizsgálata során végkövetkeztetésként rámutat: „A kenyér- mezei csata érdekessége, hogy nemcsak a magyar és a török elitlovasság vett részt benne, hanem az oszmán, valamint a magyar portyázó könnyűlovasság is, vagyis az akindzsik és a huszárok.”
(45. o.) Töll László és Bán Attila önmagukban is érdekes témájú írásai nem kapcsolódnak ilyen szorosan a konferenciakötet szűk értelemben vett tárgyához, habár egyértelmű, hogy mind a nehéz- lovasság, mind a tüzérség ismerete elengedhetetlen a csata és körülményeinek megértéséhez.
Horváth Richárd előszavában már említette, hogy a magyar hadtörténetben zajló szemléletbeli változást jól tükrözik B. Szabó János zsoldosságról vagy a magyar könnyűlovasságról megjelent írásai. Holott e tekintetben szemléletesebb a szerző A mohácsi csata (Budapest, 2011.) című köny- ve, amely mostani írásához hasonlóan gyakran nyugat-európai, illetve időben korábbi vagy éppen későbbi analógiás példákkal bizonyítja álláspontját. Így például kimutatta, hogy a mohácsi síkon hadrendbe állt magyar haderő létszámában és színvonalában sem maradt el a nyugati „kortársak- tól”, valamint hadrendje tükörképét mutatta az oszmán felállásnak. Továbbá közös vonások fedez- hetők fel a Lajta-menti (1146), a morvamezei (1278), a kenyérmezei (1479) és a mohácsi csata (1526) menetében, illetve hadrendjében.
Szabó Béla cikkének bevezetőjében sikerrel aktualizálta témáját, Báthory István lengyel hadjá- ratának és a benne részt vevő magyar katonák harcértékének kérdését: „A kenyérmezei csata után pont száz évvel később, 1579-ben Rettegett Ivánnal sikeresen hadakozó somlyai Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király nem véletlenül szerezte meg az erdélyi fejedelmi címet, majd a lengyel trónt… a lengyel hadsereg modernizálásában, a livóniai háború megnyerésében nagy sze- repe volt magyar katonáinak.” (93. o.) Továbbá pozitívan értékelte Báthory egész katonai–politikai karrierjét is.
A kötet meggyőzően teremt szintézist a fegyver és használója, a történelem alakítója és „elszen- vedője”, valamint a kenyérmezei csata és a hozzá kapcsolható analóg példák között. Így egy hadtör- ténészi és történészi szempontból is átgondolt és érdekfeszítő tanulmánykötet született meg, amely valóban szervesen illeszkedik az ecsedi Báthoriak és a Nyírség történetét és forrásait bemutató, elsősorban – az azóta már meg is szűnt, illetve szünetelő – Nyírbátori Múzeumnak és a Szabolcs- Szatmár-Beregi Szemle erőfeszítésének és szervező munkájának köszönhető kiadványok sorába.
Illik Péter
HK 12 4 haus jav.indd 1169
HK 12 4 haus jav.indd 1169 12/6/12 10:34:18 AM12/6/12 10:34:18 AM
