P O L G Á R I J O G
A HAZAI ÉS KÜLFÖLDI MAGÁNJOG ÉS HITELJOG SZEMLÉJE .
F ő s z e r k e s z t ő :
Dr. MESZLÉNY ARTÚR
S z e r k e s z t ő k : „
Dr. BECK SALAMON Dr. VARANNÁI ISTVÁN
Uj Jogszabálytan.
I r t a : Dr. Meszlény Artúr.
A kollektív életnek éppúgy magvannak a maga tudat alatti és egészen öntudatlan elhatározásai és cselekedetei, mint az egyéni létnek. Ami a törvényekben irva vagyon, az csal?
töredéke és összefüggéstelen, mondhatnám értelem nélküli szilánkjai a jognak mint élö egésznek, s annak igazi jelentő- ségét az emiitett tudat alatti tények adják meg, amelyekből még külön megfigyelés utján kell megállapítani, kikövetkez- tetni, mit is jelentenek a paragrafusok a maguk élő valóságá- ban. A budapesti központi járásbiróság egy ítélete indokolá- sában nemrég hivatkozott a kir. Kúria . 10120/1890. sz. hatá- rozatára, mely szerint „a biró kezében a törvény holt betű- jének élni és .á viszonyokhoz alkalmazkodni kell" és joggal nevezte ezt a kijelentést „örökbecsü"-nek. S megtoldhatnék ezt a hivatkozást a kir. Kúria 1924. junius hó 11-én P. V.
1613/1924. sz. ítéletéből (Mjogi Dtár XVII. 58.' sz.) vett idé- zettel : „ . . . a kir. Kúria megjegyzi, amilyen feltétlen pa- rancsnak tartja, hogy a biró csak a törvény, a törvényes ren- deletek és szokás alapján Ítéljen, éppoly feltétlen parancsnak tartja azt is, hogy ezek a jogforrások az anyagi igazság érde- kében és céljából állanak fenn és azokat ugy kell értelmezni és alkalmazni, ahogy azt adott esetben az osztó igazság követeli."
Végső elemzésben az a mérték és mód, ahogyan a jog- szabály a birót és ezen keresztül a népet kötelezi, országon- kint és koronkint különböző. Az angol biró csaknem szuverén a törvény fölött s a francia és belga biró kezében is a tör- vény inkább csak általános irányító, utmutató. A szigorú tör- vényhez kötöttség német talajból nőtt ki, s nem utolsó sor-
" 0- 22
ban erre vezetem vissza azt a feltűnő erőtlenséget és tehetet- lenséget, amelyet a német birói gyakorlat a háborús és háború utáni jogi problémákkal szemben elárult. Ennyiben miként Einstein szerint tér és idő tulajdonkép egy, ugy jog és tény is bölcseletileg egy. A jog is t. i. végsőkép tény. az a tény,
hogy a törvényt kötelezőnek elismerik és annak magukat — az elenyésző kisebbségben lévő aszociális és antiszociális ele- mektől eltekintve — alávetik. Ezt a megfigyelését tette egész jogszabálytana alapjává Werbőczy, amikor minden jog végső forrásául a szokást tekinti. S amikor a jogász ezzel szemben az 1869. IV. t.-c. 19. §-ára hivatkozik, halhatatlan Gros- schmid-ixak viszont joggal kérdezi, hogy hát ennek a szakasz- nak mindenkit kötelezőereje min alapszik: guis custodiet custodes ? (Jogszabálytan 84, 1.)
De minek távoli absztrakciókba tévednünk, mikor sze- münk előtt játszódott le a világtörténelemnek a felvetett szem- pontból talán legérdekesebb és ránk nézve sorsdöntőén fen- séges drámája: a proletárdiktatúra összeomlása után az alkot- mányos élet helyreállítása és az 1920.1. t.-c. megalkotása, amely- nek 2. §-a szerint „a nemzetgyűlés a magyar állami szuve-.
