SUMMARY Pápay, Kinga
Hereditary phonetic parameters of the human voice
Voice recognition or speaker identification has been studied from several points of view.
The close similarity of the voices of consanguineous persons has suggested that there must exist some hereditary phonetic parameters. To test this hypothesis, a method for characterizing the simi- larity or dissimilarity of voices of sisters and identical twins in numerical terms was developed. If some parameters of human voice are genetically determined, monozygotic twins must have a higher intra-pair similarity of voice than dizygotic like-sexed twins or brothers/sisters. If agree- ment within monozygotic twins significantly exceeds that observed in dizygotic twins of the same gender, it may be anticipated that the condition is more under genetic than environmental control.
In the present work, the voices of both members of three female 21–22-year-old pairs of monozy- gotic twins and three female 20–24-year-old pairs of sisters speaking about the same picture for a duration of about 2 minutes were recorded by the computer program Wave Studio. The material was analyzed by the Praat 4.2 voice analyzing program: average pitch, first three formants and formant bandwidths of nine vowels, the duration of words, vowels and alveolar fricatives, word in- tensity, FFT spectra of vowels, broad band and narrow band spectrograms of words, and broad band spectrograms of alveolar fricatives were analyzed and numerically characterized. The results, in accordance with our expectations, show that intra-pair differences between monozygotic twins were lower than those between sisters. It may be concluded that a single parameter is not capable of complete discrimination; there is no definite answer as to which parameter is the single most characteristic one of the heritability of human voice.
Vannak-e „nıi” és „férfi” megakadásjelenségek a spontán beszédben?
Bevezetés
A mindennapi élet számtalan területén összehasonlították a férfiak és a nık teljesítményét.
A férfiakat például jobbnak tartják a tájékozódásban; ugyanakkor a nık jóval több dologra tudnak egyszerre odafigyelni. Sok tudományhoz hasonlóan a pszicholingvisztikát is foglalkoztatja a nemek különbözısége a beszédfolyamatok mőködtetésében. Az általánosan elfogadott nézetet – a nık verbális készsége rendszerint jobb a férfiakénál – a kutatók kísérleti úton is megpróbálták igazolni.
Kimutatták, hogy a beszédindulás ideje, illetve a kézdominancia megszilárdulása is késıbbi idı- pontra tehetı a fiúknál. Az anyanyelv-elsajátítás során a lányok nyelvi szintje általában magasabb a fiúkénál az egyes életkorokban. A szélsıségeket a fiúk képviselik: sok esetben ık produkálják a nagyon gyenge, de a legkiemelkedıbb teljesítményt is. A beszéd- és nyelvi zavarok kétharmad részét náluk diagnosztizálják (Gósy 2005). A szociolingvisztikai vonatkozású vizsgálatok – amelyek meg- indulása az 1970-es évekre tehetı – megállapították, hogy a nık választékosabban fejezik ki magukat a férfiaknál, beszédmodoruk udvariasabb. Beszédükben konzervatívabbak, ugyanakkor két- nyelvő környezetben gyorsan alkalmazkodnak, és sajátítják el a presztízsformákat (Huszár 2001).
Társalgási helyzetben a férfiakkal ellentétben a nık inkább kérdeznek, mint kijelentenek; kevesebb vulgáris és kétértelmő kifejezést használnak. A társalgás témájául a nık általában saját életükre vonatkozó, társas kapcsolataikat is érintı témákat választanak, a férfiak inkább a társadalmi, poli- tikai élet aktuális eseményeit vitatják meg (Kegyesné 2006). A nyelvi dominanciára törekvı férfi
beszédstílus jellemzıje, hogy nem kooperatív – a nık attitődje partnerorientált és kooperatív (Huszár 2006). Ennek megfelelıen a férfiak gyakrabban vágnak bele egymás szavába, többször vitatják vagy hagyják figyelmen kívül az elhangzottakat, illetve szögeznek le tényeket és összegeznek vélemé- nyeket (Crystal 2003).
Egy másik ember verbális képességeirıl alkotott véleményünket befolyásolja a hallott beszéd folyamatossága: milyen gyakran szakította meg a közlés gördülékenységét hezitálás, nyelvbotlás.
