Lukács György:
Adalékok az esztétika történetéhez
A Magvető K i a d ó nagy vállalkozásának — Lukács György válogatott művei sorozatának — egyik legutóbbi eredménye ez a kétkötetes válogatás, mely a több m i n t 1100 oldalas összterjedelmét meghazudtoló m ó d o n szerény címet viseli. Annyi- b a n ugyan jogosult ez a cím, hogy mégsem n y ú j t a k ö n y v összefüggő esztétika- történetet. Ügy t ű n i k mégis, hogy a z európai esztétika fejlődésének legfontosabb kérdései ilyen magas elméleti színvonalú bemutatást és megvitatást m é g eddig nem nyertek a magyar szakirodalomban.
A kötet válogatása a legfontosabb és m á r korábban azonos c í m ű könyvben összegyűjtött t a n u l m á n y o k o n k í v ü l olyanokat is közöl, melyeket eddig a magyar közönség nem ismerhetett. Érdekességét növeli, hogy Lukács utolsó két évtizedének elméleti főműveiből, Az ész trónfosztásából, A különösség b ő i és Az esztétikum sajá- tosságából olyan breviáriumszerű részleteket választ ki, melyek az egyes esztétikai rendszerekre, illetve problémákra vonatkoznak. Fehér Ferenc válogató m u n k á j á t m á r Lukács bevezetése is elismeréssel említi, hiszen, m i n t írja: „ A z ő m u n k á j a tette igazán világossá, m i l y e n mélyen és d ö n t ő m ó d o n tette n á l a m az esztétika történeté- nek beható tanulmányozása lehetővé azt, hogy megkíséreljem egy marxista eszté- tika legáltalánosabb körvonalainak legalább felvázolását." (I. 12.)
Meg kell jegyezni azonban, hogy ez az i m p o n á l ó terjedelmű és problémagazdag- ságú könyv sem tartalmazza L u k á c s életművének teljes esztétikatörténeti anyagát.
Mindenekelőtt h i á n y z i k belőle L u k á c s polgári korszakának teljes anyaga, A modern dráma történetének m a is r e n d k í v ü l jelentősnek m o n d h a t ó elméleti bevezetője, az első tanulmányköteteknek, v a l a m i n t A regény elméletének ilyen tárgyú részei, s a polgári korszakában tervezett szisztematikus esztétikájának megjelent fejezete, Az alany és a tárgy viszonya az esztétikában. A válogató tehát, Lukács elképzelésének nyilvánvaló végrehajtásával, a szerző marxista korszakának műveiből állította össze a k ö n y v anyagát. Legkorábbi részlete a Történelem és osztálytudat (1923) egyik t a n u l m á n y á n a k kis részlete, m í g a két kötet anyagának túlnyomó többségét a 30-as években írta, szovjetunióbeli tartózkodása idején. M i n t több életrajzi t a n u l m á n y á b ó l , különösen az Utam Marxhoz című, 1957-es Folytatásából kitűnik, a tudományos problémák felé fordulás közvetlen oka a z volt, hogy a politikai elmélet terén foly- tatott egy évtizedes, rendkívül termékeny működését (1919—29-ig), különösen a Tör- ténelem és osztálytudat c í m ű tanulmánykötetét és a magyar p á r t stratégiájára és taktikájára vonatkozó, a népfrontkoncepciót előlegező Blum-téziseit olyan masszív hivatalos pártbírálat érte, mely önkritika gyakorlására s az irodalom és esztétika problémáihoz való visszatérésre kényszerítette.
