Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola
Megoldási alternatívák a hazai büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltságára
Készítette: Hordósi Ágnes
Témavezető: Dr. Németh Imre PhD egyetemi docens
A doktori iskola vezetője: Dr. Szigeti Péter DSc., egyetemi tanár A doktori téma címe: A büntetés-végrehajtási rendszer
Győr, 2020.
1 Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék 1
Bevezető gondolatok 4
I. A kutatás tárgya és célja 5
II. Az értekezés alapját képező kutatás módszere 7
III. A disszertáció szerkezete 8
IV. Problémafelvetés – a túlzsúfoltság jelene 9
IV.1. A környező államok helyzete az Európai Parlament jelentése
alapján 9
IV.2. Az Európai Parlament álláspontja a magyarországi helyzetről 13
I. Rész 16
I. A büntetés alapját és célját vizsgáló főbb elméletek 17 II. A szabadságvesztés mint viszonyítási pont a büntetési rendszerben 30
II.1. A kriminálpolitika, a büntetőpolitika és a kriminológia
hármasának vizsgálata 31
II.2. A büntetőpolitika alakulása 40
II.2.1. A rendszerváltást követő időszak 43
II.2.2. Büntetőpolitika az 1994-1998-ig tartó időszakban 45 II.2.3. A büntetőpolitika alakulása 1998. évtől 2002-ig 46 II.2.4. A büntetőpolitika 2002. és 2006. között 48 II.2.5. A 2006. és 2010. közötti időszak büntetőpolitikája 51 II.2.6. Büntetőpolitika 2010. és 2014. között, majd a 2014-től
2018. évig tartó érában 54
II.3. A szabadság elvonásának alkotmányos meghatározottsága 58 III. A szabadságelvonás a büntetőjog hatályos rendszerében 61
III.1. Szabadságvesztés 62
III.1.1. A határozott ideig tartó szabadságvesztés 62 III.1.2. Az életfogytig tartó szabadságvesztés 63 III.1.3. A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés a feltételes
szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával 67 III.1.4. A végrehajtási fokozatok meghatározása 72 III.1.5. A visszaesőkre vonatkozó szabályok 75
III.4. Elzárás és szabálysértési elzárás 80
2
III.5. Az (előzetes) letartóztatás 83
III.5.1. Az új eljárásjogi törvény 94
II. Rész 98
I. A szabadságvesztés végrehajtása 99
I.1. A szabadságvesztés végrehajtásának elvei 99
I.2. Harmonizációra törekvés a büntetés-végrehajtás területén 106 I.3. Munkáltatás a büntetés-végrehajtás rendszerében 111 I.4. A szabadságvesztés célja a hatályos törvény szerint 118 I.5. A célok érvényesítését elősegítő jogintézmények 120
I.6. A feltételes szabadság 126
II. Nemzetközi és európai jogi környezet a túlzsúfoltság vonatkozásában 130
II.1. Az ENSZ vonatkozó dokumentumai 133
II.2. Az Európa Tanácshoz köthető források 135
II.3. Az Európai Parlament releváns dokumentumai 136
II.4. A CPT 139
II.5. Nemzeti Megelőző Mechanizmus 142
II.6. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a túlzsúfoltságra
vonatkozó esetjoga 148
III. A túlzsúfoltság lehetséges okai, hatásai 157
III.1. A fogvatartotti ráta alakulása 158
III.2. A büntetőpolitika kiemelt jelentősége 163 III.3. A túlzsúfoltság hatása és következményei 168
III. Rész 175
I. A túlzsúfoltság megoldási lehetőségeinek feltérképezése 176
I.1. A kártalanítási eljárás 183
I.2. Kötelező kegyelmi eljárás 195
I.2.1 Kegyelem 195
I.2.2 Kötelező kegyelmi eljárás szabályai 200
I.3. A részben felfüggesztett szabadságvesztés 205
I.4. Férőhelybővítés 207
I.5. A vádemelés elhalasztása – a feltételes ügyészi felfüggesztés 208
I.6. Alternatív szankciók 217
I.6.1. A közérdekű munka 223
3
I.6.2. A reintegrációs őrizet 227
I.6.3. Az elektronikus megfigyelés 234
II. Konklúzió – a kutatási eredmények összefoglalása 245
Összefoglaló 254
Irodalomjegyzék 256
Melléklet 275
4
Bevezető gondolatok
A Helsinki Bizottság munkája során nagy figyelmet fordít a hazai büntetés-végrehajtási intézetek telítettségének állapotára. Egy 2015 decemberében megjelent hír szerint 231 millió forintos kártérítést ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága 43 rabnak a rossz börtönkörülmények miatt. Közlése szerint az adott évben bár enyhült a zsúfoltság, továbbra sincs hazai jogorvoslat a zsúfoltság okozta helyzetre. Több ezer eljárás van folyamatban az – álláspontjuk szerint - Európa legzsúfoltabb börtönrendszerével bíró Magyarországgal szemben a rossz körülmények és a hazai jogorvoslat hiánya miatt. Fél évvel a hír megjelenése előtt lett jogerős a strasbourgi bíróság azon, 2015. március 10-én kihirdetett döntése1, amely fél évet adott a magyar államnak arra, hogy teremtsen hatékony jogorvoslatot és dolgozzon ki tervet a helyzet kezelésére. Hazai jogorvoslatot az cikk megírásakor hatályos állapot szerint az állam nem hozott létre, annak hiányában pedig továbbra is csak a nemzetközi bírósághoz tudnak fordulni a károsultak. Ugyanakkor az elmúlt években 1600 új férőhely jött létre, csak idén kb. 1000, így az átlagos zsúfoltság 144%-ról 128%-ra csökkent, ami érdemi javulás. A tervek szerint 2019-ig öt új börtön is épül, így a helyzet remélhetőleg normalizálódik. A Helsinki Bizottság többször figyelmeztetett arra, hogy önmagában a lassú és költséges börtönépítés nem garantálja a zsúfoltság jelentős enyhülését, ahhoz a büntetőpolitikán is változtatni kell. A kormány ez irányú tervei nem ismeretesek, a civil jogvédő szervezetnek nincsen tudomása arról, hogy a kormány benyújtotta volna intézkedési tervét, amelyet a strasbourgi bíróság előírt számára.
Ez egyébként a már megtörtént tömeges jogsértéseket nem tudná semmissé tenni. A strasbourgi bíróság előtti ügyekben az egy fogvatartottra eső szabad mozgástér átlaga 2,5 négyzetméter volt, a legalacsonyabb érték pedig 1,6 négyzetméter. Összehasonlításul: a magyar szabályok szerint tilos a nagytestű, kedvtelésből tartott ebet tartósan 20 négyzetméternél kisebb területen tartani.2
Az elmúlt években ilyen és ehhez hasonló írások tömkelege jelent meg a médiában3, jelezve, hogy a probléma a társadalom jelentős részét foglalkoztatja és valódi, megoldandó nehézséget jelent Magyarország számára.
1CASE OF VARGA AND OTHERS v. HUNGARY (Application nos. 14097/12, 45135/12, 73712/12, 34001/13, 44055/13, and 64586/13)
2 https://www.helsinki.hu/strasbourgi-figyelmeztetes-negyedmilliard-43-magyar-rabnak/
3 Lásd: https://www.helsinki.hu/cimke/tulzsufoltsag-bortonben/, https://demokrata.hu/vilag/tovabbra-is-
tulzsufoltak-az-europai-bortonok-94598/, https://nepszava.hu/tag/bortonok/
5 A Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájában folytatott PhD.
képzés megkezdésekor kutatási témámként a büntetés-végrehajtás rendszerét határoztam meg.