A spontán beszéd megakadásjelenségei adódhatnak a beszélı bizonytalanságából, vagy lehetnek a beszédprodukció bármely szintjét érintı téves kivitelezések (Gósy 2002). A tervezés bizonyta- lanságának feloldására szolgál a néma és a kitöltött szünet (hezitálás), az ismétlés, a töltelékszavak használata, a nyújtás és az újraindítás. A hibák egy vagy több részfolyamatot érinthetnek a felsıbb nyelvi tervezéstıl egészen az artikulációs kivitelezésig.
Felmerül a kérdés, hogy a számtalan megfigyelt különbség mellett a beszédtervezés straté- giájában (a diszharmóniák feloldásakor) van-e különbség a nemek között. Magyar nyelven eddig néhány kutatás foglalkozott a spontán beszédben megjelenı megakadások nemek szerinti összeha- sonlításával. Gocsál Ákos (2001) spontán beszédanyagon végzett elemzések segítségével megállapí- totta, hogy a férfiak többet hezitálnak a nıknél; utóbbiak szignifikánsan kevesebb (néma) szünetet tartanak. Huszár Ágnes (1998) eredményei azt mutatták (mesterségesen idézett elı beszédprodukciós hibákat a résztvevıknél), hogy a lányok verbálisan jobban teljesítettek; több „jó hibát” vétettek (anticipáció, a tervezés elırehaladtára utal), mint a fiúk. Gósy Mária spontán beszédanyagra épült vizsgálatában a nıknél kevesebb volt a bizonytalansági megakadás, mint a férfiaknál; a téves kivi- telezésekben azonban nem volt közöttük számottevı különbség (2003). Menyhárt Krisztina (2003) az összes megakadásjelenséget figyelembe véve megállapította, hogy a nık többet hibáztak a folya- matos beszéd során. Ez utóbbi adat ellentmond mind a fent említett magyar, mind az angol nyelven végzett kutatások eredményeinek (vö. Bortfeld et al. 2001). A magyarázat talán a korpuszok kü- lönbségében rejlik: az eltérı beszédmódok más-más tervezési stratégián keresztül valósulnak meg.
A megakadásjelenségek vizsgálatának egyik alapkérdése, hogy a beszédben elıforduló bizonytalan- ságok és hibák arányát és típusait milyen mértékben és hogyan befolyásolja a közlés fajtája.
A jelen kutatás ugyancsak spontán beszédben, de dialógushelyzetben vizsgálta a különféle megakadásjelenségek elıfordulási arányát lányoknál és fiúknál. Hipotézisünk szerint a fiúk több bi- zonytalanságot és hibát produkálnak annak a szakirodalmi nézetnek megfelelıen, hogy a lányok jobb verbális készségekkel rendelkeznek. A szakirodalomban leírtak szerint (Gósy 2005) a nyelvi felada- tokban általában a fiúknál találhatók a legjobb és a leggyengébb, vagyis a szélsıséges teljesítmé- nyek – azt vártuk, hogy a legkevesebb megakadást produkáló személyek is férfiak lesznek.
Anyag, módszer, kísérleti személyek
A spontán beszédanyag győjtése az ausztrál nyelvészek által kidolgozott térképmódszerrel történt (Carletta–Mellish 1996). Az adatközlık párban vettek részt a kísérletben, és a következı instrukciót kapták: képzeljék el, hogy őrhajósok a Holdon. Elindultak felfedezni a bolygót, de út- közben eltévedtek; a visszatalálásban térképek segítik ıket. Az őrhajó csak akkor szállhat fel, ha mindketten megérkeztek, ezért együtt kell haladniuk, de a berajzolt útvonalról nem térhetnek le.
Mindent megbeszélhetnek, de nem nézhetik meg egymás térképeit. A résztvevık ugyanis nem tudták, hogy nem egyforma a két térkép, azok néhány tájékozódási pontban eltérnek egymástól; és hogy csak egyikük térképén van útvonal. A „csapdákra” csak a kísérlet folyamán derült fény, úgyhogy az adatközlıknek bıven volt megbeszélnivalójuk. Ideális esetben nagyon gyorsan kialakultak a sze- repek: az útvonallal rendelkezı személy (vezetı) elmagyarázta társának az útirányt (vezetett).
A korpusz 9 pár feladatmegoldása, tehát 18 (9 lány és 9 fiú) adatközlı beszédanyaga. A pá- rokat nemek szerint állítottuk össze: 3 lány–lány, 3 fiú–fiú és 3 fiú–lány páros vett részt a kísérletben.
