MEGHÍVÓ
A VERITAS Történetkutató Intézet és a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség,
tisztelettel meghívja a
Trianon és a magyar felsőoktatás, II.
című konferenciára.
Helyszín:
VERITAS Történetkutató Intézet (1093 Budapest, Zsil utca 2–4.)
Időpont:
2018. január 15. (kedd)
PROGRAM
9.30 – 9.40
K
ÖSZÖNTŐKV
AJDAT
AMÁS(Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség, elnök))
S
ZAKÁLYS
ÁNDOR(VERITAS Történetkutató Intézet, főigazgató)
D
ÉLELŐTTI ÜLÉSSZAKÜléselnök: S
ZAKÁLYS
ÁNDOR (VERITAS Történetkutató Intézet, főigazgató)9.40 – 10. 05
L
ENGVÁRII
STVÁN(Pécsi Tudományegyetem, Egyetemi Levéltár, igazgató) A pozsonyi majd a pécsi Erzsébet Tudományegyetem orvoskara hallgatói
összetételének változásai 1948-ig
10.05 – 10.30
V
AJDAT
AMÁS(Szegedi Tudományegyetem Levéltára, igazgató) Szegedi egyetemisták 1914–1920 között teljesített katonai szolgálatai
10.30 – 10.55
U
JVÁRYG
ÁBOR(VERITAS Történetkutató Intézet, intézetvezető) Magyar felsőoktatáspolitika 1918–1919-ben
10.55 – 11.20
O
ROSZL
ÁSZLÓ(VERITAS. Történetkutató Intézet, tudományos főmunkatárs) A soproni egyetemi ifjúság és a nyugat-magyarországi területi kérdés
11.20 – 11.40
K
ÁVÉSZÜNETÜléselnök: U
JVÁRYG
ÁBOR(VERITAS Történetkutató Intézet, intézetvezető) 11.40 – 12.05
D
ÉVAVÁRIZ
OLTÁN(VERITAS Történetkutató Intézet, tudományos munkatárs) A joghallgatók társadalmi mobilitása és struktúrája (1919–1921)
12.05 – 12.30
L
IGETID
ÁVID(VERITAS Történetkutató Intézet, tudományos munkatárs) A numerus clausus és Trianon következményei a Műegyetem építészmérnöki hallgatói anyakönyveinek tükrében (1910–1950)
12.30 – 12.55
V
ESZPRÉMYL
ÁSZLÓB
ERNÁT(Eötvös Loránd Tudományegyetem, PhD hallgató)
„A magyar zsidó diákok második otthona”. Vázlat a két világháború közötti olaszországi magyar zsidó diákokról
12.55 – 13.20
K
ISSNÉB
OGNÁRK
RISZTINA(VERITAS Történetkutató Intézet, levéltárvezető) Társadalmi mobilizáció a Színművészeti Akadémia hallgatói
nyilvántartásainak tükrében
13.20 – 14.20 EBÉDSZÜNET
D
ÉLUTÁNI ÜLÉSSZAKÜléselnök: S
ZÖGIL
ÁSZLÓ(MTA–ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport, c. egyetemi tanár)
14.20 – 14.45
J
OÓA
NDRÁS(VERITAS Történetkutató Intézet, tudományos főmunkatárs) „… ha Trianon nincs, akkor minden másképp volna. Ezt méltóztassék
Lucien Wolffnak megmondani…” – Magyarország és Lucien Wolf 1920–1930
14.45 – 15.10
D
ÉVÉNYIA
NNA (Bolyai-ösztöndíjas történész)) Kornis Gyula, Trianon és a numerus clausus15.10 – 15.35
G
ALIM
ÁTÉ(VERITAS Történetkutató Intézet, tudományos munkatárs) A magyar közélet reflexiói a numerus clausus módosítására 1928-ban
15.35 – 16.00
Z
SIDIV
ILMOS(Budapesti Corvinus Egyetem Levéltára, levéltárvezető) Közgazdasági felsőoktatás a visszacsatolt területeken 1939–1945
16.00 – 16.20
HOZZÁSZÓLÁSOK
,
KÉRDÉSEK16.20 – 16.30
Z
ÁRSZÓS
ZAKÁLYS
ÁNDOR(VERITAS Történetkutató Intézet, főigazgató)
H-1051 Budapest, Nádor u. 36. V. emelet Tel: +36 1 795 6581 Fax: +36 1 795 0769
info@veritas.gov.hu www.veritasintezet.hu