Ezek a 30-as évekbeli esztétikatörténeti t a n u l m á n y o k körülbelül másfél évszázad európai esztétikai fejlődésének legfontosabb állomásait dolgozzák fel azzal a céllal, hogy a felvilágosodás korától fogva legjelentősebbnek tekinthető francia, német és orosz, részben polgári, részben m á r a munkásmozgalomban tevékenykedő és a mar- xizmus klasszikusainak hatása által is érintett esztétikai rendszereit a marxista esz- tétika mércéjén lemérje, termékeny problémafelvetéseiket és kategóriáikat a szük- séges marxista bírálattal, idealista jellegüktől megtisztítva beépítse a Szovjetunió akkori tudományos vitáiban k i a l a k u l ó marxista esztétika rendszerébe. Ehhez termé- szetesen a legfontosabb előfeltétel m a g á n a k a m a r x i z m u s klasszikusainak a hagya- tékában található elméleti alapnak szisztematikus feldolgozása, s ehhez d ö n t ő mérték- ben hozzájárult M a r x és Engels fiatalkori filozófiai kéziratainak, v a l a m i n t L e n i n ismeretelméleti alapművének, a Materializmus és empiriokriticizmusnak, és filozó- fiai füzeteinek alapos tanulmányozása.
Ennek az évtizednek az esztétikatörténeti t a n u l m á n y a i bekerültek a válogatásba, viszont az ugyanilyen elméleti alapról folytatott a k t u á l i s polémiái, melyeket a z avantgarde irányzatok elméleti képviselőivel folytatott, s melyek m a g y a r u l első- sorban A realizmus problémái c í m ű tanulmánykötetében jelentek meg, c s a k n e m teljesen k i m a r a d t a k a válogatásból. E korszak t a n u l m á n y a i v a l kapcsolatban L u k á c s a könyv bevezetőjében azt írja, hogy „legtöbbször közvetlen, olykor közvetett pole- mikus célokkal, m i n t egyes fontos esztétikatörténeti p r o b l é m á k feldolgozását" tette őket közzé. S így folytatja: „Mivel itt ily módon m á r a t e m a t i k a megválasztása is messzemenően n a p i problémákhoz kapcsolódott, természetszerűleg n e m fejezhette k i e tárgykör teljes, extenzív és intenzív gazdagságát, sokrétűségét, sőt nélkülözhetet- lenségét egy igazi marxista esztétika felépítése és konkrét kidolgozása s z á m á r a . "
(I. 11—12.)
A 30-as évek elejének esztétikaelméleti fejlődésében döntő szerepet játszott a m a r x i z m u s klasszikusai filozófiai kéziratainak ismertté válása. Ezekből v á l t vilá- gossá az a tény, hogy a m a r x i z m u s n e m csupán „szociológia" vagy gazdaságtani doktrína, m i n t a m i n e k elsősorban tartották a I I . Internacionálé teljes k o r s z a k á b a n még a m u n k á s m o z g a l o m legkiválóbb elméleti vezetői is, a k i k (Lassalle Hegellel, M e h r i n g és különösen a német és osztrák revizionisták K a n t t a l ) a polgári filozófia éppen a k k o r divatos klasszikusával egészítették k i a tudományos szocializmus elmé- letét, „alapozták meg" ismeretelméletileg, hanem m a g a a m a r x i z m u s , m i n t dialek- tikus és történelmi materializmus ontológiával, ismeretelmélettel, történetfilozófiával és esztétikával is rendelkező tudományos világnézet. Lukács, a k i Hegel f e l ő l köze- lítette meg Marxot, a Történelem és osztálytudat t a n u l m á n y a i b a n , M a r x és Engels fiatalkori kéziratainak ismerete nélkül, a m a r x i z m u s n a k ezt a jellegét domborította ki, éles p o l é m i á b a n a II. Internacionálé teoretikusaival, sőt még az öregkori Engels
„pozitivizmusával" is. ö n k r i t i k á j a után, dialektikája idealista vonásait levetkőzve a 20-as évek eleje t a n u l m á n y a i n a k aktivista, praxis-filozófiai t ú l z á s á v a l szemben ebben az évtizedben nagyobb súlyt fektet az ismeretelmélet visszatükrözés-olda- lára, a n n a k megfelelően, ahogy ez L e n i n ismeretelméleti f ő m ű v é b e n is megtörtént az empirizmus gnoszeológiájávai folytatott élesen sarkított polémiában. E z a z o n b a n sohasem vezet n á l a olyan mechanikus tükrözéselméleti felfogáshoz, m i n t a m i l y e n a sztálini korszakban divatossá v á l t a dogmatizmus előrenyomulásával s a l e n i n i ismeretelmélet elvulgarizálásával. Mechanikus ismeretelmélet és vulgáris szociológia párosodásának időszakában ő változatlanul s híven M a r x és Engels 40-es évekbeli működéséhez a dialektikus materializmusból elsősorban a dialektikát, a t ö r t é n e l m i materializmusból pedig a történelmi jelzőt hangsúlyozza, s ily m ó d o n filozófiatörté- neti megalapozottságú esztétikatörténeti t a n u l m á n y a i b a n a n é m e t idealizmus filozó- fiáját, mely idealista módon bár, de az emberi aktivitást emelte k i s a d i a l e k t i k á t a tudatosság szintjére emelte, Lenin felfogásához hasonlóan magasabb r e n d ű n e k tar- totta a felvilágosodás mechanikus materializmusánál, s noha Diderot f i l o z ó f i á j á n a k s különösen a R a m e a u unokaöccse c í m ű dialógusának zseniális dialektikus elemeit m i n d i g nagyrabecsülte, Goethének Diderot esztétikai n a t u r a l i z m u s á v a l folytatott vitáját ebben a korszakában is teljesen jogosultnak tartotta.