A kísérleti személyek mindannyian egyetemi vagy fıiskolai hallgatók különbözı területekrıl. Van köztük joghallgató, zenész, bölcsész, közgazdász és állatorvos stb. A hallgatók átlagéletkora 22 év.
Hét pár tagjai jól ismerték egymást, két pár tagjai nem.
A kísérleteket az instrukciókkal és a feladatot követı közös megbeszéléssel együtt beépített mikrofonnal rendelkezı magnetofonra vettük föl. A teljes anyag idıtartama 68’2’’; a legrövidebb felvételé 3’7”; a leghosszabbé 23’8” (a bevezetıvel és a megbeszéléssel együtt). A kísérletek idı- tartamátlaga 7’52”. Osztályoztuk és összesítettük (egyénenként és nemenként egyaránt) a korpuszban található megakadásjelenségeket. A típusok meghatározásánál a Gósy Mária által kidolgozott és az elsı magyar „nyelvbotlás”-korpuszra is alkalmazott kategorizációt vettük alapul (2004). A statisz- tikai elemzéseket (Spearman-próba, one-way ANOVA, Pearson-féle korrelációanalízis) az SPSS programmal végeztük.
Eredmények
A 68 perces anyagban 350 darab, 15 különbözı típusú megakadás fordult elı, percenként átlagosan 5 darab. A megakadásjelenségek 35,71%-át produkálták a lányok, a fiúk majdnem két- szer annyit (64,29%). Az a hipotézis tehát, hogy a fiúk több hibát fognak produkálni a kísérlet so- rán, mint a lányok, igazolódott. Két típus is van, amely csak a fiúknál fordult elı: a perszeveráció és a kontamináció. A perszeveráció sorrendiségi hiba: egy már kiejtett elem megmarad, és újból megjelenik a közlésben egy másik hang helyett. Ezt nevezi Huszár Ágnes „rossz” hibának, hiszen a tervezést hátráltatja egy korábbi elem (1998). A kontamináció a nyelvi tervezés szintjét érinti:
a megvalósított közlés két elem keveredésébıl jön létre. A kontamináció azonban a fiúknál is csu- pán egyszer szerepelt a teljes anyagban.
A legtöbb beszélınél 4 megakadástípus volt elkülöníthetı. A beszélık 61%-a produkált 7 vagy annál kevesebb típusú megakadásjelenséget. Akiknél 10 vagy annál több megakadástípust talál- tunk, mindannyian fiúk. A sokféle jelenség tehát inkább a fiúk spontán beszédét jellemezte.
1. ábra. A megakadásjelenségek összesítése nemenként
(1. változtatás; 2. hezitálás; 3. ismétlés; 4. töltelékszavak használata; 5. nyújtás; 6. szünettartás a szóban;
7. újraindítás; 8. grammatikai összehangolatlanság; 9. anticipáció; 10. TOT; 11. téves kezdés; 12. per- szeveráció; 13. újraindítás morfológiai változtatással; 14. téves szótalálás; 15. kontamináció)
0 5 10 15 20 25 30 35 40
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
fiúk lányok db
A megakadásjelenségek száma és a beszédidı hossza erıs korrelációt mutat (Spearman-próba:
r = 0,854, p < 0,01): a beszélık annál többször hibáztak, minél hosszabb dialógusokban vettek részt.
A hosszabb megnyilatkozások tehát magukban rejtik a több hiba lehetıségét. A kifejezés hossza és összetettsége ugyanis fontos tényezıi annak, hogy a közlés folyamatosságát megszakítja-e valami- lyen megakadásjelenség (McLaughin–Cullinan 1989, Yaruss–Newman–Flora 1999).
Elemeztük, hogy az egyes típusokból hány darab szerepel lányok és a fiúk beszédanyagában (1. ábra) – a grafikon a két nem megakadáskorpuszának összetételét mutatja.
