Köves Pál doktori értekezésének vitája

lán nem vagy csak korlátozások mellett en—

gedi meg.

A jelentés alapjául szolgáló leltár szám—

ba vette azt a tizenkét számitóközpontot is.

amelyek kiszolgálják a szóban forgó nemzet- közi szervezeteket. Ezek:

1. Nemzetközi Számítóközpont (ENSZ), Genf 2. New York Számítóközpont (ENSZ). New York 3. Egyesült Államok Nagykövetsége Külügyi Adat- feldolgozó Központja, Bangkok

4. ENSZ Afrikai Gazdasági Bizottság Számítóköz—

pontja. Addis Abeba —

5. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal. Genf

6. Az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgaz- dasági Szervezete, Róma

7. Az ENSZ Oktatásügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, Párizs

8. Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet. Montreal 9. A Nemzetközi Ujjáépítési és Fejlesztési Bank és a Nemzetközi Valutaalap közös számitóközpontja.

Washington

10. Postaügyi Világunió. Bern

11. Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szer- vezet, Párizs

12. Az Európai Gazdasági Közösség Statisztikai Hivatala, Luxemburg

A jelentés a leltár alapján közli a számí- tóközpontokra vonatkozó fontosabb adato-

kat:

—a számítóközpont használóinak listáját, -—a számitógép típusát,

——a központi egység jellemzőit.

-—a perifériák típusát és számát.

— a táv-adatfeldolgozás eszközeit.

Ezen túlmenően a Nemzetközi Számítóköz—

pont (lCC) történetére, létrehozása körülmé- nyeire és céljára vonatkozóan ad tájékozta-

tást a jelentés, valamint ismerteti (! Számító- központ szervezetét és a közös munkában részt vevő szervezeteket. _

Befejezésül röviden beszámol a jelentés az ENSZ Statisztikai Bizottsága és Statiszti—

kai Hivatala e tárgyban képviselt álláspont- járól, és leszögezi. hogy —- a Gazdasági és Szociális Tanács megállapítása szerint - e szervezetek kezdettől nagy jelentőséget tu- lajdonítottak az elektronikus adatfeldolgo- zásnak mind a gazdaság—. mind a társada- lomstatisztikában. A Statisztikai Tevékenység Albizottsága kezdeményezte a gazdaság— és társadalomstatisztikai adatok cseréjét és kö- zös használatát gépi adathordozókon. Az In—

formáció—rendszerek Szervezetközi Testülete (ICE) a gazdaság- és társadalomstatisztikai adatbázisok feljesztése, karbantartása és szervezetközi használatának megvalósításá—

ra irányuló munkája kapcsán megállapította, hogy a szervezet

a) támogatni kívánja a statisztikai adatok tárolása és visszakeresése szabványosított rendszerének foko-

zatos alkalmazását,

b) nem tekinti feladatának a statisztikai gyűjtését és terjesztését, _

c) nagy jelentőséget tulajdonít a Statisztikai Bi- zottság és az Albizottság által tervezett Nemzetközi

Statisztikai Adatsorok Listájának.

d) részt kíván venni a Statisztikai Bizottság és az Albizottság munkájában, ahol ez lehetséges.

adatok

Az együttműködés 1977—ben meg is kezdő—

dött. Az együttműködésbe való bekapcsoló—

dás lehetővé teszi a rendelkezésre álló in—

formációk szervezett hasznosítását.

KÓVES PÁL DOKTOR! ERTEKEZÉSENEK VITÁJA

DR. SZILÁGY! GYÖRGY

A Magyar Tudományos Akadémia Tudomá—

snyos Minősítő Bizottsága 1978. június 16-án nyilvános vitára bocsátotta Köves Pál egye—

temi tanárnak, a közgazdaságtudományok kandidátusának .,lndexelmélet és közgazda- sági valóság" c. doktori értekezését. A Bi- ráló Bizottság elnöke Mátyás Antal egyete- mi tanár, a közgazdaságtudományok dokto—

ra. titkára Fazekas Béla, a közgazdaságtudo—

mányok doktora volt, rajtuk kívül Hoch Ró- bert és Román Zoltán — mindketten a köz- gazdaságtudományok doktorai — foglaltak he—

lyet a bizottságban. Az értekezés opponen- seinek tisztjét Drechsler László c. egyetemi tanár, a közgazdaságtudományok doktora,

Kádas Kálmán Allami Dijas egyetemi tanár,

a műszaki tudományok doktora és Marton

Ádám, a közgazdaságtudományok kandidá- tusa vállalta.

Az értekezés fő célkitűzése az indexszámi- tással kapcsolatos különböző jellegű elméleti tevékenységek komplex áttekintése és ezen

keresztül az indexelmélet és a közgazdasági valóság egymáshoz való viszonyának tisztá- zása. Elvi háttere abban foglalható össze, hogy az indexelméletnek tükröznie kell az indexszámitás tárgyát képező közgazdasági valóságnak a közgazdasági és statisztikai úton feltárható általános érvényű vonásait.

Az értekezés legfontosabb részei az elmúlt évek során a Statisztikai Szemle hasábjain1 nyomtatásban megjelentek. ezért itt eltekin- tünk a tézisek ismertetésétől.

DRECHSLER LÁSZLÓ OPPONENSI VÉLEMÉNYÉBÖL

Az opponens Köves Pál disszertációját ki- magaslóan jó alkotásnak tartja, amely mél—

tán vetekszik az indexelmélet eddigi legjobb munkáival az egész világon. A disszertáns —

1 Lásd: Az indexformulák áttekintése (1975. évi 12.

sz. 1178—1207. old.), Az indexelmélet és a közgazda- sági valásóg (1977. évi 2. sz. 175—195. old. és 3.

sz. 260—288. old.).

SZEMLE

309

mint korábbi munkáival is —- nagy szolgálatot tett az egyetemes indexelmélet fejlődésének.

Ha most nem is olyan alapproblémákkal ál- lunk szemben, mint húsz—valahány évvel ez—

előtt, amikor az indexekkel kapcsolatos pub- likációi megjelentek — például azzal, hogy meg kell magyarázni a Laspeyres- és a Poa- sche-formula egymástól való eltérését, vagy hogy meg kell menteni a Fisher-formulát a máglyán való elégetéstől —. az indexelmé- letben még ma is sok a tisztázatlan kérdés.

s nem ritkák — még ebben az évtizedben sem

— a jelentős félreértések, tévútra irányító ja—

vaslatok. Köves Pál azzal, hogy érzékenyen reagál az indexekkel kapcsolatos tévelygé- sekre, nemcsak az elméletet szolgálja, ha- nem a gyakorlatnak is nagy segítséget nyújt.