L u k á c s n a k ezeket a t a n u l m á n y a i t igazán értékelni csak a Szovjetunió ekkori esztétikai v i t á i n a k teljes kontextusában lehet. A k k o r kiderülne, hogy a z u r a l k o d ó a n elfogadott és alkalmazott ismeretelméleti kategóriákon b e l ü l (pl. szubjektív és ob- jektív idealizmus, racionalizmus és irracionalizmus stb.) m i l y e n árnyalt elemzésekre, valóságos értékek kiemelésére és megőrzésére volt képes. P é l d á u l sorolhatjuk fel a német idealizmus esztétikájára, s különösen K a n t r a és Schillerre vonatkozó meg- jegyzéseit. A z ebben a z időben valóságos becsületsértésnek számító „szubjektív idealizmus" jelző pl. K a n t n á l , Schillernél, de n é h a m é g Fichténél is r e n d k í v ü l i értékű esztétikai és történelmi felismeréseket hordozhatott. Egyébként is ú g y t ű n i k , hogy az ebben a korszakban született t a n u l m á n y a i k ö z ü l a legértékesebb, legidőt- állóbb elemzéseket Schiller-tanulmányai (Schiller szerepe az esztétika történetében, Schiller elmélete a modern irodalomról, valamint Schiller és Goethe levelezése) tar-
talmazzák. B á r esztétikai f ő m ű v e Kant-részleteiből kitűnik, Jiogy rendszere kifejté- sének időszakában Lukács is j o b b a n megértette K a n t érdemeit az esztétikum önálló- ságának elvi megalapozásában, m i n t e korábbi tanulmányaiban, mégsem lehet a Schiller-tanulmányaiban kifejtett Kant-portrét sem leegyszerűsítőnek tekinteni.
