• Nem Talált Eredményt

Az "Alkotó Ifjúság" pályázat a Központi Statisztikai Hivatalban

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Az "Alkotó Ifjúság" pályázat a Központi Statisztikai Hivatalban"

Copied!
4
0
0

Teljes szövegt

(1)

SZEMLE 433

tisztázásában, de metodikai kérdések felveté—

sében is. Szabady munkásságát az egész tu- dományág fejlődése szempontjából átfogónak és újat produkálónak tartja. A továbbiakban a téziseknek azokat az érdemeit hangsúlyoz—

za az opponens. amelyek abból adódnak, hogy a szerző a termékenységet mint komplex, történelmileg, biológiailag és társadalmilag meghatározott jelenséget elemezte. Ez a szemlélet tette lehetővé jelenlegi népesedési helyzetünk reális elemzését és az ebből adó- dó problémák meghatározását. ,,A tézisek mögött itt olyan munka húzódik meg, amely tudományos alapját képezte jelenlegi népe—

sedéspolitikánknak, azoknak a határozatok- nak, jogszabályi rendelkezéseknek, amelyek

a népesedéspolitikai koncepciót hivatottak megvalósítani. Ahogyan a demográfiai kutatások világossá tették a termékenységi magatartas alakulásának komplex kondicio—

náltságát, úgy a népesedéspolitikai határoza—

tok is levonták az ebből adódó következteté—

seket, azaz a befolyásolás szükségszerűen komplex jellegét." Messzemenően egyetért azzal is, hogy a család érdekeltségét a tár- sadalom igényeivel össze kell egyeztetni, és hogy a kettő közötti diszkrepancia adminiszt—

ratív eszközökkel tartósan nem hidalható át.

Az opponensek nagy elismeréssel szóltak Szabady tudományszervező és közéleti tevé—

kenységéről, amelynek kiemelkedő szerepe volt a felszabadulás utáni magyar demográ- fiai kutatások kibontakoztatásában, jelenlegi kutatóbázisának létrehozásában és fejleszté- sében, nyilvántartási és igazgatási kereteinek megteremtésében, valamint a nemzetközileg is ismert'és elismert kutatógárda kialakításá- ban. Mindhárman javasolták, hogy a Tudo- mányos Minősítő Bizottság Szabady Egonnak ítélje oda a demográfiai tudományok doktora akadémiai fokozatot.

Dr. Szabady válaszában kitért arra, hogy az opponensek nemcsak saját tudományos munkásságának — doktori téziseken is túlme—

nő - értékelésével foglalkoztak, hanem a magyar demográfiai tudomány helyzetével is.

annak önálló tudománnyá alakulásával és

magas nemzetközi szintjével, Egész tudomá—

nyos munkásságának fő célja az volt. hogy a Magyarországon hosszú évtizedekkel ez—

előtt megindult demográfiai kutatómunkát az elmúlt két évtized során magas színvonalra emelje, és tudományszervező tevékenységével elősegítse az önálló magyar demográfiai tu- domány kialakulását. A doktori tézisek nem a demográfiai elemzések részleteit tartalmaz—

zák, hanem —- hangsúlyozva a népesedés ket—

tős. biológiai és társadalmi determináltságát

— inkább szintetikusan közelítik meg a népe—

sedési folyamat lényeges elemeit, amelyek egyben a népesedéspolitika alapelemeit is tartalmazzák. Szabady a továbbiakban a vi—

ta során feltett kérdésekre válaszolt.

A Bíráló Bizottság ezek után egyhangúan javasolta a Tudományos Minősítő Bizottság- nak, hogy Szabady Egonnak ítélje oda a de—

mográfiai tudományok doktora akadémiai fokozatot.