A téma kiválasztásánál akkor nagy befolyással bírt az új büntetés-végrehajtási törvény hatálybalépése, amelynek nóvumai, az addigi rendszert megváltoztatni szándékozó újításai felkeltették érdeklődésemet.
„A büntetőjog azzal tudja betölteni társadalmi szerepét, hogy büntet és véd, amit viszont majd a végrehajtási jog érvényesít.”4 Vókó György e gondolata feltárja előttünk a büntetés- végrehajtási jog keretébe foglalt tényleges büntetés-végrehajtás megfelelő működésének fontosságát.
A kutatási munka kezdetén az egész rendszert kívántuk megismerni, illetve a benne rejlő problematikus területeket feltárni. E komplex vizsgálódás eredményeként fogalmazódott meg bennünk végül az, hogy hazánkban a büntetés-végrehajtás területén fennálló valamennyi probléma egy tőre vezethető vissza.
I. A kutatás tárgya és célja
A túlzsúfoltság körülményének fennállása okán az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) is több alkalommal elmarasztalta hazánkat. Ez ügyben az első keresetlevelet a 2006. évben Szél László nyújtotta be az EJEB-hez a Budapesti Fegyház és Börtönt érintően, ahol a telítettség a vonatkozó időszakban nem titkoltan elérte a 150 %-ot. Az EJEB így elmarasztaló ítéletet hozott, és 12.000 euró megfizetésére kötelezte a magyar államot kártérítés jogcímén a kérelmező ötéves fogvatartási idejére is figyelemmel. A legutóbb e tárgyban az EJEB égisze alatt született ítélet a „Varga és társai kontra Magyarország” néven elhíresült döntés, amely arra figyelemmel, hogy hazánkban rendszerszintű problémát jelent a túlzsúfoltság körülménye, „pilot” ítélet5 jelleget öltött, mely révén az EJEB kötelezte a magyar államot a megoldás megtalálására. E megoldáskeresés keretében született meg a kártalanítási eljárás jogintézménye, amelyet az EJEB a Domján kontra Magyarország ügyben folytatott vizsgálata során alkalmasnak talált az alapvető jogokat sértő intézeti körülményekből származó egyezménysértések orvoslására.
4 VÓKÓ GYÖRGY: A büntetés-végrehajtási jog szerepe a jogállamban. Börtönügyi Szemle, 2014. 1. szám, 1. o.
5Lásd: a dolgozat 148. oldala
6 A dolgozat megírása során célként határoztuk meg a túlzsúfoltság problémájának felvázolását, s a szabadságvesztés alapjának, céljának, illetve rendszertani elhelyezésének bemutatását is indokoltnak láttuk a megfelelő jogelméleti háttér megismerése érdekében.
A nemzetközi jogi háttér által elvártak bemutatása is a dolgozat részét képezi, nem hagyva figyelmen kívül a különböző nemzetközi szerződésekben, ajánlásokban, az EJEB ítéleteiben meghatározottakat. E követelményekre is figyelemmel vizsgáltuk az időközben megszületett magyar, a rendszer jobbítását célzó jogintézményeket.
A fentiek áttekintése után foglalkoztunk a túlzsúfoltság lehetséges okaival és hatásaival.
Foglalkozni kívántunk hatályos jogunkban rendelkezésre álló azon jogintézményekkel, amelyek a lehető legtágabban értelmezve a túlzsúfoltság problémájának tekintetében megoldási lehetőségként szolgálhatnak. Így számba vettük a büntető anyagi és eljárási jogban meglévő jogintézményeket, illetve a tisztán büntetés-végrehajtási gyökerűeket is.
Mindezek körében folytatott kutatást követően kerülhetünk abba a helyzetbe, hogy az esetleges megoldási lehetőségeket mind teljesebb körben feltárjuk, és adott esetben a problémára megoldására javaslatokat tegyünk.
A dolgozatban foglaltakból láthatóvá válik, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltságának problémája nem új keletű, az szinte e büntetés megjelenésétől kezdve különböző okoknál fogva jelen van. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem kell foglalkoznunk e napjainkban is élő, a büntetés-végrehajtási rendszer és jog valamennyi szegmensére bélyegét rányomó ténnyel. Éppen ezen körülmények miatt szükséges megoldási lehetőségek keresése a pozitív elmozdulás eléréséig. E vonatkozásban feltehetjük a kérdést, hogy a megoldás a büntetés-végrehajtási, büntető anyagi jogi, illetve eljárásjogi gyökerű-e, vagy a büntetőpolitika által felölelt valamennyi területet érint, és talán nem is elegendő egyetlen területet érintő változás?
A dolgozatban ezért minden olyan jogintézményt górcső alá vettünk, amely bármely oldalról megoldást nyújthat. A komplex vizsgálat keretében a szabadságvesztés célja körében foglalkoztunk a sikeres reintegrációra való törekvés követelményével, különös figyelemmel arra, hogy valamennyi, e célt elősegítő jogintézmény másodlagosan az intézetek tehermentesítését is szolgálja.
Megjegyzendő, hogy a probléma természeténél fogva a határozott idejű szabadságvesztésen túl foglalkoztunk a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés szabályaival, de az (előzetes) letartóztatás jogintézményével is, az elzárás valamennyi élő formájával, de ezen túl is számos
7 olyan jogintézményt áttekintettünk, amelyek gyakori alkalmazásuk révén vagy a szigorú büntetőpolitika által hozzájárulnak a túlzsúfoltság jelenéhez.
A kutatás során tehát valamennyi olyan jogintézményt górcső alá vettünk, amely relevanciával bírhat a túlzsúfoltság kialakulásában, ugyanakkor a vizsgálódást kizárólag a felnőtt korú fogvatartottakra szűkítettük, mint tipikus, a fogvatartotti létszám nagy részét adó körre. Így nem volt célunk ezen kívül esőként a fiatalkorúakat, a kényszergyógykezelés alatt állókat érintő problémák, de a javítóintézeti nevelés helyzetének széleskörű kutatása, vizsgálata sem.
II. Az értekezés alapját képező kutatás módszere
A témaválasztás alapvetően meghatározta a kutatás módszereit, annak leíró, elemző, történeti, illetve összehasonlító voltát.
Arra figyelemmel, hogy a probléma komplex, a büntetőjog valamennyi részterületére kiterjedő vizsgálatot igényel, célunk volt az analitikus kutatás keretében valamennyi releváns jogszabály, alkotmánybírósági határozat, bírósági határozat, nemzetközi jogforrás feltárása, áttekintése, ahogy másodlagos forrásként a témával kapcsolatos büntető jogirodalom széleskörű feldolgozása egyaránt.
A történeti és jogtörténeti módszer a téma szempontjából a legindokoltabb mértékben került alkalmazásra, míg a jogösszehasonlítás módszerét a nemzetközi környezet bemutatására alkalmaztuk, melynek keretében nyelvismereti okokból angol és német nyelvű források képezték a kutatás alapját, amelyek ugyanakkor az angolszász és német megoldásokon túl további államok lehetőségeinek feltárásában is forrásul szolgáltak.
A dolgozatban a dogmatikai módszer az egyes olyan jogintézmények meghatározásában szolgált segítségül, melyek megértése a problémakör feltáráshoz és megoldások kereséséhez elengedhetetlen.
A mind teljesebb kép kialakítása érdekében ugyanakkor az anyaggyűjtés keretében látogatást tettünk a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által engedélyezetten. Itt a túlzsúfoltság körébe vonatható valamennyi problémáról tájékoztatást kértünk és kaptunk, Kónya István reintegrációs tiszttel, illetve Nyima Tamás Parancsnok Úrral folytatott beszélgetés keretében, s a látogatás alkalmával helyszínbejárásra is lehetőségünk nyílt. Az itt tapasztaltak nagy segítségünkre voltak a probléma valódi megértésében.
