v: 1«1 Lezred e g y e t e m e
„A világban mindig volt egy és ezt mindig a fiatalok hozták"
Beszélgetés Dr. Krístó Gyulával, a Szegedi Tudományegyetem középtorász professzorával
,4 Dr. Kristó Gyula:
„A diákélet termesze tesen az; adott körül mények között is lük tetett, eleven volt."
- Professzor úr 1939-ben született.
Gyermekként hogyan élte meg a máso- dik világhábonít?
- Két héttel a második világháború kitörése előtt születtem, tehát még békebeli gyerek voltam. Ami a há- borút illeti, azt Orosházán éltem meg. Nagyon jól emlékszem az 1944 őszi bombázásokra, a közel- ben becsapódó bombák zajára.
N e m menekültünk el messzire, de mivel várható volt, hogy a nagyfa- lut - akkor még Orosháza falu volt - bombázzák, így kimenekültünk a tanyavilágba. 5 és fél éves gyerek voltam akkor már, úgyhogy elég érett ahhoz, hogy emlékezzem rá.
Ott találkoztam először olyan fokú szegénységgel és elesettséggel, hogy gyakorlatilag é h e z t ü n k , koplaltunk, a mentáihigiéniás fel- tételek nemhogy nullák, hanem negatívak voltak. A háború követ- kezményei is folyamatosan érin- tettek, mert 1945-ben egy súlyos betegségbe estem. Gyógyszert kellett volna szerezni, de nem le- hetett kapni, sorban állások voltak.
Tehát a háború csak papíron ért véget Orosházán 1944-ben, és
1945-ben a világban. Az úgyneve- zett háborús viszonyok még jó ide- ig érzetették hatásukat.
- Hogyan ítéli meg történész szemmel azokat az évtizedeket, amiket végigélt?
- Az ember nem képes arra, hogy a saját életét olyan objektivitással végig tudja nézni, mint az elmúlt korokét. Ha ezt végig tudná nézni, akkor az egy csodálatos dolog lenne, és akkor a történelmet napjainkig lehetne művelni. D e a történelem nem szokott elnyúlni napjainkig,
megújulási készség, V
mert egyfelől a tisztánlátáshoz hi- ányzik a kellő időtávlat, másrészt a megállapodottság, harmadrészt hi- ányoznak azok a titkosított vagy nem nyilvános források, amelyekről tudnia kell egy történésznek. Tulaj- donképpen kizárt dolog az, hogy valaki a saját életét, még ha törté- nész is, történeti módon, történész szemmel nézze végig. N e m tudjuk megítélni, mert mi egyszerűen együtt mozgunk az eseményekkel, és ahhoz, hogy megbízható megál- lapításokat tehessünk, ahhoz bi- zony távolságtartásra van szükség.
- Ön az 1950-es, 1960-as években vé- gezte tanulmányait. Milyen légkör
uralkodott akkor a felsőoktatásban?
- 1957-ben kerültem a Szegedi Egyetemre, és 1962-ben végez- tem. Még az utolsó nemzedékhez tartoztam, akik a Szegedi Tudo- mányegyetem által kiállított diplo- mát kaptak. 1962-ben vette fel az egyetem József Attila nevét. D e én még mind az öt évemet a Szegedi T u d o m á n y e g y e t e m e n végeztem.
Azt az egyetemet nem lehet a mai egyetemhez hasonlítani. Az rend- kívüli módon különbözött a mai- tól. Különbözött azt kell mondjam szinte minden mutatójában, kezd- ve talán a kiválasztástól, ahol nem szakmai, hanem inkább politikai szempontok játszottak szerepet.
A munkásparaszti származású gye- rekek előnyt élveztek, az X-esek, tehát az osztályellenségek, az ér- telmiségiek kifejezetten hátrányos helyzetben voltak, negatív diszkri- minációk érvényesültek. Gyakor- latilag rendkívül pártos oktatásban részesültünk, amire még két lapát- tal rátett az 1956-os forradalom kö- zelsége is. Szegedet szinte meg- szállták részint olyan Szegeden élő, részint Budapestről, a pártköz- pontból idehelyezett oktatók,
akiknek az volt a fő feladatuk, hogy éberen ő r k ö d j e n e k azért, hogy ne legyenek ideológiai elhaj- lások. A színvonal rendkívül egye- netlen volt, hiszen voltak még itt olyan régebbi vágású professzorok, akik a régi idők egyetemét próbál- ták idevarázsolni, voltak olyan fia- talok, akik az egyetemet a tudás bástyájának tekintették. Ettől a két kategóriától nagyon sokat le- hetett tanulni. D e sajnos szép
számmal voltak olyanok, akik az egyetemet az osztályharc terepé- nek tekintették, és pontosan azo- kat az osztályharcos eszközöket és módszereket alkalmazták, amiket a gyárban, vagy a bányában, vagy a földeken, vagy a termelőmunka bármely területén alkalmaztak, és ezek nagyon bántók voltak. N e - kem igazán nincsenek jó emléke- im a szegedi egyetemi évekről.