A disszertáció legnagyobb érdeme az op—

ponens véleménye szerint az, hogy a szerző nagyszerűen oldotta meg a különböző index- elméletek integrálását. Rendszerezésében kö- zös nyelvre tudta hozni a teljesen különböző szemléleteket is, megtalálta minden formu—

lának, súlyozási módszernek a helyét, s ez nagy segítséget nyújt ahhoz is. hogy jobban tudjunk tájékozódni a különböző megoldási lehetőségek tulajdonságaiban. Ez az elmé- leti rendszerezés tehát nem öncélú. hanem közvetlen hasznot nyújt a gyakorlati statisz—

tikai munkához is.

Az indexformulák rendszerezésében a két- pozíciós formulák ,,családfájának" összeállí- tása a generációk fogalmának bevezetésével, az additív és multiplikatív felépítés különbö—

zőségének és párhuzamosságának bemutatá- sával. a többpoziciós keresztezés fogalmának alkalmazásával együtt egyike a jelölt értékes

új eredményeinek.

Szintén új elemeket tartalmaz a Paasche—

és a Laspeyres—formulából készült Bortkiewicz- féle hányadosnak a korábbiaknál mélyebb elemzése és általánosabb alkalmazása. Nagy jelentőségű a többfokozatú Fisher-formula.

valamint a tényező—hányados index beveze—

tése és ez utóbbi szerepének bemutatása.

Egzakt módon vizsgálja a láncindexek össze- szorzásánál a láncszemek mint .,megfigyelő állomások" sűrítésének lehetséges következ- ményeit, s ezáltal lehetővé teszi a Divisia—in- dex más — nem infinitezimális elveken nyug- vó — indexformulához való viszonyának pon—

tos meghatározását.

A kiemelendő teljesítmények közé sorolha—

tó a nemzetközi összehasonlításoknál is al- kalmazott Yzeren-féle eljárás kritikája. mely- ről sikerült a szerzőnek kimutatnia, hogy számszerű eredménye szükségszerűen alig különbözik az egyszerűbben kiszámítható EKS-formulától, illetve ami még lényegesebb a disszertáció mondanivalója szempontjából:

jó példát mutat be ezáltal arra, hogy a vi- szonylag szemléletes közgazdasági absztrak- cióra épített ,,új" eljárás nem képes valóban

újat adni a statisztikai indexelmélet állítóla- gosan ,,csak statisztikai" (és így ,,nem köz- gazdasági") formuláihoz képest.

Nagyon szemléletesen tárgyalja a szerző az indexpróbákat megvilágítva, hogyan szár- maztathatók ezek az indexszámítás alapgon- dolatából. Ugyanez mondható el a közöm—

bösségi görbéről is. Itt olvashatunk először magyar nyelven a közömbösségi görbéken alapuló indexszámításról úgy, hogy egyben az indexek kiszámítását is bemutatja a szer- ző. A disszertácíóban azonban természetesen lényegesen több is történik. A legújabb és legrangosabb szerzőktől (például Samuelson) származó szakirodalmi termékekhez szól hoz-

zá kritikus, elemző módon.

Amikor Köves az indexformulák tulajdon- ságait és az indexszámítás tárgyát képező közgazdasági valóság együttes vizsgálatára épülő és minden ismert irányzat valós ered—

ményeit felhasználó integrált indexelmélet megalkotását javasolja, tulajdonképpen le is rakja ennek az elméletnek az alapjait. A gyakorlat számára közvetlenül is hasznosak azok a végső következtetések, amelyeket az elméleti megállapításokból von le a külön- böző formulák alkalmazására vonatkozóan.

Külön említést érdemel itt az ,,optimális grá- fon" alapuló eljárás.

Az opponens megjegyezte, anélkül. hogy kifogásolni akarná a disszertáció címében szereplő indexelmélet elnevezést, rá kell mu- tatnia arra, hogy Köves nem az indexszámí-

tás összes elméleti kérdésével foglalkozik, ha-

nem csak a súlyozás, a formula kérdéseivel.

Ahhoz, hogy egy index jó legyen, nemcsak a súlyozósnak, a formulának kell megfelelőnek lennie, hanem több más módszertani köve—

telményt is ki kell elégítenie. lgy biztosítani kell a megfelelő reprezentativitást, meg kell oldani bizonyos diszkontinuitási problémákat, fel kell vértezni a számítás módszerét a bur—

kolt árváltozások meghatározott eseteivel szemben stb. Köves az utóbbi kérdéseknek viszonylag kevés figyelmet szentel. Az indexek súlyozási kérdései azonban szorosabb kap—

csolatban vannak az indexszámítás egyéb problémáival. mint ahogy Köves feltételezi.

Kövesnek teljesen igazat ad az opponens abban, hogy a súlyozás kérdései nagyon fon- tosak, s ezekkel intenzíven kell foglalkoznunk, mégha tudjuk is. hogy az egyéb forrásokból származó hibák esetleg jóval nagyobbak, mint a súlyozás hibái. A lehető legjobb in- dexek számítására kell törekednünk, s ehhez a súlyozás problémáit is teljes mértékben is- mernünk kell. Az viszont ténykérdés, hogy a súlyozás hibái sokszor lényegesen kisebbek más hibáknál, s egyoldalúság volna csak a súlyozás szempontjai alapján választani meg az alkalmazásra kerülő módszert.

Az opponens egyik ellenvetése az össze—

hasonlíthatóság korlátaira vonatkozik. A kér-

dést úgy lehetne megfogalmazni —- mondot- ta —-, hogy van—e értelme, létjogosultsága —- Köves kifejezésével élve - történelmi indexe—

ket számítani, azaz nagyon távoli időszakok

árszínvonalát vagy volumenét egymással ösz- szehasonlítoni; például olyan kérdésre vá- laszt adni, hogy 1978—ban hány százalékkal magasabb az egy főre jutó fogyasztás. mint 100 évvel ezelőtt vagy például a mohácsi vész évében volt. A vita így kiélezve nagyon el- vont jellegű, mert kinek jutna eszébe ilyen indexeket számítani, de méginkább azért, mert nem is álmodhatunk arról. hogy meg—

legyenek hozzá az információs forrásaink.

Mégsem felesleges ilyen feltételes kérdések—

re is választ keresnünk, mert mögöttük ott rejlik az indexszámítás korlátlan vagy korlá- tozott lehetőségeiről vallott felfogásunk.

Az opponens hangsúlyozta, hogy Köves lé- nyegében igennel válaszol a feltett kérdésre, ő azonban nemmel Véleménye szerint Köves szemléletének magyarázatát abban kell ke- resnünk, hogy csak a súlyozás kérdésére össz- pontosítja figyelmét, s nem tulajdonít elég jelentőséget az indexek másfajta hibáinak.

például az új termékek megjelenésével kap- csolatos megoldhatatlan dilemmának. Tel—

jesen új termékek megjelenése természete- sen nagyon ritka, egy—két éves távlatban nem is érzékelhető, 10—20 éves távlatokban már érezhetővé válik, de még kibírható; a távol—

ság további növelésével azonban biztosan el- érünk egy olyan pontig, amelyen túl az in- dex már elveszti közgazdasági tartalmát. A mai árszínvonalnak a mohácsi vész évének árszínvonalával történő összehasonlítása már nyilván ebbe a kategóriába tartozik, mivel ebben a 450 éves távlatban a termékek dön—

tő többsége ,,teljesen új termékké" válik.