8 Az új jogintézmények körében is lehetőségünk nyílt az elmélet gyakorlati megvalósulásának megvizsgálására a Győri Törvényszék engedélyével, amely a kártalanítás és a reintegrációs őrizet jogintézményeire terjedhetett ki.
III. A disszertáció szerkezete
A dolgozat szerkezetét érintően rögzítendő, hogy a túlzsúfoltság problémájának megértése érdekében szükségesnek láttuk annak ismertetését a hazai körülmények középpontba helyezésével, illetve az európai színtéren, a környező országokban e körben uralkodó helyzet bemutatásával.
Foglalkozni kívántunk a problémának alapot adó, uralkodó büntetőpolitikai nézőpont keretében megszületett és élő jogintézményekkel. E körben sorra kívántuk venni a vonatkozó releváns anyagi jogi, eljárásjogi jogintézményeket, de a büntetés-végrehajtás területét is áttekintettük.
Vizsgáltuk a kriminálpolitika, büntetőpolitika és kriminológia hármasát, ezek, témánk szempontjából releváns kérdéseit. Az elméleti alapok keretében említést tettünk a szabadságvesztés alapjával és céljával foglalkozó elméletekről, majd elhelyeztük a szabadságvesztést a büntetési rendszerben, s a büntetőpolitika hazai alakulása nyomán megállapíthatóvá tettük a szigorító tendencia jelenlétét.
A szabadságvesztés anyagi jogi oldalát vizsgálva áttekintést adtunk az új büntető törvénykönyv vonatkozó szabályaira, a határozott ideig tartó és az életfogytig tartó szabadságvesztést is érintve, foglalkozva a ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésének problémájával egyaránt.
Össze kívántuk foglalni a visszaesők valamennyi típusára vonatkozó szabályösszességet, de a szabálysértési elzárás és a büntető törvénykönyvben helyet kapott elzárás szabályait is bemutattuk a túlzsúfoltság problémájának érintettsége okán. Az eljárásjog területét érintve említést tettünk az előzetes letartóztatás és a letartóztatás szabályairól, tekintettel annak rendkívül gyakori alkalmazására.
Fontosnak tartottuk a vonatkozó nemzetközi jogi keret bemutatását, majd a hazai büntetés- végrehajtási intézeteket érintő túlzsúfoltság okait és hatásait tekintettük át.
Ezt követően felhívtuk azon jogintézményeket, amelyek ismertek és élők a hazai jogrendszerben, és a túlzsúfoltság megoldásának egy-egy pillérét jelenthetik. Ehelyütt foglalkoztunk a kártalanítási eljárással, a reintegrációs őrizettel, a kötelező kegyelmi
9 eljárással, továbbá a magyar jogban rövid ideig élő részben felfüggesztett szabadságvesztés jogintézményével, a feltételes ügyészi felfüggesztéssel, valamint a férőhelybővítés lehetőségével. Olyan megoldási lehetőségeket kívántunk bemutatni, amelyek továbbgondolásra lehetnek alkalmasak a túlzsúfoltság megoldásának részeiként.
IV. Problémafelvetés – a túlzsúfoltság jelene
A hazai büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltságának régi problémája napjainkban sem szűnő, élő gond, amely megoldási lehetőségek állandó kutatására késztet.
A büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltsága folyamatos, amelynek vonatkozásában elöljáróban rögzítendő, hogy e körülményt a rendkívül széles körben kiszabott szabadságvesztés büntetés, illetve az előzetes letartóztatás kényszerintézkedésének gyakori alkalmazása csak fokoz. Az így kialakult válság nyomán a büntetés-végrehajtási rendszer túlterhelt, amely funkcionális zavarokhoz vezethet.6
A túlzsúfoltság problémája ugyanakkor nem magyar sajátosság, számos állam előtt ismert az intézeti férőhelyek és a fogvatartottak számának aránytalansága.
IV.1. A környező államok helyzete az Európai Parlament jelentése alapján
Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának 2017.
július 6. napján napvilágot látott, a büntetés-végrehajtási rendszerekről és a börtönkörülményekről szóló jelentésében tényként hivatkozik a börtönök túlzsúfoltságára az Európai Uniót érintő visszatérő problémaként.7 Emlékeztet ugyanakkor arra, hogy a tagállamok eltérő térbeli paraméterek alapján számítják ki a börtönök kapacitását és ebből adódóan a túlzsúfoltság mértékét, ami megnehezíti, sőt lehetetlenné teszi az Unió szintjén történő összehasonlítást.8 Összehasonlítás tehát nem végezhető, de az tényként rögzíthető, hogy a probléma továbbra is számos országban fennáll. A jelentés az alábbi államokat nevesíti: így Magyarországon, Belgiumban, Görögországban, Spanyolországban,
6 lásd: a dolgozat későbbi részében: A túlzsúfoltság lehetséges okai, hatásai 157-174. o.
7 Jelentés a büntetés-végrehajtási rendszerekről és a börtönkörülményekről (2015/2062(INI)), http://www.europarl.europa.eu/doceo/document/A-8-2017-0251_HU.html?redirect, (letöltés ideje: 2019. április 5.), 6. o.
8 u.o.: 9. o.
10 Franciaországban, Portugáliában és Olaszországban kiemelten problematikus a helyzet. A dokumentum ide vonatkozó indokolása megállapítja, hogy Európában a 2014. évben – ítélet alapján és előzetes fogvatartásban lévő - fogvatartott 1.600.324 személy valódi emberi jogi problémát jelent. A szabadságelvonáshoz, amely a fogvatartottakra kiszabott büntetés lényegi eleme, gyakran társulnak tehát olyan börtönkörülmények, amelyek az Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikke szerint embertelen vagy megalázó bánásmódnak minősülnek.9
Az ezt követően született európai összesítés Európa Tanács gondozásában jelent meg. A 2019. január 26. napján kelt dokumentum sorra veszi az európai államokat, kialakítva az adott ország-profilt a börtönhelyzet körében rendelkezésre álló adatok alapján a 2005. és 2015.
közötti tíz éves időszakra nézve. E dokumentum alapján szintén megerősítést nyert a túlzsúfoltság jelenléte több európai államban. A vizsgált tíz év adataira figyelemmel megállapítható, hogy néhány országban nőtt a túltelítettség: így például Albániában, Belgiumban, Cipruson, Csehországban, Görögországban, Magyarországon. Többek között Andorrán, Bulgáriában, Dániában, Finnországban Németországban, Olaszországban csökkent, míg például Ausztriában, Spanyolországban, Svájcban vagy Nagy-Britanniában stagnált a túlzsúfoltság 2005. és 2015. között.10
Az Európa Tanács tanulmánya elő kívánja mozdítani a túlzsúfoltság körében érvényesülő tendenciák feltárását az érintett tízéves intervallum adatai alapján. A viszonylag hosszabb időszak vizsgálatával elérhetőbbé kívánja tenni a probléma és az alakulására ható esetleges tényezők megértését.11
Az Európa Tanács fentebb hivatkozott dokumentuma a túlzsúfoltság vizsgálatára a telítettség fogalmat alkalmazza, amely ha 100-nál nagyobb érték, túltelítettséget jelent, hiszen akkor több fogvatartott van az intézetben, mint az elérhető helyek száma.12 Rögzíti továbbá, hogy még két fogalmat használ, amely a túlzsúfoltság vizsgálata körében kiemelten jelentős: a tervezett és a tényleges intézeti kapacitást. Előbbi az intézet építésekor vagy felújításakor tervezett fogvatartotti létszámot, míg utóbbi a működés során fennálló helyzetet, a tényleges fogvatartotti létszámot jelöli.13
9 Jelentés a büntetés-végrehajtási rendszerekről és a börtönkörülményekről (2015/2062(INI)), http://www.europarl.europa.eu/doceo/document/A-8-2017-0251_HU.html?redirect, (letöltés ideje: 2019. április 5.),: 19.o.