A diákélet természetesen az adott körülmények között is lüktetett, eleven volt. A diákéletről magáról kellemes emlékeim vannak, már csak azért is, mert a történeti táv-
latnak nemcsak objektiváló, ha- nem megszépítő, nosztalgiázó ha- tása is van. D e ugyanakkor az egyetem nagyon messze volt akkor attól, amit igazán egyetemnek le- hetne nevezni. N e m szólok olyan
„apróságokról", hogy például a tanszabadságról álmodni sem lehe- tett. Az embert beosztották, hogy mikor menjen és melyik szeminá- riumra, teljesen érdektelen volt, hogy esetleg egy párhuzamos sze- mináriumon jobban érezte volna magát, szó sem volt arról, hogy ok- tatót választhasson, beosztották va- lamelyik oktatóhoz. Gyakorlatilag
.ezred e g y e t e m e
az első perctől kezdve az utolsóig a diákot listára vették, és egy meg- szabott úton járatták végig. Ennek ellenére azért, mint többünk pél- dája mutatja, nagy szorgalommal és nem kevés áldozattal lehetett e r e d m é n y e k e t elérni, de ez az egyetem nem volt igazából az a mi általunk korábban elképzelt egye- tem, és ebből a szempontból azt hiszem, hogy a benyomások rend- kívül vegyesek.
- Diploma után mégse hagyta el alma materét, hanem oktatóként itt maradt.
Milyen elvárásokhoz kellett alkalmaz- kodnia akkor egy fiatal oktatónakf - 1962-ben egy ideologikus tárgy- nak számító történelem tanszékre ellenzékiként nem lehetett beke- rülni, és természetesen nem is vol- tam ellenzéki. Soha nem voltam ellenzéki, bizonyos fenntartásaim folyamatosan és fokozatosan ala- kultak ki, de mindannak a hatása alá sem kerültem, ami 1962-ben volt. Nagyon sokan megkérdezik, mit láttunk, mit éreztünk azokból a borzalmakból, amiket 1989 óta tudunk. léhát a megtorlásokról, a jogsértések tömegéről, a bebörtön- zöttek ezreiről, a kivégzettek szá- zairól. Meg kell mondjam, nagyon keveset, szinte semmit sem tud- tunk. N e m azért, mert nem volt bennünk érdeklődés, hanem mert elzárták előlünk az információkat, egyfajta rózsaszín álommal hiteget- tek bennünket. Azt el kell ismer- nünk, hogy Magyarországon a vi- szonyok az ötvenes évek első feléhez képest a hatvanas évek elejétől kezdve egy ideig javultak, de az sem mellékes, hogy milyen áron. Gyakran meg szokták tőlünk kérdezni: mi tudtunk - e róla, hogy kölcsönökből javulnak a viszo- nyok. Természetesen nem tud- tunk. Egyszerűen erre a társada- lomra az volt a jellemző, hogy sok vonatkozásban nélkülözte az
A B T K lépcsőit m á r j ó n é h á n y g e n e r á c i ó k o p t a t t a !
A k r i s t ó - j e g y z e t n e m h i á n y o z h a t egyetlen t ö r t é n é s z h a l l g a t ó a s z t a l á r ó l sem!
őszinteséget. Ebben á vonatkozás- ban is nélkülözte a polgárai és az állam vezetői között.
Ami a magam helyzetét illeti, úgy kerültem be az egyetemre, hogy párton kívüli voltam. Viszont hamarosan tagjelölt lettem, majd 1963-ban pedig párttag. D e az el- ső pillanattól, vagy ha szabad ilyet mondani, az első pillanat előtti pillanattól kezdve tudtam, hogy a történelem egy szakma, ugyan- olyan szakma, mint mondjuk a bi- ológia, kémia, vagy fizika, s abban nem politikai é r d e m e k megszer- zésével kell előre haladni, és nem azt a nyomvonalat kell követni, amire a tanáraink túlnyomó több-
sége rábírni próbált b e n n ü n k e t . Tehát sokat kell olvasni, sokat kell kutatni, sok ötletnek kell len- ni, és akkor tudunk a pályán elő- rehaladni. Úgy gondolom, hogy az én szakmai karrieremben a politi- kának a legcsekélyebb m é r t é k - b e n s e m volt m e g h a t á r o z ó sze- r e p e . 1 9 8 9 - i g t a g j a v o l t a m az M S Z M P - n e k , 1 9 8 9 - b e n a h o g y mondani szokták elváltunk egy- mástól, nem újítottam meg a párt- t a g s á g o m a t , d e igazából harcos s z e r e p e t s o s e m t ö l t ö t t e m b e ezalatt a 26 év alatt. Végig meg- maradtam a magyar középkor ok- tatójának és kutatójának, ami bi- zonyos szempontból, ha esetleg
„Végig megmaradtam a magyar középkor oktatójának és kutatójának"
McDona,ds
Aktuális ajánlat: 6
00-9
00-ig két sajtburger 200 Ft
Kárász u. 11.
