A GAZDASÁGI ELÓREJELZÉS MÓDSZEREI A MASODIK VlLÁGHÁBORU ELÓTT*
DR. NAGY SÁNDOR
A konjun—ktúrokutatás és előrejelzés története a XIX. század közepéig nyúlik
vissza. Ekkor történtek ugyanis az első jelentősebb kísérletek arra, hogy a kon—
junktúroalakulás menetét a múltra vonatkozóan megmagyarázzák, és következteté—
seket vonjanak le a jövőt illetően.
Az eltelt közel egy évszázad során az előrejelzésre és elemzésre felhasznált módszerek jelentős fejlődésen mentek át. E fejlődési folyamat eredményeként ma már az előrejelzési módszerek igen széles skálája áll rendelkezésre.1
A konjunktúrakutatás, a gazdaságelméleti háttér fejlődésének egyes fázisai meghatározók az előrejelzési módszerek fejlődése szempontjából, 5 így azok perio- dizálásánál is alapul szolgálnak. mivel az esetek többségében a konjunktúraola—
kulás vizsgálatára felhasznált módszereket alkalmazták az előrejelzések készítésé—
nek céljaira is. Ha esetenként a két területen felhasznált módszerek nem is voltak azonosak. a konjunktúrakutotás módszerei meghatározták az előrejelzések kiala—
kításához felhasználható módszerek körét.
A gazdasági előrejelzés és részben a konjunktúrakutotás fejlődéstörténetét három fő időperiódusra lehet bontani.
Az első időszakot, amelyet barométer-korszaknak is neveznek, konjunktúra—
indexek és indexrendszerek. barométerek készítése jellemzi, bár kisebb jelentőség-
gel, de előfordul más, egyéb módszerek felhasználása is. E ikorszok az 1850—1880.
évekkel kezdődik, és az *1929—1933. évi nagy világválság kitörésével zárul.
A második időszak időrendileg a nagy gazdasági válság és a második világ-
háború közé esik. A korszakot a gozdaságelemzés területén a nemzetijövedelem—
számítás kibontakozása, a gazdasági életben pedig az állammonopolista tenden—
ciák erősödése jellemzi. E két tényező következtében az elemzések és előrejel—
zések során Keynes után azt próbálták megbecsülni, hogy az állami költségvetési kiadások változása milyen hatást gyakorol a nemzeti jövedelem alakulására.
A harmadik időszak. amelynek ismertetésére itt nem térünk ki, a második világháború befejezésével kezdődik, és egészen napjainkig tart. Ezt az időszakot
a nemzeti jövedelemre való folkozott támaszkodás, a strukturális vizsgálatok, vala—
mint az ökonometrioi módszerek és modellek fokozott térhódítása jellemzi, bár szé- les körűen felhosználásra kerülnek egyéb módszerek is.
' Ezúton is szeretnék köszönetet mondani dr. Kádas Kálmán professzornak és dr. Theiss Ede ny. egye- temi tanárnak. akik kritikus megjegyzéseikkel, tanácsaikkal értékes segítséget nyújtottak a dolgozat végleges
formájának kialakításához.
* A módszerek ismertetésével. értékelésével egy korábbi cíkkemben foglalkoztam. (Lásd: ,,A gazda- so'gi előrejelzés módszerei a fejlett tőkés országokban." Közgazdasági Szemle. 1969. évi 5. sz. 616—627. old.)
774 DR. NAGY SÁNDOR
A GAZDASÁGI EGYENSÚLY. ILLETVE A KONJUNKTÚRAHULLAMZÁS PROBLÉMÁJA A gazdaságelmélet egyik —— a konjunktúraalakulás előrelátása szempontjából -—
központi problémája a gazdaság egyensúlyának a kérdése. A polgári közgazda-
ságtan fejlődése során a gazdasági egyensúly, illetve a konjunktúraciklusok értel—mezése és kezelése több fázison ment át.
Megfelelő statisztikai adatbázis és egyéb rendszeres információk hiányában az előrejelzés és konjunktúrakutatás ,,őskorát" még nem jellemzik számszerű, kvan—
tifikált megállapítások, prognózisok. A kutatók rendszerint deduktív módon köze- lítették meg a problémát, azaz valamilyen hipotézis, illetve elmélet fényében igye- keztek választ adni a konjunktúraalakulás által felvetett kérdésekre. A dolgok ter—
mészetes rendjéből kifolyóan a figyelem elsősorban a válságjelenségek elemzés—e.
magyarázása felé fordult, s így az elméleteket is válsógelméletek összefoglaló né—
ven ismerjük.
A válságok problémája azonban nem egyforma súllyal jelentkezett. A polgári
közgazdaságtan klasszikusai, Adam Smith, David Ricardo, .lohn Stuart Mill és má-
sok tulajdonképpen nem foglalkoztak a gazdasági élet hullámmozgásaival, az idő—ről időre bekövetkező válságokkal. Elméletükben ugyanis nem a változó gazdasági jelenségekre koncentráltak hanem aztlkeresték, ami állandó. Úgy vélték, hogy a gazdasági folyamatok, a gazdasági erők a szabad verseny ,,áldásos működése" kö—
vetkeztében automatikusan biztosítják a gazdaság, a piac olyan egyensúlyát, amely egyben a közjó maximumát is jelenti. Ez a megközelítés lényegében véve statikus
szemléletet tükröz, mivel a gazdaság normális állapotának az automatikusan létre—
jövő egyensúlyi helyzetek egymásutánját tekinti. Ebből következően az egyensúlytól
való eltérés csak részleges és átmeneti lehet. ' *
A tartós egyensúlyzavarok lehetőségét csak néhány ,.eretnek"—nek 'számító klasszikus, T. R. Malthus, Sismondi és mások vetették fel. Bírálatuk középpontjában az egyensúlyi helyzet automatikus ,,beállásának" problémája állott.
A válságelméletek továbí fejlődésével kapcsolatban C. !uglar és ]. M. Clark nevét kell megemlítenünk, akiknek a tevékenysége eredményeként a figyelem egyre inkább a gazdasági tevékenység állandó mozgása, a konjunktúraci-klus alakulása felé fordult. A fejlődésnek ez az iránya már a dinamikus gazdaságelmélet előkészi-
téseként értékelhető. ,
A válságjelenségek elemzése azonban nemcsak elméleti előfeltevésevk szem-
pontjából történt meg. A konjunktúrakutatást kezdettől fogva jellemzi az. hogy a ku-tatások empirikus, azaz induktív aspektusból is megkezdődtek. A statisztikai adatszol—
gáltatás megindulása és kiszélesedése nagy lendületet adott ennek az irányzat—
nak. Az ide tartozó kutatók (Aftalíon, Spiethoff, később R. W. Babson) vizsgálatai- nál az induktív empirikus jelleg olyan erősen jelentkezett, hogy az elméleti meg—
fontolásokat is gyakran háttérbe szorította.
Különösen világosan tükröződik ez W. C. Mitchell, az amerikai institucionalista iskola?" prominens képviselőjének munkásságán, aki mérhetetlen idegenkedéssel Fogadta a tiszta elmélet tételeit, s ehelyett statisztikai és egyéb gazdasági, társa—
dalmi információk óriási halmaza segítségével kísérelte meg a konjunktúraciklusok szabályosságának és okainak a feltárását.
Ennek az irányzatnak a sikeres továbbfejlődéseként értékelhetjük W. M. Per—
sans, a Harvard barométer készítője munkásságát.
? Az institucionalizmus az elméleti kutatásokkal szemben a gyakorlati, empirikus elemzéseket sürgette.
Különös jelentőséget tulajdonított az intézmények ilyen szellemű vizsgálatának, mivel szerintük kop;
csolat van a kanjunktúraalakulás és az intézmények változása között. Ez az irányzat rokon a német köz- gazdaságtan történeti iskolájával.