10 Prisons in Europe 2005-2015 Volume 1., https://rm.coe.int/prisons-in-europe-2005-2015-volume- 1/1680990199 (letöltés ideje:2019. december 3.), 5. o.
11 i.m.: 19.o.
12 i.m.: 22. o.
13 Jelentés a büntetés-végrehajtási rendszerekről és a börtönkörülményekről (2015/2062(INI)), http://www.europarl.europa.eu/doceo/document/A-8-2017-0251_HU.html?redirect, (letöltés ideje: 2019. április 5.), 30. o.
11 A fogvatartotti ráta, azaz a százezer lakosra jutó fogvatartott szintén olyan fogalom, amelyet segítségül kell hívnunk a túlzsúfoltság vizsgálatánál. Nagy Ferenc egy 2013. évben született tanulmányában14 az államokat e szerint öt csoportba sorolta. Alább ezt a csoportosítást használva a friss, 2018. évi adatok szerint soroljuk be az európai államokat.15
Az alacsony fogvatartotti rátájú – ahol legfeljebb 80 ez az érték - országok közé tehát a 2018-es adatok alapján Szlovénia (64), Dánia (63), Finnország (51), Norvégia (63), Svédország (59), Horvátország (78) tartozik. Jelenleg már Németország (77) és Hollandia (61) is ide sorolandó, amely országok a 2013-as adatok szerint még a második csoport tagjait gyarapították.
Az átlagos rátájú országok - ahol e mutató 81-től 100-ig terjed - közé tartozik például a 2013-as adatokkal ellentétben Svájc (81), Belgium (88)16, Görögország (100) és Ausztria (98).
A következő csoportot a magas fogvatartotti rátájú államok képezik, ahol a ráta 101 és 150 között alakul. Ide sorolható többek között Románia (106) és Bulgária (125).
A negyedik csoportot azon államok köre adja, ahol a fogvatartotti ráta nagyon magas, az 150 és 200 közé esik. Ide tartozik például Magyarország (173), Szlovákia (193), Ukrajna (153) vagy Lengyelország (197), és immár Szerbia (154) is ide sorolandó.
Az utolsó kört azon országok alkotják, ahol a negyedik csoport határát adó 200-as rátát meghaladó, extrémen magas a fogvatartotti ráta, így Csehországban (203), Oroszországban (377).17
Az alábbiakban Magyarország szomszédos országaiba teszünk kitekintést azzal a céllal, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek telítettségéről képet kapjunk. Ennek során Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia és Ausztria helyzetét mutatjuk be a fentebb említett Európa Tanácsi tanulmány segítségül hívásával.
Szlovákia büntetés-végrehajtási intézeteinek telítettsége a 2014/15. évben 90.2 értéket mutatott. A kutatás kezdő és utolsó évének adatai alapján rögzíti a tanulmány, hogy a fogvatartotti ráta nőtt a 2005-2014/15. időszak átlagához képest, hiszen ezen szám ekkor
14 NAGY FERENC: Gondolatok a hosszú tartamú szabadságvesztésről és az európai börtönnépességről. Börtönügyi Szemle, 2013. 1. szám, 13-14.o.
15 Ugyanezen szempont alapján az államok újabb besorolása történt meg az Európa Tanács SPACE I-2018 jelentése által. Lásd: AEBI, M.F. – TIAGO, M.M.: SPACE I-2018-Council of Europe Annual Penal Statistics:
Prison Populations. Strasbourg, Council of Europe, Strasbourg. 2018. Updated on 11 June 2019.
https://wp.unil.ch/space - SPACE I Annual reports +2018. (2019. június 12.)
16 Samuel Deltenre és Eric Maes Belgiumot érintő tanulmányában a túlzsúfoltság okainak vizsgálatánál nagy szerepet tulajdonít az előzetes letartóztatás jogintézményének. Lásd: DELTENRE, SAMUEL;MAES,ERIC: Pre-trial Detention and the Overcrowding of Prisons in Belgium. European Journal of Crime, Criminal Law and Criminal Justice. 2004. Vol. 12/4. 348-370. o.
17 http://www.prisonstudies.org/map/europe (letöltés ideje: 2017. november 20.)
12 177,9 volt, a 2015. évben pedig 185,9. Az intézeti telítettség terén stagnálás figyelhető meg, a vonatkozó átlagos adat 89,4 volt, míg 2015-ben 90,2. Az európai államokhoz viszonyítva ezen adatokat érintően a fogvatartotti ráta magas a tanulmány szerint, míg az intézeti telítettség közepesnek mondható. A férőhelyek száma gyarapodott a vizsgált tíz évben. 2005- ben 10.496, 2015-ben pedig 11.184 férőhely állt az állam rendelkezésére – azaz így alakult az intézetek tervezett kapacitása -, amelyre 9.289, illetve 10.087 fogvatartott jutott.18
Ukrajna helyzete az alábbiak szerint alakul. Az ország intézeteinek telítettsége 65,7, amely alacsony adatnak minősül. A fogvatartotti ráta magas, 204, amely a kutatás időszakában átlagosan 319,5 volt, tehát jelentős csökkenés figyelhető meg. Az intézeti telítettség terén is csaknem ugyanilyen mértékű a rendeződés, a vonatkozó adat ugyanis 94, míg a 2015. évben 65,7. Az intézeti férőhelyek számát nézve a 2005-ös adat 159.001 179.519 fogvatartottra – itt megjelenik tehát a tényleges kapacitás fogalma -, 2014-ben pedig 140.419 férőhely 92.290 fogvatartottra.19
Románia fogvatartotti rátája 144.9, amely európai országainak viszonylatában magasnak számít, ahogy az intézetek telítettsége is, amely 101.3. A fogvatartotti ráta csökkenő tendenciát mutatott a vizsgált tízéves időszakban, hiszen ezen érték ebben az időszakban átlagosan a 148,1 adatot mutatta, míg a telítettség stagnálónak mondható. A büntetés-végrehajtási intézeti férőhelyek száma 25%-kal csökkent 37.627-ről 28.285-re, míg a fogvatartotti szám 37.929 főről 28.642 főre.20
Szerbiában a 2015-ös adatokon alapuló fogvatartotti ráta 142.2, míg az intézetek telítettségénél az irányadó adat 106.4, amely magasnak minősül, és mindkét adat a vizsgált tízéves intervallumban növekvő tendenciát mutatott. A fogvatartotti ráta átlaga 104 volt az érintett időszakban, az intézeti telítettség átalag pedig 129,4 egység. Az intézeti férőhelyek száma 2005-ben 9.609 volt, 2015-ben pedig 9.459. A tíz év alatt ezen érték ingadozott, amelyet a kutatók annak tudnak be, hogy kötelezővé vált minimálisan 4 nm2 élettér biztosítása. Ennek elérése érdekében felújítások, átépítések zajlottak az államban, mely alakította az intézeti helyiségek elhelyezkedését, ezáltal a férőhelyek számát egyaránt.21
Horvátország fogvatartotti rátája 79,7, amely alacsonynak számít, ahogy az intézeti telítettség is, amely 83,1, s mindkét számadat stagnált a vizsgált tíz éves időszakban. A vizsgált időszakban 98,5 volt a fogvatartotti rátára vonatkozó érték, a telítettség terén
18 Prisons in Europe 2005-2015 Volume 1. https://rm.coe.int/prisons-in-europe-2005-2015-volume- 1/1680990199 (letöltés ideje:2019. december 3.), 289-294. o.