Az opponens véleménye szerint a disszer- táns túlságosan tiszteletben tartja a ténye- zőpróba követelményét (azt. hogy a volumen- index és az árindex szorzata kiadja az érték- indexet). Sehol egyetlen szót sem szól arról, hogy bizonyos körülmények esetleg korlátoz- nák ennek a próbának feltétel nélküli meg- követelését. Nem veszi eléggé figyelembe.

hogy az indexszámítás klasszikus kora óta bizonyos feltételek megváltoztak. Fisher ide—

jében ugyan kinek jutott volna eszébe, hogy a volumenindexek súlyaiként ne azokat az árakat használja, amelyeknek változását az árindexszel méri. Ma már azonban egyre gya- koribb, hogy a volumenindexek súlyaiként nemcsak valóságos. hanem számított, bizo—

nyos értelemben fiktiv árakat használunk (például az ingyenesen vagy kedvezményesen nyújtott termékek és szolgáltatások eseté- ben). Ugyanakkor viszont az árszínvonal vál—

tozás mérésénél továbbra is a valóságos árak változása érdekel bennünket, nem pedig a volumenindex számításához felhasznált ára- ké. Ilyen körülmények között természetesen

nem lehet megkövetelni, hogy a volumen- és az árindex szorzata kiadja az értékindexet.

A tényezőpróba szerepe ezzel nem tűnik el, de — legalábbis az ilyenfajta aggregátumok- nál -— egy technikai műveletté degradálódik.

Az opponens sajnálkozását fejezte ki amiatt.

hogy ez a gondolatkör kimaradt Köves disz- holott a gyakorlatban egyre nagyobb jelentőségűvé válik.

Mig a tényezőpróbával túlságosan nagylel- kű a disszertáns, egy másik követelménnyel, az ún. additív konzisztenciával —— mutatott rá az opponens —- meglehetősen mostohán bá—

nik. Az additív konzisztenciának, tehát annak a követelménynek, hogy az aggregáció kü- lönböző szintjének eredményei között szigorú összhang legyen, Köves nem adja meg a teszt vagy próba rangját. Ez talán még nem vol- na kifogósolható —- mondotta az opponens —, de hogy itt nemcsak egyszerű terminológiai problémáról van szó, az világosan látható a következő mondatból: ,,Jó tudni. hogy mi- lyen formulát kell alkalmazni, ha azt akarjuk, hogy az additív konzisztencia fennáljon, de ez a tulajdonság nem a formula minőségének jelzője". Ezzel a megfogalmazással nem ért egyet. Ahhoz, hogy meg tudjuk mondani, mi—

lyen követelményeket kell támasztanunk az indexekkel szemben, abból kell kiindulnunk, milyen funkciókat töltenek be ezek a mérőszá—

mok. A népgazdasági mérlegnél nagy szere—

pe van a mérlegegyensúlynok, a részek és az egész közötti additív kapcsolatnak. Követke- zésképpen a népgazdasági mérleg-aggregá—

tumok dinamikai vizsgálatánál sem közöm—

bös, hogy ezeket a kapcsolatokat meg tud—

juk—e őrizni vagy sem. Az a módszer, amely meg tudja őrizni, jobb mint —- ceteris pari- bus -— egy olyan módszer, amely erre nem képes. Ilyen meggondolásból az additív kon- zisztencia is egyik minőségi jelzője az inde- xeknek. ami abból is kitűnik, hogy az egész világon — legalábbis a népgazdasági mérle- gekkel, nemzetgazdasági számlarendszerek- kel kapcsolatban —- olyan indexformulákat al—

kalmaznak. amelyek viszonylag hosszabb (kb.

5—10 éves) időszakaszokon belül megőrzik ezt az additív konzisztenciát.

Az opponens hangsúlyozta: ,,Általánosság- ban is valamivel rugalmasabb lennék, na—

gyobb teret engednék meg az egyes formu- lák tulajdonságainak az adott index funkciói tükrében történő mérlegelésére. A magam részéről védhetőnek tekintem statisztikai rend—

szerünknek azt az első ránézésre elég követ- kezetlennek látszó vonását, hogy nem ugyan—

azt a formulát alkalmazzuk minden gazda- ságstatisztikai aggregátumnál. Abból például, hogy a népgazdasági mérlegnél általánosság—

ban nem a láncmódszert s nem is a Fisher—

formulát alkalmazzuk, nem következik az, hogy bizonyos számításoknál ne részesít-

hessük ezt az eljárást előnyben."

SZEMLE

311

Végül megismételve opponensi véleménye summázatát, az opponens kijelentette: ,.Kö- ves Pál munkája az indexelmélet eddigi leg—

jobb alkotásaival vetekszik. s meggyőződés—

sel javaslom a Tudományos Minősítő Bizott- ságnak, hogy számára a tudományok dokto—

ra fokozatot adja meg."

KÁDAS KÁLMÁN OPPONENSI VÉLEMÉNYÉBÖL

Az indexelmélet és indexszámitás kérdései—

nek aktualitását és fontosságát számos té- nyező igazolja. Éppen most van például a Physica Verlag (Würzburg) nyomdájában egy 760 oldalas hatalmas angol nyelvű munka, a berkeley—i és karlsruhei egyetemek professzo—

rainak tollából, ,,Economic lndices" címmel, amely a gazdasági indexek axiomatikus meg- alapozásától kezdve azok gazdasági—dina- mikai formulázásán keresztül a matematikai közgazdaságtani kapcsolódásokig, mintegy 30 neves szerző tanulmányában tárgyalja a téma számos vonatkozását.

Köves Pál értekezésének első oldalain vi—

lágosan és tömören leszögezi: ,,Értekezésem- ben az indexelmélet közgazdasági és statisz- tikai elméleti, valamint statisztikai módszer—

tani, matematikai statisztikai kérdéseivel kivá- nok foglalkozni. mindezen belül jelentős súly- lyal a súlyozással vagy — általánosabban fo—

galmazva — az indexformula-problémával: a formulának az általa tükrözni hivatott köz- gazdasági valósághoz való viszonyával. Meg- győződésem ugyanis, hogy az indexszámitás egész problematikája fontos és aktuális kér- déskör. és ennek alapvető tudományos kér- dései képezik értekezésem tárgyát". Az érte—

kezés felépítésében is kifejezésre jutnak e fő célkitűzések. Alkalmas rendszerezésben kiin—

dul a viszonylag egyszerűbb indexformulák- ból és generációról generációra fejleszti azo—

kat, miközben indexeivel mind jobban meg- közelíti a számszerűen ábrázolni kívánt köz- gazdasági valóságot, illetve a közgazdasági (például általános ánláltozási) folyamat ala- kulását, először ún. kétpozíciós. majd több—

pozíciós formában. Hasonlóképpen kivánja modellezni az ár—. érték- és ún. volumenin- dexek jól ismert összefüggése alapján, önál—

lóan is, az általános volumenalakulást.