A német idealizmus esztétikai rendszereinek fejtegetése ebben az időben is objektív, elsősorban a z értékeket hangsúlyozó s ezért néha ellentmondásba is j u t e korszak olyan t a n u l m á n y a i v a l , melyek aktuálisabb problémákat s elsősorban a mun- kásmozgalmon belüli vitákat is érintenek F e l t ű n ő például a Schiller-tanulmányok Kant-értelmezésének objektivitása Mehring-tanulmányának Kant-portréjával szem- ben. A Mehring elleni polémia igazságtalan szenvedélyességét részben saját, meg- haladott balos korszakának szenvedélyes elítélése, részben a kor munkásmozgalmá- b a n a trockizmus és a német szélsőbaloldali m u n k á s m o z g a l m i irányzatok elleni polémia szükségessége magyarázhatja ugyan, mégis úgy érezzük, hogy M e h r i n g kan- tiánizmusa ürügyén a neokantiánizmus bűneit t ú l egyértelműen varrja m a g á n a k a königsbergi mesternek a nyakába. S ezek az aktuális, n a p i harcokhoz kapcsolódó viták nemcsak az esztétika klasszikusainak valamilyen m ó d o n beléjük keveredett portréját teszik pejoratívabbá, hanem a m u n k á s m o z g a l m o n belül folyó v i t á k vita- partnereit is kevésbé objektív színben tüntetik fel. Mehring t a n u l m á n y a ebből a szempontból kedvenc esztétikai elméletei egyikének, „a realizmus diadala"-elmélet- nek (melynek az esztétikában vitatható bár, de mégis reális lehetősége van) a poli- tikára való olyan alkalmazását tételezi fel, amelyet m á r aligha lehet vita nélkül elfogadni: t a n u l m á n y a több helyén is feltételezi, hogy Mehring csupa helytelen elméleti premisszából k i i n d u l v a lendült fel a csaknem teljesen helyes munkás- mozgalmi gyakorlat szintjére. Hogy a 30-as évek t a n u l m á n y a i keletkezésének idejé- től m i n é l távolabb eső jelenségek egyre objektívebb megvilágítást nyerhetnek, erre vonatkozóan jellemzőek Lassalle-lal kapcsolatos fejtegetései, különösen M a r x és Engels Lassalle-lal folytatott v i t á j á r ó l írott, igen színvonalas tanulmánya. E n n e k a t a n u l m á n y n a k nagy szerepe volt a b b a n a tisztázási folyamatban, melyet M a r x és Engels esztétikai hagyatéka kapcsán a szovjet esztéták folytattak a 30-as években.
Lukács nagyrealizmus elméletében az engelsi realizmusmeghatározásnak és M a r x Sickingen-levelében kifejtett shakespeareizálás-elméletének egyaránt nagy szerepe volt, de hogy a Shakespeare—Schiller ellentétet L u k á c s • sokkal árnyaltabban fogta fel, és a schillerizálás lehetőségeit sokkal magasabbra értékelte, m i n t későbbi vulga- rizátorai (Almási Miklós kivételével, aki a lukácsi értelmezés eredeti árnyaltságát helyreállítja), azt nemcsak t a n u l m á n y á n a k szövege, de a Schiller értékeit részle- tesen tárgyaló nagy t a n u l m á n y a i is igazolják^
A 30-as évek legaktuálisabb vitáiból csak a német expresszionizmussal és Neue Sachlichkeittel, v a l a m i n t a nemzetközi, de elsősorban a német munkásmozgalom irodalmában gyakorolt hatásukkal folytatott p o l é m i á j á b ó l kerül be néhány részlet a kötetekbe. A válogatás nagyon helyesen csak azt a részletet emeli ki O t t w a l t t a l és Brechttel való vitájából, mely Lukács kibontakozott öregkori esztétikai rendsze- rének szempontjából is megőrizte aktualitását, és mely a sok vonatkozásban a proletkultnak a kulturális hagyományokkal szemben mutatott szélsőséges értetlen- ségéhez hasonlóan, szélsőbalosan, gyökeresen ú j művészet megteremtésére, a régi,
„arisztoteliánus" művészeti kategóriák elvetésére irányuló tendenciákkal szemben vette fel a harcot. De hogy ebben a p o l é m i á b a n s á l t a l á b a n az ezekkel az irányza- tokkal folytatott éles h a n g ú vitáiban az aktuális esztétikai és politikai indokokon kívül a saját korábbi, aktivista korszakával való önkritikus leszámolás belső — s talán k ü l s ő — kényszere is hajthatta, arról érdekesen árulkodik az a lábjegyzet, mely Ottwalt h i b á i t összefüggésbe hozza saját korábbi, a Történelem és osztálytudat című könyvében kifejtett filozófiai nézeteivel. (II. 449.)
H a r m a d i k befolyásoló körülmény, mely esztétikatörténeti t a n u l m á n y a i n a k egyéb- ként időtálló értékét némileg kedvezőtlenül befolyásolta, a 30-as évek munkásmoz- galmának, de egész emberiségének élethalálharca a német fasizmus ellen. Ez ter- mészetesen nem az olyan polemikus t a n u l m á n y o k értékét csökkenti, m i n t az Alfréd
Rosenberg esztétikai nézetei ellen írt, teljesen jogosultan megsemmisítő jellegű írás.