19 u.o.: 335-340. o.
20 u.o.: 261-266. o.
21u.o..: 281-286. o.
13 ugyanakkor nagyobb mérvű csökkenés mutatkozik. A kutatással érintett időszakban ugyanis 120,3 volt vonatkozó adat, míg 2015-ben 83,1. A fogvatartási férőhelyek száma 25%-kal nőtt 3.159-ről 4.022-re 3.485, illetve 3.341 fogvatartott mellett.22
Szlovénia alacsony fogvatartotti rátával – 67,8 – bír, amely ugyanakkor kis arányú növekedést jelent a tíz éves időszak átlagához képest, amely 65,8 volt. Ehhez a telítettség vonatkozásában magas érték 105,8 társul, amely ugyanakkor csökkenés az átlagos 114,1 értékhez képest. Szlovénia büntetés-végrehajtási intézeteinek férőhelyeit illetően 20%-os növekedésről lehet beszámolni. 2005-ben 1.103, 2015. pedig 1.322 férőhellyel rendelkezett 1.332, illetve 1.399 fogvatartottra nézve.23
Ausztria fogvatartotti rátája 103.9, amely közepes az európai országok viszonylatában, míg az intézetek telítettségét jelző érték 103,3, amely ugyanakkor magasként értékelendő.
Mindkét értéket stagnálásról, illetve kis mértékű csökkenésről számol be a tanulmány a kutatás átlagos értékére, illetve utolsó évére nézve. A fogvatartotti ráta átlagosan 103,8 értéket mutatott, az intézeti telítettség pedig 100,9 értéket adott. Az intézeti férőhelyek száma növekedést mutat: 2005-ben 8.248, 2015-ben pedig 8.751 férőhely volt 7.867, illetve 9.037 fogvatartottra. A beszámoló szerint e változás annak tudható be, hogy a vizsgált időszakban a meglévő intézetekben felújításokat eszközölt az állam, illetve börtönépítést vitt véghez.24
IV.2. Az Európai Parlament álláspontja a magyarországi helyzetről
A dokumentum Magyarországot elemző része az alábbiakat állapította meg. A fogvatartotti ráta magas: 180,8,25 az intézetek telítettsége pedig 129,4, amely szintén magas értéket jelent. A tanulmány növekvő tendenciát állapított meg a fogvatartotti ráta körében a vizsgálta időszak átlagához, a 168,1-hez képest, a telítettségre nézve pedig csökkenést rögzített a 135,9 átlagos érték mellett. Az intézeti férőhelyek számát nézve 22%-os növekedésről – 11.253-ról 13.736-ra nőtt a tervezett kapacitás - számol be a tanulmány 16.394, illetve 17.773 fogvatartotti létszám mellett.26
22 Prisons in Europe 2005-2015 Volume 1. https://rm.coe.int/prisons-in-europe-2005-2015-volume- 1/1680990199 (letöltés ideje:2019. december 3.): 97-102. o.
23 u.o.: 293-298. o.
24 u.o.:67-72. o.
25 Immár a 2018-as adatok szerint 173, lásd: http://www.prisonstudies.org/country/hungary
26 Prisons in Europe 2005-2015 Volume 1. https://rm.coe.int/prisons-in-europe-2005-2015-volume- 1/1680990199 (letöltés ideje:2019. december 3.), 157-162. o.
14 Annak érdekében, hogy a jelenséget kellő mélységig vizsgálni tudjuk a lehetséges megoldások feltárása végett, szükséges az aktuális hazai helyzet megismerése a statisztikai adatok tükrében.
A legfrissebb adatok szerint a 2017. évben a hazai büntetés-végrehajtási intézetek telítettsége 129 % volt 17.944 fő fogvatartott mellett, míg a 2018. évben 113 % volt az intézeti telítettség 17.251 fő fogvatartott mellett. A korábbi évekre visszatekintve ez a szám a 2014. évben volt a legmagasabb, azaz 143 % 18.042 fogvatartottal, ugyanakkor az érzékelhető javulással együtt még mindig a magyarországi mutató a leghátrányosabb a környező országok összehasonlításában. 27
Az Európa Tanács SPACE I-2018 jelentésében szintén a börtönnépesség kérdésével foglalkozott. Megállapította, hogy a büntetés-végrehajtási rendszerrel kapcsolatos legkiemelkedőbb probléma a túlzsúfoltság kérdése. A jelentés módszere azt az intézetet tekinti túlzsúfoltnak, ahol 100 férőhelyre több mint 100 fogvatartott jut. A rendelkezésére álló adatok alapján megállapította azt is, hogy a fogvatartotti ráta európai középmértéke 91,4 %.28
A fogvatartottak életkor szerinti megoszlása29 és a visszaesési adatok30 alapján is – figyelemmel a dolgozat további részeiben kifejtettekre egyaránt - előrevetíthető, hogy a büntetőpolitika változása nélkül a túlzsúfoltság problémája a jövőben sem fog más képet mutatni.
Az intézetek túlzsúfoltsága több okra vezethető vissza, következményei pedig elsődlegesen az intézeti mindennapokban észlelhetőek, amely körülményekkel dolgozatunk további részében részletesebben foglalkozunk. Elöljáróban ugyanakkor összefoglalóan annyit rögzíthetünk, hogy az Európai Parlament korábban hivatkozott jelentésében foglalkozik azzal, hogy a túlzsúfoltságot általában kísérik a büntetés-végrehajtási intézetek elöregedéséből adódó problémák, a megfelelő orvosi ellátás hiánya, a fogvatartottak közötti, illetve a fogvatartottak és az intézeti személyzet közötti erőszak, a gyakran létszámhiánnyal és nem ritkán a megbecsülés hiányával küzdő személyzet. Ezen túlmenően a társadalomba való visszailleszkedés börtönön belüli előkészítésére szolgáló eszközöket egyes tagállamokban úgy elhanyagolják, hogy a visszaeső bűnözés és ismételt fogva tartás a szabadulást követő 5 évben akár az 50%-ot is elérheti. A jelentés szerint az abban foglalt tények azt bizonyítják, hogy a
„csak büntető” rendszerek nem hatékonyak, sőt kontraproduktívak. Ösztönözni kell a
27 Lásd: Melléklet 1. és 2. számú diagramm
28 LÉVAY MIKLÓS: Az európai börtönnépességről és a szabadságelvonással nem járó szankciók hatálya alatt álló elítéltekről az Európa Tanács SPACE projektje alapján. Miskolci Jogi Szemle, 2019. 2. különszám 2. kötet, 114- 115. o.
29 Börtönstatisztikai Szemle, 2019. 1. szám, 5. o. 3. táblázat
30 u.o.: 11. oldal 11. táblázat
15 különböző tagállamokban, jelesül a skandináv országokban létező bevált gyakorlatokat, amelyek előnyben részesítik a szabadságvesztés alternatíváit, nagyobb teret kellene biztosítani a fogva tartás alternatíváiként a szabadságelvonást korlátozó intézkedéseknek.31
A rövid problémafelvetést követően a témát érintő jogelméleti kérdéseket kívánjuk keretbe foglalni. E vizsgálat kezdetén a büntetési elméleteket vesszük sorra, elhelyezzük a témánk szempontjából legkiemelkedőbb büntetési nemet a jelenlegi büntetési rendszerben, majd a büntetőpolitika fejlődésének felvázolását követően az általa meghatározott elvárások mentén megszületett valamennyi releváns anyagi, eljárásjogi és büntetés-végrehajtási jogi jogintézmény bemutatása következik.