rénitás törvényes képviseletének nyilvánítja magát",' anélkül, hogy erre bárkitől kifejezett felhatalmazást nyert volna és mégis jogszerűen, mert a nemzet az . adott pillanatban és vi- szonyok között hálás egyértelműséggel ismerte el illetékesnek és határozatainak alávetette magát. Ez a tény adja meg a nemzetgyűlés határozatainak törvényerejét annak dacára, hogy
«zeknek a törvényeknek létrejövetele módja (id. t.-c. 13. §.) . formailag alkotmányunk elveivel ellenkezik és magának ezen alkotmánytörvénynek a létrejötte, bevezetése és kihirdetési záradéka (id. t.-c. 19. §.) éppoly kevéssé egyezik hagyomá- .
nyainkkal. A magyar jog egyébként nem először volt ezúttal abban a helyzetben, hogy tényleges magatartásával adja meg valamely jogszabálynak az elvileg hiányzó kötelező erőt: kezdve a Hármaskönyvön, folytatva az Országbírói Értekezleten és végezve a birói gyakorlatban élő mágánjogon.
A fejtegetésem élére helyezett tételt azonban talán még élesebben világítja meg az az átalakulás, amelyen a rendelet kútfői minőségéről alkotott fogalmaink a háború kezdete óta
t
keresztülmentek. Egy darab történelem, ami kiésillámlik Gros- schmid Jogszabálytanának következő helyéből:
„A miniszterek felelősségérzete és többféle egyéb," akár- miként megjelölendő körülmények, mondjuk tehát tisztázottabb alkotmányjogi fogalmak, vagy mondjuk az alkotmányos gépe- zetnek teljesebb, bevégzettebb, szabályszerűbb működése, nem- különben az az állandó és folytonos ellenőrzés, amely nem- csak a törvényhozó testület, hanem egyéb orgánumok, mint különösen a közvélemény legfőbb tolmácsa, a sajtó részéről minden nyilvános működést száz meg száz, de sőt nagyitás nélkül mondhatjuk, ezer meg ezer argusszemmel kisér, mind- ezen körülmények mondom kizárják azt, hogy a magyar mi- niszter, vagy bárki más hazánkban arra gondoljon, hogy ren- deletek által magánjogot alkosson . . ."(134. 1.)
Ma ? Az elkövetkezendő Ítéletidő megsejtéseként az 1912: LXIIL t.-c. 16. §-a bizonyos korlátok között, majd az 1914: L. t.-c. 14. §-a egész általánosságban felhatalmazta a kormányt, hogy a háború következtében szükségessé vált sza- bályokat a magánjog terén is rendelettel állapítsa meg s az 1920: VI. t.-c. 1. §. 2. bek. szerint, amely a kivételes hatal- mat meghosszabbította, a hadviselés érdeke alatt „az ország belső rendjének és közbiztonságának, valamint külső politiká- jának érdekeit" is érteni kell. Mig azonban „a háború követ- keztében szükségessé vált szabályok" és „a hadviselés érdeke"
alatt mégis csak érteni lehetett bizonyos korlátokat és krité- riumokat, amelyeken tul tehát a biró, élve az 1869: IV. t.-c.-ben részére biztosított joggal, egyes rendeletek törvényességét kétségbevonhatta, addig „az ország belső rendjének és köz- biztonságának, valamint' külső politikájának érdekei" fogal- mába minden, de minden belefér, ugy hogy ez a korlátozás már nem jelent többet, mint a mindenkori miniszterek lelki- ismeretére és önmegtagadására való hivatkozást, de -a biró fölényét a rendelet mint jogforrás fölött de facto megszünteti.