D e kétségtelen, hogy a német fasizmus szörnyűségei a z egész n é m e t k u l t ú r a fej- lődésével szemben szükségszerűen tették gyanakvóbbá az egész emberiséget. H a csak utalok arra, hogy Lunacsarszkij a Hitler uralomra jutása előtti egyik utolsó nemzet- közi összehasonlító irodalomtörténeti kongresszuson m é g a német szellemtörténet (Cysarz, Ermatinger stb.) értékeit emelte ki, m i n t a m a r x i z m u s szociológiai néző- p o n t j á v a l és történelmi általánosításra törő felfogásával r o k o n a b b irányzatot a pozi- tivizmussal szemben, s ha ezzel szembeállítjuk azt a felfogást, a m e l y a l e g t ö b b vezető német szellemtörténésznek a Hitler-rendszerhez v a l ó opportunista a l k a l m a z - kodása m i a t t m a g á t az egész szellemtörténetet, sőt az azt előkészítő n é m e t irra- cionális filozófiai fejlődést is a prefasizmus jegyében fogja fel, a k k o r világossá válik, hogy ez a történelmi katasztrófa, a német m u n k á s m o z g a l o m b u k á s a és a Hit- ler-fasizmus kispolgári csőcselékének hatalomra jutása m i l y pejoratív é r t e l e m b e n befolyásolta a német k u l t ú r a utolsó évszázadának fejlődéséről kialakított t u d o m á - nyos felfogást. Ez még m a g á n a k Hegelnek az értékelésére is visszahatott, n e m c s a k a b b a n az értelemben, hogy L u k á c s például a h á b o r ú évei alatt n e m jelentethette meg a Szovjetunióban — m i n t ahogy egyik önéletrajzi t a n u l m á n y á b a n m e g í r j a — az i f j ú Hegelről írt nagy m ű v é t , h a n e m még a Hegel esztétikájának m a g y a r fordí- tása elé írott t a n u l m á n y á b a n (1951) is nagyobb hangsúlyt k a p n a k a hegeli esztétika hibái, a M a r x által végrehajtott „fejről talpraállítás" elméleti szükségességének iga- zolása, némileg megint ellentmondásba kerülve korábbi, elsősorban Schiller-tanul- m á n y a i b a n kifejtett Hegel-képével.
A könyv a n y a g á n a k t ú l n y o m ó részét alkotó, a sztálini korszakban született t a n u l m á n y o k mellett a könyv legértékesebb anyagát kétségtelenül a n n a k a korszak- nak az összefoglaló m ű v e i b ő l közölt részletek a d j á k , melyek során az 1945-ös haza- térése u t á n megkísérelt kulturális politikai tevékenységeiből — részben igazságtalan és dogmatikus, részben indokolt, de a m a i napig megnyugtatóan n e m tisztázott bírá- latok a l a p j á n — ismételten kiszorult Lukácsnak a l k a l m a nyílott az aktuális politi- kai küzdelmek által nem befolyásolt, egyetemesebb érvényű és i d ő t á l l ó b b m a r x i s t a esztétikai rendszer a l a p j a i n m u n k á l n i .
Ezen a perióduson b e l ü l is két korszakot lehet m e g k ü l ö n b ö z t e t n i : a z egyik m é g lényegében az előző ismeretelméleti érdeklődésű korszak eredményeinek m a g a s a b b szintre emelése, a másik pedig Lukács ontológiai irányultságú érdeklődését m u t a t j a , az esztétikum lételméleti a l a p j a i t dolgozza ki.