A válságelmélet terén a továbbhaladást H. L. Moore munkássága jelentette.
Moore a Walras—féle elméletből. a közismert wairasfi szimultán egyenletrend-
szerből indult ki, amely a gazdaság statikus egyensúlyát irja le. Elgondolása szerint a különböző gazdasági jelenségek, változók trendjének megfelelő értékek mindig egy pillanatnyi egyensúlynak felelnek meg, mégpedig úgy, hogy ezek az értékek a Walras—féle egyenletrendszert elégitenék ki. Azt a problémát. hogy a valóságban trendtől eltérő értékeket figyelhetünk meg, úgy oldja fel, hogy szerinte, ha a tény—leges értékeket az ugyanarra az időpontra vonatkozó trendérték százalékában fejezzük ki, az így kapott viszonyszámok közötti kapcsolatokat a Walras-féle egyen—
letek adják meg. A konjunktúraalakulás dinamikus elmélete tehát a mozgó egyen- súly elvére épül. Az egyensúlyi helyzet ,,beállása" itt is automatikus, bár a szerző nem foglalkozik annak a megállapításával, hogy milyen tényezők függvényében alakul a trendvonal.
]. Schumpeter Moore—ral vitatkozva kifejti, hogy egyirányú haladás nem létezik, a gazdasági fejlődés mindig hullámmozgásból áll. Véleménye szerint a konjunk—
túraciklus empirikus tanulmányozásánál két egyensúlyi helyzet közé eső szakaszt kellene vizsgálni, nem pedig a fordulópontokat, ahogy W. C. Mitchell teszi. Az egyensúlyi helyzetek szerinte ugyanis nem mások, minta konjunktúragörbe inflexiós
pontjai.
Az eddigi konjunktúraelméletek két jellemző vonással rendelkeztek. Az egyik szerint létezik a gazdaságnak egy egyensúlyi helyzete, ahol a termelési tényezők kihasználása teljes. azaz nincs munkanélküliség, ha mégis van, ez átmeneti és elhanyagolható nagyságrendű. A trendvonal mentén például nincs. A másik vonás az, hogy ez az egyensúly automatikusan, a rendszer belső természetéből adódóan valósul meg.
]. M. Keynes munkássága, úttörő jelentőségű volt ebben a vonatkozásban a polgári közgazdaságtanban is. Amint erre a későbbiekben visszatérünk, elsőként3 vonta kétségbe, hogy a tőkés gazdaság egyensúlya az erőforrások teljes kihasz—
náltsága mellett jön létre, valamint azt. hogy ez az egyensúlyi állapot automati—
kusan következik be.
KONJUNKTÚ RABAROMÉTEREK
Az előrejelzésre felhasznált módszerek tekintetében az első időszak meg- lehetősen egységesnek tekinthető. A kezdeti időszakot az egyszerű aggregált kon- junktúraindexek jellemzik. A fejlődés útját a konjunktúraindex-rendszerek képezik.
A konjunktúrabarométerek mellett kisérletek történtek az áraknak és a diffúzió-szá—
mításoknak az alkalmazására is.
Egyszerű aggregált konjunktúraindexek
A fentiekben említett válságelméletek, amelyek a ciklikus ingadozásokat rész—
ben külső, nem gazdasági tényezőkre (napfolttevékenység. kedvezőtlen időjárás stb.), részben pedig belső, tehát gazdasági okokra (elégtelen fogyasztás, a gaz—
daság belső aránytalansága, túlzott mértékű p'énzkibocsátás stb.) vezették vissza, természetesen még nem jelentenek önmagukban véve előrejelzést. Azáltal viszont.
hogy a gazdasági élet mozgását jól-rosszul feltárták, lehetőséget adtak olyan ,,naiv"
3 Ebben az összefüggésben nem foglalkozom Marx munkásságával. aki Keynes! messze megelőzve be—
bizonyította, hogy a tőkés termelés alapvető ellentmondása (a társadalmi termelés és magán kisajátítás) elkerülhetetlenné teszi a válságok periodikus visszatérését, s végső soron a kapitalizmus hanyatlását, össze- omlásót és a szocialista. kommunista társadalom létrejöttét.
776 DR. NAGY SÁNDOR
előrejelzések készítésére. amelyek során a múltban érvényesült összefüggéseket egy- szerűen kivetitették a jövőre.
A XIX. század végére azonban a hivatalos adatszolgáltatói tevékenység nyo- mán több országban bőséges statisztikai anyag halmozódott fel. aminek követ—
keztében lehetővé vált a különböző 'konjunktúraelméletek mellett a konjunkturális jelenségek beható vizsgálata. a konjunktúrajelenségek mennyiségi, induktív ala—*
pokon történő elemzése is. (
Ez természetesen nagy lendületet adott az empirikus kutatásoknak, amelyek során a konjunktúrahullámzás törvényszerűségeít a jelenségek egyedi vizsgálata.
elemzése alapján kísérelték meghatározni. Kiemelkedő jelentősége volt ezen a te- rületen az amerikai institucionális és a német történeti iskolának.
Ezen irányzatok kutatói nemcsak a válságelméletek gyengeségét ismerték fel,
hanem azt is, hogy a tőkés állam gazdasági szerepének növekedése új, gyakor—
latibb követelményeket támaszt a konjunktúraalakulással foglalkozó közgazdászok- kal, statisztikusokkal és matematikusokkal szemben. Az új követelmények kielégí—
tésére szolgáltak a sorra megalakuló konjunktúrakutató intézetek4 által készített
konjunktúraindexek, amelyek segítségével az üzleti élet számára is hasznos in-
formációs anyagot lehetett készíteni.A felhasznált koníunktúraindexezk készítése során nagymértékben támaszkod-
tak az új matematikai, illetve statisztikai vizsgálati módszerekre. Ekkor használták
fel első ízben gazdasági problémák vizsgálatára a már meglevő, ismert matemati- kai statisztikai módszereket, amelyeket a természettudományos kutatás (biológia,fizika) területén már hosszú ideje sikerrel alkalmaztak.5
A konjunktúraindexek segítségével történő gazdasági előrejelzés lényegében egyidőben indult meg mind az Egyesült Államokban. mind pedig Európában. A nyu- gat—európai országok (Egyesült Királyság, Németország stb.) mellett jelentős szere—
pet játszott Oroszország (majd a Szovjetunió) és Magyarország is.
Magyarországon az 1928-ban megalakult Magyar Gazdaságkutató Intézet tevé—
kenysége nyomán bontakozott ki számottevően a konjunktúrakutató és előrejelző tevékenység. Az előrejelzések készítése során kezdetben felhasznált módszereik szinte kivétel nélkül ennek a korszaknak a termékei.
A konjunktúrabarométerek készítői a rendelkezésre álló módszerek segítségével a vizsgált idősorokat az alábbi komponensekre bontották:
-- trend,
— szezonalitás,
— konjunktúraciklus.
—- véletlen ingadozások.
Konjunktúraciklus és a véletlen ingadozások szétválasztását nem sikerült meg-
oldani, de együttes értéküket reziduc'ilisan meg tudták határozni. Ez úgy történt. hogy az eredeti adatokból különböző eljárások segítségével kiküszöbölték a trend és a szezonális ingadozás értékeit, majd az így kapott maradékot használták fel a kon- junktúraciklus változásainak reprezentálására.4 R. W. Babson 1904-ben alakította meg magánvállalkozás jellegű statisztikai intézetét (Babson Sta—
tistical Service): a Brookmíre nevéhez fűződő hasonló célú intézmény (Brookmire Economic Service) 1910-ben kezdte meg működését. a Harvard egyetem gazdaságkutató intézete (Harvard University Committee of Economic Research) 1917-ben, a német gazdaságkutató intézet (Deutsches lnstitut für Konjunkturforschung) 1925—ben. a Magyar Gazdaságkutató lntézet 1928-ban alakult meg.