A Bíráló Bizottság megállapította, hogy a jelölt téziseiben foglalt új tudományos ered—

mények és egyben egész tudományos. tudo—

mányszervező munkássága rendkívül széles körű alkotó és kezdeményező képességről, va- lamint kutatói felkészültségről tesznek tanú—

ságot. Alátámasztja ezt a jelölt tudományos munkásságának igen jelentős hazai és nem- zetközi elismertsége. továbbá az a hatás, amelyet munkásságával nemcsak saját tudo- mányterületének, hanem az ezzel szomszédos tudományterületeknek művelésére gyakorolt.

A munkásságában elért eredmények számot- tevően hozzájárultak népesedéspolitikánk ki—

alakulásához. E magas tudományos fokozat odaítélése a magyar demográfiai tudomány elismerését is jelenti. amelynek Szabady Egon

vezető képviselője.

*

A Tudományos Minősítő Bizottság 1975.

február 26-án tartott ülésén dr.Szabady Egont ,,Termékenységi változások hatása a népességfejlődésre" c. tézisszerű összefog- lalója alapján a demográfiai tudományok doktorává nyilvánította.

AZ ,,ALKOTÓ lFJÚSÁG" PÁLYÁZAT A KÖZPONTI STATISZTlKAl HIVATALBAN

A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága kezdeményezése és a Minisztertanács határozata alapján a Köz- ponti Statisztikai Hivatal elnöke a Hivatal, a Hivatal felügyelete alá tartozó költségvetési szervek és vállalatok fiatal dolgozói részére 1974-ben ,,Alkotó lfjúság" pályázatot hírde- tett. A pályázat és a pályaműveket bemutató

kiállítások célja:

1. a fiatalok mozgósítása annak érdekében, hogy munkaköri és tanulmányi kötelességeiken túli alko-

tásokkal járuljanak hozzá —— a Magyar Szocialista Munkásárt Xl. kongresszusa és hazánk felszabadu—

lásának 30. évfordulója tiszteletére meghírdetett szo- cialista munkaverseny--mozgalom keretében—a pártX.

kongresszusa határozatainak és a negyedik ötéves népgazdasági terv célkitűzéseinek megvalósításához;

2. a tudományos—technikai haladás eredményei el- terjedésének, ifjúságunk alkotókészsége kibontakozá—

sának, szakmai és politikai ismeretei gyarapodásá- nak elősegítése, fiataljaink alkotó tevékenységének bemutatása, a szocialista munkaverseny kiemelkedő kollektív és egyéni ifjúsági eredményeinek összegyűj- tése;

3. az élenjáró tapasztalatok átadásának biztosítá- sa, az átlagon felüli teljesítményt nyújtó fiatalok

(2)

434 SZEMLE

erkölcsi és anyagi elismerése, példaképül állítása, népszerűsítése.

A pályázaton a 30. életévüket be nem töl- tött fiatalok, illetve az ilyen korú fiatalokból alakult ifjúsági közösségek vehettek részt, hasznosítható és szöveggel, képpel, rajzzal, modellel stb. szemléltethető, illetve bemutat- ható gyakorlati és elméleti munkákkal (gyárt- mány, szemléltető eszköz, terv. újítás, talál—

mány, vizsgaremek, diplomamunka, szakdol—

gozat, disszertáció, tanulmány).

A pályázat lebonyolítására két szakaszban került sor. Az első szakaszban, amely április 4-ével lezárult, a Hivatal nagyobb szervei (Nemz—etközi Számítástechnikai Oktató és Tá—

jékoztató Központ, INFELOR Rendszertechni—

kai Vállalat. Számitástechníkai és Ugyvitel- szervező Vállalat, Országos Számítógéptech—

nikai Vállalat. Statisztikai Kiadó Vállalat) ön- állóan, a Számítástechnikai Igazgatóság és az Országos Számítástechnikor-alkalmazási Iroda a KSH Számítástechnikai főosztályának szervezésében. a Központi Statisztikai Hiva- tal, a kutatóintézetek, a Népszámlálás, a Né- pességnyilvántartás és a megyei (fővárosi) igazgatóságok a KSH Személyzeti és Okta- tási főosztálya szervezésében rendezték meg a pályázatot, bírálták el a pályaműveket, ítélték oda a pályadíjakat és állították ösz- sze a kiállítást a Forradalmi Ifjúsági Napok keretében.