Helyesen világítja meg a formula (súlyo- zás) megválasztásának szerepét az árszínvo- nal—, illetve a volumenalakulás mint gazda- sági folyamatok számszerű tükröztetése szem- pontjából. Szerencsés kézzel nyúl az egyes formulák összefüggéséhez. Az additív és mul- tiplikatív algebra helyes alkalmazására és öt- vözésére vizsgálataiban mindvégig nagy gon-

dot fordít.

.ló statisztikai és közgazdasági érzékkel so- rakoztatja fel a különböző indexpróbákat (teszteket). és tüzetesen elemzi az azokból Ie—

szűrhető különböző minősítéseket. Eközben

korrekt módon tiszteletben tartja az ismert szaktekintélyek tudományos és módszertani felfogásait, eredményeit és érdemeit, de meg- alkuvás nélkül kritizálja, ahol ezt szükséges—

nek tartja. az egyes megállapításokat. Ha- sonlóképpen jár el más vonatkozásokban is, kiemelten szem előtt tartva a kezdetben (meg- adott célokat szolgáló) empirikus indexszá—

mításokból kifejlődött, később a statisztikai indexelmélet által megalapozottan származ- tatott indexek nemegyszer igen gazdag köz- gazdasági információs tartalmát. élesen szem—

be szállva azonban a magát közgazdasági.

illetve gazdaságtudományinak nevező index—

számítási irányzat saját eredményeit több- nyire túlértékelő felvetéseivel. Sorra elma- rasztalja azokat a kísérleteket. amelyek a statisztikai indexelmélet eredményeit — gyak—

ran leértékelő jelleggel — szembe kívánják állítani a közgazdasági valóság helyesnek te- kinthető modellezésével, illetve indexekkel va-

ló tükröztetésével.

Akár az árszínvonal. akár a volumen fo- galmát nézzük, mindkettőt erősen absztrakt, sőt — mondhatni —— mesterségesen kialakított fogalomnak találjuk. Ennek ellenére szüksé- ges közgazclasági kategóriák. Az árszínvonal fogalma nagy határozottsággal az ún. forgal- mi egyenlet, illetve a mennyiségi pénzelmé—

let felvetődése kapcsán kapott konkrétabb közgazdasági szerepet. A fogalom tartalmá- nak az igazi érzékeltetésénél azonban ez a koncepció az árindexelméletre hagyatkozott.

Amikor tehát Divisia differenciális származ- tatású —— szekvenciális — índexeinek kialakítá—

sánál a forgalmi egyenletből indult ki, eljá- rása nem tekinthető módszertanilag erőlte—

tettnek. Jóval bonyolultabb a helyzet a volu—

men fogalmával. A több különböző terméket magában foglaló halmazt pénzben. árakon hozzuk közös nevezőre. Csakhogy az árará- nyok változása esetén még változatlan ár- színvonal mellett is más lesz ugyanazon áru-, illetve használati értékhalmaz pénzértékben kifejezett nagysága. miközben az általa lehe—

tővé tett szükségletkielégítés foka nem válto—

zik. A hasznossági függvénnyel operáló köz—

gazdászok felfogása szerint a jószághalmaz egyes elemei cserélődhetnek, fontos, hogy összhasznosságuk ne változzék, tehát a szük—

ségletkielégités szempontjából egyenrangú- ak, illetve a választás szempontjából indiffe- rensek legyenek. A polgári közgazdaságtane nak a szerző által is hivatkozott képviselői (elég korán már maga Pareto is) ilyen és ha- sonló meggondolásokra alapozzák az indiffe—

rencia vonalak, illetve felületek fogalmának a felhasználását az indexszámitások ún. köz—

gazdasági megalapozásánál, akár ún. homo—

tetikus, akár nem homotetikus (Samuelson

és Swamy terminológiája) haszonfüggvények-- ről is van szó. Sőt tovább mennek (példám Ragnar Frisch 1932—ben megjelent munkájá-

ban). az említett hasznáiati értékhalmaz kép- viselte reáljövedelmi szintet ún. pénzflexibili- tási értékekkel számszerűen jellemezni is ki- vánják, mondván, hogy gazdaságpszicholó- giai aspektusban ez a fogalom egyúttal a gaz- dálkodó egyének gazdasági viselkedését és egyben életszínvonalát is jellemezheti. Nyil- vánvaló, a számszerűsítés tekintetében kar- dinális felfogásról van szó. Sokkal realiszti- kusabb a jelölt meghatározása. amikor a használati értékhalmaz ,,gazdasági" volume- nét az általa lehetővé váló szükségletkielégí- téssel, illetve annak fokával, mértékével gon—

dolja tükröztetni.

Egyet kell érteni a jelölttel - hangsúlyoz—

ta az opponens -, amikor az indexszámítási elmélet és módszertan eddigi fejlődésének betetőzését egy integrált indexelméletben látja. amely —- kellő kritikával — magába öt—

vözné az indexelmélet és az indexszámítás eddigi valamennyi eredményét.

Az indexek — adott feltételezések mellett

— formalizált modelljei a gazdasági valóság—

nak. A modellezés tökéletesebbé válása ter—

mészetesen egyre több lehetőséget ad a va—

lóság pontosabb megközelítésére. A tudo- mányok fejlődése, ha néha ciklikusan is, jó- részt ezt az utat járja be. A statisztikai in—

dexelmélet fejlődése esetén is voltaképpen erről van szó. Az értekezés sok segítséget ad ehhez a fejlődéshez. Voltaképpen kodifikálja az ismert — és általa logikusan rendszerbe foglalt —— indexformulák összehasonlító érté—

kelését.

Az indexszámítás -— különösen az árinde- xek — közgazdasági megalapozásánál az ár- elméletre is joggal lehet támaszkodni. így például a jelölt által is sokszor hivatkozott negatív korreláció az áru mennyiségének és árának alakulása között, nyilván a keresleti ár—mennyiség összefüggés megnyilvánulása.

A pozitív korreláció pedig a kínálati ár és mennyiség közötti összefüggést fejezi ki, a- mely különösen viszonylagos áruhiány esetén érvényesül. amikor a fogyasztók áremelkedési anticipációi is alátámasztják ezt. például

közvetlenül a háborúk után.

Csak helyeselni lehet — mondotta az oppo—

nens —, hogy a jelölt a két- és többpozíciós intertemporális összemérést lehetővé tevő in- dexszámítás analógiájára tárgyalja az inter- regionális. sőt nemzetközi összemérést le- hetővé tevő két- és többpozíciás indexszámí- tást is. E tekintetben joggal lehetne támasz- kodni a területi kapcsolatok és fejlesztés gaz—

daságtanára.