A z előbbi A különösség című, rendszeres esztétikáját előkészítő t a n u l m á n y á b a n nyert kifejtést, illetve Az esztétikum sajátossága m á s o d i k félkötetének n é h á n y feje- zetében, melyben a különösség kategóriájának történeti előzményeit elhagyva, e fo- galom rendszeres megalapozását, elméleti kifejtését és az etikai különösségtől v a l ó elhatárolását fejti ki. A z 1957-ben megjelent t a n u l m á n y történeti része az engelsi realizmusfogalom típuskategóriáját emeli magasabb fokra és az egyedi és á l t a l á n o s dialektikus egységét megvalósító különösségfogalom filozófiai és művészetfilozófiai sajátosságait alapozza meg. A marxista különösségfogalom történelmi előzményeként azonban részletesen foglalkozik a polgári filozófia és esztétika ilyen i r á n y ú törek- véseivel. K ö n y v ü n k legobjektívebb és a történelmi előzményeket legteljesebb össze- függésükben tárgyaló fejezetei azok a fejezetek, melyekben L u k á c s Diderot és a fel- világosodás, K a n t , Goethe különösségértelmezését ismerteti. Igaz, hogy ez a f o g a l o m csak az esztétikum ismeretelméleti leírásának központi kategóriája, de m á r ennek történelmi előzményeit vizsgálva is világossá teszi Lukács, hogy a német i d e a l i z m u s esztétikai nézetei fejlődésének milyen termékeny kérdésfeltevéseket k ö s z ö n h e t ü n k . Rendszeres esztétikájának, Az esztétikum sajátosságának, (németül 1963-ban, ma- gyarul 1965-ben jelent meg) első félkötete n y ú j t j a a rendszer ontológiai megalapo- zását. Ebben a korszakában még a 30-as évek elejének é l m é n y é n é l is n a g y o b b je- lentőségűnek bizonyult fejlődése számára a fiatal M a r x filozófiai k é z i r a t a i n a k és t a n u l m á n y a i n a k vizsgálata. Ezek a művek a sztálini dogmatizmus i d e j é n többé- kevésbé háttérbe szorított, részben premarxista m ű v e k n e k számítottak, elsősorban
azért, m e r t a hegeli dialektika kategóriáinak idealista kereteit töltik meg dialek- tikus és történelmi materialista tartalommal, a hegeli terminológiát nagyjából meg- tartva. De e kéziratok nyugati, m a r x i z á l ó divatja is kényszerítette Lukácsot arra, hogy igazi értelmüket és a belőlük kifejthető, m a r x i értelemben autentikus ontoló- giai alapzatot kifejtse. E z csábította el őt az esztétika ígért további köteteinek meg- írása helyett a marxista ontológia rendszeres kifejtésére, mely élete utolsó éveit teljesen igénybe vevő s eddig csak néhány részletében p u b l i k á l t m u n k á j a volt. De a hétköznapi élet vizsgálatától a z egész ember és az ember egésze kategóriáinak ki- fejtéséig, a z emberi nembeliség kategóriájának s az ezzel szoros összefüggésbe ho- zott, kitágított értelmű katarzisfogalomnak esztétikai jelentőségét megalapozó fejte- getéseiig, allegória és szimbólum, dezantropomorfizálás és antropomorfizálás fogal- m a i n a k értelmezéséig olyan ontológiai alapvetést igyekezett biztosítani a második félkötetben kifejtésre kerülő speciálisabb esztétikai és művészetelméleti kategóriák- nak, melyek marxista ontológiai felfogásáról is sok tekintetben árulkodnak.
Ahogy ezt a rendszeres esztétikát az életmű csúcsának tekinthetjük (egyelőre nem ismervén ontológiáját), éppúgy magától értetődően e két kötet gyűjteményének is azok az elméletileg legmagasabb szintű fejtegetései, melyek e k ö n y v b ő l származ- nak. Ugyanakkor azonban ezzel kapcsolatban jelentkezik m a g á n a k az egész válo- gatásnak legproblematikusabb oldala is. Ezek a részletek t u d n i i l l i k egy olyan m ű egészéből lettek kiragadva, mely a kategóriák egymásutánját a legszorosabb dialek- tikus logikai láncolatban tárgyalja, a h o l az előzőek a későbbieket, s a későbbiek az előzőeket egyre magasabb és magasabb összefüggésben kölcsönösen v i l á g í t j á k meg s ezért csak összességükben, az egész m ű v e t ismerő ember számára b í r n a k n e m félre- magyarázható jelentőséggel. Ily m ó d o n a kötet eme breviáriumszerű része részletes magyarázó jegyzetek h í j á n csak azok számára nyújthat hasznos, kézikönyvszerű segítséget a z esztétikatörténeti p r o b l é m á k legmodernebb lukácsi értelmezéséhez, akik már előtte a rendszeres esztétika két félkötetét alaposan áttanulmányozták.