5 Például Gauss 1823—ban tette közzé a legkisebb négyzetek módszeréről szóló írását. Poisson 1847-ben társadalmi problémák vizsgálatára is alkalmassá tette a valószínűségszámítást, s ezzel a nagy számok törvényére irányította a figyelmet. A korreláció mérésének módszerét Galton fejlesztette ki —- aki maga orvos volt — az öröklés törvényszerűségeinek vizsgálatára. Később az 1890—es évek elején Karl Pearson, F. Y. Edgeworth és G. Udny Yule fejlesztették tovább. és tették alkalmassá idősorok kapcsolatának vlzs—
gálatóra. Az indexszámok területén az első úttörő munkát W. Stanley Jevons végezte (1863).
A konjunkturális jelenségekkel foglalkozók esődleges célja abban az időszak-
ban az volt, hogy az ország gazdasági életének konjunkturális változásait minél tömörebben, közérthetőbb formában szemléltessék. Ennek a törekvésnek két mód—szertani következménye volt. Az első. lényegében formai következmény az volt, hogy
a vizsgálatok eredményeit grafikus formában tették közzé.
A második következmény az volt, hogy a konjunktúraváltozás ábrázolására és előrejelzésére készített konjunktúraindexeket igyekeztek minél több indexből össze- állítani, hogy a gazdaság minél nagyobb területeit át tudják fogni. Ugyanakkor a sokféle indexet egyetlen indexsorrá átlagolták, ami azt jelentette, hogy az egyes in- dexek elvesztették egyedi vonásaifkat. Az összkonjunktúra vizsgálata szempontjá- ból ez nem is előnytelen, mivel ekkor az egyedi jelenségek szerepe csak másodla-
gos.
A fentieknek megfelelően az általános konjunkturális mozgás változásának le—
írására és előrejelzésére kezdetben egyszerű aggregált konjunktúraindexeket alkal—
maztak. Ezeket az indexeket igen nagy számú, a konjunkturális változásokra külö- nösen érzékeny, illetve érzékenynek tartott idősorból állították össze. Az ilyen szem- pontok alapj-án kiválasztott idősorokból ,jkiszűrték" a trend- és szezonális hatások.
értékeit és a továbbiakban csak a .,maradék ingadozásokat" vizsgálták. Ennek a vizsgálatnak az volt a célja, hogy a ..megtisztított" idősorokból kiválogassa azokat.
amelyeknél az időbeni lefutásban nagy szabályosságot tapasztaltak. Ezek az ún.
szinkron sorokat azután a függőleges tengely mentén történő átlagolás segítségé- vel egyetlen indexszé vonták össze.
Ez az index volt hivatva arra, hogy a konjun'ktúraváltozás alakulását hűen le—
írja, és a jövőbeni változásokról, elsősorban a változások irányáról képet adjon.
Az időszak folyamán igen sok konjunktúraindexet készítettek, amelyek a közös lényegi vonások mellett számos egyedi vonással is rendelkeznek. Ezért osztályozá- suk igen sokféle szempontból történhet.
Az alkotóelemként szereplő idősorok jellege szerint megkülönböztethetünk ge—
nerális és totális konjunktúraindexeket.
A generális konjunktúraindexek készítésére kizárólag gazdaságstatisztikai idő—
sorokat használtak fel, a totális konjunktúraindexekben viszont ezeken túlmenően helyet kaptak a politikai. szociális stb. viszonyokat jellemző mutatószámok is.
Az árváltozások kezelése is problémát jelentett a konjunktúraindexek összeállí- tásánál. Attól függően, hogy ezt a problémát hogyan oldják meg, megkülönböz—
tethetünk mennyiségi konjunktúraindexeket, ahol az árváltozások hatását kiküszö—
bölik és érték—konjunktúraíndexeket, ahol az árváltozások hatását nem szűrték ki.
Az első aggregált konjunktúraindexe'k készítése F. X. Neumann-Spallart nevé- hez fűződik.6 Az általa készített konjunktúraindex tulajdonképpen totálindex. mivel nemcsak gazdaságstatisztikai adatsorok (termelés, munkanélküliség, csődök száma stb.) szerepelnek benne. hanem olyan mutatók is, mint például a házasságköté- sek. születések és öngyilkosságok száma, amelyek a társadalmi viszonyokat jellemző
mutatószámok körébe tartoznak.
Hasonló aggregált ikonjunktúraindexet készített A. ]ulin is Belgiumra vonatko-
zóan.7 Julin 43 indexsor vizsgálatából indult ki, amelyekből ő is 'kiszűrte a trend— és a szezonális hatást. Az így kapott adatokat, amelyek a konjunktúraciklus alakulását tükrözik, négy csoportra bontva külön-külön elemezte. Például az ipari termelés változását 7, a demográfiai és morális viszonyok változását pedig 9 idősor elem-6 F. X. Neumann—Spallart: Mesures des variations de l'état éconamigue et social des peuples. Bulletin de I'Insiitut International de Statistigue. 1887. 150. old. *
7 A. ]ulln: The economic progress of Belgium from 1680 to 1908. Journal of the Royal Stalístical Society. 1911. évi 2. sz.
778 ' DR. NAGY SÁNDDR,
zése alapján határozta meg. A négy csoport vizsgálata során kapott eredményeket
egyetlen indexbe vonta össze, amely jellegét tekintve így szintén totólindexnek te-kinthető. '
A generálindexek közül a C. Snyders által készített ..New lndex of the Volume of Trade"8 (A kereskedelem volumenének új indexe) elnevezésű konjunktúraindexetf említjük meg Ennek az indexnek az a sajátos vonása. hogy az árváltozások hatását , megpróbálja kiküszöbölni és a konjunktúra múltbeli és jövőbeni alakulását kizáró-_
lag a kereskedelem volumenének vóltozósóvol jellemzi.
200 l
mu A BABSON DGGANISATION BAROMETERE
'5 " ( oouA'pBA/v) ,
1h0 /
12U ' 250
98 275
50 A*
? 2110
40 ' van
25 %x K ** 150
XNN *" V
" / moniilv
——120 185
NAb'kapískEDElM/ N
ÁPINDEX ' m" ""
l
155
VHD
'lZ'?
za/mp/ PÉSZVÉNY
Amaz YAMA * 110
95
.,űiv au
?;
—-" 550 65
10 lpAp/ kó'fVÉ/VY x.y
ÁRFULYAMA ' A / 50"
l ' '
'" EGO
7üü
asus 4905 19n7 1§as 4209 1§1u 1914 1912 1913 4914 1915 1515 1317 4518 ; 1923 1921 4 1923 1924 2 1325 1927
Szerkezetét tekintve annyiban múlja felül az előző konjunktúraindexet, hogy az egyes csoportok elemzése során nyert eredményeket nem azonos súllyal veszi fi—
gyelembe az aggregált indexben, hanem súlyozza azokat attól függően, hogy az
5 C. Snyders: The New Index of the Volume of Trade. Journal of the American Statistical Association.
1923. évi 12 51.949—963. old.
egyes idősorok által képviselt gazdasági jelenségeknek milyen a szerepük a gazda—
sági életben.;
A Babson Statistical Organisation által készített totálindex szerkezetét tekintve már a fejlődés következő fázisa felé mutat. amelyben a gazdasági jelenségek ala- kulásának a leírása és prognosztizálása nem egyetlen aggregált konjunktúraindex segítségével történik, amely éppen túlzott aggregáltsága miatt képtelen a gazdasági jelenségek heterogén jellegének megfelelő helyzetképet adni. hanem erre a célra több, szervesen kapcsolódó konjunktúraindexet, pontosabban konjunktúraindex—
rendszert használnak fel.
