me szorong itt tarka forgatagban egymás mellett: a felnőttek részére szerve- zett különféle olvasókörök, kaszinók, dalárdák, "polgári kör"-ök kiadványai, mint például a Békés megyei Nyugdíjasok Társadalmi Egyesülete, a Fészek Mű- vész Klub, a Felsőszabolcsi Gazdakör, a Győri Mozdonyvezető-kör, a Hétfői Tarokk Társaság, a Magyar Amateur Mágusok Egyesülete nyomtatványai, értesí- tői, füzetei. Mi közük ezeknek a pedagógiához, a tanügyhöz?
Hasonlóképpen nem éppen logikusnak tűnik, hogy a kötet néprajzi részében kapott helyet a "Nőkérdés" című anyag. Bebel "A nő és a szocializmus" című könyve éppen úgy itt — a folklórban, a népmese és a népdal szomszédságában
— található, mint Evva Gabriella "A magyar nőnevelés két úttörője" című mun- kája a Karacs-lányokról, Sáfrán Györgyi ismert szép könyve Zirzen Jankáról, azután Schwarcz Etel tanulmánya, a "Nőnevelés és oktatás a XIX, században Magyarországon" és más hasonlók.
x
Az Országos Széchényi Könyvtár jóvoltából az 1921—1944 között megjelent pedagógiai témájú könyvek és más önálló nyomtatványok teljes bibliográfiáját veheti kezébe az e korral foglalkozó neveléstörténeti-neveléstudományi kuta- tó, a művelődéstörténeti problémák és érdekességek iránt fogékony olvasó.
Sokoldalúan hasznosítható, ezután már nélkülözhetetlen munkaeszköz birtokába jutottunk.
Mészáros István
M . N Á D A S I M Á R I A : E G Y S É G E S S É G ÉS D I F F E R E N C I Á L T S Á G A T A N Í T Á S I Ú R Á N Korszerű nevelés. A Magyar Pedagógiai Társaság sorozata
Budapest, 1986. Takönyvkiadó. 152 oldal
Az utóbbi időben egyre több szó esik az oktatásban a differenciálás szükségességéről, a tehetséggondozásról, a lemaradó tanulók felzárkóztatá- sáról. A közvéleményben a differenciálás mintha azonosulna ezekkel, s az ó- rán kívüli lehetőségek keresésével.
Tantervi céljaink eléréséhez a tanulók túlterhelés nélküli, egyénre sza- bott fejlesztéséhez ma már elengedhetetlen a differenciálás a tanítási órán.
A didaktikai szakirodalom sajnos sokszor csak az elvi kérdések tisztázásáig jut, s így nem segít igazán a pedagógiai gyakorlatnak. A pedagógusok többsé-
ge képzése során nem szerezhetett a differenciálással kapcsolatos tapaszta- latokat, mivel a pedagógusképzésbe is nehezen jutnak be az új kutatási ered- mények. így, bár ma már sokan ismerik fel a tanulókhoz való alkalmazkodás szükségességét, mégis csak elszórt és többnyire nem tudatos próbálkozásokkal találkozhatunk a gyakorlatban. Nádasi Mária könyvével ezen a helyzeten kíván javítani.
Munkája célját a következőkben jelöli meg-. "Az egységesség és differen- ciáltság témaköréhez kapcsolódó kutatási eredmények egy részének közvetítése, hogy a téma iránti érdeklődés általánossá és intenzívebbé váljék, hogy a gya- korlati »próba — szerencse^ megoldások mellett egyre több legyen a pedagó- giai tudatosságon alapuló megoldás" (8. oldal).
A könyv három nagy fejezetében a következő kérdésekre keres választ a szerző: "Hogyan értelmezhető az egységesség, a differenciáltság, illetve e- gyüttes érvényesülése a pedagógiában? Milyen tanulói sajátosságok figyelem- bevétele javasolható, ha az oktatási folyamat megtervezése során mind az egy- ségesség, mind a differenciáltság szempontját tekintetbe akarjuk venni? Mi- lyen lehetőségei, sajátosságai vannak a tanítási órán alkalmazható szervezé- si módoknak az egységesség és/vagy differenciáltság szempontjából?" ( 8 — 9 . oldal). •
Válaszait a széles körű hazai és nemzetközi szakirodalmi ismeretein túl
\ egy több mint 3 000 pedagógusra kiterjedő kérdőíves vizsgálatra, 100 pedagó- gussal folytatott mélyinterjúra, illetve több mint 20 éves tanárképzésbeli tapasztalatára alapozza.
Röviden áttekinti az egységesség és a differenciáltság problémáját a kü- lönböző országokban az iskolarendszer szintjén, a tanulók osztályba sorolá- sánál, majd részletesen foglalkozik a kettős fogalom értelmezésével.