Az opponens véleménye szerint kár, hogy a termelékenységi indexek számítására és a ve- le kapcsolatos kérdésekre az értekezés — va- lószínűleg a már így is nagy terjedelem mi- att — nem tér ki. Helyenként pedig mintha túl sok teret szánt volna egyes kérdések rész- letekbe menő tárgyalásának, ami azok meg-*

világítását kétségkívül elősegítette, de néha

túlzásokba esett. *

lgen hasznosan egészítette ki a jelölt gon—

dolatmenetét az egyes tormulatípusak fel- használásával számitott konkrét indexszc'imok értékelő egybevetése. igy az egyes index- próbák alkalmazása és értékelése is jóval

szemléletesebbé vált. ,

Végül az opponens kijelentette: ,iJavasrlom Köves Pálnak a közgazdaságtudományok doktora cim odaítélését. Egyúttal javaslom a maga nemében ritka nagy szakmai értéket képviselő műnek — bizonyos kiegészítések u—

tán -— lehetőleg egy világnyelven való meg—

jelentetését, tekintve, hogy magyar nyelvű ki- adásához a hazai olvasóközönség eléggé szűk körű lenne."

MARTON ADAM OPPONENSI VÉLEMÉNYÉBÖL

Köves Pál nagyon aktuális témát választott disszertációja tárgyául. Az indexelmélet a ma- ga ellentmondásosságában időről időre éles vitákat robbantott ki mind Magyarországon, mind külföldön. Köves Pál egyedülálló átte- kintését és rendszerbefoglalását adja az egész világon fellelhető szakirodalomnak.

A mindennapos gazdasági elemzés szinte elképzelhetetlen az árváltozások mértékének ismerete vagy a volumenalakulás mérése nél- kül. Az értekezésből nagyon világosan látha- tó, milyen nagy határok között változhatnak az árindexek attól függően. hogy milyen for-

mulát választottunk.

Az opponens megállapította: az értekezés logikus rendszerben tekinti át az indexszá—

mítás egész történetét a legegyszerűbb for- muláktól a legbonyolultabbakig haladva. ls- merteti az indexszámítás különböző elméleti irányzatait (az eloszlás. a próba és a közgaz- dasági szemléletű irányzatokat), és a hagyo—

mányos időbeni összehasonlítások logikai rendszerét kiterjeszti a térbeli összehasonli—

tásokra. A disszertáció módszere rendkívül szemléletes, mivel az elméleti vizsgálódáso—

kat összeköti a gyakorlatból vett valóságos adatokon alapuló számpéldák kísérleti jelle- gű szisztematikus vizsgálatával. A jelölt meg- alkotta az indexformulák családfáját. amely—

ben 3 generációt különböztetett meg (súlyo- zatlan, súlyozott és keresztezett formulká), va- lamint additív és multiplikativ felépítésű far- mulákat.

Nagyon érdekes. figyelemre méltó és meg- győző az additív felépítésű formulák közgaz- dasági tartalmának értelmezésével kapcsola- tos fejtegetés (3.1. fejezet). Birálja a jelölt azt az elterjedt nézetet, hogy a közgazdasá—

gi tartalom az egyszerű szemléletes interpre- tálhatósággal egyenlő. (Ebből a szempontból különösen a multiplikatív jellegű formulákat szokták elmarasztalni) Vilá osan kifejti, hogy a második generációból a armadik generá—*

SZEMLE

313

cióba lépve nem elveszítjük a lábunk alól a közgazdasági talajt, ellenkezőleg (pont úgy.

mint az elsőből a másodikba lépve) még mé- lyebbre eresztjük az indexszámítás gyökereit.

Az additív felépítésű formulákat vizsgálva bevezeti a két fokozatú F-formulát (3.3.2. fe- jezet), amely bizonyos mértékig kiküszöböli a Fisher-formula azon hiányosságát, hogy ré- tegezés, illetve csoportosítás esetén a részek Fisher—formulája megsérti az átlagpróbát. A gondolat figyelemre méltó, ámde az így fel- épített index attól is függ. hogy milyen ré- tegekből indulunk ki, mi a ,,szerkezete" a két- fokozatúságnak. Ez viszont azt ímplikálja, hogy létezik egy elvileg legjobb csoportosí- tás. amelyből kiindulva a globális árindex egyértelműen definiálható. llyen csoportosítás létezését vagy legalábbis gyakorlatilag meg- határozható voltát nem lehet bizonyítani.

Ezen túlmenően mindenképpen szembekerü—

lünk azzal a problémával, hogy a gyakorlati munka során egyidejűleg több irányban, többféle csoportosításban kell árindexeket számítani. lgy pedig ismét előállhat az átlag—

próba megsértése, ami a gondolatmenet ki—

indulópontja volt.

A tanulmány 3.5. fejezete az aszimmetri- kus indexformulákkal foglalkozik, amelyekben nem lehet minden további nélkül felcserélni a g és a p szimbólumokat. Részletesen tár- gyalja a Geary—Khamis- és az lklé-féle for- mulákat, és megemlíti a közömbösségí gör- béken alapuló közgazdasági indexek hasonló tulajdonságait is. Az opponens megállapítot- ta, hogy azt az érvelést, amely szinte állást foglal az aszimmetrikus formulák mellett. el—

lentmondásosnak érzi, mivel a jelölt később határozottabb olyan kérdésben. amikből köz—

vetetten 'az aszimmetrikus formulák elvetése következik.

A Divísia-índex közgazdasági értelmezésé- nek megvilágítása során használt ,,történel—

mi index" kifejezéssel kapcsolatban merülfel először a disszertációban a hosszabb idősza- kok összehasonlításának értelmezési kérdése.

Ezek a fejtegetések az opponens véleménye szerint nem elég meggyőzők, s főként nem jelzik a megoldás mikéntjét. .,Nem gondolok másra, mint például az iparcikkek árindexe- inek 20 éves idősorára, amit láncmódszerrel számítottunk ki. Az egyes láncszemek úgy- ahogy jól jelzik az évenkénti árváltozásokat a reprezentáció folyamatos bővítése mellett.

Mit jelent azonban közgazdaságilag a 20 éves bázisindex, amikor a termékek szinte teljesen kicserélődtek?" — mondotta az op-

ponens.

lgen szemléltető és fontos előrelépést je- lent a próbákkal és másfajta követelmé- nyekkel kapcsolatban a generáció fogalmá—

nak bevezetése. Az opponens hangsúlyozta, helyesen mutat rá Köves a közgazdasági tar- talom iránti igény olyan megfogalmazására,

hogy az indexformula adatbázisa minél mé—

lyebben gyökerezzék az indexszámítás tár- gyának megfelelő közgazdasági valóság ta- lajában, s az alkalmazott formula generáció- száma legyen minél több. lgy jutnak kifeje—

zésre leginkább a közgazdasági valóság ér- tékviszonyai.

Az opponens jelentősnek minősítette az in- dexelméleti irányzatoknak a közgazdasági valósághoz viszonyított elemzését a disszertá- cióban. Köves Pál elveti az indexelmélet ma- gát közgazdaságinak nevező irányzatát, amely - mint kifejti — nem más mint egy bi- zonyos közgazdasági elmélet fellépése.