A háborús és háború utáni joggyakorlaton ez a változás világosan meglátszik. Természetes volt az a háború alatt, amikor mindenki érezte, hogy minél kevesebbet kell beszélni és minél szigorúbb fegyelmet kell tartani, mert az ellenség résen áll s minden fegyvert kihasznál ellenünk. Noha a kor- mányok a hadviáelés érdekét a képzelhető legtágabban értel-
22*
mezték, nem sikerült valamely rendeletet törvénytelennek ki- mondatni azon a cimen, hogy az a kapott meghatalmazás körét túlhaladja. Később is ellentmondás nélkül fogadták el és alkalmazták a bíróságok pl. a bor adásvételét bizonyos idő- szakra nézve érvénytelennek kimondó 4376/1919. M. E. és 5170/1919. M. E. sz. rendeleteket, noha senki sem tudta és soha nem is fogja tudni, miféle hadviselési érdek fűződött a háború tényleges befejezése után ahhoz, hogy bizonyos bor- vételek, ha még teljesedésbe nem mentek, érvénytelenek le- gyenek (v. ö. Hiteljogi Dtár XIII. k. 51., 56., XIV. k. 8., 21.- XV. k. 1. sz. eseteket.). Noha továbbá az 1920: XXXVI. t.-c. élet- beléptéig az ingatlan elkötelezéséhez okirati kényszert meg- állapító 4420/1918. M. E. sz. rendelet volt a kizárólagos jog- forrás, amelyet csak az id. t.-c. 77. §-a legalizált, azt" a bíró- ságok mégis ..a hadviselés érdekében" elfogadták és alkal- mazták, söt a kir. Kúria 1921. április 5-én P. V. 299/1921.
szám alatt kelt Ítéletében kimondotta, hogy „nem szenved két- séget, hogy ennek (t. i. a kivételes hatalomban foglalt felhatal- mazásnak) keretébe tartozik . az eddigi magánjogszabályoktól eltérőleg annak megállapítása, hogy ingatlanok elidegenítésére a jogügyletnek, kőt az előleges megegyezésnek okiratba fog- lalása érvényességi kellék" s tehát „annak megvizsgálásába^
ha vájjon a háború következtében" szükséges volt-e ilyen, az eddigi jogszabálytól eltérő intézkedés megtétele, a kir. biróság bele nem mehet, mert ennek a kérdésnek megitélése a mi- nisztérium hatáskörébe tartozik." (Mjogi Dtár XIV. 27. szám.) Ez álláspontjának csak azt az egy korlátját ismeri el, hogy ez az intézkedés „kivételes intézkedés lévén, azt kiterjesztőleg értelmezni és alkalmazni nem lehet" (C-. 1921. november 16.
P. V. 2226/1921. sz., Mjogi Dtár XV. 17. szám.) Látni való tehát, hogy itt már kifejezetten is feladja a Kúria azt a jogát, hogy felülbírálja, vájjon a kormány nem ment-e tul törvényes felhatalmazásán. Igaz, hogy bizonyára szerepet játszik ebben a kérdéses rendelet belső helyességének és szükségességének az érzése is', amely „sugalom" vihette rá a bíróságokat arra is, hogy egyes háborús rendeleteknek visszaható erőt tulajdo- nítson, anélkül, hogy azokban erre vonatkozó rendelkezés fog-
laltatnék. ; így járt el nevezetesen a kir. Kúria az'u. n. láncolatos
kereskedelem magánjogi fegyverekkel való üldözésében, ami .pedig eleve nyilvánvalólag teljesen alkalmatlan eszköz volt e visszaélések elnyomására. Ennek dacára azt látjuk, hógy" a kir. Kúria 1920. junius 1-én P. IV. 861/1920. szám alatt {Hiteljogi Dtár XIII. 59. sz.) kimondja, miszerint az ilyen lán- colatos kereskedés a 3678/1917. M. E. sz. rendelet 27. §-ában foglalt büntető. rendelkezés hatályba lépését megelőző időben is a közrendbe s a jó erkölcsökbe ütközött és ezért 6b twr- ' pem causarn semmis volt. Nyilván tehát a köztudatban élő általános felháborodásnak és megvetésnek adott ezzel kifeje- zést, amely egyes hadiszállítókkal szemben országszerte megnyil- vánult, s ezt a szempontot előbbre helyezte annál a dogma- tikai megfontolásnál, hogy a jogszabálynak csak akkor van visszaható ereje, ha azt maga kimondja.
