BESZÉLGETÉS OROS IVÁNNAL
Oros Iván 1949-ben került a Központi Statisztikai Hivatalba. A népszámlálás területén kezdett dolgozni, 1951-ben lett a Mezőgazdasági főosztály munkatársa. Munkássága és élete egybefonódik a Hivatal második világháború utáni történetével. Nyugdíjasként is jelentős mun- kát végzett a magyar mezőgazdasági statisztika megújításában, az EU-csatlakozás statisztikai előkészítésében. Az ifjabb statisztikusok, ma már vezető szakemberek, mesterüknek tekintik.
Hogyan is indult ez a több mint ötven esztendős pálya?
Tíz-tizenegyéves lehettem, amikor elsős gimnazista koromban a Trefort utcai „Min- tában” kaptam egy jutalomkönyvet az 1936- os Statisztikai zsebkönyvet. Ez sokat jelen- tett számomra. Talán tanárom könyvválasz- tása sem volt véletlen. Mégis a műszaki pá- lya felé indultam el. Felsőfokú tanulmánya- imat 1943-ban kezdtem meg a budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán.
Közbeszólt azonban a második világháború, végül 1946 és 1948 között elvégeztem a Ke- reskedelmi Főiskolát. Itt Szörcsei László ta- nította a „kereskedelmi és politikai szám- tant” mai szóval a statisztikát, Bacskay Zol- tán pedig a matematikát. Jó alapozás volt.
1949-ben, a második világháború utáni első népszámlálás alkalmából a Statisztikai Hi- vatal a kódolók között versenyt hirdetett, amit sikerült megnyernem. Fel is vettek, előbb „szakmányosként”, majd állományba, és állandó munkatárs lettem. A népszámlá- lás munkálatai során „élesben” ismerhettem meg a szakma alapjait.
Állományba vételem után, rövid ideig a Pest megyei Statisztikai Kirendeltségre, majd a Hivatal Felügyeleti főosztályára
kerültem, ahol egyik feladatom a Fővárosi Statisztikai Hivatal ellenőrzése volt. En- nek az akkor még önálló intézménynek a napjai már meg voltak számlálva, mivel az új igazgatósági rendszer kiépítése is megkezdődött. A felszámolásban nem szívesen vettem volna részt. 1951-ben a KSH Központ Területi főosztálya, majd ugyanezen év őszén a Mezőgazdasági fő- osztálya lett a munkahelyem, ahonnan már nem mozdultam, innen mentem nyugdíjba negyven év múlva.
Nézzük meg közelebbről ennek a több mint negyven évnek egy-egy jelentős idő- szakát!
Amikor 1949 végén Péter (Pikler) Györgyöt kinevezték a Központi Statiszti- kai Hivatal elnökévé, megváltozott a Hi- vatal szervezete és nagyrészt személyi ál- lománya is. Péter György vitathatatlan ér- deme volt, hogy a rákosista állam- és pártvezetés áldatlan körülményei között is, viszonylag rövid néhány év alatt sike- rült a Hivatal tevékenységét a korábbi szint fölé és a nemzetközi szintre emelni.
A Mezőgazdasági főosztályon – mint a Hivatal többi részlegében is – elég erős
volt a „tisztogatás”. Több szakképzett sta- tisztikus került ki innen. 1949-ben Zala Júlia, majd 1951-től Mód Aladárné irá- nyította a főosztályt, aki Fekete László segítségével látta el feladatait.
Péter nem szólt bele a munkánkba, de figyelemmel kísérte, hiszen a mezőgazda- ságnak nagy szerepe volt a korabeli társa- dalmi-gazdasági átalakulásokban, ezért éles szemmel válogatta ki a munkára al- kalmas szakembereket.
1953-ban Fazekas Béla vette át a fő- osztály vezetését. Tisztét – két év kivéte- lével, amikor elnökhelyettes volt – nyug- díjba vonulásáig, 1985-ig töltötte be. Pé- ter György gyakran kérte a tanácsát, jó vi- szonyban voltak. Korán felismerte Faze- kas képességeit, és gondolkodásmódját alkalmasnak találta az új gazdaságpoliti- kai elképzelések befogadására és támoga- tására. Ezek azonban csak a következő évtizedben váltak fokozatosan időszerűvé, amikor a gazdasági reformról szóló írásai – először csak egy igen szűk körben – is- mertek lettek. Ezeket Fazekasnak is megmutatta, kikérve véleményét. Meg kell jegyezni, hogy Péter a személyes vé- leménykérés mellett formálni is kívánta és tudta munkatársai gondolkodását, szelle- miségét.
Ebben a környezetben pályája hogyan alakult tovább?