Mint a tézisekben is olvasható, az index- számítás koncepciója csak egy bizonyos fokig közelíthető a közgazdasági valósághoz. Az indexelmélet művelői akkor oldják meg ,.tö- kéletesen" feladatukat, ha eddig a pontig egzakt módon eljutnak, vagyis pontos ma—

gyarázatot adnak a közgazdasági valóság és az indexszámítós alapgondolata közötti diszkrepanciára. Nincs tehát abszolút érte- lemben vett ,,tökéletes index". A disszertá—

ciónak ezen a pontján az opponens vélemé- nye szerint indokolatlanul bizonytalanná, erőtlenné válik az érvelés. Úgy tartja, bát—

rabban ki lehetne mondani —— hiszen az egész munka ékesszóló bizonyítékul szolgál —, hogy az árváltozás (illetve a volumenváltozás) mé- résének nincs egyértelmű és ellentmondás—

mentes megoldása. Csak kompromisszum van, amit a különböző szubjektív ítéletek megle- hetősen nagymértékben befolyásolnak.

Az opponens utalt két olyan fontos gyakor- lati kérdésre, mellyel nem találkozott a dísz—

szertációban.

1. A magyar külkereskedelmi árindexeketa Fisher-formula alapján számítjuk ki. A bázis mindig az előző év, az idősorok összeállítása láncmódszerrel történik. 1970 és 1977 között a világpiacon igen nagy változások következ- tek be. A tőkés devizákért vásárolt élelmi- szerek behozatali ára 7 év alatt megkétszere- ződött. E mögött alapvetően néhány cikk.

úgy mint a cukor. a takarmányok, a kakaó és a kávé árának emelkedése húzódik meg, amely árak azonban nem egyszerre, nem ugyanabban az évben változtak. Mivel az egyes években különböző tényezők hatására az árak és volumenek között pozitív korrelá—

ció érvényesült, a volumenek változása az egyes lóncindexeket meglehetősen megnö- velte. lgy a láncindexek szorzataként előállí—

tott 1977/1970-es élelmiszer behozatali árin- dex magasabbnak mutatkozott. mint az egyes cikkek 1977/1970-es egyedi árindexeí. Követ- kezetesen használt harmadik generációs ár- indexformulával ezt az ellentmondást nem le- het feloldani. Abban az esetben ugyanis, ha az árucsoport bázisindexét az egyedi indexek bázisindexeiből számítanánk ki, akkor a ki- maradó cikkek. valamint a volumenek szóró-

dása miatt az egyes évek láncindexei válná- nak meghatározatlanokká, illetve mindig má- sok és mások lennének attól függően, hogy mikor milyen idősor alapján számolunk. Nyil—

vánvaló, hogy a gazdasági elemzés céljára nem nélkülözhető az egyértelműen definiált, az adott két év konkrét forgalmához kapcso-

lódó láncindex,

2. Másfajta problémával találkozunk az idényáras cikkekkel kapcsolatban. Havonta számolnak ún. piaci árindexeket az év elejé- től az adott hónapig eltelt időszakra, vala- mint negyedévenként az egyes negyedévekre vonatkozóan az előző év azonos időszakához viszonyitva. Tekintettel az idényáras cikkek felhozatalának és árának rendkivül nagymér—

tékű időjárás-érzékenységére, gyakran előfor- dul, hogy a negyedéven belül az egyes hó—

napok árindexei mind vagy alacsonyabbak, vagy magasabbak, mint a negyedév egészé- nek árindexe. S ez így helyes. Más kérdés.

hogy a változó és változatlan állományú in- dexek játékát nem ismerő felhasználók ilyen esetben általában csodálkoznak. Olyan köz- gazdasági realitással állunk itt szemben, amely bármely ,,józan", (: súlyszámok válto- zásait is figyelembe vevő indexformulával el- lentmondásosnak tűnő eredményt ad.

Az opponens megjegyezte: ,,E két példával azt szerettem volna illusztrálni, hogy az egy—

séges integrált indexrendszer keretében is kell bizonyos kompromisszumokat, sőt az in—

dexszámitás elméletében nem járatos köz- gazdász felhasználók számára ellentmondá- sos megoldásokat vállalni."

Végül véleményét összefoglalva megállapi- totta: .,Kritikai észrevételeim nem teszik két- ségessé a disszertáció alapvető érdemeit, amelyek közül az indexelmélet teljes körű rendszerezését és az indexek közgazdasági értelmezését tartom a legnagyobb jelentősé- gűnek. Javasolom Köves Pálnak a tudomá—

nyok doktora fokozat megadását."

KÓVES PAL VALASZABÓL

,.Az opponensi vélemények közül három kérdéskör kínálkozik vitára: 1. az összehason- líthatóság korlátai, 2. az indexpróbák és egyéb követelmények figyelembevétele, 3. a tökéletes indexre vonatkozó nézetek.

Az összehasonlíthatóság kérdése úgy me- rül fel, hogy vajon — tekintettel a termékek kicserélődésére —- jogosult—e (: nagyobb idő- távlatú indexszámítás. A ,,történelmi index"

kifejezés F. Divisiától, i925-ből származik.

Kétségtelen. hogy a volumen változását akkor legkönnyebb mérni, ha meghatározott minő- ségű termékmennyiségek együttes változat- lan áras értékét tudjuk hosszabb időn át ki—

számítani. Amíg a termékcserélődés lassú, addig ez különösebb nehézség nélkül meg- oldható, s ez olyan nézet, szemléletmód ki—

alakításához vezet, hogy a volumen nem is más, mint a tételenkénti számítással nyert változatlan áras érték. Hasonlóan alakult ki az a képzet is. hogy az árszínvonal azonos a rögzített mennyiségekre vonatkozó összérték—

kel. Holott a volumen és az árszínvonal — mint arra Kádas Kálmán is rámutat — eleve absztrakt fogalmak, amelyek természetesen a közgazdasági valóságot tükrözik.

A gazdaságtörténészeket valószínűleg az is érdekli, hogy a mohácsi vész idejéhez képest a fogyasztás volumene hogyan változott. A magam részéről a ..történelmi index" iránt nem a történelem miatt érdeklődöm, hanem a jelen és a jövő indexszámítása szempontjá- ból. A mohácsi csata idején a szükségletek fő kategóriái ugyanazok voltak, mint ma:

élelmezés, ruházkodás, közlekedés, ellensé—

ges támadás elhárítása stb. Az adott fajta szükséglet — valamilyen szinten — XVl. és XX.

századbeli termékekkel egyaránt kielégíthető.