Kizárólag formai alapot keresnek a bíróságok oly ren- deletek érvényességének elbírásánál, amelyek az u. n. Károlyi- aerába nyúlnak vissza. Igaz, hogy az 1920 : I. t.-c. 9. §. 3. bek.
e részben egyenes ulasitást tartalmaz. így a bpesti kir. ítélő- tábla, mint felülvizsgálati bíróság (1921. ápr. 14.6. P. 6655/1920.
szám, Hiteljogi Dtár XIV. 21. sz.) megállapítja, hogy az u. n.
népköztársaságnak a kormány által kifejezetten érvényben nem ''•tartott törvényéi és rendeletei érvénytelenek, már pedig a tör-
vényes felhatalmazás alapján kibocsátott 2245/1920. M. E. sz.
rendelet a 4951/1918. M. E. sz. a. kibocsátott rendeletet érvényben nem tartotta; s a kir. Kúria 1921. november 30-án P. H. 2130/1921. sz. a. (Hiteljogi Dtár XV. 16.- szám) is ki-
mondja, hogy a 4424/1919. M. E. sz. rendelet hatályon kivül helyezte, majd a 2245/1920. M. E. sz. rendelet eredetilég érvénytelennek jelentette ki a népköztársaság kormányának 4951/1918. M. E. sz. rendeletét, mellyel ez a kormány a kir. kor- mánynak 4118/1915. M. E. sz. rendeletét hatályon kivül he- lyezte. Mithogy pedig azóta ennek a 4118/1915. M. E. sz.
rendeletnek a hatályát más, ujabb jogforrás nem szüntette meg: a .hadbavonult kereskedelmi alkalmazottak jogviszonyát szabályozó ez a rendelet hatályát nem vesztette el. Ezek sze- rint a forradalmat túlélte a 4115/1915. M. E. sz. rendelét és ferinmaradt a proletárdiktatúra utáni első időben keletkezett 4424/1919. M. E. sz. rendelet is annyiban, amennyiben azt az 1910/1920. M. E. sz. rendelet, különösen annak 10. és
24. §-ai, hatályában meghagyta. Jelesül tehát a végkielégí- tésre a kir. ítélőtábla fentidézett határozatában nem a 4951/1918.
M. E. sz. rendeletet alkalmazza, amelynek hatálya szerinte megszűnt azért, mert azt a 2245/1920. M. E. sz. rendelet nem sorolja fel azok között, amelyeket hatályban kiván tar- tani, hanem a 4424/1919. M. E. sz. rendelet 11. §-át, amely- nek ez a rendelkezése az 1910/1920. M. E. sz. rendelet 9. §-a értelmében az e rendelet életbelépte (1920. március 1.) előtt, de a kommün bukása (1919. augusztus 1.) után hibáján kivül elbocsátott alkalmazott végkielégítési igényére alkalmazást nyer.
Erősen élére állitotta azt a kérdést, vájjon későbbi rende- let ellenkezhetik-e korábban meghozott törvénnyel, a 3233/1921.
M. E. sz. rendelet, amely a forradalom alatt köztulajdonba vett és- egyesitett villamosvasutak 'üzemét ideiglenesen egye- sitette s azokból kényszer-közkereseti társaságot alakított, amelynek tagjai az egyes vasutvállalatok voltak s egyben a köz- kereseti társaság felszámolását is elrendelte és azt a cég- jegyzékbe is bejegyeztette. A bpesti kir. Itétőtábla 1922. ápri- lis 5-én 6. P. 7518/1921. sz. a. (Hjogi Dtár XV. 58.) kimondta, hogy ez a rendelet a KT.-nek a kereskedelmi társaságokról szóló szabályaival ellentétben áll ugyan, de minthogy az az u. n.
tanácsköztársaság szerveinek rendelkezéseivel létesitett állapot megszüntetésére és a jogrend helyreállítására szükséges: az 1920: I. t.-e. 9. §-ában adott törvényes felhatalmazáson alap- szik. S mintegy ennek a konkrét esetnek az általános elvét konstruálja meg és bizonyos irányban fejleszti tovább a kir.