Ez közvetve kihatott az én munkámra is.
Fontos időszak életemben az 1953. év, amikor több, később igen eredményes szakmai pályát befutott kollégámmal együtt beiratkoztam az Agrártudományi Egyetem levelező agrárközgazdász szaká- ra. Én már korábban megismertem Varga István és Schweng Loránd tankönyveit, írásait, de mind a statisztika, mind a me- zőgazdaság területén számomra is fontos volt a módszeres szakmai felsőfokú kép-
zés, már csak azért is, mert a hivatali fel- adatok nem voltak egyszerűek. A magyar mezőgazdasági statisztika, mely méltán volt híres a XIX. század végén, azt hi- szem, az 1930-40-es években nem tarto- zott a Hivatal „húzó ágazatai” közé, kissé elhalványult a többi területhez képest. Rá- adásul a birtokviszonyok és a termelési folyamatok változása új adatgyűjtési és - feldolgozási rendszer kiépítését tette szükségessé.
Melyek voltak a legfőbb változások?
Az 1950-es évek elején – ugyanúgy, mint e többi ágazatban – a szovjet mező- gazdasági statisztika volt a minta. (Az ok- tatás is átvette ezeket a mintákat. Jól bi- zonyítja ezt a „Szocialista Statisztika kis- könyvtára” című sorozat, amelyben szov- jet statisztikusok módszertani „alapműve- it” adták közre kis brosúrákban.) Hogy érthetők legyenek az akkori munkafeltéte- lek, ismerni kell azt is, hogy az 1945-ös földosztás után, 1949-ben megindult a mezőgadasági termelőszövetkezetek ki- alakítása is. A Földművelésügyi Miniszté- rium radikális átszervezése után szoros együttmőködés alakult ki a Minisztérium és a Hivatal között, majd létrehozták az ún. Begyűjtési Minisztériumot, amellyel ugyancsak szoros kapcsolatot kellett ki- építeni.
Az 1950-es évek elején a mezőgazda- sági statisztika reformja főként az adatok megbízhatóságára helyezte a hangsúlyt.
Másfélmillió egyéni gazdaságot írtunk össze, melyek termelését évente több tel- jes körű összeírás útján figyeltük meg, el- sősorban a földterület, a begyűjtéshez szükséges gazdalajstrom, a vetésterület, a cséplési eredmények és a haszonállat- állomány számbavételével.
A nagyüzemek mellett külön figyeltük meg a háztáji és kisegítő gazdaságok ter-
melését is, statisztikai bemutatásuk hozzá- járult e gazdálkodási forma jelentőségé- nek megfelelő elismeréséhez. A mező- gazdasági nagyüzemek (termelőszövetke- zetek és állami gazdaságok) tevékenysé- gének ugyancsak egyre részletesebb meg- figyelési programja alakult ki. Lépésről lépésre létrejött az erdőgazdálkodás sta- tisztikája, a gépi munka, az agrotechnika, a gépállomások megfigyelése. Mindezen munka módszertani fejlesztése „kitalálá- sa” és végrehajtása több magasan képzett szakembert igényelt. Ez késztette jóma- gam és munkatársaim egy részét a magas szintű szakmai továbbképzésre.
Említette előbb a begyűjtéshez szüksé- ges gazdalajstromot, mi volt ez tulajdon- képpen, személyes nyilvántartás a birto- kolt földterület alapján vagy új típusú
„Gazdacímtár?”
Nos, nem egészen. Az ún. birtokívek- ből kellett a lajstromot összeállítani. Ezek bizony titkos anyagok voltak, mint ahogy a korabeli körülmények között, 1956-ig, a Hivatalnak a gazdasági életről adott tájé- koztatásai is csupán egy szűk kör számára voltak hozzáférhetők. 1950 után egy ideig tulajdonképpen még a statisztikai közle- mények többsége is titkos volt. A mező- gazdasági statisztikai elemzésekhez, az erős ellenőrzés és titkosság ellenére, je- lentéseinkben számos olyan problémára rámutattunk, melyek a valóságot hűen tükrözték és a helyzet tarthatatlanságára (például a paraszti önellátás elégtelensé- gére, a vetőmaghiányra) mutattak rá. Az 1953. júniusi, Nagy Imre-féle kormány- program hozott e téren némi változást.