A legtöbb típusból a fiúk produkáltak lényegesen többet, az egyetlen kivétel a nyújtás – a statisztikai elemzés csak az újraindítások és a grammatikai hibák esetén mutatott szignifikáns különbséget a két nem között. A lányok beszédanyagában a legnagyobb számban elıforduló nyúj- tás mindegyiküknél szerepelt. A nyújtás „haladékot ad” a következı szó elıhívásához és kiejtésé- hez. Leggyakoribb a névelı nyújtása, de a jelenség érintheti a szóvégi hangot is (egy ilyennn). Az összesítés szerint a fiúkra leginkább a változtatás a jellemzı. Ez a jelenség akkor következik be, amikor a beszélı elbizonytalanodik a közlés folytatásában – noha az addig elhangzottak nem tar- talmaznak hibát –, majd valamilyen más formát választ a befejezéshez (Akkor viszont nem tudunk akkor viszont garantáltan). A változtatás besorolása felvet néhány problémát. Markó Alexandra ku- tatása szerint a percepciós feladatban a változtatást sokkal ritkábban jegyezték le a győjtık (0,59%), mint ahogyan az valójában elıfordul (9,82%). Ennek az lehet a magyarázata, hogy a jelenséget a beszéd természetes részének tekintik, hiszen a közlés éppen formálódik. Az eredmények tehát felvetik, hogy „ez a jelenség ugyancsak a produkció bizonytalanságából adódik, még ha a felszíni szerkezetét tekintve a hibás kivitelezések közé tartozónak tőnik is” (Markó 2006: 115). Volt olyan típus is, amely mindkét nem beszédében egyforma számban (3) jelent meg: a téves kezdés (Me ott vagyok már a japánnál) és az újraindítás morfológiai változtatással (És nekem el kell mondanom, hogy jut öö hogy jutunk oda?). A nyújtás mellett a hezitálás és a változtatás szintén jellemzı mind- két nem beszédére, de ezekbıl a típusokból a fiúknál fordult elı lényegesen több példa. A kitöltött szünet darabszáma a fiúknál 40, a lányoknál ennek csak körülbelül a fele (22). A változtatás szá- mában is nagy a különbség: a fiúk 36-ot, a lányok 25-öt produkáltak ebbıl a típusból. Az ismétlés a lányoknál már láthatóan kevesebb számú (14 darab), de jellemzınek mondható, hiszen 89%-uknál elıfordult. A fiúk jóval többet produkáltak ismétlésbıl is, éppen annyit, mint valamilyen töltelék- szót (29 darab). A töltelékszavak használata a lányok beszédét sokkal kevésbé jellemzi (9 darab).
Az adatközlık gyakran tartottak szünetet a szón belül is. Ez a jelenség akkor következik be, ami- kor a beszélı nem tudja felidézni, hogy milyen grammatikai formában kezdte a közlését, vagy nem találja a mentális lexikonban a szerkezetet lezáró megfelelı toldalékmorfémát. Ez utóbbi morfoló- giai, szintaktikai problémát jelez, ha a beszélık a toldalék elıtt tartanak szünetet, de a jelkimaradás elıfordul igekötı után vagy szerkezethatáron is. A szó belsejében a lányok összesen 11-szer tartot- tak szünetet; de ez a megakadás már csak négyüknél fordult elı. A szünettartás a szóban szintén inkább a fiúkra jellemzı, ık nagy számban produkálták ezt a hibatípust, és csak két beszélı anya- gában nem volt megtalálható – ugyanez mondható el az újraindítással kapcsolatban.
Az újraindítás a lányok anyagában összesen csak egyszer szerepelt egy adatközlınél, a fiúk- nál 16-szor (megtalálható a fiúk 78%-ánál). Az is feltőnı, hogy a lányoknál ez volt a legritkább meg- akadás a TOT („nyelvem hegyén van” jelenség) és a téves szótalálás mellett. A két csoport közötti különbség statisztikailag szignifikáns (one-way ANOVA: F (1,17) = 7,031 p < 0,017). A gramma- tikai összehangolatlanság szintén a fiúkra jellemzıbb, a statisztikai elemzés szignifikáns különbséget mutat a két csoport között (one-way ANOVA: F (1,17) = 4,571 p < 0,048). Anyagukban 10 darab ilyen típus szerepelt, a lányoknál csupán 2; ráadásul megtalálható a fiúk 56%-ának beszédanyagá- ban. A perszeveráció (Elvezetlek biztonságban az őtha az őrhajóhoz) csak a fiúknál fordult elı, és csak kis arányban (egyharmaduk beszédében szerepelt) – a lányoknál egyáltalán nem. A kontami- náció egyszer fordult elı – a lányoknál egyszer sem.