31Jelentés a büntetés-végrehajtási rendszerekről és a börtönkörülményekről (2015/2062(INI)) http://www.europarl.europa.eu/doceo/document/A-8-2017-0251_HU.html?redirect ( letöltés ideje: 2019. április 5. ),19-20. o.
16
I. RÉSZ
17
I. A büntetés alapját és célját vizsgáló főbb elméletek
A büntetés, mint olyan, az emberiség születése óta jelen van a társadalomban. Fogalmát – valamennyi definíció közös magvára figyelemmel32 - a bűncselekmény elkövetése miatt a törvényben meghatározott joghátrányként határozhatjuk meg, melynek keretet a büntetőjog szab.33 Angyal Pál meghatározása szerint34, mely egészen 1945-ig irányadó volt, a „büntetés az a törvény által a büntetendő cselekmény elkövetőjére, a cselekmény elkövetése előtt, megállapított joghátrány, melyet a bírói hatalommal törvényesen felruházott hatóság, törvényesen eljárva, kimond.35
Reakció tehát a rosszra, amely ugyanakkor további célt is magában hordoz. A mai büntetőpolitikában kialakult állásponttal a dolgozat további részében foglalkozunk.
A büntetés egyfajta válasz tehát, értékítélet a közösség részéről az emberi magatartások vonatkozásában abból a szempontból, hogy azok milyen mértékben negatívak a társadalom számára.
Fletcher szerint a büntetésnek fájdalommal, vagy más hátrányos, kellemetlennek ítélt következménnyel kell járnia. Alkalmazásának tudatosan, jogszabálysértés esetén van helye a tényleges elkövető ellen, amelyet törvényesen létrehozott hatóság szab ki, illetve hajt végre.36 Welzel a büntetést olyan rosszként határozta meg, amely az elkövetővel szemben a bűnös cselekmény miatt szabnak ki, s amelyet az elkövetőnek ekként kell megtapasztalnia.37
Claus Roxin a büntetést a büntetőjog központi elemeként látta. Ez azt jelenti, hogy a büntetőjog a szankciói által definiált. Egy büntetőjogi szabály nem azért tartozik e jogterület hatálya alá, mert az az adott magatartást megköveteli vagy tiltja, így ugyanis számos más jogterület rendelkezik. A büntetőjog specialitását a szankció alkalmazása adja a törvénybe ütköző magatartások esetére.38
Noll véleménye szerint pedig „A büntetés szükséges rossz, de nem szükséges, hogy csak rossz legyen.”39
32 GYÖRGYI KÁLMÁN: Büntetések és intézkedések. Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1984. 163. o.
33 ANDREW ASHWORTH AND JEREMY HORDER: Criminal Justice and the Criminal Law. In.: Principles of Criminal Law. Oxford University Press, 2013. 13. o.
34 GYÖRGYI KÁLMÁN: i.m. 161. o.
35 Ezt követően a fogalom-meghatározás bővült a szocialista berendezkedés egyes ismérveivel. Lásd: GYÖRGYI KÁLMÁN: i.m.: 162-163. o.
36 GEORGE P.FLETCHER: Basic Concepts of Criminal Law. Oxford University Press. New York, Oxford, 1998.
33-34. o.
37 HANS WELZEL: Das Deutsche Strafrecht. Walter De Gruyter & Co. Berlin, Berlin, 1954. 173-174. o.
38CLAUS ROXIN: Strafrecht. Allgemeiner Teil. Band I. Verlag C. H. Beck, München, 2006. 1.o.
39 VÁRI ESZTER: Gondolatok a pártfogó felügyeleti munkáról, in Háló – A Szociális Szakmai Szövetség hírlevele, 2004/10. szám, 5. o.
18 Az igazságszolgáltatás rendszerében három szakaszt érintően jelennek meg a büntetőjogi szankciók: egyrészt az uralkodó büntetőpolitika alapján a törvényalkotó határozza meg, hogy mely bűncselekmények elkövetése esetén milyen büntetés érvényesítése várható. Ezt követően a bíró az elkövető bűnösségének megállapítása esetén egyéb körülményekre is figyelemmel szankció alkalmazását rendeli el, harmadrészt pedig mindezek után a kiszabott büntetés, vagy más büntetőjogi jogkövetkezmény végrehajtására kerül a sor. A szankció bizonyos jogok korlátozását, vagy azok teljes megvonását jelenti, de aktív tevékenységben megnyilvánuló kötelezettséget is előírhat az elkövető számára. 40
Rögzítendő, hogy hatályos büntető törvénykönyvünk elődjével ellentétben nem tartalmazza az általa alkalmazott büntetés-fogalmat, kizárólag annak célját határozza meg. Az 1978. évi törvény 37. §-a rendezte, hogy „a büntetés a bűncselekmény elkövetése miatt a törvényben meghatározott joghátrány. A büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el”. Hatályos törvényünk csupán e szakasz második mondatát vette át 79. §-ába.41
A fogalmi meghatározásokra tett kitekintést követően a büntetés jogalapjának rövid, említésszerű meghatározása is szükséges az elméleti alapok rögzítéséhez.
A büntetés jogossága a felvilágosodás korában jelent meg kérdésként a társadalomban. A kor meghatározó személyiségei – Montesquieau, Rousseau, Beccaria – a büntetés alapját a szerződéses államelméletből vezették le. E szerint a büntetés alkalmazásának lehetőségét az adja, hogy az állampolgárok az állammal létrejött szerződéses viszony keretében az államra ruházták a jogok egy részét, így annak biztosítása is joga – és egyben kötelessége is -, hogy a rossz kellő büntetéssel járjon.42 E kérdést, vagyis, hogy ki büntessen, Tarczi Lajos is felvetette 1837-ben született értekezésében. Meglátása szerint egy személy soha nem lenne képes a büntetés mindenkori célját érvényesítő módon alkalmazni azt, mert az egy kézben könnyen bosszúvá válna.43
A jogalap keresésekor az alaptörvényi rendelkezésekig kell visszatekintenünk a vizsgálódás során. Alaptörvényünk T) cikkének (1) bekezdése úgy szól, hogy általánosan kötelező magatartási szabályt az Alaptörvény és az Alaptörvényben megjelölt, jogalkotó hatáskörrel rendelkező szerv által megalkotott, a hivatalos lapban kihirdetett jogszabály állapíthat meg.
Az Alaptörvény „Állam” fejezet 1. cikk (2) bekezdésének b) pontja értelmében az
40 VÓKÓ GYÖRGY: A büntetés teóriák racionalitásai. Büntetőjogi Szemle, 2012. 1. szám, 36. o.
41 lásd: 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről 37. §, 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 79. §
42 KABÓDI CSABA –MEZEY BArna: Büntetési elméletek. Módszertani Füzetek, 1985. 1. szám, 42. o.
43 TARCZI LAJOS: Elmélkedés a polgári büntetésről. Tudománytár, 1837. 1. kötet, 2. o.
19 Országgyűlés törvényt alkot. Ez adja meg a jogosultságot tehát valamennyi általános kötelező magatartási szabályt tartalmazó törvény körében a büntető törvénykönyv megalkotására, amely alapján a bíróság az igazságszolgáltatási tevékenysége kertében dönt a büntetőügyekben.44
A büntetés jogalapja tehát azt jelenti, hogy milyen felhatalmazás alapján nyilvánít az állam bizonyos cselekményeket büntetendőnek a védendő jogi tárgyra is figyelemmel.