Nem lenne könnyű az élelmiszerfogyasztás összehasonlitása sem, de bizonyára még ne- hezebb lenne a XVI. és a XX. századbeli fegyvereké. Az utóbbi összehasonlítást meg- könnyítené, ha hadtörténeti korszakok soro- zatán keresztül hajtanánk végre. A fegyverek

—— hadiipari termékek — kicserélődése nyilván a fegyverek hatékonyságának, a ,,szükség—

letkielégités" fokának növelése érdekében ment végbe. Hasonló a helyzet a fogyasztási Cikkek területén is. A termékek kicserélődnek.

de a ,,volumen" nem cserélődik ki. A termék- cserélődés fenyegető réme előtt nem kell le- tennünk a fegyvert. A volumenindex értelme hosszabb távon elvontabbá válik (..csak" vo—

lument fog jelenteni), pontatlanabb is lesz az index. de talán csak annyival, mint ameny- nyivel a pontosság iránti igényünk is csök- ken a nagyobb távlatra vonatkoztatva... A termékcserélődés gyakorlati nehézségeket okozhat, de elví akadályt nem jelent. A lánc—

indexek alkalmazása nemcsak elméletileg oldja meg a problémát. hanem a gyakorlati

nehézségeket is csökkenti.

Áttérve (: második kiemelt kérdéskörre az indexpróbók és egyéb követelmények figye—

lembevételére, először a tényezőpróbához szeretnék megjegyzést fűzni. Ha a volumen- és árindexet nem pontosan ugyanazon a és p adatokkal számítják, akkor természetesen nem kell megkövetelni, hogy a volumen- és árindex szorzata pontosan egyenlő legyen az értékindexszel. Ez azonban nem a tényező- próba elvetését jelenti. A valóságot ilyenkor is azok a formulák tükrözik jól, amelyek az alapvető próbák — köztük a tényezőpróba —- szempontjából korrektek. Az analitikus és deflátor árindexek megjelenése véleményem szerint nem érinti az indexelméleti értelem- ben vett tényezőpróba jelentőségét.

Drechsler László véleménye szerint mosto—

hán bánok az additív konzisztencia követel—

SZEMLE 315

ményével. Ismerem a mérlegek készítésében és elemzésében érdekelt statisztikusok. köz- gazdászok aggályait a változatlan áras mér- legek és az indexek összhangját illetően. Ezt a körülményt nemcsak az érvelésnél vettem figyelembe, hanem erőfeszítéseket tettem a gyakorlati probléma megoldása, illetve csök- kentése érdekében is. Ezért kidolgoztam a kétpozíciós Fisher—formula és a változatlan áras mérleg összhangba hozatalának mód- szerét. Ez a módszer több időszakra számí- tott bázisindexek esetében is alkalmazható.

Azt hiszem, hogy nézeteltéréseink (: közvetlen gyakorlati konzekvenciák oldaláról nem szá- mottevők, inkább csak az az elméleti jellegű eltérés marad fenn közöttünk, hogy az addi- tív konzisztenciát elismerjük—e az indexpró- bákkal egyenértékű követelménynek.

A gyakorlat és az elmélet ,,párbeszédé'oen"

valamilyen rendet kell tartani. A gyakorlat eredeti kérdése — amellyel az indexelméletet életrehívta —- az volt, hogy ,,miként mérhető az árszínvonal. illetve a termelés, a fogyasz- tás stb. volumenének változása (térbeli kü- lönbözősége)?". Az indexelmélet válaszolt a gyakorlat kérdésére és megfogalmazódtak azok a tesztek is. amelyeknek a valóságot jól tükröző indexformulák többé—kevésbé ele- get tesznek. Miután az indexszámitás mód- szerét kidolgozták, alkalmazói arra is rájöt- tek, hogy a dinamikus vizsgálat összekap—

csolható a statikus struktúravizsgálattal, ha csak nem kerül sor komplikáltabb formulák alkalmazására. Véleményem szerint nem te- kinthetünk a gyakorlat eredeti kérdésével egyenértékűnek egy olyan újabb kérdést.

amelyik nem tartja kellőképpen tiszteletben az eredeti kérdésre kapott választ. Az eredeti kérdésre adott válaszból ugyanis kiderül, hogy például volumenindexet számítva az ár- szinvonal változását kiküszöbölve az egysze- rűbb formulák az árarányokat is rögzítik a változó mennyiségek és változó mennyiségi arányok mellett, ami ellentmond a közgaz- dasági törvényszerűségeknek. Értekezésem utolsó pontjában — tehát kiemelt helyen — ,,hitvallást" fogalmaztam meg, mely szerint a statisztikus feladata. hogy a .,megrendelő"

által kívánt feltételeknek megfelelő módszert bocsásson rendelkezésre, de a szakmai be—

csület azt is megköveteli, hogy figyelmeztes—

se a ,,megrendelőt", ha kívánsága a torzítás szükségszerű bekövetkezésének veszélyét rejti

magában.

A változatlan áras mérlegekre szükség van, de nem szabad megfeledkezni korlátairól. A cserearányindexek alkalmazásával például a közgazdasági elemzés gyakorlata felismerte, hogy egymásból kivonható aggregátumok (mint amilyen az export és az import) elem—

zésénél milyen fontos a két aggregátum kö- zötti árarányváltozások szerepe. Arra is fel kell készülnünk, hogy az összeadható aggre-

gátumok közötti kollektív árarányváltozások problémájával is meg tudjunk birkózni. Ez is egy adalék ahhoz, hogy miért nem tekintem a változatlan árakhoz kötött additív konzisz- tenciát elméleti értékű gyakorlati követel-

ménynek.

A harmadik kérdéskörrel, a tökéletes index—

formula témájával mindhárom opponensem foglalkozott. Kádas Kálmán szerint az enyém- nél bizakodóbb álláspont is indokolt lenne.

másik két opponensem viszont a tökéletes in- dex lehetetlenségének határozottabb kimon-

dását kéri számon.

Ha az indifferencia-görbéken alapuló irányzatot (mely szerint sokféle tökéletes in—

dexformula képezhető a felismert fogyasztói preferenciáktól függően) figyelmen kívül hagyjuk, a két vagy több diszkrét pozícióra vonatkozó adatokon nyugvó lehetséges for- mulák körére nézve bizonyítottnak tekinthet—

jük, hogy tökéletes, minden lehetséges igény- nek megfelelő indexformula nem szerkeszt- hető. Ha folytonos idősorokat tételezünk fel, akkor a Divisia-indexre is gondolni kell. me- lyet bizonyos ,,hátsó gondolatokkal" rekesz- tettem ki abból az indexvilágból. amelyre nézve elintézettnek tekinthetjük a tökéletes—

ség hiányát. A Divisia—indexről is tudjuk. hogy nem tökéletes, hiszen megsértheti az átlag- próbát, két végpont között számítva más-más értéket ad attól függően, hogy a két végpont között mi történt. Ha azonban integrált in- dexelméletben gondolkodunk — és erre vo- natkozó elképzeléseimet egyik opponensem sem vetette el —, akkor kiderülhet, hogy a va- lóságos gazdasági folyamatok .,hajlamosak"

arra. hogy a Divisia-index potenciális hibájá- nak realizálásáról ,,lemondjanak". Az ilyen ,,jószándékú" aggregátumok világára gon- dolva nyilváníthatnánk ,.feltételesen tökéle- tesnek" a Divisia-indexet. És innen visszate- kintve a diszkrét pozíciók adataiból számitott indexekre. azt mondhatjuk. hogy azok már csak azért sem tökéletesek —— még feltétele—

sen sem -—. mert az alapadatok ki vannak szakítva a nem akármilyen struktúrájú folyto- nosan mozgó aggregátumból. Az előbb em- lített ,,hátsó gondolat" az volt, hogy a Divi- sia-index nem tökéletes volta. valamint a diszkrét pozíciók adatain alapuló formulák tökéletlenségei között minőségi különbség

van.