A Babson konjunktúraindex elméleti alapja az, hogy a trendvonal alatt és felett elhelyezkedő területek, amelyek a depresszió, illetve prosperitás intenzitásának és időtartamának (duration) a szorzatával egyenlők. ellenkező előjelek segítségé—
vel történő összegezés esetén kiegyenlítik egymást;
Új vonásként jelentkezik, hogy a konjunkturális mozgás leírása és a progi nosztizálás céljaira az aggregált konjunktúraindexen kívül egyéb kisegítő jellegű
sorokat is felhasznált. Például Kanada esetében (lásd az ábrát (: 778. oldalon) se—
gédindexként a nagykereskedelmi árak indexét. az ipari részvények és az ipari kötvények árfolyamainak az indexeit alkalmazta.
Aggregált konjunktúraindex—rendszerek
Az eddigiek során bemutatott konjunktúraindexek fő jellegzetessége az volt.
hogy készítésük során igyekeztek minél több idősort figyelembe venni, hogy az index a gazdasági élet minél szélesebb körét fogja át. Jóllehet a felhasznált konjunktúra- indexek alkotó soraikat tekintve felölelték a gazdasági és társadalmi élet minden lényeges területét, mégis képtelenek voltak az egyes részterületek változásait kellően visszatükrözni, mivel az aggregált indexben az ellentétes hatások gyakran teljesen vagy részben kiegyenlítették egymást és így az index ezekre a változásokra nem reagált.
Szükségessé vált tehát a gazdaság részterületein végbemenő konjunkturális változások különálló vizsgálata. Ez módszertanilag azt vonta maga után, hogy a konjunktúraváltozás vizsgálata során ne csak az azonos időben végbemenő válto—
zásokat vegyék figyelembe, hanem megfelelő módon elemezzék ezeknek a válto—
zásoknak az időaspektusait is.
A gazdaság részterületeinek a vizsgálata feltárta. hogy az egyes területeken végbemenő konjunktúraváltozás. különösképpen a konjunktúraciklus irányváltozása nem azonos időben történik, sőt az irányváltozások egymásutániságában bizonyos szabályosság észlelhető.
A konjunktúraindexek továbbfejlesztése teháta fenti két szempont figyelembe- vételével történt, így a konjunktúraváltozás leírására és előrejelzésére már több konjunktúraindexből álló konjunktúraindex—rendszereket használtak. Az indexrend- szert alkotó indexek mozgásában tapasztalható időbeni eltolódást már figyelembe vették és igyekeztek meghatározni az eltolódás mértékét. hogy az előrejelzések készítése során ezt az összefüggést minél hatékonyabban felhasználhassák.
Az aggregált konjunktúraindex-rendszerek előfutárának — a Babson totálindex mellett —- kétségkívül a !. Brookmireg által készített konjunktúraindex—rendszert te—
kintjük.
]. Brookmire külön—külön konjunktúraindexeket készített a tőzsdei helyzet, az áruforgalom és a pénzügyi helyzet alakulásának jellemzésére.
9 A Brookmire Economic Service megalapítója.
780 DR. NAGY SÁNDOR
A tőzsdei helyzet változásának jellemzésére a részvényárfolyamok indexeit hasz—
nálta fel. Az üzleti élet alakulását a nagykereskedelmi áraik változásával, a pénz-
ügyi helyzet alakulását viszont a banktartalékok változásával jellemezte.A három konjunktúraindex vizsgálata alapján úgy találta, hogy 1900-tól az
első világháború kezdetéig tartó időszak során a pénzügyi helyzet Változásait jel-lemző index megelőzte az üzleti élet alakulását jellemző nagykereskedelmi árak változását és a részvényárfolyamok változása pedig lemaradt mindkettő mögött.
Ez a szabályszerűség ugyanakkor nem érvényesült ilyen tiszta formában a világháború évei során.
Fejlettebb módszerek segítségével ugyan, de alapjában véve a gazdaságnak ugyanezt a három részterületét vizsgálja W. M. Persons. a Harvard barométer
készítője is. ;
Kiinduló alapként 50 olyan gazdaságstatisztikai idősort vizsgált meg. amelyek havi adatokból álltak. A vizsgálatok alapján 23 idősort választott ki, amelyek elég jól jellemezték a konjunkturális változásokat. A vizsgálati anyagból további három sort elhagyott s a megmaradó adatsorokat az alábbi módszerek alapján dolgozta
fel.A módszerek rövid ismertetése azért látszik indokoltnak. mert az idősorok—
nak a fentiekben említett egyensúlyelmélet alapján történő feldolgozása itt érte
el a legmagasabb fokot. i
Első lépésként W. M. Persons a vizsgált jelenségek fejlődésének alapirányza- tát kifejező trendet (Secular Trend) határozta meg. Többnyire a legkisebb négy- zetek módszerét alkalmazta és az illesztett trend főleg lineáris trend volt.
A következő feladat a szezonális ingadozások szezonindex formájában tör- ténő meghatározása volt. Az itt alkalmazott módszer az un. láncviszonyszámok módszere. amelynek ismertetésére itt nem térünk ki.
A kapott szezonindexsorral, amely az adott jelenség évközi változásait jel- lemzi, megszorozta az egyes hónapok trendértékeit és az így kapott eredményt kivonta az eredeti sor megfelelő értékeiből.
A maradékértékek, amelyeket a trend százalékában fejezett ki, jellemezték a konjunkturális ingadozást. Az ezekből az adatsorokból képzett indexeket azután azáltal tette összehasonlíthatóvó, hogy mindegyik esetben meghatározta az át-
lagos ingadozás, a standard eltérés mértékét.
Az így feldolgozott idősorok lefutásában található egymásutániság mértéké- nek a meghatározására a korrelációs koefficienst használta fel.
Páronként vizsgálta meg, hogy ez a koefficiens a két idősor közötti eltolódás mértékének a változására hogyan reagál. A korrelációs koefficiens legmagasabb értékével együttjáró ,,időtáv" hossza határozta meg az idősorok egymásutánisá-
gában tapasztalható előrefutás (lead) vagy lemaradás (lag) mértékét.
A vizsgálatok során nyert tapasztalatok alapján konstruálta meg Persons azt a három aggregált konjunktúraindexből álló indexrendszert, amely később Har- vard barométer néven vált ismertté.
Ez a konjunktúraindex-rendszer az alábbi három aggregált konjunktúra index—
ből áll.10
A index: a spekuláció indexe, amely a New York-i bankok kliringforgalmá—
nak és az ipari részvények Dow—Jones-féle árfolyamindexét foglalja magában.
B index: az üzleti élet mutatója, s tartalmazza a New York-on kívüli bankok kliringforgalmának a mutatóját és tíz konjunktúraérzékeny áru nagykereskedelmi
") Ez a felsorolás már a korrigált Harvard barométerre vonatkozik. (Lásd: The Revised index of General Business Canditions. The Review af Economic Statistícs and Supplements, 1923.)
árindexét (index of Prices of Ten Sensitive Commodities) az 1890—1898. évek bázisán.
C index: a pénzpiac indexe; tartalmazza a 60—90 napos lejáratra szóló ke- reskedelmi váltók diszkontálási kamatlábat.
A fentiekben ismertetett indexrendszer az előzőknél sokkal jobban megfelelt
az előrejelzés céljainak. ugyanis a három index mozgása során tapasztalható elto- lódás, egymásutániság állandónak bizonyult a vizsgált időszakra (1903—1928) vonat- kozóan. (Lásd az alábbi ábrát.)%?
,1, .
f i l .*4
% A HARVAPD BAROMÉTER É
(HAV! iNDEXEK ALAPJÁN) § * * ' 'i
!
C INDEX
1922 " " 15193 1924 7923) 1525 ' Má'/V Mm
Az A index emelkedő tendenciája a fellendülés közeljövőben történő bekö- vetkezésére utal. Ha ugyanis (: profitkiiátások nőnek, emelkedik az ipari részvé-
nyek árfolyama és a New York-i bankok kliringforgalma is. A B index, amely az
üzleti élet átalakulásának mutatója. csak 6—12 hónapos késéssel zárkózik fel. A
kedvező profitkilátások ugyanis nagy keresletet támasztanak az árupiacon, amely-782 DR. NAGYSÁNDOR
nek következtében a nagykereskedelmi árak emelkedni kezdenek. A C indiex is kb.
