KÉPZŐMŰVÉSZETI NAPLÓ
F E S T Ő S Z E M M E L M O N G Ó L I Á B A N
Régi vágyam teljesült, amikor a Művelődésügyi Minisztérium jóvoltából a magyar—mongol kulturális csere értelmében három hétre Mongóliába utazhat- tam.
Mongóliában sok magyar járt és jár ma is. Sokat lát- tak és írtak utazásukról.
Föltett szándékom volt, lévén festő, amennyit csak lehet, nézek és járkálok, és saját benyomásaim alapján alakítok képet magamnak erről a rendkívül izgalmas országról, népéről.
A szükséges oltások és a minisztériumi eligazítás után nekivágtam az útnak.
Egyedül indultam — lesz ami lesz.
A repülőtéren magyar mérnökökkel ismerkedtem össze, akik ugyancsak Ulánbátorba utaztak, egyi- kük m á r nem is először.
Már nem vagyok egyedül!
Hosszú utazás után Mon- gólia fölé értünk. Október volt, gyönyörű okker- meg barna színű minden. És az ég kékebb, mint a tenger fölött.
Leszállunk. Nagy tömeg szalad a gép lépcsőjéig. El- ső meglepetés. Más repülő- tereken csak az előcsarnok- ban találkozhat az ember ismerőseivel. Itt a gépig jön mindenki, és ott válo- gatja ki-ki a várt személyt.
Ez igen! Utálom a merev rendszabályokat, mert min- dig gátolja a közvetlen em- beri kapcsolatokat.
Engem nem várt senki.
Nem lepődtem meg, mert Pesten azt is mondták, Mongólia messze van, és olyan is előfordulhat, hogy nem tudnak az ember ér- kezéséről.
Építészeim révén simán bejutottam a városba. Szál- lásom is lett, azután be- mentem a magyar nagykö- vetségre, ahol éppen akkor vették az értesítést: „Sza-
lay Ferenc Budapestről el- indult". Hát meg is érkez- tem . . .
Másnap sikerült megte- remteni a kapcsolatot a Mongol Képzőművészeti Szövetség vezetőjével. Ki- derült, járt Vásárhelyen.
Vázlatokat is mutat, fölis- merem a modelleket. Kicsi a világ . . .
Néhány szót a fővárosról.
Világvárosi követelmé- nyeknek megfelelően ter- vezték. Erős ütemben épí- tik. Egyelőre még elég hé- zagosan beépített és köz- ben egy-egy körülkerített jurtanegyed. Azt hiszem, a világon egyedülálló jelen- ség. Gyors ütemben tűnnek el ezek a negyedek. Örülök, hogy még láthattam. A he- lyiek szinte szégyellik. Sze- rintem ebben semmi szé-
gyellnivaló nincs. A törté- nelmet nem lehet letagad- ni. Egyébként a város he- gyekkel van körülvéve, jel- legzetes mongol hegyekkel.
Fűvel benőtt szelíd hajlatú dombokra emlékeztetnek, egyik-másik tetején lomb- hullató fenyők. Színben olyanok, mint a lovaik meg tevéik. A nap erősen süt és majdnem mindig, így a he- gyek formái tisztán és plasztikusan jelentkeznek.
Az emberek. Tulajdon- képpen sok rokonságot éreztem a vásárhelyiekkel.
Elsősorban viselkedésben.
Nyugodtak, nem lehet ki- hozni őket a sodrukból. Jó- kedélyűek. Szemlélődő nép.
Kíváncsiak, de nem avat-
4* 531
koznak be a dolgok folyá- sába. Szépek. Sok azonos karaktert láttam, mint ná- lunk. ö k tartják is erősen a rokonságot a magyarok- kal. Hiszen, ahogy ők mondják: „a magyarok egy nyugatra szakadt mongol törzs". Azonkívül: „a törté- nelem során több ízben is voltak kapcsolataink".
Közlekedés a fővárosban általában gépkocsin, autó- buszon és lovon. Ez utób- biak számomra a legked- vesebbek. Vannak utcák, ahol tábla jelzi: lóval az úttesten közlekedni tilos, ezért a járdán mennek lo- vastul. Apró kis bozontos lovaik rendkívül ügyesen és nagy gyakorlattal lép- nek fel és le a járdáról. Az utcaképhez hozzátartoznak a kikötött nyerges lovak.
Láttam áruház, patika, mindenféle épület és a Tu-
dományos Akadémia előtt is. Láttam lovas rendőrö- ket. Nagyon tetszettek.