D e ez a válogatás egyúttal inspirálólag hathat azokra a Lukács-tanítványokra, vagy az életművével foglalkozó tudósokra, a k i k a lukácsi esztétika legfontosabb kategóriáinak történeti előzményeit n á l a is alaposabban ki a k a r j á k fejteni. Hisz Lukács elsősorban a saját rendszeres marxista esztétikáját írta meg, nem pedig az esztétika vagy akár csak saját esztétikai kategóriáinak történetét, illetve előtörté- netét. Hogy ontológiai korszakában melyek voltak esztétikai gondolkodásának leg- fontosabb kategóriái, azt a válogatás elé írt saját bevezetése bizonyítja legjobban, mely terjedelme nagy részét az emberi n e m kategóriájának esztétikai jelentőségére fordítja. Ugyanakkor épp e kategória előtörténetére nézve úgyszólván nem t a l á l u n k jelentős anyagot válogatásunkban. Igaz, hogy A z esztétikum sajátossága erre vonat- kozó legfontosabb fejtegetéseit a Magvető egy korábbi válogatása, az U t a m Marxhoz című könyv I I . kötete közölte, de L u k á c s e fogalom történetében n e m megy vissza Hegelnél és Feuerbachnál korábbi értelmezésekre, pedig hogy e kategória a német idealizmus filozófiáját a maga speciális esztétikai értelmében m á r k o r á b b a n is fog- lalkoztatta, arra j ó bizonyíték az a Lukács által egy korábbi Schiller-tanulmányában idézett szövegrész, mely így szól: „Egy szubjektum jellegében azonban semmi más nem igazán szükségszerű, csak a nembeli karakter; a költő tehát csak a n n y i b a n képes érzékelésünket és érzelmeinket meghatározni, amennyiben azokat a b e n n ü n k levő általános nembeliből, n e m pedig a m i sajátosan egyéni-különös l é n y ü n k b ő l hívja elő. A h h o z azonban, hogy bizonyos lehessen abban, miszerint valóban az egyénben rejlő tiszta nembelihez fordul-e, először ö n m a g á b a n kell kioltania az indi- viduum jelleget." (I. 306.)
A z emberi n e m kategóriájának esztétikai értelmű története is megérdemelne tehát egy olyan részletes kifejtést, m i n t amilyet a különösség kategóriájának elő- történetével kapcsolatban m a g a Lukács írt meg. S itt talán a n e m speciálisan esz- tétikai, de olyan történetfilozófiai jellegű viták is érdekesek volnának, melyeket a saját kriticizmusának többé-kevésbé ténylegesen létező szubjektív idealista korlá- tain túllépő K a n t folytatott történetfilozófiai írásaiban a vele sok tekintetben ha-
sonló nézeteket valló, de az Ideen zur Philosophie der Geschichte der M e n s c h h e i t megírásának korszakában az i n d i v i d u u m jelentőségét többre becsülő H e r d e r ellen a Gattung-problémával és az emberi történelem lényegével, illetve értelmével, cél- j á v a l kapcsolatban.
Egészében véve a válogatást nagyon jónak, a t a r t a l m i és módszertani fenntar- tások ellenére is az esztétika történetének legfontosabb rendszereire v o n a t k o z ó luká- csi nézetek igen j ó összefoglalójának tartom, m e l y ugyanakkor, a m i k o r a z esztétika történetébe való elmélyülés igen színvonalas bevezetőjének is megfelel, h a n e m is kronológiai egymásutánjában, de a lukácsi esztétikai rendszer fejlődésének egyes etapjait is jól érzékelteti, s Az esztétikum sajátosságából válogatott részletekkel, az itt tárgyalásra k e r ü l ő kategóriákkal részben kedvet csinál m a g á n a k a l u k á c s i rend- szernek alaposabb tanulmányozására, másrészt hasznos segédkönyvül szolgál a z esz- tétika kutatói számára is. Ezért megjelenését csak ö r ö m m e l ü d v ö z ö l h e t j ü k . (Mag- vető, 1972.)