6 hónap múlva reagál a konjunktúra változására. A C index értékének emelkedése azt jelenti, hogy az áruforgalomterjedelme, volumene túllépte a készpénzforga—
lom kereteit és megnőtt az igény a kereskedelmi hitelek iránt, ennek eredménye- ként viszont nő a leszámítolási kamatláb. A mutatók mozgásában tapasztalható egymásutániság a konjunktúra "lefelé menő" ágában is hasonló. _
A fentiek során leírt .,lead" és ..lag" jelenségek felhasználásával viszonylag nagy biztonsággal előre lehet jelezni az aggregát gazdasági tevékenység kon- junkturális mozgását, illetve a konjunktúraalaikulás irányváltásait (turning points).
A Howard barométer elkészítése és előrejelzésre való széles körű felhaszná—
lása igen nagy hatással volt az európai konjunktúrakutatásra is. Különösen a németországi konjunktúrakutatás esetében figyelhető ez meg. 1
A kibontakozó előrejelző és gazdaságkutató tevékenység eredménye az alábbi konjunktúraíndex—rendszer", amely csupán két konjunktúraindexből áll:
1. a vas— és acélellátás indexe, _
2. a részvénykibocsa'tás indexe, amely a tőkeképződést jellemzi.
A részvénykibocsátás indexe megelőzi a vas— és acélellátós indexét. amely alapján több-kevesebb biztonsággal prognózist lehetett készíteni.
A gyakorlati tapasztalatok azonban meglehetősen kedvezőtlenek voltak már az 1929——es és 1930 évi válságot megelőzően is. amikor ezek a módszerlek vég—
érvényesen csődöt mondtak.
Az árak szórásának előrejelzésre történő felhasználása
Az egyszerű konjunktúraindexeket és a konjunktúraindex—rendszere'ket alkotó sorokat vizsgálva megállapíthatjuk. hogy a konjunktúraindexek készítésénél az ár- alakulás vizsgálata központi szerepet játszott. (Például a Howard baraméternél
mind az A, mind a B indexben találhatunk árindexeket.)
Ennek következtében egyes kutatók—**2 véleménye szerint a szinkron futó ár—
indexsorok vizsgálata alapján a gazdasági élet főbb összefüggéseit és azok dina—
mikáját eredményesen fel lehet tárni.
A vizsgálatok során az árindexeknek az értéktengely mentén tapasztalható szóródására és annak időbeni változására fordítják a fő figyelmet.
Az árindexek szóródásának az elemzése azért fontos, mivel az árak alaku- lása maga is rámutat a csereviszonyo'k alakulására: a szóródás mértéke, illetve annak változása viszont a gazdasági egyensúly jellemzésére használható fel.
Ha a gazdaság egyensúlyban van. ez azt jelenti. hogy a cserearányok válto—
zatlanok és az árak esetében szóródás nem tapasztalható. Ugyanakkor minél na- gyobb az árak szóródása. annál távolabb van a gazdasági élet az egyensúlyi helyzettől. Viszont minél jobban csökkent az árindexek relatív szóródása. a gazda- sági e'let annál inkább közeledik az ún. dinamikus egyensúlyi állapothoz.
A fentiek alapján arra a következtetésre juthatnánk, hogy az árindexek szó- ródása segitségével igen megbizható prognózisokat készíthetnénk
Valóban történt is kísérlet13 arra vonatkozóan. hogy ezt a jelenséget konjunk- túraindex készítésére felhasználják, de a tapasztalatok nem igazolták ezt a fel-
" A barométer. amely Singer és A. Spíethoff nevéhez fűződik. a Wirtschaftsdienstnél készült, és 1926 júniusában kezdték el publikálni.
" O Lange (Die Freisdispersion als Mittel zur statistischen Messung wirtschaftlicher Gleichg'ewichtsstö- rungen. Leipzig. 1932.) és itt Mills nevét is meg kell említenünk.
; , " Mills diszperziós konjunktúraindexe az Egyesült Államokra vonatkozóan (1891—1926)
tevést, mert önmagában véve a fenti elvek alapján készített konjunktúraindex, a többihez hasonlóan, szintén nem volt elegendő a prognózis elkészítéséhez. Szám—
talan más forrásból származó információt is'fel kellett használni.
A diffuzió—számitások
A konjunktúraala-kulás idősorok alapján történő vizsgálata során Geoffrey H.
Moore arra a következtetésre jutott. hogy a gazdasági életben kétféle ciklikus moz—
gás tapasztalható. Az egyik a látható, amely a gazdasági tevékenység fellendü—
lésében és visszaesésében jut kifejezésre. Ezt lényegében a gazdasági tevékenység aggregát mutatója jelzi.
A másik a láthatatlan ciklus, a tőkés gazdaság jellegéből következik. ponto—
sabban abból, hogy a gazdasági tevékenységben bekövetkező változások lánc—
reakciószerűen terjednek el az egész gazdaságban. Ennek megfelelően a fellen—
dülő és visszaeső ágazatok aránya is ciklusos mozgást mutat. A vizsgálatok során
arra is fény derült, hogy korreláció van a visszaesés köre és mélysége között.14
A konjunktúraciklus vizsgálata tehát most már három dimenzióban történik, Vízsgálják tehát a válság
—— mélységét, -— időtartamát,
—— kiterjedését.
A konjunktúrabarométerek csak az első két dimenzió mérésére alkalmasak. A diffuziós index tehát, amely lényegében a harmadik dimenzió. illetve a láthatatlan ciklus mérésére szolgál, előrelépést jelent a barométer-módszerhez képest. A dif- fuziós index összeállítása során a változás irányára koncentrálják a figyelmet, s az index önmagában véve nem más. mint egy mutatócsoporton belül a fellendülést mutató ágazatok aránya (percentage expanding). A fellendülés köre és iránya kö- zötti összefüggést G. H. Moore így definiálja: ,,A gazdasági fellendülés vagy visz—
szaesés köre állandóan csökken. amint a fellendülés vagy visszaesés a végéhez közeledik."15
A diffuziós index többféle formában állítható össze. Vagy egyszerűen kiszá- mítják a fellendülést mutató ágazatok arányát, vagy pedig a fellendülés nettó szá- zalékos arányát kumulálják, azaz a pluszoknak a mínuszok feletti számát halmo—
zottan veszik figyelembe.
A diffuziós index jelentőségét az adja meg, hogy a konjunktúramutatók mel- lett alkalmazva nagymértékben növelte a fordulópontok felismerésének és az irány- váltások előrejelzésének biztonságát.
A ba rome'terwmódszer kritikája
A gazdasági előrejelzés történetének első szakaszát meglehetősen kíméletle- nül zárja le az 1929—1933. évi világválság kitörése. amely az egyensúlyi elmélet teljes diszkreditálásához vezetett.
A tőkés gazdaság kiegyensúlyozottságába vetett hit összeomlása magával rán- totta a barométer-iskolát is, annál is inkább. mivel a felhasznált barométerek alapján az 1930—ra készített prognózisok tartós prosperitást ígértek. Ennek elle-
1'3 Például az 1926—1927. évi recesszió során az—idősoroknak maximum 69 százaléka mutatott vissz;—
esést. míg az 1929—1933-as válság idején ez az arány 96 százalék volt.
13 Geoffrey H, Moore: Business Cycle lndicators. !. köt. Princeton University Press. 1961. 284. old.
784 DR. NAGY SÁNDOR
nére az 1929. évi depresszió, amelyet csak átmeneti jellegűnek ítéltek, 1930—ban még súlyosabb és hosszan tartó depressziós állapothoz vezetett, amelyből a tőkés országok csak évek múltán tudtak kilábalni.