lett is volna politikai vénám, sem volt szerencsés terep, hiszen a kö- zépkorból nem lehetett nagy ide- ológiát, vagy politikát művelni.
- Hogyan lett végül középkorász?
- E b b e n véletlenszerűségek is vannak, azt hiszem. Tudniillik a kronologikus oktatás szerint a kö- zépkorral kezdtük a magyar törté- nelmet, és rögtön megszerettem.
Ahogy mondani szokták, leragad- tam a középkori magyar történe- lem mellett. 1959-ben kezdtem el dolgozni elég intenzíven a szak- dolgozatomon, és az már tulajdon- k é p p e n tudományos munkának tekinthető, még ha a legelső és a legkezdetlegesebb tudományos munkának is. Ennek 41 esztende- je. 41 évet kutattam végig, 38 éve gyakorlatilag ebből élek, professzi- onális kutató vagyok. Nyilvánvaló, hogy az emberben késztetés van arra, hogy rengeteg vonatkozásra rájöjjön saját magától, hogy vajon,
amik a középkorban voltak, azok csak akkor lehettek úgy, vagy bizo- nyos mechanizmusok az újkorban vagy napjainkban is ugyanilyenek?
Tulajdonképpen így jut el az em- ber ahhoz, hogy a történelemnek különböző attitűdjei, különböző szintjei vannak. A történelemben van bizonyos biologizmus, tehát - az, hogy az ember megszületik, él, felfelé törekszik, megállapodik, felad, vagy nem ad fel küzdelme- ket, és meghal - történelemformá- ló erő. N e m véletlen, hogy a világ- ban mindig volt egy megújulási
készség, és ezt mindig a fiatalok hozták. A mondás rendkívül szel- lemes és igaz. „Ha az ember húsz éves korában nem forradalmár, az pontosan olyan baj, mintha valaki ötvenéves korában még forradal- már." Tehát ez az egyik dolog.
A másik dolog az, hogy az ember nemcsak biológiai lény, akinek szükségletei vannak. Az e m b e r pszichológiai lény is. Most az el- múlt évtizedekben nagyon kevés szó esett arról, hogy a történelem- ben az ember pszichéje, lelke is benne van. A cselekmények mö- gött ott van - az emberi pályán túl- menően - a z emberi indulatok so- rozata. Tehát ott van a megbocsátás, a kegyelem, a bosszú, az irgalom, a keménység, hadd ne mondjam végig az emberi tulajdonságokat:
ezek benne vannak a történelem- ben. Természetesen nem tagadom, van a történelemnek egy harmadik
.ezred e g y e t e m e
olvasata is: szocializált, vagy társa- dalmisított olvasat, amit a marxiz- mus rendkívül élesen előtérbe állí- tott és egyetlenné tett. Ez egy nagyon fontos dolog, de nem az egyetlen. Tulajdonképpen próbá- lok a középkori kutatásaimban is arra gondolni, hogy az ember rend- kívül sokat változott, többet tud, de az ember, mint pszichológiai lény az évezredek alatt sokkal ke- vesebbet változott, mint ahogy tár- sadalmi vonatkozásban változott.
A középkor nagyon távolinak tű- nik az átlagember számára, de ha próbálunk embereket, érző, cse- lekvő, biológiai, lelki életet élő embereket megkeresni, - sajnos forrásadottságok miatt nagyon ne-
héz, - akkor már nem olyan távoli az a középkor.
- Tavaly fejezte be a 68. könyvét. Most hányadiknál tart?
- 78-nál tarok. 78 önálló kötetem van, plusz a szerkesztések.
- Ilyen sok ideje van Professzor úrnak?
- N e k e m is 24 órából áll a napom, csak nagyon intenzíven dolgozom.
Szeretném előre elmondani, hogy nincsenek négereim,' min- dent magam végzek el. Mindenfajta be- dolgozást elvből elutasítok, lé- h á t m i n d e n egyes adatot
magam kubikolom ki, magam ve- rem az írógépet, a számítógépet, magam megyek be könyvtárba adatokért, hozom el a levéltárból az új adatokat, gyakorlatilag emö- g ö t t n e m k u t a t ó c s o p o r t v a n . Ez egy nagyon fontos dolog, mert az emberek egy része csoportban dolgozik, és ugye, a csoport favori- zál, futtat embereket. Az én tudo- mányos munkásságom mögött szi- gorúan egyéni teljesítmény van.