A KSH SZÁMlTÁSTECHNIKAI FÖOSZTALYA ÁLTAL SZERVEZETT PÁLYÁZAT EREDMÉNYE

A Számítástechnikai főosztály által kijelölt bíráló bizottság március 17-én tartotta ülését, amelyen jelen voltak: Tóth Ferenc, a bízott- ság elnöke, Cséblalvi Károly, Fóti György, Gyarmati Péter, Karsai István bíráló bizott—

sági tagok.

A bíráló bizottsághoz 13 pályamunka (5 a Számítástechnikai főosztály, 7 a Számítás- technikaí Igazgatóság és 1 a KSH Komárom megyei Igazgatóság dolgozóitól) érkezett be.

A bíráló bizottság a beérkezett pályaműve—

ket szakértők bevonásával egyenként és ösz- szeségében vizsgálta, a véleményeket megvi—

totta. A pályamunkák értékelésének szem—

pontjából figyelembe vette a témaválasztás aktualitását, az újszerűséget, a szakmai tar- talmat. a megvalósíthatóságot, a hasznosít- hatóságot, a kivitelezést, az alkalmasságot magasabb szintű pályázatra. A bíráló bizott- ság a tagok szavazatait összesítve megha- tározta a pályaművek értéksorrendjét.

Az értékelés alapján a bíráló bizottság az alábbi műveket jutalmazta.

Az I. díjat (5000 Ft) Szabó lmrénének, a Szá—

mítástechnikai Igazgatóság munkatársának ítélte oda ,,COBOL-programok generálása az IBM 370/155 számítógépen" című pályaművé- ért, amely a többi pályázat közül kiemelkedő

munka. A hivatali adatfeldolgozási feladatok legmunkaigényesebb részéhez, az adatok ér—

vényességének ellenőrzéséhez és esetszámlá- lási feladatok elvégzéséhez od általános eszközt. Egyszerű paraméterszintű leíró nyelv segítségével generálja a kívánt COBOL-prog- ramokat, ugyanakkor lehetőséget ad saját COBOL-programrészek kiépítésére is a külön—

leges kívánságok teljesítéséhez. A pályázati anyag egyesíti az általános program és az

egyedi programozás előnyeit.

A szerző elsősorban népmozgalmi jellegű feladatok elvégzésére ajánlja generátorát, amely azonban más jellegű feladatok gépes megoldására is alkalmassá tehető. A bíráló bizottság javasolja, hogy a Számítástechnikai Igazgatóság a pályamunkát — további mun- katársak bevonásával kellően kifejlesztve — tegye hozzáférhetővé a napi feldolgozási fel- adatok számára.

A II. díjat (4000 Ft) Alföldi istván és Belső Piroska, a Számitástechnikai Igazgatóság munkatársai kapták ,,A számítógép üzemel- tetésével kapcsolatos adatok gyűjtése és fel—

használása" cimű munkájukért Az indokolás megállapítja, hogy a nagy számítógépek mi- nél jobb kihasználása azok magas ára miatt rendkívül fontos. Az ilyen gépek gyorsaságuk miatt maguk határozzák meg feladatvégzésük rendjét. Az egyetlen lehetőség a hatékony- ság vízsgólatára a gép üzemeltetése során

keletkezett információk értékelése.