Az első és legkézenfekvőbb kritikai megjegyzést — mint említettük —— az élet szolgáltatta. hiszen ha a barométer-módszer tökéletesen tudta volna ábrázolni a konjunktúra menetét és a felhasználásával készitett prognózisok reálisak lettek volna. akkor az 1929—1933. évi világválság kitörését is előre lehetett volna látni.
Hogy nem így történt. annak —— többek között -— a barométer—módszer hiányossága is az oka.
A konjunktúrabarométerek készítői azt kutatták, hogy meddig tart a fellendü—
lés. illetve a visszaesés. Konkrét formában ez azt jelenti, hogy a konjunktúraciklus tordulópontjaina'k (turning points) a szabályosságát igyekeztek megállapitani. '
A fenti kutatások eredményeit felhasználták a konjunktúraalakulás leírására és előrejelzésére. Ennek során az a törekvés érvényesült. hogy a konjunktúraválto—
zás ábrázolása minél egyszerűbb és áttekinthetőbb módszerekkel történjen.
lgy kezdetben csupán egyetlen indexsort alkalmaztak. majd később (: gyakor—
lati igények növekedése következtében a felhasznált indexsorok száma nőtt, amely-
nek során igyekeztek az elemzést a gazdaság egyes részterületeire is kiterjeszteni.A barométerek ennek ellenére sem voltak képesek arra. hogy a gazdasági élet minden lényeges összefüggését feltárják és hogy a gazdasági helyzetet reálisan
jellemezzék.Ebből a szempontból igen érdekes lehet R. Gater16 táblázata, amelyet a kon-
junktúrabarométerek segitségével készitett prognózisokból állított össze. Meg kell jegyezni, hogy a táblázat összeállításánál az 1929. évi prognózist még nem vettefigyelembe.
_ A készített prognózisok—száma és megoszlása _4 ,
l
Prognózis Szám Százalék
-
5,
'O'sszesen ... 37 100 Ebből:
Helyes ... 8 22
Bizonytalan ... 13 35
Hibás ... 16 43
A szerző véleménye szerint, amivel mi is egyetérthetünk, a hibás prognózisok magas aránya (43 %) igen kedvezőtlen. Figyelemre méltó még az is. hogy a helyes
prognózisok többsége a vizsgált időszak első részére esik.
Találóan jegyzi meg E. Wagemann, hogy a konjunktúrabarométerek a gazda-
sági élet dinamizmusának csupán egyetlen keresztmetszetét adják. holott nemcsak
a gyakorlati gazdálkodás. hanem az elméleti kutatás igényeinek kielégítésére is számos hossz— és keresztmetszeti információra lenne szükség.Hasonló szempontból bírálja Schumpeter is a konjunktúrabarométer módszerét.
Rámutat arra, hogy a konjunktúrahullámok szabályszerűsége rendkivül bonyolult
állapot, mivel a rövid, közép— és hosszú lejáratú konjunktúrahullámok szorosan összefonódnak.17"3 Dr. Rudolf Gator: Die Konjunk'turprognose des Harvard-lnstitutes. Girsberg Co. Verlag. Zürich. 1931.
" A gazdasági fejlődés hosszú hullámaínak felfedezése N. D. Kondratiefí nevéhez fűződik. A szak- irodalomban ezért gyakran csak mind Kondratieff—féle hullámokat említik.
A barométerek készítői, így többek között a Harvard intézet munkatársai is.
érezték ezt a hiányosságot, amit az is igazol, hogy a prognózisok készítése során
a barométerek indexrendszerein túl egyéb, kisegítő jellegű adatokat és informá-
ciókat is figyelembe vettek.A barométer-módszer alkalmazásával szemben E. Wagemann például a gaz- dasági élet strukturális elemzését sürgeti, amelynek segítségével a konjunktúra—
alakulás adekvátabb módon magyarázható és prognosztizálható. Itt kell megem- líteni, hogy a már idézett könyvében kidolgozott módszer segítségével, amely a termelékenység és a vásárlóerő viszonyának alakulását elemzi, Wagemann már 1928—ban kimutatta, hogy súlyos gazdasági zavar várható.
A konjunktúrabarométer bukását nagymértékben magyarázza az is, hogy a módszer megalakítói, az ún. Harvard közgazdászok elméleti ,,előitéletektől" való idegenkedésükben odáig mentek, hogy figyelmen kivül hagyták az általuk alkal- mazott módszerek valószínűségelméleti interpretációját és az ebből fakadó követ kezményeket. Ennek is tulajdonítható, hogy nem hajtották végre a konjunkturális jelenségek funkcionális és sztochasztikus komponensekre való szétválasztását és így nem tudták kellő hatékonysággal kiszűrni a véletlenszerű változásokat.
A barométer—módszer másik "támadási felülete" a gazdasógelméleti alap.
Amint láttuk, az alkalmazott módszerek kivétel nélkül feltételezték. hogy a tőkés gazdaság belső sajátosságainál fogva automatikusan, kiegyensúlyozottan fejlődik.
Az 1929—1933. évi világválság nemcsak a barométer—módszert diszkreditálta, hanem igen kézenfekvően cáfolta az automatikusan létrejövő egyensúly elméletét is.
Nem lenne objektív a kritika, ha nem említenénk meg a barométer—módszer pozitív vonásait is, Kétségtelen előnye. illetve érdeme e módszernek, hogy feltárta azokat az idősorokat, amelyek jól jellemzik az általános konjunkturális mozgást.
Nem tagadható az sem, hogy nagy lendületet adott az idősorok elemzése során felhasználható módszerek fejlesztésének. Rámutatott az idősorok mozgásában ta- pasztalható szabályosságokra, ,.lead" és ,,lag" jelenségekre.
Azt, hogy ennek a módszernek is vannak vitathatatlan előnyei, mi sem bizo—
nyítja jobban, mint az. hogy a módszer kidolgozása során nyert tapasztalatokat a későbbiek során újra felhasználják. Ennek ellenére. az előrejelző mutatók mód- szere, amely a kanjunktúrabarométerek örökségén alapul, a gazdasági előre- jelzések készítésénél játszott központi szerepét végérvényesen elvesztette. Jelenleg ugyanis az egyéb módszerek segítségével készitett előrejelzések ellenőrzésére
használják fel, bár ez sem általános.18
ELÖREJELZÉS A MULTIPLIKÁTOR ELV ALAPJÁN
A korszakot. amely az 1929—1933. évi nagy világválságtól a második világhá- ború kitöréséig tart, a tőkés társadalmi és gazdasági rendszer ellentmondásainak kiéleződése jellemzi.
Az új szocialista ország. a Szovjetunió létrejötte és gyors gazdasági fejlődése.
valamint a tőkés gazdasági rendszereket alapjaiban megrázó gazdasági világ- válság egyre nagyobb szükségszerűséggel vetette fel a tőkés gazdasági rendszer
mechanizmusának, illetve életképességének problémáját.
Nagymértékben átalakult a tőkés gazdasági élet belső szerkezete is. A gaz- dasági mechanizmus vizsgálata során korábban azt feltételezték, s ez egyben az
"3 Az előrejelzések készítésénél talán Kanadában játszik legnagyobb szerepet, ahol a prognózisok mellett, mintegy kiegészítő információként publikálásra kerülnek a fenti mutatókból levonható következ- tetések is.
6 Statisztikai Szemle
786 DR. NAGY SÁNDOR
elméleti rendszerek alappillére is volt. hogy a piacon a szabad verseny feltételei uralkodnak, amelynek eredményeként az egyensúlyi helyzet megteremtődik. A századforduló idején és különösen a huszas évek végén kiderült, hogy ezek a feltételek már nincsenek meg, az egyes iparágakban ugyanis megjelentek és egyre nagyobb jelentőségre tettek szert a monopóliumok. Ezzel egyidejűleg. mintegy a fenti folyamattal párhuzamosan megfigyelhető volt az állammonopolista tendenciák erősödése is, amelyek kialakulása. különösen az első világháború hadigazdálko—
dása óta vett nagyobb lendületet.