A lányok egyénenként is kevesebb típusú megakadást produkáltak, mint a fiúk; anyagukban a legnagyobb számban szereplı megakadásjelenségek között vegyesen vannak hibák és bizonyta- lanságok. Hét (77,7%) lány beszédében több volt a hiba, mint a bizonytalanság, tehát a lányok be- szédére inkább a téves kivitelezések jellemzık, nem a bizonytalanságból adódó megakadások – Gósy Mária is erre a következtetésre jutott 2003-as vizsgálatában. Széles körben elfogadott nézet, hogy a nık többet és „bátrabban” beszélnek, valamint általában jobb beszédkészségőek a férfiaknál.
Ez a vélemény talán azért alakult ki, mert a felszínen az érzékelhetı, hogy folyamatosabban, keve- sebb hezitálással beszélnek. Ez arra utal, hogy nem töltenek túl sok idıt a tervezési folyamatokkal (ezt kompenzálják a nyújtásokkal), ezért beszédükre inkább a hibás kivitelezés, mint a bizonyta- lanság jellemzı.
Elemeztük, hogy milyen a típusok eloszlása a lányok, illetve a fiúk korpuszán belül (az elsı esetben a 125 darabot, a második esetben a 225 darabot véve 100%-nak – 2. ábra).
0 5 10 15 20 25
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
fiúk lányok
%
2. ábra. A megakadásjelenségek eloszlása a fiúk és a lányok korpuszában (1. változtatás; 2. hezitálás; 3. ismétlés; 4. töltelékszavak használata; 5. nyújtás; 6. szünettar- tás a szóban; 7. újraindítás; 8. grammatikai összehangolatlanság; 9. anticipáció; 10. TOT; 11. téves kezdés; 12. perszeveráció; 13. újraindítás morfológiai változtatással; 14. téves szótalálás; 15. kon-
tamináció)
A fiúk korpuszában a változtatás, a lányoknál a nyújtás a legnagyobb arányú típus. A bi- zonytalanságok közül a töltelékszavak alkotnak nagyobb részt a fiúk beszédében, a hezitálás pedig a lányok korpuszában jelenik meg nagyobb arányban. Hasonló eloszlást találunk a két nem beszé- dében a változatás és az ismétlés típusait vizsgálva. Az újraindítás jóval nagyobb arányú a fiúk be- szédében, a többi típus elıfordulása mindkét korpuszban 5% alatti.
Elemeztük, hogy az egyes adatközlık megakadásai hány százalékát teszik ki a teljes kor- pusznak (3. ábra).
A kísérlet eredményei igazolták a tapasztalatot: a lányok általában kevesebb megakadást pro- dukáltak a fiúknál; a szélsıséges eredmények a fiúkra voltak jellemzıek: a legkevesebb és a legtöbb hibázást is egy-egy fiúnál találtuk. A legtöbb megakadásjelenséget, hibát és bizonytalanságot ugyanaz a fiú követte el a dialógus során (ı szerepel a 23 perces felvételen), aki a legtöbb típust. A legkevesebb megakadást (hibát és bizonytalanságot is) egy másik fiú beszédében találtuk. İ nagyon keveset beszélt a kísérlet alatt, valószínőleg ez magyarázza az alacsony számokat, a mindössze 3 megakadást (0,9%) (a legtöbbet hibázó fiú 45 megakadásával szemben – a teljes korpusz 20%-a).
0 5 10 15 20
F F L F L L F L L L L F L L F F F F
%
3. ábra. Az egyes adatközlık által produkált megakadásjelenségek aránya a teljes korpuszban (F = fiú, L = lány)
A Pearson-féle korrelációanalízissel azt vizsgáltuk, hogy az egyes megakadástípusok között – nemtıl függetlenül – fennáll-e valamilyen összefüggés; vagyis egy típus elıfordulása valószínő- síti-e egy másik megjelenését. Másként fogalmazva: ha az adatközlı például ismétléseket produ- kál, akkor mennyire valószínő az, hogy az újraindítás is elıfordul nála (nem a teljes szót, hanem csak kezdı hangjait vagy szótagjait ismétli). Az 1. táblázatban az egyes típusok között 99%-os szignifikanciaszinten fennálló, erıs korrelációkat tüntettük fel.