Az más kérdés, hogy ebből a 78 könyvből, körülbelül egy-
h a r m a d , t e h á t 2 5 könyv társszerzés-
ben készül. De a t á r s s z e r z é s is
ú g y é r t e n d ő , hogy pl. Makk F e r e n c k o l l e - gámmal, akivel több könyvet ír- tunk együtt, kü- l ö n - k ü l ö n l e ü l - ünk, és megírjuk a r é s z ü n k e t . D o l g o z n i úgy lehet, hogy pontosan felosztjuk, hogy te ezt csinálod, én azt, és amikor készen vagyunk, ak- kor egyeztetünk. Ha t u d u n k egyeztetni, akkor van közös mun- ka, ha nem tudunk, akkor nincs.
Persze ennek természetesen ára van, olyan értelemben, hogy nem élek társadalmi életet, nem nézek televíziót. Mára a futball brutalitá- sa eltaszított a futballpályától. Év- tizedekig lelkes futballmecssre já- ró voltam, N B III-tól felfelé minden szegedi meccset megnéz- tem, ez ma már nem így van.
Ráadásul még azt sem lehet mondani, hogy ez a 78 könyv egy témára készült, mert rendkívül sokféle tematika van. Elég csak annyit mondanom, hogy hat évszá- zadot fog át a IX. század elejétől a XIV. század végéig, és egyaránt műveltem gazdaság-, társadalom-, politika-, kultúr-, ideológia-, etika- és egyháztörténetet... Mindig azt szoktam tréfásan mondani, hogy tulajdonképpen egy olyan területe
A A
McDonaldMc
Don
a,ds Aktuális ajánlat: 6
00-9
00-ig két sajtburger 200 Ft
Kárász u. 11.
van a magyar középkorkutatásnak, ahol nincs önálló kutatásom, és ez a korona. Tudniillik a szent koro- nát művészettörténeti kérdésnek tekintem, és a művészettörténethez egyáltalán nem értek. A középkor egyéb területeiről, a népesség- számtól kezdve a krónikakutatásig, a helynevektől kezdve a nemzet fogalmáig rengeteg mindent írtam meg könyv formában. Ennek tulaj- donképpen az a magyarázata, hogy egy nagyon korai időszaktól kezd- ve nagyon szisztematikusan gyűj- töm a forrásokat. Sokan meg szok- ták kérdezni, hogy hol tárolom ezt az iszonyú nagy adatmennyiséget:
cédulákon megvannak ezek, de amikor reaktivizálni kell, akkor a több mint tízezer cédula közt nem keresgélek, hanem van egy jó komputerem: a saját agyam. Ne- kem akkor jön majd el a borzalmas
időszak, amikor elkezdek felejte- ni, mert ugye, ez is az ember biolo- gizmusához tartozik, hogy nem ugranak be az adatok. Még pilla- natnyilag nagyon jó szellemi kon- dícióban vagyok, és rendkívül jól elő tudom hívni az agyamból ezt a temérdek adatot, de félek attól, amikor ez be fog következni. Ak- kor majd le kell tennem a tollat.
- Az életműve mikor válik teljessé?
- Ezt nagyon nehéz megmondani, mert ezeknek a könyveknek a többségét nem saját kezdeménye- zésemre írtam. Most a 78 megjelent könyvemen túl hat van jelenleg saj- tó alatt. Ha most a keresztet kites- szük a síromra, ez a hat könyv akkor is megjelenik, ez így már 84. Az ember sosem mondhatja, hogy most már biztos nem lesz több, mert például épp tegnap hívtak fel,
és egy budapesti kiadó megkért, hogy írjak egy Szent István életraj- zot. Ez nagy kihívás számomra. So- kat foglalkoztam államalapító kirá- lyunkkal, de Szent Istvánról, az emberről életrajzot még nem írtam.
De már most készítem az Anjou ko- ri oklevéltár következő kötetét. Te- hát az embert felkérések érik, és ezek a felkérések nekem minden esetben szakmai kihívást jelente- nek. Világ életemben jó tanuló vol- tam, általános iskolában, középisko- lában, egyetemen, és azóta is jó tanuló vagyok, mert én mindig meg akarom tanulni a házi feladatot. Ha kapok egy felkérést akkor az is egy feladat, amit egy jó tanulónak meg kell tudni oldani. És akkor én neki- látok, elő a cédulaanyagokat, be- gyújtom a magam kis komputerét, és megírom a leckét.
Arvai Man