Fénylő gombú köpenyben, piros posztóval szegett sap- kában, fekete villogó sze- mű és hajú, széles arcú, gyönyörű fogsorú kemény legények. Láttam olyat is, hogy több lovas ült egy ilyen szolgálati járművön.
Ebből nem csinálnak ügyet.
•
Az opera. Több ízben voltam az operaházban.
Láttam a mongol—magyar barátsági hét alkalmából rendezett díszünnepséget.
Ez a műsortípus nálunk is ismert. A mongol és azer- bajdzsáni művészek szá- momra eddig ismeretlen, pengetős és vonós népi hangszereken játszottak.
Ezek voltak a műsor leg- szebb részei.
Egy nemzeti opera elő- adást is láttam. Címe az
„Igazság". Európai mintára megírt opera volt, egy szép, buddhista vallási táncbe- téttel. Nézőközönség. Te- kintélyes hányada este az operába is nemzeti viselet- ben jön. Ez brokátselyem- ből készült magasan záró- dó, magas gallérú, hosszú, kaftánszerű kabát: „dél".
Derékban sálszélességű más színárnyalatú selyemmel körülcsavarva. A jellegze- tes karakterű fejek szépen érvényesülnek ebben az öl- tözetben.
Cirkusz. Egy alkalommal cirkuszban is voltam. Óri- ási tömeg. Megtudtam, kedvelt szórakozás Mongó- liában a cirkusz. A közön- ség még inkább népviselet- be öltözöttekből áll, akik
egy-egy műsorszámnál — ámulatukat kifejezve — nyelvükkel cuppogni kez- denek. Ez nagy tömegben mosolyogtatóan hat. A mű- sorban sok akrobatikus szám, két bohóc, bűvész és állatidomár szerepelt.
Jártunk vidéken. Meg- csodáltam a természeti né-
pek tájékozódóképességét.
Naphosszat mentünk terep- járónkkal a pusztaságban, ahol csak csapások vannak.
Időnként oldalra kitekin- tett sofőrünk, mintegy el- lenőrizve a hegyeket, vajon jó helyen járunk-e. Én ezeket a hegyeket minde- nütt egyformának láttam.
Nevettek. Találkoztunk út- közben iskolába menő, vagy onnan jövő lóháton közle- kedő gyerekekkel. Az egyik- től egy helység felől tuda- kozódtunk. Félreérthetetlen pontossággal mutatta az irányt, merre kell men- nünk. Különben a gyerekek 8 éves korban kezdenek is- kolába járni. A fiúk mind kopaszra nyírva, a lányok copfba font hajjal, és csiz- mát hordanak.
Egyszer, úgy félnapi au- tózás után a puszta köze- pén sofőrünk bejelenti ne- vetve: „Nincs benzinünk."
Mit csináltunk? Vártunk, amíg jött egy másik autó.
Attól átvettünk 10 liter benzint, s az elég volt a legközelebbi településig.
Hát szó, ami szó, nyugodt nép!
Találkoztunk pásztorok- kal, akik kecske- meg bir- kanyájakat hajtottak vágó- hídra, a fővárosba, sok száz kilométerről, állandóan le- geltetve.
Ragadozó madarak. Jel- legzetes látvány a mongol pusztákon a sokféle raga- dozó madár. Sasfélék, öly- vek. Vadásznak hol egy helyben lebegve, hol a föl- dön mereven figyelve. Au- tónkat egész közel bevár- ják, csak az utolsó percben repülnek odébb. Ismét az a színhang tárul az ember szeme elé, amit a repülő- ről leszállás közben láttam.
Kék ég, okkerek, barnák, vörösek változatai. Érde- kes, mongol festményeken sohasem láttam ilyet. Ök a tavaszi és nyár eleji üde- zöld tájat szeretik festeni.
Egyébként a hagyományos festészetük erősen rajzos.
Tiszta színekkel, sok apró motívumból keleti módon, 532
meseszerűen összekompo- nált képek. Rokon a kínai, perzsa művészettel. Termé- szetesen, hatottak rájuk a buddhista képek is. Van egy másik ága az ottani festészetnek, amely a szov- jet realizmussal rokon.
Utazásom során elláto- gattam egy vidéki képző- művész szövetségbe. Csa- ládiház-jellegű épület a székház, külön szobában dolgoznak a művészek. Tu- lajdonképpen a mi dekorá- ciós vállalatunkra emlékez- tet, amit láttam. Ök látják el megyeszerte alkalmi de- korációval a középületeket.
A szövetség vezetője főis- kolát végzett festő. Meg- mutatták az állandó kiállí- tásukat. Azután asztalhoz ültünk, poharazgattunk, beszélgettünk. Fölhoztam, hogy milyen nagy dolog a művészetben a nemzeti ha- gyomány, mennyire kell rá ügyelni, és csak arra lehet építeni újabb művészetet.