A pályamunka első része az ilyen üzemel- tetés során keletkezett információk biztonsá- gos rögzítéséhez és gyűjtéséhez ad eszközt, míg második része példaként mutatja be az információk egyik lehetséges felhasználását leldolgozásirányításí feladatokhoz. A pályá- zati anyag különös jelentősége, hogy közvet- lenül alkalmazható a Hivatalban üzembe ál- litott új IBM—számítógép üzemének irányításá—

ban. A pályázat általános érvényét növeli, hogy minden olyan számítógépen közvetle- nül felhasználható, amelyek OS operációs rendszer alatt működnek (IBM-gépek, na- gyobb ESZR—gépek).

A bíráló bizottság a pályamunkát alap- anyagként ajánlja számítógépes elszámolási és értékelési rendszeí'ek kidolgozásához.

A [III díjat (3000 Ft) Györki Ildikó, a Számí- tástechnikai főosztály munkatársa" nyerte ,,Az éves iparstatisztikai adatbázis információ-, adat- és tárolási struktúrájának összefüggé—

sei és problémái" című dolgozatáért.

A statisztikai adatbázisok kialakítása a Központi Statisztikai Hivatal munkatervében szereplő reprezentatív feladat. A téma irodal.

ma szűkös, a leírt rendszerek vállalati orien—

táltságúak. Ezért nagy jelentőségű minden tanulmány —— a díjazott pályamunka is —, mely az elmélet fejlesztését. statisztikai terü- letre való adaptálását, a kialakítás módszere- it, a gyakorlati bevezetést célozza. A pályázó

(3)

SZEMLE

a hivatali követelményeken túlmenően dol—

gozza fel témáját. Jóllehet a címadó területen (az iparstatisztikai adatbázisnál) a gépi meg- valósitásnál tartanak, a téma aktualitását ez nem csökkenti; egyéb ágazati és területi adatbázisok soron következő előkészítésénél messzemenően hasznosítható.

A bíráló bizottság a felső szintű pályázatra a három díjazott mű beküldését javasolta.

A benyújtott pályaművek szinvonalára te- kintettel öt munkát különdíjjal jutalmaztak:

o Számítástechnikai főosztály különdíját kapta:

Gombosi Tamásné .,A regressziós módszer álta- lánosítása tetszőleges lineariza'lható statisztikai elem—

zésre".

a Számítástechnikai Igazgatóság különdí- jat kapta:

Fazekas Gyula, Karaba Mária, Kovácsy ludit és Osztheimer Mária ,.Az 1975. évi mezőgazdasági sta- tisztikai adatgyűjtés üzemi információinak ellenőrzése és összesítő programrendszer kidolgozása",

Fuchs György és Harvay Gusztáv ,,Olvasórendszer a a SCAN DATA 200 bizonylatieolvasóhoz".

Fonyódi Valéria, Németh András és Barbarics András ,,Javaslat a SZlG—en folyó adatfeldolgozási

munka hatékonyságának javítására".

Karátsanyí Ildikó .,A nyomdakész közlési táblák- hoz százalékkerekítő szubrutin készítése".

cimű pályamunkája.

A KSH SZEMELYZETl ES OKTATÁSI FÓOSZTÁLYA ALTAL SZERVEZETT PÁLYÁZAT EREDMÉNYE

A bíráló bizottság, mely a Személyzeti és Oktatási főosztály megbízása alapján a Hi- vatal központja, területi szervei és intézetei fiataljainak pályamunkáját bírálta el. és amelynek elnöke dr. Rácz Albert, tagjai Ba—

rabás Miklós, Bárány István, Foluvégi Albert és dr. Tamásy józsef voltak, március 27-én ült össze. és döntött a pályadíjak odaítélé- séről.