Kúria 1924. március 12-én P.. VI. 1494/1923. sz. (Hjogi Dtár XVII. 30. sz.)akelt határozata, amely a kormányhatalomnak—
a kormányzati jog természetére hivatkozva — a közérdek veszé- lyeztetése vagy megtámadása esetére megadja a jogosultságot a veszély vagy a támadás elhárítására szükséges oly intézkedések .és rendelkezések megtételére, amelyek a magánjog által védett érdeket is sérthetnek, csak a sértett magánérdekért kárpótlás adására kötelezi az államot. Ez a határozat abban a hibában -szenved, hogy nem tesz kellő különbséget a miniszternek egy konkrét esetre vonatkozó intézkedése és általános magánjogi szabályt tartalmazó, a jövőre vonatkozó rendelkezése között, noha a perben e kérdéseket felvetették. Az államra nézve igen veszedelmes elv volna az, amely kártérítésre kötelezi minden
oly általános — tehát jogszabály jellegével biró — rendelke- zéséért, amely magánérdekek sérelmével jár. Szóvolt e pere- ben arról, hogy az állategészségügyi törvény a minisztert fel- hatalmazza bizonyos rendeletek kibocsátására, aminek folytán többek között az 5400/1907. F. M. sz. rendelet is kibocsát- tatott. A perben alperes azt vitatta, hogy e rendelet 26. §-a törvényellenes.' A kir. Kúria megelégszik annak kimondásával, hogy a miniszter a rendeletben a maga részére f'entartott.
joggál élt, amikor a kérdéses gyógyszer forgalombahozatalára már megadott engedélyt visszavonta, a rendeletet pedig jog- szerűnek tartja azért, mert ha a törvény a minisztert -hatal- mazza fel arra, hogy a gyógyszerek alkalmazásának megengedése iránt intézkedjék, ezzel felhatalmazta arra is, hogy fenntartsa magának a.megadott engedély visszavonásának jogát arra az esetre, ha a törvény és a rendelet7 által védett érdeket meg- sértik. Ha a kártérítési kötelezettség kérdésében az állam szempontjából tartottuk az állásfoglalást túlzottnak, ugy ebben a kiágazásában viszont az okoskodás alighanem kissé tul- messzire megy ama felfogás szerint, amely akkoriban — a kérdéses rendelet megalkotása idején — a rendelet mint ma- gánjogi kútfő ereje tekintetében általános voli.
Szóbakerült a biróságok előtt az 1912 : LX1I1. t.-c. 2. §-ának az a rendelkezése is, hogy a kivételes hatalom alapján kibocsátott rendeleteket köteles a minisztérium minden községben, amelyre a tett intézkedés kiterjed, az ott szokásos módon kihirdetni.
Ennek meg nem történtére igyekezett a felperes alapítani azt az érvelését, hogy a 4420/1918. M. E. sz. rendelet az ingatlan elkötelezés irásbafoglalásáról — Sárbogárdon nem érvényes.
A kir. Kúria P. V. 959/1921. sz. Ítéletében (Mjogi Dtár XV. 16. sz.) e rendelkezést ugy értelmezi, hogy csak azokat a rendeleteket kell a hivatalos lapban való közzétételen felül még a községekben is kihirdetni, amelyek nem általános érvényű, hanem csakis helyi vonatkozású rendelkezéseket tar- talmaznak, mig az egész országra egyaránt kiterjedő hatállyal kibocsátott rendeletek kötelező erejére nézve az állam hiva- talos lapjában való közzététel elegendő, mert nem is lehet felté- telezni, hogy a törvényhozás valamely általános érvényű ren- deletnek hatályba lépését s ezzel kötelező erejűvé válását .az egyes helyi hatóságok (községi elöljáróság) önkényétől, vagyis
* az illető községben szokásos módon ki-, vagy ki nem hirde- tésétől kívánta volna függővé tenni. Valójában e helyes állás- pont indokolására egy sokkal közelebb fekvő adat is kínál- kozott : az id. törvényhely szövege. E §. szerint ugyanis a kivételes, hatalomból folyó intézkedések körét, hatályuk terü- letét és hatálybalépésük időpontját a minisztérium állapítja meg és erre vonatkozó rendeleteit köteles az emiitett módon közzétenni. Ebből egészen világos, hogy csak a partikuláris jellegű intézkedésekre vonatkozik a közzététel különleges sza- bálya, mig az országos jellegű rendelkezésekre a törvény nem kivánt az eddigi gyakorlattól eltérni. .