Elméleti háttér
Az említett problémák igen sok szempontból a tőkésosztály érdekeinek meg—
felelően tükröződnek, illetve nyernek megoldást !. M. Keynes munkásságában, il—
letve elméletében. Keynes elméleti tevékenysége kétirányú volt. Egyrészt bírálta az
ún. klasszikus közgazdászok19 egyensúlyelméletéit és bebizonyította, hogy az általuk kifejtett tételek csak a teljes foglalkoztatottság állapotában levő gazdaságra vonat- koznak és ezért a modern viszonyokra. amelyeket bizonyos mértékű permanens munkanélküliség jellemez. nem érvényesek. Rámutatott arra is, hogy a gazdasági egyensúly létrejöhet a gazdasági erőforrások nem teljes kihasználtsága, tehát részleges munkanélküliség mellett is.Keynes bírálatában nem állt meg ezen a ponton. hanem tovább menve kifej—
tette. hogy ez az egyensúly nem szükségszerűen, automatikusan valósul meg.
hanem elengedhetetlen, hogy az állam beavatkozzék a gazdasági élet körforgá—
sába és tevékenységével elősegítse a gazdasági fellendülés kibontakozását vagy
csökkentse. enyhítse a depresszió mélységét. Ez utóbbira a gazdasági válságot követően éppen Keynes elmélete nyomán sor is került.Keynes szemlélete a vizsgált problémák jellegéből adódóan makroökonómiai volt. Figyelmét az összkereslre't és az összkínálat egyensúlyának problémáira irá- nyította. Azt vizsgálta ugyanis, hogy mi az oka annak. hogy az összkereslet színvo—
nala elmarad az összkínálat. azaz a termelés színvonala mögött és így munkanél—
küliség jön létre.
Keynes elődeinél ez a probléma fel sem vetődhetett, mivel azok a tőkés gazda- sági mechanizmus vizsgálata során tulajdonképpen a ,.Say dogma" tételeiből in- dultak ki, amely szerint az egyes osztályok jövedelme a termelőszolgálatok ellen—- értéke, és így a termelés együtt bővül a piaccal, azaz a fizetőképes (kereslettel.
Ennek megfelelően ezek a közgazdászok azt kutatták. hogy ez az összkereslet mi- lyen tényezők hatására és hogyan oszlik meg az egyes árucsoportok közöltt.
Keynes ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy a fogyasztók jövedelmük—
nek csak egy részét költik el áruk és szolgáltatások vásárlására. A megmaradó részt megtakarítják. Tehát, ha a jövedelem növekszik, nem nő vele arányos-an a
kereslet. hanem annál kisebb mértékben.
Az .,egyensúlyi közgazdászok" szerint a megtakarítások (automatikusan be—
ruházásra kerülnek. A megtakarítások és a beruházások egyensúlyát a kamatláb mozgása teremti meg. Ha nő a megtakarítás. csökken a kamatláb és érdemesebb beruházni és fordítva.
Keynes ezzel szemben azt állítja, hogy a megtakarítások nem fordulnak auto-
matikusan a beruházások felé, mivel a megtakarítást és a beruházást más és más motiválja.20 Rendszerében nem a fogyasztók döntenek a beruházásokról meg—
19 Keynes klasszikus közgozdászon ]. B. Sayt, ]. M. Millt és A. Marshall! érti.
2" Mind a fogyasztási, mind a megtakarítási hajlam a fogyasztó jövedelmi színvonalának függvénye.
A beruházások alakulását viszont a tőke határtermelékenysége motiválja, amely alatt Keynes a pótlólagosan beruházandó tőke profitrátáját értette.
takaritásaik révén, hanem a vállalkozók. lgy a megnövekedett nemzeti jövedelem—
szint révén a beruházások saját maguk teremtik meg fedezetüket. Több beruhá- zás, magasabb nemzeti jövedelem, több megtakarítás.
A gazdasági élet körforgása során tehát nem szükségszerű. hogy a megtaka—
rítások beruházásokká váljanak és így a társadalmi összkereslet szűkös volta aka- dályozza a termelőerők kihasználását és munkanélküliséget teremt. Ezért Keynes szerint a fogyasztás—beruházás *körfolyamatba egy harmadik tényezőnek, az állam- nak kell belépnie. Az állam költségvetési bevételeiből nyert jövedelmét felhasznál-- hatja olyan módon. például beruházásra. hogy ezáltal megteremti azt a pótlólagos keresletet, amely a kedvezőtlen profitkilátáso-k miatt a magánszektorban nem jött létre. Ezáltal a társadalmi összkereslet elérheti a termelés szinvonalát. ami a gaz- dasági egyensúly állapotát is jelenti. Ez természetesen nem jelent teljes foglalkoz—
tatottságot, ami Keynes rendszerében nem is szükségszerű.
Keynes elmélete azáltal. hogy az összkereslet alakulását elemezte. a nemzeti jövedelmet állította a gazdasági elemzések. illetve a konjunktúrakutatás közép- pontjába. A konjunktúra Keynes-i analízise ennek megfelelően az összgazdasági összefüggésekre, a nemzetgazdasági aggregátumokra és azok kapcsolatára irá- nyította a figyelmet. A főbb nemzetgazdasági aggregátumok összefüggéseit a nemzetgazdasági mérlegrendszer (National Accounts System)21 keretei között vizs- gálták. A mérlegrendszer egyes tételei a nemzeti jövedelem termelési és felhaszná—
lási aggregátumait jelölik.
A módszer leírása
Az előrejelzések során a közgazdászok azzal a feltételezéssel éltek, hogy a gazdasági élet egyetlen dinamikus szektora az állami szektor és a nemzetgazda- sági aggregátumok jövőbeni nagyságát az állami kiadások várható alakulásából kiindulva, a multiplikátor elv felhasználásával lehet meghatározni.
A korszak sajátos gazdasági viszonyai (túlzott árubőség, elégtelen kereslet.
munkanélküliség, kapacitáskihasználatlanság) alapján az előrejelzések készítői joggal feltételezték. hogy a kereslet megnövekedésére a kínálat is megfelelően fog
reagálni.
Az előrejelzés ebben az időszakban úgy történt, hogy igyekeztek az állami kiadások növekedéséből kiindulva meghatározni azt. hogy a kiadások hatása. to- vábbgyűrűződése révén mennyivel emelkedett, illetve fog emelkedni a nemzeti jövedelem. Más szóval, az .,állami kiadások nettó hozzájárulását" (Government Net Contribution) igyekeztek számszerűen meghatározni. Ennek során a már em- lített multiplikátor elvre támaszkodtak.
A multiplikátor a beruházások és a nemzeti jövedelem összefüggéseit fejezi ki.
Tulajdonképpen azt mutatja meg. hogy a beruházások egységnyi növekedése a nemzeti jövedelem és ebből eredően a fogyasztás hány egységnyi növekedését idézi elő.
Az állami beruházások következtében megnövekedett fogyasztás természete- sen visszahat a beruházásokra és esetleg újabb pótlólagos beruházásokat tesz szükségessé. A probléma vizsgálata során kiderült. hogy a fogyasztás változása a beruházási tevékenység nagyobb fokú változását idézi elő. A fogyasztásnövek- mény és a beruházásnövekmény összefüggését leíró hányadost akcelerátornak és a fenti mechanizmust az akcelerátor elvének nevezik.
2' Az első SNA mérlegrendszert az Egyesült Államokban tették közzé az 1929—1932. évekre vonatkozóan a Survey of Current Business hasábjain.