A büntetés jogalapját egy másik szempontból is vizsgálja a jogelmélet, amelyet az alábbiakban tekintünk át bővebben.
Az abszolút büntetési elméletek szerint a büntetés jogalapja az igazságos megtorlás, az elkövető cselekményére adott megfelelő reakció, amely a rosszallandó cselekmény által felborított rendet célozza helyreállítani, tartalma ebben ki is merült.45 Az indeterminizus talaján áll ez az elmélet, elutasít mindenfajta eleve elrendeltségre hajazó gondolatot. Ehelyett a szabad emberi választást ismeri el, amely lehetőséget nyújt a jó (jogszerű) és a rossz (jogszerűtlen) közötti szabad döntésre. Ezzel alapját adja a saját cselekvéséért felelős emberrel szemben a szubjektív büntetőjogi felelősség tanának.46 Az elkövető megbüntetését tehát az indokolja, hogy rossz választással élve rosszat tett. Befolyásmentes akaratból elkövetett hibás döntésből született bűncselekményéért tehát büntetése megérdemelt. A szankciónak a megtorláson kívül itt még nincs egyéb funkciója.47
Az antik Görögországban ezen elmélet gyökerei Arisztotelész gondolataihoz köthetők, aki a büntetés kérdését az igazságosság középpontba helyezésével közelítette meg. Nála ezen eszme az erkölcs és a jog egyensúlyának talaján áll. Ezt az állapotot a bűncselekmény zavarja meg, s a büntetés rendeltetése ennek helyreállítása azzal, hogy az elkövetőt valamilyen előnytől megfosztja, azaz megtorlással él. A fő irány a fentiekben összefoglalt volt, ugyanakkor megemlítendő Protagorasz gondolta. Szerinte, aki értelmesen akar büntetést alkalmazni, nem a tett miatt büntet, hanem a célból, hogy a mindenkit visszatartson jogsértés elkövetésétől. A kor indeterminista felfogásával a szabad akarat uralkodó volta miatt ez nem
44 Magyarország Alaptörvénye 25. cikk (2) a) pont
45 HANS WELZEL: Das Deutsche Strafrecht. Walter De Gruyter & Co. Berlin, Berlin, 1954. 175. o.
46 BELOVICS ERVIN,BÉKÉS IMRE,BUSCH BÉLA,DOMOKOS ANDREA,GELLÉR BALÁZS,MARGITÁN ÉVA,MOLNÁR GÁBOR,SINKU PÁL: Büntetőjog. Általános rész, 5. hatályosított kiadás. HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2014. (http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_548_Buntetojog5/ch10s02.html, letöltés ideje: 2017. november 30.)
47 KABÓDI CSABA –MEZEY BARNA: Büntetési elméletek. Módszertani Füzetek, 1985. 1. szám, 43. o.
20 volt összeegyeztethető, ilyen alapon ugyanis elképzelhetetlen, hogy a jövőbeni magatartásokat befolyásolni lehessen. 48
Az abszolút elméletek utolsó nagy fellángolása a 18. század második felében Kant és Hegel nevéhez köthető. Nézetük szerint a büntetés nem lehet eszköz a bűnöző vagy a társadalom javának előmozdítására, azt csak azért kell alkalmazni, mert bűncselekmény elkövetésére került sor. A büntetés a tetthez igazodó megtorlás.49
Ezen elméletek szigorúan a tett-felelősség elvét hirdették, amely kizárólag cselekményt értékel, az elkövető személyétől függetlenül, figyelemmel ugyanakkor a bűnösség fokára.
Kizárólag a tettel arányos büntetést tekinti tehát igazságosnak, amely ugyanakkor egyben azt is jelenti, hogy a büntetés végrehajtását követően nincs lehetőség annak vizsgálatára, hogy az elkövető jelent-e további veszélyt a társadalomra nézve. A fentieknek megfelelően az abszolút teóriák a határozott büntetésben hisznek. Az elítélt a büntetés végrehajtása során tehát nem áll olyan további szubjektív értékelő – pl. büntetés-végrehajtási bíró – uralma alatt, aki adott esetben több alkalommal dönthet arról, hogy az elkövető még nem alkalmas a szabadon bocsátásra.50
Ehelyütt kell megemlítenünk Dr. Szabó András alkotmánybírónak a 23/1990, (X.31.) AB határozathoz fűzött párhuzamos véleményét. Ebben az alkotmánybíró a büntetés alapjának és céljának kölcsönhatása vonatkozásában nyilatkoztatta ki azt, hogy bármilyen büntetést vizsgálva, annak hatástalansága, célra való alkalmatlansága nem kérdőjelezi meg annak létjogosultságát. Alkalmazásának alapja nem e tulajdonságok megléte vagy hiánya, hanem az az általánosan elfogadott elv, hogy bűn büntetlenül nem maradhat. Ez következik a büntetőjog ultima ratio jellegéből is, melynek keretében a büntetés tudatos és célzott hátrányokozás, célja önmagában a büntetőjog hatókörébe vont magatartások megtorlása, rendeltetése az erkölcsi és jogi normák fenntartása ott, ahol más jogágak szankciói már nem segítenek. Ez az elv magában hordozza az arányos büntetés követelményét is. Kizárja egyben a célra tartó büntetés létét, amely nem a tetthez arányítaná a büntetést, hanem az elérendő célhoz viszonyítaná azt.
Álláspontja szerint ez a felfogás sokkal humánusabb az annak inkább látszó célorientált büntetésnél, hiszen nem érinti az elkövető személyiségét. Az igazságszolgáltatás keretén belül a büntetés logikája nem cserélhető fel a nevelés, gyógyítás logikájával, hiszen a jogegyenlőség eszméjével egyedül ez fér össze.
48 KABÓDI CSABA –MEZEY BARNA: Büntetési elméletek. Módszertani Füzetek, 1985. 1. szám, 46. o.
49 KABÓDI CSABA –MEZEY BARNA: u.o.: 47-48. o.
50 BELOVICS ERVIN, NAGY FERENC, TÓTH MIHÁLY: Büntetőjog I. Általános Rész. HVG-ORAQ Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2015. 362. o.
21 E különvéleménnyel ellentétben Dr. Zlinszky János alkotmánybíró szerint az állam büntető hatalmának célja az egyén biztonságának szolgálata egyrészt a büntetendő cselekmény megtorlásával, másrészt a generális prevenció másokat visszatartó erejével. Álláspontja szerint tehát a büntetés kizárólag e célorientált értelemben elfogadható.51
Az elmélet egyik legnagyobb hatású gondolkodója Carrara volt. Szerinte a büntetés célja a társadalom rendjének helyreállítása, emellett csak mellékes következmény lehet az igazság szolgáltatása, a sértett kárpótlása, bosszúja vagy az elkövető megjavítása. A büntetőjog alapja az a tény, hogy az emberek jogainak védelme szükséges. Minden jognak rendelkeznie kell önvédelmi képességgel. Ez a megtorlás, amely minősége és mennyisége azonban nem függhet az önkényes hatalomtól, az örök jogi ismérveken alapul, így az elszenvedett káron vagy veszélyen. A klasszikus büntetőjogi iskola tehát a proporcionalitás elvét vallva az elkövetett bűnhöz mérten állapítja meg a büntetést.52
A büntetési elméletek másik nagy csoportját a relatív teóriák alkotják, melyek az általános vagy a különös megelőzést tűzik ki célul, így a büntetésben a megelőzés eszközét látják.53 Első nagy alakja Beccaria. Szerinte a büntetés célja annak megakadályozása, hogy az elkövető ismételt sérelmet okozzon, s e mellett az is, hogy másokat is visszatartson hasonló cselekményektől. Hozzá köthető az a máig ható gondolat, hogy a legnagyobb visszatartó hatással a bűncselekmény bizonyossága bír a társdalom tagjai számára, mintsem annak súlyossága.54
Ezen elméletek filozófiai alapja a determinizmus, vagyis, hogy pszichikai, fizikai, biológiai vagy társadalmi körülmények determinálják az egyén cselekedetét, szabad választása így rendkívül korlátozott. Közös vonásuk, hogy a büntetés célját a hasznosságban: további bűncselekmények megelőzésében látták. A tekintetben, hogy e célt kivel szemben, milyen eszközökön keresztül kívánják érvényesíteni az általános, illetve a különös megelőzés elsőbbségét hirdető elméletek alakultak ki.55
A 19-20. század fordulón először Garafa’o és Ferri sajátította el azt a gondolatot, hogy a bűncselekmény elkövetésére irányuló magatartás biológiailag és társadalmilag meghatározott, így az indeterminista alapon nyugvó felelősségre vonás nem járható út. Az elkövető