Ez persze sok munkával jár. Helyeslően bólogattak, kisvártatva egyikük meg is szólalt: „Teljesen egyetért velem, és ők nagyon sokat dolgoznak is, mert az egész évre vállalt munkájukat a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évforduló- jára be is fejezik."
Látogatás egy tsz-ben. A
„sütemény"...
Ott-tartózkodásom ideje alatt leginkább a tésztafe- le hiányzott. Ezért hirtelen összefutott a nyál a szám- ban, amikor a vendéglátó tsz-elnöknél aprósütemény- nyel kínáltak. Vettem. Ha- rapni akarom, mintha csont- ba haraptam volna. Forga- tom, vajon melyik oldalán tudnám megkezdeni.
Rájöttem, ez valami szá- rított tejtermék. Vendéglá- tóm másfajtát vett, az pu- hább vol. Ezt már meg kell rágnom — gondoltam, és miközben szilánkokat
sikerült lepattintanom a
„süteményről", beszélgetés közben megemlítettem, mi- lyen szép és jó fogaik van- nak a mongoloknak. Értet- te a tréfát; így válaszolt:
Ügy látszik, a magyarok- nak is jó a foguk. Termé- szetesen jött azután más enni- és innivaló is. De a pogácsát csak nem sikerült elfogyasztanom. Óvatosan tányérom alá helyeztem, nehogy baja essék, és ott- felejtettem. Kísérőimmel napok múlva is derülve emlegettük a tsz-elnök po-.
gácsáját.
A kumisz. Indulásom előtt sokat rémisztgettek a kumisszal. Hát egyáltalán nem rémisztő ital ez. Sőt állítom, kellemes. Talán egy kicsit a kefirre emlé- keztet az íze, enyhe alko- holtartalommal. Még a te- jestea is jólesik cukor nél- kül a sok hús közben, amit fogyaszt az ember. Egy ki- csit szokatlanabb volt már számomra a „bóc". Ez bir- kahússal töltött, vízben főtt gombóc.
Lovak. Mivel sok szó esett a bozontos apró lo- vakról, megpróbálom leír- ni, milyenek is.
Körülbelül 140 cm mar- magasságú, nagy fejű, rö- vid nyakú, bozontos söré- nyű és dús farkú hosszú szőrű állatok. A legkülön- bözőbb színárnyalatokban
— a feketétől a tarkáig — mindenféle árnyalat meg- található. Aránylag hosszú hát és rövid far jellemzi őket. Gyakori a csókasze- mű közöttük. Acélos, igénytelen jószágok. Ke- ménységüket bizonyítja az is, hogy patkó nélkül képe- sek közlekedni betonon, sziklás talajon egyaránt.
Naphosszat állnak fölnyer- gelve, mozdulatlanul.
A mongol nyereg favá- zas, lényegében olyan, mint a hongfoglaláskori nyereg.
Esetenként ezüst véretek- kel díszítve. Két heveder rögzíti a ló hátára, egyik
szívtájon, másik a has fe- lől. Elöl-hátul magas kápá- ja van a nyeregnek, tehát hosszú útra biztonságos ülést nyújt.
A kengyel nehéz, talpré- sze széles, összesodort szíj tartja. Ugyanilyen összeso- dort szíjból van a kantár.
Minden esetben ott lóg a nyergen a nyűg. Megál- láskor ezzel az összesodort szíjjal összekötik a ló há- rom lábát. Biztos fék.
533
A felszereléshez tartozik még egy korbács is.
Aránylag rövid kengyel- lel, felhúzott sarokicai lova- golnak a mongolok. Jár- módjuk általában élénk lé- pés, vágtánál fölállnak a nyeregben. Hihetetlen tá- volságokat képesek meg- tenni, viszonylag rövid idő alatt.
•
Pásztorok közt a jurtá- ban. Fantáziámat módfelett izgatta a jurtában lakók élete. Vidéki kirándulása- ink alkalmával mindenféle protokolláris előkészítés nélkül, ötletszerűen men- tünk be a jurtákba. Tol- mácsom, aki két évig élt Magyarországon, és kitűnő- en beszél magyarul, aján- lotta, ejtsük útba szülei
jurtáját is, akik kb. 450 km-nyire laktak a főváros- tól. így legalább ő is meg- látogatja őket, úgyis elég ritkán jut el haza. Sötét
volt már, mikor a jurtához értünk. Bementünk. A csa- ládi üdvözlés után engem is szívélyesen köszöntöttek, majd a jurta főhelyére ül- tettek. Hamarosan előke- rült az innivaló: kumisz, tejpálinka, tejestea és a forró tej. Sok gyertyát gyújtottak. Barátom édes- anyja zsíros kását főzött gyorsan a jurtakályhán.