Folyamatosan nyitottabbá váltak jelenté- seink. A „Hivatalos használatra” megjelö- léssel is enyhítették a titkos anyagok egy részét. 1957-ben Péter György közreadta a korábbi titkos jelentések fontosabb
megállapításait „Adatok és adalékok a népgazdaság fejlődésének tanulmányozá- sához 1949-1955” címmel. Ezt a 40 ív ter- jedelmű kötetet azzal a céllal állíttatta össze, hogy a szakemberek tájékozódhas- sanak az említett korszakról és elemez- hessék a gazdasági és társadalmi élet fo- lyamatait és kölcsönhatásait. Főosztá- lyunk – és elsősorban Fazekas – munká- jának eredményeképpen a kötet csaknem egyharmadát a mezőgazdaságról szóló rész alkotta, melyben feketén-fehéren, adatszerűen leírtuk a mezőgazdasági be- ruházások elmaradását, az 1952. évi ga- bonahiányt, a nagyüzemek alacsony szin- tű termelésének rossz hozadékát, az ugyancsak rossz gazdaságosságot, a nem kielégítő talajerő-pótlást, a nagyüzemek szakszerűtlen irányítását, a parasztság zaklatásait, a tagosítás és a földfelajánlás összefüggéseit. Hamarosan újra megjelent a Statisztikai Évkönyv is, és egyre gyara- podott a nyilvános kiadványok száma.
Hogyan csapódott le a statisztikai munkában az 1959-ben újra napirendre került második szövetkezetesítés?
A mezőgazdaság szövetkezetekbe kényszerítése az 1960-as évek elején befe- jeződött. Ez a helyzet új feladatot adott a mezőgazdasági főosztálynak. (A termelés alakulásának, a gazdálkodás elemzésének, a támogatások helyes felhasználásának nyomon követése.) A következő években fontos új mezőgazdasági felvételeket vé- geztünk, 1959-ben és 1960-ban helyszíni felvételen alapuló gyümölcsfaszámlálást, majd 1960 és 1965 között a szőlőfajták megállapítását és minősítését végeztük el, ugyancsak helyszíni felvétel alapján. A felvétel feltárta végre az ültetvények való- ságos állapotát: ismertté vált, hogy a gyü- mölcsfák száma az országban az addig számítottnak háromszorosa volt, és fény
derült üzemformák szerinti megoszlásukra is. A szőlőterületről is számos, korábban nem ismert tényt ismertünk meg.
Ezek a statisztikai eredmények közre- játszottak a magyar mezőgazdaság ezt kö- vető fejlődésében?
Minden bizonnyal. Igaz ugyan, hogy a nagyüzemek kialakításának erőltetése go- romba beavatkozás volt a parasztok életébe és bebizonyosodott, hogy a korábbi kispa- raszti eszközök a nagyüzemekben alig használhatók. Azonban az ország gazdasá- gi erejéhez mért rendkívül nagy mértékű mezőgazdasági beruházások végül haté- konynak bizonyultak. A fejlődés mértéke nemzetközi összehasonlításban is kiemel- kedő volt. Elsősorban a gabona- és a hús- termelést kell megemlíteni. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy ez a sajátos
„magyar út”, amit a mezőgazdaság is vé- gigjárt, nagyon összetett társadalmi és gaz- dasági folyamatok közepette valósult meg.
Csak utalok a háztáji gazdálkodás lehető- ségei között kialakult és társadalomstatisz- tikus kollégáim elemzéseiben is kimutatott magatartásformákra, melyek – így vissza- tekintve már látható – kihatottak a gazda- ság más területére is. Kialakult egy olyan kétpólusúnak nevezhető mezőgazdaság, melyben az 1500 nagyüzemen kívül 1, 5 millió kistermelő (háztájiban, illetmény- földdel rendelkező gazdaságban) végzett mezőgazdasági munkát. Az ésszerű fel- adatmegosztásban a nagyüzemek a jól gé- pesíthető növények termesztését, a juh- és a szarvasmarha-tenyésztést, míg a kister- melők a zöldség-, gyümölcstermesztést, a sertés- és a baromfitartást látták el.
A háztáji termelést fokozatosan integ- rálta a nagyüzem: gépek, eszközök ren- delkezésre bocsátásával segítette termelé- süket, a falu infrastruktúrájának fejleszté- sével pedig mindennapi életüket.
Az 1989-90. évi rendszerváltozás ho- gyan alakította ezt a struktúrát? Mit mu- tattak a statisztikák?
Már az 1980-as évek statisztikai muta- tói a mezőgazdaság jövedelmezőségének romlását jelezték. Az olajárrobbanás és más kedvezőtlen gazdasági jelenségek következményeire a gazdaságpolitika nem találta meg időben a megoldást és a vá- laszt az új helyzetre. Elmélyülő válság- helyzetben érte a mezőgazdaságot a rend- szerváltozás, ami a korábbi jó tendenciák eredményeit is kérdésessé tette.