51 23/1990, (X.31.) AB határozat
52 DOMOKOS ANDREA: A büntetőpolitika változásai Magyarországon. Jog és Állam, 11. füzet, 2008., 22-23. o.
53 HANS WELZEL: Das Deutsche Strafrecht. Walter De Gruyter & Co. Berlin, Berlin, 1954. 176. o.
54 KABÓDI CSABA –MEZEY BARNA: Büntetési elméletek. Módszertani Füzetek, 1985. 1. szám, 47- 51. o.
55 KABÓDI CSABA –MEZEY BARNA: u.o. 48.
22 megbüntetése nem kerülhető el társadalomra veszélyessége miatt, a tetthez igazodó büntetés ugyanakkor nem helyes, a veszélyállapothoz mért biztonsági intézkedések alkalmazása indokolt.56
Az elmélet egyik legnagyobb fellángolása a 20-as 30-as évek Szovjetúniójában látott napvilágot, s hazánkban is több követője akadt Pikler Gyula, Somló Bódog, majd több jogász, köztük Eörsi Gyula személyében. Az általuk vallott teljes determinizmus szerint, egy meghatározott szituációban az egyén nem tehet mást, mint amit tett, mert cselekedete objektív tények és szubjektuma által teljes mértékben meghatározott. A büntetés ilyen körülmények között sem maradhat el, de azért van rá szükség, mert az egyén kárt okozott a társadalomnak.
Az ilyen nevelő jellegű büntetés később szintén determináló hatással bír majd a személyekre, az visszatart a bűncselekmények elkövetésétől.57
A relatív elméletek fejlődésének csúcsaként megfogalmazódott a célbüntetés tana Jhering és Jellinek tanai által. Vizsgálódásuk központjába az ember került a szabad akart létének teljes tagadásával. A törvény céljának a társadalom harmonikus életfeltételeinek biztosítását látták, a büntetés természete tekintetében elismerték annak megelőző hatását a megtorló jellegen túl.
Jellinek e körben lefektetett gondolata máig ható, megfogalmazta ugyanis, hogy a büntetés nem az egyetlen állam által igénybe vehető eszköz, sőt sok esetben nem is a leghatékonyabb.58
A speciális prevenció elmélete szerint azért kell büntetést alkalmazni, hogy elsősorban az elkövető, de általában senki nem kövessen el a jövőben bűncselekményt. A megelőzés módszere – pl. javítás, elrettentő büntetés - tekintetében azonban jelentős eltérések vannak az elméletek között.
A célelméletek említést érdemelnek a relatív elméletek keretében. Franz von Liszt 1882-ben megfogalmazott marburgi programja szerint az alkalmai elkövetők esetében az elrettentés a cél, a javulásra hajlandóságot mutatók között a javítás, ellenkező jellemű elkövetők között pedig a társdalomtól való elszigetelésre kell törekedni. A speciális prevenció elméletével tehát megjelent a büntetőjogban az elkövető személyiségének figyelembevétele, annak értékelése a büntetéskiszabás során.59
56KABÓDI CSABA –MEZEY BARNA: Büntetési elméletek. Módszertani Füzetek, 1985. 1. szám, 43. o.
57 KABÓDI CSABA –MEZEY BARNA: u.o. 44. o.
58 KABÓDI CSABA –MEZEY BARNA: u.o.: 48-49. o.
59 BELOVICS ERVIN,BÉKÉS IMRE,BUSCH BÉLA,DOMOKOS ANDREA,GELLÉR BALÁZS,MARGITÁN ÉVA,MOLNÁR GÁBOR,SINKU PÁL: Büntetőjog. Általános rész, 5. hatályosított kiadás. HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2014. (http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_548_Buntetojog5/ch10s02.html, letöltés ideje: 2017. november 30.).
23 Az itt megemlítendő elrettentés elmélete is a fent meghatározottak fontosságát vallja. E szerint elsődleges cél, hogy a büntetésnek megelőző hatása legyen a jövőbeni bűncselekmények tekintetében. Az egyéni elrettentés esetében az elkövető további bűncselekmény elkövetéséről való „lebeszélése” a cél. Ilyenkor tehát első bűncselekmény esetén enyhébb büntetés kiszabása indokolt, s a visszaesés(ek) mind súlyosabb szankciókat vonnak maguk után. 60
A reszocialozáció elmélete azon a gondolaton alapul, hogy az egyéni visszaesést visszailleszkedést elősegítő stratégiával – ennek keretében terápiával, tanácsadással, amelybe a család is bevonásra kerül, ezt elősegítő komplex programokkal – kell megelőzni. Ez az elmélet azt feltételezi, hogy bizonyos bűncselekmények elkövetését pszichikai állapot, szociális helyzet vagy egyéb negatív körülmények jellemzősége indokolja. Az elkövetőkre úgy tekint, hogy ők nem képesek ellenállásra e helyzetekben, segítségre szorulnak, tehát tetteikért nem teljes mértékben felelősek, így büntetésüket erre a körülményre is figyelemmel kell meghatározni.61
A generális prevenció elmélete is – ahol a társadalomra kiható általános megelőzés célja bír elsődlegességgel - hasonlóképpen heterogén attól függően, hogy mely körülmények tekintendők meghatározónak a büntetés hatásossága szempontjából.
Lombroso a biológiai tényezők jelentőségét látta fontosnak. Meglátása szerint az egyén veleszületett tulajdonságai meghatározóak, így az elkövető vizsgálata nyomán kell a szankciórendszert felállítani.
Feuerbach elmélete szerint a bűncselekmény véghezvitele érzéki örömet okoz az elkövetőnek, így büntetés célja ezen vágy elfojtása kell, hogy legyen a bűncselekménynél nagyobb hátrány kifejtésével.
A büntetés általános megelőző hatása aggályos, így e két elmélet gyengeségeit hivatottak kiküszöbölni a vegyes elméletek az igazságosság, hasznosság és a szükségesség hármas céljával. A büntetés célját olyan megtorlásban látták, amely igazságos, és újabb bűncselekmények megelőzésére, illetve jogrend védelmére alkalmas. A megelőzés vonatkozásában is a hangsúly a tett és büntetés összhangján maradt, mintegy garanciaként is az állami túlkapásokkal szemben.
60 VÓKÓ GYÖRGY: A büntetés teóriák racionalitásai. Büntetőjogi Szemle, 2012. 1. szám, 37-38. o.
61 VÓKÓ GYÖRGY: u.o.: 38. o.