A bírálatban a bíráló bizottság tagjain ki- vül néhány téma szakértői is részt vettek,

Abíráló bizottság megállapította, hogy a pályázatra benyújtott 19 dolgozat (4 a Köz- gazdasági főosztály. 4 az Adatgyűjtés-koordi—

náló főosztály. 3 az lparstatisztikai főosztály, 2 a Területi Statisztikai főosztály.Za Beruhá- zási és Építőipari Statisztikai főosztály, 1 a Tájékoztatási főosztály, 1 a Mezőgazdasági Statisztikai főosztály. 1 a KSH Győr—Sopron megyei igazgatóság, 1 a Népességtudomá- nyi Kutató Intézet fiatal dolgozóitól) nagy része színvonalas, érdekes. A Központi Sta- tisztikai Hivatgl fiatal közgazdászai e dolgo- zatok megírásával bizonyították magas szin—

tű szakmai és politikai képzettségüket és érettségüket. A dolgozatok jó része olyan, amelyek segítik a Hivatal gyakorlati munká- ját. Egyesek értékesen gazdagították a Hiva—

talban folyó társadalmi—gazdasági elemző munkát. Valamennyi pályázat elismerésre, dí-

433

cséretre méltó. A dolgozatok között több olyan van, amelyek akár változatlan, akár átdolgozott formában a Statisztikai Szemle

szerkesztő bizottságának átadhatók.

A kiemelkedő színvonalú pályaművek nagy számára tekintettel a bíráló bizottság öt mun- kát díjazott. .lutalmazásra a bíráló bizottság a következő dolgozatokat javasolta.

Az I. dijat (5000 Ft) Benkő lános, Fekete Gyula és Halószné Bokor Katalin kapták .,A fogyasztás szocialista vonásai Magyarorszá- gon" című pályaművükért. A dolgozat célja a fogyasztás általános és szocialista vonásainak feltárása, elemzése. A dolgozat tartalmi, szerkezeti koncepciója az, hogy a fogyasztás aktuális, középtávú és távlati problémáit a szocialista társadalom alapelveinek.

a demokratizmusnak, a társadalom létbizton—

ságának és a társadalom nyílt jellegének szemszögéből kiindulva tekinti át. E fő elvek köré rendszerezi a mai politikai, gazdaság- politikai irodalomból válogatott korszerű gon- dolatanyagot.

A dolgozat igen gazdag forrásanyag alap- ján készült. Érdeme, hogy egyaránt merít a napi sajtóból, a közgazdasági folyóiratokból.

a közgazdasági szakirodalomból. A kifejtés módja világos, egyszerű. Nagy erénye a dal- gozatnak, hogy egy sajátos formát valósít meg többnyire sikeresen: a közgazdasági és filozófiai hozzáállás sikeres elegyítését. A dolgozatban van jónéhány eredeti gondolat, illetve újszerű megközelítésben, új megvilágí—

tásban megfogalmazott gondolat. Ugyanak- kor a dolgozat - helyesen —— nem törekszik eredetieskedésre. hanem a különböző kérdé- sekben fennálló nézeteket, álláspontokat rendszerezi és veti egybe, nem hallgatván el ugyanakkor a szerzők személyes véleményét sem.

A II. díjat (4000 Ft) Tömpe István nyerte ,,Az európai KGST-országok fejlődésének né- hány sajátossága" című tanulmányával, amely a KGST-integráció kibontakozásának időszakában alapelemzésnek számít. A fej- lődési egyenlőtlenségek értékelésével. a struk—

turális kérdések összevetésével nagyban gaz- dagítja ismereteinket a KGST—országok gaz—

daságáról, azok viszonylagos különbözőségé- ről. Támaszkodik e témában a Gazdaságku—

tató Intézet eddigi munkájára, gazdagította és továbbfejlesztette e témában az Intézet eddig megismert anyagait, Jó a stílusa, kí—

váló a dolgozat tárgyalási szerkezete.

A dolgozat igen nagy volumenű kutatás és számítási munka eredménye. A szerző mondanivalóját segítik a szemléltető grafi—

konok és a nagy mennyiségű számanyag.