C S E T R I L A J O S
Pándi Pál: „Kísértetjárás" Magyarországon
H a z á n k és Európa viszonyát illetően az eszmék, az irodalom v o n a t k o z á s á b a n köztudott az a tény, hogy a magyarság többet kapott, m i n t adott. Igaz a z o n b a n más- felől az is, hogy a magyar költők, írók, gondolkodók m é g így is többet a d t a k a vár- hatónál. B á r szinte á l l a n d ó a n fenyegetett a nemzethalál, a pusztulás veszedelme, mégis futotta erejükből a r r a is, hogy az emberiségre figyeljenek, a n e m z e t i fenn- maradásért vívott küzdelem legnehezebb pillanataiban sem feledkeztek m e g a v i l á g népeit összekötő szolidaritás és h u m a n i z m u s parancsairól. Ahogy A d y í r t a : „Petőfi több volt, m i n t amennyit a világ várhatott a D u n a — T i s z a t á j é k á r ó l . " P á n d i P á l két- kötetes monográfiáját, a „Kísértetjárás" Magyarországont, m i n t h a A d y e gondolata ihlette v o l n a : megmutatni, hogy reformkori i r o d a l m u n k , csúcsán Petőfi é l e t m ű v é v e l , szociális érzékenységben, az ú j eszmék iránti fogékonyságban többet n y ú j t o t t , m i n t amit tőle a korviszonyok ismeretében elvárni lehetne. A szerző így f o g a l m a z z a ,meg m ű v é n e k célját: „ . . . nem pusztán egy adattárat szeretnék hozzácsatolni a m á r meg- levőkhöz, h a n e m néhány vonást, motívumot t á r s a d a l m u n k reális önismeretéhez. Mi- vel pedig az önismeret akarva-akaratlanul is része az ö n t u d a t n a k , e t a n u l m á n y o k akkor érik el igazán céljukat, h a érintkezésbe k e r ü l n e k olvasóik ö n t u d a t á v a l is."
A tudományos eredményeken, adatfeltáráson t ú l P á n d i t u d a t f o r m á l ó , közéleti f u n k - ciót is szán könyvének: a magyarság és a szocializmus alkati a n t a g o n i z m u s á n a k tételét cáfolja. A cáfolatot a reformkori m a g y a r irodalom szocializmussal rokon- szenvező művei, nyilatkozatai alkotják. A X I X . század első felének elhatározó iro- dalmi, politikai, közgondolkodásbeli jelentőségére és gazdagságára m u t a t , hogy az utópista szocializmus nyomait kereső kutató itt t a l á l d ö n t ő fontosságú d o k u m e n t u - mokat. (Szekfű, Németh László és mások is ebben a korszakban n y o m o z t a k a ké- sőbbi kibontakozás okai után.)
A „Kísértetjárás" Magyarországon feladata tehát „egy eszmeáramlat h a z a i jelent- kezésének, illetve az Európa-szerte terjedő eszmék hazai rokonjelenségeinek bemu- tatása". A reformkori útleírások, újságcikkek, j o g t u d o m á n y i , pedagógiai és filozófiai értekezések gyakran hivatkoznak Cabet, O w e n , L a m e n n a i s , Saint-Simon, S i s m o n d i , Fourier és a többiek tanaira. A korai szocialisztikus eszmék szerepet j á t s z a n a k Széchenyi és Kossuth vitájában, a centralisták á l l á s p o n t j á n a k k i a l a k í t á s á b a n , Ke- mény Zsigmond társadalombölcseletében. A konzervatív k ö r ö k a m a g u k retrográd antikapitalizmusának rendelik a l á az utópista szocializmus elvetését, a k o r b a l o l d a l i