Igazat kell azonban adnom opponenseim—

nek, ha az itt vázolt gondolatoknak érteke—

zésem bővebb keretei között adott magyará—

zatát erőtlennek találták. lgazat kell adnom Drechsler Lászlónak. ha terminológiámat bi- zonytalannak érezte. Most megkísérlem leg- alább ezt a bizonytalanságot megszüntetni.

Ezúttal egyértelmű különbséget teszek az

előbbiekben definiált .,feltételesen tökéletes"

index, valamint ennek -— az adott aggregá- tum tulajdonságaitól és a rendelkezésre álló

adathalmaz bizonyos jellegzetességeitől füg—

gő — legjobb közelitései mint ,.viszonylag legjobb" indexformulák között.

Feltétel nélkül tökéletes index nincs, nem is lesz, de a formulakérdésnek kell legyen és lesz is tökéletes, egzakt megoldása. A már a XIX. században is pedzett, a XX. században igen sokat vitatott formulakérdést nem ad- hatjuk át megoldatlanul a XXI. századnak.

Remélem. hogy álláspontom bizakodóbb is és a tökéletes indexet kategorikusabban ta—

gadó is lett egyidejűleg, opponenseim ellen- tétesnek látszó kívánságai szerint."

A BlRÁLÓ BIZOTTSÁG HATÁROZATA

A Bíráló Bizottság egyhangúlag javasolta Köves Pál részére a közgazdaságtudományok doktora cim odaítélését.

Az indokolás szerint az értekezés a jelölt—

nek az indexelméletben és módszertanban végzett több mint két évtizedes nemzetközi- leg is elismert intenzív kutatómunkájának összefoglalását és továbbfejlesztését nyújtja.

Áttekintette, rendszerezte és kritikailag érté- kelte a nemzetközi és a hazai irodalomból ismert minden e témával foglalkozó nevesebb

szerző nézeteit. Külön említendő érdeme a!

értekezésnek. hogy sikerült közös nevezőre hoznia és egymással szembesítenie a külön- böző szemléletű. legtöbbször szinte más—más.

nyelven leirt indexelméleteket, s ebben jóval;

messzebbre jutott, mint bárki más az eddigi—

iszakirodalomban. Kutatásai közben eljutott az indexgenerációk fogalmához és rendsze- réhez, ami a jelölt figyelemreméltó új tudó—

mányos eredményének tekinthető.'A jelölt meggyőzően foglal állást az alkalmazandó;

indexrendszer kérdésében. a gyakorlat szá- mára ezzel igen fontos útmutatást ad. A bi- zottság úgy véli, hogy ezzel a tanulmánnyal sem zárulnak le a hazai és a nemzetközi in- dexelméleti viták. kétségtelennek tartja azon- ban, hogy Köves Pál új eredményeivel szá- mottevően segíti a tudományos tisztánlátást és gazdagítja az indexelméletet.

!

A Bíráló Bizottság és a TMB Közgazdaság—

tudományi Szokbizottságának javaslata alap—

ján az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága Köves Pált érdemesnek találta a közgazda—

ságtudományok doktora tudományos foko- zatra.

MAGYAR SZAKIRODALOM

SZOCIÁLPOLITIKA.

ADATGYÚJTEM ÉNY

Munkaügyi Minisztérium. Budapest. 1978. 197 old.

A Munkaügyi Minisztérium Szociálpolitikai Főosztálya és Számítástechnikai Intézete a közelmúltban olyan adatgyűjteményt állított össze és adott ki, amely -— mint a kötet elő—

szava is hangsúlyozza — elsősorban a szoci- álpolitika területén dolgozók számára kiván- ja összefoglalni az eddig jórészt elszórtan megjelent vagy csak belső dokumentációk- ban megtalálható adatokat. A kötet tehát nagyrészt a Központi Statisztikai Hivatal. az Oktatási Minisztérium, az Egészségügyi Mi- nisztérium, a SZOT Társadalombiztositási Fő- igazgatóság. valamint a Munkaügyi Minisz- térium publikált kiadványain alapul. de ezen túlmenően számos olyan témát is tartalmaz.

amelyek eddig még nem voltak a nyilvános—

ság számára hozzáférhetők. Ebben az érte- lemben a kötet hézagpótló, és egy rendkívül széles körű anyaggyűjtés eredményeit foglal- ja össze első ízben áttekinthető, rendszere- zett formában.

A szociálpolitikai témakör heterogén és szerteágazó jellegén kívül a kötet tematiká- ját és szerkezetét érezhetően technikai szem- pontok (terjedelem, a rendelkezésre álló anyag összetétele) is befolyásolták. Feltehe- tően ezzel magyarázhatók a kötet egyes ki-

sebb egyenetlenségei, illetve a témakörök jelentőségével nem mindig arányos részlete—

zettsége.

Az I. fejezet (népesség és foglalkoztatott- ság) első része a népesség nem, életkor, te- lepüléstípus és terület szerinti részletezését tartalmazza, külön kiemelve a szociálpolitikai szempontból különösen fontos idős korúak.

illetve nyugdijas korúak adatait. Ugyanez a rész tartalmaz 2 kisebb táblázatot a vándor- lásokra vonatkozóan is; az ebben feltünte- tett megoszlási viszonyszámok információs ér- téke a témával egyébként nem ismerős ol—

vasó számára azonban viszonylag mérsékelt- nek tekinthető.

A foglalkoztatottsággal foglalkozó rész a munkaerőmérleggel kapcsolatos általános táblákon kivül figyelemre méltó adatokat tartalmaz egyrészt a nyugdijjogosultságot szerzett. de teljes körű munkaviszonyban to- vábbdolgozókra, másrészt a (részmunkaidő-

ben) foglalkoztatott nyugdíjasokra.

A nemzeti jövedelemre és felhasználására vonatkozó második fejezet inkább háttér in- formációt tartalmaz annak a néhány alapvető gazdasági mutatónak a felvázolásával, ame—

lyek a szociálpolitika bázisát és egyúttal kor- látait is illusztrálják. Közvetlenebb szociál- politikai jelentősége van a lakás, a közmű.—

az egészségügy és az oktatás témáival fag- lalkozó lll. fejezetnek, mely a szociálpolitika