Nem volt egységes, kellő előrelátással és a különböző társadalmi erőkkel egyet- értésben kialakított mezőgazdasági politi- kai koncepció, noha minden új és újjá alakuló pártnak látszólag voltak elképze- lései.
Utólag úgy tűnik, a társadalmi igazsá- got célzó elvet nem sikerült eredménye- sen átültetni a gyakorlatba. Dönteni kellett volna arról, hogy milyen strukturális és támogatási elvek alapján működjék az új típusú mezőgazdaság, miként oldható meg a tőkeellátás és az élelmiszer- külkereskedelem felépítése és iránya.
Hosszan sorolhatnám a jelen legfontosabb gondjait (melyeket többször, legutóbb még 2002-ben megfogalmaztam és leír- tam), de ez túl messzire vezetne. A sta- tisztikai adatok is mutatják, hogy az ag- rárpolitikán változtatni kell.
Sokat dolgozott Magyarország euró- pai unióbeli tagságának előkészítésében a mezőgazdaság területén. Magyarország EU-tagságát hogyan ítéli meg ebből a né- zőpontból?
Hosszas elemzéssel tudnám csak mind- azt a bonyolult összefüggést feltárni, ame- lyekre figyelni kell a mezőgazdasági poli- tikának. Az említett írásomban ezt is igye-
keztem elvégezni, ezúttal csak összefogla- lásként idézem: „Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk idejére gondoskodni kell arról, hogy mezőgazdaságunk olyan szer- kezeti felépítésben és tulajdonviszonyok között várja a belépést, amelyek a Közös- ség feltételeinek és az ország érdekeinek is megfelelnek. Nem lehet sem a mezőgazda- sági kapacitásokat, sem az élelmiszeripar egységeit olyan helyzetbe juttatni, amely- ben idegen országok érdekei megelőzzék a magyar érdekeket. A magyar mezőgazda- ság jó adottságait gyümölcsöző módon le- het az Európai Közösségbe vinni, a nyugati piacról való kiszorulásunkat meg kell aka- dályozni. Magyarországon az eddigi visz- szaesést és stagnálást fejlődésnek kell kö- vetnie. Ehhez, félreérthetetlenül világos, új agrárpolitikát szükséges kialakítani, amely megteremti a távlati fejlesztés optimális feltételeit, ugyanakkor növeli a mezőgaz- daságban dolgozók jelenleg rendkívül ala- csony jövedelmi szintjét.”
Ez az írása is azt bizonyította, hogy a statisztikus nemcsak a tények hűvös, ob- jektív megállapításán fáradozik, ha szük- séges, megfogalmazza a tapasztalati úton leszűrt feladat szükségességét is. Térjünk át más területre. Átnéztem szakirodalmi publikációi jegyzékét, és úgy láttam, már 1952-ben megjelent első elemzése a Sta- tisztikai Szemlében, melynek máig hűsé- ges szerzője. Milyen egyéb fórumokon publikált?
A Gazdálkodás, a Magyar Mezőgaz- dasági Információk, a Magyar Szövetke-
zetek (négynyelvű), az Acta Oeconimca (angol nyelvű), a Munkaügyi Szemle, a Magyar Agrártörténet, a Gazdaság és Statisztika című folyóiratokban is jelentek meg dolgozataim. Részt vettem több kö- zépiskolai és tanfolyami jegyzet írásában és szerkesztésében.
Évtizedek óta állandó részvevője a Magyar Statisztikai Társaság Statisztika- történeti Szakosztályának, illetve ennek elődjének. Számos staisztikatörténeti és történeti statisztikai előadását és dolgoza- tát hallhattuk és olvashattuk. Történeti érdeklődése hogyan alakult ki?
A gimnazista koromban kapott aján- dékkönyv óta számos mű felhívta a fi- gyelmemet a „régi nagyok” munkáira.
Fontosabb azonban az, hogy egy nagy múltú intézmény munkatársa voltam egész életemben, melynek éppen a mezőgazda- sággal foglalkozó része Európa-szerte is- mert. Közelebbi megismerése igen tanul- ságos volt számomra, de fontosnak tartot- tam azt is, hogy a szakmánk múltjáról gyűjtött ismereteket leírjam, hiszen minden korszak mást fedez fel a múltban. Történeti kutatásaim részét képezik annak a hagya- téknak, amit tovább szerettem volna adni fiatalabb munkatársaimnak, kollégáimnak.
Hogy mindennek volt-e hozadéka és mennyi, azt az ő munkájuk is eldönti a jö- vőben.
Köszönöm a beszélgetést, és jó egész- séget kívánok ahhoz, hogy láthassa e hosszú és szép pályafutás eredményeit.