A könyv címéhez hűen és a differenciáltságot hangsúlyozó álláspontokkal ellentétben Nádasi Mária így definiálja a kettős fogalmat: "Az oktatási fo- lyamatban megvalósított differenciáltság funkcióján valamennyi tanuló opti- mális fejlesztését értem. Megoldásmódját pedig mind a megegyező, mind az el- térő tanulói sajátosságokra tekintettel lévő tanulási feltételek biztosítá- sában látom" (24. oldal).
Az egységesség és differenciáltság együttes érvényesülése szempontjából lényeges tanulói sajátosságok közül ötöt emel ki: a továbbhaladáshoz szüksé- ges előzetes, megalapozott tudás; az aktivizáihatóság; az önálló, egyéni munkavégzés terén való fejlettség; az együttműködési képesség színvonala; a társas helyzet jellemzői" (28. oldal).
A továbbhaladáshoz szükséges előzetes tudás megismerésére számos ötletet ad, s igen szimpatikus, hogy a diagnosztikai értékelés helyes értelmezésére biztat, nem akarja szaporítani a tanulókat amúgy is terhelő felmérések számát.
Az aktivitásra való készenlét sajátosságait elemezve megszívlelendő fi- gyelmeztetést olvashatunk: "abban az esetben, ha nem vagyunk tekintettel az egyedi érzékenységre, a könnyen aktivizálható, de egyedi hatásokat igénylő és a nehezen aktivizálható tanulók rétege gyakran egybemosódik az órát zava- ró, közömbös tanulók tömegévé" (33. oldal).
Számos konkrét gyakorlati utalást találhatunk a tanulók önálló munkavég- zési szintjének megállapításához is. Minden gyakorló pedagógus számára ta- nulságos lehet az együttműködés tekintetében mutatkozó fejlettségről szóló rész, amelyben a szerző a pedagógusokkal folytatott vizsgálatai alapján elem- zi a pedagógusok és a tanulók együttműködésével kapcsolatos helytelen vagy vitatható elképzeléseket.
Röviden utal a könyv a tanulók társas helyzetének, együttműködési képes- ségének, a különböző szervezési módok várható hatékonyságával való'összefüg- gésére. A társas helyzet feltérképezésére a Búzás László által kidolgozott egyszerűsített szociometriát ajánlja. Véleményem'szerint a középiskolában a jó tanár—diák kapcsolat esetén a szociometriánál egyszerűbb és mégis jól alkalmazható a tanulók önkéntességén alapuló és tudatosan megfigyelt, szük- ség esetén a gyerekekkel közösen változtatott tanulásszervezés.
A mű számomra legizgalmasabb fejezete a negyedik, amelyben az oktatás különböző szervezési módjaiban rejlő lehetőségeket tárja fel a szerző az egységesség és a differenciáltság szempontjából. Részletesen szól a pedagó- gus tervező, irányító és értékelő tevékenységéről az egyes szervezési módok alkalmazásánál, vizsgálja továbbá a különböző szervezési módok személyiség- fejlesztő hatását.
A leggyakrabban alkalmazott frontális munkával kapcsolatban így summázza véleményét: "...a frontális munka akkor alkalmazható valamennyi résztvevő számára a legsikeresebben, ha a tanulókat a tanulási előfeltételek szempont- jából homogenitás jellemzi és az aktivizálás is megoldható, az összes többi esetben a differenciáltságot jobban biztosító szervezési módok alkalmazása kívánatos..." (35. oldal).
A hazai és külföldi irodalomra és kutatásokra támaszkodva hívja fel a figyelmet az osztály egészével folytatott munka irányítási nehézségeire, a- miről e munkaforma hívei általában megfeledkeznek. Remélhetőleg ez a könyv is hozzájárul majd e ma még szinte egyeduralkodó munkaforma (szervezési mód)
trónfosztásához, az egyéni paramétereket jobban figyelembe vevő szervezési módokkal való kiegészüléséhez.
A csoportmunkában kulcsszerepet tulajdonít a csoportképzésnek és a meg- felelő feladatok adásának. A hagyományokkal szakítva helytelennek tartja "a homogén vagy heterogén csoportok" megkülönböztetését. A csoportmunka eredmé- nyessége szempontjából szerinte fontosabb a csoport tagjainak aktuális tudá- sa, aktivitása, az önálló munkavégzés és az együttműködés terén való fejlett- sége. A további kutatások során érdemes lenne vizsgálni a csoportképzés és a szaktárgyi sajátosságok összefüggését is, ugyancsak lényeges lehet és még nem kellően kutatott, az életkor szerepe a csoportképzésnél.