1. táblázat. A megakadástípusok összefüggései (r-értékek) r = ism újr tszó nyújt vált gr per ant TOT sz. a
szó. tév. szó kont
ism 0,810 0,689 0,660 0,734
újr 0,810 0,782 0,767 0,612 0,821 0,813
tszó 0,782 0,755 0,684 0,703 0,633 0,820
nyújt 0,676 0,760
vált 0,689 0,767 0,755 0,676 0,653 0,612
gr 0,612 0,684
per 0,660 0,821 0,703 0,647 0,672 0,646 0,904
ant 0,633 0,647 0,706
TOT 0,820 0,653
sz. a
szó. 0,760 0,612 0,672 0,706 0,641
tév.
szó 0,646
kont 0,734 0,813 0,904 0,641
A bizonytalansági típusok közül az újraindítás, a töltelékszó és az ismétlés összefüggést mu- tat a változtatással – a tervezés bizonytalansága együtt jár azzal, hogy a beszélı esetleg nem elé- gedett a kiejtett formával, és módosít azon. Az említett három bizonytalanság korrelál a perszeverá- cióval is. Ez a sorrendiségi hiba több hibatípussal is összefüggést mutat: anticipáció, szünet a szóban, téves szótalálás és kontamináció – ha a beszélı tervezési és kivitelezési folyamatát perszeveráció szakítja félbe, akkor nagy a valószínősége annak, hogy a beszélı nemcsak ilyen hibát, hanem több különbözı típust is produkál a folyamatos beszédben. A szünet a szóban jelenség hasonló funkciót
tölt be a beszédben, mint a nyújtás (idıt biztosít a tervezési folyamatokhoz, ezért valószínő, hogy a beszélık „felváltva” alkalmazzák ıket), és gyakran együtt jár a változtatással, vagy különbözı hibatípusokkal (anticipáció, kontamináció).
A típusok összefüggéseit külön-külön is vizsgáltuk a lányok, illetve a fiúk korpuszában. Csak a lányok adatait vizsgálva, három esetben találtunk erıs korrelációt 99%-os szignifikanciaszinten.
A bizonytalansági típusok közül a hezitálás az újraindítás morfológiai változtatással mutat össze- függést (r = 893), a nyújtás pedig a „nyelvem hegyén van” jelenséggel (r = 0,844). Ez utóbbi hiba elıfordulása korrelál az anticipáció megjelenésével is (r = 884).
A fiúknál lényegesen több típus korrelációját sikerült statisztikailag igazolni 99%-os szignifi- kanciaszinten (2. táblázat); az összefüggések azonban más jelenségeket érintenek, mint a lányoknál.
2. táblázat. A megakadástípusok összefüggései a fiúknál (r-értékek) r = ism újr tszó nyújt vált hez per ant TOT sz. a
szó. tév. szó kont
ism 0,834 0,899 0,800
újr 0,834 0,925 0,813 0,805 0,853
tszó 0,822
nyújt 0,899 0,925 0,811 0,870 0,921 0,886
vált 0,813 0,811
hez 0,818
per 0,805 0,870 0,807 0,903 0,808 0,904
ant 0,818 0,807
TOT 0,822
sz. a
szó. 0,800 0,921 0,903 0,906 0,848
tév. szó 0,808 0,906
kont 0,853 0,886 0,904 0,848
A bizonytalansági típusok közül a fiúknál az ismétlés a nyújtással és az újraindítással, ez utóbbi kettı pedig egymással is korrelál. Az egyik bizonytalanság elıfordulása a beszédben tehát elıjelzi a többi megjelenését is – nem valószínő, hogy a beszélık csupán egyfajta stratégiát alkal- maznak a bizonytalanság feloldására. Sokkal inkább váltogatva használják ezeket a jelenségeket, az adott diszharmónia típusától függıen. A nyújtás és a hezitálás viszont inkább hibatípusokkal mutat összefüggést. Az elıbbi a perszeverációval, a kontaminációval, a szón belüli szünettartással és a változtatással korrelál; az utóbbi pedig az anticipációval. Ha tehát a beszélı már a megkezdett közlés kiejtésekor bizonytalanodik el, akkor jó eséllyel követ el valamiféle sorrendiségi hibát, vagy kényszerül a változtatásra. A fiúknál összefüggést mutat a töltelékszavak használata a „nyelvem hegyén van” jelenséggel, amely sokszor éppen a TOT jelenséggel összefüggıen jelzi a tervezési diszharmóniát (Most azt hiszed, hogy japán beépített izé… asztronauta vagyok?). A sorrendiségi hibák elıfordulása is korrelál egymással; a perszeveráció pedig összefüggést mutat a szón belüli szünettartással, a kontaminációval és a téves szótalálással is.