6'
788 DR. NAGY SÁNDOR
Keynes és követői a gyakorlati tapasztalatok alapján a konjunktúraváltozás
jövőbeni alakulását az állami kiadások függvényében vizsgálták.22 A prognózis
készítése során, amely szükségszerűen rövid távú prognózis volt. azt vizsgálták.hogy az állam a közelmúltban mennyi aktív pénzt bocsátott ki a gazdaságba és
az adott pillanatban ismert tervek alapján milyen mennyiségű pénzt szándékoz—nak a gazdasági körforgásba ,,pumpálni". Ennek alapján, valamint a multipliká-
tor segítségével, amelynek értékét 2 és 3 közötti értékben határozták mega, kiszá—
mították a várható nemzetijövedelem—növekmény értékét.
Attól függően, hogy ez a növekmény az előző időszakhoz viszonyítva hogyan
alakult, az összkereslet növekedésére, illetve csökkenésére lehetett számítani.A módszer bölcsőjének az Amerikai Egyesült Államokat tekintjük, ahol a nemzeti jövedelem számításának módszereivel egyetemben első ízben használták fel.
A Magyar Gazdaságkutató Intézet munkatársai is felismerték. hogy a nemzeti jövedelem alakulása és a konjunktúraváltozás között szoros kapcsol-at van. hiszen
hazánkban más európai országokkal szinte egyidőben24 indult meg a nemzeti jö—
vedelem számítása. Ennek nyomán megindultak a vizsgálatok abban az irányban is, hogyan lehetne a nemzeti jövedelmet felhasználni az állam gazdasági tevékeny- ségének és az egész konjunkturális mozgás várható alakulásának felmérésére.
Keményffi János és Mitnitzky Márk ,,Egy munkaszerzési akció előrelátható eredménye Magyarországon"25 című munkájukban hasonló jellegű vizsgálatot vé—
geztek. Arra kerestek ugyanis választ, hogy mennyire növekedne az ország áru- forgalma, ha az állam százmillió pengő járulékos jegybankhitelt fordítana köz—
munkáikra. A számítások során figyelembe vették a pénz gyűrűződése során a megtakarítási hányad alakulását is. Megállapításaik szerint a százmillió pótlólagos jegybankhitel a megtakarítási hányad értékétől függően 2—300 millió pengővel
emelné az áruforgalmat. ' ,
Ezek a számítások nem konkrét előrejelzési célból készültek. mivel a szokvá—
nyos előrejelzésekkel szemben feltételezett intézkedések hatását vizsgálták. Ennek ellenére a módszereket konkrét előrejelzések készítésére is fel lehetett volna hasz-
nólnl.
Érdekes megfigyelni, hogy a fenti szerzők számításaik során a multiplikátor értékére vonatkozóan ugyanolyan eredményt kaptak, mint az Egyesült Államokban végzett hasonló jellegű számítások során.
Hasonló számításokat végeztek többek között Angliában és Németország-
ban is.26
Ezek során a számítások módszereit már bizonyos fokig finomították is. Ez azt jelenti. hogy a fogyasztási kiadásokat két tészre bontották. Az egyik a személyes jövedelemnek azt a részét jelenti. amelyet hazai áruk és szolgáltatások vásárlá- sára fordítanak. A másik az importáruk vásárlására fordított részt jelenti. Eb- ben az esetben a számításokban az exportot viszont mint jövedelemnövelő tényezőt szerepeltették.
Külön figyelik meg a mezőgazdasági és a nem mezőgazdasági lakosság jöve- delmeinek és kiadásainak a kapcsolatát, azaz a megtakarítási hányad értékét.
22 Meg kell jegyezni. hogy nem ez volt az egyetlen szempont. Gyakran a vizsgálat célja annak a meg—
állapítása volt, hogyan lehetne az állami kiadások révén a gazdaság ,.motorját" begyújtani. amelyet kö- vetően az állami beavatkozás háttérbe szorulhat.
23 Gerhardt Colm: Entwicklungen in Konjunkturforschung und Konjunkturpolitik in den Vereinigten Staa—
ten von Amerika. Kiel, 1954.
" Matolcsy Mátyás —- Varga István: Magyarország nemzeti jövedelme: 1924—1925—1934-1935. Magyar Gazdaságkutató Intézet. Budapest. 1936. !
25 Magyar Gazdaságkutató Intézet 10. sz. különkiadványa. Budapest. 1935.
26 Lásd az Economic Journal 1938. évi és a Wirtschaft und Statístik 1933. évi 11. számát.
Az egész gazdaságra jellemző, ún. aggregált multiplikátor értékét az egyes jövedelemcsoportok multiplikátorainak .,összesúlyozásávol" kapják meg.
Anglia esetében az aggregált multiplikátor értékére 2.082 kaptak. amely a szerzők szerint egyaránt érvényes a bruttó beruházás. az export és a költségvetési
deficit változásaira.
A Németországra vonatkozó számításokat 1933—ban a depressziós időszakban végezték el és ennek eredményeként a kapott értékek az előzőknél alacsonyabbak,
1.25 és 1.75 közé esnek.
A többi országra végzett számítások eredményei is nagymértékben függnek a vizsgált időszaktól.27
A módszer kritikája
A korszak, amelyben a fent leírt módszert előrejelzésre felhasználták, igen rövid és így nem nyílt mód arra, hogy azt hosszabb időszak folyamán kipróbálják, tökéletesítsék.
Alkalmazása természetesen igen sok egyszerűsítés elfogadását teszi szüksé—
gessé és ezért a konjunktúrabarométerekhez hasonlóan a gazdasági jelenségeket igen leegyszerűsített formában ragadja meg.
Az egyik feltételezés. amely szerint egyedül az állami szektorból kiinduló aktív pénz impulzuso képes a gazdasági életet mozgásba hozni és mozgásban tartani.
természetesen általában a tőkés gazdaságra nem érvényes, de a gazdasági vál- ság állapotában levő tőkés országok esetében a harmincas években ez a feltéte- lezés lényegében indokolt volt. Ebből viszont az is kiderül, hogy a gazdasági hely- zet megváltozásával, ami a második világháború kitörésével be is következett, a
módszer érvényességét veszti.
A másik dolog, amelyet a fenti módszer értékelésénél el kell mondanunk az, hogy alkalmazását sokkal inkább gyakorlati szempontok indokolták, mint elméle—
tiek, mivel a munkanélküliség fokozódó mértéke sürgős állami beavatkozást tett szükségessé, aminek következtében elkerülhetetlenné vált az állami gazdaság—
politikai intézkedések hatásának átfogó értékelése.
A módszert átmeneti és gazdasági folyamatokat leegyszerűsítő jellege elle—
nére sikerrel alkalmazták az Egyesült Államokban az 1937—1938—as gazdasági visz—
szaesés előrejelzésére. Ezt a prognózist teljes mértékben arra építették, hogy az ,.állami nettó hozzájárulás" mértéke az említett két évre vonatkozóan csökkenést
mutatott.
Pozitív vonásként említhető ugyanakkor az a tény, hogy ez az előrejelzési módszer a konjunktúrabarométerekke—l szemben már a gazdasági folyamatok ösz—
szefüggé'seinek elemzésén alapul. A nemzeti jövedelemnek, mint központi kategó—
riának a felhasználása kétségtelenül előrelépést jelentett a gazdaságelemzés és előrejelzés területén. Ez a folyamat egyben nagy lendületet adott a nemzetijöve—
delem—számítás továbbfejlesztésének is.
*
Nem történt említés eddig az ökonometriai módszerekkel történő gazdaság-
kutatásról, előrejelzésről. holott szigorú időrendi elhatárolás esetén ezek a mód—
szerek ebbe a korszakba tartoznak. Az empirikus kutatási irányzat hagyományait követve az ökonometria e módszerek alkalmazási lehetőségének a hatására igen
ld 27 Lásd: C. Clark: The Conditions of Economic Progress. McMillan and Co Ltd. London. 1940. 470—484.
O .