A III. díjat (3000 Ft) Csapodi Pálnyerte.,A statisztikai fogalmi rendszer kialakításának szempontjai" című pályaművével, amely a je- lenlegi statisztikai munkák egyik legfontosabb kérdésével — a statisztikai fogalmak rend-

(4)

436 SZEMLE

szerének kialakításával — foglalkozik. A szer—

ző a fogalmi rendszer általános kérdéseiről írt részben nagymértékben támaszkodik az irodalomra. Érdeme, hogy ezt az irodalmi anyagot rendezi és aktualizálja jelenlegi fel- adataink végrehajtása céljából. Az irodalmi feldolgozás mellett a gyakorlati munkában szerzett tapasztalatokat kritikusan elemzi. Van önálló véleménye, világosan látszik, hogy e téma feldolgozásában milyen utat kíván kö—

vetni.

A IV. díjat (2000 Ft) Herczeg András kapta ,,A műszaki haladás szerepe a vegyiparban"

című munkájáért. A pályamű átfogóan. a ter- jedelem adta határok között is szinte teljes körűen érzékelteti vegyiparunk műszaki hala—

dását és színvonalát. Ilyen mértékben komp- lex elemző összeállitás e témában aligha je—

lent még meg. s éppen ezért tekinthető új—

szerűnek. Szerkezeti felépítése, tagolása, ará.

nyossága jó, fogalmazása gördülékeny. Olyan ritkán tárgyalt szempontokat fejt ki. mint pél- dául az optimális fejlesztési—beruházási arány. a kutatások megoszlása gyártmány—, illetve gyártásfejlesztésre. Minden fontosabb részben rámutat a szerző a fejlesztés még hátralevő és megoldásra váró feladataira, le- hetőségeire. A pályamű -— a bíráló bizottság véleménye szerint — lényeges átdolgozás nélkül főosztálykiadványként is megjelentet—

hető lenne.

Az V. díjat (2000 Ft) Sándor Istvánnak itél—

te a bíráló bizottság ,,Fogyasztói árpolitikánk 30 évének főbb vonásai az életszínvonal—

politika szemszögéből" című pályaművéért, amely időbeli fejlődésben, azon belül tema—

tikai metszetben mutatja be a magyar fo—

gyasztóiár—politika alakulását. Alapvetően el- különíti az 1968. évi reform előtti és a reform utáni gazdaságpolitikát. Az első szakaszban kiemeli a stabilizációt és az 1951. évi árren- dezést mint az időszak fogyasztói árai ala—

kulásának meghatározó pontjait. Lényegesen több oldalú és árnyaltabb az 1968—tól napja- inkig terjedő szakasz tárgyalása. Ezavizsgá- lat 1975—ig terjed, sőt ,,A következő évek ár- politikájának főbb vonalai" alcím alatt sze- rény prognosztizálásra is vállalkozik, így a múlt. a jelen és a jövő ötvöződik a dolgozat- ban. Az egész dolgozat nagyon logikus, fe-

gyelmezett menetű. Dícséretes szűkszavúság- gal szorítkozik a lényegre. Jól használja fel a téma irodalmát anélkül. hogy a kifejtés ennek valamilyen fűzérévé válna, valamint a Köz—

ponti Statisztikai Hivatal elemzéseit és kiad—

ványait, anélkül, hogy ,.jelentés ízű" lenne.

A statisztikai adatok kezelése találékony és korrekt, az adatokat jól rendszerezi. és logikus

következtetéseket von le belőlük.—

A bíráló bizottság e díjazott dolgozatok felsőbb szintű pályázatra küldését javasolja.

A Központi Statisztikai Hivatal főosztályai 8 pályamű szerzőinek munkáját különdíjjal is elismerésben részesítették:

a Közgazdasági főosztály különdíját kapta:

Benkő lános, Fekete Gyula, és Halószné Bokor Katalin ,,A fogyasztás szocialista vonásai Magyar- országon",

Székely Gáborné ,,Népgazdasági struktúra és fej- lesztési politika",

Sándor István ,.Fogyasztósí árpolitikánk 30 évének főbb vonásai az életszinvonal—politika szemszögéből".