A statisztikai elemzések a megakadástípusok közötti összefüggéseknél is igazolták a nemek közötti különbségeket. A lányoknál más típusok között fennálló és jóval kevesebb számú korrelá- ció volt kimutatható, mint a fiúknál.
Következtetések
A jelen kutatás eredményei igazolták a kiinduló hipotézist: a lányok jóval kevesebb meg- akadást produkáltak a spontán dialógus során, mint a fiúk. A tény, hogy a nık beszédének folya- matosságát ritkábban szakítják meg a különbözı nyelvbotlások, hozzájárulhat ahhoz a mindennapi benyomáshoz, hogy jobb verbális képességekkel rendelkeznek. A lányok csak nyújtásból produ- káltak többet a fiúknál. A nık 78%-ának beszédében több a hiba, mint a bizonytalanság: a terve- zésre kevesebb idıt fordítanak, és közben kevésbé bizonytalanok. „Bátrabban” beszélnek, a terve- zést sokszor a kivitelezéssel párhuzamosan hajtják végre (erre éppen a nyújtások szolgáltatnak elegendı idıt).
A fiúk beszédében a nyújtás kivételével mindegyik megakadásjelenségbıl többet találtunk, mint a lányoknál – az összes megakadás 64,29%-át. A férfi adatközlık beszédanyagában a változ- tatás mellett a bizonytalanságból adódó megakadások szerepeltek a legnagyobb arányban – ez azt mutatja, hogy viszonylag sok idıt és energiát fordítanak a tervezésre, mégis sokszor kényszerülnek változtatásra; vagy követnek el jóval több hibát a kivitelezés során. Gyakran bizonytalanok a meg- felelı elem kiválasztásában (újra és újra korrigálni igyekszenek az elhangzottakat), a közlés folyta- tásában – ezt mutatják például a rájuk sokkal jellemzıbb töltelékszavak is.
A hibák száma természetesen függ a tényleges beszédanyag nagyságától: a legtöbb megaka- dás egy olyan pár anyagában fordult elı, akiktıl 23 perces beszédanyagot sikerült rögzíteni a fel- adatmegoldás sajátos módja miatt. A két fiú az elvárásoknak megfelelıen jóval többet hibázott azokhoz képest, akiknek a feladat végrehajtása csak néhány percet vett igénybe. A legkevesebb megakadást produkáló fiú 8 és fél perces kísérletben volt a vezetett személy, de ı maga nagyon keveset beszélt. A kevés megakadás tehát önmagában nem jelent jó verbális készséget. Ezt az is alátámasztja, hogy a legtöbbször megakadó fiú hosszú közléseket, választékos kifejezéseket használt, változatos érvekkel próbálta meggyızni társát – a hosszabb beszédanyag több hiba lehetıségét rej- ti magában.
Több olyan megakadásjelenség van, amely a fiúkra jellemzı, a lányokra alig, vagy egyáltalán nem: az újraindítás, a grammatikai összehangolatlanság (e két típusnál statisztikailag igazolható a különbség a két nem között) és a perszeveráció. Ezeknél a típusoknál nemcsak a darabszám sok- kal nagyobb, hanem az elıfordulás is: az újraindítás a fiúk 78%-ánál szerepelt, a lányok közül csak egy adatközlınél (11%); a grammatikai összehangolatlanságot a fiúk 56%-a, a lányok 22%-a pro- dukálta. A perszeveráció a fiúkra sem kimondottan jellemzı, csak 33%-uknál szerepelt, de nem fordult elı egyetlen lánynál sem.
A jelen kutatás eredményei az adatközlık kis száma miatt nem tesznek lehetıvé általános érvényő megállapításokat. A tendenciák azonban már ebbıl a korpuszból is világosan kirajzolódnak.
Egyértelmően megfogalmazható, hogy a megakadásjelenségek nemekre vonatkozó további vizsgálata fontos eredményekkel szolgálhat a beszédprodukciós folyamat pontosabb megismeréséhez.