A gyakorló pedagógusok sok hasznos tapasztalatot meríthetnek Nádasi Má- ria Bábosik Istvánnal korábban folytatott s a könyvben összefoglalt kutatá- sából, melyben a közös tevékenység során végbemenő csoportfolyamatokat, il- letve ezeknek a pedagógus irányító és értékelő munkájával történő alakítását vizsgálták.
A páros munkával foglalkozó fejezet külön említést érdemel, egyrészt a- zért, mert ez a munkaforma egyáltalán nem ismert, szakirodalma is szegényes, másrészt, mert a szerző a munkaformával kapcsolatos saját kísérletének ered- ményeit összegezi. Ötféle páralakítási variációt vizsgál, s a legjobban be- vált változatnak azt tekinti: "...amelyikben a társ választása spontán módon történt, rokonszenvi kapcsolaton alapult és a pár tagjai közötti különbség tanulmányi eredmény tekintetében csekély volt" (96. oldal).
Újszerű vonása a könyvnek, hogy megkülönbözteti a részben és a teljesen egyénre szabott munkát. Egyik kategóriába sem sorolja — szerintem nagyon helyesen — a frontális munkában folyó egyéni munkát és a képességek alapján tervezett egyéni munkát. Megszívlelendő a képességek alapján szervezett cso- portokkal, a rétegekkel kapcsolatos negatív állásfoglalása. Véleményem sze- rint is igaz, hogy az oktatási gyakorlatban a pedagógus keveset tudhat a gyerekek képességeiről (maga a fogalom is bizonytalan tartalmat takar), u-
•gyanakkor a képességek alapján történő bármilyen besorolás rendkívül veszé- lyes és káros lehet. Sok, a gyakorlatban használható ötletet ad a szerző a pedagógusoknak ia részben egyénre szabott munka tervezéséhez és az irányítás egyik legnehezebb problémájához, a tanulóknak történő segítségnyújtáshoz.
Meggyőzően mutat rá a pedagógus felelősségére a tanulók egyéni munkája so- rán jelentkező problémákért. Igyekszik eloszlatni a gyakorlatban az önálló munka értékelésénél lépten-nyomon tapasztalható tévhiteket is. Joggal sür- geti a teljesen egyénre szabott munka megvalósításához szükséges tanulói se- gédeszközök kidolgozását.
A szervezési módokkal kapcsolatban összefoglalóan megállapítja: "...az egységesség és differenciáltság együttes megvalósítása a célok, követelmé- nyek felé vezető úton a közös és a differenciált tanulási feltételeket biz- tosító tanítási-tanulási szakaszok váltakozó, illetve párhuzamos szervezését teheti szükségessé" (125. oldal). A szakirodalomban ritkán szereplő párhuza- mos óraszervezéshez szükséges sajátos tervező, irányító és értékelő munka lényeges elemeinek összefoglalása, illetve a tanároktól leggyakrabban hall- ható kérdésekre, problémákra adott válaszok külön értékei a könyvnek.
A könyv végén található irodalomjegyzék alapul szolgálhat az érdeklődők- nek a témában való további elmélyedéséhez.
Nádasi Mária munkája a gyakorló pedagógusok és az elméleti szakemberek körében egyaránt érdeklődésre tarthat számot, jó szívvel ajánlom továbbá a tanárképző intézmények hallgatóinak és oktatóinak a didaktika tanulásához, illetve oktatásához.
Bartal Andrea
P E D A G Ó G I A I M É R É S E K T O L N A M E G Y É B E N . M A T E M A T I K A I ÉS A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K
Szerkesztette: CSIZMAZIA SÁNDOR
Szekszárd, 1986. Tolna Megyei Pedagógiai Intézet. 160 oldal
A Tolna Megyei Pedagógiai Intézet megyei pedagógiai mérésekkel foglalko- zó kiadványsorozatot indított e füzettel. Kiss Árpád szavait választották mottóul: "...csak a tények pontos ismerete teszi lehetővé az előrejelzést, a folytonos javításokhoz vezető döntéseket". A megye pedagógusainak kíván- nak segíteni a mérések közreadásával, mert "pedagógiai programunk, teendő- ink meghatározásához tudnunk kell, hol tartunk, mik az eredményeink és me- lyek munkánk hiányosságai" — írja Werner András az előszóban.
A pedagógiai intézeteknek feladata, hogy nyomon kövessék a hozzájuk tar- tozó intézményekben az eredményeket, megismerjék és elemezzék a tanulóknak a különböző tantárgyakban elért teljesítményeit. Ennek alapján a helyi pedagó- giai irányítás, a szakfelügyelők empirikus úton nyert tapasztalatai és az egzakt teljesítménymutatókból kiindulva objektívebben tudja megszervezni a megye, a város, a kerület nevelés-oktatásügyét.