Fülöp Edit és Harsányi László ,,A fiatal szakem—

berek foglalkoztatása és keresete",

a Területi Statisztikai főosztály különdíját kapta:

Pásztor Miklósné ..A szénbányászat érdekeltségi rendszere és a nyereségre hatá fontosabb tényezők".

az lparstatisztikai főosztály különdíját kap—

ta:

Herczeg András ,,A műszaki haladás szerepe a vegyiparban".

Téli Józsefné ,,A magyar ipar helye és szerepe a szocialista munkamegosztásban",

Kristóf Imre ,,A Magyar Optikai Művek 1968—1973.

évi fejlődése az indirekt gazdaságira'nyítási rendszer körülményei között"

című pályamunkája.

Az első szakaszban legjobbaknak bizonyult alkotásokat a rendező szervek a Központi Sta—

tisztikai Hivatal Ifjúsági Bizottságának továb—

bítják. A második szakaszban az ,,ágazati"

pályadíjakat a Hivatal Ifjúsági Bizottsága ítéli oda, és egyben megrendezi kiállításukat.

(A második szakasz eredményeinek ismerte- tésére és a bevezetőben felsorolt vállalatok önállóan rendezett pályázatainak értékelésé-

re még visszatérünk.)

V. Gy. — Dr. V. L.

A KÖZPONTI STATISZTIKAl HIVATAL UNNEPI KIADVÁNYAI

Az 1945-től 1975—ig eltelt időszak jelentős változásokat hozott a szocializmust épitő Ma- gyarország társadalmi, gazdasági és kulturá- lis életében egyaránt. Az 1975. év az 1945—re való visszaemlékezés mellett a Magyar Szo—

cialista Munkáspárt Xl. kongresszusának éve is. amikor a három évtized eredményei mel—

lett a X. kongresszus óta eltelt évek munká—

ját is áttekinti az ország. E két időszak nagy- mértékű változásait mutatják be és értékelik a Központi Statisztikai Hivatalnak a XI. kong—

resszus tiszteletére és a felszabadulás 30. év- fordulója alkalmából megjelentetett kiadvá- nyai. Ezek között elsőként említhetjük azt a különkiadvónyt és adatösszeállítást. amely részben regionális, részben az egész ország-

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

vánnak, a Központi Statisztikai Hivatal el- ső elnökhelyettesének vezetésével a Köz- ponti Statisztikai Hivatal és az Orszá—.. gos Tervhivatal munkatársaiból

1967 augusztusában az SZKP Központi Bizottsága meghatározta a társadalomtudo- mányok fejlődésének perspektíváit, így a Köz- ponti Statisztikai Hivatal előtt álló

(Készült a Központi Statisztikai Hivatal Mezőgazdasági Statisztikai főosztályán. Ál- talános Mezőgazdasági Usszeirás 1972. Köz- ponti Statisztikai Hivatal. 392 old.) A

Attól a törekvéstől áthatva, hogy a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Köz- ponti Statisztikai Hivatal és a Magyar Népköztársaság Központi Statisztikai Hivatala

díiial (1000 Ft) jutalmazta a Bizottság Bíró Endre ,,Tartalmas szabadidő" című pályaművét, amely a fiatalok szakmai to- vábbképzésével, művelődési lehetőségeivel,

november 24 és 28 között Moszkvában megtartott tanácskozáson a magyar Köz- ponti Statisztikai Hivatalt Péter György, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, Mód Aladárné,

térő kiadványok —— Statisztikai Havi Közlemények, Statisztikai Évkönyv — külön fejezete foglalkozott a vonatkozó kiadványban használt szakkifejezések, statisztikai

seket folytatott a Központi Statisztikai Hivatal vezetőivel, megismerkedett a magyar statisztika központi és területi szervezetének munkájával, és a Köz- ponti Statisztikai