SZAKIRODALOM
Bortfeld, Heather–Leon, Silvia D.–Bloom, Jonathan E.–Schober, Michael F.–Brennan, Susan E. 2001. Dis- fluency Rates in Conversations: Effects of Age, Relationship, Topic, Role and Gender. Language and Speech 44 (2). 123–47.
Carletta, Jean–Mellish, Christopher, S. 1996. Risk-taking and recovery in task-oriented dialogue. Journal of Pragmatics 26. 71–107.
Crystal, David 2003. A nyelv enciklopédiája. Osiris Kiadó, Budapest.
Gocsál Ákos 2001. Gyorsabban beszélnek-e a nık, mint a férfiak? In: Gósy Mária (szerk.): Beszédkutatás 2001. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 61–72.
Gósy Mária 2002. A megakadásjelenségek eredete a beszédprodukció tervezési folyamatában. Magyar Nyelvır 192–204.
Gósy Mária 2003. A spontán beszédben elıforduló megakadásjelenségek gyakorisága és összefüggései. Ma- gyar Nyelvır 257–77.
Gósy Mária 2004. A spontán magyar beszéd megakadásainak hallás alapú győjteménye. In: Gósy Mária (szerk.): Beszédkutatás 2004. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 6–18.
Gósy Mária 2005. Pszicholingvisztika. Corvina Kiadó, Budapest.
Huszár Ágnes 1998. Az elszólásvizsgálat egy lehetséges módja. In: Gósy Mária (szerk.): Beszédkutatás 1998.
MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 21–34.
Huszár Ágnes 2001. Nıi beszéd. In: Andor József–Szőcs Tibor–Terts István (szerk.): Színes eszmék nem alsza- nak… Szépe György 70. születésnapjára. Lingua Franca Csoport, Pécs, 577–85.
Huszár Ágnes 2006. Hogyan (nem) érdemes kutatni a nıi és a férfi kommunikáció közötti különbségeket? In:
Kegyesné Szekeres Erika–Simigné Fenyı Sarolta (szerk.): Sokszínő nyelvészet. Alkalmazott nyelvészeti gender-kutatás. Miskolc, 15–38.
Kegyesné Szekeres Erika 2006. Társadalmi nem és nyelvhasználat: a magyar nyelvre vonatkozó kutatások rö- vid története. In: Kegyesné Szekeres Erika–Simigné Fenyı Sarolta (szerk.): Sokszínő nyelvészet. Al- kalmazott nyelvészeti gender-kutatás. Miskolc, 61–80.
Markó Alexandra 2006. A megakadásjelenségek hatása a beszédészlelésre. Alkalmazott Nyelvtudomány VI/1–2.
103–17.
McLaughin, Scott F.–Cullinan, Walter, L. 1989. Disfluencies, utterance length, and linguistic complexity in nonstuttering children. Journal of Fluency Disorders 14 (1): 17–36.
Menyhárt Krisztina 2003. A spontán beszéd megakadásjelenségei az életkor függvényében. In: Hunyadi László (szerk.): Kísérleti fonetika – laboratóriumi fonológia a gyakorlatban. Debrecen, 125–38.
Yaruss, J. Scott–Newman, Robyn M.–Flora, Tracy 1999. Language and disfluency in nonstuttering children’s conversational speech. Journal of Fluency Disorders 24 (3): 185–207.
Horváth Viktória
SUMMARY Horváth, Viktória
Are there gender-based differences in disfluency phenomena?
Gender-related differences have long been a matter of interest for various disciplines, in- cluding linguistics, and specifically psycholinguistics, too. Verbal discrepancies observed in early infancy can also be attested in adults, with respect to language use, and to temporal and other char- acteristics of speech. The present paper seeks to find an answer to the question of whether differ- ences between male and female speech, revealing hidden strategies of speech planning, can be de- tected in the disfluencies of spontaneous utterances.
Our hypothesis was that men and women apply diverse strategies, of course not con- sciously, in order to resolve disharmonies based on the paradox of speech planning and implemen- tation, revealed at the surface by preferences towards dissimilar types of disfluencies. In order to support that hypothesis, we have recorded the spontaneous speech of 18 adult speakers with the help of task-oriented dialogues. The results have born out our hypothesis: we have found differ- ences both in the number of disfluencies (roughly twice as many were observed in the speech of male subjects than in that of female ones) and in their preferred types, a fact that was also corrobo- rated by statistical analysis.