Igazán jólesett. A szülők pásztorok, az egyik fiú (tol- mácsom) építésztechnikus, a másik fiú az ulánbátori opera zenekarában üstdo- bos. Érdekes, sohasem traktálták agyon az ide- gent. A mértéket mindig tudták, összehajtott se- lyemkendőn nyújtották át az ivóedényt. Ezzel együtt kellett átvennem, két te- nyérbe fogva az edény tel- jes tartalmát kiinnom.
Utas számára részükről ez jelenti a legnagyobb jókí- vánságot. A kendő, melyet
el kell fogadni és eltenni, megóvja hordozóját min-
den bajtól és veszélytől.
Több helyen kaptam ilyet, sajnos a mongol vámnál elvették. Törvény van r á : semmiféle néprajzi tárgyat, használati eszközt, vallási kelléket (szobrot stb.) Mon- góliából nem szabad kivin- ni. (Ha nálunk is végre le- hetne ezt hajtani!)
Emelkedik a hangulat.
Jönnek a szomszéd jurta- beliek. Megkértem őket, énekelnének-e valamit?
Egymás mellé álltak né- gyen, és rázendítettek a
„Milyen gazdag vagy Mon- gólia" kezdetű dalra. Eb- ben a környezetben hát- borzongatóan hatott ez a furcsa, európai f ü l számára szokatlan dallam. Számom-
ra ezután Mongólia: kék ég, szép, kedves emberek, sok ló, birkák, kecskék cs más állatok özöne, lankás hegyek, fehér jurták.
írta és rajzolta:
SZALAY FERENC
KIÁLLÍTÁS A D O L G O Z Ó E M B E R R Ő L
Dolgozó emberek között
— már maga a cím is fel- vet a képzőművészetek iránt érdeklődőben némi gyanakvást — köszönhető ez a másfél évtizeddel ez- előtti művelődéspolitikának
—, hogy ez a tárlat igen- csak a tematikus, tehát a többé-kevésbé sematikus művek konglomerátuma lehet. Sietve leírjuk: fö- lösleges aggodalom ez, azoknak az éveknek sab- lonos képzőművészetét, me- lyeket például D. Fehér Zsuzsa galériabeli Üj Ma- gyar Festészet című tárla- tából „kifelejtett", nyomai- ban sem lehet felfedezni.
A zsűri nézőszöge hori- zontális volt: minden olyan (beküldött) színvo- nalas alkotás teret kapott
(az Ernst Múzeum lehető- ségeit persze figyelembe véve!), amelyik emberköz- pontú és közérthető. Szó
sincs olyan szűkítésről, hogy csak a kétkezi mim- kát éppen végző embert örökítse meg a művész;
nem, az alkotó, ténykedő ember minden megnyilvá- nulása (pardon: szinte ki- vétel a szerelem és a csa- ládi kör!) jogot kapott a belépésre. S ez a jó. Átvitt formában tükröződik ebben az a demokratikus köz- szellem, mely a hatvanas évtized magyar társadalmi életét jellemzi.
Majdminden kritika szó- vá tette eddig: a „nagy ne- vek" távol maradtak a ki- állításról. Köztudott, hogy éppen ez idő tájt folyt a nemzeti nagy kiállítás anyagának összegyűjtése is, érthető: sokan oda vitték alkotásaikat. Ez objektív körülmény közbejátszását a rendezőknek máskor jobban figyelembe kell venniük. Ám mégse pa-
naszkodhat senki az alko- tók érdektelensége, rész- vétlensége miatt. Igenis szép számmal szerepelt az ún. derékhad, szembeötlő- en sok a fiatal, és írjuk ide örömmel: gazdag a vi- déken élő művészek tábo- ra is. A recenzens ebben két fontos tünetet lát kife- jeződni: a fiatalok a való világ és társadalom kifeje-
zését érzik a művész alap- hivatásának a minden áron újszerű forma kispekulá- lása helyett. Másrészt a művészet elvonatkozását és a művészek (mégha zsíros kenyéren való) elefánt- csont-toronyba zárkózását lehetetlenné tevő vidéki élet megtartja a művésze- ket primér hivatásukban, s gyakran nagyobb teljesít- ményre is sarkallja.
Azt senki nem kérheti számon: miért nincsenek itt olyan művek, melyeket 534