A most közölt szemelvények elegendők annak illusztrá- lására, hogy. a rendelet szerepe magánjogi jogalkotásunkban tökéletesen megváltozott. Noha az 1922: XVII. t.-e. 6. §-a elvben vissza is állította a régi jogi álláspontot, már nem tudja meg nem történtté tenni azt, hogy a magánjog fontos és terjedelmes részei szabályaikat kormányrendeletekre vezetik vissza s a mód, ahogyan a bíróságok a rendeletet mint kútfőt értékelik, lényegesen más ma, mint a háború, előtt. A tudat alatti oka ennek bizonyára az, hogy azelőtt a függetlenségére féltékeny magyar jognak elsősorban a monarchia másik álla- mának érdekét is erősen figyelembe vevő uralkodó esetleges tulhatalmátóí kellett tartania és azzal szemben való védeke- zésként szigorúan ügyelt arra, hogy a rendelet mint jogforrás tul ne lépje azokat a szük kereteket, amelyeket neki a ma- gyar jogfelfogás tűzött. Mig ma, e veszély elhárulásával elő- térbe lép az az érzés, hogy a törvényhozás a fenekestül meg- változott viszonyok szabályozásában képtelen a kívánalmaknak teljes mértékben megfelelni s igy a 'rendeletalkotásra marad az a feladat, hogy a hézagokat ideiglenesen kitöltse, miért is el kell térni attól a klasszikus állásponttól {Grosschmid: Jog- szabálytan 163. 1.), hogy a rendeletnek törvénypótló kútfői hivatása és jellege nincsen, s a legalitás követelményét sem szabad túlfeszíteni. Hozzájárul, hogy a viszonyok stabilitása a közel jövőben sem igen várható s talán bizonyos megnyug- vást kelthet az a tudat, hogy egy-egy matéria csak rendeleti szabályozást nyert, amely aránylag könnyen változtatható meg, pjig a törvény élete természetszerűleg szívósabb és tartósabb.
Végül talán sokunkban él az a meggyőződés is, hogy a de-
komponáló tényezők felburjánzása közepette hazánknak szük- sége van arra a szigorúbb fegyelemre és a központi hatalom, ama megerősödésére, amelynek egyik kifejezője a rendeleti jogalkotás körének lényeges tágulása.
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy helye- selném vagy pláne örömmel üdvözölném, ha a magánjog hova- tovább rendeleti joggá változnék át. Sőt: minden fontos szem- pont amellett szól, hogy ennek az állapotnak kivételességét és mintegy végszükségszerüségét tartsuk következetesen szém , előtt. A klasszikus magyar jogfelfogás még az u. n. szükség- rendelet létjogosultságát is kétségbevonta; bennünket az idők járása engedékenyebbekké tett ugyan, de azért nem szününk meg vágyakozni ama kor után, amely megengedi, hogy tel- jesen elveink szerint éljünk.
Néhány szó a házasságon kivül született gyermeket megillető tartásdíj megváltása és a pénzérték csökkenése
kérdéséhez.
Ezzel a kérdéssel foglalkozik a Magyar Jogi Szemle folyó évi október havi füzetében Dr. Abonyi László ur.
A megoldandó kérdés az, vájjon abban az esetben, midőn a természetes atya a gyermkeket megillető tartást gyám- hatóságilag jóváhagyott egyezséggel megállapított egy összeg ellenében megváltotta és azt az összeget kellő időben és kellő helyen megfizette, a pénzérték nagymérvű csökkenése azt a megváltási ügyletet befolyásolja-e olykép,. hogy a gyermek
»— illetve képviselője — az egyezség dacára követelheti a tartási dij fizetését, ha a megváltási összeg a gyermek eltar- tására a megváltozott viszonyok folytán elégtelennek bizonyult ?
Ismerteti cikkíró ur a m. kir. Kuriáuak 1920. november 17-én P. III. 3865/920., 1923. évi november 6-án P. III.
77/923. és 1924. évi junius 5-én P. III. 7096/923, sz.. alatt kelt ítéleteit, amelyek a gyermek által ujabbi, illetve valori- zált tartásdij iránt inditott keresetnek helyt adtak; ismerteti továbbá a német Reichsgerichtnek ebben a kérdésben elfog- lalt jogi álláspontját, mely a Kúria álláspontjával homlok- egyenest ellenkezik és az emiitett megváltási jogügylet létre- jötte és teljesítése után további tartásdij követelését kizárja.
Ennek az utóbbi jogi álláspontnak indokolása röviden az,
